Bevezetés

A migráció szükségszerű folyamat, amely az emberiség történetének valamennyi szakaszát végigkísérte. A migráció azokban az időszakokban jelentkezett biztonságpolitikai problémaként, amikor a célország képtelen volt azt kontrollálni. Napjainkban sokan gondolják úgy, hogy az Európai Unió nem tudja kezelni a migrációs válságot, ennek pedig legnyilvánvalóbb bizonyítékát az illegális bevándorlás fokozódásában látják. Hautzinger Zoltánnal egyetértve le kell szögeznünk: „a migráció kérdése a társadalmi biztonság szektorába illeszthető be azzal a kitétellel, hogy az e jelenséggel együtt járó hatások hosszú távon megmutatkoznak a politikai, gazdasági vagy szélsőséges esetben a katonai szektorban”.¹

Indokolt a kérdéskör tudományos feldolgozása több okból is. Egyrészt azért, mert nem vitathatóan a legnagyobb migrációs nyomás az uniós tagállamokra nehezedik. Másrészt amiatt az ellentmondás miatt, amely abból fakad, hogy az unió döntéshozói a globális kihívások és veszélyek között kiemelten nevesítik a migrációt, ám ezzel párhuzamosan ugyanők a migrációban látják az európai munkaerő-piac gondjainak megoldását is. Végezetül nem elhanyagolható szempont az sem, hogy jelenleg éppen a migráció kérdése az, mely a legjobban megosztja és szembeállítja a tagállamokat egymással.

Sokan vélekednek úgy, hogy a globalizáció a társadalmi evolúció szükséges és törvényszerű állomása, így annak részeként a jelenlegi, korábban sosem látott mértékű migrációs folyamatok is azok, nem csak legális, de illegális megjelenési formájukban is. Ezekkel a véleményekkel nagyon kis mértékben értek egyet, meglátásom szerint ugyanis különbséget kell tenni legális és illegális migráció között. Leginkább azért, mert maga a folyamat más körülmények révén alakult ki, mesterségesen, sőt erőszakkal létrejött körülmények okán, nem pedig egyéni igények materializálódása keretében. Másfelől nem fogadhatjuk el, hogy egy olyan folyamat, amelyet a társadalom illegálisnak értékel, a társadalom fejlődésének elfogadott velejárója legyen, kiváltképpen úgy, hogy az adott folyamat a társadalom által szabályozott formában, legálisan is meg tud valósulni, a kívánt cél elérése tehát biztosított.

Jelen tanulmányomban az illegális migráció veszélyeinek, biztonsági kockázatainak a feltárását tűztem ki célul. Természetesen a kérdéskör vertikuma messze nagyobb annál, mintsem az jelen dolgozat terjedelmében feldolgozható lenne, ezért csak néhány aspektusát érintem a témának. Mindenekelőtt szükségesnek érzem, hogy a migráció fogalmát, mibenlétét tisztázzuk, elhatárolva annak illegális formájától, amelyet érintő terminológiai problémákra külön ki szeretnék térni. Ezt követően a migráció elmúlt éveit érintő célirányos kvantitatív kutatások alapján mutatom be az Európát érintő migrációs áramlás közelmúltbeli volumenét, annak tendenciáját, majd mindezek tükrében értékelem az illegális migráció legjellegzetesebb veszélyeit. Végül választ keresek arra a kérdésre, hogy kimutatható-e ok-okozati összefüggés az illegális migráció erősödése és a terrorcselekmények számának növekedése között.

A migráció fogalma, okai

A latin eredetű migráció szó – ami vándorlást, elvándorlást jelent – azt a jelenséget írja le, amelynek során „egyes személyek, vagy csoportok úgy váltanak lakókörnyezetet, illetve társadalmat, hogy ez a váltás időlegesből tartóssá, huzamossá válik”². A migráció „egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok történései együtt, egyszerre határoznak meg”.³

A migráció értéksemleges jelenség, hátterében racionális okok, észszerű, a valóság viszonyaival számot vető emberi döntések állnak. „A racionális vándor” – magyarázza Hautzinger Zoltán – „csak akkor vállalja a vándorlás terheit, ha mindent összevetve a vándorlással együtt járó egyéni gazdasági mérlege többet mutat”.⁴ A migráció ugyanakkor „visszacsatoló természettel” is bír.⁵ A visszacsatolás abban nyilvánul meg, hogy a népességmozgás olyan térségből, országból indul ki, ahol a kiváltó okok nyilvánvalóan fennállnak, és olyan térségbe, országba irányul, „ahová megéri eljutni”. Ha a kiváltó körülmények – akár a kibocsátó térségben, akár a fogadó országban – megváltoznak, az a migrációs motivációk és célkitűzések megváltozását eredményezi.⁶

A migráció tehát az emberi történelem kezdeteitől jelen van, és egészen addig létező jelenség marad, amíg a világ egyes térségei közötti – gazdasági, szociális, társadalmi stb. – különbözőségek fennállnak.⁷ A népvándorlás ugyanakkor újfajta különbözőségeket generál: az új helyen szükségképpen egyenlőtlen helyzet alakul ki a befogadó társadalom és a bevándorló csoport között. Ez az egyenlőtlenség potenciális konfliktusforrásként jelenik meg, „amely a viszonyrendszer mindkét szereplője számára kockázatokat tartalmaz”⁸.

A migráció rendkívül összetett jelenség, az értelmezésére tett legismertebb kísérlet a 19. században élt geográfus, Ernst Georg Ravenstein nevéhez fűződik. Ravenstein szerint a migrációt előidéző okok egyik része vonzza, a másik része taszítja a migránst. Taszítóerőt jelent (ez az úgynevezett push faktor) például az, ha a kibocsátó államban háború, polgárháború dúl, ha kedvezőtlen gazdasági helyzet, általános elszegényedés, rossz éghajlati vagy természeti viszonyok miatt hiányoznak az emberi létezéshez szükséges minimális feltételek. Vonzóerőt jelent (pull faktor) a béke, a biztonság, a politikai stabilitás, vagy éppen az, hogy a fogadó állam munkalehetőséget ígér a bevándorlóknak. A globalizáció következtében új motivációk is megjelentek, ilyenek a demográfiai tendenciák (például Afrikában a népességnövekedés), a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségek láthatóbbá válása (az internetnek, a webkettes szolgáltatásoknak köszönhetően), a környezet- és klímaváltozás (a szíriai migrációt előidéző polgárháború kirobbanásában jelentékeny szerepet játszott az a népességmozgás, mely a hosszú éveken át tartó szárazság következtében indult meg).⁹

Lényeges felismernünk azt is, hogy a migrációs trendek intenzitása időről időre változik, annak függvényében, hogy a küldő és a fogadó államban aktuálisan miként alakul a politikai, illetve a gazdasági helyzet.¹⁰ Az Európai Unió történetében nem a 2015-ös volt az első migrációs hullám, 1991-től kezdődően több ilyen is volt. Néhány példa: 1979 és 2015 között Afganisztánból 2,6 millió, 1991-ben Irakból 1,4 millió, 1994-ben Ruandából 2,3 millió, 2011 és 2015 között Szíriából 4 millió menekült érkezett.¹¹

A migráció jellemzően tartós és folyamatos, de létezik időszakos, időben korlátozott változata is, mint amilyen például a munkavállalási célú vándorlás. A migráció a térbeli kiterjedést tekintve lehet belső (intern) és nemzetközi (ex-tern), a mozgás iránya szerint befelé vagy kifelé irányuló, terjedelmét illetően egyéni, csoportos, illetve tömeges, a motivációk alapján önkéntes vagy kényszer szülte.¹²

Az illegális migráció fogalmi problémái

Az illegális migráció jelenségét érintő fogalomhasználat a nemzetközi szakirodalomban távolról sem következetes. Egyes források reguláris és irreguláris migránsok között tesznek különbséget, mások a legális és az irreguláris fogalompárt használják.¹³ Tekinthetjük ezeket szinonim értelmű szavaknak is, emberi jogi szervezetek ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy az „illegális” kifejezés kriminogén tartalommal bír, de ettől függetlenül sem tekinthető egyetlen ember sem „illegálisnak”.¹⁴ Lehetséges, hogy valakinek a tartózkodása, a munkavállalása illegális, vagyis nem szabályos, illegális migráns azonban senki nem lehet. „Az irregularitás egy állapot jogszerűségének a megváltozásától függ” – magyarázza Hautzinger Zoltán –, vagyis egy személy aktuális állapota lehet irreguláris, de maga a személy sohasem.¹⁵

Éppen ebből a megfontolásból a nemzetközi dokumentumok – így például az Európa Tanács parlamenti közgyűlési határozata is – az irreguláris kifejezés használatát szorgalmazzák, kiemelve egyúttal azt is, hogy „a nem szabályos vándorok nem bűnözők”.¹⁶

Egyes szerzők használják még a jogtalan belépés (unauthorized), illetve a „papírok nélküli” (undocumented, sans papier) fogalmakat is, értve az előbbi alatt a nem legális úton szerzett, nem valódi okmányokkal, az utóbbi alatt az okmányok nélkül történő határátlépést. A belépés ugyanakkor – mutat rá például Tapinos is – csak egyetlen aspektusa a nem szabályos bevándorlásnak. Márpedig a migráció lehet jogtalan úgy is, ha nem illegális.¹⁷

Szükséges lehet ennek okán a szemantikai értelmezés mélyebb taglalása is. Álláspontom szerint a különböző tompított és egyéb alternatív kifejezések használata mellett is, tényként kell rögzíteni, hogy a migrációs folyamat, annak részét képező cselekmény történhet az adott ország hatályos jogszabályaival egyező vagy azt megszegő formában. Leegyszerűsítve, jogszerű vagy jogszerűtlen formában.

Nem vitathatóan kell véleményemet maradéktalanul osztanom Hautzinger Zoltán álláspontjával, hogy természetesen nem egy adott személy, hanem annak cselekménye az, amely az illegális vagy más rokonértelmű jelzővel illethető. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért használja a magyar nyelvezetű sajtó, média, kormányzat, a közbeszéd és számos publikáció, szervezet az „illegális migráns” kifejezést? Illetve miért alkalmazzák ugyanezt az idegen nyelvű publikációk, hírek és hivatalos iratok fordítása során? Gondolhatnánk, hogy talán a regnáló kormányzat migrációellenes retorikájának okán egy általában elfogadottnál negatívabb jelzővel kívánják illetni az ilyen személyeket. Azt hiszem, hogy a magyarázat inkább nyelvi és nem politikai, s nem is jogi megközelítést igényel. Egyszerűen a magyar nyelv eltérő fogalomalkotó szokásai miatt az illegálisan belépő vagy itt tartózkodó migrációs személyt illegális migránsnak nevezi.

Jelen értekezés célja a migráció mint folyamat, jelenség tekintetében felmerülő büntetőjogi gondolata, nem pedig a fogalmi kérdések mélyebb taglalása, vagy esetleg fogalomalkotás. Ennek okán, munkám során következetesen az „illegális migráns” kifejezést használom a forrásanyagok adatai alapján az illegális határátlépést vagy illegális tartózkodást megvalósító emigráns személyekre vonatkozó statisztikai adatok ismertetése során.

A reguláris migráns tiszteletben tartja a befogadó ország szabályait, az irreguláris „legális jogi státus”, érvényes jogcím nélkül tartózkodik az idegen állam területén.¹⁸ E tipológia szerint az irreguláris migráns kétféle lehet: illegális migráns vagy kényszervándorló. Kényszervándorló a menekült, a menedékkérő, újabban az ökológiai migráns.¹⁹ Az illegális bevándorló saját elhatározásából lép egy idegen ország területére, jellemzően a zöldhatáron keresztül, hamis vagy hamisított személyi okmányok felhasználásával, nemritkán embercsempészek segítségével. Illegális migrációról van szó abban az esetben is, ha a külföldi személy legálisan érkezik az országba, valódi papírokkal, érvényes vízummal, vagy a vízummentességet kihasználva, de az engedélyezettnél tovább marad, vagy éppen a tartózkodási célját változtatja meg, például turistavízum birtokában vállal feketén munkát. Végül illegális migránsnak számít a menedékkérő is, aki nem hagyja el az országot, miután kérelmét elutasították.²⁰

Georges Tapinos különbséget tesz eltitkolt (clandestine) munkások, eltitkolt lakosok és eltitkolt belépők között.²¹ Franck Düvell – továbbfejlesztve Tapinos tipológiáját – az irreguláris migránsok hat kategóriáját különíti el. Az első csoportba azok tartoznak, akik legálisan érkeztek az országba, legálisan tartózkodnak ott, de munkát már illegálisan vállalnak. A második kategóriába azok sorolhatók, akik legálisan érkeztek, de érvényes jogcím nélkül tartózkodnak az ország területén (például lejárt tartózkodási engedéllyel). A harmadik kategória az előbbi két csoportba tartozók családtagjaié. A további három kategóriába az illegálisan érkezők tartoznak. A negyedik csoportba soroltaknak utóbb sikerül legalizálni a helyzetüket, tartózkodási engedélyt szereznek, azonban munkát már feketén vállalnak. Az ötödik és a hatodik csoportba sorolt személyek nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel, a különbség annyi, hogy az előbbiek illegálisan dolgoznak, az utóbbiak azonban nem vállalnak munkát. Düvell ide sorolja az illegális migránsok gyermekeit is, akik anélkül válnak jogi státusz nélküli személyekké, hogy átlépték volna az országhatárt.²²

A fenti csoportosításokat megismerve mindenesetre egyet kell értenünk Michael Samers megállapításával, amely szerint az illegális migráció nem több egy konstruált fogalomnál.²³ A használatban lévő kategóriák (mint amilyen a nem ellenőrzött, a papírok nélküli, az irreguláris stb. migráns) valójában nem alkalmasak a lényeg megragadására. Azok ugyanis, akik érvényes jogcím nélkül lépnek át országhatárokat, vagy jogi státusz nélkül tartózkodnak idegen országban, leginkább egyetlen dologra törekednek, éspedig arra, hogy elkerüljék a regisztrációt.²⁴

A migráns populáció profiljának meghatározására már a 2000-es évek elején történtek kísérletek. Az Európai Bizottság egy 2004-es jelentésében arra mutatott rá, hogy a jogszerűtlenül érkező migránsok zömmel fiatal, 20 és 30 év közötti férfiak, akik „mozgékonyak és nem riadnak vissza a kockázatvállalástól”, és akik véghezviszik elhatározásukat „a különféle elrettentő tényezők ellenére is, mint például többek között a migrációt elősegítő szolgáltatások magas költsége, a határvédelmi hatóságok általi feltartóztatás és eljárás kezdeményezése”.²⁵

Az illegális migráció mértéke

„A nemzetközi migráció ellenőrzése minden állam álma” – véli Kende Tamás²⁶, meglátásom szerint azonban ez egy ideig még álom is marad. Azt már a 2000-es évek elején felismerték az európai uniós döntéshozók, hogy az átlagéletkor növekedésével és a munkaképes korú lakosság számának csökkenésével felboruló társadalmi és gazdasági egyensúly helyreállításának egyik eszköze lehet az ellenőrzött bevándorlás. Az uniós migrációs politika célja – miként azt az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés is leszögezi – nem más, mint „a migrációs hullámok hatékony kezelése azok minden szakaszában, méltányos bánásmód biztosítása a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik jogszerűen tartózkodnak valamely tagállamban, valamint az illegális be-vándorlás és az emberkereskedelem megelőzése, és az ezek elleni megerősített küzdelem”.²⁷

Illegális migráció az Európai Unióban – a számok tükrében

A migrációs trendek intenzitása – miként azt a fentiekben már megállapítottuk – időről időre változik, annak függvényében, hogy a küldő és a fogadó államban miként alakul a politikai, illetve a gazdasági helyzet. Ezt a következőkben néhány statisztikai adattal szemléltetem.

2014 első negyedévében – a Frontex által közzétett konzervatív becslés szerint – hárommillió és hatmillió között alakult az Európai Unióban illegálisan tartózkodó bevándorlók száma, ez a teljes lakosság 0,6–1,2 százalékát tette ki. 2013-ban összesen 107 olyan embert tartóztattak fel, aki illegálisan kísérelt meg az uniós külső határon átjutni, a belső határátkelőkön (főként repülőtereken) lefolytatott ellenőrzések során pedig 345 ezer emberről derült ki, hogy jogszerűtlenül, megfelelő okmányok és jogcím nélkül tartózkodik az Európai Unióban.²⁸

A 2008 és 2013 közötti időszakban fokozatosan csökkent az elfogott illegális bevándorlók száma, 2014-ben azonban megfordult a trend.²⁹

2014-ben 283 532 illegális migránst regisztráltak, ők főként a Balkánon át, illetve a Földközi-tengeren átkelve, Afrika felől érkeztek. A migránsáradat ekkor leginkább Olaszországot érintette, 2014-ben például 170 664 személy ért partot, ez 2013-hoz képest 277 százalékos növekedést jelentett. 2014 végére a mediterrán, illetve a balkáni út vált népszerűbbé, a bevándorlók legnagyobb hányada a görög-török határon keresztül érkezett az unióba. Nem csak az útvonalak változtak meg, a bevándorlók száma is megugrott: 2015 első negyedévében – az előző év azonos időszakához képest 86 százalékos emelkedést mutatva – 184 800-ra nőtt a beadott menedékkérelmek száma, 2015 szeptemberében már 710 ezer volt ez a szám, év végére pedig 1 550 000.³⁰

A 2015-ben eszkalálódott migrációs válság hátterében rejlő okok feltárására számos kísérlet történt. A legelfogadottabb magyarázat szerint az Iszlám Állam (ISIS) létrejötte és a szír, illetve iraki kormányerők és támogatóik, valamint a civil lakosság ellen intézett támadások, terrorcselekmények miatt indult meg a menekültáradat.³¹ Ezt az elméletet látszanak alátámasztani a statisztikák is. 2011 és 2015 között 3,4 százalékról 30,3 százalékra emelkedett a Szíriából menekülők aránya az összes menekült viszonylatában.³² A szíriai menekültek dominanciája a három nagy kibocsátó országot tekintve is egyértelmű: ugyanezen időszakban világszinten 10,4 millióról 16,1 millióra növekedett a menekültek száma, és ezen belül az Irakból, Afganisztánból, illetve Pakisztánból érkezők aránya az összes menekült 18,1 százalékáról 32,9 százalékra gyarapodott. Vagyis – állapítja meg a Ritecz–Sallai szerzőpáros – 2015-ben Szíriából és a három nagy kibocsátó államból származott a fejlett országokba tartó menekültek kétharmada. E négy országon túl jelentős kibocsátónak számított (és számít jelenleg is) Nigéria és Szomália.³³

A magyarországi illegális migráció statisztikája

A Bevándorlási Hivatal adatai szerint 2015-ben az előző évihez képest 314 százalékkal növekedett a regisztrált menedékkérők száma (2014: 42 777, 2015: 177 135), ebből az Európán kívüli kérelmezők száma 627 százalékos növekedést mutatott (2014: 20 912, 2015: 131 053). Ezen belül is 36,74 százalékot tett ki a Szíriából érkezettek aránya, a második legnépesebb csoport az afgánoké volt (az összes Európán kívüli kérelmező 26,35 százaléka). A Bevándorlási Hivatal 2015-ben a következő határozatokat hozta: 146 kérelmező esetében a menekültkénti, 356 esetben az oltalmazottkénti, 6 esetben a befogadottkénti elismerésről döntöttek. 2 917 kérelem tárgyában elutasító döntés született, 152 260 esetben ugyanakkor meg kellett szüntetni az eljárást, jellemzően azért, mert a kérelmező időközben tovább utazott.³⁴

A tömeges migráció csúcspontjának tehát a 2015-ös év tekinthető, ezt követően újabb csökkenésnek lehetünk tanúi. 2017-ben – a Frontex adatai alapján – 204 750 illegális migránst regisztráltak, 2018-ban 150 114-et. A legnagyobb kibocsátó országnak 2018-ban Szíria bizonyult (14 378 fő), ezt követte Marokkó és Afganisztán (13 269, illetve 12 666 fő). 2016-ban és 2017-ben a közép-mediterrán volt a leggyakrabban használt útvonal az Európába jutáshoz, 2017-ben például 118 962 illegális migráns érkezett ezen át (2018-ban azonban már csak 23 485 fő). A legnépszerűbbek újabban a nyugati és a keleti mediterrán útvonalak: az előbbin keresztül 2017-ben 23 063 illegális migráns érkezett, 2018-ban 57 034, a keleti mediterrán útvonalon 2017-ben 42 319 jogszerűtlen bevándorlót regisztráltak, 2018-ban 56 561-et.³⁵

A menekültválság érintette Magyarországot is, a migrációs nyomás 2015 második negyedévétől kezdődően fokozódott: korábban inkább Koszovóból érkeztek a menekültek, 2015 elején azonban a nemzetközi áramlás áthelyeződött a Földközi-tenger térségéből a nyugat-balkáni útvonalra, így déli határainkon túlsúlyba kerültek a válságövezetekből (Szíriából, Afganisztánból, Irakból) érkezők. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2015 elején már viszonylag magas volt a rendőrök által elfogott határsértők száma (január: 14 647, február: 17 384), tavasszal átmeneti visszaesés következett be (március: 5975 fő), júniustól kezdődően azonban drámai növekedésnek lehetünk a tanúi (június: 19 546 fő, július: 38 077 fő, augusztus: 57 938 fő), a migrációs hullám szeptemberben ért a csúcspontjára (szeptember: 138 396 fő, október: 99 155 fő). Novemberben radikálisan visszaesett a – rendőrség által regisztrált – határsértők száma (2015. november: 315, december: 270; 2016. január: 553).³⁶

Ezek a változások nagyjából megfelelnek a nemzetközi trendeknek, nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a kormányzati intézkedéseknek az illegális migrációra gyakorolt hatását. Ezen intézkedések részletezése nem tárgya jelen dolgozatnak, itt és most csak a „kerítésügyben” történtekre térek ki. A magyar kormány 2015 júniusában jelentette be, hogy kerítést épít a magyar-szerb határon, a migrációs nyomás ennek köszönhetően közel háromszorosára ugrott, röviddel ezt követően áthelyeződött a horvát határszakaszra. Szeptemberre megépült a kerítés a szerb határon, itt 51 054 határsértőt fogtak el, a horvát szakaszon már 88 280 főt. Októberben pedig a határsértők több mint 98 százalékát (97 708 főt) a horvát határszakaszon regisztrálták.³⁷

A déli határainkat terhelő migrációs nyomás 2016 nyarára esett vissza. Ez egyfelől összefüggésben van azzal, hogy 2016-ra a nyugat-európai országok nagy része megszigorította a határellenőrzést, és eszerint járt el Szlovénia, Horvátország, Szerbia, majd Macedónia is. Magyarországon 2016 júliusában vezették be a határőrizet új jogintézményét, amely szerint azokat, akiket az államhatártól számított nyolc kilométeres távolságon belül fognak el, visszakísérik a határkerítésen (Ideiglenes Biztonsági Határzár) található kapukig (IBH-kapu), és ott elirányítják őket a legközelebbi tranzitzóna felé.³⁸

Ezen intézkedéseknek köszönhetően a tiltott határátlépők száma jelentősen visszaesett. Így például – az ORFK adatai szerint – 2016 28. hetében 252 esetben akadályoztak meg a hatóságok tiltott határátlépést, és 292 személyt kísértek az IBH-kapuhoz. 2017 elején emelkedtek a számok: volt például olyan hét (8. hét), amikor a megakadályozott tiltott határátlépések száma elérte a 780-at, a feltartóztatott és IBH-kapun átkísért személyek száma pedig meghaladta a 320-at (35. hét). 2017 tavaszán visszaesés következett be (például a 17. héten a tiltott határátlépők száma összesen nem érte el a harmincat), majd az év második felétől beállt az érték egy viszonylag állandó szintre (heti szinten rendszerint háromszáz–ötszáz körül alakult az illegális határátlépést valamilyen formában megkísérlők száma).³⁹

Itt említendő meg az is, hogy három új, határzárat érintő tényállás is bekerült a büntető törvénykönyvbe: a határzár tiltott átlépése, a határzár megrongálása, valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása bűncselekményét,⁴⁰ illetve további, az illegális bevándorlással összefüggő cselekményeket is pönalizált (új tényállás a jogellenes bevándorlás elősegítése, támogatása⁴¹). A jogalkotói szándék helyes értelmezéséből az következik – mutat rá Hautzinger Zoltán –, hogy e bűncselekmények harmadik országbeli elkövetőivel szemben elsődlegesen a kiutasítást alkalmazzák a bíróságok büntetésként, nem pedig a szabadságvesztést.⁴² A statisztikák szerint 2015-ben 907 esetben indítottak büntetőeljárást határzár tiltott átlépése miatt. Az elkövetői kör honosság szerint a következőképpen alakult: a tettesek legtöbbje szír volt (26 százalék, 241 fő), a többi afgán (21 százalék, 192 fő), iraki (19 százalék, 176 fő), koszovói (15 százalék, 138 fő), albán (6 százalék, 64 százalék), török (4,7 százalék, 43 fő), pakisztáni (3 százalék, 29 fő), további néhány elkövető pedig egyéb származásúnak vallotta magát (kongói, kameruni, indiai, algériai, bangladesi, líbiai, montenegrói, mianmari, srí lankai, szerb). 2015 szeptemberének második felében egyetlen fő valósította meg a kérdéses bűncselekményt, a következő hónapban azonban már 503 határsértő ellen indult eljárás (55 százalék).⁴³

2016 januárjában 113 elkövetést regisztráltak, ezt követően azonban ismét fokozódott a helyzet, és februárban már 498 esetben kellett büntetőeljárást indítani. Az elkövetői kör honosság szerinti összetétele változott, megnövekedett a pakisztániak (103 fő), a koszovóiak (102 fő) és az albánok (41 fő) száma, és a korábbiakhoz képest új nemzetek polgárai is megjelentek (így például 69 marokkói, 37 szomáliai, 13 kubai, 12 gambiai, 10 nepáli, 6 eritreai, 4 nigériai).⁴⁴

A jogalkotó az illegális migráció egyes kísérőjelenségeinek büntetendővé nyilvánítása mellett a büntetőeljárási törvénybe is beiktatott néhány speciális eljárási szabályt, megkönnyítendő azt, hogy az elítélt külföldiek nemkívánatos magyarországi tartózkodását minél gyorsabban meg lehessen szüntetni.⁴⁵ „Az irreguláris migráció a vonatkozó büntetőeljárásjogi szabályok negligálása mellett is hatékonyan kezelhető rendészeti eszközökkel” – mutat rá Hautzinger Zoltán, hozzátéve, hogy a jogsértő állapot (vagyis az ország területén való illegális tartózkodás) megszüntetéséhez fűződő jogpolitikai érdek számottevőbb az elkövető megbüntetéséhez (praktikusan a börtönbe zárásához) fűződő érdeknél.⁴⁶

Nézzünk néhány határzárral kapcsolatos bírósági adatot. A Szegedi Járásbíróság 2015. szeptember 15-től 2016. március végéig 2386 külföldi elkövető ügyében hozott döntést, minden esetben gyorsított eljárásban: 2382 terheltnek határzár tiltott átlépésének bűntette, a többinek pedig határzár megrongálásának bűntette miatt kellett felelnie. Összesen 2357 esetben állapította meg a bíróság az elkövető büntetőjogi felelősségét: határzár megrongálása miatt három személyt felfüggesztett szabadságvesztésre, egy személyt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, határzár tiltott átlépése miatt 1331 esetben egyévi, 943 esetben kétévi, 33 esetben háromévi, egy-egy esetben négy-, illetve ötévi kiutasítást szabott ki, két terhelt esetében próbára bocsátást alkalmazott, négy terheltet megrovásban részesített. Két személyt végrehajtandó, 36 személyt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság. (A többi elkövető ügyében vagy megszüntetésre került az eljárás, vagy vissza kellett az ügyésznek küldeni az iratokat.)⁴⁷

Arra a kérdésre, hogy a határzárral kapcsolatos cselekmények büntetendővé nyilvánítása milyen hatást gyakorolt az illegális migrációra, egyértelmű választ nehéz adni. Látva azonban azt, hogy a Btk. módosítását követő fél évben összesen nem érte el a büntetőügyek száma a két- és félezret, talán megalapozottabb azt állítani, hogy a fizikai határzár bevezetése, illetve az azzal összefüggő rendészeti intézkedések hatékonyabbaknak bizonyultak.⁴⁸

Az illegális migráció biztonságpolitikai kockázatai

„A biztonságra törekvés az emberek alapvető és elemi igénye” – szögezi le Kondorosi Ferenc.⁴⁹ A biztonságnak azonban – magyarázza Póczik Szilveszter – „objektív mérőeszköze nincs, a biztonság […] tartalma és hangsúlya politikai csoportosulásonként eltérhet, és el is tér”.⁵⁰ Az, hogy az állam mit gondol a biztonságról, nagyban függ attól, hogy a döntéshozók aktuálisan mely értékek védelmét tartják fontosnak.⁵¹ Míg a korábbi századokban döntően a honvédelmi, védelempolitikai szempontokra helyeződött a hangsúly, addig napjainkban egy összetett, a katonai aspektus mellett társadalmi, politikai, gazdasági, környezetvédelmi, közegészségügyi elemeket is tartalmazó fogalmat értünk biztonság alatt.⁵²

Az irányadó szakirodalom meglehetősen részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az illegális migráció milyen biztonságpolitikai kockázatokat hordoz magában. A továbbiakban a főbb esetköröket tekintem át. Annyit ugyanakkor szükséges elöljáróban leszögezni, hogy az a népvándorlás, amelynek Európa napjainkban ki van téve, nem kizárólag az illegális – vagy, ha úgy tetszik: az irreguláris – jellege miatt jelent veszélyt, hanem azért is, mert „tömeges, ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan”, és ilyenformán akár érintheti a célországok társadalmi stabilitását.⁵³

Belbiztonsági kockázatok

Az illegális migráció szükségképpen társadalmi feszültséget szül, e feszültség mértéke pedig erőteljesen függ attól, hogy a befogadó társadalom tagjai inkább előnyösnek, vagy inkább hátrányosnak tartják a bevándorlók jelenlétét. A bevándorlás folyamatát minden érintett konfliktusforrásként éli meg. A bevándorlók kisebbségi csoportokat alkotva interakcióba lépnek az „őslakosokkal”, a letelepedés során asszimilálódhatnak, ám minél nyilvánvalóbbak a kulturális, vallási, gazdasági különbözőségek, az integrációs törekvések sikere annál bizonytalanabb. Nehezíti, sőt, akár ki is élezheti a helyzetet az a körülmény, hogy a befogadó ország közvéleménye jellemzően csak közhelyek szintjén képes a migránsokról gondolkodni. Adott esetben a bevándorló csoportok viszonyulásaikkal, cselekedeteikkel rá is erősítenek ezekre a sztereotípiákra, ennek esélye különösen akkor nő meg, ha „az adott etnikai csoport hosszú távon a többségi társadalommal ellenérdekelt közösségként definiálja önmagát, vagy a többség tekinti őt ellenérdekelt közösségnek”⁵⁴. Mindezek alapján jogosnak tekinthető a kormányok azon törekvése, hogy az országukba irányuló bevándorlást ellenőrzésük és irányításuk alatt tartsák, az illegális (nem szabályos) migrációt pedig kizárják, de legalábbis minimalizálják.

A magyar kormány 2015 májusában nemzeti konzultációt indított a bevándorlás és a terrorizmus témakörében, az ehhez kapcsolódó kampány egyik fő állítása szerint azok a bevándorlók, akik törvénytelenül lépik át a határokat, „valójában a szociális juttatásokért és a munkalehetőségért jönnek”⁵⁵. Szokásos ellenérv, hogy a migránsok nem veszik el az állampolgárok munkáját, sőt, képesek jelentős mértékben hozzájárulni a fogadó ország gazdaságának fejlődéséhez, azonfelül érdemi megoldást jelentenek az elöregedő társadalmak problémájára.⁵⁶ Álláspontom szerint azonban azok, akik az ellenőrizetlen migráció veszélyeit elbagatellizálják, nem beszélnek arról, hogy a bevándorlók nagy részének már a hazájában is bizonytalan volt a szociális helyzete, sokan közülük már az anyaországban is idegenként, kisebbségi létbe kényszerítve éltek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a „problematikus bevándorlók”⁵⁷ társadalmi tőkéje jellemzően szerény mértékű, vagyis azok az anyagi erőforrások, javak és képességek, amelyek a befogadó társadalom számára értékesek, viszonylag szűken állnak rendelkezésükre.⁵⁸ Értékrendszerük, munkához való viszonyuk, kultúrájuk, szokásaik alapvetően különböznek a befogadó társadalométól. Más a vallásuk, és jellemzően sokkal vallásosabbak is, mint az a nyugati társadalmakban megszokott. Eltérő lehet a családszerkezetük. Például általánosnak tekinthetők körükben a többgenerációs, sok gyermeket nevelő háztartások, miként az is, hogy a családfő tekintélye megkérdőjelezhetetlen, a nők szerepe pedig csak a gyermeknevelésre és a háztartás vezetésére korlátozódik. Higiéniai viszonyaik sem feltétlenül felelnek meg a befogadó államban uralkodó normáknak. Ezek a tényezők megnehezítik, vagy egyenesen lehetetlenné teszi a beilleszkedést, és végső soron teljes elkülönüléshez, gettósodáshoz vezethetnek.⁵⁹

Nem állítjuk azt, hogy minden illegális migráns rossz szándékkal érkezik. Legtöbbjük nem vágyik másra, csak a korábbinál jobb, biztonságosabb életre. Az ugyanakkor már önmagában jelentős kockázatot hordoz, hogy róluk a hatóságok nem tudnak, vagyis ezek a személyek hivatalosan nem is léteznek. Ez egyfelől veszélyes a migránsok számára, hiszen el vannak zárva az alapvető társadalmi infrastruktúrától (orvos, kórházi ellátás, tanintézmények stb.), kiszolgáltatottságukat pedig az is fokozza, hogy semmiféle lehetőségük nincsen a jogérvényesítésre.⁶⁰ Másfelől fennáll az eshetősége annak is, hogy egyes bevándorlók radikalizálódnak, nyitottá válnak a szélsőséges nézetekre, politikai erőszak, terrorista eszközök alkalmazására.⁶¹

Kriminológiai vonatkozások

Az illegális bevándorló, akár egyénileg, akár szervezett keretek között lépi át az országhatárt, kénytelen embercsempészek szolgáltatásait igénybe venni, hiszen helyismerettel nem rendelkezik, a nyelvet nem beszéli, és a továbbjutáshoz hamis személyi iratokra van szüksége. Ilyenformán nagy a valószínűsége annak, hogy bűnelkövetőkkel, szervezett bűnözői csoportokkal kerül kapcsolatba.

Embercsempészettel kisebb, néhány fős társaságok is foglalkoznak, akik átfuvarozzák vagy a zöldhatáron átkísérik a másik országba a migránsokat. Működnek ugyanakkor nagy nemzetközi embercsempész-hálózatok is, amelyek a legmodernebb technikával, a tranzit-, illetve a célországokban kiépített logisztikai bázisokkal rendelkeznek.⁶² Az embercsempészet nagy profittal kecsegtető üzletág, gyakorta előfordul az is, hogy a migránsnak valamilyen bűncselekmény elkövetésével (például drogfutárkodással) kell a „szolgáltatásért” fizetnie.⁶³

Magyarországon az embercsempészek tevékenysége alapvetően kettős irányultságú. A bűnözői csoportok egyik része a migránsok magyar területre történő belépését szervezi és bonyolítja, másik részük a már bejutott személyek Nyugat-Európába való továbbutazását (vagyis a másodlagos migrációt) segíti.⁶⁴

A migránsok rendszerint vegyes csoportokban mozognak, vannak közöttük olyanok, akik a hazájukban dúló háború, vallási, etnikai üldöztetés elől menekülnek, mások pedig csak a jobb élet reményében kelnek útra. Ez a helyzet azért problematikus, mert az illegális migránsok jelenléte megnehezíti a valódi menedékkérők azonosítását. Olyan is előfordul, hogy a jogszerűtlen határátlépők – lényegében jogalap nélkül – nyújtanak be menekültstátusz iránti kérelmet, ezzel pedig lassítják a valós beadványok feldolgozásának folyamatát. Ráadásul a menedékjogi rendszerrel való ilyesfajta visszaélés meg is erősíti azt a közkeletű vélekedést, amely szerint a menekültek valójában hamis ürüggyel akarnak az Európai Unió területére jutni.⁶⁵

Mindezeken túlmenően a korrupció kockázata sem elhanyagolható mértékű. Azokban az országokban, amelyekben a közigazgatás átláthatósága kérdéses, a hivatalnokok alulfizetettek és demoralizáltak, ahol nem megfelelő az ellenőrzési rendszer, és rossz a hivatali közérzet, ott számolni kell azzal is, hogy a vámhivatalnokok, köztisztviselők könnyebben megvesztegethetők.⁶⁶

Illegális foglalkoztatás

Az illegális migránsok, ha munkát vállalnak, úgy azt a rejtett gazdaságban teszik. Rendszerint a képzettséget, szakismereteket nem igénylő ágazatokban helyezkednek el, leginkább a mezőgazdaságban, az építőiparban, a vendéglátóiparban, háztartási alkalmazotti, takarítói munkakörökben. Jellemzően az úgynevezett „3D” (vagyis a „dirty, dangerous and demanding”, „piszkos, veszélyes és nagy igénybevétellel járó”) állásokat kínáló munkaadók foglalkoztatnak nagy számban illegális migránsokat: olyan munkákról van szó, amelyeket a hazai munkaerő már nem hajlandó elvállalni.⁶⁷ Igaz ugyanakkor az is, hogy nem csak a kevéssé kvalifikált bevándorlók vannak jelen az árnyékgazdaságban. A szakképzettséggel, felsőfokú végzettséggel rendelkező migránsok számára sincsen más választás: megfelelő jogi státusz, tartózkodási engedély hiányában kénytelenek ők is feketén munkát vállalni.⁶⁸

Az illegális munka kockázatos a migráns számára is, aki egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe kerül úgy, hogy közben nem jogosult semmiféle munkajogi, társadalombiztosítási védelemre. A társadalom szemszögéből az illegális foglalkoztatás egyik legnyilvánvalóbb következménye az adóbevétel csökkenése, a morális károkozás azonban legalább ekkora súlyú. „Az illegális migrációból eredő társadalmi hátrányok csökkentik a legális migráció társadalmi hasznait, gyengítik a legális migráció intézményrendszerét, erősítik a társadalomban munkáló kriminogén tendenciákat, és ellenszenvet keltenek a polgárok körében.”⁶⁹

A másik oldalról megközelítve a problémát: igaz az is, hogy még fokozza is az ellenőrizetlen migráció volumenét, ha a célországban nem lépnek fel kellő szigorral a feketemunka ellen, nem szankcionálják az illegális munkavállalókat foglalkoztatókat, illetve olyan adó- és gazdaságpolitikát folytatnak, amely szinte „rákényszeríti” a munkaadókat a jogi státusz nélküli külföldiek alkalmazására.⁷⁰ Ezt felismerve született meg az Európai Unióban az úgynevezett szankciós irányelv.⁷¹

Terrorista cselekmények

A 2015. januári és novemberi párizsi, a 2016-os brüsszeli, nizzai és több németországi terrortámadást követően óhatatlanul felmerült a kérdés: vajon van összefüggés az egyre erősödő migráció és a terrorveszély fokozódása között? A kérdés megválaszolását megnehezíti az a körülmény, hogy a terrorcselekményeket érintően pontos statisztikák, teljes körű adatbázisok nem igazán állnak rendelkezésre.

A Wordwide Incident Tracking System (WITS) adatbázisából tudható, hogy 2004 és 2010 között világviszonylatban összesen 77 134 terrorcselekményt követtek el, az áldozatok száma 413 621 volt (és ebből 108 746 halálos).⁷² Az Europol 2007 óta teszi közzé éves jelentését (Terrorismus Situation and Trend Report, TE-SAT) a tagállamok által közölt adatok alapján. A TE-SAT-jelentések szerint 2006 és 2010 között 2036 terrorcselekményt hajtottak végre az Európai Unióban, ebből 1750 eset írható a baszk, illetve a korzikai szeparatisták számlájára, 189 esetért a baloldali anarchistákat terheli a felelősség, az iszla-misták összesen 7 akciót vállaltak magukra.⁷³

Böröcz Miklós 2015-ben publikált tanulmányában még úgy vélekedett, hogy „a médiában és a nyilvánosság előtt folytatott különböző vitákkal ellentétben a terrorizmus és az illegális migráció jóval kisebb átfedést mutat, mint azokban azt valószínűsítették”.⁷⁴ Böröcz tizenhét terrortámadást elemzett – ezek közül a legkorábbi a 2001. szeptember 11-i, a legkésőbbi pedig a 2015. január 7-i párizsi támadás volt –, és arra jutott, hogy ezeket az akciókat nem illegális bevándorlók követték el, hanem részben olyan fanatikus muszlimok, akik legálisan érkeztek az unió területére, részben pedig rendezett háttérrel rendelkező másod-, harmadgenerációs személyek, akik jellemzően valamilyen személyes ok miatt radikalizálódtak. Vagyis – mutatott rá Böröcz – a terrorizmus nem az illegális migráció következménye, hanem a legális migráció vadhajtásaival mutat összefüggést.⁷⁵

Ritecz György és Sallai János a Global Terrorism Database (GTD) adatait vetették egybe különböző, az illegális migráció alakulását mutató statisztikákkal (Frontex, Europol), hangsúlyozva, hogy ilyen módszerekkel legfeljebb csak trendeket lehet jelezni. A 2016-ig rendelkezésükre álló adatsorokat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy „Európában a terrorfenyegetettség nem is igazán a »bevándorlókhoz« köthető, hanem alapvetően a »bennszülöttekhez «, és csak kisebb részben a migráns hátterűekhez”.⁷⁶ A szerzőpáros is ugyanarra a megállapításra jutott, mint Böröcz Miklós: az európai terrorcselekmények elkövetői leginkább másod- vagy harmadgenerációs muszlimok, legális migránsok leszármazottai, akik valamilyen okból nem tudnak azonosulni a nyugati kultúrával, de már a felmenőik értékrendjét sem érzik magukénak. Kitaszítottnak érzik magukat, frusztrációjukat pedig azzal vezetik le, hogy közel-keleti dzsihádista mozgalmakhoz csatlakoznak.

A terrorcselekmények ilyenformán nem kifejezetten a migráció, sokkal inkább az integráció problémáit jelzik.⁷⁷

Böröcz Miklós 2016-ban – az időközben fokozódó migrációs nyomás, valamint a 2015. novemberi párizsi és a 2016. márciusi brüsszeli terrortámadás hatására – felülvizsgálta korábbi álláspontját. Úgy véli, álságos a gazdasági érdekekre hivatkozva ösztönözni a bevándorlást, ehelyett inkább az Európai Unió külső határainak védelmére kell koncentrálni. Böröcz valójában megerősíti azt, amit Ritecz és Sallai is állít. Az Európai Unió vezető országai nincsen felkészülve a migránsok befogadására, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a muszlim bevándorlók kultúrája, értékrendje gyökeresen eltér az európaitól. A terrorcselekményeket jellemzően olyan uniós állampolgárok követik el, akik nem tudtak integrálódni, gyökértelennek érzik magukat, és ennél a gyökértelenségnél még egy öngyilkos merénylet lehetőségét is csábítóbbnak találják.⁷⁸ Az újabb terrorcselekmények elkövetői között azonban már vannak olyanok is (mint például a 2016. júliusi würtzburgi baltás támadó), akik nem másod- vagy harmadgenerációs migránsok, és nem is uniós polgárok: ők jellemzően a 2015-ös migránshullámot kihasználva jutottak a kontinensre. Éppen az ő esetük hívja fel a figyelmet arra, hogy „milyen komoly kockázata van a jelenlegi liberális, európai menekült politikának”⁷⁹. Miként arra Hautzinger Zoltán is felhívja a figyelmet, a népvándorlás – különösen annak ellenőrizetlen formája – „egyszerre lehet eszköze és katalizátora terrorista cselekményeknek”.⁸⁰ Eszköze, hiszen az úgynevezett utazó terroristák éppen az illegális migrációt használják ki, amikor a jószándékú emberekhez csapódva jutnak be Európába, vagy éppen az uniós polgárok válságövezetekbe történő utaztatását és harci kiképzését szervezik meg. Ugyanakkor katalizátora is, mert a migráció negatív kísérőjelenségei társadalmi feszültségeket keltenek, és erőszakos cselekményekhez vezetnek.⁸¹ Példaként említendő a christchurchi (Új-Zéland) terrorista támadás, amelyet egy szélsőjobboldali nézeteket valló elkövető hajtott végre két mecsetben, a muzulmán ima idején, ötvenegy ember életét kioltva.⁸²

Összegzés

A migráció szükségképpeni jelenség, amely végigkíséri az emberiség történetét – állapítottuk meg mi is a fentiekben. Az ellenőrizetlen, különösképpen az illegális migráció ugyanakkor komoly biztonsági kockázatokat rejt magában. Azok a bevándorlók, akik jogcím nélkül érkeznek, majd jogi státusz nélkül telepednek le Európában, rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozzák saját magukat. Kiszolgáltatott helyzetüket kihasználják az embercsempészek, az emberkereskedők, a könnyen megvesztegethető hivatalnokok, az olcsó munkaerőre vágyó, az adón és járulékokon nyerészkedni nem átalló munkaadók, és még folytathatnánk a sort.

A nyugat-európai országok nem rendelkeznek hatékony migrációs politikával, nincsenek megfelelő eszközeik sem arra, hogy az ellenőrizetlen bevándorlást meggátolják, sem arra, hogy a már bevándorolt személyeket megfelelően integrálják. Az elsőgenerációs migránsok rendszerint elégedettek azzal, hogy egy biztonságos országban élhetnek és dolgozhatnak (még ha feketén is). Gyermekeik, unokáik azonban már nem viselik ilyen könnyen a gyökértelenséget, a szüleik értékrendjét már nem, a befogadó kultúrát még nem vallják magukénak. Az tehát, hogy az elsőgenerációs migránsokat nem sikerül integrálni, a második- és harmadik generációs migránsok esetében „üt vissza”.

A politikusok, a közvélemény, de esetenként a szakma képviselői részéről is felmerül az elvárás az iránt, hogy az állam az illegális migrációval szemben büntetőjogi eszközöket is bevessen. Csakhogy, miként arra Hautzinger Zoltán rámutatott, a rendészeti eszközök alkalmazása gyorsabb és hatékonyabb, mint a büntetőeljárás. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ha a büntetőjogot megfosztjuk ultima ratio jellegétől, úgy az akár veszélyes gyakorlatokhoz is vezethet. Háttérbe szorulnak az emberi jogok és szabadságok, és – szinte már automatikusan – a fegyveres erők alkalmazása kerül előtérbe.⁸³ Nem véletlenül szögezte le az Alkotmánybíróság: „a büntetőjog társadalmi rendeltetése az, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen, azaz a büntetés szerepe a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor más jogágak szankciói nem segítenek”.⁸⁴

Meglátásom szerint a megoldást egyfelől az illegális migráció teljes visszaszorítása, a migráció ellenőrzött keretek közé terelése jelenti, másfelől pedig az érintett országoknak valóban hatékony integrációs programokat kell bevezetniük. Mindezeken túlmenően osztom Kis-Benedek József álláspontját: „a szélsőségek feltartóztatása nem a Nyugat feladata, ezt csak a muzulmán és a nem muzulmán világ biztonsági együttműködése révén lehet elérni”⁸⁵. Megfontolásra érdemesnek tartom Hautzinger Zoltán álláspontját is, miszerint a migrációt érintő szabályozás és intézményrendszer létrehozásánál, működtetésénél „az államnak a biztonságot úgy kell garantálnia, hogy – különösen az Európai Unió tagállamain belül – csak végső esetben sérüljenek a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz kapcsolódó jogosítványok”⁸⁶.

Ugyanakkor azt kell látnunk, hogy a több évtizede a kérdéssel foglalkozó diplomácia és politika eddig nemcsak képtelen volt megoldást találni, hanem még egyre messzebb is sodródik a megoldástól, köszönhetően a helyzet liberális megközelítésű értékelésének és európai kezelésének. Szilárd véleményem, hogy az unió jelenlegi belső konfliktusainak egyik meghatározó oka, hogy a tagállamok kulturális, jogi, társadalmi berendezkedése annyira eltér egymástól, hogy azokat már nem lehetséges közös nevezőre hozni. Az egységes szabályozások kialakítása sok esetben olyan léptékű és olyan kardinális lemondással járna egyes nemzetek részéről, mely több száz, vagy több ezer éves kulturális berendezkedésüket, nemzeti identitásukat és önállóságukat veszélyeztetné. Ebben a jelenleg is ilyen gondokkal rendelkező rendszerben egy gyökeresen eltérő más kultúra kényszerrel nem integrálható, egy ilyen, erőszakkal megvalósított folyamat csak mérhetetlen és borzalmas következményeket magában hordozó formában valósulhat meg. Nem beszélve arról, hogy – Mohamed szavait idézve – „az iszlámnak nem célja integrálódni vagy magába befogadni”. Az iszlám totális monista vallás, amely más vallást nem ismer el.

Európa vezetőit – amikor a migráció veszélyeit, hatását és vele kapcsolatos feladatokat értékelik és meghatározzák – a remény vezérli, hogy a migráció képes az európai országok demográfiai változásokból adódó munkaerő-piaci gondjait megoldani. Nem ismerik sem a történelmet, sem az egykori palesztin vezető, Yasser Arafat szavait, aki úgy fogalmazott, hogy „ha a fejlett nyugat nem hajlandó engedni, akkor a kérdést majd a demográfia meg fogja oldani”. Ezen hitvallás ismeretében vizionálhatjuk az illegális migráció végső, valódi veszélyét.

Fábián Péter, jogász, kriminológus, PTE Védelmi Kutatások Központ; szakértő, PhD-hallgató, Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola