Fogyasztóvédelem az új polgári perrendtartásban

1.

Van-e helye a polgári perrendtartásban fogyasztóvédelmi célú rendelkezéseknek? A kérdés első ránézésre provokatívnak tűnhet, hiszen természetesnek látszik, hogy a jogrendszer minden elemének a magánjogi jogviszonyokban is védenie kell az erőpozícióban lévő felekkel szemben a kisebb gyakorlattal, tapasztalattal, ismerettel rendelkező jogalanyokat. Árnyalja azonban a kérdésre adható választ, ha a polgári per célja, rendeltetése felől vizsgáljuk a felvetett témát. A társadalom alapvető elvárása, hogy a bíróság a jogvitát minél hatékonyabban, célratörő cselekményekkel zárja le. Ennek a kívánalomnak az érvényesülése viszont előtérbe helyezi a perbe vitt jogokkal való rendelkezés elsődlegességét és a felek eljárástámogatásának következetes elvárását. A felelős pervitel megkövetelése abból indul ki, hogy a peres felek döntéseikért felelősséget vállaló jogalanyok, akik kötelezettsége az igényérvényesítéshez és a védekezéshez szükséges egyértelmű és hiánytalan nyilatkozatok megtétele, a peranyag szolgáltatása. A felek bármelyikének gyengébb, védelemre szoruló személy– ként meghatározása ezzel a határozott elvárással helyezkedik szembe. Akkor csak az anyagi jog feladata lenne a fogyasztók védelme? Nyilvánvalóan kialakulhatnak jelentősen eltérő erőpozíciók a polgári perekben is. Lehet az igényérvényesítés, illetve az azzal szembeni védekezés során is olyan egyensúlytalanság, amely már a tisztességes eljárást veszélyezteti, és ez felvetheti a jogalkotó beavatkozásának szükségességét. Van-e mindezek alapján a fogyasztóvédelem perjogi megvalósulását érintően ellentmondás? Ha van, hogyan oldható fel?

A tanulmány – az éppen lezárult perjogi kodifikáció apropóján – vizsgálat tárgyává teszi, hogy mennyiben feladata a polgári perrendtartásnak a fogyasztó és a vállalkozás jogvitáiban olyan fogyasztóvédelmi tárgyú eljárási rendelkezések meghatározása, amelyek által biztosítani tudja a magánjogi jogviszonyban sajátos helyzetben lévő „gyengébb” fél igényeinek hatékony érvényesítését. Az idézőjel használata azért is különösen indokolt, mert a polgári per alapvető lényege a felek eljárási egyenlősége; amelyből az is következik, hogy eljárási pozícióikhoz igazodóan a perben fellépő feleknek az eljárási jogaik és kötelezettségeik azonosak, a bíróság nem végez valamelyik fél igényérvényesítését elősegítő cselekményeket. A polgári anyagi jog figyelembe veszi a tapasztalataik, ismereteik alapján egyenlőtlen helyzetben lévő jogalanyok érdekeit, amikor a fogyasztók részére többlet jogosítványokat állapít meg – de van-e ilyen feladata az eljárásjognak? Amennyiben a fogyasztó érdekeit a perjogi rendelkezések is tekintetbe veszik, ezáltal nem sérülhet-e a felek felelősségét hangsúlyozó, a bíróság gyámkodó szerepét visszaszorítani kívánó jogalkotói szándék? Ha pedig nem veszik tekintetbe, úgy az eljárási egyenlőség nem pusztán formalitás marad-e? A kérdés rendkívül érzékeny, amely különösen azokban az esetekben derül ki, amikor a fogyasztók nagy számban érvényesítenek polgári jogi igényt, kiváltva a társadalom jelentős érdeklődését. A jogalkotónak ezért különös megfontoltsággal, az egyes érdekek alapos összevetésével kell a problémát megközelítenie.

2.

Az elmúlt néhány év egyik legjelentősebb jogtörténeti eredménye volt az eljárási kódexek – a hazai hagyományokat alapul vevő, egyben a modern kor kihívásaira is reagáló – teljes megújítása abból a célból, hogy a jogkereső polgárok követeléseiket hatékonyan és eredményesen tudják érvényesíteni. A magyarországi jogalkotó időben közel egyszerre kívánta megvalósítani a három nagy eljárási törvény: a büntető eljárásról, a közigazgatási perrendtartásról és a polgári perrendtartásról szóló törvény megalkotását. Közülük elsőként 2016. november 22-én fogadta el az Országgyűlés a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényt („Pp.”). Wopera Zsuzsa – a polgári perjogi kodifikációért felelős miniszteri biztos, egyetemi tanár – megfogalmazása szerint egy perrend korszerűségének fokmérője abban áll, hogy a jogi szabályozás szintjén megfelelően reagál azokra a társadalmi, gazdasági állapotokra, amelyekből azok a jogviták keletkeznek, melyek hatékony és koncentrált elbírálása a perrend keretei között történik.¹

A korábban hatályos, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény („1952-es Pp.”) az 1990-es években már koncepciójában jelentősen megváltozott: a peres felek nagyobb felelősségére épült, a tárgyalási elvet előtérbe helyezte, az anyagi igazság kiderítése helyett a felek által szolgáltatott joganyag alapján történő döntést vette alapul, a perhatékonyságot és az ésszerű határidőn belül történő befejezést kiemelt érdeknek tekintette. A koncentrált, felelősségteljes és professzionális pervitel megteremtése céljából mégis jelentkezett az igény mind a gyakorlatban, mind a jogtudományban, egy alapjaiban más koncepcióhoz igazodó új perjogi kódex megalkotására. Először, évtizedes munka eredményeképpen, a jogalkotó új polgári anyagi jogi kódexet hozott létre: 2014. március 15-én lépett hatályba a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.). A Ptk. szemlélete meghatározta az elismert anyagi jogok érvényesítésének koncepcióját is: előtérbe helyezte ugyanis az önálló, autonóm, döntéseiért felelősséggel tartozó jogalany emberképét – ezáltal egyértelműen állást foglalt a tudatos, felelősségteljes, felkészült és szakszerű igényérvényesítés mellett. Mindebből egyenesen következik az, hogy az új perjogi kódexnek is az önálló, felelősségteljes döntéseket hozó fél rendelkezési jogán alapuló perrendtartást kellett meghatároznia, ahol háttérbe szorul a bíró gyámkodó, kioktató szerepe. A magán-autonómiából következő önrendelkezési jognak érvényesülnie kell a magánjogi jogviták bíróság elé vitele és bíróság előtti érvényesítése során, ami a rendelkezési elvben fejeződik ki. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a rendelkezési jog lényeges ismérveivel, amely az önrendelkezési jog egyik megjelenéseként a felek általános cselekvési szabadságát és az attól való tartózkodás szabadságát jelenti. A jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog – hasonlóan a többi szabadságjoghoz – magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen.² A rendelkezési jogból következően a fél önállóan döntheti el, hogy kíván-e pert indítani vagy attól tartózkodni akar.³ A polgári perrendtartás a rendelkezési elvet absztrakt szinten határozza meg. Mindez magában foglalja az anyagi jogok feletti szabad rendelkezést, ezen belül azt, hogy maga a fél dönthet arról, hogy igényét bíróság előtt érvényesíti-e vagy sem; másrészről kifejezi azt, hogy a perben a bíróság egyes cselekményeket kizárólag a felek rendelkezése alapján végezhet – figyelemmel a jóhiszemű joggyakorlás, az eljárástámogatás vagy az igazmondás kötelezettsége általi korlátokra. Összességében: az új perrendtartás a korábbi megoldásnál következetesebben és egyértelműbben kívánja ezért érvényesíteni a perbe vitt jogokkal történő szabad rendelkezést.⁴

A 2018. január 1-jétől hatályos polgári perrendtartás egyik legfontosabb koncepcionális újítása, hogy a perek koncentrált lefolytatását nem pusztán a határidők meghatározásával, hanem – a felek felelős pervitelével és a bíróság aktív közrehatásával együtt – az osztott perszerkezet bevezetésével kívánja elősegíteni. Az új kódex sorrendet állított fel, mely szerint először a feleknek állítaniuk kell, majd másodszor az állításaikat ezt követően kell bizonyítaniuk – a bizonyítás eredményétől függően azonban az állításaikat utóbb már nem változtathatják meg. Ezért az elsőfokú polgári per két, egymástól kifejezett bírósági határozattal elválasztott szakaszra oszlik. A perfelvételi szak célja a jogvita kereteinek a meghatározása, itt kell előadnia a felperesnek egészében a jogállítást, tényállítást és kérelmet tartalmazó keresetét, valamint az alperesnek a keresetre adott kimerítő válaszát, ebben a szakaszban kell az állításokhoz igazodóan a feleknek bizonyítási indítványaikat előterjeszteniük. Ezt követően az érdemi bizonyítási cselekményekre kerül sor a per második, érdemi tárgyalási szakában.

A fentiekben vázolt – a rendelkezési elv és a perkoncentráció határozott érvényesülésén alapuló – következetes modellnek alapvetően az a kiindulópontja, hogy a magánjogi jogviták autonóm alanyai szabad elhatározásuk alapján kerülnek abba a jogviszonyba, amelyből ered a perben érvényesíteni kívánt igényük. Az anyagi jogviszony fő jellemzője a mellérendeltség, a jogalanyokat megillető jogok és kötelezettségek egyenértékűsége, amelyből következik, hogy a felek eljárási jogai és kötelezettségei is azonosak: a bíróság pervezetési és egyéb cselekményei nem szolgálhatnak egyik fél előnyére vagy hátrányára sem. A korábban a polgári perrendtartás hatálya alatt szabályozott közigazgatási perek elkülönítésének éppen az volt az egyik fő indoka, hogy a magánjogi és a közigazgatási jogi jogviták eldöntése között – mind a felek eljárási pozíciója, mind a bíróság ebből adódó feladatai körében – jelentős eltérések vannak. A polgári perekben a felek ugyanis egymásnak mellérendeltek, és a polgári jogi jogviszonyban autonóm jogalanyisággal rendelkeznek, ezzel szemben a közigazgatási perekben a felek a jogvita alapjául szolgáló jogviszonyban nincsenek mellérendeltségi viszonyban, mert a perek egyik résztvevője közhatalmat gyakorol, és ezen közhatalmi jogkörében hoz a vele alkupozícióban nem álló ügyfelek jogait és kötelezettségeit meghatározó döntéseket. A közigazgatás képviselője a jogszabály által biztosított feladatkörében eljárva mind a szervezeti, mind a személyi feltételek tekintetében az ügyféllel szemben nyilvánvalóan előnyös pozícióban van – és ezt az egyensúlytalanságot olyan eljárási garanciák megteremtésével kell kiküszöbölni, amely a polgári perek esetében – többnyire – nem indokolt.

Vannak azonban olyan kivételes esetek, amikor az igény érvényesítésére olyan magánjogi – alapvetően szerződéses – jogviszonyból eredő jogosultságok alapján kerül sor, ahol a felek erőviszonyai nem tekinthetők egyenlőnek azért, mivel az egyik oldalon álló jogalany a jogügyletet – jellemzően nagyobb számban – szakmai és gazdasági tevékenységi körén belül, míg a másik oldal – jellemzően kivételesen – szakmai ismeretek nélkül, ezáltal eleve hátrányosabb pozícióból indulva létesíti. Felmerül a kérdés, hogy ezt a kétségtelenül egyensúlytalan helyzetet, meghatározott garanciák biztosításával, csupán az anyagi jognak kell-e kezelnie, vagy a felek ismeretei, tapasztalatai közötti aránytalanságra az eljárásjognak is reagálnia kell. A jogalkotó ezzel kapcsolatos felelőssége, hogy a fogyasztóvédelem kétségtelenül támogatandó kiterjesztése ne kerüljön szembe a felelős pervitel elvárásával, különösen úgy, hogy azzal a polgári per koncepciója ne sérüljön.

Általában elfogadott a jogirodalomban és a joggyakorlatban, hogy a fogyasztóvédelemnek elsődlegesen a bírósághoz fordulás jogának érvényesülésében, a tényleges fegyveregyenlőség megteremtésében van kiemelkedő szerepe, azonban a polgári perben résztvevő felek sajátos pozíciója nem eredményezheti azt, hogy olyan eljárási többlet jogok illessék meg a fogyasztót, amelyek által a felelőtlen pervitel reális veszélye alakulhat ki.

3.

A Pp. – a korábbi perjogi szabályozáshoz képest újszerűen – a kódex elején, az „Értelmező rendelkezések” cím alatt határozza meg a törvény alkalmazása szem pontjából jelentőséggel bíró fogalmakat, köztük a fogyasztó és a vállalkozás fogalmát. Mindehhez azonban perjogi értelemben semmilyen megkülönböztetést nem tesz, és mindkét esetben csak utaló szabállyal hívja fel a Ptk. anyagi jogi definícióját. A fogyasztó tekintetében felhívott Ptk. rendelkezés – 8:1. § (1) bekezdés 3. pont – értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy; míg a vállalkozás tekintetében felhívott Ptk. rendelkezés – 8:1. § (1) bekezdés 4. pont – alapján vállalkozás a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy. Érdemes arra figyelemmel lenni, hogy a fogyasztó személyi köre kizárólag a természetes személyekre szorítkozik, ilyen megkötés a vállalkozás vonatkozásában nincs. Sem a fogyasztó, sem a vállalkozás nem korlátozódik ugyanakkor meghatározott jogviszonyra, így a speciális rendelkezések nem csupán a szerződéses kapcsolatokban bírnak jelentőséggel. Az önálló fogalommeghatározás hiánya ezzel együtt jelzi: a perrendi szabályozás a fogyasztóvédelmet elsődlegesen az anyagi jogszabályokon keresztül kívánja érvényesíteni, ezen a területen az eljárásjognak csak másodlagos a szerepe ⁵

4.

A polgári perjogi szabályok a fogyasztó sajátos helyzetét elsődlegesen az illetékességi – az azonos bírósági szintek közötti horizontális ügyelosztási – szabályokon keresztül veszik figyelembe: döntő jelentőséget tulajdonítanak ugyanis annak, hogy ne kerülhessen arra sor, hogy a vállalkozással szemben a fogyasztó azért tudja nehezebben érvényesíteni az igényét, mert személyi körülményeihez képest jelentős többlet teherrel járna – a vállalkozás számára egyébként kedvező helyen található – bírósághoz fordulás. Csillám Katalin megfogalmazása szerint indokolt az olyan jogviszonyokban, ahol az egyik fél gyengébb pozícióban van, az illetékességi szabállyal őt segíteni, azaz kedvezőbb helyzetbe hozni.⁶ A Pp. az illetékességi szabályok újrafogalmazása során kifejezetten tekintettel volt a fogyasztóvédelem érvényesülésére. Törekszik arra, hogy a jogvitát az a bíróság bírálja el, amely a szükséges perbeli cselekményeket – mindenekelőtt a tanúk meghallgatását, a szakértői bizonyításhoz szükséges vizsgálatokat, a szemlét – a leggyorsabban, legegyszerűbben el tudja végezni. Emellett figyelembe kell venni a jogkereső felek azon elismerhető érdekét, hogy a bíróság elé vitt ügyeiket lehetőleg lakóhelyükhöz közel bírálják el, ugyanakkor az illetékességi szabályoknak alkalmasnak kell lenniük részben a területi aránytalanságoknak a kiküszöbölésére is.

Az illetékességi okok rendszere és köre lényegében nem változott,de az egyszerűsítés,a fogyasztóvédelem és az arányos ügyteher biztosítása szempontjait a Pp. kiemelkedően vette figyelembe. Az illetékességi okok egyszerűsítése pedig a fogyasztóvédelem erőteljesebb kifejezését, egyben a szükségtelen értelmezési zavarok kiszűrését volt hivatott előmozdítani.

Az illetékesség fő szabálya – általános illetékesség – továbbra is az, hogy a természetes személy alperes elleni perekben az a bíróság illetékes, amelynek területén az alperes lakik, nem természetes személy esetén pedig ott, ahol az alperes székhelye található. Lakóhely, székhely hiányában alkalmazandó kisegítő illetékességi okokban sem következett be módosulás. ⁷

A törvény két új kizárólagos illetékességi okot vezetett be: a vállalkozás által fogyasztóvalszembenszerződésesjogviszonybóleredőigényérvényesítéseirántindított perre és a felelősségbiztosítási szerződés alapján a károkozótól eltérő harmadik személlyel szemben kártérítés, sérelemdíj iránti perre. A vállalkozás által a fogyasztóval szemben szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránt indított perre, ha törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltérően nem rendelkezik – az alperes belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. Ez a szabály egyrészt biztosítja a jogviszonyban jellemzően védtelenebb pozícióban álló fél eljárási jogainak érvényesítését, másrészt hozzájárul a Budapest – vidék közötti ügyelosztási aránytalanság kiküszöböléséhez, mivel ennek hiányában egyébként a jellemzően Budapestre és környékére koncentrálódó szerződéskötések alapján a vállalkozás választhatná az ügyletkötés vagy szolgáltatás teljesítésének helye szerinti vagylagos illetékességet. Sajátos a kizárólagossági szabály annyiban, hogy belföldi lakóhely hiányában kisegítő, de továbbra is kizárólagos illetékességi rendelkezéseket vezet be elsődlegesen az alperes belföldi tartózkodási helyére, ennek hiányában utolsó belföldi lakóhelyére. Ha az utolsó belföldi lakóhely sem állapítható meg, a kizárólagos illetékességi rendelkezések nem alkalmazandók, hanem ebben az esetben az általános szabályok szerint kell az illetékességet megállapítani. (Hasonló megfontolásból bevezetett kizárólagos illetékességi szabály, amikor a károsult közvetlenül a károkozó biztosítójával szemben érvényesíti kártérítés, illetve sérelemdíj iránti igényét felelősségbiztosítási szerződéssel összefüggő törvényi rendelkezés alapján ugyancsak törvény, Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezésének a hiányában.) ⁸

A fogyasztó érdekeinek érvényesülése figyelhető meg – a törvényben meghatározott kizárólagos illetékesség vagy a felek által kikötött illetékesség hiányában alkalmazható – vagylagos illetékességi okok rendszerének részbeni egyszerűsödésében, részbeni kiegészülésében is.

A szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránti pert a felperes megindíthatja az ügyletkötés vagy a szolgáltatás teljesítésének helye szerinti bíróság előtt, függetlenül a szerződést kötő felek személyétől. Figyelemmel kell azonban lenni a hivatkozott kizárólagos illetékességi okra, mely szerint vállalkozás által fogyasztóval szemben szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránt indított perben csak akkor alkalmazható a vagylagos illetékességi ok, ha az alperesnek nincs belföldi lakóhelye, belföldi tartózkodási helye, illetve utolsó belföldi lakóhelye.⁹

A fogyasztó érdekeinek védelme indokolja annak a vagylagos illetékességi szabálynak a bevezetését, mely szerint a fogyasztó által a vállalkozással szemben fennálló szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránti pert a felperes a belföldi lakóhelye, ennek hiányában a belföldi tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt is megindíthatja. Amennyiben a vállalkozás terjeszt elő igényt a fogyasztóval szemben, úgy rá kizárólagos illetékességi szabályok irányadók; a fogyasztó igényérvényesítése esetében azonban megmarad a választási jog abban a tekintetben, hogy vagy saját lakóhelye, tartózkodási helye szerinti bíróság vagy az általános szabályok szerinti bíróság illetékességét választja-e.¹⁰

Az illetékesség felek általi kikötésére vonatkozó szabályokat is a korábbi megoldásnak megfelelően rendezi a törvény, erre csak szigorú szabályok mellett kerülhet sor, összhangban a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet előírásaival. A polgári perrendtartás azt engedi meg a felek számára, hogy a vagyonjogi jogvitájukban az egyébként illetékes bíróság helyett másik – hatáskörrel rendelkező – bíróság illetékességét kössék ki. Új rendelkezés az EU rendelet 25. cikkéhez igazodóan, hogy nem lehetetleníthető el a vagylagos illetékességi ok fogyasztó által választhatósága, tehát nincs helye olyan illetékességi kikötésnek, amely kizárja a fogyasztó jogát ahhoz, hogy a vállalkozással szemben fennálló szerződéses jogviszonyból eredő igényét saját belföldi lakóhelye, ennek hiányában belföldi tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt érvényesítse. A rendelkezés az új kizárólagos illetékességi szabályok által szükségtelenné tett 1952-es Pp. 41. §-a (5) bekezdésének azon előírását váltotta fel, amelynek értelmében, ha az alávetésre irányuló kikötés az általános szerződési feltételek között szerepel, a kikötött bíróság az alperesnek legkésőbb az első tárgyaláson előterjesztett kérelmére a pert – az alperes által megjelölt – illetékes bírósághoz teszi át tárgyalás és elbírálás végett. Az utóbbi korlátozást a fizetési meghagyásról szóló 2009. évi L. törvény 62. -ának (1) bekezdése vezette be azzal az indokkal, hogy ez a szabály védi a – tipikusan szolgáltató cégekkel szerződő – feleket, akik az általános szerződési feltételek kialakításában ténylegesen nem vesznek részt, így nem tudják befolyásolni azt sem, hogy vita esetén melyik bíróság járjon el. Ez a rendelkezés a vállalkozás által a fogyasztóval szemben szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránt indított perre meghatározott kizárólagos illetékességi szabály és a fogyasztó által a vállalkozással szemben fennálló szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránti perre meghatározott vagylagos illetékességi szabály miatt lett szükségtelen. Amennyiben a vállalkozás terjeszt elő igényt a fogyasztóval szemben, úgy rá kizárólagos illetékességi szabályok irányadók; a fogyasztó igényérvényesítése esetében azonban megmarad a választási jog abban a tekintetben, hogy vagy a saját lakóhelye, tartózkodási helye szerinti bíróság vagy az általános szabályok szerinti bíróság illetékességét választja-e. Mindebből következően elégséges az utóbbi vagylagos illetékesség feltétlen választhatóságát kimondó korlátozás.¹¹

Az illetékességi szabályok megújítása során a jogalkotó tehát egyértelműen törekedett a fogyasztó igényérvényesítési lehetőségeit könnyítő, átlátható szabályok bevezetésére.

5.

Nem expressis verbis fogyasztóvédelmi célból, de hatását tekintve a fogyasztók érdekeinek következetes figyelembe vételét jelezve újította meg a jogalkotó a bizonyítási érdekhez kapcsolódó szabályokat.

Az „aki igényt érvényesít, az állít; aki állít, az pedig bizonyít” szabálynak a merev értelmezése azokat a jogkereső feleket hozza különösen nehéz helyzetbe, akik szakmai ismereteik, gyakorlati tapasztalataik hiányában kénytelenek igényeiket az ilyen tudással rendelkező féllel szemben érvényesíteni. Gyakorlatilag „szükséghelyzet” alakul ki, amelyet Farkas József és Kengyel Miklós úgy jellemzett, hogy ilyenkor a teljes bizonyítás nem lehetséges, de a per állása szerint valamely tény fennállása nagyon valószínű és a bírói lelkiismeret nem engedi meg a bizonyítási teher szabályainak merev alkalmazását.¹²

A jogalkalmazás jogfejlesztő értelmezése azonban ezt az elvet már hosszabb ideje áttörte – elsődlegesen az orvosi kártérítési perekben.

Az igény érvényesítését az állítási és a bizonyítási kötelezettséggel kivételt nem tűrően összekötő értelmezés az egészségügyi szolgáltatókkal szemben fellépő felpereseket igen nehéz, gyakran lehetetlen feladat elé állítja. Ennek oka, hogy bár az esetek többségében eleget tudnak tenni a kár (halál, egészségromlás) bekövetkezésére és a kár mértékére vonatkozó bizonyítási kötelezettségüknek, azonban megfelelő szakmai ismeretek, valamint a kezelés részletes folyamata ismereteinek a hiányában nem tudják bizonyítani, sőt többségében megnevezni sem, hogy mi volt az egészségügyi szolgáltatók részéről az a konkrét magatartás, amely a kár bekövetkezését eredményezte. A hagyományos szemlélet az esetek döntő többségében az egészségügyi szolgáltatókkal szemben fellépők pervesztességét eredményezné. Dósa Ágnes megfogalmazása szerint az okozati összefüggés a felróható magatartás és a bekövetkezett kár között alapvető feltétele a kártérítésnek. Az egészségügyi kártérítési eljárásoknak ez a legproblémásabb területe, méghozzá azért, mert ezekben az ügyekben természettudományos vagy orvosszakértői szempontból nagyon gyakran nem lehet megállapítani, hogy a felróható kötelezettségszegés okozta-e a kárt, vagy valamely egyéb, a károkozótól független ok, leggyakrabban természetes okú, sorsszerű betegség lefolyása.¹³

A szemléletváltozás a felsőbb bíróságok irányából indult el az alsóbb szintű bíróságok irányába. Az 1990-es évek végén a Kúria jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság, a 2000-es évek elejétől pedig az ítélőtáblák gyakorlata az egészségromlás, halál bekövetkezése és a kezelés hiányosságai közötti okozati összefüggés természettudományos bizonytalanságát úgy oldotta fel, hogy azt nem terhelte a nyilvánvalóan szakértelemmel nem rendelkező betegre, illetve hozzátartozójára. Elégségesnek találta, ha a károsulti pozícióban fellépő felperes azt bizonyította, hogy a halál, egészségromlás a kezelés során, vagy azzal egy időben következett be, de nem várta el a konkrét magatartás megnevezését, és ehhez képest az okozati összefüggés bizonyítását. A – különösen az iratok hiányából eredő – bizonyítatlanságot a károkozónak megjelölt egészség-ügyi szolgáltatók terhére értékelte úgy, hogy amennyiben a minimális okozatossági követelmény bizonyított, úgy az egészségügyi szolgáltatót terheli annak a bizonyítása, amely eredményeképpen a felelősség alól magát kimentheti. Mindazok a hiányosságok, bizonytalanságok, amelyek a kezeléssel összefüggésben keletkeztek, így mindenekelőtt az iratok hiányai, kellően meg nem indokolt döntés, vizsgálat elmaradása, már azt eredményezték, hogy az egészségügyi szolgáltató eredményesen nem tudta magát kimenteni a felelősség alól. A bizonyítási teher ilyen telepítése abból a szempontból mindenképpen megfelelt a társadalmi elvárásoknak, hogy az egészség– ügyi szolgáltató birtokában vannak azok a dokumentációk, amelyekkel a kezelés szakszerűségét, az elvárható módon való elvégzését igazolni tudja.

Az új perjogi kódex a peranyag szolgáltatását továbbra is elsődlegesen a peres felekre, és nem a bíróságra bízza; valamint a bizonyítékok szabad felhasználásán és mérlegelésén alapul. Határozottabban kívánja azonban a bizonyítás szabályait a polgári per lényegi jellemzőihez igazítani. A helytelen bírói gyakorlat mereven alkalmazta azt az előírást, hogy minden esetben annak a félnek kell állítani a tényeket, aki a tények alapján követelést kíván érvényesíteni, és az állított tények bizonyítása is őt terheli. A keresetet előterjesztő felperes és a viszontkeresetet előterjesztő alperes állítási, bizonyítási kötelezettségének a szélsőséges elvárása azonban nem vette figyelembe a felek által megelőzően tanúsított cselekményeket. Előfordulhat ugyanis, hogy a tények állítására, majd a tények bizonyítására az igényt érvényesítő fél éppen az ellenérdekű fél nem támogatható magatartása következtében lesz képtelen. Bevezette ezért az új polgári perrendtartás egyrészt az állítási szükséghelyzet, másrészt a bizonyítási szükséghelyzet fogalmát, amelyekkel oldani kívánta a helytelen merev értelmezést. Főszabályként ugyan továbbra is annak kell a tényeket állítania, aki ez alapján igényt kíván érvényesíteni, azonban ha valószínűsíti, hogy a határozott tények állításához szükséges információval kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, és bár mindent megtett az információk megszerzése érdekében, az ellenérdekű fél hibájából azokat nem szerezhette meg, akkor a fél állítási szükséghelyzetben van, amely alapján a szükséghelyzettel érintett tényállítást a bíróság valósnak fogadhatja el.¹⁴ Másrészt: bár főszabály szerint a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el (tehát övé a bizonyítási érdek), továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli; bizonyos feltételek mellett, a szükséghelyzetben lévő fél által bizonyítandó tényt a bíróság valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel. A fél akkor van bizonyítási szükséghelyzetben, ha valószínűsíti, hogy a bizonyítási indítványához nélkülözhetetlen adatokkal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, és igazolja, hogy az ezek megszerzéséhez szükséges intézkedéseket megtette, a tényállítás bizonyítása számára nem lehetséges, de az ellenérdekű féltől elvárható az állított tények fenn nem állásának a bizonyítása, vagy a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél neki felróhatóan hiúsította meg, és az ellenérdekű fél nem valószínűsíti mindezek ellenkezőjét.¹⁵

A jogfejlesztő bírói értelmezés eredményének törvénybe foglalása történt meg az állítási szükséghelyzet és a bizonyítási szükséghelyzet intézményének bevezetésével. Az újítás azért sorolható be a közvetetten fogyasztóvédelmi célú rendelkezések közé, mert – az anyagi jog tételes rendelkezései által biztosított kedvezményeken felül, mint a Ptk. 6:158. §-a szerint a fogyasztó javára a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba a teljesítés időpontjában meglétére meghatározott vélelem – az anyagi jogviszony egyensúlytalanságból következő gyengébb felet védi.

6.

Fontosváltozásmindezenfelülamagyarországijogrendszerbenmindeddigalapvetően ismeretlen kollektív igényérvényesítési eljárások bevezetése.

A polgári per „klasszikus” felállását, amikor egy felperes egy alperessel szemben érvényesít egyetlen igényt – a történeti fejlődés már régen meghaladta. Különösen a nagy számban, tömegesen kötött ügyletek, a társadalom széles körét érintő tevékenységek alapján számos esetben fordulhat elő, hogy azonos vagy hasonló igények jogosultjaivá többen válnak. Udvary Sándor megfogalmazása szerint, amit az anyagi jog megad, azt az eljárásjog el nem veheti;¹⁶ így több személy igényének érvényesítésére is sor kerülhet egyetlen perben – akár a bíróság a hatékonyságot elősegítő cselekménye folytán (egyesítés), akár a felek akaratából. A meghatározott jogszabályi feltételek mellett alakítható felperesi pertársaság azonban a hagyományos modelltől nem tér el annyiban, hogy az anyagi jogi jogosultak saját maguk lépnek fel, és cselekményeikkel saját maguk részére szereznek jogokat és kötelezettségeket. Önmagában a személyi keresethalmazat még csak a szükségtelenül többször elvégzendő cselekményekből eredő veszélyeket csökkenti, de nem lép ki abból a modellből, amely a materiális felperest (az anyagi jogi jogosultat) azonosítja a processzuális felperessel (a pert megindító személlyel), ezáltal nem ad alternatívát a tömegesen jelentkező, de az egyéni jogosult oldalán kisebb mértékű sérelmek kompenzálása miatti perindítás gazdasági kockázataira. Számos esetben, különösen a követelés értékéhez képest aránytalanul magas várható perköltségek visszatartó hatása miatt, a tömeges, gyakori jogsértésekkel szemben az egyén önállóan fellépni nem tud, a jogsértő magatartás következményeit csak összefogással lehet elhárítani vagy kompenzálni. Harsági Viktória szerint az új eljárási mechanizmusok létrehívását serkenti, hogy ezek a csoport erejének egyesítése által növelik a fegyveregyenlőséget, és segíthetnek helyrebillenteni az erőforrások egyenlőtlenségét, illetve a hatalmi egyensúlytalanságokat.¹⁷A problémára megfelelő választ nyújtó eljárás bevezetése indokolttá vált a magyarországi jogrendszerben is. Csécsy Andrea megfogalmazása szerint ugyanis az alanyi jog és annak védelme csak akkor lehet teljes, ha az valamennyi tényleges és potenciális jogosult számára valódi, hozzáférhető, egyszerű és – lehetőleg – alacsony költséget felemésztő igényérvényesítéssel párosul.¹⁸

Az Európai Unió is kifejezetten ösztönzi a többes perlés lehetőségének a kiszélesítését, amelynek fő bizonyítéka az uniós jog által biztosított jogok megsértése tekintetében a jogsértés megszüntetésére és kártérítésre irányuló tagállami kollektív jogorvoslati mechanizmusok közös elveiről szóló 2013/396/EU bizottsági ajánlás. A kollektív igényérvényesítésnek számos jól bevált példája létezik az egyes modern jogrendszerekben – akár mintaper formájában (mint a német eljárásjogban), akár az egyezség céljából megengedett egységes fellépés formájában (mint a holland eljárásjogban), akár meghatározott érdekvédelmi szervezetek számára engedett perlési jogosultság formájában (mint a francia eljárásjogban). A korábbi megoldás ugyan ismerte a közérdekből mások igényeinek érvényesítésére való jogosultságot, azonban a közérdekű perek csak elszórtan, lényegében csak a perindításra jogosultság és az érvényesíthető igény megjelölésére szorítkozó rendelkezésekkel léteztek. A társadalmi-gazdasági fejlődés indokolta a hatékonyabb eljárási típusok bevezetését, ezért döntött a jogalkotó két új különleges per: az elsődlegesen az angolszász jogrendszerekben elterjedt társult per, valamint az elsődlegesen a kontinentális jogrendszerekben elterjedt közérdekű per átfogó szabályozása mellett.

A kollektív igényérvényesítés számos lehetséges változatának közös jellemzője, hogy a nagyobb számú jogosult perbeli jogainak gyakorlását egyszerűsíti olyan előírások által, amelyek alapján a perben nem kell valamennyi jogosultnak fellépnie; hanem helyettük vagy egyes jogosultak vagy arra felhatalmazott személyek, szervezetek végeznek eljárási cselekményeket, amelyek eredményeképpen azonban valamennyi jogosult követelésének teljesítése lehetséges. Az ilyen jellegű fellépésnek a kétségtelen hatékonysági és költségmegtakarítási előnyein felül számos hátránya is van: a csoportképzés nehézségei, az elkerülhetetlen érdek-összeütközések, az indokoltnál nagyobb nyilvánosság és ennek következtében informális nyomásgyakorlás, az előnyök és hátrányok megosztásának bonyolultsága. Számos jogrendszerben hiányzik a többes perlés jogi kultúrája. Mint ahogy arra közös tanulmányában Szikora Veronika és Jagusztin Tamás is rámutat, azért nehéz megjósolni a hazai kollektív perek hatékonyságát, mert egyrészt ehhez hasonló jogintézmény nem is volt perjogunkban,de a tudatos fogyasztói magatartásra épülő tömeges fellépés kultúrájának sincsenek gyökerei sem a fogyasztói, sem a joggyakorlat oldalán.¹⁹A jogintézmény egyik legnagyobb kihívása, hogy a jogosultak nevében történő fellépés szembekerülni látszik a rendelkezési elvvel. Az anyagi jogokkal való rendelkezést befolyásoló jogalkotói beavatkozáshoz ezért megfelelő igazolást kell találni. Ennek nehézségeit részletes elemzés alá veszi írásában Ficsór Krisztina, és arra a következtetésre jut, hogy a beavatkozásnak vannak legitim indokai, de különös felelősség, hogy a jogalkotó megtalálja a helyes egyensúlyt a beavatkozás szükségessége és a fogyasztói szabadság tiszteletben tartása között.²⁰

A jogalkotó két új különleges pertípust vezetett be: egyrészt a közérdekű pereket, másrészt a társult pereket.

A közérdekű per lényege, hogy kifejezett törvényi felhatalmazás alapján meghatározott személyek, szervezetek a közérdek védelmében pert indíthatnak, és a perben hozott ítélet anyagi jogerőhatása kiterjed a perben nem álló érintett jogosultakra is, ha részükre az alperes határidőn belül a jogerős ítéletet közölte, és ezt követően nem nyilatkoztak úgy, hogy az egyéni keresetindítás jogát fenntartják.

A közérdekű perekre utaló anyagi jogi szabályok határozzák meg a perindításra jogosultak körét és az érvényesíthető igényeket. A Ptk. 6:105. §-ának (1) bekezdése alapján a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítása iránt közérdekű keresetet indíthat az ügyész; a miniszter, az autonóm államigazgatási szerv, a kormányhivatal, a központi hivatal vezetője; a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője; a gazdasági és szakmai kamara vagy érdekképviseleti szervezet; és az általa védett fogyasztói érdekek körében a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület, és az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamának joga alapján a fogyasztói érdekek védelmére létrejött szervezet. A Ptk. 6:106. §-ának (2) bekezdése szerint vállalkozások közötti szerződés részévé általános szerződési feltételként váló, a pénztartozás teljesítésének idejét, a késedelmi kamat mértékét, esedékességét a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a jogosult hátrányára megállapító kikötést – mint tisztességtelen kikötést – a vállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó szervezet is megtámadhatja a polgári perrendtartásról szóló törvény közérdekből indított perre vonatkozó rendelkezései alapján. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgy.tv.) 38. §-ának (1) bekezdése értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt az ellen, akinek meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezésekbe ütköző tevékenységét a fogyasztóvédelmi hatóság jogerősen megállapította, ha a jogsértő tevékenység a fogyasztók széles, személyében nem ismert, de a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tptv.) 85/A. §-ának (1) bekezdése szerint a Gazdasági Versenyhivatal közérdekből pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt, ha a vállalkozásnak a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó jogsértő magatartása a fogyasztók széles, a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (Mnbtv.) 164. §-a értelmében az MNB feladatkörében pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt az ellen, akinek tevékenysége meghatározott jogszabályi rendelkezésekbe ütközik, továbbá akinek tevékenységével kapcsolatban felmerül a Ptk. szerinti tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazása, ha a jogsértő tevékenység a fogyasztók széles, a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti.

Az anyagi jogszabályi rendelkezések érvényesülését biztosító eljárási szabályok különösen a csoporthoz tartozással, az érintettség azonosságával és a marasztalás teljesíthetőségével kapcsolatban határoznak meg garanciális rendelkezéseket. A közérdekű per egyik kiemelkedő eleme a jogosultak érintettségének – azonos jellegű érvényesített jogot és a jogot megalapozó tények lényegi azonosságát feltételező – azonossága, amely tehát nem teljes, hanem alapvető típus azonosságot jelent. Fontos a csoporthoz tartozás igazolásának módja, mert ezen múlik, hogy az egyes jogosultak miként tudnak hozzájutni ahhoz, amit a bíróság megítélt a számukra. Ezért írja elő a törvény, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell a közérdekű perrel érintett jogosultakat, és azt, hogy milyen módon kell igazolniuk az egyedi jogosultaknak az érintett jogosulti csoporthoz való tartozásukat ahhoz, hogy az ítélet alapján javukra teljesítés történhessen, illetve az ítélet rájuk alkalmazható legyen. Az érintett jogosultakat azoknak a tényeknek és körülményeknek az előadásával kell meghatározni, amelyek révén a jogosultak érintett csoportja behatárolható, illetve a jogosultak azonos módon való érintettsége megállapítható. Ha a jogosulti érintettség azonossága nem áll fenn, valamint ha az érintett jogosulti csoporthoz való tartozás igazolásának módja nem határozható meg egységesen, illetve nincs olyan egységes igazolási mód, amely a bíróság álláspontja szerint alkalmas az érintett jogosulti csoporthoz való tartozás bizonyítására, akkor az eljárást hivatalból meg kell szüntetni. Ehhez igazodóan az ítéletben meg kell határozni az érintett jogosultakat, akikre az ítélet hatálya kiterjed, továbbá az érintett jogosulti körhöz való tartozásuk igazolásának módját.²¹

A rendelkezési jog maradéktalan érvényesülése végett ezen túl a közérdekű perek vonatkozásában a perrendtartás szabályozza a pereknek a jogosultak egyedi perindításával való összefüggését. Megmarad az egyedi keresetindítás lehetősége, de ehhez a jogosultnak nyilatkozatot kell tennie. A közérdekű perben hozott ítélet akkor rendelkezik anyagi jogerőhatással, ha az alperes az érintett jogosultat az ítélet közlésétől számított harminc napon belül egyedileg, írásban értesíti a perben hozott jogerős ítéletről, egyben az értesítésben tájékoztatást ad arról is, hogy az ítélet anyagi jogerőhatása az érintett jogosultra is kiterjed, kivéve, ha a jogosult az értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül írásban bejelenti az alperes számára, hogy az egyéni keresetindítás jogát fenn kívánja tartani, és az érintett jogosult ezt a bejelentést nem tette meg. Hasonló a következmény a már megindított egyedi perekre nézve: ilyen esetekben az alperes az egyedi per keretében hívja fel nyilatkozattételre a jogosultat, aki dönthet úgy, hogy folytatja az egyedi pert, illetve elfogadhatja magára nézve kötelezőnek a közérdekű perben hozott ítéletet. Utóbbi esetben vagy rögtön el is áll a keresetétől, vagy a bíróság szünteti meg a pert arra tekintettel, hogy a per tárgya ítélt dologgá vált. Összefoglalóan: az anyagi jogerőhatás alól csak azokat a jogosultakat vonja ki a törvény, akik ezt a kívánságukat – az alperesre telepített tájékoztatási kötelezettség teljesítése esetén – kifejezték.²²

A társult per lényege pedig, hogy a fogyasztói szerződésből eredő követelés érvényesítése céljából indított, a munkaügyi, valamint környezetszennyezés által okozott károsodásból fakadó igények érvényesítése iránt indított perekben legalább tíz felperes a tartalmában azonos jogaikat együttesen érvényesítheti úgy, hogy a perbeli cselekményeket csak az egyik, úgynevezett „reprezentatív” felperes végzi, de az ítélet anyagi jogerőhatása valamennyiükre kiterjed. Ez a korábban a magyar jogban ismeretlen – így hatásában egyelőre bizonytalan – pertípus olyan, az angolszász jogi kultúrában kialakult fogyasztói magatartást feltételez, amely megjelenése egyelőre kérdéses.

A társult per eljárási szabályai is elsődlegesen a csoporthoz tartozással, az érintettség azonosságával és a marasztalás teljesíthetőségével foglalkoznak. Fontos különbség, hogy a jogosultak perbeli együttműködése elkerülhetetlen, ezért a társult per megindítása előtt az igényüket ebben a formában érvényesíteni kívánó jogosultaknak írásban társult perlési szerződést kell kötniük, amelynek tartalmaznia kell – többek között – a per felpereseit, a reprezentatív felperes és helyettesének kijelölését, a reprezentatív felperes felelősségére vonatkozó szabályokat, a költségek előlegezésének, viselésének, megosztásának szabályait, az egyezségkötés kifejezett tilalmát vagy az egyezségkötésre való kifejezett felhatalmazást, annak szabályait, hogy a reprezentatív felperes milyen módon tájékoztatja perviteléről a feleket, a társult perlési szerződés megszűnésének eseteit, feltételeit.²³

A per tárgyát a bíróság által külön végzésben meghatározott reprezentatív jog fennállása képezi. Kiemelkedően fontos az egyedileg azonosított felperesek és az érvényesített reprezentatív jog közötti összefüggés megteremtése, az úgynevezett összekapcsolás. A társult per formájában történő perléshez a bíróság engedélye szükséges; az engedély iránti kérelemben a reprezentatív felperesnek elő kell adnia azt, hogy milyen módon képzeli el a reprezentatív jog és az egyedi felperesek összekapcsolását, azaz annak bizonyítását, hogy a megítélt reprezentatív jog az adott egyedi felperest megilleti. Az összekapcsolást a bíróságnak vizsgálnia kell, de a jogszabályi feltételek teljesülésének hiányán felül az engedélyezést célszerűségi alapon is elutasíthatja, ha úgy találja, hogy a per lefolytatása olyan adminisztratív nehézségbe ütközik, mely a társult pernek az egyedi perek összességéhez mért hatékonysági előnyét megszüntetné. A társult per engedélyezéséről leghamarabb a keresetlevél benyújtásától számított hatvan napon belül lehet, legkésőbb pedig a perfelvételi szak lezárásával egyidejűleg kell határozni, mert a per elején kell eldőlnie, hogy a társult perlés törvényi feltételei fennállnak-e. Az engedély iránti kérelem elutasítása esetén az eljárást egyidejűleg meg kell szüntetni, de a keresetlevél beadásának jogi hatályai fennmaradnak azoknak a felpereseknek a vonatkozásában, akik a végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc nap alatt a keresetlevelüket akár egyénileg, akár a társult per szabályai szerint szabályszerűen benyújtják, vagy követelésüket egyéb úton szabályszerűen érvényesítik.²⁴

Ehhez a szabályozáshoz igazodik a társult perben hozott ítélet anyagi jogerőhatása is: a bíróság a társult perben a felperesek keresetéről egységesen dönt, határozatát a reprezentatív jog tekintetében, a reprezentatív tények vonatkozásában megállapított tényállás alapján hozza meg; az ítéletében azoknak a felpereseknek a javára marasztalja alperest, akik vonatkozásban az összekapcsolás tényleges igazolása az előírt határidőben megtörtént.²⁵

A kollektív igényérvényesítés új szabályaival a jogalkotó egyértelműen alkalmazkodni kívánt a megváltozott társadalmi és gazdasági környezet kihívásaihoz – az eljárási kultúra alakulásától függ az intézmények előnyeinek tényleges kihasználása.

7.

A fogyasztóvédelem garanciális eljárási szabályai azonban továbbra is kivételesek, és nem kerülnek ellentétbe a felek egyenlőségén és a rendelkezési jog elsődlegességén alapuló perjogi szabályokkal. A jogalkalmazásnak az új perrendtartás alkalmazása során kell kialakítania azt az egyensúlyt, amely a megváltozott jogszabályi környezetben egyaránt figyelembe tudja venni a felelős pervitel és a fogyasztóvédelem követelményét. Ennek hatásait a közeljövő tapasztalatai alapján lehet majd megítélni.

Pribula L., bíró Debreceni Ítélőtábla, tanszékvezető egyetemi docens, Debreceni Egyetem ÁJK