Az állatvédelmi eljárások egymásra hatása és az alkotmánybírósági jogértelmezés
Bevezető
Az állatvédelem témakörének aktualitása nem kérdéses. A jogalkotó szigorító rendelkezésekkel pönalizálja az állatokkal szembeni jogellenes magatartásokat és rendel hozzá intézményrendszert, így még külön állatvédelmi kormánybiztosi poszt is létrejött, ráadásul az állatvédelem az egyik olyan terület, ahol különösen érvényesül a közvélemény nyomása. Az amerikai szakirodalom „halálos kapcsolódás” szakzsargonnal jelöli azt a jelenséget, miszerint az állatok és az emberek elleni erőszak közös alapokon nyugszik, összefüggést vélelmezve és egyfajta fokozatosságot érzékeltetve kutatások alapján az állat ellen irányuló jogsérelmek emberre való átterjedésében. Az állatvédelem eleve több rétegű, inter-, illetve multidiszciplináris terület, különböző tudományágak foglalkoznak vele, amelyek ezek zászlóshajója a jog és az állatorvostudomány, de kiemelendők a pszichológiai vagy a gazdasági aspektusok is. A jogon belül is különböző jogágakba tartozó szabályok érvényesülnek az állatok jogi védelme terén, a büntetőjogi szabályok mellett közigazgatási jogi és polgári jogi aspektusai is vannak. Példaként lehet említeni a tevékenységtől eltiltás jogintézményét, ami több jogági vetületben és értelemben létezik. Az állatok mint érző lények kategóriáját az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 13. cikke rögzíti, ami túlmutat az állat dologként való kezelésén. Az állatok megkülönböztetett védelme az érző- és szenvedőképességük okán indokolt,1 a jogi védelem célja a jóllétük, kíméletük, a szükségtelen szenvedésük elkerülése és az életük megóvása. A civiljogi kódexek is egyre inkább megragadják az állatoknak ezt a speciális jellegét, ami a dologi megközelítéstől ténylegesen eltávolodik. Az állatvédelem tágabb értelemben élő szervezetként (élőlényként), természeti értékként fajvédelmet biztosít az állatoknak a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) szabályait figyelembe véve. Szűkebb értelemben pedig egyedvédelem, maga az állatjogi kódex, az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) rendelkezései is jellemzően ezt a célt szolgálják. Az egyes magatartásoknak több jogághoz tartozó jogkövetkezményei lehetnek, azonban ezen jogkövetkezmények alkalmazása nem lehet parttalan, korlátjuk egy alkotmányjogi alapokon nyugvó alapelv: a ne bis is idem elve.
Ne bis in idem
A ne bis in idem a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés (értékelés) tilalmának elve, amelynek célja a párhuzamos eljárások kiküszöbölése. Az elv alapvetően büntetőjogi eredetű, az állatvédelem terén a közigazgatási jogi és büntetőjogi szankciórendszerében elemezhető leginkább. Tulajdonképpen a legalitás elvéből fakadóan az állam büntetőhatalmi igényének korlátozásának rendezőelve. Az állatok jogi védelmének fundamentumai nemzetközi dokumentumokon alapulnak, de az Európai Unió is kiemelt prioritásként kezeli, a Lisszaboni Szerződés az állatokat érző lényként ismeri el.2
Nemzetközi jogi és európai uniós jogi viszonylatban dokumentumok rögzítik a ne bis in idem szabályait. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya3 14. cikk 7. pontja értelmében senkivel szemben sem lehet büntetőeljárást indítani vagy büntetést kiszabni olyan bűncselekmény miatt, amely miatt az adott ország törvényének és büntetőeljárásának megfelelően jogerős ítélettel már elítélték vagy felmentették. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez4 csatolt hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikke pedig az ugyanazon államban lefolytatott második eljárás tekintetében hivatott a terhelt jogvédelmét biztosítani. Az Európai Unió bíróságai és a tagállami bíróságok által alkalmazott5 Alapjogi Charta6 50. cikke értelmében senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. A Schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény7 kétszeres büntetés tilalma elvének alkalmazásáról szóló 54. cikke értelmében az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.
Az EJEB8 és az EUB9 joggyakorlatában több alkalommal merült fel az azonos tényalapú cselekmények kettős – közigazgatási jogi és büntetőjogi – szankcionálásának kérdése. Az EUB a ne bis in idem elvének az adójogi és büntetőjogi szankciók halmozódása (konkrétan a hozzáadottérték-adó megfizetésének elmulasztása) miatti Åkerberg Fransson10 ítéletben rögzítette, a ne bis in idem elve nem zárja ki, hogy valamely tagállam ugyanazon tényállásra egymást követően adójogi szankciót és büntetőjogi szankciót alkalmazzon, amennyiben az első szankció nem büntető jellegű, aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata. Ugyanazon jogsértés miatt különböző jogágakhoz tartozó szankciókat írhatnak elő, különösen az adózás, a környezetvédelem és a közbiztonság területén. A kettős szankcionálás önmagában nem jelentené a ne bis in idem elvének megsértését, ha a közigazgatási szankció és a büntetőjogi szankció egymásra tekintettel kerül alkalmazásra; így például a büntetés enyhítése a korábban kiszabott közigazgatási szankcióval.11
Az EJEB az A és B kontra Norvégia ügyben12 kiterjesztőleg értelmezte az elvet. Összegezte, hogy két büntető jellegű szankció bizonyos feltételek esetén kiszabható, és az eljárások egységes egésznek tekintendők, ha szoros anyagi és időbeni kapcsolat áll fenn köztük, valamint az eljárás célja és eszközei kiegészítőek és az eljárás következménye előre látható és arányos az illetőre nézve. Az EUB a Menci-ügyben13 pedig a nemzeti bíróságokra bízta az eljárás- és szankcióhalmozódás többletterhének az elkövetett jogsértés súlyához képest feltétlenül szükséges mértékre történő korlátozását. A kétszeres értékelés tilalmába ütközés megállapításához az EJEB az ún. Engel-kritériumokat alkalmazta,14 amelyet egy korábbi ügyében dolgozott ki, és ezt az EUB a Bonda-ügyben15 vette át végül, értelmezve a bűncselekmény fogalmát, és szélesebb értelmezési keretet adva a ne bis in idem elvének. Az Engel-kritériumok három értékelési kört vizsgálnak: az adott cselekmény az adott nemzeti jog szerint bűncselekménynek minősül-e; a jogellenes cselekmény milyen természetű; és hogy az alkalmazott szankció milyen jellegű és súlyú, a célja az elrettentés-e, vagy a prevenció. Ennek mintájára, ha valakivel szemben két olyan eljárás folyt, amely büntető jellegű, mindkét eljárás tárgya ugyanazon jogellenes cselekmény (idem) és emiatt szabtak ki párhuzamosan két szankciót (bis), amely hatékony, arányos és elrettentő, az a ne bis in idem elvébe ütközik. Fő kérdések, hogy a kettős eljárásoknak előre látható következményei voltak-e; arányosak-e; és a hatóságok mindent megtettek-e a kettős elbírálás elkerülése érdekében. Így kristályosodott ki a ne bis in idem elvének kiterjesztő értelmezése. Az ugyanazon cselekmény fogalma alatt a történeti tényállásbeli azonosságot kell figyelembe venni, függetlenül a jogi minősítéstől és a védett jogi tárgytól.16 Az EUB és az EJEB ítélkezési gyakorlata kölcsönhatásban van egymással és aligha mondható, hogy a ne bis in idem elv értelmezése befejeződött volna.
A magyar állatvédelmi eljárások kérdései a ne bis in idem szempontjából
Büntetőjogi, közigazgatási jogi és polgári jogi normákat találunk az állatok jogi védelme terén. A közigazgatási eszközrendszer olyan dinamikusan fejlődött, hogy tucatnyi ágazati bírságtípus létezik, amelyek alkalmazása az eljárások költséghatékonysága és gyorsasága miatt különösen megfontolandó, ugyanakkor alkalmazásuk jogbiztonsági és alkotmányossági problémákat vethet fel. Éppen az Alkotmánybíróság gyakorlatában felmerült két eset kapcsán szemléltetem az állatok jogi védelmére irányuló eljárások párhuzamosságának anomáliáit.
Magyarország Alaptörvénye a XXVIII. cikk (6) bekezdésében tartalmazza a ne bis in idem elvét, amelynek értelmében a jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. Az Alaptörvény P) cikke tartalmazza az állatfajok védelmét, a polgári jog az állatot speciális dologként kezeli, a büntetőjog tilalmazott magatartásokkal védelmezi, a közigazgatási jogban pedig külön állatvédelmi előírások és szankciók lelhetők fel. A büntetőjogi és a közigazgatási jogi szankciók esetkörei gyakran hasonlóak, az Ávt. is számos olyan magatartást szabályoz, amelyek büntetőjogi konzekvenciákkal is járhatnak. Ezt érzékelve a jogalkotó megpróbálta egymáshoz képest is szabályozni a különböző eljárásokat az állatok jogi védelme tekintetében. Az Ávt. és az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet mellett az eljárások párhuzamossága kapcsán a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvényt (a továbbiakban: Szankció tv.) szükséges kiemelni, ami pont a ne bis in idem elvének gyakorlati érvényesülését hivatott elősegíteni a párhuzamos eljárások rendezésének szabályozásával. Ennek előzménye azonban egy érdekes eset volt, amely az Alkotmánybíróság elé került.
A 8/2017. (IV. 18.) AB határozat
Az Alkotmánybíróság elősegítette a ne bis is idem elvének értelmezését.
A 38/2012. (XI. 14.) AB határozat annyiban fontos, hogy a kriminális jelleget három tényező alapján ítéli meg, egyrészt, hogy az eljárás tárgyát képező jogellenes magatartás az adott állam jogrendszerében bűncselekménynek minősül-e; másrészről az elkövetett jogellenes cselekménynek milyen a jellege; harmadrészt pedig a kilátásba helyezett, illetőleg alkalmazott szankcióknak milyen jellege van és milyen súlya. Így büntetőügynek minősülnek a közigazgatási jogi és a szabálysértési szankciók, melyek rendelkezhetnek a büntetőjogi szabályozás sajátosságaival, különösen az állatvédelmi bírság és állatkínzás tekintetében. A ne bis in idem elvét az Alkotmánybíróság már a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatában olyan alkotmányos jelentőségű rendelkezésnek tekintette, amelyik – összekapcsolva a res iudicata elvével – az állam büntetőhatalmának korlátját jelentheti.17
A 8/2017. (IV. 18.) AB határozat volt az, amely konkrétan állatvédelmi eljárásokkal kapcsolatban értelmezte a ne bis in idem elvét, figyelembe véve a kialakult európai joggyakorlatot. A határozat alapjául szolgáló ügyben az állatkínzás vétsége miatt 125 000 forint pénzbüntetésre ítélt elkövetővel szemben később az állatvédelmi hatóság 450 000 forint pénzbírságot szabott ki, amit az elkövető méltánytalannak és aránytalannak ítélt, és ellene jogorvoslattal élt. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy ha állatkínzás vétsége vagy bűntette miatt büntetőjogi felelősség megállapításának van helye vagy a büntetőjogi felelősség kérdésében már jogerős marasztaló döntés született, akkor ugyanazon tényállás alapján indult állatvédelmi hatósági eljárásban ugyanazon jogellenes cselekmény miatt állatvédelmi bírság kiszabására ugyanazon személlyel szemben nem kerülhet sor, hiszen a büntetőjogi jogkövetkezmény megtorló jellegű szankciója mellett ugyancsak represszív célú közigazgatási szankció nem alkalmazható. A jogalkotó feladata a jogbiztonság elvéből fakadóan rendezni ezt az alkotmányos kérdést.
A Szankció tv. és a ne bis in idem
Ezt figyelembe véve született meg a Szankció tv., amely több módosítást követően lépett hatályba végül 2021. január 1. napjától, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági eljárás során megállapított jogszabálysértésekre, közigazgatási szabályszegés miatt a közigazgatási hatósági ügyben érdemi döntéssel kiszabható jogkövetkezményekre, közigazgatási szankciókra vonatkozóan. A Szankció tv. alapvető célkitűzése volt, miszerint el akarták kerülni azt, hogy meghatározott személy által elkövetett valamely jogellenes cselekményt két, egyébként más jogágba tartozó, párhuzamos vagy egymást követő eljárás eredményeképpen mindkét eljárásban azonos tartalmú – közigazgatási és büntetőjogi – szankcióval sújtsanak. A Szankció tv. közigazgatási szabályszegéseket csoportosít, amelyek közt kiemelt szankció a közigazgatási bírság és a tevékenység végzésétől való eltiltás; míg nem kiemelt szankció a figyelmeztetés és az elkobzás. A büntetőjogi felelősségre vonás elsődleges a büntetőjogilag is fenyegetett közigazgatási szabályszegés esetén a Szankció tv. értelmében.18 Ez lényegében azt jelenti, hogy ha a bíróság a jogsértő magatartást megvalósító természetes személyt ugyanazon tényállás alapján jogerős ügydöntő határozatában elítélte, és vele szemben büntetést szabott ki (intézkedést alkalmazott), vagy arra hivatkozással, hogy a bűncselekményt nem a vádlott követte el, felmentette, a törvény hatálya alá tartozó szankciók közül a közigazgatási bírság, és a tevékenység végzésétől való eltiltás – mint kiemelt szankció – vele szemben nem alkalmazható, csak a nem kiemelt szankciók alkalmazására van lehetőség. Ha a közigazgatási hatóság tudomására jut, hogy az eljárása alapjául szolgáló jogsértő magatartás miatt büntetőeljárás van folyamatban, és a közigazgatási szankció alkalmazása az előzőek szerint a büntetőeljárás kimenetelétől függ, a hatóság az eljárását a büntetőeljárás befejezéséig felfüggeszti. A büntetőjogilag nem fenyegetett közigazgatási szabályszegés esetén a Szankció tv. rendelkezéseiből következően büntetőjogi felelősségre vonásra – illetve annak mellőzésére – tekintet nélkül alkalmazható a Szankció tv. hatálya alá tartozó figyelmeztetés és elkobzás – mint nem kiemelt szankció –, valamint a Szankció tv. hatálya alá nem tartozó más közigazgatási szankció vagy intézkedés.
A 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat
A Szankció tv. azonban nem tudott minden problémát orvosolni. Ahogy az már a törvény hatálybalépésekor várható volt és egy tanulmányomban jeleztem is,19 a gyakorlatban az eljárások idődimenzióját tekintve könnyen előfordulhat, hogy hamarabb szabnak ki az elkövetővel szemben bírságot, minthogy a büntetőjogi felelősségre vonás megtörténne. Ilyen eset eredményeként született meg a 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat, amelynek tárgya a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 246. § b) pontja elleni bírói kezdeményezés – orvhalászat tekintetében a kétszeres értékelés tilalma – volt. Az eset részletesebb ismertetése alapján érzékeltethetőek a kétszeres szankcionálás problémái.
a) Indítvány
A Ráckevei Járásbíróság indítványozó bírója az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztése mellett a Btk. 246. § b) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. A büntetőeljárásban szereplő tényállás szerint egy természetes személy ún. gereblyéző20 módszerrel horgászott, mely alapján vele szemben közigazgatási eljárás keretében halvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, majd büntetőeljárás indult orvhalászat vétsége miatt. A Btk. 246. § b) pontja szerint, aki külön jogszabályban meghatározott tiltott eszközzel, tiltott módon vagy kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az indítványozó bíró álláspontja szerint ugyanazon személy szándékos cselekménye a Btk. szerinti orvhalászati tényállás elemeit, valamint a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Haltörvény) szerinti halvédelmi bírság alapjául szolgáló cselekmény tényállási elemeit egyaránt kimeríti, ami felveti a ne bis in idem elv sérelmét. Az indítványozó álláspontja szerint a büntetőeljárás vádlottjával szemben jogerősen kiszabott közigazgatási, büntető jellegű szankciót követően a kétszeres eljárás tilalma miatt büntetőeljárás nem indítható, és a kétszeres értékelés tilalma miatt büntetőjogi szankció nem alkalmazható. A cselekmény kétszeres értékelése és kétszeres büntetése a jogbiztonság sérelmével jár, ezért a jogbiztonság érvényre juttatása érdekében egyértelmű szabályozásra lenne szükség a tekintetben, hogy mikor folytatható le halvédelmi bírság kiszabására irányuló hatósági eljárás, és mikor van helye büntetőeljárás megindításának.
b) Döntés
Az Alkotmánybíróság az eljárása eredményeként megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság és a XXVIII. cikk (6) bekezdésében rögzített ne bis in idem elv összehangolt értelmezéséből fakadó követelményeknek megfelelően szabályozta a Haltörvény szerinti halvédelmi hatósági eljárást és a Btk. 246. §-ában foglalt orvhalászat miatt folytatható büntetőeljárást. Ezért az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. szeptember 30. napjáig tegyen eleget.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a Btk. 246. § b) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasította.
c) Az érvrendszer kardinális pontjai
A halvédelmi bírság kiszabására irányuló közigazgatási eljárás büntető jellegű eljárásnak, a halvédelmi bírság pedig a Btk.-ban szabályozott, a pénzbüntetéssel megegyező büntető jellegű szankciónak minősül. Mindezek alapján a halvédelmi bírság kiszabására irányuló közigazgatási eljárásra kiterjed a ne bis in idem alkotmányos elvének érvényesülési köre. Az alkotmányos garanciarendszer nemcsak a büntetőjog területére terjedhet ki, hanem akár a szabálysértési, fegyelmi vagy versenyfelügyeleti (közigazgatási) eljárásokra is.
Az alkotmánybírósági érvelés rámutat az állatokhoz kapcsolódó eljárások egymásra hatásának kibontakozó tendenciáira. A jogellenes halfogásra irányuló tevékenységet a magyar jogrendszer több módon, különböző jogszabályi rendelkezésekben szankcionálja. Az orvhalászat vétségének Btk.-beli tényállását a Haltörvény rendelkezései töltik meg tartalommal, amelyben a hátrányos jogkövetkezménnyel sújtható jogellenes magatartások köre ugyan szélesebb, mint a Btk.-ban az orvhalászat bűncselekményként büntetni rendelt jogellenes magatartások köre, azonban az orvhalászat tényállása ugyanazokat a tényállási elemeket tartalmazza. Ebből fakadóan a közigazgatási eljárás és a büntetőeljárás feladata egyaránt a Haltörvényben szankcionálni rendelt cselekmény tényállási elemeinek a tisztázása, a halvédelmi hatósági eljárás során értékelendő tények köre teljesen megegyezik a büntetőeljárás során értékelendő tényállási elemekkel. A Btk. 246. § b) pontja és a Haltörvény egyaránt büntetni rendeli az olyan halfogásra irányuló tevékenységet, amelyet Haltörvényben meghatározottak szerinti tiltott eszközzel, tiltott módon vagy kíméleti területen végeznek, amelyek így, két eltérő jogági területhez tartozó eljárás lefolytatásának az eredményeként, eltérő felelősségi formák keretében, akár egymással párhuzamosan is szankcionálhatók. A párhuzamos szankcionálást érintő szabályokra a Szankció tv. és az Ákr. szabályai vonatkoznak. Ha párhuzamosan indult meg a közigazgatási eljárás és a büntetőeljárás, az Ákr.-ben foglalt szoros ügyintézési határidőkből következően a gyakorlatban jellemzően a közigazgatási eljárás zárul hamarabb jogerős határozattal, eljárásjogi akadálya pedig jelenleg nincs annak, hogy a közigazgatási eljárásban hozott határozattal elbírált cselekmény miatt büntetőeljárás induljon. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 7. § (5) bekezdése értelmében a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el bűncselekményt, a bíróságot, az ügyészséget és a nyomozó hatóságot nem köti a polgári, a közigazgatási, a szabálysértési, a fegyelmi vagy más eljárásban hozott határozat, illetve az abban megállapított tényállás.
A Szankció tv. az eljáró hatóság mérlegelésétől függetlenül kívánta kizárni, hogy a büntetőjogi szankcionálást a közigazgatási eljárásban is büntető jellegű jogkövetkezmény alkalmazása kövesse, ami megfelel a ne bis in idem elvből fakadó követelményeknek, ugyanakkor a szabályozás összességében mégsem alkalmas ezen követelmények érvényesítésére annak következtében, hogy a közigazgatási szankciók köre nem korlátozódik a Szankció tv. 2. § (3) bekezdésében nevesített jogkövetkezményekre. A Szankció tv. 2. § (4) bekezdése értelmében ugyanis törvény vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet további közigazgatási szankciókat állapíthat meg. A Szankció tv. szabályozása pedig egyrészről nem zárja ki ezen további szankciók köréből a büntetőeljárást követően sem a büntető jellegű közigazgatási jogkövetkezményeket, másrészt nem teszi lehetővé azt sem, hogy a ne bis in idem elvre figyelemmel maga az eljáró hatóság vizsgálja a szankció büntető jellegét, és gondoskodjon a ne bis in idem elv érvényre juttatásáról.
A Szankció tv. rendelkezését megsértő közigazgatási hatósági határozat törvénysértő. Az Ákr. 120. § (1) bekezdés a Szankció tv. előírásaival összhangban úgy rendelkezik, hogy ha a hatóság megállapítja, hogy a másodfokú hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését annak közlésétől – a Szankció tv. 5/A. §-ába ütköző esetben a büntetőügyben hozott határozat közlésétől – számított egy éven belül, legfeljebb egy ízben módosítja vagy visszavonja. A felügyeleti eljárásra irányadó, az Ákr. 121. § (2) bekezdésében foglalt szabály értelmében továbbá, ha a hatóság döntése jogszabályt sért, a felügyeleti szerv legfeljebb egy ízben azt megváltoztatja vagy megsemmisíti, és szükség esetén a döntést hozó hatóságot új eljárásra utasítja. A felügyeleti szerv a Szankció tv. 5/A. §-ába ütköző esetben a büntetőügyben hozott határozat közlésétől számított egy éven belül akkor is így jár el, ha a döntés megváltoztatására és megsemmisítésére irányadó határidő egyébként már eltelt.
A jogalkotó által a fentiek szerint kialakított szabályozás rendszerében a büntetőbíróság döntése az elsődleges. A hatályos szabályozás ugyanis nem írja elő, hogy az utóbb eljáró büntetőbíróság a közigazgatási eljárásban kiszabott szankcióra tekintettel alkalmazzon jogkövetkezményt. Ehelyett a közigazgatási hatóságtól kívánja meg, hogy a szankcióalkalmazást minden esetben, így akár utólagosan is korrigálja. Az Alkotmánybíróság szerint a szabályozás kidolgozásakor nem vette ugyanakkor figyelembe a jogalkotó, hogy ezen korrekció objektív akadályokba ütközik. A korábban megfizetett közigazgatási bírság a közigazgatási hatóság határozatának megváltoztatása nyomán, utólag – a büntetőeljárás lefolytatását követően, tehát ugyan akár több év elteltével, de – visszatéríthető. Az eltiltás utólagos korrekciójára ugyanakkor a szankció jellegénél fogva bizonyosan nem kerülhet sor. Az eltiltással töltött időtartam ugyanis utólag nem pótolható, nem tehető semmissé.21 A felügyeleti jogkörben a döntést hozó hatóság döntésének megváltoztatására, megsemmisítésére csupán egy ízben kerülhet sor, ezzel is elősegítve az ügyek mielőbbi végleges lezárását. Így a ne bis in idem elv sérelmének orvoslására nem minden esetben, hanem csak olyan ügyekben kerülhet sor, ha egyéb törvénysértés nem szorul korrekcióra. Ha pedig a közigazgatási hatóság döntését a közigazgatási bíróság érdemben elbírálta, az Ákr. fenti rendelkezései szerint nincs helye a döntés hatóság általi megváltoztatásának vagy megsemmisítésének. Ilyenkor a törvénysértés a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) rendelkezései alkalmazásával, végső soron perújítás keretében orvosolható. A perújítási kérelem előterjesztésének határideje – a Kp. által felhívott polgári perrendtartás szabályai szerint – hat hónap. Ezt a határidőt a megtámadott ítélet jogerőre emelkedésétől, ha pedig a perújítás okáról a fél csak később szerzett tudomást, vagy csak később jutott abba a helyzetbe, hogy perújítással élhessen, ettől az időponttól kell számítani. Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év elteltével azonban perújításnak helye nincs. Így amennyiben a büntetőbíróság ítélete a közigazgatási per befejezését követő öt éven túl születik meg, a kettős büntető szankcionálás rendkívüli jogorvoslati eljárásban sem korrigálható.22
A büntetőjog primátusát hangsúlyozva az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a büntetőbíróság nem veheti figyelembe a már lefolytatott halvédelmi hatósági eljárásban alkalmazott közigazgatási jogkövetkezményeket, azokra tekintet nélkül köteles szankcionálni a terhelt törvénysértő magatartását, és a büntetőbíróság határozatának meghozatalát követően az eljárt közigazgatási hatóság a büntetőügyben hozott ítéletre figyelemmel köteles lesz gondoskodni a terheltre irányadó határozata megváltoztatásáról vagy megsemmisítéséről. Az új határozatban pedig nem alkalmazhat a terhelttel szemben halvédelmi bírságot vagy eltiltást. Az esetet árnyalta, hogy a terhelt esetében alkalmazott eltiltás időtartama időközben eltelt, az végrehajtásra került, így az már nem orvosolható. Erre tekintettel sérül a jogbiztonság és a ne bis in idem elve.23 Tehát hiába volt a közigazgatási eljárás és a büntetőeljárás összehangolása a jogalkotó célja a ne bis in idem elv érvényesülése érdekében, azonban a garanciák köre még a perújítás szabályaival kiegészülve sem tekinthető teljesnek.
Az Alkotmánybíróság lényegében rámutatott, hogy a szabályozás nem alkalmas arra, hogy a jogalkotói indokolásban foglalt célkitűzés, valamint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből és XXVIII. cikk (6) bekezdéséből fakadó követelmények érvényesülését garantálja. A jogalkotói mulasztás megállapításával és a jogalkotónak címzett felhívással megteremthető az összhang az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés és XXVIII. cikk (6) bekezdése, valamint a Btk. 246. § b) pontja szenti orvhalászat vétsége között, hiszen a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos. Az Alkotmánybíróság indokoltnak és szükségesnek tartja, hogy a jogalkotó generális megoldást dolgozzon ki a ne bis in idem elv tiszteletben tartására a különböző jogágak által szabályozott büntető jellegű eljárások és szankciók kapcsán, általános iránymutatást nyújtva a közigazgatási eljárást folytató hatóságok és a büntetőeljárásban a bíróságok számára a párhuzamosan vagy egymást követően indítható, a jogsértőket egyaránt büntető jellegű jogkövetkezménnyel fenyegető eljárások összehangolására,24 hogy ne lehessen ugyanazon személy ugyanazon cselekményét kétszeresen, párhuzamos eljárásokban szankcionálni.
Zárszó
Az alkotmánybírósági határozat érvelése már felveti a jövőbeni irányokat, amelyet mindenképpen követni fog a jogalkotás és erre alapulva a jogalkalmazás is. És habár az alapvető és szent cél az állatok védelme, mégis a védelmi szint legmagasabb fokú elérésére törekvés során nemcsak a bizonyítás, minősítés, eljárásjogi problémák stb. garmadájával kell megküzdeni, hanem figyelemmel kell lenni a jogbiztonság követelményéből fakadó olyan eljárásjogi garanciákra is, mint a ne bis in idem elve, ami mint kiderült, a gyakorlatban nem is olyan könnyű feladat. Jóslásokba bocsátkozás nélkül végiggondolható, hogy az Alkotmánybíróság utóbbi határozatában kifejtett elsőbbségre tekintettel nyilván a közigazgatási eljárás lesz az, amelynek jelentősebb változáson kell keresztülmennie ahhoz, hogy a ne bis in idem elvének maradéktalan érvényesülése mellett az állatokat sértő jogellenes magatartások se büntetlenül ne maradjanak, se pedig többszörös értékelés alá ne essenek.
Bányai Krisztina PhD, főügyészségi ügyész, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség; címzetes egyetemi docens, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Beszámoló Az állatok jogi védelmének kérdései (kihívások és tendenciák, kitekintéssel egyes országok szabályozására) című nemzetközi online konferenciáról
Az Ügyészek Országos Egyesülete egy aktuális és széles kört érintő területet tűzött ki a 2022. november 30-i online konferenciájának témájaként; az állatvédelmet. A konferencia szervezője és moderátora Bányai Krisztina PhD főügyészségi ügyész, az ÜOE Nemzetközi Kapcsolatok Alelnöke volt, az esemény létrejöttéhez szükséges támogatást és technikai hátteret a Legfőbb Ügyészség biztosította.
A program 9 órakor kezdődött, a konferencia moderátora a technikai kérdések ellenőrzését követően köszöntötte az előadókat és a résztvevőket, külön megköszönve az előadóknak a közreműködését, majd felvezette a konferencia témakörét. Az állatvédelem aktuális téma, e téren a magyar jogban számos szigorító rendelkezés született a közelmúltban, állatvédelmi kormánybiztosi poszt jött létre és különösen érvényesül a közvélemény nyomása. Az amerikai szakirodalom halálos kapcsolódás szakzsargonnal jelöli azt a jelenséget, hogy az állatok és az emberek elleni erőszak közös alapokon nyugszik, kutatások igazolják az összefüggést, vélelmezve egyfajta fokozatosságot az állat ellen irányuló jogsérelmek emberre való átterjedésében, ezért sem mindegy, hogy a jogalkotó milyen szigorral pönalizálja az állatokkal szembeni jogellenes magatartásokat, és milyen intézményrendszert rendel hozzá. Az állatvédelem több rétegű, inter-, illetve multidiszciplináris terület. Egyrészt különböző tudományágak foglalkoznak állatvédelemmel, melyek zászlóshajója a jog és az állatorvostudomány, de említhetők pszichológiai vagy gazdasági aspektusok is. Másrészt a jogon belül is rétegzett, mert különböző jogágakba tartozó szabályok érintik a témát, a klasszikus büntetőjogi szabályok mellett közigazgatási jogi és polgári jogi vetületei vannak. Példaként lehet említeni a tevékenységtől eltiltást az állatok jogi védelme terén, ami mind büntetőjogi, mind közigazgatási jogi és polgári jogi értelemben létezik. Az állatok mint érző lények kategóriáját az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 13. cikke tartalmazza, ami túlmutat a polgári jogban az állat eredetileg dolog fogalmi köréhez társított kategóriáján. Üdvözlendő, hogy manapság a polgári kódexek az állatoknak ezt a speciális jellegét egyre inkább leképezik és elmozdulnak a dologi jogi megközelítésétől. Az állatok jogi védelméről beszélhetünk fajvédelem és egyedvédelem szempontjából. A fajvédelem tipikusan a környezet és a természet védelme oldaláról közelíthető az állatfajt érintően, míg az állatvédelmi szabályok főként az állatfaj egyedeinek védelmére koncentrálnak.
A konferencia első része ezért elsősorban az állatvédelmi jogi szabályozásokba pillantott bele, az egyes országok kodifikációjába összehasonlító jelleggel, a második részében pedig gyakorlati kérdésekre, az egyes konkrét büntetőjogi jogesetek felmerülő problémáira, a tényállások megállapítására, elhatárolási, halmazati és nyomozati kérdéseire, valamint az állatokkal szemben tanúsított jogellenes magatartások kétszeres értékelésének, a közigazgatási eljárás és a büntetőeljárás párhuzamosságának alkotmányossági alapú aktuális elemzésére koncentrált.
A nyelvi és technikai akadályok áthidalása érdekében az egyes országok nyelvét és a magyar nyelvet is egyaránt ismerő előadók felkérésével is színesítettük a palettát az állatvédelmi szabályozások összehasonlító áttekintéséhez. Az összehasonlító országelemzések fő vonalai arra koncentráltak, hogy az adott országban milyen jogforrási szinten szabályozzák az állatvédelmet, van-e külön állatvédelmi törvény, milyen büntető tényállásokat határoz meg az állam az állatok védelmével kapcsolatban és milyen közigazgatási jogi szabályok vannak.
Elsőként Krajnyák Enikő, a Közép-európai Akadémia kutatója tartott előadást a szerb és szlovén állatvédelmi szabályozásról. Előadásában kiemelte, hogy Szlovéniában a témakör az egészséges élő környezethez való jog biztosítása és az egészséges ivóvízhez való jog biztosításának alkotmányban (1991) lefektetett alapjaira épül. Az állatvédelem kormányzati szinten a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozik, amely szerv foglalkozik a veszélyeztetett és védett növények valamint állatok, a vidék jellegzetes tájképi elemei, a nemzeti parkok, védett területek, védett műemlékek, nagyragadozók (barnamedve, farkas, hiúz) és a környezeti elemek védelmével. Nemzeti környezetvédelmi akciótervet dolgoztak ki a 2020 és 2030 közötti időszakra. Az állatvédelmi törvény 1999-ben született, amely az állatok mint érző lények védelmében előírja az állatokkal való megfelelő bánásmódot, szabályozza az állatkínzás, az állatvédelem, az állattartás, az állatkísérletek és az elhagyott állatokkal kapcsolatos kérdéseket, rögzíti az állatvédő civil szervezetek jogi státuszát és rendelkezik a szankciókról. Szlovéniában állatkínzás minden olyan szándékos magatartás vagy mulasztás, amely az állatnak súlyos sérülést, hosszan tartó vagy ismétlődő szenvedést okoz, illetve egészségét károsítja, ideértve az állatok szükségtelen vagy nem megfelelő leölését is. A szlovén állatvédelmi törvény szabályozza az állatkísérleteket, szigorúan előírva az állatokon végzett beavatkozások jogszerű okait, és külön szerepkört telepít a civil szervezetekre. Az állatvédelmi törvény 2013. évi módosítása az állatok leölésük során való védelméről szóló 1099/2009/EK rendeletnek megfelelően szabályozza az állatok kábítását Szlovéniában, amelynek szabályait a rituális vágás során is alkalmazni kell. 2018-ban egy szlovén alkotmánybírósági határozat a vallás szabad gyakorlásához való jog korlátozását értelmezte az állatok védelmével mint alkotmányos értékkel összevetve, mely ügy a szlovéniai muszlim közösségek kezdeményezésére indult az állatok kínzását érintően. A közigazgatási jogi megközelítésben az állatvédelmi törvény rendelkezik a pénzbírság kiszabásáról, 800-tól 33 000 euróig terjedően. A polgári jogi felelősség az állattartók felelősségére koncentrál, míg a szlovén büntetőkódexben az alábbi tényállások találhatók az állatok védelmével kapcsolatban: állatkínzás, tenger vagy vizek szennyezése hajóról, radioaktív vagy egyéb veszélyes anyagok jogellenes beszerzése vagy felhasználása, ivóvíz szennyezése, élelmiszer vagy takarmány szennyezése valamint védett állatok és növények jogellenes kezelése.
Szerbiában az állatvédelmi szabályozás az Alkotmány 74. cikkén és a 97. § (9) bekezdésén alapul, amelyek az egészséges környezethez való jogot, illetve a köztársaság kompetenciáit írják elő a fenntartható fejlődés biztosítása, a környezetvédelem rendszerének megteremtése, valamint az állat- és növényvilág védelme terén. Az állatjóléti törvény 2009-ben született, hatálya az állatjólétre, a természetes és jogi személyek ehhez kapcsolódó jogaira és kötelezettségeire, felelősségére, valamint az állatok tartására, szállítására, levágására és állatkísérletekre terjed ki. Az állatjóléti rendelkezések tárgyai azon állatok, amelyek képesek fájdalmat, szenvedést, félelmet és szorongást érezni. Különösen a tenyésztés céljára tartott állatok, tudományos, orvosi és oktatási célra tartott állatok, munka céljára alkalmazott állatok, háziállatok, elhagyott és elveszett állatok, valamint az elfogott vadállatok. A szerb szabályozáshoz képest a szlovén szabályozás nem határozza meg konkrétan az állatok körét. A szerb állatjóléti törvény tilalmakat határoz meg, külön szabályozza a kiállításokat, valamint a versenyek szervezését, az állatok filmekben, reklámokban való részvételét. Rendelkezik még a speciális állatjóléti feladatokat ellátó állatvédő szervezetek, egyesületek jogállásáról. 2009-ben alkotmányossági kérdésként merült fel a menhely tulajdonosára vonatkozó kötelezettségek felülvizsgálata. Az addigi szabályozás szerint, ha nem volt gazdája az állatnak, akkor a menhely volt kötelezhető a tartás költségeinek viselésére. Az alkotmánybíróság szerint azonban nem volt megfelelő a szabályozás, mivel mindenki szabadon alapíthat ugyan menhelyet, de attól még nem lehet külön ráterhelni ilyen anyagi kötelezettséget. A közigazgatási jogi szabályok az állatjóléti törvényben találhatók, 10-50 000 dínárig terjedő összegben pénzbírság kiszabását teszik lehetővé. A polgári jog rögzíti a veszélyes állat által okozott kárért való felelősséget, míg az állatok védelmével kapcsolatban az alábbi büntető tényállások merülnek fel: az állatok megölése és kínzása, fertőző állat- és növénybetegségek átadása, nem szándékolt állatorvosi szolgáltatások nyújtása, állatok számára káros termékek készítése, állati fogyasztásra szánt élelem és víz szennyezése.
Ezt követően Nagy Zsófia, a Közép-európai Akadémia gyakornoka tartott előadást a cseh állatvédelmi szabályozásról. Csehországban a Ptk. 494. §-a értelmében az élőállat nem dolog. Külön törvény rendelkezik az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről (246/1992. számú törvény). A cseh Büntető Törvénykönyv (40/2009. számú törvény) a 299–306. §-aiban szabályozza az állatvédelmi tényállásokat. Az Alkotmány (1993) a természeti erőforrások és a természeti sokféleség védelmét írja elő, valamint külön törvények találhatók az állatorvosi ellátásról, a természeti fajvédelemről, és az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről. A 246/1992. számú törvény célja az állatokkal való kíméletes bánásmód biztosítása, védelmezésük a bántalmazástól, az egészségkárosodástól. Csoportosítja az állatokat, rendezi az állatvédelmi hatóságok jogköreit, intézményi garanciákat állapít meg az állatok védelmére, kimondva, hogy az állatok megérdemlik az emberek védelmét és törődését. Az alábbi büntető tényállásokat találjuk: védett, vadon élő állatok és növények jogosulatlan kezelése, állatkínzás, nem megfelelő körülmények között történő állattenyésztés bűncselekménye, az állat gondozásának elhanyagolása, orvvadászat, fertőző állatbetegségek terjesztése. A cseh szabályozás szerint az állatkínzást az követi el, aki kegyetlenül vagy kínzó módon bántalmaz egy állatot. Minősített eset, ha a cselekményt nyilvánosan vagy a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen követi el, vagy ha ilyen cselekményt szervezett csoport tagjaként követ el, illetve ha ilyen cselekményt huzamosabb ideig folytat. További minősített eset, ha az elkövető a cselekményt több állaton követi el, vagy ha a bántalmazás az állatnak maradandó egészségügyi károsodást vagy halált okoz, illetve ha azt különösen kegyetlen vagy kínzó módon, vagy ha visszaesőként követik el.
2016-ban volt egy nagy port kavaró állatvédelmi ügy, az úgynevezett Kamenice nad Lipou eset, amikor az állategészségügyi hatóság mint közigazgatási hatóság kutyatartók ellenőrzését végezte. Az egyik kutyatenyésztő azonban nem engedte be a lakásába az ellenőrzést végzőket, így azok csak az udvaron ellenőrizhettek. Hiába tértek vissza a következő éven, 2017-ben, az állategészségügyi hatóság akkor sem léphetett be az állattenyésztő lakásába jogszabály szerint. 2018-ban módosult a szabályozás, és az állategészségügyi hatóság felhatalmazást kapott a lakásba történő belépésre ellenőrzés céljából. Odabent 212 darab kistestű kutyát találtak lebetegedve, összezsúfolódva. Az állattartó házaspár azzal védekezett, hogy csak hobbiból tartották a kutyákat, azonban végül három év börtönbüntetést kaptak. A közvéleményt felháborította, hogy 2016-tól 2018-ig kellett várni a megfelelő fellépésre. Ennek eredményeként külön bűncselekményi tényállás lett a kis állatokkal szembeni jogellenes magatartás 2020-ban. A törvénymódosítás célja a kölyökkutyák és kismacskák, valamint más állatutódok meggondolatlan és felelőtlen tenyésztésének, illetve alkalmatlan körülmények közötti tartásának büntetőjogi szankcionálása. A közigazgatási szervezetrendszerben állatvédelmi hatóságnak minősül a Földművelésügyi Minisztérium Központi Állatvédelmi Bizottsága, léteznek állategészségügyi közigazgatási hatóságok, akik felügyelik a tenyésztőket és indítványtételi joguk van a községi önkormányzatok felé. Ezenkívül vannak külön felelős állami hatóságok a kísérleti projektek jóváhagyására (Cseh Tudományos Akadémia), valamint a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak is vannak bizonyos állatvédelmi jogkörei. A büntetőszankciók között leggyakoribb a feltételes szabadságvesztés-büntetés, valamint a pénzbüntetés, de előfordul a szabadságvesztés-büntetés is.
A szlovák állatvédelmi szabályozásról Rebeka Lilla Hassánova, a Páneurópai Egyetem (Pozsony) tanársegédje tartott előadást, aki hangsúlyozta, hogy jelenleg is terítéken van az állatvédelemről szóló törvény módosítása. A szlovák Polgári Törvénykönyv az állatot a dolgok és jogok között említi, azonban az élő állatnak, mint saját érzékszerveivel észlelni képes élőlénynek, különleges értéke van, és a polgári jogviszonyokban különleges státusszal rendelkezik az élő állat mint élőlény természetét alapul véve. A szlovák Büntető Törvénykönyv számos büntető tényállást tartalmaz az állatok védelmét érintően. Ilyen az állatkínzás, az állatgondozás elhanyagolása, állatviadalok szervezése, növény- és állategészségügyi szabályszegés, orvvadászat és orvhalászat. Az öt évig terjedő vétségeknél jellemzően alternatív büntetéseket alkalmaznak, míg az öt év feletti büntetési tétellel fenyegetett cselekmények esetén fordul elő szabadságvesztés-büntetés. Léteznek még szabálysértési tényállások is. Az állatvédelem közigazgatási jogi kereteit az állatorvosi ellátásról szóló törvény határozza meg (39/2007. számú törvény), amely rendelkezik az állatok védelméről, az állami, regionális állategészségügyi és élelmiszerügyi hatóságok rendszeréről. Az állatok védelmének témakörét érinti még a természet és táj védelméről szóló törvény (543/2002. számú tv.), valamint a vadászati törvény is (274/2009. számú tv.), és külön rendelet szól a háziállatok védelméről. A korábbi állatvédelmi törvényt a 2002-ben született állatorvosi ellátásról szóló törvény váltotta fel, amelynek 2007-ben volt egy széles körű módosítása.
Az állatvédelem romániai szabályozásáról a tematika szerint Szekeres Ágota a Közép-európai Akadémia gyakornoka tartott volna előadást, azonban betegsége miatt Krajnyák Enikő helyettesítette őt a prezentációjának ismertetésével. A román szabályozásban külön törvény vonatkozik az állatok védelmére (205/2004. számú törvény, 2004. május 26.), amely többször módosításra került. 2008-ban a szabálysértési alakzatot bűncselekménnyé minősítették, ezután 2017-ben külön rendelkezéseket iktattak be az állatok cirkuszi felhasználására, majd 2020-ban kiegészítették a menhelyi elhelyezésre vonatkozó szabályokkal, a 2022-es módosítása pedig a szankciók súlyosbítását irányozta, kiszélesítve az elkövetési magatartások körét olyan cselekményekkel, mint a zoofília. Az állatvédelmi törvény az állatokat külön kategóriákba sorolja (gazdasági célú állatok, háziállatok, vadon élő állatok és kísérleti vagy egyéb tudományos célokra felhasznált állatok). Az általános szabályozáson kívül találunk speciális szabályokat például sertések, szarvasmarhák, tojótyúkok védelmére, a mikroklíma-előírások ellenőrzésére, a madarak szállítás közbeni védelmére, a hústermelésre szánt csirkék és a haszonállatok védelmére, a harmadik országba történő kivitelre szánt állatok védelmére és az állatok kínzás nélküli leölésére is. Az előadó felsorolásszerűen érintette még speciális szabályként a nyilvános állatkertek és akváriumokról, a tudományos célra felhasznált állatok védelméről, a veszélyes vagy agresszív kutyák tartási rendjéről, valamint a kóbor kutyákról szóló jogszabályokat. Bűncselekménynek minősülnek és hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendők a sebészeti beavatkozások, amelyek célja az állat megjelenésének megváltoztatása vagy egyéb nem gyógyító célú beavatkozások; az állatok elválasztása anyjuktól 8 hetes korukig, eladás céljából; az élő állatok felhasználása az állatok kiképzésére vagy agressziójának szabályozására, ha az szenvedést okoz. Bűncselekménynek minősül és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő a gerincesek rendjébe tartozó, fogságban született vagy befogott állatok cirkuszi előadásokban, vándorművészek társulataiban vagy bármilyen előadásban való felhasználása; a nyugtató fegyverek jogszerűtlen használata állatokon; a háziállatok vagy fogságban tartott vadállatok kilövése valamint az állatnak szándékos sérelem okozása. Bűncselekménynek minősül, és két évtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az állatok szándékos, jogosulatlan leölése; az állatnyúzás; az állatok közötti vagy állatokkal való harc szervezése; valamint a zoofília. Az állatvédelemben léteznek szabálysértési tényállások, amelyekre 3000-től 12 000 lejig terjedő pénzbírság szabható ki. Ennek esete lehet, ha az állat tulajdonosa nem biztosítja a megfelelő menedéket, élelmet, vizet, mozgást, gondoskodást, odafigyelést és orvosi segítséget az állatnak az etológiai szükségleteitől, fajától, fajtájától, nemétől, korától és termelési kategóriájától függően. Szabálysértésnek minősül az állatok kiállítási, előadási, reklámozási, filmkészítési és hasonló célú felhasználása, ha ez a tevékenység számukra testi-lelki szenvedést, betegséget vagy sérülést okoz, illetve az állat elhagyása vagy elűzése, valamint az állatok fizikai teljesítőképességének serkentésére szolgáló anyagok beadása sportversenyek során dopping formájában. Találunk szabályokat az állat kiképzésében közreműködők tekintetében is, akik kötelesek olyan, testi vagy lelki sérülést nem okozó kiképzési eszközök használatára, amelyek nem károsítják az állat egészségét és jólétét. Amennyiben az állattartás helye az állattulajdonosok lakóhelye is egyben, akkor oda az ellenőrzésre jogosult személyek csak a tulajdonos beleegyezésével léphetnek be, és az állattartó köteles igazolni, hogy betartja a megfelelő szabályokat. Külön tényállásba került a veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése. Ha a kutya gazdája vagy ideiglenes tartója nem intézkedik az ember elleni kutyatámadás megelőzése érdekében, az bűncselekménynek minősül, és hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Ennek egyik külön esete a taxatíve felsorolt fajtájú kutyák országba történő behozatala vagy értékesítése, ami három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Bűncselekmény az is, ha valaki kutyaviadalt szervez, illetve a kutyáját erre felkészíti, vagy ha a kutyájával részt vett kutyaviadalon. Ez három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A közigazgatási jogi szabályok terén a jogalkotó előírja, hogy az állattartó köteles gondoskodni az állategészségügyi és állathigiéniai szabályok betartásáról, az állatok elhelyezéséről, takarmányozásáról, gondozásáról, szaporodásáról, hasznosításáról, valamint az állat védelmét és jóllétét biztosítani.
2019-ben Romániában egy eset jogi kérdése az volt, hogy az állatok leölésének vagy vagyon elleni cselekménynek minősül-e, amikor az elkövető szándékosan belehajtott egy birkanyájba, amivel hat birka azonnali, további tizenöt egyed későbbi halálát okozva. Az elsőfokú bíróság az elkövető autóját elkobozta, a gyulafehérvári bíróság pedig nemcsak az elkobzásról rendelkezett, hanem ugyanolyan értékű pénzbüntetést is kiszabott a cselekmény miatt.
Az állatkínzás mint bűncselekmény jellemző és ritka tényállási elemei Európában címmel tartott előadást a délután kezdő prezentációjaként Vetter Szilvia PhD, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központ központvezetője. Először egy állatvédelmi helyzetképet vázolt fel, utána az állatkínzás jogtörténeti előzményeiről beszélt, majd az állatkínzás jellemző tényállási elemeit és azok szankcióit elemezte a hatályos magyar szabályozás alapján és európai kitekintésben. Kiemelte, hogy az állatvédelem több szempontból is fontos területnek minősíthető, hisz vallási, etikai érvek, környezetvédelmi, természetvédelmi megfontolások, közegészségügyi érvek (zoonózis), gazdasági, pszichológiai, kriminológiai és politikai érvek is érintik ezt az egyébként rendkívül összetett területet. Az állat és ember kapcsolatrendszerében hangsúlyozta a moralitás kérdését és a változó szemléletet, amely az állatra mint szükségletet kielégítő eszközre tekint vagy akár a „te meg én” szemléletig terjed. A történeti előzmények között kivételként jelenítette meg a hagyományokon alapuló bikaviadalokat vagy kakasviadalokat, amelyek nem minősülnek állatkínzásnak azokon a helyeken, ahol ennek töretlen hagyományai vannak. Jogtörténeti előzmények között említette az 1822-es Martin’s Act-et, valamint kiemelte, hogy Magyarországon már a Csemegi-kódex trichotómiájába illeszthető kihágási büntetőtörvénykönyv (1879. évi XL. törvénycikk) is meghatározta az állatkínzás tényállását. Aki nyilvánosan, botrányt okozó módon állatot kínoz vagy durván bántalmaz, úgyszintén, aki az állatkínzás ellen kiadott rendeletet vagy szabályrendeletet megszegi, nyolc napig terjedő elzárással és száz forintig (később nyolcvan pengőig) terjedő pénzbírsággal büntethető. Védett jogi tárgyként nem az állatok testi épségének védelmét, hanem a társadalom nyugalmát jelölték meg. A rendszerváltást követően, a ’90-es években megjelentek a civil állatvédő szervezetek, 1998-ban megszületett az állatvédelmi törvény (1998. évi XXVIII. törvény, Ávtv.), a 2000-es évektől pedig nyilvánosságra kerültek közfelháborodást keltő állatokkal kapcsolatos esetek. 2004-től bűncselekmény lett az állatkínzás, 2010-ben megszületett a kedvtelésből tartott állatokról szóló kormányrendelet, 2020-tól pedig az állatvédelem kiemelt szerepet kapott. A Polgári Törvénykönyv a dologra vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni az állatokra a természetüknek megfelelő eltéréseket megállapító törvényi rendelkezések figyelembevételével. Az állatkínzás mint bűncselekmény sértettje, illetve áldozata jogalanyiság híján nem maga az állat, hanem a társadalom, az emberi közösség vagy a közrend, illetve a közbiztonság. Az állatok az állatkínzás elkövetési tárgyai. Az állat kategóriáját a szabályozások jellemzően a gerinc meglétéhez kötik. Az állatkínzás védett jogi tárgya módosult, mert a társadalom és közerkölcs védelmi védelme felől mára inkább a környezet és természet védelméhez, az állatok kíméletéhez és a velük való etikus bánásmódhoz fűződő társadalom társadalmi érdek irányába tolódik el.
Nemzetközi szinten közös, hogy a lehetséges elkövetési magatartások megvalósulhatnak akár egyetlen aktussal, folytatólagos bánásmóddal, mulasztással, elhanyagolással, az állat elpusztításával, az állat elűzésével, elhagyásával, tiltott halászati vagy vadászati eszköz használatával, az állatok nemi vágy kielégítésére irányuló cselekmény során való felhasználásával, szaporítással, gyűjtögetéssel, illetve állatviadalon való felhasználásával. Az állatkínzás bűncselekmény elkövetője bárki lehet, kivéve a mulasztásos cselekményeket, amikor az elkövető speciális alany, az állattartó. Az állatkínzás lehetséges jogkövetkezményeit nemzetközi szinten folyamatosan szigorítják, a leggyakrabban alkalmazott jogkövetkezmény a szabadságvesztés, a pénzbüntetés, a közérdekű munka, míg mellékbüntetésként foglalkozástól eltiltás, illetve állattartástól eltiltás merülhet fel, intézkedésekként pedig a megrovás, az elkobzás és a próbára bocsátás a jellemző. A nemzetközileg uralkodó álláspont az, hogy elfogadható az állatok emberi célú felhasználása, de a fájdalom és a szenvedés minimalizálásával, humánus módon. Az összehasonlítás alapja az elkövetési tárgy meghatározása, az állat kategóriájának meghatározása, a tényállási magatartások közös és eltérő fordulatai. A gondatlanság speciális elemként is ritkának minősíthető. A szankciók terén speciális és generális prevenciót is találunk. Az állatvédelmi törvényben az állatkínzás szélesebb fogalmi kört fog át, mint az állatkínzásnak a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (Btk.) meghatározott tényállása. Az Ávtv. szerint az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő, nem kísérleti célra szánt állategyed tenyésztése, szaporítása állatkínzásnak minősül.
A Btk. két nagy elkövetési magatartási kört szabályoz, a bántalmazásra és a bánásmódra koncentrál, valamint az elűz, kitesz fordulatokra. Az állatkínzásnak a minősített esetei az állatnak különös szenvedését okozva, a több állat maradandó egészségkárosodását, elpusztulását okozva, nagy nyilvánosság előtt, illetve eltiltás tartama alatti elkövetés, különösen ha az elítélést követő két éven belül történik a bűnismétlés. Továbbá bekerült a méreg alkalmazásával vagy csalétek kihelyezésével, több állat pusztulását okozva, valamint a különös visszaesőkénti elkövetés. A magyar jog az előkészületet is bünteti, és különös visszaesésnek a hasonló jellegű bűncselekmények szempontjából az állat pusztulását okozva elkövetett természetkárosítás, az állatkínzás, valamint a tiltott állatviadal szervezése minősül.
Ezt követően az előadó beszélt a Magyarországon regisztrált állatkínzás bűncselekmények arányáról megyei bontásban, 2018. június és 2022. szeptember közötti időszakra vonatkozóan, melyben kiemelt szerephez jutott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Az előadó hangsúlyozta, hogy a PhD disszertációjának éppen ezért az volt a célkitűzése, hogy 15 OECD ország állatkínzást szankcionáló büntetőjogi szabályait hasonlítsa össze, és ezek alapján alkosson egy olyan mutatót, amely összefüggésbe hozható az állatvédelem színvonalával és az adott ország gazdasági jólétével. A vizsgált országok körébe tartozott Magyarország, Ausztria, Csehország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia és Szlovénia. A vizsgált jogszabályok körébe tartozott országspecifikusan az alaptörvény, a polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv és az állatvédelmi törvény. Ennek eredményeként állított fel egy úgynevezett állatkínzás-ellenes büntetőjogi szabályozási mutatót (Anti Cruelty Criminal Index, ACCI). Magyarország ebben a rendszerben a tizenkettedik helyre került, bár a végrehajtás szempontjából előnyösebb képet mutat. A jóléti mutatók szerint, amelyik ország anyagi értelemben tehetősebb, a jelek szerint többet tesz, illetve tehet az állatkínzással szemben. Az állatvédelmi index azt mutatja, hogy az állatkínzás büntetőjogi szabályozása a jéghegy csúcsának tekinthető, amelyből következtetést lehet levonni az egész állatvédelmi jogalkotás korszerűségére. Az előadó által kidolgozott új tudományos eredmények azt igazolták, hogy a gazdasági jólét egyértelműen kihat az állatkínzás büntetőjogi szabályozásának fejlettségére. Ezt követően néhány ország; Csehország és Németország kodifikációjával kapcsolatban emelt ki néhány állatvédelmi tényállást.
A délután második előadója Zoltán Gallo, a Rozsnyói Járási Ügyészség ügyésze volt az Állatvédelem a büntetőjogban Szlovákiában című előadásával. Szlovákiában 79 járás és 54 bírósági járás található. A Polgári Törvénykönyv az állatot saját érzékszervével érzékelni képes élőlényként fogalmazza meg, és az állatvédelemben az állatorvosi ellátásról szóló törvény szabályozza a területet. Az állatvédelemmel kapcsolatos hatáskörök a minisztériumra, valamint az állami állategészségügyi és élelmiszerügyi hivatalra vannak telepítve. A törvény olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek meghatározzák az állatok védelméhez kapcsolódó eljárásokat. Így például a haszonállat leölését egy munkanappal köteles bejelenteni az érdekelt, valamint jelenleg egy darab prémes állatfarm létezik 3500 állategyeddel, amelynek a működését azonban 2025. december 31-ig be kell szüntetnie. Kiemelte a láncon tartott kutya tilalmát, valamint az állatorvos lakásba való belépésének, továbbá az állat lefoglalásának a lehetőségét, mely nemrégiben került az állatorvos jogkörei közé. A korábbi szlovák Btk.-ban nem volt még olyan részletesen kidolgozott az enyhítő és súlyosító körülmények rendszere. Jelenleg az enyhítő és súlyosító körülmények egyensúlya, a középarány fogja meghatározni a konkrét ügyben kiszabott büntetést. Fokozott súllyal esik figyelembe az előző elítéltetés. A büntethetőség alsó és felső határa közötti középarányról, illetve az előző elítéltetés függvényében, valamint az enyhítő és súlyosító körülmények egyensúlyát is figyelembe véve, akár egyharmaddal csökkenhet a büntethetőség alsó határa vagy akár egyharmaddal nőhet is a felső határ. Tulajdonképpen egyfajta matematikai képlet ez, ami alapján objektíve kell kikalkulálni magát a büntetést az állatokhoz kapcsolódó jogellenes magatartások esetében. Erre egyébként egy speciális kiadványt is kiadtak értelmezésként. Minden járáson van speciális környezetvédelmi és állatvédelmi ügyész. Eddig összesen 25 ilyen ügy volt.
A rendszerváltás után természetveszélyeztetés keretében értékelték az állatokkal szembeni jogellenes magatartásokat, és 1992-től létezik az állatkínzás bűntette. A 2005. évi Btk. (300/2005. számú törvény) olyan állatvédelmi tényállásokat tartalmaz, mint a növény- és állatvédelem megsértése, az állatkínzás, az állat gondozásának elhanyagolása, az állatviadalok szervezése. Az állat kategóriáját tételesen felsorolják. Az illegális kutyaviadalok a leggyakoribb bűncselekmények. A jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló 91/2013. számú törvény olyan bűncselekményeket is tartalmaz az állatok védelmére irányulóan, melyeket jogi személy is elkövethet. Így a vadászati jog gyakorlója például, de a jogosulatlan vadászat is jogellenes magatartás, sőt még az úton elütött állat esete is eszerint minősül. Szlovákia keleti régiójában, az Eperjesi régióban élnek olyan emberek, akiknél a kutya elfogyasztása és a kutyazsír mindennapi dolog, tehát ma is tenyésztenek húsra kutyákat, amivel nehéz mit kezdeni. A fokozott figyelem szempontjából külön rendőri egységeket állítottak fel a rendőrkapitányságokon, létezik környezetvédelmi bűnügyi osztály.
Az élőállat mint bűnjel és ennek gyakorlati kérdései címmel Fialka Orsolya, Pest Megyei Főügyészségre kirendelt járási csoportvezető ügyész és Soczó Rafael r. százados (KR Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya Környezeti Bűnözés elleni Alosztály) tartott közös előadást egy közös állatvédelmi ügyükről. 2020-ban a Nemzeti Nyomozó Iroda tiltott állatviadal szervezése miatt folytatott eljárást. Egy helyszínről nagy mennyiségű állatot, több mint száz pitbullt foglaltak le és 72 oldalnyi vádirat született az ügyben 2022 év nyarán. A több mint hatvan terheltből kettő az előkészítő ülésen elfogadta az ügyészi indítványban foglalt középmértékes indítványt, a többiek esetében még folyamatban van a büntetőeljárás. Halmazati és minősítési kérdések merültek fel. Az eljárásban törvényi egységnek tekintették a tenyésztéssel a tiltott állatviadal szervezését, viszont amennyi tiltott állatviadalt bonyolítottak le, annyi rendbelinek minősítették a cselekményt. Az állatkínzást rendbeliség szempontjából ugyancsak az állatviadalok számához igazították, kivéve egy olyan esetet, amikor a bizonyítékként szolgáló videón lehetett látni, hogy el is pusztult az állat, ekkor kétrendbeli állatkínzást állapítottak meg. A legnagyobb problémát az ügyben az okozta, hogy a kötelező lefoglalásnak vannak esetei, de a lefoglalt élő állatot nem lehet a bűnjelkezelőhöz szállítani a 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 66. § (4) bekezdése szerint, annak elhelyezéséről közigazgatási szerv gondoskodik. Az Ávtv. 45/B. §-a szerint van lehetőség elkobzásra közigazgatási eljárás keretein belül, azonban a büntetőeljárásban az állat elhelyezése problémás. Az eljárás során felmerült a veszélyes ebbé nyilvánítás mint lehetőség, ugyanakkor ennek komoly akadályát képezte az a jogszabályváltozás, hogy egyedileg és nem fajta szerint kell meghatározni, hogy milyen állat minősíthető veszélyes ebbé. A kezdeményezői körben ráadásul rendőrség nincs is benne. Így külön szaktanácsadót, kinológust alkalmaztak, hogy veszélyes ebnek minősül-e, illetve veszélyes ebbé nyilvánítható-e a kutya. Hiszen ha nem ütközik jogszabályba birtoklása, de közbiztonságra veszélyes, akkor a bíróság előzetes elkobzást rendelhet el. Ez természetesen kiterjed a szaporulatra is, mert a veszélyes eb szaporulata is tiltott. Ez körülbelül egy 6-8 hónapos eljárás volt, és utána kezdődött a további hivatali eljárások szövevénye, hiszen mindenki hárította a másik szervre a terhet. Ezek végeredménye sajnos sok esetben a kényszeraltatás volt. A büntetőeljárásról szóló 2017. XC. törvény (Be.) 319. §-a alapján lehetséges megoldás az értékesítés, de az ügy nyomozásának lezárultát követően került be a (8) és (9) bekezdésekbe az élőlény értékesítése, amelyet az ingyenes átruházás lehetőségével indokolt kiegészíteni. Ez az új Be. szakasz lehetőséget adott az állat átruházására. A konferencia egyik hozzászólója meg is erősítette, hogy az ügyében ez merült fel, és ezt a szakaszt tudta felhasználni. További cél ugyanakkor, hogy a helyszínen már az állatorvos is kimondhassa azt, hogy lefoglalandó az állat. Egy jogszabálytervezet szerint nem feltétlenül kell az élő állatot lefoglalni, mert nem dolog, és nem hordja magán az elkövetés jellemzőit. Hiszen az állatot a lefoglalást követően táplálni kell, tartani kell, és megszűnnek azok a jellemzők, amelyek éppen a tartás körülményeinek elmulasztása vagy a nem megfelelő tartás körülményeiből eredeztethetőek. Tehát nem őrizhetők meg olyan állapotban. A lefoglalás során elegendő lenne az állat állapotát rögzíteni, amely az eljárás későbbi szakaszában kétséget kizáróan bizonyítja a dolog lényeges tulajdonságait. Előadásuk zárógondolata az volt, hogy az állatvédelmi kérdésekben nagy a látencia, és komoly kérdés a felderítés és a büntetőeljárás hatékonysága. A Nemzeti Nyomozó Irodának külön állatvédelmi szervezeti egysége van, álláspontjuk szerint egy külön ügyészi szervnek is mindig lenne munkája.
Ezt követően Ben-Belgacem Anikó címzetes főügyészségi ügyész, kecskeméti járási ügyész, okleveles környezetvédelmi szakjogász Nemzetközi lovas sportverseny nyomozati problémái című előadása következett, amelyben egy nemzetközi díjugrató versenyen történt esetet elemzett. Külföldi nemzetközi lovassport eseményen feljelentés történt rongálás miatt a külföldi nyomozó szervek előtt, mivel gyanú merült fel, hogy megmérgezték az egyik lovat. A nyomozó hatóság szemlét tartott, begyűjtötte a mérgezés nyomait tartalmazó almadarabokat, és megvizsgálta azokat. Ezt követően a magyar hatóságok előtt állatkínzás miatt tettek feljelentést, a bizonyítékok ugyanakkor közvetettek voltak. Hiszen olyan állításokon alapultak, hogy valamely személyről feltételezzük, úgy gondoljuk, el tudjuk róla képzelni, fecskendő volt a kezében, alma volt a kezében stb. Ezek az állítások azért problémásak, mert a Be. 7. § (4) bekezdése előírja, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Ezért a nyomozás során a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége oldaláról próbálta az eljáró szerv az ügyet megragadni. A Btk. 165. §-a szerint, aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét testi épségét vagy egészségét közvetlen veszélyének teszi ki, vagy testi sértés okoz; a (3) bekezdés szerint, ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, akkor bűntettért felel. A ló szervezetében acepromazin nevű szert találtak, azonban az eljárás a bűncselekmény hiányában megszüntetésre került.
Zárásként A kétszeres értékelés tilalma (ne bis in idem) az állatvédelem közigazgatási jogi és büntetőjogi szankciórendszerében címmel Bányai Krisztina PhD főügyészségi ügyész tartott előadást, melyben a párhuzamos, illetve kétszeres eljárások egymáshoz való viszonyát elemezte. Az állatok jogi védelmének alapjai nemzetközi dokumentumokon alapulnak, de az Európai Unió is kiemelt prioritásként kezeli és az EUMSZ 13. cikke az állatokat mint érző lényeket definiálja. Magyarország Alaptörvényének P) cikke tartalmazza az állatfajok védelmét, a polgári jogban az állatot speciális dologi jogi kategóriába helyezik, a büntetőjog tilalmazott magatartásokkal rendeli büntetni, a közigazgatási jogban pedig külön állatvédelmi előírások és szankciók lelhetők fel. Az Ávtv. és az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII.31.) Korm. rendelet mellett az eljárások párhuzamossága kapcsán a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény (Szankció tv.) került kiemelésre. A ne bis in idem elve a kétszeres eljárás alá vonás és kétszeres büntetés tilalma, amelynek rendeltetése a többszörös eljárások kiküszöbölése. Nemzetközi viszonylatban számos jogi aktus támasztja alá, valamint az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatában kristályosodtak ki ezen alapelvhez kapcsolódó szabályok (Akerberg Fransson, A és B kontra Norvégia, Menci-ügy, Engel-kritériumok, Bonda-ügy). Magyarország Alaptörvénye a XXVIII. cikk (6) bekezdésében tartalmazza a ne bis in idem elvét, tehát ha valakivel szemben két olyan eljárás indul, amely büntető jellegű és mindkét eljárás tárgya ugyanazon jogellenes cselekmény és emiatt szabtak ki párhuzamosan két szankciót, az a ne bis in idem elvébe ütközik. Ez független a jogi minősítésről és a védett jogi tárgytól. Ezzel kapcsolatosan az előadó az alkotmánybírósági határozatok jogértelmezésére hívta fel a figyelmet az elv kapcsán. A 38/2012. (11. 14.) AB határozat annyiban fontos, hogy a kriminális jelleget három tényező alapján ítéli meg, egyrészt, hogy az eljárás tárgyát képező jogellenes magatartás az adott állam jogrendszerében bűncselekménynek minősül-e; másrészről az elkövetett jogellenes cselekménynek milyen a jellege; harmadrészt pedig a kilátásba helyezett, illetőleg alkalmazott szankcióknak milyen jellege van és milyen súlya. Ebből fakadóan büntetőügynek minősülnek a közigazgatási jogi és a szabálysértési szankciók, melyek rendelkezhetnek a büntetőjogi szabályozás sajátosságaival, így különösen az állatvédelmi bírság és állatkínzás tekintetében. A 8/2017. (IV. 18.) AB határozat volt az, amely értelmezte a ne bis in idem elvét, figyelembe véve a kialakult európai joggyakorlatot. A határozat alapjául szolgáló ügyben az állatkínzás vétsége miatt 125 000 forint pénzbüntetésre ítélt elkövetővel szemben később az állatvédelmi hatóság 450 000 forint pénzbírságot szabott ki, amit az elkövető méltánytalannak és aránytalannak ítélt, és ami ellen jogorvoslattal élt. Az AB kimondta, hogy ha állatkínzás vétsége vagy bűntette miatt büntetőjogi felelősség megállapításának van helye vagy a büntetőjogi felelősség kérdésében már jogerős marasztaló döntés született, akkor ugyanazon tényállás alapján indult állatvédelmi hatósági eljárásban ugyanazon jogellenes cselekmény miatt állatvédelmi bírság kiszabására ugyanazon személlyel szemben nem kerülhet sor, hiszen a büntetőjogi jogkövetkezmény megtorló jellegű szankciója mellett ugyancsak represszív célú közigazgatási szankció nem alkalmazható. A jogalkotó feladata a jogbiztonság elvéből fakadóan rendezni ezt az alkotmányos kérdést. Ezt figyelembe véve született meg a Szankció tv., amely több módosítást követően lépett hatályba végül is 2021. január 1. napjától az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági eljárás során megállapított jogszabálysértésekre, közigazgatási szabályszegés miatt a közigazgatási hatósági ügyben érdemi döntéssel kiszabható jogkövetkezményekre, közigazgatási szankciókra vonatkozóan. Közigazgatási szankciók a figyelmeztetés, a közigazgatási bírság, a tevékenység végzésére való eltiltás és az elkobzás. A törvény rögzíti a büntetőjog primátusát, és hangsúlyozza, hogy a közigazgatási szankciók közül csak a büntetőjogilag nem fenyegetett közigazgatási szabályszegések alkalmazhatók a büntetőjogi felelősségre vonásra tekintet nélkül, míg a kiemelt szankciók (közigazgatási bírság, tevékenység végzéséről való eltiltás) nem. Amennyiben a hatóság tudomására jut, hogy az eljárás alapjául szolgáló jogsértő magatartás miatt büntetőeljárás van folyamatban, úgy a közigazgatási hatósági eljárást a hatóság a büntetőeljárás befejezéséig felfüggeszti, illetve ha a bíróság a jogsértő magatartást megvalósító természetes személyt ugyanazon tényállás alapján jogerős ügydöntő határozatában elítélte, és vele szemben büntetést szabott ki, intézkedést alkalmazott vagy arra hivatkozással, hogy a bűncselekmény nem a vádlott követte el, felmentette, úgy a törvény hatálya alá tartozó szankciók közül a nem kiemelt szankciókat alkalmazhatja.
Ugyanakkor problémát okoz, hogy számos egyéb intézkedést lehet tenni az Ávtv. szerint (például tartási engedély, működési engedély visszavonása, állattartástól való közigazgatási eltiltás), ami akár nagyobb anyagi hátrányt is jelenthet. Az időbeliség a legnagyobb gond, hiszen egy közigazgatási hatósági eljárás rendszerint hamarabb lezajlik, mint egy büntetőeljárás. A probléma már a Szankció tv. megszületésekor látható volt, és ez év nyarán meg is született a 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat, amelynek alapkérdése épp ez volt: hamarabb szabtak ki az elkövetővel szemben halvédelmi bírságot, minthogy az orvhalászat vétsége miatt felelősségre vonták volna. E hiátus rendezése jogalkotói feladat.
A képzési tervbe illesztett és továbbképzési pontot is érő állatvédelmi konferencia sikeresen lezajlott összesen 42 résztvevővel, és a 10 előadás érdekes és széleskörű megközelítésével. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a résztvevőktől és az előadóktól is. Felmerült, hogy egy külön tematikus számban sor kerülhetne az előadások írásbeli változatainak kiadására, aminek kapcsán minden előadó vállalta, hogy írásos formában is elkészíti az előadását.
Külön köszönöm az Ügyészek Országos Egyesülete elnökének, Matécsa Artemonnak, továbbá az ÜOE Nemzetközi Bizottságának a segítségét a konferencia szervezésében, továbbá köszönöm a Legfőbb Ügyészség segítő közreműködését, amellyel sikeresen megvalósulhatott az online konferencia.
Bányai Krisztina PhD, főügyészségi ügyész, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség; megbízott oktató, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Nemzetközi együttműködés korrupciós ügyekben
A Korrupció Elleni Küzdelemben részt vevő Ügyészek Hálózata (NACP) keretében hangzottak el ebben a szekcióban előadások, Nemzetközi együttműködés korrupciós ügyekben címmel.
A szekció elnöke Kamran Alijev, az azerbajdzsán legfőbb ügyész helyettese, a levezető elnöke pedig lsfandiyar Hajiyev vezető ügyész volt a Korrupcióellenes Igazgatóságtól, szintén Azerbajdzsánból. Az előadók között az alábbi személyeket kell megemlítenünk:
Kwek Mean Luck államügyész helyettes, Legfőbb Ügyész Kabinet, Szingapúr;
Noordin Haji, az ügyészség igazgatója, Kenya;
David Leung, az ügyészség igazgatója, Hong Kong speciális közigazgatási régió, Kína;
Chris Toth, a NAAG ügyvezető igazgatója, USA;
Eduardo Riggi, büntetőügyekben másodfokon eljáró legfőbb ügyészségi ügyész, Buenos Aires autonóm városa, Argentína.
Az NACP a vesztegetési és korrupciós bűncselekményekkel foglalkozó ügyészek világhálózata, akik megosztják egymással a tudásukat és tapasztalataikat a pénzmosás elkövetőivel, bűnsegédeivel, felbujtóival szembeni vádeljárás, valamint a bűncselekménnyel okozott, de meg nem térült kár helyreállítása terén. Az NACP-ülés a nemzetközi együttműködés kérdését vizsgálta a korrupciós esetek vonatkozásában.
A korrupciós ügyek gyakran több joghatóságot érintenek, és a sikeres kezelésükhöz szükséges elem a hatékony nemzetközi együttműködés. Az előadók a nemzeti nyomozó és vádhatósági szervek rendszerszintű kihívásaira mutattak rá, ahol a nagyobb, bonyolultabb eseteknek már nem kizárólag országon belüli vonatkozásai vannak.
A Kenyai Ügyészség igazgatója a szervek közötti együttműködés prioritását emelte ki, ami a nyomozó hatóságok kapcsolatának javulását, és korrupciós ügyekben érintett magas rangú köztisztviselők sikeres bíróság elé állítását eredményezte.
Argentína kiemelte a különféle intézményi és társadalmi szereplők bevonásának szükségességét, hogy a polgárok számára lehetővé váljon az etikai programok fejlesztésében való részvétel, amely hozzájárul a törvényesség kultúrájának kialakításához.
A határokon átívelő korrupció leküzdésében a kölcsönös jogsegély fontossága a Nemzetközi Ügyek Hivatala (OIA), az Egyesült Államok Központi Hatósága és az Igazságügyi Minisztérium szerve munkájának áttekintése kapcsán kapott figyelmet. Az ülés feltárta az olyan nemzetközi szervezetek tevékenységét, mint az Interpol, valamint az Etikai és a Közintézményi Központ (CEPI), amely a NAAG képzési és kutatási részlege.
Az előadók információkat osztottak meg olyan kevésbé formális eszközökről, amelyek felhasználhatók a korrupció leküzdése érdekében, ideértve a joghatóságok párhuzamos nyomozásait, illetve a média fontos szerepét, ami feltárhat egyes korrupt tevékenységeket. Az egyik előadó a korrupcióellenes ügyek kivizsgálásáért felelős személyek közötti közvetlen együttműködési mechanizmusok bevezetését javasolta, megkönnyítvén az információcserét.
Azerbajdzsán kiemelte az olyan nemzetközi és a regionális ellenőrzési szervezetek, mint a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO), valamint a Pénzmosás elleni intézkedések és a Terrorizmus finanszírozásának értékelésében jártas Szakértők Bizottsága (MONEYVAL) jelentős mértékű hozzájárulását és a törvényhozási, továbbá az intézményi reformok szerepét.
Bányai Krisztina PhD, főügyészségi ügyész, az ÜOE NB titkára (2019–2020), a nemzetközi kapcsolatok alelnöke (2020-)
Cross-border damage in environmental and nature protection cases – Thoughts on jurisdiction and authority
Judging a case in connection with damage emerging in environmental or nature protection cases raises several questions. The first step of solving the problem is to determine if there is a damage and if it has environmental or nature protection characteristic then to specify the legal authority to proceed the case. If the case includes a cross-border, transboundary or transfrontier element the handling becomes even harder. In the following paper let me point at some problems of jurisdiction and authority in cross-border damage cases with environmental and nature protection matters.
First of all we should examine all circumstances to declare if the case has environmental or nature protection feature. It means that the event that has occured can affect either natural, architectured or human environment. This last includes for example the field of the security of food, product security, health care, consumers’ rights either that are very often mentioned nowadays. The only common feature is that we can find rules for cross-border damage in environmental and nature protection cases in international regulations, directives or agreements but there is no special pact on the definitions of environment or damage. We can take as environment the elements of flora, fauna, water, air, cultural heritage, landscape specialities or their interaction.
There is no commonly used definition of damage either. Damage can emerge in the territory of the source country or a neighbouring country or in the territory of res communis omnium usus. The common borders are not needed to determine that damage has cross-border effects.1 Damage may consist lot of different elements. Either within national laws the damage can be graded differently, taken it for example as pecuniary or non-pecuniary damage or in connection with the compensation for damage we can find several legal technical forms like damnum emergens (actual damage) or lucrum cessans (the interest or damages awarded for loss of reasonably expected profits or for loss of use of property). But in international law there is no commonly used definition of environmental damage.
Hungarian law implemented the Directive of the European Parliament and of the Council 2004/35/EC of 21 April 2004 on environmental liability with regard to the prevention and remedying of environmental damage2 known as either Environmental Liability Directive (later mentioned as Environmental Liability Directive) that lays down rules of the polluter pays-principle. This means that a company causing environmental damage is liable for it and must take the necessary preventive or remedial action and bear all the related costs. The directive defines environmental damage as a measurable adverse change in a natural resource or measurable impairment of a natural resource service. It can be:
a) damage to protected species and natural habitats, which is any damage that has significant adverse effects on reaching or maintaining the favourable conservation status of such habitats or species;
b) water damage, that means any damage that significantly affects the environmental (ecologikal, chemical or quantitative) status of water resources;
c) land damage, which can be any land contamination that creates a significant risk of human health being adversely affected as a result of the direct or indirect introduction in, on or under land, of substances, preparations, organisms or micro-organisms.3
The scope of Environmental Liability Directive covers4 environmental damage caused by any of the activities listed in the Annex III of this directive (energy industries, chemical industries, waste management etc.) and Environmental damage to protected species and natural habitats (or its imminent threat) caused by occupational activities other than those listed in Annex III, and if the company is at fault or negligent. It contains preventive and remedial actions, too.
Regulations and legal authority
The question of legal authority in environmental cases in connection with cross-border damage can be approached from different points of view. It can be based on the occurrence of damage. But what does it mean? In the environmental damage cases, civil law torts may arise at the place of committing harmful act and at the place in which a harmful consequence occurred or at the place of occurrence of indirect damages that are located in different countries.
Besides the rules of the private international law international treaties and numerous acts of the European Union regulate this area. However, these legal issues mainly remain within the scope of national regulations which still have the most important role to play in the cases. For example when private law entities or natural and legal persons seek the compensation for damages they sustained as a consequence of some kind of activity effecting the environment they base their claims on national rules in judicial proceedings.
The Environmental Liability Directive emphasizes that competent authorities of EU Member States have the rights and duties to act towards prevention and elimination of damage. Nevertheless as mentioned above, it does not regulate the definition of damage that might occur as a result of environmental pollution, or which occurred to the detriment of private law entities.Related EU Regulations that should be highlighted for demonstrating the problems of our topic on the legal authority are primarily the Council Regulation (EC) No. 44/2001 of 22 Dec 2000 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in civil and commercial matters (later mentioned as Brussels I Regulation)5 and Regulation (EC) No 864/2007 of the European Parliament and of the Council of 11 July 2007 on the law applicable to non-contractual obligations (later mentioned as Rome II Regulation)6 or the former Convention on jurisdiction and the enforcement of judgments in civil and commercial matters from 1968 (later mentioned as Brussels Convention).7
Locus delicti or locus damni?
Article 5 paragraph 3 of the Brussels Convention prescribes the following: a Person domiciled in a Contracting State may, in another Contracting State, be sued: in matters relating to tort, delict or quasi-delict, in the courts for the place where the harmful event occured. Brussels I Regulation that entered into force in 2002 fully substituting the Brussels Convention gives guidance. Later Brussels I Regulation was amended by the Regulation (EU) No. 1215/2012 of the European Parliament and of the Council of 12 December 2012 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in civil and commercial matters (later mentioned as Regulation), but it is still in force.8 This latter Regulation determines which Member State’s courts have jurisdiction for civil and commercial disputes with an international dimension.
The main question is how to properly translate the above cited “harmful event”. This is important because translations can be interpreted in different ways such as “harmful acts” instead and that may considerably change the context in total.
The European Court of Justice therefore had to interpret the expression ʽplace where harmful event occurred.’9 It should be understood in a way that it includes the place where the damage occurred and the place where the event that caused the damage occurred, whereby the wrongdoer may be sued, depending on the plaintiff’s choice, before the courts of any of these places.10 So the place where the damage occurred (place where the damage emerged or happened) or the place where the event giving rise to the damage occurred (place where the act was committed or omitted) should be taken as the basic legal ground to establish the jurisdiction.
Applicable law
Rome II Regulation lays down uniform rules for determination of the law applicable to non-contractual obligations in the European Union. Rome II Regulation shall apply in situations involving a conflict of laws, to non-contractual obligations in civil and commercial matters. It shall not apply, in particular, to revenue, customs or administrative matters or to the liability of the State for acts and omissions in the exercise of State authority (acta iure imperii).11
The solution, regarding the court that has jurisdiction for environmental damage established in the Brussels I Regulation and in the case-law mentioned above, is reflected in the rule for the applicable law referred to in Article 7 of the Rome II Regulation. In cases of environmental damage the law applicable to a non-contractual obligation arising out of environmental damage or damage sustained by persons or property as a result of such damage shall be the law determined pursuant to Article 4 par.1., unless the person seeking compensation for damage chooses to base his or her claim on the law of the country in which the event giving rise to the damage occurred. In Article 4 par. 1. of Rome II Regulation we find the general rule that unless otherwise provided for in this Regulation, the law applicable to a non-contractual obligation arising out of a tort/delict shall be the law of the country in which the damage occurs irrespective of the country in which the event giving rise to the damage occurred and irrespective of the country or countries in which the indirect consequences of that event occur.
Prior to adopting the Rome II Regulation, it was quite rare for a national legislation to regulate international private law to recognize rules for the conflict of laws for environmental damages12. The law of the place where the tort was committed (lex loci delicti commissi)13 was predominantly applied and application of the law of the place where the consequence occurred were rare. The principle of lex loci delicti commissi is the legal base on where the tort was committed but it is often confused with lex loci actus which is the law of the place where the act occurred that gave rise to the legal claim. It seems they are the same locations, but in the case of product liability, for example, the lex loci actus would be the place of manufacturing, while the lex loci delicti commissi would be the place of injury. The applicable law was to be determined either on the basis of the place where the act was committed or the place where the harmful consequence occurred, depending on which one of these two laws was more favourable for the injured party. This meant that the court determined ex officio which law was more favourable for the injured party.14
Rome II Regulation sets out that, according to the general rule, the law applicable to a non-contractual obligation arising out of a tort or delict shall be the law of the country in which the damage occurs irrespective of the country in which the event giving rise to the damage occurred and irrespective of the country or countries in which the indirect consequences of that event occur.15 Therefore, applicable law is the law of the country in which the direct damage occurred (lex loci damni).16 The rule for the conflict of laws for non-contractual obligations arising out of environmental damage is set out in Article 7 of the Rome II Regulation that makes reference to the application of the rule of general conflict of laws referred to in Article 4 paragraph 1 (lex loci damni), whereby the plaintiff may decide to base his claim for the compensation for damage on the law of the State in which the harmful action was taken, i.e. in which the event that caused the damage.
For deciding applicable law Rome II Regulation has got a special rule in Article 14 paragraph 1 (freedom of choice). The parties may agree to submit non-contractual obligations to the law of their choice by an agreement entered into after the event giving rise to the damage occurred; or where all the parties are pursuing a commercial activity, also by an agreement freely negotiated before the event giving rise to the damage occurred.
So Rome II Regulation gives the general authority for the law of the country in which the event giving rise to the damage occured. Special rules concern to jurisdiction based on the habitual residence of the person liable or sustaining the damage or the law of the place of the tort/delict that is manifestly more closely connected.
Questions of liability
The questions of authority were about to apply the rules of Environmental Liability Directive whether the rules of Brussels I Regulation either Rome II Regulation in a proceeding. The Environmental Liability Directive authorises competent authority of the Member State to request for action. Where a Member State identifies damage within its borders which has not been caused within them it may report the issue to the Commission and any other Member State concerned; it may make recommendations for the adoption of preventive or remedial measures and it may seek, in accordance with this Directive, to recover the costs it has incurred in relation to the adoption of preventive or remedial measures.17
The Directive 2008/99/EC of the European Parliament and of the Council of 19 November 2008 on the protection of the environment through criminal law18 (later mentioned as Criminal Liability Directive) obliges Member States to rule criminal penalties in their national legislation with respect of serious infringements of provisions of Community law on the protection of the environment. The Directive imposes no obligation to the Member States to apply such penalties or any other available system of law enforcement in individual cases. Article 6 of this Directive rules liability of legal persons. Member States shall ensure that legal persons can be held liable for offences referred to in Articles 3 and 4 where such offences have been committed for their benefit by any person who has a leading position within the legal person, acting either individually or as part of an organ of the legal person, based on:
a) a power of representation of the legal person;
b) an authority to take decisions on behalf of the legal person; or
c) an authority to exercise control within the legal person.19
Liability of legal persons under paragraphs 1 and 2 shall not exclude criminal proceedings against natural persons who are perpetrators, inciters or accessories in the offences referred to in Articles 3 and 4.
The Criminal Liability Directive refers to penalties for legal persons either in Article 7 that says Member States shall take the necessary measures to ensure that legal persons held liable pursuant to Article 6 are punishable by effective, proportionate and dissuasive penalties. Moreover in Article 8 on the transposition it States that Member States shall bring the laws, domestic regulations and administrative provisions into force necessary to comply with this Directive before 26 December 2010.
Conclusion
We share common air, common land, common water and an event occurring in the future can easily effect many countries. As an example the river Tisza cyanide pollution (2000) case can be mentioned and if we take a look at the new improvement of industry just like the new nuclear plant Paks II also raises questions of authority and liability in environmental damage cases that are not surprisingly have the highest rank of importance and of public interest. Tightening the environmental standards in the improving cross-border cooperation is one of the main goals. The legislation for environmental damage is a new legal challenge and a step forward in the European and international legal framework which completely emphasizes the “polluter pays” principle. The questions of which jurisdiction to proceed, which forum to give priority where the rights can be validated arises further new questions to be solved in the arena of cross-border damage cases.
Bányai Krisztina PhD, Prosecutor at Public Prosecutor’s Office of B-A-Z County