tudományos-szakmai folyóirat

A sikkasztás, különös tekintettel annak halmazati problematikájára


Szerző(k): Dékány Ádám

A sikkasztás alapesete a következőképpen szól: „Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el.”1  Ezen tényállás értelmezésekor bírósági határozatok mentén tulajdonképpen szóról szóra kívánok haladni, ugyanis ennek hiányában a fontos elhatárolási és egység-halmazati kérdésekben nem lehetséges állást foglalni.

Idegen dolog fogalma

Elsődlegesen fontos megvizsgálni, a sikkasztás esetén mit jelent a „dolog” tényállási elem. A Polgári Törvénykönyv rendezi a dolog fogalmát,2  ebbe az ingatlan is beletartozik. Ennek kapcsán fel is merült arra irányuló jogértelmezési lehetőség – amit később egy általam hivatkozott jogegységi határozat tisztáz –, hogy a sikkasztás elkövetési tárgya ingatlan is lehet.

Az érvelés lényegét az jelentette, hogy amíg a sikkasztás egyik elkövetési magatartásával, avagy a jogtalan eltulajdonítással nyilvánvalóan csak ingó dolog birtokát tudja megszerezni az elkövető, addig a másik elkövetési magatartás – sajátjaként való rendelkezés – elkövethető ingatlanra.

A kérdést végül egy büntető-polgári jogegységi határozat rendezte, mely így szól: „A sikkasztás bűncselekményének elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési magatartást illetően kizárólag ingó dolog lehet.”3

Elöljáróban megemlítendő, hogy maga a probléma egy teljesen méltányolható felvetés volt, azonban személy szerint teljesen egyetértek azzal, hogy sikkasztás elkövetési tárgya nem lehet ingatlan a következők miatt:

Egyrészt mind dogmatikai értelemben, mind a jogalkalmazói gyakorlat során komoly nehézségeket és következményeket szülhetne, ha a sikkasztás két elkövetési magatartásánál két különböző módon definiálnánk a dolog fogalmát a sikkasztás vonatkozásában.

Másrészt lényegtelen, hogy melyik elkövetési magatartás valósul meg, a sikkasztás tényleges veszélyessége abban rejlik, hogy a tulajdonos számára a dolog sorsa követhetetlenné válik vagy azzá válhat.

Ez az a kitétel, amelynek az ingatlan nem feleltethető meg. Az ingatlan ugyanis nem elmozdítható, tulajdonosa elől a létezését nem lehet eltitkolni. Innentől kezdve irreleváns, hogy a rábízás birtokba adással, vagy birtokba engedéssel valósul meg, végeredményében az ingatlan – maga fizikai valójában – kiléte nem válik követhetetlenné.

Egyebekben argumentum a contrario, ha azt akarta volna a jogalkotó, hogy ingatlanra is elkövethető legyen a sikkasztás, akkor valószínűsíthetően a vagyontárgy szót használta volna, vagy a „sajátjaként rendelkezés” elkövetési magatartásnál konkretizálta volna a tényállást.

A következő vizsgálandó elem, hogy az eddig tárgyalt dolog „idegen”. Álláspontom szerint ezen tényállási elemet a messzemenőkig nem kell konkretizálni, azonban egy bírósági határozaton keresztül mégis érdemes bemutatni, a gyakorlatban hol merülhet fel ezzel kapcsolatos kérdés.

A jogeset értelmében egy település polgármestere rendelkezett az önkormányzat vagyona felett, mivel álláspontja szerint nemcsak a település polgármestereként, hanem az önkormányzati képviselő-testület elnökeként is számára ez nem minősül idegen dolognak.

Ezzel kapcsolatban a bírósági határozat megállapította: „Önmagában abból a körülményből, hogy az önkormányzat képviselő-testületét – a törvény erejénél fogva – a polgármester képviseli, még nem következik az, hogy az önkormányzat teljes vagyona rá lenne bízva.”4

A dolog idegen voltának megállapítása kapcsán gyakran merül fel jogértelmezési kérdés az ügyvéd által az ügyféltől átvett és letétként kezelt összeg tekintetében is, melyről egy friss bírósági határozat megállapította, hogy az az ügyvéd számára nyilván idegen dolog.5

A harmadik olyan szituáció az önkormányzatok és az ügyvéd-ügyfél kapcsolaton túl, ahol eseti döntések szintjén gyakori problémaként felmerült, hogy az adott dolog idegen-e, az a gazdasági társaságok alapítójánál volt felfedezhető.

Az alapítók ugyanis hajlamosak voltak a saját vagyonukat összemosni a társaság vagyonával. Ebben a körben egy bírósági határozat kiemelte: „A jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagyona az alapító vagyonától elkülönül, ezért az alapító számára idegen dolog, amelyre nézve a sikkasztás megvalósulhat.”6

Továbbá sikkasztást követ el a gazdasági társaság olyan vezető tisztségviselője is, aki a „vállalkozási szerződéssel vegyes bizományosi szerződés folytán a cége birtokába, de nem tulajdonába került, számára idegen (külföldi szerződő fél tulajdonát képező) dolgot eladja, illetve lízingszerződések zálogfedezetéül felajánlja, leköti”7 .

Rábízás fogalma

A sikkasztás következő, és talán a többi vagyon elleni bűncselekménytől való elhatárolás szempontjából legkiemeltebben vizsgálandó törvényi tényállási eleme a „rábízás”.

Már az elején, a rábízás fogalmi értékelése előtt érdemes a védett jogi tárgy tekintetében megtenni az elhatárolási különbséget, elsősorban a lopás és a sikkasztás között. Lopásnál a védett jogi tárgy ugyanis a dolog feletti tényleges hatalom megtörése, míg a sikkasztásnál főképp a bizalommal való visszaélés, valamint a dolog feletti tényleges hatalom kihasználása dominál.8

A védett jogi tárgyból és a rábízás törvényi tényállási elem hordozta sajátosságból már az elején fontos valamit leszögezni: a sikkasztás során nincs szükség a dolog elvételére. Az elvétel ugyanis a lopás sajátossága mint egy kétmozzanatú cselekmény egyik mozzanata, azonban a sikkasztásnak nem tényállási eleme.

A lopástól való egyik emblematikus különbség alapja tehát, hogy sikkasztás esetében a dolgot az elkövetőre rábízták. Ebből adódik, hogy eredetileg az elkövető birtokába a dolog teljes mértékben jogszerűen került. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy csupán a dolog birtokosa lett jogszerűen, a tulajdonosa ugyanis soha nem lett.

Kihangsúlyozandó továbbá, hogy a rábízással együtt járó birtokba adás vagy birtokba engedés jogcíme teljes mértékben közömbös. Nem kell, hogy igényeljen felek közötti szerződéskötést a rábízás.

A jogcím közömbösségétől függetlenül azonban a rábízás időtartama már nem jelentéktelen a gyakorlatban. Nem minősül ugyanis rábízásnak „a dolog pillanatnyi átadása, amikor a tulajdonos a közelben tartózkodik, mert a helyzete ilyenkor olyannak tekinthető, mint aki változatlanul birtokolja a dolgot”9 . Ilyen esetekben nyilvánvalóan nem sikkasztást, hanem lopást érdemes megállapítani.

Ilyen alapon nem minősül sikkasztásnak a szomszédnak átadott lakáskulcs sem, hogy felügyelje az ingatlanunkat azon időszakban, mely alatt elutazunk. Nyilván ezen eseti megbízás vis major helyzetben igényli meg a közbeavatkozást (pl. csőtörés, betörés). Az ingatlan vonatkozásában megtárgyaltuk, hogy sikkasztás elkövetési tárgya nem lehet, de ezen esetben a lakásban található ingó dolgok vonatkozásában sem történt meg a rábízás álláspontom szerint.

Továbbá a dolog pillanatnyi átadása mellett a megtekintésre való átadás sem minősül sikkasztásnak. Csalás valósul meg például abban az esetben, ha az elkövető a megtekintésre vagy a kipróbálás végett átvett gépjárművel elhajt.10

Összefoglalóan, a rábízás definiálását elsődlegesen az alábbi bírósági határozat rendezte: „A sikkasztás bűncselekményének megállapíthatósága szempontjából a »rábízás« fogalma alatt az idegen dolog birtokba adását, a birtoklás jogának rövidebb vagy hosszabb időre történő átengedését kell érteni.”11

Ugyan a kérdés kapcsán ugyanezen BH rendelkezik arról, hogy rábízásnak nem minősül a dolog pillanatnyi őrzésére vagy felügyeletére vonatkozó felkérés, mégis hiányérzete támadhatott a jogalkalmazónak annak kapcsán, hogy ezen eseti döntés minden lényeges kérdést lefed-e.

Nem rendelkezik ugyanis teljeskörűen arról a korábban említett elhatárolási ismérvről, hogy az elkövető sosem lesz a dolog tulajdonosa. A tulajdonos ugyanis végig a passzív alany marad, az elkövető csupán a birtokláshoz köthető részjogosítványokat gyakorolja.

Ilyen problematika merült fel a kölcsönként átadott összeg vonatkozásában is, ahol az átadás milyensége nem mellékes. Ugyanis, ha a kölcsönként felvett összeg átszáll az átvevő tulajdonába, úgy nyilvánvalóan sikkasztásról nem beszélhetünk, azonban, ha azt célzott felhasználással bocsátották a rendelkezésére, úgy már sikkasztás megállapítható.12

Ugyanígy felmerült, hogy a tolvajok egymás közötti osztozkodása során, ha egy tolvaj egy másiktól eltulajdonítja a lopott dolgot, akkor megvalósulhat-e sikkasztás. Nyilván ebben az esetben nemcsak, hogy tulajdonosi jogokat nem gyakoroltak a tolvajok, de a különböző birtoklásból fakadó részjogosítványokat sem jogszerűen gyakorolták. Ezáltal nincs a jog által elismert olyan jogos igény, mely alapján akár sikkasztást, akár más bűncselekményt meg lehetne állapítani.13

Ezen szempontrendszer mentén egy később keletkezett bírósági határozat számomra sokkalta megfelelőbben rendezi a rábízás tartamát, mely szerint a sikkasztás tényállásszerűségéhez megkívánt rábízás nem jelentheti a dolog tulajdonjogának átruházását. Ilyenkor csupán a tulajdonjog gyakorlásának egyes részjogosítványainak átengedése történik meg. Ennek okán a birtoklás jogán túlmenően, amennyiben az átruházó szándékában áll, külön rendelkeznie kell a használat és a rendelkezési jog átruházásáról.14

A rábízás időkeretén túlmenően immár tehát figyelembe vesszük a dolog feletti tulajdonjog gyakorlását is, amely alapján különböző, gyakorlatban előforduló jogesetek konkretizálása szükségszerű.

Elkövetési magatartások

Az egység-halmazat, illetve konkretizálva az elhatárolási témakörre való rátérés előtt, utolsó körben egyedül a sikkasztás két elkövetési magatartásának jelentését kell tisztázni: a jogtalan eltulajdonítást és a sajátjaként való rendelkezést.

A jogtalan eltulajdonítás esetén az elkövető a tulajdonosi részjogosítványok teljes körét kívánja gyakorolni. Kategorikusan el kell azonban különítenünk a lopás tényállásában15  foglalt jogtalan eltulajdonítástól.

A lopás során az elvétel mint mozzanat – amely a sikkasztásnak nem tényállási eleme – azért valósul meg, hogy az elkövető a jogtalan eltulajdonítást realizálni tudja (pl. elvétel után a dolog elvitelével, ezzel véglegesen és helyreállíthatatlanul megszüntetve a passzív alany uralmi helyzetét). Ennélfogva a lopás esetében elégséges – ahogy az a törvényi tényállásból is kitűnik – a jogtalan eltulajdonítás célzata.

Ezzel párhuzamosan a sikkasztásnál ez nem elégséges, itt nem az elvételnek a célzata a jogtalan eltulajdonítás. Magyarán itt az eltulajdonítás mint célzat önmagában nem elégséges. A sikkasztás törvényi tényállása megköveteli az eltulajdonítás ténylegességét.

A sajátjaként rendelkezik elkövetési magatartás a jogtalan eltulajdonításhoz képest annyit tesz ki, hogy az csak a tulajdonosi részjogosítványok valamelyikének a gyakorlását foglalja magában. Például a passzív alany azzal bízza rá a dolgát az elkövetőre, hogy azt csak és kizárólag őrizze, de ennek ellenére az elkövető azt használja is.

Ezen elkövetési magatartás vonatkozásában tehát álláspontom szerint helyes az a régi, de idejét nem múlt bírósági határozat, amely azt mondja ki, hogy sajátjaként rendelkezés alatt „a jogosult engedélye nélkül időlegesen tanúsít az elkövető olyan magatartást, mely a tulajdonost megillető rendelkezési jog gyakorlását jelenti”16 .

Ezért is volt helyes álláspontom szerint a közelmúltban hozott azon bírósági döntés, amely szerint: „Elköveti a sikkasztás bűntettét, aki az őrizetében levő, de a sértett tulajdonát képező takarmányt elszállíttatja, és állataival feleteti. Ez esetben a sikkasztás nem sajátjaként rendelkezéssel, hanem eltulajdonítással valósul meg.”17

Az irányadó tényállás ugyanis mindaddig maradhatott volna meg a sajátjaként rendelkezés elkövetési magatartás talaján, ha az elkövető az őrizetére bízott dolgon esetleg valami időleges jellegű tulajdonosi részjogosítványt gyakorol. Például, ha az elkövető szimplán az őrizet helyszínéül kijelölt helyről, előzetes egyeztetés nélkül más helyre szállította volna át a takarmányt, akkor az még mindig a sajátjaként való rendelkezés magatartását jelentette volna. Azzal azonban, hogy a dolgot megeteti az állatokkal, tulajdonképpen teljes körűen gyakorolta a tulajdonosi részjogosítványokat. Egy ideig őrizte a dolgot, helyzetét megváltoztatta, azzal rendelkezett, használta, majd az állatokkal való megetetéssel azt ad hoc meg is semmisítette. Ezek alapján jogtalan eltulajdonításnak volt helye.

Ezen jogesethez hasonló eset az is, amikor a lízingbeadó tulajdonjoga fennmarad, és a lízingszerződés csak a használati jog „időleges átengedését” teszi lehetővé, az elkövető gépkocsit mégis oly módon tartósan használja, mely során a lízingbeadó ellenőrzési lehetősége megszűnik.18

Szándékosság

Végezetül rögzítendő, hogy a sikkasztás csak szándékosan követhető el, ugyanis az elkövető mindig tisztában van vele, hogy a dolog időleges vagy tartós átvételével nem szerzett felette tulajdonjogot. Haszonszerzési célzatot azonban nem tartalmaz, így az eshetőleges szándékkal való elkövetés nem kizárt.

Megjegyzendő azonban, hogy mindazonáltal, hogy a sikkasztás nem tartozik a fehérgalléros bűnözésre jellemző bűncselekmények körébe19 , a törvényi tényállás bonyolultsága miatt elképzelhetőnek tartom, hogy nem minden laikus szemléletmódú ember tudata fogja át, hogy nem került az adott dolog a tulajdonába. Míg az emberölés, a testi sértés vagy a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények köréből a rablás esetén társadalmi hovatartozástól és iskolázottságtól függetlenül elvárhatjuk az elkövetőtől, hogy tudata átfogja a cselekményét, addig ez a sikkasztásnál nem olyan egyértelmű.

Mint láthattuk, egy részletvásárlás vagy egy bonyolultabb kölcsönügylet során egyáltalán nem egyértelmű – egy tanultabb ember számára sem –, hogy az adott dolog a tulajdonába került vagy sem. Innentől kezdve számomra kissé megkérdőjelezhető állítás az, hogy az elkövető mindig a tudatában van annak, hogy tulajdonszerzés hiányában cselekszik.

Nem véletlenül tapasztaltam, hogy számos védő kolléga hivatkozott arra sikkasztás bűntettének tárgyában – dogmatikailag szakszerűtlenül –, hogy védence tudata mit fogott át, és mit nem egy adott ügylet keretében, szándékosság szempontjából. Emberileg értékelhető az e mögött rejlő elgondolás, azonban onnantól kezdve, hogy a sikkasztás csak szándékosan követhető el, az emberi tudattartalom csak tévedés szempontjából értékelhető, vagy esetleg enyhítő körülményként.

Sikkasztás és ügyvédi visszaélés halmazata

A következő jogeset20  abból a szempontból válik érdekessé, hogy a sikkasztás egy immateriális, avagy eredménnyel nem rendelkező törvényi tényállás. A diákok körében mind zárthelyi dolgozatokban, mind vizsgákon visszatérő félreértés szokott lenni, hogy a lopással együtt a materiális bűncselekmények körébe kerül általuk besorolásra.

Pedig alapvetően, ha megnézzük a lopás és sikkasztás törvényi tényállását, azok „kár” vagy „vagyoni hátrány” megnevezés formájában eredményt nem tartalmaznak,21  a bűncselekmény csupán bizonyos összegszerű értékre kerül elkövetésre.

Megjegyezendő továbbá, hogy a sikkasztás mindazonáltal, hogy csak szándékosan követhető el, mint arra hivatkoztam, célzatot nem tartalmaz (eredmény hiánya révén nem is tartalmazhat).

Ezzel szemben az ügyvédi visszaélés alapesete22  és minősített esete23  is célzatosan követhető el. Az alapeset során az elkövetőnek – ügyvédnek – célja az ügyfele számára való jogtalan hátrány okozása. A minősített esetben pedig ezen túlmenően az ügyvéd haszonszerzés végett is valósítja meg az alapesetet.

Ugyanakkor kiemelendő, hogy a befejezetté váláshoz kizárólag a hivatásból fakadó kötelezettségmegszegés szükséges, azzal befejezetté válik. Az előny megszerzése, valamint a hátrány tényleges bekövetkezése nem követelmény.

Végezetül rögzítem, hogy egyik bűncselekmény sem minősül szubszidiárius bűncselekménynek, nyilvánvalóan.

Ezen felvezetés után érdemes megnézni a vonatkozó bírósági határozatot, mely jogeset lényege, hogy az ügyvéd a hozzá ügyvédi teljesítési letétbe helyezett összeg egy bizonyos részére beszámítással élt, abból a megbízás során elmaradt ügyvédi díjat „kipótolta”.

A BH kimondja: „Az ügyvédi visszaélés és a sikkasztás valós alaki halmazatban állhat. A valós alaki halmazat megállapításához mindkét tényállás valamennyi tényállási elemének megvalósulása szükséges.”

Ez így önmagában alapvetően egy univerzális leírás, amely megfogalmazza azon örökérvényű igazságot, hogy mindkét bűncselekmény összes törvényi tényállási elemének megvalósulása szükséges a halmazati megállapításhoz. Azonban az ez után következő részletes indokolásban felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mikor is állhat ez a két tényállás valóban egymással valóságos halmazatban:

  1. „A sikkasztás bűntettével halmazatban nem állapítható meg az ügyvéd terhelt bűnössége ügyvédi visszaélés bűntettében, ha a hátrányokozási célzat a tényállás alapján nem állapítható meg.”
  2. „Ha az ügyvéd hivatásából folyó kötelezettségét azzal a céllal szegi meg, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, de a hátrány nem következik be, kizárólag az ügyvédi visszaélés állapítható meg.”
  3. „Ha az ügyvéd hivatásából folyó kötelezettségét nemcsak abból a célból követi el, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, hanem egyidejűleg az ügyfelének célzott jogtalan hátrány haszon megszerzését is célozza, de a célzott hátrány, illetve haszon nem következik be, ugyancsak az ügyvédi visszaélés minősített esete állapítható meg.”

Ezen felsorolás tulajdonképpen arról szól, hogy az előzetesen felállított tényállítás, avagy az, hogy az ügyvédi visszaélés és a sikkasztás valóságos halmazatban egymással megállapítható, tulajdonképpen miért is nem lehetséges mégsem.

Elöljáróban – mielőtt rátérnék arra, hogy a bírósági határozat alapján mégis mikor is állhatnak egymással valóságos halmazatban –, az én álláspontom megegyezik az előbbi három kitétellel, amelyek kizárják a halmazat megállapítását. Véleményem szerint ugyanis ezen két bűncselekmény valóságos halmazatban való megállapítása nem lehetséges az alapján, ahogy azt a bíróság a későbbiekben teszi.

Nézzük meg tehát azt az esetet, mely szerint lehetséges a valóságos halmazat.

„A sikkasztás bűntettével az ügyvéd terhelt bűnössége az ügyvédi visszaélés bűntettének 285. § (1) bekezdésében meghatározott alapesetével állapítható meg halmazatban akkor, ha az ügyfele letétként kezelt pénzét – ügyvédi hivatásából folyó kötelezettségeit szándékosan megszegve, hátrányokozási célzattal – eltulajdonítja, feltéve, hogy a sikkasztás büntetési tétele 5 évi szabadságvesztésnél súlyosabb, ellenkező esetben kizárólag az ügyvédi visszaélés Btk. 285. § (1) bekezdésébe ütköző és (2) bekezdés szerint minősülő minősített esetét kell megállapítani.”

Először fontos megállapítani, hogy feltűnően a 2. és a 3. pontokból azért, hogy a halmazat megállapítható legyen a két bűncselekmény közt, azt a jogalkalmazó a jogtalan hátrány bekövetkezésének meglétéhez köti. Avagy kicsit leegyszerűsítve: ha jogtalan hátrány nem következik be, látszólagos alaki halmazatban csupán ügyvédi visszaélés kerül megállapításra, ha meg bekövetkezik, akkor sikkasztással valóságos halmazatban.

Érdekes ennek kapcsán kiemelni, hogy amíg az ügyvédi visszaélésnek törvényben meghatározott, kötelező törvényi tényállási eleme a jogtalan hátrány okozása legalább, mint célzat, addig a sikkasztás törvényi tényállásánál ez így külön nincs deklarálva tényállási elemként. Ugyan laikusként attól független, hogy eredményt nem tartalmaz a sikkasztás kár vagy vagyoni hátrány formájában, következtethetünk rá, hogy a jogtalan eltulajdonítással vagy a sajátjaként rendelkezéssel a passzív alany hátrányt szenved, de ez külön nem kerül nevesítésre.

Ez alapján még akár mondhatnánk azt is, hogy az ügyvédi visszaélésnek a jogtalan hátrány okozása csupán célzata, befejezettség már a kötelesség megszegésével megvalósul, míg a sikkasztás befejezett lesz bármelyik elkövetési magatartás megvalósulásával, amely kimondatlanul magában hordozza a hátrány okozását, így ez alapján a halmazati megállapításnak még lehetne is helye.

Ezen megállapítást segíthetné a védett jogi tárgyak közötti különbözőség, mely szerint az ügyvédi visszaélés jogi tárgya az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdek, míg a sikkasztás jogi tárgya a tulajdonviszonyok rendje.

Az indokolás azonban mégsem erről szól, hanem a következők alapján indokolják a valóságos halmazat meglétének lehetőségét.

A Kúria álláspontja szerint: „Az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdek fontosságára figyelemmel előre hozott büntetőjogi védelmet állapít meg arra az esetre, ha az ügyvéd a hivatásából folyó kötelezettségét haszonszerzés végett szegi meg. Ez az előre hozott védelem a magasabb büntetési tétellel történő fenyegetettségre figyelemmel magába olvasztja a jogtalan hátrány bekövetkezte, illetve az ebben megnyilvánuló jogtalan haszon megszerzése esetén megvalósuló vagyon elleni bűncselekményt.”

Magyarán, a Kúria álláspontja szerint az ügyvédi visszaélés kapcsán felmerülő védett jogi tárgy társadalmi védelme annyival előrébb való a sikkasztás által sértett tulajdoni viszonyoknál, hogy a halmazati értékelés lehetőségének ellenére is ad hoc negligálja a sikkasztás meglétét.

A Kúria indokolása szerint, ha a sikkasztást olyan értékre követik meg, amely az ügyvédi visszaélés minősített esetében meghatározott 1-5 évig terjedő szabadságvesztés büntetési tételének felső határát is meghaladná, akkor már értékelni kell a tulajdoni viszonyok sérelmét és a halmazati megállapítás indokolt az ügyvédi visszaélés alapesetével.

Ezzel az indokolással azonban három komoly probléma is adódik álláspontom szerint.

Elsődlegesen attól függetlenül, hogy a jogtalan hátrány okozása csupán célzatként jelenik meg az ügyvédi visszaélés esetén, in abstracto nagy gyakorisággal megállapítható, hogy ez sok esetben be is következik, még ha a törvényi tényállás befejezettségéhez nem is szükséges. Ennek okán csak azon okból, mert a célzatként megfogalmazott jogtalan hátrány bekövetkezik, egy második deliktum tényállása is megállapításra kerüljön halmazatban, érzésem szerint sérti a ne bis in idem elvet, avagy a kétszeres értékelés tilalmát.

Másodlagosan ezen bírósági határozat roppant mód méltánytalan lehet az elkövetővel szemben. Ez alapján ugyanis amíg az elkövető az ügyvédi visszaéléssel járó sikkasztást jelentős értékre követi el – mely 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető24  –, addig csupán az ügyvédi visszaélés minősített esete kerül megállapításra. Azaz a sikkasztás értéke akár az 50 000 000 forint összeget is elérheti, akkor sem fog halmazati elbírálás alá esni. Azonban ugyanez az elkövető, amennyiben 50 000  000 + 1 forint összeg értékben követi el a bűncselekményt, az nem csak már önmagában különösen nagy értéknek25  fog minősülni, amelyre elkövetett sikkasztás 2-8 évig terjedő szabadságvesztést von maga után26 , de még halmazatban megállapításra kerül mellette az ügyvédi visszaélés alapesete is. Ez alapján megtörténhet irreális esetben, hogy akár 1 forint differencia esetén az egyik esetben 1-5 évig terjedően, míg a másik esetben – halmazati számítás alapján – 2-12 évig lesz büntethető az elkövető. Álláspontom szerint ez a kettősség irreális.

A harmadik és egyben talán legsúlyosabb probléma, hogy egyik bűncselekmény se tartalmazza a „ha más vagy súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg” kitételt, így azok nem minősülnek szubszidiárius bűncselekménynek.

Innentől kezdve pedig azon indokolás, amely szerint amíg a sikkasztás büntetési tétele az 5 évet nem haladja meg, addig látszólagos a halmazat, azonban ha meghaladja, akkor meg valóságos, egyáltalán nem értelmezhető. Az indokolás szövege ugyanis a sikkasztást a büntetési tétel függvényében nyilvánvalóan szubszidiárius bűncselekményként kezeli úgy, hogy nem az.

Összefoglalva, saját részről nem zárom ki ezen bűncselekmények egymással halmazatban való megállapítását amellett, hogy a gyakorlatban elképzelni számomra egyelőre nagyon nehéz. Mindazonáltal a Kúria indokolása szerinti halmazati megállapítás a büntetőjogi dogmatikával és elvi rendszerrel álláspontom szerint ellentétes, az nem alkalmazható a gyakorlatban.

Sikkasztás és magánokirat-hamisítás halmazata

Az e fejezetben tárgyalt jogeset pikantériája, hogy a jelenleg hatályos büntetőjog különös részi tankönyv egyik példája a sikkasztás egység-halmazat megítélése körében.27

A jogeset ismertetése előtt érdemes leszögezni, hogy a bírósági határozat alapvetően nem csak általánosságban ír a sikkasztás és a magánokirat-hamisítás halmazati kapcsolatáról.

A határozat így szól: „A sikkasztással bűnhalmazatban kell megállapítani az annak leplezése érdekében elkövetett magánokirat-hamisítást.”28

Így már elöljáróban kiemelném, hogy vizsgálatom körébe ezt a konkrét helyzetet fogom vonni.

Az irányadó jogeset alapján

„a terhelt mint a mg tsz gépkocsivezetője engedéllyel fuvarozást végzett az egyik tsz-tag részére, őt más községbe költöztette. A két helység közötti távolság – az oda és vissza utat figyelembevéve – 532 km. Ennek az útnak a fuvardíja 2747,20 forint. A terhelt a menetlevélen nem a ténylegesen megtett utat tüntette fel, hanem azt rögzítette, hogy jóval rövidebb távolság viszonylatában végzett fuvarozást. Ilyen körülmények között 200 km után járó 1028 forintot fizetett be a termelőszövetkezet pénztárába, a többi pénzt pedig saját céljaira fordította és a mg tsz-nek 1719,80 forint összegű kárt okozott”.

Az első fokon eljáró bíróság csalást állapított meg, azonban magánokirat-hamisítás miatt felmentette a vádlottat, mert az a csalás szükségszerű eszközcselekménye.

Másodfokon az esetet csalásról sikkasztás vétségévé minősítették azzal, hogy a magánokirat-hamisítás bűntettét változatlanul nem látták megállapíthatónak, mivel azt szükségszerű utócselekményként értékelték.

Végül harmadfokon a bíróság hatályon kívül helyezte az előző ítéleti rendelkezéseket azzal, hogy a magánokirat-hamisítás bűnhalmazatban megállapítható.

Indokolása szerint:

„A valótlan tartalmú vagy a hamis magánokirat készítése önmagában nem éri el a társadalomra veszélyességnek a büntető üldözéshez megkívánt fokát, csak akkor, ha ezt a magánokiratot felhasználják. Az adott esetben a terhelt a felvett 2700 forint fuvardíjból csupán 1028 forintot fizetett be a termelőszövetkezet pénztárába, a fennmaradó összeget jogtalanul eltulajdonította. E cselekményét csak úgy tudta végrehajtani, hogy a fuvarelszámolás alapjául szolgált menetlevelet meghamisította s abba valótlan adatokat tüntetett fel. Ezt az okiratot felhasználta, amikor elszámolásra a termelőszövetkezetnél leadta. A terhelt cselekményei időben is elhatárolható, elkülöníthető magatartások, ezért anyagi bűnhalmazatot alkotnak, s mivel azokat egy eljárásban bírálták el a bíróságok, a terhelt bűnösségét mindkét cselekményben meg kellett volna állapítani.”

A jogesetből nyilvánvalóvá válik, hogy végül azért került bűnhalmazat megállapításra, mert a magánokirat-hamisítást önállótlan utócselekményként – így az esetet látszólagos anyagi bűnhalmazatként – nem tudta értékelni a jogalkalmazó. A bűncselekmény-egység megállapíthatóságának kizártságát pedig abban látta a bíróság, hogy önmagában a hamis magánokirat elkészítése még nem lett volna elegendő a bűnhalmazat megállapításához, de annak felhasználása már igen.

Az eset megítéléséhez mindenképpen szükséges pár szót ejteni az önállótlan utócselekmény fogalmáról. Ezen látszólagos anyagi halmazati esetkör akkor kerül megállapításra, ha azt feltételezzük, hogy a jogalkotó az utócselekmény társadalomra veszélyességét az őt megelőző deliktum büntetési tételkeretében már értékelte.

Az önállótlan utócselekmény fennálltának további feltétele, hogy az elő- és utócselekmény in abstracto szükségképpen, de minimum gyakran előforduljanak együtt.29  Egyszerűbben megfogalmazva, akkor lesz önállótlan – vagy régi szóhasználattal élve büntetlen30  – az utócselekmény, ha az az őt megelőző cselekmény célzatát utóbb realizálja.

Elöljáróban fontos leszögezni, hogy a nyilvánvalóan halmazatszűkítő beállítottságomtól eltekintve nem vitatom általánosságban, hogy sikkasztás megállapítható bűnhalmazatban a mai Btk.-ban foglalt szóhasználattal élve hamis magánokirat felhasználásának vétségével31 , azok együttes előfordulása nem okvetlenül in abstracto szükségszerű.

Mindazonáltal kihangsúlyozandó, hogy a jogesetben nem általánosításról van szó, hanem arról, hogy utócselekményként a hamis magánokirat felhasználására az előcselekmény, avagy a sikkasztás leplezésének céljából volt szükséges.

Ezen megközelítésből a bíróság általi indokolás több sebből is vérzik.

Elsődlegesen az elkövető már az előcselekmény – sikkasztás – elkövetése előtt tudta, hogy meg fogja valósítani a hamis magánokirat felhasználásának vétségét. Mint arra a jogeset hivatkozik, „e cselekményét csak úgy tudta végrehajtani, hogy a fuvarelszámolás alapjául szolgált menetlevelet meghamisította”. Egyértelműen tehát nemcsak tudatában volt ennek az elkövető, hanem muszáj is volt megvalósítania, mivel ennek hiányában az előcselekmény nem lett volna kivitelezhető. Ebből kifolyólag az utócselekmény elkövetése in abstracto szükségszerű volt jelen esetben, de általánosságban is in abstracto nagy gyakorisággal előfordul egymás mellett ez a két bűncselekmény leplezési célzatnál.

Konklúzió: Amennyiben az elkövető nem akarta volna végrehajtani a hamis magánokirat felhasználásának a vétségét, úgy a sikkasztást se valósította volna meg, mivel tudatában volt, hogy az utócselekmény elkövetése szükségszerű eleme az eszközcselekménynek a jogesetben.

Másodlagosan az indokolás hivatkozik arra, hogy „hamis magánokirat készítése önmagában nem éri el a társadalomra veszélyességnek a büntető üldözéshez megkívánt fokát, csak akkor, ha ezt a magánokiratot felhasználják”.

A bírói indokolásnak számomra ez még inkább következetlen, az emberi elvárhatóságot nélkülöző pontja. Az elkövető ugyanis nyilvánvalóan azért hamisított magánokiratot, majd később használta azt fel, hogy a sikkasztás révén szerzett pénzösszeget az érdekkörébe vonja. Egyszerűbb megfogalmazással élve: legyen értelme annak, hogy elkövette a sikkasztás bűntettét.

A bírói indokolás szerint a magánokirat-hamisítás önmagában még nem alapozza meg a halmazatot, de annak felhasználása igen. Erről érdemes teljes mértékben laikus szemlélőként gondolkodni: Az elkövető megvalósítja a sikkasztás bűntettét, melytől plusz anyagi hasznot vár. Tudja, hogy ezen összeg érdekkörébe vonásához szükség van a fuvarlevél mint magánokirat meghamisítására. Ez meg is történik. Aztán pedig nyilvánvalóan szükséges ezen hamis magánokirat felhasználása is, mert attól, hogy elköveti a sikkasztást, majd készít egy hamis magánokiratot és azt beteszi a kesztyűtartóba, attól neki nem lesz plusz bevétele és még le is lepleződik. Az elkövető ennek ellenére – hiába követett már el két bűncselekményt – végül a hamis magánokiratot nem használja fel, a sikkasztással szerzett plusz jövedelmet nem vonja érdekkörébe, hanem annyiban hagyja az egészet.

Értelemszerűen a példa teljesen irreális, azonban a bírósági határozat indokolása alapján ez lett volna az elvárható magatartás ahhoz, hogy csupán bűncselekményi egység kerüljön megállapításra. Álláspontom szerint ez a forgatókönyv teljesen valószínűtlen, szükségszerűen meg fogja valósítani az elkövető a hamis magánokirat felhasználását azért, hogy egyrészt az előcselekményből szerzett összeget az érdekkörébe vonja, másrészt pedig azért, hogy ezt leplezze.

Konklúzió: Számomra ezen jogesetben egyértelműen látszólagos anyagi halmazat kéne, hogy megállapításra kerüljön, mégpedig azért, mert a hamis magánokirat felhasználásának a vétsége egy szükségszerűen megvalósuló önállótlan utócselekmény.

Univerzálisan is hozzá kell tennem, nehéz elképzelnem olyan esetet, amiben a hamis magánokirat felhasználása ugyanúgy az előcselekmény leplezése érdekében kerül megvalósításra, és bűnhalmazatot kéne megállapítani. Általánosságban – leplezési célzat nélkül – természetesen a két bűncselekmény egymással halmazatban megállapítható.

Összegzés

Zárásként kiemelendő, hogy az egyes témákban kifejtett álláspontomat és érvelésemet érdemes és kell is fenntartásokkal kezelni. Ennek kapcsán – korábbi egység-halmazat témájú publikációimtól eltérően – Földvári József helyett ezúttal Deák Zoltán sikkasztás témájában íródott publikációjából idézném kedvenc mondatomat zárógondolatként:

„Egy jogi kérdésről folytatott vita többféle megoldást is enged, több, egymástól eltérő jogi gondolatmenet kifejtésére is lehetőséget ad, de feltétlenül közelebb visz a büntetőtörvény helyes értelmének felismeréséhez.”32

Dékány Ádám ügyvédjelölt, PhD-hallgató, megbízott oktató, ELTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszék

  1. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: Btk.) 372. § (1) bekezdés
  2. 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.) 5:14. §
  3. 1/2005. BPJE I. fordulat
  4. BH 2012.5.
  5. BH 2022.3.
  6. BH 1999.441.
  7. BH 2017.110.
  8. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös Rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2019, 695. o.
  9. BH 1979.143.
  10. BH 1996.412.
  11. BH 2010.208. I. fordulat
  12. BH 2013.86.
  13. BJD 1307.
  14. BH 2017.214.
  15. Btk. 370. § (1) bek.
  16. BH 1984.390.
  17. BH 2020.290.
  18. BH 2015.325.
  19. Ezen körben lásd Inzelt Éva: Korrupció: fehérgallérral vagy anélkül. A fehérgalléros bűnözés változó tartalma és formái. A doktori értekezés tézisei. ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2015, 3. o. https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/ 10831/20637/Tezisek_InzeltEva_EDIT.pdf;jsessionid=3436998561C370CC7A2FE641C39494B5?sequence=2
  20. BH 2021.158.
  21. Hollán Miklós szerint így például „a sikkasztás minősülése – a csalással szemben – a dolog értékéhez, nem pedig az okozott kárhoz igazodik. Erre figyelemmel egy 800 millió forint befektetési összeggel való jogosulatlan rendelkezés, ami 300 millió kárt okoz – ha egyéb minősítő körülmény nem áll fenn –, amennyiben sikkasztásnak minősül, öt évtől tizenöt évig, míg csalásként két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Hollán Miklós: Sikkasztás a dolog büntetőjogi fogalmának határain és azon túl. Magyar Jog, 2020/3., 162–163. o.
  22. Btk. 285. § (1) bek.
  23. Btk. 285. § (2) bek.
  24. Btk. 372. § (4) bek. a) pont és Btk. 459. § (6) bek. c) pont
  25. Btk. 459. § (6) bek. d) pont
  26. Btk. 372. § (5) bek. a) pont
  27. Belovics E. – Molnár G. – Sinku P. (2019): i. m. 699. o.
  28. BH 1980.227.
  29. Gellér Balázs – Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2017, 486. o.
  30. Földvári József: Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962, 231. o.; valamint a közelmúltból Busch Béla: Büntetőjog. Általános Rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2006.
  31. Btk. 345. §
  32. Deák Zoltán: Gyakorlati problémák a sikkasztás tényállása kapcsán. Ügyészek Lapja, 2011/3., 39. o.


Your browser does not support the canvas element.