Néhány gondolat a büntetőjogi egyezségről

Bevezetés

A büntetőeljárás gyorsítása évtizedek óta témája a külföldi és – utóbbi időben mind gyakrabban – a hazai szakirodalomnak is. A büntetőeljárás gyorsítása mindenki érdeke, kivéve bizonyos esetekben a terheltet, hiszen az időmúlást a bíróságok enyhítő körülményként értékelik, erre tekintettel nem egyszer tetten érhető a vádlott és védőjének a per elhúzására való törekvése az enyhébb szankciók reményében.¹ Egyet kell értenünk azonban azzal a nagyon is találó mondattal, hogy „a múló idővel az igazság az, ami elenyészhet”². A büntetőeljárás elsődleges célja pedig az anyagi igazság kiderítése. A hosszasan elhúzódó eljárás a büntetőper résztvevői számára bizonyítottan számos negatív következménnyel jár. Éppen ezért a tudomány művelői és a jogalkotó évtizedek óta keresik az eljárás gyorsításának azon lehetőségeit, amelyek még a büntetőeljárás klasszikus alapelveinek bizonyos mértékű csorbítása mellett is beilleszthetők a nemzeti büntetőeljárásokba, és amelyek jó szolgálatot tehetnek az ügyek észszerű időben történő befejezésében.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárásról szóló törvényünk (a továbbiakban: új Be.) indokolása szintén kiemelt célkitűzésként jelölte meg a büntetőeljárások időszerűségének javítását, amit elsősorban a külön eljárások, nevezetesen a bíróság elé állítás, egyezségi és büntetővégzéses eljárások hatékonyabbá tételével és megreformálásával kívánt megvalósítani.³ Ezek közül a legjelentősebb reformot az egyezség tekintetében hajtotta végre a jogalkotó.

A szakirodalom és a gyakorlat egyelőre nem egységes abban a kérdésben, hogy mit is nevezhetünk a büntetőeljárásban egyezségnek. Az új Be. ugyanis az egyezségnek két lehetséges formáját ismeri és szabályozza, amely az eljárás két különböző szakaszához kapcsolódik. Az általános eljárási szabályok között megjelenő egyezség a bűnösség beismeréséről⁴ bármely bűncselekmény esetén lehetővé teszi az ügyész, a terhelt és a védő közötti megállapodás létrejöttét. Erre kifejezetten a vádemelés előtt kerülhet sor, amikor is az ügyész, a terhelt és a védő a bíróságtól függetlenül egy formális megállapodást köthet. A másik eset a vádemelést követő előkészítő üléshez kötődik, amely valójában nem eredményez formális megállapodást, inkább a terhelt jóváhagyását igényli. A szakirodalomban több szerző – valószínűleg az új Be. általános indokolásából is kiindulva – mindkét jogintézményt büntetőjogi egyezségként említi.⁵ A gyakorlati szakemberek – főleg az ügyészség részéről – elzárkóznak az elől, hogy az előkészítő ülésen befejezett büntetőügyben egyezségről beszéljünk.

A vádemelés előtti jogintézmény tekintetében senkinek nincs kételye, hiszen mind elnevezésében, mind céljában és lényegi ismérveiben az egyezség jegyeit hordozza magán. Jelen tanulmány ennek a jogintézménynek a bemutatására vállalkozik. Célunk a szabályozás ismertetésén és kritikai elemzésén túl annak a feltárása, hogy vajon a jogalkotónak sikerült-e szilárd alapokra helyezni az egyezséget. Adott-e megfelelő kedvezményt a terhelt számára, érdekeltté téve őt az egyezség megkötésében. Valódi szükségletet elégít-e ki a jogintézmény és a büntetőeljárás különböző résztvevőinek fűződik-e az egyezségkötéshez megfelelő érdeke?

Előzmények

Az egyezség nem előzmény nélküli a magyar büntetőjogban, hiszen már korábbi büntetőeljárási törvényünkben, tárgyalásról lemondás elnevezés alatt, 2000. március 1-je óta alkalmazható jogintézmény volt.⁶ Az eltelt mintegy 18 év azonban nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az eljárás nehézkessége, az adminisztratív terhek, illetve a terhelt részére biztosított kedvezmény igen csekély volta miatt alig került alkalmazásra.⁷ 2017. évben összesen 84 vádlottat, tehát a terheltek 0,14 százalékát érintette a tárgyalásról lemondás,⁸ illetve előfordult olyan év is, mikor egyes megyékben egy ügyben sem alkalmazták⁹. A lemondás a tárgyalásról a magyar büntetőeljárás egyik fantom jogintézményeként írta be magát immár a jogtörténetbe, holott a jogalkotó – az újabb és újabb szabályozással – folyamatosan próbálta hatékonyabbá tenni az eljárást, illetve az ügyészség is kiemelt céljának tekintette az alkalmazás gyakoriságának emelését.¹⁰

A jogalkotó a tárgyalásról lemondás csődjéből kiindulva, nem csupán nevében igyekezett megváltoztatni ezt a jogintézményt, hanem szabályozását is megpróbálta új alapokra helyezni.¹¹ Hazánkban az egyezség bevezetése külföldi minták alapján történt. Mára az európai országok közül aligha tudnánk olyat említeni, ahol a büntetőeljárás gyorsításának égisze alatt létrejött valamelyik jogintézményt a jogtudomány, a sajtó vagy akár az egyszerű hétköznapi emberek is ne vádalkuként emlegetnék.¹²

A kontinentális vádalkuk jelentős szerepet szánnak az ügyésznek, a terhelt beismerő vallomásának, de az eljárás egyszerűsítésében a bíróságok is megjelennek, jóllehet nem a klasszikus szerepükben. Itt ugyanis feladatuk nem az igazság kiderítése, hanem a felek megállapodásának jóváhagyása, törvényességi felügyelete. A kontinentális vádalkuban kevesebb az alku, kevésbé „üzletszerű”, és sokkal inkább jogszabályi garanciákhoz kötött. Mára kétséget kizáróan elmondható, hogy az európai vádalkuk is alkalmasak a büntetőperek gyorsítására azáltal, hogy jelentősen lerövidítik a bírósági eljárást, hiszen egy nap alatt az ügy lezárható. A konszenzuális elemeknek köszönhetően a jogorvoslat gyakorlására sincs az esetek többségében szükség, így nem kerül sor másod- vagy harmadfokú eljárásra sem. Összességében tehát a külföldi tapasztalatok jó példaként szolgáltak a magyar jogalkotónak is. Az új Be.-ben szereplő egyezség számos ponton emlékeztet bennünket a francia megoldásokra,¹³ míg sokan a szlovén mintát tekintik kiindulópontnak, ugyanis Szlovéniában e jogintézménynek köszönhetően 40 százalékkal csökkent a büntetőperek száma, és nálunk is legalább 20 százalékos visszaesésre számítottak a jogalkotók.¹⁴

A hatályos szabályozás szerint az ügyészség és a terhelt nem vádalkut kötnek, hanem sokkal inkább „büntetésalkut”. Nem angolszász a minta, nevezetesen hogy az ügyész az emberölés vádját – a beismerő vallomásért cserébe – halált okozó testi sértésre módosítja. Nagyon lényeges különbség, hogy nálunk a minősítésben és a tényállásban nem lehet egyezkedni, de a büntetésben (illetve intézkedésben) igen. Az új szabályok szerint az egyezség lényege, hogy az ügyészség és a terhelt vádemelés előtt egyezséget köthet a terhelt által elkövetett bűncselekmény vonatkozásában a bűnösség beismeréséről és ennek következményeiről, amelyet majd a bíróság „szentesít”.

Hatályos szabályozás

Az egyezségre kifejezetten a vádemelés előtt kerülhet sor. A jogalkotó igyekezett a hatóságokat is érdekeltebbé tenni az együttműködésben, hiszen az egyezség kezdeményezésére már a nyomozati szakban, akár a terhelt első gyanúsítotti kihallgatása alkalmával is lehetőség van. Az eljárásra tehát bármely ügyben, bármely bűncselekmény esetén, még fiatalkorúak eljárásában is,¹⁵ de csakis felderített tényállás mellett van lehetőség.

Az egyezség megkötése három szakaszra osztható: az egyezség kezdeményezésére, az egyeztetések lefolytatására és az egyezség megkötésének szakaszára. Az egyezségkötést az ügyész, a terhelt és a védő is kezdeményezheti, teljesen informálisan, írásbeliséghez kötött jegyzőkönyvek és határozatok hozatala nélkül. A kezdeményezés történhet szóban, írásban, telefonon, telefaxon, vagy más technikai eszköz útján. Ezzel a lépéssel a jogalkotó mindent megtett annak érdekében, hogy a formák és adminisztrációs terhek bonyolításával az új eljárás ne okozzon többletfeladatokat a hatóságoknak.¹⁶ Az ügyészség vezetője tájékoztatja a terheltet és a védőt, ha nem ért egyet az egyezség kezdeményezésével. Amennyiben a tényállás az ügyészség álláspontja szerint még nincs kellőképpen felderítve, akkor az ügyészség vezetője arról is tájékoztatja a védőt és a terheltet, hogy a kezdeményezést még idő előttinek tartja. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a nyomozás előrehaladtával, a tényállás feltárása után, ne lehetne újabb kezdeményezéssel élni. Életszerű ez a helyzet például egy bonyolult gazdasági bűncselekmény kapcsán, ahol a nyomozás kezdetén, felderítetlen tényállás mellett még nincs miről alkudozni. Bár az ügyészség egy másodszor kezdeményezett alkut is elfogadhat, de kérdés, hogy a védő az egyszer már visszautasított egyezség esetén lesz-e olyan bátor, hogy újra kezdeményezzen. Így sok esetben a feleknek bölcsen kell megválasztani azt az időpontot, amikor az alku kezdeményezésére sor kerül.

Annak eldöntése, hogy van-e lehetőség az egyezségkötésre, az ügyészséget vezető ügyész hatáskörébe tartozik. Amennyiben az ügyész lehetőséget lát az egyezségre, védő bevonása kötelező, akár meghatalmazás, akár kirendelés útján. Az egyezség kezdeményezésének az elfogadása is mentes minden formaságtól, nem kell sem jegyzőkönyvet készíteni, sem határozatot hozni róla. Fontos utalni rá, hogy amennyiben a gyanúsított vagy védője egyezség megkötését kezdeményezi, a kezdeményezés a kihallgatásról szóló jegyzőkönyvbe nem foglalható, arról külön jegyzőkönyvet vagy feljegyzést kell készíteni.¹⁷

Amennyiben a kezdeményezéssel mindenki egyetért, kezdetét veszi az eljárás második szakasza, az új Be. szerint szintén informális egyeztetés.¹⁸ A 9/2018. (VI. 29.) számú LÜ utasítás 50. §-a szerint a nyomozó hatóság által biztosított, folyamatos kép- és hangfelvétel készítésére alkalmas helyiségben a szükséges részletességgel jegyzőkönyvbe kell foglalni az egyeztetést, valamint az annak során elhangzott tájékoztatást és figyelmeztetést. A rögzítés említett módjának akadálya esetén pedig fel kell hívni a terheltet és védőjét arra, hogy kezdeményezésüket foglalják írásba, és a nyomozó hatóság útján küldjék meg az ügyészségnek. Erre garanciális okok miatt van szükség, hogy utólag ne képezhesse vita tárgyát, pontosan mi hangzott el, ki mit kért, vagy ígért.

Amennyiben a terhelt bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tesz és a felek között egyezség jön létre, ezt gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvbe foglalják. A jogintézmény elengedhetetlen előfeltétele tehát a beismerő vallomás. A beismerő vallomás megtételének ígérete a terhelt részéről még nem jár büntetőeljárási jogi következményekkel, hiszen az egyeztetés során elhangzott beismerésre irányuló „ígéret” – ha nem követi egyezség – nem lesz felhasználható.

Az ügyészség a védővel a terhelt hozzájárulásával külön is egyeztethet. Az új szabályok szerint a tényállás és a bűncselekmény jogi minősítése nem képezheti alku tárgyát. A mindenki megnyugvására született szabályozással törvényi szinten nyert megfogalmazást az, hogy a tényállás tekintetében történő alkudozásnak¹⁹ – amely egyértelműen az angolszász típusú vádalkuk sajátossága – a magyar büntetőjogban nincs helye. A törvény szerint a minősítés szakmai kérdés, ami az ügyész feladata, és a tényleges bűncselekmény alapján kell hogy megtörténjen. Védői oldalról azonban már erősen vitatható az, hogy miért ne lehetne alku tárgya a minősítés, hiszen a védő is a jogi szakma képviselője és sok esetben éppen a minősítéssel nem értenek egyet a felek. Különösen érdekes kérdés ez, ha az eltérő minősítés eltérő büntetési tételt is jelent. Ezekben az esetekben a jelenlegi szabályozás szerint a védő vagy elfogadja az ügyész minősítéssel kapcsolatos megállapítását, vagy lemond az egyezség lehetőségéről.

Az egyezség tárgya elsősorban a büntetéskiszabás és más járulékos kérdésekben való megállapodás lehet. A Btk. irányadó büntetéskiszabási szempontjait figyelembe véve, a felek megállapodnak a büntetés vagy büntetés helyett alkalmazott önálló intézkedés neméről és pontos mértékéről, valamint a büntetés mellett alkalmazható intézkedésekről, mellékbüntetésről és egyéb járulékos kérdésekről. Az indokolás szerint nagy bizonytalansági tényezőt küszöböl ki ezzel a jogalkotó és az eljárás sikeressége érdekében abba a helyzetbe hozza az ügyészséget, hogy az ügyész immár garantálni tudja az egyezség bírói jóváhagyása esetére a büntetés konkrét mértékét.²⁰

Amennyiben a terhelt tehát bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tesz és a felek között egyezség jön létre, ezt a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvbe foglalják. Az egyezségnek tartalmaznia kell a bűncselekmény leírását és a Btk. szerinti minősítését ugyanolyan részletességgel, mint a vádiratban. Tartalmaznia kell továbbá a terhelt nyilatkozatát, hogy a bűncselekmény vonatkozásában a bűnösségét beismeri és ennek érdekében beismerő vallomást tesz. Végül kötelező tartalmi elem a büntetés vagy önállóan alkalmazható intézkedés meghatározása, amelynek összhangban kell állnia a büntetéskiszabás anyagi jogi szabályaival. Ez azt jelenti, hogy a büntetés céljára tekintettel és a büntetéskiszabási elveknek megfelelően történjen a szankciómeghatározás, a Btk. enyhítésre vonatkozó szakaszainak a figyelembevételével. Emellett számos járulékos kérdés képezheti még az alku tárgyát. Rögzíthetik a felek a mellékbüntetést és annak mértékét. Megállapodhatnak az eljárás megszüntetéséről olyan bűncselekmény miatt, amelynek az elkövetett jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény mellett a terhelt felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége. Az ügyészség a feljelentés elutasításának kedvezményét is felajánlhatja a terheltnek egyes bűncselekmények vonatkozásában, együttműködése esetén, amennyiben ezzel segíti a hatóság munkáját. Dönthetnek a felek a bűnügyi költség viseléséről, amelynek terhét egészben vagy részben az állam átvállalhatja. Ezen kívül a terhelt által vállalt egyéb kötelezettségeket is rögzíthetnek. Ilyen lehet például, hogy a terhelt az ügy, illetve más büntetőügy bizonyításához hozzájárulva az ügyészséggel, illetve a nyomozó hatósággal jelentős mértékben együttműködik. A terhelt vállalhatja, hogy a magánfél polgári jogi igényét, illetve a sértett előzetes bejelentése szerint érvényesíteni kívánt polgári jogi igényt az egyezség jóváhagyásáról a döntő előkészítő ülésig kielégíti. A terhelt vállalhatja, hogy közvetítői eljárásban vesz részt, illetve az ügyészség által megállapított határidőn belül olyan egyéb kötelezettséget teljesít, amely a feltételes ügyészi felfüggesztés keretében előírható. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mindenféle magatartási szabály és kötelezettség teljesítése is előírható a terhelt számára, illetve vállalható a terhelt által, ami egyénre szabva leginkább szolgálja a speciális prevenciót, igazodva az ügy tárgyi súlyához és a konkrét elkövető társadalomra veszélyességéhez. Az ügyész számára éppen ezért nagyon fontos, hogy a vádlott személyi körülményeit illető minden információ birtokában legyen, hiszen csak ebben az esetben tud ténylegesen az individualizáció követelményeinek eleget tenni. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ügyészhez delegált büntetéskiszabási feladat során a büntetéskiszabás alapvető elveit és szabályait az ügyésznek is tiszteletben kell tartani.

Vannak olyan kérdések, amelyekről a felek az egyezség keretein belül nem állapodhatnak meg. Ahogy azt fentebb említettük, idetartozik a tényállás és a bűncselekmény jogi minősítése, valamint a kényszergyógykezelés, az elkobzás, a vagyonelkobzás és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele. Ezeket az új Be. maga zárja ki az egyezség köréből.²¹ A tényállás és a bűncselekmény jogi minősítésének az alkuból való kizárása azzal magyarázható, hogy a jogalkotó nem kívánt az angolszász típusú jogrendszerekre emlékeztető vádalku típusú jogintézményt bevezetni. A kényszergyógykezelés elrendelésének a törvényben meghatározott igen szigorú feltételei vannak és ráadásul ez egy szakkérdés is, hiszen az szükséges hozzá, hogy az elkövető beszámítási képessége kizárt legyen. Amennyiben a kényszergyógykezelés feltételei fennállnak, a társadalom védelme érdekében valóban nem lenne célszerű ennek a kérdésnek az alku tárgyává tétele. Védői részről vitatott az elkobzás és vagyonelkobzás intézkedések kizárása az egyezség köréből, hiszen sok esetben mind az elkobzás, mind a vagyonelkobzás is igen jelentős anyagi terheket róhat a terheltre. E kérdésben való megállapodás is adhatna valódi, kézzel fogható kedvezményt a terhelt számára, így érdekeltté tehetné a megegyezés elfogadásában bizonyos esetekben, például bűnüldözési érdekből. A jogi személlyel szembeni intézkedés szintén nem lehet tárgya az egyezségnek, hiszen a jogi személy a bűncselekmény elkövetőjétől független érintettje a büntetőjogi intézkedésnek.²²

Egyezség esetén az ügyész külön szabályok alapján emel vádat.²³ Az ügyész a vádiratban három indítványt tesz. Egyrészről indítványozza, hogy a bíróság az egyezséget hagyja jóvá, másrészről az egyezség tartalmával megegyezően milyen büntetést szabjon ki vagy intézkedést alkalmazzon, harmadrészről az egyezség tartalmával megegyezően milyen egyéb intézkedést tegyen.²⁴ Az egyezségről készült jegyzőkönyvet is be kell nyújtania a bíróságnak, hogy a bíróság ellenőrizhesse, miben állapodott meg az ügyészség a terhelttel. Garanciális elem továbbá, hogy az egyezkedésről, egyezségkötésről készített kép- és hangfelvételt az ügyésznek a médiatárba feltöltés útján a bíróság rendelkezésére kell bocsátani.

Ezt követően az eljárás jól elkülöníthető harmadik szakasza következik, és itt kapcsolódik be a bíróság. A bíróság az ügyet külön eljárásban meghatározott szabályok alapján, előkészítő ülésen bírálja el, ahol fő szabály szerint az ügydöntő határozatot is meghozhatja. Az ügyész az ülésen ismerteti a vádat és az egyezség jóváhagyására irányuló indítványát. A bíróság ezt követően figyelmezteti a vádlottat az egyezség jóváhagyásának következményeiről. Ha a vádlott az egyezséggel megegyezően beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás tartásának a jogáról, a bíróságnak döntenie kell az egyezség jóváhagyásáról. A bíróság ebben a körben azonban csupán törvényességi kontrollt gyakorol. Feladata arra szorítkozik, hogy ellenőrzi, az egyezség megkötése és tartalma megfelel-e a törvény előírásainak. Ellenőrzi továbbá, hogy a vádlott az egyezség természetét és jóváhagyásának következményeit megértette-e. Vizsgálat tárgyát képezi, hogy a vádlott beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik-e. Az egyezséget a bíró semmilyen tekintetben nem módosíthatja. Amennyiben a fenti kérdésekről a bíró meggyőződött, akkor dönthet az egyezség elfogadásáról. Az egyezség elfogadása előtt az ügyész és a védő felszólalhat. A bíró jóváhagyó szerepbe kényszerítése némileg felborítja a hagyományos eljárási feladatok megosztásának az elvét is, hiszen a minősítés és a büntetéskiszabás feladata ebben az esetben a vád és a védelem megegyezése szerint alakul.

Amennyiben a bíró jóváhagyja a felek egyezségét, akkor akár ítéletet is hozhat az egyezség alapján. Kivételes esetben történhet még bizonyítás olyan járulékos kérdésekről, amelyekről a felek nem állapodtak²⁵ vagy nem állapodhattak meg.²⁶ A bíróság egyezséget jóváhagyó végzése ellen nincs helye fellebbezésnek. A felek közötti egyezség jóváhagyásával tehát a bíróság ténylegesen gyorsan pontot tehet bármely büntetőügy végére. A büntetőper résztvevőit meglepetés nem érheti, hiszen valamennyiük konszenzusa alapján született meg a jogerős döntés.

A bíróság az egyezség jóváhagyását megtagadja, ha a vád és a jegyzőkönyvben foglalt egyezség tartalmilag nem egyezik, a vádlott az előkészítő ülésen az egyezségben foglaltaknak megfelelően nem ismeri be bűnösségét, avagy az egyezség jóváhagyásának feltételei nem álltak fenn. Logikusan akkor is meg kell tagadni a jóváhagyást, amennyiben a terhelt az előkészítő ülésig vállalt kötelezettségeinek nem tett eleget, például nem térítette meg a sértettnek okozott kárt. Ebben az esetben tulajdonképpen a vádlott részéről történő egyezségszegés történt és többé nem érdemes az egyezség adta kedvezményre. Az egyezség jóváhagyását a bíróság szintén megtagadja, ha a vádtól eltérő minősítés látszik megállapíthatónak. Ez utóbbi szabály garancia azokra az esetekre, amennyiben a bíróság az ügyész minősítésével nem ért egyet. Kérdéses azonban ezekben az esetekben – és mindenképpen érdekesnek tűnik majd a gyakorlat alakulása –, hogy a bíróság hogyan értelmezi majd ezt a megtagadási okot. Kötelező lesz-e eltérő minősítés esetén minden esetben az egyezség jóváhagyásának megtagadása? A jogszabály nyelvtani értelmezéséből ugyanis ez következne. Felvetődik azonban, hogy érdemes-e pusztán az eltérő minősítés miatt a terhelt és az ügyész közötti konszenzuson alapuló egyezség megtagadása, ha a jogi minősítés a büntetési tételen nem változtat. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a minősítés jogi kérdés és a vádlottat feltehetően nem nagyon érdekli, hogy az általa elkövetett bűncselekményt éppen lopásnak vagy sikkasztásnak nevezi-e a büntetőjog, a vádlott azonban soha nem közömbös a bűncselekmény miatt kiszabott szankció neme és tartama vonatkozásában.

A megegyezés előnyei

Az egyezség kapcsán érdemes végül megvizsgálni azt a kérdést, hogy az eljárás különböző szereplőinek milyen érdeke is fűződik az egyezség megkötéséhez.

Az állam érdeke a büntetőügyek gyors, költséghatékony lezárása. Amennyiben nagyobb számú ügyet sikerül gyorsan lezárni, akkor átcsoportosíthatók az energiák a bonyolult és a hagyományos tárgyalást igénylő ügyekre. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) sorozatos Magyarországot elmarasztaló ítéleteire figyelemmel²⁷ kodifikáció alatt áll azon törvény, amely szerint az elítélt majd pénzbeli igényt érvényesíthet vagyoni elégtételként a három éven túl húzódó bírósági büntetőeljárásokban, mely esetben a három évet a vádemeléstől kell majd számítani.²⁸ A törvénytervezet elfogadása az állam igen komoly anyagi helytállását eredményezheti, tekintettel arra, hogy nemcsak büntető-, hanem polgári és közigazgatási pereket is érint.

A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység 2017-es adatai alapján az elsőfokú ügyészséghez érkezéstől a jogerős döntés meghozataláig a 3 és 5 év között húzódó büntetőügyek száma 3906 volt, ami a büntetőügyek 5,37 százalékát jelenti.²⁹ Az öt évnél hosszabb ideig húzódó ügyek száma 1534 volt, ez az ügyek 2,11 százalékát képezi. Összességében tehát a büntetőügyek hozzávetőlegesen 7,5 százaléka három évnél hosszabb időre húzódott el az ügyészi szaktól a jogerős döntés meghozataláig, és ez tendenciózus a büntetőeljárásban.³⁰ Ezek csak azok a potenciális büntetőügyek, amelyek megfelelhetnek majd a vagyoni elégtétel előterjesztési követelményeinek. Igaz, a statisztikai adatok az ügyészséghez érkezéstől és nem a vádemeléstől számítják az eljárások elhúzódását, de az öt éven túl húzódó ügyek már feltehetően maradéktalanul bele fognak esni a vádemeléstől számított objektív hároméves időintervallumba, és vélelmezhetően sok esetben a három és öt év közötti ügyek is, tekintettel arra, hogy a büntetőügyek feltorlódása nem az ügyészi szakban jellemző.³¹ Amennyiben csak az 1500 ügyet vesszük kiindulási alapnak, amikor is az állam jó eséllyel vagyoni elégtételt fog fizetni az elítélteknek, akkor érthető, hogy az államnak igen nyomatékos anyagi érdeke is fűződik a büntetőeljárások gyorsításához.³² Így természetesen érthető elvárás az állam részéről, hogy a büntetőigény érvényesítésével megbízott hatóságok kezeljék a jövőben prioritásként a büntetőügyek gyorsítását, és preferálják az eljárás gyorsítását célzó jogintézmények – ideértve az egyezség – minél gyakoribb alkalmazását.

A jogalkotó az egyezségkötésre kifejezetten olyan ügyekben lát lehetőséget, ahol a tényállás kellőképpen felderített és az ügy feltehetően első fokon egyébként is jogerőre emelkedne.³³ Kérdés azonban, hogy a gyakorlatban vajon tényleg ezekben az eljárásokban van-e a legnagyobb szükség az eljárás gyorsítására és egyezségkötésre. Amikor a bizonyítékok egyébként is rendelkezésre állnak, nem egyszerűbb-e az ügyésznek a már-már rutinszerű tevékenységet jelentő, hagyományos formában történő eljárás és vádemelés? Miért adjon kedvezményt az ügyész egy olyan ügyben, amely nem bonyolult, könnyen bizonyítható és még az eljárás elhúzódásának a veszélye sem forog fenn? Ezzel szemben valódi érdek fűződhet az együttműködéshez, amikor nincs bizonyítékbőség, és igen nagy szükség lenne a terhelt beismerő vallomására. Ezekben az esetekben azonban felderített tényállásról nemigen beszélhetünk, vagyis nem javasolt a megegyezés. Ilyenkor a terheltnek sem fűződik egyáltalán érdeke az egyezséghez és beismeréshez. Miért is ismerne be a terhelt, ha reális esélye van annak, hogy bizonyítottság hiánya miatt végül úgysem ítélik majd el?

Ami a terheltet illeti, nagyon érdekes kérdés annak a vizsgálata, hogy sikerül-e megfelelő kedvezményt adni neki az új eljárásban. Az egyezség fő mozgási terepe kétségtelenül a büntetéskiszabási kérdésekben való megállapodás. A büntetéskiszabás tekintetében, ami az anyagi jogi szabályokat illeti, a tárgyalásról lemondás korábbi szabályaihoz képest érdemi változás alig történt.

A Be. 410. § (4) bekezdése arra az esetre, ha az egyezség tárgya a büntetéskiszabás³⁴, a Btk. 83. §-ának alkalmazását írja elő, tehát az enyhítés és a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezések figyelembe vehetők. A hivatkozott anyagi jogi szabályok az egyezség esetén az egyfokú enyhítést, illetve kísérlet és bűnsegély esetén a kétfokú enyhítést, együttműködő terhelt esetén pedig a kétfokú enyhítés alkalmazását teszik lehetővé.³⁵

A tárgyalásról lemondás jogintézményének egyik legnagyobb kritikájaként mindig is a büntetéskiszabásban rejlő anomáliákat és a terheltnek biztosított látszatkedvezményeket rótták fel³⁶, amelyek láthatóan az új eljárás szabályaiban sem kerültek orvoslásra. Egyértelműen az ügyészségen fog múlni, hogy törvényi lehetőségeihez képest az enyhítő szakasz alkalmazásával milyen mértékű kedvezményt fog biztosítani a terheltnek. Az ügyész továbbra is jobb alkupozícióba került, hiszen a törvény nem a lehetséges kiszabandó maximumot, hanem a minimumbüntetést rögzíti. Az ügyésznek a rendelkezésére álló összes büntetéskiszabási szempont gondos mérlegelésével kell meghoznia lehetőség szerint egy olyan döntést, ami a büntetési céloknak még megfelel, amellyel az állami büntetőigény megfelelően érvényesítésre kerül, és figyelembe veszi az eljárás gyorsításához fűződő állami és társadalmi érdeket is. Ugyanakkor a jogalkotó egy tollvonással elvette az ügyész jobb alkupozícióját a tekintetben, hogy az esetleges komolyabb vagyoni hátrányt érintő elkobzás vagy vagyonelkobzás egészben vagy részben történő mellőzését mint kedvezményt a terheltnek felajánlhatná. Ugyancsak nem képezheti megegyezés tárgyát a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítésben való megállapodás sem, amelynek sok esetben az ügyészi garantálása – a tényleges büntetési nem és mérték mellett – valódi kedvezményként jelentkezhetne. Az ügyészi gyakorlat ezt úgy hidalja át, hogy az egyezség megkötésekor vállalja: a vádiratban az előzetes bírósági mentesítést indítványozni fogja.

Természetesen a terhelt érdeke az ügy gyors elintézése, vagyis az, hogy nem kell elhúzódó tárgyalásokra járnia, esetlegesen a média kiemelt figyelmével kísérve. A bíróság előtt már meglepetésre egyáltalán nem számíthat, hiszen az egyezségben rögzített büntetési nemet vagy mértéket a bíróság csupán jóváhagyhatja, de azon változtatni nem fog. Kétségtelenül már ezek is sok esetben nyomós érvek lehetnek a jogintézmény mind gyakoribb alkalmazása mellett.

S vajon fűződik-e a védőnek megfelelő érdeke az egyezségkötéshez? Kirendelt és meghatalmazott védőként egyaránt, a két-három évig elhúzódó büntetőperben a kifizetett munkaórák száma természetesen magasabb lesz. Amennyiben néhány órás egyezségkötésre és alig egyórás előkészítő ülésre kerül sor, a védők egészen komoly munkadíjaktól eshetnek el. Abban az esetben, ha az ügyész nem ad valódi kedvezményt a terhelt számára, és a végeredmény büntetéskiszabási szempontból közel azonos az egyezség és a 2-3 évig elhúzódó büntetőper esetén, akkor azt kell mondanunk, hogy a védőnek semmilyen érdeke nem fűződik az egyezség megkötéséhez, sőt. Ebből is úgy tűnik, hogy a jogintézmény sikerének letéteményese az ügyész, akinek a kezében van a döntés, hogy törvényi lehetőségeihez mérten, a büntetéskiszabási szempontok alapos vizsgálatát követően valódi kedvezményes büntetési nemet és mértéket ad-e a terheltnek.

Végül ne feledkezzünk meg a büntetőeljárás sokáig elhanyagolt – már-már mellőzött és egyszerű tanúvá degradálódott, de az utóbbi időben egyre inkább újra felfedezett és újabb jogokat magának vindikáló – résztvevőjéről, a sértettről sem. Természetesen az egyezség csak akkor töltheti be célját és válhat hatékony jogintézménnyé, amennyiben a sértettnek is fűződik hozzá érdeke, és az ő jogait is szem előtt tartja az ügyész és a terhelt. A sértett megegyezéshez fűződő érdeke lehet az ügy gyorsabb befejezése, ráadásul a bíróságon való megjelenés nélkül, valamint a biztos jóvátétel. Az egyezség keretein belül ugyanis a sértettnek fizetendő kár megtérítésén túl, a polgári jogi igény érvényesítésén keresztül, akár a közvetítői eljárásban való részvétel is alku tárgya lehet. A sértettek nagy többsége traumaként éli meg a sérelmére elkövetett bűncselekményt és annak eljárásjogi kötelezettségeit, különösen a hatóságok előtti vallomástételeket, szembesítéseket. Az eljárás számukra érthetetlen és indokolatlan elhúzódásának megtapasztalása az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megingásához vezet, amelyet a sértetti traumatizáció is tovább tetézhet (például élet és testi épség, vagy szexuális deliktumok sértettjei esetén). Így a biztos kompenzáción túl a sértett kímélete is indoka lehet az egyezség ügyészi támogatásának. Míg a költségvetési csalások esetén a több tíz- vagy százmillió forint vagyoni hátrány állami költségvetés részére történő megfizetése szintén nyomós érv lehet egy esetleges egyezségkötés ügyészi kezdeményezésére, illetve annak elfogadására.

Gulyásné Birinyi I., főügyészhelyettes, Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség; Pápai-Tarr Á., egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem ÁJK Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék