Fénykép-, videó-, hang-, tárgyfelismerési kísérlet a magyar bíróságok döntéseiben

Bevezetés

Az elmúlt hat évben folytatott kutatásom rávilágított arra a gyakorlati tényre, hogy az elrontott/hibás/téves nyomozási felismerésre bemutatás végzetesen sorsfordító büntetőeljárási befejezéshez, nevezetesen justizmordhoz is vezethet. Volt és van ilyen sajnos mind a világban, mind hazánkban. Az amerikai kutatások megerősítették azon felfogásomat, hogy az egyik „legveszélyesebb” nyomozási cselekmény a felismertetés, mivel a kezdeti téves személykiválasztást csak nagyon nehezen lehet ellenőrizni, helyrehozni, figyelmen kívül hagyni az egész büntetőeljárásban. Így aztán szinte egyenes út vezet(het) a hibás sorsfordító döntéshez („wrongful conviction”-hoz).

Az amerikai – 400 ügynél járó – „innocent project” adatai szerint a justizmord-ítéletek 71%-a mögött téves felismerések szerepeltek. Spinney vizsgálatában ezek 75%-ot, Collins és Jarvis vizsgálatában 77%-ot tettek ki.¹

A magyar múltból az 1957-es Martfű környékén elkövetett, szexuális motivációjú emberölési ügyet emelem ki. Ebben a jogerős (halálbüntetésből átváltott) életfogytiglan szabadságvesztését töltő K. János már 11 évet letöltött, amikor kiderült, hogy a valódi tettes K. Péter volt. K. János hamis beismerő vallomása mellé téves felismerő tanúk is jelentkeztek, akik látták (majd kiválasztották) a bűncselekmény helyszíne környékén.²

A közelmúltból pedig a 2002. május 9-én a móri Erste bankfiókban elkövetett, 8 emberéletet követelő rablási ügyre utalok, amelynek tetteseként a bíróság jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte K. Edét, akit több felismerő tanú is látni vélt a bank ajtajában. Néhány évvel később, pontosan 2007-ben derült ki, hogy a bűncselekményt két másik személy követte el, K. Ede semmilyen módon nem vett részt benne, nem állt a bank ajtajában az elkövetéskor.³

A felismerések osztályozása

Kutatásom során áttekintettem a magyar bíróságok nyilvánossá tett döntéseiből a felismerésre bemutatást érintőket. Számuk meghaladja valamivel a kétezret. Ezek javarésze első- és másodfokon a bizonyítékok értékelése körében foglalkozott a Be. szerinti felismerésre bemutatással. A jogalkotás és jogalkalmazás számára úgy vélem, azok hasznosak, így azokat válogattam ki és elemeztem, amelyek valamiféle anomáliára mutattak rá. Amelyekből következtetéseket vonhatunk le a leggyakoribb kriminalisztikai és büntető eljárásjogi hibákra, és amelyek nyomán megfogalmazhatók a hazai jogalkotóknak és jogalkalmazóknak szóló fejlesztési (jobbító) üzenetek.

A feldolgozott bírósági határozatokat a felismerés tárgya szerint csoportosítottam. Így: személy-, fénykép-, videó-, hang- és tárgyazonosítások blokkjait különböztettem meg. A személy- és fényképazonosításokat érintő nagyszámú eseti döntés miatt tovább bontottam ezt a két csoportot:

• egyrészről a személy-, illetve fényképfelismerési hibákat észlelő és megállapító;
• másrészről személy-, illetve fényképfelismerési hibákat nem észlelő (vagy a hibákra hivatkozást elvető) másod- és harmadfokú, illetve kúriai döntésekre.

Jelen tanulmányomban – terjedelmi korlátok miatt – csak a fénykép-, videó-, hang-, tárgyfelismerésekből mutatom be néhány (kiemelten) tanulságos ügy lényegi mondanivalóját. Zárásként pedig megjelenítem következtetéseimet és a jogalkotóknak, illetve a jogalkalmazóknak szóló javaslataimat.

Fényképfelismerések szabálytalanságok megállapításával

A Győri Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a 2014. október 29-én megtartott nyilvános ülésén meghozott Fkhar.83/2014/5. számú végzésének indokolásában rámutatott:

Indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás 11. pontjával összefüggésben a felismerésre bemutatási eljárást magánfél felismerő tanúval fényképek alapján folytatták le. Az erről készült jegyzőkönyvből azonban megállapítható, hogy a nyomozó hatóság ennek során nem tett eleget a Be. 122. § (3) bekezdésében írtaknak azzal, hogy II. r. vádlottól eltérő bőrszínű és főleg hajszínű – szőkésbarna – indifferens személyeket mutattak be felismerésre a sértettnek, így a vonatkozó eljárási rendelkezés megsértése folytán az ezen bizonyítási eszköz alapján beszerzett tény nem értékelhető törvényesen beszerzett bizonyítéknak, mivel azt törvényi rendelkezés megszegésével, ebből eredően tiltott módon szerezték be. Utóbbiból következően a felismerésre bemutatási jegyzőkönyve a Be. 78. § (4) bekezdése folytán nem használható fel perdöntő jelentőséggű bizonyítéknak. Az elsőfokú bíróság az ebből származó tényt értékelte perdöntő jellegűnek, hiszen a vádlott és a sértett szem-besítésére nem került sor, az elsőfokú bíróság által megtartott tárgyaláson a vádlottak távollétében történt meg a sértett tanúkénti kihallgatása, ott ugyan elétárásra került a II. r. vádlott fényképe, azonban ezen bizonyítás sem felelt meg a Be. 122. §-ában illetőleg a felismerésre bemutatási eljárás részletes nyomozati szabályait tartalmazó, 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 44–48.§-aiban írt rendelkezéseknek. Miután tehát az alapvető jelentőségűnek bizonyult felismerésre bemutatási eljárásból levont tények nem értékelhetőek törvényes bizonyítékként, ezzel szemben rendelkezésre állt olyan okirati bizonyíték, amely kétségessé tette, hogy a sértett által adott személyleírás a II. r. terheltre vonatkozott, ezen túlmenően a sértett nem tudta meg-jelölni azon személyeket, akik előtt II. r. vádlott állítólagosan elismerte az adott bűncselekmény elkövetését. A törvényszék mindebből arra a ténybeli következtetésre jutott, miszerint nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy magánfél sérelmére kétségtelenül megvalósított bűntettet II. r. terhelt követte el.

A vádhatóság arra is rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság túlnyomórészben a rendelkezésre álló bizonyítékok megfelelő mérlegelésével, az azokból levont ténybeli következtetések segítésével helytállóan állapította meg az ítéleti tényállást, annak 11. pontjával összefüggésben azonban tényszerűen megállapítható, hogy a fénykép-felvétel alapján történt felismerésre bemutatás nem felelt meg a Be. vonatkozó ren-delkezéseinek, az így nyert bizonyíték a büntetőügyben szabályszerűen nem hasz-nálható fel.

Utóbbival kapcsolatosan a törvényszék helyesen ismerte fel, hogy a felismertetésre bemutatás konkrét lefolytatása nem felelt meg a Be. és az alacsonyabb szintű jogszabály rendelkezéseinek, ekként annak eredménye bizonyítékként a bünetőügyben nem volt felhasználható, e döntő fontosságú bizonyíték kiesése folytán pedig a fennmaradó bizonyítékok újraértékelésének eredményeképpen a tényállás megváltoz-tatására és ebből logikusan következően a felmentő rendelkezés meghozatalára kellett sort keríteni. Megállapítható, hogy a törvényszék utóbbi mérlegelő tevékeny-sége a jogszabályok és a logika követelményeinek is megfelelő volt, a bizonyíték-értékelés eredménye egyúttal szakszerű indokolással is ellátott. Utóbbiakra tekin-tettel mindenben helytállóan és okszerűen került sor a fenti tényállási pontban írt bűncselekmény vonatkozásában a II. r. terhelt bizonyítottság hiánya okából történő felmentésére.

A Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Győrött, 2013. november 21. napján megtartott nyilvános ülésén meghozott Bf.105/2012/16. számú ítéleti indokolása kiemelte:

I. r. vádlott 2013. február 28. napján, valamint 2013. július 30. napján a Győri Ítélőtáblához érkezett perújítási kérelmében – mely tartalmát tekintve fellebbezési indokolásnak minősül – az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Indítványában előadta, hogy nem követte el a bűncselekményeket, összetévesztették őt a III. r. vádlottal. Tagadta az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetését, így nem valósult meg élet elleni bűncselekmény. Ebből kifolyólag az ügyre vonatkozóan a járásbíróság rendelkezik hatáskörrel, az ügyet jogtalanul áttették a törvényszékre. A tanúk közül egyedül az 1. tanú mondta, hogy ő volt az egyik bántalmazó. A rendőrség a felismerésre bemutatás során csak egy képet mutatott róla, így a nyomozó hatóság az eljárást szabálytalanul folytatta le. Mivel a nyomozó hatóság lényeges eljárási szabálysértést követett el, az ítélet hatályon kívül helyezésének lenne helye.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a nyomozó hatóság által lefolytatott felismerésre bemutatás nem volt szabályszerű. A Be. 122. § (3) bekezdése kimondja, hogy személyek bemutatása esetén az ügytől független és a felismerést végző által nem ismert, továbbá a kérdéses személlyel a fő ismertetőjegyekben megegyező tulajdonságú – így különösen vele azonos nemű, hasonló korú, testalkatú, bőrszínű, ápoltságú és öltözetű – személyeket kell a kérdéses személlyel egy csoportba állítani. A nyomozó hatóság nem a törvénynek megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, amikor kizárólag a gyanúsítottakról mutatott egy-egy képet a sértetteknek. Azonban I. r. vádlott és 1. tanú sértettek közeli ismeretségben voltak egymással, és a sértettek a tárgyaláson is egyértelműen felismerték I. r. vádlottat, valamint a megismételt tárgyaláson 1. tanú, 3. tanú és 1. sértett vallomását fel kellett olvasni, ezzel a bíró-ság a tanúvallomásokat a tárgyalás anyagává tette (2012. április 12. napján készült, 19. szám alatti jegyzőkönyv), így a felismerésre bemutatás lényegi befolyás-sal nem bírt a határozat meghozatalában.

A Kúria felülvizsgálati tanácsa a Bfv.III.549/2015/20. számú határozatában kimondta:

A csalás bűntette és más bűncselekmények miatt az I. r. terhelt és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben az I. r. terhelt, valamint a II. r. terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Kaposvári Járásbíróság 13.B.855/2011/224. számú, illetve a Kaposvári Törvényszék 2.Bf.506/2013/47. számú ítéletét – az I. és a II. rendű terhelt vonatkozásában – hatályában fenntartja.

A határozat lényege szerint: Az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben a felismerésre bemutatás nem szabályosan történt, utólag nem lehetett beazonosítani, hogy mely fényképeket mutattak be, ezért ennek az eljárási cselekménynek a bizonyítékként történő elfogadása is eljárási szabálysértésnek minősül.

Fényképfelismerések szabálytalanságok megállapítása nélkül

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2019. október 10-én meghozott 4.Bf.148/2019/11. számú ítéletének indokolása tartalmazta:

Vádlotti fellebbezés: Ugyancsak e tényállási pontban írt cselekmény kapcsán kihallgatott H. N. tanú vallomásának – szemben az elsőfokú bíróság érvelésével – van jelentősége, mert abból kitűnik, hogy a rablás időpontjában más is tartózkodott a helyszín közelében, illetőleg a fényképekről történő felismerésre bemutatás manipulált módon történt. E tanú által adott személyleírásnak egyáltalán nem felel meg, ennek ellenére H. N. olyan fényképről ismerte fel őt, amelyről a saját anyja sem tudná beazonosítani. Bár a tanú egy bajuszt viselő férfit látott, az elé tárt fényképek közül őt, az egyetlen bajusz nélküli személyt választotta ki. Mindenesetre – a tanú által közöltek szerint – a cselekmény elkövetésekor a helyszín közelében volt még egy sötét nadrágot és piros felsőt viselő férfi, aki szóba jöhetett volna potenciális elkövetőként.

A ruházat és a fegyver fényképről történt felismerésre bemutatása – szemben az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos érvelésével – törvénytelen módon történt, a tanú elé tárt fegyverek közül kizárólag a tőle lefoglalt fegyver volt kopott. K. R. a nyomo-zati szakban még azt állította, hogy éles fegyvert még nem látott, a fegyvereket nem ismeri, később ezzel ellentétes vallomást tett, szinte „fegyverszakértőnek” lépett elő.

Bár az elkövető hangját teljesen átlagosnak írta le (sem mély, sem magas; beszéd-hiba, akcentus és tájszólás nélkül beszélt), utóbb fokozódó határozottsággal ismerte fel az ő hangját. A felsőruházat színe és mintája/felirata kapcsán is következet-lenségek vannak vallomásaiban, amely ellentmondásokat az elsőfokú bíróság azzal oldotta fel, hogy köztudomású a zöld és kék színek összetéveszthetősége. A kerületi bíróságon a szeme alapján nem ismerte fel, a Fővárosi Törvényszéken már igen. Nem foghat helyt az a megállapítás, miszerint a sértett nem volt vele szemben elfogult, ugyanis a tárgyalásra láb- és kézbilincsben vezették elő, és ekkor K. R. undorral és gyűlölettel nézett rá.

Az I. fokú indokolás: K. R. tanúnak a gáz riasztópisztolyra és az elkövető ruházatára vonatkozó állításai következetlenek, ellentmondásosak, ezek feloldására sem került sor. Az elsőfokú bíróság a vallomás azon részeiből vont le ténybeli következtetést, amelyek a vádirati tényállás koncepciójához illeszkedtek. A vádlott szemei felismerésének elfogadásával kapcsolatban komoly aggályokat vet fel, hogy K. R. a büntetőeljárás korábbi, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon folyamatban volt szakaszában a vádlottban nem ismerte fel az elkövetőt, bár ekkor is lehetősége volt nyugodt körülmények között, alaposan megfigyelni.

Ítélőtábla: A vádlott javára és terhére bejelentett fellebbezések alaptalanok, a fellebbviteli főügyészségnek a lefoglalt pénzösszeggel kapcsolatos indítványa alapos.

A másodfokú felülbírálat kiterjedt az ítélet megalapozottságának, a bűnösség meg-állapítására, a bűncselekmény minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések, valamint az indokolás helyességének és az eljárási szabályok megtar-tásának vizsgálatára is [Be. 590. § (2) bekezdés].

Az ügyiratok tartalmából megállapíthatóan az elsőfokú bírósági eljárásban nem történt olyan eljárási szabálysértés, amely lényeges hatással lett volna az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére és a büntetés kiszabására. A vádlottnak a védelemhez és a védekezéshez fűződő jogai teljes körűen érvényesültek, kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogát is korlátlanul gyakorolhatta.

Megalapozott az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, miszerint a tanúk által a magasság, életkor, bőrszín, arcforma és testalkat tekintetében adott személyleírás-nak a vádlott megfelel, továbbá a M. utca 11. számnál, a Sz. téri aluljáróban és villamosmegállóban, valamint a villamoson rögzített felvételeken a vádlott piros felsőruházatban és sötét színű nadrágban látható, amely megegyezik azzal a ruhá-zattal, amelyről a tanúk beszámoltak. A lábán – a dr. F. M. által is hivatkozott [tanúkihallgatási jegyzőkönyv, nyomozati irat 245. oldal negyedik bekezdés] – sötét színű sportcipőt visel [fényképek, nyomozati irat 567. oldal].

A tanúk vallomásában valóban mutatkoztak ellentétek a nadrág színével (fekete vagy sötétkék), a szemüvegkeret színével, illetőleg a lencse bevonatával (színezett vagy színváltós) kapcsolatban is, továbbá dr. F. M. mindvégig fekete színű szövetkesztyűről számolt be. Az eltéréseket magyarázhatja az is, hogy a tanúk nem ugyanannyi ideig, ugyanolyan fényviszonyok között és távolságról látták az el-követőt. Hangsúlyozandó, hogy már az elkövetés napján (tehát két héttel a lefog-lalás előtt) D. K. nyilatkozott a szemüveg sárgás tükröződéséről és hosszúkás alakjáról, dr. F. M. a sportos formájáról, és T. P. a tárgyaláson fényképről egyértelműen felismerte a vádlottól lefoglalt – sárgás lencséjű, oldalról sportos kialakítású – szemüveget.

Az eljárás során dr. F. M. következetesen olyan „lógós” nadrágról számolt be, mint amilyen a térfigyelő kamera felvételein a vádlotton is látható, azonban e tanú és T. P. a vádlott által viselt nadrág – a fényképeken is jól látható – jellegzetes, világos szegélyű zsebeit nem ismerték fel. A vádlott kinézetére és ruházatára vonatkozó számos lényeges egyezőség mellett, e tény nem alkalmas arra, hogy a tanú-vallomások tartalmi hitelességét és bizonyító erejét gyengítsék. Inkább szava-hihetőségüket erősíti, hogy a tanúk ismételt kihallgatásaik során sem próbálták nyilatkozataikat a már ismertté vált tényekhez igazítani.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2019. március 12-én kihirdetett 16.Bf.283/2018/27. számú ítéletének indokolásában kifejtette:

Védő: Rámutatott, hogy a törvényszék téves következtetéssel állapította meg, hogy a 3. számú tanú felismerte a vádlottat a térfigyelő kamera felvételén. A védő több eljárási szabálysértésként értékelt körülményt is megjelölt. Kifogásolta, hogy a 6. számú tanú nem szabályos körülmények között ismerte fel a tárgyaláson a vádlottat. Megítélése szerint a 6. számú tanú és a 4. számú tanú figyelmeztetése nem volt törvényes, mert nem tartalmazta az önváddal kapcsolatos mentességre történő kioktatást. Bizonyítási indítványként előadta a 4. számú fotó- és videó-szakértő meghallgatását, illetve annak a személynek a tanúkénti kihallgatását, aki az elkövető magasságának a meghatározása érdekében „kontroll-személyként” vett részt az eljárásban.

Nyilvános ülésen a védő: Kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az elkövetőt észlelő személyekkel a nyomozó hatóság és a bíróság nem végzett szabályos felismertetést.

A másodfokú bíróság: Nem teljesítette a védő bizonyítási indítványát a 22. és 23. számú tanúk és a 4. számú videotechnikai szakértő meghallgatása és az 5. számú tanú személyes kihallgatása tekintetében. Törvényesen beszerzett bizonyítékból származó tény az is, hogy a robbantást végrehajtó, távozási útvonalán nyomon követett személyben a 6. számú tanú felismerte a vádlottat.

A védelem szerint a felismerés nem a perrendi szabályoknak megfelelő körülmények között, nem a felismertetésre bemutatás szabályai szerint történt, így bizonyítékként nem vehető figyelembe. A védői álláspont nem elfogadható.

Nem fér kétség ahhoz, hogy a tárgyaláson nem „felismertetésre bemutatás” történt (korábbi Be. 122. §). A felismerésre bemutatás olyan bizonyítási eljárás, amely elsődlegesen és gyakorlatilag a nyomozás során jut kiemelt szerephez, szigorúan szabályozott feltételek között zajlik, azért, hogy az eredményt az eljárási körül-mények ne befolyásolják.

Bírói szakban, tárgyaláson gyakorlatilag nem folyik felismertetésre bemutatás. A tárgyalási keretek nem alkalmasak a törvényi feltételek megteremtésére, és a vádlott egyértelmű azonosíthatósága miatt a célzott befolyásmentesség sem értelmezhető. Ha tanú a vádlottat olyan személyként azonosítja, akit a vád tárgyává tett cselekménnyel kapcsolatban álló releváns helyzetben látott, ez a tanúvallomásának a része. Az a tény, hogy a felismerés először tárgyalási körülmények között történt meg, legfeljebb e bizonyíték súly szerinti értékelésénél – a bizonyító erő körében – jöhet számításba.

A Kúria Budapesten, a 2016. január 5. napján tartott felülvizsgálati tanácsülésen meghozott Bfv.III.986/2015/7. számú végzésében leszögezte:

Védő: Indokai szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének az elvárható módon nem tett eleget. Így azt rögzítette ugyan a bíróság, miszerint valamennyi, fényképről történt felismerés eredményét „felülírta” az, hogy mindkét sértett, egy-mástól függetlenül, határozottan felismerte a terhelt személyében a késes elkövetőt. Arról azonban nem szólt, hogy e személyes felismerésekre milyen körülmények között került sor. A védő álláspontja szerint jelenleg is követelmény a korábbi Be. (az 1973. évi I. törvény) 86. § (3) bekezdésben foglalt azon szabály, miszerint a felismer-tetésnek olyan körülmények között kell történnie, amelyek a tanú befolyásolását ki-zárják. Ugyan e rendelkezés így a jelenleg hatályos eljárási törvényben nem szerepel, azonban a részletszabályok továbbra is e célt szolgálják.

Így a 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 44.§-a jelenleg is tartalmaz a fentivel azonos tartalmú rendelkezést, a 45. § (3) bekezdése pedig kimondja: nem szabad felismerésre bemutatni azt a személyt, illetve tárgyat, akit, illetve amelyet a nyomozás során fényképének nyilvános, előzetes bemutatásával kutattak fel, vagy akit, illetve amit a felismerő személy a nyomozási cselekmények végrehajtása során láthatott. Bár e rendelkezés az eljárás bírósági szakaszára már nem vonatkozik, a védő álláspontja szerint ez a lényegen nem változtat.

Ezt követően magyar és nemzetközi példákat hozott fel arra, hogy milyen gyakran kerül sor téves elítélésekre hibás személyfelismerések következtében. Jelen ügy kapcsán mindkét sértett vallomásából kiemelt egy-egy állítást, melyek – a védői álláspont szerint – igazolták, hogy mindkét sértett befolyásolt volt már a felismerés során. Kiemelte: F. I. következetesen vallotta, hogy az elkövetőnek „olyan fekete volt a bőre, mint egy négeré”. A terhelté viszont nem olyan, ugyanakkor az ügyben lehetséges elkövetőként felmerült egy olyan sötét bőrű személy, akinek – ennek okán – éppen „N.” a beceneve.

Az indítvány szerint ilyen körülmények között a vádlottak padján ülő, többször látott személy felismerése nem bír bizonyító erővel. A bíróságnak ki kellett volna fejtenie, miért találta e felismeréseket mégis befolyásmentesnek. Mivel ezt nem tette meg, így indokolási kötelezettségének nem tett eleget.

A terhelt – csatlakozva a védő „perújítási indítványához” – ahhoz „bizonyítékként” csatolta a védőnek az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezése indokolását; egyúttal a „kellő lépések” megtételét kérte, hogy az „igazságtalan, több esetben jogsértő ítélet ne maradhasson hatályban”. Utóbbiak mibenlétét azonban nem részletezte.

A Legfőbb Ügyészség a BF.1079/2015/1. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak. Kiemelte: eljárási szabálysértés okán a törvény csupán a Be. 416. § (1) bekezdés c) és d) pontjában írt esetekben teszi lehetővé a felülvizsgálatot. Így a nyomozás során megvalósult esetleges eljárási szabálysértések – ideértve a felismertetésre bemutatás törvényességét is – nem valósítanak meg felülvizsgálati okot.

A Legfőbb Ügyészség utalt arra is, hogy a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó, az nem támadható. Így nem tehető kétségessé a jogerős ítéleti tényállás megalapozottsága, a bizonyítási eljárás és a bizonyítékok értékelésének mikéntje, és ezen keresztül a bűnösség kérdése. Ezért a védő hivatkozása az elkövető bőrszínére a felülvizsgálat során még csak nem is vizsgálható.

Az ügyész utalt rá: az indokolási kötelesség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatból kitűnik az eljárt bíróságnak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját – a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel és/vagy intézkedéssel kapcsolatban – mire alapozta.

Jelen esetben azonban – az ügyészi álláspont szerint – az elsőfokú bíróság valamennyi bizonyítékot értékelési körébe vonta, és azokat igen részletesen értékelte. Ennek során nem csupán a bizonyítékok tartalmát idézte, hanem összefüggéseikre is kitért, elfogadásuknak, illetve elvetésüknek indokát adta. Foglalkozott a fényképes felismertetések és a terheltnek a sértettek által való, közvetlen tárgyalási felis-merésével is. Ítélete 9. oldalának első bekezdésében még azt is rögzítette, hogy mely bizonyítékok alapján állapította meg a sértetti felismerések külső befolyásolástól mentes voltát.

Végül arra utalt: a felismerésre bemutatás csupán egy volt az értékelt bizonyítékok közül. Az eljárt bíróság azt is értékelte, eredményét pedig összevetette az egyéb bizonyítékokkal. Így ítéletében a tényállás megállapításhoz vezető értékelő tevékenységéről ellenőrizhető módon, kellően számot adott.

A Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakra a védő írásban észrevételt tett. Eszerint az indokolásnak alapvetően kizárólag azt kellett volna tisztáznia, megállapítható-e a terhelt cselekvősége és bűnössége. Ez pedig csak úgy lett volna lehetséges, ha az ítélet kifejti, hogy a törvénysértő felismerésre bemutatások és egyéb – például tárgyalási – felismerések mennyiben és miért elfogadhatóak. Mivel a büntetőeljárás egyik legalapvetőbb kérdése, hogy a terhelt követte-e el a bűncselekményt, ezért e körben az indokolási kötelezettség megszegése felülvizsgálati ok.

Kúria: Így az indítványban foglaltak még önmagában helytálló voltuk esetén sem merítenék ki szükségképpen a hivatkozott felülvizsgálati okot. Ugyanakkor jelen esetben az állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság nem csupán – nagy alapossággal – kitért valamennyi bizonyítékra, és azok összefüggéseire is, hanem kifejezetten a fényképes és személyes felismerések eredményével is foglalkozott. Tanúbizonyítást vett fel azok körülményeire nézve, eredményeiket pedig egymással és az egyéb bizonyítékokból kitűnő tényekkel is összevetette, majd logikus indokolással fejtette ki következtetéseit.⁴

Videófelvételi felismeréseket érintő bírósági döntés

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2019. év október 16-án kihirdetett 5.Bf.133/2019/22. számú ítélete indokolásában megjelenítette:

I. r. vádlott védője kiemelte még, hogy a negatív eredménnyel zárult felismerésre bemutatásokat az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, s tévesen nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy a vidéki adókörzetek jóval nagyobb távolságokat fednek le, s az a tény, hogy adott időpontban a SIM-kártya (hívószám) a település1-gyel azonos cellában forgalmazott, nem jelenti azt, hogy a kérdéses személy település1-en járt. Ez alapján pedig I. r. vádlott védekezése, melyben nem vitatta, hogy település1 irányában többször járt, nem is cáfolható.

Bár érdemi jelentőséggel nem bír, megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a bizonyítás törvényességének és a beszerzett bizonyítékok felhasználhatósága vizsgálatának kapcsán nem osztotta az elsőfokú bíróság aggályait sértett1 2017. január 13. napján, illetőleg sértett2 2017. január 12. napján tett, a gyanúsítottak kihall-gatását tartalmazó videó felvétel lejátszását követő – az elsőfokú bíróság által tévesen felismerésre bemutatásként értékelt – tanúvallomás-részek felhasznál-hatóságát érintően.

Ez ugyanis nyilvánvalóan nem volt a korábbi Be. 122. §-a, illetőleg a Be. 210. §-a szerinti felismerésre bemutatásként értelmezhető, már csak azért sem, mert ahogy arra a törvényszék helyesen utalt, az érintett tanúk az elkövetők arcát nem látták, őket korábbi előadásuk szerint felismerni nem tudnák, s pont ezen utóbbi körülmény és a cselekménytől eltelt igen hosszú idő okán nem lehetett e felvétel tanúkihallgatás során történt lejátszását a nyomozó hatóság részéről a felismerésre bemutatás szabályai megkerülésére irányuló törekvésként értékelni. Ugyanakkor sértett tanú azon nyilatkozata, hogy a lejátszott felvétel alapján I. r. vádlottat – akivel korábban már többször találkozott – felismerte, majd őt a nagyobbik elkövetővel vélte azonosnak, csakúgy, mint a sértett tárgyaláson történt határozott felismerése, érdemi bizonyító erőt, a korábbi állításainak és az elkövetés körülményeinek tükrében, nyilvánvalóan nem képvisel.

Nem osztotta a másodfokú bíróság az aggályokat sértett1 tanú szavahihetőségével kapcsolatban sem. Az átélt trauma, mely még a tárgyaláson történt kihallgatása során is észlelhető volt, s az eljárás során tudomására jutott tények, körülmények felismerésénél megmutatkozó befolyásoló hatása a korábbi előadásai hitelt érdemlőségét nem kérdőjelezte meg, a törvényszék ezzel kapcsolatos indokolása mindenben megalapozott.⁵

Hangfelismerést érintő bírósági döntés

A Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Győrött, 2014. március 27. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott Bf.69/2013/10. számú végzése indokolásában leírta:

Az elkövető személyleírása és a vádlottal való összevetése kapcsán – mivel a takarékszövetkezet kamerafelvételei csak korlátozott fokú megismerhetőséget biztosítottak – részletesen vizsgálta a törvényszék 8. tanú, 9. tanú, 10. tanú és felesége, valamint az elkövető menekülését észlelő 11. tanú és 12. tanú vallomásait. Részletesen foglalkozott az elsőfokú bíróság a tanúk által adott személyleírásokkal, a felismertetésre bemutatás és a hang alapján történő felismerés eredményével, és arról is részletesen számot adott, hogy a nyilatkozatokban milyen összefüggések fedezhetők fel.

Helyesen mutatott rá, hogy a felismertetésre bemutatások sorozata vádlott és az elkövető azonosságát esetlegesen kizáró tényezők, körülmények, jellegzetességek feltárhatósága szempontjából döntő jelentőségűek.

A bíróság részletesen számba vette, hogy a tanúk az általuk adott személyleíráshoz képest a felismerésre bemutatások alkalmával milyen nyilatkozatokat tettek. Ezek közül helyesen emelte ki, hogy 8. tanú – aki az elkövető hangját tisztán hallotta – a hang alapján történő felismerésnél kiválasztotta a vádlottat, illetve 12. tanú – aki bukósisak nélkül a legközelebbről megfigyelhette az elkövetőt – a vádlottat is kiválasztotta egy másik bemutatott személy mellett a felismerésre bemutatások mindkét fordulójában. 10. tanúné tanú személyleírása szerint az elkövető a szem-öldök felett kopaszodott, tehát a vádlottal azonos helyen és módon ritkult a haja. Annak is megfelelő jelentőséget tulajdonított az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott speciális tulajdonságainak a személyleírások miként feleltethetőek meg az arc, haj, testalkat tekintetében.

Az elsőfokú bíróság részletesen és helytállóan megindokolta, hogy a tanúk adott körülmények közötti észlelését egybevetve az igazságügyi orvos szakértői vélemény megállapításaival az elkövető magasságára nézve, továbbá figyelemmel a fotó-videó szakértői véleményre és az igazságügyi műszaki-informatikai szakértői vélemény megállapításaira, nem volt feltárható az egyezőséget kizáró egyetlen bizonyító erejű tény sem, éppen ellenkezőleg a vádlotti tulajdonságokba, illetve sajátosságok közé a tanúk észlelése beilleszthető.

Az elsőfokú bíróság az igazságügyi műszaki-informatikai szakértői vélemény meg-állapításai tekintetében rámutatott arra, hogy az alkalmazott valószínűségszámí-tással kombinált matematikai-számítási és mérési eljárásokat is feldolgozó módszer milyen összefüggéseken, illetőleg felismeréseken alapul, amelyek alapján azono-sítható adatokhoz lehet jutni és össze lehet vetni adott személy paramétereivel.

A tárgyalási szakban bevont műszaki szakértő a bűncselekmény elkövetéséről rendelkezésre álló ipari kamera felvételein látható elkövető, illetőleg az ugyanilyen körülmények között a vádlottról készített felvételek alapján valószínűsítette a tettes és a vádlott azonosságát. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy nem pusztán a testmagasságra, hanem a testalkathoz kapcsolódó egyéb jól mérhető méretekre is kitért a szakértő – így végül a megfelelő pozicionális helyzetet repro-dukálva, és a vádlottat mérve az elkövetőhöz –, amelyek a hibahatáron belül döntő egyezőséget mutattak vádlott tulajdonságával, kizáró tényező nem volt feltárható ezek tekintetében.

Azzal is foglalkozott indokolásában a törvényszék, amit a védelem vitatott. Kétségtelen, hogy a szakértő többször kiegészítette a szakvéleményét, ugyanis nem volt kellő figyelemmel a kirendelő hatóság általi előírásokra, az ipari kamera-felvételeken látható tettesi pozíció legpontosabb lekövetése tekintetében.

Ekként a műszaki szakértői vélemény valóban több stádiumon átment, ugyanis csak a bírói instrukcióknak megfelelően került tisztázásra, hogy ténylegesen milyen kérdésekre kell válaszolnia a szakértőnek, illetőleg milyen adatokból kell kiindulnia.

A tárgyalási szakasz végére egyértelművé vált, hogy melyek azok a vizsgálati szempontok, amelyek az ipari kamerafelvételeken látható tettesi pozíció legpon-tosabb lekövetése érdekében szükségesek.

A véleményben bekövetkezett változások oka, vagyis az, hogy különböző adatokból indult ki a szakértő, tisztázást nyert. Kételyek e vonatkozásban a másodfokú el-bírálás során sem merültek fel, így az összehasonlítás végső eredménye egyértel-műnek tekinthető.

Ehhez a szakértői véleményhez kapcsolódnak egyéb bizonyítékok is – személyleírá-sok, hangfelismerés –, amelyek mind beleilleszthetőek abba a láncolatba, ami a bű-nösség irányába mutatnak.

Tárgyfelismeréseket érintő bírósági döntések

A Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Győrött, 2012. április 12. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott Bf.81/2011/15. számú ítéletének indokolásában megfogalmazta:

A védő álláspontja szerint: A lopás helyszínén rögzített nyomok szakértői vizsgálata során vont párhuzamból következtetett az elsőfokú bíróság a h-i rablás elkövetőjével való azonosságra, holott a lopás sértettjével elvégzett felismerésre bemutatás sem zajlott le szabályosan. Tanú 6 nem több üveg közül választotta ki a sajátját, hanem „felismerte” azt az egyet, amit a rendőrség a terhelt lakásában lefoglalt. Nincsenek fotók a házkutatásról, ott feltalált tárgyakról, nem tudni, mennyi ital volt a palackban, vagyis nem ellenőrizhető objektív módon a sértett szavahihetősége a tárgyazonosítás tekintetében.

Ilyen bizonyítékokra nem alapíthatta volna az elsőfokú bíróság a tényállását.

Végül a védő kifejtette, hogy vádlott személyisége nagyon megváltozott az eljárás folyamán, a tárgyalási szakban mutatott agresszivitását, és tiszteletlenségét régen levetkőzte. A rablási cselekmény tárgyi súlyát nem vitatva is aránytalan, eltúlzott büntetés került kiszabásra vele szemben, melynek lényeges enyhítését szorgalmazta arra az esetre, ha előző indítványai nem foghatnak helyt.

Ítélőtábla: A megyei bíróság törvényes rendben, minden eljárási szabályt betartva a bizonyítási eljárást a lehetséges teljes körben lefolytatta; kihallgatta a vádlottat és a tanúkat, – a nyomozás során összegyűjtött bizonyítási eszközökön túl további – szakértői véleményeket, iratokat szerzett be. Az ítélőtábla nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely akadálya lett volna a felülbírálatnak.

A rendőrség éppen fordítva következtetett az azonosságra, mint ahogyan a védelem állítja; mert a két helyszínen talált lábnyomok hasonlósága (nyom. irat 1093. oldal), a h-i rablóról adott személyleírás (tanú 11 tanúvallomása 22. sz. jkv., 8. oldal) és a vádlott mobiltelefonjában talált fotó (nyom. irat 787. oldal) alapján jutottak el oda, hogy a rablás tettese a gy-i lopás elkövetőjével megegyezhet. Tanú 6 ugyanis elmondta, hogy vádlottnak is volt fehér színű Nike cipője, sötét farmer nadrágja és kapucnis felsője (3.B.25/2010/22. számú jegyzőkönyv, 22. oldal).

A megyei bíróság a fent részletezett – a védelem által leginkább kifogásolt – bizonyítékok elemzésén felül meggyőzően fejtette ki, hogy milyen adatok támasztották alá a tényállást, illetőleg néhány ellentmondásos tanúvallomást miért nem tudott figyelembe venni. Az indokolási kötelezettségének ezáltal teljes körben eleget tett, ezért a hatályon kívül helyezésre irányuló indítvány nem volt eredményes.

A Szegedi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Szegeden, 2018. szeptember 27-én tartott fellebbezési nyilvános ülésen meghozott 8.B.1215/2017/10. számú ítélete indokolásában kimondta, hogy:

A fellebbviteli főügyészség észrevételezte, hogy eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor bizonyítékként értékelte az I. r. vádlott részvételével 2017. július 2. napján 12 óra 16 perckor megtartott felismerésre bemutatásról felvett jegyzőkönyvet, valamint az ugyanezen a napon 12 óra 22 perctől 12 óra 30 percig tartott folytatólagos kihallgatásról felvett jegyzőkönyvet, minthogy ezen eljárási cselekményeket megelőzően legkevesebb 24 órával nem történt meg a kirendelt védő értesítése. Erre figyelemmel indítványozta ezen jegyzőkönyveknek a bizonyítékok köréből történő kirekesztését. Összességében az elsőfokú ítélet megváltoztatására, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamának súlyosítására, egyebekben pedig az ítélet helybenhagyására tett indítványt.

Osztotta a másodfokú bíróság a fellebbviteli főügyészség azon álláspontját, amely szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor bizonyítékként vette figyelembe a 2017. július 2. napján megtartott felismerésre bemutatás során készült jegyzőkönyvet, valamint az ugyanezen a napon I. r. vádlott folytatólagos kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvet.

Az iratokból megállapíthatóan 2017. július 2. napján 3 óra 40 perckor került sor I. r. vádlott előállítására (nyomozati iratok 381. oldal). A nyomozó hatóság ezen a napon intézkedett is a védő kirendeléséről (nyomozati iratok 385–386. oldal) és a vádlott részére védőül XY ügyvédet kirendelte.

A nyomozati iratok 389. oldalán elfekvő hivatalos feljegyzés tanúsága szerint a nyomozó hatóság 2017. július 2. napján telefonon értesítette kirendelt védőt a kirendelés tényéről, valamint arról, hogy a gyanúsított kihallgatására 2017. július 2. napján 11 óra körüli időben fog sor kerülni. Védő a kirendelést tudomásul vette és közölte, hogy a kihallgatáson nem kíván megjelenni.

Ezt követően került sor a gyanúsított őrizetbe vételére 2017. július 2. napján 11 óra 32 perckor, majd 10 óra 46 perckor I. r. vádlott gyanúsítottkénti kihallgatására.

A nyomozati iratok között 391. sorszám alatt elfekvő hivatalos feljegyzés szerint a nyomozó hatóság 2017. július 2. napján 12 óra 15 perckor értesítette kirendelt védőt, hogy I. r. vádlott részére tárgy felismerésre bemutatása és folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásra fog hamarosan sor kerülni, amellyel kapcsolatban a védő úgy nyilatkozott, hogy ezen nyomozati cselekményeken nem kíván megjelenni. Az iratokból megállapíthatóan a nyomozó hatóság 2017. július 2. napján 12 óra 22 perctől I. r. vádlottat folytatólagosan kihallgatta és 2017. július 2. napján 12 óra 16 perctől megtörtént a tárgy felismerésre bemutatása is.

A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI.24.) BM–IM együttes rendelet 9. § (2) bekezdése szerint a védőt – a késedelmet nem tűrő eljárási cselekményeken kívül – kellő időben, legkevesebb 24 órával korábban, a hely és időpont megjelölésével értesíteni kell azokról az eljárási cselekményekről, amelyeken a Be. alapján jelen lehet. A nyomozás során hatályban volt, a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 46. § b) pontjára és 48. § (1) bekezdésére figyelemmel, ha a terheltet fogva tartják, a védő részvétele kötelező és a védőt legkésőbb a terhelt első kihallgatásáig ki kell rendelni. Az 1998. évi XIX. törvény 179. § (1) bekezdése szerint pedig a fogva lévő gyanúsítottat 24 órán belül ki kell hallgatni és a határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a gyanúsítottat a nyomozóhatóság elé állították. Ebből következően a fogva lévő gyanúsított esetében az első kihallgatást illetően a 24 órával korábbi védő értesítésére nem kerülhet sor.

Erre figyelemmel I. r. vádlott első gyanúsítottkénti kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv (nyomozati iratok 429–434. oldal) bizonyítékként történő értékelése törvényes volt. A folytatólagos kihallgatás és a felismerésre bemutatás ugyanakkor olyan jellegű eljárási cselekmények, amelyek esetében a hivatkozott 24 órás értesítési időköz megtartása a nyomozás érdekeit nem veszélyezteti. Ebből következően, mivel ezekről az eljárási cselekményekről a védő 24 órán belül kapott csak értesítést, így ezen eljárási cselekmények oly módon lettek megtartva, hogy a vádlott védelemhez való joga sérült, s ezért az ezekből származó tény bizonyítékként nem értékelhető (IH 2017. 8.).

Erre figyelemmel az ítélőtábla I. r. vádlott folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv tartalmát és a tárgy felismerésre bemutatásról szóló jegyzőkönyvet a bizonyítékok köréből kirekesztette a Be. 167. § (5) bekezdésére figyelemmel.

Megjegyzi ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság, hogy mindez az ítélet megalapozottságát nem érintette, hiszen I. r. vádlott a folytatólagos kihallgatása alkalmával csupán az italfogyasztását pontosította, illetőleg a ruházatára vonatkozóan tett olyan nyilatkozatot, amelyet a bizonyítékként értékelhető első kihallgatása alkalmával nem említett. A tárgy felismerésre bemutatása pedig a cselekmény elkövetése során használt kés beazonosítását célozta, amely egyéb bizonyítékokból is megállapítható volt.

A bírósági döntésekből levonható következtetések fénykép-, videó-, hang-, tárgyfelismerések körében

A magyar bíróságok érzékelik a személyre irányuló fénykép-, videó-, hangfelismerések sokszor perdöntő súlyát, ezért igyekeznek gondosan vizsgálni az eljárási cselekmény kriminalisztikai és büntetőeljárás-jogi alapjait és kereteit. (Köztük például a hatósági befolyásmentességet, a végrehajtó hatóság védő-értesítési kötelezettségét, a jelenléti jogosultság garanciáit.)

Azt is követelik helyesen, hogy fényképes azonosításnál mindig több fényképet kell bemutatni a felismerőnek és már ezt kell tenni az előzetes nyomozás adatgyűjtés során is. Nem mutatható ugyanazon személy többféle (különböző) fényképe, továbbá hogy különböző emberek fény-képeinek azonos méretűnek kell lenni és azonos jellemzőkkel is kell rendelkeznie. És mindegyiket ugyanannyi ideig szabad csak bemutatni a felismerőnek. Ezek (egyenkénti) megsértése (is) a bizonyíték kizártságát vonja, illetve vonhatja maga után.

A bírósági értékelésekből kitűnik, hogy érzékelik (a nyomozó, ügyészi hatóságokkal együtt), hogy – különösen akkor, ha (részben) funkcionális tulajdonságok (pl. járás, futás, beszéd, hang) alapján történik a személy-kiválasztás – célszerű a fényképezésnél sokkal modernebb technikai eszközöket (pl. videót, digitális kamerát, elektronikus adatrögzítőt) alkalmazni, amelyek eredményeiben felvételi összevágásnak, összeolló-zásnak nincs helye.

Helyes az a bírósági értékelés, amely nem engedi a százalékos hasonlósági megjelölést azonosításnak értékelni. Nézetem szerint is vagy felismeri fényképről, videófelvételről a személyt (hangot, tárgyat) az aktív alany egyértelműen, vagy nem. Köztes, százalékos hasonlítgatásnak nincsen helye, akkor nem beszélhetünk azonosításról.

Egyetlen ügyben (és ez igaz a személyes felismerésekre is) sem találtam olyan megoldást a nyomozási végrehajtás során, hogy a hatóság tagja nem az ügyet ismerő nyomozó lenne. (Hogy nem az ügygazda.) Pedig érdemes lenne bevezetni egy gyakorlatban is megvalósítható metódust. Nevezetesen: az ügyet ismerő detektívek helyett az üggyel eddig nem foglalkozott, úgynevezett „vak” végrehajtókat kellene bevetni. Itt olyan bűnüldöző (rendőrségi, vámnyomozói, ügyészségi) alkalmazottakról van szó, akik nem ismerik az adott ügyben a (potenciális) gyanúsított személyét, vagyis nem tudják még tudatalattijukban sem, hogy kire irányul a verzió. Magát a fényképes sort (személyeknél a sorfalat) a gyanúsítottat és az ügyet ismerők állítják össze. Ám szerepük itt egyelőre megáll, kilépnek a processzusból. Átveszi az ügybefolyástól mentes hatósági tag, akinek közölnie is kell ezt a tényt a felismerővel. Mármint, hogy ő csak a felismertetést végzi és az ügyet nem ismeri, csakúgy, mint a résztvevőket. Mindezek után lefolytatja – mégpedig kimérten, távolságtartóan, befolyásmentesen, mivel nem is tudja, nem is sejti kire-mire-miért kellene befolyást fókuszálni – a felismerési kísérletet a taktikai-technikai ajánlásoknak megfelelően szervezve, rögzítve. Majd az „eredményt” tartalmazó jegyzőkönyvet átadja az eredeti nyomozóknak. Mivel nincs adata az előzményekről, így nem nehéz teljesíteni a „beugrónak” azt az ajánlást sem, hogy a felismerőknek nem árulhat el semmit, sem megerősítést, sem gyengítést, sem szóban, sem mozdulattal vagy bármiféle metakommunikációval. És ezt nem teheti a felismertetés után sem, mint ahogyan nem tehetik az ügyet ismerő nyomozók sem.

Nem találkoztam olyan bírósági határozattal sem, amely utalt volna arra a nyomozási gyakorlatra – amely célszerű lenne –, hogy a lefolytatás előtt a (potenciális) gyanúsított jogi képviselőjének (védőjének) átnyújtják a tanú vagy sértett által adott személyleírást. Ezáltal lehetősége lenne a személyes vagy fényképes esetekben is a kirívóan eltérő, szuggesztív beállítást észrevételezni, szükség esetén panaszolni.

A fénykép, illetve hang alapján végzett bemutatásoknál is követelmény, hogy a passzív alanyok, illetve képeik között nem szerepelhet a felismerő aktív alany ismerőse.

Örvendetes tapasztalat, hogy a bíróságok vizsgálták és értékelték, hogy a felismerő tanú (sértett) milyen módon fejezi ki azt, hogy a több személy fotója, hangja közül kiben ismerte fel azt, akit a bűncselekménnyel kapcsolatban észlelt. Rámutat-e, kimondja-e nyíltan, határozottan, bizonyosan, sőt ismételten, avagy ellenkezőleg, bizonytalan, határozatlan.

Az ítélkezők többször észlelték azt a megelőzendő, elkerülendő jelenséget, hogy a felismerők egymással megbeszélték a korábbi eseményeket, személyeket, leírásaikat a nyomozóhatósági épület előtt, vagy éppen a hatósági épületen belül várakozva. Ebből következően mindent meg kell tenni, hogy egymással ne kommunikálhassanak a felismerés előtt, alatt. (Pl. nem küldözgethetnek egymásnak mobiltelefonos képeket, sms üzeneteket és nem hozhatnak létre facebook, whatsup csoportot.) Ehhez kötődően vetem fel még, hogy a felismerésekben részt vevő aktív alanyokat (tanúkat, sértetteket) olyan időpontokra célszerű (szeparáltan) idézni a nyomozási cselekményre, hogy a fenti egyeztetés ne történhessen meg.

Nem találkoztam olyan indokolással, ami arra utalt volna, hogy a fontoskodó, hatóságnak megfelelni igyekvő tanú kiszűrésére (a szavahihetőség ellenőrzésére) az ún. „üres” formációt használta volna a nyomozó hatóság. E formulában a passzív alanyos hangfelismertetési csoportba be sem állítják a (potenciális) gyanúsítottat, csak minden gyanú fölött álló, ún. „indifferens” egyéneket, illetve be sem teszik a fotók közé az övét.

Konkrét bírósági döntés is utal rá a fenti csoportban: alaposan megfontolandó, hogy tárgyalási szakban szabad-e ismételten feltenni a kérdést a felismerőnek, hogy felismeri-e a személyt, akit már korábban látott és kiválasztott (akár személyes, akár fényképes, videós formulában). Meglátásom szerint a „reprodukció reprodukciója” nem igazán bírhat bizonyító erővel.

A jogalkotásnak szóló javaslatként vetem fel: annak ellenére, hogy a magyar büntetőeljárás-jogi történetben az eddigi legrészletesebb törvényi szabályozást olvashatjuk a külön nevesített felismerésről, mégsem mondja ki azt a Be. (2017. XC. tv.), hogy lehetőleg az eredeti észlelési körülmények között szükséges megtartani a felismertetést.

Második „de lege ferenda” javaslatként emelem ki, hogy azt – a végre-hajtásokra épülő bírósági döntésekben egyáltalán nem talált formációt – is célszerű lenne rögzíteni a törvényi megfogalmazásban, hogy a fel-ismertetést végzőnek fel kell hívnia a felismerőt, (ki kell oktatnia):

a)  nem biztos, hogy az elkövető a felismerendő személyek között van;

b) nem kötelessége a választás (a mindenáron kiválasztás);

c)  akkor is folytatódik a nyomozás, ha nem választ ki senkit;

d) nem fog visszajelzést kapni arról, hogy „helyes” volt-e a választása, ha egyáltalán választ;

e) tárgyak, fényképek felismertetése esetében is alkalmazandó figyelmeztetéseknek kell lennie az a)–d) alpontokba foglaltaknak, valamint annak, hogy idő elteltével az elkövető külseje (hajszíne, hajhossza, hajformája, arcszőrzete, bőre) változhat, illetve a fényképeken kissé máshogy nézhet ki.

Zárszó

Tanulmányi zárásként szintén a törvényhozónak szóló üzenetemet fogalmazom meg: a tanulmányom címválasztása szándékos, nem elírás. Tudatosan választottam a Be.-ben írt felismerésre bemutatás helyett a felismerési kísérletet. Indokolásul elmondom, hogy a tudományos kutatásom során arra a megállapításra jutottam, hogy önmagában a kettős – kriminalisztikai és büntetőeljárás-jogi – bizonyítási cselekmény jelenlegi elnevezése is sugalmazó, hovatovább befolyásoló lehet. Már önmagában a „bemutatás” szó arra sarkallja az egyébként a hatóságnak is sokszor megfelelni kívánó felismerőt, leggyakrabban a bűncselekmény sértett tanúját, hogy a bemutatott személyek (tárgyak, hangok, fényképek, videófelvételek stb.) közül válasszon. Hogy mindenképpen válasszon! A megfelelési kényszer pedig veszélyesesen justizmordos fordulatot vehet, ahogyan már a bevezetésben is megfogalmaztam. Meglátásom szerint valójában sokkal inkább felismerési kísérletről van szó, az esetleges kiválasztás megkísérlését kellene a törvényszövegnek, az intézményi megnevezésnek is közvetíteni – hasonlóan a bizonyítási kísérlethez.

Fenyvesi Csaba, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék