tudományos-szakmai folyóirat

A hamis vád és hamis tanúzás nyomozásának alapvető szempontjai


Szerző(k): Pelyák János

Az ügyészi nyomozói apparátus szervezése az 1963-as év folyamán fejeződött be, és abban az évben már az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények többségében ügyészi nyomozók jártak el. Egyes álláspontok szerint az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozását azért rendelték ügyészi nyomozók hatáskörébe, mert elbírálásuk nagyobb jogi tudást igényelt.1  Az intézkedés helyesnek bizonyult, ugyanis a korábbinál sokkal intenzívebb harc indult ezen bűncselekményekkel szemben, 1963-ban 60%-kal nőtt az ilyen jellegű bűncselekmények miatt elrendelt nyomozások száma.2

Az új, büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1. napján lépett hatályba, amely szemléletváltást, és ezzel együtt számtalan, újszerű megoldást tartalmaz, így új kihívások elé állítja a jogalkalmazót. Egyik alapvető újdonsága a törvénynek, hogy az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatásköréből elvonta a korábbi Be. (1998. évi XIX. törvény) 29. §-ának e) pontjában részletezett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozását – a nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények kivételével –, és azt az általános nyomozó hatósághoz, a rendőrséghez telepítette.3

Ennek indoka szerint már nem lehetett alappal arra hivatkozni, hogy az ügyészségi nyomozás hatáskörét e bűncselekmények jelentős tárgyi súlya vagy nehéz bizonyíthatósága indokolja, ugyanis a nyomozó hatóságok hatáskörébe is tartoznak hasonlóan jelentős tárgyi súlyú vagy nehezen bizonyítható bűncselekmények. Ugyanakkor ezen bűncselekmények nyomozása több szempontból is specialitást mutat más bűncselekményekhez képest. Természetesen lehetetlen a nyomozások során felmerülő valamennyi körülményre kitérni, ezért e tanulmány célja, hogy röviden bemutassa a hamis vád és hamis tanúzás deliktumai nyomozásának alapszabályait, rávilágítva a legtipikusabb esetekre, és kiindulópontként szolgáljon azok számára, akik idáig nem vizsgáltak ilyen bűncselekményeket.

A hamis vád és hamis tanúzás elkövetői

A sikeres nyomozások érdekében röviden szükséges utalnom ezen bűncselekmények elkövetőinek személyiségére.

Az objektíve valótlan tények állítása fakadhat szándékos hazugságból, pszichés zavarból, érzéscsalódásból, illetve gondatlanságból.

A szándékos vagy tudatos hazugságot előterjesztő személyek mindig tisztában vannak azzal, hogy a megvádolt személy nem követte el azt, amivel vádolták, illetve nem felel meg a valóságnak az a tény, amit vallomásukban előadtak.

Ezen hazugságok mögött a hamisan vádaskodók többségénél érzelmi indíttatású okok állapíthatóak meg, amelyek a gyakorlati nyomozások során egyértelműen kimutathatóak. Ezek az okok mindig az érdekelt felek közötti viszonyokban találhatóak: ilyen például rokonok között vagyoni ellentétek, házastársak, volt házastársak között a hűtlenség miatt érzett bosszú igénye, szomszédok között valamilyen oknál fogva keletkezett súrlódás, rossz viszony stb.

A hamis tanúzás elkövetőinél ezen emocionális okok ritkábbak. A tudatosan hazudozó hamis tanú elfogultsága lehet pozitív és negatív irányú. Tapasztalataim szerint az ilyen tanút az eljárásban résztvevők egyikével szemben érzett rokonszenve, barátsága ösztönzi hamis vallomásra. Ezért fontos minden hamis tanúzás miatt indult ügy nyomozása során a terhelt és az alapügyben szereplő felek viszonyának részletes tisztázása.

Érdemes külön megemlíteni ennél a bűncselekménynél a felbujtást, a hamis tanúzásra történő rábírást. A felbujtásnak kétségkívül valamennyi bűntett elkövetésénél lehet kisebb-nagyobb szerepe, de olyan mértékben sehol nem tapasztaltam, mint a hamis tanúzásnál. A gyakorlati munkában résztvevők tudják, hogy a tudatosan hamisan valló tanúk jelentős része nem egyszerűen önmagától, hanem többnyire valamelyik fél kifejezett kérelmére, tanácsára, esetleg másik tanú felhívására terjeszti elő hamis tényállításait. A nyomozások során, s gyakran már alapügyek nyomozása során az ilyen személyek viszonylag nagyobb számban ismerik el, hogy tényállításaik hamisak voltak.

Gyakori jelenség, hogy a büntető vagy egyéb ügyekben azok a személyek, akik ellen az eljárás folyik, a következmények megelőzése vagy elhárítása céljából hamis vád, vagy hamis tanúzás miatt tesznek feljelentést azok ellen, akik őt feljelentették, illetve az ügyben ellenük tanúskodtak. Mindezt valójában azért teszik, mert arra gondolnak, hogy ezzel az alapügyben eljáró hatóságot befolyásolhatják.

A hamis vád/hamis tanúzás miatt tett feljelentések elintézése

Általánosságban elmondható, hogy ezen feljelentések ritkán irányulnak ismeretlen tettes ellen, így az eljárások során klasszikus értelemben vett vizsgálatról lehet beszélni.

Ismeretlen tettes miatt indult eljárásokra tipikus példa, amikor névtelenül, írásban vádaskodnak hamisan, jellemzően rossz szomszédi viszony miatt.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények miatt tett feljelentések alapvetően két forrásból származnak: hatóságoktól4 , valamint természetes személyektől.

Az első esetben a hamis vádat, illetve hamis tanúzást megvalósító nyilatkozatot a feljelentő-hatóság elé terjesztették, s itt észlelték a bűncselekmény gyanúját. A Be. 376. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint a hatóság tagja és a hivatalos személy a hatáskörében tudomására jutott közvádra üldözendő bűncselekmény miatt tett feljelentésében meg kell jelölnie a bizonyítási eszközöket, egyidejűleg gondoskodnia kell a bűncselekmény nyomának, a bizonyítási eszközöknek a megőrzéséről. Ez alapján – általában – ezen alanyi kör által tett feljelentések jellemzően tartalmazzák azon adatokat, amelyek a feljelentés tárgyában való megalapozott döntéshez szükségesek.

A második esetben az a fél tesz feljelentést általában, akinek az elhangzott tanúvallomás, illetve a hamisan vádaskodó tényállításai jogait vagy érdekeit sérti. A természetes személyek által tett feljelentés esetében gyakorlati tapasztalat az, hogy e feljelentések jelentős hányadban nem tartalmazzák az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt tett feljelentés elbírálásához szükséges adatokat.

A feljelentések elbírálása körében segítségünkre lehet a hatósági nyilvántartásokból történő adatkérés, ugyanis a Be. 379. §-ának (2) bekezdésével összeegyeztethető, ha a hatóság tagja a hozzáférhető hatósági nyilvántartásokból/adatbázisokból kérdez le adatkérésnek nem minősülő módon adatokat.

Bárhonnan érkezik azonban a feljelentés a bűnüldöző szervekhez, csupán a feljelentés alapján ritkán lehet megalapozottan eldönteni, hogy van-e helye hamis vád, illetve hamis tanúzás miatt a nyomozás elrendelésének.

Így talán egyetlen bűncselekmény vonatkozásában sem volt annyira indokolt, mint itt – a nyomozás elrendelésének kérdésében történő állásfoglalás kialakításának megkönnyítése céljából – a feljelentés kiegészítésének intézménye, mellyel az alaptalan nyomozás elrendeléseket ennek keretén belül meg lehet előzni. A korábbi Be.5  lehetővé tette – feljelentés kiegészítés keretében – adatszerző tevékenység folytatását, valamint a feljelentő meghallgatását.

A feljelentés kiegészítés keretében rendelkezésre álló eszközöket az új eljárási törvény szűkítette. A hatályos Be. 380. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyész vagy a nyomozó hatóság kizárólag a feljelentőtől felvilágosítás adását, iratok és adatok rendelkezésre bocsátását, illetve a kár, vagyon hátrány stb. értékének közlését kérheti. A Be. 380. §-ának (2) bekezdése taxatíve rögzíti az eszközöket, így a feljelentés kiegészítés keretében immár nincs lehetőség az alapügy iratainak az alapügyben eljárt hatóságtól történő beszerzésére, ezen iratokat az adatkérés szabályai szerint kell beszerezni, amelyre csak a megindult eljárás során van lehetőség. Célszerűnek mutatkozik ezért a gyakorlatot úgy kialakítani, hogy a bíróságok, az ügyészségek, illetve a nyomozó hatóságok által tett feljelentéshez az alapügyi iratokat automatikusan csatolják.

Amennyiben a feljelentés kiegészítés keretében intézkedünk a feljelentő meghallgatása iránt, célszerű már a meghallgatásáról szóló értesítésben feltüntetni, hogy az alapüggyel összefüggésben rendelkezésre álló okiratait a feljelentő hozza magával, ezáltal is könnyebb lesz rekonstruálni, hogy mely hatóság előtt, milyen ügyszámon volt folyamatban az alapügy, amennyiben ez nem derül ki a feljelentésből. Az új Be. rendelkezései szerint a feljelentés kiegészítése során a feljelentőt ebben az esetben már figyelmeztetni kell a hamis vád, és hatóság félrevezetésének következményeire is.

Az alapügyi iratok beszerzése során, gyakran ütközhetünk abba a nehézségbe – különösen az ügyvédi kamarák vonatkozásában –, hogy a megkeresett szerv titoktartásra hivatkozással nem bocsájtja rendelkezésünkre a kért iratokat. A probléma feloldása érdekében ezért praktikus a feljelentőtől minél több iratot bekérni (bízva az együttműködésében), ugyanis ő adott esetben jogosult megismerni a teljes fegyelmi ügyiratot.

A feljelentések elbírálása körében első lépésben szükséges annak megállapítása, hogy a sérelmezett feljelentés vonatkozásában van-e alapügy, indult-e büntetőeljárás, ekkor értékelendő azon tények köre is, amelyekről az elbírálásra jogosult ügyészségnek, illetve nyomozó hatóságnak hivatalos tudomása van. A feljelentés tartalmi, így érdemi elbírálására csak ezt követően kerülhet sor. Amennyiben a feljelentés tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy a sérelmezett cselekmény, nem bűncselekmény, úgy az alapügy folyamatossága nem zárja ki a feljelentés érdemi elbírálását már ekkor sem.

Az alapügy fogalma csak egy másik eljárás viszonylatában értelmezhető, amelyre a hamis vád, hamis tanúzás miatt indult eljárás épül. Ezen két ügy kötődése sokszor olyan szoros, hogy az alapügy nélkül az utóbbi eljárás nem létezne. Ebből következik, hogy az alapügy sok esetben alapvetően meghatározza a ráépülő eljárást, ezért az alapügy teljes körű és hiánytalan feltárása nélkül a ráépülő eljárásban nem lehet megnyugtató döntést hozni.6

A Btk. sajátos rendelkezése a hamis vád és hamis tanúzás nyomozásával kapcsolatban, hogy rögzíti a nyomozást mikor, milyen feltételek mellett rendelhető el. Eszerint amíg az alapügy folyamatban van, addig, csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján rendelhető el a nyomozás.

Az alapügy befejezettségén a jogerős befejezést kell érteni, az esetleges rendkívüli jogorvoslati eljárás nem akadálya a hamis vád/hamis tanúzás miatti büntetőeljárás megindulásának. Az alapügy jogerős befejezését követően nyílik lehetőség arra, hogy az alapügyben eljáró hatóságon kívüli más személyek feljelentését érdemben elbíráljuk.7  Jogerő csak polgári vagy büntető ügyben eljáró bíróság ügydöntő határozatához kapcsolódik. Abban az esetben, ha az alapügy a nyomozó hatóság vagy ügyészség eljárást megszüntető határozatával fejeződik be – és az új terminológia szerint véglegessé válnak –, úgy ezekben az esetekben a hamis vád, hamis tanúzás miatt tett feljelentéssel érdemben foglalkozni kell. E határozatok az előterjesztett panaszok elbírálása után válnak véglegessé, így tehát a panasz elbírálása idején még folyamatban van az alapügy.

Amennyiben a feljelentés elbírálása során azt állapítjuk meg, hogy az alapügy folyamatban van, úgy abban az esetben ún. „alaki elutasító” határozatot kell hozni. Amennyiben mindez a folyamatban lévő nyomozás során derül ki, ekkor az eljárást meg kell szüntetni. Elképzelhető, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekménnyel összefüggésben más bűncselekmény miatt is feljelentést tettek, de az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények vonatkozásában az alapügy folyamatban van, úgy részmegszüntető, részelutasító határozatot kell hozni, más bűncselekmények miatti feljelentést érdemben kell elbírálni.

Amennyiben a feljelentés mellett rendelkezésre állnak az alapügyi iratok, úgy az alapügyben rögzített adatok és körülmények, valamint az alapügyben eljáró hatóság megállapításai megkönnyítik a nyomozás elrendelésének vagy feljelentés elutasításának kérdésében történő állásfoglalást. Ezen túlmenően az alapügy iratainak tanulmányozása segíti a nyomozás első lépéseit, a nyomozás tárgyának tisztázását, az adatkutatás körének meghatározását stb.

A hamis vád miatt tett feljelentéseknek nem mindig van írásban rögzített előzménye, gondoljunk itt arra az esetre, amikor a telefonon tett valótlan tartalmú bejelentés alapján még csak alapügy sem indul, ugyanis a bejelentés valótlansága annak helyszíni ellenőrzése során megállapítást nyer. Ilyen esetekben – a feljelentés kiegészítés keretein belül – célszerű a feljelentő személy, vagy sértett kihallgatása. A feljelentő (sértett) ismeri a legjobban a cselekmény előzményeit, körülményeit, be tud számolni a tettes és a közötte kialakult viszonyról, a cselekmény elképzelhető indítékairól. A feljelentő (sértett) képes megjelölni közelebbről azt a kört, amelyben fontos adatok találhatóak, ami a nyomozás tervezésére, verziók felállítására hatékony segítséget jelenthet.

Gyakran előfordul, hogy alapügynek nem tekinthető hatósági eljárásokban elkövetett „hamis vád” miatt tesznek feljelentést. Példaként említeném azt, amikor a közös gyereküket önkényesen magához ragadó, és az anya elől elzáró apával szemben az anya egy gyámhatósághoz írt kérelmében úgy fogalmazott, hogy „fogva tartotta a gyermekét”. Az apa ezért feljelentést tett, miszerint az anya valótlanul állította, hogy ő bűncselekményt, személyi szabadság megsértését követte el. Valójában teljesen egyértelmű, hogy nem büntetőeljárás kezdeményezésére irányuló, arra nem is alkalmas állítás történt az anya részéről, hanem némileg pontatlan megfogalmazása annak, hogy az apa önkényesen vonta el az anya láthatási jogát, a gyermek láthatását akadályozta. Ebben az esetben a cselekmény nem bűncselekmény.

Hasonló eset, amikor birtokvédelmi eljárásban a meghallgatott fél azt állítja a másikról, hogy tettlegességgel inzultálta a szomszédokat, kilátásba helyezte, hogy „kinyírja” a kutyájukat. A jegyző, mint birtokvédelmi eljárásra jogosult hatóság, ezen beadványt nem továbbította más szervhez. Ebben az esetben a fél a szomszéd magatartását a birtokvédelmi kérelmének megalapozottsága, illetve a másik fél kérelmének megalapozatlansága alátámasztása céljából írta le, de e vonatkozásban nem kívánta büntetőügyben eljáró hatóság eljárásnak megindítását. Mindezt alátámaszthatja azon körülmény is, ha felek között korábban már volt büntetőeljárás hasonló okból. Ebben az esetben sincs vádolás.

Amennyiben egy hamisnak tartott vádlói állítás pl. egy közös gyermekkel kapcsolatos eljárásban történik, ami kétségtelenül bűncselekményre utal, úgy ebben az esetben célszerű, hogy a nyomozó hatóság vagy az ügyészség maga kezdeményezzen alapügyet, azaz pl. egy állított lopási cselekmény kivizsgálását, majd a nyomozás emiatti elrendelését követően joghatályos feljelentés hiányában a hamis vád miatti feljelentést utasítsa el, vagy a nyomozást szüntesse meg (hibás ebben az esetben az eljárás felfüggesztése előzetes döntésig).

A nyomozás tervezése

A hamis vád és a hamis tanúzás nyomozásának tervezése bizonyos tekintetben egyszerűbb, bizonyos tekintetben pedig komplexebb, mint más bűncselekmények esetében. Egyszerűbb, mert a hamis tanúzás miatt indult ügyekben mindig, a hamis vád miatt indult büntető ügyeknek pedig jelentős részében rendelkezésünkre áll az az ügy, amelyben a hamis tanúzás, illetve a hamis vád megvalósult. Az alapügy rendkívüli mértékben megkönnyíti a nyomozás tervezését, illetve a nyomozás tárgyának pontos meghatározását.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hamis vád miatt indult eljárások közül eredményesebbek azok a nyomozások, amelyeket valamilyen hatósági eljárás (alapügy) előzött meg. Mindez azt támasztja alá, hogy alapügy adatainak értékelése nemcsak a nyomozás elrendelése és megtervezése szempontjából fontos, hanem az egész nyomozási eljárás sarokpontját képezi.

Ahol a hamis bejelentés nyomán a megvádolt személlyel szemben eljárás nem indult, vagy ahol a hamis tanúzásra vonatkozó körülményeket nem tisztázták, ott ez a feladat hamis vád, illetve a hamis tanúzás miatt folytatott nyomozásra hárul. Ebből származik a nyomozások komplex jellege is. A hamis vád, illetve a hamis tanúzás miatt indult eljárások során ismételten fel kell deríteni az alapügy tényállását. A nyomozási módszerek megválasztása pedig döntően az alapügy jellegétől függ, ezért széleskörű jogi ismereteket igényel. A nyomozónak polgári jogi, közigazgatási jogi, szabálysértési és munkajogi ismeretekkel is rendelkeznie kell adott esetben, mert gyakran ilyen természetű tényállásokat szükséges felderíteni a hamis vád, hamis tanúzás előzményeként.

Előfordul az is, hogy hamis vád (esetleg hatóság félrevezetése) bűncselekményét szabálysértésként bíráltak el. Erre példa az az eset, amikor az elkövető telefonon bejelentést tesz arról, hogy a volt felesége robbantást tervez a polgármesteri hivatalban, azaz közveszély okozásának előkészületét követi el. A rendőrség a bejelentés alapján azonnali intézkedéseket foganatosít, majd megállapítják, hogy a bejelentés valótlan, és valótlan bejelentés szabálysértése miatt tévesen helyszíni bíróságot szabnak ki. Ebben az esetben valójában bűncselekményről szólt a bejelentés, amit egy konkrét személynek tulajdonítottak, ami ezáltal hamis vád gyanúját kelti. Ekkor az ügyészség közérdekvédelmi szakágának szükséges jelezni, hogy tegye meg a szükséges intézkedést (ügyészi felhívást) a szabálysértési hatóságnak, és hamis vád miatti a büntetőeljárást pedig le kell folytatni.

A hamis vád és a hamis tanúzás nyomozása

A kriminalisztika alapkérdései a hamis vádnál

Valamennyi büntető eljárás célja azoknak a tényeknek a megállapítása, amelyek jogilag relevanciával bírnak.

A nyomozás során az adatkutatás irányát – mint minden bűncselekménynél – azok az elemek határozzák meg, amelyeket a törvényi tényállás tartalmaz, ezért a nyomozás feladata bebizonyítani, hogy a tényállási elemeket megvalósították-e vagy sem. A hamis vád és hamis tanúzás esetében nemcsak a tényállási elemeket bizonyító adatokat kell beszerezni, hanem azon körülményeket is tisztázni kell, amelyek a jogi minősítésnél irrelevánsak lesznek, azonban kriminalisztikai szempontból rendkívül fontosak: például a hamis vádnál jelentősége van a megvádolt és a hamisan feljelentő között kialakult kapcsolatnak, a hamis tanúzásnál a peres felek és hamisan tanúskodó közötti viszonynak. Nem közömbös az sem, hogy a hamis tanúzással gyanúsított terhelt mennyire ismerte a per tartalmát, mi a véleménye egyik vagy másik fél igazáról. Ezek a körülmények rendszerint következtetési alapot teremtenek a nyomozási verziók kidolgozására.

Mint minden nyomozásnál, úgy itt is a nyomozás során választ igénylő kriminalisztikai alapkérdések: ki, kivel, miért, hogyan, hol, mikor, mit és mivel.

A hamis vád esetében a „ki-kivel” kérdésekre adandó válasz nem merül ki az elkövető és a megvádolt (sértett) személyi adatainak a megállapításában, hanem egyúttal mindkettőjük személyi körülményinek legszélesebb körű felderítését igényli.

A „miért” kérdésre adandó válasz a nyomozás legfontosabb feladata. A „miért”-re adott válasz azonban nemcsak a terheltnél, hanem a feljelentőnél is fontos, amennyiben az eljárás magánszemély feljelentése alapján indult. Még a hatóság kezdeményezésére indult eljárásokban is e vonatkozásban a legfontosabb adatok a sértettől (illetve a terhelttől) kaphatóak. Az ellenérdekű felek rendszerint jól tudják, hogy mi volt az az ok, ami kiváltotta a hamis feljelentést. Olyan esetekben, ahol a hamis feljelentés alapján alapügy volt folyamatban, ennek az eljárásnak az anyagából lehet kiindulni.

A „hogyan” kérdésre ezeknél a cselekményeknél nem az előterjesztett vád formájára (írásban, szóban) keressük a választ, hanem a vád tartalmára vonatkozóan: tehát arra, hogy a szóban forgó tényállítás objektíve és szubjektíve is valótlan. Objektíve hamis az a vádolás, amelynek a tényállításai nem fedik a valóságot. Ha tehát a feljelentett személy egyáltalán nem valósította meg a neki tulajdonított magatartást, az előterjesztett vád teljes egészében objektíve hamis.8

A „hogyan” kérdésre adott válasz másik része a szubjektív hamisságot alátámasztó adatok beszerzését igényli. A hamis vád bűntette ugyanis csak akkor valósul meg, ha az előterjesztett tényállítás valótlanságát az elkövető tudta/ismerte. A régebbi jogszabályok a szubjektív hamisságot a „tudva” szóval fejezték ki. A hamisság tudata jelenleg íratlan eleme e bűncselekmény szándékos alakzatának, figyelemmel a gondatlan elkövetés külön nevesített esetére is. A vád szubjektíve hamis voltának bizonyítása a nyomozás legnehezebb feladata, ezért a „hogyan” kérdést csak akkor lehet kielégítően megválaszolni, ha olyan adatok után is kutat a nyomozó, amelyek nem tartoznak a szorosan vett tényállási elemekhez, hanem csupán következtetni engednek erre. Az egyik adatról, tényről vagy tényállásról a másikra történő következtetés a hamis vád bűntettének nyomozásánál az igazság kiderítésének elengedhetetlen feltétele. A szubjektív körülményeket közvetlen úton bizonyítani rendkívül nehéz és csak kivételes esetekben lehetséges.

A kifejezetten materiális jellegű bűncselekmények elkövetését harmadik személyek közvetlenül is észlelhetik, a jogtalanul elidegenített ingóságot a házkutatás során megtalálhatják a gyanúsítottnál stb. Bár az utóbbi esetben közvetett bizonyítékokról szokás beszélni, mégis mennyivel határozottabban mutat ez az egyetlen körülmény valamilyen bűncselekmény elkövetésére, mint bármelyik elszigetelt adat arra a tényre, hogy a vád előterjesztője tudatában volt állításai valótlanságával, tehát szubjektíve hamisan vádolt. A hamis vád elkövetési cselekménye egy dialektikus folyamat részre, amelynek előzménye és következményei is vannak. A sikeres nyomozások közé rendszerint azok tartoznak, amelyek a tényállás felderítése és bizonyítása érdekében tisztázták az egész folyamatot, főképpen a cselekmény előzményivel kapcsolatos tényeket.

A „hol” és „mikor” kérdések megválaszolása a gyakorlatban különösebb nehézséget nem okoz. A nyomozások során megfelelően rögzítve vannak az időpontok, illetve az is egyértelmű, hogy mely szervek előtti tényállítást tekintjük hatóság előtt megvalósultnak.9

A „mit” és „mivel” kérdések vonatkozásában arra kell választ adni, hogy az elkövető „mivel” vádolta meg a sértettet, „mit” állított róla, s hogy az előterjesztett tényállítások alkalmasak-e arra, hogy büntető, fegyelmi stb. szankciókat vonjon maga után. A hamisnak mondott tényállítás tehát valamilyen büntetendő cselekményt kell, hogy tartalmazzon, s ezért a bűncselekményt, szabálysértést, fegyelmi vétséget kimerítő magatartás összes tényállási elemét magában kell, hogy foglalja. A hamis vád esetében a vádaskodó, olyan pontosan körülírt cselekmény megvalósítását tulajdonítja egy másik személynek, amely kimeríti a Btk. Különös Részében büntetni rendelt valamely bűncselekmény törvényi tényállását.

A valós tény közlése nem valósíthat meg hamis vádat azáltal, hogy a feljelentő tévesen ítéli meg a feljelentett cselekmény bűncselekmény megállapítására való alkalmasságát. Amennyiben a vádló tartalmú közlés valótlanságára vonatkozóan nem merült fel adat, és a közlés nem alkalmas bűncselekmény megállapítására, ennek téves megítélése a vádló részéről nem valósít meg hamis vádat.

A kriminalisztika alapkérdései a hamis tanúzásnál

A hamis tanúzás nyomozásánál a kriminalisztika alapkérdéseit lényegében a hamis vádhoz hasonlóan tesszük fel. Itt is azoknak a kérdéseknek van kiemelkedő jelentősége elsősorban, amelyek a tényállás alanyi oldalán jelentkeznek, ezért a „ki”, „kivel”, és „miért” kérdésekre adott helyes válaszoktól függ a nyomozás sikere. A „miért”-re adott válasz már önmagában sem tartozik a szorosan vett tényállási elemekhez, és mégis az erre adott válaszból vonható le jogilag releváns tényekre vonatkozó legtöbb következtetés. Ezek a következtetések természetesen még nem lesznek bizonyítékok, azonban alkalmasak arra, hogy további adatok beszerzését elősegítsék. Gondoljunk itt a befolyásolásra, rábírásra, mely körülményeket minden esetben figyelembe kell venni, ami szükségessé teszi, hogy a hamis tanúzás miatti nyomozások során kutassunk az olyan személyek után is, akinek érdekében állt a tanú helytelen befolyásolása, mely személyek nem feltétlenül érdekeltek a perben, vagy nem is szerepeltek az eljárásban.

Bár a nyomozás során a „ki”, „kivel”, és „miért” kérdésekre adott válasz a legfontosabb, azonban a vizsgálatot mégsem ezzel kell kezdeni. Az első feladat annak tisztázása, hogy a tanú által előterjesztett vallomás az ügy lényeges körülményeire vonatkozott-e vagy sem. Ez tulajdonképpen a „mit” kérdésre ad választ, és annak megállapítása, hogy amit tanú állított az ügyben lényeges-e, nem tény, hanem jogi kérdésnek tekinthető, ezért mindez az adatok értékelése terén jelent feladatot. Ezt már a nyomozás elrendelése előtt teljesíteni kell, mert részben ettől is függ, hogy történt-e egyáltalán bűncselekmény.

Az alapügy irataiból megállapítható tényállás segít eldönteni azt, hogy a tanú által előterjesztett vallomás objektíve hamis-e vagy sem. A hamis tanúzás nyomozása során ugyanis a második feladat a „hogyan” kérdéshez kapcsolódik, és arra igényli a választ, hogy a tanú a valóságnak megfelelően nyilatkozott-e.

Ebből ered a hamis tanúzás nyomozásának egyik sajátossága, ugyanis a nyomozás sikere a legtöbb esetben attól függ, hogy az előzmények mennyire tisztázódtak. A hamis tanúzás előzményeként azonban nemcsak a korábbi büntető (polgári, fegyelmi, szabálysértési stb.) tényállásokat megvalósító magatartásokat kell felderítenie annak érdekében, hogy a tanú vallomásának objektíve hamis voltát megítélhessük. E körben nem elegendő az alapügyben felvett jegyzőkönyvekre, vallomásokra hivatkozni, hanem az ott szereplő tanúkat és feleket ismét ki kell hallgatni, különösen igaz ez a perbeli felekre, ugyanis peres félként gyakran mást adnak elő a tárgyaláson, és mást, ha tanúként hallgatják ki.10

Lehetséges tehát az, hogy a nyomozás a polgári természetű jogvita eredeti tényállásának megállapítása érdekében folyik, és esetleg olyan tanúk kihallgatása is szükségessé válik, akik az alapügyben nem is szerepeltek, de egy bizonyos körülményre felvilágosítást adhatnak. A polgári ügyekben eljáró bíróság az elé tárt bizonyítékokat köteles értékelni, és azok függvényében válhat egy tanúvallomás valóssá, vagy akár hamissá. Ha ugyanis a peres fél csupán egy konkrét tanú kihallgatását indítványozta, azonban rajta kívül további személyek is be tudnak számolni a történtekről a tanúval ellentétesen, úgy a hamis tanúzás miatti nyomozásra hárul az a feladat, hogy ezen személyeket is tanúként kihallgassák a tényállás teljes körű felderítése érdekében.

Amikor a nyomozó az alapügy tényállására vonatkozó mindazon kérdéseket tisztázta, amelyekre a hamis tanúzás címén felelősségre vont terhelt vallomása vonatkozott, lényegében a vallomás objektív valótlanságának megállapításával kapcsolatos feladatait teljesítette. A tanúvallomás objektív valótlanságának bizonyítása természetesen nem minden esetben igényli külön nyomozási cselekmények foganatosítását. Az alapügyben eljáró hatóságok ugyanis rendszerint megállapítják azokat a körülményeket, amelyek a hamis tanúzás nyomozása szempontjából jelentősek. Ezeket a megállapításokat azonban minden esetben ellenőrizni kell.

Az alapügy egyes körülményeinek tisztázása, az alapügyben eljárt hatóságok megállapításainak ellenőrzése a szubjektív hamisság bizonyítása szempontjából is jelentősek. Az a körülmény, hogy a tanú szubjektíve is hamisan vallott, rendkívül nehéz ebben az esetben is közvetlenül bizonyítani. A bűncselekményt közvetlenül bizonyító tanúk azok, akik látták, vagy hallották az eseményeket. A hamis tanúzásnál ilyen tanúk nincsenek. Ritkán akad olyan, akinek a tanú elmondta, hogy valamilyen hatósági eljárás során hamisan vallott. A hamis tanúzás szubjektív valótlanságát általában közvetett bizonyítékokkal lehet alátámasztani. Ennek érdekében olyan tanúk után kell kutatni, akik arra vonatkozóan adnak felvilágosítást, hogy a vallomást előterjesztő személy nem is tudhatott, vagy nem is hallhatott semmit egy adott eseményről, illetve csak másoktól szerzett tudomást az eseményről.

A nyomozási cselekményekről általában

A hamis vád és a hamis tanúzás jellegüknél fogva olyanok, hogy bizonyításuk érdekében a nyomozási cselekmények csak egészen szűk körével – tanúkihallgatással és a terhelt kihallgatásával – találkozunk. Zömmel verbális cselekményekről van szó, és ezért ritkán adódik – inkább csak közvetett bizonyítékként – lehetőség tárgyi bizonyítékok lefoglalására, (ház)kutatásra vagy más kényszercselekmény végrehajtására. Ugyancsak az ügyek jellegéből következik, hogy a nyomozás során szakértő alkalmazására általában nincs szükség.

A fentiek alapján a bizonyítékok között a személyi bizonyítékok túlsúlya jelentkezik, és a tárgyi bizonyítékok ritkábban fordulnak elő. A bizonyítékok összegyűjtésének jóformán egyetlen módja a kihallgatás. Hamis tanúzásra való rábírás vagy felbujtás bizonyítéka lehet ugyan pl. levél, vagy hamis vád esetében a hamis bizonyítékok produkálása lehet ugyancsak levél vagy okirat, ez azonban csak kivételesen fordul elő. Az ügyek döntő többségében kizárólag a tanú, a sértett és a terhelt az, aki valamilyen bizonyítékot szolgáltathat, s akiknek a vallomása útján jutunk el az objektív igazsághoz.

Manapság egyre gyakoribb jelenség, hogy a hamisan vádaskodók telefonon tesznek valótlan bejelentést a segélyhívón. Ilyen esetben célszerű rögtön az eljárás elején a telefonon tett bejelentés hanganyagát beszerezni, amelyből a bejelentés, azaz a „vádolás” egyértelműen rekonstruálható lesz. Gyakorlati tapasztalat, hogy a küldési és leírási lapokon rögzítettek sokszor eltérnek a konkrét bejelentéstől.11

A terhelt kihallgatása

A terhelt kihallgatása kapcsán szót kell ejteni arról, hogy a feljelentő és feljelentett között az ügyek többségében olyan szoros kapcsolat van, amelyet a terhelttel való foglalkozás során mindig szem előtt kell tartani. E bűnügyek gyanúsítottjai az esetek jelentős részében a feljelentőnek valamilyen valódi vagy vélt kárt okoztak, éppen ezért a feljelentő elkerülhetetlenül elfogult, ezért a tettesként megjelölt személlyel való foglakozás óvatosságra int.

A hamis vád és hamis tanúzás terheltjének kihallgatása előtt a nyomozó abban a helyzetben van – szemben más bűncselekmény elkövetőinek kihallgatásával –, hogy bizonyos többlet iratok állnak rendelkezésére. A hamis tanúzás esetében mindig, a hamis vád vonatozásában gyakran megvannak ezek azok iratok, amelyekben ezen bűncselekményeket elkövették. Az iratok tanulmányozása terhelt kihallgatása előtt nélkülözhetetlen.

A kihallgatás során a tényálláson túlmenően az indíték tisztázására is kérdéseket kell feltenni. A hamis vád és hamis tanúzás jellegzetesen olyan cselekmények, amelyek indító okának tisztázása nélkül az ügy érdemében állást foglalni nem lehet.

Helyes taktika a kihallgatáskor először csak általánosságban kérdezni a terheltet, majd elmondatni vele, hogy az alapügyben milyen vallomást tett. Ezután lehet rámutatni az ellentétekre. Az eltérésekre magyarázatot kell kérni, az ilyen módon felvett vallomásokat kellő részletességgel kell rögzíteni.

Természetesen tisztázni kell, hogy az alapügy ügyfeleit honnan ismeri, milyen viszonyban van velük, ugyanez igaz az ügyben szereplő tanúk vonatkozásában is, különösen azok vonatkozásában, akik a terhelttel ellentétes vallomást tettek.

Gyakorlati tapasztalat szerint hamis vád és hamis tanúzás elkövetőit gyakran a harag, a bosszú vezérelte, emiatt erősen elfogultak, azonban ezen elkövetők mégsem nevezhetők bűnözőnek, általában nem helyes őket kihallgatás közben bűnözőként kezelni.

Elképzelhető olyan eset, amikor a nyomozó hatóság csak gyanúsítottként kívánja kihallgatni a terheltet, mert a megalapozott gyanú már a feljelentés, illetve az alapügy iratainak alapján is megállapítható. Ilyen esetben nem kifogásolható, hogy a nyomozás csupán egy gyanúsítotti kihallgatásból álljon.

Nem helytelen az sem, ha a nyomozó bizonyos megértést tanúsít a tettessel szemben. Előfordulnak ugyanis olyan esetek, amikor a sértett viselkedésével vagy valamilyen konkrét magatartásával jogos haragot, vagy gyűlöletet váltott ki a tettesből, s ez volt hamis vádaskodás vagy tanúzás indítéka.

A hamis vádnál és hamis tanúzásnál a terheltek egy különleges csoportjával is találkozunk, akik nem tagadnak ugyan, de nem is ismerik el a bűncselekmény elkövetését. Ezek azok, akik az alapügyben tett vallomásukat változatlanul fenntartják. Tagadják tehát, hogy az alapügyben valótlan vallomást tettek volna, sőt állítják, hogy az eredeti vallomásukban foglaltak fedik a valóságot.

A hamis vád terheltjének a kihallgatása során alapvetően az alábbi kérdéseket tesszük fel:

  • mire alapította a feljelentésben közölt tényeket;
  • hogyan és kitől szerzett ezekről tudomást, pontosan mit mondtak erről neki,
  • meggyőződött-e az előterjesztett tények, vagy a feljelentésben foglalt egyes adatok valóságáról,
  • milyen módon,
  • ha nem győződött meg erről, miért,
  • mi bizonyítja a terhelt szerint, hogy az általa előterjesztett vád igaz,
  • mi indította arra, hogy feljelentést, vagy bejelentést tegyen, mi volt ezzel a célja,
  • mi a véleménye jelenleg a korábbi tényállításáról.12

A hamis tanúzás terheltjének – a fentieken túl – elsősorban arra vonatkozóan is kérdéseket kell feltenni, hogy az eljárás tárgyát mennyire ismeri, például tudja-e mi lett a per eredménye, ki mit adott elő, kinek van szerinte igaza, miért stb. A gyakorlati tapasztalatok szerint a szándékos hamis vallomást előterjesztő terhelt mindig többet mond el, mint amennyi számára hasznos lehet. Igyekszik utólag is megindokolni, és adatokkal alátámasztani az általa előterjesztett vallomás tartalmát.

A fenti kérdések nem taxatívak, azokon túlmenően minden egyéb részletkérdést is fel kell tenni, amik a fenti kérdésekre adott válaszok nyomán felmerülnek és a tényálláshoz kapcsolódnak.

A hamis vád és hamis tanúzás miatt indult bűnügyek terheltjeinek jelentős része egyébként beismerő vallomást tesz, amelynek oka az esetek többségében a megbánás.

Nem szabad elejteni azt a verziót sem, hogy a terhelt vádja esetleg, ha részben, de mégiscsak megfelelt a valóságnak. A terhelt javára szóló körülmények elsősorban annak a bizonyítására alkalmasak, hogy a vád nem hamis, vagy esetleg a szubjektív hamisság hiányzott. Ezért amikor a terhelt a tényállításainak valóságát hangoztatja, be kell szerezni minden olyan adatot, ki kell hallgatni minden olyan tanút, aki ennek igazolására vagy cáfolására alkalmasnak látszik.13

A terhelt kihallgatása előtt alapos vizsgálatot igényel az alapügyben tett vallomása befolyásolásának lehetősége.

Előfordult olyan eset volt, hogy a rablás bűntette miatt indult alapügy sértettje a nyomozati terhelő vallomását a tárgyaláson visszavonta, és valótlanul ismeretlen elkövetőnek tulajdonította a bűncselekményt. Ilyen esetben mindig gondosan vizsgálni kell, hogy a hamis tanúzás nem kényszer vagy fenyegetés hatására történt-e, illetve volt-e a cselekménynek felbujtója. Nem életszerű, hogy a nyomozás során többször is következetesen terhelő vallomást tevő sértett bármilyen külső hatás nélkül, pusztán belső indíttatásból mentse hamis vallomással az őt kirabló vádlottat. Éppen ezért a befolyás kérdésének kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani.

Előfordult olyan eset is, hogy a zaklatás vétsége miatt indult alapügy sértettjének feljelentésben tett terhelő nyilatkozatát visszavonó tanúvallomását követően a nyomozó hatóság feljelentést tett hamis vád miatt, a hamis tartalmú feljelentésre tekintettel. A későbbi tanúvallomásában a feljelentő azt állította, hogy félreértette volt élettársa szavait, valójában nem fenyegette őt. Az állítólagos félreértésre alapot adó kifejezések voltak: megveri, nyomorékká teszi, savval leönti, kocsi után köti stb. Különösebb magyarázatot nem igényel annak eldöntése, hogy a feljelentés, vagy a félreértésre hivatkozó későbbi tanúvallomás-e a hiteles. Ilyen esetben a feljelentést el kell utasítani bűncselekmény gyanújának hiányában.

A fentiek alapján hamis vád és hamis tanúzás vonatkozásában helytelen gyakorlat az, ha:

  • valaki feljelentést tesz a sérelmére elkövetett bűncselekményről;
  • a feljelentést, többnyire elfogadható magyarázat nélkül visszavonja;
  • a feljelentett (gyanúsítottként, vagy esetenként tanúként) a bűncselekmény elkövetését tagadja;
  • a nyomozó hatóság a nyomozást a tényállás további tisztázása nélkül bűncselekmény hiányában, vagy arra hivatkozva, hogy a bűncselekményt nem a gyanúsított követte el, megszünteti;
  • a nyomozó hatóság vagy a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség feljelentést tesz;
  • a nyomozó hatóság közli hamis vád/hamis tanúzás miatt a gyanúsítást, majd ügyészség vádat emel.

Ezen sémára épülő esetekben többségében az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény elkövetése kétséget kizáróan nem állapítható meg. Előfordul ugyanis, hogy a vádlott az utolsó pillanatban visszatért a terhelő vallomásához tartva a végrehajtandó szabadságvesztéstől. Ezen esetek jelentős részében a feljelentő (tanú) megfélemlítése, vagy más módon történő meggyőzése sejthető.

Általános elvárás volt az, hogy amennyiben a nyomozó ügyészség az alapügyben hozott rendőri határozat megalapozatlanságát vagy törvénysértő jellegét észlelte, akkor a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség figyelmét erre fel kellett hívnia.

A tanúkihallgatás

A hamis vád és a hamis tanúzás miatt indult bűnügyekben a tanú vallomásán kívül alig áll más bizonyíték a rendelkezésre, kivéve természetesen a terhelt vallomását. Ezért a tanú vallomásának megszerzésére irányuló nyomozási cselekmény körültekintő, alapos végrehajtása rendkívül fontos.

A tanú vallomását nem csupán a tényállás megállapítása, a bűnösségi körülmények bizonyítása, hanem a terhelt egyéniségének, életkörülményeinek, sőt a bűncselekmény indítékainak, motívumainak tisztázása céljából szerezzük be. A hamis vád, hamis tanúzás miatt folytatott nyomozások során a kihallgatott tanúk egy része csak közvetett bizonyítékokat szolgáltat, főleg a feljelentő és terhelt igazmondására, esetleg előzményekre, indítékokra, amelyek ugyanakkor igen jelentősek.

Itt is meg kell említeni, hogy a tanúkihallgatás előtt a nyomozó abban a szerencsés helyzetben van, hogy rendelkezésre állnak az alapügyi iratok. A tanúk többségét az alapügyben már kihallgatták, mégpedig hamis vád esetében arra a tényre, hogy a hamisan vádaskodó által feljelentett személy valóban elkövette-e a neki tulajdonított bűncselekményt. Ezek a tanúk abban nyújtanak segítséget, hogy a terhelt vádja objektíve miért valótlan. A hamis tanúzás miatt indult ügyben kihallgatásra kerülő tanúkat viszont az alapeljárás tényállásának tisztázására hallgatták ki. Ezeknek a tanúknak az újbóli kihallgatása azért szükséges, mert csak ezeken a vallomásokon keresztül tisztázható, hogy a terhelt valóban elkövette-e a hamis tanúzás bűntettét. Az alapügy iratai alapján könnyen megállapítható, hogy kiket, mire nézve szükséges újból kihallgatni. Kiderül az is, hogy az alapügyben folytatott nyomozás vagy vizsgálat milyen kérdéseket nem tisztázott és milyen adatokra van szükség az alapügy tényállásának további felderítése érdekében.

Az alapügy iratai alapján a leglényegesebb tanúk adva vannak, melyből a felkészülés is megfelelően biztosítható. Az iratok alapján az is megállapítható, hogy mely tanú vallomása vág egybe a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal, vagyis melyik tanú vallomása hitelt érdemlő. Megállapítható továbbá, hogy a kérdéses tanú korábban mit állított, mi várható tőle, milyen tényt lehet vele tisztázni. Az iratok alapján azonban következtetni lehet arra is, hogy milyen további, olyan körülményekről tudhat, melyet az alapügy elbírálása során nem került felszínre.

E bűncselekmények nyomozása során természetesen arra is fel kell készülni, hogy az adott tanú valótlanságok előadásával a terheltet vádolni vagy menteni igyekszik. A hamis vád és a hamis tanúzás indult bűnügyekben is megvalósítható hamis tanúvallomás tétel, vagy esetlegesen „hamis váddal történő hamis vádolás”.

A sértett kihallgatása

Eljárásjogunk szerint a sértettet tanúként kell kihallgatni. A sértett tanúként történő kihallgatásának szintén kiemelkedő jelentősége van. Az esetek többségében a legtöbb adatot ő tudja szolgáltatni, de a kárt, amelyet a terhelt okozott, ő szenvedte el, ezért feltétlenül elfogultnak kell tekintetünk. Az eseményre, annak körülményeire, éppen érdekeltsége miatt általában jobban emlékszik, mint az egyszerű tanú, s elfogultsága ellenére lényegesen több adatot tud szolgáltatni vallomásában. Ugyanakkor az őt ért sérelmet – ha sokszor nem is szándékosan – de eltúlozza, tehát ilyen vonatkozásban vallomása kevésbé megbízható, ezért az általa szolgáltatott adatok fokozott ellenőrzésre szorulnak.

A sértett elfogultsága nemcsak a hamis vád vagy a hamis tanúzás által okozott sérelemből, hanem rendszerint sokkal korábbi időszakról ered és a sértett vagy a tettes között lévő rossz viszonyból származik. Mégis a hamis vád elkövetésére vonatkozó legfontosabb adatokat a sértettől lehet megszerezni. A sértett tudja elsősorban, hogy a cselekmény, amellyel őt a tettes vádolta, objektíve megfelel-e a valóságnak, vagy sem. Rendszerint tisztában van azzal, hogy a tettest mi indította a vádaskodásra, így kettejük közötti súrlódások előzményeit és okait.

Összegzés

A hamis vád, hamis tanúzás miatt tett feljelentések tekintetében a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy az eljáró ügyészségnek, rendőrségnek az alapügyben feltárt bizonyítékokat teljes egészében újra kell értékelnie, ami nem vezethető le automatikusan az ügyet lezáró rendőrségi, ügyészi, vagy akár polgári bírósági határozatból. Ezek ugyanis esetenként tévesek, vagy hiányosak lehetnek. Az eljáró ügyészségnek, rendőrségnek önállóan kell tényállást megállapítania, amelyben más hatóságoknak az üggyel összefüggő határozatai nem kötik. Ezeknek jogi relevanciájuk nincs, legfeljebb tájékozódási pontnak tekinthetőek. Ez különösen a bonyolult megítélésű polgári ügyekre lehetnek igazak.

Mindezek alapján a hamis vád/tanúzás miatti büntetőjogi felelősséget önállóan kell bizonyítani. Természetesen a bizonyítékok egybe eshetnek az alapügyben már feltárt, és értékelt bizonyítékokkal.

A fenti megállapítás alól kivételt képeznek a jogerős büntető bírósági ítélettel befejezett alapügyek, ugyanis a jogerős (büntető) ítélettel szembeni bizonyítás tilos, annak felülmérlegelésére nincs mód. Ezen ítéletekben megállapított tényeket anyagi igazságnak kell elfogadni, ezért a büntető ítéletben megállapítottakhoz képest kell vizsgálni a terhelt alapügyben tett nyilatkozatait.

A jogbiztonság megköveteli, hogy az ítéletben megállapított tények irányadóvá váljanak mindenki számára, ezért az ítélet helyessége, megállapításai legfeljebb rendkívüli perorvoslattal támadhatók meg.

  1. Pelyák J., ügyész, Budapesti Nyomozó Ügyészség
  2. Avar J. – Rózsa J.: Hamis vád és hamis tanúzás bűntetteinek nyomozása. Ügyészségi Kiskönyvtár sorozat. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966, 4. o.
  3. A törvény a kizárólagos ügyészségi nyomozás hatáskörébe tartozó egyéb bűncselekményeket lényegében a régi szabályozással egyezően tartalmazza.
  4. A Btk. értelmezése szerint hatóság alatt a bíróságot vagy az ügyészséget is érteni kell.
  5. Korábbi Be. 172/A. §-ának (2) bekezdése.
  6. Zsilka L.: A hamis vád és hamis tanúzás nyomozásának kérdései. Ügyészek Lapja, 2008/1.
  7. Egyik esetben az alapügyben eljáró kerületi bíróság elsőfokú döntést hozott, azonban az ítélet a bejelentett fellebbezések folytán nem emelkedett jogerőre. A bíróság ezt követően intézkedett az iratok felterjesztése iránt a másodfokú bírósághoz, egyidejűleg feljelentést tett az előtte elkövetett hamis tanúzás miatt. A feljelentést el kellett utasítani, ugyanis az ítélet meghozatalát követően már nem minősült alapügyben eljáró hatóságnak függetlenül attól, hogy az iratok fizikailag még a birtokában voltak.
  8. A vád hamisságáról objektív értelemben akkor lehet beszélni, ha a vádat alkotó tényállás teljes egészében valótlan, és az állított tény valótlansága egyértelműen bizonyítható.
  9. Gyakran előforduló eset, hogy amennyiben pl. Keszthelyen terjesztik elő a valótlan feljelentést, azonban az elkövetési helyre tekintettel azt Budapesten bírálják el, és folytatnak eljárást a feljelentés alapján, a hamis vád elkövetési helye Keszthely lesz.
  10. Meg kell jegyezni, hogy az alperes és a felperes a hamis tanúzást nem követheti el (kivéve a perben csalás esetét), ugyanis igazmondási kötelezettségük nincs, a polgári perrendtartás csupán jóhiszemű pervitelre kötelezi őket, így tanúkénti kihallgatásuk nélkülözhetetlen.
  11. Konkrét ügyben a küldési lapon az szerepelt, hogy a bejelentő lakásbetörésről tett bejelentést. A telefonos hanganyag beszerzését követően azt lehetett megállapítani, hogy a bejelentő csupán annyit közölt lényegében, hogy a szomszéd lakásban – melynek tulajdonosa éppen külföldön tartózkodik – motoszkálást hall. Lakásbetörésről nem beszélt, bűncselekmény hiányában megszüntettük az eljárást.
  12. Avar – Rózsa: i. m. 96. o.
  13. Gyakori eset, hogy X tesz feljelentést lopás miatt Y ellen. A nyomozást elrendelték, lefolytatták, majd bűncselekmény hiányában megszüntető határozatot hoztak. Ennek alapján később X ellen indult eljárás hamis vád címén. Az eljárásnak az alapügy hiányos nyomozása volt az oka. A hamis vád miatt folytatott nyomozás során kiderül, hogy nem X követte el a hamis vádat, hanem Y a lopást. Ilyen esetben a nyomozást meg kell szüntetni, és az alapügyben a nyomozás folytatását elrendelni.


Your browser does not support the canvas element.