Az előkészítő ülés problematikája a többvádlottas és a kiemelt tárgyi súlyú ügyekben

A 2018. július elsején hatályba lépett büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) teljesen új alapokra helyezte az eljárás bíróság előtt zajló szakaszát. A jogalkotó célja az eljárások időtartamának rövidítése, az érdemi döntés meghozatalának gyorsítása volt, de vajon mindenképpen és minden körülmények közepette elérhető ez a jogalkotói szándék? Minden esetben előnyös, ha gyorsan befejeződik egy eljárás?

A kérdésre a válasz egyértelműen nem, azonban a probléma sokkal összetettebb és számos egyéb tényezőt is szükséges vizsgálni.

A Be. előkészítő ülésre vonatkozó alapvetése¹  azt rögzíti, hogy a terhelt lehetőséget kap az eljárás további menetének alakításában, abban közreműködhet. Álláspontom szerint a közreműködést nagyban befolyásolja a vádlottak száma, illetve a társas elkövetés különböző formái, és nem utolsó sorban a vád tárgyává tett bűncselekmény tárgyi súlya.

A törvényszék – mint elsőfokú bíróság – előtt nagyszámban fordulnak elő olyan büntetőügyek, amelyek a fenti jellemzőket, tulajdonságokat magukban hordozzák. A megjelölt tényezőket vizsgálom meg külön-külön, kitérek az előttem már felmerült és jelenleg is előforduló gyakorlati problémákra, konkrét ügyek megjelölésével, majd legvégül megkísérelek felvetni néhány javaslatot.

Alapvetés

Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat a törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.

Elek Balázs szerint: „[s]okat hangsúlyozta a büntető eljárásjog tudománya, hogy a büntetőeljárás egyszerűsítése a terhelt együttműködéséhez, beismeréséhez kapcsolódhat, vagy a cselekmény kisebb tárgyi súlyához, vagy egyszerűbb bizonyításához kapcsolódó eljárási szabályokhoz. Mindezzel nem megyünk szembe az európai trendekkel, hiszen az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a büntetőeljárás egyszerűsítéséről szóló R(87) 18 számú Ajánlása is általános elvként fogalmazta meg a kisebb és tömeges bűncselekmények intézésénél »a sommás eljárás, a megegyezés (kiegyezés), az egyszerűsített eljárások alkalmazását, valamint a bírósági eljárás egyszerűsítését«. Az ajánlás tartalmazza többek között az ítélethozatal egyszerűsítésének lehetőségét a vádlott beismerése esetére, a »bűnösség beismerési« eljárás lehetőségét.”²

Több európai ország sorolható fel, ahol a terhelti beismeréshez és együtt-, valamint közreműködéshez kötötte a jogalkotó az eljárások rövidebb idő alatt történő befejezését, lényegében „megspórolva” a bizonyítási eljárás eredményezte többlettényezőket. Spanyolországban „conformidad”, a német büntetőeljárásban „Verständigung”, míg Olaszországban „pattegiamento”³  néven ismeri az intézményt a büntetőjog-tudomány. Többen is behatóan foglalkoztak az intézménnyel, annak lehetőségeivel, korlátaival.⁴

Közös a fenti eljárásjogi intézményekben, hogy az eljárás észszerű, de legalább belátható, rövid időn belül történő befejezését a terhelti beismerő nyilatkozatra és közreműködésre alapítja. A német modell biztosítja a legszélesebb döntési jogokat és szabadságot a bíróságok részére. Mondhatjuk, hogy a magyar modell a német büntetőeljárás fent hivatkozott intézményéhez áll a legközelebb. Mindenképpen fel kell tenni a kérdést: Kell-e engedni a mindent felülíró beismerésnek és az annak alapjául szolgáló, azon nyugvó egyszerűbb eljárási szabályoknak, vagy az anyagi igazság kiderítése a lényegesebb, fontosabb a bizonyítási eljárás lefolytatása útján? Kísérletet teszek ezen nem túl egyszerű kérdés megválaszolására, de legalább megpróbálom elmozdítani a mérleg nyelvét a megszerzett tapasztalataim alapján.

A vádlottak száma

Kijelenthetjük, hogy ahány büntetőeljárás, annyi módozatban fordulhat elő a vádlottak száma. Kategorikusan ezt nem lehet kimondani, azonban a tíz fő vádlottat elérő ügyben már komoly fejtörést okozhat, miként operál a bíróság a bűnösséget beismerő és azt tagadó vádlottak között. Egyértelmű helyzet-e az, hogy a törvény szerinti nyilatkozat megtétele és a tárgyaláshoz való jogról (lényegében a bizonyításról) történő lemondás eleve predesztinálja a bíróságot az érdemi határozat meghozatalára. Álláspontom szerint nem.

A törvényszék – mint elsőfokú bíróság – előtt szinte minden esetben nagyszámú vádlottakat magában foglaló eljárások a korrupciós bűncselekményekkel, valamint a költségvetést károsító cselekményekkel kapcsolatban indult büntetőeljárások, valamint néhány emberkereskedelem bűncselekményével kapcsolatos esetet is ide sorolhatunk. Nehezíti a helyzetet, amennyiben a társas elkövetési formák valamelyik magasabb szintjét – bűnszervezet, bűnszövetség – is megjeleníti, tartalmazza a vádirat.

Kapcsolódó elkövetési alakzatok, járulékos, részesi minőségek arra ösztönözhetik a bíróságot, hogy ne külön, hanem minden terheltet érintően egyszerre, a lefolytatott bizonyítási eljárás lefolytatását követően döntsön.

A Miskolci Törvényszék előtt folyamatban volt ügyben⁵  a nyomozás során végig tagadó első- és másodrendű terheltek, megismerve a rendkívül csekély joghátrányt kilátásba helyező mértékes indítványt, védekezése teljes fordulatot vett és bűnösséget beismerő nyilatkozatot tettek a vádban foglalt tényállással egyezően, részletes vallomással egyetemben. Az ilyen bűnösséget beismerő nyilatkozat nem feltétlenül értékelhető a terhelt szabad belátásából fakadóan előterjesztettnek, figyelemmel arra is, hogy nem merült fel aziránt kétség, tisztában vannak a vádlottak a lehetséges és várható következményekkel. (Meg kell jegyezni, hogy a német büntetőeljárás sem fűz komoly következményt a terhelt formális, beismerésre irányuló nyilatkozatához.) A törvényszék tárgyalásra utalta az ügyet, mert nem értékelte teljes, bűnösséget beismerő nyilatkozatnak a vádlottak kijelentéseit, valamint szakértői bizonyítás szükségét is indokoltnak tartotta⁶ . A terheltek kizárólag taktikai okokból változtatták meg védekezésüket, majd a tárgyaláson némileg visszatértek a tagadáshoz.

Az ügyben négy terhelt szerepelt, és bár a harmad- és negyedrendű vádlottak kisebb tárgyi súlyú cselekménnyel kerültek megvádolásra, a kétséget kizáró, meggyőződés szerinti döntést csakis minden terheltet érintő bizonyítási eljárásban lehetett meghozni.

A többvádlottas ügyek közül igazi „állatorvosi ló”, mind eljárásjogi, mind anyagi jogi értelemben a kábítószerrel, új pszichoaktív anyaggal és a hozzájuk tartozó egyéb szerekkel, főként azok kereskedelmével kapcsolatos eljárások. A kereskedői, forgalmazói típusú magatartással vádolt terheltek számos esetben láncolatos formában terhükre rótt cselekmények elkövetése miatt kerülnek a vádlottak padjára. Rendkívüli nehézségeket okoz, okozhat az egyes cselekmények, elkövetői magatartások egymástól történő éles elkülönítése, elhatárolása. Számos eljárásban pókhálószerűen kapcsolódnak/tak a vádlotti magatartások egymáshoz, de vajon van-e értelme egy-egy terheltre már az előkészítő ülésen érdemi határozatot hozni; és mennyi nehézséget, problémát generál a már „elítélt” terhelt, továbbá a bizonyításra váró társai közötti anyagi, de főként eljárásjogi kapcsolat. Ezek mind olyan kérdések, amelyek részletes elemzése önálló tanulmány tárgya lehet.

Álláspontom szerint nincsen értelme, különösen többvádlottas ügyben, külön vizsgálni a terheltek felelősségét. Alapvető feltevésem, hogy büntetőjogi felelősséget vizsgáló eljárásban több ítéletet hozni nem szerencsés, sőt a bíróság a saját helyzetét nehezíti. Nyilvánvalóan nem kívánom azt a jogalkotói szándékot alaptalan kritikával illetni, amely az eljárások gyorsítására irányul, azonban a törvényi előfeltételek újragondolása mindenképpen szükséges. Röviden kitérek arra, hogy az utóbbi években egyértelműen megfigyelhető volt a vizsgált markerekkel jellemezhető büntetőeljárások időtartamának kitolódása, meghosszabbodása, mely körülményeket a járványügyi veszélyhelyzet fokozott is.⁷  A bíróságok igazgatási vezetése folyamatosan figyelemmel követi a minősített pertartamú ügyeket. A többvádlottas és az emberkereskedelem bűncselekményével érintett ügyekben a bírósági szakasz meghaladta a három évet. Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a többvádlottas és konkrét példával élve a költségvetést károsító bűncselekmények összetettebbé, bonyolultabbá is váltak. A mai számítástechnikai és egyéb technikai eszközállomány igénybevételével elkövetett cselekmények felderítése, érdemi elbírálása mind a nyomozó hatóságnak, mind az ügyészségnek, mind a bíróságnak egyre nehezebb a feladatot jelent. A rendelkezésre álló adatmennyiség, a beszerzett okiratok a tapasztalt bírákat is komoly kihívások elé állítják.

Természetesen felmerülhet, hogy milyen alapvető jogai fűződnek, fűződhetnek az adott terheltnek az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez, azaz nem kell egy hosszú bizonyítási eljárást végigkövetnie, bizonytalanságban lennie, lényegében büntetőeljárás hatálya alatt állnia. A bíróságnak azonban elsődleges kötelessége meggyőződése szerinti döntést hozni. Ahhoz kizárólag a bizonyítási eljárás lefolytatása vezethet.

Tisztességes marad az eljárás, amennyiben többvádlottas ügyben a terheltek egyik fele bűnösséget beismerő nyilatkozatot tesz és hangsúlyozza is, hogy a vádlott-társai mivel tudnák alátámasztani tagadó tartalmú nyilatkozataikat. Az Alkotmánybíróság kifejtette már, hogy a tisztességes eljárás körébe tartozik a hatékony bírói jogvédelem, azonban az nem maradhat pusztán formalitás, a bíróságnak tiszte megnyugtató döntést hozni. Tehát a hatékony bírói jogvédelem nagyban függ – az irányadó eljárási szabályok tükrében – attól, mit vizsgálhat a bíróság.⁸

A többvádlottas ügyekben számos esetben találkozunk a társas elkövetés magasabb szintű megvalósulási formáival, úgymint a bűnszervezettel vagy a bűnszövetséggel. A leggyakoribb szervezett bűnözés kereteiben megvalósuló és vád tárgyává tett cselekmények a költségvetési csalás bűntette és az emberkereskedelem, illetve most már emberkereskedelem és kényszermunka bűntette.

Utóbbi esetében nehezítette a helyzetet a 2018. évben a Legfőbb Ügyészség által kiadott iránymutatás⁹  a vádhatóságok részére, amelyben megfogalmazottak alapján előterjesztett indítványok folytán minden minősített kerítés bűncselekményével kapcsolatos járásbírósági eljárást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező törvényszék mint elsőfokú bíróság előtt kell vizsgálni emberkereskedelem bűncselekménye körében. Több esetben az is kérdésként merült fel, egyáltalán kell-e, szükséges-e a törvényszéknek előkészítő ülést tartania. Álláspontom szerint igen, mert a terheltek számára biztosítani kell a lehetőséget, még ha prognosztizálható is – a vádban foglalt súlyosabb bűncselekmény és a szervezett jelleg folytán –, hogy a terheltek bizonyítási eljárást kívánnak. Nem tehetett mást a törvényszék, mert mindenképpen bizonyítás felvétele szükséges ahhoz, hogy megnyugtatóan megállapításra kerüljön, valóban a magasabb hatáskörű bíróság elé tartozó bűncselekmény elkövetése valósult-e meg.

Ki kell térni érintőlegesen már itt arra, hogy a törvényszéknek, bíróságnak kötelessége vizsgálni a benyújtott vádiratban foglalt minősítést. A vádirat benyújtását követően ez a bíróság feladata, de természetesen akkor merül fel ez a kérdés leginkább, amikor több terhelt közül néhányan bűnösséget beismerő nyilatkozattal élnek. Amennyiben a törvényi feltételek fennállnak és lényegében a terhelt a nyilatkozatával egyetemben egyértelművé is teszi, hozzon a bíróság érdemi határozatot, „szabadulni” szeretne az eljárás hatálya alól. Miként kell a bíróságnak reagálni ilyen esetben, amikor a bizonyítás magában hordozza a súlyosabb, de ami a terhelt tekintetében fontosabb, akár az enyhébb minősítés lehetőségét. Ahogy fentebb utaltam már rá, a járulékos jellegű elkövetői kör, valamint a szervezettség folytán egymás cselekvőségéhez tapadó terhelti magatartások lényegében generálják a bíróság tárgyalásra utalást tartalmazó döntését. Egyértelmű, hogy csak bizonyítás felvételével hozható meggyőződés szerinti döntés. Nem tudok teljességgel egyet érteni azon álláspontokkal, hogy amennyiben fennállnak a törvényi előfeltételek, minden kétség nélkül a terhelt nyilatkozatára kell alapítani a döntést. Mondván, ha utóbb sérelmes számára, rendkívüli jogorvoslattal él. (Most nem említem az ilyen helyzet adta technikai és eljárásjogi problémákat.) Arra azonban ki kell térni, hogy a bűnösséget beismerő vádlottak nyilatkozatai hatással vannak-e az eljárás, a bizonyítás, illetve a tagadásban lévő vádlottak felelősségében való döntésben. Erre vonatkozóan az Alkotmánybíróság már állást foglalt, miszerint nem veti fel a tisztességes eljárás sérelmének lehetőségét, hogy az előkészítő ülésen a bűnösséget beismerő, majd a tárgyaláson bűnösséget be nem ismerő vádlottakra nézve ugyanazon bíró hoz ítéletet.¹⁰  Több terhelt azért került egy eljárásba és azért emelt egyszerre velük szemben vádat a vádhatóság, hogy azt egységesen bírálja el a bíróság. Az előkészítő ülés intézményével a bíróság szerepe kissé a perifériára szorul, a meghozandó érdemi döntés adta keret szűk körben engedi mozogni a bírót, és amennyiben több terhelt felelősségét, annak fennállását kell megvizsgálnia, nem ruházhatja át a rábízott igazságszolgáltatási hatalomból fakadó felelősséget és feladatot pusztán a terheltre, azaz az általa közölt nyilatkozatra. Fokozottan kerülhet előtérbe a probléma, amennyiben az eljárásban maradt terheltek tekintetében eltérő tényállás megállapítását eredményezi a bizonyítási eljárás.

Az Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta a tárgyalásról lemondás intézményét alapjogi szempontból. Kimondta, hogy az intézmény nem ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, mivel a tárgyaláshoz való jog nem korlátlan alapjog, a terhelt arról lemondhat. Nyilvánvalóan a lemondás gyakorlásához szükséges, hogy a vádlott az őt megillető rendelkezési jogosultságokat gyakorolni tudja. Ezzel szemben a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút, ezért a lemondáshoz való jog gyakorlásához feltétlenül biztosítani kell, hogy a terhelti nyilatkozat egyértelmű és határozott legyen, valamint a nyilatkozat megtételekor a lehetséges következményekkel tisztában legyen, azokat teljeskörűen ismerje, döntésében kényszer ne befolyásolja.¹¹

Kifejezetten a nagyszámú vádlottat felvonultató költségvetési csalás bűntette az az ügykategória, ahol még bűnszervezeti vagy bűnszövetségi minőséget is tartalmaz a vádirat. A terheltek túlnyomó többsége rövid, tagadó tartalmú nyilatkozatot tesz, majd a védelem előterjeszti a terjedelmes bizonyítási indítványait, melyek vizsgálata is időigényes, továbbá a megkeresések nem minden esetben vezetnek eredményre a tárgyalás napjáig. Kicsit fölösleges időhúzásnak titulálható az ügynek előkészítő ülésre történő kitűzése, majd tárgyalásra tűzése. Akár ezen kérdésekben is lehet változtatni az eljárási törvény rendelkezésein.

Kijelenthető, hogy az előkészítő ülés, illetve a nyilvános ülésen keretében meghozott, egyes vádlottakat érintő érdemi döntés több vádlott tekintetében több problémát, egyben eljárásjogi, anyagi jogi kérdést generál, mintha bizonyítást vesz fel a bíróság és hozza meg határozatát.

Tehát a többvádlottas ügyekben véleményem szerint megnyugtatóbban rendezhető az eljárás és terheltek sorsa, amennyiben bizonyítást vesz fel a bíróság, még ha a bizonyítási eljárás folytán hosszabb ideig kell is büntetőeljárás hatálya alatt állniuk.

Kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények

Ismert az az eset, amikor szórakozó, esetlegesen ittas fiatalok kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítanak, azonban felelniük kell, de magatartásuk „megtorlásaként” és minden körülményt vizsgálva lényegében akár intézkedéssel kifejezi a bíróság a magatartás tilalmazott, nem helyes voltát. Ezzel szemben ismert olyan eset, amikor már a vádiratban megfogalmazott mértékes indítvány is tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés.

Óriási a különbség, óriási a felelősség.

A kiemelt tárgyi súlyú ügyek azért is bírnak rendkívüli jelentőséggel az előkészítő ülés szempontjából, mert a lényeges kérdések felvetéséhez nem is szükséges a többvádlottas jelleg.

Kiemelt tárgyi súlyú ügyekben, vegyük példának okáért az élet és testi épség elleni ügyeket, rendkívüli gondossággal kell megvizsgálnunk a rendelkezésre álló bizonyítékokat és tényeket, tudva, hogy önmagában egy sérülés még nem feltétlenül predesztinálja a minősítést.

Konkrét ügyben¹²  – erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt – maga a védelem is abba az irányba kívánta „terelni” az eljárást, hogy bizonyítást vegyen fel a bíróság, mert a jogos védelem keretében irányadó új rendelkezések körében komoly potenciált látott a vádlotti magatartás vizsgálatára és akár a büntethetőséget kizáró ok megállapítására.

Másik esetben¹³  – az egyébként tíz vádlottat számláló ügyben – az elsőrendű terheltet halált okozó testi sértés bűntettének elkövetésével vádolta a vádhatóság. A bizonyítás felvételére az elsőrendű vádlott cselekvőségének vizsgálata okán volt szükség. A többi terheltnek egyébiránt kisebb tárgyi súlyú cselekmények miatt kellett felelniük és le is mondtak a jelenlét jogáról. A bizonyítás felvétele során a törvényszék megállapította az eltérő minősítés lehetőségét és azt, hogy az elsőrendű vádlott magatartása akár emberölés bűntette kísérletének is minősülhet. A vádlott bűnösségét eszerint is mondta ki a törvényszék, mert a sértett sérülésén túl az alanyi és a tárgyi oldal jellemzői alapján kétséget kizáróan levonható volt ez a következtetés. Azért nem minősítette befejezett cselekménynek a vádlott magatartását, mert a cselekmény és a sértett halála között hosszú idő telt el, a közvetett okozati kapcsolatot a terhelt javára értékelte a törvényszék.

Egyébként a másodfokú bíróság éppen annyiban változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy befejezett cselekménynek minősítette az elsőrendű vádlott cselekvőségét.

Másik – még jogerősen be nem fejezett – eljárásban¹⁴  az elsőfokú bíróság ítéletében akként foglalt állást, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, a bizonyítási eljárás lefolytatását követően, hogy az érdemi határozatban minősített emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a terheltet.

Láthatjuk, hogy az élet, testi épség elleni cselekmények között számos olyan eseménysorral lehet találkozni, amikor a meggyőződés szerinti döntést kizárólag bizonyítás felvétele mellett és eredményeképpen lehet meghozni. Amennyiben mélyen, behatóan tanulmányozza a majdani eljáró bíró a rendelkezésre álló iratokat, adatokat, felmerülhet benne – anélkül, hogy prejudikálna – az eljárás kimenetelének másik lehetősége is. Ennek lehetőségéről csakis bizonyítás felvételét követően lehet teljes bizonyosságot találni.

Felmerül a kérdés: súlyos, minősített élet elleni bűncselekmény vonatkozásában önmagában elég a terhelt bűnösséget beismerő nyilatkozata? Mi a helyzet abban az esetben, ha azt nem szabad akaratából, befolyástól mentesen terjeszti elő? Felmerülhet? Igen. Sőt olyan esettel is találkoztam már, amikor a bizonyítási eljárás, eljárások végén ellentétes tartalmú következtetést vont le a bíróság. Igaz, második alkalommal bizonyítottság hiányában hozott felmentő rendelkezést. Majd tíz év elteltével, másik személlyel szemben emelt vádat a vádhatóság ugyanazon cselekmény elkövetése miatt. (A hivatkozást mellőzöm, még a korábbi eljárásra nézve is, mert jelenleg folyamatban van a büntetőügy.) Természetesen aligha akad olyan terhelt, aki a minősített emberölés bűntettének vádját bűnösséget beismerő nyilatkozattal nyugtázná. A kérdés azonban arra irányult, hogy a terhelt nyilatkozata mindenféle befolyástól mentes legyen. Ezt a körülményt a tárgyaló bírónak kell vizsgálnia, a nyilatkozat megtételét követően a bíróság felelőssége a nyilatkozat „tisztaságának” megítélése, valamint annak értékelése, hogy a terhelt valóban megértette-e, tisztában van-e a várható, lehetséges következményekkel.

Álláspontom szerint nem lehet kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény vonatkozásában kizárólag a vádlott nyilatkozatára alapítani az érdemi döntést. Aki már találkozott élet elleni üggyel, az tisztában van azon körülményekkel, miszerint nem egyértelmű a bűncselekmény megítélése, sőt kifejezett nehézségekkel találkozik a bizonyítási eljárás során a bíróság.

Ezeket a körülményeket nehezíti az az eset, amikor a vád tárgyává tett, kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével nagyszámú vádlottat vádol az ügyészség. A társas elkövetési formák magasabb szervezettsége szinte menetrendszerű ezekben az ügyekben. Arra is ki kell térnem, hogy a szóban forgó eljárásokban, technikai értelemben, még a törvényi feltételek fennállása esetén – sem egyszerű – az érdemi döntés meghozatala. A terjedelem, a főkérdés mellett számos járulékos kérdés rendezése tovább bonyolítja a helyzetet. Tudvalévő, hogy a törvényszék mint elsőfokú bíróság előtt a fenti ügykategóriákban nem ritka a harminc-negyven oldal terjedelmű ítéleti rendelkező rész sem. Ez a tényező is amellett szól, hogy az ilyen ügyekben a bíróságnak és nem utolsó sorban az érintett terheltek számára kedvezőbb, előnyösebb az egyetlen ítélet meghozatala és rendelkezéseinek kihirdetése.

Nehéz kérdések ezek, nem is lehet kategorikusan megválaszolni, figyelemmel a korábban hivatkozott alapjogi felvetésekre. Álláspontom szerint a többvádlot­tas ügyekben az eljárás szereplőinek összetettsége, a kiemelt tárgyi súlyú ügyekben pedig a bizonyítás felvételére való igény az, ami inkább arra sarkallja a bíróságot, hogy tárgyalás megtartásával hozzon döntést. Ekkor nem a terhelt vagy terheltek nyilatkozatára alapítja az érdemi döntést, hanem lefolytatja a bizonyítási eljárást, és ebben az esetben a bíróság ellátja a hatalommegosztás elvéből származtatott igazságszolgáltatási funkcióját.

Véleményem szerint óvakodni kell a mechanikus jogalkalmazástól, még akkor is, ha az sokszor egyszerűbbnek, időtakarékosabbnak, költséghatékonyabbnak is tűnik, mert nem biztos, hogy a tárgyalástól eltekintés minden esetben „szerencsés” megoldás.

Javaslatok

Az általam leírt gondolatok a bírói munkám során kialakult tapasztalataimból keletkeztek. Nem vitatom a jogalkotói szándékot, hogy szükséges a büntetőeljárások időtényezőjének javítása, lerövidítése, azonban a gyakorlat azt támasztja alá, hogy cizelláltabban kellene a törvényi rendelkezéseket megalkotni. Különbség van ugyanis egyrészről a potenciális terheltek között személyi minősültségük tekintetében, másrészről a cselekmények vonatkozásában azok bonyolultsága miatt, továbbá a többvádlottas ügyekben a belső struktúrában is jelentős eltérések lehetnek – különösen a mai technikai eszközök folytán –, és mindezek a bűnüldöző hatóságok, valamint a bíróságok munkáját is nehezítik.

Abból kell kiindulni, hogy az új eljárási törvény bizonyos értelemben több kedvezményt (pl. a terhelt lemondhat a jelenlét jogáról) biztosít a terheltek számára, míg adott esetben a terhelt közreműködésére helyezi a hangsúlyt, némileg megtépázva/elvéve a bíróság kizárólagos feladatkörét. Az eljárási törvény rendelkezései és az abban benne rejlő jogalkotói szándék feltételezi, hogy a nyomozások rövid idő alatt, minden lehetséges és rendelkezésre álló eszközzel, kifogástalan hatékonysággal és eredményességgel zárulnak, majd kerülnek továbbításra vádemelési javaslattal. Az elektronikus ügyiratok kezelése még inkább eszkalálja a problémákat.

Abból indulunk ki, hogy már a bírósági szakaszban van a büntetőeljárás.

Álláspontom szerint három irányban kellene megfontolni az előkészítő ülés rendelkezéseinek módosítását. A cselekmények, az alkalmazható szankció és az elkövetői kör meghatározásával, és az utóbbi tényező vonatkozásában az egyvádlottas ügyek nem, de több terheltet számláló eljárásban már egy megelőző nyilatkozat beszerzése is szükségessé válhat. Gellér Balázs a fokozottabb védői felelősségre is kitért, azaz milyen védekezési taktikát válasszon a védelem az előkészítő ülés előtt.¹⁵

A szóban forgó bűncselekmények vonatkozásában kizárólag a vétségek és a három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűntettek esetén jöhetne szóba az előkészítő ülés alkalmazása, amely rendelkezés minden egyvádlottas ügyben alkalmazható volna. A járásbírósági hatáskörbe tartozó eljárások közül még mindig nagyszámú ügyet érintene egy ilyen rendelkezés. Az egyszerűbb eljárási szabályok alkalmazása során kizáró körülmény a legalább különös visszaesői személyi minősültség, mert nincsen megfelelő indoka a kedvezőbb elbírálásnak olyan potenciális terheltek tekintetében, akik ismételten sem képesek a társadalmi együttélési szabályok betartására.

A kiszabandó szankciónak nyilvánvalóan kedvezőbbnek kell lennie. Nem értek azzal egyet, hogy végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés volna a legszigorúbb joghátrány, mert annak alkalmazására rendelkezésre áll a büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás. Jelen esetben mindenképpen személyesen kerül a bíróság elé a terhelt, akár a nyomozást felügyelő ügyész, vádhatóság előtt külön nyilatkozna az eljárás alá vont személy, már ott érvényesülhetne a közreműködése, amely a végleges mederbe terelné a bíróság előtti eljárást. Jelenleg is a terhelt nyilatkozatára alapítja a döntést a bíróság és a mértékes indítvány keretet is ad a kiszabható szankció mértékének.

A terheltek személyére, az elkövetői körökre nézve elsődlegesen akkor merül fel a kérdés a fentiek alapján, ha több vádlott van érintve. Fiatalkorúak tekintetében minden esetben irányadó lehet az előkészítő ülés alkalmazása. Több vádlottat érintően már az említett korábbi stádiumú közreműködés előtérbe kerülne, akár az ügyész előtt és a terhelteknek azt a nyilatkozatot a bíróság előtt is fenn kell tartaniuk, abban az esetben érvényesülnek a kedvezőbb szabályok.

Tehát mindenképpen szűkíteni szükséges az előkészítő ülést eredményező vagy az annak igénybevételével elbírálandó ügyek körét, melyek vonatkozásában a cselekmény, a szankció, az elkövetői kör csupán példálódzó faktorok. Bizonyára lehet találni további olyan tényezőket és körülményeket, amelyek predesztinálják az egyszerűbb, időtakarékosabb eljárás mibenlétét. Azonban az, hogy minden, közvádra üldözendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban érvényesül az előkészítő ülés megtartásának kötelezettsége, a fent megjelölt ügykategóriák körében hozzávetőlegesen több hónappal hosszabbítja meg az eljárás tartamát. Többvádlottas ügyekben az sem bizonyos, hogy egy eljárási cselekményben minden vádlottat érintően be tudja szerezni a bíróság a nyilatkozatot, mellyel csak az időfaktor növekszik.

A jogalkotó feladata ennek rendezése, természetesen a gyakorlat által visszajelzett problémák, módosítások tükrében.

Zárógondolatok

A bíróság elsődleges szerepe az ítélkezés. Az ítélkezésnek tükröznie kell az Alaptörvény szellemiségét. Fogalmazó koromban úgy tanultam, hogy az ítélet meghozatala során a jogszabályok adják a keretet, azonban azt a bírói meggyőződésből fakadó döntésnek kell kitöltenie tartalommal. A bíró, a bíróság alakítja és alakíthatja a jogot, ezáltal hagyja maga mögött a mechanikus jogalkalmazást. A fent kifejtett bírói felelősség körében éppen erre utaltam, ez a hatalommegosztás elvéből fakadó feladat, amelyet teljességgel a bírói munka, a tárgyalás és a bizonyítás eszköze tölti ki annak megállapítására, mi történt valójában. Ezen szempontok szem előtt tartásával kell egy eljárást könnyítő rendelkezést vizsgálni és a jogalkotónak reagálni a visszajelzésekre.

Pocsai Tamás, bíró, Miskolci Járásbíróság