tudományos-szakmai folyóirat

Az állatvédelem büntetőjog-történeti áttekintése hazánkban az új Büntető Törvénykönyv hatálybalépéséig


Szerző(k): Fedor Zsuzsanna Réka

Bevezetés

Az állatokat az őskorban kezdték el háziasítani, azonban fontos kiemelni azt a tényt, hogy egészen a 19. századig ezen élőlényeket nem kedvtelésből tartották, hanem a hasznukért. Míg az őskorban egy igencsak erős állatkultusz és állatok iránti tisztelet élt az emberekben, az ókori rómaiak már korántsem így álltak hozzá az élőlényekhez. A kutyákat, lovakat és a nagytestű macskafajtákat előszeretettel viadaloztatták a gladiátorokkal és egymással. A középkorban az állatok megítélése elsősorban vallási és filozófiai kérdés volt. A keresztények ragaszkodtak ahhoz a nézethez, hogy az állatok az ember szolgálatára lettek teremtve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 18. századig bíróság elé állították a vétkező állatokat is, kihallgatták, megkínozták őket, majd az ordításukat beismerő vallomásként értelmezték. Az újkor a változásról szólt. Megváltozott a társadalom, a technika felfelé ívelt, az emberek új tanok felé fordultak, majd ez a szemléletváltás az állatokhoz való hozzáállásban is megmutatkozott. A 19. század második felében végre megjelent az „állatvédelem” mint fogalom, mostanra pedig a legtöbb fejlett országban létezik állatvédelmi törvény is.

A természetvédelem kezdeti szabályozásának áttekintése (1504–1935)

Mielőtt kitérnék az állatvédelem szabályozási történetére, mindenképpen fontosnak tartom ismertetni a természetvédelmet is, hiszen az állatok a természet tagjai, és természetvédelem nélkül állatvédelem sem létezhetne.

Az első természetvédelemmel kapcsolatos szabályozást Ulászló adta ki. Bár ez a törvénycikk nem az állatok védelmét helyezte előtérbe, hanem a parasztok és a jobbágyok elnyomását, mégis fontosnak tartom kiemelni, mivel azt mutatja, hogy a vadászat és a madarászat fontos szerepet töltött be az emberek életében, s ebből kifolyólag érdekükben állt az, hogy ne következhessen be fajpusztulás. Nem véletlen tehát az, hogy a szegényebb társadalmi rétegnek nem engedték meg az efféle életmódot. Annak a jobbágynak vagy földesúrnak, aki megszegte a tilalmakat, 3 forintot kellett fizetnie.1  Ezt a jogszabályt III. Károly erősítette meg az 1729. évi XXII. törvénycikkel, s kiegészítette azzal, hogy a nem-nemesek nem tarthatnak vizslákat és agarakat. Ezen kívül a fajok védelmében világosabb szabályozást hozott, és a nemeseknek is megtiltotta a vadászatot a szaporodási időszak alatt.2

A következő lényeges szabályozás II. Lipót nevéhez fűződött.3  Az ő törvényében már konkrétan megjelent a természetvédelmi vonatkozás, ugyanis az erdőpusztító tevékenységet végző embert elzárással büntette. Ez azért is volt fontos mérföldkő, mert a pénzbüntetés mellett a cselekményt már szabadságelvonással járó büntetéssel is szankcionálta.

1883-ban újabb vadászati törvényt adtak ki. Napokra lebontva szabályozták a vadászati tilalmat szaporodási időszakban, s konkrét büntetéseket szabtak ki a törvény V. fejezetében. Megjelent a pénzbüntetés helyetti kötelező elzárás is.4

Pár évvel később, hála az orvostudomány fejlődésének, egyre többen kezdtek el foglalkozni az állatok szakszerű gyógyításával. Bár már a technikai fejlődés felfelé ívelt, a közemberek többsége továbbra is az állattartásból élt, ezért érdekükben állt az, hogy ne pusztuljon el az állományuk. A másik fontos tényező, ami újdonság volt, hogy az emberek modernebb világnézetet kezdtek el vallani, és az állatokra már inkább úgy tekintettek, mint társakra. Ebben nagy szerepe volt az első, 1876-os Cruelty to Animals Act című angliai állatvédelmi törvénynek is.

A Cruelty to Animals Act (Anglia, 1876)

A Cruelty to Animals Act, másik nevén Anti-Vivisection (élveboncolás elleni) Act volt a világon az első állatvédelmi törvény. Mivel az állatviadalokat Angliában már korábban eltörölték, azokat nem kellett szabályozni, azonban az állatkísérleteket igen. Nagy divat volt ugyanis akkoriban az élveboncolás, ezért egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy az állatok törvényi védelem alá essenek. Addigra a szigetországban már megannyi állatvédelmi szervezet megalakult, és próbálták visszaszorítani az állatkínzások számát. 1876-ban minden megváltozott. A Cruelty to Animals Act első paragrafusa arról szólt, hogy tilos olyan kísérleteket folytatni élő állatokon, amelyek fájdalmasak. Bárki, aki ilyen tevékenységet folytatott vagy aki ilyen tevékenységben részt vett, 50 fontig terjedő pénzbüntetéssel, aki pedig egynél többször megszegte ezt a szakaszt, az száz fontig terjedő pénzbüntetéssel volt sújtható. Visszaesés esetén maximum három hónapig terjedő szabadságvesztés is kiszabható volt. A törvény külön szabályozta a kísérletek menetét. Ilyen beavatkozásokat csak az végezhetett, aki hivatalosan engedélyt kapott rá a Secretary of State-től, melyet magyarul kabinetminiszternek lehet fordítani. Az állatoknak a kísérlet teljes ideje alatt altatásban kellett lenniük, vagy legalább fájdalomcsillapító hatása alatt, s arra is figyelni kellett, hogy az ébredés után maradtak-e káros mellékhatások vagy fájdalmak. Ha helyrehozhatatlan állapotot tapasztaltak a beavatkozás közben, még az altatás alatt meg kellett ölni az állatot, nem szabadott megvárni az ébredést. A törvény tiltotta az állatkísérletek bemutatását orvosi iskolákban, kórházakban és egyéb helyeken. Fontos továbbá az is, hogy ilyen tevékenység csak és kizárólag az orvostudomány fejlesztése érdekében volt végezhető. Tilos volt a kuráré, vagyis a nyílméregbéka váladékának használata az altatáshoz. Abszolút tilalom alá esett a fájdalmat okozó kísérletek nyilvános bemutatása. Aki ilyet tett, az az első paragrafus szerint volt büntetendő.5

Az angol jogszabály forradalmat indított el a fejlettebb országokban, és egyre többen kezdtek el foglalkozni komolyabban is az állatvédelemmel. Ezen okokból kifolyólag hozták meg Magyarországon az 1888. évi VII. törvénycikket az állategészségügy rendezéséről is. Szabályozták az állatvásárokat, az állatok külföldről történő behozatalát, illetve kezdetleges népegészségügyi szakaszokat is beiktattak, például, hogy betegség vagy járvány esetén mi a teendő az adott állattal kapcsolatban. A törvény kitért még az állatorvosokra, a gyógyszerészekre, illetve az állategészségügyi szolgálatra is, és szabályozta a munkájukat. A IX. fejezetben voltak megtalálhatóak a büntetések. Még itt is kizárólagosan az emberek érdekeit nézték, az emberi egészséget próbálták védeni, és a büntetendő cselekményeket a vétség, illetve a kihágási kategóriába sorolták. A szankcionálási formák közül kikerült az elzárás, de a pénzbüntetés megmaradt, s új szabályként behozták az elkobzást is.

A természetvédelem átfogó szabályozása (1935–1998)

Mivel a VII. törvénycikk hatékonynak bizonyult, csak 47 év után mutatkozott igény arra, hogy újabb szabályozásokat vezessenek be. Rendkívül fontos kiemelni az 1935. évi IV. törvénycikket, ugyanis a törvény címében megjelent a „természetvédelem” kifejezés. Ez több mint 200 szakaszt tartalmazott, így mondhatni, hogy megalkották az addigi legátfogóbb jogszabályt. A törvény külön rendelkezett a büntetési formákról, és ami érdekesség, hogy a pénzbírságnál megjelent a „visszaesés” is, amit akkor ismétlésnek hívtak.6  Az egyik szakasz arról rendelkezett, hogy a természet védett értékeit megrongálni és elpusztítani tilos, mely az állatvédelem szempontjából igen nagy jelentőséggel bírt.7

A következő, témába illő szabályozást az 1961. évi 16. törvényerejű rendelet adta, mely az erdővédelmet különválasztotta a természetvédelemtől. Ezt később az 1977. évi 23. törvényerejű rendelet módosította. 1976-ban hozták az első olyan törvényt, amelynek címében már a „környezet” szó szerepelt.8  Ebben a jogszabályban a vadászat, a halászat és a madarászat olyan értékekként jelentek meg, melyeket óvni kell, mégpedig Az élővilág védelme fejezetcím alatt. A természetvédelemről szóló 1982. évi 4. törvényerejű rendelet a hagyománymegőrzést és a megismerhetőséget tűzte ki célul. Kérte a társadalmat, hogy gondoskodjon a környezetéről, s közoktatási keretben rendelte el a törvény megismerésének biztosítását.9

Az állatvédelem kezdeti szabályozásai (1879–1998)

Az előző alfejezetekben ismertettem a természetvédelem alakulását, most pedig rátérek az állatok védelmére.

Magyarországon is elég korán igény mutatkozott arra, hogy az állatvédelem külön jogi szabályozás alá essen. Az első ilyen jellegű szakasz az 1879. évi XL. törvénycikk (a kihágásokról szóló magyar büntető törvénykönyv) 86. §-ában10  található meg, mely a nagy nyilvánosság előtt, botrányt okozó módon elkövetett állatkínzást elzárással és pénzbírsággal rendelte büntetni. Fontos azonban kiemelni azt, hogy a mai büntető törvénykönyvtől eltérően a védett jogi tárgy itt a közrend, a köznyugalom volt.11  Az Országos Állatvédő Egyesület bár örült ennek az előrelépésnek, mégis megfogalmazott pár kritikát a szabályozással kapcsolatban. Véleményük szerint a „nyilvánosan” való elkövetés felesleges kitétel, egyrészt azért, mert a nyilvánosság fogalmát egyik törvény sem definiálja, másrészt azért, mert ütközik az 1876. évi XIII. törvénycikk 52. §-ával, amely szerint a gazda szabadon elbocsáthatja azt a cselédet, aki állatkínzást követ el (ezt azért emelték ki, mert a cselédek általában egyedül követték el az efféle tetteket, nem pedig mások előtt). Szintén kritizálták a „botrányt okozó módon” kifejezést, ugyanis mindenkinek szubjektív, hogy mit vél botrányosnak, egyeseket az állatkínzás elborzaszt, míg mások szó nélkül elmennek mellette. Ezen kívül a büntetés mértékét túl enyhének találták, s példákat hoztak Dániából, Hollandiából, Bázelből és az Amerikai Egyesült Államokból, amelyek jóval szigorúbbak voltak a miénknél. Ezeket az észrevételeket mint javaslatot fogalmazták meg az igazságügyi miniszterhez címezve, de nem érték el a céljukat.12

A következő fontos szabályozás a vadászatról szóló 1883. évi XX. törvénycikk volt. Ez a jogszabály sem az állatvédelmet tűzte ki céljául, de tilalmazta a vadászat tárgyát nem képező madarak üldözését, a fészkeik rombolását és a tojásaik megsemmisítését is.13

Az 1878. évi V. törvénycikkben, vagyis a Csemegi-kódexben az állatokat ingó dologként kategorizálták. Eszerint aki idegen háziállatot bántalmazott, nyomorékká tett, vagy megölt, az az ingó vagyon szándékos megrongálását követte el, ami a törvény szerint vétség, és a büntetés három évig terjedő fogházbüntetés volt, illetve ötven forinttól ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel volt sújtható. Emellett a tettest kártérítésre is kötelezhették.14  Ennek a bűncselekménynek a kísérlete is büntetendő volt. Igaz, hogy ez a szabályozás sem az állatok egészségét, épségét védte, de ennek ellenére is mérföldkőnek számított; a magyar szabályozás elkezdett közeledni a nyugati országok felé. Fontosnak tartom kiemelni még ezzel a törvénnyel kapcsolatban azt, hogy a háziállatok sorába már nemcsak a haszonállatok tartoztak, hanem a kutyák, a macskák és a denevérek (régi nevükön: szárnyas egerek) is.15

Ugyanúgy a Csemegi-kódexben található meg az állatok bosszúból történő bántalmazása is, ami sokkal szigorúbb büntetés alá esett, mint az előzőekben tárgyalt cselekmény, ugyanis ez egy évtől három évig terjedő börtönbüntetéssel, illetve kétezer forintig terjedő pénzbüntetéssel volt szankcionálható.16

Ezekben az időkben számos miniszteri rendelet is keletkezett az Országos Állatvédelmi Egyesület unszolására, ilyen volt a 91159. számú körrendelet az állatvédelem oktatásáról,17  illetve a 131/1901. számú földművelésügyi miniszteri rendelet az állatorvosok állatvédelmi kötelezettségéről.18  Nagy áttörést jelentett még a 24655/901. számú földművelésügyi miniszteri rendelet is, amely a mezőgazdaságra hasznos állatok védelméről szólt. Ez a rendelet védelem alá helyezte a cickányokat, a denevéreket, 89 madárfajt és a vakondokat is. Az állatok, a fészkek és a tojások elpusztítását a kihágási típusú bűncselekmények kategóriájába sorolta.19

Az állatvédő szervezetek ezután is rengeteget harcoltak a szigorúbb törvényi szabályozásért, de érdemi változást nem sikerült elérniük. A két világháború alatt az állatok védelme (nyilvánvalóan) háttérbe szorult, utána pedig a szovjet megszállás következtében a magyar jogrend átalakult. A kihágások helyébe a szabálysértések léptek, s így az állatkínzás tényállása 2004-ig20  a büntetőjogon kívülre került.

Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvénybe került be először a környezetvédelem mint társadalmi érdek és feladat, majd a régi Btk.-ban választották először büntetőjogilag külön a környezetkárosítást a természetkárosítástól.21

A 17/1968 (IV. 14.) Korm. rendelet 25. §-a és a 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet követte a Kihágási büntető törvénykönyv szemléletmódját, tehát továbbra is a közrendet és a köznyugalmat védte az állatkínzás tényállási beiktatásával, miszerint 50 ezer forint pénzbírsággal volt sújtható az, aki gerinces állatot közterületen vagy nyilvános helyen, mások felháborodására alkalmas módon bántalmaz.22

Az 1978. évi IV. törvény

1996-ig kellett várni arra, hogy e szabályozási tárgykörre ismét figyelmet fordítson a jogalkotó, ugyanis ebben az évben jelent meg az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről. Újabb két év elteltével pedig megalkották a várva várt jogszabályt, az 1998. évi XXVIII. törvényt az állatok védelméről és kíméletéről. Ennek ellenére az 1978. évi IV. törvénybe (a továbbiakban: régi Btk.) maga az állatkínzás törvényi tényállása csak évekkel később, 2004-ben került be.23

A miniszteri indokolás szerint azért volt szükség az állatkínzás büntetőjogi szankcionálására, mert az állatok bántalmazása olyan méreteket öltött Magyar-országon, hogy az államnak kötelességévé vált határozottabban fellépni az elkövetők ellen.24  Megjegyezendő, hogy az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének tényállása a közrend elleni bűncselekmények, azon belül is a közbiztonság elleni bűncselekmények fejezete alatt volt megtalálható a törvénykönyvben, amely besorolással a jogalkotó visszatért az eredeti koncepcióhoz, amit a már korábban említett Kihágási Btk. is alkalmazott.

De mi volt az oka az állatkínzás bűncselekménnyé emelésének? Mi volt az utolsó csepp a pohárban? Erre a válasz valószínűsíthetően a fadd-dombori állatkínzásként elhíresült eset, amikor 2003 júniusában Fadd-Dombori határában néhány biztonsági őr többször meglőtt egy kutyát, majd az állatot az autójuk után kötve, többszáz méteren keresztül vonszolták. Ez az eset válthatta ki az emberek olyan szintű felháborodását, hogy a jogalkotók is kénytelen voltak engedni a társadalmi nyomásnak. 2003-ban a Magyar Állatotthonok Országos Szövetségénél (a továbbiakban: MÁOSZ) kezdtek aláírásgyűjtésbe azért, hogy az állatkínzás kerüljön be a büntető törvénykönyvbe. A kezdeményezést egyébként neves közéleti személyek is támogatták, úgymint Göncz Árpád vagy Bárándy Péter. A fadd-dombori esetet követően azonban a politikusok állatvédelmi aktivitása is megnőtt, így egyenes út nyílt a bűncselekménnyé nyilvánítás felé.25

Az állatkínzás

266/B. § (1) Aki

a)gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b)állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi,

vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik.

(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)–(2) bekezdésben írt bűncselekményt olyan módon követik el, hogy az az állatnak különös szenvedést okoz.

Ezen tényállás a már említett beiktatási törvényig egyik büntető törvénykönyvben sem szerepelt előzőleg, de az állatkínzások száma annyira elszaporodott, hogy a jogalkotó muszáj volt kiemelten és súlyosabban büntetni az ilyen cselekményeket.

Ehhez a szakaszhoz mindenekelőtt meg kell határozni az állatkínzás fogalmát, mely az 1998. évi XXVIII. törvény szerint az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása.26  A régi Btk. azonban az állatkínzás tényállását három pontra bontotta, különbséget téve az egyes állatosztályok között azzal, hogy más-más elkövetési magatartási formát rendelt hozzájuk. A tényállás (1) bekezdésének a) pontjában az elkövetési magatartás a gerinces állat bántalmazása, illetve olyan bánásmód alkalmazása, amely alkalmas arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Ehhez képest a b) pontban az elkövetési magatartás az elűzés, kitevés, elhagyás volt, de már nem a tágan értelmezendő gerinces állatok sérelmére, hanem leszűkítette a kört a háziasított emlősállatokra és az ember környezetében tartott veszélyes állatokra.27  Sőt, a bűncselekmény alannyá válásának a feltétele az volt, hogy az elkövető állattartó legyen. A két említett passzust a törvénykönyv két évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni vétség elkövetése miatt. A (2) bekezdés büntetési tétele az (1) bekezdés szerint minősült, de itt az a személy volt büntetendő, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászott, illetőleg az, aki a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel, vagy tiltott módon halászott vagy horgászott. Végül a (3) bekezdés rendelkezett arról, hogy bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó az, aki az első vagy a második bekezdésben írt bűncselekményt olyan módon követi el, hogy az az állatnak különös szenvedést okoz.

Az állatkínzáson kívül a régi Btk.-ban megtalálható volt még a tiltott állatviadal szervezése, a természetkárosítás, valamint a környezetkárosítás is.

Összefoglalás

Ez volt tehát az állatvédelem büntetőjog-történeti áttekintése hazai viszonylatban. Jól látható, hogy a magyar jogrend egy ideig teljesen követte a történelmi sémát, így az állatokat a középkorban csupán a hasznukért tartották. Az angol törvények megjelenésekor a 20. század elején megalakultak az állatvédelmi egyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy az állatok érző élőlény jellegének hangot adjanak. Sok időt kellett azonban várni arra, hogy az állatvédelmet a jogszabályok is támogassák, és még többet arra, hogy egy állat bántalmazása büntetőjogi szankciókat vonjon maga után.

A jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) már egy nagyon részletes és kimerítő törvényi tényállást tartalmaz. A régi Btk.-hoz képest bővült az állatok védelmével kapcsolatos szabályok köre, így az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezése mellett bekerült az orvvadászat és az orvhalászat tényállása is. Emellett az eredetileg meglévő jogszabályhelyek is jelentős változáson mentek keresztül, s a bűncselekmények végre önálló, büntetőjogi kategóriát kaptak a Btk. XXIII. fejezetében, A környezet és természet elleni bűncselekmények cím alatt.

A környezet és a természet elleni bűncselekmények a Btk. szerint a környezetkárosítás, a természetkárosítás, az állatkínzás, az orvvadászat, az orvhalászat, a tiltott állatviadal szervezése, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, az ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés, a radioaktív anyaggal visszaélés, a nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés, valamint az atomenergia alkalmazásával visszaélés. Az állatkínzás vonatkozásában pedig kiemelten és különösen fontos, hogy a védett jogi tárgy immár nem a közbiztonsággal és nem is a köznyugalommal áll kapcsolatban, hanem az az állatok védelméhez, kíméletéhez fűződő társadalmi érdek lett.

Fedor Zsuzsanna Réka, ügyész, Balassagyarmati Járási Ügyészség

  1. Részlet az 1504. évi (ismertebb nevén 5. dekrétum) XVIII. törvénycikkéből: „1. § Hogy tehát e bajt kellő szerrel orvosoljuk, megállapitottuk, hogy mostantól fogva jövőre az ország jobbágyai és parasztjai közül senki se merjen bármi módon vagy bármi mesterséggel szarvasokra, őzekre, nyulakra és vadkanokra vadászni, valamint fáczánokra és császárfajdokra, vagyis ugynevezett »császármadarára« madarászni.”
  2. „3. § És e szerint, habár a közvetlenül most kijelentett módon, a vadászat és madarászat szabadsága a nemesek és földesurak részére épen marad: szaporodás idején mégis, mint mondva volt, s az erdők tilos részén, a földesurak s nemesek engedelme nélkül, kikhez az ilyen tilos erdő tartozik, a vadászatot és madarászatot gyakorolni nem szabad.”
  3. 1790/91. évi LVII. törvénycikk
  4. 1888. évi XX. törvénycikk 37. §
  5. http://www.irishstatutebook.ie/1876/en/act/pub/0077/print.html
  6. 1935. évi IV. törvénycikk 240. §
  7. 1935. évi IV. törvénycikk 214. §: „A természet védett tárgyait elpusztítani, megrongálni vagy azoknak eredeti állapotát megváltoztatni, védett fajhoz tartozó állatot vagy növényt elpusztítani, vagy tenyészetében megzavarni, ily állatot bántalmazni, elfogni vagy fogságban tartani, ily növényt a földtől elválasztani tilos.”
  8. 1976. évi II. törvény
  9. Jámbor Adrienn: Az állatvédelem jogi szabályozásának története hazánkban. In: Stipta István (szerk.): Doktoranduszok Fóruma 2012. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Miskolc, 2013, 81–86. o.
  10. „Aki nyilvánosan, botrányt okozó módon állatot kínoz, vagy durván bántalmaz, úgyszintén, ki az állatkínzás ellen kiadott rendeletet vagy szabályrendeletet megszegi: nyolcz napig terjedhető elzárással és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.”
  11. Bárándy Gergely: Az állatkínzás jelene és jövője. Külföldi szabályozási modellek. Debreceni Jogi Műhely, 2010/2., http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/2_ 2010/az_allatkinzas_jelene_es_jovoje/
  12. Állatvédelem, 1901/1., 12–15. o.
  13. Máday Izidor: Az Országos Állatvédelmi Egyesület huszonötévi működése és az állat-védelmi törekvések Magyarországban. Grimm Gusztáv, Budapest, 1907, https://mek. oszk.hu/10200/10258/10258.htm
  14. 1878. évi V. törvénycikk, 418. §
  15. Állatvédelem, 1901/4., 52. o.
  16. Uo. 53. o.
  17. Állatvédelem, 1901/3., 38. o.
  18. Állatvédelem, 1901/4., 50. o.
  19. Máday I. (1907): i. m.
  20. 2004. évi X. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról
  21. Bándi Gyula: Környezetjog. Szent István Társulat, Budapest, 2011, 376. o.
  22. Bárándy G. (2010): i. m.
  23. 1978. évi IV. törvény 266/B. §
  24. 2004. évi X. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról
  25. Dobszay János: Megkésett hajrá. Heti Világgazdaság, 2003. augusztus 16., 79–80. o.
  26. 1998. évi XXVIII. törvény 3. §
  27. Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog. Különös rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2011, 404. o.


Your browser does not support the canvas element.