A másodfokú bírósági eljárás sajátosságai az új büntetőeljárási törvényben

Bevezetés

A kontinentális büntetőeljárási jog alapelvi szinten garantálja a jogorvoslati jogosultságot, azaz a hatósági döntések vitatásának jogát. Ezt a jogot az Emberi Jogok Európai Egyezményének Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt 7. kiegészítő jegyzőkönyve is biztosítja 2. cikkében, kimondva, hogy akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van ahhoz, hogy a bűnösségének megállapítását, valamint a büntetés kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal felülbíráltassa. Ezen nemzetközi dokumentummal összhangban mondja ki az Alaptörvény, hogy „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”¹.

A jogorvoslati jog tehát a hatósági döntésekre terjed ki, lényegi tartalma pedig a más szervnél vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórummal való felülbíráltatás,² azaz a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogorvoslat orvosolhatóságát.³

Az elsőfokú bíróság érdemi ügydöntő határozatával szemben természetesen a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) is lehetőséget biztosít jogorvoslat bejelentésére, amelynek formája a fellebbezés, és amelynek joghatályos előterjesztése eredményezi a másodfokú bírósági eljárás lefolytatását. „A másodfokú eljárás alapvető rendeltetése, hogy az elsőfokú bíróság által elkövetett anyagi jogi vagy eljárásjogi törvénysértések orvosolhatók legyenek. Előfordulhat ugyanis, hogy az elsőfokú bíróság megsérti eljárása során a Be. szabályait vagy helytelenül alkalmazza a Btk. rendelkezéseit. Az ilyen hibák reparálására szolgál a másodfokú bírósági eljárás, amiből viszont az is következik, hogy a másodfokú bíróság nem bírálja el újra az ügyet, hanem csak felülbírálja az elsőfokú döntést.”⁴

A másodfokú bíróság számára biztosított jogosultságok alapján a jogirodalom hagyományosan két cselekvési lehetőséget különít el egymástól. „A fellebbezést (jogorvoslatot) elbíráló bíróság reformatórius (reformációs) jogkört gyakorol, ha megváltoztathatja a jogorvoslattal megtámadott határozatot, azaz helyette részben vagy egészben új határozatot hozhat. Ez a jogkör a mérsékelt formájában csak odáig terjed, hogy pusztán a jogkérdések megítélésén változtat […] másik változata az, ha a fellebbezési (jogorvoslati, felsőbb) bíróság más tényeket állapíthat meg, mint az előtte korábban eljáró bíróság.”⁵ A másodfokú bíróság másik cselekvési lehetősége a kasszáció, azaz az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és az első fokon eljárt bíróság (vagy más bíróság) arra történő utasítása, hogy új eljárás lefolytatása által új határozatot hozzon. „A kasszációs jogkör gyakorlásának törvényi feltétele lehet, hogy a megtámadott határozat annyira súlyosan fogyatékos eljárásban keletkezett, hogy amiatt a határozat semmis vagy nem hatályos […] A határozat hatályon kívül helyezésének másik okcsoportja az lehet, hogy a megtámadott határozatban megállapított tényállás nem nyugszik bizonyítékokon, vagy azokból a megállapított tényállásra nem lehet következtetni, avagy ellentétes az iratokkal.”⁶

Abból a szempontból, hogy ezek a jogosultságok miként alakulnak, determináló szerepe van a másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó általános szabályoknak, így a felülbírálat terjedelmére, a tényálláshoz kötöttségre és a bizonyításra vonatkozó normáknak.

A felülbírálat terjedelme

A felülbírálat terjedelmével kapcsolatos jogszabályi előírások a másodfokú bíróság jogait határozzák meg.⁷ A törvényi rendelkezések áttekintése alapján egyértelműen leszögezhető, hogy a Be. a teljes revízió elvét csupán korlátozottan juttatja érvényre. Bár fő szabályként az ítélet megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását a másodfokú bíróság arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki és milyen okból fellebbezett (teljes revízió), azonban, ha fellebbezést kizárólag

• a kiszabott büntetés vagy az alkalmazott intézkedés neme és mértéke vagy tartama,
• az ítéletnek az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás tárgyát képező rendelkezése, a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti indítványt, illetve a polgári jogi igényt érdemben elbíráló rendelkezése, vagy
• a felmentő ítélet indokolásának 566. § (4) bekezdése, valamint a megszüntető határozat indokolásának 567. § (5) bekezdése szerinti tartalma

ellen jelentették be,⁸ a másodfokú bíróság az ítéletnek csupán a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését, illetve részét bírálja felül (korlátozott revízió). Ugyancsak háttérbe szorul a teljes revízió elve, amennyiben az elsőfokú bíróság ítélete több bűncselekményről rendelkezett és a fellebbezés nem terjed ki valamennyi deliktumra. Ebben az esetben ugyanis a másodfokú bíróság csupán a fellebbezéssel érintett bűncselekménnyel kapcsolatban bírálja felül az elsőfokú döntést. Más kérdés, hogy bizonyos esetekben az ítéletnek a fellebbezéssel nem érintett része vonatkozásában is sor kerülhet a felülbírálatra, de csupán akkor, ha enélkül a felül nem bírált rész súlyos anyagi vagy eljárásjogi törvénysértéssel lenne terhelt.⁹ A súlyosítási tilalommal kapcsolatos¹⁰ rendelkezésekkel összhangban kizárttá teszi az elsőfokú bíróság ítélete felmentő vagy megszüntető rendelkezésének a felülbírálatát a Be., amennyiben ezen rendelkezésekkel szemben a vádló nem jelentett be a vádlott terhére fellebbezést. Végül ugyancsak a korlátozott revízió jelenik meg fő szabályként akkor, ha az elsőfokú bíróság több vádlottról rendelkezett az ítéletében, ám a bejelentett fellebbezés, illetve fellebbezések nem érintik valamennyi terheltet. Ekkor a felülbírálat kizárólag a fellebbezéssel érintett terhelttel vagy terheltekkel kapcsolatos rendelkezésekre vonatkozhat. Szintén más kérdés, hogy a részjogerő áttörésére ugyancsak lehetőséget ad a másodfokú bíróság a korábbi Be. rendelkezéseinek megfelelően, azaz a másodfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett vádlottat felmenti, a bűncselekményének enyhébb minősítése folytán törvénysértően súlyos büntetését, illetve a vele szemben büntetés helyett alkalmazott intézkedést enyhíti, vagy az elsőfokú bíróság ítéletének rá vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi, és vele szemben az eljárást megszünteti vagy az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a fellebbezéssel érintett vádlott tekintetében is ugyanígy határoz.¹¹

Összefoglalva megállapítható, hogy a Be. változatlanul, fő szabályként a teljes revízió elvét jeleníti meg, azonban a korlátozott terjedelmű fellebbezési jog bejelentésének a lehetővé tételével összhangban nagyobb teret enged a korlátozott felülbírálatnak, viszont a fellebbezéssel nem érintett rész vonatkozásában is kiterjeszti a felülbírálat lehetőségét akkor, ha az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának ezen rendelkezései súlyos törvénysértést tartalmaznak.

Kötöttség az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásához

„A tényálláshoz kötöttség tartalmilag azt jelenti, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során a jogi következtetéseit – azt, hogy az elsőfokú bíróság bűnösség kérdésében történt döntése, valamint a cselekmény jogi minősítése, a kiszabott büntetés, az alkalmazott intézkedés és a járulékos kérdések eldöntése törvényes-e – és ehhez képest a jogorvoslat eredményeként hozott határozati döntését – a törvényben meghatározott kivételekkel – csak abból a tényállásból vonhatja le, amelyet az elsőfokú bíróság megállapított.”¹²

A Be. nem változtatott a korábbi eljárási törvények által is rögzített elven, hogy a történeti tényállás megállapítására az elsőfokú bíróság jogosult.¹³ Ennek alapját nyilvánvalóan az a tény képezi, hogy az elsőfokú bíróság kötelessége a materiális igazság érvényre juttatása érdekében a büntetőjogi felelősségre kiható tényállás tisztázása, a bizonyítás anyagának értékelése, illetve mérlegelése. Minden olyan jogorvoslati rendszerben pedig, amelyben a ténymegállapító bíróság az elsőfokú bíróság, a másodfokú bíróságnak a döntését az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra kell alapítania.

Ebben a körben két kérdés merül fel, nevezetesen miként szabályozza az eljárási jog azt a helyzetet, ha az elsőfokú bíróság ítélete ténybeli hibákban szenved, illetve amennyiben lehetőség van a másodfokú eljárásban bizonyítás felvételére, annak eredménye beépíthető-e az elsőfokú bíróság által rögzített történeti tényállásba. Az első kérdésre adott válasza a Be.-nek az, hogy bár a tényállás megállapítása az elsőfokú bíróság jogkörébe tartozik, és – fő szabályként – a másodfokú bíróság a döntését az elsőfokú ítélet történeti tényállására alapítja, amennyiben az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, vagy a másodfokon felvett bizonyítás a tényállás korrekcióját követeli meg, a másodfokú bíróság a történeti tényállást módosíthatja. Mindebből már a második kérdés is megválaszolható, azaz bizonyításra a másodfokú bírósági eljárásban is sor kerülhet.¹⁴

Tehát amennyiben „az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás helyes, másként fogalmazva, megalapozott, és a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást sem folytatott le, mert a fellebbezésben új tényre vagy új bizonyítékra nem hivatkoztak, vagy ugyan felvett bizonyítást, ám az megerősített az elsőfokú bíróság határozatát, a másodfokú bíróság a tényálláshoz kötve van, azt nem módosíthatja, nem változtathatja meg, nem egészítheti ki, illetőleg az elsőfokú bíróság által megállapított tényeket nem mellőzhet”¹⁵.

Akkor viszont, amikor a tényállás (részben) megalapozatlan, vagy a felvett bizonyítás relevanciával bír, a tényállás módosítása nemcsak lehetőségként jelentkezik, hanem az a másodfokú bíróság törvényi kötelezettsége.

A megalapozatlanság

Az előző pontban írtakból is egyértelműen kiderül, hogy a Be. rendszerében is az elsőfokú bíróságnak kell a történeti tényállást megállapítania, illetve hogy amennyiben az hibátlan, a másodfokú bíróság ettől a tényállástól nem térhet el, és csupán az anyagi jogi kérdések vonatkozásában bírálhatja felül az elsőfokú ítéletet. „Az ítélet megalapozatlan, ha a rendelkező részében foglalt megállapítások (például a bűnösségről) és rendelkezések (például a büntetésről) nem következnek a tényállásból, nem nyugszanak a tényállás megállapításain.”¹⁶

A Be. – az ítélkezési gyakorlat által kialakított felosztásnak megfelelően – különbséget tesz a megalapozatlanság két fő esetköre tekintetében.¹⁷ Teljes egészében megalapozatlan az elsőfokú ítélet, amennyiben az elsőfokú bíróság nem állapított meg tényállást, vagy a tényállás teljes egészében felderítetlen. A tényállás teljes hiánya „azt jelenti, hogy a történeti tényállás nem tér ki valamennyi vád tárgyává tett bűncselekményre vagy többvádlottas ügyben a bíróság valamelyik vádlott cselekvőségével egyáltalán nem foglalkozik”¹⁸. Ugyanakkor teljes egészében felderítetlen a tényállás, „ha az elsőfokú bíróság nem tisztázta bizonyítással a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából releváns tényeket, vagyis a bizonyítás nem terjed ki az ügy érdemi elbírálását érintő körülményekre”¹⁹.

Ha az elsőfokú ítélet megalapozatlansága teljes, a Be. kizárólag hatályon kívül helyezésre és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására ad lehetőséget.²⁰

Részben megalapozatlan az elsőfokú bíróság ítélete, ha

• az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan állapította meg,
• a tényállás részben felderítetlen,
• a megállapított tényállás ellentétes a bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával,
• az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.

Amennyiben részleges megalapozatlanság áll fenn, a másodfokú bíróságnak a törvényben meghatározott eszközök²¹ alkalmazásával azt ki kell küszöbölnie, és az elsőfokú ítéletet a helyesbített, kiegészített, illetve az eltérő tényállás alapján kell a felülbírálatot elvégeznie. A részleges megalapozatlanság megszüntetése viszont már nem csupán lehetősége a másodfokú bíróságnak, hanem törvényi kötelezettsége is, mert a Be. ezen okból az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését nem teszi lehetővé. Amint arra a Kúria is rámutatott: „A hatályos büntetőeljárási törvény csak a teljes – a másodfokú eljárásban helyre nem hozható – megalapozatlanság okából engedi meg a hatályon kívül helyezést, míg az ítélet részleges megalapozatlanságának kiküszöbölését a másodfokú bíróság kategorikus – mérlegelést nem tűrő – kötelezettségévé teszi. A részleges megalapozatlanság ezért hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat. E törvényi tilalom nem játszható ki olyan módon, hogy a másodfokú bíróság a részleges megalapozatlansághoz egy önmagában hatályon kívül helyezési okot meg nem valósító eljárási szabálysértést (indokolási kötelezettség megsértése) társít. Az indokolási kötelezettség teljesítése csak a megalapozott vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható, amennyiben ugyanis a tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatozó indokolás sem kérhető számon. Ezért a részleges megalapozatlanságban szenvedő ítélet indokolásának megsértését eljárási szabálysértésként értékelni fogalmilag kizárt”.²²

Ezzel a szabályozással – figyelemmel arra is, hogy a miniszteri indokolásban kifejtettek szerint az új büntetőeljárási törvény megalkotásának egyik fő célkitűzése az időszerűség követelményének való megfelelés volt – csak egyetérteni lehet, figyelemmel arra is, hogy a részleges megalapozatlanság miatti indokolatlan hatályon kívül helyezések korábban nagyon gyakran megakadályozták a büntetőjogi felelősségre vonást vagy a tettarányos büntetés kiszabását.

Fel kell hívnom a figyelmet, hogy abban az esetben, ha a vádló nem tesz eleget a vád bizonyításával kapcsolatos kötelezettségének,²³ a megalapozatlanság következményei nem alkalmazhatók.²⁴ Megjegyzem, álláspontom szerint ezen törvényi rendelkezés ellentétben áll a nyomozó hatóságra, az ügyészségre és a bíróságra egyaránt vonatkozó materiális igazság megállapítási kötelezettséggel.²⁵ Előfordulhat ugyanis, hogy a vádlói mulasztásból származó „rossz” tényállás helytelen büntetőjogi következményekkel, például téves minősítéssel jár, azaz a vádlottat enyhébb bűncselekményért fogják csupán marasztalni.

Amennyiben a másodfokú bíróság az ítélet részbeni megalapozatlanságát kiküszöbölte, döntését a korrigált tényállás szerint kell meghoznia. Ez a korrekció a vádlott számára kedvező, de – és talán ez a legjelentősebb új szabálya a Be.-nek – a terheltnek kedvezőtlen jellegű is lehet. A korábbi Be. rendelkezései alapján ugyanis a terhelt bűnösségét másodfokon csak akkor lehetett megállapítani, ha a tényállás megalapozott volt, vagy csupán kisebb helyesbítésre, kiegészítésre szorult. A Be. azonban lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság az ügyiratok tartalma, ténybeli következtetés vagy az ügyészség által indítványozott bizonyítás eredményeként eltérő tényállást állapítson meg, és ennek a történeti tényállásnak az alapján az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét megállapítsa. Ezt az új rendelkezést ugyancsak teljességgel helyeselhetőnek gondolom, mivel ha a tényállás megalapozottá tehető másodfokon az említett lehetőségek alkalmazásával, és a megalapozott tényállás – amely a részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének eredményeként – olyan eseményeket rögzít, amelyek szerint a terhelt bűncselekményt valósított meg és azért felelősséggel is tartozik, semmi sem indokolja (miként korábban sem indokolta) az elsőfokú eljárás megismétlését. Nem lehet természetesen ebben a körben sem figyelmen kívül hagyni a súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket, továbbá azt sem, hogy megnyílik a harmadfokú bírósági eljárás lefolytathatóságának a lehetősége.²⁶

Végül pedig a bizonyítékok eltérő értékelésével kapcsolatos rendelkezés tekintetében a miniszteri indokolást szeretném idézni, amely szerint: „A megalapozatlanság kiküszöbölése esetén tehát a bíróság főszabályként csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti eltérően a bizonyítékokat, amelyekkel bizonyítást vett fel. Ha az elsőfokú bíróság lefolytatott egy bizonyítási eljárást, és a beszerzett bizonyítékok egyenként és összességében történt értékelése (mérlegelése) alapján állapított meg tényt, (azaz tényállást) a másodfokú bíróság nem értékelheti eltérően a bizonyítékokat az elsőfokú bírósághoz képest, azaz nem mérlegelheti felül. Ha bizonyítást vesz fel, ez az elv már nem érvényesül. Ebben az esetben ugyanis egy adott ténnyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság számára rendelkezésre álló és már mérlegelés tárgyává tett bizonyítékait, és az általa – azaz a másodfokú bíróság által – beszerzett bizonyítékokat a másodfokú bíróságnak együttesen összességükben kell értékelni és a történeti tényállást ennek alapján kell megállapítani.”

Végül a felülmérlegelés tilalma nem érvényesül akkor, ha az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, illetve ténybeli következtetéssel másodfokú bíróság eltérő tényállást állapít meg akkor, ha a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének lenne helye.

Zárógondolatok

A Be. másodfokú eljárással kapcsolatos szabályainak a rövid áttekintése alapján álláspontom szerint megállapítható, hogy az új törvényi rendelkezések lényegesen elősegíthetik az időszerűség követelményének való megfelelést. Kiemelkedő jelentősége van ebben a körben a hatályon kívül helyezés lehetőségének korlátozásával kapcsolatos szabályoknak, valamint azon törvényi rendelkezéseknek, amelyek széles körben teszik lehetővé az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségének másodfokú megállapítását.

Szigeti I., PhD hallgató, PPKE-JÁK