Az elkövetési módokkal kapcsolatban felmerülő kérdések a szexuális kényszerítés esetében
Bevezetés
A szexuális bűncselekmények esetében biztonsággal kijelenthetjük, hogy ezen deliktumok az emberrel egyidősek, az ilyen magatartások az emberiség teljes történetében tilalmazottak voltak. Azt azonban, hogy az adott kor jogalkotója milyen megoldást választott annak érdekében, hogy visszaszorítsa ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését, számos tényező befolyásolta, mint például a korszak erkölcsi normái, vagy éppen a házassághoz való viszonyulás. A szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos kutatások, vizsgálatok, megfigyelések tehát azért bírnak állandó aktualitással, mert e deliktumok szabályozását jelentősen befolyásolják az adott időszakban jelenlévő társadalmi értékek, a szexu-alitásról való vélekedés, gondolkodásmód.
Kutatásom során kifejezetten a hatályos büntető törvénykönyvben1 szabályozott szexuális kényszerítés bűncselekmény vizsgálatával foglalkoztam. Azért tartom fontosnak ezt az elemzést, mert meglátásom szerint a Btk. A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények című fejezetében ez az egyik olyan bűncselekmény, amely számos ellentmondást vet fel az elméletben és a gyakorlatban egyaránt.
Megközelítések és álláspontok a szakirodalomban
A szakirodalomban az a kérdés, hogy milyen elkövetési módja(i) vannak a szexuális kényszerítésnek, igen megosztja a szerzőket.
Sinku Pál a szexuális kényszerítés esetében a kényszerítés általános tételét – tehát azt, hogy a kényszerítés a passzív alany ellenállásának leküzdésére alkalmas olyan tevékenység, amelynek eredményeként a passzív alany az elkövető akaratának megfelelő magatartást tanúsít – kiegészíti azzal, hogy a cselekmény tartalmilag megfelel a Btk. 195. §-a által szabályozott kényszerítés bűncselekményének. Sinku úgy véli, hogy a szexuális kényszerítésnek elkövetési módja az erőszak és a fenyegetés, amelyek megegyeznek a Btk. 195. §-a által definiált kényszerítés bűncselekményének elkövetési módjaival. Meglátása szerint a szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak közötti elhatárolási probléma, amely az elkövetési módok terén mutatkozik meg, úgy oldható fel, hogy amennyiben a kényszerítés akaratot hajlító (vis compulsiva) erőszakkal realizálódik, akkor a szexuális kényszerítés a helyes minősítése a bűncselekménynek, azonban amennyiben a kényszerítésnek akaratot megtörő (vis absoluta) erőszakkal szereznek érvényt, akkor szexuális erőszak megállapításának van helye. Elmondható tehát, hogy Sinku a szexuális kényszerítésnél meghatározott kényszerítés elkövetési módját teljességgel azonosítja a Btk. 195. §-ában meghatározott kényszerítés bűncselekményével.2
A német nyelvű szakirodalomban az erőszakos nemi bűncselekmények a kényszerítés speciális tényállásai. Ez a kiemelés azon alapszik, hogy „a szexualitás az ember személyiségének legmélyebb, legrejtettebb részéhez tartozik, és emiatt az ezzel való rendelkezést az önrendelkezés különösen védelemre méltó részének tekintjük”3 . Összefoglalva tehát, a német szerzők a bűncselekmény által sértett jogi tárgy miatt ítélik úgy, hogy az erőszakos nemi élet szabadsága elleni bűncselekmények a kényszerítés speciális tényállásai.4
Szomora Zsolt szerint a szexuális bűncselekmények specialitása a magyar büntetőjogban az, hogy az elkövető a passzív alanyt szexuális cselekményre kényszeríti.5 Ez a meglátás a hatályos Btk. hatályba lépése óta egészen egyértelműnek mutatkozik, azonban nem felejthetjük el, hogy az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) egy olyan szabályozási rendszert tartalmazott, amely szerint az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak csak abban az esetben volt megállapítható, ha a bűncselekmény az élet vagy testi épség elleni közvetlen, tehát kvalifikált fenyegetéssel valósult meg. Ez a szabályozás azt a problémát szülte, hogy amennyiben a fenyegetés nem volt kvalifikált, nem kerülhetett sor a szemérem elleni erőszak vagy az erőszakos közösülés megállapítására. Az ezzel kapcsolatos probléma pedig a büntetési tételekben keresendő, mivel a korábbi Btk. az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak alapeseteit egyaránt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel szankcionálta, míg a kényszerítés esetében három évig tartó szabadságvesztés volt maximálisan kiszabható. E probléma feloldása tette szükségessé 2012-ben a szexuális kényszerítés tényállásának megalkotását, mivel a nemi zsarolás eseteiben – azaz, amikor a szexuális cselekmény nem a passzív alany önkéntes beleegyezésével valósult meg, azonban kvalifikált fenyegetés sem volt megállapítható – a cselekményt a korábbi Btk. nem minősítette nemi élet szabadsága elleninek.
Mint láthatjuk, a szerzők álláspontja azonos abban a kérdésben, hogy a szexuális kényszerítés bűncselekménye a kényszerítés speciális eseteként fogható fel. Az álláspontok közötti különbség ott detektálható, hogy amíg Sinku Pál úgy vélekedik, hogy a kényszerítés elkövetési módjával megegyezik a szexuális kényszerítés elkövetési módja, addig Nagy Alexandra, Gilányi Eszter és Deák Zoltán azt az álláspontot képviselik, hogy a kényszerítésnek mint generális deliktumnak a szexuális kényszerítés tényállása körében definiált kényszerítés mint elkövetési magatartás csupán egyik tényállási eleme, nem pedig maga a deliktum.
Véleményem szerint az elméleteket két csoportra érdemes felosztani. Ennek a felosztásnak az alapját pedig annak kell képeznie, hogy az adott szerző hogyan vélekedik a szexuális kényszerítés elkövetési módjainak létéről. Az egyik pólust képezi Sinku Pál, aki úgy gondolja, hogy a szexuális kényszerítés elkövetési módjai megegyeznek a Btk. 195. §-ában megfogalmazásra kerülő kényszerítés bűncselekmény elkövetési módjaival. A másik csoportot alkotja Gál István, Szomora Zsolt és lényegében Nagy Alexandra, akik úgy vélekednek a kérdést illetően, hogy a szexuális kényszerítés tényállása nem tartalmaz kifejezetten elkövetési módot, hanem csak következtethetünk arra, hogy a kényszerítés elkövetési módjai jelennek meg itt is.
Sinku Pál megközelítése az, hogy „a szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére vonatkozó kényszerítés a bűncselekményt abban az esetben valósítja meg, ha a törvényben meghatározott elkövetési módon, vagyis erőszakkal vagy fenyegetéssel kerül sor”6 . Tehát Sinku azonosítja a Btk. 195. §-ában foglalt kényszerítés bűncselekményének elkövetési módjait a szexuális kényszerítés elkövetési módjaival. Ezt véleményem szerint azért teszi, mert a Btk.-ban (mint már azt említettem) valóban nem kerül definiálásra a kényszerítés fogalma. Ennek híján pedig viszonyítási alapot valóban a Btk. 195. §-ában szabályozott kényszerítés jelenthet.
Habár valóban született Sinku Pál meglátásával azonos bírói döntés7 , érdemes más oldalról is megközelítenünk a felvázolt kérdést.
Szükséges kiemelt figyelmet szentelnünk az erőszakkal történő elkövetésnek. Sinku Pál azt fogalmazza meg, hogy az akaratot hajlító erőszakkal megvalósuló cselekmény akkor nyerhet szexuális kényszerítésként megítélést, amennyiben a cselekményt vis absoluta erőszakkal realizálták, és ekkor már szexu-ális erőszak megállapításának van helye.
Álláspontom szerint azonban ez a különbségtétel nem feltétlenül indokolt. Ennek az a legfőbb oka, hogy az akaratot hajlító és az akaratot megtörő erőszak egyaránt az erőszak kategóriájába tartozik. Ennek pedig azért van jelentősége, mivel a Btk. a 197. § (1) bekezdés a) pontjában úgy fogalmaz, hogy „Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el.” Mindebből következik, hogy a törvény nem tesz különbséget az akaratot hajlító és az akaratot bénító erőszak között, általában mondja ki, hogy a szexuális kényszerítés erőszakkal történő elkövetése szexuális erőszaknak minősül. A megfogalmazásból egyértelműen kiderül, hogy vis compulsiva és vis absoluta erőszak esetén egyaránt szexuális erőszak megállapításának van helye, nem pedig szexuális kényszerítésnek.
Mint ahogyan azt a korábbiakban már említettem, a joggyakorlatban született olyan döntés, amely a Sinku Pál által képviselt álláspontot támasztja alá. A hivatkozott döntés indokolásában a bíróság azt mondta ki, hogy a vádlott ugyan alkalmazott erőszakot a sértett ellenállásának leküzdése érdekében, azonban az erőszak nem minősíthető akaratot megtörőnek, csupán akaratot hajlítónak, így a cselekményt „csupán” szexuális kényszerítésként minősítette, nem pedig szexuális erőszakként.8
A hivatkozott jogesetben azonban utalni kell a Kúria okfejtésére is, amely kimondja, hogy „a kényszerítés megvalósulhat erőszakkal vagy fenyegetéssel, azonban a szexuális kényszerítés elkövetői magatartását tekintve nem elegendő a Btk. 195. §-a szerinti kényszerítés elkövetési magatartásával való összevetés.”9 Hozzá kell tenni, hogy ebben az állásfoglalásban a Kúria inkább a fenyegetés – élet- vagy testi épség elleni fenyegetés – oldaláról közelítette meg a problémát, tehát nem kifejezetten az erőszakot értékelte.
Deák Zoltán a Kúria azon kijelentését bírálja, miszerint az erőszak csak a szexuális erőszak elkövetési módja, a szexuális kényszerítésé nem.10 Meglátása szerint a szexuális erőszakot a rablással célszerű párhuzamba vonni, mivel a rablás esetében a Btk. szintén az erőszakot, valamint az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést kívánja meg, azonos módon, ahogy teszi azt a szexuális erőszak esetében is. A szerző felhívja a figyelmet, hogy a jogalkotó a rablás és az emberrablás esetében egyaránt a vis absoluta jellegű erőszakot kívánja meg mindannak ellenére, hogy az „erőszakkal” megfogalmazást használja, így Deák Zoltán arra a következtetésre jut, hogy amennyiben a cselekményt akaratot hajlító erőszakkal realizálják, úgy szexuális kényszerítés megállapításának van helye, a Kúria álláspontja tehát téves. Deák továbbá olyan kijelentést is tesz, hogy azokban az esetekben, amikor a Btk. az erőszak mellett az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést is megemlíti elkövetési módként, abban az esetben az erőszak csak vis absoluta jellegű lehet. Véleményem szerint ez a probléma jobbára a Btk. megfogalmazására vezethető vissza, nem pedig a Kúria helytelen értelmezésére. Ennek oka az, hogy a Btk. nem fogalmaz különbözőképpen akkor, amikor egy bűncselekményt kizárólag akaratot bénító erőszakkal lehet realizálni: ugyanúgy az „erőszakkal” kifejezést használja, mint például a zsarolásnál, amelynek megvalósulásához elegendő a vis compulsiva jellegű erőszak is. Az pedig, hogy kvalifikált vagy nem kvalifikált fenyegetéssel valósítható meg a deliktum, a törvényt alapul véve nincs összefüggésben az erőszak „minőségével”. Abban viszont teljes mértékben egyetértek a hivatkozott szerzővel, hogy a rablással és az em-berrablással kapcsolatban azt a gyakorlatot, amely szerint ezen bűncselekményeket csak akkor lehet megállapítani, ha azokat akaratot megtörő erőszakkal vitték véghez, éppen a magyar bírói gyakorlat munkálta ki.
Gál István úgy vélekedik, a szexuális kényszerítés tényállása elkövetési módot nem tartalmaz.11 Szerinte a deliktum tipikus elkövetési módjai az erőszak és a fenyegetés, ám nem lehet más lehetséges elkövetési módokat sem kizárni. Álláspontja szerint a szexuális kényszerítés minden olyan esetben megvalósul, amikor az elkövető olyan módon kényszeríti a sértettet szexuális cselekmény végzésére, ami még nem minősül szexuális erőszaknak. Példaként említi a más elkövetési módra, amikor a passzív alany nem minősül teljesen védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelennek, ez véleménye szerint akkor elképzelhető, ha a sértett csak enyhe fokban értelmi sérült,12 amely egy igen vitatható koncepció, mivel az ilyen személyek szabadon gyakorolhatják nemi önrendel-kezési jogukat, tekintve hogy rendelkeznek azzal a képességgel, hogy fel-ismerjék a szexuális cselekmények jelentőségét13 . Egyetértek Gál Istvánnal, amikor azt írja, hogy a szexuális kényszerítésnek elképzelhetőek egyéb elkö-vetési módjai is. Ennél a pontnál érdemes visszautalni arra, hogy a jelenlegi Btk. a nemi zsarolás büntetendővé tételének érdekében hozta létre a szexuális kényszerítés tényállását. Tette pedig ezt – véleményem szerint – azért, mert a miniszteri indokolás alapján a jogalkotó azokat a szexuális cselekményeket kívánta a büntetőjog oltalma alá helyezni, amelyek nem (teljesen) konszenzuálisan valósulnak meg. A „jelenlegi joggyakorlat a sértett nem önkéntes beleegyezésével, ám mégsem kvalifikált fenyegetés hatására megvalósuló szexuális aktust kényszerítésnek (Btk. 174. §) minősíti. A törvény ezen változtatni kíván, ezért szexuális kényszerítésként súlyosabb büntetéssel rendeli büntetni az ún. nemi zsarolást”14 mondatok alátámasztják az előzetes állításomat. Utalást kell tennem azonban arra, hogy a törvény grammatikailag nem teljesen azt a tartalmat hordozza magában, mint amelyet a miniszteri indokolás említ. Álláspontom szerint a tényállás már a „szexuális kényszerítés” elnevezéssel helyezi jóval inkább a hangsúlyt a kényszerítésre, tehát mint valamilyen „erőszakos magatartásra”, mint arra, hogy ennek a deliktumnak a lényegét az képezi, hogy a szexuális cselekmény nem konszenzuális alapokon nyugszik. Úgy gondolom, hogy a miniszteri indokolásnak a megfogalmazásából adódóan inkább állhatott szándékában az általam említett cél, azonban maga a tényállás sokkal inkább a bűncselekmény „erőszakos mivoltára” helyezi a hangsúlyt, amely ellentmondást kelt a jogalkotó szándéka és a Btk.-ban megfogalmazásra kerülő deliktum között. Pedig e bűncselekmény esetében jóval észszerűbb lenne a kérdést a beleegyezés oldaláról megvizsgálni, ahogyan azt az ír szabályozás15 is teszi, mivel ennek a deliktumnak sokkal inkább a nem konszenzuális jellegen, mint a kényszeren kellene nyugodnia.
Márki Zoltán álláspontja szerint a szexuális kényszerítés a büntetőjogi megítélést tekintve kevesebb a szexuális erőszaknál, ám rögzíti, hogy a kényszerítő magatartás célzata az a körülmény, amely kiemeli a szexuális kényszerítést a kényszerítés köréből. A szerző az elkövetési módok kérdésköréről úgy vélekedik, hogy a szexuális kényszerítés esetében az akaratot hajlító erőszak szóba kerülhet, azonban a vis absoluta erőszak semmi esetre sem. A szerző szerint továbbá akkor eshet még szó szexuális kényszerítésről, ha a bűncselekményt nem az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, tehát nem kvalifikált fenyegetéssel követték el.16
Szomora Zsolt azt az álláspontot képviseli, mely szerint a szexuális kényszerítés törvényi tényállása nem tartalmaz elkövetési módot. A szerző úgy vélekedik, hogy a szexuális kényszerítés implicit elkövetési módja a fenyegetés, amely nem irányulhat az élet vagy testi épség ellen, vagy amennyiben az élet vagy testi épség ellen irányul, nem lehet közvetlen. A bűncselekményt erőszakkal elkö-vetni nem lehetséges. Szomora szerint mivel a fenyegetés nem kerül megha-tározásra a tényállásban, ezért a fenyegetés törvényi fogalma nem alkalmaz-ható a szexuális kényszerítés esetében, így jelen deliktum esetében a fenyegetés hátrány kilátásba helyezését jelenti, amely alkalmas arra, hogy a megfenye-getettben félelmet keltsen.17 Ezzel a nézőponttal ellentétes véleményt fogalmazott meg a Kúria (BH 2019.96.), amikor is azt a nézetet fogalmazta meg, hogy a szexuális kényszerítés tényállása esetében a fenyegetés fogalma megegyezik a Btk. 459. § (1) bekezdésének 7. pontja szerinti fenyegetés fogalommal, amely szerint a fenyegetés eltérő rendelkezés hiányában súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A Kúria úgy vélekedik, azért ez a meghatározás az irányadó, mivel más fogalmat nem tartalmaz a Btk. a fenyegetésre.
Egy másik vitatott kérdés, hogy a szexuális erőszak megvalósítható-e erőszakos magatartás tanúsításával. Nagy Alexandra álláspontja szerint a szexuális kényszerítés tényállása kapcsán az erőszaknak és fenyegetésnek nem minősülő egyéb elkövetési módok közé tartozik vagy tartozhat az erőszakos magatartás tanúsításával való elkövetés. A szerző ide sorolja a mozgást zavaró, tolakodó, zaklató vagy az erőszak azonnali bekövetkezésére utaló fenyegető fellépést.18 Az erőszakos magatartás elkövetési módként való értékelését Nagy Alexandra azzal támasztja alá, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdésének 26. pontjában személy elleni erőszakos bűncselekménynek minősíti a szexuális kényszerítést. A szerző művében is idézett BH 2018.240. kúriai döntés szerint az elkövető magatartása kimeríti az erőszakos magatartásként való minősülés kritériumait, azonban az elkövető cselekményét fenyegetéssel elkövetett szexuális kényszerítésként értékelte.19 Nagy hangsúlyozza, hogy ő maga nem ért egyet azzal, hogy a Kúria a magatartást fenyegetésként értékelte. Rögzíti, hogy a Kúria álláspontja szerint is kimerítette az elkövető a Btk.-ban található erőszakos magatartás fogalmát, ezért nem fenyegetéssel került elkövetésre a deliktum, hanem erőszakos magatartás tanúsításával elkövetett szexuális kényszerítésről van szó. Álláspontja szerint az erőszakos magatartás kényszerhelyzetet teremtett a passzív alany oldalán, az elkövető a passzív alanyt az erőszakos magatartás tanúsításával akarta szexuális cselekményre kényszeríteni, így megvalósította a szexuális kényszerítés bűntettét.20
Indokolt lehet megvizsgálni azt, miért is minősíthette a Kúria ezt a magatartást fenyegetésnek. Érdemes ehhez az ügyre vetítenünk a fenyegetés definícióját, amely olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Az eset körülményeire vetítve a fenyegetés tartalmi elemeit, az a tény, hogy az elkövetés időpontjában a buszon csak a bűncselekmény sértettje és az elkövető tartózkodott, valamint az elkövető erőszakos magatartása, továbbá annak az esélye, hogy az elkövető esetlegesen közösülni akar a sértettel, nemtől függetlenül alkalmas lehet arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Továbbá a tény, hogy a sértett az elkövető magatartásából arra következtethetett, hogy az vele szexuális cselekményt kíván végezni, mindenképpen megfelel a súlyos hátrány kilátásba helyezésének. Habár teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az elkövető magatartása erőszakos magatartásnak minősíthető, véleményem szerint objektíven megindokolható, hogy a Kúria miért minősítette fenyegetéssel elkövetett szexuális kényszerítésként a bűncselekményt.
Nagy Alexandra hangot ad egy, az említett jogesetben szereplő bűncselekmény stádiumtani problémájának is.21 Meglátása szerint a deliktum kísérleti szakban maradt, melyet azzal indokol, hogy az elkövető szexuális cselekményt nem valósított meg. Érvelésében arra hivatkozik, hogy a sértett megcsókolásának kísérlete, mellének megfogása, hátának simogatása nem éri el a súlyosan szeméremsértő jelleget, mivel az a sértett nemi szervének megérintésével valósulna meg, így az elkövető cselekményei „mindössze” az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétségének megállapítására lennének alkalmasak. A szerző azonban úgy gondolja, a jogesetből egyértelműen kitűnik, hogy az elkövető valós szándéka a közösülés volt, amit azzal támaszt alá, hogy az elkövető csak azért nem tudta megfogni a sértett nemi szervét, mert a sértett a deliktum elkövetőjét eltolta magától. Nagy Alexandrának ebben a kérdésben teljes mértékben igaza van, hiszen a cselekmény súlyosan szeméremsértő jellegét valóban a sértett nemi szervének megfogásával nyerte volna el, amely nem valósult meg, ezért én is azt a véleményt képviselem, miszerint e bűncselekmény helyes minősítése szexuális kényszerítés bűntettének kísérlete.
Indokolt lehet továbbá egy újabb, szintén Nagy Alexandra művében bemutatott jogeset megemlítése is.22 Az adott esetben az elkövető az idős sértett egyik kezét lefogta, rámarkolt a sértett személy szoknyájára, majd fejét a szoknyája alá dugta. Az elkövető a cselekmény tanúsításával azért hagyott fel, mivel a passzív alany kötőtűt döfött a kezébe, majd ököllel orrba vágta. A bíróság az elkövető magatartását a Btk. 196. § (1) bekezdésébe ütköző szexuális kényszerítés bűntetteként értékelte, amely a Btk. 10. § (1) bekezdése alapján kísérleti stádiumban maradt. A bíróság meglátása szerint a vádlott magatartása egyértelműen egyoldalú, tolakodó, támadó jellegű és kitartó volt, fokozatosan a passzív alany intim szférájába hatolt az elkövető, ezt a magatartást pedig a törvény erőszakos magatartásnak minősíti, azonban erőszakot vagy fenyegetést nem valósított meg az elkövető. Tekintettel arra, hogy az erőszakos magatartás tanúsításával a deliktum elkövetője a passzív alanyt szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére akarta kényszeríteni, amely ellentétes volt a bűncselekmény sértettjének akaratával, de a szexuális cselekmény mint a deliktum célcselekménye nem következett be, így a bűncselekmény kísérleti stádiumban maradt.
Ez a jogeset támasztja alá a lehető legjobban azt, hogy a szexuális kényszerítés elkövetési módjainak köre tágabb, mint a Btk. 195. §-ában szabályozott kényszerítésé. Ez onnan válik nyilvánvalóvá, hogy a bíróság annak ellenére minősítette a bűncselekményt szexuális kényszerítésnek, hogy azt erőszak vagy fenyegetés alkalmazása nélkül követték volna el. Így tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy a szexuális kényszerítésnek a nem kvalifikált fenyegetésen kívül vannak még egyéb elkövetési módjai is, azonban – ahogyan azt a két jogesetben elkövetett bűncselekmény elbíráláskori bírói indokolás is mutatja – nem minden esetben veszik figyelembe a szexuális kényszerítésnek a kényszerítéshez képest megjelenő további formáit. Habár indokolható a bíróság azon álláspontja az általam ismertetett első jogeset kapcsán, hogy miért minősítette az abban megvalósított bűncselekményt fenyegetéssel elkövetettnek, a második jogesetben elkövetett bűncselekmény minősítésének bírói indokolásából egyértelműen kitűnik, hogy megállapításra kerülhetett volna az erőszakos magatartással történő elkövetés (azaz a fenyegetés), hasonlóan az első jogesethez.
Ki kell térnem arra is, hogy amennyiben elismerjük azt, hogy a nem kvalifikált fenyegetésen kívül egyéb elkövetési módjai is vannak a szexuális kényszerítésnek, akkor ezt a Btk.-nak valamilyen módon tisztáznia kellene. A magyar szabályozásnak általánosságban nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie arra a tényre, hogy ezen deliktumok esetében a bűncselekmény a sértett beleegyezése nélkül valósul meg. Egyes országok, mint Nagy-Britannia, Svédország és Írország törvényei szexuális erőszaknak minősítik azon szexuális cselekményeket, amelyek nem beleegyezéssel valósultak meg.23
„A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények” címet viselő fejezetben a magyar szabályozásnak is nagyobb hangsúlyt volna érdemes helyeznie a beleegyezés kérdésére. A szexuális kényszerítés miniszteri indokolásából kitűnik, hogy a jogalkotónak volt ilyen jellegű szándéka, azonban a joggyakorlat másként alakította azt, hogy milyen esetekben kerül ez a deliktum megállapításra.
Jó példa lehet erre az a fiktív jogeset, amikor a házasságban a feleség azért végez rendszeresen szexuális cselekményt a gyakorta agresszív magatartást tanúsító férjével, hogy elkerülje az esetlegesen előforduló „súlyosabb konzekvenciákat”. Itt érdemes utalni Elisabeth Holzleithner elméletére24 , aki a szexuális cselekménybe való beleegyezést egy skálán helyezi el, amelynek egyik pontja a teljességgel konszenzuális szexuális cselekmény, a másik pedig a szexuális erőszak. Jól látható tehát, hogy ebben a jogesetben nincsen szó sem teljes konszenzusról, sem erőszakkal történő kikényszerítésről, azonban nem jelenthetjük ki azt, hogy mindennek ellenére ez a cselekmény a feleség teljes beleegyezésével valósult volna meg.
Ezen a ponton találkozhatunk azzal a problémával, hogy a magyar Btk. a sértettet ilyen esetben semmilyen módon nem veszi oltalmazása alá, mivel a férj magatartása nem minősül szexuális kényszerítésnek vagy szexuális erőszaknak, azonban azt semmi esetre sem állíthatjuk, hogy a szexuális cselekmény teljesen konszenzuálisan valósult volna meg.
A szexuális kényszerítés tényállásának megfogalmazását több szerző élesen bírálja. Deák Zoltán szerint azzal, hogy a jogalkotó elmulasztotta a kényszerítés büntetendő formáinak behatárolását, határozatlanná tette a bűncselekményt, továbbá lehetővé tette a „büntetőjogi felelősség parttalanná duzzasztását” is.25 Deák úgy véli, hogy ez a bizonytalanság alkotmányossági problémákat is felvet, tekintve, hogy a szakirodalom sem képes az elkövetési módok pontos meghatározására, ezért igen aggályos, hogy a szexuális kényszerítés tényállás mennyire képes az egységes jogalkalmazás biztosítására, és ezáltal kielégíteni a nullum crimen sine lege elv által támasztott követelményeket.
Gilányi Eszter is problémásnak tartja a szexuális kényszerítés törvényi tényállását, azonban véleménye Deák Zoltánétól eltér.26 A szerző azt az álláspontot képviseli, hogy a szexuális kényszerítés esetében nem a büntetőjogi felelősség túlzott kiterjesztése a valódi veszély, hanem ellenkezőleg, éppen a szűkebb értelmezéstől kell tartani, és ez azt eredményezi, hogy a jogalkalmazó a jogalkotó szándékával ellentétesen szűkíti a szexuális kényszerítés alkalmazási körét. Azonban a két szerző álláspontja egyező abban, hogy sérti a jogbiztonság követelményét, mert a jogalkotó nem alkotott kellően pontos meghatározást a büntetni kívánt cselekmények körére.
Franczia Barbara is azon álláspont képviselője, miszerint a szexuális kényszerítés tényállása igényelné, hogy abban meghatározásra kerüljenek az elkövetési módok is. Véleménye szerint is alkotmányos kérdéseket vet fel az elkövetési módok definiálásának jogalkotó általi elmulasztása. A szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak elkövetési magatartásai átfedésben vannak egymással, így erőszak alkalmazása esetén az elkövető nem tudhatja, mely bűncselekmény elkövetése miatt fogják majd a felelősségét megállapítani.27
A CEDAW Bizottság 2013-as jelentése is felvet bizonyos kérdéseket a problémával kapcsolatban. Jelentésében bár üdvözli a Btk. nemi erőszakkal kapcsolatos új rendelkezéseit, úgy véli, kételyeket vet fel az, hogy a szexuális erőszak és a szexuális kényszerítés törvényi tényállásai továbbra is az erőszakon, a fenyegetésen, valamint a kényszeren alapulnak, nem pedig a passzív alany beleegyezésének hiányán.28
Összegzés
Összegezve tehát láthatjuk, hogy a szexuális kényszerítés törvényi tényállásával kapcsolatos problémák mozgatórugója alapvetően az, hogy a törvény nem adja meg a bűncselekmény elkövetési módjait, valamint az, hogy nem fordít kellő figyelmet a beleegyezés kérdéskörére. A két probléma között jelentős összefüggés fedezhető fel, álláspontom szerint pedig ezen felmerülő kérdések, – ha nem is teljes egészükben – de megválaszolhatóak.
Egyrészt jelentősen segítené az egységes jogalkalmazást, ha a törvény meghatározná a szexuális kényszerítés elkövetési módjait. A teljes bizonyossággal megállapítható elkövetési mód a szexuális kényszerítés esetében a nem kvalifikált fenyegetés, tehát amikor az nem az élet vagy testi épség ellen nyilvánul meg, vagy pedig a fenyegetés az élet vagy a testi épség elleni, azonban nem közvetlenül. Úgy vélem, az erőszak semmilyen esetben sem lehet a szexuális kényszerítés elkövetési módja, ez a Btk. 197. § (1) bekezdésének a) pontjából is egyértelműen kitűnik, amikor a törvény úgy fogalmaz, hogy „a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el”.
Másrészt azonban nem ilyen egyszerű a kérdés abban az esetben, amikor a szexuális kényszerítés további elkövetési módjait kívánjuk megadni. Amint azt az említett jogesetnél29 láthattuk, a sértettel szemben tanúsított tolakodó, kitartó, fokozatosan egyre inkább a sértett intim szférájába hatoló erőszakos magatartások megvalósulása esetén meg lehet állapítani a szexuális kényszerítést.
Mindezek mellett meg kell említenem azonban azt is, hogy teret kellene engedni a Btk. berkein belül az olyan elkövetés büntetendővé tételének is, amely nem kifejezetten a fenyegetésre, valamint az erőszakos magatartással történő elkövetésre koncentrál, hanem sokkal inkább a nem konszenzuális jelleget hangsúlyozza.
Brazda Zsombor Zsolt, egyetemi hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar
- A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban Btk.)
- Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog. Különös rész. HVG-Orac Kiadó, Budapest, 2021, 208. o.
- Thomas Fischer: Sexuelle Selbstbestimmungsrecht in schutzloser Lage. Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft, 2000/1., S. 82. Idézi Szomora Zsolt: Az erőszakos nemi bűncselekmények kényszerítési eleméről. Büntetőjogi Kodifikáció, 2008/2., 27. o.
- Szomora Zs.: i. m. 27. o.
- Szomora Zsolt: A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2019, 444. o.
- Belovics E. – Molnár G. – Sinku P.: i. m. 208. o.
- Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa, KB.II.23/2018/8.
- Uo.
- BH 2019.96.
- Deák Zoltán: A Kúria döntése a szexuális kényszerítésről: A szexuális kényszerítés elkövetési magatartásainak értelmezése. Jogesetek Magyarázata, 2020/1–2., 21-29. o.
- Gál István László: A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Polt Péter (szerk.): Új Btk. kommentár. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013. 12. o.
- Gál István László: A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Polt Péter (főszerk.): A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény nagykommentárja. OPTEN Kft., Budapest, 2016, 609. o.
- Nagy Alexandra: A beleegyezés nélküli szexuális cselekmények büntetőjogi értékelése. Doktori (PhD) értekezés. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc, 2020. 172. o.
- A szexuális kényszerítés (Btk. 196. §) miniszteri indokolása.
https://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1200100.TV/ts/20221101/lr/196
- Criminal Code of Ireland. No 2 of 2017 Criminal Law (Sexual Offences) Act 2017. Amendment of Act of 1990, 48. pont.
- Márki Zoltán: A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. I. kötet. Harmadik kiadás. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013, 682. o.
- Szomora Zs. (2019): i. m. 444. o.
- Uo. 150. o.
- BH 2018.240. [28] pont
- Nagy A.: i. m. 177. o.
- Uo.
- Uo. 179. o.
- Błuś, Anna: Sex without consent is rape. So why do only nine European countries recognise this? Amnesty International 23 April 2018. https://www.amnesty.org/ en/latest/news/2018/04/eu-sex-without-consent-is-rape/
- Elisabeth Holzleithner: Sexuelle Selbstbestimmung als Individualrecht und das Rechtsgut. In: Ulrike Lembke (Hrsg.): Regulierungen des Intimen. Geschlecht und Gesellschaft. Springer VS, Wiesbaden, 2017, S. 31–50.
- Deák Zoltán: A kényszer, az erőszak és a fenyegetés fogalma és jelentősége a magyar büntetőjogban. Doktori (PhD) értekezés. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Szeged, 2017, 133. o. https://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/ eprint/4066/1/Deak_Zoltan_ertekezes.pdf
- Gilányi Eszter: A nők elleni erőszak és magyar büntetőjogi szabályozása a nemzetközi elvárások tükrében. Doktori (PhD) értekezés. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc, 2017, 188. o.
- Franczia Barbara: A nemi önrendelkezési jog és a szexuális kényszerítés. Elemzés és javaslat de lege ferenda. Jog–Állam–Politika, 2014/1., 165–173. o.
- Egyesült Nemzetek Szervezete: Egyezmény a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról. CEDAW/C/HUN/CO/7-8. Kihirdette az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény kihirdetéséről.
- Nagy A: i.m. 179. o.