Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre III. rész

Egység – halmazat – specialitás

Természetes egység

A kiskorú veszélyeztetésének bűntette annyi rendbeli bűncselekmény, ahány kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését az elkövető veszélyeztette. [BH 1981. 174.] Ha az elkövetési magatartás folyamatos jellegű, a kötelességszegések számára és eltérő jellegére tekintettel is egyrendbeli bűncselekmény valósul meg és a folytatólagosság megállapítására nem kerülhet sor [BH 1997. 263.], a cselekmény természetes egység. Ezért ugyanazon gyermek sérelmére – különböző cselekményekkel – elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult eljárásokat egyesíteni kell, ennek elmaradása esetén, ha az azonos időszakban elkövetett cselekmény miatt jogerősen elítélték az elkövetőt, a második eljárást – ha az együttes elbírálás esetén nem várható lényegesen súlyosabb büntetés – ítélt dolog miatt meg kell szüntetni. Ellenkező esetben perújítás indokolt.

A folyamatos cselekménysorból nem lehet kiragadni egy részcselekményt, ha a terhelt éveken keresztül ismétlődően, ittasan, agresszíven bántalmazza családját, őket otthonról rendszeresen elüldözi, úgy a tényállás része az utolsó cselekmény akkor is, ha akkor fizikai erőszakot nem alkalmaz, de ittasan hazaérkezve szidalmazza családtagjait, akik félve a következményektől otthonról elmenekülnek. [BH 2009. 2.]

Anyagi halmazat

Nem okoz különösebb problémát a heterogén anyagi halmazat megállapítása akkor sem, ha az elkövetett cselekmények részben a gyermek sérelmét, részben veszélyeztetését okozzák, tekintettel arra, hogy ezek a cselekmények időben elkülönülten jelentkeznek. Ezekben az ügyekben tipikusan hosszabb időn keresztül az elkövető veszélyeztető magatartást tanúsít, a gyermek gondozását elhanyagolja, rendszeresen testileg, lelkileg bántalmazza, „és akkor bekövetkezik egy nagy tragédia”. Az egyik vagy több gyermek sérelmére élet vagy testi épség elleni súlyos bűncselekményt követ el a fokozott felelősségű személy. Általában ez a súlyos cselekmény az, amire felfigyel a külvilág, ami elindítja az eljárást.

A terheltnek a kiskorú sérelmét eredményező magatartásai – melyekkel egyrészt a kiskorú testi, értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette, másrészt a kisgyermeket gondatlan magatartásával életveszélyes állapotba hozta – elkülönülten jelentkeztek, s ekként nem alaki, hanem anyagi halmazatban állnak. [BH 1983. 47.]

A bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét állapította meg halmazatban kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, amikor a terhelt hosszabb időn keresztül a gyermekeket bántalmazta, ütlegelte őket kézzel, korbáccsal, de beléjük is rugdosott. Egyik gyermeket fenyítésként a kutyaólba is bezárta. Ezt meghaladóan a gyermekek jelenlétében feleségét többször bántalmazta, sőt egy késsel a kezében megöléssel is fenyegette. Amikor felesége hosszabb időre kórházba került, a gyermekek ellátását is elhanyagolta. Egyik nap a terhelt ittas állapotban a hétéves kislányát egy kalapáccsal kis-közepes erővel fejbe ütötte, amitől a gyermek a koponyacsont külső lemezének törését szenvedte el. [BH 1988. 262.]

A terhelt a több mint öt hónapos együttélés során rendszerint veszélyeztetési szándékkal – a gyermekek testi, értelmi, erkölcsi veszélyeztetése iránt közömbösen – szegte meg a nevelési, felügyeleti, illetve gondozási kötelezettségét. E cselekményei az egységes eredmény függvényében – a sértettek számához igazodóan minősülnek – kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntetteként. Ezen az időszakon belül azonban külön büntetőjogi értékelést igényelnek azok az esetek, amikor a terhelt már testi épség sértésére irányuló szándékkal, az esetleges sérülések bekövetkezése iránt legalábbis közömbösen szegte meg a gyermekek nevelésével, felügyeletével, illetve gondozásával kapcsolatos kötelezettségeit, illetőleg őket kifejezetten tettlegesen is bántalmazta. Figyelemmel a csecsemők életkorából adódó védekezésre képtelen állapotára, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével (valódi) anyagi halmazatban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette állapítható meg. [BH 2012. 58.]

Alaki halmazat

Az alaki halmazat esetében az elkövető egy cselekményével több bűncselekményt valósít meg. Az alaki halmazat megítélésében a gyakorlat nem egységes és nem következetes, azokban az esetekben különösen, ahol veszélyeztető és sértő eredményű bűncselekményeket kell elbírálni. A következetlenség okát abban látom, hogy a kiskorú veszélyeztetése bűntettének többirányú veszélyeztetettségét nem megfelelően értékeli a jogalkalmazó.

Tény, hogy azonos sértett vonatkozásában a veszélyeztető és a sértő eredményű bűncselekmények valódi alaki halmazatának megállapítása kizárt. Ott ugyanis, ahol a sértő szándék fennáll, a veszélyeztetési bűncselekmény már nem állapítható meg. [BH 2012. 58.] Ennek alapján helyesen járt el a bíróság, amikor a hathónapos kisbabát a földre – betonra – szándékosan ledobó terheltet védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt mondta ki bűnösnek, mivel az értelmileg és érzelmileg még fejletlen csecsemő érzelmi fejlődése nem került veszélybe a test bántalmazása folytán.¹

Abban az esetben azonban, amikor a gyermek életkorából és személyiségállapotából fakadóan érzelmileg és erkölcsileg veszélyeztethető, a kiskorú veszélyeztetésének bűntette mint veszélyeztetési bűncselekmény megállapítandó a testi sértést okozó sértő bűncselekmény mellett, mivel a kiskorú veszélyeztetésének bűntette négyirányú veszélyeztetése időnként ugyan együtt jár, de külön-külön is tényállásszerű.

(A korábban már ismertetett) 1. számú jogeset

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.28.049/2011. számú ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a terhelt egy alkalommal szíjjal bántalmazta gyermekét, akit nem indulatból, hanem kiszámított, kitervelt módon fenyített. Az elkövetés eszköze, a férfi nadrágszíj – akár csak a bőrszíjjal, akár csatos részével kapta is az ütéseket –, rendkívül fájdalmas és félelmetes dolog egy hatéves gyermek számára, a bántalmazás tehát kétséget kizáróan kiemelkedően súlyos. A kisfiú nemcsak testi fájdalmat élt át, hanem félelmet is. A terhelt nyilvánvalóan súlyos kötelességsértő szülői magatartást tanúsított, ami semmiképpen nem szolgálja a gyermek mindenekfelett való érdekét, akkor sem, ha a szülő a gyermek megtörését, nevelését is annak gondolja. Az eszközös testi fenyítés alkalmazásával – ezáltal veszélyeztetve a gyermek testi egészségét és lelki fejlődését – az is megállapítható volt, hogy a veszélyhelyzet realizálódott: a kisfiúnak teste és lelke is sérült a durva, kíméletlen apai bántalmazás következtében. A bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette mellett védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettét is megállapította.

Az egy alkalommal megvalósított kirívóan súlyos testi bántalmazás, amelyet a fokozott felelősségű személy a hozzá tartozó gyermek sérelmére követ el, a lelki és erkölcsi sérülés reális esélyét mindig magában hordozza. Az érzelmi fejlődés veszélybe kerül, mert a fizikai bántalmazás együtt jár a megalázással, a fizikai fájdalomtól, a szeretett személytől való félelem kialakulásával, a megszégyenítéssel. Egyben veszélybe kerül az erkölcsi fejlődés is, mivel az a személy, aki felelősséggel tartozik a gyermekért, akinek erkölcsi mintát kellene mutatni a helyes és a helytelenhez való megfelelő viszonyuláshoz, éppen ő mutat negatív, agresszív példát személyes magatartása útján a gyermeknek.

Ezt a szempontot hagyta figyelmen kívül a Legfelsőbb Bíróság (jelenleg Kúria), amikor azt állapította meg, hogy életveszélyt okozó testi sértés bűntettével halmazatban nem állapítható meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntette, amikor a gyermekotthoni felügyelő a csoportjába tartozó 17 éves gyermekkel vitába keveredik, őt súlyosan bántalmazza, hasát többször megrúgja, majd a rosszul lévő sértettnek segítséget nem nyújt sem akkor, amikor észleli a gyermek állapotát, sem akkor, amikor a gyermekotthoni lakótársak jelzik neki, hogy a sértett rosszul van. A Legfelsőbb Bíróság a két cselekmény látszólagos heterogén alaki halmazatát állapította meg. Azzal, hogy a terhelt cselekménye a kiskorú sértett testi épségét, egészségét egyrészről sértette, másrészről veszélyeztette, az elkövető büntetőjogi felelőssége kizárólag a sértő eredmény alapján állapítható meg. A bíróság szerint nem vonható felelősségre az okozott sérülés nem megfelelő ellátásáért sem a terhelt, mivel a sértettet a testi sértésre irányuló szándékkal bántalmazta, a gyógykezelése iránti esetleges intézkedése értelemszerűen önfeljelentést eredményezett volna. Az orvos előtt ugyanis szükségképpen elő kellett volna adni, hogy a sértett sérülése miként keletkezett, tehát szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el, amire azonban senki sem kötelezhető. [BH 2011. 184.]

A Legfelsőbb Bíróság ebben a döntésében nem foglalkozott azzal, hogy a bántalmazással megvalósított lelki és erkölcsi fejlődés veszélyeztetése miért nem adott okot a halmazati cselekmény megállapítására, különösen olyan sértett esetében, aki család nélkül, gyermekotthonban nevelkedik, és 17 évesen, a felnőttkor küszöbén azzal szembesül, hogy az érte felelő személy nemcsak bántalmazza, de fájdalmával, sérülésével magára hagyja, amivel olyan negatív példát mutat, ami felnőtt életére komoly kihatással lehet.

Specialitás

Látszólagos alaki halmazat esetében az elkövető egyetlen cselekménye illik bele két vagy több olyan tényállás keretei közé, amelyek közül egyik megvalósulása kizárja a többi megállapítását. Specialitás esetén az a tényállás valósul meg, amelyik törvényi tényállása valamely speciális többletismérvet tartalmaz.

A kiskorú veszélyeztetésének bűntette egy komplex tényállás, amely a fokozott felelősségű személy – speciális alany – kötelezettségszegéseinek igen széles körét rendeli büntetni, ha azzal okozati összefüggésben a négyirányú veszélyeztetés megállapítható. Mint ilyen, ez a tényállás nem egy általános kisegítő jellegű bűncselekményt szabályoz, hanem a speciális alany személyén keresztül egy többletismérvet tartalmaz. Több olyan bűncselekményt tartalmaznak a büntető jogszabályok, melyek egyben illenek a kiskorú veszélyeztetése bűntettének törvényi tényállásába is. Azaz ha az adott cselekményt valósítja meg a kiskorú veszélyeztetése bűntettének speciális alanya, egyben nevelési, gondozási felügyeleti kötelességét is súlyosan megszegi.

A specialitás kérdésében a gyakorlat nem egységes és nem következetes. Nem okoz problémát, ha két olyan bűncselekmény tényállása valósul meg, amelyek közül a kiskorú veszélyeztetése bűntettének büntetési tétele enyhébb, vagy azonos.

Így a kiskorú veszélyeztetése bűntettének első alapesete nem állapítható meg alaki halmazatban olyan bűncselekménnyel, amelynek a jogi tárgya azonos vagy hasonló, de a büntetési tétele súlyosabb, így a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények azon minősített esetei, amelyeket a hozzátartozója, nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt álló személy sérelmére követnek el. Valóságos anyagi halmazat állapítható meg azonban, ha e cselekmények időben elkülönülnek a kiskorú veszélyeztetésének bűntettétől (értelemszerűen akkor is, ha más típusú kiskorú veszélyeztetését valósít meg az elkövető, ez esetben már valóságos anyagi halmazatról van szó, például a minősített nemi bűncselekmény mellett az iskoláztatás elhanyagolásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette).

Egységes volt a bírói joggyakorlat abban is, amikor a speciális alany a kiskorú veszélyeztetése bűntettének második alapesetét valósítja meg, akkor is az első alapeset alapján felel. Szintén csak kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt felel az a fokozott felelősségű személy, aki a gyermek előtt szeméremsértő cselekményt végez, mivel a súlyosabb bűncselekmény valósul meg. [BH 1994. 470.]

A joggyakorlatot befolyásoló kommentárok szerint viszont a specialitás miatt a kiskorú veszélyeztetésének bűntette helyett az enyhébb bűncselekményt kell megállapítani, így a vérfertőzést, korábban az üzletszerű kéjelgés elősegítését (e problémát a jogalkotó rendezte azzal, hogy a prostitúció elősegítése minősített esetének büntetési tételkerete már azonos a kiskorú veszélyeztetése büntetési tételkeretével).

A ma már jogtörténelemnek számító csalás/adócsalás²  általános-speciális viszonyához hasonlóan, álláspontom szerint valamely tényállási elem alapján speciálisnak minősülő bűncselekmény akkor állapítható meg kiskorú veszélyeztetésének bűntette helyett, ha a büntetési tétele azonos, vagy súlyosabb. Igaz ez a közlekedési veszélyeztető bűncselekményekre, ha a sértő eredmény súlyosabb, akkor akként kell minősíteni a cselekményt.

Az a fokozott felelősségű személy, aki nem nyújt megfelelő segítséget a gyermeknek, akiért felelősséggel tartozik, nem segítségnyújtás elmulasztásáért, hanem kiskorú veszélyeztetéséért kell, hogy feleljen, mivel elsődlegesen gondozási, de nem kizárható nevelési, felügyeleti kötelezettségét is megszegi ezzel a magatartásával. Ezzel szemben – hibásan – a bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettével halmazatban segítségnyújtás elmulasztása a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében is megállapította a felelősségét azoknak a szülőknek, akik gyermekeik gondozását súlyosan elhanyagolták, erdőben szedett – gyilkos galócát is tartalmazó – gombából készült ételt ettek. Miután az egész család rosszul lett, a mentő először csak az anyát vitte kórházba, aki nem szólt, hogy gombamérgezéstől lehet rosszul, és gyermekei is fogyasztottak a gombából. Az öt kisgyermekből hárman meghaltak, ketten életveszélyes állapotba kerültek. A bíróság a szülők bűnösségét háromrendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, kétrendbeli gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében, ötrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében, valamint ötrendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettében állapította meg. [BH 1983. 430.]

A bíróság a döntését azzal is indokolta, hogy az anya nemcsak a tőle általánosságban elvárt, hanem a szülői – főként anyai – minőségében elengedhetetlenül megkövetelt és csupán egy egyszerű bejelentésben megnyilvánuló legelemibb segítségnyújtási kötelezettségének sem tett eleget, bár a gyermekeket érintő veszélyhelyzetet gondatlan magatartásával részben ő hozta létre. Álláspontom szerint a megállapítás helyes, de ettől még kiskorú veszélyeztetésének bűntette körében lett volna indokolt értékelni e magatartást.

39. számú jogeset

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 3.B.IV.1051/2013. számú ítéletében megállapított tényállás szerint a terhelt edzőként foglalkozott a kiskorú lányokkal, akiket pulzusmérésre hivatkozva magához hívott edzésen, majd a sértettek mellét megfogta. A bíróság indokolásában kifejtette, hogy az a körülmény, hogy a sértettek melleinek megfogására ruhán keresztül vagy ruha alá nyúlva került sor, irreleváns. Mindkét esetben megvalósul a nemi vágy felkeltésére és kielégítésére irányuló szexuális cselekmény. A 14 éven aluli sértett esetében az elsőfokú bíróság felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntettét állapított meg, míg a két 14 éven felüli leány esetében kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 32.Bf.7174/2016. számú ítéletével a minősítést megváltoztatta, kiskorú veszélyeztetése helyett hatalmi viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettét állapított meg, arra hivatkozva, hogy ez a bűncselekmény speciális a kiskorú veszélyeztetésének bűntettéhez képest.

Álláspontom szerint az ismertetett jogesetben a másodfokú bíróság tévedett, a kiskorúak edzője a gyermekek felügyeletére, nevelésére és gondozására köteles személy, cselekményét a súlyosabbnak minősülő kiskorú veszélyeztetésének bűntette szerint indokolt minősíteni.

A kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége – korábban kiskorú veszélyeztetésének vétsége – csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Ha a szülő a gyermeket a másik szülőtől tartósan izolálja, teljesen elzárja, a kapcsolattartást ellehetetleníti, akkor szülői kötelességét súlyosan megszegi – e vonatkozásban a családjogi szabályok határozott kötelezettségeket írnak elő –, és ezzel a kiskorú gyermek érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyezteti, így a kiskorú veszélyeztetésének bűntette állapítható meg. Ennek tükrében nem tűnik pontosnak a Kúria 1064/2015/4. számú határozatának az a megállapítása, hogy a kapcsolattartással összefüggő szülői kötelességszegés ma már önálló bűncselekménynek számít. Bár a kapcsolattartás akadályozása valóban szülői kötelességszegés – a mennyiségi (súlyos) ismérv nélkül – ám a törvényi tényállás elkövetési magatartása nem a kötelességszegés.

Testi bántalmazás

Jogtörténet: fegyelmezési jog

Az 1878. évi V. törvénycikk, a Csemegi-kódex 313. §-ában úgy rendelkezett, hogy a házi fegyelemre jogosított személy által, annak gyakorlatában elkövetett könnyű testi sértés miatt büntetések nincs helye. A korabeli viszonyok alapján ilyen jogosultsága volt szülőnek gyermeke felett, gazdának cselédje felett, iparosnak tizennyolc év alatti tanonca felett. A 20. századi büntető törvénykönyvek a fegyelmezési jogot nem szabályozták a büntetendőséget kizáró okok között, de a joggyakorlat alapján a fegyelmezési jog – a cselekmény társadalomra veszélyességének hiányára hivatkozva – a szülőt és nevelőt, így a pedagógust továbbra is megillette, büntetlenséget biztosított.

A fegyelmezési jog tartalma, terjedelme fokozatosan szűkült, egyrészt büntetőjogi és büntetőjogon kívüli normák változásával, másrészt a társadalmilag nevelési céllal elfogadott bántalmazás körének változásával. E körből először a testi sérülést okozó bántalmazás esett ki – a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett cselekményt súlyosabban minősülő bűntettként rendelte büntetni a büntetőjog –, majd a pedagógusok tekintetében szűkült a kör, mivel még a tettleges becsületsértés esetén se mentesültek. A házi fegyelmi jog gyakorlása körébe jelenleg csak a személyi szabadság megsértése (szobafogság) tartozik, értelemszerűen ez sem történhet a gyermek sanyargatásával.

40. számú jogeset

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 1.B.IV.1576/2012. számú ítéletében megállapította a terheltek bűnösségét, a tényállás szerint a gyermeket a szülők rendkívül súlyosan bántalmazták, rendszeresen szigorúan büntették, bezárták a szobájába, WC-re sem engedték ki, ha emiatt bepisilt, újabb büntetést kapott. Volt, hogy azt sem engedték, hogy lefeküdjön aludni.

A házi fegyelmi jogba nem tartozik bele a gyermek fizikai bántalmazása – így a tettleges becsületsértés sem –, mivel annak minden formája nemzetközi egyezménybe, jogszabályi tilalomba, a gyermekvédelmi törvénybe ütközik.

A gyermekek bántalmazásának határozottan kimondott tilalmát fogalmazza meg az 1989. november 20. napján elfogadott ENSZ Gyermekjogi Egyezmény, amely az annak kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény okán része a magyar jogrendszernek is. Az Egyezmény 19. cikke kimondja, hogy „Az Egyezményben részes államok megtesznek minden arra alkalmas, törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás – ideértve a nemi erőszakot is – bármilyen formájától mindaddig, amíg szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek, vagy bármely más olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll”.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 6. § (5) bekezdés második mondata a gyermeki jogok között alapelvként rögzíti, hogy a gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.³

Magyarországon a hatályos jogszabályok alapján tehát a gyermeket fegyelmezési célból is tiltott bántalmazni, a házi fegyelmi jog nem tartalmazza a gyermek fizikai bántalmazását, testi fenyítését. A felnőttre, szülőre bízott, általa gondozott, nevelt, ugyanakkor neki kiszolgáltatott gyermekek bármilyen okból, „jogcímen” való bántalmazása nemcsak erkölcsileg súlyosan elítélendő magatartás, hanem jogilag is tiltott. Fogalmilag sem vitatható, hogy a fizikai erőszak, durvaság, rossz bánásmód bármilyen formája, a testi fenyítés nem tartalmazza, hogy „ha a gyerek megérdemli” „nevelési célból” „a makarenkói pofon” kivétel, jogilag megengedett.

Visszaélés, avagy „Ne vond meg gyermekedtől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a pokolból ragadod ki”⁴

Sally G. Goren „A fizikailag bántalmazott gyermek” című munkájában (1991) közel harminc évvel ezelőtt írta, hogy századunkban⁵  jelentős változás zajlott le a testi fenyítéssel kapcsolatos attitűd vonatkozásában. Az olyan szólások, mint a „vessző kímélése elkényezteti a gyereket”, egy korábbi etikát tükröz, amely megengedte, sőt bátorította a testi fenyítést az autoritásnak való engedelmeskedés és tisztelet biztosítása érdekében. A nyugati kultúra ma már visszautasítja a fizikai erőszak alkalmazását a gyermek fegyelmezésében, de más kultúrákban olyan módszereket használnak a gyermek fegyelmezésében, amiket a nyugati kultúra visszaélésnek tekintene.

A szociológiai kutatás nem része dolgozatomnak, tudományos következtetést a mindennapi interakciókból levonni nem lehet, az általánosító megállapításokat is kerülni kívánom, ezért a vizsgált ítéletekben az ide vonatkozó bírósági határozatok, megállapított tényállások és indokolások szövegére hagyatkozva kell megállapítanom, hogy a magyar hatályos jogszabályokban kimondott bántalmazási zéró tolerancia a magyar társadalomban széles körben nem elfogadott, a nevelési célúnak mondott bántalmazással kapcsolatban e kultúra még mindig megengedő.

Ahogyan a bántalmazó látja

Azok a szülők (de nevelő, gondozó, pedagógus, a gyermek felügyeletével aktuálisan megbízott személyek is), akik a gyermekre kezet emelnek, két nagyobb csoportba sorolhatók. Az egyik csoport a hirtelen haragjában – vagy frusztráltságában – indulatból bántalmazók csoportja. Az ilyen bántalmazó gyakran azzal magyarázza tettét, hogy elfogyott a türelme, mert fáradt volt és elkeseredett, a gyermek a végsőkig feszítette a húrt, „kihúzta a gyufát”, kiprovokálta a pofonokat, ezért „elszakadt a cérna”. A bántalmazók másik csoportja tudatosan él a fenyítés eszközével, meg vannak győződve arról, hogy azzal gyermekük javát szolgálják, cselekményük jogos. Ennek a csoportnak egy része nem látja magát bántalmazónak, amit tesz, azt nem értékeli fizikai bántalmazásnak, hiszen nem „veri szét a gyermeket”, egyben az is jellemző, hogy a gyermeket saját tulajdonnak tekinti, akivel bármit megtehet. Ezek a bántalmazók igazuk alátámasztására sokszor hozzák fel saját példájukat, miszerint őket is verte az apjuk, és ez csak hasznukra vált, rendes ember lett belőlük. De az sem ritka, hogy az elkövető egyenesen isteni felhatalmazásról beszél, és a Bibliából citál.⁶  Ma már ritkább, de előfordul a makarenkói pofonra hivatkozás.⁷

Ahogy azt a jogalkalmazó megengedi

Sajnálatos, de jogalkalmazói körben még mindig nem ritka a házi fenyítő jog gyakorlására, mint jogellenességet, így büntethetőséget kizáró okra való hivatkozás. A jogalkalmazók egy része úgy tűnik, nincs tisztában a büntetőjogon kívüli, így a gyermekvédelmi jogszabályokkal, és nem ismert számukra a házi fegyelmi jog XXI. századi tartalma, rosszabb esetben ismert ugyan ez a tartalom, de azt jogalkalmazóként sem fogadja el.

A BH 1992. 623. kritikai elemzése

Elsődlegesen kell foglalkozni a Legfelsőbb Bíróság BH 1992. 623. számú döntésével, amely esetileg ma is hivatkozási alap, holott megállapításai súlyosan idejétmúltak. Leghelyesebb az lenne, ha csak úgy volna elérhető, ha nagy betűkkel feltüntetnék rajta, hogy ez már jogtörténelem, annak sem dicső példája. Különös tekintettel arra, hogy bár a döntés meghozatalakor a gyermekvédelmi törvény még nem létezett, ám az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény már a jelen. Ennek ellenére a büntető anyagi jogi kommentárban kritika nélkül a mai napig szerepel ez a bírósági határozat.

A Legfelsőbb Bíróság e határozatában azt állapította meg, hogy a kiskorú veszélyeztetésének a bűntette nem valósul meg, ha az elkövető a nevelése alatt álló kiskorút néhány esetben túlzott mértékben fenyíti meg testileg, mert ez egyrészt a nevelési kötelezettség „súlyos” megszegéseként nem értékelhető, másrészt pedig ez bizonyíthatóan nem volt kihatással a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésére.

A tényállás szerint a terhelt nevelőapa két év alatt legalább három esetben bántalmazta a 8 éves kislányt fűzfavesszővel. A bántalmazás során a gyermek testén – hátán és fenekén – 8 napon túl gyógyuló sérülések nem keletkeztek. A Legfelsőbb Bíróság e megállapítása ellenében meg kell jegyezni – a korábbi fejezetekben kifejtettek szerint is –, hogy a gyermek eszközzel történő bántalmazása, a különös nagy fájdalom okozására is alkalmas fűzfavessző pedig idetartozik, egyetlen alkalommal is súlyos kötelességszegést valósít meg, másrészt az alkalmazott eszköz arra mindenképpen alkalmas, hogy a gyermeknek 8 napon belül gyógyuló fizikai, és talán soha be nem gyógyuló lelki sérülést okozzon.

A Legfelsőbb Bíróság a testi értelmi vagy erkölcsi fejlődés kérdéskörét jogkérdés helyett szakkérdésként értékelte, amikor azt állapította meg, hogy a pszichológus szakértő ugyan a sértett gyermeknél pszichoszomatikus megbetegedés jeleit észlelte, azt azonban egyértelmű bizonyossággal nem lehet megállapítani, hogy ez az eredmény a vádlott magatartásának a következményeként jött létre, így a tevékenység és az „eredmény” okozati összefüggése nem bizonyított. E megállapítás azért sem tűnik helytállónak, mert a kiskorú veszélyeztetése bűntettének eredménye a veszélyhelyzet, nem pedig a sértő eredmény. Hogy az eszközös bántalmazás – különösen annak ismétlődő jellege – milyen lelki sebeket, erkölcsi károsodást okoz, a korábbiakban már részletesen kifejtettem.

A Legfelsőbb Bíróság döntése nem volt mentes az áldozathibáztatástól sem, amikor megállapította, hogy mindhárom esetben a gyermek – az általános nevelési elvek szerint is – igen negatív magatartása motiválta a terhelt cselekményét, mivel belelökte kisebb testvérét az üvegbe; a szüleit megtévesztve, azok engedélye nélkül, felügyelet nélkül kerékpározott a Duna-parton; és önkényesen átjavította az ellenőrző könyvbe beírt érdemjegyeket, így a felelősségre vonás indokolt volt. Ilyen esetben a kiskorú alkalomszerű, testi sértést nem okozó bántalmazása súlyos kötelességszegésnek nem tekinthető.

Bár a döntés már a súlyos kötelességszegést sem állapította meg (e ponttól a veszélyhelyzet kialakulásával sem indokolt foglalkozni), mégis megállapításokat tett a szándékosság kérdéskörében is a bíróság, amellyel egyetérteni nem lehet. A súlyos, eszközös bántalmazás az elkövetés idején, így 1987-ben sem tartozott abba a körbe, ami az általános társadalmi minimum szerinti elfogadhatóságnak megfelelt. Az ilyen súlyos kötelességszegés és a sérülés bekövetkezésének reális veszélye olyan szoros összefüggésben van, hogy alappal megállapítani, hogy erre a veszélyhelyzetre az eshetőleges szándék nem terjedt ki, nem lehet. Jegyzem a döntés súlyos veszélyhelyzetre hivatkozik, ami nem tényállási elem.

A Legfelsőbb Bíróság korabeli szemléletét tükrözi az a sajnálatos megállapítás, miszerint a kiskorú megfenyítése, bár helytelenül eltúlzott, de indokolt volt.

A vizsgált időszak bírói döntései – negatív példák jogkérdésben

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 5.B.797/2011. számú ítéletében, amelyet az ügyészség tudomásul vett, a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősítésében súlyosan tévedett.

41. számú jogeset

A bíróság megállapította, hogy az anya egy alkalommal a 11 éves kislányt pofon ütötte, mert szófogadatlan volt. A kislány arca kis mértékben felduzzadt, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság álláspontja szerint az arcon ütés, melynek következtében a gyermek arcán bőrpír keletkezett, bűncselekményt nem valósított meg, az a szülői fegyelmezési jogkörbe tartozó magatartás, azt nem haladta meg, így a cselekmény nélkülözi a társadalomra veszélyességet.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.23.574/2013. számú ítéletében tévedett, mikor kiskorú veszélyeztetésének bűntettében nem állapította meg a terhelt felelősségét. A bíróság döntése azért is érthetetlen, mert ugyanezen bíróság ugyanezen tanácsa 13.B.X.28.049/2011. számú ítéletében szinte azonos tényállással kapcsolatban példaszerű indokolással – amely arra is kitért, hogy a nadrágszíjjal való bántalmazás milyen fájdalmas és milyen félelmet kelt a gyermekben – a terhelt bűnösségét megállapította kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. A mostani ügy indokolásából úgy tűnik, a bíróság a büntetéskiszabás körében értékelendő körülményeket vett figyelembe a bűncselekmény jogi minősítése körében.

42. számú jogeset

A PKKB 13.B.23.574/2013. számú ítéletéten megállapított tényállás szerint, amikor a kislány 2012. szeptember 11-én otthon újabb pénzösszeget vett el nevelőapától, a gyermeket felelősségre vonták, a tizenkettedik életévét be nem töltött leányt az anya nadrágszíjjal megverte, ennek következtében mindkét combjának felső harmadának elülső oldalán, valamint baloldalon 5 cm széles, jobb oldalán 5×7 cm átmérőjű suffusioban megnyilvánuló sérüléseket szenvedett, melyek 8 napon belül gyógyulnak. Két nap múlva ismét családon belüli lopásért az anya szidalmazta a kislányt, majd néhány alkalommal a vállába és a felkarjába rúgott. A bíróság indokolásában kifejtette, hogy a gyermekeit nagyrész egyedül ellátó anya több szülői hibát vétett kislánya gondozása-nevelése során. Nem volt vele következetes, nem ellenőrizte az ötödikes kislányt, hogy időben beér-e az iskolába és nem megy-e hamarabb el onnan, nem vette igénybe a neki felajánlott pszichológiai segítséget, nem járt be annyiszor az iskolába, mint elvárható lett volna. Ennek ellenére a gyermek „szeretetteljes, odafigyelő nevelést kapott édesanyja részéről”, mondta a gyermeket 4-5 éves kora óta ismerő háziorvos. A 2012. októberi gyermekotthonban készült pszichológiai szakvélemény és az igazságügyi pszichológus szakértői vélemény szerint is a gyermek életében az egyetlen igazán fontos személy az anya. Az anya erélytelensége és nagyothallása következtében ennyire volt képes, szülői feladatát csak így tudta ellátni. Időnkénti türelmetlensége, amely két alkalommal bántalmazásig fajult, a szülői nevelői tehetetlenségnek volt a megnyilvánulási formája. Magatartását a bántalmazással együtt sem ítélte olyan súlyos kötelességszegésnek a bíróság, hogy őt a vád szerint kiskorú veszélyeztetésének bűntettében bűnösnek mondja ki.

Itt is említést kell tenni a szintén eszközös bántalmazással elkövetett esetről, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2.B. 32.579/2014. szám ítélete alapján, amelyet 13. jogesetként már ismertettem⁸ .

Nem tartozik a vizsgált ügyek közé – mivel a kiskorú veszélyeztetésének bűntette vádemelésre alkalmas módon nem volt bizonyítható, de a vizsgált időszakban emelkedett jogerőre – a bizarr indokolású másodfokú döntés, melynek okán a következő eset említést érdemel. A bíróság döntése kiváló példája annak, hogy a házi fegyelmi jog tartalmának értelmezésével kapcsolatban zavarok merültek fel a jogalkalmazásban.

43. számú jogeset

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 25.B.VIII.10.281/2014. számon lefolytatott ügyben az elsőfokú bíróság a terhelt bűnösségét megállapította védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében. A tényállás szerint a terhelt apa otthon tartózkodott négy és fél éves fiával, a kisfiú szólt az apának, hogy a galérián belekakilt a játszóvödrébe. Emiatt az apa a gyermeket a galériáról lehúzta, térdére fektette, majd legalább egy alkalommal nyitott tenyérrel, közepes erővel a gyermek fenekére ráütött. A gyermek 8 napon belül gyógyuló sérülést, fenekén bőrpírt szenvedett. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 27.Bf.VIII.8565/2015. számú, 2016. március 24. napján meghozott ítéletének indokolása szerint az irányadó tényállásból nem helytálló a vádlott bűnösségére vont következtetés. A jogi indokolás körében az elsőfokú bíróság megjelölte és részletesen bemutatta a „gyermekvédelemről” és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény rendelkezéseit, amely szerint a testi és érzelmi fenyítés önmagában is tilalmazott. Az ott leírtakat nem vitatva, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a szülői fegyelmezési jog, mint büntető törvénykönyvön kívüli jogellenességet kizáró ok, továbbra is létezik az alábbi tartalommal: „A fegyelmezési jog gyakorlása azonban testi sérülést nem okozhat, vagyis az legfeljebb tettleges becsületsértésig terjedhet. Ez utóbbi esetben is kizárólag akkor mentesül a szülő a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha a konkrét alkalommal társadalmilag kifejezetten elfogadott nevelési célból került sor a tettlegességre. Természetesen, ha a gyermek bántalmazása rendszeres, az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó jellegű, a szülő bűncselekményt követ el” (HVG-ORAC, Büntetőjog I. Általános rész)⁹ . Az elsőfokú bíróság által a gyermekvédelem körében felhozott jogszabályi alap mellett a szülői fegyelmezési jog is visszavezethető törvényi alapokra, így a kiskorú gyermek nevelésének kötelességére [elkövetéskor hatályos Csjt. 71. § (2) bekezdés], illetve a gyermek szülei iránti engedelmességi kötelességére [elkövetéskor hatályos Csjt. 75. § (2) bekezdés]. Mindezek alapján a másodfokú bíróságnak abban kellett állást foglalni, hogy az elkövetési magatartás, a gyermek fenekének egyszeri megütése – a bántalmazás huzamos, illetve nagyobb erejű volta nélkül – nem testi sértésnek, hanem tettleges becsületsértésnek minősül. A megállapított tényállásból nem vonható arra következtetés, hogy a vádlott szándéka testi sértés okozására irányult. A tett motivációjánál a nevelési célzat is aggálytalanul megállapítható, a 4 és 5 éves közötti gyermeknél a szobatisztaság tudatos megszegésével szemben való fellépés nevelési célként elfogadható és támogatható. A másodfokú bíróság a terheltet felmentette.

A vizsgált időszak bírói döntései – negatív példák a tényállásra: szokásos szülői szigor, a nevelési célzatot túllépő bántalmazás, ok nélkül bántalmazott gyermek

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 8.B.III.92/2013. számú ítéletében az egyértelműen megállapítható, hogy a vádirati tényálláson nem terjeszkedett túl.

44. számú jogeset

A vádirati tényállás szerint a vádlott az ötéves gyermeket gyakran bántalmazta, rendszeresen megverte, így 2011. február 24. napján is. Ezen a napon a gyermeket bezárva, egyedül találták a nagyon rendezetlen, koszos lakásban, rossz állapotban, friss és gyógyuló verésnyomokkal. A tényállás az általánosságok szintjén maradt, konkrétumokat csak az egyetlen időponttal megjelölt nappal kapcsolatban tartalmaz, a tényállásnak még az sem volt része, hogy a gyermeket fakanállal bántalmazta a vádlott, holott erre az ítélet indokolásából egyértelműen adat merült fel.¹⁰

A címbéli három megfogalmazás ahhoz képest elég gyakran jelenik meg a vádiratokban és ítéleti tényállásokban, hogy a házi fegyelmi joggal kapcsolatban kifejtettek tükrében tartalma jogilag nem meghatározható. Ha ugyanis a hatályos jogszabályok a bántalmazás tekintetében a zéró toleranciát képviselik, úgy nincs nevelési célzatú bántalmazás, és az a szokásos szülői szigorba sem tartozik bele, így ennek mennyiségi ismérve sem értelmezhető, éppúgy mint az ok nélkül bántalmazott gyermek kategóriája, tekintettel arra, hogy okkal sem jogszerű a bántalmazás. Ezért célszerű lenne ezen megfogalmazások kerülése.

Súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettét és kiskorú veszélyeztetésének bűntettét állapította meg a bíróság, amikor a terhelt az ötéves gyermekét többször, a szokásos szülői szigort lényegesen meghaladó mértékben durván bántalmazta: égő cigarettával megégette a kislány kezét, a gyermek mellkasába harapott, gyermeket bedobta a disznóólba, vízcsapból hideg vizet engedett a kislány fejére úgy, hogy a gyermek majdnem megfulladt. [BH 1983. 220.]

45. számú jogeset

A Budai Központi Kerületi Bíróság 24.B.XI.1403/2013. számú ítéletében megállapított tényállás szerint a terhelt agresszív indulatkitörései az általa kezdeményezett, kizárólag a kisfiúval szemben alkalmazott nevelési célzatot túllépő rendszeres bántalmazások következtében megromlott a szülő-gyermek kapcsolat, a gyermek pszichés károsodást szenvedett.

46. számú jogeset

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2.B.V-XIII.22.373/2015. számú ítéletében megállapított tényállás szerint a terhelt a gyermeket többször ok nélkül bántalmazta az arcára, hátára ütött, szidalmazta.

47. számú jogeset

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 20.B.V.11.084/2014. számú ítéletében megállapított tényállás szerint a terhelt a kilencéves gyermeket számos alkalommal, pontosabban meg nem határozható időpontokban, rendszeresen fizikailag bántalmazta a szokásos fegyelmezést jóval meghaladó mértékben és gyakorisággal, így fakanállal és palacsintasütővel, egy alkalommal eltörte a gyermeken a fakanalat, majd tovább ütötte palacsintasütővel.

48. számú jogeset

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 8.B.XIX.1604/2012. számú ítéletének indokolása szerint a terhelt azzal, hogy nevelési céllal lekevert egy-két nyaklevest, még nem valósítja meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, bár mint nevelési módszer nem mondható helyesnek.

49. számú jogeset

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 4.B.XXI.335/2015. számú ítélete szerint 2012. márciustól 2012. szeptemberig, pontosan meg nem állapítható időpontban budapesti lakásában a terhelt több esetben durván bántalmazta mindkét gyermeket, ennek során a hatéves kisfiút sarkán és derekán szándékosan öngyújtóval rövid ideig égette. A hároméves kisfiút egy esetben nagy erővel mellbe ütötte, aminek következtében a gyermek a földre zuhant. A terhelt ezen kívül a hatéves kisfiút szándékosan fegyelmezési célból egy esetben ismeretlen, heggyel bíró eszközzel, kis erővel a felső testén megsebezte, máskor, pontosan meg nem állapítható időben, fegyelmezési céllal a sarokba állította, majd rá hideg vizet öntött. A kisfiú fejét több esetben söprűnyéllel, kisebb erővel megütötte. A bántalmazások mindkét sértett vonatkozásában 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak, meghaladták a szülői fegyelmezési jogot és mindkét kiskorú gyermek erkölcsi, értelmi, érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették. A vádlotti magatartások nyomán mindkét gyermekben érzelmi diszharmónia alakult ki.

A vizsgált időszak bírói döntései – a pozitív példa

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.VII.30.284/2013. számú ítéletének indokolásában részletesen kifejtette és levezette a gyermekbántalmazás tilalmát: hogy a gyermekvédelmi törvény tiltja a gyermekek testi fenyítését, nem ismeri a „nevelési célzattal” történő fenyítést, a házi fenyítőjog nem tolerált nevelési eszköz, hanem a jogalkalmazásban itt-ott még mindig felbukkanó kövület, az arra történő hivatkozás nemcsak idejétmúlt, hanem törvénysértő is.

50. számú jogeset

A gyermek családja jogszabályok alapján, de morálisan is köteles arra, hogy a kiskorúak egészséges felnevelkedését, testi, érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődésüket biztosítsa. Az a család, ahol a gyermekek szinte állandó rettegésben, feszültségben, a rosszra való állandó készenlétben élnek, ha félnek a soron következő büntetéstől, miközben maguk elhiszik, hogy a verés, fenyítés megérdemelt dolog, mert ők tényleg rosszak voltak, ha nem rakták el időre a játékaikat vagy hangosabban játszottak, nem engedelmeskedtek első szóra, az károsítja a gyerekek normális érzelmi fejlődését, a fenyítés durvaságától függően akár testi egészségét is. A rendszeresen megalázott, megszégyenített gyermek önbecsülése sérül. Az is nyilvánvaló, hogy az állandóan vagy gyakran bántalmazott gyermek erkölcsi fejlődése, családképe is torzul, hiszen felnőttként tudatosan vagy a tudatalattija hatására maga is bántalmazó autoriter szülővé válik, megnehezítve, megnyomorítva majd születendő gyermekei családja életét.

52. számú jogeset

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.VIII.25.010/2012. számú ítéletében megállapította, hogy a terhelt a családon belüli erőszak klasszikus formáját valósította meg, abban a párkapcsolati bántalmazás valamennyi jellegzetessége, tipikus eleme fellelhető: a szélsőséges indulatokkal jellemezhető erős, szinte eltéphetetlen érzelmi szerelmi kapcsolat a házastársak között; egyre gyakoribbá és durvább váló agresszió; ciklikusság; a dühkitöréseket, bántalmazásokat látványos teátrális bocsánatkérések követik; „mézeshetek” fázis virágcsokorral, wellness hétvégékkel; az erőszak eszkalálódik, kiterjed a gyermekekre; bekövetkezik a legnagyobb katasztrófa, akár élet elleni cselekmény formájában. A hat gyermek hónapokon keresztül lelki abúzus elszenvedője volt, a terhelt viselkedésével érzelmileg bántalmazta őket, elviselhetetlenné tette számukra az otthoni légkört, a tragikus végeredményt a 16 éves fiúgyermek hiúsította meg, amikor testvérei és saját maga védelmében a testvére megölésével fenyegetődző apát kétszer hátba szúrta.

Kutatási eredmények a testi bántalmazással kapcsolatban

A vizsgált időszak 259 elítéléssel zárult ügyében összesen 408 gyermekáldozat szerepel, 26%-uk (105 fő) testi bántalmazást élt át, közülük 27 gyermeket eszközzel bántalmaztak a szüleik, további két kisgyermek szenvedett súlyos sérülést, egy csecsemő combcsontját törte el egyik szülője, egy ötéves kisfiú rúgásoktól szenvedett 8 napon túl gyógyuló sérülést.

Mint arról korábban már szó volt, a fiúkat nagyobb arányban érinti a testi bántalmazás, kétszer annyi fiút bántalmaztak fizikailag, mint lányt, az eszközös bántalmazásra ugyanez az arány állapítható meg. A legérintettebb korosztály az összes gyermekre vonatkoztatva a 6-10 évesek korcsoportja, őket követi a 10-14 éves korosztály. Nemenkénti bontásban azonban ez csak a fiúkra érvényes, a leányok második legérintettebb csoportja a 3-6 éves, óvodás korosztály. A fiúknál ugyanakkor az óvodás korcsoportot majdnem ugyanannyi bántalmazott gyermek képviseli, mint a legkisebbeket, a 3 év alatti korosztályt.

A következő táblázat az elkövetők és a bántalmazott gyermekek nemenkénti és korcsoporti kapcsolatát mutatja. A táblázat nem az elkövető, hanem a gyermekek szempontjából mutatja a számokat, tehát az adatok azt jelentik, hogy hány gyermeket bántalmazott apa/anya/vagy mindkét szülő.

elkövető	apák		anyák		szülők
sértett	fiú	leány	fiú	leány	fiú	leány
0-3	3		4	1
3-6	10	8		1	1
6-10	20	4	1	4	9	2
10-14	12	4	2	2	3	1
14-18	6	5		2
	51	21	7	10	13	3
∑105	72		17		16

A nevelő és vér szerinti bántalmazó szülők aránya közel azonos az általános adatokhoz képest, eltérést a szülőpárokra vonatkozó adatok mutatnak, ugyanis a 16 gyermek felét olyan szülőpár bántalmazta, ahol az egyik szülő nevelő, a másik vér szerinti szülő.

Ami az eszközös bántalmazást illeti, a legsérülékenyebb korcsoport itt is a 6-10 éves kisiskolások csoportja, három év alatti gyermeket egy esetben, egy kisfiút bántalmaztak eszközzel, 14 év feletti fiút azonban egyet sem.

A főváros öt kerületében zárultak ítélettel olyan ügyek, ahol eszközt is használtak az elkövetők, így a VIII., V. és XIII., X. és XVII., XI. és XXII, valamint a XX., XXI. és XXIII. kerületben, a II. és III. kerületben volt egy ügy, ahol az ítélet tényállása nem tartalmazza, de a bizonyítékok értékeléséből kiderül, hogy a terhelt eszközzel is (fakanállal) bántotta a kisfiút.¹¹

Meg kell jegyezni, hogy komoly kétely merül fel bennem azzal kapcsolatban, hogy ilyen típusú bántalmazás csak ezekben a budapesti kerületekben fordult elő, főleg mivel e kerületekben jellemzően több ügyet is felderített a nyomozó hatóság, amelyeket elmarasztaló ítélettel zárt le a bíróság. Bár nem tudományos megállapítás, csupán vélelem, hogy ezekben a kerületekben eredményesebb a felderítés és a vádemelés az eszközös bántalmazás tekintetében.

A bántalmazó szülők 23 ügyben használtak eszközt, az elkövetők aránya kiegyenlítettebb, mint az összes elkövetett bűncselekmény arányában, úgy tűnik a szülők közül, ha az egyik eszközzel bántalmaz, akkor a másik is hajlamosabb, ugyanis 12 apa, 5 anya és 6 szülőpár bántalmazta eszközzel a gyermekét (50–25–25%-ban, míg a testi bántalmazók aránya 69–16–15%, az összes elkövetőre az arány 42–37–16%).

A bántalmazók által használt eszközökre igen nagy változatosság jellemző. Az ügyek 40%-ában (9 ügy) egy eszközt használt az elkövető, a 60%-ban két vagy több eszközt. A XX., XXI. és XXIII. kerületi Bíróságon a 12.B.XX.1008/2014. számú ügyben használt eszközök, a fakanál, szíj, sodrófa, porszívócső, cipő és a kólásüveg felsorolás arra utal, hogy a gyermeket 10-14 éves leánygyermeket vér szerinti anyja minden kezébe kerülő eszközzel bántalmazta.

A bántalmazások erejére utal, hogy két ügyben – a PKKB 20.B.V.11.084/2014. és a BKKB 5.B.XI.120/2014. számú ügyben – a gyermeket úgy ütötték, hogy a gyermeken a fakanál eltört.

Összegzés

„És akkor nem bírtam tovább a bántalmazást, tudtam – mert évekig mondták – hogy a legrosszabb orosz intézetbe fogok kerülni, de rendet raktam a szobámban, elbúcsúztam az osztálytársaimtól és bementem a rendőrségre feljelentést tenni” [egy tizenhárom és fél éves fiú]. A feljelentést megtette: 2006. január 3-án. Jogerős ítélet: 2013. február 6-án.

A hipotézisem a változásról: a két vizsgált időszakban lényegileg azonos számú ítéletet hoztak, ugyan a tárgyidőszakban valamennyivel több került másodfokra és valamennyivel több embert mentettek fel, de azért jó sokat el is ítéltek, bár egyes esetekben igen hosszú idő kellett ehhez. Az is igaz, hogy a vádirati és az ítéleti tényállások gyakran tűnnek hiányosnak, túl általánosnak, és időnként a szakértő ítélkezik, de azért mégiscsak jogerős ítéletek születnek.

A kérdés csak az, hogy megelégszünk-e ezzel, vagy maradt még bennünk annyi szakmai elhivatottság és felelősség azokért a százakért, hogy még akarjuk megfizetni a gyermek árát.

A jogszabályi környezet adott. Nincs – és várhatóan hosszú ideig nem is lesz – a gyermekek személye elleni bűncselekményeket elbíráló külön bíróság. De felelősségünk van az ügyészi munka szakmai színvonalának emelésében, ehhez képzésre és önképzésre van szükség. A központi irányításnak képzési és érdemi szakmai segítséget kell nyújtania azoknak az ügyészeknek, akik e területen dolgoznak.

Egy olyan hatékony rendszer kiépítésére lenne szükség, amelyben minden szervezeti egységnél kijelölt ügyészek foglalkoznak ezzel az ügytípussal, e kijelölt ügyészeknek a folyamatos képzését, havi rendszerességű kapcsolattartását, szupervízióját a felettes ügyészség biztosítaná. A képzésnek érdeminek, gyakorlatinak, szakirányúnak és interaktívnak kell lennie, amelynek része az aktuális ügyek átbeszélése, a bizonyítási, felderítési nehézségek megvitatása és nem utolsósorban a hozzájárulás az ezen a területen dolgozó kollégák kiégésének elkerüléséhez.

Fontos eleme a szakirányú ügyészi hálózat kiépítésének a társszervekkel való kapcsolattartás. Szükséges a képzés és a kiépített szakmai hálózat tapasztalatainak dokumentálása, publikálása, majd a tapasztalatok társszervekkel való megosztása.

Ez az az ár, amit meg kell fizetnünk értük. Mert egy gyermek felneveléséhez egy társadalom kell, és a bántalmazásához is.

Ajánlom ezt a dolgozatot a négyszáznyolc

gyermekáldozatnak, köztük Iljának és Sándornak,

a bennük élő tisztességért, bátorságért és szívért.

És dr. Radoszáv Miklósnak.