Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben elhelyezett betegek és beutaltak fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályrendszer bemutatása és reintegrációs eszközként történő értékelése

Jelen tanulmány az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (a továbbiakban: IMEI) fegyelmezési gyakorlatának elméletét kívánja bemutatni. A részletszabályok rendszerbe foglalása azért szükségszerű, mert ebben a büntetés-végrehajtási intézményben párhuzamosan kell a szabályokat alkalmazni az intézetben tartózkodó betegekre, valamint a beutaltakra vonatkozóan.

Mindenekelőtt az tisztázandó, hogy kik és milyen szabályok által kerülnek az intézetbe. A Btk. a büntethetőséget kizáró okok között szabályozza a kóros elmeállapotot.¹  Ezen túlmenően a törvény az intézkedések között szabályozza a kóros elmeállapotú terhelttel szemben alkalmazandó kényszergyógykezelés szabályait.²

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv) rögzíti, hogy a kényszergyógykezelést az IMEI-ben kell végrehajtani.³

Azt, hogy pontosan ki kerülhet az intézetbe, a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásáról, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet feladatairól szóló 13/2014. (XII. 16.) IM rendelet [a továbbiakban: 13/2014. (XII. 16.) IM rendelet] határozza meg.

Betegként tartózkodik az intézetben az, akinek a bíróság:

• a kényszergyógykezelését rendelte el,
• az előzetes kényszergyógykezelését rendelte el,
• vagy a szabadságvesztés végrehajtási helyeként az IMEI-t jelölte ki.⁴

Betegeken kívül az intézetben beutaltként kerül:

• az a fogva lévő terhelt, akinek a bíróság az elmeállapota megfigyelését rendelte el,
• az a terhelt, akinek a letartóztatását – a bíróság rendelkezése alapján – az IMEI-ben kell végrehajtani,
• az, akit a szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés, a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés, a letartóztatás, a rendbírság helyébe lépő elzárás vagy a szabálysértési elzárás végrehajtása során kóros elmeállapot vagy szervi-idegrendszeri megbetegedésre utaló tünetek alapján a büntetés-végrehajtási intézet orvosa az IMEI-ben történő kivizsgálásra vagy kezelésre beutalt,
• az a szabadságvesztésre ítélt, akinek a kivizsgálása a gyógyító-terápiás részlegre történő elhelyezésről való döntés érdekében szükséges.⁵

Fontos azonban kiemelni, hogy aki a cselekmény elkövetésekor nem volt kóros elmeállapotú, de később az eljárás során azzá vált, nem lehet kényszergyógykezelésre ítélni. Rá nézve úgy kell kiszabni a büntetést, mint nem kóros elmeállapotú bűnelkövetőre. Ebben az esetben az elítélt betegként az IMEI-be kerül, ahol kezelést kap, és közben tölti a szabadságvesztés-büntetését.⁶

Ebből következően egy sajátos rendszer alakul ki, ugyanis az intézetben tartózkodókkal kapcsolatos elvárások nem lehetnek azonosak. A Bv. tv. a betegekre vonatkozóan azt mondja ki, hogy a beteg

• köteles az IMEI rendjét megtartani,
• munkához való jogát nem gyakorolhatja, kizárólag munkaterápiás foglalkozásban vehet részt, de sem erre, sem egyéb munkavégzésre nem kötelezhető,
• nem fenyíthető.⁷

Ezen felül a törvény azt is rögzíti, hogy a beteg az IMEI-nek okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel, de a főigazgató főorvos méltánylást érdemlő esetben eltekinthet a kártérítési igény érvényesítésétől.⁸  Álláspontom szerint ez a rendelkezés némileg ellentmondásos az (1) bekezdésben rögzítettekkel, hiszen a beteg a munkához való jogát nem gyakorolhatja – leszámítva a terápiás foglalkoztatást –, nem is fenyíthető az állapota miatt, ugyanakkor – hacsak a főigazgató főorvos méltányossági jogkörét nem gyakorolja – anyagilag felelnie kell az általa okozott kárért.

A kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatban is jellemző a kettős szabályrendszer. Betegekkel szemben az egészségügyi jogszabályokban meghatározott okok miatt és az ott meghatározott módokon van helye korlátozó intézkedések alkalmazásának.⁹  Ezen túlmenően pedig a szabadságvesztés végrehajtása során – adott esetben a beutaltakkal szemben is – alkalmazható kényszerítő eszközök közül kizárólag korlátozott testi kényszer alkalmazható, és csak abban az esetben, ha az IMEI-ből vagy a felügyelet mellett az intézeten kívüli tartózkodása színhelyéről az engedély nélküli távozását másként nem lehet megakadályozni.¹⁰  Álláspontom szerint ez a jogszabályi kikötés igen nehezen valósítható meg a gyakorlatban. Ugyanis abban az esetben is helye kéne hogy legyen korlátozott testi kényszer alkalmazásának, ha felfokozott indulati állapotban, de nem az intézet elhagyását célzóan követ el fegyelemsértést a beteg. Ezek, hasonlóan az intézet elhagyásához, súlyos fegyelemsértések, úgy, mint a rongálás, a betegtárs vagy gondozó bántalmazása. Ezekben az esetekben, törvényben meghatározott módon ugyanúgy lehetőséget kellene biztosítani a gondozóknak a kényszerítő eszköz alkalmazására.

Rögzítendő, hogy mind a betegek, mind a beutaltak azon fegyelemsértései, amelyek az IMEI rendjét súlyosan sértik vagy veszélyeztetik, rendkívüli események. A kényszergyógykezelés végrehajtása során bekövetkezett rendkívüli eseményről haladéktalanul értesíteni kell a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészséget.¹¹  Ehelyütt visszautalnék az intézetből történő engedély nélküli eltávozásra, amely betegek esetében nem valósítja meg a fogolyszökés törvényi tényállását, nem bűncselekmény,¹²  ugyanakkor fegyelemsértésként értékelhető. Ezzel szemben a beutalt az IMEI-ből való engedély nélküli eltávozása esetén megvalósítja a fogolyszökés bűncselekményét.

A beutaltak fegyelmi helyzete a fentiektől eltérő. Abban az esetben, ha a beutalt fegyelmi vétségnek minősülő magatartást tanúsít, az osztályvezető főorvos írásban nyilatkozik arról, hogy pszichiátriai szempontból a beutalt fenyíthető-e vagy sem.¹³

Egy az intézményben lefolytatott empirikus kutatás során azt tapasztaltam, hogy a legtöbb esetben a beutaltak sem voltak fenyíthetők. Ez a szabályozás tökéletesen alkalmazkodik ahhoz, hogy az IMEI-be nem betegként kerülők pszichiátriai szempontból különböző állapotban lehetnek, azonban azt szükséges szem előtt tartani, hogy nem válhat automatikussá a fenyítéstől eltekintés. Ha a beutalt mentális és pszichés állapota megengedi, le kell folytatni a fegyelmi eljárást. Ennek már csak azért is jelentősége van, mert egy nem kóros elmeállapotú beutalt esetén a megfelelő fegyelmi büntetésnek visszatartó és reintegráló hatása is lehet.

Utalnék arra is, hogy az adott cselekmény jogi megítélése is problémás lehet, hiszen attól függetlenül, hogy egy beteg és adott esetben egy beutalt nem fenyíthető, velük szemben ugyanúgy meg kell indítani a büntetőeljárást, ha bűncselekmény gyanúja merül fel. Ebben az esetben a beszámítási képesség nyilvánvalóan szakértői kérdés lesz, amely csak a büntetőeljárás folyamán vizsgálható.

A beutaltak fenyíthetőek, velük szemben a Bv. tv. szabadságvesztés és elzárás végrehajtása esetén alkalmazandó fegyelmi szabályait kell alkalmazni, amelyet az IMEI házirendje akként árnyal, hogy a fegyelmi vétséget elkövető fogvatartott az alábbi fenyítésekkel sújtható:¹⁴

• feddés;
• a magánál tartható tárgyak körének korlátozása legalább egy, legfeljebb hat hónapig (nem alkalmazható elzárást töltővel, letartóztatott fogvatartottal, és nem jogerős elítélttel szemben);
• az intézet által szervezett programokon, rendezvényeken, művelődési, szabadidős, illetve sportprogramokon való részvétel korlátozása, attól való eltiltás, meghatározott alkalmakra vonatkozóan, de legfeljebb 3 hónapig (nem alkalmazható elzárást töltővel szemben);
• a kondicionálóterem-használat, a hűtőszekrény-használat, a vízmelegítő-használat mint többletszolgáltatás megvonása, legalább egy, legfeljebb három hónapig (nem alkalmazható elzárást töltővel, letartóztatott fogvatartottal, nem jogerős elítélttel szemben);
• a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése hat hónapig – letartóztatott esetében három hónapig – terjedő időre, legfeljebb ötven százalékkal;
• a kimaradás legfeljebb három alkalomra történő megvonása (csak elzárást töltővel szemben alkalmazható);
• magánelzárás, amely fegyház esetén huszonöt, börtön esetén húsz, fogház esetén tíz napig, fiatalkorúak börtönében tíz, fiatalkorúak fogházában öt napig, míg elzárást töltővel, valamint a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés során szintén öt napig terjedhet;
• letartóztatottal szemben tizenöt napig terjedő magánelzárás szabható ki, ha a letartóztatott dolgozik, a magánelzárás tíz napig terjedhet, a fiatalkorú letartóztatott pedig legfeljebb öt napig terjedő magánelzárással fenyíthető.

Azért is szükséges a fenyítések ekként történő meghatározása, hiszen a beutaltak különböző jogcímeken kerülnek be valamely büntetés-végrehajtási intézetbe, így fegyelmi büntetés kiszabása esetén mindig az adott jogcím vizsgálandó és az arra vonatkozó szabályozás alkalmazandó. Ez szintén egyedi jelenség a büntetés-végrehajtásban, hiszen az IMEI-n kívül a jogcímnek megfelelő elkülönítés érvényesül.

Bár jelen tanulmány a kérdéskör elméleti hátterének bemutatásáról szól, ehelyütt rögzítem, hogy egy empirikus kutatás keretében vizsgáltam az intézményben elkövetett fegyelemsértések jellemzőit.¹⁵  Ezért kiemelem, hogy a kettősség a fegyelemsértések jellemzőiben is visszaköszön. Míg a betegek fegyelemsértéseit leginkább hirtelen, indulati cselekményekként lehet értékelni, addig beutaltak esetén az elkövetések motivációja sokkal változatosabb. Emellett az is kiemelendő, hogy mind a betegek, mind a beutaltak fegyelemsértései más képet mutatnak, mint a büntetés-végrehajtási intézetekben a letartóztatottak, fogvatartottak által elkövetett fegyelemsértések.

Éppen ezért egyedi, hogy miként lehet fellépni az intézeten belül elkövetett fegyelemsértések, bűncselekmények ellen. Hiszen a legtöbb fegyelemsértés nem szándékos cselekmény, nem feltétlenül a totális kontroll ellen hatnak,¹⁶  de nem is az erőszak-kultusz motiválja az elkövetéseket,¹⁷  hanem a betegek, beutaltak állapota szükségszerűen magában hordozza az előfordulás lehetőségét.

Az intézményben tartózkodók speciális helyzetére tekintettel a Bv. tv. az ő esetükben a társadalom védelmén túl a betegek és beutaltak megfelelő kezelését és gondozását is célkitűzésként fogalmazta meg.¹⁸  Ennek ellenére nem mondhatunk le a kényszergyógykezeltek vagy a más jogcímen az intézetbe kerülők reintegrációjáról sem, és fokozottan szükség van a reintegráció és reszocializáció eszközeinek igénybevételére egy olyan betegnél, beutaltnál, aki hajlamosabb a fegyelemsértések elkövetésére. Ugyanakkor az alkalmazandó/alkalmazható megoldások szintén eltérő képet mutatnak a fogvatartottaknál bevett resztoratív technikáktól. Egy beteg – illetve akár egy beutalt – esetén az elsődleges cél nem feltétlenül az, hogy a reintegrációs tevékenység révén a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon,¹⁹  hanem hogy a kényszergyógykezelés során szakszerű ellátásban részesüljön, melynek köszönhetően állapotának romlását megakadályozzák és egészségét mielőbb és a lehetséges mértékig helyreállítsák. Ezt követően természetesen lehet cél a sikeres visszailleszkedés is.²⁰

Fontos ebből a szempontból a külvilággal való kapcsolat fenntartása és ápolása, erre a törvény természetesen lehetőséget biztosít a betegek számára.²¹  Kiemelném a lehetőséget arra is, hogy a beteg állapotára tekintettel elhalasszák a látogatást, vagy hogy soron kívüli látogatást engedélyezzenek.²²  Ez a lehetőség – többek között – alkalmazható a fegyelemsértések miatti felfokozott indulatok megfelelő kezelésének eszközeként. Azt természetesen az intézetben dolgozó szakemberek és végső soron a főigazgató főorvos tudja a legmegfelelőbben megítélni, hogy az adott beteg állapotának a látogatás elhalasztása vagy éppen egy soron kívüli látogatás engedélyezése tenné-e a legjobbat.

Fegyelemsértések szempontjából értékelnünk kell a vallásgyakorlást is, hiszen itt is megfigyelhető némi szabályozásbeli eltérés. Ahogy a fogvatartottak életében fontos szerepet tölt be a vallás, ugyanúgy a betegeknek is lehetőséget kell biztosítani a vallásgyakorlásra, ezt szintén reintegrációs eszközként értelmezi a Bv. tv.²³  Ami különbség viszont, hogy a beteg vallásos szertartáson való részvétele akkor is korlátozható vagy megtiltható, ha jelenléte a saját vagy mások életére, testi épségére vagy egészségére jelentős veszélyt jelent.²⁴  Ez szintén gátat szab annak, hogy a szertartás keretében a beteg állapota miatt egy esetleges fegyelemsértés elkövetése történjen. Ugyanakkor motivációt is jelenthet a jogkövető magatartás fenntartására.

Ami már a reszocializáció keretében értékelhető, hogy a betegeknek – akiknek gyógyulását, munkaképessége megtartását vagy fejlesztését, illetve szakmai átképzését előmozdítja – munkaterápiás foglalkoztatást kell biztosítani. Ez természetesen legtöbb esetben nem mutat túl az intézet-fenntartási munkálatokon.²⁵  Természetesen a munkaterápia szabályozása szintén eltér a fogvatartottak foglalkoztatásának szabályaitól.²⁶  Kiemelendő, hogy a törvény azt is rögzíti, hogy a beteg, ha munkaterápián nem vehet részt, terápiás célból akkor is foglalkoztatható, viszont ebben az esetben pénzbeli juttatásra nem jogosult, de havonként jutalomban kell részesíteni, esetenként pedig soron kívül is jutalmazható. A jutalom mértékét az IMEI főigazgató főorvosa állapítja meg.²⁷  Mind a terápiás foglalkoztatás, mind a munkaterápia eszköze lehet a fegyelemsértések megelőzésének, hiszen egyrészt már maga a munka jellege is akként kerül megválasztásra, hogy a kezelési célokat szolgálja, illetve a beteg figyelme is erre koncentrálódik.

Az IMEI elhagyásának szabályai szintén a betegek speciális helyzetét követik.²⁸  Jó gyakorlatként említhető meg, hogy a betegek rehabilitációjuk és személyiségfejlesztésük érdekében részt vehetnek az intézeten kívüli programokon,²⁹  elősegítve ezzel is a társadalomba való visszailleszkedést, a normakövető magatartás kialakulását.

Ezen túlmenően arra is van lehetőség, hogy a betegek hosszabb időre elhagyják az intézetet. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a beteg az intézetben legalább hat hónapot eltöltött (ebbe az előzetes kényszergyógykezelés tartama is beleszámít), és a főigazgató főorvos engedélyezte a szabadságot.³⁰  További szabályai:

• tartama legfeljebb harminc nap, amely egy alkalommal legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható;
• adaptációs szabadság több alkalommal is engedélyezhető;
• a beteg gondozására alkalmas és azt írásban vállaló személynél tölthető el;
• a beteg a gondozását vállaló személy kíséretében bocsátható adaptációs szabadságra;
• a beteg köteles az IMEI főigazgató főorvosa által meghatározott időpontban vagy időközönként, külön rendelkezés hiányában a szabadság megkezdésétől számítva kéthetenként orvosi ellenőrzésen megjelenni;
• ha az orvosi ellenőrzés során a beteg állapotának romlását állapítják meg, az orvos vagy a beteg gondozását vállaló személy javaslatára haladéktalanul intézkedni kell a beteg visszaszállításáról.³¹

Álláspontom szerint ekkor is fokozott figyelmet kell szentelni azokra, akik jellemzően több fegyelemsértést követtek el. Kérdés, hogy az ő esetükben lehet-e egyáltalán helye adaptációs szabadságnak.

Ugyanakkor nem szabad abba a téves feltevésbe bocsátkoznunk, hogy az IMEI-ben tartózkodók esetében le kell mondanunk a reintegráció klasszikusabb eszközeiről, úgymint a különböző csoportok, tréningek indítása. Ezek sikeréről számolt be Sipos Szandra a fókuszcsoportos értékelővizsgálat bemutatása során az IMEI-ben működő reintegrációs programot megvalósító személyek körében. A tréningek közül kiemelném az asszertivitás tréninget, amelynek keretében a betegek megtanulták különválasztani az együttműködő önérvényesítést az erőszakos magatartástól.³²  Ennek különös jelentősége van a fegyelemsértések megelőzésében is.

Természetesen az intézetből történő elbocsátás és utógondozás is más arcát mutatja, mint a fogvatartottak elbocsátás és utógondozása. Megközelítőleg a betegek fele egy pszichiátriai intézetbe kerül, mivel nincs, aki befogadná őket.³³  Az intézetben bár szabadabban, de mégis hasonló körülmények között folytatják életútjukat. Így az ő esetükben az utógondozás elsősorban az adott közösségbe történő integrálást, valamint a foglalkoztatás megszervezését takarja.³⁴  Az intézeti környezetben maradás és a szakemberek munkája továbbfejlesztheti a betegek normakövető magatartásának kialakulását, fenntartását, melynek következtében másodlagos célként megjelenhet az ún. tényleges hazagondozás.³⁵  A fegyelemsértésekre hajlamos betegek esetén ez nyilvánvalóan csak fokozott kontrollal valósulhat meg, hiszen ők nehezebben képesek elsajátítani a társadalmi együttélés szabályait.

Összegzés

Az IMEI-ben elhelyezett betegek és beutaltak fegyelemsértései egy igen sajátos kérdéskör, különösen a fegyelmi felelősség alakulásának jogi és gyakorlati aspektusából nézve. A konkrét fegyelemsértések, bűncselekmények jellemzői és az ezekből levonható következtetések egy eddig feltáratlan és merőben más arcot mutató terület, mint a büntetés-végrehajtási intézeteken belül elkövetett fegyelemsértések, bűncselekmények attitűdjei. Ezért szükséges ezeket külön vizsgálni és értékelni, a megismerés után pedig megoldásokon dolgozni. Kérdés, hogy a fentiek alapján szükség van-e egyáltalán bármilyen eltérő gyakorlat kialakítására.

Pöstyéni Réka, bírósági fogalmazó, Fővárosi Törvényszék; PhD hallgató, PPKE JÁK Doktori Iskola