tudományos-szakmai folyóirat

A közéleti véleménynyilvánítás fokozott védelmére vonatkozó alkotmányos szempontrendszer érvényesülése a bírósági gyakorlatban


Szerző(k): Hermán István

Az alapjogi konfliktus büntetőjogi tónusa

A társadalmi érdeklődéssel övezett kérdések vitatása a demokratikus közvélemény kialakulásának és folyamatos fejlődésének elengedhetetlen kritériuma, amely feltételezi az egymástól eltérő nézetek, vélemények, illetve bírálatok kinyilvánításának szabadságát tiszteletben tartó közbeszédet. A nyilvános kommunikáció fundamentumát vitathatatlanul a szabad véleménynyilvánításhoz való jog képezi, ennél fogva a közügyeket célzó diskurzus és a szólásszabadság közötti összefüggés nyilvánvaló. Az ugyanakkor már nem feltétlenül egyértelmű, hogy miként értékelendő ezen összefüggés természete akkor, amikor a kifejezésre juttatott vélemény ellentétbe kerül a közügyekkel érintett személy becsületével, s azon keresztül emberi méltósághoz való jogának tiszteletben tartásával.

E felvetés nyomatékát az adja, hogy a szólásszabadság hosszú ideje többet jelent szűk értelemben vett jogi doktrínánál, mely jelenség a megelőző évtizedben egyre csak felerősödött azáltal, hogy a társadalmi viszonyok és a technológiai környezet átalakulása következtében a közösségi média platformjai meghaladták a személyek közötti kapcsolatépítést és annak fenntartását szolgáló funkciójukat, amikor a nyilvánosság elsődleges csatornáivá váltak. Ezzel összhangban a jogállami alkotmányos rend fenntartásához szükséges feltételek sorában a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak még a korábbihoz képest is meghatározóbb helye van. Ez a kitüntetett szerep a magyar alkotmánybírósági gyakorlatban kialakított értelmezés szerint kettős igazolással bír. Egyéni szempontból nézve a gondolatok tartalmi kötöttségek nélküli közlése hiányában elképzelhetetlen a szellemi autonómia megvalósulása, míg közösségi vetületét tekintve a szabad szólás a plurális és demokratikus társadalom, a kollektív akaratképzés záloga.1  A szólásszabadság tehát az egyéni önkifejezésben és a közösség demokratikus működésében egyaránt létfontosságú, ezen jelentőséget hangsúlyozva az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadságára mint a kommunikációs jogok anyajogára tekint. Az magába foglalja mindenfajta vélemény szabadságát, függetlenül a közlés módjától, erkölcsi minőségétől, és – adott esetben – valóságtartamától2 , kifejezésre juttatva ezáltal, hogy maga a véleménynyilvánítás lehetősége hordozza a védelemben részesítendő alkotmányos értéket.

Amennyiben rátekintünk a szólásszabadság alapvető jelentőségének igazolására szolgáló kettős elméletre, látható, hogy a közösség egésze számára relevanciával bíró ügyek lehető legszabadabb vitatásához fűződő érdek egyértelmű kiindulási pontként szolgál. Ily módon a vélemény közügyekben való kinyilvánításának lehetősége a szólásszabadság leginkább védendő magjához tartozik, annak biztosítása kimagasló fontosságú alkotmányos érdek. Éppen ezért az e szabadsággal élők vonatkozásában szankció alkalmazása kivételes esetben, kizárólag akkor lehet indokolt, ha a közlés más személy alapjogának sérelmével jár együtt. A jogkövetkezmények alkalmazására okot adó közlések lehetséges körét tovább szűkíti, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága az olykor konkuráló alapjogok közötti helyét tekintve közvetlenül az abszolútnak ítélt élethez és emberi méltósághoz való jog után következik, vagyis kizárólag ezen jogokkal szemben kell engednie.3

Ezen a ponton válik megragadhatóvá a szabad szólás és az emberi méltóság közötti eseti jelleggel feszülő ellentét szociológiai és jogi relevanciája. Hiszen a nyilvános megszólalások jellemzően nem absztrakt módon, önmagában az adott közéleti kérdés vonatkozásában kerülnek megfogalmazásra, azok apropóját a legtöbb esetben kifejezetten a közügyeket aktívan alakító személyek aktuális magatartása okán fellobbanó közéleti vita képezi, így maguk a közlések is szükségszerűen – többnyire konfliktusos – kapcsolatba kerülnek a közéleti szereplőket megillető személyiségvédelemmel.

A társadalmi ismertséggel bíró, ezáltal a közbeszédet és a köztudatot formálni képes személyek körét elvi éllel, kimerítően meghatározni a közgondolkodás szintjén sem lehetséges. Általános – nem tudományos igényű – tipizálásuk leghatékonyabban úgy végezhető el, ha a társadalmi nyilvánosságban betöltött státuszuk, a közösségre gyakorolt hatásuk forrását képező tevékenységüket, illetve funkciójukat tekintjük szelekciós szempontként. Ezt szem előtt tartva elsőként említendők meg a társadalom közös ügyeiben meghozandó döntésekben meghatározó befolyással rendelkező politikai szereplők, ilyenek a miniszterek, vagy az országgyűlési képviselők. Miként e személyi csoportba sorolandók a közfeladatott ellátó, valamint a közhatalmat gyakorló személyek is, mint a bírák vagy a rendvédelmi szervek tagjai. Bennük az tekinthető közösnek, hogy feladatuk jellegénél fogva a közösséget, annak egy csoportját, vagy valamely tagját érintő kötelező erejű döntések meghozatalában vesznek részt, ennek folyományaként vagy partnerként szerepelnek a közéleti vitákban, vagy a döntésük kritikáján keresztül maguk képezik annak tárgyát. A következő csoporthoz sorolandó személyek formális értelemben ugyan nem töltenek be közfunkciót, de a nyilvánosságban végzett tevékenységüknél fogva aktív alakítói a közéleti diskurzusnak. Ilyennek tekintendők példának okáért a médiaszereplést vállaló szakértők, vagy a közhivatalt aktuálisan nem viselő politikusok. Kollektív sajátosságuk abban ragadható meg, hogy az érintett területen korábban vállalt publikus szerepük, szakmai eredményeik okán az egyes közügyeket érintő megszólalásaikat fokozott érdeklődés – a szakértők esetében különösen – bizalom övezi, ennél fogva még közvetlen döntési kompetencia gyakorlása nélkül is befolyással bírnak a közgondolkodás alakulására. A harmadik típusú személyi kör legpontosabban a médiaszereplő kifejezéssel írható le, ide főként az élet valamely jelentős figyelemmel kísért szegmensében – így a sport vagy egyes művészeti ágak terén – nyújtott kiemelkedő teljesítményük, illetve a személyes nézeteik, mindennapi életük, szaktudásuk valamely médiumon keresztül történő megosztása okán népszerűséget szerzett személyek tartoznak.4  Ennek a rendkívül heterogén összetételű személyi körnek az együttes jellemzőjeként az mondható el, hogy közéleti legitimitásuk, hatásuk rendszerint nem függ az adott kérdésben való jártasságuktól, mivel annak bázisát – a megelőző csoporttól eltérően – alapvetően nem a hozzáértésük, hanem a velük szimpatizáló nagyszámú szimpatizáns lojalitása képezi.

Annak az elkerülhetetlen jelenségnek a következményeként, hogy a közügyek megvitatásának elsődleges fórumaként a közéleti szerepet betöltő személyek tevékenységét érintő eltérő álláspontok ütköztetése szolgál, már évtizedekkel ezelőtt rögzült azon alkotmányjogi doktrína, miszerint az ilyen embereket a nyilvánosságban történt bírálatokkal szemben a magánszemélyekhez képest fokozott tűrési kötelezettség terheli. Mely alkotmányos elv folyományaként a bírálat fókuszában álló személyeknek a vita érdemi előrevitelét szolgáló, a tárgyilagosság igényével megfogalmazott megszólalások mellett rendszeresen szembesülniük kell az öncélúan bántó, igazságtalan, megalázó és sértő megnyilvánulásokkal is. A megválaszolandó kérdés az, hogy hol van az a határ, ameddig a véleménynyilvánítási szabadság által oltalmazott közlés elmehet anélkül, hogy a közéleti szereplők emberi méltóságának védelmébe ütközne. A másik oldalról megközelítve a felvetést, azt szükséges eldönteni, hogy mely közlésekkel szemben minősül a szólásszabadság emberi méltóság védelmét szolgáló korlátozása szükségesnek és arányosnak.

A becsületvédelem jogi eszközeit illetően a magyar jogrendszer több különböző jogága – különösen a büntetőjog, szabálysértési jog, polgári jog – tartalmaz rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a becsületet sértő magatartások esetében az emberi méltóság kitüntetett szerepe okán a jogi felelősségre vonás rendszerében végső eszközként szolgáló büntetőjog alkalmazása sem tekinthető aránytalanul súlyos reakciónak. A büntetőjog ultima ratio jellegéből fakadóan a közügyekben való véleménynyilvánítás tekintetében a büntetőjogi védelem azonban kizárólag a legsúlyosabb és legszélsőségesebb megnyilvánulások szankcionálására korlátozódhat. Ez az álláspont közvetlenül a büntetőjogi szankció alkalmazásának céljából következik, annak rendeltetése a közösség morális rosszallásának kifejezésén túl ugyanis elsődlegesen az, hogy a további bűncselekmények elkövetésének a jogkövetkezmények súlyán keresztül gátat szabjon. A büntetőjogi szankciók ezen elrettentő hatása ennek megfelelően a politikai és társadalmi folyamatokban a közügyek szabad vitatása útján részt venni kívánókat is megfélemlítheti, elriaszthatja és öncenzúrára késztetheti, ezáltal előidézve egy olyan visszatartó hatást, ami a demokratikus közösségekben nem kívánt módon gátolja az egyéni és kollektív autonómia teljes kibontakozásának lehetőségét. Ezen kedvezőtlen eredményt elkerülő egyensúlyi helyzet megteremtése, a fokozottan védett véleménynyilvánítás büntetőjogi határainak megfogalmazásával az Alaptörvény és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) vonatkozó normáinak értelmezése útján az Alkotmánybíróság és az általános hatáskörű büntetőbíróságok feladata.

A bírói fórumok lényegét tekintve eltérő, a jogértelmezésben mégis összefonódó funkciói

Az Alaptörvény 28. cikke alkotmányos kötelezettséget fogalmaz meg a bíróságok számára, miszerint ítélkezési tevékenységük során az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük a jogszabályi rendelkezéseket. Így a bíróságok alkotmányos feladatává téve, hogy az előttük folyó eljárás résztvevői viszonylatában érvényre juttassák az alapjogokat. A bíróságoknak ezáltal tevőleges kötelezettsége keletkezik az alapjogvédelem terén, ítélkezésük alkotmányjogilag is kötöttnek tekintendő.5

Ebből nem az következik, hogy a bíróságoknak az Alaptörvény rendelkezésit értelmezve, közvetlenül az Alaptörvényre alapítva kell meghozniuk döntéseiket. Az Alaptörvény 28. cikkében megfogalmazott elvárás annyit jelent, hogy az elbírálandó jogvita által hordozott alapjogi érintettséget azonosítva, a releváns alapjogok tartalmát feltárva, a vonatkozó alkotmányos követelményeknek megfelelően alkalmazzák az irányadó jogszabályi rendelkezéseket. A konkrét eljárásban a jogszabályokat tehát a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság kizárólag ennek az értelmezési tevékenységnek az alkotmányos kereteit jelöli ki határozataiban azáltal, hogy az egyes alapjogok tartalma tekintetében a bírói mérlegeléshez szükséges alkotmányos szempontrendszert és elveket meghatározza.

Arra az esetre, ha a bíróság az adott eljárás alapjogi relevanciájának felismerése nélkül hozza meg a döntését és jogértelmezése nem áll összhangban az alapjogok tartalmával, az ún. valódi alkotmányjogi panasz intézménye lehetőséget biztosít az Alkotmánybíróságnak az egyedi ügyekben hozott alaptörvény-ellenes bírósági döntések alkotmányossági felülvizsgálatára.6  Ezáltal látja a jogalkotó biztosítottnak, hogy az alkotmányjogi aspektusú ügy érdemében hozott döntés az egyének alapvető jogait azok tartalmának megfelelően védje. Mely feladat különösen összetettséggel bír, amikor a jogvitában egymással konkuráló alapjogok merülnek fel akként, hogy az egyik eljárási pozícióban fellépő magánszemély alapjogát az ellentétes eljárási szerepben álló magánszemély alapjogának gyakorlása veszélyezteti. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ilyen esetekben a bíróságoknak közvetítő, kiegyenlítő szerepet kell betöltenie, vagyis az érintett alapjogok lényeges tartalmának érintetlenül hagyásával, azok méltányos összemérésével, egyensúlyba hozásával kell meghozniuk döntéseiket.7

A szabad véleménynyilvánításhoz és az emberi méltóság, illetve az abból fakadó becsülethez való alapjog kollízióját magában hordozó büntetőügyekben a bíróságokkal szembeni alkotmányjogi elvárás akként összegezhető, hogy az emberi becsületet oltalmazó törvényi tényállásokba8  illeszkedő elkövetési magatartások megítélése során az eljáró bíráknak figyelemmel kell lenniük a szólásszabadság és a közügyek megvitatása során elhangzott közléssel érintett személyek becsületvédelmének összehangolására vonatkozóan az Alkotmánybíróság által kialakított alkotmányossági szempontrendszerre.

Az Alkotmánybíróság döntéseiben kialakított alkotmányjogi szempontrendszer

Az emberi méltósághoz és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogok versengése által keltett, a becsületvédelem intézményrendszerét konstituáló normákhoz kapcsolódóan felmerült kérdések absztrakt módon, illetve eseti jelleggel a különböző eljárástípusokban szinte valamennyi aspektusban szükségessé tették az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésből levezetett állásfoglalását.

Az Alkotmánybíróság büntetőjogi vonatkozásban első alkalommal a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában foglalkozott a személyiségvédelem, valamint a szólásszabadság ütközésének kérdésével. Az azóta eltelt időben általános hivatkozási alappá vált határozatában fogalmazta meg a testület elvi éllel, hogy az alkotmányosan védett szabad véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló, közfeladatot ellátó, valamint közéleti szerepet betöltő személyekkel szemben tágabb, mint más személyek tekintetében. A közügyek szabad vitathatóságához fűződő alkotmányos érdek érvényesülését biztosítandó a véleménynyilvánítás szabadsága csak kisebb mértékben korlátozható a közösségi szempontból jelentős pozícióban álló személyének védelmében.9  A döntésben kifejtettek szerint ezen alapvetés indokát lényegében azon megfontolás képezte, miszerint a demokratikus társadalom kialakulása és fejlődése elképzelhetetlen, ha az egyének a büntetőjogi következmények okozta bizonytalanságban, félelemben vesznek részt politikai és közösségi folyamatokban.

Annak eldöntése érdekében, hogy az adott szólás élvezi-e a kitüntetett alkotmányos védelmet, az Alkotmánybíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatában releváns szempontokat és az amerikai Legfelsőbb Bíróság által a New York Times v. Sullivan-ügyben kimunkált mércét figyelembe véve alakította ki a közlések jellege szerinti különbségtétel, a közlő fél szándéka, illetve a közlés kontextusa alapján differenciáló szempontrendszert.10  Eszerint a véleménynyilvánítás szabadsága az egyén személyes meggyőződésére, az értékítéletére valamennyi, a közügyek megvitatása során a közszereplők tekintetében megfogalmazott vélemény esetében kiterjed, tekintet nélkül annak felfokozott hangnemére, értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis voltára. Ettől eltérő, a feltételen védelmet nélkülöző alkotmányjogi elbírálás alá esnek ugyanakkor a tényközlések. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a valóságnak megfelelő – akár becsületsértő – információk, tények közlését a véleménynyilvánítás szabadsága magában foglalja. Nem védelmezi azonban a véleménynyilvánítás szabadsága a tudatosan hamis tényközléseket, továbbá a gondatlanságból valótlan azon tényállításokat sem, amelyek esetében a tények valóságtartalmának vizsgálata az egyéntől foglalkozása, hivatása gyakorlása szabályai szerint elvárható lett volna, de azt elmulasztotta.

Az Alkotmánybíróság kifejezésre juttatta döntésében, hogy az emberi méltóság, a becsület és a jó hírnév a véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátja lehet, és ezek védelme érdekében a büntetőjogi felelősségre vonás sem tekinthető általánosságban aránytalannak, így alkotmányellenesnek.

A közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét célzó vélemény különleges védelme vonatkozásában kidolgozott alkotmányos tételt erősítette meg az Alkotmánybíróság a tíz évvel később meghozott 34/2004. (IX. 28.) AB határozatában. Megállapította, hogy a hivatkozott alkotmányjogi alapelvből következően – a tettleges becsületsértés esetét kivéve – az országgyűlési képviselővel és más közhatalmat gyakorló vagy egyéb módon közszereplő politikussal szemben közérdekű tevékenysége körében becsületsértés bűncselekménye nem követhető el.11

Az Alkotmánybíróság a bemutatott határozataiban elsődlegesen a közéleti szereplők tekintetében nyilvánosan megfogalmazott vélemény büntetőjogi korlátait illetően hozott döntést, azonban ennek során – a hatályos Alkotmányt értelmezve – a büntetőjog területén túlmutató elveket fogalmazott meg. Az Alaptörvény hatálybalépését követően a közügyekkel kapcsolatos szólás szabadsága és a közszereplők emberi méltósága közötti alapjogi konfliktus első alkalommal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi törvény tervezetének a közéleti szereplők személyiségi jogának védelmére vonatkozó rendelkezései kapcsán merült fel az Alkotmánybíróság előtt. A 7/2014 (III. 7.) AB határozatában az Alkotmány 61. §-ának és az Alaptörvény IX. cikkének egybevetésével a testület megállapította, hogy a korábbi határozataiban a véleménynyilvánítás szabadságához és az emberi méltóság tiszteletben tartásához való alapjogok ütközésének értékelése körében kimunkált érvek és igazolások az Alaptörvény értelmezésekor is változatlanul érvényesek, azok az Alaptörvény alapján is az alkotmányjogi gyakorlat részét képezik.

Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően a személyiségvédelem polgári jogi határait vizsgálva is fenntartotta, hogy a szólásszabadság bizonyos esetekben szélesebb körben érvényesül, ennél fogva a közlés címzettjeire magasabb tűrési kötelezettséget ró. Ilyen esetként jelölte meg a közügyek vitatásában megfogalmazott vélemények halmazát. Melyek kapcsán hangsúlyozta, hogy nem a véleménynyilvánítással érintett személy közszereplői státusza áll a fokozott védelem középpontjában, így a védelmi kör meghatározásánál sem ez a mérvadó, hanem azon körülmény, hogy a vélemény valamely politikai, társadalmi kérdésben került-e kifejezésre.

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében, amennyiben az adott vélemény valamely közügy megvitatásának keretébe illeszkedik, az önmagában megalapozza a véleménynyilvánítás kiemelt alkotmányos védelmét. Ebből következően, ha a szólás közügyet érintő jellege igazolást nyer, az a kritikával, bírálattal érintett személy számára az általánost meghaladó tűrési kötelezettséget keletkeztet, tekintet nélkül arra, hogy közhatalmat gyakorló, vagy hivatásszerűen közszereplést vállaló személyről van-e szó. A fokozott védelem tehát nem a közéleti vitában részt vevők státuszából fakad, ugyanakkor annak a tűrési kötelezettség mértéke kijelölése terén meghatározó jelentőséget tulajdonított az Alkotmánybíróság, kimondva, hogy a közhatalmat gyakorlók és a közszereplő politikusok személyiségvédelmének szintje mindenki máshoz képes alacsonyabb. Ez nem eredményezi az érintettek emberi méltósághoz való jogának kiüresedését, mivel a személyiségvédelem eszközei a részükre is biztosítottak, ha a közlés a személyüket a magán- és családi életükkel összefüggésben, nem a közéleti szereplésükkel kapcsolatban érinti. Nem illeti védelem továbbá a súlyosan és nyilvánvalóan becsmérlő olyan véleményeket, melyek az emberi státusz tagadásaként az emberi méltóság korlátozhatatlan magjának sérelmét idézik elő.

Az Alkotmánybíróság utóbbi megállapításával a védett véleménynyilvánítás körét – a 36/1994. (VI. 24.) AB határozathoz képest – kitágította azzal, hogy a közügyekhez tartozó vélemény emberi méltóságból fakadó korlátjaként kizárólag az emberi státusz kétségbe vonásának tilalmát fogalmazta meg. 12

A közügyek vitatásának és a közéleti szereplők bírálatának szabadságát garantáló véleménynyilvánítás érvényesülésének határait kijelölő alkotmányjogi gyakorlatot a 7/2014 (III. 7.) AB határozatot követően az Alkotmánybíróság jellemzően valódi alkotmányjogi panasz eljárásokban meghozott döntéseivel formálta.

Elsőként a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában alkalmazta a testület a véleményszabadsággal összefüggésben a korábbi határozataiban kialakított alkotmányos elveket egy konkrét bírósági ítélet felülvizsgálatára. Döntésében külön hangot is adott annak, miszerint megelőzőleg az közéleti szólásszabadságot érintő alkotmányossági mérce felállítása az egyes jogszabályi rendelkezések alkotmány-, illetve alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló normakontroll típusú eljárásokban történt. Ennek okán az Alkotmánybíróságnak e határozat meghozataláig nem volt lehetősége a közügyek vitatása keretében elhangzott értékítéletek és tényállítások elbírálása során a bíróságok számára mérvadó szempontok meghatározására.

A joggyakorlat számára a nyilvános közlés megítélése során elsődleges szempontként annak vizsgálatát jelölte ki, hogy az inkriminált megnyilvánulás a közügyek szabad vitatása keretében történt-e, vagyis az közérdekű kérdésekben kifejtett álláspontot tükröz-e. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az adott vélemény közvitához tartozásáról összetett mérlegeléssel kell döntést hozni, és főként a megnyilvánulás megjelenésének módjára, körülményeire, tárgyára, valamint kontextusára szükséges tekintettel lenni. Ennek keretében figyelembe kell venni a médium típusát, a közlés motívumát jelentő eseményt, illetve az arra adott válaszokat és a közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További lényeges körülményként értékelendő a közlés tartalma, stílusa, illetve aktualitása és célja is. 13  Látható, hogy az Alkotmánybíróság az általános hatáskörű bíróságokra bízta a közügyek fogalmának eseti meghatározását, mindössze a mérlegelésük alapjául szolgáló körülményeket jelölte ki.

A határozat szerint a közvitához tartozó közlések esetében a bíróságoknak ezt követően abban a kérdésben kell állást foglalniuk, hogy tartalmukat tekintve értékítéletnek vagy tényállításnak minősülnek, ugyanis ennek függvényében alakul a szabad véleménynyilvánítás határa. A megengedhetőség korlátait illetően az Alkotmánybíróság megerősítette a 7/2014 (III. 7.) AB határozatban kimunkált szempontokat.

A tényállítás és értékítélet fogalmainak pontos definiálásával sem kívánta korlátozni az Alkotmánybíróság a konkrét ügyekben eljáró bírósági fórumok mérlegelési szabadságát, azt ugyanakkor kifejtette, hogy a tényállítások valóságtartalma bizonyítás útján ellenőrizhető.

Az Alkotmánybíróság a különleges védelmet élvező véleménynyilvánítás esetei meghatározásánál a releváns szempontok körét az 1/2015. (I. 16.) AB határozatban a közszereplői minőség vizsgálatával bővítette. Eszerint az alapul fekvő vita közügyi jellegének értékelése során az is jelentőséggel bírhat a közlést elbíráló bíróságok számára, ha a vélemény közszereplőre vonatkozik, mivel a címzett közszereplői státusza a döntésben kifejtettek szerint erős jelzésül szolgálhat arra, hogy maga a véleménynyilvánítás is közéleti vitához tartozik. Önmagában az érintett közszereplői minősége továbbra sem eredményezett fokozott alkotmányos védelmet, az kizárólag a közlés jellegének megítélésén keresztül alapozhatott meg ilyen következtetést.

Az általános hatáskörű bíróságok számára kellően egyértelmű elemekből álló szempontrendszer kialakítása érdekében az Alkotmánybíróság a 3328/2017. (XII. 8.) és 3329/2017 (XII. 8.) AB határozataiban felülvizsgálta és összefoglalta a közéleti véleménynyilvánítás alkotmányos garanciarendszerét. A testület kiemelte, hogy a védett véleménynyilvánítás határainak megvonására, másként megfogalmazva a szólásszabadság és a közszereplők becsülete közötti kollízió feloldására szolgáló alkotmányos szempontokat korábbi határozataiban már kimunkálta.14  Ezen döntésekben kialakított gyakorlatra támaszkodva a 3329/2017 (XII. 8.) AB határozatában három lépésből álló tesztet rögzített. Az első lépés során azt kell vizsgálni, hogy a közlés a közügyek szabad vitatása keretében történt-e, vagyis a vélemény közérdekű kérdésekkel összefüggésben kifejtett álláspontot tükröz-e. Második lépésként az a kérdés válaszolandó meg, hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak tekintendő-e. Mely kérdés a jelentősége – a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban foglaltakkal egyezően – továbbra is abban áll, hogy a közügyek körében kifejezett értékítéletek szabad folyása biztosított, mivel a tényállításoktól eltérően az értékítéleteknek közös sajátossága, hogy valóságuk nem ellenőrizhető és igazolható. A harmadik lépés keretében végül azt kell értékelni, hogy a közlés által megvalósított alapjog-korlátozás nem lépte-e át a véleménynyilvánításnak az emberi méltóság korlátozhatatlan magja által kijelölt határát.

„A véleményszabadság már nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán-, vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem okozása.”15

Az Alkotmánybíróság a közügyeket érintő véleménynyilvánítás határainak megítélésében irányadó szempontrendszer deklarálását rövid idővel követően meghozott, 3145/2018. (V. 7.) AB határozatában szembehelyezkedett a saját korábbi gyakorlatával. A 7/2014 (III. 7.) AB határozattól kezdődően ugyanis az Alkotmánybíróság egységes volt abban a kérdésben, hogy a közszereplői minőség kizárólag a becsületvédelem csökkentett mértékének meghatározása keretében jut szignifikáns jelentőséghez. Ezen megfontolástól eltérve újabb döntésében a testület akként foglalt állást, hogy az adott véleménynyilvánítás közéleti jellege nem eredményezi automatikusan a személyiségvédelem lecsökkenését, annak ugyanis további feltétele, hogy a közlés az adott személyt közszereplői minőségében érintse. Ezáltal a különleges alkotmányos védelem feltételévé tette a vélemény közéleti vitához tartozásán túl azt is, hogy a közlés az érintett közszereplői minőségét célozva kerüljön megfogalmazásra. A változás indokoltságát a testület abban látta, hogy a közszereplői státusz egyértelmű megítéléséhez szükséges feltételrendszerének kialakulása annak ellenére nem történt meg, hogy a társadalmi viszonyok – főként a technológiai környezet – átalakulása folytán olyan személyeknek is lehetőségük van a közvélemény aktív alakítására, akik a személyi minőségükből adódóan a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat szerint nem esnek a közszereplők körébe. Az Alkotmánybíróság a közszereplői minőség meghatározását a továbbiakban is egyedi mérlegelés tárgyának tekintette, mely mérlegelés támpontját jelentő kettős kritériumként a megszólalás közéleti jellegét, illetve az érintett személynek a közéleti viták alakítására irányuló önkéntes elhatározását jelölte meg.16  A nóvumot jelentő utóbbi feltétel létjogosultságát a testület azzal az érvvel támasztotta alá, miszerint a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése kizárólag azokban az esetekben igazolható, amelyekben a részvevők a saját döntésük alapján váltak a közügyek alakítóivá, vállalva ezzel a nyilvánossága előtti értékeléseket és bírálatokat is. Míg a közéleti jellegű kérdések érvényesülési tartománya tekintetében leszögezte, hogy az tágabb a közhatalmat gyakorló személyek tevékenységének kritikájánál vagy a politikai véleményformálásnál, mivel felöleli a társadalmi felelősségvállalás bizonyos vetületeit, így különösen a környezetvédelem, az energiahatékonyság vagy a munkavédelem területét.

A közéleti vitákban önkéntes elhatározás alapján történő részvétel mint a közügyekben való szólást megillető fokozott alapjogi védelem megállapíthatóságának többletfeltételét a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatot követő gyakorlatában az Alkotmánybíróság jellemzően nem tekintette alkalmazandónak. A testület már a 3236/2018. (VII. 9.) AB határozatban kinyilvánította, hogy a személyiségvédelem korlátozottsága nem kizárólag a közszereplést önként vállalók esetében érvényesül, hiszen a közügyi vitákban elhangzott vélemények kiemelt alkotmányos szerepének lényege éppen abban áll, hogy az ilyen jellegű szólások mindegyike védelmet nyerjen. Visszatérve a korábbi gyakorlatához az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a közügyek vitatásával érintettek személyi körülményei, így a közszereplői státusz szempontként szolgál a szólás közéleti jellegének meghatározásánál, elsődleges jelentősége azonban a továbbiakban is a csökkentett személyiségvédelem határának kijelölésében ragadható meg. 17

Az ezután meghozott határozataiban az Alkotmánybíróság túlnyomó részt következetesen érvényesítette a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyiségvédelem ütközésének feloldása érdekében a 3329/2017 (XII. 8.) AB határozatban rögzített, háromlépéses tesztből felépülő alkotmányos szempontrendszert.18  Azt a 3322/2019. (XI. 26.) AB határozatában annyival egészítette ki, hogy a döntésnél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a véleménynyilvánítás keretében használt becsületsértő közlés önálló információs értékkel bír-e. Az információs értéknek a hiányában ugyanis a közlés a közügyek vitatását nem mozdítja előre, ennél fogva nem élvezheti az alkotmányos védelmet sem.

Szükséges kitérni arra, hogy az Alkotmánybíróság a közügyi vitákban elhangzott véleménynyilvánítás korlátozhatóságára vonatkozó alkotmányos mérce alapját képező szempontrendszer kidolgozásakor kifejezetten támaszkodott a nemzetközi jogvédelmi mechanizmusok, különösen az EJEB esetjogára. Azon a megfontoláson túl, hogy a közéleti szereplők szélesebb mértékű bírálhatósága vonatkozásában megfogalmazott alkotmányjogi érvek a fejlett demokráciák közösen vallott tételeit képezik,19  tette mindezt azért, mivel Magyarország az Emberi Jogok Európai Egyezménye ratifikálásával alávetette magát az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelme érdekében létrehozott Emberi Jogok Európai Bírósága joghatóságának. Ez abbéli nemzetközi jogi kötelezettséget rótt az Alkotmánybíróságra, miszerint a magyar alkotmányos garanciarendszer kidolgozásakor az alapjogi védelem minimális követelményeként kell hogy érvényesítse az EJEB joggyakorlatának a közéleti szólás korlátozhatósága vonatkozásában kimunkált alapelveit. A testület ezen követelményre figyelemmel a 36/1994. (VI. 24.) AB határozattól kezdődően kiindulási alapként kezelte az EJEB e területet érintő, rendkívül gazdagnak tekinthető gyakorlatában megfogalmazott szempontokat, melyről döntéseiben – különös részletességgel a 7/2014 (III. 7.) és a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatokban – következetesen számot is adott. Figyelemmel arra, hogy a szólásszabadság és a közszereplők becsülete közötti kollízió feloldása körében az EJEB döntéseiben kifejezett elvek implicite részét képezik az Alkotmánybíróság által a 3329/2017 (XII. 8.) AB határozattól kezdődően alkalmazott alkotmányos szempontrendek, ezért az EJEB döntéseinek részletes bemutatására nem kerül sor.

A kijelölt alkotmányos keretek érvényesülése az eseti bírósági döntésekben

Az előbbiekben bemutatott alkotmányos mércéből kiindulva vizsgálandó az, hogy a büntetőügyekben eljáró bíróságok jogértelmezése, az egyedi ügy történeti tényállásának jogi értékelése összhangban áll-e az Alkotmánybíróság által a közügyekben artikulált vélemény és az érintettek személyiségének védelme összehangolása érdekében kidolgozott szempontrendszerrel. Mely a bírói mérlegelés során irányadó alkotmányjogi elveket meghatározva jelölte ki a jogalkalmazással szemben a becsületet oltalmazó törvényi tényállások értékelése során alkotmányos oldalról támasztott követelményeket.

A jelen tanulmány elsődlegesen annak a kérdésnek az eldöntésére irányul, hogy a konkuráló alapjogi pozíciók méltányos egyensúlyának biztosítása érdekében kialakított alkotmányos követelményrendszer miként érvényesül a büntetőbírói gyakorlatban. A kérdésfeltevésből kiindulva az elérendő cél az, hogy az eseti bírósági döntéseket felhasználva panorámaszerű eredményt kapjunk az alkotmányjogi követelmények jogalkalmazási gyakorlatban való kifejezésre jutásáról. Ezen megfontolást alapul véve a Kúria jogegység megteremtésének igényével közzétett döntései – figyelemmel arra is, hogy a bíróságokra kötelező jogegységi határozat e körben nem született – kizárólag akkor kerülnek bemutatásra, ha a vizsgálat alá eső egyedi ügyben hozta őket a legfelsőbb bírói fórum. Ezt meghaladóan az elemzésben kizárólag a 2015. január 1. napját követően jogerőre emelkedett bírósági döntések kaptak szerepet, mivel álláspontom szerint ebben az időpontban voltak a bíróságok már kétségtelenül abban a helyzetben, hogy a 2014. április 18. napján közzétett, 13/2014. számú AB határozatban lényegét tekintve kimunkált20  alkotmányos szempontrendszert alkalmazhassák.

Az eseti bírósági döntések vizsgálatának forrását a Bírósági Határozatok Gyűjteményében21  közzétett anonimizált határozatok képezték. A határozatok szűrése során az alapul szolgáló jogszabályhelyek – a Btk. 226. és 227. §-ai –, valamint a „közügy” és a „közszereplő” kifejezéseknek a határozat szövegében való fellelhetősége volt irányadó. A vizsgálat céljából kiindulva kizárólag azok az ügyek kerültek elemzésre, melyekben a tényállítás, illetve az értékítélet közügyekhez való tartozásának vagy közszereplőt érintő voltának az értékelésével az eljáró bíróságok érdemben foglalkoztak.

A tanulmány annak bemutatására irányul, hogy a büntetőügyekben eljáró bíróságoknak a történeti tényállás értékelése során adott jogértelmezése mennyiben van figyelemmel a közéleti kérdéseket érintő véleményszabadság gyakorolhatóságával összefüggésben kialakult alkotmányos követelményrendszerrel. Mivel a vizsgálat tárgya az alkotmányos keretek adaptálása volt, ezért az nem terjedt ki azon egyébként hangsúlyos gyakorlati kérdések feltárására, hogy az alkotmányos szempontrendszer egyes elemeit az ítélkezési gyakorlat miként töltötte ki tartalommal.

A Bírósági Határozatok Gyűjteményében a 2023. június 30-i állapot szerint fellelhető, releváns egyedi ügyekben hozott döntések indokait olvasva az leszögezhető, hogy a bíróságok valamennyi esetben felismerték az előttük folyó eljárás alapjogi relevanciáját, és kísérletet tettek a magasabb szintű alkotmányos védelem garanciáinak érvényre juttatására. Ennek alapján egységesnek mondható a joggyakorlat abban a tekintetben, hogy ha az inkriminált véleménynyilvánításnak közéleti aspektusa van, azt az eljárást lezáró jogerős bírósági döntés valamilyen módon értékelés alá vonja. Az értékelés szempontjai vonatkozásában ugyanakkor már eltérés mutatható ki az eseti döntések indokaiban, mely különbség jellege mentén a vizsgált határozatok alapvetően két csoportra oszthatók.

Az első csoportba eső – a vizsgált jogerős döntések 40 százalékát jelentő – határozatok az eljárás tárgyát képező szólások alkotmányos védettségének megítélése során kizárólag az érintettek személyi minőségének, státuszának tulajdonítottak jelentőséget.

Az ilyen alapon nyugvó bírósági döntések jellemzően olyan történeti tényállás mellett születtek, amikor a kifejezésre juttatott vélemény a közintézményekben betöltött pozíciójuk útján a közfeladatok ellátásban részt vevő, illetve a közhatalmat gyakorló, vagy arra aspiráló személyek magatartásával volt összefüggésben. Így a diákokkal szemben folytatott, tanárhoz méltatlan, zaklató jellegű magatartást, valamint ennek kapcsán az iskolaigazgató pozíciót betöltő édesapa elfogult tétlenségét állító közlések22 ; továbbá az általános- és középiskola igazgatója kinevezésének törvénytelenségére hivatkozó álláspont kifejezése23  nyomán indult büntetőeljárásokban született határozatok kizárólag arra a kérdésre keresték a választ, hogy egy középiskolai tanár vagy iskolaigazgató közszereplőnek minősül-e. Ezt a körülményt tekintették irányadónak azon bírósági fórumok is, melyek az önkormányzati képviselők és polgármesterek választása okán zajlott kampány során24 , illetve a választási eredmény apropóján kifejezett25 , a választási ellenfelek megelőző tisztsége ellátásának színvonalára, vagy a korábbi választási ciklusban nyújtott teljesítményére vonatkozó negatív tartalmú értékelések26  kapcsán hoztak ítéletet a büntetőjogi felelősség tárgyában. Miként kizárólag a közszereplői minőség megítélésével foglalkozott az eljáró bíróság akkor is, amikor a település polgármestere a helyi kikötő tervezett építésével összefüggésben tanúsított magatartása kritikáját megfogalmazó bejegyzés kapcsán tisztességtelennek minősítette a bejegyzést közlő, települési művelődési ház vezetésével megbízott személyt.27  Ezen büntetőügyekben annak ellenére csak a személyi státusz értékelése kapott hangsúlyt, hogy a közoktatási intézményekben nevelési és oktatási tevékenységet végző pedagógusok megfelelő ellenőrzésének, valamint az intézmény törvényes vezetésének biztosítása, s azokon keresztül a gyermekek megfelelő erkölcsi és szellemi fejlődése; vagy a közösségi ügyekben döntő befolyással bíró pozíciók kompetens személyekkel való betöltése mint közérdeklődésre számot tartó kérdések érintettsége kellő alapot biztosított volna a bíróságoknak arra, hogy a konkrét eset tényein keresztül az alkotmányos teszt első lépésében megvizsgálják, hogy az adott szólás társadalmi vagy politikai kérdésekre vonatkozik-e.

A köztisztséget nem viselő személyeket érintő véleménynyilvánítás büntetőjogi határai megvonásakor a személyi minőséget alapul vevő bírósági döntések sorában külön figyelmet kívánnak a Fővárosi Ítélőtábla bizonyos eseti döntései. Azok keretében az ítélőtábla egy hitközség elöljárójának média-meg-jelenésével28 , a tárgyalás megkezdésére való várakozás alatt az ellenérdekű fél jogi képviselőjének ügyvédi gyakorlatával29 , valamint a civil szervezet tagjának egy médiaszereplést rendszeresen vállaló vezérigazgató korábbi üzleti tevékenységével30  összefüggő, erősen negatív hangvételű vélemények büntetendőségét vizsgálta, és a történeti tényállásokat értékelve – a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatra és az EJEB esetjogára támaszkodva – saját követelményrendszert állított fel. Eszerint először azt szükséges eldönteni, hogy a közlés érintettje közszereplőnek minősül-e, ezt követően a vádlott kijelentéseinek ténybeli alapja ítélendő meg, majd azon körülmény, hogy a vélemény kinyilvánítására az elvárható figyelem vagy körültekintés tanúsítása után került-e sor, végül vizsgálandó a közlés közérdek általi indokoltsága. Rátekintve a követelményrendszer egyes elemeire az ugyan látható, hogy nem a közszereplői minőség az egyedül érékelendő szempont, azonban minden további körülmény vizsgálatának feltétele az érintett közszereplő mivolta, annak hiányában fokozott alkotmányos védelem fel sem merülhet. Ebből következően a hivatkozott eseti döntésekben kialakított jogértelmezési tartomány alapját tekintve ellentétes a védett véleménynyilvánítás körének meghatározása érdekében a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban ekkor már kidolgozott alkotmányos szempontokkal. Ezen alkotmányos mércével kifejezetten szembehelyezkedve foglalt állást – a Fővárosi Ítélőtábla által harmadfokú eljárásban helybenhagyott31  – ítéletében a Fővárosi Törvényszék32 , amikor a bírósági tárgyaláson elhangzott, a felperest alávaló gyáva gazemberként jellemző vélemény tekintetében kifejtette, hogy a magasabb alkotmányos védelmet önmagában nem alapozza meg, ha a közlés a közügyek vitatása körében hangzik el, mivel ez nem minősíti az adott személyt magasabb tűrési kötelezettséggel terhelt közéleti szereplővé.

A szólásszabadság kereteit a véleménynyilvánítással címzett személy státusza alapján meghatározó eseti döntéseket áttekintve az megállapítható, hogy az eljáró bíróságok az indokolásukból kitűnően jellemzően a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatot tekintették alkalmazandónak az alkotmányos követelmények érvényesítésekor. Álláspontom szerint ebből kifolyólag nem juttatták érvényre a már ezen határozatban is megjelenő, ugyanakkor hangsúlyt a későbbi alkotmánybírósági gyakorlatban kapó alkotmányjogi elvet, miszerint a közvitában kifejezett vélemény szabadságának fókuszában elsősorban maguk a közügyek, nem pedig a közszereplők állnak, így a közügyekre vonatkozó szólások mindegyike fokozott védelem alá tartozik. A bírói mérlegelés e hiányossága meghatározó jelentőséggel bír, mivel csak ennek alapján lehet megalapozott döntést hozni a véleménynyilvánítás kitüntetett védelméről, illetve a becsületvédelem esetleges korlátozottságáról. Az Alkotmánybíróság által a szólásszabadság és a közügyek megvitatása során elhangzott közléssel érintett személyek becsületvédelmének összehangolására vonatkozóan kialakított alkotmányossági szempontrendszer figyelembevétele hiányában nem állítható alappal, hogy a bíróságok döntésükben eleget tettek volna az Alaptörvény 28. cikkében megfogalmazott alkotmányos elvárásnak.

Annak, hogy a bíróságok elsődlegesen a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban kifejtettekre voltak figyelemmel, a releváns alapjogok tartalmának kellő feltárásának hiányán túli további – a határozatból nem szükségszerűen fakadó – következménye volt az, hogy egyes eseti döntéseikben33  szűkítően értelmezték a közszereplői minőséget. Ennek keretében kizárólag a közhatalmat gyakorló és a politikai közvéleményt feladatszerűen alakító vagy ilyen tisztségre jelölt személyeket tekintették közszereplőnek, mely álláspont azonban nem következik az általuk alkalmazott alkotmánybírósági határozatból sem. Az Alkotmánybíróság döntésében ugyanis mindössze azt állapította meg, hogy más személyekhez képest az alkotmányosan védett szabad véleménynyilvánítás köre a közszereplők esetében tágabb, így a közhatalom gyakorlóinak sérelmére elkövetett rágalmazás és becsületsértést büntetni rendelő törvényi tényállások alkotmányosságát vizsgálva is arra jutott, hogy a hivatkozott státuszt betöltő személyek személyiségvédelmét a szólásszabadság egyértelműen korlátozza. Ez a megjelölt bírósági döntésekben foglaltakkal ellentétben értelemszerűen nem jelentheti azt, hogy a közszereplői minőség vizsgálata kimerülhetne annak értékelésében, hogy az adott egyén közhatalmat gyakorló, ilyen pozícióra jelölt, vagy a közvéleményt hivatásszerűen befolyásoló személy-e. Ezen álláspontot fejezte ki egyértelműen az Alkotmánybíróság a 3236/2018. (VII. 9.) és 3237/2022. (VII. 18.) AB határozataiban – utóbbiban a Győri Ítélőtábla Bhar.29/2021/4. számú határozatát vizsgálva –, amikor az ilyen szempontokra korlátozódó jogértelmezést tartalmazó döntést alaptörvény-ellenesnek minősítette, tekintettel arra, hogy azok a közügyek vitájának alkotmányos védelmét indokolatlan mértékben leszűkítették.

E körben szükséges ellentétes példaként hivatkozni a Fővárosi Ítélőtábla által a közszereplői státuszt illetően a Bhar.312/2015/4., a Bhar.361/2015/4. és a Bhar.262/2016/11. számú eseti döntésben elfoglalt álláspontra. Annak értelmében ugyanis

„nemcsak azok tartoznak e csoportba, akik közhatalmat gyakorolnak, hanem azok is, akik ugyan nem gyakorolnak közhatalmat, de önkéntes elhatározásuk alapján olyan tisztséget, foglalkozást, szereplést vállalnak, megnyilvánulást tesznek, mellyel a nyilvánosság elé lépnek. Ezeket a foglalkozásokat felsorolni nem lehet, de ezek közé tartoznak többek között a színészek, rendezők, írók, fodrászok, ruhatervezők, cukrászok stb. A bírálat megengedhetőségének határai ezen személyek esetében is tágabbak, mint egy olyan magánszemélynél, aki nem vállalt ilyen jellegű szereplést. Ugyanakkor a nyilvános bírálat lehetősége szűkebb, mint általában a közhatalmat gyakorló politikusok esetében, mert csak abban a körben kell fokozottabb mértékben tűrniük a véleményt, bírálatot, amely területen megnyilvánultak.”34

Azt, hogy a vizsgált jogerős bírósági döntések több mint egyharmadában a bíróságok az inkriminált közlés megengedhetősége vonatkozásában az érintett személy státuszát vették alapul – a fentebb írtakon túl – véleményem szerint az emberi becsület potenciális sérelmét felvető történeti tényállások jellege is determinálhatta. A szóba jöhető bűncselekmények védett jogi tárgya – hangsúlybéli különbségekkel – a személy társadalmi megbecsülése, becsülete és méltósága.35  Ebből következően az aktuálisan megvalósult elkövetési magatartás értékelése során a tényállásszerűség körében azt kell vizsgálat alá vetni, hogy a közlés előidézte-e az absztrakt védett jogi tárgy sérelmét az adott passzív alany estében. Azon körülmény, hogy a közélethez valamilyen módon kötődő cselekvőségeknél a véleménynyilvánítás megtörténte és annak tartalma, valamint a közlő személye jellemzően nem vitatott, a jogalkalmazói gondolkodást az elkövetési magatartás közügyi kontextusának értékelésétől – a vádlotti tudattartalom megállapítása mellett – a passzív alany releváns személyi körülményeivel mint a külvilágban egyértelműen megnyilvánuló tényezőkkel összefüggő kérdések felé orientálja. Ennél fogva juthat kizárólagos jelentőséghez a cselekmény jogellenességét kizáró okként annak tisztázása, hogy a közlés a passzív alany közszereplői minőségénél fogva a véleménynyilvánítás szabadsága alá tartozik-e.

Ezen szemléletet meghaladva az elemzés tárgyát képező jogerős bírósági döntések fennmaradó részében – melyek a határozatok 60 százalékát képezik – a véleménynyilvánítás szabadsága és az egyének becsületvédelmének egymáshoz való viszonyulása megítélésében a közügyekben folytatott vitákhoz kapcsolódó jellegből fakadó minőség jelenik meg elsődleges és nélkülözhetetlen szempontként. A második csoportba tartozó büntetőügyekben eljáró bíróságok felismerték és megfelelő figyelmet fordítottak a tényállás alkotmányjogi aspektusára. Döntéseikben hivatkoztak az Alkotmánybíróság e tárgykörben született határozataira, és az azokban megfogalmazott alkotmányos garanciarendszer érvényesítésén keresztül mérlegelték az ügyben releváns alapjogi konfliktust.

Az Alkotmánybíróság által a közügyek vitatása során elhangzott véleménynyilvánítás korlátozhatósága tekintetében kimunkált alkotmányos szempontrendszerre figyelemmel a bíróságok mindenekelőtt azt vizsgálták, hogy a vád alapjául szolgáló nyilvános közlés a közügyek szabad vitatása keretében történt-e, vagyis a vélemény közérdekű kérdésekkel összefüggésben kifejtett álláspontot tükröz-e. A közvitához tartozásról való döntés során elsősorban a közlés tárgyára és kontextusára voltak tekintettel, amikor a személyi jövedelemadó 1%-ának gyűjtése körében végzett alapítványi tevékenység jogszerűségét36 , az országgyűlési képviselőnek állambiztonsági szolgálatokkal a rendszerváltást megelőzően történt együttműködését37 , valamint a közlekedési tábla elhelyezésének a helyi víztározó megközelíthetőségére gyakorolt hatását38  közvita tárgyának minősítették. Szintén e szempontok mentén foglaltak el ugyanakkor ellentétes álláspontot azzal, hogy az egyébként közéleti tevékenységet folytató pedagógus szakmai munkája színvonalának értékelését39 , az állami fenntartású intézményvezető személy saját útiköltsége elszámolását40 , az intézkedő rendőrök személyiségének obszcén szavakkal való minősítését41  a széles körű társadalmi vitában kifejezett közlések körén kívülinek tekintették. Az eljáró fórumok a szólás közügyi jellegének értékelése keretében figyelmet szenteltek egyéb releváns szempontoknak, mint a közlés megjelenési módja és körülményei, valamint az annak motívumául szolgáló esetleges aktuális események. Ennek megfelelően jelentős hangsúlyt fektettek arra, ha a jelöltek megítélését negatívan befolyásoló közlés a választási kampányban lezajlott médiaesemény alkalmával hangzott el42 , illetve azon tényezőkre is, hogy a helyi önkormányzati lapban megjelent publicisztika apropóját az az időszerűen előállt helyzet képezte, miszerint a húsüzem tulajdonosa a sportpálya, a temető és a húsüzem közös vízvezetékének elvágásával megszüntette a temető vízellátását, ezzel nehézséget okozva a helyi közösség tagjainak.43  A szólás közéleti jellegének meghatározásánál a bírósági döntések igazodási pontként vették figyelembe az érintett közszereplői státuszát, azonban a személyi minőség önmagában nem eredményezett fokozott alkotmányos védelmet, az kizárólag a közlés jellegének megítélésén keresztül alapozott meg ilyen következtetést.44  Mindezt meghaladóan a Kúria a Bfv.378/2022/8. számú eseti döntésében az 3322/2019. (XI. 26.) AB határozatban foglaltaknak megfelelően értékelés alá vonta azon körülményt is, hogy a véleménynyilvánítás keretében használt becsületsértő kifejezés önálló információs értékkel bírt-e.

Amennyiben a véleménynyilvánítás közérdeklődésre számot tartó ügyben történt, akkor második lépésként a bíróságok – az alkotmányos mérce alapján – arra a kérdésre keresték a választ, hogy az adott közlés értékítéletnek vagy tényállításnak tekintendő-e.45  A fokozott alkotmányos védelem követelményét szem előtt tartva az értékítéletnek minősített megnyilvánulásoknak az emberi méltóság korlátozhatatlan magja által kijelölt határok között szabad folyást biztosítottak.46  Emellett – a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat nyomán – az ítélkezési gyakorlat részévé tették azon megfontolást, hogy a határeseteket jelentő értékítélettel terhelt tényállítások szintén magas fokú alkotmányos védelmet élveznek.47  A tényeket magukban hordozó közlések esetében pedig egységesen érvényt szerzett a joggyakorlat annak az alkotmányjogi elvnek is, hogy a tudottan valótlan tényállítások nem esnek a szólásszabadság oltalma alá.48

Az alkotmányos szempontú vizsgálat utolsó lépése körében a bíróságok következetesek voltak abban, hogy az emberi státusz egyértelmű és súlyos becsmérlésében testet öltő, ezáltal az emberi méltóság védelmét kiüresítő kifejezéseket közlő személy nem a közéleti vélemény kinyilvánításának szabadságával él. Ennek megfelelően a rendőrkapitányság vezetőjének szakmai alkalmasságát vitató, megszégyenítő kijelentések49 , valamint a polgármester jellemének lealacsonyító és obszcén jelzővel való minősítésének50  elbírálásakor is a büntetőjogi felelősség megállapításáról döntöttek.

Összegzés

A közügyekben kifejezett véleménynyilvánítás fokozott alkotmányos védelme és a korlátozott becsületvédelem eseteinek meghatározása érdekében az Alkotmánybíróság által kialakított szempontrendszer alkalmazását tekintve a vizsgált időszakban jogerősen befejezett büntetőeljárásokban kirajzolódó bírósági gyakorlat ingadozó volt. Az elemzés tárgyát képező döntések szemléletesen mutatják, hogy a 13/2014. (IV.18.) AB határozatot megelőzően absztrakt módon, majd a valódi alkotmányjogi panasz eljárás keretében konkrét ügyekben adott jogértelmezést vizsgálva kialakított szempontok és elvek érvényesítésében a bírói gyakorlat nem koherens, annak ellenére sem, hogy az alkotmányos követelményeket az egyedi büntetőügyekkel összefüggésben újra és újra felidézi az Alkotmánybíróság. A jogalkalmazási gyakorlat még inkább rapszodikus képet fest, ha figyelembe vesszük, hogy a vizsgált jogerős döntések meghozatala – két ügytől eltekintve51  – harmadfokú eljárásban vagy felülvizsgálat keretében történt meg, ebből egyértelmű következtetést vonható arra, hogy e kérdésben a különböző fokon eljáró fórumok között lényegi diszharmónia áll fenn. Azt ugyanakkor szükséges leszögezni, hogy a Kúria a vizsgálat alá eső valamennyi eseti döntésében – melyekből a Bfv.III.1.309/2017/5. számú határozat BH 2019.68. számú eseti döntésként, míg a Bfv.757/2018/8. számú végzés EBH 2019.B.3. számú elvi bírósági határozatként közzétételre került – figyelemmel volt a szólásszabadság és a közügyek megvitatása során elhangzott közléssel érintett személyek személyiségvédelmének összehangolására vonatkozó alkotmányjogi követelményeire.

A közélethez kapcsolódó véleménynyilvánítások esetében a bíróságok az elemzés forrását jelentő határozataikban hivatkoznak ugyan az elvi jelentőségű alkotmánybírósági döntésekre, azonban az esetek több mint egyharmadában az alkotmánybírósági gyakorlatban kialakított szempontokat nem, vagy tévesen alkalmazzák. Ezen hiányosság kiküszöbölésére a valódi alkotmányjogi panasz eljárás megfelelő eszköz lehetne, mivel az Alkotmánybíróság annak keretében az irányadó alapjogi szempontok helyes érvényesítésével az általános hatáskörű bíróságok hibás jogértelmezését helyesbítheti, egyúttal iránymutatást adhat az alkotmányos követelmények gyakorlati alkalmazására. Melyet az 13/2014. (IV. 18.) AB határozat meghozatalától kezdődően az Alkotmánybíróság a valódi alkotmányjogi panasz alapján elé kerülő bírósági döntések tekintetében meg is tesz. Ennek ellenére az azóta eltelt időben a bírósági gyakorlat még abban az alapvető kérdésben is jórészt kiszámíthatatlan, hogy az inkriminált közlés által érintett személyek státuszának vagy a közlés közügyekhez való tartozásnak van elsődleges szerepe a fokozott alkotmányos védelem megítélésénél.

Mindebből kiindulva, a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében indokolt lehet az e körben meghozott határozatok – a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzé nem tett döntésekre is kiterjedő – átfogó elemzése. Amennyiben e joggyakorlat-elemzés a jelen tanulmányban kifejtettekhez hasonló eredménnyel zárul, akkor a jogegységi eljárás indítványozása is felmerülhet. Ezzel összefüggésben hangsúlyozandó, hogy a szólásszabadság fokozott alkotmányos védelmét érintő joggyakorlat problémáinak szignifikáns súlyát az adja, hogy a bíróságok ezen eljárásokban büntetőjogi felelősség megállapításáról és szankció alkalmazásáról döntenek, melynek stigmatizáló és elrettentő hatása a közvélemény demokratikus működésének jelentős gátját képezheti.

Hermán István, bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság


Your browser does not support the canvas element.