Szándékos kiszivárogtatás vagy megmagyarázhatatlan szakmai hiba? Varga Győző Péter bejelentése

Szerző(k): Beke József

Előszó

Miközben kutatási témámhoz, a Carlos csoport magyarországi működéséhez kerestem anyagokat és adatokat, ahhoz kapcsolódóan egy rendkívül érdekes és tanulságos esetre bukkantam a kutatásaim során. 1987. október 12-én Varga Győző Péter győri lakos olyan tartalmú bejelentést tett a rendőrségen, amely szerint tudomására jutott, hogy Magyarországon államközi szerződés alapján „arab” terroristák tartózkodnak, akikkel szemben a belügyi szervek politikai döntés alapján nem léphetnek fel, de egyenesen segítséget is nyújtanak illegális tevékenységeikhez. Maga a bejelentés nem csupán a témája miatt lett érdekes a korabeli elhárításnak, hanem mert Varga állítása szerint ezeket a titkosnak minősített információkat, értesüléseket egy aktív elhárító tiszttől, Nagy Jenő rendőr századostól szerezte. Szándékos kiszivárogtatás vagy megmagyarázhatatlan szakmai hiba történt? Tanulmányomban részletesen beszámolok a konkrét ügyről, annak előzményéről, következményeiről és hátteréről, továbbá bemutatom két érintett – Varga és Nagy – általam feltárt és megismert előéletét. Az adatgyűjtés során felhasználtam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) fellelhető, ügyben releváns aktáit.

Bevezetés

Ilich Ramirez Sanchez neve nem feltétlenül ismert mindenki számára. Ha úgy mutatom be inkább, hogy „Carlos, a Sakál”, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ő volt a hidegháború időszakának egyik legkeresettebb terroristája, akit az egész világon (de inkább csak annak nyugati felén) köröztek számos terrorcselekmény, gyilkosság elkövetése miatt. Carlos volt a nemzetközi terrorizmus egyik első szimbolikus alakja, akit a kor történelmi és politikai sajátosságai miatt számos közel-keleti, és európai egykori szocialista állam titkosszolgálata foglalkoztatott (bérelt fel) saját céljai elérése érdekében. Információkkal rendelkezünk arról is, hogy 1979–1986 között rendszeresen megfordult hazánkban, ahol a pihenés mellett külföldi (terror)akciókra is felkészült. Eddigi kutatásaim alapján kijelenthető tehát: gyakorlatilag neki és tevékenységének köszönhető, hogy 1979-ben Magyarországon a BM III. Főcsoportfőnökség keretein belül végül létrehozták azt a speciális osztályt, melynek feladatául tűzték ki a „terrorista fenyegetések” elhárítását, a hazánkba érkező terroristák és gyanús elemek ellenőrzését, tevékenységüknek felderítését és elhárítását.

A magyar állambiztonsági szolgálatok természetesen igyekeztek titokban tartani, hogy – a politikai döntéshozók tudtával és jóváhagyásával – időnként hazánkban megfordulnak terroristák, vagy terrorszervezetekhez is köthető személyek. Minden igyekezetük ellenére ez a politikailag rendkívül kényes információ az ellenérdekelt nyugati titkosszolgálatok tudomására jutott. Nem véletlen tehát, hogy a hazánkban működő hírszerzőik/ügynökeik számára hírigényben határozták meg annak kiderítését, hogy mi „Magyarország szerepe a terrorista szervezetek, nemzeti felszabadító mozgalmak támogatásában, […] miben áll a magyar antiterrorista tevékenység, […] milyen szerepet vállal Magyarország a »korlátozott« nyugati technológia beszerzésében”¹ . Ennek fényében (is) érthető a magyar állambiztonsági szolgálatok döbbenete, amikor tudomásukra jutott Varga Péter győri lakos bejelentése.

Varga Péter bejelentése

október 12-én Varga Péter győri lakos telefonon tett bejelentést a Belügyminisztérium Közérdekű Bejelentések, Javaslatok és Panaszok központi irodájánál. Közölte az ügyeletes Gorjánác Ljubomir rendőrfőhadnaggyal, hogy „[t]udomására jutott, miszerint hazánk, államközi szerződés alapján, tartózkodási lehetőséget nyújt arab terroristáknak, és a belügyi szervek sem nyúlhatnak hozzájuk”² . A telefonos bejelentést követően Varga feltehetőleg egy azzal megegyező tartalmú levélben³ fordult a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez. Az ügy konkrét előzménye, hogy Varga fia Győrben, a Béri Balogh Ádám Katonai Kollégium tanulója volt. Egy családlátogatás alkalmával a gyermeke osztályfőnöke, Harisné Kőrös Erzsébet a beszélgetés során olyan kérdéseket vetett fel, amely nem függött össze a fiú tanulmányaival vagy a család életkörülményeivel.⁴ Harisné a beszélgetés közben ugyanis a szokásos kérdéseken túl rákérdezett Varga kvázi újságírói tevékenységére is. Konkrétan arra az esetre, amikor Varga olvasói levelet jelentetett meg a Képes 7 1987. évi 37. számában. Ebben az olvasói levelében arról írt, hogy megbízható tudomása van arról, hogy egy náci háborús bűnös, Alois Brunner, dr. Georg Fischer álnéven Damaszkuszban él.⁵ Az osztályfőnök a cikk kapcsán Varga külföldi kapcsolatrendszerére is rákérdezett, mert információi szerint külföldi szélsőjobboldali lapokban is publikált. Felemlegette azt a tényt is, hogy az 1956-os forradalmat követően Varga Péter nyugatra menekült, tekintettel arra, a szovjetek és kommunisták elleni harcokban aktívan részt vett a felkelők oldalán. Varga 1957. június 29-én tért haza Franciaországból, miután megkapta az általános amnesztiát.⁶

A meghallgatás

A családlátogatást követően Varga panaszt tett Szilágyi Antal őrnagynál, a katonai kollégium igazgatójánál, aki végül a BM II/IV. Csoportfőnökség Győr-Sopron Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság elhárító tisztjével, Nagy Jenő rendőr századossal hallgatta meg a panaszost. A meghallgatáson Varga a Harisné elleni panasza mellett kifejtette, hogy elege van abból, a belügyi szervek folyamatosan megfigyelik és provokálják. Ezeket az állításait azonban tényekkel nem tudta a meghallgatása során alátámasztani. Ezen túlmenően szerinte a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy külföldi (szélsőjobboldali) szervezetektől kapott anyagi támogatásokból fedezi a megélhetését.⁷ Azt elismerte, hogy alkalmanként némi honoráriumért külföldi lapokba is publikál, de állítása szerint ez számára puszta keresetkiegészítés, megélhetési forma. Egy súlyos üzemi balesetben ugyanis korábban leszakadt a retinahártyája, és azóta 17 dioptriás szemüveget kell viselnie. Emiatt főállásban dolgozni nem tud, így csak a felesége fizetéséből élnek.⁸

Miután Nagy Jenő rendőr százados végighallgatta Vargát, azzal kezdte el nyugtatgatni, hogy az általa elmondott problémák mellett sokkal nagyobb, rendszerszintű gondok vannak, amikkel az elhárításnak foglalkozni kellene. Kifejtette Vargának, hogy „nem csak a civilek nézeteivel van baj, hanem a katonákkal, rendőrökkel is. Ugyanakkor az elhárítás tehetetlen, mert a főnökök nem adnak egyértelmű választ arra, hogy mit tegyenek. Hiába tudjuk, hogy kémek és terroristák működnek nálunk, hiába ismerjük hálózataikat, hiába buknak le nálunk, haza engedik őket. Az arab terroristák államközi szerződés alapján tartózkodnak hazánkban, itt készülhetnek fel a terrorcselekményeikre, innen indulnak bevetésekre és ide térnek vissza. Magyarországon vannak a kiképzőbázisaik is. Legutóbb például a ferihegyi repülőtér mellett tartottak lőkiképzést arab terroristák, de az is előfordult, hogy az egyik terrorista csoportot követte a magyar elhárítás, melynek során az arabok rálőttek a magyarokra. Az arab terroristák főnöke tiltakozott a magyar terroristaellenes csoport vezetőjénél, hogy nem ebben állapodtak meg a kormányaik. S ha ez újra előfordul, jelenteni fogja a kormányának, aminek súlyos következményei lesznek, mert az arab bankok nem adnak több pénzt. Ugyanakkor fegyverrel is ellátjuk őket, amelyek között magyar gyártmányúak is vannak.”⁹

Érthető ezek után Varga megdöbbenése, hiszen egy olyan elhárító tiszt szavai voltak ezek, aki bizonyára tudatában van annak, hogy belső, nem a nyilvánosságnak szánt információkat osztott meg egy civillel. Ráadásul egy olyan civillel, aki külföldi magyar, szélsőjobboldalinak vélt szervezetekkel tart(hat) kapcsolatot, így a fennálló rendszer egyik ellensége lehet. Továbbá ezek az állítások akár valósak is (nem provokáció, vagy egy játszma része) lehetnek, de ami a legfontosabb, a kor hivatalos megfogalmazása szerint valószínűleg államtitoknak minősülnek. Varga végül minden körülményt mérlegre téve provokációnak tartotta Nagy Jenő fenti állításait, hiszen az elhárító tisztet korábban nem ismerte, semmilyen kapcsolatban nem álltak. Eldöntötte tehát, hogy az esetet mindenképp jelenteni fogja az elhárító tiszt feletteseinek és az illetékes hatóságoknak. Ezt a már említett telefonos bejelentésében meg is tette. De nem bízott benne, hogy a helyi hatóságok kellő alapossággal fogják kivizsgálni az ügyet, vagy éppenséggel esetleg megpróbálhatják eltussolni, ezért fordult a honvédelmi- és a belügyminiszterhez. Arra vonatkozólag egyébként nem találtam adatot, hogy a hatóságok valóban el akarták volna tussolni ezt az ügyet. Sőt éppen ellenkezőleg, azonnal vizsgálatot kezdeményeztek a bejelentés kapcsán, amelyről természetesen nem tájékoztatták a bejelentőt. Emiatt Varga úgy ítélte meg, hogy nem foglalkoznak kellő mértékben és időben a sérelmeivel, és megítélése szerint Nagy a feltehetőleg szigorúan titkos információkkal provokálta, ezért fordult a felettes szervekhez.¹⁰ Tovább növelte Vargában a provokáció gyanúját, hogy néhány nappal a meghallgatása után felhívta Nagy Jenő rendőr századost a munkahelyén azzal, hogy „érdekes adatokat gyűjtött össze” fia osztályfőnökéről, Harisnéról, és kész lett volna ezeket az adatokat, információkat az elhárítással megosztani. Nagy megígérte neki, hogy elmegy az összegyűjtött anyagokért, és személyesen is beszélnek ezekről. Ennek ellenére mégsem ment az „összegyűjtött érdekes anyagokért”, nem találkozott a bejelentővel. Varga erről is azt gondolta, hogy az elhárítás provokációja lehet.¹¹ A rendelkezése álló iratokban nem találtam arra vonatkozólag adatokat, hogy Varga milyen terhelő anyagokat, és azokat hogyan, milyen módszerrel gyűjtötte össze Harisnéról.

Szakmai szemmel nézve teljességgel érthetetlen és megmagyarázhatatlan, amit Nagy Jenő tett, hiszen a személyi adatlapja alapján is tapasztalt elhárító tisztnek számított. Gyakorlatilag sorkatonai évei óta, az 1960-as évektől dolgozott a III. Főcsoportfőnökségnek különböző beosztásokban. Az általa Vargának elmondottak egyébként összecsengenek a rendelkezésemre álló adatok egy részével. A bejelentésben megfogalmazott tények közül néhány valóban, igazolhatóan megtörtént (Carlos és terrorszervezetének tagjai itt készültek fel külföldi akciójukra¹² és ide tértek vissza, vagy Carlos rálőtt a magyar figyelőcsapatra¹³ ). Arra vonatkozólag szintén nem találtam adatot, hogy Nagy egy operatív játszma vagy művelet részeként osztotta meg az államtitkokat Vargával, de egy ilyen játszmának szakmailag kevés esélyét látom. Motivációként nem zárható ki a remélt személyes (pl. anyagi) haszonszerzés sem. Gondolok itt arra, hogy az elhárító tiszt a találkozó előtt nyilván teljesen felkészült Varga Péter előéletéből is. Tisztában volt azzal, hogy Varga külföldi magyar (emigrációs) személyekkel állhat kapcsolatban, akik anyagilag is támogathatják. Motiválhatta tehát, hogy Vargán keresztül lép kapcsolatba ezekkel a szervezetekkel, és anyagi ellenszolgáltatásért cserébe ilyen, a kommunista rendszerre terhelő és kompromittáló minősített információkkal látja el őket. Kizárni ezt a verziót sem lehet ugyan teljesen, de az ÁBTL anyagaiban nem találtam utalást sem arra, hogy a cselekményének a motivációja a hazaárulás¹⁴ lett volna. Felmerülhet az is, hogy Nagy Jenő, bár többször kérvényezte, helyezzék át másik egységhez, kérelmét minden alkalommal elutasították. Ezt ő úgy élhette meg, hogy a felettesei vagy a „rendszer” akadályozzák a karrierjében. Így akarhatta elérni, hogy a felettesei a jelenlegi beosztására alkalmatlannak találják, és ezért helyezzék át máshová. De az is lehet, hogy egyszerűen csak játszotta a „jól értesültet” a meghallgatott előtt, így próbált bizalmat ébreszteni a teljesen bizalmatlan, paranoiásnak tűnő Vargában. Ez is egy feltételezhető motivációja lehetett a megmagyarázhatatlan „fecsegésének”. Végül nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az elhárító tiszt fegyelmezetlenebb volt az átlagnál. Erről a személyi adatlapjában található fenyítések és büntetések száma és az általa elkövetett fegyelemsértések jellege tanúskodik, melyekről később még beszámolok. Vagyis lehetséges, hogy egyszerűen meggondolatlanul fecsegett. De hangsúlyozom, mindezek szigorúan csak teóriák, mert nem találtam egyetlen verzió alátámasztására (de kizárására sem!) semmilyen adatot, iratot vagy információt az ügy aktáiban.

A vizsgálat és annak megállapításai

A minisztereknek küldött levél után BM II/IV. Csoportfőnökség Győr-Sopron Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság vizsgálatot indított az ügyben, államtitoksértés¹⁵ miatt. Ennek kapcsán meghallgatták Varga Péter, aki a korábban általa elmondott állításokat fenntartotta. A vizsgálat során jellemrajz is készülhetett bejelentőről, ugyanis az egyik jelentésben meghatározták személyiségjegyeit. Ez alapján megállapították, hogy Varga súlyos üldözési mániában szenved, aki a körülötte történt dolgokat úgy érzékeli, mintha az a belügyi szervek provokációja lenne.¹⁶ Az állítólagos külföldi kapcsolatai, az általa korábban elkövetett bűncselekmények, valamint az 1956. októberi harcokban a forradalom oldalán folytatott fegyveres harcának hangsúlyozásával érezhetően próbálták szavahihetőségét meggyengíteni. A vizsgálat során természetesen kitértek arra, hogy két alkalommal volt büntetve. Először 1964-ben ítélték 1 év 3 hónap szabadságvesztésre tiltott határátlépés¹⁷ miatt. Második alkalommal 1969-ben ítélték 2 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra, tiltott határátlépés előkészülete, valamint folytatólagosan elkövetett izgatás¹⁸ miatt. Ez utóbbit azért, mert az elhárítás adatai szerint külföldi „irredenta és nacionalista” lapokba írt cikkeket pénzért.¹⁹

A vizsgálat során természetesen meghallgatták Nagyot, illetve az esetről írásbeli jelentést is kellett készítenie. Az ügyről készült jelentéseit, feljegyzéseit az ÁBTL-ben nem találtam meg. Az esetről készült összefoglaló jelentés viszont tartalmazza azt, hogy Nagy a felelősségét az államtitoksértési ügyben az általa készített jelentésben nem ismerte el.²⁰ Az ilyen esetekben megszokott módon megvizsgálták Nagy előéletét, korábbi ügyeit is. Ezek alapján megtudhatjuk, hogy a vizsgálat alá vont személy korábbi szakmai előélete nem volt makulátlan. Több esetben volt fenyítve, illetve vonták eljárás alá, bár az ügyeit a jelentés nem részletezi:

1975-ben hanyag munkavégzés miatt írásos feddést kapott;
1979-ben hanyagság és italozás miatt szigorú feddést kapott;
szintén 1979-ben gondatlanság miatt 15 nap fogdára ítélték;
1980-ban hanyag munka miatt szigorú megrovásban részesítették;
1981-ben jelentési kötelezettség elmulasztása miatt írásban szigorú meg-rovásban részesítették;

1982-ben határidő elmulasztása miatt írásbeli figyelmeztetést kapott;
1983-ban ittasan elkövetett konspiráció megsértése miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítették.²¹

Mindezek alapján, a vizsgálat megállapításai szerint, felmerül Nagy felelőssége az ügyben és kezdeményezik vele szemben eljárás megindítását államtitoksértés miatt.²² Ennek ellenére Nagy Jenő rendőr százados továbbra is aktív állományban maradhatott. Az ÁBTL-ben fellelhető iratokból nem tűnik ki, hogy a vizsgálatot követően megállapították-e Nagy Jenő felelősségét, és ha igen, akkor milyen büntetést kapott. A személyi anyagában a fenyítések között találtam egy feddést, melyet munkaköri mulasztás miatt szabtak ki rá a 177-12-4/1988.1.21. parancs számon, azonban ebből nem derült ki, hogy ezt a büntetést ezért az ügyért, vagy esetleg egy másik szabályszegéséért kapta.²³

A vizsgálatot lefolytató Wéber Gyula rendőr ezredes, osztályvezető jelentésében arról tájékoztatta a II/IV. Csoportfőnökség vezetését, hogy „Nagy rendőr százados 1986 októberében részt vett azon a szakmai továbbképzésen, melynek témája a nemzetközi terrorizmus volt. A videoszalagra rögzített előadás tartalmazza azokat az alapinformációkat, melyek Varga október 14-én a honvédelmi miniszternek, október 19-én pedig a belügyminiszter elvtársnak megküldött beadványában szerepelnek”²⁴ . Ez a jelentés nagyon fontos igazolása annak a ténynek, hogy Magyarországon a rendszerváltást megelőző években, a politikai vezetés tudtával és beleegyezésével, a felderítő és elhárító állambiztonsági szolgálatok asszisztálásával nemzetközi terrorista szervezetek nem csupán hazánkban tartózkodtak, hanem itt készültek fel terrorcselekményeikre, ide tértek vissza, fegyverekkel és felszereléssel látták el őket. Szakmai szempontból különösen érdekes kérdés, hogy mindazon túl, hogy a kommunista rendszer védelmet nyújtott köztörvényes bűnözőknek, terroristáknak, adott-e megbízást számunkra a rendszer ellenségeinek tartott külföldön élő személyek vagy szervezetek likvidálására, illetve megfélemlítésére? Ezekre a kérdésekre álláspontom szerint csak akkor kapunk megnyugtató választ, ha az Alkotmányvédelmi Hivatal, a C79-es akta²⁵ jelenlegi „őrzője” és titokgazdája, kutathatóvá teszi a teljes aktát.

Az ügy büntetőjogi megközelítése

A rendelkezésre álló adatok alapján Nagy Jenő cselekménye alkalmas volt az 1987-ben hatályos, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 221. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző államtitoksértés bűntett elkövetésének megállapítására, amely szerint „aki a tudomására, illetőleg a birtokába jutott államtitkot jogosulatlanul felhasználja, illetéktelen személy részére hozzáférhetővé vagy illetékes személy részére hozzáférhetetlenné teszi, bűntett követ el”. A bűncselekmény elkövetésének gyanúja felmerült, mivel a civil Varga Győző Péter nem volt jogosult arra, hogy a bejelentésében is szereplő, államtitoknak minősülő adatokat megismerje. Így a rendelkezésre álló adatok alapján megindították az eljárást az elhárító tiszt ellen.

Az eset körülményeit figyelembe véve, súlyosbító körülményként lehetett volna értékelni, hogy Nagy az államtitoksértést különösen fontos államtitokra követte el, így cselekményét a Btk. 221. § (2) bekezdés a) pontja alapján minősíthették volna.

Bár nem ismerjük a teljes vizsgálati anyagot, de figyelembe véve, hogy Nagy továbbra is hivatásos állományban maradhatott, vélelmezem, hogy az eljárást végül a Btk. 221. § (3) bekezdés alapján gondatlanságból elkövetett államtitoksértés vétsége miatt indították meg.

Az államtitok fogalma

Az államtitok fogalmát 1987. december 31-ig (így a vizsgált esetben is) az államtitok és a szolgálati titok védelméről szóló 14/1971. (IV. 15.) Kormányrendelet szabályozta, amely visszautalt még a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény 163. § (1) és (2) bekezdésére. Ez alapján: „Államtitok – a Büntető Törvénykönyv meghatározása szerint – minden olyan adat, amelynek illetéktelen személy tudomására jutása a Magyar Népköztársaság biztonságát, vagy más fontos érdekét veszélyezteti, továbbá minden esetben államtitoknak minősül a jogszabály, vagy a jogszabályon alapuló rendelkezés által annak nyilvántartott adat.” Ezt a meghatározást az 1978. évi IV. törvény is átvette.

A fenti általános jellegű meghatározást konkretizálta a 14/1971. (IV. 15.) Kormányrendelet, mely tételesen felsorolta azon adatok körét, melyeket védendő adatnak (államtitoknak vagy szolgálati titoknak) kell tekinteni. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a 14/1975. (IV. 15.) Kormányrendelet (1) bekezdés e) pontjának megsértése miatt indulhatott eljárás Nagy százados ellen, mert államtitoknak volt tekinthető: „a fegyveres erők (néphadsereg, határőrség) és a fegyveres testületek (rendőrség, munkásőrség és büntetés-végrehajtási testület) alakulatainak, szerveinek, intézményeinek szervezetére, elhelyezésére, létszá-mára, parancsnoki állományára, fegyverzetére, felszerelésére, védelmi berendezéseire, működésére, harcértékére, erkölcsi-politikai állapotára, hadrafoghatóságára, mozgósítási és hadműveleti terveire, valamint anyagi, pénzügyi ellátására vonatkozó fontos adat”.

január 1-jétől az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1987. évi 5. törvényerejű rendelet a végrehajtására kiadott 17/1987. (VI. 9.) MT rendelettel egységes szerkezetben szabályozta a titokvédelmi kérdéskört.

A baleset

Mint említettem, a vizsgálat lefolytatását követően Nagy Jenő továbbra is aktív, hivatásos szolgálati állományban maradhatott. 1989 tavaszán úgy döntött, hogy barátaival, Szilágyi Antal őrnaggyal, a Győri Béri Balogh Ádám Katonai középiskola igazgatójával, Takács István rendőr alezredessel, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetőjével, valamint Mihály Dénes és Ketőcze József polgári személyekkel Lengyelországba utazik szabadságra. Bár szabadságát hivatalosan engedélyeztette, azonban a szabályokkal ellentétes módon, parancsnokának nem jelentette, hogy külföldre szeretne utazni. 1989. április 21-én a Lengyelországi Krakkótól északra található Czenstoskowa településnél, a TC 27-24 forgalmi rendszámú, Wartburg típusú személygépkocsival közlekedtek, amikor frontálisan összeütköztek egy szabálytalanul közlekedő Mercedes típusú személygépkocsival. A baleset következtében a Wartburgban utazó mind az öt személy életét vesztette.²⁶ Meglepő módon a baleset körülményeiről bővebb információkat a jelentések között nem találtam. Egyetlen jelentés vagy átirat sem tartalmazta a Mercedest vezető vétkes sofőr adatait, sem a baleset közvetlen okát.

Nagy Jenő özvegye több esetben és levélben is kérvényezte, hogy férje halálese-tét a belügyminisztérium nyilvánítsa szolgálati balesetnek. Kifogásolta, hogy „miért lehet különbséget tenni két rendőrtiszt között?”²⁷ . Az özvegy nehezményezte, hogy bár férje temetését katonai tiszteletadással hajtották végre, azonban mégsem jár neki az elhunyt után az emelt özvegyi járadék. Azonban kéréseit, beadványait minden esetben elutasították. A főcsoportfőnökség és a belügyminisztérium vezetői döntésüket minden alkalommal azzal indokolták, hogy Nagy rendőr százados bár hivatalosan jóváhagyott szabadságát töltötte Lengyelországban, azonban bejelentési és engedélyezési kötelezettségét súlyosan megszegte, amikor parancsnokát külföldre utazásáról nem tájékoztatta. A hatályban lévő 8/1989. BM utasítás alapján megvizsgálták továbbá Nagy eddigi életútját, munkáját, hivatásos állományban kifejtett tevékenységét. Mindezeket értékelve nem minősítették őt a „Rendőrség halottjának”.²⁸

Összegzés

Tanulmányomban egy olyan súlyos dekonspirációs, a szakmai alapvető normáival ellentétes szabályszegést, államtitoksértést elemeztem, amire a mai napig nem lehet elfogadható magyarázatot találni sem szakmailag, sem emberileg. Nagy Jenő rendőr százados olyan szigorúan titkos információkat adott ki egy általa korábban nem ismert, vadidegen, sőt a kor szóhasználatával élve „rendszerellenesnek” tartott személynek, amely vélhetően a Kádár-korszak egyik legszigorúbban védett titka volt. Sőt, mint említettem, a külföldi terrorszervezetek magyarországi működésével, támogatásával kapcsolatos adatok jelentős része a mai napig minősített adatnak számít, nem kutatható.

Írásomban felvetettem, hogy a kiszivárogtatásnak lehettek anyagi vagy személyes okai, de ezeket bizonyító adatokat (de kizárót sem!) nem találtam. Az eset büntetőjogi elemzése szerint az elhárítót tiszt cselekménye alkalmas volt a korszakban hatályos Btk. 221. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő államtitoksértés bűntett elkövetésének megállapítására.

Ha megvizsgáljuk Nagy Jenő életpályáját, akkor a kiszivárogtatás teljesen illeszkedik korábbi pályafutásába, mert több alkalommal is büntetve/fenyítve volt különböző fegyelemsértések elkövetése miatt. Ha morbidok akarunk lenni, akkor azt látjuk, hogy sajnálatos halála is beleillik ebbe a sorba, hiszen egy súlyosnak számító fegyelemsértést elkövetve utazott külföldre.

Az ügy igazi jelentősége álláspontom szerint azonban abban rejlik, hogy 1988-ban hivatalos vizsgálatot indítottak egy olyan témájú ügyben, amelynek bizonyos elemei a mai napig minősítettek és így védett adatnak számítanak, nem kutathatóak. A vizsgált bejelentés tartalma ezért nagyon fontos igazolása, sőt beismerése annak a ténynek, hogy Magyarországon a rendszerváltást megelőző években, a politikai vezetés tudtával és beleegyezésével, a felderítő és elhárító állambiztonsági szolgálatok asszisztálásával, nemzetközi terrorista szervezetek tagjai hazánkban tartózkodtak, valamint logisztikai támogatást is kaptak.

Beke József, Nemzeti Közszolgálati Egyetem RDI, IV. évfolyamos hallgató