Az egyes jogágak elkülönülése nem új keletű jelenség, tulajdonképpen a kodifikált, írott jog megjelenésével egyidős.

A büntetőjog és a magánjog mint jogág, alapjaiban tér el egymástól. Míg a büntetőjog vertikális – alá-fölé rendeltségi – jellegű, addig a magánjog horizontális – mellérendelt – jellegű kapcsolatokat hordoz magában.

Noha éppen a fentiek okán a magánjog és a büntetőjog rendszertani elkülönítése indokolt és okszerű, emellett – vagy ennek ellenére – számos jogi kategórián, terminuson osztozik a két jogág. Ezen terminusok közül az egyik legszembetűnőbb fogalmi eltérése mentén, a kárfogalom kérdésének komparatív vizsgálatát kívánom elvégezni jelen tanulmányban.

Parttalan lenne valamennyi közös, érintkező fogalmat elemezni, ezért jelen írás tárgyát kizárólag az alapfogalmak képezik, amelyekkel az igazságszolgáltatás mindkét jogterületen találkozik, ezáltal képes érdemi kérdéseket generálni. A nemzetközi kitekintés szintén szétfeszítené a tartalmi kereteket és a terjedelmi korlátokat, így a tanulmány kifejezetten a hazai dogmatikára és jog-gyakorlatra koncentrál.

A büntetőjog és a polgári jog kárfogalma

„Felelősség”

A felelősség hétköznapi fogalmában elkülönül a valamiért és a valami miatti felelősség. Előbbi egy céllal való egyetértést és az annak érdekében való elköteleződést jelenti: például a szülő felelősséget érez a gyermekeiért, a munkáltató felelősséget érez a beosztottjai létbiztonságáért, vagy épp a sofőr felelősséget érez az autóban utazó barátai testi épségéért.

A valami miatti felelősség egy cselekedet vagy mulasztás következményét jelöli. Ez lehet erkölcsi, politikai, de jogi fogalom is.

Az erkölcsi felelősség a tágabb vagy szűkebb közösségben érvényesülő erkölcsi követelményekbe ütköző magatartás vagy mulasztás miatti negatív értékítélet és a kapcsolódó következmények viselése.¹

A Magyar Értelmező Kéziszótárt felütve a szó köznapi értelmét tekintve következő definíciót találjuk:

„Felelősség (főnév)

Erkölcsi, jogi vagy hivatalos kötelezettség, amelynek alapján valaki, valamely testület vagy közösség valakiért vagy valamiért felelős, számot adni tartozik.”²

Fontos kiemelni, hogy a társadalmi felelősségtől élesen elkülönül a jogi felelősség, hiszen az kizárólag a jogi normáknak való megfelelést jelenti, a morális tartalom csak közvetetten, elvontan érvényesül ebben a körben. A jogi felelősség egy jogszabály által vagy egy jogszabályban betartandónak nyilvánított erkölcsi norma³  által tiltott magatartás miatti, vagy egy jogszabály vagy erkölcsi norma által előírt magatartás elmulasztása miatti, jellemzően jogkövetkezménnyel (az esetek többségében szankcióval) járó helyzetet jelöl.⁴

Elmondható, hogy a felelősség jogi fogalomként az absztrakció magasabb szintjén differenciálódott a különböző fogalomrendszerek létrejöttével. Király Tibor szerint a jogi felelősség alapvetően az a jogi konstrukció, amely összeköti a jogi tényt, ügyletet, magatartást a szankcióval.⁵  Bihari Mihály koncepciója a jogi felelősségről akként határozható meg, hogy „[a] felelősség [egy] negatív tartalmú értékviszony”, társadalmi rosszallás, amely alapján az egyén számára szankcióviselési, helytállási kötelezettség keletkezik.⁶

A jogi felelősséget további kategóriákra, alkategóriákra szükséges osztani, amelyeket tanulmányom későbbi részében egyenként kívánok részleteiben elemezni.

Eörsi Gyula szerint „[a] felelősséget társadalmi értelemben valamely felróha-tóan elkövetett társadalomra veszélyes magatartás váltja ki. A felelősség a társadalom nevelő funkciójának az a része, amely represszióval reagál a társadalomra veszélyes magatartásokra.”⁷

Mind a magánjogi, mind a büntetőjogi értelemben vett „társadalomra veszélyes” – vagyis káros, kedvezőtlen hatásokat eredményező – cselekményeket a jogalkotás azáltal igyekszik kiküszöbölni, hogy azokat jogellenessé nyilvánítja, illetve kikényszeríthető szankciókat határoz meg és tesz lehetővé. A jogalkotás az ilyen magatartásokra irányuló szabályozások részleteivel volt képes kialakítani a ma is hatályos felelősségi rendszereket, a kialakult jogi felelősség szabályait.

A felelősség általánosságban egységes, társadalmi és jogi normáknak való állandó alávetettséget, a normák megsértésének jogkövetkezményét és a szankcionálás lehetőségét jelenti és foglalja magában.⁸

A jogi felelősség kizárólag a jogi normáknak való megfelelést jelenti, tehát morális tartalom csak közvetetten érvényesül. Itt utalnék a büntetőjogban sűrűn alkalmazott és elvi jelentőségű „társadalomra veszélyes” kategóriára, amely a káros, kedvezőtlen hatásokat eredményező és büntetőjogi szempontból szankcionálható és szankcionálandó cselekményekre vonatkozik.

A jogi felelősségen belül megkülönböztethetünk magánjogi – így polgári jogi, munkajogi, agrárjogi – közigazgatási jogi, szabálysértési, valamint büntetőjogi⁹  felelősséget.

Generális fogalom-meghatározás mellett tehát elmondható lehetne, hogy a felelősség velejárója – a normákhoz kötöttség mellett – az abból fakadó kötelességek megszegésével vagy elmulasztásával okozott hátrányos, kedvezőtlen helyzet, eredmény orvoslásának a kötelezettsége is, a jogi felelősség szabályozási rendszere azért e kijelentésnél árnyaltabban, komplex módon reagál az ilyen helyzetekre.

Összegezve a fentieket, tehát a jogi felelősség egy jogszabály által vagy egy jogszabályban betartandónak nyilvánított, erkölcsi norma által tiltott magatartás miatti, vagy egy jogszabály vagy erkölcsi norma által előírt magatartás elmulasztása miatti, jellemzően jogkövetkezménnyel (az esetek többségében szankcióval) járó helyzet jelöl.

Aggálytalanul kijelenthető: a büntetőjog és a polgári jog felelősségi rendszere alapjaiban tér el egymástól, így észszerű módon a kárfogalmuk sem feltétlenül lesz, lehet azonos.

Számos esetben találkozunk ugyanakkor – a különbözőségek ellenére – utaló szabályokkal, polgári jogi kategóriák büntetőjogba történő átemelésével, amelyek az esetek nagy részében értelmezési, alkalmazási nehézségekhez vezethetnek.

A jogi felelősség szétválásának okai, a büntetőjogi és a magánjogi felelősség sajátosságai¹⁰

Noha kijelenthető, hogy a jogellenes magatartások és cselekmények minden esetben valamely alapjog vagy alapjog jellegű jogosultság sérelmét okozzák, a büntetőjogi és magánjogi felelősség fogalmai között mégis egy igen erőteljes határvonal húzható, illetve a két jogághoz kapcsolódó jogkövetkezmények, szankciók is élesen elkülönülnek, eltérnek egymástól.

A különbségtétel oka abban keresendő, hogy az eltérő jogsértésekre, jogellenes cselekményekre adott közhatalmi, jogalkotói, igazságszolgáltatási reakciók iránya eltérő funkcionális tartalommal bír.

„Még mielőtt a büntetőjogi és magánjogi felelősség teljes szétválása befejeződött volna, az utóbbin belül megkezdődött egy újabb differenciálódási folyamat. Fokozatosan elkülönült egymástól a polgári jogi, a munkajogi és az agrárjogi felelősség. Számos további jogág (pl. a közigazgatási jog, a nemzetközi jog) gazdagodott speciális felelősségi szabályokkal. Az egyes jogágak eltérő jellegű magatartásokat rendeznek, így a jogági felelősségek eltérő súlyú jogkövetkezményekkel járnak.”¹¹

A büntetőjog – így a büntetőjogi felelősség – központi elemét a Btk. 79. § szerinti büntetési célok, tehát a társadalom védelme, valamint a generális speciális prevenció jelenti¹² , nyilvánvalóan a büntetőjogi felelősség megállapításának feltételei megvalósulása esetén.

A büntetőeljárás során a kártérítés, kártalanítás, vagyis a jóvátétel valamely módja csak szekunder jelleggel jut szerephez. A kártérítésnek ugyanis szinte kizárólag az egyes büntetések vagy intézkedések alkalmazása körében van relevanciája, tehát nem a büntetőjogi felelősség megállapításának vagy esetlegesen a (büntetőjogi) szankció elkerülésének lehetőségét teremti meg.¹³

Meg kell jegyezni, hogy a büntetőjog területén, így az egyes bűncselekmények tekintetében a szoros értelemben vett jóvátétel – „kártérítés”, vagyis a polgári jogi igény – kizárólag akkor merülhet fel, ha a bűncselekmény valamilyen – vagyoni vagy nem vagyoni¹⁴  – kárt okozott, esetlegesen tényállási elemként, eredményként szerepel a törvényi tényállásban.

Szükséges azt is kiemelni, hogy e – bűncselekménnyel okozott – károk megtérítésére már nem a büntetőjog biztosít eszközt, ugyanis csak jogalapot, végrehajtható határozatot ad a sértettek kezébe, amellyel polgári bíróság előtt érvényesíthetik igényeiket.

A büntetőjogban tehát a „kártérítésnek” szinte kizárólag az egyes büntetések vagy intézkedések alkalmazása – tehát a büntetéskiszabás – körében van relevanciája, nem a büntetőjogi felelősség megállapításának vagy esetlegesen a (büntetőjogi) szankció elkerülésének lehetőségét teremti meg – ide nem értve a tevékeny megbánás Btk. 29. § (1) bekezdése szerinti esetét, amely büntethetőséget megszüntető okot képez. Szükséges megjegyezni ugyanakkor, hogy ezzel szemben a Btk. 29. § (2) bekezdése szerinti tevékeny megbánás a büntetéskiszabás körében jelentőséggel bír, noha a korlátlan enyhítés ebben az esetben sem alanyi jog, hanem az adott ügyben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó lehetőség.

A büntetőeljárás során a „kártérítés” önkéntes formája, tehát a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése a büntetés enyhítése, mellőzése körében vizsgálandó, valamint enyhítő körülményt¹⁵  képez a büntetéskiszabás során.

A büntetőjogi felelősség és következményeinek jellegzetességeivel szemben a magánjogról az mondható el, hogy noha tartalmaz bizonyos preventív elemeket, a felelősségi rendszer középpontjában a szankció, a személyi és vagyoni sérelmek körének általános jogkövetkezménye, a kártérítés áll. A kártérítés a pedig a reparációt, a kompenzációt juttatja érvényre abban az esetben, ha káresemény következett be.

Látnunk kell azonban, hogy a két jogterület eltérő szabályrendszere és komplexitása ellenére, egymás nélkül nem feltétlenül lennének működőképesek. A büntetőjog és magánjog felelősségi rendszerének együttes hatása egyértelműen arra enged következtetni, hogy egymás komplementerei, így a jogrendszerben komplex védelmet képesek nyújtani. A két jogterület egymást kiegészítő jellege az Alaptörvényben is deklarált és egyéb (alap)jogok garanciáit biztosítja.

Összegezve tehát, a magánjogi és büntetőjogi felelősség közötti alapvető eltérések oka abban keresendő, hogy az igazságszolgáltatási reakciók iránya eltérő funkcionális tartalommal bír.

A büntetőjogi felelősség bűnösségen alapuló, objektív felelősségi rendszer, melynek központi eleme a Btk. 79. §-ban meghatározott speciális és generális prevenció, illetve a társadalomvédelem. A kár/vagyoni hátrány vs. bűncselekmény káros hatásai elkülönülnek. A kvázi „kártérítés”, a jóvátétel csak szekunder jellegű. A polgári jogi igény elbírálása tekintetében pedig elmondható, hogy a kártérítésre csak jogalapot ad a büntetőjog, az elbírálás a polgári jogra tartozik.

A büntetőjogi objektív jellegű felelősséggel szemben a magánjogi felelősség vétkességen, felróhatósági alapokon nyugvó felelősségrendszer, ahol helyenként kivételes jelleggel megjelenik a mögöttes helytállási kötelezettség.¹⁶  Szemben a büntetőjoggal, csak néhány preventív elemet tartalmaz, központi eleme pedig maga a kár, a kártérítés, a reparáció, valamint a kompenzáció.

A polgári jog kárfogalma

„Az 1959. évi Ptk. megoldása az egységes, felróhatósági alapú kárfelelősségi rendszer volt. Az egységes szabályozási megoldás gyakorlati előnyének volt mondható, hogy a szerződésszegési és a szerződésen kívüli károkozási tényállások között esetleg felmerülő elhatárolási kérdéseknek nem volt igazán jelentősége, illetve gyakorlati következménye. A jogalkotó az új magánjogi kódexben, a Ptk.-ban azonban új alapra helyezte a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályozását, és eltérő szabályokat állapított meg a kimentés rendszerére, valamint a megtérítendő károkra. E két alapvető változtatáson kívül a Ptk. megtartotta a kártérítési felelősségi jog egységét.”¹⁷

Ahogyan már említettem, a polgári jogi felelősségi rendszer középpontjában a szankció, a személyi és vagyoni sérelmek körének általános jogkövetkezménye, a kártérítés áll. A kártérítés a pedig a reparációt, a kompenzációt juttatja érvényre abban az esetben, ha káresemény következett be.

A kártérítési jog mint a magánjog büntetőjogaként is emlegetett intézmény kettős kihívással küszködik. Egyfelől múltbéli eseményt vizsgál (károkozás), másfelől a jelenben, illetve a jövőre nézve kell helyreállítania a jogsértés előtt fennállt állapotot. Így valójában a kártérítési jog több időbeli síkot kapcsol össze, amely egyfajta időutazásra hívja elemzőjét.¹⁸

A polgári jogi felelősség két legjellegzetesebb sajátossága a jogkövetkezmény és a jogkövetkezmények érvényre juttatásának differenciált eszközrendszere.

A polgári jogi felelősségrendszer szintén további alrendszerekre különül el, kontraktuális (szerződéssel) és deliktuális (szerződésen kívüli) felelősségre. Ezen belül további egyedi és elkülönült csoportot képeznek azok a felelősségi normák, amelyek kár bekövetkezése esetén rendezik a károkozó és a károsult közötti – tulajdonképpen a károkozás „eredményeként”, következményeként kialakult – jogviszonyt, a kártérítési jogviszonyt.

A polgári jogi felelősségrendszerben – a büntetőjogtól eltérően – a károkozó magatartáshoz vagy ehhez vezető mulasztáshoz kapcsolódó jogkövetkezmények spektruma kimondottan széles.¹⁹

A kár általános értelemben minden olyan hátrány, amely valakit valamely károsító esemény folytán személyében vagy vagyonában ér. Ennek alapján teszünk különbséget vagyoni és nem vagyoni (eszmei) kár között.

Mindenekelőtt szükséges kitérni a hatályos polgári jogi kárfogalomra, amely tartalmának meghatározásakor számos tényezőt kell figyelembe vennünk: így elsősorban a kártérítés célját, valamint rendelteltetését is..

A kár fogalmának meghatározását lényegesen befolyásolja az a körülmény, hogy a hétköznapi, valamint a jogi terminológia alapján is más-más megközelítést értünk alatta: differenciát találunk felfedezni a két megfogalmazás között. Vitathatatlan, hogy a mindennapi értelemben alkalmazott kár fogalma tágabb kört fog át, mint a jogi szakirodalom által meghatározott definíció.²⁰

A tágabb értelemben használt kár fogalma magában foglal minden vagyoni és érzelmi sérelmet, függetlenül attól, hogy az mekkora értéket képvisel, illetve az okozott kár valamilyen formában és módon meg megtérült-e a károsult számára. A hétköznapi szemlélet mind pszichés, mind erkölcsi elemeket is magában hordoz, amit a jog nem tud és nem is képes beolvasztani saját eszköztárába.

A Ptk. nem tartalmazza expressis verbis a kár definícióját, pusztán a 6:522. § szerinti teljes kártérítés elvéből vonható le következtetés arra, hogy amit meg kell térítenie a jogtalan károkozónak, tulajdonképpen azt tekintjük kárnak, tehát a polgári jogi kárfogalom is innen – illetve egyéb kiegészítő Ptk.-rendelkezésekből és az irányadó bírói gyakorlatból – következtethető ki.

A fentiekkel szemben joggazdaságtani vagy közgazdasági megközelítésben vizsgálva a témát, Szalai Ákos szerint a kár fogalmát legjobban Boytha György meghatározása adja vissza, amely értelmében a kár pénzben mérhető, ár- és piaci értékviszonyok alapján számítható hátrány.²¹

Visszatérve a polgári jogi szempontú megközelítéshez, vizsgálandó a teljes kártérítés elve. A polgári jog vonatkozó szabályai szerint a teljes kártérítés azzal az összeggel azonos, amely olyan helyzetbe hozza a károsultat, mint amilyenben a kár, a károkozó esemény bekövetkezése előtt volt, vagy a károkozó esemény hiányában kerülhetett volna.

Ahogyan korábban is utaltam rá, Ptk. nem tartalmazza a szó szoros értelmében vett kárfogalmat, azt több vonatkozó rendelkezés értelmezésével kapjuk meg, az alábbiak szerint.

A Ptk. 6:522. § rendelkezik a teljes kártérítés elvéről, amely kimondja, a „[t]eljes kártérítés azzal az összeggel azonos, amely olyan helyzetbe hozza a károsultat, mint amilyenben a kár, a károkozó esemény bekövetkezése előtt volt vagy a károkozó esemény hiányában kerülhetett volna”. A hatályos szabályok megfelelő értelmezésével tehát azt tekintjük kárnak, amit a károkozónak meg kell térítenie. Ez azt jelenti a szűkebb értelemben vett jogi definiálás szerint, hogy a vagyoni kár a károsultnál a károkozás időpontjában²²  beállott tényleges értékcsökkenés (damnum emergens), a későbbiekben bizonyosan bekövetkező elmaradt haszon (lucrum cessans), valamint a kárelhárítás és kárenyhítés körében felmerült indokolt és szükséges költség. A teljes kártérítés elvéből adódóan a károkozó a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát egyaránt köteles megtéríteni.

Látnunk kell azonban, hogy a Ptk. 6:522. § szerinti kárelemeken kívül a kárfogalom további pontosításra szorul, ugyanis e jogszabályhellyel nem definiálható egzakt módon a polgári jogi kárfogalom, annak csak esszenciális tartalmi elemeit határozza meg. Egyrészt szükséges a kártérítés természetbeni vagy pénzbeli volta közötti választás, a kárként el nem ismert hátrányok vizsgálata, a káronszerzés tilalma alóli kivételek figyelembevétele, az esély elvesztésének kárként értelmezése, a vagyoni érték csökkenésének értelmezése, a kárcsökkentés költségének definiálása, valamint az elmaradt vagyoni előny megtérítésével kapcsolatban felmerülő problémák kiküszöbölése, a károsult személyének pontos meghatározása, a folyamatos károk kezelése, azaz az egyösszegű kártérítés és a járadék közötti választás, végül a méltányossági alapú kárcsökkentés alkalmazási köre, illetve alkalmazásának indoka.²³

Megjegyzem, hogy az esély elvesztését a jogirodalom nem a kár mértékének meghatározása, hanem az okozatosság körében vizsgálja. Az esély elvesztésének kár körében történő tárgyalásának indoka, hogy az okozatosságikérdések-dilem-ma feloldására a magyar joggyakorlat is olykor a kár fogalmát hívja segítségül: önálló kárelemként, ide értve a személyiségi jogi jogsértés egyik formáját.²⁴

Elmondható, hogy az új Ptk. megalkotására és a megújult hazai felelősségi (kártérítési) jogra hatással voltak egyrészt az Európai Unió égisze alatt zajló jogharmonizációs folyamatok, másrészt a globalizáció hatására mind Magyarországnak a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban való részvétele, mind a magánszemélyek határokon átnyúló jogvitái olyan kérdéseket vetettek fel a bíróságokon, amelyek a klasszikus polgári jogi felelősségi teóriák megváltozását eredményezték.²⁵  A polgári jog az 1959. évi Ptk. hatálybalépésétől kezdődően a kontraktuális és a deliktuális felelősség egységét hangsúlyozta.

A vétkességen alapuló, tehát felróhatósági felelősségrendszer általános szabályként volt irányadó mind a szerződésszegéssel okozott károk, mind a szerződésen kívüli károkozás körében.

Míg a büntetőjogban bűnösségen alapuló, objektívnek tekinthető felelősségi rendszer irányadó, addig a polgári jogban vétkességen alapuló felróhatósági rendszer alkalmazandó, néhány esetben kiegészítve a mögöttes, ún. helytállási kötelezettséggel.

Példálózó jelleggel – és jelen tanulmány büntetőjogi témájára figyelemmel kifejezetten vázlatosan – megemlítek néhány, a polgári jogi károkozáshoz kapcsolódó jogkövetkezményt az alábbiak szerint.

Hibás teljesítés esetén például alkalmazhatóvá válnak a szavatossági (jogszavatosság, termékszavatosság) következmények, vagy adott esetben a jótállás, érvénytelen szerződés esetében, amennyiben lehetőség van rá, szóba kerülhet az eredeti állapot helyreállítása, az in integrum restitutio.

Bizonyos jogellenes magatartások körében annak abbahagyásra, eltiltásra, elégtétel adására, vagy a jogalap nélküli gazdagodás megtérítésére kötelezés kérhető. Egyes cselekményekhez vagy mulasztásokhoz automatikus jog-következményeket rendel a jogalkotó, így például az a személy, akinek a felróható magatartása vezet a szerződéskötés elmaradásához, elveszíti az adott foglalót, vagy a kapott foglalót kétszeresen köteles visszaadni. Bizonyos esetekben más személy felróható magatartása miatt helytállásra lehet kötelezni a helytállási kötelezettséggel terhelt személyeket, így például egy gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét. Személyhez fűződő sérelmek esetén, például személyiségi jogok megsértésekor, vagy nem vagyoni károk felmerülésekor sérelemdíjat kell fizetni.

Szükséges megemlíteni, hogy a jogszerű magatartással okozott kárt – adott esetben – is meg kell téríteni kártalanítás címén, természetesen a jogellenesen okozott kárt pedig mindig, kártérítés címén.

Noha kijelenthető, hogy a polgári jogban is a szankciót – hátrányos jogkövetkezményt – maga után vonó felelősség a jellemző, de kivételes esetekben – szemben a büntetőjogi normákkal – magatartások elmulasztása azzal is járhat, hogy elmarad valamilyen pozitív, várt és remélt jogkövetkezmény, például nem lép hatályba a megkötött szerződés.²⁶

A büntetőjog kárfogalma

A polgári jogi felróhatósághoz képest a büntetőjogi kárfogalom meghatározásához tisztáznunk kell a büntetőjog felelősségi rendszerét, majd a kárt ebben a speciális, egyébként a polgári jogtól jelentős mértékben eltérő felelősségi rendszerben tudjuk elhelyezni.

A büntetőjogban bűnösségen alapuló felelősségi rendszer érvényesül. A bűnösségen alapuló felelősség elve már a felvilágosodás után megjelent, azonban csak a 20. század második felére vált a büntetőjogban igazán meghatározó jelentőségűvé.²⁷

A legalitás, így a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege garanciális büntetőjogi alapelvek tehát hosszú múltra tekintenek vissza és képezik büntetőjogi jogrendszerünk alapját.

Nagy Ferenc szerint a bűnösségen alapuló felelősség elve különböző funkciókat tölt be, amelyek tisztázást igényelnek. Egyrészt szükséges különbséget tenni a bűnösség és az alkotmány (Alaptörvény) és kriminálpolitika viszonylatában, vizsgálni a bűnösséget mint a büntetőjogi felelősség előfeltételét, valamint a bűnösség szerepét a büntetéskiszabás során.²⁸

Tekintettel arra, hogy jelen tanulmány nem a bűnösség, illetve a büntetőjogi felelősség és felelősségi rendszer témájában íródott, ezért az egyes funkciókat részleteiben nem kívánom elemezni.

Összefoglalóan szükséges azonban rögzíteni, hogy a bűnösségen alapuló felelősségi rendszert vizsgálni kell alkotmányossági-alkotmányjogi szinten, bűncselekménytani, büntetéskiszabási és jogkövetkezmény-tani szinten, amelyeket együttesen figyelembe véve elmondható, hogy a magyar jogrendszerben „a bűnösség mint a büntetőjogi felelősségre vonás előfeltétele és a bűncselekmény-fogalom nélkülözhetetlen ismérve legitimálja és megalapozza a büntetést, a bűnösség foka mint büntetéskiszabási elv viszont – más körülményekkel együtt – befolyásolja a konkrét ügyben kiszabandó büntetés mértékét, súlyát.”²⁹

Büntetőjogi „kárfogalom”: kár és vagyoni hátrány

Kár és vagyoni hátrány mint a materiális bűncselekmények eredménye

A Btk. nem tartotta meg az 1978. évi Btk. szabályozási metodikáját, nevezetesen azt, hogy a büntetőjogi kár fogalma alatt a polgári jogi – Ptk. szerinti – kárfogalmat kell érteni.

Az 1978. évi Btk. 333. § 2. pontja szerint a büntetőjogi kár a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenést – tehát a bűncselekménnyel okozott magánjogi, polgári jogi értelemben vett damnum emergenst – jelentette.

Az 1978. évi Btk. vagyon elleni bűncselekményekről szóló XVIII. fejezetéhez fűzött miniszteri indokolás szerint „[a] polgári jog a kár fogalmát szélesebb körben határozza meg. A[z 1959. évi] Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A kár polgári jogi és büntetőjogi fogalmának eltérését az indokolja, hogy a polgári jogi szabályozás célja a károsult kárának megtérítése, míg a büntetőjogban az okozott kár a bűncselekmény társadalomra veszélyességének a meghatározója. Ebből a szempontból pedig a vagyonban okozott értékcsökkenésnek van jelentősége”.

A miniszteri indokolásból leszűrhető, hogy a büntetőeljárás alapvető célja az állam kizárólagos büntetőigényének az érvényesítése, és nem a sértett reparációja.³⁰

Némi – leginkább formális – változást hozott a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXX. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontja. A fent leírt kvázi redukáltnak tekinthető büntetőjogi kárfogalom átkerült az 1978. évi Btk. 137. § 5. pontjába, akként kiegészítve, hogy „vagyoni hátrány: a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny”.

A vagyoni hátrány terminusát az 1978. évi Btk. a hatálybalépéstől kezdve ismerte³¹ , ugyanakkor legáldefiníciót nem társított hozzá a jogalkotó.³²

A kár és a vagyoni hátrány fogalmát a Btk. értelmező rendelkezései között, a 459. § (1) bekezdés 16. és 17. pontjaiban találjuk.

A fenti fogalmak több, leginkább vagyon elleni és gazdasági bűncselekmény tekintetében alaptényállási elemként, eredményként szerepelnek, illetve a Btk. 459. § (6) bekezdésében rögzített elkövetési értékeket is figyelembe véve az érintett bűncselekmények minősítési rendszerében is jelentőséggel bírnak.³³

A kár a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés, a polgári jogi terminológia szerinti úgynevezett tényleges kár (damnum emergens).

Kár – a bűncselekmény jellegéből adódóan – többféle módon következhet be, ezáltal a kár mértékét is ennek függvényében lehet kiszámítani, megállapítani.

Dolog állagsérelmével járó megrongálása esetén a kár számításánál is – az érték megállapításához hasonlóan – a dolog általános forgalmi adóval kiegészített kiskereskedelmi forgalmi árából kell kiindulni.³⁴  A BJD 1370. alapján az egyedi jellegű és kiskereskedelemben nem elérhető dolog esetén a kárt a dolog a megrongált, megsemmisült dologhoz hasonló célt szolgáló és a kiskereskedelmi forgalomban beszerezhető árucikk árának alapulvételével kell kiszámítani.

Szükséges megjegyezni, hogy a büntetőjogi kár, illetve vagyoni hátrány definícióját és az abba tartozó elemeket a jogalkotó egyes deliktumok speciális vonásai folytán kiegészítette.³⁵  Ez azt jelenti, hogy az értelmezési rendelkezésekben meghatározott általános kárfogalomhoz, vagyoni hátrány fogalmához képest a Btk. eltérő rendelkezéseket is alkalmazhat és alkalmaz is. Ilyen például a csalás bűncselekménye [Btk. 373. § (7) bekezdés], ahol a kár fogalmát kiterjeszti az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékére is.

Kiemelést igényel, hogy a csalás körében kiterjesztett kárfogalom a hatályos Btk. nóvuma, a korábbi ezzel kapcsolatos bírói gyakorlat vitatható és ellentmondásos volt.³⁶  Ezt az ellentmondást igyekezett feloldani a Btk. a 373. § (7) bekezdésével. A kiterjesztett kárfogalom és az általános – értelmező rendelkezésekben foglalt – kárfogalom összehasonlításából ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy más bűncselekmények esetén, ahol a törvény nem írja külön elő e kiterjesztő felfogást, a szolgáltatás meg nem fizetett ellenértéke nem tekinthető kárnak, legfeljebb vagyoni hátránynak, amely a tényállás szempontjából nem minden esetben bír relevanciával.

A tényállásnál tehát a Btk. 373. § (7) bekezdése alapján tényállásszerű eredményként – kárként – kell tekinteni a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenésen túl (szoros értelemben vett damnum emergens) az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét is.³⁷

Kemenes István helyesen mutatott rá, hogy magánjogi értelemben valójában az a helyes értelmezés, hogy bármely szerződéses szolgáltatás, tehát éttermi vagy szállodai, szálláshelyi szolgáltatás is, pénzbeli ellenértékének a meg nem fizetése nem esik a polgári jogi értelemben vett normatív kárfogalom alá. Ennek megfelelően polgári jogi értelemben az adott követelés jogcíme ilyenkor nem kártérítés, hanem ellenszolgáltatás megfizetése.³⁸

A kárral szemben a vagyoni hátrány a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenésen túl az elmaradt hasznot is magában foglalja. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a vagyoni hátrány még mindig szűkebb kategória, mint a polgári jogi kárfogalom, hiszen a polgári jogi kárfogalomnak – a korábbiakban kifejtettek szerint – a fentieken túlmenően eleme a kárból fakadó vagy annak kiküszöböléséhez szükséges további indokolt költség is.

Elmaradt haszon lehet például a Btk. 376. § szerinti hűtlen kezelésnél egy vállalkozási tevékenység jövedelmének elmaradása, vagy a Btk. 322. §-ában meghatározott közveszély okozásánál a megsemmisült termény el nem adása miatt kieső bevétel.

Megemlítendő az a körülmény, hogy a Btk. más tényállásaiban használt „hátrány”, „súlyos hátrány” fogalom nem azonos a Btk. 459. § (1) bekezdés 17. pontja szerinti vagyoni hátránnyal.³⁹

Ugyanezen okfejtés alapján sem értelmezhető vagyoni hátránynak a „(jelentős) érdeksérelem”⁴⁰ , vagy a „súlyos nélkülözés”⁴¹  kérdése.

A csaláséhoz hasonló addicionális, kiegészítő szabályozást vázol – noha itt már a vagyoni hátrány tartalma tekintetében – a Btk. 396. § szerinti költségvetési csalás tényállása is. A kiegészítő rendelkezések alapján tehát a költségvetési csalással összefüggésben vagyoni hátrány alatt érteni kell a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség nem teljesítése miatt bekövetkezett bevételkiesést, valamint a költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett vagy céltól eltérően felhasznált pénzeszközt is.⁴²

A Btk.-ban rögzített bevételkiesésre a bírói gyakorlat valószínűsíthetően eltérő jogszabályi rendelkezés nélkül is vagyoni hátrányként tekintene, azonban látnunk kell, hogy a konkrét rendelkezés következetesebb, egyértelműbb megítélést és egységesebb joggyakorlatot eredményez(ett). A károkozással, vagyoni hátrány okozásával járó bűncselekmények – ahol ezt a tényállás külön említi is – úgynevezett materiális (eredmény-) bűncselekmények, tehát a bűncselekmény befejezettségéhez szükséges a tényállásszerű eredmény – azaz a kár vagy vagyoni hátrány – bekövetkezése.

Ahogyan azt később kifejtem, nem ritka az sem, hogy a fentiek szerint részletezett kár vagy vagyoni hátrány tényállásszerű eredményként nem jelentkezik (például lopás vagy sikkasztás kapcsán). Ilyenkor elkövetési értékről van szó, amely tényállást tekintve büntetőjogi értelemben vett kár vagy vagyoni hátrány okozásával nem járó, immateriális bűncselekmények jellemzője.

Ezen bűncselekmények jellegzetessége, hogy tulajdonképpen okozhatnak kárt⁴³ , a büntetőjogi kódex ugyanakkor ezen bűncselekmények már a tényleges – köznapi értelemben vett – kár bekövetkezését megelőzően és befejezetté válnak, figyelmen kívül hagyva a kár bekövetkezését vagy annak esetleges elmaradását.

Kárt mint tényállási elemet tartalmazó egyes bűncselekmények

Mielőtt a kárt mint tényállási elemet – akár az alaptényállásban, akár minősítő körülményként felmerülése esetén – vizsgálnánk, szükséges rögzíteni, hogy mit tekintünk egy adott bűncselekmény eredményeként.

Az eredmény a törvényi tényállásban az az ismérvként szereplő külvilági változás, amely az elkövetési magatartással összefüggésben jön létre. Azért külvilági változás, mivel az elkövetőtől elkülönülten – a külvilágban – következett be.

Kivételesen esetekben, kvázi negatív eredményként a változás hiánya is jelentkezhet, így például a hűtlen kezelésnél. A bűncselekménynek csak az a következménye tekinthető eredménynek, ami tényállási elemként vagy minősítő körülményként van szabályozva, ezért is használjuk a „tényállásszerű eredmény” kifejezést. Tehát, ha valaki szexuális erőszak után a történtek hatására öngyilkosságot követ el, a passzív alany halála nyilvánvalóan nem lesz a szexuális erőszak bűntettének tényállásszerű eredménye.

Az ilyen jellegű „eredmények” – nevezzük őket következménynek – sokkal inkább a későbbiekben kifejtett polgári jogi igény, a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésének körében jutnak jelentőséghez, amennyiben a sértett – vagy halála esetén hozzátartozója – ezirányú igényét a megfelelő határidőben bejelenti.

A fentieket figyelembe véve a tényállásszerű eredmény megvalósulásának igénye vagy igényének hiánya szempontjából különbség tehető materiális és immateriális bűncselekmények között.

Míg a materiális – eredmény-bűncselekmények – törvényi tényállásában szerepel eredmény, addig az immateriális bűncselekményeknél ez a tényállási elem hiányzik.

A materiális bűncselekményeknél az eredmény szerepelhet az alaptényállás részeként, azaz a bűncselekmény befejezettségéhez szükséges az eredmény megvalósulása, vagy az eredmény lehet minősítő körülményként is szabályozva, amely a bűncselekmény alapesetén túli eredményt tartalmaz.

A materiális bűncselekmények további két alcsoportra oszthatók, a materiális sértő – például emberölés, csalás esetén –, illetve materiális veszélyeztető bűncselekményekre, ahol az elkövetési tárgy tekintetében a közvetlen veszélyhelyzet kialakulását és fennállását szabályozza tényállásszerű eredményként a törvény. Materiális veszélyetető bűncselekmény például a közúti veszélyeztetés, ahol a tényállásszerű eredmény más vagy mások életének közvetlen veszélyeztetése.

A kár és vagyoni hátrány eredményként történő megjelenése

egyes bűncselekmények esetén

Kijelenthető, hogy a kár és vagyoni hátrány tényállási elemként, eredményként való szabályozása túlnyomó részben a tág értelemben vett vagyon elleni,⁴⁴  illetve a gazdasági bűncselekmények esetében jelenik meg és bír jelentőséggel.

Tanulmányom korábbi részében részletesen foglalkoztam a két terminus tartalmának elemzésével, az ott leírtakat megismételni nem kívánom.

• A Btk. XXXVI. fejezetében szabályozott szűk értelemben vett vagyon elleni bűncselekmények közül

1. a 371. § szerinti rongálás kárt,
2. a 373. § szerinti csalás kárt,
3. a 374. § szerinti gazdasági csalás vagyoni hátrányt,
4. a 375. § szerinti információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kárt,
5. a 376. § szerinti hűtlen kezelés vagyoni hátrányt,
6. a 377. § szerinti hanyag kezelés vagyoni hátrányt,

       határoz meg tényállásszerű eredményként.

• A Btk. XXXV. fejezetében szabályozott vagyon elleni erőszakos bűncselekmények közül a 367. § szerinti zsarolás tartalmaz eredményt, vagyoni hátrányt.
• A Btk. XXXVI. fejezetében szabályozott szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények közül

1. a 384. § szerinti bitorlás vagyoni hátrányt,
2. a 385. § szerinti szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése vagyoni hátrányt,
3. a 388. § szerinti iparjogvédelmi jogok megsértése vagyoni hátrányt

       határoz meg tényállásszerű eredményként.

• A Btk. XXXIX. fejezetében meghatározott költségvetést károsító bűncselekmények vonatkozásában

1. a 395. § szerinti társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés kárt,
2. a 396. § szerinti költségvetési csalás vagyoni hátrányt

      határoz meg eredményként.

• A Btk. XLI. fejezetében szabályozott gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények közül a 413. § szerinti gazdasági titok megsértése tartalmazza a vagyoni hátrányt eredményként.
• Minősítő eredményként jelenik meg továbbá a kár a Btk. 322. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő közveszély okozása, amennyiben azt különösen nagy vagy ezt meghaladó kárt okozva követik el, illetve a Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontja és a (3) bekezdés c) pontja szerinti minősülő közérdekű üzem működésének megzavarása is, amennyiben az különösen nagy kárt okozva, vagy különösen jelentős kárt okozva követik el.

Ezen a ponton szükséges ismételten kitérni a polgári jogi igény jelentőségére, és azokra az esetkörökre, ahol a bűncselekmény jellegéből fakadó sajátossága ugyan a kár vagy vagyoni hátrány bekövetkezése, vagy annak lehetősége, a jogalkotó mégis úgy döntött, hogy ezt nem szabályozza tényállási elemként.

A helyzet ilyenkor annyiban tér el a materiális kárt/vagyoni hátrányt okozó bűncselekményektől, hogy a bűncselekmény megvalósulása, befejezettsége sem a kár bekövetkezésétől, sem annak mértékétől nem függ, de természetesen valamilyen formában az mégis értékelésre került.

Erre a legjobb példa a lopás bűncselekménye, amelynek alaptényállása az alábbi: „Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.”⁴⁵

A lopás elkövetési magatartása tehát az elvétel, a bűncselekmény lényege a jogellenes birtokváltoztatás, amelynek folytán az eddigi birtokos nincs már abban a helyzetben, hogy a dologról rendelkezhessen. A lopás bekövetkezik és befejezetté is válik abban a pillanatban, amikor a tettes a dologra olyan fizikai hatást gyakorol, amelynek következtében a dolog felett eddig létezett tényleges uralom megszűnik, s ettől különböző tényleges uralom jön létre.

A fentiek tulajdonképpen meghatározzák a lopás stádiumait: a fennálló birtokállapot megszüntetésére irányuló magatartás kifejtésének a megkezdésével lép a lopás a kísérlet stádiumába, és a második mozzanattal, azaz az új birtokállapot létrehozásával válik a bűncselekmény befejezetté. Szükséges megemlíteni, hogy a befejezettségéhez a dolog elvitele sem szükséges, ha az anélkül is kikerül a sértett rendelkezése alól.⁴⁶  Az első mozzanat kifejtésének megkezdéséig a cselekmény büntetlen előkészület, amíg pedig a sértettnek/passzív alanynak lehetősége van saját birtokállapotának visszaállítására, addig kísérleti stádiumban reked a cselekmény.⁴⁷

Ebből fakadóan a már említett lopás akkor is befejezett stádiumba jut, ha az elkövetőt az elkövetési magatartás tanúsítását követően azonnal tetten érik, és az elvett dolog visszakerül a jogos tulajdonoshoz, birtokoshoz.

Ez azt jelenti, hogy „lopási” kár valójában nem keletkezik (más értelmezésben: a lopási kár a dolog visszaadásával azonnal megtérül).⁴⁸  Abban az esetben ugyanakkor, ha a dolog az elkövetőnél (vagy másnál) nem található lelhető fel, akkor a magánfél tulajdoni igénye kártérítési igénybe fordul át. Ugyanez lehet a helyzet, ha sikkasztás esetén az elkövetési tárgy nem található meg, mert azt az elkövető például továbbadta, felhasználta stb. A magánfél ilyenkor a bűncselekménnyel érintett összeget pénz fizetésére irányuló követelésként érvényesítheti a büntetőeljárásban, s annak sikertelensége esetén fordul át igénye kártérítési igénnyé. Az említett deliktumok immateriális bűncselekmények, tényállásuk tehát a kárt tényállásszerű eredményként nem tartalmazza.

Az előzőekből kiviláglik tehát, hogy a lopás immateriális bűncselekmény, azaz a kár (vagy vagyoni hátrány) mint eredmény bekövetkezése a befejezettséghez vagy a súlyosabb minősítéshez nem szükséges, annak ellenére, hogy a gyakorlatban általában bekövetkezik a cselekmény elkövetése okán valamekkora mértékű „lopási kár”.⁴⁹

Ebben a helyzetben – és természetesen nemcsak lopás esetén, hanem erre kvázi analóg esetekben is, például rablás, kifosztás vagy sikkasztás megvalósulásakor – a sértettnek (passzív alanynak) az eset körülményeitől függően eltérő lehetőségei vannak.

Amennyiben a passzív alanytól elvett, eltulajdonított ingó, értékkel bíró dolog az eljárás során fellelhető volt és lefoglalásra került, úgy a büntetőeljárási kódex szabályai szerint kérheti annak kiadását. Amennyiben az eltulajdonított dolog már nem található meg, a dolog teljes elkövetéskori értékének, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben felmerült kár összegének megtérítését kérheti a sértett, melyhez a vonatkozó büntetőeljárási szabályok megfelelő betartásával polgári jogi igény előterjesztése szükséges, amelyet az elkövetési érték büntetőjogi bizonyossággal történő meghatározása esetén a büntetőbíróság megítél, ellenkező esetben egyéb törvényes útra utasít, és polgári bíróság jár el az ügyben, illetve bizonyos esetekben, amikor a polgári jogi igény előterjesztésének lehetősége kizárt, a büntetőbíróság a polgári jogi igényt elutasítja.

A dolog értékének és az abban bekövetkezett kár értékének összege, kvázi tehát a „lopási kár”, az elkövetési érték meghatározása – vita esetén – különleges hozzáértést igénylő szakértői kérdés.

Mivel a vagyon elleni bűncselekmények komplex minősítési rendszerének egyik meghatározó alapja az elkövetési érték, ezért kiemelkedő jelentősége van a meghatározásnak, hiszen annak a bűncselekmény minősítésére döntő kihatása van, lehet.

Amennyiben a sértett által megjelölt elkövetési érték kellően igazolt, azzal összefüggésben észszerű kétely nem merült fel, úgy a szakértői bizonyítás mellőzhető, ellenkező esetben az igazságügyi tárgyszakértő kirendelése elengedhetetlen.

Az elkövetési érték meghatározásakor a Btk. 459. § (6) bekezdése ad iránymutatást, amely szerint a büntetőkódex alkalmazásában az érték, a kár, valamint a vagyoni hátrány

a) ötvenezer-egy és ötszázezer forint között kisebb,

b) ötszázezer-egy és ötmillió forint között nagyobb,

c) ötmillió-egy és ötvenmillió forint között jelentős,

d) ötvenmillió-egy és ötszázmillió forint között különösen nagy,

e) ötszázmillió forint felett különösen jelentős.

Anélkül, hogy a polgári jogi igény kérdéseit részletekbe menően elemeznénk, elmondható, hogy a polgári jogi igény megtérítése szempontjából tehát nem tehető különbség a károkozással (például csalás) vagy vagyoni hátrány okozásával (például hűtlen kezelés) járó eredmény-bűncselekmények, valamint az elkövetési értékkel bíró, immateriális bűncselekmények (például lopás) között.

Ezzel összefüggésben egyrészt utalni kell a korábban már citált Btk. 459. § (6) bekezdésére, amely ugyanúgy, azonosan kezeli az elkövetési érték, a kár, és a vagyoni hátrány mennyiségi kategóriáit.

Másrészről szükséges kiemelni a Be. 56. § (1) bekezdését, amelynek megfelelően polgári jogi igényként kártérítés, dolog kiadására vagy pénz fizetésére irányuló követelés is érvényesíthető. Kimondható, hogy ezzel a rendelkezéssel a Btk. és a Be. is figyelmet fordít az immateriális bűncselekményekkel okozott, büntetőjogi tényállási elemként nem értékelt, viszont köznapi értelemben vett – és egyebekben gyakran be is következő – „károkra” is.

A Be. 56. § (1a) bekezdés tartalmára figyelemmel ez nemcsak a vagyoni sérelemmel járó bűncselekményekre vonatkozik, hanem ugyanez irányadó azon a deliktumokra is, amelyeknél a Btk. által védett jogtárgy – magánjogi aspektusban vizsgálódva – személyiségi jogsértés folytán bekövetkezett nem vagyoni sérelem, például az az élet, testi épség és egészség, vagy a közlekedés biztonsága, illetve ide tartozhat a rágalmazás, a becsületsértés. Ezen deliktumok esetében a sértettnek sérelemdíj iránti igénye keletkezik, keletkezhet.

Meg kell még említeni, hogy néhány bűncselekmény tényállása a fentieken túlmutató egyéb – polgári jogi értelemben egyébként kárnak tekinthető – (vagyoni) érdeksérelmeket is tartalmazhat. Ilyen például a Btk. 194. § (2) bekezdés g) pontja szerinti személyi szabadság megsértése, vagy a Btk. 226. § (2) bekezdés c) pontja szerinti rágalmazás minősített esete, amikor az elkövetés jelentős érdeksérelmet okoz. A jelentős érdeksérelem a törvényi tényállás eredményeként értékelendő, amelynek legáldefinícióját nem határozza meg, azonban az EBH 2005. 1193. döntésben foglaltak értelmében a következetes bírói gyakorlat szerint a jelentős érdeksérelem az elkövetési magatartással okozati összefüggésben keletkezett, személyes vagy vagyoni jellegű hátrányt is magában foglalhat.⁵⁰

Összegzés

Kijelenthető, hogy a (gyakorló) jogász hajlamos mindenben kategóriákat, osztályozásokat, más különféle rendszerezést alkalmazni. Noha a rendszerszintű gondolkodás, az egyes kategóriák logikai megkülönböztetése az esetek többségében üdvözlendő és hasznos, mégis szükséges észlelni ennek hátulütőit is, az e körben felmerülő esetleges deficiteket pedig enyhíteni, az ellentmondásokat feloldani, orvosolni kell.

A magánjog és a büntetőjog rendszertani elkülönítése indokolt, emellett azonban – vagy ennek ellenére – számos jogi kategórián, terminuson osztozik a két jogág; helyenként azonos tartalommal, transzformáció nélkül átvett jelentéstartalmakkal⁵¹ , más esetekben azonban azonos terminológia alkalmazása mellett eltérő legáldefiníciót társít az adott jogintézményhez a két jogterület.

Álláspontom szerint a fent leírt helyzet – közvetetten ugyan – de a jogbiztonság követelményét is érintheti, de legalábbis alkalmazási nehézségekhez, bizonytalanságokhoz vezethet, esetenként diszkrepanciát kreálva a büntetőjog és a magánjog egyes részterületein belül. E problémakör talán legeklatánsabb példája a két jogág kárfogalmának eltérése, szétválása, alkalmazhatósága.

Úgy vélem, mind az elmélet, mind a gyakorlat részéről szükséges a két jogterület közötti összefüggést meglátni és azt megfelelő súllyal a helyén kezelni, észlelni kell továbbá az eltérő dogmatikai alapon nyugvó felelősségi rendszerek egységes értelmezésének fontosságát. Míg az elmélet feladata a megfelelő jogi háttér kialakítása, addig a gyakorlatnak kellően rugalmasnak kell lennie, időszerűen reagálva és gyorsan idomulva az esetleges jogi környezet, jogértelmezési és dogmatikai háttér – akár jogalkotás útján történő – változásaihoz.

A jogterületek közötti láthatatlan, képzeletbeli határvonal átléphetősége azért bír kiemelt jelentőséggel, mivel láthatóan jelentős anomáliákat képes okozni, ha az egyes jogterületek nem képesek egymással kölcsönhatásba kerülni.⁵²

Komporday-Orosz Noémi, PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Büntetőjogi Tanszék