Bűnözés és alkoholizmus – Gyógykezelés bűncselekmény elkövetése nélkül?

Bevezetés

Az alkohol a zsidó-keresztény kultúrkörben a legelterjedtebb legális drog. Az alkohol fogyasztása olyannyira elfogadott, hogy az mára a társasági élet szinte „szükségszerű” velejárója. Számos közösségi eseményen – társadalmi és kulturális szinttől függetlenül – természetes jelenség a szeszes ital fogyasztása. Jóllehet, magát az alkoholfogyasztást nem tekintjük devianciának, az alkoholizmust viszont igen. Az idült alkoholizmust a társdalom elítélendőnek tartja, a lerészegedést viszont bizonyos alkalmak esetében tolerálja.

Az alkoholizmus tipikus menekülő, visszahúzódó devianciaforma. Fogyasztása eufóriát okoz, amely során a védettség érzése szállja meg az egyént. Az alkoholizmushoz vezető úton az első lépés az alkohollal mint droggal történő megismerkedés, amit a próbálkozások szakasza követ. Ezután alakul ki a kiegyensúlyozott használat, amelyet viszont már a mértéktelen használat követhet. Az utolsó fázis a függőség kialakulása, ahonnan már segítség nélkül nincs visszaút.¹

Az alkoholfogyasztásra, illetőleg alkoholizmusra a hazai büntetőjogban speciális rendelkezések vonatkoznak. Az ittas állapot a beszámítási képességet korlátozhatja vagy kizárhatja, tudatzavart állapotnak tekinthető. Ennek ellenére az esetek túlnyomó részében nem értékelhető büntethetőséget kizáró okként, amennyiben az elkövető saját elhatározásából került ittas vagy bódult állapotba. Ebben az esetben a büntetőjogi szankció mértékének meghatározásánál az ittas állapotban történő elkövetés súlyosító körülmény a BKv. 56. alapján.

A jogi következmények mellett természetesen erkölcsi következményekkel is jár az alkoholfogyasztással összefüggő bűnelkövetés. Az alkoholistáknak és azoknak is, akik ittas állapotban követnek el bűncselekményt, a társadalom tagjainak megvetésével, elítélésével is egyértelműen számolniuk kell.

Az alkoholizmus tehát elterjedt, a bűnözéssel kölcsönhatásban lévő jelenség, amelynek leküzdése speciális egészségügyi és jogi intézkedéseket kíván. Nemcsak az alkoholista által elkövetett bűncselekmények, hanem „pusztán” az ittas állapotban történő bűnelkövetés is komoly problémát jelent a büntetőjog számára, aktualitása vitathatatlan, hiszen az alkohol fogyasztása csaknem általánosan elterjedt és társadalmilag elfogadott, annak ellenére, hogy a hatása közismert.

Az alkoholizmus és a kriminalitás összefüggései a kriminológia tárgykörében is számos kérdést vetnek fel. Ezek közül talán az egyik legfontosabb az alkohol és a kriminalitás közötti kapcsolat vizsgálata azokban az államokban, ahol az alkohol legálisan beszerezhető.

Az alkohol és az alkoholizmus kapcsolata a bűnözéssel vitathatatlan, nem elhanyagolható kriminogén tényezőről van tehát szó. A két jelenség közötti kapcsolat meglehetősen bonyolult, így külön kutatás tárgyát kell képeznie. Az alkoholfogyasztás és a bűnözés kapcsolata az alkoholhatáshoz kötődik: az alkohol gátlásoldó hatása a bűncselekmény elkövetésével összefüggő tényező.²

Tanulmányomban az alkoholizmussal, alkoholbetegséggel kapcsolatos fogalmakat kívánom tisztázni, továbbá az alkoholos bűnözéssel foglalkozom, valamint a bűnelkövetés nélküli gyógykezelés szükségességét, mint a bűnelkövetés megelőzésének egyik lehetséges eszközét is tárgyalom.

Devianciák és keresztmetszetük

A deviancia megszüntetése vagy legalábbis jelentős csökkentése az társadalomban élő emberiség ősi törekvése. A társadalomfilozófia a kezdetek óta fő feladatának tekintette egy olyan államkép megteremtését, amelyben egyenlők a polgárok, s nincs olyan megnyilvánulás, ami a közrendet veszélyezteti és eltér a társadalom által elfogadott normáktól. Az viszont hamar nyilvánvaló vált, hogy a devianciákat megszüntetni lehetetlen. A devianciákkal tehát a társadalomnak együtt kell élnie, a visszaszorítás és a megelőzés csupán részleges lehet.

Az alkohol- és a drogfüggőség a modern társadalmak legsúlyosabb, legnagyobb devianciái, melyeknek nagy szerepe van a bűnözésben is.³  Ezen problémák már negyedszázada is előtérbe kerültek, s jelentőségük mára sem lett kisebb, sőt egyre inkább felértékelődnek.

Az egyes deviáns magatartások megítélése társadalmanként, koronként folyamatosan változhat. Azt viszont leszögezhetjük, hogy a normativitás alapján az egyes élvezetei szerekhez való társadalmi viszonyulás lehet megengedő vagy tiltó. Eltérő megítélés kapcsolódhat emellett az élvezeti cikk fajtájához is, hiszen az alkoholhoz való viszonyulás alapvetően megengedő, míg a kábítószerrel kapcsolatban jellemzően tiltó normák érvényesülnek.

Az adott szerrel kapcsolatos társadalmi és jogi megítélés emellett függ az éppen aktuális kutatási eredményektől, ahogyan a fogyasztás terjedése is felülírhatja az egyes szerek megítélését. Ez a változás pedig természetszerűleg kihathat a pszichoaktív szerekkel kapcsolatos kriminalitásra is.

Normatív szempontból az alkohol – korlátok között – engedélyezett élvezeti szer. Társadalmi megítélését tekintve, bizonyos körülmények között azonban az alkohol fogyasztása is lehet deviáns magatartásforma: nem mindegy tehát, hogy melyik nem, melyik napszakban, mennyi alkoholt fogyaszt. A nemek között normatív szempontból valóban nincs különbségtétel, azonban a férfiak és a nők alkoholfogyasztási szokásainak társadalmi megítélése már eltérő képet mutat: a férfiakkal szemben elfogadóbb a társadalom.

Az alkohollal szemben tehát Magyarországon premisszív normák érvényesülnek, s talán a devianciával összefüggő jellemzők is éppen a megengedettség jelenségével függenek össze.

Az alkohol és a bűnözés kapcsolatát tárgyaló tanulmányok szinte mindegyike tartalmazza a következő idézetet: „Aligha van még egy olyan szociálisan elfogadott, legális élvezeti szer, amelynek fogyasztásához annyi egyéni tragédia és társadalmi probléma kapcsolódna, mint az alkohol.”⁴

Mivel az alkohollal kapcsolatban magas a társadalom tolerancia szintje, talán épp az elfogadottsága miatt nem foglalkozunk vele kellőképpen, annak ellenére, hogy nagyon sok és nagyon súlyos társadalmi problémákat vet fel. Ehhez képest viszont a kábítószerrel kapcsolatos kriminalizáció az elmúlt időben igencsak előtérbe került, a gyógyítást és a kezelést is fontosnak tartja a jogalkotó.⁵

A tudatmódosító szer hatása alá került egyének vitathatatlanul veszélyt jelentenek, mert a társadalmi normák áthágását akadályozó gátlások feloldódnak bennük. Ezt igazolja, hogy „…minden kultúrában használtak és használnak olyan anyagokat, szereket, amelyek tudatállapot-változást idéznek elő. Az ún. pszichoaktív anyagok alkalmazásának funkciója az örömszerzés, bódulatkeltés, a vágyott, de el nem ért boldogság, harmónia megtalálása fogyasztásuk révén. Ennek az antropológiai szempontból állandó igénynek a kielégítésére kultúránként más és más élvezeti szereket vesznek igénybe az emberek, illetve az anyagoknak eltérő megítélésével találkozhatunk.”⁶

Az köztudomású tény, hogy az alkoholfogyasztásnak komoly hagyományai vannak. Lajtai László szerint „Minél régebben van jelen egy drog a kultúrában, azon túl, hogy biológiai hatásai mennyire közvetlenül pusztítóak, egyre inkább beépül abba; a különböző szociális interakciókba, rituálékba, konfliktus-feldolgozási mechanizmusokba. Fogyasztásának biológiai szabályozottsága mellé egyre inkább kiépülnek a szociális szabályozó rendszerek.”⁷

Az alkohol, az alkoholizmus, szenvedélybetegség, alkoholbetegség

A bűnelkövető tudatát számos tényező befolyásolhatja, amely kihatással lehet a beszámítási képességére. Egyik ilyen tényező lehet a pszichoaktív szerek fogyasztása, s az ilyen állapotban történő bűnelkövetés. Pszichoaktív szerek közé soroljuk az alkoholt, a kábítószereket. Ezen készítmények közös jellemzője, hogy az ember környezethez való viszonyát eltorzítják, megváltoztatják.⁸

Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy a bűnelkövetők a bűncselekményt megelőzően fogyasztanak alkoholt. Arra azonban kevés bizonyíték létezik, hogy az elfogyasztott alkoholnak pontosan milyen szerepe volt bűncselekmény elkövetésében.⁹

A káros következmények természetesen nem önmagából az alkohol fogyasztásából fakadnak, nem a szeszes ital fogyasztása minősül devianciának. A mértéktelen ivás az, ami az egyén és a társadalom számára károkat okozhat. Ezen károk közé sorolhatjuk a bűnelkövetést is.

Az alkoholizmussal összefüggő bűnözés megelőzésének kulcskérdése az alkoholizmus visszaszorítása, illetve az alkoholfogyasztásból eredő hátrányok, kockázatok, ártalmak csökkentése. Ahhoz, hogy megérthessük az alkoholfogyasztás és a bűnözés közti összefüggéseket, először is szükséges tisztázni néhány alapfogalmat: az alkohol, az alkoholizmus és az alkoholbetegség értelmezése elengedhetetlen a téma szempontjából.

Az alkohol

Az alkohol szőlőből és gyümölcsökből előállítható élvezeti szer. Arab eredetű szó (alkohole), azt jelenti: nagyon finom.¹⁰  Az alkoholos ital jelentős mennyiségű etanolt tartalmaz, emiatt narkotikus hatása van. A legtöbb országban, így Magyarországon is fogyasztásuk – természetes életkorhoz kötötten – legális. A szeszes ital akár már kis mennyiségben fogyasztva is csökkentheti a fizikai és mentális hatékonyságot. Az alkohol egy toxin, egy kábítószer, nem egy stimuláns. Meggátolja a józan gondolkodást: növeli a bátorságot és az önbizalmat, ami hátrányosan befolyásolja az egyén ítélőképességét.¹¹

Az alkohol egy olyan szer, amelynek fogyasztása függőséget okozhat, számos pszichikai és fizikai betegség okozója lehet, ideértve a mentális és magatartásbéli rendellenességeket.¹²  Az alkohol kriminológiai sajátosságának nevezhetjük a gátlásoldó hatását. Buda Béla akként fogalmazta meg ezt a jelenséget, hogy „…az alkohol gátlásoldó hatása abban áll, hogy csökkenti a szociális visszacsatolás iránti érzékenységet. Ez azt jelenti, hogy a személyiség kevésbé érzékeli a kommunikáció által másokban kiváltott hatást, kevésbé figyel ezekre, márpedig a gátlások lényege éppen a külvilág vélt vagy észlelt reakcióira vonatkozó fokozott érzékenység. Lényegében ez az alkoholhatás.”¹³

Az alkoholizmus

Maga az alkoholizmus szó fogalmi meghatározása nem egyszerű feladat, ugyanis lehetséges társadalmi, orvosi, biológiai és pszichológiai elemzése is.

Az orvosi definíciók az alkoholizmust olyan szenvedélybetegségként írják le, mely az alkohol kitartó fogyasztásával jár a negatív következmények dacára. Az orvosi modell tehát a szenvedélybetegség körében helyezi el az alkoholizmust.

Közös vonása mindegyik szenvedélybetegségnek, hogy valamilyen szükségletet elégítenek ki: csökkentik, levezetik a feszültséget, oldják a rossz hangulatot, kellemesebbé teszik a közérzetet. Ugyanakkor a kóros tevékenység elmaradása elvonási tünetekkel jár. A szenvedélybeteg emberek meg vannak arról győződve, hogy bármikor fel tudnak hagyni rossz szokásukkal és az a tévhit vezérli őket, hogy képesek a cselekedeteiket uralni. A szenvedélybetegségnél tehát kialakul az addikció: az alkohol megszerzése lesz az elsődleges és az egyedüli célja az alkoholistának.¹⁴

Az orvosok tehát a függőség elemét hangsúlyozzák, amely az alkoholfogyasztás után alakul ki és nem képes az alkoholista a szeszes ital fogyasztásáról lemondani.¹⁵

Az alkoholizmus szociológiai értelemben a szeszes italok olyan mértéktelen és rendszeres fogyasztása, amelynek következtében az azt fogyasztó egy sajátos pszichés állapotba kerül, s ebben az állapotban mind önmagának, mind a saját környezetének károkat okoz. Az alkoholista társadalmilag lecsúszik, az alkoholfogyasztás következtében pedig mind szellemileg, mind testileg leépül.¹⁶

Jellinek megfogalmazásában „alkoholizmusnak tekinthető az alkoholfogyasztásnak minden olyan módja, amely az egyén vagy a közösség, vagy mindkettő károsodásához vezet. Betegséggé akkor válik, ha az egyén elveszti uralmát a fogyasztás felett, és az alkohollal függő (dependens) viszonyba került”.¹⁷

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) akként határozza meg az alkoholizmus definícióját, hogy az alkoholisták „rendszeres, mértéktelen és az alkoholtól függőségben lévő ivók, akiknek pszichoszomatikus állapotban, interperszonális kapcsolataiban és társadalmi funkcióiban a mértéktelen ivás már súlyos zavarokhoz, konfliktushoz vezet”.¹⁸

A WHO nem csak az alkoholizmus, hanem az alkoholista fogalmát is meghatározza: „Alkoholistának tekinthetők azok az erős ivók, akiknél a szeszfogyasztás olyan mértéket ér el, hogy az már észlelhető szellemi zavarral, károsodással, testi és szellemi egészségromlással, az interperszonális viszonyok romlásával jár, és károsítja az ivók társadalmi és anyagi helyzetét. Alkoholistának tekinthetők mindazok, akiknél e jelenség kezdeti tünetei már jelentkeznek. Mindannyiukat ezért gyógyszerelni szükséges.”¹⁹

Az alkoholizmus mint betegség

Az alkoholizmust és az alkoholbetegséget szükséges egymástól elkülöníteni. Az alkoholbetegség fogalma a XX. század terméke. A WHO Alkoholizmus Albizottsága két csoportját különböztette meg az alkoholistáknak: a tulajdonképpeni alkoholbetegek és a rendszeres nagyivók. A két csoport közötti különbségtétel alapja az, hogy az alkoholbetegeket a szeszes ital fogyasztásának kontrollálási képtelensége jellemzi.

Jellinek fogalom-meghatározásában az alkalmi nagyivók szociálisan elfogadott módon, normál keretek között viselkednek, s egy hosszabb, feszültségekkel fel-gyülemlett időszak után tűrőképességük csökken, és ilyenkor keresnek mene-déket a lerészegedésben.²⁰

Jellinek az alkoholbetegek és a nem alkoholbetegek alkoholizmusát hasonlította össze a betegség kialakulásának egyes fázisain keresztül. Arra a megállapításra jutott, hogy mindkét esetben a kezdeti szakaszban az eseti ivásból rendszeres ivás lesz, s az alkohol állandó eszköze lesz a konfliktushelyzetek és a problémák megoldásának. A leglényegesebb eltérés azonban a kontrollvesztés hiánya: az alkoholista képes mellőzni a részeges viselkedést a környezete által támasztott követelmények függvényében.

Levendel László az alkoholbetegség kategóriáját akként fogalmazza meg, hogy „alkoholbetegnek tekintjük azokat az egészségügyi ellátásra szoruló rendszeres italfogyasztókat, akik alkoholfogyasztásuk következtében személyiségi, magatartási, társadalmi, életviteli vonatkozásban súlyosan sérültek, az alkohollal pszichikus függőségbe kerültek, vagy/és szomatikusan károsodtak”.²¹  Az alkoholbetegség folyamatosan alakul ki, mely folyamat során a személyiség fokozatosan leépül.²²

Az alkoholizmus a rendszeresen ismétlődő, nagy mennyiségű italfogyasztást jelenti, amely ártalmas a fogyasztó fizikai és mentális egészségére. Az alkoholizmusnak természetesen nagyon sokféle definiálási kísérlete van, attól függően, hogy melyik tudományág (orvostudomány, szociológia stb.) milyen fajta szemszögből közelíti meg a kérdést. Így megállapítható, hogy lehet létjogosultsága egyszerre több definíciónak is. Az alkoholizmus fogalmának meghatározásakor azonban egy közös metszetet mindenképpen találunk: az önmegtartóztatásra való képtelenséget és a kontroll hiányát.²³

Az alkoholos bűnözés

A kriminalitásban az alkohol több formában is szerepet játszik. Egyik esetköre az alkoholtól befolyásolt állapot, amely a bűncselekmény elkövetéséhez vezet, de minimum megkönnyíti az elkövetést. A másik esetkör pedig az iszákos életmódból eredő, annak a talaján létrejött kriminalitás.

Az alkoholizmus és a bűnözés kapcsolata – a fentebb említett egyszerű csoportosításon túl bonyolultabb – többirányú összefüggést mutat, melynek formái Vavró István felosztása alapján a következők:

• az ittas állapotban történő bűnelkövetés,
• az italszerzés érdekében történő bűnelkövetés,
• az alkoholista által ittas, vagy józan állapotban elkövetett, életmódjával összefüggő bűncselekmények,
• az ittas emberek sérelmére, részegségük kihasználásával elkövetett bűn-cselekmények, valamint
• az italozó életmód káros környezeti hatása, amely elősegíti a bűnözővé válást.²⁴

Az alkoholos bűnözés körébe tartozik a Jogi Lexikon fogalom-meghatározása szerint az alkohol vagy az alkohol megvásárlásához szükséges pénz megszerzésére irányuló bűncselekmények.

A szeszes itallal összefüggő bűncselekmények jelentősebb részét az alkoholfogyasztás közvetlen következményeként és/vagy az alkoholizáló életmód következtében követik el. Az alkoholfogyasztás általában fokozza az elkövetési magatartás agresszivitását, más esetekben maga a büntetőjogi normasértés is túlnyomórészt erre vezethető vissza.²⁵

A szakemberek szerint az alkohol megszerzése érdekében történő elkövetés megállapítása nehézségekbe ütközik, különösen a kis súlyú bűncselekményeknél. Ezáltal nem is tekinthetjük teljesnek az ezzel kapcsolatos kimutatásokat.²⁶

Az alkoholhatás közvetlensége alapján a bűnözés és az alkohol közötti kapcsolat a következő három csoportra bontható:

• Közvetlen alkoholhatásról beszélhetünk, amikor alkoholos befolyásoltság alatt történik az elkövetés.
• Közvetett alkoholhatásról van szó abban az esetben, ha krónikus iszákosság következményeként követ el valaki bűncselekményt.
• Távoli az alkoholhatás, amikor az alkoholista szülő olyan légkört teremt a családban, amely az utódok bűnözési hajlamát megkönnyíti.²⁷

Önmagában az alkoholfogyasztást nem tiltja a büntetőjog, a Btk.-ban mindössze két bűncselekménynél tényállási elem a szeszes italtól befolyásolt állapotban történő elkövetés: az ittas állapotban történő járművezetés, illetve a járművezetés átengedése ittas személynek.

A két deviancia közötti kapcsolat

Az alkoholizmus tehát már önmagában is deviáns viselkedésforma, ám ha egy másik devianciával, a bűnözéssel párosul, akkor a társadalomra veszélyesség foka rögtön sokkal magasabb lesz. Az alkohol lehet közvetett oka a bűnözésnek, de állhatnak direkt kapcsolatban is.

Az alkohol sajátos élettani, fiziológiai és pszichikai hatásai miatt az ember személyiségét és magatartását (át)formáló mechanizmusa következményeként kimutatható és szoros kapcsolatban áll a bűnözéssel: annak oka és feltétele is lehet egyben.

Büntetőjogi szempontból releváns a közvetlen alkoholhatás, vagyis az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett cselekmények nagyobb súlya figyelhető meg. A két deviancia (alkoholizmus és bűnözés) összekapcsolódásához, az ok-okozati lánc létrejöttéhez objektív és szubjektív tényezők, okok és feltételek együtt állása is szükséges.

Az alkohol a kriminális személyiség kialakulásában, vagy a már meglévő kriminális személyiségjegyek elmélyítésében játszik főszerepet. Az alkohol tehát megfelelő körülmények között szoros kapcsolatban áll a bűnözéssel.²⁸

A bűnelkövetőkre jellemző a hosszú távú feszültségek rossz toleranciája, ugyanakkor keresik a rövid, impulzív feszültségeket. Aki kriminális személy, az fokozottan csábulékony, adaptálódni szinte képtelen a környezetéhez és viselkedését agresszív ellenállás jellemzi. Az alkohol pedig jelentős szerepet játszhat ezen személyiségjegyek kialakulásában, felerősödésében.

Az alkoholfogyasztás következménye függ az elfogyasztott szeszes ital mennyiségétől és különösen az egyén alkoholfogyasztással kapcsolatos magatartásától. Így az, hogy kiből milyen hatást vált ki a szeszes ital, az abszolút egyénfüggő. Meg lehet kísérelni, hogy leírjuk egy alkoholista személyiségét, de mint ahogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma alkoholista sem.²⁹

Nem kétséges, hogy az alkohol farmakológiai sajátossága fiziológiai változást okoz az agyban, a hormonrendszerben és az idegrendszerben is. Ezek a változások összetettek, de azt leszögezhetjük, hogy bármilyen tudatmódosító szer valószínűleg befolyásolni fogja az emberi viselkedést. Az alkohol részben nyugtató, részben élénkítő szer. Az alkoholfogyasztást követően először emelkedik, majd elkezd csökkeni a vér alkoholkoncentrációja. Az alkohol stimuláló hatású a kezdeti növekedés idején, azonban nyugtató hatása van a vér alkoholkoncentrációjának csökkenésekor, így tehát a folyamat első részében tapasztalható inkább agresszió.³⁰

A bűnelkövetés szempontjából tehát a legveszélyesebb az alkoholmérgezés első szakasza, ugyanis ebben a fázisban gyakori az öntúlértékelés és agresszív, gátlástalan megnyilvánulások jelentkezhetnek.³¹

Az alkoholista bűnelkövetésének következménye:

a gyógyító kezelés

Álláspontom szerint elengedhetetlen az alkoholisták rehabilitációja. Ám a rehabilitáció sikere már egy relatív kifejezés. Mit tekinthetünk sikernek? Kizárólag azt, ha a kezelés alatt a beteg teljesen kitisztul, az alkoholfüggősége megszűnik és így ismételten a társadalom aktív és hasznos tagjává válik? Vagy csak azt tekintjük sikernek, ha az alkoholbeteg meggyógyult? Ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy egy alkoholista esetében beszélhetünk-e teljes gyógyulásról.³²

A magyar jogrendszer számára sem ismeretlen az alkoholisták gyógyítását elősegítő intézkedés alkalmazása (alkoholisták kényszergyógyítása), azt azonban az 1990. évi XIV. törvény megszüntette.³³  Az alkoholisták gyógyító-nevelő csoportban történő kezelése akként zajlott, hogy az elítéltet a befogadása után haladéktalanul ki kellett vizsgálni. A kivizsgálást egy team végezte, melynek része volt egy orvosi vizsgálat is, aminek keretén belül meghatározták az alkalmazandó gyógyszeres terápiát. Ez a gyakorlatban úgy zajlott, hogy az elítéltet a befogadást követően 15 napon belül kivizsgálásra szállították be az IMEI-be vagy az arra kijelölt intézménybe.³⁴  „Az IMEI-ben a Központi Kivizsgáló és Módszertani Osztálynak a feladata a kényszergyógyításra kötelezett elítéltek kivizsgálása, a komplex kivizsgáló tevékenység és az intézkedés végrehajtásának szakmai-módszertani irányítása, ellenőrzése, valamint sajátos nevelésük, oktatásuk és foglalkoztatásuk korszerű terápiás programjának kidolgozása.”³⁵

Ez a kezelésnek csupán egy része volt, hiszen hangsúlyt fektettek arra is, hogy az elítélt személyiségére szabott terápiás programot közösen határozzák meg. A gyógyító-nevelő csoportban a napirend kidolgozása is speciális elvárások mentén zajlott: úgynevezett terápiás napokat állapítottak meg az elítélt részére.

A kezelés álláspontom szerint komplexen próbálta kezelni az alkoholistákat. A terápiás napokon az elítéltek nem dolgoztak, akkor kerültek megtartásra a foglalkozások. A munka világába is bevezették, illetve visszavezették az alkoholista elítélteket, hiszen a foglalkoztatásukra is hangsúlyt fektettek. Az oktatás sem szorult háttérbe, mivel az általános iskolai végzettséggel sem rendelkező elítélteknek a taníttatását is megoldották, ha szükséges volt, akkor gyógypedagógiai segítséggel.

Vörös Ferenc az „Alkoholista elítéltek kényszergyógykezelése Baracskán” című művében kifejti, hogy az alkoholistákkal foglalkozó gyógyító-nevelő csoportban a családterápia jelentőségével is tisztában voltak, ám ez bizonyult a gyógyító kezelés legnehezebben megvalósítható részének. Az alkoholista életmóddal összefüggésben bűncselekményt elkövető elítéltek családi élete legtöbb esetben már a bv. intézetbe való bekerülést megelőzően félresiklott.³⁶

Véleményem szerint fontos lenne a jogrendszerbe visszavezetni az alkoholisták gyógyítását szolgáló intézkedést. A bv. intézeten belül az elítélt társadalomba való visszailleszkedését segíteni lehetne az anonim alkoholistáknak szervezett csoportokkal, klubokkal való együttműködéssel is, amelyek által az elítéltek olyan társadalmi kapcsolatokat tudnának kiépíteni, amelyek pótolhatnák a hiányzó családi kötelékeket.

Fontos lenne az utógondozásra is megfelelő figyelmet fordítani. Azzal, hogy az elítélt szabadul a szabadságvesztés büntetéséből, ismételten ki lesz téve annak a veszélynek, hogy alkoholhoz nyúljon, s azzal összefüggésben ismételten bűncselekményt kövessen el.

A nem bűnelkövető alkoholisták gyógyítása

Az alkoholizmus káros hatásainak leküzdése, a bűncselekmények megelőzése hatékony intézkedéseket és aktív közreműködést kíván. Az alkoholista a társadalomra és magára nézve is veszélyes életmódot folytat. Lehetőség szerint már azt megelőzően is gyógyítani kellene, hogy bűncselekményt követ el.

A magyar jogrendszer ismerte a bűncselekményt el nem követő alkoholisták gyógykezelését, arról már az 1972. évi II. egészségügyi törvény rendelkezett. A gyógykezelés azt hivatott szolgálni, hogy amennyiben az alkoholista önként nem volt hajlandó magát alávetni a kezelésnek, úgy az kórházban, kényszer útján is végrehajtható legyen. A jogintézménnyel az volt a probléma, hogy – az önkéntes gyógykezelés esetét kivéve – legfeljebb csak hat hónapig tartó kezelést tett lehetővé, ami sajnos az alkoholista gyógyulására nem feltétlenül elegendő.

Az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezeléséről szóló 1974. évi 10. törvényerejű rendelet az alkoholista fogalmát a következőképp fogalmazta meg: „aki rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásából eredő magatartásával családját, kiskorú gyermekének fejlődését, környezetének biztonságát veszélyezteti, vagy a közrendet, illetőleg munkahelyén a munkát ismételten súlyosan zavarja”.

Aki az alkoholelvonó kezelésnek önként nem vetette magát alá és nem volt várható eredmény az alkoholelvonó osztályon történő kezeléstől, az közvetlenül munkaterápiás intézetben történő gyógykezelésre volt kötelezhető. Az intézkedés elrendelésének abban az esetben is helye volt, ha az alkoholista állapota miatt sem az önkéntes kezeléstől, sem a kórházban (alkoholelvonó osztályon) történő kezeléstől eredményt már nem lehetett várni.

Az intézkedés eredményességének lényeges feltétele, hogy az alkoholista kezelése hosszabb ideig, folyamatosan tartson. A tervezet ezt az időtartamot – orvosi tapasztalatok alapján maximálisan – két évben állapítja meg. A két év elteltével az alkoholistának – a szükségszerű utógondozás mellett – a szokásos környezetben, munkatársai, családja stb. körében kell biztosítani a visszaesés elkerülését. A beutalt tehát köteles volt a gyógykezelésnek magát alávetni és a részére meghatározott munkát elvégezni. A gyógykezelés tűrésére kényszeríthető is volt.³⁷

Az alkoholisták gyógyítása sajátos gyógykezelési módot kíván: az ilyen akaratgyenge, könnyen befolyásolható beteget el kell szigetelni a káros külső hatásoktól, másrészt pedig orvosi gyógykezeléssel kell segíteni zárt intézeti körülmények között.

Itt természetesen nem az eseti ivásról van tehát szó, hanem az alkoholista, alkoholbeteg emberekről. Igen fontos lenne elérni az alkoholistáknál, hogy önként vessék alá magukat a gyógykezelésnek, ám ezeknek a beteg embereknek az esetek nagy részében nincs betegségtudatuk. Nagyon nehéz odáig eljutnia a betegnek, hogy belássa, problémája van az alkohollal. Addig úgy gondolják, hogy bármikor abba tudják hagyni az ivást, urai a helyzetnek. Így az önkéntes gyógyulni akarás esélye viszonylag csekély.

Álláspontom szerint a polgári bíróság által nemperes eljárásban elrendelt kezelésnek volt létjogosultsága, hiszen ez a bűnelkövetés megelőzésének egyik lehetséges eszköze is lehetett, mivel a kezelés alatt álló alkoholistát nemcsak magától és közvetlen környezetétől védte, hanem a társadalomtól is.

Összegzés

A kábítószer élvezők az elmúlt időszakban sokkal inkább előtérbe kerültek, míg az alkoholizmussal kapcsolatos problémákról kevesebbet hallhattunk, holott a felelőtlen alkoholfogyasztás következményei is lehetnek olyan károsak, mint a kábítószer-fogyasztásé. Mindkét esetben szenvedélybetegségről van szó, ám teljesen különböző súllyal kezeli mind a közmegítélés, mind a büntetőjog.

Az alkoholista elkövetőkkel szemben alkalmazható kényszerintézkedés a magyar jogrendszerből kikerült, így a hatályos szabályozás nem ad lehetőséget a gyógyulásra annak az elkövetőnek, akinek az alkoholista életmódjával függött össze a bűncselekmény elkövetése.

Az alkoholistákkal szemben alkalmazható intézkedést célszerű lenne visszavezetni a hatályos jogrendszerbe, mivel az alkoholizmus és a bűnelkövetés között szoros összefüggés van. Így nagyobb figyelmet kellene szentelni nemcsak a kábítószerrel kapcsolatban felmerülő problémáknak, hanem az alkoholt a kriminalitásban játszott szerepe miatt előtérbe kellene helyezni.

Ha nem is lehetséges az iszákos életmódot folytató elkövetők végleges gyógyítása, de legalább egy időre felhagynának az ivással, akkor az életmódjukkal összefüggésben elkövetett bűncselekmények száma is csökkenthető lenne. Így mindenképpen szükséges lenne a hatályos büntetőjog szankciórendszerébe visszailleszteni egy ilyen jellegű gyógyító kezelést, mivel jelenleg nemhogy segítséget nem kapnak az ittas elkövetők, hanem épp hátrány éri őket az állapotuk miatt.

A büntetés kiszabásnál az önhibából eredő ittas állapot súlyosító körülmény, így a tettükért még súlyosabb következménnyel felelnek. De példaként említhetjük a feltételes szabadság engedélyezését is, ahol pusztán a jó magaviselet nem elégséges, azon felüli plusz követelmények teljesítése esetében jár a kedvezmény, például az ittas elkövetőnek a jó magaviseleten felül az intézeten belüli terápián való részvétel is feltétele lehet a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményének.

Véleményem szerint elengedhetetlen lenne az alkoholista bűnelkövetők kényszergyógyítása, a büntetés kiszabása mellett. Ezzel elő lehetne segíteni az alkoholista elkövető társadalomba való visszailleszkedését, továbbá – hosszú távon – az alkoholista életmód megváltoztatása lenne a cél. Így az intézkedés alkalmazása a bűncselekmények számának csökkenését is eredményezhetné. Összességében – a társadalom érdekeit is szem előtt tartva – a fő feladat az alkoholista bűnelkövető társadalomba való visszavezetése lenne, melynek érdekében meg kell kísérelni szociálisan és emocionálisan is teljesebbé tenni az életüket.