Bevezetés

A büntetést befolyásoló alanyi tényezők között olyan személyi körülmények értékelésére kerül sor, amely az elkövetőnek a társadalom erkölcsi normáihoz való viszonyulását (pl. előélet, munkavégzés) és személyes tulajdonságait mutatják (pl. kor, képzettség), illetve az adott bűncselekményhez viszonyulását (pl. szándék erőssége, utólagos magatartás) jelzik. Ezeknek a körülményeknek az értékelése egyfajta pszichológiai, alkati, személyiségi elemzést kíván meg a bírótól, amelynek során a büntetéskiszabás céljainak szem előtt tartása mellett eldönti, hogy az elkövetővel szemben milyen nemű és súlyú büntetés lehet eredményes. Ezek a körülmények nem spekulatív alapon működnek, nem feltételezések, hanem tények, amelyekből kiindulva a bíró az általános emberi tapasztalatot használja fel ahhoz, hogy ezen, a külvilágban érzékelhető, külső körülményekből a belső lelki és szellemi folyamatokra következtetéseket vonhasson le. Irányadó azon elv, hogy komplexen kell szemlélni az elkövetőt és a cselekményt, vagyis az alanyi és a tárgyi oldalt, hiszen ezek nem választhatók el élesen egymástól.

Jelen tanulmány a leggyakoribb, a büntetést befolyásoló alanyi tényezőket veszi sorra, korántsem a teljesség igényével, hanem a fő vonalak kiemelésével, az elmélet mellett a gyakorlatra koncentrálva.

Az előélet értékelése

Az előélet vizsgálata minden büntetőügyben felmerül, hiszen nemcsak az enyhítő és súlyosító körülmények szempontjából, hanem már a büntetési nem meghatározása vagy a büntetési tétel alsó és felső határának megállapítása céljából (lásd például a visszaesés egyes formái, illetve a három csapás) is információval kell rendelkezni arról, hogy az elkövető korábban büntetve volt-e vagy sem, illetve milyen bűncselekményt követett el, mentesült-e.

Amikor pedig a bűnösségi körülmények vizsgálata következik, akkor egyrészt a bírónak minősítenie kell, hogy a körülmény súlyosítónak vagy enyhítőnek tekinthető-e az adott esetben, másrészt pedig az adott körülmény nyomatékát kell mérlegelnie.

Életkor és előélet

1.        Előre kell bocsátani, hogy ezen két, önálló bűnösségi körülmény értékelésének keveredését elkerülendő, mindig szem előtt kell tartani, hogy a bíróság az életkort önmagában veszi-e figyelembe enyhítő vagy súlyosítóként, vagy pedig az előélethez kapcsolódva.

Először tekintsük át önmagában az életkor mint bűnösségi körülmény néhány szempontját. Ebben a tekintetben az emberi élet kezdeti éveinek, a fiatal kornak és a befejező időszakának, az idős kornak vagy aggkornak lehet elsősorban jelentősége.

Az életkort maguk a büntető törvénykönyvek törvényi rendelkezései is értékelik, hiszen már a Csemegi-kódexben léteztek külön a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok, amelyek enyhébb büntethetőséget biztosítottak, vagy a fiatal elkövető büntethetőséget kizárták (84–87. §). Az életkor azonban ugyanígy szerepet kap a bűnösségi körülmények értékelésekor.

Az idős kor, aggkor általában enyhítő körülmény, mert az idős terhelt a szellemi képességek csökkenése, az ellenálló erők fogyatkozása, az öregedéssel együtt járó pszichikai jelenségek (például a fokozottabb ingerlékenység) folytán más megítélést igényel, mint a szellemi képességei és ereje teljében lévő más elkövető. Az idős kor összefügg továbbá a büntetés elviselésének megnehezülésével, amelyet enyhítő körülményként lehet figyelembe venni (börtöntűrő képesség).

Az 1961-es Btk. kommentárja szerint az idős kort a bíróságok általában a 60. életévtől kezdik értékelni, bár ez függ az adott személy egészségi állapotától és szellemi törődöttségétől. A kommentár szerint bizonyos esetekben közömbös lehet az idős kor (pl. egyes szexuális bűncselekmények esetén), de egyes esetekben még súlyosító is lehet annak folytán, hogy az intellektuális bűncselekményeknél a nagyobb élettapasztalattal történő visszaélés értékelésre kerül.¹

Az 56/2007. BK véleményben is elsősorban enyhítő körülmény az idős kor a vele rendszerint együtt járó testi és szellemi hanyatlás, valamint tűrőképesség-csökkenés miatt; és általában a nyugdíjkorhatárt meghaladó életkort már idős korként lehet értékelni. Ez azt jelenti, hogy napjainkban ezen tényező figyelembevételének kezdő időpontja kitolódott és a korábbi 60. életév helyett a 65. életévtől kezdve értékelhető.²

Az 56/2007. Bkv. álláspontja szerint „a fiatalkor nem enyhítő körülmény, ilyennek értékelhető azonban, ha az elkövető a büntethetőség határát jelentő tizennégy éves életkort nem sokkal haladta meg, vagy fiatal felnőtt volt, amikor a bűncselekményt elkövette”. Éles különbséget tesz azonban a bírói gyakorlat a fiatal kor és fiatal felnőtt kor között.

A fiatal kor értékelése a jogalkotásban, a bírói gyakorlatban és a jogirodalomban is több kérdést vetett fel, mint az idős kor. A fiatal kort maga a törvényalkotó is figyelembe veszi. Ez is jól példázza, hogy ugyanaz a személyi körülmény egyszer a törvényszövegben megjelenő minősítő körülmény lehet, más esetben pedig például a bírói gyakorlat által kibontott enyhítő körülmény. A kétszeres értékelés tilalmának érvényesülése érdekében ezért ezeket a körülményeket – kor és előélet – el kell egymástól határolni, hiszen sokszor együttes mérlegelésük is szükséges, és például a fiatal felnőtt esetében.

Az 1961-es Btk.-hoz kapcsolódó bírói gyakorlat már rögzítette, hogy a fiatalkorú terhelt javára a fiatal kor nem mérlegelhető külön enyhítő körülményként, mert ez már értékelést nyert azáltal, hogy az ilyen terhelttel szemben a fiatalkorúakra vonatkozó enyhébb rendelkezéseket kell alkalmazni (BJD 377.). Ezt az életkort meghaladó „fiatal felnőtt kor” azonban a büntetés kiszabásánál enyhítő körülmény. Ennek alapja az, hogy az ilyen korú elkövetőtől életkoránál fogva – élettapasztalatok híján – a megfontoltság, a higgadtság kisebb foka kívánható meg. Egyénisége kiforratlanságánál fogva jobban ki van téve más személyek és körülmények ráhatásának, befolyásolhatóbb, ellenálló képessége kisebb. Az ilyen korú elkövetőnél tehát a kevésbé súlyos büntetés, a nevelő jellegű intézkedés alkalmazásától várható eredményes átnevelés.³

A bírói gyakorlat az idők folyamán azonban ingadozott abban a tekintetben, hogy milyen életkorig lehet a fiatal felnőttkort külön enyhítő körülménynek tekinteni, illetve ehhez kapcsolódva a büntetlen előéletet egy fiatal felnőtt esetében enyhítő körülménynek kell-e tekinteni.

Már a Csemegi-kódex alapján hozott büntető bírói döntésekben értékelték a fiatal felnőtt kort, bár nem mindig használták ezt a terminológiát. Egy 1895-ben született döntés szerint „nyomatékosan figyelembe kell venni azt is, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor 19. életévét még alig haladta túl” (5495/95). Egy 1932-es bírói döntés szerint a 19 éves életkorban a büntetlen előélet különösebb nyomatékkal nem bír (C.837/932., 5238/932). A fiatalkor nem enyhítő, ha a vádlott a bűncselekmény elkövetésének idejében a húszéves életkorát meghaladta (C.1724/939, 5495/939).⁴ Egy 1933-as döntés szerint testi sértésnél a vádlott javára kell mérlegelni a 22 éves életkorral járó hevesebb vérmérsékletet, az elhatározások hirtelenségét és meggondolatlanságát (C.1256/933).

Ezekből a döntésekből kitűnik, hogy míg a büntetlen előéletnél a bírói gyakorlat már akkoriban is a hosszabb időn keresztül tanúsított törvénytisztelő magatartást értékelte, addig a fiatal felnőtt korban lévő, de a 18. életévét meghaladott személy esetében a jellem kialakulatlanságát, a tapasztalatlanságot vette figyelembe. Ezekből a döntésekből úgy tűnik, hogy a fiatal felnőtt kort a Csemegi-kódex alapján a bírói gyakorlatban 20–22. életévig vették figyelembe és külön enyhítő körülményként kezelték a fiatal felnőtt kort, valamint a büntetlen előéletet, mint enyhítő körülményeket.

Az 1961-es Btk. kommentárja úgy foglalt állást, hogy a fiatalkor törvényi felső határát alig meghaladó életkor nyomatékosan enyhítő, míg az azt meghaladó kor csak enyhítő körülmény. A betöltött 22-23 éves korban jelölték meg azt a felső határt, amelyen túl a fiatal életkor már enyhítőként figyelembe nem vehető.⁵

A 12. számú irányelv szerint a büntetlen előélet általában enyhítő körülmény, kivétel ez alól: ha az elkövető fiatalkorú vagy a fiatalkort néhány évvel meghaladott, ún. fiatal felnőtt.⁶

Az 56/2007. BKv. csak annyit rögzít, hogy a fiatalkorú vagy fiatal kort meghaladott személyek esetén a büntetlen előélet nyomatéka lényegében súlytalan. A BKv. kifejezetten két helyen utal a büntetés kiszabása során értékelhető súlyosító és enyhítő körülményekkel kapcsolatban a fiatal felnőtt korra. Az egyik a büntetlen előélet mint enyhítő körülmény, ahol arra mutat rá, hogy a fiatal felnőtt kor fogalma a fiatalkorúságot néhány évvel meghaladott életkorig tart. A másik helyen pedig annyit rögzít, hogy a fiatal felnőtt kor általában enyhítő körülmény. Ezáltal kívánja elkerülni ugyanannak a körülménynek a kétszeres értékelését, mert vagy a fiatal felnőttkort a 18. életévet meghaladó néhány évig, vagy később a büntetlen előéletet lehet enyhítőként értékelni.

A fiatal felnőtt kor fogalmát tekintve az 56/2007. BK vélemény alapján csak annyit tudunk, hogy fiatal felnőtt az, aki néhány évvel meghaladta a 18. életévét.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 5. § c) pontja a fiatal felnőtt elnevezést azonban arra a nagykorú személyre használja, aki még nem töltötte be a 24. életévét. Ennek alapján a Szegedi Ítélőtábla 2012/1. számú büntető kollégiumi véleményében leszögezte, hogy fiatal felnőtt az, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 18. életévét már betöltötte, de a 24. évet nem. Ezt a Debreceni Ítélőtábla is elfogadta a 3/2012. (V. 24.) BK véleményében.

A Kúria végül a kialakult ítélkezési gyakorlatra hivatkozva ezt az életkori besorolást 18-21 életév közé tette (EBH 2015.B.28.). A 29/2015. számú büntető elvi határozat szerint a fiatal felnőtt – 18 és 21 év közötti – életkori kategóriát az ítélkezési gyakorlat alakította ki, amelyet az eset körülményeitől függően enyhítő körülményként értékel. Ennek következtében a fiatal felnőtt életkor határa a 21. életévnél rögzült.

2.        A büntetlen vagy büntetett előéletet a bűnösségi körülmények az életkorral összefüggésben is értékelik. Az alapgondolat szerint a hosszabb időn keresztül tanúsított törvénytisztelő magatartás nyomatéka nagyobb, mint a néhány éves múltra visszatekintő becsületes életút, ahogy ez a fiatal felnőtt kor kategóriájának kialakulásánál is látható. Súlyosító ugyanakkor az, ha a bűnöző életút minél hosszabb és minél inkább a visszaesés, illetve a társadalmi normákat semmibe vevő, züllött életmód felé mutat.

A Csemegi-kódex alapján született büntetőbírósági döntésekben is figyelembe vették már az előélet és a kor összefüggését. A hosszú éveken keresztül tanúsított törvénytisztelő élet általában enyhítő körülménynek számított. Egy döntvény szerint enyhítő körülmény, ha a vádlott 58 éves koráig büntetlen előéletű volt (C. 4616/932).⁷ Egy másik döntvény szerint a büntetlen előélet mint egyetlen enyhítő körülmény annyira azonban nem nyomatékos, hogy a Csemegi-kódex 92. §-ában foglalt kétszeres enyhítésről szóló rendelkezés alkal-mazását indokolja (C.3043/938).⁸

1882-ben Illés Károly azt írta, hogy a büntetlen előélet „nem tekinthető enyhítő körülménynek; mert valamint a kötelességnek egyszerű teljesítése senkinek érdemül fel nem róható: ép így azon körülmény is, hogy valaki törvényszerű életmódot folytatott, a normális állapotot képezi, a mely mindenkinél feltételezendő és megkövetelhető, a nélkül, hogy ezért az illető különös jutalomra vagy elismerésre igényt tarthatna. […] E szerint helytelen azoknak felfogása, a kik a büntetlen előéletet még ma is az enyhítő körülmények közé sorolják […].”⁹ Ez az álláspont azonban a bírói gyakorlatban nem honosodott meg, mert a büntetlen előélet csak bizonyos feltételek (pl. közhivatalnok) esetén lehet közömbös körülmény vagy súlytalan (lásd később).

Az 1961-es Btk. kommentárja szerint az alanyi körülmények közül kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az elkövető büntetlen vagy büntetett előéletű-e. „A büntetlen előéleten a szocialista értékelés nem csupán egy formális személyi adat regisztrálását érti, hanem ennél többet: jogpolitikai elveinkkel összhangban azt, hogy a bűnelkövető előzően egyébként nem kifogásolható életmódot folytatott. A személyiség egészének a megítélésénél a büntetlen előéletnek akkor van valóban nyomatékosabb súlya, ha az kifogástalan életmóddal párosul. Annál, aki züllött, munkakerülő, csavargó életmódot folytat, családjával nem törődik, rendszeresen leittasodik: a büntetlen előélet aligha bír különösebb jelentőséggel.”¹⁰

A kor és az előélet összekapcsolása tekintetében Pápai-Tarr Ágnes írta, hogy érdemes lenne felülvizsgálni a fiatal felnőtt kor és a büntetlen előélet együtt alkalmazásának a lehetőségét is. Álláspontja szerint támogatandó lenne, hogy a fiatal felnőtt kor és a büntetlen előélet, mivel más szempontokat értékelnek, ezért együttesen is lehessenek enyhítő körülmények. Ugyanakkor a büntetett előélet ne zárja ki automatikusan a fiatal felnőtt kor enyhítőként történő figyelembevételét.¹¹

Álláspontunk szerint az együtt alkalmazás azért nem jöhet szóba, mert a büntetlen előélet értékelése és nyomatéka abban nyilvánul meg, ha azt hosszabb időn keresztül tanúsítják. Itt a gyakorlat azt értékeli, hogy valaki törvénytisztelő életmódot folytat huzamosabb időn keresztül. A fiatal felnőttkornál ez a hosszabb idő nem áll rendelkezésre, ezért a bírói gyakorlat a személyiség kiforratlanságát, az ifjúság ítélőképességének fogyatékosságát, könnyebb befolyásolhatóságot vizsgálja. A két körülmény kiegészíti egymást, együttes alkalmazásuk fogalmilag kizárja egymást.

Súlyos bűncselekmények és büntetlen előélet

Az előéletet nemcsak az életkorral vagy az időmúlással együtt értékelik a bűnösségi körülményeknél, hanem például annak a nyomatékát a bűncselekményfajták is befolyásolhatják, adott esetben közömbösíthetik.

A súlyos bűncselekményeknél már régóta általános elvvé vált, hogy a büntetlen előélet közömbös vagy súlytalan. Az 1961-es Btk.-án alapuló bírói gyakorlat már rögzítette, hogy „[a] büntetlen előélet rendszerint enyhítő körülmény, az ölési cselekményeknél azonban általában nem vehető olyan mértékben figyelembe, mint a kisebb tárgyi súlyú cselekményeknél” (BJD 2912.).

A 12. számú irányelv szerint is a büntetlen előélet általában enyhítő körülmény (BJD 8563., BH 1984. 10. stb.). A legsúlyosabb bűntettek elkövetése esetén azonban a büntetlen előélet súlytalanná válhat. A 15. számú irányelv az élet elleni bűncselekmények vonatkozásában hangsúlyozta, hogy a büntetlen előélet súlya és nyomatéka kisebb, mint egyéb bűncselekményeknél – éppen az ilyen cselekmények jelentős tárgyi súlya folytán. Így például különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnél a büntetlen előéletnek nincs kiemelkedő jelentősége (BJD 8887.). Az erős felindulásban elkövetett emberölés 70 éves vádlottja javára azonban a büntetlen előéletet enyhítő körülményként vették figyelembe (BJD 8898).¹²

A hatályos 56/2007. BK vélemény álláspontja szerint a büntetlen előélet súlytalan „a legsúlyosabb bűntettek elkövetőinek esetében, amikor a bűnre indító motívumok végletes túlsúlyára lehet következtetni”.

Ebben a tekintetben a bírói gyakorlat tehát évtizedeken keresztül változatlan és egyértelmű a terhelt személyiségének megítélése során. Hiszen kézenfekvő, hogy az olyan minősítő körülményekkel elkövetett emberölés, mint az előre kiterveltség, az aljas indok, a különös kegyetlenség; ezek a személyiség olyan mértékű eltorzulására, elvetemültségére és gátlástalanságára utalnak, amelyek nyilvánvalóan nem férnek össze a büntetlen előélet mint enyhítő körülmény által feltételezett törvénytisztelő, normális életmóddal.

Hivatás és büntetlen előélet

A Csemegi-kódexen alapuló ítélkezési gyakorlat a büntetlen előélet közömbösségére hívta fel a figyelmet egyes foglalkozások esetén. A tizenkilencedik század utolsó évében már rögzítette a bíróság, hogy „közhivatalnoknál a büntetlen előélet enyhítő körülményként nem mérlegelhető” (5606/1900-B.H.T.III.273). Harminc évvel később egy másik döntés a papi foglalkozással kapcsolatban mondta ki ugyanezt az elvet: „papnál a büntetlen előélet, mint enyhítő körülmény nem bír nagy nyomatékkal, hiszen a büntetlen előélet követelménye a papi teendők elláthatásának” (C.6238/933). Számos más foglalkozás van, amelynél hasonló a helyzet, így például „[ú]jságíróval szemben a büntetlen, sőt feddhetetlen előélet természetes erkölcsi követelmény” (C.3763/938).

A szocializmus idején egy tanácsi vezető vonatkozásában mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy „[a] Megyei Bíróság a terhelt büntetlen előéletét tévesen értékelte enyhítőként. A büntetlen előélet a megválasztásának és beosztásának is előfeltétele volt” (BJD 2633.). Már ekkor meghonosodott azon kivétel, hogy a büntetlen előélet enyhítő körülmény lehet a hivatalos személy javára is, ha a bűncselekmény elkövetése nem áll összefüggésben a hivatali állásával. Más kérdés a határozat szerint, hogy a betöltött állást, tisztséget a társadalmi veszélyesség mértékének a megítélésénél esetleg súlyosító körülményként kell értékelni, mert súlyosító körülmény, hogy fontos tisztséget betöltő személyek vetemedtek a bűntett elkövetésére (BJD 375.).

Rendeki Sándor írta 1976-ban, hogy a hivatalos személyek mellett ez az elv érvényesült olyan elkövetőknél is, akiknek foglalkozása, közmegbízatása általában a büntetlen előéletet feltételezi (így pl. ügyvéd, ügyvédjelölt vagy jogtanácsos). Véleménye szerint ezért a gyakorlatnak a munkakörök fontossága alapján a magasabb szintű jogszabályokban meghatározott rendelkezések figyelembevételével kellene olyan fontos állások vagy közmegbízatások körét megvonni, amelyek a büntetlen előéletet feltételezik. Semmi nem indokolja a társadalmi munkamegosztásban nem magasabb szintű állásoknál, hogy az állással, a bizalommal való visszaélés súlyosító körülményként értékelése mellett mellőzze a gyakorlat a büntetlen előélet értékelését.¹³

Az 56/2007. BK vélemény külön is kiemeli a hivatalos személyeket, akik esetében egyébként a büntetlen előélet előfeltétel szokott lenni. Ezzel összefüggésben rögzíti, hogy a hivatalos személy javára csak akkor értékelhető a büntetlen elő-élet, ha e minőségével a bűncselekmény nincs összefüggésben.

A közszolgálatra, illetve bizonyos foglalkozásokra vonatkozó elvárás a büntetlen előéletet mint enyhítő körülményt semlegesítő elvként tehát több mint száz év óta töretlenül érvényesül.

A korábbi bűncselekmények értékelése

1.        Az előélet szempontjából a korábbi bűncselekmények elkövetését büntető törvénykönyveink a visszaesés (különös visszaesés, többszörös visszaesés) körében minősítő körülményekként a törvény rendelkezéseinél fogva értékelték. Vannak azonban olyan esetek, amikor a bűnismétlés egyes fajtái nem teljesítik a visszaesőként történő minősítéshez szükséges törvényi feltételeket. Ekkor ezek a kriminológiai értelemben vett visszaesői magatartások súlyosító körülményként, esetleg közömbös bűnösségi körülményként jöhetnek szóba.

A Csemegi-kódex alapján hozott döntések között számos esetben merült fel súlyosító körülményként a korábbi bűncselekmények elkövetése, illetve a korábbi büntetések kiszabása. A Csemegi-kódex indokolása szerint „[a] törvényjavaslat nem tartalmaz külön fejezetet a visszaesésről, hanem a különös részben jelöli meg azon és az azokkal rokon büntetteket és vétségeket, melyek, ha oly egyének által követtetnek el, kik e cselekmények egyike miatt már meg voltak büntetve, a rendes büntetés keretén fölüli sulyosabb büntetés alá esnek. […] visszaeső mindenki, a ki büntett, vagy vétség miatt büntetve lévén, ismét büntettet vagy vétséget követett el.”

A visszaesőkre vonatkozó rendelkezéseket tehát régóta tartalmazzák büntető törvénykönyveink. Ezek vonatkozásában is teljesülnie kellett azonban a visszaeséshez szükséges minősítést megalapozó feltételeknek. Azon esetekben azonban, ahol a törvényi feltételek nem állnak fenn, de mégis bűnismétlésről van szó (pl. nem szándékos bűncselekmény miatt történő elítélés, vagy nem végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés, illetve öt évnél hosszabb idő eltelt a kitöltés óta), ott bűnösségi körülményként értékelhető ezen feltételek megközelítése. Így például az 1939-es egyik döntés szerint a terhelt büntetett előéle-tének a súlyosító jellege elenyészett, mert az előző büntetés kiállása óta 15 év eltelt (C.4921/939). Egy másik döntés szerint a terhelt 10 évvel azelőtti büntetése nem enyészett el, így a súlyosító körülmény nyomatéka kisebb lett (C.5866/938.). Egy általánosabban fogalmazó döntés szerint az előző büntetés, amennyiben azóta hosszú idő telt el, vagy ha az enyhébb volt, súlyosítóul nem mérlegelhető (204/939., 4224/939.).¹⁴

Az 1961-es Btk.-án alapuló 6. számú irányelv, amely a büntetőeljárásban ismételten felelősségre vontak megítéléséről szól, I. részében meghatározta a kriminológiai visszaeső fogalmát. „A kriminológiai értelemben vett visszaeső fogalma magában foglalja azokat a bűnismétlőket, akiknél bizonyos következetes, viszonylag kitartóbb jellegű bűnelkövetői magatartás állapítható meg. Ide tartoznak a törvényi rendelkezés szerinti visszaesők, továbbá azok is, akinél e körön kívül az említett kritérium fennáll.”¹⁵

A súlyosító és enyhítő körülmények egy része részben azokkal az elkövetőkkel foglalkozik, akik kriminológiai értelemben vett visszaesőnek minősülnek, rész-ben pedig a visszaesőkre vonatkozó olyan körülményeket értékel, amelyek a törvényi visszaesők esetében fokozottan súlyosnak tekinthetők (pl. erőszakos, többszörös visszaesés).

2.        A visszaesés feltételeinek fennállása tekintetben speciális problémát jelent az, ha az elkövető olyan bűnismétlő, aki már mentesült előző elítéléseinek hátrányos jogkövetkezményei alól.

Az 1961. évi törvény hatálybalépése előtt a Legfelsőbb Bíróság BK 71. számú kollégiumi állásfoglalása arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rehabilitált személy javára nem lehet a büntetlen előéletre mint enyhítő körülményre hivatkozni. A BK 298. számú állásfoglalás már nem tartotta kizártnak az ilyen személy esetében sem, hogy a büntetlen előéletet enyhítőként figyelembe vegyék. A 1961-es Btk. hatálybalépése után a BK 394. kollégiumi állásfoglalás (BJD 561.) kimondta, hogy a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesített személy javára a büntetlen előéletet általában enyhítőként kell értékelni.¹⁶

Az 1961. évi V. törvény 78. § (3) bekezdése szerint, amennyiben a mentesített személy újabb bűntettet követ el, a bíróság súlyosbító (sic!) körülményként veheti figyelembe olyan korábbi elítéltetését, amelyre nézve mentesítésben részesült. Az ehhez kapcsolódó 6. számú irányelv szerint ez a rendelkezés hatékony eszközt biztosít a kriminológiai visszaesőkkel szemben. Az akkori ítélkezési gyakorlat különbséget tett a „büntetlen előéletű” és a „büntetlen előéletűnek tekintendő” megfogalmazás között. A BK 394. állásfoglalás szerint a mentesítés alá eső korábbi elítélésre csak akkor hivatkozhatott a bíróság határozatában, ha azt súlyosító körülményként értékelte. Érvelése szerint ellentmondás lenne ugyanis, ha a bíróság a terheltet büntetlen előéletűnek tekintené, ugyanakkor viszont a rehabilitáció alá eső ítéleteit ismertetné.

A BJD 561. érvelése szerint, ha a terhelt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesült, akkor „büntetlen előéletűként” kell megjelölni.¹⁷

Az 1978. évi IV. törvény 100. § (2) bekezdése már nem rendelkezett arról, hogy súlyosító körülményként értékelhető az elítélés, amely alól a terhelt mentesült, csak azt rögzítette, hogy nem kell számot adnia róla. A 14. számú irányelv visszaesőnek nem tekintendő bűnismétlőnek tekintette azokat az elkövetőket, akik ismételten bűncselekményt követtek el, de nem esnek a visszaeső törvényi fogalma alá (korábbi szándékos bűncselekmény, végrehajtandó szabadságvesztés és a kitöltéstől eltelt öt év, 137. § 12. pont). A 12. számú irányelv a kriminológiai értelemben vett visszaesést súlyosító körülménynek tekintette. (A büntetlen előéletű elkövető egy másik bűncselekmény miatt ellene folyamatban lévő eljárás alatt, vagy nem jogerős elítélése után, a felfüggesztés próbaideje alatt vagy a feltételes szabadság tartama alatt követi el a bűncselekményt.)¹⁸

Az 56/2007. BK vélemény szerint a büntetlen előélet általában nem enyhítő azok javára, akikkel szemben korábban a bíróság megrovást vagy próbára bocsátást alkalmazott. Sőt, ha ezeket ugyanolyan vagy hasonló cselekmény miatt alkalmazták, akkor nemcsak, hogy enyhítőként nem vehetők figyelembe, hanem egyenesen súlyosító körülmény lehet.

A BKv. a joghátrány alóli mentesülés szempontjából rögzíti, hogy ha az elkövetőt korábban jogerősen elítélték, akkor sem lesz büntetlen előéletű, ha már mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól.

A történeti fejlődésből látható, hogy a korábbi büntetés alóli mentesülés némi vargabetűkkel, de oda vezetett, hogy a büntetlen előélet mint enyhítő körülmény ebben a tekintetben közömbös bűnösségi körülménnyé vált. Nemcsak ilyen esetben válhat súlytalanná a büntetlen előélet a kriminológiai visszaesés fényében, hanem olyankor is, ha a büntetlen személy hosszabb időn keresztül sorozatosan követett el bűncselekményeket, csak azokért még nem ítélték el jogerősen.

A BKv. alapján úgy összegezhető, hogy az előéletnek fontos szerepe van akkor is, ha az elkövető büntetlen előéletű, és akkor is, ha az elkövető büntetett. A büntetett előéletnek továbbá akkor is van jelentősége, ha az elítélt a büntetett előélettel együtt járó hátrányok alól már mentesült. Ha az elkövetőt kisebb tárgyi súlyú bűncselekmény miatt ítélték el, és a büntetés kiállása óta már hosszabb idő eltelt, a korábbi elítélésnek súlyosító körülményként való értékelése általában nem indokolt. Növeli a büntetett előélet súlyosító hatását, ha a korábbi büntetés súlyosabb szabadságvesztés volt, és az előző büntetés kiállásától az újabb bűncselekmény elkövetéséig rövid idő telt el, illetve ha korábban is azonos vagy hasonló bűncselekmény miatt történt az elítélés. Ha a büntetett előéletű elkövető nem visszaeső, de többször volt büntetve, akkor ez utóbbi tény súlyosító körülmény lehet.

3.        A bűnismétlést, mint arról már szó volt, a jogalkotó a visszaesőkre vonatkozó külön rendelkezések formájában általában értékelte. Vannak azonban olyan körülmények, amelyek a büntetés kiszabásánál ezen túlmenően is mint súlyosító körülmények figyelembevételre kerülnek. Így például súlyosító körülmény, ha a többszörös (erőszakos) visszaeső egyben különös visszaeső is, és az is, ha az elkövető a visszaesést megalapozó büntetésen kívül is büntetve volt. Fokozott a büntetett előélet nyomatéka, ha a sorozatos elítélésekből, az elkövető életviteléből és az újabb bűnelkövetésből a bűnöző életmódra lehet következtetni. Mivel a visszaesést a szándékos elkövetés alapozza meg, így a gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt történt korábbi elítélés akkor értékelhető súlyosító körülményként, ha az elkövető újból azonos vagy hasonló cselekményt követett el.

Azon határeseteket is figyelembe veszi a BK vélemény, amelyek nem alapoznak meg visszaesést, de a bűnismétlés körébe vonhatók. Amint láttuk, ezeket a körülményeket már az első szocialista büntető törvénykönyv gyakorlatában is ismerték és alkalmazták. Ilyen esetek, például, ha az elkövető az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt, erről tudva követi el a bűncselekményt, és ebből az előző eljárás eredményétől függetlenül a személyének fokozott veszélyességére lehet következtetni, továbbá a büntetőeljárás hatálya alatt történt bűnelkövetés súlyosító körülmény (lásd korábban).

A BK vélemény szerint súlyosító körülmény, ha az elkövető más ügyben alkalmazott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, a feltételes szabadság ideje alatt, vagy a kegyelem véglegessé válása előtt követte el a bűncselekményt, mivel abból a tényből, hogy a többlethátránnyal való fenyegetettség sem tartotta vissza a bűnelkövetéstől, a személyének nagyobb veszélyességére lehet következtetni. Ez nem jelent kétszeres értékelést, mivel a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának esetleges elrendelése, a feltételes szabadság megszün-tetése, a kegyelem hatályvesztése nem a bűncselekmény mikénti elkövetéséhez, hanem az ítéletben kiszabott büntetéshez fűződő jogkövetkezmény.

4.        A visszaesés szempontjából speciális helyzetben vannak a közlekedési bűncselekmények elkövetői, mert korábbi közlekedési magatartásukat is értékelni kell. A Bkv. szerint a közlekedési szabálysértés elkövetése súlyosító, a hosszabb ideig tanúsított kifogástalan közlekedési magatartás pedig enyhítő körülmény lehet. Ittas járművezetés esetén az ittasság súlyos vagy igen súlyos foka súlyosító körülmény.

A hosszabb ideje tanúsított kifogástalan magatartás is árnyalható azonban sok tekintetben. Györe István mutatott rá egy cikkében, hogy közlekedési bűncselekményre és szabálysértésre vonatkozó információ hiányában általában a bírói gyakorlat vélelmezi a kifogástalan közlekedési magatartást, holott mindenki, aki vezet, jól tudja, hogy KRESZ-szabályszegés nélkül senki sem közlekedik. A konkrét ügyben ugyanis nem tárulnak fel azok az esetek, amikor a kifogástalan közlekedési magatartást tanúsító elkövető koccanásos balesetet okozott, és a felelősségét elismerve a sértettel megegyezett. Az sem detektálható, hogy valaki rendszeresen fogyaszt alkoholt és így vezet, és bár környezetében ez köztudott, de sosem került a rendőrhatóság látókörébe emiatt. Továbbá számos agresszív, gátlástalan járművezető szelíd arcát mutatja a tárgyalóteremben, de onnan kilépve azonnal az „országút oroszlánjává” alakul át. Az ittasság foka tekintetében pedig a szerző rámutatott, hogy a gyakorlat a véralkohol-koncentráció ezrelékes mértékének tulajdonít jelentőséget, holott a törvényi tényállás szerint a szeszes italtól befolyásoltságot kell mérvadónak tekinteni. Ettől a gyakorlat nem zárkózik el, adott esetben vizsgálja a befolyásoltság külvilágban megjelenő bizonyítható jegyeit, de mégis az ezrelékes meghatározás marad az értékelés és a büntetéskiszabás középpontjában.¹⁹

Magatartási jellemzők értékelése

A személyiség elemzésénél nem pusztán a terheltnek a törvényekhez való viszonyulása, vagyis a törvénytisztelő vagy a bűnöző életmód közötti választása kap jelentőséget, hanem más, az emberi magatartását jellemző körülmény is, így a munkához, más személyekhez, az elkövetett cselekményhez való viszonya is. A súlyosító és enyhítő körülmények ezeket járják körül és adnak szempontokat a bíró számára a büntetés céljának megvalósításához szükséges értékeléshez.

A munkához és hivatáshoz való viszony

A törvénytisztelő hozzáállás mellett fontos jellemzést ad egy személy pszichológiai állapotáról az, ahogy a munkájához, illetve a hivatásához viszonyul. Ennek megítélése is változott azonban az idők folyamán.

Az 1961-es Btk. kommentárja kifejtette, hogy „[a] szocialista társadalomban a munkához való viszony szabja meg az ember megbecsülését és értékét. A munkához való viszonynak a burzsoá büntetéskiszabási gyakorlat nem tulajdonított különösebb jelentőséget, kivéve a kifogástalanul végzett állami szolgálatnak. A felszabadulás után a büntetés kiszabásánál mindinkább előtérbe került a munkához való viszony, mint az egyén társadalmi értékelésének az alapja. […] Egymagában a jól végzett munka nem enyhítő körülmény. […] Enyhítő körülmény csupán az átlagon felül végzett munka, a kimagasló munkateljesítmény” (BJD 391.).²⁰

Ezt az elvet tartalmazta a 12. irányelv (1986) II/4. e) pontja is, és a szocialista ideológiai máz letörlése után az 56/2007. BK vélemény is átvette, így tehát maradt azon elv, miszerint az elkövető tartósan és kiemelkedően végzett munkája enyhítő körülmény, ha abból arra lehet következtetni, hogy vele szemben a büntetés könnyebben célt érhet. A köz javára ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenység vagy szolgáltatás (jótékony célú munkavégzés, alapítvány létesítése, ajándék, adomány stb.) szintén enyhítő körülmény lehet, hiszen ebből kitűnik, hogy a bűncselekményre és a haszonszerzésre irányuló önző, bűnözői magatartás mennyire vert benne gyökeret és képes-e kizárólag saját hasznának szem előtt tartásán túllépni. Súlyosító körülmény azonban, ha az elkövetőnek a létfenntartást biztosító jövedelme nincs; és munkakerülő, csavargó életmódot folytat; fokozott a veszélye annak, hogy a szükségletét illegális módon, akár bűncselekmény útján elégíti ki; és a személyének a veszélyessége fokozott.

Az elkövetőnek a környezetében élő emberekhez való viszonya

Függőség, befolyás értékelése

A többi emberhez való viszony kifejeződhet számos körülményben, ebből a bírói gyakorlat kiemelte a függőség és a befolyásoltság elemeit. Ezek például a terhelt felelős pozíciójából eredhetnek, amikor más emberek életének befolyásolását és irányítását bízták rá, de a család gondozásával vagy éppen elhanyagolásával kapcsolatos kérdésekben, sőt más személyeknek bűncselekmény el-követésére történő ösztönzésével összefüggésben.

A Csemegi-kódexen alapuló bírói gyakorlat szerint „[l]opásnál a fiatalkorú javára mérlegelni kell, hogy ha bűnözése és a bűnözésben való kitartása nagymértékben a felnőtt korú orgazdák rossz befolyására vezethető vissza” (C.735/939.).

A 12. irányelv rögzítette, hogy „[n]yomatékos súlyosító körülmény a vezetői vagy kifejezetten bizalmi beosztás, amennyiben a beosztás felhasználásával vagy azzal összefüggésben történt a bűncselekmény elkövetése. Vezetői beosztásban levőnek a ténylegesen irányító tevékenységet kifejtőt kell érteni.” Szinte szó szerint így fogalmaz az 56/2007. BK vélemény II/8. pontja is.

Rendeki Sándor a hetvenes évek szocializmusában erről azt írta, hogy „[a] morális presszió lehetősége és hatása társadalmi viszonyaink mellett lényegesen korlátozódott, azonban teljesen megszűntnek nem tekinthetjük, tehát értékelése szükséges. […] önmagában a vezető és az alárendelt együttes bűnelkövetése, ha a beosztás az előbbinél súlyosít is, nem szükségszerűen enyhít az utóbbinál”.²¹

Általában enyhébb büntetőjogi megítélés alá esik, ha a személy a bűncselekményét más befolyása alatt követi el. Nemcsak az intézményes vezetői szerep, hanem az informális befolyás is fontos, amikor mások bizalmát élvezi a terhelt, és magatartása befolyással van több személyre is. Így a BKv. szerint büntetést enyhítő hatása van annak, ha valaki más személy ráhatására vagy befolyása alatt követte el a bűncselekményt. Különös nyomatéka lehet akkor, ha katona az elöljárója vagy a feljebbvalója ráhatására vagy parancsára cselekedett. Ugyanakkor, ha a bűncselekményt több személy együttesen követi el, akkor az elkövetők egymás szándékát és önbizalmát kölcsönösen erősíthetik, végre tudnak hajtani olyan cselekményt is, amelyre külön-külön nem lennének képesek, és több elkövetővel szemben védekezni is nehezebb. A társas elkövetés a bűnelkövetésnek általában veszélyesebb formája, ezért a társtettességben, a fizikai bűnsegédekkel együtt történő, és – ahol ez nem minősítő körülmény – a csoportos elkövetés általában súlyosító körülmény; különös a nyomatéka az erőszakos bűncselekmények esetében.

Családhoz való viszony figyelembevétele

Az elkövetőnek a családjához való felelős viszonyulását fejezi ki és enyhítő körülménynek számít, ha eltartásra, illetve nevelésre szoruló hozzátartozói vannak, ez azonban nem vehető figyelembe annak javára, aki gondoskodási kötelességét nem teljesíti.

A Csemegi-kódex alapján folytatott bírói gyakorlat is értékelte a családos állapotot. „Csak a többgyermekes családi állapot vehető enyhítőül” (C.4615/939.). „Az egy gyermekes családi állapot nem oly terhes, hogy ez a vádlott javára enyhítő körülményül figyelembe vehető” (C.2727/933.). „A vádlottnak csak neje van, de gyermekei nincsenek, úgy az ő családi állapota nem oly terhes, hogy az javára enyhítő körülményül volna mérlegelhető” (C.362/935.). „Lopásnál nagyobb súlyt lehet tulajdonítani a vádlott töredelmességének és terhes családi állapotának” (C.1958/934.).

Az 1961-es Btk. kommentárja szerint a családos állapot elsősorban azért enyhítő körülmény, mert az eltartásra szorulók száma kihat az elkövető anyagi helyzetére, fokozza a rá nehezedő gondokat és ez kriminogén tényezőt jelent. A családos állapot enyhítő körülményként értékelésénél közrehat az is, hogy ilyen esetben az elkövető elítélése a hozzátartozók nagyobb számát, több kiskorú gyermeket is sújt.²² A családdal szembeni kötelezettség teljesítését szintén értékelni kellett a bíróságnak. „Züllött, italozó, munkakerülő, családjáról nem gondoskodó elkövetőnél azonban a családos állapot enyhítőként nem értékelhető” (BJD 369.).

A 56/2007. BK vélemény végül úgy fogalmazta meg, hogy enyhítő körülmény, ha az elkövetőnek eltartására, illetve nevelésére szoruló hozzátartozói vannak; ezen nemcsak a kiskorú gyermekei értendők. Ez azonban annak javára, aki gondoskodási kötelezettségét ténylegesen nem teljesíti, enyhítőként nem vehető figyelembe (II/A/4/b.).

Az életmód szerepe, különös tekintettel az alkoholizmusra

Az italozó életmód a személyiség instabilitására, egyensúlytalanságára utal, hiszen az ital hatása alatt a felelősségteljes gondolkodás és viselkedés csorbul, számos emberből az agresszivitást hozza elő és a sérelmeket felerősíti. Ezt a körülményt is már a Csemegi-kódex óta általában súlyosítóként értékelik a bíróságok.

Természetesen számos esetben mentő körülményként is hivatkoztak rá az elkövetők. A tizenkilencedik század fordulóján született döntés alapján „[a]z ittasság csak feltételesen és a beszámíthatóság határához közel fekvő magas fokban indokolhatja a Btk. [értsd Csemegi-kódex] 92. §-ának [értsd enyhítés] alkalmazását” (6496/1900.). „Enyhítő körülmény, hogy a vádlott az akaratának szabad elhatározási képességét nagymértékben korlátozó idült alkoholizmusban szenved” (C.1693/934.).

Az 1961-es Btk. kommentárja szerint „[a] burzsoá felfogás a büntetés kiszabásánál az ittas állapotot általában enyhítő körülményként értékelte az elkövető javára. A szocialista szemlélet ezzel ellentétes értékelést igényel.”²³ Az izgatás tekintetében azonban sajátos megközelítésben az ittas állapotban történő elkövetést inkább enyhítőnek tekintették, de nem az ittasság miatt, hanem azért, mert a részeg ember kijelentései kevésbé alkalmasak az államrend elleni gyűlölet szítására (BJD 651.). Az ittas állapotban történő gátlástalan elkövetést az élet elleni bűncselekményekről szóló 4. számú irányelv egyértelműen súlyosítóként értékelte (III/3. pont).²⁴ A 12. számú irányelv kiemelte, hogy mind nagyobb számban követnek el bűncselekményeket alkoholos állapotban. Ez szükségessé teszi ennek a körülménynek a fokozottabb értékelését: az idézett iránymutatások továbbfejlesztését bármely – nemcsak visszaesők által elkövetett – bűncselekményekre is, különösen az ittas állapotban, motiválatlanul elkövetett cselekményekre (II/A/5.).

Az 56/2007. BK vélemény úgy foglalta össze a kiforrott bírói gyakorlatot, hogy súlyosító körülmény, ha az elkövető a bűncselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el, és ennek az állapotnak szerepe volt a bűncselekmény elkövetésében; különös a nyomatéka a gátlástalanul, a garázda módon végrehajtott – élet, testi épség vagy nemi erkölcs elleni – bűncselekmények esetében. Az iszákos életmód súlyosító körülmény, ha agresszivitással párosul és az együttélési szabályok sorozatos megszegését eredményezi (II/7.).

Az elkövetett cselekményhez való viszony

A cselekmény elkövetésében tanúsított elszántság

A bűncselekmény elkövetésénél nemcsak a törvény értékeli eltérően a szándékos vagy a gondatlan elkövetést, hanem ezek a pszichológiai tényezők szóba jönnek az enyhítő és súlyosító körülmények értékelése során is.

A Csemegi-kódex alapján folytatott bírói gyakorlatból idevonatkozó szemelvények: „Emberölés vétségénél a gondatlanság kisebb foka enyhítő körülmény” (C.2817/932.). „Emberölésnél nagy nyomatékkal esik a vádlott terhére az a makacs kitartás, amelyet az előle menekülő sértett feltalálásánál és megközelítésénél kifejtett” (C. 4291/931.). „Gépkocsivezető gondatlanságánál figyelembe vette a bíróság azt, hogy a gondatlansága folytán előállott helyzetben, az összeütközés elkerülésére mindent megtett és az elkerülésre irányuló igyekezetében az út árkába is került” (C.3880/933.), továbbá, hogy „a sértett nagyfokú gondatlanságot tanúsított” (C.4990/929.). „Gépkocsivezető gondatlanságánál súlyosító, hogy a vádlott ittasan, éjjel, viharos időben vállalkozott a gépkocsi vezetésére” (C. 945/938.). „Méltánylást érdemel a gondatlanság kisebb foka és az a körülmény, hogy a vádlott fellebbvalói a szabálytalan eljárás alkalmazását tűrték” (C.920/937.).

A 12. számú irányelv kifejtette, hogy a szándékos elkövetés fogalmát a Btk. (értsd 1978. évi IV. törvény) határozza meg, különbséget téve az egyenes (dolus directus) és az eshetőleges szándék (dolus eventualis), valamint a gondatlanság vonatkozásában a hanyagság (negligentia) és a tudatos gondatlanság (luxuria) között. A szándékos elkövetés esetén az eshetőleges szándék enyhítőnek számít, míg az egyenes szándék esetében a kitartó jelleg a súlyosító (II/A/8.).

Az 56/2007. BK vélemény hasonló álláspontot foglalt el a szándékos elkövetés esetében. A gondatlan bűnösség tekintetében általában enyhítő körülmény, ha az elkövetőt hanyag gondatlanság terheli; súlyosító körülmény viszont a gondatlanság súlyos foka, amely luxuria esetében akkor állapítható meg, ha nagymértékű volt az elkövető könnyelműsége, amikor bízott az eredmény elmaradásában; negligencia esetében pedig akkor, ha a súlyos következmény lehetősége a feltétlenül elvárható elemi figyelem mellett is észlelhető lett volna. Minden olyan esetben, amikor az eredmény minősítő körülmény, és azt szándékosan és gondatlanul is elő lehet idézni, enyhítő körülmény, ha az eredmény tekintetében csak gondatlanság állapítható meg (II/10.).

A cselekmény utáni magatartás tényezőinek értékelése

a) Beismerő vallomás

A beismerő vallomás jelentősége miatt fokozott figyelmet kapott az enyhítő és súlyosító körülmények történeti fejlődése során.

A Csemegi-kódex alapján álló bírói gyakorlatban már lényegében kiforrtak azok a főbb szempontok, amelyeket ma is alkalmazunk: a tények beismerése, a bűnösség elismerése, a megbánás tanúsítása, valamint a tagadás büntetőjogi értékelése tekintetében. Néhány szemelvény ismételten ebből a korból:

„Az a beismerés töredelmes, őszinte, amely a bűncselekmény felderítéséhez vezet” (C. 3697/931.). „A nem töredelmes és nem őszinte megbánást tanúsító beismerés enyhítőül figyelembe nem vehető” (C.3829). „A részleges ténybeli beismerés nem mutat bűntudatra, ami nélkül pedig a beismerés nem enyhítő körülmény” (C.3829/938.). „Gyilkosságnál a vádlott kezdettől fogva, cselekményének minden részlete tekintetében teljes beismerésben volt, beismerése általában, de főleg az előre megfontoltságra nézve értékes adatokat szolgáltatott és amellett töredelmes bűnbánattal is párosult – ennek az egy enyhítő körülménynek olyan nagy nyomatékot lehet tulajdonítani, hogy a Btk. [értsd Csemegi-kódex] 91. § [értsd a bűncselekményre irányadó legkisebb mérték] alkalmazására elegendő alapot nyújt” (C.5006/927.). „Nem enyhítő körülmény a helyszínen tetten ért és elfogott vádlott beismerése, mert a vádbeli cselekmény elkövetését eredményesen nem is tagadhatta volna el” (C.715/935.). „A cselekmény elkövetésének a tagadása súlyosító körülményként nem mérlegelhető” (74/B.2882/1882.).

Az 1961-es Btk. kommentárja kifejtette, hogy a szocialista szemlélet szerint a bűnösség el nem ismerése, a terhelt tagadása nem súlyosító körülmény. A megbánás hiánya, a tagadás éppúgy nem súlyosító, mint az, hogy terhelt „körmönfont ravaszsággal” igyekezett a bíróságot félrevezetni (BJD 370.). Enyhítő körülmény, ha a tettes a bűntett elkövetését töredelmesen beismeri, az azzal kapcsolatos tényeket feltárja és bűnösségét elismeri.²⁵

Rendeki Sándor a beismerés enyhítő körülményként történő elismerésének feltételrendszerét elemezve rámutatott a korabeli bírói gyakorlat bizonytalanságára. Egyes döntések a ténybeli beismerést és a bűnösség elismerését követelték meg (pl. BH. 5017.; BJD 2580.). Más döntések a feltáró jelleget is hangsúlyozták (BJD 1011.). Földvári József álláspontja szerint „a beismerő vallomás terjedjen ki a cselekmény egészére és fogalja magában a bűnösség elismerését is. Csak e két feltétel fennforgása esetén vélelmezhetjük azt, hogy a beismerés megbánásból ered.”²⁶ Rendeki Sándor hasonló álláspontot fejtett ki, mert szerinte a beismerés abban az esetben lehet enyhítő körülmény, ha a) teljes, kiterjed minden lényeges tényre; b) kiterjed a bűnösség elismerésére; és c) az elkövető őszinte megbánására lehet belőle következtetni.²⁷ A 12. számú irányelv úgy foglalt állást, hogy „[a] tagadás, illetve a bűnösség el nem ismerése az eljárás során: súlyosító körülményként nem értékelhető. A teljes és felderítő jellegű beismerés még a bűnösség részbeni elismerése mellett is enyhítő körülmény. Nyomatékos, ha a bűnösség teljes elismerésére is kiterjed. Tettenérés esetén csak a bűnösség elismerésének, illetve a megbánásnak van jelentősége” (II/A/9.).

A BKv. II/11. pontja szerint a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás enyhítő körülmény, és a részbeni beismerés is az lehet. Nagyobb a nyomatéka, ha az felderítő jellegű; ilyen esetben a cselekmény egészére kiterjedő beismerésnek a bűnösség részbeni tagadása mellett is enyhítő hatása van. Tettenérés esetén csak a bűnösség elismerésének és a megbánásnak van jelentősége.

Mint látható, hogy a bírói gyakorlat végül engedményt tett, és a teljes beismeréshez, a bűnösség elismeréséhez, valamint a töredelmes megbánáshoz képest már a tények részbeni elismerése és a bűnösség részbeni tagadása is enyhítő körülmény lehet. A teljes, feltáró jellegű beismerés és a bűnösség teljes elismerése, valamint a megbánás őszintesége a súlyozásnál kerülnek figyelembevételre.

b) Egyéb utólagos cselekmények

A Csemegi-kódex idején is értékelték az elkövetőnek a tett után tanúsított magatartását, mert abból számos következtetést vontak le, például „rablásnál a kár megtérítése csak akkor mérlegelhető enyhítőként, ha az a bűnvádi eljárás alá került egyén önkéntes elhatározásának a folyománya; ellenben akkor, ha a kár a nyomozó hatóság eljárása következtében térült meg, ezt az illetőnek enyhí-tőül betudni nem lehet” (C.5198/931.).

Kádár Miklós írta, hogy figyelembe kell venni az elkövető magatartását a cselekmény után, mert ennek is befolyása van a büntetés fajára és a büntetés nemére, illetve mértékére. Ide tartoznak mindenekelőtt azok a cselekmények, amelyek az utólagos megbánásra és ezzel az elkövető személyiségének kisebb társadalomra veszélyességére mutatnak (beismerés, önfeljelentés, az okozott kár jóvátétele stb.).²⁸

A Legfelsőbb Bíróság egyes korabeli döntései a komoly öngyilkossági kísérletet is enyhítő körülménynek tekintették.²⁹ Földvári József ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy nem az öngyilkossági kísérlet, hanem a megbánás lehet az enyhítő körülmény alapja.³⁰ A 4. számú irányelv is kiemelte ezt az anomáliát (BJD 4052.). A 12. számú irányelv ennek ellenére csak annyit rögzített, hogy enyhítő körülmény az elkövetőnek a cselekmény elkövetése utáni öngyilkossági kísérlete (II/A/9.). A 15. számú irányelv szerint az öngyilkossági kísérlet akkor enyhítő körülmény, ha az elkövető komoly megbánását fejezi ki.³¹ Az 56/2007. BK vélemény már ezt a körülményt pontosítva úgy fogalmazta meg, hogy az elkövetőnek a cselekmény megbánását kifejező komoly öngyilkossági kísérlete enyhítő; a cselekmény után tanúsított elvetemült magatartása súlyosító körülmény (II/11.).

Rendeki Sándor írta az önfeljelentésről, hogy nincs jelentősége, ha a bűncselekmény elkövetésénél szemtanúk vannak jelen. Viszont nagy a nyomatéka olyan esetben, ha az elkövetőnek már tartania sem kell a leleplezésétől.³²

A 12. számú irányelv már azt rögzítette, hogy enyhítő körülmény az önfeljelentés; nyomatékos, ha ennek folytán vált lehetővé az elkövető és esetleg társai cselekményének vagy személyének a felderítése (II/A/9.).

A BK vélemény szerint az elkövető önfeljelentése enyhítő körülmény. Különös a nyomatéka, ha ennek folytán vált lehetővé a bűncselekmény felderítése, vagy azt jelentős mértékben elősegítette. Enyhítő hatású az is, ha az elkövető közreműködött a bűncselekmény felderítésében, és ennek szerepe volt a felderítés eredményességében (II/11.).

Személyi tulajdonságok

Az elkövető személyiségét jellemzik az olyan körülmények, mint a műveltség, a képzettség, a szellemi állapot és a testi betegség, rokkantság.

A Csemegi-kódex idején is számos olyan határozat született, amelyben az elkövető képzettségét, szellemi állapotát, betegségét figyelembe vették. Példák: „Testi sértésnél súlyosító a vádlottnak rosszra hajlamos volta és hogy magaviseletében töredelmes megbánás nem mutatkozott” (C. 2105/937.). „Rablásnál a vádlott degenerált és tompult morális érzésű voltának, mint enyhítő körülménynek különösebb jelentőséget nem lehet tulajdonítani, mivel az ilyen alkatú egyének is – kissé csökkent beszámíthatóságuk dacára – ilyen cselekménynek súlyos beszámítás alá eső voltával tisztában vannak” (C. 421/937.). „Gyilkosságnál enyhítő körülmény az, hogy a vádlott az elmeszakértők szerint degenerált, csekélyebb szellemi értékű, epileptoid alkatú és túlzott reakciókra kész egyéniségű” (C. 3192/932.).

A 12. számú irányelv már összegyűjtötte a fontosabb személyi tulajdonságokat, amelyek bűnösségi körülményként értékelhetők. Eszerint „az alacsony műveltség, az iskolázatlanság nem enyhítő körülmény olyan bűncselekmények elkövetőinél (emberölés, testi sértés, lopás, rablás stb.), amely cselekmények súlyát értelmi színvonalától, iskolázottságától függetlenül mindenki beláthatja. Súlyosító körülmény viszont, ha az elkövető műveltségét vagy szakmai képzettségét bűncselekmény véghezvitelére használja fel” (II/A/4/c.).

Az 56/2007. BK vélemény részletesebben fogalmazott: Az elkövető alacsony műveltsége, iskolázatlansága enyhítő körülmény, kivéve ha olyan bűncselekményt követett el, amelynek súlyát és tilalmazottságát az értelmi színvonalától és iskolázottságától függetlenül mindenki belátja (emberölés, rablás, testi sértés stb.). Súlyosító körülmény viszont, ha az elkövető a felkészültségét vagy szakmai képzettségét bűncselekmény véghezvitelére használja fel. A beszámítási képesség korlátozottsága enyhítő körülmény akkor is, ha a Btk. 17. § (2) bekezdésének alkalmazására nincs alap. Az a körülmény, hogy az elkövető elmeműködésének valamely sajátossága a bűncselekmény elkövetését megkönnyíthette, a büntetés kiszabásánál általában enyhítő körülmény lehet.

Már az 1961-es Btk. kommentárja is utal arra, hogy a büntetés elviselését nehezítő körülményeket akkor is enyhítőként kell értékelni, ha azok a bűncselekmény elkövetésével semmiféle összefüggésben nincsenek. Az ilyen személyes körülmények (betegség, rokkantság) nem azért enyhítők, mert kapcsolatban állnak a bűncselekmény elkövetésével, hanem azért, mert az ilyen személy nehezebben viseli el az ugyanolyan tartamú szabadságvesztést, mint a teljesen munkaképes egyén. Az ugyanolyan hosszú tartamú büntetés reá nézve tehát súlyosabb, mintha testi hibája vagy betegsége nem volna (BJD 379.). A büntetés elviselését nehezítő körülmények természetesen akkor is figyelembe jönnek, ha azok a bűncselekmény elkövetése után állottak elő.³³

Az 56/2007. BKv. a bírói gyakorlat összegzésével rögzítette, hogy az elkövető betegsége, jelentős mérvű rokkantsága vagy egyéb olyan körülmény, amely a büntetés elviselését megnehezíti, enyhítő hatású, és akkor is értékelendő, ha a bűncselekmény elkövetése után állott elő.

A büntetést befolyásoló tényezők felismerésén és megállapításán túl komplex gondolkodást igényel az is, hogy az adott körülmény enyhítő vagy súlyosító minőségét és az adott esetben fennálló nyomatékát a bíró meg tudja indokolni. Hiszen nem elég állítani, hogy az adott körülménynek nyomatéka van, hanem azt logikai alapon kell tényekkel és érveléssel alátámasztani. A bűnösségi körülmények puszta felsorolása ugyanis a tisztességes eljárás elvéből levezetett bírói indokolási kötelezettség alkotmányos elvének a megsértését eredményezheti.

Kardos Dóra, törvényszéki bíró; PhD-hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar