A fiatalkorúak büntetőjoga és büntetés-végrehajtása Olaszországban

Bevezetés

Ahhoz, hogy megértsük az olaszországi büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett fiatalkorú bűnelkövetők speciális helyzetét, meg kell ismerni a hatályos olasz anyagi jogi és büntetés-végrehajtási jogi szabályozást, valamint a különbségeket a felnőtt korúakra irányadó szabályokhoz képest.

A cikkben bemutatom a fiatalkorúakra irányadó anyagi jogi és büntetés-végrehajtási jogi szabályozás történeti kialakulását, a fiatalkorú fogalmának változását a kezdetektől a napjainkig, a fiatalkorúak szabadságelvonással járó szankcióinak típusait és a szabadságelvonással járó szankciókat végrehajtó intézetek típusait Olaszországban.

A magyar és olasz büntető anyagi és büntetés-végrehajtási jog alapvetően hasonló szabályokat tartalmaz, de a részletszabályaiban eltér, a cikkben ezeket az alapvető eltéréseket is vázolom.

A fiatalkorúakra irányadó szabályok kialakulásának

történeti előzményei Olaszországban a Zanardelli-kódextől,

valamint Magyarországon a Csemegi-kódextől napjainkig

Olaszországban a fiatalok elkülönítésének gondolata először 1650-ben, a Firenzében alapított Monelli-házban jelent meg. A Monelli-ház egy olyan szociális-edukációs intézmény volt, ahol főleg csavargó és árva fiatalok kaptak helyet. Az intézmény célja az volt, hogy az innen eltávozók a későbbiek során a társadalom hasznos tagjaivá váljanak, és ne kövessenek el ismételten bűncselekményt.

Ezt követően 1703-ban Rómában is megalakult az első, kifejezetten fiatalkorúakra „szakosodott” büntetés-végrehajtási intézet. A XI. Kelemen pápa által alapított intézetben¹  a bűnelkövető fiatalok elméleti és szakmai oktatása folyt, amely mellett kötelező volt a vallási nevelés is. Az intézmény egészen 1964-ig működött fiatalkorúak börtöneként.

A történelem során a magyar szabályozáshoz hasonlóan, Olaszországban sem volt mindig a tizennegyedik életévben meghatározva a büntethetőség alsó korhatára. Az első büntető törvénykönyv, az ún. Codice Zanardelli (a továbbiakban: Zanardelli-kódex) 1890-ben lépett hatályba. A Zanardelli-kódex²  volt az első törvény Olaszországban, amely már külön rendelkezéseket tartalmazott a fiatalkorú bűnelkövetőkre. Fiatalkorúnak tekintették azt a személyt, aki a bűncselekmény elkövetésekor a kilencedik életévét betöltötte, de a tizennegyedik életévet nem érte el. A pozitivista iskolai tanításait szem előtt tartva a fiatalkorúak esetében a belátási képesség meglétét az orvos állapította meg.

A kilencedik életévüket be nem töltött személyekkel szemben büntetést nem lehetett kiszabni, hanem az atyai ellenszegülés esetén velük szemben biztonsági intézkedéseket lehetett alkalmazni.

A Zanardelli-kódex szankciórendszere a felnőtt korúak esetében sem alkalmazta a halálbüntetést, a legsúlyosabb szabadságelvonással járó büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés volt. Megkülönböztette a kódex az egyszerű és a különös visszaesőket, mely szabályozást kisebb módosításokkal a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv is átvett. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedéseket is elsőként vezetett be a kódex: nevéhez fűződik a javítóintézeti nevelés, a bírói megbocsátás és a felfüggesztett büntetés intézményének bevezetése.³  Az árva, a prostitúcióra kényszerített és a koldussorban élő gyerekeket javítóintézetbe utalták be vagy ún. „becsületes családoknál” helyezték el.⁴

A 20. század elején, főleg Észak-Itáliában, az állami intézmények mellett civil szervezeteket is létrehoztak a fiatalkorú bűnelkövetők megsegítése érdekében. Ezek a filantropikus mozgalmak kettőséget hordoztak magukban, a fiatalkorú bűnelkövetők megjavítása mellett a velük szemben alkalmazható intézkedéseknél a védelmükre, az átnevelésükre és a megjavításukra helyezték a hangsúlyt. A szabadságelvonással járó intézkedéseket a Janus-arcúság egyszerre jellemezte, ugyanis a büntetés célja mellett a javító jelleg is hangsúlyossá vált.

Az olaszországi Fiatalkorúak Bíróságának létrehozására hatott az Egyesült Királyságban 1908-ban hatályba lépett „Children Act” alapján bevezetett Fiatalkorúak Bírósága. A Fiatalkorúak Bírósága az Egyesült Királyságban a tizenhat év alatti bűnelkövetők ügyeiben járt el és a fiatalkorúakkal szemben kiszabható büntetések közül eltörölte a halálbüntetést.

A fasizmus alatt, 1934-ben királyi rendelettel létrehozott ún. Fiatalkorúak Bíróságának⁵  három részlege volt, polgári, büntetőjogi és közigazgatási jogi részleg. A fiatalkorúakkal szemben elsősorban biztonsági intézkedéseket alkalmaztak. Ilyen biztonsági jellegű intézkedés volt, a javítóintézetben történő elhelyezés, ahová megjavítási céllal a rossz magaviseletű tizennyolc év alatti fiatalkorú bűnelkövetőket utalták be határozatlan időre. A javítóintézetből a fiatalkorú véglegesen a Duce rendelkezése alapján távozhatott el. A mai szabályozástól eltérően, a javítóintézeti nevelés nem határozott, hanem határozatlan tartamú volt és a fiatalkorú bűnelkövető megjavulásáig tartott. A javítóintézeti nevelésnek inkább közigazgatási, mintsem büntetőjogi jellege volt.

Ennek ellenére ebben a korszakban a fiatalkorú bűnelkövetőre nem úgy tekintettek, mint a végrehajtás védendő alanyára, hanem sokkal inkább annak tárgyára, ily módon érdekes ellentmondás mutatkozott meg abban, hogy hiába jelenik meg a fiatalkorú védelme mint érték, annak ellenére a fiatalkorúaknak a nemzetközi dokumentumokban rögzített védelme és a gyermek mint legfőbb érték gondolata még nem szerepel a szabályozásban.

A fasizmus bukását követően a gyermeki jogok továbbfejlődtek Olaszországban is. Az olasz Alkotmány⁶  1948-ban lépett hatályba és törvényi szinten deklarálta a gyermeki jogokat. Az olasz Alkotmány 30–32., 34. és 38. cikkei tartalmaznak rendelkezéseket a gyermekek és a család védelmére vonatkozóan.

Ezt követően a 60-as és a 70-es évek során a zárt intézetek létjogosultságát és hatékonyságát sokan megkérdőjelezték és központi vitakérdéssé vált, majd megindult a fiatalkorúak bűnözése témának a szociológiai és politikai vizsgálata is. Ezzel párhuzamosan vitatták a fiatalkorú bűnelkövetők átnevelhetőségét és megjavítását is, valamint megkérdőjelezték a szabadságelvonással járó intézkedés és a zárt intézetek eredményességét, mivel csak egyes fiatalkorúak beilleszkedésére összpontosít. Úgy gondolták, hogy a problémát szociológiai kérdésként kell kezelni, mert önmagában a fiatalkorú deviáns viselkedése nem értelmezhető, hanem csak társadalmi problémaként.

Ezt követően lépett hatályba a ma is hatályos büntetés-végrehajtásról szóló 1975. évi 354. számú rendelet, a továbbiakban (olasz Bv. tv.),⁷  melyet legutoljára a 663/1986-os, ún. Gozzini Törvény módosított.

Az 1975. évi 354. számú rendelet hiányossága, hogy a fiatalkorúakra nézve alig tartalmaz rendelkezéseket, illetőleg megállapítható az is, hogy a magyar szabályozással egyezően Olaszországban is hiányzik egy olyan külön kódex, amely egységesen tartalmazná a fiatalkorúakra irányadó speciális anyagi jogi, eljárásjogi és végrehajtási szabályokat.

Az olasz Bv. tv.-nek mindössze egy cikke tartalmaz külön rendelkezést a fiatalkorúakra nézve. A 79. cikk alapján fiatalkorúakkal szemben kizárólag biztonsági intézkedéseket lehet alkalmazni. Biztonsági intézkedést a fiatalkorúakkal szemben csak a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírája rendelhet el.⁸

A magyar szabályozástól eltérően, Olaszországban főszabály szerint a fiatalkorúakkal szembeni büntetőeljárást külön a fiatalkorúak ügyeire szakosodott, Fiatalkorúak Bírósága folytatja le.⁹  A Fiatalkorúak Bírósága négy főből áll: két hivatásos bíróból és két laikus személyből, akik betöltötték a harmincadik életévüket. A két laikus személynek szociális szakértelemmel kell rendelkeznie, valamint jártasnak kell lenniük a pszichológia, pszichiátria, bűnügyi antropológia vagy pedagógia területén. A fellebbviteli bíróság három hivatásos bíróból. A „specializáció elvének” megfelelően minden ügyészség mellett külön Fiatalkorúak Bírósága működik, továbbá a rendőrségen és a csendőrségen belül is hasonlóan, erre a feladatra elkülönített külön egység foglalkozik a fiatalkorúak ügyeivel. Emellett vannak adminisztratív, illetve a fiatalkorúakat segítő szervezetek is.

A vádképviseletet egy külön erre a feladatra kijelölt ügyészség, a Fiatalkorúak Ügyészsége látja el.¹⁰

A Fiatalkorúak Bíróságához hasonlóan a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírósága is két laikus és két hivatásos bíró tagból áll, minden fellebbviteli bíróság mellett működik egy, a fiatalokat felügyelő bíróság is, amely a magyarországi bv. bíró jogintézményéhez hasonlít leginkább. Életkor tekintetében, a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírójának hatáskörébe a huszonötödik életévüket be nem töltött elítéltek tartoznak. Amennyiben az elítélt betölti a huszonötödik életévét, az általános felügyeleti bíróhoz kerülnek át a büntetés- végrehajtásával kapcsolatos feladatok. A felügyeleti bíró feladata többek között a végrehajtás ellenőrzése, beleértve a vádlott őrizetének az ellenőrzését is, továbbá felügyeli a személyi biztonságot érintő intézkedések végrehajtását, és végrehajtja a törvények által ráruházott egyéb feladatokat is.

Az olasz Bv. tv. 1. cikke ezen túlmenően a felnőtt korúakra és a fiatalkorúakra vonatkozóan a bevezetésben általános rendelkezésként deklarálja, hogy az elítéltekkel szemben fontos a re-edukációs cél a szabadságelvonással járó szankciók végrehajtása során, valamint a büntetés célja a fiatalkorú átnevelése és a társadalomba történő sikeres visszailleszkedése. A törvény az alapelvek között rögzíti a legalitás és a humanitás elvét, valamint az elítéltek elkülönítését, továbbá a fiatalkorú helyes irányú fejlődését.

A fiatalkorú bűnelkövetők életében Olaszországban a történelem során az utolsó jelentős dátum 1988, amikor hatályba lépett a fiatalkorúak Büntetőeljárásáról szóló 488/1988. törvény.¹¹  A törvény 41. cikke alapján a fiatalkorú fellebbezhet a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírája által meghozott rendelkezéssel szemben. A Fiatalkorúak Felügyeleti Bírája által meghozott biztonsági intézkedéssel szemben fellebbezést nyújthat be a fiatalkorú vádlott, a védője, a törvényes képviselője és az ügyész.

A fellebbezésnek halasztó hatálya nincs, kivéve abban az esetben, ha a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírósága másként rendelkezik.

Olaszországban a büntetőeljárás a felnőtt korúak esetében, alapvetően tényfeltáró jellegű és arra irányul, hogy megállapítsa a tényállást és a vádlott bűnösségét, míg a fiatalkorúakkal szembeni büntetőeljárás célja ezen túlmenően, hogy a fiatalkorú személyiségének megfelelő büntetést szabjon ki a bíróság, ezért inkább a fiatalkorú személyiségére figyelemmel szabják ki a büntetést, és nem elsődlegesen az általa elkövetett bűncselekmény jellegére figyelemmel. A büntetés kiszabása során figyelembe kell venni az elkövetett bűncselekmény súlyán, az elkövetés módján kívül, a fiatalkorú családi környezetét és a személyi, valamint a lakhatási körülményeit is, mivel a fiatalkorúakkal szembeni büntetőeljárás elsődleges célja az, hogy a fiatalkorú sikeres visszailleszkedjen a társadalomba, a személyisége pozitív irányba fejlődjön, és ne kövessen el ismételten bűncselekményt.

A törvény szakmai jelentősége abban állt, hogy a fiatalkorúak bűnelkövetésének témája újra a politikai és jogalkotói vita középpontjába került, és a fiatalkorúakkal szembeni büntetőeljárás során az inkvizitórius eljárás helyett az akkuzatórius eljárást kell alkalmazni, valamint a bizonyítási eljárás során vizsgálni kell a büntetés kiszabás körülményei között a fiatalkorú családi körülményeit is.

Magyarországon elsőként az 1878. évi V. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről (a továbbiakban: Csemegi-kódex) határozta meg a fiatalkorú fogalmát, kimondva hogy aki a bűntett vagy vétség elkövetésekor életkorának tizenkettedik évét meg nem haladta: bűnvád alá nem vonható. Aki akkor, midőn a bűntettet vagy vétséget elkövette, életkorának tizenkettedik évét már túlhaladta, de tizenhatodik évét még be nem töltötte, ha cselekménye bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem bírt, azon cselekményekért büntetés alá nem vehető. Az ilyen kiskorú azonban javító-intézetbe való elhelyezésre ítéltethetik, de abban életkora huszadik évén túl nem tartathatók.¹²

A kódex újdonsága volt továbbá, hogy új rendelkezésként bevezette a fiatalkorúak javítóintézeti nevelését. Csemegi Károly azért vezette be a kódex szellemiségétől alapvetően idegen javítóintézeti nevelés jogintézményét, mert nem hagyhatta figyelmen kívül az amerikai és az európai kontinensen végbemenő pozitív változásokat. A Csemegi-kódex előnye volt kétségtelenül az, hogy a korszak legmodernebb elképzeléseit és intézményeit vezette be, ily módon, Magyarországon a fiatalkorú bűntettesek részére a javítóintézetek felállítását rendelte el. Hiányossága volt a kódexnek, hogy figyelmen kívül hagyta a végrehajtás részleteit.

Európában a jelenleg hatályos szabályozás alapján a legtöbb országban a fiatalkorú fogalma azonos, fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadik életévét még nem.

A jelenlegi olasz szabályozás is egyezik a legtöbb európai ország szabályozásával. A hatályos olasz Büntető Törvénykönyv¹³  98. cikke alapján Olaszországban is a fiatalkorú az, aki a tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadik életévét még nem. A 98. cikk alapján akkor büntethető a tizennégy és a tizennyolc év közötti fiatalkorú, ha értelmi és akarati képességgel rendelkezik, de az ő esetükben csökkentett büntetéseket kell alkalmazni. A fiatalkorúakkal szemben kiszabható csökkentett büntetéseket a későbbiek során, külön címszó alatt részletesen bemutatom. A tizennégy és a tizennyolc év közötti bűnelkövetők esetében a Fiatalkorúak Bírósága jár el, abban az esetben is, amikor a bűncselekményt fiatalkorúként követte el, de az elbírálásra csak a tizennyolcadik életév betöltése után kerül sor. A Fiatalkorúak bírájának a hatásköre, hasonlóan a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírájához, egészen a terhelt huszonötödik életévének betöltéséig tart.

A hatályos magyar szabályozás ettől eltér, ugyanis 2013. július 1-jét követően megváltozott a fiatalkorú fogalma, főszabály szerint a gyermekkorúság büntethetőséget kizáró ok, azonban a hatályos Btk. 16. §-a úgy rendelkezik, hogy a tizenkettő és a tizennégy év közötti gyermekkorú is büntethető a törvényben taxatíve felsorolt bűncselekmények esetén, amennyiben a bűncselekmény elkövetésekor belátási képességgel rendelkezik. A Btk. 105. §-a alapján fiatalkorú az, aki a tizenkettedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadik életévét nem.

Az olasz szabályozás alapján is büntethetőséget kizáró ok a gyermekkor. A Btk. 97. cikke alapján gyermekkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be.

Megállapítható, hogy az olasz szabályozás a kezdetekben az angol jog álláspontját követte, és az 1890-ben hatályba lépett büntető törvénykönyv, a büntethetőség legalacsonyabb korhatárát a kilencedik életévben állapította meg, míg a fiatalkorúság felső korhatárát az angol szabályozással egyezően a tizennegyedik életévben határozta meg.

Magyarországon először a büntethetőségi életkorhoz fűződő szabályozás 1792-ben jelent meg. Az 1792-es büntető törvénytervezet akként rendelkezett, hogy a hetedik életévét be nem töltött gyermekek ellen ne indulhasson bűnvádi eljárás, illetve az életkort figyelembe véve differenciálták a büntetéseket. A hét és tizenkét év közötti gyermekeket házi fenyítésben kellett részesíteni, a tizenhárom és tizenhat év közöttiek esetében pedig redukált, azaz csökkentett közbüntetéseket, míg a huszonegyedik életévüket be nem töltött bűnelkövetőknél enyhítő körülmények fennállása esetén, enyhébb büntetési tételt kellett alkalmazni. Magyarországon a Csemegi-kódex a fiatalkorúság alsó korhatárát az angol és az olasz szabályozástól eltérően három évvel magasabb életkorban, a tizenkettedik életévben, míg a felső korhatárt a francia szabályozással egyezően a tizenhatodik életévben határozta meg, mely életkort az I. Büntetőnovella felemelt a tizenhatodik életévről a tizennyolcadik életévre. A magyar szabályozás alapján a tizenkettő és a tizenhat év közötti életkor volt a feltételes felelősség kora. Ezt követően a fiatalkorú teljes felelősséggel tartozott, azzal az eltéréssel, hogy a legsúlyosabb büntetési tételeket bizonyos korig nem lehetett alkalmazni.

Az olasz jog a kezdetekben megegyezett a francia szabályozással a tekintetben is, hogy az 1890. évi olasz Btk. alapján a bíró, ha a tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorúnak nem volt belátási képessége, akkor a fiatalkorút „becsületes családoknak” adták át vagy javítóintézetbe utalták őket, azért hogy megjavuljanak.

Megállapítható az is, hogy a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvény mindkét országban a 70-es években lépett hatályba, és mindkét törvény leszögezte (többek között) azt, hogy a fiatalkorúakat el kell különíteni a felnőtt korú elkövetőktől. Míg az olasz büntetés-végrehajtási jogi törvény módosított változata (Esecuzione Penale) ma is hatályos, addig a magyar 1979. évi 11. tvr. 2014. december 31-ig, mintegy harmincöt évig volt hatályban. Jelenleg a 2013. évi CCXL. törvény rendelkezik a büntetések és az intézkedések, valamint az egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról.

Korábban a büntetés célja, a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények esetén is a megfélemlítés, az elrettentés, a szigor és a megtorlás volt. A halálbüntetést a 19. század első felében jelentéktelen súlyú bűncselekmény elkövetése esetén Angliában tíz év alatti gyermekek esetében is alkalmazták, ugyanígy a testfenyítő büntetések is gyakoriak voltak. A jelenleg hatályos szabályozás a megjavításra, az átnevelésre és a társadalomba történő visszavezetésre helyezi a hangsúlyt.

A megtorló büntetések kiszabása mellett mindkét országban a 19. században jelent meg a fiatalok „megjavítására” hangsúlyt helyező javítóintézet, ahol lehetőség nyílt arra, hogy a fiatalkorúakat elkülönítsék a felnőtt korúaktól.

Annak ellenére, hogy mindkét országban eltérések figyelhetőek meg a tételes törvényekben az életkori korhatárok tekintetében, egységes nézőpontot képviselt viszont mindkét ország abban, hogy a fiatalkorú belátási képességét vizsgálat tárgyává kell tennie a bírónak.

A téma megértéséhez szükséges továbbá egy rövid áttekintés a fiatalkorúak jogairól szóló fontosabb nemzetközi jogszabályok vonatkozásában, amelyek a magyar és az olasz hatóságokat egyaránt kötelezik.

1946-ban megszületett az UNICEF, az ENSZ gyermekjogokra szakosított szerve.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (EJENY) 1948-ban deklarálta, hogy a gyermeknek joga van a különleges segítséghez és a támogatáshoz. A dokumentum a gyermek alapvető jogaként rögzíti, hogy joga van az egészséges és a jólétének biztosításához alkalmas életszínvonalhoz, a család védelméhez, a neveléshez és kimondta a diszkrimináció tilalmát, amelynek értelmében nem lehet megkülönböztetni a házasságból és az azon kívül született gyermekeket.

Az ENSZ 1966. december 16-án fogadta el a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányát. Az Egységokmány a 14. cikkének 4. pontjában a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések között rögzíti, hogy: „a fiatalkorú személyek esetében az eljárásnak figyelemmel kell lennie az életkorukra és az átneveléshez szükséges érdekekre.”

A nemzetközi dokumentumok közül a legjelentősebb a Gyermek jogairól szóló egyezmény, amelyet az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadott el. Magyarország nemzetközi kötelezettségének tett eleget akkor, amikor az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdette, és a hazai jog részévé tette a Gyermek jogairól szóló, New York-i egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény).

Az Egyezmény 1. cikke tartalmazza a gyermek fogalmának definícióját: „aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri.”

Az Egyezmény 3. cikkének 1. pontja rögzíti a gyermekek mindenekfelett álló érdekét¹⁴ : „a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.”

A 6. cikk megtiltotta, hogy halálbüntetést szabjanak ki a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek által elkövetett bűncselekmény miatt, és azt a terhes nőkön nem lehetett végrehajtani.¹⁵

A 7. cikke alapján senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Az Egységokmány 7. cikkéhez kapcsolódó átfogó kommentár rámutatott arra, hogy „a fogva tartott személy hosszan tartó magánzárka büntetése a 7. cikk által megtiltott tevékenységhez vezethet.”¹⁶  Erre figyelemmel a gyermek elkülönítése vagy magánzárkába helyezése problémákat vet fel, és a Bizottság ezzel kapcsolatban aggodalmát fejezte ki.

Az Egyezmény egyedülálló volt abban is, hogy a szabadságelvonás csak végső megoldás lehet és a fogva tartott gyermekkel az egyezmény alapján emberségesen, az emberi méltóságának kijáró tisztelettel, valamint az életkorának megfelelő szükségleteit szem előtt tartva kell eljárni.

Olaszország ratifikálta többek között a 182. számú ILO Egyezményt, a Gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezményt, illetve alkalmazható az EU Parlament 2001. májusi határozata a gyerekkereskedelem ellen.

Megállapítható, hogy a fiatalkorúakat megillető jogokat a nemzetközi dokumentumokkal összhangban szabályozza az olasz Btk. és a fiatalkorúak védelmét az olasz Alkotmány is hangsúlyozza.

A fiatalkorúak szabadságelvonással járó szankcióinak rendszere

és végrehajtása a nemzetközi dokumentumok tükrében

Európában a gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos szankciók között több olyan szankciót találunk, amely az elítélt szabadságelvonásával jár együtt. A szabadságelvonással járó büntetések és intézkedések közül a legsúlyosabb szabadságelvonással járó büntetés a szabadságvesztés büntetés. Mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalomban folyamatos vita van azzal kapcsolatban, hogy a fiatalkorúak korosztályában mennyire van létjogosultsága egy ilyen típusú büntetésnek. Amennyiben a fiatalkorúval szemben a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása elkerülhetetlen, akkor a velük szemben a végrehajtás során alkalmazott speciális rendelkezések képesek-e arra, hogy ellensúlyozzák a börtönártalmakat, a megbélyegzést és a fiatalkorúak közötti agressziót, amelyek súlyosan kihatnak a bv. intézetből szabaduló fiatalkorú további életére. A szakemberek között vita van arról is, hogy a rövidebb tartamú szabadságvesztés kiszabása helyett nem célszerűbb-e szabadságelvonással nem járó alternatív szankciók kiszabása.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2006. január 11. napján fogadta el a Miniszteri Bizottság Európai Börtönszabályokról szóló R(2006) 62. számú ajánlását a tagállamok számára.

Az Európai Börtönszabályoknak kiemelkedő jelentősége van abban, hogy elsőként fogalmazott meg a tagállamok számára a büntetés-végrehajtással és a fogvatartottak jogaival kapcsolatos rendelkezéseket. Az Európai Börtönszabályok elsősorban a felnőtt korúakat célozza meg és a fiatalkorúak életkori sajátosságait és szükségleteit tartalmazó rendelkezéseket csak szűk körben tartalmaz. A fiatalkorúak szabadságvesztésére vonatkozóan mindössze három általános rendelkezést tartalmaz.

Az Európai Börtönszabályok a 35. pontban külön rendelkezik a fogva tartott kiskorúakról. Szabályozza azt a lehetőséget is, ha kivételesen a tizennyolcadik életévüket be nem töltött kiskorúakat a felnőttek büntetés-végrehajtási intézetében helyeznek el, akkor a hatóságoknak oda kell figyelniük arra, hogy ne csupán azokhoz a szolgáltatásokhoz jussanak hozzá a fiatalkorúak, amelyek valamennyi fogvatartott számára hozzáférhetőek, hanem olyan szociális, pszichológiai és oktatási szolgáltatásokhoz, lelki gondozáshoz és szabadidős programokhoz, illetőleg ezeket kiváltó tevékenységekhez, amelyek a szabad környezetben élő kiskorúak számára elérhetők, továbbá minden iskoláskorú fiatalkorú fogvatartott számára biztosítani kell az ilyen oktatáshoz való hozzáférést. Foglalkozik az utógondozás kérdésével is: a büntetés-végrehajtási intézetből szabadult fiatalkorúnak további segítséget kell kapni, valamint azokban az intézetekben, ahol kiskorúakat tartanak fogva, a büntetés-végrehajtási intézetnek a felnőtteket befogadó részeitől különválasztott részében kell tartózkodniuk, kivéve ha ez a gyermekek legfőbb érdekével ellentétesnek tekinthető.

Az Európai Börtönszabályok külön pontban rendelkezik a kicsiny gyermekekről.¹⁷  Kicsiny gyermek büntetését töltő szülőjével kizárólag akkor maradhat együtt, ha ez az illető gyermek legfőbb érdekét szolgálja. Az ilyen gyermekek nem kezelhetők fogvatartottként. Külön rendelkezéseket kell biztosítani az ilyen kicsiny gyermekek jóllétének védelme érdekében.

A II. részében, a 11.1. pontban rögzíti, hogy a tizennyolcadik életévüket még be nem töltött kiskorúak nem tarthatók fogva a felnőtt korúak büntetés-végrehajtási intézeteiben, hanem kifejezetten az erre a célra kialakított létesítményben kell őket fogva tartani, amennyiben a kiskorúakat kivételesen ilyen büntetés-végrehajtási intézetekben tartanak fogva, külön szabályokkal kell rendezni a helyzetüket és a szükségleteiket.

A III. részben a 28.3. pont kihangsúlyozza, hogy külön figyelmet kell fordítani a fiatalkorú fogvatartottak oktatására.

A fiatalkorú fogalma az Európai Börtönszabályokban azonos a Gyermekjogi egyezményben meghatározott életkorral, vagyis a tizennyolcadik életévüket be nem töltött fogva tartott személyekkel kapcsolatosan fogalmaz meg rendelkezéseket.

Olaszországban a legsúlyosabb szabadságelvonással járó büntetés a magyar szabályozáshoz hasonlóan a szabadságvesztés büntetés, ugyanakkor a fiatalkorúakkal szemben elsődlegesen alternatív szankciókat kell kiszabni, illetőleg, ha a szabadságelvonással járó szankció kiszabása elkerülhetetlen a fiatalkorú bűnelkövetővel szemben, akkor a szabadságvesztés alternatív módjait kell alkalmazni és a szabadságvesztés a nemzetközi szabályozásnak megfelelően csak ultima ratio, azaz végső lehetőség lehet.

Felnőtt korúakkal szemben az olasz Btk. 17. cikke alapján kiszabható főbüntetés bűncselekmény elkövetése esetén:

• az életfogytig tartó szabadságvesztés,
• a szabadságvesztés,
• a pénzbüntetés,

míg szabálysértés elkövetése esetén:

• az elzárás és
• a pénzbírság.

Ezen kívül a Btk. 19. cikke bűncselekmény elkövetése esetén többek között a következő mellékbüntetéseket határozza meg:

• közügyektől eltiltás,
• foglalkozástól eltiltás,
• szülői felügyeleti jog megszüntetése,

eltiltás attól, hogy az elítélt közhivatalt viseljen.

A szabadságvesztés tartama felnőtt korúak esetén tizenöt naptól huszonnégy évig terjed, és az erre kijelölt büntetés-végrehajtási intézetekben kell végrehajtani, ahol az elítéltnek munkát kell végeznie és éjszaka elkülönítik őket egymástól. Az elítélt, ha a büntetéséből legalább egy évet letöltött, akkor a büntetés-végrehajtási intézeten kívül is végezhet munkát.

Fiatalkorúak esetében, ha a kiszabott szabadságvesztés tartama az öt évet nem haladja meg vagy pénzbüntetést szabtak ki vele szemben, akkor további mellékbüntetést ezek mellett nem kell kiszabni. Ha ennél súlyosabb a kiszabott szabadságvesztés tartama, akkor mellékbüntetésként közügyektől eltiltást is ki kell szabni, amely legfeljebb öt év lehet és, ha a törvény úgy rendelkezik, akkor a szülői felügyelet gyakorlásától is el kell tiltani az elítéltet.¹⁸

Az olasz Bv. tv. alapján a szabadságvesztés alternatív szankciói a következők:

• a „házi fogva tartás”
• a „próbára bocsátás”¹⁹ egy speciális fajtája, amely szociális szervekre bízza az elítéltet;
• a „részleges szabadságra bocsátás”²⁰ , amely lehetővé teszi az elítélt számára, a fogva tartó intézeten kívül munkát végezzen és tanulmányokat folytasson, illetve
• az „előrehozott szabadságra bocsátás”²¹ jogintézménye.

„Házi fogva tartásban” legfeljebb a négyéves szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú helyezhető el. Az estükben speciális lehetőség, hogy a huszonegyedik életévet be nem töltött fiatalkorú családi, egészségügyi, illetve oktatási, képzési igények esetén is házi őrizetbe helyezhető. Az alternatív szankció előnye az, hogy a fiatalkorút nem szakítják ki a korábbi, megszokott családi környezetéből, hanem a büntetését otthon töltheti le.

„Próbára bocsátás” esetén a felnőtt korúakra irányadó szabályokat kell alkalmazni a fiatalkorúakra is, azzal az eltéréssel, hogy a fiatalkorúnak kötelező kapcsolatot tartani az oktatási és a különböző szociális intézményekkel.

Az olasz „előrehozott szabadságra bocsátás” intézménye ezzel szemben a családi-egészségügyi követelmények helyett munkaügyi vagy szociális kapcsolatok fenntartása céljából jött létre. Engedélyezéséről a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírája dönt, elsősorban az elítélt magaviselete alapján. Az ideje esetenként húsz nap (felnőtteknél tizenöt), míg évente maximum hatvan nap lehet (a felnőtteknél negyvenöt). Ez a jogintézmény hasonlít leginkább a magyar feltételes szabadságra bocsátáshoz és a reintegrációs őrizethez. Annak az elítéltnek engedélyezhető, aki részt vett a büntetés-végrehajtása alatt az intézetben foganatosított átnevelő tevékenységben. Célja az, hogy az elítélt sikeresen vissza tudjon illeszkedni a társadalomba és a szabadulását követően biztos megélhetése legyen, illetőleg, hogy ismételten ne kövessen el bűncselekményt.

A „részleges szabadságra bocsátás” intézménye az előzőhöz szorosan kapcsolódik. A büntetés-végrehajtási intézet falain kívüli munkavégzés és tanulmányok folytatása céljából vezette be a jogalkotó. Utóbbiakhoz kapcsolódik az „előrehozott szabadulás” intézménye. Erről a Felügyeleti Bíró dönt és félévenként negyvenöt nap levonást jelent a szabadságvesztés büntetéséből, amennyiben az elítélt részt vesz a visszailleszkedést szorgalmazó programokon, illetve az intézményen kívüli magatartása is megfelelő. Félszabadságra azt az elítéltet lehet engedni, aki legalább a börtönbüntetése felét letöltötte vagy bizonyos bűncselekmények esetén a büntetése kétharmadát. Célja az, hogy az elkövető ne egyszerre, hanem fokozatosan illeszkedjen vissza a társadalomba. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt elítélteket húsz év letöltése után lehet részleges szabadságra bocsátani.

Megállapítható, hogy az olasz szabályozás alapján a fiatalkorúakkal szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés és szabadságelvonással járó szankció az őrizetbe vétel, valamint a szabadságvesztés.

A fiatalkorúval szemben az őrizetbe vételre két esetben kerülhet sor: kizárólag súlyos gyanú vagy tettenérés esetén fosztható meg a személyi szabadságától. A nyomozás során az ügyész dönt arról, hogy fenntartja-e az őrizetet vagy szabadon engedi-e a fiatalkorút. A büntetőeljárás- és végrehajtás során a fiatalkorú védelmére vonatkozó rendelkezés, hogy az eljárásban pszichológus és gyermeket segítő szervek vesznek részt, a gyermeket folyamatosan tájékoztatni kell az eljárás állásáról és a jogairól, valamint a titoktartás követelménye.

A terheltet abban az esetben, ha elrendelik és fenntartják az őrizetét, egy ún. elsődleges fogadóintézetben²²  helyezik el, amely ugyan nem minősül börtönnek (nincsenek rácsok például), de őrszemélyzet őrzi a fiatalkorút. Ebben az intézetben azért helyezik el a fiatalkorút, hogy a hatóság rendelkezésére álljon és az első kihallgatásáig, de legfeljebb négy napig lehet itt. Az őrizetbe vett fiatalkorút lehetőség szerint a lakóhelyéhez legközelebbi intézetben kell elhelyezni. A fiatalkorúakkal külön személyi állomány foglalkozik, akik kifejezetten a fiatalkorúakkal való bánásmódra szakosodtak. A fiatalkorút az intézetben tartózkodása alatt, egy speciális bizottság, az ún. Szakértői Bizottság²³  megvizsgálja és jelentést készít a Fiatalkorúak Felügyeleti Bírájának. Az intézet lehet magán és civil szervezet is, a formális követelmény az, hogy a Tartomány (pontosabban annak Tanácsa) elismerje.²⁴  Az elsődleges fogadóintézeteket állami vagy civil szervezetek működtetik a tartományok engedélyével, és az intézetben legfeljebb tíz fiatalkorút lehet elhelyezni. A négy nap letelte után a bíró dönt arról, hogy milyen intézkedést alkalmazzon a terhelttel szemben. A bíró a döntés meghozatala során figyelembe veszi: hogy a fiatalkorú az oktatásból ne maradjon ki, számára minél kisebb megterhelést jelentsen az eljárás és a lehető legrövidebb idő alatt befejeződjön. Ezek alapján a bíró dönthet a fiatalkorú „biztonsági őrzéséről”²⁵ , amely a kilenc évet elérő bűncselekmények esetén, komoly bizonyítékok és bűnismétlés esetén rendelhető el.

A bíró dönthet továbbá a fiatalkorú közösségben történő elhelyezésről²⁶ , ahol a fiatalkorúnak magatartási szabályokat ír elő. Ilyen magatartási szabály, hogy a fiatalkorú kötelezettsége, hogy tanuljon, illetve munkát végezzen. Továbbá rendelkezhet úgy is a bíró, hogy felfüggeszti a büntetést illetőleg van lehetőség az eljárás meg megszüntetésére is.

Speciális eset Olaszországban az ún. „bírói megbocsátás” jogintézménye²⁷ , amely-nek keretében az első és két évet meg nem haladó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményt elkövető fiatalkorúval szembeni eljárást a bíróság megszünteti, amennyiben a cselekmény jellege, súlya és az elítélt magatartása igazolja ennek indokoltságát és feltehető, hogy a fiatalkorú bűnelkövető nem fog újabb bűncselekményt elkövetni. Ezt a rendelkezést csak abban az esetben alkalmazhatja a bíró, ha a fiatalkorú még büntetlen előéletű. Ha az előbbi feltételek nem állnak fenn, akkor a bíró bűnösséget megállapító ítéletet hoz.²⁸

Fiatalkorúakkal szemben biztonsági intézkedésként a bíró javítóintézeti nevelést²⁹  is elrendelhet, amelyet kizárólag fiatalkorúakkal szemben lehet alkalmazni és a tartama nem lehet kevesebb egy évnél. A javítóintézeti nevelést a fiatalkorúnak az intézkedés alatt tanúsított magatartására figyelemmel, egészben vagy részben kell végrehajtani, erről a fiatalkorú magatartása alapján, a szakértői bizottság által készített értékelő vélemény alapján, a bíró dönt. A javítóintézeti nevelést a bíró akkor rendeli el, ha a fiatalkorú hátrányos szociális helyzete és a családi körülményei, valamint a személyiségére figyelemmel, szükséges, hogy kiemeljék a káros családi környezetéből, és zárt intézetben helyezzék el.

Amennyiben az intézkedés végrehajtása alatt a fiatalkorú betölti a huszonegyedik életévét, a magyar szabályozástól eltérően, a fiatalkorút nem kell végleg elbocsátani a javítóintézetből, hanem a javítóintézeti nevelést helyettesítik egy másik biztonsági intézkedéssel, az ún. felügyelet melletti szabadon bocsátással³⁰ , kivéve ha a bíró úgy rendelkezik, hogy a fiatalkorút ún. mezőgazdasági kolóniába³¹  vagy dologházba³²  kell átszállítani a büntetése letöltése végett. Olaszországban a mezőgazdasági kolónia és a dologház, a magyar büntetés-végrehajtási intézetek közül azokhoz az intézetekhez hasonlít, amelyek mezőgazdasági jellegű bv. intézetek, pl. az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, ahol a fogvatartottak az intézet melletti mezőgazdasági egységekben munkát végeznek. Míg Magyarországon a javítóintézeti nevelés határozott tartamú, minimum egy év és legfeljebb négy év, addig az olasz szabályozás csak a legrövidebb időtartamát határozza meg a javítóintézeti nevelésnek (egy év) és az intézetből töltött időtartam a fiatalkorú magatartásának a függvénye, melyről az ítéletet hozó bíró rendelkezik.

Olaszországban a fiatalkorúak büntetés-végrehajtása sokáig nem vált el a felnőtt korúakétól, a jogalkotó ugyanis nem tartotta szükségesnek kettéválasztani a két csoportot és nem vette figyelembe azt sem, hogy a fiatalkorúakkal szemben a szankció célja az átnevelés és az, hogy a fiatalkorú személyisége pozitív irányba fejlődjön a szabadságelvonással járó szankciók végrehajtása alatt. Az Alkotmánybíróság³³  alkotmányellenesnek, valamint a nemzetközi szerződésekbe ütközőnek nyilvánította, hogy nem válik el egymástól a felnőtt és fiatalkorúak büntetés-végrehajtási rendszere, ennek hatására alakult ki a mai napig hatályos rendszer.³⁴

A hatályos szabályozás alapján kiszabott szabadságvesztés büntetést, a fiatalkorú a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében tölti³⁵ . Az itt elhelyezettek főszabály szerint tizennégy és tizennyolc év közötti személyek, és a huszonötödik életévük betöltéséig tartózkodhatnak legfeljebb az intézetben, ha a bűncselekményt fiatalkorúként követték el. A huszonötödik életévük betöltését követően szállítják át őket a felnőtt korúak büntetés-végrehajtási intézetébe. Különös esetben elhelyezhetők a tizennegyedik életévüket be nem töltött személyek is, amennyiben az általuk elkövetett bűncselekmény társadalomra veszélyessége ezt indokolttá teszi.

Látható, hogy az olasz szabályozásban alkalmazott szabadságelvonás is megfelel a New York-i Egyezményben foglalt alapelveknek. A gyermek szabadságát csak a legvégső esetben és a legrövidebb szükséges ideig vonják el, valamint a szabadságelvonás során elkülönítik a felnőttektől. A gyermeket mindig a szükségleteinek megfelelő körülmények között tartják fogva és velük szemben elsősorban szociális-nevelési célzatú beavatkozásokat alkalmaznak.

Megállapítható, hogy mindkét országban a fiatalkorúval szemben megválasztott humánus és méltányos szabadságelvonással járó szankciót tartalmazó ítélet kihirdetésével nem ér véget az igazságszolgáltatás folyamata, hanem a végrehajtás szerves része Olaszországban is a fiatalkorúak elleni eljárásnak és a megtorlás helyett a prevencióra, valamint a megjavításukra helyezik a hangsúlyt, mert csak így lehet eredményes a fiatalkorú átnevelése és a sikeres visszailleszkedése a társadalomba.