Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozása megváltozott eljárási környezetben

Bevezetés

A 2018. július 1. napjával hatályba lépett büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: új Be.) a jogalkalmazókat az új szabályozás gyakorlati adaptációja mellett számtalan téren szemléletváltásra is kényszeríti. Nincs ez másképp az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekkel foglalkozók esetében sem. Azzal, hogy a jogalkotó ezeket a bűncselekményeket kivette a kizárólagos ügyészségi nyomozás körébe tartozó bűncselekmények köréből és nyomozásukat az általános hatáskörű nyomozó hatóság hatáskörébe utalta, alapvetően új helyzetet teremtett e bűncselekmények nyomozása során.

Az ügyészség részéről szükséges szemléletváltás abból a körülményből adódik, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket a korábbi Be. rendelkezéseitől eltérően már nem maga nyomozza, hanem felügyeli azok felderítése törvényességét, illetve irányítja vizsgálatukat. Nagyobb kihívással kell azonban szembenéznie az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozását végző rendőrségnek, hiszen e bűncselekményekkel eddig csupán azokat észlelő, feljelentő szervként találkoztak, speciális jellegükről, bizonyításuk nehézségeiről kevesebb ismerettel rendelkeztek.

A jogalkalmazás nehézségei már az új Be. hatálybalépése óta eltelt néhány hónapban több ponton jelentkeztek.

Adódik a kérdés, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának hatásköri szabály módosulásából adódó változások miért idegenek a jogalkalmazók számára, továbbá szükséges volt-e egyáltalán ez a változtatás, azaz hatékonyabbá válik-e ezen bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonása.

Az előbbi kérdés megválaszolásához feltétlenül szükséges az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozására vonatkozó hatásköri szabályozás hazai alakulásának vizsgálata. Ez szorosan összefügg az ügyészségi nyomozás alakulásának vizsgálatával, hiszen e bűncselekmények hosszú évtizedeken át az ügyészségi nyomozás körébe tartoztak. Az utóbbi kérdésekre pedig néhány külhoni szabályozási minta vázlatos áttekintése mellett az új Be. életbelépése óta eltelt időszakban csak e bűncselekmények nyomozásakor jelentkező jogalkalmazási anomáliák vizsgálatával adható adekvát válasz.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények és nyomozásuk alakulása

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények anyagi jogi szabályozásának alakulása

Az 1878. évi V. törvénycikk (a továbbiakban: Csemegi-kódex) „a hamis tanúzás és hamis eskü” megnevezéssel ellátott fejezetben rendelkezett a hamis tanúzásról és a hamis tanúzásra felhívás törvényi tényállásáról. A kódex a hamis tanúzást bűnvádi, polgári, kihágási és fegyelmi ügyben egyaránt büntetni rendelte. A hamis szakvélemény és hamis fordítás nyújtását csak büntető- vagy polgári ügyben, míg a hamis tanúzásra felhívást bűnvádi, polgári, kihágási és fegyelmi ügyben is büntette. A Csemegi-kódex külön fejezetben szabályozta a hamis vád bűncselekmény törvényi tényállását, amelyben a bűntettre, kihágásra és fegyelmi vétségre vonatkozó hamis vádat is szankcionálta. A mentő körülmény elhallgatását a hamis vád egyik alakzataként szabályozta a törvénykönyv. A XIX. fejezetben a foglyok megszöktetése cím alatt a szökéshez nyújtott segítséget rendelte büntetni. A kódex a bűnpártolás tényállását az orgazdasággal együtt a XXX. fejezetben, míg a XLII., a hivatali és ügyvédi bűntettek és vétségek elnevezésű fejezetben rendelte szankcionálni akkor, ha az ügyvéd büntető- vagy kihágási ügyre vonatkozóan ajándék vagy ígéret által megvesztegetve védence ártalmára kötelességellenesen járt el.

Számos módosítás ellenére a Csemegi-kódex általános része a Büntető törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény hatálybalépéséig, míg a különös része a Magyar Népköztársaság büntető törvénykönyvéről szóló 1961. V. törvény hatálybalépéséig volt hatályban.¹  Az egységes bűntett-fogalmon alapuló első átfogó, szocialista büntetőkódex az államigazgatás és az igazságszolgáltatás elleni bűntettek fejezetében már összefogottan, önálló cím alatt szabályozta az igazságszolgáltatás elleni bűntetteket. A hamis vádhoz viszonyítottan szubszidiárius jellegű törvényi tényállásként határozta meg a hatóság félrevezetésének bűntettét, míg önálló bűncselekményként jelent meg a hamis tanúzásra rábírás, a mentő körülmény elhallgatása, a börtönzendülés, a zugírászat és a zártörés bűntette. A fogolyszökésről rendelkező tényállás már a fogoly tevékenységét nyilvánította büntetendőnek, végül az ügyvédi bűntettet is az igazságszolgáltatás elleni bűntettek között helyezték el.²  A büntető törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 1971. évi 28. tvr. az egységes bűntett-fogalmat megszüntette és a bűncselekményeket súlyuk szerint bűntettekre és vétségekre osztotta, amelyre tekintettel a törvény az egyes igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket is súly szerint differenciálta. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) hatálybalépésekor az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények addigi szabályozásán lényegét tekintve nem változtatott. A vizsgált bűncselekmények azonban 2002. április 1. napjával a hatósági eljárás akadályozása bűncselekménnyel, a nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekménnyel és a bírósági végrehajtás akadályozásának vétségével, 2006. július 1-jétől az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés vétségével, 2009. február 1. napjától a hatóság eljárásának megzavarása bűncselekménnyel egészültek ki, de 2011. január 1. napjától a fogolyszökés törvényi tényállása is bővítésre került. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) a korábbi Btk. szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó hamis vád, illetve az ezekre vonatkozó hamis gyanúkeltés kettős felosztása helyett hármas felosztást vezetett be, és büntetni rendeli a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegéssel történő hamis vádolást és az erre vonatkozó hamis gyanúkeltést is. A Btk. a hatóság félrevezetésének vétsége miatt szankcionálni rendelt bűncselekmények körét is kibővítette, és már a szabálysértési, fegyelmi és egyéb hatósági eljárás alapjául szolgáló hatóság előtt tett valótlan bejelentést is a törvényi tényállás szabályozási körébe vonta. Új tényállásként került a Btk.-ba a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának vétsége, a hatósági eljárás akadályozása helyett módosult elnevezéssel a kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekmény és a bírósági eljárás akadályozásának vétsége, de a Btk. elődjével ellentétben pönalizálja a szabálysértési, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés és a fegyelmi eljárás alá vont személy vonatkozásában elkövetett mentő körülmény elhallgatását is.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának alakulása

Magyarországon már a 16–17. században megjelentek az önkormányzati hatóságoknál a tiszti ügyészi tisztségek. A tiszti főügyész a megye jogtanácsosa volt, aki emellett vádképviseleti és bizonyos nyomozati funkciót is betöltött, de egyes esetekben védői, ügyvédi szerepben is eljárhatott. Az uradalmak tiszti ügyészei hasonló tevékenységet végeztek.³  A tiszti ügyész nyomozati funkcióiról már korai forrásokban is találkozhatunk. Ilyen lehet Ugocsa megye 1736. évi statútuma, amely előírta, hogy az alispán a szolgabíróval, az ülnökkel, a vármegye tiszti ügyészével és szükség esetén a földesúrral évente két alkalommal hivatalból együttes nyomozást tartsanak. Erről Csevár Antal tett említést az ügyészségi nyomozásról készített tanulmányában, de a szerző maga is rámutatott arra az általánosan elfogadott körülményre, hogy a feudális korszakban az ügyészi tevékenységet nem a nyomozás jellemezte.⁴  Az osztrák abszolutizmus idején a tiszti ügyészek intézménye megszűnt, a vádhatóság szerepét az állami ügyészi szervezet vette át.⁵  A szervezetet azonban az 1860-as októberi diploma után megszüntették Magyarországon és azután ismét a hagyományos magyar megoldások működtek az igazságszolgáltatásban.⁶  Az ügyészségi szervezetet a királyi ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. törvényczikk rendezte, amely a bírósági szervezettől függetlenül működő vádhatóságokat állított fel, ahol az ügyészi szervezeti hierarchia a bírósági szervezethez igazodott. A törvény a bűnvádi, fegyelmi ügyekben történő közreműködést és a börtönök feletti felügyeletet utalta az ügyészség hatáskörébe. Az ügyészség hatáskörét alapvetően e törvény és a Bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvényczikk (a továbbiakban: Bp.) szabályozták.⁷  Az ügyész a nyomozás során felügyeleti és irányítási jogkörökkel rendelkezett. A nyomozás során biztosított széles körű jogosítványai ellenére saját maga nem nyomozhatott, még a vádlott kihallgatásánál sem lehetett jelen.⁸  Ebben változást a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről szóló 1921. évi XXIX. törvényczikk hozott, amely felhatalmazta az ügyészséget, hogy a nyomozást maga teljesítse, ebben a jogkörében tett intézkedése ellen a vádtanácshoz való előterjesztésnek volt helye. Az ügyészség e jogkörét a nyomozáshoz szükséges apparátus hiányára tekintettel ebben az időszakban csak kivételes jelleggel gyakorolta és az is csak vizsgálati jellegű cselekmények elvégzésére korlátozódott.⁹  A Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény ugyan rendelkezett a legfőbb ügyész hatásköréről, de a szovjet minta alapján adaptált ügyészi szervezet létrehozására csak a Magyar Népköztársaság ügyészségéről szóló 1953. évi 13. tvr.-rel került sor. A Büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény egységes nyomozati szakaszt hozott létre. A nyomozást az ügyész, illetve annak irányítása mellett a rendőrség végezte, egyes nyomozási feladatok végrehajtása céljából az ügyész akkor is a rendőrséghez fordulhatott, ha a nyomozást maga végezte.¹⁰  A törvény tehát a 89. §-ában a pártállami célokra tekintettel ugyan biztosított az ügyész részére nyomozati jogkört, de az ehhez szükséges apparátus hiányára és az ügyészségi nyomozás túlzott megerősödését nem kívánó politikai szándékra tekintettel az ügyészségnek ez a hatásköre nem erősödött meg. A már említett 1953. évi 13. tvr. rendelkezései az ügyészség nyomozati jogkörében jelentősebb változást hoztak. A jogszabály az ügyészségi nyomozás körébe sorolta a hivatali, a tervgazdálkodás elleni, továbbá a társadalmi tulajdon elleni nagy jelentőségű bűncselekményeket, emellett azonban az üzemi balesetek, a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények és a büntető perrendtartás által a megyei bíróság hatáskörébe utalt bűncselekmény nyomozását is.¹¹  Ez az első ügyészségi tvr. biztosította, hogy az ügyész a bűncselekmény felfedése érdekében bármely járásbíróság elé tartozó ügyben az ügyészségi nyomozót megbízza a nyomozás lefolytatásával, de azt is, hogy az ügyész bármely ügyben saját maga lefolytassa a nyomozást.¹²  A nyomozati jogkör a járási és városi ügyészségek, a megyei főügyészségek és a Legfőbb Ügyészség részére is biztosított volt.¹³  A nyomozás ügyészségi hatáskörbe vonása és az ügyészségi nyomozókkal történő végeztetése megfelelő apparátus hiányában soha nem valósult meg, majd 1956 decemberében az ügyészségen belüli nyomozó részlegek fel is oszlottak.¹⁴  Az ’56-os forradalom utáni konszolidációt követően megváltozott a jogpolitikai szándék az ügyészségi nyomozást illetően. A Magyar Népköztársaság ügyészségéről szóló 1959. évi 9. tvr. újra biztosította az ügyész számára, hogy a nyomozást vagy egyes nyomozási cselekményeket maga végezzen¹⁵ , és felhatalmazta a legfőbb ügyészt, hogy az illetékes miniszterrel egyetértésben meghatározza azokat a bűncselekményeket, amelyek nyomozása az ügyészség kizárólagos hatáskörébe tartozik. E bűncselekmények az 1961. évi V. törvény különös részi tényállásai közül az egyes hivatali, illetve korrupciós bűntettek¹⁶ , meghatározott esetekben a hivatalos személy elleni erőszak bűntette¹⁷ , egyes állam- és szolgálati titok megsértésével elkövetett bűntettek¹⁸ , a sajtóbűntettek és a rossz minőségű termék forgalomba hozatalával elkövetett bűntettek mellett az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények voltak, a zártörés kivételével. Láthatóan a kizárólagos ügyészségi nyomozás körébe tartozó bűncselekmények meghatározásánál lényeges szempont volt, hogy az elkövetők személye ismert legyen, ekként a nyomozások vizsgálati jellegű cselekményekkel elvégezhetők legyenek.¹⁹  A tvr. lehetőséget biztosított arra is, hogy az ügyész a nyomozások törvényességi felügyelete körében a nyomozást vagy egyes nyomozási cselekményeket maga végezhesse vagy annak lefolytatására bármely nyomozó szervet utasítson. Ezzel a lehetőséggel kezdetben nagy számban éltek is az ügyészségek. A nyomozást a Legfőbb Ügyészségen és a főügyészségeken teljesítették, ott biztosításra kerültek ehhez a személyi és tárgyi feltételek is. A szabályozás alapját az ügyészségi nyomozó szervek felállításáról és működéséről rendelkező 14/1959 Legf. Ü. utasítás jelentette. Bár az ügyészségi nyomozás ebben az időszakban kiemelt jelentőséget kapott, a hatvanas évek végétől a rendszerváltásig mégis folyamatosan csökkent ennek a súlya. Ez összefüggésben volt a korrupciós ügyek számának csökkenésével, az ügyészségen belül a nyomozás törvényessége feletti felügyelet biztosítása iránti igény felerősödésével, az ügyészségi nyomozás hatáskörébe tartozó bűncselekmények szűkítésével és a hatáskörbe nem tartozó nyomozások átvételének csökkenésével.²⁰  Az ügyészi funkciók közül az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény (a továbbiakban: korábbi Ütv.) is a nyomozás felügyeletére helyezte a súlypontot.²¹  Az ügyészségi nyomozás jelentőségének csökkenése ellenére az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények a rendszerváltásig nemcsak hogy az ügyészségi nyomozás körébe tartozó bűncselekmények közé tartoztak, de annak gerincét is adták.²²  Az 1978 évi IV. törvény hatálybalépését követő bűncselekmények rendszerében az egyes hivatali bűncselekmények, illetve meghatározott személyi kör sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette,²³  a meghatározott személyi kör vonatkozásában elkövetett egyes korrupciós bűncselekmények²⁴  mellett valamennyi igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény a kizárólagos ügyészségi nyomozás körébe tartozott, a nem hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás, a fogolyszökés és fogolyzendülés bűntetteinek, valamint a zártörés vétségének kivételével. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozása a rendszerváltás után is az ügyészség kizárólagos hatáskörében maradt. E bűncselekmények ekkortól már törvényi szinten – az 1989. évi XLVI. törvénnyel²⁵  a jogállami követelményekhez igazítva – a korábbi Ütv. mellékletében kerültek meghatározásra, lényegében átvéve a korábbi Legf.Ü–BM. közös utasításban meghatározott bűncselekményeket. A 4/1990. Legf.Ü. utasítás²⁶  az ügyészségi nyomozást az ügyészségi nyomozóhivatalok mint főügyészségi szervezeti egységek hatáskörébe utalta, amelyek hatásköreiket a székhelyükön és az illetékességi területükhöz tartozó főügyészségeken működő kirendeltségeken gyakorolták. A szervezeti átalakulással egyidejűen a kizárólagos ügyészségi nyomozás körébe tartozó bűncselekmények száma is jelentősen emelkedett.²⁷  Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények vonatkozásában azonban Csevár Antal már 1995-ben úgy vélte, hogy az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények köre részben csak tradíciókon alapul. Véleménye szerint az igazságszolgáltatás elleni deliktumok nyomozása csak azért kerülhetett e bűncselekményi csoportba, mert azok speciális szakértelmet, jogi alapismereteket igényelnek. Az akkori viszonyok között kialakított álláspontja az volt, hogy a rendőrségi nyomozók jelentős része rendelkezik – szakirányú felsőfokú végzettségükre tekintettel – jogi ismeretekkel, ezért e bűncselekmények nyomozása nem jelentene nehézséget számukra. Az említett szerző az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények közül csupán az ügyvédi visszaélés bűntettének nyomozását tartotta volna indokoltnak ügyészségi hatáskörben meghagyni.²⁸  Az ügyészségi nyomozó hivatalok kirendeltségeit a 9/1995. (ÜK. 12.) LÜ. utasítás²⁹  szüntette meg azzal, hogy az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények nyomozását a Fővárosi Főügyészségen és a megyei főügyészségeken szervezett ügyészségi nyomozó hivatalokra bízta. Megjegyzendő, hogy a 10/1995. (ÜK. 12.) LÜ. utasítás³⁰  úgy rendelkezett, hogy a főügyész a nyomozó ügyészt – kivételesen indokolt esetben – időlegesen más ügyészi szakterületen (munkakörben) is foglalkoztathatta, de a nyomozó ügyész olyan ügyben, amelyben a nyomozást a nyomozó hivatal folytatta le, vádat nem emelhetett és a bíróság előtti eljárásban sem vehetett részt. Ez a szabályozás a 2006. február 1. napján hatályba lépett 3/2006. LÜ. utasítással³¹  változott, amellyel a nyomozó hivatalokat a Központi Nyomozó Főügyészség és a helyi ügyészségként, de megyei – a Budapesti Nyomozó Ügyészség a főváros területére kiterjedő – illetékességgel rendelkező nyomozó ügyészségek váltották fel. Az ekként létrejött ügyészségek látták el az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó, illetőleg az arra jogosult által oda utalt ügyek nyomozását. Lényeges, hogy az addigi szabályoktól eltérően a nyomozó ügyészség az általa nyomozott ügyben az érdemi határozat meghozatalán túl – meghatározott kivételtől eltekintve – a vád képviseletét is ellátta. Úgy vélem, hogy az ügyészségi nyomozás szervezetét és hatáskörét tekintve – amelyekkel részletesebben ezen a helyen terjedelmi okokból nem foglalkozhatok – a rendszerváltás időszakához mérten ekkor érte el csúcspontját. Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények köre a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) hatálybalépéséig több alkalommal változott³² , de az ebbe a körbe tartozó igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények változatlanok maradtak. Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények törvényi szinten a korábbi Be. jól ismert 29. §-ában kerültek szabályozásra, és az itt szabályozott igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények körének változásai az új Be. hatálybalépéséig, a korábbi Btk.-nak a fentebb említett módosításaihoz kötődtek. A vizsgált bűncselekmények közül változatlanul nem tartozott ügyészségi hatáskörbe a nem hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás, a fogolyszökés és fogolyzendülés bűntetteinek, a zártörés vétségének nyomozása, de az újonnan a korábbi Btk.-ba került bűncselekmények közül az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés vétsége sem. Ez a Btk. hatálybalépésével annyiban változott, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények közé iktatott új, illetve módosult tényállások nyomozása ügyészségi hatáskörbe került. Ez a szabályozás az új Be. hatálybalépéséig tartott. A kódex szakított a több évtizedes tradícióval és az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozását a megyei, illetve fővárosi rendőrkapitányságok hatáskörébe utalta.³³  Ebből az új szabályozásból pedig az ügyészségi nyomozásról szóló 12/2018. (VI.29.) LÜ utasítás és a 23/2018. (XI. 30.) LÜ utasítás³⁴  levonták a következtetést, és az eddigi, fokozatosan kiüresedett hatáskörű helyi szintű ügyészségi nyomozást megszüntették, helyükre pedig a regionális nyomozó ügyészségek léptek. A helyi szintű nyomozó ügyészségek megszüntetését azonban több évig tartó folyamat előzte meg, amelynek főbb állomása a korábbi Be. 2014. január 1. napjával életbe lépett azon módosítása volt, amely az addig helyi szintű nyomozó ügyészségek hatáskörébe tartozó, a korábbi Be. 470. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott hivatásos állomány által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett nem katonai bűncselekményeket a katonai büntetőeljárás hatálya alá utalta, nyomozásuk³⁵  pedig a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe került. Szervezeti változást pedig a 13/2015. (X. 21.) LÜ utasítás³⁶  hozott, amely 2015. november 1. napjától – meghatározott kivételektől eltekintve – a megyékben a nyomozó ügyészségeket megszüntette, hatáskörüket pedig a járási és nyomozó ügyészségekhez utalta.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények és nyomozásuk Ausztriában és Németországban

A német és az osztrák szabályozási minták – az utóbbi a közös történelmi múltra is tekintettel – mindig meghatározták a magyar jogfejlődést, érdemes tehát rátekinteni arra, hogy ezekben az államokban miként alakulnak a vizsgálatom tárgyát képező bűncselekményekre vonatkozó anyagi jogi normák és azt, hogy büntetőeljárási kódexeik tartalmaznak-e különös rendelkezéseket az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozására vonatkozóan.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekre vonatkozó főbb anyagi jogi és eljárásjogi szabályok a német jogban

A német büntetőtörvény (Strafgesetzbuch, StGB) az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket nem önálló fejezetben, hanem az StGB különböző részein elszórtan szabályozza. Külön fejezetbe tartozik a hamis vád, hamis tanúzás, hamis eskü és a kapcsolódó bűncselekmények, viszont a bűnpártolás az orgazdasággal tartozik azonos fejezetbe, míg a magyar jog szerinti hatóság félrevezetésének vétségéhez hasonló, a „bűncselekmény színlelése” elnevezésű tényállás a közrend elleni cselekményekkel került azonos fejezetbe.

A német büntetőjog emellett külön kezeli az ügyvéd, a nyomozó hatóság tagjai és az ügyész által elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket, de elkülönülten kerülnek szabályozásra a végrehajtás elleni bűncselekmények is.³⁷

A német büntetőeljárási törvény (Strafprozessordnung, StPO) az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozására nem tartalmaz az általánostól eltérő szabályokat. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a magyar szabályozáshoz hasonlóan a német jogban sem indítható hamis vád miatt büntetőeljárás az alapügy (büntető- vagy fegyelmi eljárás) befejezése előtt. Ezt az eljárási akadályt azonban – a magyar jogtól eltérően – a német jogalkotó nem az anyagi jogi szabályok között, hanem a büntetőeljárási kódexben helyezte el.

A nyomozó hatóság a rendőrség. Az ügyészség valamennyi hatóságtól felvilágosítást kérhet és ugyan a nyomozás minden fajtáját maga is elvégezheti, de általában az egyes nyomozások lefolytatását a rendőrhatóságra bízza, amely köteles az ügyészi felhívást, illetve utasítást teljesíteni.³⁸

Az ügyészségnek a büntetőeljárás egyes szakaszaitól függően különböző feladatai vannak. A nyomozati eljárás „úrnője” a vádhatóság a közbenső és a főeljárás során, végül a bírósági eljárás befejezését követően büntetés-végrehajtási hatóság.³⁹  Az ügyészség a rendőrség irányába utasítási joggal rendelkezik azzal, hogy a német büntetőeljárási jog különbséget tesz a különleges jogokkal rendelkező, közvetlenül az ügyész alá rendelt nyomozók és az ilyen jogállással nem rendelkező rendőrségi hivatalnokok között.⁴⁰

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekre vonatkozó főbb anyagi jogi és eljárásjogi szabályok az osztrák jogban

Az osztrák büntetőtörvénykönyv (Strafgesetzbuch, StGB) önálló fejezetet szentel az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeknek.⁴¹  Ebben a fejezetben helyezte el az osztrák jogalkotó a hamis tanúzás, a közigazgatási hatóság előtti hamis tanúzás és a hamis tanúzásra felhívás bűncselekmények mellett a hamis vagyoni bizonyítvány szolgáltatása elnevezésű bűncselekményt, amely utóbbi tényállás azt rendeli büntetni, aki végrehajtási vagy csődeljárásban a bíróság részére hiányos vagy hamis vagyoni bizonyítványt szolgáltat. Szintén az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények között került szabályozásra az árverési eljárásban az ajánlattevők közötti tilos megállapodás, a bizonyíték meghamisítása és a bizonyítékkal való visszaélés bűncselekmények is. Az említetteken túl az osztrák jog szerint igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény még a hamis vádolás, a büntetőhatósági eljárás színlelése, a bűnpártolás, a fogolyszöktetés és a tiltott nyilvánosságra hozatal, amelyek közül az utóbbi a törvényi okból nem nyilvános bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásokról a törvényben meghatározott adatoknak meghatározott módon történő nyilvánosságra hozatalát rendeli büntetni.

Az osztrák büntetőeljárás az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozására szintén nem határoz meg az általánostól eltérő szabályokat. A nyomozó hatóság a rendőrség. A nyomozást az ügyész vezeti. Ugyan a nyomozási cselekmények többségét a rendőrség végzi, ennek ellenére az ügyész bármely eljárási cselekménynél jelen lehet, illetve bármelyiket az ügyész is végezheti. A nyomozás befejezéséről szintén az ügyész jogosult dönteni, amelynek keretében a nyomozást megszüntetheti, a terhelttel szemben intézkedést alkalmazhat vagy a vádemelés mellett dönt.⁴²

Dilemmák az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának megváltozott hazai eljárási környezetéről

A hamis vád és a hamis tanúzás súlyosságáról, felderítése nehézségéről a Bibliában is több helyen olvashatunk. Jó példa erre Zsuzsanna története is, aki nem adta oda magát az őt megkívánó és fürdőzés közben őt megleső két vén bírónak. A két öregember ezért bosszúból házasságtöréssel vádolta hamisan a gyönyörű fiatal nőt, amiért aztán Zsuzsannát halálra ítélték. A vének vádjának hamisságát végül Dániel bizonyította be akként, hogy a két öregembert külön-külön hallgatta meg a házasságtörés pontos helyére vonatkozóan. Mivel a vének meg nem történt cselekménnyel vádolták Zsuzsannát, ezért az általuk ténylegesen nem észleltekre sem tudtak egyező vallomást tenni.

Zsuzsanna tehát megszabadult, az őt hamisan vádolóknak pedig Mózes törvényei szerint meg kellett halniuk.⁴³

Ahogyan a bibliai időkben sem volt egyszerű a mai értelemben vett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények elkövetésének megállapítása, úgy az új Be. szabályai között eligazodni igyekvő nyomozó hatóságoknak sem könnyű feladat ez. Vizsgáljuk meg tehát az új Be. jogalkalmazási tapasztalatai alapján, hogy a rendőrség számára az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozása milyen kihívásokkal járhat. A nyomozások során felmerülő nehézségek mindegyikének felsorolására ezen a helyen nyilván nem kerülhet sor, hiszen e bűncselekmények vizsgálata során adódó jogalkalmazási problémák – ahogyan minden más büntetőügyben – esetről esetre változnak.

1. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának speciális jellegét – más bűncselekményekhez viszonyítva – két lényeges elemben jelölném meg. Egyrészt e bűncselekményeknek, meghatározott kivételektől eltekintve, legtöbbször nincs természetes személy sértettje, a védett jogi tárgy az állami igazságszolgáltatásba vetett bizalom, amely körülményből a nyomozás során számos eljárási feladat másként alakul, mint a passzív alannyal rendelkező bűncselekmények esetében. A másik – álláspontom szerint sokkal lényegesebb – elem, hogy e bűncselekmények gyanúja vagy annak hiánya tárgyában a legtöbbször meglévő „alapügy” vizsgálata alapján lehet dönteni. „Alapügyről” nyilvánvalóan nem minden igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény esetén beszélhetünk, hanem csak azoknál, amelyeknél ez a bűncselekmény természetéből adódik. Az „alapüggyel rendelkező” bűncselekményi kör azonban álláspontom szerint szélesebben húzható meg, mint a Btk.-ban – a folyamatban lévő alapügy hiánya vagy az alapügyben eljáró hatóság feljelentése hiánya miatt – külön nevesített, eljárási akadályról rendelkező bűncselekmények köre. Ebbe a szélesebb körbe sorolhatók a hatóság félrevezetésének vétsége, a hamis tanúzásra felhívás és a kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekmények is.

Az „alapügy” az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt indult büntetőügy viszonylatában értelmezhető. Az a kötődés, amely az „alapügyet” és a „ráépülő eljárást” összeköti, olyan szoros, hogy az „alapügy” nélkül az utóbbi eljárás sem létezne. Erre tekintettel az „alapügy” teljes és hiánytalan feltárása nélkül a ráépülő eljárásban sem hozható megalapozott döntés.⁴⁴

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozását végző rendőrség számára a nyomozások nehézségét az jelenti, hogy a bűncselekmény legtöbbször az alapügyben történik, az abban tett szóbeli nyilatkozattal, ritkább esetben az abban benyújtott hamis bizonyítékkal. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt szükséges nyomozási cselekményeket az alapügyben beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű megismerését követően felépített nyomozási terv alapján lehet meghatározni. Másképpen megfogalmazva: az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény nyomozása során elvégzendő, a bizonyítandó tényre vonatkozó nyomozási cselekmény az alapügyben meglévő személyi és tárgyi bizonyítékokból felkészülve foganatosítható eredménnyel. Lényeges azonban, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény nyomozása során nem a jogerősen befejezett alapügyet kell (újra) nyomozni. A nyomozó hatóság szorosan kötve van az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt tett feljelentésben foglaltakhoz, a bizonyítás kereteit az e feljelentésben foglaltak határozzák meg. Az alapügyet tehát abból a szempontból kell vizsgálnia, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény gyanúja vagy annak hiánya az e bűncselekmény miatt tett feljelentésben foglaltak szerint fennáll-e, a szükséges nyomozási cselekményeket pedig a feljelentéshez kötötten az alapügy adatai határozzák meg.

Álláspontom szerint amennyiben a hamis vád, illetve a hamis tanúzás bűncselekmények miatti feljelentés olyan cselekményre irányul, amelynek vonatkozásában „alapügy” nem indult, vagy az alapügyben eljáró hatóság eljárásjogi okokból nem hozhatott érdemi döntést⁴⁵ , úgy – az alapügyben feltárt tényállás és az annak mérlegelése alapján meghozott érdemi döntés hiányában – az említett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények megtörténte vagy annak hiánya sem lesz megállapítható. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt tett feljelentés alapján indult büntetőügyben az „alapügy” nem vizsgálható. Az alapügy tárgyában külön büntetőeljárás indítása indokolt, amelynek jogerős befejezését követően lehet állást foglalni az említett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények megtörténtéről vagy annak hiányáról.

A hamis vád, illetve a hamis tanúzás bűncselekmények törvényi tényállásában meghatározott eljárási akadályra tekintettel, amennyiben az alapügy még folyamatban van, akkor a hamis vád és hamis tanúzás miatt büntetőeljárást a nyomozó hatóság csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indíthat. Ilyen feljelentés megléte esetén előfordulhat, hogy az alapügy és – az abban eljáró hatóság feljelentése alapján – az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt indult büntetőügy „párhuzamosan” folyamatban vannak. Ugyan a Btk. lehetőséget biztosít erre, úgy vélem azonban, hogy elkerülendő az alapügyben eljáró hatóság részéről az alapügy befejezése előtt a hamis vád vagy hamis tanúzás bűncselekmények miatt büntetőeljárást kezdeményezni. Az alapügyben az eljárás jogerős befejezéséig ugyanis bármilyen, az eljárás előző szakaszában nem ismert körülmény felmerülhet, amely hatással lehet az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásra, annak bizonyítását megnehezítheti, de akár az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény megtörténtét is kétségessé teheti. Álláspontom szerint általában nincs olyan körülmény, amely az alapügyben eljáró hatóság idő előtti feljelentését indokolná a hamis vád és a hamis tanúzás bűncselekmények miatt. Hasonló állásponton vagyok a már említett, a hatóság félrevezetésének vétsége, a hamis tanúzásra felhívás és a kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekmények vonatkozásában is azzal, hogy az utóbbiak esetében nem mindig beszélhetünk alapügyről.

Felmerülhet tehát a büntetőkódex említett rendelkezéseinek akként történő módosítása, hogy a leírt bűncselekmények, de különösen a hamis vád és hamis tanúzás bűncselekmények miatti büntetőeljárás csak az alapügy jogerős befejezését követően legyen indítható.

2. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának a rendőrség hatáskörébe utalása álláspontom szerint a nyomozóhatóság „elfogultságának” a lehetőségét is felvetheti. A vizsgált bűncselekmények közül – lássuk be – a leggyakrabban a hamis vád, a hatóság félrevezetése és a hamis tanúzás bűncselekmények fordulnak elő. Elkövetésük helye nagy többségében a rendőrhatóság előtt foganatosított kihallgatás vagy szabálysértési meghallgatás. Amennyiben e bűncselekményeket – a polgári ügyeket nem számítva – a bíróság vagy esetenként az ügyészség előtt követik is el, akkor is legtöbbször a korábbi – rendőrség előtt tett – tényállítás vagy tanúvallomás megismétlésére kerül sor, amellyel bűnhalmazat nem valósul meg, az elkövetés helye – azonos eljárás esetén – változatlanul az első valótlan állítás, bejelentés vagy tanúvallomás megtételének helye, azaz a nyomozó hatóság. Adódik tehát a kérdés, hogy a rendőrhatóság előtt elkövetett és a rendőrhatóság által észlelt említett bűncselekmények esetén a rendőrség által kezdeményezett büntetőeljárásban várható-e teljes elfogulatlanság az eljárást lefolytatni jogosult általános hatáskörű nyomozó hatóságtól még akkor is, ha a nyomozást a rendőrség egy másik szervezeti egysége folytatja majd le. Mivel a feltételezett bűncselekményt az eljáró nyomozó (kolléga) előtt követik el, neki tesznek valótlannak ítélt állítást vagy tanúvallomást, ezért felmerül, hogy nem kerül-e sor a megindított igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatti büntetőügyben a nyomozások indokolatlan „erőltetésére” és a „mundér becsületének” mindenáron való védelmére.

3. Ehhez kapcsolódik, hogy a korábbi Be. hatálya alatt a rendőrség több esetben már akkor büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségi nyomozást végző ügyészségen, ha azt feltételezte, hogy az előtte folyamatban lévő büntető- vagy szabálysértési ügyben nem mondott igazat az általuk ki- vagy meghallgatott személy. Erre vonatkozóan példaként állíthatóak azok az esetek, amikor a nyomozó hatóság nem értékelte, hogy a hamis vád és hatóság félrevezetésének bűncselekményei esetén a tényállításnak nem csupán valótlannak kell lennie, hanem annak e törvényi tényállásokban meghatározott eljárásokra kell vonatkoznia. Ha az eljárás során ki(meg)hallgatott személy az ügyre vonatkozóan – az eljárás egyéb adatai szerint – nyilvánvalóan nem mondott igazat, de az állítás valótlansága nem vonatkozott bűncselekményre, szabálysértésre, fegyelmi vétségre vagy a törvényi tényállásokban meghatározott eljárásokra, úgy a nyomozás elrendelésére sem kerülhetett sor. Ilyen példaként említhető a valótlanság tényének értékelése is. Ha ugyanis a nyomozó hatóság előtt indult büntetőügyben megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény vagy szabálysértés miatti bejelentést ismeretlen személy ellen maga az elkövető tette abból a célból, hogy önmagáról a gyanút elterelje vagy magát más személy vagy szervezet (pl. biztosítótársaság) előtt „lefedje”, úgy – mivel a bűncselekmény vagy szabálysértés valóban megtörtént, tehát a bejelentés is igaz volt – a hatóság félrevezetésének vétsége sem volt megállapítható.⁴⁶ A körültekintő értékelés hiányára utaltak a már említett „az alapügy befejezése előtti” büntetőfeljelentések is. Ezek ugyan – ha az alapügyben eljáró rendőrhatóság tette a feljelentést – eljárási akadályt nem jelentettek, de az igazságszolgáltatás elleni bűn-cselekmények nyomozását – a már említett okokra tekintettel – sem segítették elő, hiszen az emiatt nyomozó ügyészség az alapügyben esetlegesen később felmerülő további bizonyítékok hiányában volt kénytelen nyomozást folytatni.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények miatt büntetőeljárás kezdeményezése, különösen a nyomozás elrendelése körültekintő megfontolást igényel. Ez „megfordítva” azt is jelenti, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények miatt eljáró rendőri szervnek – bűncselekmény vagy annak gyanúja hiányának észlelése esetén – bátran a feljelentés elutasítása mellett kell döntenie, még akkor is, ha a feljelentés magától a rendőrségtől, de e bűncselekmények speciális szabályaiban kevéssé jártas, adott esetben a szolgálati hierarchiában magasabb szintű rendőri szervétől érkezett.

4. Itt szükséges azonban megjegyezni, hogy nem lenne szerencsés az sem, ha az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények gyanújának értékelése során a nyomozó hatóság a másik „végletbe esne” és praktikus okokból (saját leterheltsége csökkentése, az ügyészséggel való súrlódások elkerülése végett stb.) indokolt esetben sem kezdeményezne büntetőeljárást, mintegy „szemet hunyva” e bűncselekmények felett. Erre utalt Földvári József, de őt megelőzően már Angyal Pál is rámutatott ennek elkerülendőségére. Földvári szerint az igazságszolgáltatási szervek munkája vonatkozásában kívánatos, hogy a jogsértő személyek felelősségre vonása megtörténjék. A polgári és büntetőügyek eldöntésénél fontos követelménynek tartotta, hogy a döntéshozó szervek a valóságnak megfelelően kapjanak tájékoztatást a döntésük alapjául szolgáló eseményekről.⁴⁷ Angyal pedig úgy vélte, hogy az igazságszolgáltatás szerveinek lényeges érdeke, hogy alaptalan eljárások ne terheljék, „munkásságuk feleslegesen igénybe ne vétessék”. Szerinte valamely igazságszolgáltatás elleni bűncselekményen alapuló döntés következtében csorbul az állami igazságszolgáltatásba vetett közbizalom és a bírói tekintély, de a legsúlyosabb következményt az igazságos, csak a valódi bűnöst érő büntetés hiányában látta. Talán nem túlzott azzal a megállapításával, hogy az állami igazságszolgáltatást érő sértések és veszélyeztetések annyira jellegzetesek, hogy azok mellett a magánszemélyt eshetőleg érő sérelmek elmosódnak.⁴⁸

5. Álláspontom szerint jelenleg az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának törvényességét és hatékonyságát az eddig ügyészségi nyomozást ellátó ügyészek segíthetik elő leginkább tapasztalatukkal, iránymutatásukkal. Különösen igaz ez az alábbi néhány nem ritkán előforduló esetben.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának az eddig említett dilemmáit nem segítik feloldani az új Be.-nek az ügyészség nyomozásfelügyeleti jogköreire vonatkozó szabályai. Az új Be. rendelkezései szerint gyanúsítotti kihallgatás hiányában a nyomozás felderítési szakaszában – fő szabály szerint – a nyomozás felügyeletét ellátó ügyész a nyomozás elrendelésének tényén kívül az ügy érdeméről hat hónapig nem is szerez tudomást a Be. 351. § (2) bekezdésére figyelemmel. A jogalkalmazás ezen a szabályozáson a vizsgálat megalapozottsága céljából úgy igyekszik „rést ütni”, hogy a nyomozó hatóság a hathónapos határidő előtt gyanúsítás hiányában is betekintésre megküldi az ügyészségnek az eljárás addigi iratait vagy a bemutatást kifejezetten a nyomozás felügyeletét ellátó ügyész írja elő.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozása hatékonyságának nem válik hasznára az sem, hogy a gyanúsítást megelőzően a Be. 26. § (2) bekezdésében meghatározott ügyészségi jogkörökre tekintettel az ügyészség a nyomozó hatóságot eljárási cselekmény elvégzésére nem utasíthatja. A joggyakorlat ezen is próbál „hidat verni” azzal, hogy az ügyészség a szükséges eljárási feladatokat szóban közli a nyomozó hatósággal, vagy írásban „utalva, mintegy sugallja” a szükségesnek tartott nyomozási cselekményeket.

Végül az ügyészségen tett feljelentések elbírálásának az új Be. szerinti korlátai – legalábbis az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények esetében – szintén nem szolgálják az elutasítást igénylő feljelentések alapján indult bűnügyek gyors és megalapozott lezárását. Az új Be. ugyan biztosítja az ügyészség feljelentéselutasítási jogkörét, de a nyomozó hatóságnak az új Be. 31. § (3) bekezdéséből és egyéb további rendelkezéseiből levezethető önállóságára tekintettel a feljelentés ügyészi elutasítására – azon kivételektől eltekintve, amikor a nyomozó hatóságnak nincs jogosultsága a feljelentés elbírálására – nincs lehetőség, hanem a feljelentésnek a nyomozó hatóság részére történő megküldésére kell intézkedni elbírálás céljából. Ez az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények miatt tett feljelentések esetén visszás helyzetet teremthet olyan esetben, amikor a feljelentő a korábban az ügyészség által nyomozott büntetőügyben – álláspontja szerint – elkövetett, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt tesz feljelentést és annak elutasítása indokolt. Ilyenkor az ügyészség az előtte keletkezett nyomozati iratokkal együtt úgy küldi meg a fel-jelentést a nyomozó hatóságnak, hogy a feljelentés megalapozatlanságával is pontosan tisztában van.

6. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények ügyészségi nyomozásának megszűnésére tekintettel változott az e bűncselekmények nyomozása során meghozott határozat elleni panasz elbírálásának rendje is. Erre vonatkozóan a korábbi Be. rendelkezéseitől eltérően e bűncselekmények esetén is az általános szabályok érvényesülnek, amelyek alapján a rendőrség határozatai ellen előterjesztett panaszt az ügyészség bírálja el. E vonatkozásban egy „kevéssé igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény specifikus”, de az e bűncselekmények nyomozásánál jelenleg fokozottabban jelentkező problémára érdemes felhívni a figyelmet. A korábbi Be. szabályai szerint a nyomozást végző ügyészség határozata ellen előterjesztett – általában ügydöntő határozat vagy gyanúsítás elleni – panaszt a felettes ügyészség úgy bírálta el, hogy esetleges korábbi jogorvoslati kérelem hiányában a büntetőügyet előzőleg nem vizsgálta. A jelenlegi szabályozás keretei között az ügyészség bírálja el a nyomozó hatóság határozata elleni panaszt, amely az új Be. szemléletváltására és a nyomozó hatóság – fentebb már említett – önállóságára tekintettel önmagában nem jelentene ellentmondást. Jelenleg azonban az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények esetében az általános hatáskörű nyomozó hatóság más bűncselekményekhez viszonyítva jóval rendszeresebb ügyészi állásfoglalást, illetve iránymutatást igényel, amelyet a jogalkalmazás a már említett, az új Be. tényleges céljától eltérő módon old meg. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények esetben az ügyészség azt követően bírálja el a nyomozó hatóság határozata ellen bejelentett panaszt, hogy előzőleg – akár informálisan – más bűncselekményekhez képest sokkal fokozottabban saját maga határozta meg az egyes nyomozási cselekményeket. Adódik a kérdés, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény nyomozását felügyelő, irányító ügyésztől – aki a jogorvoslati kérelem benyújtása előtti eljárást döntéseivel akár részletekbe menően meghatározta – mennyiben várható a korábbi döntéseivel ellentétes döntés meghozatala.

7. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának rendőrségi hatáskörébe kerülése sajátos problémát okoz abban az esetben, amikor az ügyészség az alapügyben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmaz és ennek tartama alatt hamis vád vagy hamis tanúzás bűncselekménye miatt – az alapügyben eljáró hatóságtól eltérő szerv vagy személy – feljelentéssel él az ügyészségen. A korábbi Be. hatálya alatt az eljáró nyomozó ügyészség az alapügyben eljáró hatóság feljelentésének hiányában, a még jogerősen be nem fejezett alapügyre tekintettel elutasította a feljelentést. Az új Be. szabályai szerint az alapügyben eljáró, feljelentésre jogosult szerv éppen maga a feltételes ügyészi felfüggesztésről rendelkező ügyészség, amelynek így a saját feljelentésének hiányára tekintettel kell elutasítás céljából a nyomozó hatóságnak megküldeni az említett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények valamelyike miatti feljelentést. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a feltételes ügyészi felfüggesztés esetén a vádhatóság részére már valamennyi, a vádemeléshez szükséges bizonyíték a rendelkezésre áll. A hatályos szabályozás keretei között tehát nem könnyű helyzetbe kerül az ügyészség abban az esetben, ha a feljelentés adatai alapján fennállhat az említett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények egyikének gyanúja. Ilyen esetben vagy a feltételes ügyészi felfüggesztés megalapozottsága válik kétségessé, vagy az ügyészség a bűncselekmény gyanúja észlelése ellenére a feljelentést – az alapügy jogerős befejezésének és a (saját) feljelentésének hiányára tekintettel – annak elutasítása céljából küldheti meg a nyomozó hatóság részére.

Zárszó – az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozása de lege ferenda

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának történetére visszatekintve szembetűnő, hogy az szorosan kapcsolódott az ügyészségi nyomozáshoz; az elmúlt majd’ hatvan évben, egészen az új Be. hatálybalépéséig e bűncselekmények nyomozása az ügyészség hatáskörébe tartozott. Ez a körülmény annak ismeretében különösen hosszú időnek számít, hogy az ügyészség tevékenységében az ügyészségi nyomozás iránya, hangsúlyosabb vagy kevésbé hangsúlyosabb volta az 1950-es évektől mind a mai napig az állandóan változó jogpolitikai szándékoknak kitett terület volt. E hosszú idő alatt az ügyészségi jogalkalmazásban kiforrottak azok a megoldások és tapasztalatok, amelyek e speciális bűncselekmények megalapozott vizsgálatakor nem nélkülözhetők. Ha azonban az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásának hatásköri szabályaira tárgyilagosan tekintünk, akkor látható, hogy az általános szabályok szerint történt a nyomozásuk a hazai, második világháború előtti időszakban és ekként történik a hazai jogfejlődést mindig meghatározó osztrák és német jogrendben is. Úgy vélem, hogy hosszabb távon dől majd el, hogy a vizsgált bűncselekményeknek az új Be. szerinti hatásköri szabályai kiállják-e az idők próbáját. Az ügyészségi nyomozást végző ügyészek e bűncselekmények nyomozásában szerzett szakmai jártasságukkal és ismeretükkel elősegíthetik a rendőrség nyomozásainak megalapozottságát, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a számukra idegen területen mielőbb otthonosabban igazodjanak el. Az új Be. hatálybalépése óta eltelt idő jogalkalmazási tapasztalatai azt mutatják azonban, hogy szükséges lehet néhány szervezeti – esetleg jogszabályi – korrekció a jelenlegi szabályozásban.

1. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények vonatkozásában az „alapügy” vizsgálatának fontosságára visszatekintve felmerülhet a büntetőkódex említett rendelkezéseinek akként történő módosítása, hogy a leírt bűncselekmények, de különösen a hamis vád és hamis tanúzás bűncselekmények miatt büntetőeljárás csak az alapügy jogerős befejezését követően legyen indítható.

2. Tanulmányom kéziratának lezárása idején a hatályos szabályozás alapján a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről szóló 25/2013. (VI. 24.) BM rendelet 1. számú mellékletének 9. pontja alapján az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozása a megyei illetve fővárosi rendőr-főkapitányságok hatáskörébe tartozik. E jogszabály 8. § (1) bekezdése azonban biztosítja annak lehetőségét, hogy a rendőrfőkapitány – többek között – e bűncselekmények nyomozását is a főkapitányság területén működő rendőrkapitányság hatáskörébe utalhatja. Ezzel a lehetőséggel az egyes rendőr-főkapitányok – leterheltségükre, a személyi állományukra stb. figyelemmel – eltérő módon élnek. Előfordul olyan főkapitányi rendelkezés is, hogy kizárólag a rendőrségi büntetőeljárás során elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények tartoznak a főkapitányság hatáskörébe, egyéb ilyen bűncselekmények esetében a rendőrkapitányságok nyomoznak.⁴⁹ A vizsgált bűncselekmények esetén a felderítés törvényességi felügyelete és a vizsgálat irányítása során, első fokon, az ügy érdemi elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság mellett működő ügyészség jár el.⁵⁰ Erre, illetve az új Be. irányadó rendelkezéseire figyelemmel az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények esetében az általános szabályok alapján az elkövetés helye szerint illetékes járási ügyészség felügyeli, illetve irányítja a nyomozást.

Az irányadó rendelkezések vázlatos áttekintéséből látható, hogy e speciális bűncselekmények nyomozása és annak felügyelete széttagoltan valósul meg. Ehhez hozzátartozik az is, hogy e bűncselekmények nyomozása nemcsak az általános hatáskörű nyomozó hatóságtól igényel újfajta gondolkodást, hanem adott esetben a nyomozást felügyelő, illetve irányító – korábban e bűncselekményekkel elvétve találkozó, ügyészségi nyomozást nem végző – ügyészektől is. Az említett főkapitányi megoldást alapul véve könnyen előfordulhat, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket nyomozó rendőr-főkapitányság szervezeti egysége eltérő javaslatokat, utasításokat kap az elvégzendő nyomozási cselekményeket illetően az egyes ügyeket felügyelő eltérő ügyészségektől. Ahhoz, hogy e bűncselekmények nyomozása, illetve az elkövetők felelősségre vonása az új Be. rendelkezései között is hatékonyan és törvényesen megtörténhessen, feltétlenül indokolt lenne e bűncselekmények nyomozását a rendőrség erre specializálódott szervezeti egysége kizárólagos hatáskörébe utalni, a nyomozás felügyeletét pedig az erre kijelölt – kézenfekvően az eddig ügyészségi nyomozást ellátó – ügyészek feladatává tenni.

Erdődy Gy. PhD, alügyész, Pécsi Járási Ügyészség