tudományos-szakmai folyóirat

A szakvélemények értékelésének jó gyakorlatai bírói szemmel (esetismertetések)


Szerző(k): Szabó Judit

A szakértői bizonyítás a jogalkalmazás tükrében című kutatási anyag mentén – bírói szemmel – három fókuszpont köré szeretném csoportosítani a tanulságos jogeseteket: így a szakértői kompetencia, a kompetens szakértő megtalálása, illetve a szakvélemény relevanciája köré.

1.

Az alábbi jogeset a szakértői kompetencia határainak megítélésére szolgál alapul.

Az irányadó tényállás1  alapján a két vádlott megjelent egy csobánkai erdőrészletnél, ahol motoros fűrésszel engedély nélkül az ott lévő élő fák közül összesen 17 akácfát kivágtak és azt elkezdték darabolni. A vádlottak ezen magatartásának a kerületvezető erdész, valamint a helyi körzeti megbízott vetett véget, akik a motoros fűrész hangját követve a vádlottakat a cselekmény helyszínén tetten érték. Ezen erdőrészlet természetvédelmi terület, az arról kitermelt és eltulajdonítani megkísérelt fenti mennyiségű fa értéke összesen 282 000 forint volt az elkövetés napján, ami a faanyag erdészet általi visszavételével a sértettnek részben megtérült, azonban a természetkárosítás mértéke jelentős volt.

A városi ügyészség a vádlottakkal szemben az akkor hatályos 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: rBtk.) 281. § (1) bekezdés a) 1. pontjába ütköző és aszerint minősülő természetkárosítás bűntette miatt, vagyis az „élő szervezetet jogellenesen megszerez” fordulat miatt emelt vádat. Utóbb módosította a vádat, azt a rBtk. 281. § (1) bekezdés b) 1. pontjába ütköző és aszerint minősülő társtettesként elkövetett természetkárosítás bűntette miatt tartotta fenn, vagyis a „védett természetű területet jogellenesen, jelentős mértékben megváltoztat” fordulatot látta megállapíthatónak.

A vádmódosítás azért is fontos volt, mivel ugyan a nyomozás során kirendeltek igazságügyi szakértőt a fák értékére nézve, de innentől kezdve teljesen megváltozott a bizonyítás iránya. Így a bíróságnak kellett – akkor még az 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: rBe.) rendelkezései alapján – a korábbi szakértői vélemény kiegészítését elrendelnie, tekintettel arra, hogy a büntetőügyben a természetkárosítás mértéke, illetőleg a kivágott fák mint egyedek védettsége relevanciával bír, és erre vonatkozóan a nyomozó hatóság szakvélemény elkészítését nem rendelte el. Mindennek megfelelően a kiegészítő kérdések arra irányultak, miszerint a szakértő nyilatkozzon arra, hogy ezen erdőrészletben kivágott 17 akácfa az elkövetés idején védett egyed, élő szervezet volt-e, továbbá megállapítható-e, hogy a fakivágás által a fenti erdőrészlet milyen mértékben változott meg, a fakivágás milyen mértékű károsító hatást eredményezett – a kivágott fa mennyiségére is tekintettel. A bíróság az akkor hatályos eljárásjogi rendelkezéseknek megfelelően a nyomozás során már eljárt igazságügyi kertészeti szakértőt rendelte ki.

Az igazságügyi szakértő az első kérdésre aggálymentesen megállapította a rendelkezésre álló fényképfelvételek és a helyszínen azonosított és megvizsgált rönkök alapján, hogy a kivágott fák elő akácfák voltak. Ugyanakkor a vádlotti magatartás károsító hatását firtató kérdésre az alábbi választ adta: „[A] fa kivágása a mikro területen lényeges változást okozott, megszűnt a talajt védő lombfelület, a csapadék és szél káros hatása következtében felgyorsult a talaj lemorzsolódása is. Kicsiben ez olyan, mint amikor a Kárpátokban kivágják a fákat és a víz lezúdul. Ez esetben ez természetesen nem következett be, de a fák hiánya miatt kialakult tisztások ténylegesen környezetvédelmi veszélyt jelentenek. Tény hogy az erdőrészletben lévő sok tízezer fához viszonyítva a zöld tömeg hiánya nem jelentős, de élő egyedek kivágása esetén a kár mégis jelentős. Egy nagyvárosban néhány ember megölése sem jelent »lényeges« változást a lakók számában. A fa is élő egyed.”

Az idézett szövegből is jól látható, hogy a szakértő tulajdonképpen túlterjeszkedett a válaszadáson, de kérdés, hogy ez a túlterjeszkedés elfogultságot is jelez-e. Ha igen, meg kellett volna állapítani, hogy kinek az érdekében elfogult a szakértő: a fák vagy a Föld érdekében. Kérdésként merült fel továbbá, hogy a kompetenciáján is túllépett-e a szakértő, de mivel kertészeti szakértő volt, inkább nemleges a válasz. Az észrevételei kétségtelenül eltúlzottak, az ügyhöz nem illők voltak, a konkrét kérdésekre nem adott egzakt választ, de mindez sem a korábbi2 , sem a jelenleg hatályos eljárásjogi törvény3  rendelkezései alapján nem minősül kizárási oknak.

Az ügy vége az lett, hogy sem a vádlottak, sem az ügyészség nem vitatta a szakértői véleményt, annak elkészülte után ítélethozatalra került sor, a vádlottakkal szemben a városi bíróság a büntetőjogi felelősségük megállapítása mellett fizikai jellegű közérdekű munkát szabott ki.

2.

A következő bemutatandó jogeset kiváló példa az ellentmondó szakvélemények feloldásának, illetve a magánszakértői vélemények megjelenítésének problematikájára, így mindhárom, a bevezetőben említett fókuszpont megvilágítására alkalmas.

Az irányadó tényállás4  azt gondolom, mindenki számára jól ismert: a vádlott 2012. évben ittas állapotban autózva, a megengedett sebességet túllépve, négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott az M3-as autópályán. A vádlott büntetőjogi felelősségét – mind ittassága, mind a baleset mechanizmusa tekintetében – az eljárás folyamán végig tagadta, ekként a büntetőeljárásba több szakértő bevonására került sor.

Az ügy egyik érdekessége volt, hogy két szakértő is a másodfokú eljárásban került kizárásra, ami viszonylag ritka a hazai büntetőügyekben.

A legnagyobb szakmai és társadalmi visszhangot a védelem által felkért, és az elsőfokú eljárásba a bíróság által bevont magánszakértő másodfokú eljárásban való kizárása okozta. A kizárás indoka a következő volt: a balesetben elhunyt sértettek egyik közeli hozzátartozója e-mail üzenetben kereste meg az igazságügyi műszaki szakértőt, melyben új szakvélemény elkészítésére és „szakértői értelmezésre” kérte fel a címzettet. Ezen szakértő még a fenti napon – szintén e-mailben – részvétnyilvánítása mellett azt a választ küldte a sértetti hozzátartozónak, hogy a megkeresésben foglaltak alapján a korábban eljárt szakértők közül ketten azonos álláspontra jutottak, míg egy szakértő eltérő véleményt alakított ki, ilyen esetben pedig a bíróság „újabb szakértőt, elsősorban szakértői testületet von be […] és ennek a testületnek az elnöke” a szakértő, emiatt „magánfelkérésre nem adhat véleményt, összeférhetetlenséget okozna”.

Időközben a tárgyaláson meghallgatott igazságügyi műszaki szakértők azonos álláspontra helyezkedtek, a baleseti mechanizmus tekintetében az érdemi ellentmondások feloldásra kerültek.

Ezt követően ugyanakkor a vádlott meghatalmazott védője becsatolta a bíróságnak az általa felkért azon igazságügyi műszaki szakértő véleményét, akit korábban a sértetti oldal is sikertelenül felkért, egyben indítványozta ezen szakértő bevonását az eljárásba, amelynek az elsőfokú bíróság helyt adott. Az eljárásba ily módon bevont szakértő írásbeli szakvéleményében a lehetséges baleset-elkerülhetőségi számítások nagymértékben eltértek a korábbi szakértők közös álláspontjaként meghatározottaktól.

A sértetti jogi képviselő és a járási ügyészség ugyanakkor ezen szakértő kizárását indítványozta, annak alapjaként pedig a sértetti hozzátartozó és a szakértő e-mail üzenetváltásának tartalmát jelölte meg. Az elsőfokú bíróság a szakértő kizárását megtagadta.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanakkor a szakértő sértetti felkérést visszautasító, összeférhetetlenségre hivatkozó döntésének indokolása nem megalapozott az alábbiak okán: az rBe. rendelkezései alapján a szakértői vélemények közötti eltérések, ellentmondások tisztázásának sorrendje úgy alakul, hogy elsődlegesen a szakértőktől kért felvilágosítás jöhet szóba, másodlagosan a szakvélemény(ek) kiegészítése, illetőleg a szakértők párhuzamos meghallgatása. Amennyiben a fentiek nem vezetnek eredményre és a bíróság a tényállás tisztázása körében azt szükségesnek tartja, úgy megnyílik a lehetősége újabb („harmadik”) szakértő bevonásának. Megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú eljárás során már nem volt irányadó azon kötelező rendelkezés5 , miszerint az ún. harmadik szakvéleménynek abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a szakvélemények közötti eltérés mire vezethető vissza, szükséges-e bármelyik szakvélemény kiegészítése, illetőleg, hogy az ügyben más szakvélemény beszerzése szükséges-e. Ezen túl semmi akadálya nem lett volna annak, hogy adott esetben olyan eseti bizottság álljon fel, amelynek – érintettsége okán – nem tagja vagy elnöke a felkért és az eljárásba bevont szakértő6 .

Mindezek alapján a szakértő a sértetti megbízást visszautasító e-mail üzenetében alaptalanul és tévesen hivatkozott arra, hogy a korábbi szakértők megállapításai között fennálló ellentmondások feloldása „újabb szakértő, elsősorban szakértői testület” bevonásával történik meg, mely testületnek az elnöke maga a felkért személy. A másodfokú bíróság így azt a következtetést vonta le, hogy a szakértő „mondvacsinált”, bírósági részről el nem fogadható indokokra hivatkozással utasította el a sértetti hozzátartozó felkérését, ennek alapján pedig felmerül a szakértő pártosságának (elfogultságának) a lehetősége. Fontosnak tartotta kiemelni a bíróság, hogy nem azt mondta ki, hogy az igazságügyi műszaki szakértő elfogult lett volna az ügyben, hanem azt, hogy vele szemben az elfogultság látszata merült fel, ez azonban eredményét tekintve ugyanolyan jogkövetkezményekkel jár. Erre figyelemmel a törvényszék a szakértőt kizárta az eljárásból – megjegyezve azt is, hogy amennyiben a felkért szakértő e-mail válaszüzenetében nem tartotta volna szükségesnek, hogy a sértetti hozzátartozónak megmagyarázza, részletezze a felkérés elutasításának fenti indokait, úgy a későbbi védői megbízás elvállalása esetén talán nem is merült volna fel esetleges elfogultsága.

Kétségtelenül szokatlan, hogy a másodfokú bíróság ítéletében ilyen részletesen számot adjon a szakértői kizárásának okairól, de a büntetőügy társadalmi visszhangja álláspontom szerint ezt indokolta.

A kizárás következménye volt ugyanakkor az elsőfokú ítéleti tényállás megalapozatlansága, amelyet a másodfokú bíróság tárgyaláson akként oldott fel, hogy egy új igazságügyi közlekedési műszaki szakértőt vont be az eljárásba.

Ezen szakértő véleményének előterjesztését követően azonban – szintén a hazai joggyakorlatban szokatlan módon – az eljárásba az elsőfokú bíróság által bevont korábbi műszaki szakértő, a bíróság erre irányuló felhívása, kirendelése hiányában, írásbeli beadvánnyal fordult a törvényszékhez, melyben összesen 18 oldalon keresztül fejtette ki kritikai észrevételeit a legutolsó szakértői vélemény kapcsán.

Érdekesség, hogy a korábbi szakértő elsődlegesen azt is sérelmezte, hogy a bíróság csak fénymásolt példányt bocsátott a rendelkezésére, melynek alapján az egyes színes fényképfelvételek, ábrák és diagramok csak nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhetőek. Ennek kapcsán megjegyezte a törvényszék, hogy az újabb szakértői véleményből színes nyomtatású (nem másolt) változat csak korlátozott számban állt rendelkezésre, ezért a korábban eljárt szakértő, illetve a tanács tagjai is csak másolati példányokhoz juthattak hozzá. Annak azonban nem lett volna akadálya, hogy a korábban eljárt szakértő az ügy irataiba betekintve, megismerhesse a vélemény eredeti példányát vagy szakértőtársától esetlegesen annak elektronikus formában történő megküldését kérje7 , rögzítve azt is, hogy a vélemény digitalizált formában sem állt rendelkezésére.

Ami az egyébként az újabb szakvéleménnyel ellentétben álló érdemi észrevételeket illeti, a másodfokú bíróság az alábbiakat rögzítette:

A „beavatkozó” igazságügyi műszaki szakértő az eljárás korábbi szakaszában először védői felkérésre készített – egyébként magas szakmai színvonalú – véleményt, majd őt az első fokon eljárt járásbíróság az eljárásba szakértőként bevonta, vagyis ettől az időponttól mint szakértőnek a korábbi védői megbízást „elfelejtve” kellett eljárnia, munkájának egyetlen célja maradt: a bíróság szakértelme hiányának a pótlása. A másodfokú bíróság ezen szakértő – egyébként külön felkérés (kirendelés) hiányában, „magánszorgalomból”, díjigény nélkül – készített, a legújabb szakértői véleményre reagáló beadványát annak tartalmára, „indulatos, affektív hangvételére”, valamint a bizonyítékok egyoldalú, kizárólag a vádlott javára szóló szakértői értékelésére figyelemmel oly mértékben elfogultnak ítélte meg, hogy annak alapján szükségessé vált a szakértő kizárása az eljárásból, mivel mindezekből a törvényszék arra a következtetésre jutott, nem várható, hogy a továbbiakban a szakértő elfogulatlanul tudjon eljárni az ügyben.

A szakértői beadvány tartalmán túl a pártosság tényét erősítette az a körülmény is, hogy a védelem a beadvány érkezésének napján már tudomással bírt annak bíróságra történő benyújtásáról, erről pedig – figyelemmel arra, hogy az irat akkor még nem került az eljáró másodfokú tanácsnak bemutatásra, illetve az érintettek részére kiadásra – kizárólag a szakértőtől értesülhetett. Az ügyészségnek, illetve a sértetti jogi képviselőnek a szakértő nem jelezte, hogy írásban észrevételeket tett, erről csak a védelem rendelkezett információval.

A másodfokú bizonyítási eljárás végén a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés körében is megváltoztatta, a vádlottal szemben első fokon kiszabott szabadságvesztés tartamát 9 évre, végrehajtási fokozatát börtönre, a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát pedig 8 évre súlyosította.

A fenti ügyből jól látható álláspontom szerint, hogy minél „nagyobb a tét”, illetőleg minél nagyobb a társadalmi figyelem, annál nagyobb „nyomás” hárul(hat) az igazságügyi szakértőkre (is).

A következőkben bemutatott ügy ezen megállapításnak szinte „iskolapéldája” is lehetne azzal együtt, hogy itt már az eljáró szakértők egymás kompetenciáját, hozzáértését is megkérdőjelezték.

3.

Az igen nagy sajtófigyelmet és társadalmi felháborodást kiváltó ügyben az irányadó tényállás lényege szerint a vádlotti házaspár gyermekeik megfelelő ellátásáról nem gondoskodott, a vádlottak a gyermekek iskolájával, pedagógusaikkal a kapcsolatot nem tartották, az iskola üzeneteire nem reagáltak. A vádlottak a gyermekek tanulásával sem foglalkoztak, e tekintetben is őket teljesen elhanyagolták. A gyermekek játékokkal nem rendelkeztek, a vádlottak a családi ünnepeket nem tartották meg, a gyermekeknek csak elvétve vásároltak ajándékot, édességet. A vádlottak a gyermekekkel horror és pornográf tartalmú filmeket néztek, nézettek. Ha a vádlottak alkoholt fogyasztottak, azt a gyerekekkel is itattak, illetve arra vették őket rá, hogy cigarettát szívjanak. A gyermekek elsősorban az óvodában, illetve az iskolában étkeztek, ennek következtében alultápláltak voltak. Ha a családnak nem volt pénze, akkor a házban vagy a ház körül megfogott patkányt vagy egeret sütötték, illetve főzték meg, és mindannyian abból ettek. A házban uralkodó kosz, piszok következtében a házban csótányok is előfordultak, amelyek az ételbe is bemásztak, amit a gyermekek megettek, mivel a szülők azt mondták, hogy az egészséges. Előfordult, hogy a szülők a gyermekeket fizikálisan – a nagyobb fiút nadrágszíjjal, a kisebbeket kézzel, illetőleg fakanállal – bántalmazták. Pontosan meg nem határozható időponttól kezdve, egészen nevelőszülőkhöz való kihelyezésig a vádlottak mindhárom gyermeket rendszeresen szexuálisan bántalmazták, együtt nem működésük esetére veréssel fenyegették őket.

A vádlottak elhanyagoló, nem gondoskodó életmódja miatt a gyámhivatal e gyermekeket védelembe, majd – mivel ez nem járt eredménnyel – átmeneti nevelésbe vette, és őket nevelőszülőnél helyezte el.

Az alapügyben első fokon eljárt bíróság8  az igazságügyi orvosszakértők véleményét a tényállás megállapításakor elfogadta, a gyermekek testi állapota tekintetében tényként rögzítette az orvosi vizsgálat során kimutatott eltéréseket, a keletkezési mechanizmus kapcsán is ténymegállapításokat tett.

Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság e körben rámutatott, hogy a bíróság köteles további bizonyítást felvenni, ha a másként történés lehetőségét ki akarja zárni.

A megismételt eljárás során eljárt elsőfokú bíróság az ügyben eljárt igazságügyi orvosszakértők egymás jelenlétében történő kihallgatása során tisztázta a sértettek sérüléseinek keletkezési módját, illetve az orvosszakértőket nyilatkoztatta a sértettek által előadottak tekintetében.

A megismételt eljárás során eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapítottakkal e körben egyetértett.

Az akkori bírói gyakorlatnak megfelelően az alapügyben első fokon eljáró bíróság elrendelte igazságügyi grafológus szakértői vélemény elkészítését azzal, hogy a szakértő az iratok áttanulmányozását követően, az általa felvett írásminta alapján a vádlottak teljes személyiségképét adja meg, különös tekintettel a vádlottak érzelmi-indulatai életének sajátosságaira, aktuális pszichés állapotukra, szexuális beállítottságukra, szokásaikra. A bíróság felhívta továbbá e szakértőt, hogy a vádlottak írásmintái alapján a vádlottak állításainak tartalomvaliditását is vizsgálja meg a körben, hogy a vádlottak a sértetteket bántalmazták-e, sérülést okoztak-e, szexuális abúzust a sérelmükre követtek-e el, „bizarr” ételek elfogyasztására kényszerítették-e őket. A szakértő mindkét vádlott vonatkozásában szakvéleményt adott: nyilatkozott a vádlottak személyiségéről, így mentális képességeik, szociabilitásuk, munkavégzésük, érzelmi életük és önmagukhoz való viszonyukról, valamint a kézírásuk alapján tartalomvaliditási-vizsgálatot is végzett.

Az alapügyben első fokon eljárt bíróság álláspontja szerint a szakértő kirendelésére azért került sor, mert mindkét vádlott nagyszámú kézírásos beadványt terjesztett a bíróság felé, amelyek „tulajdonképpen” vallomások, továbbá a bíróság próbált olyan bizonyítási lehetőséget találni, ami szükségtelenné teszi a kiskorú sértettek kiküldött bíróként vagy tárgyaláson történt meghallgatását. E körben az alapügyben eljáró bíróság a vádlottak írásmintáinak elemzése útján elkészült szakértői véleményt értékelve megállapította, hogy a vádlottak személyiségét vizsgáló rész érdemben egybecseng az igazságügyi pszichológus szakértő által kidolgozott személyiségképpel. A tartalomvaliditási-vizsgálattal kapcsolatban pedig azt rögzítette, hogy a szakértő általi megállapításokat nem vitatja, de azokat csak orientáló adatként vette figyelembe, konkrét bizonyíték körében nem értékelte.

Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság mindezt nem osztotta. Álláspontja szerint a grafológus szakértői kirendelésre szükségtelenül került sor, a szakértő a kompetenciáját túllépve adott válaszokat, így a vélemény mellőzése indokolt. E körben a másodfokú bíróság rámutatott, a szavahihetőség megállapítása nem szakértői kompetencia, abban a bíróságnak kell állást foglalnia. A tartalomvaliditás-vizsgálat a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem más, mint grafológiai hazugságvizsgálat, ezért a poligráfos vizsgálat fenti értékelésének megfelelően szintén nem bizonyítási eszköz, értékelésére a bírósági szakban nem kerülhet sor, orientáló adatként sem lehet figyelembe venni. Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság kiemelte továbbá, hogy az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendeletben a grafológiai szakterület nem szerepel, az más szakterületnek sem felel meg, ennél fogva a vádlottakról készített személyiségképet érintő rész megalapozottságával kapcsolatban is aggályok merülnek fel. Minderre figyelemmel az alapügyben másodfokon eljárt bíróság e vélemény mellőzését tartotta indokoltnak.

A büntetőeljárásban a legnagyobb kihívást (és „hullámverést”) az igazságügyi pszichológus szakértők tevékenysége okozta.

A nyomozás során került kirendelésre a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete, mind a sértettek, mind a vádlottak pszichológiai vizsgálatára. Az intézet vezetője által kijelölt igazságügyi szakértő mindkét kirendelésnek eleget tett, a bíróság a tárgyaláson szóban is meghallgatta.

Az alapügyben első fokon eljárt bíróság a tárgyaláson meghallgatta az általa kirendelt igazságügyi pszichológus szakértőt is, továbbá a sértettek utókezelését végző pszichiátert, akik jelezték, hogy az előzőleg eljárt, intézet által kijelölt szakértő kompetenciája nem terjed ki a vádbeli cselekményekre. Az elsőfokú bíróság hivatkozott az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szakértői Névjegyzékére, amely szerint e szakértő szakterületének megnevezése munka- és szervezetpszichológia. A 9/2006. (II. 27.) IM rendelet értelmében az igazságügyi pszichológia pedig három területre osztható fel: 1. klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológia; 2. munka- és szervezeti szakpszichológia; 3. pedagógia szakpszichológia. A rendelet 2. mellékletének 21. sorszáma szerint a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológia képesítési feltétele okleveles pszichológus és klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia vagy okleveles pszichológus és klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológia szakvizsga. Az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 20. § (1) bekezdése szerint a nyomozás során kirendelt szakértőnek feltett kérdések megválaszolására klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológiai vizsgálatot kell lefolytatni. Mindezen jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy „a magyar joggyakorlat a szakértők esetében a bírákra és a védőkre vonatkozó szabályokat vegyíti, ezért, mivel a szakértő dönt kvázi a rábízott ügyrészben, a bírák kizárását szabályozó rendelkezések vonatkoznának rá”. Mivel azonban az intézet által kijelölt szakértő nem is rendelkezett azzal a jogosultsággal, hogy klinikai és mentálhigiéniai szakvéleményt adjon, nem rendelkezett sem a sértettek, sem a vádlottak vizsgálatához és a véleményadáshoz szükséges kompetenciával, így rá a fenti okfejtés nem is vonatkozik, egyebekben e szakértőt az eljárásból kizárta, a szakvéleményét pedig a bizonyítékok köréből kirekesztette.

Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság a fentiek tekintetében azt állapította meg, hogy ezen igazságügyi szakértő kizárása nem felelt meg az eljárási törvény rendelkezéseinek, mivel az eljárásjogi törvény szakértői kizárásról szóló taxatív felsorolása nem bővíthető, abba nem tartozik bele a megfelelő szakvizsga hiánya, és az elsőfokú bíróság sem a kizárást elrendelő végzésében, sem az ítéletében nem jelölte meg, hogy melyik jogszabály melyik pontjára hivatkozással zárta ki a szakértőt. A másodfokú bíróság rámutatott, a törvény a szakvizsga hiányát nem kizárási okként szabályozza, hanem dönteni kell a szakértő felmentéséről, egyidejűleg új szakértőt kell kirendelni. Minderre figyelemmel a szakértő kizárása nem felelt meg az eljárási törvény rendelkezéseinek, az általa készített véleményt mérlegelési körbe kellett volna vonni, összevetni a később készült, bíróság által felkért igazságügyi pszichológus szakértői szakvéleményekkel, értékelve, hogy a szakértő megfelelő szakvizsgával nem rendelkezik, és indokát adni annak, hogy a szakvéleményt a bíróság a tényállás megállapításakor elfogadta vagy mellőzte.

A megismételt eljárásban eljárt elsőfokú bíróság a nyomozás során beszerzett igazságügyi szakértő véleményét és szakértői minőségét nem kérdőjelezte meg. Rögzítette, hogy a szakértő kizárásának esetei között nem szerepel a kompetencia hiánya; ha a szakértő szerepel a szakértői névjegyzékben, amely feltétele a szakértői tevékenységnek, és kellő szakértelemmel rendelkezik az adott szakkérdésben, akkor a bíróság megítélése szerint nem áll fenn olyan ok, amely az eljárásból való kizárását eredményezhetné. Az intézet által kijelölt szakértő a szakértői névjegyzékbe bejegyzett pszichológus szakértő volt, aki számtalan hasonló bűncselekmény miatti eljárásban közreműködött szakértőként, és soha nem merült fel kizárásának a kérdése, évtizedes pszichológiai gyakorlattal rendelkezik. Ennek alapján a bíróság a szakértőt jelen eljárásban is kompetensnek, szakvéleményét bizonyítékként értékelhetőnek ítélte meg.

A megismételt eljárásban eljárt másodfokú bíróság szerint az érintett személy bejegyzett igazságügyi szakértőként járt el, amikor a véleményét készítette, bejegyzett szakterülete a munka- és szervezetpszichológia volt, melyhez munka- és szervezetpszichológia szakpszichológus képesítési feltétel szükséges. Az eljárásjogi kizárási okok között a megfelelő képesítés, a szakvizsga hiánya nem szerepel, így kizárására nincs indok. Ellenben megállapította, hogy a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia mint igazságügyi szakértői szakterülethez a jogszabályban előírt szakvizsgával nem rendelkezik, így ez a terület nem tartozik kompetenciájába, az általa e szakterülethez tartozó kérdésben készített véleményt nem szakvéleményként, hanem csak mint okirati bizonyítékot lehet mérlegelési körbe vonni, és indokát adni annak, hogy a bíróság a tényállás megállapításakor felhasználta-e9 .

Az igazságügyi pszichológus szakértői vélemények értékelése tekintetében a fentieken túl, a felmerült ellentmondások okán továbbá az alapügyben másodfokon eljárt bíróság az alábbiakra mutatott rá elvi jelleggel:

Az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság e szakvéleményeknek elsődleges szerepet tulajdonított, amikor rögzítette, miszerint „a szakértő kvázi dönt a rábízott ügyrészben”. Mindez nem felel meg annak, hogy a bíróság köteles megvizsgálni, hogy az az eljárásjogi rendelkezéseknek10  megfelel-e, illetve az hiányos, homályos vagy önmagával ellentétben álló-e; a szakvéleménynek nincsen primátusa, a bíróságnak döntenie kell minden esetben, hogy az abban foglaltakat elfogadja vagy elveti a tényállás megállapításakor, azzal ellentétes tényállást is megállapíthat. Abban való állásfoglalást, hogy a bűncselekmény megvalósult-e, büntetőjogi felelősség terheli-e a vádlottat, a szakértő nem tehet. Az igazságügyi pszichológus szakértők működési köréről és tevékenységéről szóló 20. számú módszertani levél11  szerint az általános szavahihetőség problémája nem, a beszámolóban valószínűsíthető elhihetőség lehet szakértői feladat. A másodfokú bíróság szerint szintén nem szakértői feladat, hogy ki és milyen módon, vagy célból kívánt befolyást gyakorolni a tanúk felé.

A fentiekkel szemben a büntetőeljárás során az egyedül nem vitatott szakértői terület az elmeorvosi volt, az e körben előterjesztett ténymegállapításokat valamennyi bíróság elfogadta, a szakvélemények között érdemi ellentmondás nem volt.

Összegezve ezen büntetőügyből elvonható tanulságokat, rögzíthető – mint ahogy a megismételt eljárásban másodfokon eljárt bíróság is rámutatott –, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve a szakértői vélemények értékelésekor is irányadó12 , a szakértői vélemény csupán a bizonyítási eszközök egyike, amelyet az eljáró bíróság önmagában és más bizonyító adatokkal összefüggésben mérlegel, annak a bizonyítékok zárt logikai láncolatába illeszkednie kell. A szakvélemény(ek) értékelése a bírói mérlegelés kompetenciájába tartozik, a szakvélemény elfogadásának, illetve elvetésének okát az ítélet indokolásában ki kell fejteni.

4.

Az utolsóként bemutatandó ügy13  még folyamatban van, ennek figyelembevételével szükséges az alább jelzett példákat értékelni. Ugyanakkor álláspontom szerint egy szakértői véleményekkel, azok hiteltérdemlőségével foglalkozó fórumon nem lehet nem jelezni az ezen ügyben tapasztalható anomáliákat – érték- és véleménymentesen levonva a megfelelő tapasztalatokat –, elkerülendő a további hasonló eseteket.

Kiinduló pontként, az ügyben akként került sor vádemelésre14 , hogy ugyan a nyomozás vége felé elrendelésre került egyesített könyv-, tőke és pénzpiaci, illetőleg informatikai szakértői vélemény beszerzése15 , azonban ezek a vádirat előterjesztéséig nem készültek el.

Az ezt követő eseményeket – éppen az ügy folyamatban léte miatt – a teljesség igénye nélkül csupán felvázolom, de mindegyik körülmény a szakértő végleges kizáráshoz vagy annak indítványozásához vezetett:

  • a sértetti képviseletet ellátó felszámoló céggel kötöttek könyvvizsgálatra vonatkozó megbízási szerződést;
  • a jelen ügyben eljáró védő korábban az igazságügyi szakértő védője volt egy másik büntetőügyben, illetve egyéb polgári peres eljárásban is jogi képviselőjeként járt el;
  • az igazságügyi szakértői testület fel nem állása;
  • a szakértő felkészültségének nem megfelelősége (hiányos, pontatlan, tárgyi tévedéseket tartalmazó válaszok, amelyek közül több csupán a jogszabályi hivatkozásokat jelölte meg);
  • a szakértő egyéb polgári perben eljárt, és ott szubjektív megnyilvánulások miatt kizárásra került;
  • a szakértői névjegyzékben szereplés ellenére a szakértői tevékenység szünetelése;
  • a szakértő kártalanításban részesült, továbbá internetes közösségi oldalon a károsultak egyik zárt csoportjának tagja volt;
  • egyetemi kollegiális kapcsolat;
  • a szakértő a bizonyítékok rögzítése során szaktanácsadóként járt el;
  • a szakértő a közigazgatási eljárásban tanúként került meghallgatásra;
  • jogosulatlan rendszerhasználat lehetőségének fennállta a szakértő részéről.

Mindenesetre rögzíthető, hogy az ügyben az előadás időpontjában még az elsőfokú ítélet kihirdetésére sem került sor, vagyis a fentebb vázoltak a felsőbb bíróságok próbáját még nem állták ki, ezért talán nem túlzó kijelenteni, hogy „to be continued”.

Ugyanakkor kijelenthető, miszerint a pártatlanság elve az alkotmányos büntetőeljárás garanciális alapelve, amelynek látszólagos megingása az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, a bírósági döntések hitelességét és tekintélyét is sérti. A közbizalom erősítéséhez pedig a szakértői vélemények hitelt­érdemlősége jelentősen hozzájárul.

Szabó Judit PhD, LL.M, bíró, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője; egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék

  1. Szentendrei Városi Bíróság 2.B.118/2004.
  2. rBe. 103. §
  3. 2017. évi XC. törvény 191. §
  4. Gödöllői Járásbíróság 2.B.337/2013., Budapest Környéki Törvényszék 2.Bf.230/2014.
  5. rBe. 111. § (6) bekezdés – ezt a bekezdést azonban az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló 2013. évi CLXXXVI. törvény 73. § a) pontja 2014. január 1. napjával hatályon kívül helyezte.
  6. Vö. 33/2007. (VI. 22.) IRM rendelet 17. § (1) bekezdés c) pont.
  7. rBe. 105. § (2) bekezdés
  8. Budapest Környéki Törvényszék 16.B.115/2013/109., Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.187/ 2015/9., Fővárosi Törvényszék 31.B.790/2016/41., Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.109/2017/ 40.
  9. Vö. BH2007. 217.
  10. rBe. 108. § (2) bekezdés
  11. https://semmelweis.hu/igazsagugy/files/2012/06/20_mszlev.pdf
  12. Vö. BJD 7648.
  13. Fővárosi Törvényszék 25.B.192/2016.
  14. 2016. február 5.
  15. 2015. július 8.


Your browser does not support the canvas element.