A jogerős felmentő ítélettel befejezett állatkínzásos ügyek

„Vannak olyan emberek, akik soha egyetlen virágot nem szagoltak meg, soha egyetlen élőlényt nem simogattak meg. Nem csinálnak mást, csak folyton számolnak, és azt hangoztatják, hogy »Én komoly ember vagyok«.”

(Antoine de Saint-Exupéry nyomán ismeretlen szerző)

Bevezetés

Az Országos Kriminológiai Intézet 2019-ben a fenti címen vizsgálatot folytatott, amelynek az volt a célja, hogy áttekintést adjon a jogerős felmentő ítélettel befejezett állatkínzásos ügyekről, jogesetek bemutatásán és elemzésén keresztül.

Az alábbi tanulmány ismerteti a felmentő ítélet szabályozásának lényegét, a témával kapcsolatos statisztikai adatokat, valamint az empirikus kutatás ered-ményeit.

Az állatkínzásról

A Büntető Törvénykönyv¹  a környezet és a természet elleni bűncselekmények körében, külön fejezetben (XXIII. Fejezet) szabályozza az állatkínzást. A miniszteri indokolás szerint az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezése bűncselekmények közös fejezetben való elhelyezését az azonos jogi tárgy, nevezetesen az állatok kímélete és a velük való humanitárius bánásmód is indokolja.

Az állat helyzete specifikus a büntetőjogban, tekintettel arra, hogy a büntetőjogi dogmatika a személy és a dolog fogalmát különbözteti meg. Az állat büntetőjogi értelemben dolog. Ugyanakkor az állatvédelmi törvény preambuluma szerint az állat érezni, szenvedni, örülni képes élőlény. Ennek alapján viszont az állat közelebb áll az emberhez, mint a dologhoz. Tehát az állat a két kategória között helyezkedik el és más jogi minőséget képvisel.

A részletes szabályok ismertetését mellőzöm, figyelembe véve azt, hogy erre már egy előző értekezésemben sor került.²

A felmentés elméleti háttere röviden³

Eljárási kódexünk⁴  konkrétan meghatározza azokat az okokat, amikor a bíróságnak a vádlottat a vád alól fel kell mentenie. Ezek a következők:⁵

• a cselekmény nem bűncselekmény,
• a bűncselekményt nem a vádlott követte el,
• nem bizonyított a bűncselekmény elkövetése, vagy az, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el, vagy
• a vádlott javára a büntethetőséget kizáró gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés, tévedés, jogos védelem, illetve végszükség állapítható meg, vagy a büntethetőséget a jogszabály engedélye zárja ki.

A régi Be.⁶  kimondta, hogy büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni abban az esetben, ha

• a cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt nem a terhelt (feljelentett személy) követte el,
• nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, illetőleg az, hogy a bűncselekményt a terhelt (feljelentett személy) követte el,
• – az e törvényben meghatározott kivételekkel – büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn,
• a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a Negyedik Részben, valamint a XXIX. Fejezet II. és III. Címében meghatározott eljárások⁷ esetét. [Be. 6. § (3) bekezdése],
• a terhelt azonos cselekményét az EU tagállamban jogerősen elbírálták, vagy egy tagállamban a cselekmény érdeméről olyan határozatot hoztak, amely azonos cselekmény vonatkozásában a határozatot hozó tagállam joga alapján – akadályát képezi újabb büntetőeljárás megindításának, vagy annak, hogy a büntetőeljárást hivatalból vagy rendes jogorvoslat alapján tovább folytassák.

Visszatérve a jelenlegi szabályozáshoz, ha a vádlott bűnössége nem állapítható meg, akkor a bíróságnak mindenekelőtt ennek az okát kell tisztáznia.

Abban az esetben viszont, ha a bíróság szerint a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, a vádlottat a vád alól felmenti, megállapítja a szabálysértés elkövetését és szabálysértési jogkövetkezményt alkalmaz.

Ha a felmentő ítélet meghozatalára azért kerül sor, mert a büntetőeljárási törvényben felsorolt büntethetőséget kizáró okok valamelyike fennáll, az ilyen döntésnek nélkülözhetetlen követelménye a tényállás teljes körű tisztázása és annak a kijelentésnek a rögzítése, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a terhelt valósította meg, de felelősségre vonásának akadálya van.

A bíróságnak a felmentő ítéletben is minősítenie kell a vád tárgyává tett cselekményt és ez alól menti fel a vádlottat. Büntethetőségi akadály fennállása esetén a vádlottat azon bűncselekmény miatt emelt vád alól kell felmenteni, amelynek a magatartás – az említett akadály hiányában – büntetőjogilag helyesnek minősülne (BH 1996. 351.).

A kóros elmeállapotot a büntethetőséget kizáró okok között szabályozza a Btk. Ha a bíróság a vádlottat kóros elmeállapota miatt menti fel az ellene emelt vád alól, kényszergyógykezelését kell elrendelnie, ha ennek feltételei fennállnak. Ellenben abban az esetben,⁸  ha a vádlott kóros elmeállapotú és a bizonyítottság hiánya vezetett a felmentéséhez, azaz nem bizonyított a bűncselekmény elkövetése vagy az általa megvalósított cselekmény nem bűncselekmény, akkor nála kényszergyógykezelés nem rendelhető el.

A felmentő ítélet ügydöntő határozat, így az erre vonatkozó általános előírások itt is alkalmazásra kerülnek, kiegészítve speciális elemekkel. A felmentő ítélet rendelkező részében a vád alóli felmentő rendelkezésnek kell szerepelnie.

Az ítélet indokolásában a bíróság kifejti, hogy döntését milyen tényekre alapozva hozta meg. A tényállás a felmentő ítéletnek is részét képezi, amelyben a vád tárgyává tett bűncselekmény szempontjából lényeges tényeket kell rögzíteni.

A Be. 167. § (4) bekezdése értelmében a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességében szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ennek a meggyőződésnek azonban a rendelkezésre álló bizonyítékokon kell alapulnia, oly módon, hogy a bizonyíték szabad értékelése összefüggő logikai rendszert alkosson. Egy tény akkor tekinthető kétséget kizárósan bizonyítottnak, ha annak létezésével kapcsolatban kétely objektív értelemben nem merül fel.

A felmentő ítélet indokolásában a bíróságnak ki kell térnie arra, hogy a felmentés milyen jogcímen alapul (4. BK vélemény). A régi Be.-vel szemben az indokolásban akkor is szerepelnie kell a tényállásnak, ha rövidített ítélet készül, azaz az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ellen az ügyész, a vádlott, illetve a védő nem jelentett be fellebbezést.

Ha a felmentés alapja gyermekkor vagy kóros elmeállapot, a bíróság elkobzást, vagyonelkobzást, illetve elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét rendelhet el.

Statisztikai adatok

Az 1. számú táblázatból jól látható, hogy az ügyek nagy részében egyéb befejezésre került sor, azaz nyomozás felfüggesztésére (mert nem volt megállapítható az elkövető kiléte); vádemelés részbeni mellőzésére; büntetőeljárás átadására; nyomozás részbeni mellőzésére; nyomozás felfüggesztésére egyéb okból; közvetítői eljárásra utalást követően megszüntetésre; közvetítői eljárásra utalást követően vádemelés elhalasztására. Az ügyek kevesebb mint felében történt csak vádemelés.

1. számú táblázat:

Regisztrált állatkínzás bűncselekmények megoszlása eljárási döntés szerint 2015–2018 között⁹

Forrás: ENYÜBS

A 2. számú táblázat szerint a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások terheltjeinek számához képest a felmentettek száma elenyésző (3,69%).

2. számú táblázat:

A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások terheltjeinek száma
állatkínzás bűncselekmények esetében¹⁰  2015–2017 között

Forrás: OBH

Olyan összevont adatbázis nem létezik, ami arról nyújtana tájékoztatást, hogy az adott évben a regisztrált bűncselekményekből hány feljelentést utasítottak el, hány esetben született jogerős ítélet, illetve ebből mennyi zárult felmentéssel.

A vizsgálat tapasztalatai

A kutatás alapját olyan 2015–2018 közötti büntetőügyek képezték, amelyeket megadott szempontok szerint a megyei főügyészségek küldtek meg számunkra.

A kutatás alapjául szolgáló 14 ügyből 7 esetben bűncselekmény, ötben bizonyítottság hiánya miatt került sor a vádlottak felmentésére. A fennmaradó egy-egy esetben büntethetőséget kizáró ok (végszükség) állt fenn, illetve az állatkínzás bűncselekményt nem a terheltek követték el.

A másodfokú bíróság négy ügyben helyezte hatályon kívül a járásbíróság ítéletét és utasította az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, egyszer pedig az ítélőtábla helyezte hatályon kívül a másodfokú bíróság ítéletét és utasította új eljárás lefolytatására.

A vizsgálat alapjául szolgáló ügyekben nemegyszer kérdőjeleződött meg a tanúk szavahihetősége. Az egyik esetben azt kifogásolta a másodfokon eljáró testület, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelő módon vizsgálta a tanúk szavahihetőségének kérdését, egy másik ügyben pedig arra mutatott rá, hogy a járásbíróság nem tisztázta a tanúvallomások belső ellentmondásait, az eljárás különböző szakaszaiban tett vallomásaikat nem vetette össze, valamint nem tért ki az egyes tanúk vallomásai közötti ellentétekre sem, végül az ügyben szereplő tanúkat szavahihetetlennek minősítette.

A Legfőbb Ügyészség egyik jelentésében hangsúlyozta, hogy „az egyes tanúk vonatkozásában konkrétan azt kell vizsgálni, hogy a szavahihetőségükkel kapcsolatban bármilyen kétely felmerül-e. Ennek megállapítása során támpontot nyújthat az a körülmény, hogy a tanúnak az eljárás egyes szakaszaiban tett vallomásai mennyire voltak következetesek, az esetleges eltérésekre adott magyarázatai elfogadhatóak-e, milyen a tanú és a terhelt viszonya, illetve a tanú vallomása miként illeszthető be az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékok logikai rendszerébe. A Be. 7. § (4) bekezdés szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Ez azt jelenti, hogy elegendő már egy halvány kétely, amely a terhelő vallomás értékelhetetlenségéhez vezet.”¹²

Előfordult olyan ügy, amelyben a nyomozás kezdeti szakaszában elkövetett hibát később már nem lehetett helyrehozni. Ez történt abban az esetben, amelyben a rendőri jelentésből lehetett volna a terhelt bűnösségére következtetni. Erre vonatkozó adat viszont a dokumentumban nem szerepelt.

A vizsgálatban szerepeltek olyan ügyek is, amelyekben az derült ki, hogy a bíróság mérlegelése, okfejtése téves volt, nem volt figyelemmel a logika szabályaira.

Az egyik esetben a törvényszék rámutatott arra, hogy az elsőfokú határozat nem tartalmaz logikai okfejtést, érvelést, összehasonlító elemzést arra vonatkozóan, hogy az egyes bizonyítékok tartalmából miként voltak levezethetők a tényállásban feltüntetett tények, körülmények. Mindez arra az álláspontra vezette a testületet, hogy az elsőfokú ítélet a bizonyítékok önkényes és egyoldalú értékelésén nyugszik. A törvényszék részletesen kifejtette, hogy a megismételt eljárásban mely kérdések tisztázása szükséges.

Egy másik esetben a másodfokú testület megállapította, hogy a járásbíróság a bizonyítékokat nem egyenként, majd összességében, hanem egyes bizonyítékokat csak egy másik bizonyítékkal vetette össze, ami nagyon nehezen követhető, emiatt logikai hibákat is vétett. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy sem az ítéletben megállapított tényállás, sem az indokolás nem helytálló, azok iratellenes megállapításokat tartalmaznak, a megállapított tényállás részben ellentétes a jogi magyarázattal is, ezért az ítéletet hatályon kívül kell helyezni és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kell utasítani.

Voltak olyan ügyek is, amelyekben az indokolási kötelezettség megsértésére mint eljárási szabálysértésre került sor:

„A Kúria következetesen képviselt álláspontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése akkor tekinthető abszolút eljárási szabálysértésnek, ha az érintett határozat indokolása valamely tény vagy jogkérdés kapcsán olyan mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, mire alapozta a bíróság a döntését.”¹³  

A vizsgálat tapasztalatai azt mutatják, hogy a bíróságok nemegyszer egy-egy részlet tekintetében hiányosan teljesítették az indokolási kötelezettségüket. Így például abban az esetben, amikor a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a járásbíróság a tanúvallomásokból bizonyos elemeket kiragadott, míg másokat teljesen figyelmen kívül hagyott, vagy azokra iratellenesen, nem a tényleges tartalmuknak megfelelően hivatkozott, illetve a tárgyaláson a bizonyítás körébe vont bizonyítékok egy részét meg sem említette a határozat indokolásában.

Felvetődött kérdések és válaszok

Az állatkínzás miatt indult ügyekben az alábbi kérdések merültek fel.

Milyen magatartás tekinthető indokolatlan bánásmódnak?

A bíróság egyik ítéletében hangsúlyozta, hogy annak eldöntése, hogy a vádlott által alkalmazott bánásmód megvalósította-e az állatkínzás vétségét, nem szakértői kérdés, hanem bírói mérlegelés kérdése, amelynek során a szakértői véleményben rögzített – az állatok egészségi állapotára vonatkozó – ténymegállapítások értékelendők a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal összevetve.

Milyen magatartás nem értékelhető szándékos magatartásnak
a bánásmód tekintetében?

Ez a kérdés abban az ügyben vetődött fel, amelyben a vádlott nem kezeltette kutyái betegségeit. A másodfokon eljáró testület leszögezte, hogy a terhelt nem követett el bűncselekményt azzal, hogy annak ellenére, hogy felismerte, felismerhette az állatok betegségeit, azt nem gyógyíttatta. A terhelt szándékos magatartását cáfoló bizonyítékok közé sorolta a méhelőesés tekintetében az ilyen jellegű megbetegedésre hajlamos mopsz kutyák vonatkozásában korábban elvégzett állatorvosi kezelést tanúsító becsatolt igazolásokat. Az a tény, hogy a vádlott nem észlelte a gennyes hallójárat-gyulladást, illetőleg a szárazszem-betegséget, amely betegségekre – az ilyen típusú kutyák genetikailag hajlamosak – mely utóbbi betegségét nem megfelelő módon, de kezeltette, összességében nem értékelhetők a terhelt részéről olyan szándékos magatartásnak a bánásmód tekintetében, amely a büntetőjogi felelősség megállapítására alkalmas lett volna.

Közigazgatási vagy büntetőjogi szankciórendszer hatálya alá esik-e a vádlott magatartása?

Ez annak az ügynek kapcsán merült fel, amelyben a vádlott nem biztosított a súlyt vesztő lovának speciális élelmet és az állat fogát nem kezeltette, továbbá az elhullott lovat nem szállíttatta el.

Az ügyészség felfogása szerint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) által tilalmazott magatartások köre tágabb, mint a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott elkövetési magatartások köre. A kettő közötti különbségtétel annak alapulvételével határozható meg, hogy a szóban forgó konkrét magatartás mulasztás vagy bánásmód alkalmas-e arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Amennyiben igen, úgy a vizsgált cselekmény a társadalomra veszélyessége folytán kilép a közigazgatási eszközökkel szankcionálható magatartások köréből.

A bíróság aspektusából a vádlott, aki nem biztosított a lovának megfelelő állagú, minőségű élelmet, gondatlan volt, hiszen a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, amikor nem adott annak könnyebben feldolgozható élelmet. Az állat fogazatkezelésének elmaradása esetén az állapítható meg, hogy a terhelt nem a jó gazda gondosságával járt el, ezzel megszegte az Ávt. rendelkezéseit. Egy felelősségteljes állattartótól elvárható az állat fogainak kezeltetése, ám annak elmaradása esetén az állattartót büntetőjogi jogkövetkezmény nem sújthatja. A vádlott elhullott állatért való felelőssége közigazgatási jogi kategória.

Egy másik esetben a másodfokon eljáró bíróság kiemelte a jó gazda gondossága kapcsán, hogy az Ávt. általános előírásai és tilalmai jelentik az emberi bánásmód és a felelősség azon legalacsonyabb szintjét, amelyek megszegése állatvédelmi bírságot vonhat maga után. Ezzel szemben a büntetőjogi védelem lényegében szűkebb körű, csak a fenti jogszabályban tiltott magatartások legdurvább eseteire vonatkozik. Önmagában tehát az a tény, hogy a terhelt megszegi az említett törvény rendelkezéseit, nem alapozza meg a büntetőjogi felelősséget a további tényállási elemek vizsgálata nélkül.

Mit jelent pontosan a különös szenvedést okozó állatkínzás fogalma?

Az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli brutalitással véghezvitt, ezáltal az állatnak az átlagosnál lényegesen nagyobb szenvedést okozó cselekmények vonhatók ebbe a körbe. Ilyen például, ha a bántalmazás hosszantartó, elhúzódó, illetőleg, ha az elkövetéskor az állat szenvedése láthatóan rendkívüli mértékű. Az átlagosat meghaladó szenvedésokozás megtörténtének megítélése az állat fajtájára vetítve jogalkalmazói feladat.

Mi minősül különös szenvedés okozásának?

Az ügyészség szerint a terheltek az eltulajdonított szárnyas állatokat szükségtelenül különös szenvedésnek tették ki azzal, hogy a nagy melegben zsákba zsúfolták azokat és alig jutottak levegőhöz. Ezért emelt vádat állatkínzás bűntette miatt.

A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy az állatkínzás bűntettét azért nem lehetett megállapítani, mert a vádlottak nem bántalmazták az állatokat, a jószágok zsákba szuszakolása, szállítása egyszeri és eseti jellegű volt és nem tették ki az állatokat szükségtelenül különös szenvedésnek sem.

Mikor valósítja meg az állatkínzás vétségét a hanyag bánásmód?

Egy adott esetben azt kell megvizsgálni, hogy a hanyag bánásmód maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okoz-e az állatnak, vagy javul-e a tartási helyzet és ez esetben közepesen távoli vagy távoli annak a veszélye, hogy maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okozzon az állatnál.

Mikor alkalmas az állatokkal való bánásmód, valamint a szállítás arra, hogy az állatoknál maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okozzon?

Ha a szállítás nem a jogszabályoknak megfelelően történik, az nem minősül állatkínzásnak, ellenben ha az állatot egy csomagtartóba fektetve helyezik el, úgy hogy ott vergődik, szabadulni akar, ekkor ez alkalmas lehet maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás okozására.

Összegzés

Ezekben az ügyekben különösen lényeges a korai felderítés és a megelőzés. Minél később derül fény az esetekre, annál súlyosabb a következmény. „Amint mód van rá, elengedhetetlen véget vetni bármilyen olyan helyzetnek, amely az állatok jólétét veszélyezteti, egyrészt hogy ez tovább ne fokozódhasson, másrészt pedig, hogy megkezdődhessen a mielőbbi rehabilitáció.”¹⁴

Az állatkínzás nyomozása során a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy objektív bizonyíték nehezen szerezhető be, ezért nehéz felderíteni a bűncselekményt.

Ebben az ügytípusban rendkívül fontos a helyszíni szemle, valamint a hatósági állatorvos jelenléte. Nélkülözhetetlen, hogy jó minőségű fényképek készüljenek a helyszínről és az állatok állapotáról, továbbá az, hogy a nyomozó hatóság tagja a helyszínen tapasztalt tényeket pontosan leírja.

Tilki Katalin, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet