tudományos-szakmai folyóirat

A megelőző jogos védelem büntetőjogi szabályozásának jelene és jövője


Szerző(k): Varga Zoltán Gábor

Bevezetés, a jogos védelem fajtái

A jogos védelem alapesetét – azaz a klasszikus jogos védelmet – a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 22. § (1) bekezdése definiálja. Ettől megkülönböztetjük a szituációs jogos védelmet [Btk. 22. § (2) bekezdés] és a megelőző jogos védelmet (Btk. 21. §). Mindháromban közös, hogy ezek a Btk. 15. § e) pontja értelmében a büntethetőséget kizáró okok közé tartoznak, amelyre tekintettel esetükben valójában a bűncselekmény megvalósulásáról sem beszélhetünk, és amelyből kifolyólag a nulla poena sine lege elvére is figyelemmel büntetés kiszabása sem lehetséges.1  Ezen esetekben a bűncselekmény megvalósulásának az akadályát az képezi, hogy hiányzik az a társadalomra veszélyes jelleg, amely a bűncselekmény-fogalom fundamentumát képezi.2  Az ebben a körben megvalósított cselekmények Ujvári Ákos szavaival élve „duplán jogszerűek”3 . Ujvári ezt egyfelől az individuum szintjén kifejtett, másrészt az össztársadalmi haszonra gyakorolt hatásukra tekintettel magyarázza,4  mely utóbbi véleményem szerint mérhető egyrészt a konkrét esettel, valamint a preventív hatás révén egyetemes léptékkel egyaránt. A jogos védelem megengedésével az állam, mint a ius puniendi birtokosa, erőszak-alkalmazási hatalmát az egyénekre ruházza át5  olyan esetekben, amikor ő maga nem képes közvetlen, azonnali és ezáltal hatékony védelmet biztosítani számukra.6

Tekintettel arra, hogy a jogos védelem alapesetével ellentétben a Btk. 21. § vonatkozásában a jogtalan támadással szemben egy passzív elhárító cselekmény (védelmi rendszer alkalmazása) áll,7  így közvetlen támadás vagy azzal való fenyegetettség, és ennek megfelelően azzal szemben álló azonnali védelmi cselekmény sem valósul meg.8  A támadásnak csak puszta lehetősége, míg az annak kivédésére irányuló védelmi cselekménynek szimpla eshetősége az, ami fennáll,9  és ennek megfelelően a védekezés csak utóbb, a már aktualizálódott támadás következtében valósul meg.10

A jogos védelem címszó alatt illetett „jogintézménycsoport” ismertetése és elhatárolása vonatkozásában megállapítható, hogy bár a szakirodalomban egyes nézetek szerint a 21. § és a 22. § (2) bekezdése által definiált esetek nem tekinthetők a klasszikus jogos védelem alfajainak11 , ugyanakkor utóbbiak, mivel az előbbi létezése okán értelmezhetők kizárólagosan, továbbá mivel szabályozásuk is ennek alapjaira építkezik12 , így álláspontom szerint úgy kell ezen jogintézményekre tekinteni, mint amelyek az alapesethez viszonyítva azzal speciális-generális viszonyban állnak.13

A megelőző jogos védelem szabályozása és kialakulásának története

A Btk. 21. §-a szerint „Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.”

Az idézett szabályozást eltérő megfogalmazással ugyan, de azonos tartalommal – Európában mondhatni egyedülálló módon14  – a magyar büntetőjogi szabályozásba a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt (a továbbiakban: régi Btk.) módosító 2009. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: módosító törvény) 5. §-a vezette be.15  Ezt megelőzően a jogintézmény létének leginkább az szabott gátat, hogy a védelmi eszközök nem voltak (és továbbra sem) képesek az elhárítás szükségességének a felmérésére, vagyis elvileg jogtalan támadás hiányában is működésbe léphetnek.16  A Btk. a 2009-es törvényszöveget apró változtatásokkal vette át.17

A jogintézmény 2009-es bevezetését a betöréses lopások alacsony felderítési rátája következtében kialakult társadalmi közbiztonsági érzet indokolta.18  Kritikát fogalmaz meg az akkori bírói gyakorlattal szemben Ujvári, aki szerint az önműködő rendszerek létesítőinek a jogtalan támadásokkal szembeni védelem már a 2009-es törvénymódosítást megelőzően, a jogos védelem szabályai szerint megállapítható lehetett volna.19  Ezen álláspont a szakirodalomban is széles körben elfogadott volt.20

Ezzel ellentétben a Kúria által később, a 4/2013 BJE-ben (és a Legfelsőbb Bíróság által a korábbi 15. számú irányelvben) kimondottakra történő utalással, Földvári József a jogos védelem szabályai alkalmazásának, a támadás közvetlenségének hiányára tekintettel a védelmi rendszert alkalmazók esetében való mellőzéséről rendelkezik,21  amelynek a korabeli bírói gyakorlat is megfeleltethető.22  Ezen felfogás kiindulópontját az a véleményem szerint helytelennek tekinthető állásfoglalás képezi, amelynek értelmében a támadásra felkészülés keretében elkövetett cselekmények önmagukban valósítanak meg olyan bűncselekményt – pontosabban fogalmazva annak előkészületét – amelyek vonatkozásában a jogos védelem körébe eső társadalomra veszélyesség hiánya már nem állapítható meg, és amelyre tekintettel így felelősségre vonás alóli mentesülés sem biztosítható. Egyetértek a szakirodalomban is megjelenő azon állásponttal, amelynek értelmében, amennyiben a jogalkotó a megtámadottnak a jövőbeni védekezésre való felkészülési lehetőséget nem biztosít, úgy utóbb a klasszikus jogos védelmi szabályokkal ezt már hiába biztosítja számára, azzal adott esetben már nem tud hatékonyan élni.23

A jogirodalomban24  és a gyakorlatban25  ennek kapcsán kialakult vita, továbbá a jogrendszerben ezáltal keletkezett hézag26  hatására alakította ki a jogalkotó 2009-ben a megelőző jogos védelem intézményét.27  A közrend és közbiztonság szintjét emelni hivatott szabályozás jogpolitika indoka egyértelmű, célja a magánszemélyek általi megvalósítása és ennek megfelelően az erőszakalkalmazási monopóliumnak az állampolgárokra való átruházása, egyes nézetek szerint ugyanakkor egy olyan állami feladatnak minősül, amely az állampolgárokra egyáltalán nem,28  vagy csak kivételes esetekben és szűk körben bízható.29

Véleményem szerint a szabályozásban rejlő ellentmondásosság szolgálhat annak magyarázatául, hogy a szabályozás a gyakorlatban miért tekinthető alkalmazhatatlannak és a probléma látszólag feloldhatatlannak. Bár a külföldi jogrendszerek tételesjogi szabályozása a helyzet hazai megoldása reményében elvben vizsgálható volna, ugyanakkor azokra a kérdéskör kapcsán való kodifikálatlanság a jellemző.30

A megelőző jogos védelem felhívhatóságának feltételrendszere, a jogállamiság és a jogbiztonság fogalma

A Btk. miniszteri indoklása a jogos védelem vonatkozásában31  általában véve a következőképp rendelkezik: „A megtámadott személy akkor jár el jogosan, ha a cselekménye a támadás elhárításához szükséges.” A megelőző jogos védelem tekintetében azonban a védekező mechanizmus működésbe lépése vagy a rendszer létesítése32  szükségességének a vizsgálata, annak képtelenségére tekintettel33 , ugyanakkor nem lehetséges. Összességében bár elmondható az, hogy a szükségesség követelményét a Btk. 21. § vonatkozásában az alábbi követelményrendszer hivatott helyettesíteni, ugyanakkor ennek a kettőnek az egyenértékűsége legalábbis nehezen állapítható meg.

A megelőző jogos védelem keretében büntethetetlenséget csak azon 1) saját vagy mások személyét vagy vagyonát érő jövőbeni támadások megakadályozás érdekében, olyan védelmi eszközöket előzetesen létesítő személyek nyerhetnek, akik 2) a jövőbeni sérelmek elkerülése érdekében minden az adott helyzetben (a 2009-es szabályozás szerint még: tőlük) elvárhatót megtettek. További követelmények vonatkoznak ezen kívül még az általuk telepített eszközökre nézve is, amelyekkel szemben követelmény, hogy azok 3) kizárólag a jogtalan támadónak okozzanak sérelmet, illetve 4) hogy még annak esetében se legyenek alkalmasak halált vagy halált okozó sérülés okozására.34  Negatív követelményként határozható meg – a klasszikus jogos védelemmel összhangban – továbbá az is, hogy 5) a támadásnak mindenkor jogtalannak, ennek megfelelően a büntetőjog által büntetendőnek és ezáltal olyannak kell lennie, amely esetében valamely körülménytől fogva felelősségre vonás alóli mentesülés lehetősége nem áll fenn. A leírtak alapján megállapítható e követelmények egymáshoz viszonyított konjunktív volta.35  A vizsgálat tárgyát képező követelményekről összességükben megállapítható, hogy azokkal a jogalkotó mintegy megosztja a kockázatot a védekező és a támadó között, akként, hogy az előírásoknak nem megfelelően létesített védelmi eszközök alkalmazásakor a védekezőre, míg minden más esetben a támadóra terheli jogellenes cselekménye következményének viselési kötelezettségét.36

Az alábbiakban vizsgálat tárgyát képező nevesített feltételeket egyesével fogom a jogbiztonság szempontjából elemezni, oly módon, hogy azok kapcsán egyidejűleg teljes körűen értékelem majd az azokhoz kötődő bizonyos aggályokat. A jogbiztonság mint alapelv a jogállamiságnak olyan szükséges, de önmagában még nem elégséges feltétele, amely a nemzeti alkotmányokban való deklarációja révén37  megköveteli a jogrendszer szabályainak előzetes kihirdetését, megismerhetőségét, hozzáférhetőségét, a megváltozásukra való kellő felkészülés lehetőségének biztosítását, fentiek révén szavatolja a kiszámíthatóságot, valamint a normák kikényszeríthetőségét, védi továbbá az emberek elvárásait és előmozdítja a polgárok mindennemű és mindenkori egyenlőségét.38

Két olyan problémát kívánok ismertetni, amelyek fenti konjunktív feltételek egyikéhez sem kötődnek igazán. Kérdésként merül fel egyrészt az, hogy miként hat a jogintézmény jelenlegi, illetve általában vett léte az ilyen formában megvalósuló védekezések esetszámaira olyan értelemben, hogy e védelmi rendszerek létesítésére milyen arányban kerül sor valamely vélt jövőbeni támadás megelőzése és milyen hányadban valamilyen múltban történt sérelemnek bosszúból39 , kvázi önbíráskodás formájában remélt megtorlásaként. Mivel utóbbi valószínűsége teljes bizonyossággal ki nem zárható, így véleményem szerint nem volna helyes sem morálisan, sem pedig alkotmányjogilag azon irányvonalnak a büntetőjogi eszköztár kölcsönzésével való pártolása és kitágítása, amellyel az állam az egyéni érdekérvényesítésnek túlságosan tág teret engedne.40

Másrészt ugyancsak jelentős problémát okozhat a kesznyéteni esethez41  hasonló ügyekben az is, hogy a megengedett védekezést minőségében túllépő, emberi élet kioltása vonatkozásában felelősségre vont személyt a bíróság által alkalmazott konzekvencián túlmenően további hátrányok is érhetik a priuszában, mint élet vagy testi épség ellen elkövetett bűntetti bejegyzés következtében, amely ugyanakkor a jogos védelem túllépésére vonatkozó utalást nem tartalmaz.42  Ennek bővebb kifejtését azért nem tartom indokoltnak, ugyanis ez magánál a klasszikus jogos védelemnél is problémát jelent, és ennek megoldását e dolgozattól függetlenül volna célszerű tárgyalni.

A saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzésére való alkalmasság

Az, hogy a Btk. 21 §-a miért csak az individuális jogi tárgyak védelmére biztosít lehetőséget,43  úgy gondolom, alapvetően arra a kiindulópontra vezethető vissza, hogy a társadalomra való veszélyesség absztrakt jellegét44  a jogalkotó nem kívánta a megelőző jogos védelem kiindulópontjának (jövőbeni eshetőség) ugyancsak absztrakt sajátosságával kombinálni, megelőzve így a túlzottan tág jogértelmezés lehetőségét, illetve annak következményeit. A társadalomra veszélyes cselekményeknek a jogintézménnyel védett jogi tárgyak sorából történő kiemelése abból kifolyólag is indokolt, mert az ilyen devianciákkal szembeni állami fellépés valószínűsíthetőbb és sokkal adekvátabbnak tekinthető, mint egy egyéni spekuláción nyugvó mechanikus védelmi cselekmény.45

Ellenérvként ugyanakkor felvethető, hogy a klasszikus jogos védelemhez mérten a megelőző jogos védelemmel szemben nem volna indokolt többletkorlátokat felállítani e vonatkozásban sem.46  Alkalmazási körének ez irányú korlátozása, továbbá a jogbiztonság követelménye vonatkozásában abból a tekintetből vet fel aggályt, hogy a szabályozás túlzott diverzifikációja folytán a jogban egyébként járatlan személyek számára téves jogértelmezést eredményezhet.

A fentiekre tekintettel összességében megállapítható, hogy a szabályozás alkalmazási körét szűkítő határvonal meghúzása indokolt, ugyanis a jogos védelem határainak végletekig történő kiszélesítése eleve célszerűtlen, és ebből kifolyólag a szakirodalomban sem támogatott irány.47

Felhívási vagy kvázi kitérési kötelezettség?

Azon szabály, miszerint a védekező köteles minden, az adott helyzetben elvárhatót megtenni annak érdekében, hogy a védelmi berendezés sérelmet ne okozzon, hivatott leginkább pótolni a megelőző jogos védelem esetében hiányzó szükségességet.48  Magának a feltételnek alapvető problémája az, hogy a jogos védelem esetében hasonló követelményt a törvény nem követel meg.49  Ez ugyanis azon alapvetésből következik, hogy aki jogellenes magatartást tanúsít, köteles minden figyelmeztetés nélkül számítani a törvényben biztosított védekezésre vonatkozó alapjog50  gyakorlásának lehetőségével51  és egyúttal viselni annak kockázatát.52  Az előzetes felhívásra való kötelezés továbbá a védekező eszközök hatékonyságának gyengítésén53  túl a kitérési kötelezettség előírásaként is felfogható, amely azonban a jogos védelem alapesetében nem elvárt követelmény.54  A szükségesség előreláthatóságának hiányát kompenzálandó a berendezés üzemeltetője ezen kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy az mindenkor látható és könnyen, bárki számára értelmezhető legyen, aki a jogtalan támadást a jövőben végrehajtani megkísérli.55  Az adott helyzet elvárhatóságnak való megfelelése esetről esetre, a védekező személyének (tulajdonságaira és személyes adottságaira is tekintettel56 ) és a választott eszköznek a figyelembevételével vizsgálandó.57  Ennek előírását indokolhatja véleményem szerint az, hogy mivel a védelmi rendszert telepítő személy az őt a jövőben érő esetleges támadás eshetőségének a tudatában a hatékony fellépés biztosítása révén egyfajta pozícióelőnybe kerül a támadóhoz képest – amellyel védekezése révén végső soron ő maga válik a (jogszerűen) támadóvá –, amelyet a jogalkotó e kötelezettség előírásával kíván kompenzálni. Ezen jogalkotói elvárás a védelmi rendszert létesítő személlyel szemben már abból kiindulva is honorálható álláspontnak tekinthető, mert a védelmi rendszerek sajátosságaira tekintettel a megelőző jogos védelem esetében a szükségesség fennállta vizsgálatának kizártsága okán egy olyan jogintézmény léte a jogrendszerben, amely a védekező számára aránytalan előnyt biztosít, végső soron a jogbiztonsággal volna ellentétes. A felhívási kötelezettség előírása a gyakorlatban elsősorban nem a védelmi eszközök hatásának gyengítését, hanem a létesítőjüknek a telepítésében rejlő szándékának a feltárását szolgálják oly mód, hogy valamely berendezés működésbe lépéséről elhelyezett figyelemfelhívás mögött az ahhoz kötődő konzekvencia elkerülésének a kívánalma húzódhat meg.58

A felhívási kötelezettség kapcsán egy másik jelentős dogmatikai problémára szeretném felhívni még a figyelmet. A Kúria állásfoglalása szerint, a 4/2013. BJE I/1. pontjának értelmében:

„A 22. § (1) bekezdése szerinti jogos védelem korlátai: […] támadás kiprovokálása megfosztja a védekezőt az elhárítás jogszerűségétől”.

Ebből adódóan a fenti megfogalmazásból egyenesen következik az, hogy e megkötés a jogos védelem további változataira nem vonatkozik. Ezzel ugyanakkor vitatkoznék, ugyanis a probléma forrása véleményem szerint az, hogy vajon egy a védekező által például az ajtórés nyitva hagyásával és nagy értékű értéktárgyak egyidejű elől hagyásával kiprovokált támadás esetében működésbe lépő előzetesen telepített, a támadónak a jogszabályi feltételeknek megfelelő és az ott meghatározott mértékű sérelmet okozó védelmi rendszer létesítője élvezhet-e a támadás kiprovokálása ellenére büntethetetlenséget vagy sem. A Kúria álláspontjának fenti meghatározásából adódóan igen, ugyanis a támadás kiprovokálása csak az alapeset vonatkozásában jelenthet korlátot, és így bár a szabályozás visszaélésekre biztosíthat lehetőséget, annak ellenére, hogy a Kúria egyértelművé teszi jelen pontján a hivatkozott határozatának azt, hogy e korlát kizárólag a klasszikus jogos védelem esetére vonatkozik, a szabályozás struktúrájára tekintettel véleményem szerint ez valamennyi, a jogos védelem körébe tartozó intézményre irányadó. Mivel az itt kifejtett álláspontom szimplán egy a szabályozás jellegének ismeretén alapuló puszta analógia, amely más megközelítésből ellenkezőként is értelmezhető, és ennek megfelelően a szakirodalomban más nézőpont alapján is megközelíthető, úgy gondolom, hogy mindenekelőtt célszerű volna a Kúriának a támadás kiprovokálásának következményeit, a jogbiztonság érdekében egy állásfoglalásában bővebben, erre a kérdéskörre is kiterjedően kifejtenie.

Összességében bár a fenti elvárás kapcsán leírtakra tekintettel az a jogbiztonság szempontjából felvet bizonyos aggályokat59 , amelyek vonatkozásában megfelelő átgondolása indokolt volna, ugyanakkor az világos és logikus elvárásnak tekinthető a jogalkotó részéről, ugyanis csak ennek révén biztosítható maximálisan azon követelmény, amelynek értelmében a védelmi rendszer kizárólagosan azon támadást kifejtő személy részére okozzon sérelmet, akinek cselekménye jogellenes.

A kizárólag a jogtalan támadó részére való sérelemokozás követelménye

A követelmény, amely szerint a védelmi berendezés működésbe lépése kizárólag a jogtalan támadónak való sérelem okozására lehet alkalmas, azt jelenti, hogy minden olyan esetben, amelyben az nem egy jogtalan behatolónak okoz sérelmet, a létesítőjének büntetőjogi felelőssége fennáll, és így önnön védekezésének kockázatát a rendszer létesítője viseli.60

A támadásnak a védekezést61  közvetlenül megelőzőnek és a jogellenesnek kell lennie,62  amely illeszkedik valamely bűncselekmény vagy szabálysértés törvényi tényállásának keretei közé,63  valamint a Kúria értelmezésének megfelelően további ismérvei az intézettség és a közvetlenül fenyegető jelleg.64  A megelőző jogos védelem vonatkozásában azt érdemes kiemelni, hogy intézett, illetve közvetlenül fenyegető támadásról a védelmi rendszer telepítésekor a megtámadott személy vonatkozásában nyilvánvalóan nem beszélhetünk. Ez ugyanakkor problémát nem jelent, ugyanis támadás hiányában annak aktiválódására sem kerül sor és így a rendszer kiépítése puszta felkészülésként,65  nem pedig támadásként értékelendő.66  Figyelembe véve az ilyen rendszerek azon sajátosságát, miként működésbe kizárólag a támadás észlelésekor lépnek67 , így az általuk kifejtett védelem jogszerűsége ebben a pillanatban, nem pedig az ezt megelőző létesítés alkalmával vizsgálandó.68  Ezzel ellentétes azonban annak megítélése, amikor a védelmi rendszer sajátosságaira tekintettel az folytonos működés alatt áll, és amely így támadás hiányában is ugyanúgy alkalmas lehet sérelem okozására, mint annak megvalósulásakor, és amely eszközök telepítése e tulajdonságukra tekintettel eleve jogszerűtlen.

Ezen követelménnyel szemben – logikussága és szükségessége ellenére is – ugyanakkor oly módon mégis aggály fogalmazható meg, hogy nehéz azoknak a vétlen személyek körének a pontos meghatározása, akiknek az esetében, ha a védekező sérelmet okoz, akkor büntetőjogi felelőssége megállapítható.69  Adott esetben ugyanis a magánbirtokot érintő támadásokkal összefüggő bizonyítási nehézségekre is tekintettel a történéseket követően nehéz lehet annak megállapítása, hogy mikortól tekinthető jogellenes támadónak az idegen birtokra tévedő személy. A fenti elvárásról tehát megállapítható, hogy az végső soron a jogbiztonság biztosítása keretében a jogalkotótól elvárt70  világosság, egyértelműség és kiszámíthatóság követelményeivel való össze nem egyeztethetősége okán annak sérelmére vezet.

Az emberi élet kioltására való alkalmatlanság

Amíg a klasszikus jogos védelem alkalmazási körében felmerülhetnek olyan büntetlenséget eredményező esetek, amikor a jogtalan támadást elszenvedő fél csak a támadást végrehajtó személy életének kioltásával lehet képes a saját életének vagy testi épségének a megóvására, továbbá vagyonának a megőrzésére, addig a megelőző jogos védelem esetében ezt a törvény kizárja. Ugyanakkor, bár a kínzás tilalma itt konkrétan nem jelenik meg, a nemzetközi jog normáiból következik,71  hogy olyan védelmi eszköz sem alkalmazható, amelynek működésbe lépése a jogtalan támadón kínzást valósít meg. Mivel erre maga az állam sem jogosult, így erre felhatalmazást sem adhat egyetlen egyénnek sem.72

Az emberi élet kioltására való alkalmatlanságnak a védelmi rendszerek vonatkozásában való elvárása véleményem szerint egyrészt azért szükséges, mert amíg a klasszikus jogos védelem esetében a támadás a sértettet teljesen váratlanul éri, addig a megelőző jogos védelem esetében – ahogyan a jogintézmény neve is jelöli – valamilyen káros (személyi vagy dologi) hatásnak a megelőzéséről van szó, amellyel kapcsolatban megállapítható az annak bekövetkezésében való bizonyos tudat.73  Továbbá a szükségesség ismérveire tekintettel nyilvánvalóan nem állhat fenn olyan szituáció, amelyben egy személy vagy javak ellen megvalósított jogtalan támadás kivédéséhez az annak bekövetkezéséről való tudás birtokában a legkisebb sérelmet74  a támadó életének a kioltása jelentené. Mivel a leírtakra tekintettel a védelmi eszközt létesítő személynek a jogellenes támadóval szembeni, az esetleges jövőbeni támadásra való felkészültsége okán fennálló relatív előnye megállapítható, így a szükségesség követelményének sérelmét eredményezné, amennyiben a jogalkotó számára a támadó életének kioltását lehetőségként biztosítaná. Az eddig kifejtettekből egyenesen következik az is, hogy a megelőző jogos védelem esetében miért eleve és fogalmilag kizárt a klasszikus jogos védelem keretében ismert „túllépés” kategóriája. Túllépésről a megelőző jogos védelem alkalmazása keretében azért nem beszélhetünk, mert ahogyan arra a Kúria a 2013/4 BJE keretében is rámutatott, amennyiben a védekező cselekmény, mégpedig a szándéktól függetlenül – melyről a védelmi rendszerek mechanikus jellegére tekintettel egyáltalán nem is beszélhetünk75  – a testi sértésnél súlyosabb következmény bekövetkezésével, vagyis a támadó életének az elvételével jár, úgy a védelmi rendszer kiépítője esetében emberölés vonatkozásában felelősségének megállapítása indokolt.76

Másrészről az emberi élet kioltására való alkalmatlanság követelménynek a jogalkotó részéről való fenntartásának szükségességét a régi Btk. szabályozásában megjelenő, ugyanakkor mára a jogrendszerből a klasszikus jogos védelem vonatkozásában eltörölt arányosság követelményéből is le lehet vezetni.77

Álláspontomnak megfelelően ugyan – legalábbis a vagyonvédelem esetében – fontosnak tartom e tilalom létét és ezáltal a tulajdonvédelem észszerű korlátok közé szorításának szükségességét, egyetértek azon nézetekkel, amelyek szerint a tilalom olyannyira aláássa a jogintézmény felhívhatóságának a lehetőségét, hogy az a Btk. jelenlegi 21. § egzisztenciája szükségességének a kérdését is felveti.78

A régi Btk. miniszteri indoklása ugyan az emberi élet kioltására való alkalmasság fogalmának értelmezése vonatkozásában némiképp iránymutatást ad, amikor is úgy rendelkezik, hogy: „az emberi élet kioltására alkalmas eszköz lehet bármiféle fegyver, robbanóanyag, de egyéb célt szolgáló eszköz is (például kalapács, csákány)”79 . Ennek kapcsán ugyanakkor Mészáros Ádám nézete az, amely a legjobban megfogalmazza az ebben rejlő jelentős dogmatikai problémát, aki szerint ugyanis: „megfelelő használat mellett szinte bármi lehet az emberi élet kioltására alkalmas”80 . Az emberi élet kioltására való alkalmasság kapcsán azt is érdemes még megemlíteni, hogy azt bár objektív kritériumként kellene vizsgálni, ennek kapcsán a szubjektivitás sem zárható ki maradéktalanul. In concreto ugyanis egy viszonylag ártalmatlan védelmi eszköz működésbelépése is okozhat a rendszer létesítője tekintetében büntethetőséget, ha az általa telepített védelmi rendszer adott támadó vonatkozásában halálos eredményre vezet.81  Ebből adódóan az élet kioltására való alkalmasság vizsgálata esetében mind a konkrét védelmi eszköz sajátosságainak, mind a telepítés konkrét módjának jelentősége van,82  amelyekre tekintettel így objektivitásról már eleve nem beszélhetünk.

Ahogyan azt említettem, a törvényszöveg úgy rendelkezik, hogy megelőző jogos védelmi eszköz alkalmazása egy időben későbbi személy elleni támadás kivédését is szolgálhatja. Az élet elleni támadásoknál azonban – szemben a vagyon elleni támadások kapcsán kifejtettekkel – megindokolhatatlan az élet kioltására való alkalmasság tilalma, tekintettel arra, hogy ez a klasszikus jogos védelem esetében sem elvárt követelmény.83  Emellett szól azon álláspont is, amelyet a Kúria a 4/2013 BJE I/3. pontjában fejt ki, és amely szerint:

„ha a »telepített« védelmi eszköz […] akkor lép működésbe, amikor a védelmi eszköz telepítője maga is jelen van, akkor az aktualizálódott elhárító cselekményt nem a 21. §, hanem a 22. § (1) vagy (2) bekezdése szerint indokolt megítélni.”

A Kúriának ezen álláspontja azért említésre méltó e körben, ugyanis rávilágít a megelőző jogos védelem esetében az élet kioltására való alkalmatlanság megkötésének indokolatlanságára.84  Az előre telepített védelmi rendszerek működésüket tekintve ugyanis önműködőknek mondhatók, és ebből következően létesítőjük távol- vagy jelenléte esetében is önállóan lépnek működésbe, amelyre tekintettel minden esetben egyező szabályozási háttérrel kellene hogy védelmet biztosítsanak létesítőjüknek.85

Az e pontban leírtakat összegezve megállapítható tehát, hogy az emberi élet kioltására való alkalmatlanság követelményének elvárása és az ahhoz kapcsolódó vizsgálat két okból is magában rejti a jogbiztonság sérelmének lehetőségét.86

Jogtalan támadással való szembenálló jelleg

Az aktiválódott mechanikus védekezésnek olyannak kell lennie, amely egy a konkrét szituációban is jogellenesnek minősülő olyan magatartással áll szemben, amelynek vonatkozásában nem áll fenn a cselekmény büntetendőségét kizáró olyan ok, amelynél fogva az már jogszerűnek volna tekinthető.87  Ez esetben természetesen jogtalan támadás hiányában a támadó viseli a kockázatot elv88  alkalmazásával a jogszerűen támadó nem hozható kedvezőtlen helyzetbe, az ugyanis a jogintézmény céljával ellentmondásban állna. Ugyanakkor a vele szemben álló félre sem helyezhető át minden problémától mentesen ugyanezen kockázatnak a viselése, az ugyanis a jogintézmény célját mindenkor, minden esetben nem volna képes szolgálni. Összességében megállapítható, hogy mindkét fél vonatkozásában igazságosnak tekinthető kockázatmegosztási rendszer legfeljebb nagy nehézségek árán – amennyiben az egyáltalán lehetséges – volna megalkotható, így ezen bizonytalan jogi helyzet orvoslásául legfeljebb a Btk. 21. §-ának a jogrendszerből való törlése szolgálhatna, ugyanakkor – a kivételesre a fő szabályt alapítva89  – az általános esetektől vennénk el a jogintézmény felhívhatóságának lehetőségét. Ezzel ellentétben egy a szituációs jogos védelemhez hasonló törvényi vélelem alkalmazásával jelen probléma véleményem szerint orvosolható volna, ugyanakkor ezzel szemben nyilvánvaló ellenérvként hozható fel, hogy nem volna szerencsés a büntetőjog szabályrendszerének további bizonytalansági faktorokkal való bővítése.90

A támadás jogellenességének megállapíthatósága esetén ezen alpont vonatkozásában kell továbbá szót ejteni az azzal szemben álló védelmi cselekmény megvalósulásának idejéről, pontosabban fogalmazva annak a támadáshoz viszonyított azonnaliságáról vagy megkésettségéről és ennek megfelelően az időbeli túllépésnek a kérdéséről és az ehhez kapcsolódó elméleti, de a gyakorlatban könnyen előfordulható nehézségekről. A Kúria 4/2013. Büntető jogegységi határozatára tekintettel megállapíthatjuk, hogy jogos védelmi helyzet csak addig áll fenn, ameddig azzal szemben a jogtalan támadás – objektív értelemben véve91  – megvalósul és azt követően már nem, amire tekintettel az addig jogosan védekező válhat jogellenes támadóvá, ha eredetileg saját védekezésére irányuló cselekményét tovább folytatja. Az időbeli túllépés (praetextus) esetét így írhatjuk le,92  ugyanakkor a Btk. 21. §-a vonatkozásában a magánbirtokra való behatolás révén megvalósuló támadások és a mechanikus védelmi cselekmények jellegzetességeire tekintettel ennek gyakorlati megítélése büntető eljárásjogi szempontból ugyancsak nehézségekkel járhat. A jogos védelmi szituációkra jellemző általános bizonyítási nehézségeken túl két további tényező emelendő ki. Egyrészt azon eszközök, amelyek révén a védekezés realizálódik, nem alkalmasak aktivációjuk szükségességének a felmérésére. Másrészt „gépnek” és embernek az egymással szembenállása vonatkozásában még inkább nehezebb lehet a támadónak a saját jogtalan támadásának feladására irányuló szándékának, illetve annak pontos idejének a meghatározása, és ezzel összhangban annak megállapítása, hogy az azzal szemben álló védelmi cselekményt mikortól és mennyiben tekintjük időben túllépettnek. Ezzel összhangban megállapítható, hogy a védelmi rendszereknek a működésbe lépésük szükségességének a felmérésére való alkalmatlansága azoknak a támadó szándékának a felismerésére való képtelenségéből fakad93 , ugyanis mechanikus jellegük nyomán az emberi támadások szándékát még annyira sem képesek adekvátan megállapítani, mint amennyire egyik ember a másikét. Kérdésként merül fel továbbá az is, hogy távolléte okán miként volna az eredetileg jogos védelmi szituációban cselekvő személy képes az időbeli túllépést megakadályozni és ennek megfelelően az automatizált védelmi cselekményt leállítani.94  Tekintettel ugyanis arra, hogy egy gépi eszköz az aktiválódása szükségességének kérdésében megfelelő döntést hozni nem tud, így a fizikailag lehetetlent várnánk el azzal, ha távolléte ellenére a védekezőtől elhárító magatartás tanúsítását remélnénk. A leírtak nyomán látnunk kell, hogy olyan szituációkban, ahol az eredetileg támadó a vele szemben megvalósuló védekezés eredményeként védtelenné válik és e védelmi cselekmény továbbra sem szűnik meg, az eredetileg megtámadott praetextus folytán jogellenes támadóvá lesz és ezzel összhangban felelősségének megállapítása indokolttá válik. Büntető anyagi jogi szempontból azonban kérdésként merül fel, miszerint szándékosnak vagy gondatlannak minősítjük a védekező személynek betudható eredményét. Véleményem szerint ilyen szituációban fogalmi lehetetlenség volna a szándékosság akárcsak eshetőleges formájának is megállapítása, ugyanis időbeli túllépése reális lehetőségével a rendszer létesítésének pillanatában a jövőbeni támadásra felkészülő nyilvánvalóan nem számolhat.95  Ilyen helyzetben elképzelhetetlen az, hogy az eredetileg megtámadott kívánja jövőbeni támadójának halálát, akkor ugyanis a jogos védelem nem volna alkalmazható, tekintettel arra, hogy legalább szándékos emberölés kísérletéért volna felelősségre vonható. Dolus eventualis megállapítása ilyen szituációban ugyancsak nem lehetséges, hiszen védelmi rendszerét a jogszabálynak megfelelően alakította ki és ennek megfelelően megtett mindent annak érdekében, hogy azzal másnak sérelmet ne okozzon, így esetlegesen egy ilyen következménybe való belenyugvása nem feltételezhető, sőt nem is értelmezhető. Gondatlansága megállapítása vonatkozásában ugyanakkor szintén merülnek fel nehézségek. Tudatos gondatlanságot a jövőbeni támadásra való felkészülés jellegére, továbbá a támadó szándékának és a támadás konkrét körülményeinek felmérése lehetetlenségére tekintettel nem feltételezhetünk, ugyanis a történések eredményének reális előrelátási képessége a rendszer létesítésekor nyilvánvalóan kizárt. Hanyag gondatlanság abból kiindulva ugyancsak nem lehetséges, hogy a megtámadott a 21. § teljesítése körében megtett mindent, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy sérelmet másnak a támadón kívül – és a már „lefegyverzett” támadó is ilyennek minősül – ne okozzon.

A leírtak alapján úgy gondolom, hogy a megelőző jogos védelem feltételrendszerének ezen alpontban tárgyalt kitétele fennállásának a megkövetelése szükséges, ugyanakkor problémáktól egyáltalán nem mentes eleme, amire tekintettel annak jövőbeni fenntartása, a szabályozás jövője tekintetében legalábbis kérdéses.

A megelőző jogos védelem intézményében rejlő problémák és azok lehetséges megoldásai

A korábban leírtakra tekintettel megindokolhatatlannak tartom a Btk. 21. § szabályozásának jelenlegi formában történő fenntartását, annak kettőségére, önellentmondásosságára és a jogbiztonságot fenyegető jellegére96  tekintettel. A jogbiztonság megköveteli a jogrendszertől a kiszámíthatóságot, így annak hiánya, mivel jogbizonytalanságot eredményez, alkotmányosan aggályos,97  és a jogállamiság eszmeiségével és a jogalkotásnak az Alkotmánybíróság által kimunkált követelményeivel ellentétes.98  Erre tekintettel, mivel a Btk. 21. §-ának nem csak a kihasználatlansága, pontosabban a kihasználhatatlansága és alkalmazhatatlansága a probléma, hanem a jogintézmény által szült szituációknak a fenti eszményekkel és követelményekkel való össze nem egyeztethetősége, így e probléma orvoslása és a bizonytalan jogi helyzet megszüntetése mihamarabb indokolt és szükséges lépés volna a jogalkotó részéről. A szabályozásban rejlő, az előzőekben részletesen is ismertetett nehézségek ismeretében azt a következtetést vonhatjuk le, mely szerint egy a jogos igényeinek érvényesítése érdekében eljáró polgárt avégből állítunk a vádlottak padjára, mert ő egy a társadalom által is jogosnak vélt szituációban önnön magát és javait, ezt meghaladó ártó szándék nélkül védeni kívánta. Hiába valósítja meg e személy a korábban már idézett szavakkal a „társadalom védekezését”99 , esetében ez mégsem büntetlenséget, hanem bűnösséget von maga után jogtalan támadójával szemben, akit a jog e körben favorizál. Az ilyen megszorító jellegű jogértelmezésről elmondható továbbá az is, hogy az a szigorító analógia tilalmára tekintettel végső soron a nullum crimen sine lege, és a nulla poena sine lege elveivel volna ellentétes.100  Úgy vélem, hogy ezen elvből kiindulva, ahogyan bűnösség kérdésében is csak konkrét, az adott cselekmény történeti tényállásához illő egzakt jogszabályi rendelkezés alapján dönthetünk, úgy az alóli mentesülés vonatkozásában is kizárólag hasonló körülmények fennállása esetén foglalhatunk állást, melynek jelenlegi szabályozásunk ugyanakkor a korábban leírtak okán nem felel meg.101

A szabályozásról való vélekedésem megegyezik azon általános szakmai állásponttal, amely szerint az jelenlegi formájában nem tartható fenn, ugyanakkor az abban rejlő problémának a feloldása egy puszta politikai kérdésnél komplexebb, ugyanis Gellér Balázs szavaival élve ilyen esetekben „abszolút jogok ütközésével” állunk szemben.102  Gellér az emberi méltóságról mint a jogrendszer egészét alapjaiban véve átható, olyan egyetemes értékről emlékezik meg, amely mindannyiunk számára (így a megtámadott és támadója esetében is) ugyanolyan mértékben biztosítandó, és e követelménynek valamennyi jogszabályunknak meg kell felelnie.103  Kérdéses ugyanakkor, hogy a jelenlegi Btk. 21. § esetében ez mennyiben tekinthető egyenlő arányban biztosítottnak, mind a támadó, mind a védekező és mind a társadalom egésze vonatkozásában.

A jogintézmény megfelelő megreformálásának érdekében a következőkben különböző megoldásokat azok egyidejű kritikájával kívánok megismertetni.

A jogos védelem rendelkezéseinek a személyes védekezés eseteire való korlátozása és a védelmi berendezések létesítésének pönalizálása

Ezen a szakirodalomban Mészáros Ádám által is támogatott megoldásnak104  a jogalkotó részéről való választása esetén célszerű volna annak egyértelműsítése, hogy védelmi rendszerek telepítése tilos és büntetendő. Mindez természetesen nem akadályozná meg az állampolgárokat személyi és mindinkább tulajdonvédelmi célzattal telepített riasztó- és egyéb figyelmeztető eszközeik létesítésében, csupán abban, hogy felmérhetetlen következmények okozására is képes védőberendezéseket létesítsenek, ez utóbbiak ugyanis nem lehetnek a közbiztonság megteremtésének mint állami feladatnak hatékony eszközei.105  A jogintézmény jogpolitikai céljáról való lemondásával együtt járó hátránya ellenére, jogbiztonsági szempontból e megoldás kifogásolhatatlan volna, ugyanis mindenkor megszüntetné a jelenleg a szabályozás kiforratlansága miatt fennálló jogbizonytalanságot.106

Ellenérvként vethető fel a megoldással szemben, hogy a megtámadott személy pozíciójának a gyengítése nyomán, az ellenkező oldalon a támadók vonatkozásában cselekvőségi hajlandóságuk növelése révén célpontjaikat kiszolgáltatottabb helyzetbe taszítva, a fenti változtatással kedvezőtlen hatást érnénk el107 , mindennek ellenére összességében megállapíthatjuk, hogy kiszámíthatósága okán ez a megoldás volna a jogbiztonság szempontjából a legmegfelelőbb.108

A Btk. 21. §-ának a törvényből való törlése és a joggyakorlatban a klasszikus jogos védelem keretében történő kiépítése

Erre tekintettel, ha a joggyakorlat a Btk. 22. § (1) bekezdése keretében védelmet tudna biztosítani e személyeknek, úgy a 21. § vonatkozásában megnyilvánuló szabályozás feleslegessé váló diverzifikációja felszámolható volna.109

A probléma megoldásának a bírói gyakorlatra bízásával kapcsolatban ugyanakkor, annak szokásjogi jellegére tekintettel, úgyszintén jogbiztonsági és ezáltal alkotmányossági aggályok volnának felvethetők. A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveire tekintettel ugyanis tilos mind a határozatlan büntetőtörvény alkalmazása, mind a bíró alkotta jognak a fenntartása.110

A szabályozás megváltoztatása az arányosság követelményének beiktatásával

Ennek megfelelően, ha a támadással szembeni arányos védekezés nem volna megállapítható, akkor az a védelmi rendszer létesítője vonatkozásában felelősségre vonást, míg ellenkező esetben a büntethetőséget kizáró ok fennállta okán a felelősség alól mentességet eredményezne. Az arányosságot a védelmi rendszerrel kivédeni kívánt jogtalan támadás védett jogi tárgyra való irányultsága és a berendezés által okozott sérelem vonatkozásában, a régi Btk.-nak megfelelő rendszerben kéne felállítani és vizsgálni.111  Ebben az esetben tehát az emberi élet kioltására való alkalmasság vizsgálatát a támadó és a védekező cselekmények arányosságának a vizsgálata helyettesítené. Célszerűsége ennek a megoldásnak abból adódna, hogy az a támadó és a védekező személy vonzatában is kedvező volna a kockázattelepítés tekintetében.

Figyelembe véve, hogy a támadás a védett jogi tárgyra való irányultságának megállapítása in concreto nehézséget okozhat112  és a körülményekre tekintettel – ahogyan Belovics Ervin is fogalmaz113  – lehetetlen követelményt támaszthat, így összességében ezen állásponttal szemben kritikaként fogalmazható meg azon jogbizonytalanságot eredményező helyzet, amelyben a támadó fel sem ismerhető (és adott esetben nem is rekonstruálható) szándéka dönt az arányosság és így végső soron a büntethetőség kérdésében.114  A kritika alapját az képezi, hogy a védekezőtől nem várható el az, hogy saját tevékenységét egy más személy által a jövőben megvalósítandó célzatát tekintve felismerhetetlen magatartáshoz igazítsa115  és bár e gondolatával egyet is értek, ugyanakkor úgy vélem, hogy a bírói gyakorlat által kimunkált, nem a támadó szándékára, hanem a támadás lehetséges következményeinek felismerésére alapító arányossági vizsgálat116  alkalmazásával a szabályozás a jogbiztonságra gondot nem jelentene.

Nézetem jogos kritika tárgyát képezheti annak vonatkozásában, hogy az arányosság megkövetelésével a jogalkotó a védekező támadással szembeni fellépési lehetőségeinek körét önkényesen szűkíti azáltal, hogy a jogalkalmazót „kvázi-objektív” mérlegelés elé állítva széttartó joggyakorlat kialakulása előtt nyitja meg a lehetőséget.117

Ugyanakkor azon általános tételből kiindulva, amely szerint hatékony büntetésül az szolgálhat, ami a bűnhöz minél szorosabb időponthoz kötődik,118  erre tekintettel, mivel jelen megoldással ugyancsak fennállna annak lehetősége, hogy meghatározott esetekben az előre telepített önműködő rendszerek által kifejtett védekezés az azzal szemben álló támadások azonnali megtorlásának lehetőségét megteremtse, e megoldás ilyen viszonylatban előnyösnek minősül.

A támadó élete kioltásának megengedése

Radikális változtatást jelentene a jelenlegi szabályozás vonatkozásában az, ha a jogalkotó minden szituáció vonatkozásában jogszerűnek minősítené a védelmi rendszert létesítők cselekményét, a jövőbeni jogtalan támadóik életének kioltása vonatkozásában. Ezen megoldással a jogos védelmi szabályoknak az egyes nézetek szerinti indokolatlan diverzifikációja119  oly módon szűnne meg, hogy a megelőző jogos védelmi szabály a klasszikus jogos védelmi szabály mintájára módosulna és büntetlenség biztosítására – a fent írtaknak megfelelően, sajátosan vizsgált – szükségességének a fennállása esetén volna felhívható. Abból kiindulva, hogy az ilyen szituációkban a jogtalan támadók emberi méltóságukat a támadás kifejtése nyomán feladják, a jog e tekintetben egy egyenlőtlen helyzetbe beavatkozva volna képes a megtámadott számára mindenkor egy a társadalmi megítélés szempontjából igazságos és a jogrendszer alapelvét (azaz az emberi méltóság tiszteletét) egyaránt szolgáló védelmet biztosítani.120

Nyilvánvaló ellenérvül szolgálhat a jogos védelem kereteinek ilyen tágan való meghatározásával szemben ugyanakkor az, hogy a jogintézmény így speciális, eseti jellegét elveszítve gyakortább kerülne alkalmazásra, mely révén hiába volna a jelenlegi 21. § alkalmasabb a már említett jogpolitikai célkitűzés megvalósítására, az az állami büntető igazságszolgáltatástól az egyéni jog és érdekérvényesítés irányába vezetne minket vissza, amellyel a tágan megszabott jogszabályi keretek folytán ugyancsak a jogbiztonság követelménye sérülne.121

A védelmi rendszerekre vonatkozó technikai részletfeltételek önálló jogszabályban való rögzítése és (esetlegesen) egy előzetes szakhatósági engedélyezési rendszer bevezetése

Az előbbiekkel ellentétben a Btk. szabályrendszerének átdolgozása nélküli megoldásul szolgálhatna egy, a szakirodalomban Mészáros Ádám nevéhez köthető módszer, amellyel önálló törvényben kerülnének meghatározásra azok a technikai részletfeltételek, melyek a Btk. szabályozásával összhangban meghatároznák azokat a konkrét feltételeket, amelyek mellett megfelelő védelmi rendszerek volnának létesíthetők.122  Ehhez kapcsolódóan Mészáros álláspontjához igazodóan esetlegesen még egy előzetes szakhatósági engedélyezés bevezetése is megfontolandó volna a javasolt jogszabály rendelkezéseinek minél teljesebb körű biztosítása érdekében,123  amely ezen túlmenően a védelmi rendszereket létesítők vonatkozásában is előnyökkel járna oly mód, hogy védekezésük teljes jogszerűsége tudatában erősítené meg őket. Ezen megoldás abban a tekintetben jelentené az előbbi alpontok során tárgyaltak közül a legjobb megoldást, hogy az sem a támadó, sem a védekező vonatkozásában nem vezetne olyan kockázat viselésének a telepítésére, amely a szituáció sajátosságaiból következően, mind erkölcsileg és jogilag, nyilvánvalóan az alkotmányos büntetőjog alapvető elveivel volna ellentétes.

Bár ebből következően ez a megoldás látszólag tökéletesnek és ezáltal a jogalkotás által is követendőnek tűnhet, elvi szinten való egyetértésem kifejezése mellett is rá szeretnék világítani az ebben rejlő lehetséges gyakorlati problémákra. Ugyan egy ilyen szabályozás valóban alkalmas volna arra, hogy a védelmi berendezéseket létesíteni kívánók kizárólag az élet kioltására alkalmatlan eszközöket telepítsenek, azonban két ponton is felmerülhetnek bizonyos nehézségek. Egyfelől még előzetes, a specifikált jogszabályi kritériumokat érvényre juttató szakhatósági engedélyezés ellenére is előfordulhatnának olyan esetek, amelyek következtében a védelmi rendszerek aktivációja hatására a jogtalan támadó in concreto mégis életét vesztené. Problémát az ezzel összefüggő történések következményeivel kapcsolatban álló büntetőjogi felelősség kérdése jelentene. Ilyenkor a védekezőre a büntetőjogi jogkövetkezmények viselésének a terhe nyilvánvalóan nem telepíthető, ő ugyanis a jogszabályi feltételeknek és adott esetben szakhatósági engedélynek a birtokában járt el. Ugyanakkor a támadó, még akkor is, ha támadás jogtalan, akkor sem hozható olyan helyzetbe, amelynek következtében saját támadásának következményeit oly mód kéne viselnie, amellyel a vele szemben álló számára úgy biztosítanának a büntetőjogi felelősségre vonás alól védelmet, amely a Btk. rendelkezéseivel nem áll összhangban. A felelősség tehát a szemben álló felekre igazságosan nem telepíthető, ugyanakkor a jogellenesen bekövetkezett halálos eredmény sem állhat fenn felelősségre vonás hiányában. Felmerülhet magának a szakhatósági engedélyezést végző szervnek vagy alkalmazottjának a felelőssége, amely utóbbit én arra tekintettel utasítanék el, hogy egyetlen ilyen szakembertől sem várható el, hogy legnagyobb gondossága és szakértelme mellett is láthassa egy a fenti szituációhoz hasonló előre láthatatlan eredmény bekövetkezését, amelyből adódóan – a szándékos vagy súlyos gondatlanság esetét ide nem értve – méltánytalan volna a felelősség rá való telepítése. A szakhatósági engedélyezést végző szerv felelőssége a következményekért, bár jó megoldásnak tűnne, kérdés, hogy annak az államhoz való kötődése nyomán miként volna felelősségre vonható. Bár kártérítés formájában való jóvátétel elvben elképzelhető, ugyanakkor annak a kioltott emberi élettel való egyenlősége, illetőleg arányossága már vitatható és sok tekintetben problémás volna. Másfelől a jogszabályi feltételeknek megfelelő, adott esetben szakhatósági engedéllyel is bíró védelmi rendszerek vonatkozásában is fennállhat annak reális esélye, hogy azt létesítőjük átalakította és az ebből kifolyólag vált alkalmassá az emberi élet kioltására. Bár természetesen e körben sem szeretném a kivételest fő szabálynak tekinteni,124  a lehetőség fennállta okán célszerűnek tartom az e problémára való figyelemfelhívást. Nyilvánvaló, hogy ilyen esetekben a védelmi rendszer létesítőjének – amennyiben az engedélyezést követő átalakításra akként került sor, hogy az eszköz az emberi élet kioltására alkalmassá válik – büntetlenség a Btk.-val összhangban már nem biztosítható, és felelősségre vonása indokolt. Elméletben ez problémát nem jelent, ugyanakkor az átalakítás tényének bizonyítása a gyakorlatban már nehézségekkel járhat.

Összegzés

A lakosság biztonságérzetének javítása érdekében125  a magyar jogrendszerben kialakított megelőző jogos védelmi szabályozás a jelenlegi formájában véleményem szerint nem alkalmas a szabályozás egyébként legitim társadalom- és jogpolitikai célkitűzéseinek biztosítására, mivel gyakorlati megvalósulására csak nagyon szűk keretek között van lehetőség.126  Bár az állam a jogintézménynek a jogalkotó által való létesítésével mondhatni a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére és felderítésére való alkalmatlanságát ismerte el, amelynek keretében az egyéneknek önálló erőszak-monopóliumot próbált biztosítani, a jogintézmény felhívásának kereteit olyan szűken szabta meg, hogy a szabály alkalmazhatatlanná, a cél megvalósíthatatlanná,127  a jogintézmény léte pedig gyakorlatilag szükségtelenné,128  de legalábbis megkérdőjelezhetővé vált.129

Mindezek ellenére a szabályozásnak a jogrendszerben való létére mégiscsak lehet olyan formában szükséges elemként tekinteni, hogy az, mintegy fordított szituációt leképezendő, bűncselekmény megvalósulása kizárása révén képes jövőbeni támadások elhárítására védelmi lehetőséget biztosítani.130  Véleményem ennek megfelelően az, hogy bár a jogintézmény jelenlegi formájában nem tartható fenn, azonban megfelelő gyakorlati, valamint elvi szempontból megreformálása révén, a szabályozás mögött meghúzódó társadalmi igényekre tekintettel jogrendszerbeli léte összességében szükségszerű.

Az, hogy ezt a dilemmát a jogalkotó hogyan kívánja majd orvosolni és a szabályozást fenntartani vagy megváltoztatni a jövőben, az egyelőre megjósolhatatlan. Ha a végső megoldást az általam ismertetett javaslatok nem is foglalják magukban, összességében úgy gondolom, munkám alkalmas lehet arra, hogy a jogkövetőket, a jogértelmezőket, valamint a jogalkalmazókat és ennek eredményeként a jogalkotót ezen problematikus helyzet feloldására sarkallja.

Varga Zoltán Gábor, ügyészségi fogalmazó, Budakörnyéki Járási Ügyészség


Your browser does not support the canvas element.