Moretti Magdolna Legbelül… Traumák és gyógyulás az életíven át¹  című könyvével egy újabb értékes darabbal bővült a trauma lélektanáról szóló szakirodalom. A kötet 2022 nyarán jelent meg a Medicina Könyvkiadó gondozásában.

A bevezető fejezetekből megtudhatjuk, hogy a szerző negyven év szakmai múltjából kiindulva azzal a céllal összegzi ismereteit és tapasztalatait, hogy fejlődésbe, gyógyulásba vetett hitet ébresszen olyan emberekben, akik „olykor évtizedek óta hordoznak magukban traumás emlékeket, kételkednek szerethetőségükben, képességeikben, nincs jövőképük, öngyötrő gondolatoktól szenvednek, amelyek beszűkítik az életteret és nem engedik kibontakoztatni azt a személyiséget, amivé válhatna valaki.”²  Mindezt azzal teszi igazán nyomatékossá és hitelessé, hogy megosztja egyes klienseinek traumatikus és terápiás élményeit, valamint szépirodalmi szemelvényekkel is alátámasztja az ismertetett traumás reakciókat.

A kötet a továbbiakban tizenegy fő fejezetre tagolódik. Először a trauma több szempontú definiálását olvashatjuk, megalapozva ezzel a további ismereteket: „kívül esik a mindennapi emberi tapasztalatok körén”, „az intenzív félelem, a kiszolgáltatottság, a kontrollvesztés és a megsemmisülés fenyegetettségének érzése”, „pszichotrauma akkor alakulhat ki, ha az egyén olyan események elszenvedője, szemtanúja vagy involválódó alanya, amely halálos fenyegetettséggel, súlyos sérüléssel, a fizikális és pszichés integritás elvesztésével jár, az egyén pedig intenzív félelemmel, szorongással, rémülettel, tehetetlenséggel reagál”.³  A traumás reakciók leírása során Moretti kiemeli, hogy a személyiség egészét megrázó élmények egyaránt hatással vannak biológiai folyamatainkra⁴ , gondolat- és érzelemvilágunkra⁵ , valamint az emlékezetünkre⁶ . Sok esetben megfigyelhető továbbá a disszociáció jelensége is, melynek értelmében a személyiséget olyan integrálatlan énrészek keserítik, amelyek túlzottan kritikusak, önbüntetőek és agresszívak lehetnek.⁷

A könyv következő nagy gondolati egységében a szerző a traumaélmények terápiás lehetőségeit ismerteti. Hangsúlyozza, hogy az ülések alatt az első és legfontosabb minden esetben a páciens nyugalom- és biztonságérzetének megteremtése, a stabilizáció⁸ . A következő lépés a tünetcsökkentés és a készségfejlesztés, majd elkezdődhet a traumaemlékek feldolgozása, amelynek hatására a személyiség újraszerveződhet és rehabilitálódhat.⁹

A terápiás eljárások között a szerző kiemelten kezeli a művészetterápiás lehetőségeket (irodalom, zene, film), valamint a saját eszköztárát is meghatározó EMDR (Eye Movement Desensitisation and Reprocessing) -módszert, amelynek nyolc szakasza különíthető el:

1. A kliens előtörténetének megismerése, alkalmasságának felmérése.
2. A kliens előkészítése, felvilágosítása a terápia menetéről, szükség esetén érzelemszabályozási technikák alkalmazása a stabilizáció érdekében.
3. Értékelés, vagyis a feldolgozandó traumaélmény meghatározása, az ahhoz kapcsolódó testérzetek, érzelmek és gondolatok megbeszélése.
4. Deszenzitizáció: 20-30 másodpercig tartó, legtöbbször szemmozgásokon alapuló bilaterális stimuláció, amely közben az instrukció: „Csak figyelje, mi bukkan fel Önben. Ez bármi lehet, csak engedje szabadon feljönni a gondolatokat, hagyja, hadd történjen, ami történik.”¹⁰
5. Egy érvényes, erős pozitív állítás installációja, amely képes megváltoztatni a kliens megrázó élményével kapcsolatos nézőpontját.
6. A kliens testérzeteinek azonosítása (addig nem ér véget a terápia, amíg valamely területen feszültséget érez).
7. Az érzelmi egyensúly elérése, az ülés tartalmának megbeszélése.
8. A következő ülés elején újraértékelés történik, amelynek során a kliens beszámol arról, hogy miként gondol a feldolgozott/feldolgozás alatt álló emlékre.¹¹

Az EMDR-terápia hatására a traumaemlék megváltozik képi és tartalmi szempontból egyaránt. Tudati szinten megjelenhetnek más, pozitívabb aspektusai, a kép pedig lehet kisebb, nagyobb, élesebb vagy homályosabb, olykor pedig el is tűnhet – „a nehéz történet »megemésztődik« vagy átalakul”¹² . Ezzel párhuzamosan a kliens új belátásokhoz juthat, heves, rémisztő érzelmei csillapodhatnak, minőségileg változhatnak, például a bűntudat a haragon keresztül szomorúsággá alakulhat. A megkönnyebbülés testi szinten is érzékelhető, erről egy páciens a következőképp számol be: „Szerintem összefügg a mai EMDR-rel és eddig azt mondtam volna, hogy ilyen nincs. Eddig egyvégtében maximum 12 percet tudtam futni, és terveztem ennek az időnek a meghosszabbítását. Ma pedig futottam 34 percet egyvégtében, kifulladás nélkül, összesen pedig másfél órát, és élveztem, és sokkal-sokkal könnyebb volt, mint eddig valaha.”¹³  Az EMDR-módszernek köszönhetően olyan változások is végbemehetnek az egyénben, amelyek hatására a családi kapcsolatai is konstruktív módon alakulhatnak – ez eredményezheti akár azt is, hogy egyes családtagok nehezen fogadják el az újonnan meghozott döntéseit, és a káros kötelékek akár meg is szakadhatnak. Mindezek mellett pedig a terápia abban is segít, hogy az önmagunkhoz való viszony is gondoskodóbb, együttérzőbb legyen, vagyis fokozza az elmetudatosságot.¹⁴

A könyv további fejezetiben a szerző ismerteti, hogy az egyes életszakaszokban milyen hatásai lehetnek a traumatizációnak a személyiségfejlődésre. A korai életkort érintve kiemeli, hogy már közvetlenül a fogantatás után, az anyaméhben is érheti traumaélmény a magzatot, például érzékeli, ha az anya stresszhormonszintje túl magas.¹⁵  Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a gyerekkorban elszenvedett elhanyagolás, bántalmazás, vagy a szülőhöz való elégtelen kötődési stílus hatására az egyén énképe sérül, amelynek következtében szégyenteljesnek, értéktelennek érezheti magát. Ez később zavart okozhat a felnőtt kapcsolatok alakulása során is. Mindezeken túl traumaként élheti meg a gyermek, ha szem- és fültanúja szülei hevesebb vitáinak, ha óvodában vagy iskolában éri fizikai vagy verbális bántalmazás, valamint ha a család nehéz titkokat cipel. Egyes betegségek, kórházi vizsgálatok, műtétek is kelthetnek nagymértékű, feldolgozhatatlan rémületet.¹⁶

A serdülőkor kapcsán Moretti a szexuális identitás, illetve a saját testtel való viszony alakulását emeli ki. Amennyiben ezen a területen zavar merül fel, könnyen érheti trauma a serdülőt – különösen akkor, ha például azt veszi észre, hogy a saját neméhez vonzódik, vagy felmerül benne a transzneműség lehetősége. Nehezen dolgozható fel, ha ezekről nem tud nyíltan kommunikálni családi közegben.¹⁷

A felnőttkorban is számos történés, életesemény lehet traumatizáló hatású, ezt mutatják be a kötet további fejezetei. A szerző figyelmezteti az olvasót, hogy a gyermekvállalással kapcsolatos kérdéskör különösen érzékeny terület, hiszen akár egy vetélés feldolgozásában, akár egy lombikprogramra való felkészülésben is akadály lehet egy fel nem dolgozott traumatörténet. A szülés utáni depresszió esetében is ugyanez érvényes.¹⁸

Moretti a továbbiakban kiemeli, hogy a trauma terápiája bizonyos balesetek kapcsán sem elhanyagolható, ugyanis „nemcsak a baleset elszenvedője, okozója, hanem a jelen lévők és a környezete is szenvedhet az esemény visszatérő képeitől! Egyik családtagom látta, amint kiugrott az első emeltről egy nő. Szerencsére túlélte az illető, ez ki is derült gyorsan. A szemtanú viszont a következő napon újra meg újra hallotta a puffanást.”¹⁹  Egyes betegségdiagnózisok is kiválthatnak traumás reakciót, hiszen „megrengethetik az egészségben, kontrollérzetükben való hitet, és felerősítheti az aggódást, sőt, pánikbetegséget is kiválthat”²⁰ .

A könyv a fóbiák²¹  különféle típusait is taglalja a trauma elméletéhez kapcsolódva: „Egy fóbia hátterében is állhat trauma – egyszer csak elkezd valaki rettegni olyan helyzettől, ami korábban nem okozott semmi problémát számára. Olykor tudja a félelem eredetét, de előfordul, hogy nem. Ez a bizonytalanság még inkább kiszolgáltatottá teszi a személyt, tehetetlenséget és kontrollvesztést él meg.”²²

A kötetben a szerző szót ejt még többek között az evészavarok lélektanáról is, hiszen ezeket gyakran traumaélmény előzi meg, ami lehet például testet érő megszégyenítés vagy szexuális abúzus. Sok esetben az egyén csak az evés kapcsán gyakorolhat kontrollt a családi életben. Az étkezésnek továbbá vigasz-funkciója is lehet: vannak helyzetek, amikor a személynek nincs más eszköze a feszültség levezetéséhez, ám ez egy ördögi kört eredményez, hiszen a kilók gyarapodnak, amelynek következtében a saját testtel való elégedettség egyre romlik.²³  Szintén traumatizáció következtében alakul ki szerhasználat, vagy más egyéb addiktív viselkedés.²⁴

A felnőttkori traumatizációhoz kapcsolódva Moretti kitér a párkapcsolatban elszenvedett traumaélményekre is, felhívva a figyelmet arra, hogy a származási családból hozott, gyakran elégtelennek bizonyuló hiedelmek, működések, megoldatlan konfliktusok jelentős mértékben hatással lehetnek a párkapcsolat működésére. Súlyos kötődési sérülésre utal például a megcsalás és az indokolatlan mértékű féltékenység. A szülők szexualitáshoz való nem megfelelő hozzáállása pedig zavarokat idézhet elő a nemi életben. Minden esetben traumatikus eseménynek számít továbbá a válás, és minden jellegű bántalmazás.²⁵

A következő nagy fejezetben a szerző szót ejt a generációkon átívelő traumákról: „A traumafeldolgozás alatt találkozhatunk olyan tünetekkel, érzelmekkel, amelyek nem a kliensünkhöz tartoznak, hanem valaki más családtaghoz, akár az előző generációkból.”²⁶  „A transzgenerációs szorongások, félelmek néha testérzetekként jelennek meg, melyeket idegennek, érthetetlennek érez a kliens.”²⁷  Ezekben az esetekben a terápia során a családfával, a többgenerációs történettel érdemes dolgozni.

A kötet további nagyobb egységei az öndestrukciót és az öngyilkosságot érintik. Moretti hangsúlyozza, hogy az önsértések traumaélményekkel vannak összefüggésben, ugyanis az evészavarokhoz és a szerhasználathoz hasonlóan ezek is egyfajta elégtelen megküzdési módok az elviselhetetlen belső fájdalom, feszültség kezelésére. Önbántalmazás esetén adrenalin szabadul fel a szervezetben, amelynek energetizáló hatása növeli a kontroll és a hatalom érzését, továbbá fájdalomcsillapító hatása is van. „Sokszor a vagdalás, önsértés oka, hogy a súlyosan bántalmazottak nem érzik élőnek magukat – a fizikai fájdalom mozdít ki a dermedt, lefagyott állapotból.”²⁸

A szuiciditás kapcsán a szerző a továbbiakban felhívja az olvasó figyelmét, hogy melyek azok a jelek, amelyek az egyén öngyilkossági szándékát jelezhetik: beszűkülő gondolkodás és magatartás, fokozott agresszió, a személy maga ellen fordul és szuicid fantáziái vannak. Mindezek hátterében a disszociáció kapcsán korábban már említett öndestruktív, traumaélményeket hordozó énrész állhat – ennek elfogadásával jól lehet dolgozni EMDR-módszerrel.²⁹

A gyerek- és felnőttkorhoz kapcsolódó traumatizációt követően Moretti szót ejt az időskor kihívásairól is. „Az öregedés: folyamat és feladat együtt. Előtérbe kerül a megtartás-elengedés képessége, a mulandóság elfogadása és a kreativitás. Új erények is napvilágra jöhetnek: a hála, az átélés mélyebb szintje, a birtoklás iránti vágy alábbhagy, az igények csökkennek, az adni vágyás erősebb lehet, újfajta szeretetképesség is kialakulhat. […] A nagyszülői szerepben azok is kiteljesedhetnek, akik nem tudtak elég jó anyává/apává válni.”³⁰  Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy időskorban sem késő terápiába kezdeni, azonban fontos, hogy a már fel nem dolgozható, fájdalmas emlékeket ilyenkor nem szabad bolygatni.³¹

A kötet utolsó fő fejezetében a veszteségélmények feldolgozásával kapcsolatos gondolatait taglalja a szerző, kiemelve az elakadt gyászfolyamatot segítő tényezőket: ilyen lehet például terápiás segítség igénybevétele, a hit, a gyónás, vagy adott esetben egy levél megírása.³²

Moretti Magdolna könyve hasznos olvasmány lehet mindazok számára, akik életük valamely területén elakadást tapasztalnak, és szeretnének jobban rálátni a trauma terápiás folyamatára.

Bulányi Petra, viselkedéselemző, irodalomterapeuta

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Érzelemszabályozás a gyakorlatban – újrakapcsolódás a belső biztonsághoz¹  című kötete 2021 tavaszán jelent meg – abban az időszakban, amikor rengeteg ember léthelyzete vált szorongatóvá a koronavírus-járvány következtében. Bizonyára eltérő mértékben, de valamennyiünk lelki egyensúlyát próbára tette a szociális érintkezés hosszas nélkülözése, a bizonytalanság, illetve a kontrollvesztettség állapota. A bevezetésben a szerző erre a helyzetre is reflektálva fogalmazza meg célkitűzéseit a lelki stabilitás témakörére vonatkozólag.

A könyv első fejezete – megalapozva a további részeket – arra a kérdésre ad alapos választ, hogy tulajdonképpen mit is értünk biztonságérzet alatt. A hétköznapi és a szakszerű definiáláson túl a szerző egy rendkívül találó természeti kép által is érzékelteti a fogalom lényegét: „[o]lyan, mint amikor a folyó akadály nélkül áramlik a medrében, függetlenül attól, hogy mit visz a víz”² . Kitér emellett arra is, hogy a lelki stabilitás alakulását – amelynek alapja a béke, az elégedettség és a szeretet minél mélyebb átélése – mely agyi területek és miként biztosítják.

A kötet további három fejezete a belső biztonságérzet két fontos aspektusát, az önszabályozást, illetve annak lényegi elemét, az érzelemszabályozást járja körül, vagyis azt a képességet, amely a gondolkodásunk, az érzelmeink és a viselkedésünk kontrollálására vonatkozik. Mindezek általános és részletes meghatározása során hangsúlyt kap az érzelmek „jelzőlámpa” funkciója, a stabil szelfélmény kialakulása, vagy annak hiánya, valamint az érzelmi kompetencia több ismérve. A világra való nyitottság és a lelki stabilitás összefüggéseit vizsgálva megtudhatjuk azt is, hogy mit értünk „pszichés bőr”, toleranciablak és reziliencia alatt. Ezt követően a szerző Bruce Perry neuroszekvenciális elméletéből³  kiindulva vázolja, hogy miként megy végbe az önszabályozás fejlődése – magzati kortól a felnőtté válásig –, és tárgyalja azokat a tényezőket is, amelyek annak elakadására utalnak (megszégyenítés, kisebbrendűség, teljesítményhajsza, disszociáció).

A könyv ötödik része a lelki egyensúly megtalálását nehezítő történéseket és állapotokat ismerteti, mégpedig a krízis⁴  és a trauma⁵  fogalomköre által. Kitér egyrészt arra, hogy mi köztük a különbség, és mikor válhat egy krízisállapot traumatizálóvá, másrészt arra is, hogy mely tünetek megjelenése kapcsán vehetjük észre, hogy valaki súlyos lelki megrázkódtatáson ment keresztül (poszttraumás tünetek). Mindezek mellett a szerző vázolja a trauma terápiás lehetőségeit – EMDR-terápia, Szenziromotor-terápia, „Somatic Experiencing” módszer, Neurofeedback-en alapuló eljárások, kognitív viselkedésterápia (CBT), „Ego-state” (Énállapot) terápiák, verbalitást középpontba helyező módszerek –, illetve a szakember közreműködésével végbemenő gyógyulás fázisait, amelynek végcélja a megrázkódtató élmények élettörténetbe való integrációja. A szerző hangsúlyozza, hogy a pszichoterápia hossza nem határozható meg előre, hanem több tényező figyelembevételétől függ, például a traumatizáció időtartamától és annak okozójától.

A kötet utolsó két fejezete önvizsgálatra és önfejlesztésre invitálja az olvasót. Szó esik arról, hogy az öngondoskodásnak és az önelfogadásnak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy önmagunkat „felkaroljuk” a stabil lelki egyensúly felé vezető úton. Ezt követően olyan szempontokat kapunk, amelyek mentén megvizsgálhatjuk, hogy milyen mértékű biztonságérzettel rendelkezünk A fizikai, pszichológiai, szociális és morális tényezők számbavételén túl elgondolkodhatunk azon is, hogy miként hat ránk a biztonságérzet hiánya, és hogyan reagálunk feszültséget keltő helyzetekre.

A könyv címe – Érzelemszabályozás a gyakorlatban – garantáltan nem kelt csalódást, hiszen a kötet egyharmadát a belső biztonságérzetet elősegítő gyakorlatok rendkívül gazdag kínálata teszi ki. Amennyiben az olvasó az előző rész során kellő önreflexiót gyakorolt a stresszreakcióit tekintve, könnyedén ki tudja választani közülük a számára leghatékonyabbakat. A stabilizációs alapgyakorlatoknak nevezett különféle légzőgyakorlatok, és az „itt és most”-hoz való kapcsolódást segítő „földelő” gyakorlatok mellett számos módszert találunk a feszültség csökkentésére (pl. progresszív izomrelaxációs gyakorlat, konténergyakorlat, „úszó falevelek”-gyakorlat, gondolatválogatás, expresszív művészetterápiás technikák, imaginációs gyakorlatok).

Mindezek mellett a gyakorlat-gyűjtemény olyan lelki értelemben vett „mankókat” is tartalmaz, amelyek azok számára nyújthatnak segítséget, akiket a veszélyhelyzetekben inkább a lefagyási reakció, és később az abból adódó energiátlanság, ürességérzet jellemez (pl. S. O. S.-kártya, énállapot „játék”, inspirációs napló készítése, hálagyakorlat, vízgyakorlat). Ezt követően a könyv végén olyan módszerek rövid ismertetését olvashatjuk – mindfulness, meditáció, jóga, természethez való kapcsolódás –, amelyek hosszabb távon segítik az idegrendszer minél kiegyensúlyozottabb működését.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna alapos szakmai felkészültséggel, ugyanakkor közérthető stílusban megírt első kötete rendkívül hasznos lehet mindazok számára, akiknek nehézséget jelent a tartós lelki biztonságérzet átélése, illetve azoknak is, akik ebben szeretnének segítséget nyújtani másoknak.

Bulányi Petra, viselkedéselemző, irodalomterapeuta.