A jogos védelemről
„A jogos védelem az, amely akár a megtámadottnak, akár másnak személye vagy vagyona ellen intézett, vagy azt fenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásnak elhárítására szükséges. A jogos védelem határainak félelemből, ijedtségből vagy megzavarodásból származott tulhágása nem büntetteik.”1
Bevezető gondolatok
Ujvári Ákossal egyetértve, azért szükséges a jogos védelem kérdéseivel foglalkozni „mert a jogos védelem elvi és gyakorlati kérdései a büntetőjog örökzöld területei közé sorolható. Nincs olyan társadalmi berendezkedés, amelyben ne nyerne valamilyen szinten szabályozást az egyénnek az állam közbejötte nélküli önvédelme”2 .
„Willes angol bíró arra a kérdésre, hogy mit tegyen az ember, ha benéz szobájába és látja, hogy a tolvaj éppen viszi az óráját (de a tolvaj nem látja őt) azt felelte: »Tanácsom, melyet mint ember, mint jogtudós és mint angol bíró adok önnek, a következő, a kérdésben feltett körülmények közt az ön joga, de talán kötelessége is ez: fogjon egy kétcsövű fegyvert, töltse meg gondosan mind a két csövet s anélkül, hogy a tolvaj figyelmét magára vonná, célozzon a szemére és ölje meg«.”3 Természetesen ezt az álláspontot nem osztotta Finkey Ferenc, mert ő már azt tartotta helyesnek, hogy „a jogtalanságot, a jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az egyes ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli és világosan jogtalan támadások ellen, mert e nélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket.”4
A jogos védelem funkciója
A jogos védelem funkciójának és lényegének tisztázása nagyon fontos kérdés, mivel a mögöttes elvek vizsgálata nélkülözhetetlen, ezért érdemes számba vennünk a jogos védelem büntetőpolitikai indokait.
A magyar szakirodalomban a jogos védelem legfontosabb büntetőpolitikai indoka a jogtalan támadással szembeni védelem. Az állam az egyén számára biztosítja a jogot, hogy saját erejéből védekezzen, ellenkező esetben a jogtalanság aratna diadalt a jog fölött.5 Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy a jogos védelem a jog természetéből következik. Ez az elv a mai napig a jogos védelem legfontosabb jogpolitikai indoka, ezt kiegészítően léteznek a célszerűségi elméletek. Hacker Ervin vezette be a magyar tudományos gondolkodásba a célszerűségi alapelvet, amely az „egyén feléledő, védelemhez való jogának” tartja a jogos védelmet, abban az esetben, ha az állami jogvédelem hiányzik.6
Ebben az összefüggésben a jogos védelem törvényi szabályozása az állami jogvédelem szükséges kiegészítése. Belovics Ervin álláspontja alapján ma már egyértelműen uralkodónak tekinthető az a felfogás, mely szerint a büntetendőséget kizáró ok törvénybe iktatásának az alapja az, hogy a jogosan védekező olyan támadást hárít el, amelynek megakadályozására a bűnüldöző hatóságok lennének jogosultak és kötelesek. Amennyiben ezek a szervek az említett kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni, a megtámadott számára biztosítani kell a védekezés jogát.7
Blaskó Béla álláspontja szerint a jogos védelem abból meríti megengedettségét, hogy a jogosan védekező jogtalan emberi támadást hárít el, azaz a jog áll szemben a jogtalannal.8
Az ún. szegedi tankönyvben Nagy Ferenc a következőket írja a jogos védelemről: „az állam a területén meghatározott jogokból és kötelezettségekből álló uralmat gyakorol. Ennek része az állam védelmi jogosultsága, amely az állampolgárokkal szemben kötelezettség is. Ebben az összefüggésben a jogos védelem törvényi szabályozása az állami jogvédelem szükséges kiegészítése.”9 Tokaji Géza a jogos védelem alapgondolatát a jog és a jogtalanság ellentétével magyarázza. Földvári József ugyanakkor kiemeli, hogy a jogos védelem különböző formákban ugyan, de létezett már a legrégebbi jogrendszerekben is. A jogtalan támadással szembeni fellépés lehetősége ezért az ember vele született, természetből fakadó joga. Wiener A. Imre a fentieket úgy foglalja össze, hogy az állam kifejezetten felhatalmazza az állampolgárait a Btk. 29.§-ával a jogtalan támadás önerőből történő elhárítására abban az esetben, ha nem tudja teljesíteni jogvédelmi kötelességét.10
Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Európai Emberi Jogi Egyezmény 2. cikke is utal a jogos védelem jogintézményére amikor arról rendelkezik, hogy az élettől való megfosztást nem lehet a cikk megsértésének tekinteni akkor, ha az a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából ered a személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében.11
Az Alkotmánybíróság a halálbüntetés eltörléséről szóló 23/1990. számú AB határozatában fejtette ki a jogos védelemről alkotott véleményét. Eszerint az emberi élet olyan abszolút jellegű jog, amely kizárólag lényeges tartalommal bír, ezért az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében még törvény útján sem korlátozható. A jogos védelmi helyzetben azonban felmerül az életek közti választás kérdése, amikor választanunk kell a megtámadott vagy a támadó életének védelme között.
Sólyom László a határozathoz fűzött párhuzamos véleményében kifejtette, hogy ilyen felhatalmazás nem is adható, ezért a jogos védelem esetében az elhárító cselekmény jogon kívüliségét kell kimondanunk. Az állam számára lehetetlen választani a szemben álló életek között, hiszen a halált nem oszthatja el, ezért ezt a viszonyt nem is szabályozhatja. Így a jogtalan támadást követő pillanatokra az ősállapot tér vissza a megtámadott számára.
Az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához (V. cikk). Ezen alkotmányos rendelkezésnek a büntetőjogi leképezése a jogos védelem szabályozása. „A jogtalanul megtámadott legitim érdeke meghatározott jogi tárgyainak védekezéssel történő megtartása.”12 A Btk. tartalmazza az ún. megelőző jogos védelemről szóló rendelkezéseket a 21. §-ában és a jogos védelem „általános” szabályát a 22. §-ában. A megtámadottat nem lehet a bűncselekménnyel szembeni védekezés lehetőségétől megfosztani amiatt, hogy a jogtalan támadás helyét, idejét, módját, eszközét a bűncselekmény elkövetője választja meg. A jogtalan támadó megtámadottal szembeni helyzeti előnye éppen ebben az önkényben áll, s a védekezéshez fűződő jog emiatti elvitatása a kockázatmentes elkövetés (bűnözés) elfogadását, ezáltal közvetve ösztönzését jelentené.13
A jogos védelem jogszabály-módosítás előtti szabályozása
A jogtalan támadás
A jogtalan támadás olyan magatartás, amely a külső szemlélő számára valamely bűncselekmény gyanújának formájában nyilvánul meg. Elterjedtnek mondható az a nézet, amely szerint a „jogtalan” kifejezés objektív kategória, vagyis nem az elkövető személyéhez, hanem az általa kifejtett cselekményhez kapcsolódik. Nem követelmény tehát, hogy a támadó tudata átfogja cselekményének következményeit, illetőleg hogy fennálljon a beszámítási képesség. Ez utóbbi hiányában is intézhet valaki olyan jogtalan támadást, amelynek elhárítására a védekező a szükséges keretek között jogosult. Eszerint jogtalan támadást gyermek vagy beszámítási képességet kizáró kóros elmeállapotú személy is indíthat.14
Nagy Ferenc álláspontja szerint is a támadás jogtalansága objektív ismérv, így a gyermek, a kiszámíthatatlan, a gondatlanul vagy vétlenül eljáró személy, támadása is lehet jogtalan. Nincs ellenben jogos védelemnek helye, ha a támadónál jogellenességet kizáró ok forog fenn. Így a végszükségben lévővel szemben csak a végszükség szabályai szerint lehet védekezni. A jogtalan támadásnak nem kell feltétlenül – büntetőjogilag – jogellenesnek lennie. Nem szükséges tehát, hogy a támadás valamely tárgyi oldalának a keretei közé illő cselekmény legyen. Így jogtalan támadás az is, ha a tulajdonos a jogszerű birtokostól megpróbálja titokban visszavenni a saját dolgát.15 A jogos védelem mindenekelőtt egy támadást feltételez vagy legalábbis az azzal való közvetlen fenyegetést. Mindkettő vonatkozásában feltételként említendő, hogy jogtalannak kell lenniük.16 A támadás alatt tehát a védett jogtárgyak ellen intézett vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogellenes emberi cselekményeket kell érteni, amelyeknek valamely bűncselekmény – szabálysértés – elkövetési magatartását kell megvalósítania.17
A jogtalan támadás irányulhat személyek (élet, testi épség, személyi szabadság stb.) és javak ellen. A jogtalan támadásnak ezen jogtárgyakra kell irányulnia vagy ezeket közvetlenül kell fenyegetnie. Ma már nem kétséges, hogy a jogos védelemnek vagyoni jogok védelme esetén is helye van. Ez megfelel a Ptk. rendelkezéseinek, vagyis a tulajdonos önhatalommal is elháríthatja a tulajdonos jogának gyakorlását akadályozó minden jogellenes behatást.18 Kötelmi jogok esetén viszont nincs helye jogos védelemnek. Például ha az adós nem fizet, nincs helye erőszak alkalmazásának.
Nagy Ferenc véleménye szerint a személyi szabadság ellen intézett vagy azt közvetlenül fenyegető jogtalan támadással szemben is adott a szembeszállási jog. Ellenben a verbálisan kifejtett rágalmazással, becsületsértéssel érintett személy javára jogos védelmi helyzet nem állapítható meg, amennyiben a befejezett szak a bevégzett szakkal egybeesik. Ha azonban a befejezett és a bevégzett szak elkülönül, például az elkövető folyamatosan, megállás nélkül ontja a rágalmazást, akkor a védekezés lehetőségét nem lehet kizárni, és ilyen esetben például a tettleges becsületsértés arányos elhárításának tekinthető. A tettleges becsületsértés esetén viszont a megtámadott számára a jogos védekezés lehetősége már egyértelműen fennállhat.19
Vannak tankönyvek, amelyek inkább azt hangsúlyozzák a Legfelsőbb Bíróság döntésére20 is hivatkozva, hogy: „A verbális rágalmazás, és becsületsértés elkövetésekor tekintettel arra, hogy az ilyen jellegű kijelentés elhangzásával a rágalmazás, vagy a becsületsértés befejezetté válik, így nincs mit elhárítania, tehát a kijelentéssel nem érintett személy révén jogos védelmi helyzetet nem eredményez”.21 Abban lényegében egységes az álláspont, hogy a vagyoni jogok, illetve érdekek elleni támadást az élet kioltásával nem szabad elhárítani, az mindenképpen aránytalannak tekinthető. A vagyoni javak elleni támadással szemben, az adott esetre is figyelemmel testi épség ellen irányuló védekező magatartás mindenképpen megengedett.
Ujvári Ákos hivatkozik arra, hogy Angyal Pál, Heller Erik és Finkey Ferenc is a tisztán vagyon elleni támadásoknál csupán erkölcsi posztulátumnak tekintette, hogy a védelmi cselekmény feleljen meg egy bizonyos szintű arányossági követelménynek, vagyis egy csekély jelentőségű vagyontárgy megtámadása esetén ne lehessen elmenni a támadó megöléséig.22 A jogtalan támadás két megjelenési formája ismert, vagyis lehet ténylegesen megtörtént cselekmény, amire a normaszöveg az „intézett” kifejezéssel utal, vagy ha még nem következett be a közvetlenül fenyegető támadás. Ezt a kategorizálást elfogadja és alkalmazza a bírói gyakorlat is: „A jogos védelem megállapítása szempontjából nemcsak a már megindult (intézett), hanem a közvetlenül fenyegető támadás is jogos védelmi helyzetet létesít; azt a feltételt, hogy fennállott-e a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás, csak az eseménysor egészének, mint folyamatnak az értékelésével lehet megállapítani.”23
A vádlott az ellene intézendő jogtalan támadást nem köteles bevárni, hanem már az ilyen támadással közvetlenül fenyegető veszély esetén – a támadás tényleges megkezdése előtt is – jogszerűen védekezhet.24 Ezzel szemben nem áll fenn a jogos védelmi helyzet, ha a sértett fenyegető kijelentései nem azonnali (közvetlen), hanem egy esetleges és későbbi bántalmazást helyeznek kilátásba.25
A jogos védelmi helyzet vizsgálatánál fontos az időbeli túllépés kérdése. A jogos védelmi helyzet ugyanis csak addig tart, ameddig a támadás, illetve annak közvetlen veszélye. Megszűnik, ha a támadást visszaverik, és további támadás nem fenyeget. A 15. számú irányelvben kifejtettek szerint is a támadás megszűnésének objektíve érzékelhetőnek kell lennie, nem elég tehát a támadó elhatározása, hogy felhagy a támadó fellépéssel.26 Mindaddig fennáll a jogos védelmi helyzet, ameddig a megtámadott reálisan tarthat attól, hogy a támadás folytatódhat.27 A támadás eszközének elvétele még nem szünteti meg a jogos védelmi helyzetet, ha fennáll a további támadás közvetlen veszélye.28 Ezzel szemben nem állapította meg a bíróság a jogos védelmi helyzetet, amikor a védekező a támadást elhárította, és a támadót a tőle elvett eszközzel bántalmazta.29 A korábbi elhárító cselekmény folytatása a támadás megszűnése után valójában már kívül esik a jogos védelem körén, és tulajdonképpen megtorlásba megy át.30 A támadó megölése pedig a támadás elhárítása után általában erős felindulásban elkövetett emberölésnek minősül a 15. számú irányelv és az azon alapuló bírói gyakorlat szerint is.31
A vélt jogos védelem esetén lehetséges, hogy objektíve nincs jogos védelmi helyzet, de valaki tévesen úgy véli, hogy ilyen helyzetben van, holott valójában nincs támadás vagy fenyegetés. Ilyen esetekben a társadalomra való veszélyességben való tévedés szabályait kell alkalmazni. Ha viszont a tévedését gondatlanság okozta, s az adott bűncselekménynek van gondatlan alakzata, a vádlott a gondatlanságból elkövetett bűncselekményért felel.
Csak megjegyzem, hogy míg a bírói gyakorlat a vélt jogos védelem esetén a cselekmény társadalomra való veszélyességében való szabályokat alkalmazza, addig vannak nézetek, például Földvári József részéről, aki szerint valójában ténybeli tévedésről van szó. Álláspontja szerint „a társadalomra veszélyességben való tévedés esetében az elkövető ismeri a tényeket, csak azokból téves következtetéseket von le. Ezek alapján vitatható, hogy a jogos védelmi helyzet téves feltételezése ténybeli tévedés, ugyanis, hogy valakit ért-e a támadás, vagy sem, az, tény”32 .
Ezzel szemben Nagy Ferenc szerint is a vélt jogos védelem a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés körébe tartozik. Ugyanis a ténybeli tévedéstől eltérő, a vélt jogos védelem esetén nem is arról van szó, hogy nem írunk valamit az elkövető terhére, hanem arról, hogy javára írjuk azt, amit tévesen feltételezett. A hivatkozott szerző szerint helytelen az a bírósági állásfoglalás, amely a vélt jogos védelmet csak akkor látta volna megállapíthatónak, ha a tévedés alapos okból származik. Az igaz, hogy az elkövető feltétlen büntethetőséget csak alapos ok esetén élvez. De a gondatlanságból fakadó tévedés is kizárja a szándékosságot, és ilyenkor a vélt jogos védelemben cselekvő terhére legfeljebb gondatlan bűncselekmény állapítható meg. A vélt jogos védelem nyilván addig terjed, ameddig a tévedés. Ebből következik, hogy ha valaki már tudja, hogy a saját téves feltételezéséhez képest is aránytalanul súlyos sérelmet okoz, a vélt jogos védelemre nem hivatkozhat.33
A támadás rendszerint erőszakos magatartás. Többnyire személy – valakinek az élete, testi épsége, nemi szabadsága – ellen irányul, de javak ellen is irányulhat, például rongálás. Irányulhat továbbá a közérdek ellen, például közveszélyokozással. A becsületsértő kifejezések használata azonban még nem jogtalan támadás.34 Bár amint láttuk, Nagy Ferenc nem tartja ezt teljesen kizártnak.
Kivételesen a jogtalan támadás fogalma alá vonható a sértett olyan passzív magatartása is, amely a jogellenes állapot további fenntartását célozza.35 Ha a védekező tévesen ítéli meg helyzetét,36 azaz vélt jogos védelmi helyzetben cselekszik, azt a jog a tévedés keretein belül bírálja el. Közvetlenül fenyegető a támadás, ha rövid időn belül, azonnal várható, és kétséges, hogy a védekezés megkezdése nélkül a későbbi elhárítása objektíve lehetséges-e. A megtámadott személynek tehát nem kell megvárnia a támadás tényleges megkezdését, például az első ütést, vagy szúrást, hanem ezek közvetlen veszélye esetén is már védekezhet. Természetesen azt a feltételt, hogy fennállott-e a közvetlenül fenyegető jogellenes támadás, csak az eseménysor egészének – mint folyamatnak – az értékelésével lehet megállapítani.37
Ebben a kérdésben figyelemre méltó döntést hozott a Debreceni Ítélőtábla a Bf.II.602/2006. számú ügyben.
A tényállás lényege, hogy a vádlott házába az épülettel egybeépített kamrán keresztül már egy alkalommal az éjszakai órákban behatoltak, és több százezer forintot eltulajdonítottak. Ezért a vádlott a lakóház és a kamra közötti ajtóra riasztóberendezést szereltetett fel, továbbá a hálószobájukban az ágya mellett ettől kezdve egy úgynevezett spanyol kardot tartott. Az előző éjszakai behatolást követően mindössze néhány hónappal, az ügy sértettje betörési szándékkal, éjjel fél kettőkor behatolt a kamrába, amikor is a riasztó megszólalt. Az álmából felébredő vádlott magához véve a spanyol kardot, rohant a kamra irányába, ahová belépve a sötétben a helyiség ablakánál csak egy alakot látott. A vádlott ekkor egy alkalommal megszúrta a sértettet. A riasztó hangja miatt cselekményével felhagyó sértett ekkor már bújt kifelé a kamra ablakán, a szúrás a nyaktáj hátsó részén, a nyaki III–IV. csigolya között érte, és egyben a gerincvelőt is átvágta. Eközben a sértett testének súlypontja az ablakon kívülre került, így kizuhant a ház előtti földre. A sértett a cselekmény következtében néhány napon belül elhalálozott.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat a Btk. 29. § (2) bekezdésére hivatkozva felmentette, mert álláspontja szerint a jogos védelmi helyzet fennállt, csak menthető felindulásból és ijedtségből lépte túl annak kereteit. A másodfokú bíróság eltérő jogi indokolás mellett hagyta helyben a felmentő rendelkezést.
A bíróság álláspontja szerint a vádlott alapos okkal abban a téves feltevésben volt, hogy jogos védelmi helyzetben cselekszik, így cselekménye védekező jellegű és arányos, ezért megengedett és szükséges, azaz a társadalomra nem veszélyes. A vádlott tehát ténylegesen nem volt jogos védelmi helyzetben, de az a nagyfokú ijedtség és menthető felindulás, amely az éjszakai órákban a lakásába történő gátlástalan, jogtalan behatolás következtében benne keletkezett, képtelenné tette őt a cselekmény társadalomra való veszélyességének helyes megítélésében. Az adott helyzetben fennálló tudati állapotát jól tükrözi a másodfokú tárgyaláson tett vallomása, amely szerint „az egész másodpercek alatt zajlott. Egy nagydarab embert, egy árnyat láttam. Azt sem tudtam eldönteni, hogy kifelé vagy befelé jön. Egy pillanat volt az egész, de pontosan nem tudom visszaidézni.”
Az ítélőtábla álláspontja szerint a vélt jogos védelem alapozza meg a felmentő rendelkezést. A fellebbviteli bíróság jogi álláspontját alátámasztandó megjegyezte, hogy a jogos védelem túllépésének külön szabályozása nem jelenti eleve azt sem, hogy a védekezés szükséges mértékének ijedtségből vagy menthető felindulásból történő túllépése esetén a tévedésről szóló rendelkezéseknek már feltétlenül háttérbe kellene szorulniuk. Ilyen találkozás esetén azt a rendelkezést kell alkalmazni, amelyik az elkövetőre kedvezőbb. Ennek megfelelően a Btk. 27. § (2) bekezdése és a 6. § (3) bekezdésének c) pontja alapján a vádlott felmentésének volt helye, így az elsőfokú bíróság ítélete érdemben helyes.38
Ha nemcsak a támadó, hanem a védekező is a jogtalanság talaján áll, szintén nem alkalmazhatók a jogos védelem szabályai. Ennek iskolapéldája a kocsmai verekedésben részt vevők esete, ami legtöbbször provokált támadás, de ide tartozhat a kölcsönös bántalmazás esete is. Ha egy kocsmai összeszólalkozást követően az italozók, kölcsönösen verekedésbe kezdenek, és ennek során az egyik erőfölénybe kerül, ez nem teremt jogos védelmi helyzetet,39 szintúgy nem az ő pártjukon beavatkozók számára.40 A jogos védelem intézményének másik központi eleme a tényállásszerű elhárító cselekmény. A jogos védelmi helyzetben tanúsított elhárító cselekmény jogellenessége kizárt, mivel a hatályos bűncselekmény-fogalom szerint nem lehet a társadalomra veszélyes. Így a legfontosabb kérdés az, milyen feltételeknek kell megfelelnie a védekező magatartásnak ahhoz, hogy a jogellenességet is ki lehessen zárni? Erre a kérdésre válaszként két követelményt dolgozott ki a jogtudomány: a szükségesség és az arányosság követelményeit. Ezek a követelmények egymástól nem elválaszthatóak, tárgyalásuk elkülönítését egyúttal csak célszerűségi okok indokolják.41 Az elhárító cselekmény alkalmazásának lehetőségét a törvény lényegében a szükségesség fogalmával fejezi ki. A védekezés kiváltó oka egy sajátos szükséghelyzet. A megtámadott vagy fizikailag, vagy erkölcsileg kényszerül arra, hogy védekezzék. Fizikai kényszerhelyzetről akkor van szó, ha a megtámadottnak a támadás elől való kitérésre nincs lehetősége. A jogos védelem szem,pontjából a közérdek a jogilag elismert közösségi érdeket jelenti, de nem csupán a társadalom egészének érdekeit, hanem a társadalom egyes kisebb közösségeinek érdekeit is ide kell érteni. (Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC, Budapest, 2010. 143. o.)42
Ez egyben azt is jelenti, hogy a védekező cselekménye csak abban az esetben élvez jogi védelmet, ha érvényesül a kvázi ultima ratio jelleg, vagyis a támadás elhárításához nélkülözhetetlen. Az elhárítás addig lehet szükséges, ameddig a jogtalan támadás tart, jogos védelmi helyzetet ugyanis csak ennek intézett vagy közvetlenül fenyegető veszélye keletkeztethet. Ha pedig már a jogtalan támadás véget érte után tanúsítunk hasonló magatartást, az a jogalkotó szemében nem védekezésnek, hanem bosszúnak vagy önbíráskodásnak minősül. Ezt az esetet a jogos védelem időbeli túllépésének (praetextus) nevezzük.
A jogos védelmi helyzet tehát addig tart, ameddig a támadás, illetve annak közvetlen veszélye. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve szerint is megszűnik a jogos védelem, ha a támadást visszaverték, és további támadás már nem fenyeget. A támadás megszűnésének objektíve érzékelhetőnek kell lennie, nem elég tehát a támadó elhatározása, hogy felhagy a támadó fellépésével. Mindaddig fennáll a jogos védelmi helyzet, ameddig a megtámadott reálisan tarthatott attól, hogy a támadás folytatódik.43
A bírói gyakorlat az arányosság megítéléséről
Ujvári Ákos megállapítása szerint a kontinentális jogrendszerekhez tartozó kódexek jelentős része nem ismeri az arányosság terminológiáját, a jogos védelem szabályozását e fogalom nélkül is megoldhatónak tekintik.44
Nagy Ferenc szerint a bírói gyakorlat a szükségességet és az arányosságot két külön kritériumnak tekinti. Ez véleménye szerint olyan látszatott kelt, mintha a bíróságok a törvényben foglaltakon túlmenő következményt támasztanának a védekezővel szemben. Az előbb hivatkozott külföldi kódexek véleménye szerint is a két ismérv közül csak az egyiket tartalmazzák, és annak értelmezésénél kell a másiknak szerepet juttatni. Nálunk az mondható, hogy nem szükséges az, ami nem felel meg bizonyos mérvű arányosságnak.
Az arányosság megítélésében nagy eltérés mutatkozik a jogalkalmazás és a jogtudomány látásmódja között. Azon túl, hogy a bíróság gépezete sem tévedhetetlen a jogos védelmi helyzet határainak felismerését tekintve, még nem jelenti azt, hogy e területen kell keresnünk a probléma gyökerét. A már hivatkozott 15. számú irányelv kiemelt részei jól tükrözik az arányosság aprólékosan kidolgozott felfogását, amely érzésem szerint törvényként is megállná a helyét. Már csak azért is, mert a bíróságok már évtizedek óta folyamatosan és visszatérően hivatkoznak rá.
Az irányelv megállapítása szerint a jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén azonban az arányosság vizsgálata szükségtelen. Más a helyzet, ha a támadás a testi épség ellen irányul. Ilyen esetben az elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadással. Nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha az életveszélyes testi sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása a támadó halálát eredményezte. A szükségességet és arányosságot tárgyi tényezők alapján kell megítélni. Ijedtség vagy a menthető felindulás által az elkövető felismerési, akarati vagy értékelő képességét kizáró vagy korlátozó tudatzavar azt eredményezheti, hogy a megtámadott a tényleges és közvetlenül fenyegető támadást az elhárítás időpontjában a valóságosnál súlyosabban ítéli meg, illetőleg azt súlyosabban viszonozza. Azt, hogy a jogtalan támadás az elkövetőben milyen hatást váltott ki – az ijedtség vagy menthető felindulás kizárta avagy korlátozta-e a védekezés szükséges mértékének a felismerésére vonatkozó képességében –, olyan kérdés, amelyet annak alapján kell megítélni, ahogyan a kialakult helyzetet a megtámadott észlelte. Ilyen nézőpontból kell vizsgálni, hogy mennyiben volt elvárható a megtámadottól a támadás elhárításához szükséges mód és mérték helyes megválasztása.45
Az ítélkezési gyakorlat tehát a törvényben írt „szükségesség” fogalmat szorítja korlátok közé, amikor a jogos védelem elbírálásakor az arányosság követelményét állítja az elhárító cselekménnyel szembe. Ezt először a támadó és a megtámadott cselekménye által sértett jogtárgyak összevetésével kell megvizsgálni. A tetten ért tolvaj megölése nyilvánvalóan sérti az arányosság követelményét a súlyos testi sértés okozása esetleg már nem. Nem értékelte e bíróság aránytalannak a sértett javára (a tolvaj) ellen intézett jogtalan támadás elhárítása során a támadónak okozott könnyű testi8 sértés. (BH19995.441)46 Az ítélkezési gyakorlat szerint a szükségesség vonatkozásában a jogos védelem megállapítását nem zárja ki az, hogy az elkövető az ellene puszta kézzel intézett támadást eszköz használatával hárítja el. Ugyanakkor azonban a jogos védelem körében a szükségességen túli másik követelmény, nevezetesen az arányosság sérelme valósult meg, amikor a vádlott a puszta kézzel nem különösebben durva módon támadó sértettel szemben a kését használta, és ennél fogva az egyébként megengedett elhárítás indokolt mértékét túllépte.47 Ahogyan a hivatkozott szövegrészből is látszik, a gyakorlat az arányosság fogalmát a jogos védelem törvényi tényállásában szereplő „szükséges mérték” kifejezéssel szinonim értelemben használja, és erre alapozza ezt a második követelményt. Az arányosságon, tehát a védekezés intenzitásának korlátozásán túl általában azt a követelményt értik a gyakorlatban, hogy a megtámadott – amennyire csak lehetséges – meghatározott jogsértést csak ugyanolyan mértékű jogsértéssel hárítson el. Az elhárító magatartásnak először a védett jogtárgyak tekintetében, majd a konkrét cselekmények intenzitásával összefüggésben kell arányban állnia a támadással.
Az új jogi szabályozásnak megfelelően a bíróságnak a 29. § (2) bekezdése alkalmazása során változatlanul állást kell foglalnia abban, hogy a jogtalan támadás elszenvedője az elhárító cselekmény véghezvitele során túllépte-e az elhárítás szükséges mértékét avagy sem.
Ami változott az a megállapított tényhez fűződött jogkövetkezmény. Nevezetesen az, hogy a jogos védelmi helyzetben (29. § 1. bekezdés) elveszti jelentőségét az, ha a kifejtett elhárító magatartás aránytalanul nagyobb sérelmet idéz elő, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az arányosság követelményének sérelem az elhárítás szükséges mértékének túllépése – csak akkor zárhatja ki a büntethetőségi akadály hatályosulását, ha az állapítható m,eg, hogy a jogosan védekező az elhárítás szükséges mértékét minden ijedtség és menthető felindulás nélkül, hűvös józansággal cselekedve céltudatosan lépte túl.48
A fent ismertetett és a büntetőjogi kommentárban megfogalmazott álláspont szerint az arányosságot először a védett jogtárgyak tekintetében kell megvizsgálni. Leegyszerűsítve: mekkora sérelmet okozhat az elhárító cselekménnyel a védekező támadójának? Erre a kérdésre koncentrált a Legfelsőbb Bíróság, amikor megalkotta a 15. számú irányelvet, és ezzel rögzítette a védett jogtárgyak között fennálló arányokat.
„A cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján állapítható meg, hogy a cselekmény véghezvitelének időpontjában a jogos védelmi helyzet fennállott-e. A jogos védelem esetében a támadás-elhárítás szabja meg a határt; a megtorlás kívül esik a jogos védelem körén. Az arányosság szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az élet elleni és az életveszélyes testi sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása esetén az arányosság vizsgálata szükségtelen. Az arányosságot a tárgyi tényezők alapján kell megítélni. Az ijedtség, vagy menthető felindulás által az elkövető felismerési, akarati vagy értékelő képességét kizáró vagy korlátozó tudatzavar azt eredményezheti, hogy az elkövető képtelen az elhárítás szükséges módjának és mértékének helyes megválasztására. Ennek tekintetében a döntő az, hogy észlelte a helyzetet maga a megtámadott.”49
A jogalkalmazó tehát az arányosságot a jogos védelem olyan önálló fogalmi elemeként kezeli,50 amelynek megszegése már kizárja az elkövető magatartásának a jogos védelem alapján való büntetlenségét. Az arányosság vizsgálatánál is, miképpen a szükségességnél, a támadó szubjektuma másodlagos. A jogos védelmi helyzet fennállását annak alapján kell megítélni, hogy a támadás pillanatában mi zajlott le a megtámadott tudatában, hogy ő maga hogyan észlelte a helyzetet.
Az ítélkezési gyakorlat szerint az arányosságot mindig a tárgyi tényezők alapján kell megítélni. Kétségtelen azonban, hogy a bírói gyakorlat felállít bizonyos kategóriákat. Az élet kioltását csak élet elleni, illetve életveszélyes testi sértés okozását célzó támadással szemben ismeri el mint jogos védelmi cselekményt. Van olyan irodalmi álláspont, amely szerint a nemi erkölcs védelmében ugyanígy nem kell vizsgálni az arányosságot, tehát a nemi erkölcs elleni támadások élet elleni támadással is elháríthatóak.51 Ugyanakkor a vagyon elleni bűncselekmény elhárítása a támadó megölésével már az arányosság követelményének nyilvánvaló megsértését jelentené.
Az arányosságot ezt követően a támadó és a megtámadott cselekményének intenzitásával összefüggésben kell megvizsgálni.52 Meg kell jegyezni, hogy a kockázatot a támadó viseli. A megtámadott cselekménye az aránytalan elhárítás esetén is részesülhet kedvezőbb elbírálásban. Ha ugyanis az ijedtség vagy menthető felindulás az elkövetőben olyan módosult tudatállapotot eredményez, amely képtelenné teszi az elhárítás szükséges mértékének a felismerésére, úgy a jog a büntethetőséget kizárja vagy korlátlanul enyhíthetővé teszi. Az ijedtséget, a menthető felindulást azonban közvetlenül a támadásnak kell kiváltania.
A megelőző jogos védelem53
A jogos védelem a tényállásszerű cselekmény jogellenességét (társadalomra veszélyességét, BH 2011.269.) zárja ki, így elsődleges büntethetőséget kizáró ok, de a Btk. nem specifikál ennyire, csupán a 15. § szerinti büntethetőséget kizáró okként azonosítja. A magyar büntetőjog a jogos védelem mellett a (védelmi berendezés útján kifejtett) ún. megelőző jogos védelmet is szabályozza a Btk. 21. §-ában. A rendelkezést az 1978-as Btk.-ban rögzítették először: 2009. augusztus 9-től volt hatályos és a megelőző jogos védelem elnevezést kapta, illetve a védelmi berendezéssel gyakorolt jogos védelemként is lehet rá hivatkozni. A Btk. 21. §-a sajátos viszonyban áll a jogos védelem „fő szabályával”, azaz a 22. § szerinti jogos védelemmel: bizonyos körben „speciális”, más esetekben háttérbe lép a 22. §-ához képest, illetve vannak olyan esetkörök, amelyekre nézve a Btk. 21. §-a szerinti jogos védelmet önálló jogellenességet kizáró oknak kell tekinteni. Korábban a védelmi berendezésnél fizikai valójában jelen nem levő védekező személy esetén, ha még a javak (közérdek) fenyegetése sem állapítható meg, a védelmi berendezés telepítése és működtetése tipikusan nem volt „menthető” a jogos védelem alapján, mivel a jogtalan támadás vagy az azzal való fenyegetés közvetlensége nem volt adott. Ezt az esetkört önállóan lefedi a Btk. 21. §-a, éppúgy, mint egy fordított szituációt: amikor a jogtalan támadás már vagy még hiányzik, így a jogtalan támadó személyére nem fókuszálódik a védekezés, de a védelmi berendezés működésbe lép, és így az eshetőleges szándékkal elkövetett élet, testi épség, egészség elleni bűncselekmény kísérletének jogellenességét zárja ki. Ilyenkor kap önálló funkciót a rendelkezés. Az új szabály viszont abban az esetben, ha a védelmi berendezésnél jelen van az esetlegesen megtámadott személy, csupán kibontja a jogos védelem megvalósulásának egy lehetséges módozatát, ebben a vonatkozásban speciális a Btk. 22. §-ához képest. Ha pedig ezek a konkrét ismérvek nem adottak, akkor a Btk. 21. § alkalmazása kizárt, így a Btk. 22. §-ának alkalmazhatóságát kell vizsgálni (például a támadás elején kézzel aktivált védelmi berendezés megöli a jogtalan támadót).
A törvény a „mások személye” elleni jogtalan támadás kifejezést tartalmazza, ami – összevetve a Btk. 22. §-a szerinti jogos védelem fő szabályával – korlátozásnak is tekinthető a nyelvtani értelmezés alapján, ugyanakkor nincs reális indoka annak, hogy a más személye elleni (azaz egy személy) jogtalan támadás céljából telepített védelmi eszköz esetén, ha egyébként a Btk. 21. § alkalmazásának feltételei fennállnak, ezt kizárjuk. Emiatt e szóhasználati eltérésnek e helyütt relevanciát nem tulajdonítunk.
A jogtalan támadás és a védelmi eszköz jelentése
A jogtalan támadás értelmezéséhez lásd a Btk. 22. §-ához írt magyarázatot azzal, hogy a Btk. 21. §-a nem ismeri el jogtalan támadásnak a közérdek ellen intézett támadást. E körben tehát nem lehet védelmi berendezéssel gyakorolt védekezés esetén a rendelkezésre hivatkozni. A védelmi eszköz nem lehet az élet kioltására alkalmas, e jellemző a védelmi eszköz objektív tulajdonságának tekinthető. A törvényhelyet beiktató módosítás indokolása szerint élet kioltására alkalmas védelmi eszköz lehet például szúró, vágó fegyver; lőfegyver automatikus működésbe hozatala; vagy nagy erősségű, illetve magasfeszültségű áram. Ezek alkalmazása nem eredményezhet büntetlenséget. Amennyiben nem a jogtalan támadót éri sérelem, hanem egy vétlen személyt, ennek a kockázatát jogtalan támadás hiányában a védekezőnek kell viselnie, ami azt jelenti, hogy ha a védelmi eszköz vétlen személynek okoz sérelmet, e sérelem gondatlanságból történt okozásáért (például testi sértés vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gondatlan vétsége miatt) a védekező felel.54
Az „adott helyzetben tőle elvárhatóság” jelentése
A védelmi eszköz telepítőjének mindent meg kell tennie a sérülés elkerülése érdekében, ami az adott helyzetben tőle elvárható volt. Ez a kötelezettség teljesíthető például a jogtalan támadás esetleges következményeire a figyelmet közvetlen vagy közvetett módon felhívó valamely jelzés (felirat, ábrázolás, fény- vagy hangjelzés) alkalmazásával. Az adott helyzetben elvárhatóság azt fejezi ki, hogy nem csupán a védekező személye, hanem a választott eszköz is befolyásolja, hogy milyen módon kell a védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent megtennie. Sérelem alatt értelemszerűen a jogtalan támadó sérelmét kell érteni.
A tévedés értékelése
Amennyiben az elkövető a védelmi berendezés objektív ismérveivel kapcsolatosan téved, a vélt jogos védelem (védelmi eszközzel) elismerhető a tévedés körében (Btk. 20. §), így például akkor, ha az élet kioltására alkalmatlannak hiszi az általa telepített védelmi eszközt. Ilyenkor a társadalomra veszélyességben való tévedés szabályát kell alkalmazni (még akkor is, ha ténybeli a tévedés), lásd a Btk. 20. § (2) bekezdéshez írt magyarázatot.
A Btk. 21. §-ának megfelelő cselekmény vonatkozásában nem releváns az arányosság (szükségesség) vizsgálata, így a jogtalan támadónak okozott mindennemű sérelem (az élete kioltásán kívül) megengedett – amennyiben a további feltételek is teljesülnek.55
Jánosiné Kardos Zsófia, bírósági titkár, Debreceni Járásbíróság