A változás állandósága – A civil szervezetekre vonatkozó kodifikáció változásai a 90-es évektől napjainkig, különös tekintettel az ügyészi hatáskörökre

A nonprofit szervezet fogalma meghatározásának nehézsége

Civil szféra, nonprofit szektor, harmadik szektor, nem-kormányzati szervezetek (non-govermental organisations – NGOs) – a sor folytatható¹. Számos megjelöléssel körvonalazhatjuk a szervezeteknek azon körét, amelyek állandó, intézményesült szervezeti keretben működnek, közvetlenül nem állnak kormányzati függőségi-alárendeltségi viszonyban, valamint elsődleges tevékenységük nem profitorientált jellegű². A szakirodalom a definíciók kimunkálásában, az egyes csoportképző meghatározások közti különbségtétel ismérveinek rögzítésében máig nem egységes. Konszenzus mutatkozik ugyanakkor abban,hogy egy sokszínű és összetett társadalmi, gazdasági, politikai szereppel bíró, bonyolult interdiszciplináris összefüggésrendszert generáló szervezeti és tevékenységi körről van szó. Ennek jogi szabályozása és a szabályozás mindenkori változása és finomhangolása – épp a jelzett, összetett életviszonyrendszer mobilitása okán – folyamatos jogalkotói feladatnak tűnik. A kodifikáció gyakori változása ugyanakkor állandó alkalmazkodást igényel a jog alkalmazójától is. Legyen az az érintett hivatásrend valamely képviselője, vagy – tágabb fókusszal – a jogkövetésre törekvő polgár.

Az alábbiakban e tanulmány rövid áttekintést kíván nyújtani a nonprofit szervezetekre vonatkozó anyagi jogi szabályozás 90-es évek kezdetétől napjainkig tartó „legújabbkori” főbb állomásairól, valamint felvázolni törekszik az ügyész nonprofit (civil) szervezetekkel kapcsolatos közjogi (közérdekvédelmi) természetű ha-tásköreinek – az egyes kodifikációs pillérekhez kapcsolódó jogalkotói koncepcióváltásokból következő – változási ívét.

A nonprofit (civil) szervezetekre vonatkozó kodifikáció főbb állomásai

A 80-as évek vége – a szabályozás újraalapozása

A rendszerváltás időszakában a nonprofit szektor társadalmi-politikai szerepe egyre hangsúlyosabbá vált, jelentősége nőtt, a jogi szabályozás igénye is érhetően újabb célok mentén korszerűbb szemlélettel jelent meg³. Magától értetődő eredménye e folyamatnak a nonprofit szervezetekre vonatkozó jogi szabályozás újraalapozása. A nonprofit szféra szervezeti joganyaga – a két alapvető szervezettípushoz igazodva – két új pillérre épült: az egyik a tagság nélküli elkülönült célvagyon köré felépített alapítványi formát 1987-ben a Ptk.-ba integráló 1987. évi 11. tvr. (továbbiakban: Atvr.)⁴, a másik pedig az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (továbbiakban: Etv.)⁵ volt.

A régi Ptk. már hatályba lépésekor tartalmazta az egyesület szervezeti formáját. Külön rendelkezett a társadalmi szervezetről, mint a „a dolgozóknak az Alkotmányban említett politikai szervezetei, szakszervezetei, női és ifjúsági, valamint egyéb társadalmi szervezeteiről”, valamint „a társadalmi, kulturális és egyéb tevékenység fejlesztése érdekében a dolgozók által alkotmányos joguknál fogva létesített egyesületekről” mint jogi személyekről⁶. A társadalmi szervezet kiemelése politikai hangsúlyt jelentett, a társadalmi szervezetek felépítésének, működésének háttérjogaként az egyesületekre vonatkozó normaanyag funkcionált, amelyet a jogalkotó a kódexre építve speciális jogszabály megalkotásával is hangsúlyozott⁷.

A kódexbeli szabályozás formális kettőssége az Etv. hatályba lépésével megszűnt⁸, de a kettős megközelítés továbbra is érzékelhető volt⁹. Az egyesülési jog 1989. évi kodifikációja alkotmányos bázison elsősorban közjogi megközelítést tükröz¹⁰. Az Etv. a korábbi, bürokratikus és statikusan szervezetközpontú szabályozási koncepcióval ellentétben – a rendszerváltás politikai hangulatával a háttérben – az egyesülési jog mint a szabadságjog gyakorlására vonatkozó garanciális rendelkezések részletezésére törekedett¹¹. Ekként elsődlegesen az egyesülési jog gyakorlásának módjára és biztosítékaira, törvényes korlátainak meghatározására, a szervezetek alapításának, működésének kereteire, illetve a törvényesség biztosítása érdekében az állami beavatkozás feltételrendszerére fókuszált¹².

Az alapítvány szervezeti formája 1987-ig nem szerepelt a magánjogi kódexben. A régi Ptk. az alapítványrendelést a közérdekű kötelezettségvállalás egy formájaként, kötelmi jogviszony keretében rendezte¹³. A módosítás nyomán az alapítvány tartós közérdekű célra rendelt vagyont kezelő, eredetileg állami felügyelő szerv jóváhagyásával létrejött jogi személy típusként integrálódott, elsősorban az alapítás, a megszűnés feltételrendszerének, valamint az állami felügyelet szervezeti és tartalmi vonatkozásainak rövid meghatározásával¹⁴.

A nonprofit szervezetek rendszere és magánjogi-szervezeti jogi szabályozása voltaképp e két jelentős eltéréseket mutató szervezeti forma bázisán differenciálódott a következő évtizedekben.

A nonprofit szféra jogi szabályrendszerének differenciálódása a 90-es években

1993-ban – a közfeladatokkal kapcsolatos állami szerepvállalás jellegváltozása okán – olyan új nonprofit szervezettípusok intézményesítéséről döntött a jogalkotó, amelyek sajátos átmenetet, „szervezeti-funkcionális” hidat képeztek az önkéntes kezdeményezésekből építkező civil szféra szervezetei és a törvényben meghatározott közfeladat ellátására létesülő állami szervezetrendszer között. A személyegyesítő egyesületi szervezeti bázison ilyen típusként a köztestület, az alapítványi forma speciális fajtájaként pedig a közalapítvány említhető¹⁵.  Mindkét szervezettípus jellemzője valamely közfeladatnak az államtól formálisan független, voltaképp civil szervezeti keretekben történő ellátása, amellyel a jogalkotó a szűkülő állami források mellé a civil szféra irányából remélt többletkapacitással és újabb források bevonásával egyes közfeladatok magasabb színvonalú ellátását célozta¹⁶.

Szorosan kapcsolódott e rendszerhez és az állami szerepvállalás igényelt csökkentéséhez a közhasznú szervezetekről szóló törvény¹⁷, amely a nonprofit jogiszemély-típusok többsége számára – meghatározott feltételek teljesítése esetére – az elsősorban adó- és egyéb pénzügyi kedvezményeket nyújtó közhasznúsági fokozatokban történő közhasznú szervezetté minősítést, illetve az ekkénti bírósági nyilvántartásba vételt biztosította. A Ksztv. a közhasznú szervezetek kettős rendszerét teremtette meg a közhasznúság két fokozatának meghatározásával: a törvény alapján minősített szervezetek eszerint közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú szervezetként működhettek. A közhasznú szervezetek egyebek mellett valamely, a Ksztv.-ben meghatározott, közhasznúnak minősülő cél szerinti tevékenység – kiemelkedően közhasznú szervezetek esetén egyben valamely közfeladat – ellátását vállalták, kizárva a közvetlen politikai tevékenység folytatását, valamint a profitelosztást¹⁸.

A civil szféra és az állami szerepvállalás viszonyával kapcsolatos szemléletváltás jogi transzformációjaként megszűnt az alapítvány államigazgatási felügyelete, illetőleg egyidejűleg megtörtént a létesítésére, törvényességi felügyeletére és megszüntetésére vonatkozó normaanyag átfogó módosítása, amely szellemiségében az egyesületi bázisú szervezeti formákra kialakított szabályozási koncepcióval való összhang megteremtését eredményezte¹⁹.

További jellemzője e jogalkotási korszaknak, hogy a Ptk. és az Etv. alapvető fogalmi, illetve szervezeti statutum-szabályozási hátterével a személyegyesítő nonprofit szervezetek számos speciális formációjának – külön jogszabályokban történő – felépítése színes szervezeti palettát eredményezett. Ilyenként említhetők – a teljesség igénye nélkül – az egyes köztestületi formák (szakmai kamarák, MTA), a 2000-es évek sporttörvényei révén a jogi személyek rendszerébe integrált nonprofit szervezettípusok (pl. országos sportági szakszövetség)²⁰,a vadásztársaság, a polgárőrség, vagy az önkéntes tűzoltó egyesületek²¹.

Új alapok (A civil törvény megalkotása)

A bemutatott, rendszerváltáskori alapjoganyagon fejlődött, szakjogszabályokban differenciálódó és a felsőbírósági gyakorlat által meglehetős részletességgel pontosított-kristályosított nonprofit normarendszer a 2000-es években már nem volt képes maradéktalanul betölteni a szerepét. A nonprofit (civil) szféra társadalmi-gazdasági-politikai szerepének változásával²² igény jelentkezett egy átfogóbb, átláthatóbb, a kor követelményeihez jobban igazodó, a bírói gyakorlat vívmányait is beépítő kodifikációra. Az új törvény – az új Alaptörvény bázisán – 2011. év végén lépett hatályba²³. Az Ectv. jogalkotói célja az egyesülési jog gyakorlásának szélesebb értelmezésén alapul. Új gyűjtőfogalomként bevezette a civil szervezetek kategóriáját és meghatározta tartalmát, illetve a civil szervezetek körébe tartozó szervezettípusokra egységes, keretszerű szabályozást és definíciórendszert nyújtott. Az áttekinthetőség és a jogkövetés könnyítése érdekében ehelyütt rendelkezett a civil szervezetek gazdálkodásának, könyvvezetési és beszámolási szabályainak legfontosabb elemeiről is.

Az Ectv. – a Ksztv. deregulációja mellett – módosította és integrálta a közhasznúság kritériumrendszerét. Ennek keretében – a gyakorlatban tapasztalható bizonytalanságokra reagálva – a közhasznú tevékenység pontos fogalom-meghatározására törekedett, valamint a korábbi elhatárolási nehézségek okán megszüntette a közhasznúság kétfokozatú rendszerét. Emellett újraszabta a közhasznú jogállás megszerzése, illetve a közhasznú működés és gazdálkodás feltételeit.

Az Ectv. eljárásjogi „párjaként”, azzal egyidejűleg lépett hatályba a civil szervezetek bírósági nyilvántartásának eljárásjogi szabályairól rendelkező Cnytv²⁴, amely – hiányokat pótolva – törvényi szintre emelte, egységesítő igénnyel részletezte, valamint modernizálta a civil szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásrendet. A korábban elszórtan, részben anyagi jogi jogszabályokba épített, nem kellő részletességgel kifejtett szabályozást megszüntetve egy jogszabályban foglalta tehát össze a civil szervezetek (valamint a bírósági nyilvántartásban szereplő egyéb szervezetek) nyilvántartásba vételére, változásbejegyzésére, valamint megszűnésére, illetve a közhasznúsági nyilvántartásra vonatkozó általános, illetve egyes szervezetek (alapítvány, egyesület) tekintetében speciális szabályokat²⁵.

Az Ectv. és a Cnytv. anyagi-eljárásjogi normái az eredeti jogalkotói igény szerint hosszabb távra építették ki a civil szféra magánjogi-szervezeti jogi kereteit, ám ezt a célt némileg „árnyalta” a 2014-ben hatályba lépő új magánjogi kódex²⁶ megalkotása. Az új Ptk. III. Könyve a jogi személyekkel kapcsolatos jogalkotói koncepcióban gyökeres változást hozott, ami szükségképpen befolyásolta a civil szervezetekre irányadó jogszabályi feltételrendszert. A legfontosabb változás a jogi személyekre vonatkozó „általános rész” megteremtése volt. Ez a valamennyi jogi személyre – gazdasági társaságokra és a civil szervezetekre egyaránt – irányadó legáltalánosabb közös nevezőt jelentette (az alapítás, a szervezeti-működési keretek, a képviselet, a törvényességi felügyelet és a megszűnés tekintetében)²⁷. Emellett a jogi személyek alapvető (nonprofit) típusaiként az új kódex az alapítvány és az egyesület szervezet specifikus szabályait is – új koncepció mentén – meghatározta. Ennek keretében például markánsan módosult az egyesületek és az alapítványok fogalmi meghatározása, valamint működésük, megszűnésük, felügyeletük részletszabályozása. A vizsgált szervezetek normatív környezete tehát logikailag és rendszertanilag tisztábbá vált, ugyanakkor a jogalkalmazás számára a szabályozás többszintűsége – a kezdeti természetszerű értelmezési problémák mellett – újabb kihívást jelentett²⁸.

A civil szféra szerepének változását, az állam és a nonprofit szektor viszonyrendszerének újraértékelését jelzi végül, hogy a 90-es évek elején az egyes közfeladatok nonprofit szervezeti keretben történő ellátására létrehozott jogi személy típusok a 2000-es években megszűntek, vagy szakjogszabályi síkon maradt a szabályozásuk és a kódexben alaptípuskénti értékelésüket a jogalkotó mellőzte²⁹.

Újabb fejlemények a jogalkotásban

Napjainkra a kódex és a civil szervezetekre vonatkozó alapjogszabályok stabil kereteket adnak e szervezetek működésének. A rendszer tehát „beállt”, azonban finomhangolása folyamatos. A kor társadalmi-politikai viszonyainak változásaira, újabban a nemzetközi politikai „klíma” hatásaira a társadalom önszerveződő közösségei természetszerűleg érzékenyek, hol aktív szereplőként alakítva azokat, hol pedig reagálva rájuk. Ezek a folyamatok ugyanakkor az állam ismétlődő beavatkozását generálják a kiépült normatív kereteken belül, esetenként azokat tágabbra vagy szűkebbre alakítva.

2016 végén a jogalkotó – egyebek mellett – a civil szervezetek nyilvántartásba vételi és változásbejegyzési eljárásainak gyorsítását ösztönző intézkedések bevezetéséről döntött,amely a Ptk. az Ectv.,valamint a Cnytv .vonatkozó rendelkezéseinek markáns módosítását eredményezte (Cgytv.)³⁰. Ekként a civil szervezetek és sportegyesületek tekintetében a nyilvántartásba vételt, illetve a változásbejegyzést elrendelő, valamint a közhasznúsági nyilvántartásba vételt elrendelő bírósági végzés elleni jogorvoslat rendje megváltozott. Szigorodott a hiánypótlások lehetősége, bővült az eljárásokban alkalmazható mintaokiratok köre, részben változtak, egyszerűsödtek a szervezetek nyilvántartásból való törlésének metódusai, továbbá maximálásra került a bíróság rendelkezésére álló ügyintézési határidő is.

A fentiekből is következően jelentősen változott az ügyésznek a nyilvántartással kapcsolatos eljárásokban való szerepe, valamint a civil szervezeteket érintő törvényességi ellenőrzés tárgyi kerete. Egyidejűleg a civil szervezetek feletti törvényességi felügyeleti eljárás egységes nemperes eljárásként – a cégeljárás vonatkozó megoldásának analógiájára – bírósági hatáskörbe került³¹.

Az eljárásjogi szabályok mellett a Cgytv. anyagi-szervezeti jogi módosítást is tartalmazott, jelentősen átszabva az egyesületekre vonatkozó Ptk-beli normaanyagot. Ennek okaként a jogalkotó elsődlegesen a joggyakorlatban a Ptk. hatálybalépése óta felmerült vitás kérdések rendezését, különösen a kódex vonatkozó rendelkezéseinek kógenciájával kapcsolatos bizonytalanságok eloszlatásának, valamint – az alapszabályok kötelező elemei körének szűkítésével – az egyesületalapítás egyszerűsítésének igényét jelölte meg³².

2017-ben újabb változás következett: az állam migrációs folyamatokra vonatkozó politikai és nemzetközi jogi koncepciója – a civil szervezetek bevezetőben is jelzett szerepe okán – a civil szféra magánjogi szabályozásában is érezteti hatását. Ennek kifejezett eredményeként például 2017-ben – a civil szervezetek kvázi új kategóriáját meghatározva – a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt fogadta el a Parlament³³ és a jogalkotás e téren nem zárult még le³⁴.

A civil szervezetekre vonatkozó ügyészi hatáskörök változásai

Hatáskörök a régi Ptk. és az Etv. alapján

Az ügyész nonprofit szervezetekkel kapcsolatos speciális jogosultságait már az Etv. rögzítette. Ez a szerep hosszú időn át kétágú volt: egyrészt a társadalmi szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásokban való részvételben, másrészt e szervezetek működése felett gyakorolt törvényességi felügyeleti jogkörben nyilvánult meg. Előbbi tartalma szerint a szervezetek bírósági nyilvántartásba vételére, illetve megváltozott adataik bejegyzésére irányuló nemperes eljárásokban hozott bírósági végzés elleni jogorvoslat előterjesztésének lehetőségét jelentette³⁵, utóbbi pedig az ügyészi törvényességi felügyelet „klasszikus”, az Ütv-ben meghatározott eszköztárának (eseti-, illetve munkatervi vizsgálat lefolytatása alapján jelzés, felszólalás, óvás előterjesztése) alkalmazhatóságát³⁶.

A törvényességi felügyelet keretében feltárt törvénysértések elleni ügyészi eszköztár ultima ratio-ja a bírósághoz fordulás lehetősége volt: az ügyész keresete alapján, peres eljárásban az egyesület további működésére kiható döntés a bíróság hatáskörébe tartozott³⁷.

Az alapítványokra vonatkozó joganyagban az előzőekben vázolt, a létesítés és a működés törvényességének biztosítását célzó – az államigazgatási kontrollt felváltó – jogi eszközöket a régi Ptk.-t módosító 1990. évi I. törvény teremtette meg³⁸, a nonprofit szervezettípusok többségére ezzel egységes tartalmú ügyészi törvényességi kontrollrendszert alkotva³⁹, amelyre – ugyanezen eszközökkel – ráépült a Ksztv.-ben a közhasznú szervezetek közhasznú működése feletti ügyészi törvényességi felügyeleti jogkör is⁴⁰.

Az alapítványok, egyesületek, illetve általában az egyesülési jog alapján építkező nonprofit szervezetek keletkezése és működése törvényességének elsődleges felügyeleti intézménye tehát e korszakban az ügyészség volt, meglehetősen széles felügyeleti jogkörökkel, de végső soron bírói kontroll mellett.

Változások az Ectv. és az új Ptk. koncepciójában

Az új Alaptörvény hatása, az ügyészség alkotmányos státusának és feladatainak újraszabása az ügyészi magánjogi-közigazgatási profilú tevékenység filozófiáján is változtatott. Ez a szemléletváltás a civil szervezetek működésének törvényességét célzó ügyészi kontrolltevékenység természetére és eszközrendszerére is hatással volt.

Az Alaptörvény újrafogalmazta az ügyészség alkotmányos intézményrendszerben betöltött szerepét. A 29. cikk (1) bekezdése a legfőbb ügyészt és az ügyészséget az igazságszolgáltatás közreműködőjének minősíti, amely elsősorban az állam büntetőigényének érvényesítője⁴¹. Az ügyészség jogállásának és feladatkörének újra-kodifikálása is ezen az elvi-dogmatikai alapon történt az ügyészségről szóló 2012-től hatályos törvényben⁴², amely ekként az ügyész „büntetőjogon kívüli”, közérdekvédelmi tevékenységének megítélésében is jelentős változást hozott. Ennek meghatározó eleme a „felügyelet-központú” szemlélet elvetése volt⁴³. A felügyelet helyére e téren tehát – az „igazságszolgáltatás közreműködője” szerepéhez igazodva – az ügyészi törvényességi ellenőrzés intézménye lépett⁴⁴. Ezzel értelemszerűen harmonizált a szinte egyidejűleg megalkotott Ectv. normaszövege is⁴⁵.

A törvényességi felügyeleti eljárás keretében az ügyészi aktivitás (pl. vizsgálat lefolytatása) nem volt konkrét törvénysértésfüggő, illetve a bírósághoz fordulás csak a saját eszközök alkalmazása eredménytelenségének esetére, azok „kikényszerítése” végett bevethető megoldásként jelentkezett. A törvényességi ellenőrzési tevékenység keretében ugyanakkor az ügyészi vizsgálat lehetősége súlyos jogsértésre utaló adat feltételével aktiválódik és ennek megállapítása esetén a jogsértőt (illetve felügyeleti szervét) önkéntes teljesítésre, a jogsértés kiküszöbölésére kell felhívni. Ennek eredménytelensége esetén az ügyész indítványára a bíróság dönt a kérdéses jogsértés fennállása és következményei alkalmazása tekintetében⁴⁶.

A civil szervezetek felügyelete síkján ez a változás szorosan összefügg az új Ptk.-ban utóbb normatív szintre emelt azon koncepcióval, amely a jogi személyek törvényességi felügyeletét egységesen bírósági hatáskörbe helyezte. A civil szervezeteket érintő ügyészi törvényességi ellenőrzés és a bírósági törvényességi felügyelet így 2017 márciusáig a jelzett tartalmi különbségek mellett voltaképp párhuzamosan funkcionált.

Újabb fejlemények: szűkülő ügyészi hatáskörök?

A civil szervezeteket érintő ügyészi hatáskörök tehát alkotmányjogi fundamentumon, jogállami kívánalmak mentén szűkültek, vagy inkább természetük változott⁴⁷. E folyamat azonban az Üjt. és a Ptk. újrakodifikálásával nem zárult le, sőt, lényegesen felgyorsult. A Cgytv. szabályozási koncepciója – a civil szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások felgyorsításának egyik alapvető feltételeként -az civil szervezetek nyilvántartási ügyeivel kapcsolatos eljárásokban való ügyészi részvétel, illetve a vonatkozó ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskör szinte teljes megszüntetéséről döntött. E drasztikus jogalkotói lépés speciális alkotmányjogi-dogmatikai alapjait – az említett, egyébként indokolt jogpolitikai célkitűzésen túl – a kodifikátor nem fejtette ki, így a módosítás voltaképp e praktikus cél elérésének (jog) technikai eszközeként fogható fel.

A Cgytv. az Ectv. és a Cnytv. megfelelő módosításával megszüntette az ügyész civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) működése felett gyakorolt generális törvényességi ellenőrzési jogait, nem érintve azonban az egyes speciális normák által meghatározott szervezettípusokra vonatkozó ellenőrzési hatásköröket⁴⁸. Helyette a bíróság által nemperes keretben lefolytatandó – a Cnytv. módosítása révén részletesen szabályozott⁴⁹ – törvényességi felügyeleti eljárás az ügyész számára más típusú, a cégeljárások mintáját követve elsődlegesen iniciatív közreműködői pozíciót biztosít. A peren kívüli törvényességi felügyeleti eljárás ügyészség általi kezdeményezésének speciális többletfeltételeként ugyanakkor előírja, hogy az ügyész az indítványát a közérdek sérelmére is alapítsa, illetve e közérdek sérelmének fenn álltát valószínűsítse⁵⁰.

A módosítás kizárta az egyesület, az alapítvány és a sportról szóló törvény szerinti sportegyesület nyilvántartásba vételi, változásbejegyzési kérelmének helyt adó, valamint e szervezetek közhasznú nyilvántartásba vételét elrendelő bírósági végzés elleni fellebbezés lehetőségét. A végzés (vagy az annak alapjául szolgáló eljárás, illetve a kérelemhez melléklet iratok) jogszabályba ütközése esetén ugyanakkor – mások mellett – az ügyész számára a szervezettel szemben a végzés hatályon kívül helyezése iránti perindítási lehetőséget biztosít. Ennek kereteit azonban a közérdek sérelmének fennállására hivatkozás, illetve a közérdeksérelem fennállása valószínűsítésének követelménye nyilvánvalóan szűkíti⁵¹.

Polgári nemperes eljárássá alakította mindezeken felül a Cgytv. az alapítvány és az egyesület megszűnésének megállapítására irányuló korábbi peres eljárásokat. Ehelyett az ügyészi keresetindítási jogot az eljárás megindításának indítványozására vonatkozó jogosultság váltotta, mindazonáltal a fentiekhez hasonlóan az indítvány közérdeksérelemre alapítása és közérdek sérelme fennállásának valószínűsítése többletfeltételeinek beépítésével⁵².

Az egyesült feloszlatása iránti ügyészi keresetindítási jog feltételrendszere is szűkült a novellával: kizárólag az egyesülési jog legsúlyosabb megsértését eredményező – az Ectv. 3.§ (3)-(5) bekezdéseiben szabályozott – működés vagy tevékenység ad alapot a perre⁵³.

Befejezés

Ahogy a fenti vázlat is érzékeltetni kívánja, a civil szféra szervezeti-jogi keretei tehát napjainkra stabillá váltak,de a folyamat nem zárult le.Nem is zárulhat,mivel a közeg érzékeny barométerként követi a kor változásait, azokat a változásokat, amelyek mindennapjainkat határozzák meg. E változásokra adott reakciók pedig folyamatosan árnyalják, alakítják az állam és a civil szféra meglehetősen bonyolult, ambivalens viszonyrendszerét is. Egy olyan korban, ahol a változások, a reakciók állandóak, a jogalkotó is folyamatos aktivitásra kényszerül. A civil szervezetekkel kapcsolatos ügyészi szerep mára kikristályosodott filozófiája fényében – az elmúlt közel három évtizedben fokozatosan és jelentékenyen leszűkült normatív keretek között – sem kizárt, hogy a kapcsolódó ügyészi feladatok is változnak, változhatnak⁵⁴.

Bércesi Z. LLM., ügyész, Pécsi Fellebbviteli Főügyészség, címzetes egyetemi docens, PTE ÁJK

---