Nánási László emlékkötetéről

Nánási Lászlót főügyészként ismertem meg, és elsősorban örökre így marad emlékezetemben. Erdélyben munkálkodó bajtársa voltam a bűnözéssel vívott, ún. „befejezhetetlen háborúban”, abban a folyamatban, ahol az ügyészek a „társadalom seprűinek” szerepében a rendteremtés során állandóan ki vannak téve a bepiszkolódás, de elsősorban a sajtó és a politikusok általi bepiszkítás kockázatának.

Példabeszédek szerint egyszer egy ember felkérte három barátját, hogy a bíróság előtt tanúskodjanak ártatlanságáról. A tárgyalás napján az első barát értesítette, hogy nem tud részt venni; a második elment vele a bíróság ajtajáig, de ott megállt és nem ment be; a harmadik barát viszont végig elkísérte, elmondta a bírónak az igazságot, és az embert felmentették a vád alól.

A fenti három barát életünkben a vagyonunk, a hozzátartozóink és a cselekedeteink. Amikor meghalunk, a vagyonunk hagy el elsőnek; de a család sem tud a sír szélénél tovább követni; míg a cselekedeteink itt is, ott is tovább kísérnek minket.

Emlékkötetünket egy olyan ember tiszteletére szerkesztettük és írtuk, aki, annak ellenére, hogy beleroppant a lelki megpróbáltatásba, úgy írta be magát életünkbe – hazája és családja életébe –, mint aki jót és jól cselekedett.

***

Nánási Lászlót 2005 júniusában ismertem meg, amikor a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség főügyészeként Erdélybe és Romániába látogatott hivatalos ügyészi delegáció tagjaként. Én a fogadóbizottság tagja és tolmácsa voltam. Annak ellenére, hogy ő a Kunság, én pedig a Székelyföld szülöttje vagyok, és ő 11 évvel volt idősebb nálam, hamar szót értettünk. Gyakorló és kutató/oktató jogászként hasonló életpályán jártunk, és most, 2022-ben, amikor a kolozsvári egyetem 150 éves évfordulóját ünnepeljük, mondhatom, hogy lélekben ugyanazon az egyetemen jártunk – bár ő Szegeden, én pedig Kolozsváron –, de a lelki kapocs, amely összekötött minket, az a magyar nép és történelme iránti őszinte és szerény szeretet, tisztelet.

15 év alatt szoros szakmai és baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, és az évek során Laci gyakran megtisztelte jelenlétével erdélyi jogászrendezvényeinket Bálványosfürdőn (2006), Tusnádfürdőn (2008), illetve Kolozsváron több alkalommal is; ahol mindig csodálattal hallgattuk tiszta és logikus eszmefuttatásait, amelyeket „szép magyar büntetőjogi nyelven” adott elő. Anekdotaként mondom el, hogy egy előadáson egy nyakatekert luxemburgi EUB által hozott előzetes döntésből szó szerint idéztem, amikor megkérdezte tőlem, hogy én fordítottam-e, mert eléggé érthetetlen volt, de szerencsémre a luxemburgi jogásznyelvészek voltak a ludasok az érthetetlenségért.

Meghívására 2006-ban magam is előadást tarthattam Kecskeméten az ügyész kollégáknak, ottlétem alatt annak az ügyészségi épületnek a vendégszobájában lakhattam, amelyet az Ő vezetésével építettek, és amelyre méltán volt büszke.

A történelemben annyira jártas Nánási László barátom sokszor otthonosabban mozgott Erdélyben, mint mi, akik ott születtünk. Csíksomlyó, Parajd, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Arad, Temesvár, Körösfeketetó vagy Kolozsvár számára egyaránt a hazát jelentette. Emlékszem például, hogy a kolozsvári Farkas utcai református templom múltjának számomra teljesen új szempontú részleteit hatalmas történelmi tudásával ő mutatta be nekem aprólékosan, noha akkoriban én már huszonöt éve éltem a „kincses városban”. A Kolozsvári Igazságügyi Palota 1917-ben kiadott képeslapját is tőle kaptam, pedánsan bevonva, amely a könyvtáramat ékesíti.

Szívügyének tekintette az erdélyi jogtudományt. Miután 2010-ben a Sapientia EMTE keretén belül működési engedélyt kapott a kétnyelvű jogi kar, amely esélyt biztosít egy új erdélyi magyar jogászság kinevelésére, Nánási László támogatására mindig lehetett számítani. A csendes jó tanácsok mellett évente kétszer is rendszeresen könyvadománnyal érkezett Kolozsvárra – és mindig megajándékozta az egyetemet az Ügyészek Lapja aktuális kollekciójával.

***

Az emlékkötetről

Szerzői között hárman vagyunk erdélyiek (mind székelyek). Laci emlékét három irányból közelítettük meg: Veress Emőd jogtörténeti tanulmánnyal készült, Kádár Hunor büntetőeljárási témával jött, jómagam az európai ügyészségről írtam.

Laci mindig segített és minden tervünkhöz hozzájárult, de vajon mi megfeleltünk-e az elvárásainak?

Amikor 2018 tavaszán személyesen részt vett az „Erdély jogtörténete” című 700 oldalas könyv bemutatóján, amelyet Kolozsváron, teltház előtt, Bocskai István fejedelem szülőházában tartottunk – szemben Mátyás király szülőházával –, határozott, de ugyanakkor meghatódott tekintetéből azt olvastam ki, hogy igen… Nánási László a könyvnek egyik társszerzőjeként a büntetőjogi részekkel foglalkozott, és ismét nagymértékben járult hozzá jogi kultúránk erősödéséhez.

A most megjelent emlékkötettel még egyszer lerójuk előtte tiszteletünket: udvariasságát, szerénységét, szakmaiságát és aprólékosságát, mértékletességét, toleranciáját és úri emberségét mindenki ismerte, nem csak én. Egy ilyen jóhiszemű és a fenti értékek szerint élő ember nem tűnhet el anélkül, hogy most ne vennénk róla példát mi, akik itt maradtunk, akik tovább őrizzük emlékét.

Dmitrij Glukovszkij modern orosz regényíró szerint „kívülről úgy látszik: a gyerek elhasználja a szüleit, elnyüvi az idegeiket, erejüket, életüket – mindent önmagára használ, s amint semmi sem maradt belőlük, egyszerűen kihajítja a szemétbe a kiürült papát és mamát és kész. Belülről nem így néz ki: a gyerek nem felfal minket, hanem magába szív… Minden óra benne marad, ezernyi sejtté változva”.

Tudom, hogy fia, Gábor, hál’Istennek a nyomdokaiba lépett, nemcsak ügyészként, hanem szervezőként is, mert nélküle lehet, hogy a most megjelent könyv sem született volna meg. A könyv bemutatójára is nagyon sokan eljöttek azért, hogy egy újabb elismerésben részesítsék Nánási Lászlót.

***

Isten nyugtasson kedves kolléga, jó barát és jó tanácsadó! Köszönjük, amit értünk és az erdélyi magyar jogi oktatás újraszületéséért tettél. Reméljük, hogy életedben vallott iustum, aequum, bona fide hitedet a Legfőbb Bíró is értékelni fogja, aki előtt mindannyian kapunk majd egy példányt a vádiratunkból…

Fábián Gyula, nyugalmazott ügyész, a kolozsvári Babeş–Bolyai TE docense, a Sapientia EMTE óraadó docense