A magánszféra védelmének büntetőjogon kívüli eszközrendszere

A magánszféra védelme

Az emberi méltóság középponti része a magánszféra védelme. Az emberi méltóság fogalmának meghatározása¹ során az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából kell kiindulni. A dokumentum preambuluma kinyilvánítja, hogy „az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon”. Ezért 1. cikkében az emberi méltóság átfogó védelmét biztosítja annak kimondásával, hogy „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.” A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya szögezte le elsőként, hogy az emberi méltóság az emberi jogok alapja. Elismeri az emberi közösség valamennyi tagjának emberi méltóságát, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogát. Az emberi méltóság sérthetetlen, tiszteletben kell tartani és védelmezni szükséges. A magánszféra védelme képezi az egyén személyisége kibontakoztatásának egyik fő területét. Az emberi méltósághoz való jogot és a magánszféra védelmét összevetve² az a következtetés vonható le, hogy az emberi méltósághoz való jog magát a minden emberben benne rejlő készséget, míg a magánszféra a készség egyén általi kifejlődését védi. Az emberi méltóság jelöli ki a magánszféra által védett jogok körét, ennek ellenére a magánszférához való jog tágabb, ugyanis kiterjed a személyiség kibontakozása dinamikus részeire és korlátozható, elsősorban a mások alapjogával való ütközés esetén. Az emberi méltóság sérelmének megállapítása független az egyéni méltóság érzéstől, ezzel szemben a magánszférához való jog korlátozásának megítélése során tekintetbe kell venni az egyén saját elképzeléseit is.

A magánszféra az életnek azon része, amelyben az egyén elkülönülhet mindenkitől. Egyesek szerint ez a családi élet kibontakozásának helyszíne.

Habermas szerint meghatározó az otthon megkülönböztetése az otthonon kívüli világtól, amely szerinte az egyén politikai életének színtere. Ő a görög és a római társadalom szerveződésének alapjából indul ki: a polisz, ahol a szabad polgárok számára minden közös volt, élesen elhatárolódott az otthontól. A polisz szférájában azonban csak az érvényesülhetett, aki az otthon szférájában hatalommal rendelkezett, a családfő az otthoni hatalmára támaszkodva tudott a közösségi élet résztvevője lenni.³ Lasson arra hívja fel a figyelmet, hogy az otthon és az otthonon kívüli világ megkülönböztetése úgy élt tovább, hogy a jog a későbbiekben elismerte, hogy az otthon valamiféle védelmet nyújt az embernek. „Az én házam az én váram” elve az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának negyedik kiegészítésével alkotmányos szintre is emelkedett.”⁴

A magánszféra lényege egyrészt,⁵ hogy az ember az élet meghatározott területén rendelkezzen olyan szabadsággal, ahol biztosítva van számára az önkiteljesítés, az önmegvalósítás és az önrendelkezés joga; másrészt pedig az „egyedül hagyatáshoz való jog (privacy)”⁶, vagyis annak a lehetősége, hogy az egyének távol tartsák a társadalmat és az államot, illetve a nem kívánt behatolásokkal szemben jogorvoslattal éljenek.

Solove szerint⁷ a magánszféra egy nem pontosan tisztázott, ugyanakkor tág fogalom, amely magába foglalja egyebek mellett (a véleményszabadságot, a saját test feletti rendelkezés jogát, a személyes adatok feletti ellenőrzést, a megfigyeléstől való mentességet, a jó hírnév védelmét, a házkutatásokkal és kihallgatásokkal szembeni védelmet) az otthon háboríthatatlanságát.

A magánszféra védelmének különböző aspektusai nemzetközi paktumokban is szerepelnek.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 17. cikke szerint senkit sem lehet alávetni a magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatos önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak, sem pedig becsülete és jó hírneve elleni jogtalan támadásnak.

Hasonlóan fogalmaz két másik fontos dokumentum is. Az egyik az Európai Unió Alapjogi Chartája, amelynek 7. cikke leszögezi, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a magán- és családi életét, otthonát és kapcsolatát tiszteletben tartsák. A másik pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amelynek 8. cikke rögzíti, hogy mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.

Büntetőjogon kívüli eszközrendszer

Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései⁸

A magánszféra védelméhez való jog az Alkotmányban⁹ nem szerepelt normatív követelményként. A magán- és családi élet, az otthon védelmével kapcsolatos jogok érvényesülését az alkotmánybírósági gyakorlat biztosította és az emberi méltósághoz való jogból vezette le, ami egy olyan anyajog, amelyből más alapjogok erednek.

Az emberi méltósághoz való jog abszolút jellegű, korlátozhatatlan és minden más jogot megelőző alapjog [23/1990 (XI. 31) AB határozat]. Az ember jogi alaphelyzetéhez hozzátartozik két alapjog, az élethez és az emberi méltósághoz való jog. „Az élethez és emberi méltósághoz való jog nem korlátozható, és egyik eleme a másik nélkül nem értelmezhető: kölcsönösen hordozzák egymás lényeges tartalmát. Fontos ugyanakkor, hogy az emberi méltósághoz való jog csak az oszthatatlansági elv alapján, vagyis csak az élethez való joggal fennálló egységben minősül abszolútnak. Az emberi méltósághoz való jogból levezetett rész-jogosultságok természetesen az alapjog-korlátozásra irányadó szükségességi és arányossági teszt alapján korlátozhatóak.”¹⁰

Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együttjáró minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő [64/1991 (XII. 17.) AB határozat].

Az Alkotmánybíróság a magánszféra védelméhez való jogot az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjogként határozta meg, amely az ember veleszületett méltóságából ered, amelynek tehát az általános személyiségi jog – az emberi méltósághoz való jog – szubszidiárius alapjoga [56/1994. (XI. 10.) AB határozat]. A „magánszféra lényegi fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek” [36/2005. (X. 5.) AB határozat]. A testület megállapította, hogy „a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog alkotóelemeinek egyike, az Alkotmány által nevesítetten biztosított alakzata, amely a magánszféra egyik jelentős összetevőjének sérthetetlenségét alapozza meg. A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog a védett tárgykörben a kívülállók bizonyos zavaró, beavatkozó, sértő megnyilvánulásaitól való mentességre és a mentesség állami védelmére jogosít” [1115/B/1995. AB határozat]. Ugyanakkor a nyomós közérdekre tekintettel a magánszférához való jog korlátozható [56/1994. (XI. 10.) AB határozat].

Magyarország Alaptörvénye általánosságban megfogalmazza az emberi méltóság sérthetetlenségét, és ezen keresztül helyezi védelem alá a személyiség különböző vetületeit. A személyes szabadsághoz való jog (IV. cikk), a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága (VII. cikk) vagy a véleménynyilvánítás szabadsága (IX. cikk) mellett kerül sor a személyes adatok védelme vagy a magán- és családi élet, az otthon vagy a kapcsolattartás védelme (VI. cikk) nevesítésére. Az Alaptörvény tehát a korábbi Alkotmánnyal ellentétben külön nevesíti a magánszférához való jogot, amely átfogóan védi ezt a területet.

Az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság értelmezte a magánszférához való jogot és annak viszonyát az emberi méltósághoz való joghoz.¹¹ Kiemelte, hogy a magánszféra vonatkozásában a korábbi határozataiban megfogalmazott megállapításait irányadónak tartja. E szerint a magánszféra alapvető fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. A testület azt is kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való jog (Alaptörvény II. cikk) megalapozza a magánszféra alakítása érinthetetlen területének védelmét, ami teljesen ki van zárva minden állami beavatkozás alól, tekintettel arra, hogy ez az emberi méltóság alapja. Az Alaptörvény értelmében a magánszféra védelme azonban nem szűkül le az Alaptörvény II. cikke által is védett belső vagy intimszférára, hanem kiterjed a tágabb értelemben vett magánszférára (kapcsolattartás), illetve arra a térbeli szférára is, amelyben a magán- és családi élet kibontakozik (otthon). Az otthon nyugalma az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint („a fáradt emberek utolsó mentsvára”) az a tér, ahova az emberek visszahúzódhatnak a mindennapi nyüzsgés elől [13/2016. (VII. 18.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság a 11/2014. (IV. 4.) AB határozatában azt is kifejtette, hogy a magán- és családi élet tiszteletben tartása magában foglalja „az Alkotmányban külön e névvel említett, a magánlakás sérthetetlenségéhez való hagyományos alapjogot, lévén a magánlakás a magánélet színtere”.

Az Alkotmánybíróság meghatározásából kitűnik, hogy a magánszféra és a magánélet nem azonos fogalmak. A magánszféra a magánélet egy részét öleli fel.

A magánlakás garantálja az emberi méltósághoz való életmód megvalósulását. Magánlakásnak tekinthető minden olyan tartózkodási hely, helyiség, amely az egyén életformájának alapjául szolgál.

A jog általánosságban védi a magánlakás sérthetetlenségét. Abban az esetben, ha az egyént a magánlakásában kialakított életvitelében, használatában zavarják, úgy a jog ezt a magatartást szankcionálja, amelynek eszköze a büntető- és szabálysértési jog (magánlaksértés tényállásai), valamint a közigazgatási és polgári jog (birtokháborítás esetei). De itt kell megemlíteni azokat a szabályokat is, amelyek megfelelő garanciák mellett lehetővé teszik a magánlakásba történő belépést, mint a házkutatás, titkos információgyűjtés, vagy a hatósági ellenőrzés szabályrendszere.

A magánélet védelméről szóló törvény rendelkezései

2018. augusztus 1-jén lépett hatályba a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény, amely az Alaptörvény VI. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a magánélet, a családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartására vonatkozó jogosultságot bontja ki az Alaptörvény hetedik módosítására tekintettel. Ez a törvény összeköti az Alaptörvényt és a magánéletet bármely módon érintő külön törvényeket.

A jogalkotó leszögezi, hogy a magánélet, a családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartásához fűződő jog együttesen az ember veleszületett méltóságából ered, amely mindenkit megillet. A magánélethez való jog az emberi lét és önazonosság kiteljesedéséhez elengedhetetlen, hiszen az az emberi személyiség érinthetetlen tartományát határolja körül. A magánélethez való jog minden embert megillet, és azt a közügyek szabad vitatása során is tiszteletben kell tartani, erre figyelemmel a közéleti ügyek szabad megvitatása sem járhat a magán- és családi élet, valamint az otthon sérelmével.

A törvény az alapvető jogok korlátozhatóságának Alaptörvényben meghatározott általános kereteire, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatára figyelemmel irányozza elő a magánélethez való jog hatékony és fokozott védelmét.

A jogszabály külön tárgyalja az otthon tiszteletben tartásához való jogot. E szerint¹² az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát. Az otthon nyugalma biztosítja a magán- és családi élet kibontakozását, továbbá a magánszféra szabad és teljes megélését. Ennek tiszteletben tartása érdekében mindenkinek az otthonát mint magánéletének, családi életének színterét fokozott védelem illeti meg. Az otthon tiszteletben tartásához való jog sérelmét jelenti különösen mások otthonába való jogosulatlan behatolás, vagy egyéb sértő, zavaró, zaklató módon történő jogosulatlan beavatkozás. Akit az otthon tiszteletben tartásához való jogában megsértenek, a 12–13. § szerinti jogkövetkezményeken¹³ kívül külön törvényben meghatározottak szerint egyéb, így különösen birtokvédelmi, szomszédjogi, tulajdonvédelmi igényeket is érvényesíthet.

A polgári jog és közigazgatási jog eszközrendszere

A magánlakás sérthetetlensége (polgári jog)

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) a személyiségi jogok között szabályozza a magánlakás sérthetetlenségét [2:43. § b) pont].

Magánlakásnak tekinthető¹⁴ minden helyiség, amely akár tartósan, akár ideiglenesen, illetve bármilyen jogcímen (pl. tulajdonjog, bérlet, szívességi lakáshasználat) a magánszemély életvitelt biztosító tartózkodási helyéül szolgál. Védelemben részesül a jogi személy helyisége is. Ilyennek minősül,¹⁵ ha az a jogi személy tulajdonában vagy használatában áll, és a tevékenységének megvalósítására szolgál. Ezek lehetnek a jogi személy székhelyén vagy telephelyén lévő ingatlan helyiségei is.

A jogszabály a védelmet igénylő magatartást nem határozza meg. Ennélfogva minden olyan magatartást tilt és védelmet biztosít minden olyan eljárással szemben,¹⁶ amely a magánszemélyt a lakásában folytatott és belátása szerint alakított életvitelében, a jogi személyt pedig a helyiségeiben végzett tevékenységében zavar, vagy akadályoz.

A jogosult a személyiségi jogok megsértésére vonatkozó szabályok alkalmazása mellett ezzel párhuzamosan a birtokvédelemből eredő jogos igényeit is érvényesítheti.

A Fővárosi Ítélőtábla egyik ügyének¹⁷ indokolásában kifejtette, hogy a magánlakás védelme a birtokvédelemmel párhuzamos, azonos tárgyú jogvédelmet jelent. Ebből következően a felperesek akkor hivatkozhatnak magánlakásuk sérelmére, ha az alperes cselekménye megzavarta a jogszerű birtoklásukat.

A birtokvédelem és eszközei

A birtokvédelem (polgári jog, közigazgatási jog)

A birtokra vonatkozó alapvető szabályok a Ptk. 5:1–5:2. §-aiban találhatók. E szerint birtokos az, aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja.

A törvény indoklása szerint a birtok nem pusztán tényleges állapot, hanem alanyi jog, amelynek alapján a birtokos mint jogosult uralmat gyakorolhat. Ez a felfogás megkülönbözteti¹⁸ a petitórius¹⁹ és posszesszórius²⁰ birtokvédelmet.

Olyan birtokos mellett, aki a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján tényleges hatalmában tartja a dolgot (albirtokos), birtokosnak kell tekinteni azt is, akitől a tényleges hatalmat gyakorló a birtokát származtatja (főbirtokos). A petitórius védelem a főbirtokost védi az albirtokossal szemben, a posszesz szórius birtokvédelem ezzel szemben a dolgot a fizikai birtokában tartó számára is biztosítja a birtokvédelmet pusztán a birtoklás ténye alapján.²¹

Birtokosnak kell tekinteni azt is, akitől a dolog jogalap nélkül időlegesen más személy tényleges hatalmába került. A dolog birtokát megszerzi, akinek a dolog tényleges hatalmába jut.

A birtokvédelem²² a birtokost akkor illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják (tilos önhatalom). Közös birtok esetén a birtokvédelem mindegyik birtokost önállóan megilleti, és követelheti a dolognak közös birtokba bocsátását. A közös birtokosok egymással szemben a jogcímük szerint jogosultak birtokvédelemre.

A birtokvédelem a tulajdonos mellett a birtokosnak is jár. A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg. Az albirtokos jogcíme szerint részesül birtokvédelemben a főbirtokossal szemben.

A birtokvédelem eszközei

A) Jogos önhatalom²³

A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást²⁴ – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja. Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal akkor lehet fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. Ez a konstrukció az elveszett birtok visszaszerzése érdekében csak a dolog birtokának visszaszerzéséhez szükséges mértékben alkalmazható, ugyanakkor a birtok elvesztése miatti megtorlás vagy a bosszú eszköze nem lehet.

A tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi.

Aki nem jogszerűen él a jogos önhatalom eszközével, az önbíráskodás bűncselekményének elkövetőjévé válhat.

B) Birtokvédelem a tényleges birtoklási helyzet alapján (közigazgatási birtokvédelem)²⁵

A birtokos, akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, egy éven belül a jegyzőtől is kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését. Fontos, hogy ez az eljárás a birtoklás tényén alapul, vagyis az fog birtokvédelmet kapni, aki korábban birtokos volt, vagy akinek a fennálló birtoklását zavarják.

A jegyző elrendeli az eredeti birtokállapot helyreállítását és a birtoksértőt a birtoksértő magatartástól eltiltja; kivéve, ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelmet kért, nem jogosult a birtoklásra vagy birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. A jegyző – kérelemre – jogosult a hasznok, a károk és a költségek kérdésében is határozni.

A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs. Az Alkotmánybíróság 120/B/2001. számú döntése a Ptk. fenti rendelkezését megerősítette. Ezt jelenleg a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendeletben szabályozza a jogalkotó.²⁶ Az a fél, aki a jegyző birtokvédelem kérdésében hozott határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól a másik féllel szemben indított perben kérheti ennek megváltoztatását.

A jegyzőnek a birtoklás kérdésében hozott határozatát a meghozatalától számított három napon belül végre kell hajtani. A keresetindításnak a jegyző által hozott határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, kivéve, ha a jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is határozatot hozott, és az érdekelt fél ebben a kérdésben vagy a birtoklás kérdésében pert indított. A bíróság elrendelheti a birtoklás kérdésében a jegyző által hozott határozat végrehajtásának felfüggesztését, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a határozat megváltoztatása várható.

C) A birtokper²⁷

Három esetben kerülhet bírósági útra a birtokvédelem:

• Az a fél, aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól kérheti ennek megváltoztatását. A keresetlevél a jegyzőnél is benyújtható, vagy a bíróságon közvetlenül is előterjeszthető.
• A birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését egy év eltelte után közvetlenül a bíróságtól kérheti.
• A birtokos közvetlenül a bírósághoz fordulhat akkor is, ha az ügyben a birtokláshoz való jogosultság is vitás. Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését kérheti a bíróságtól. A bírói testület a birtokperben a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt; a békés birtoklásban megzavart fél jogosultságát vélelmezni kell.

A gyakorlatban a birtokvédelmi eljárások nagyon eltérőek lehetnek. Ezek közös szabályait, általános keretét a Ptk. szabályai teremtik meg. Három alapkérdést kell tisztázni ezekben az eljárásokban:

• Birtokos-e a birtokvédelmet kérő?
• Meghatározható személy okozta-e a birtoktól megfosztást vagy birtoklásban háborítást?
• Fennáll-e a megfosztás vagy háborítás jogalapja, illetve annak eltűrésére kötelezettség?

A mindennapi életben²⁸ az ingatlan birtoklásából fakadóan a birtokvédelmi ügyek többféle típusával lehet találkozni. A tanulmány témájához tipikusan házastársak, illetve volt házastársak ingatlanhasználata vagy a benne lévő ingóságok birtoklása nyomán kialakult viták kapcsolódnak.

A Kúria az egyik közös tulajdonú lakás birtoklásával összefüggésben indult birtokvédelmi perben²⁹ hangsúlyozta, hogy a jogvita érdemi elbírálása szempontjából fontos tényező a birtokvédelmet kérő, ingatlant elhagyó fél ingatlanból való kiköltözésére okot adó körülmény. A birtokvédelmet kérő fél nem a visszatérés szándéka nélkül és nem önként került ki a birtokból abban az esetben, amikor a másik fél életmódja miatt volt kénytelen elhagyni a közös ingatlant a közös kiskorú gyermekükkel együtt. Ezt támasztja alá, ha az elhagyott lakásban maradtak a birtokvédelmet kérő fél személyes ingóságai és ruházata. A vizsgált esetben nem volt megállapítható az ingatlan végleges elhagyása, hiszen a birtokvédelmet kérő fél a birtoklással csak a felperes magatartása miatt, időlegesen hagyott fel. Az ellenérdekű fél a lakás zárának lecserélésével a birtokvédelmet kérőt a lakás birtokától jogalap nélkül, tilos önhatalommal fosztotta meg, ez a magatartás pedig egyértelműen birtoksértő.

Nem egyszer fordul elő³⁰ házastársak, élettársak kapcsolata megromlásakor, hogy az egyik fél a másikat zárcserével zárja ki a lakásból, amikor az eltávozik otthonról. Ilyen esetekben – a fenti bírósági döntésnek megfelelően – mindig meg kell vizsgálni azt, hogy a távozó fél a birtoklással véglegesen kívánt-e felhagyni, valamint azt is, hogy volt-e olyan kényszerítő körülmény, amely az ingatlan elhagyására késztette őt. A fenti magatartással a másik fél már önmagában tilos önhatalmat valósít meg, amellyel szemben a jegyző köteles birtokvédelmet adni.

A szabálysértési jog eszközrendszere

A szabálysértési jog eszközei a birtoksértéssel elkövetett szabálysértések, amelyek a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvényben helyezkednek el. A jogszabály célja, hogy hatékony fellépést biztosítson azokkal a jogsértő magatartásokkal szemben, amelyek a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban sértik vagy veszélyeztetik a társadalmi együttélés általánosan elfogadott szabályait.

A birtoksértéssel elkövetett szabálysértések többségét a jogalkotó a törvény ötödik részének XXIII. fejezetében helyezte el, az elzárással is büntethető szabálysértések között, kivéve a csendháborítást (195. §), amely az emberi méltóság, a személyi szabadság és a közrend elleni szabálysértések (XXIV. fejezet) körében található. A kutatás tárgyához tartozó cselekmények a következők: a magánlaksértés (166. §), az önkényes beköltözés (167. §), valamint a tulajdon elleni szabálysértés (177. §).

Tágabb értelemben véve ide sorolható még a rendzavarás (169. §) és a garázdaság (170. §).

A következőkben a vizsgálat tárgyához szorosan kapcsolódó szabálysértések kerülnek elemzésre.

Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe, vagy ezekhez tartozó bekerített helyre az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére, vagy megtévesztéssel bemegy, vagy ott bennmarad, úgyszintén aki mást akadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen, a magánlaksértés szabálysértését (166. §) valósítja meg. E miatt szabálysértési eljárásnak csak magánindítványra van helye.

A jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a magánlakásba való erőszakmentes jogellenes belépés, bent maradás, a jogosult ebben való akadályozása nem igényel büntetőjogi védelmet. A Btk.-ban kiemelt speciális elkövetési módok – erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan való elkövetés – minősítik a magánlaksértést bűncselekménnyé.

Ez a cselekmény konkurál a korábban kifejtett birtokvédelemmel. Azért előnyösebb birtokvédelmi eljárást indítani, mert „rövid határidővel lehet végrehajtást kérni, a zavarás megszüntetése tehát a teljesítési kényszer révén hatékonyabb lehet, mint a büntető jellegű szankció, ami közvetlenül nem kötelez teljesítésre”³¹.

Az önkényes beköltözés szabálysértését (167. §) az követi el, aki a lakásbérletre vagy a helyiséggazdálkodásra vonatkozó jogszabály hatálya alá tartozó üres lakást vagy nem lakás céljára szolgáló üres helyiséget elfoglal, vagy abba önkényesen beköltözik anélkül, hogy arra a bérleti jogviszony létesítésére jogosult szerv vagy személy, illetőleg az elhelyezésre jogosult szerv jognyilatkozatával, vagy intézkedésével feljogosította volna.

Ennek jellemző esete az, amikor valaki jogosultság nélkül (önkényesen) beköltözik az üresen álló önkormányzati bérlakásba.

Az önkényes beköltözés³² csak a lakásbérletre vagy a helyiséggazdálkodásra vonatkozó jogszabály hatálya alá tartozó üres lakás vagy nem lakás céljára szolgáló üres helyiség vonatkozásában követhető el, minden más esetben a magánlaksértés szabálysértése vagy vétsége valósul meg.

Az önkényes beköltözés szabálysértését külön kell választani a jogcím nélküli lakáshasználattól. Jogcím nélküli használó az,³³ aki a lakást (helyiséget) a bérbeadónak – bérlőkijelölési vagy bérlő-kiválasztási jog fennállása esetén e jog jogosultjának – a hozzájárulása vagy a vele való megállapodás nélkül használja.

Az elhatárolás³⁴ kiindulópontja az, hogy a két tényállás teljesen eltérő magatartást szabályoz és más a jogcím is. A jogcím nélküli lakáshasználó korábban rendelkezett az elfoglalt helyiség vagy lakás vonatkozásában jogalappal (általában bérleti szerződéssel), amely később megszűnt. Ellenben az önkényes lakásfoglalónak sohasem volt erre jogcíme. A jogcím nélküli lakáshasználó esetében tehát hiányzik az elfoglalás mozzanata.

Jelentősen eltérnek egymástól az „igénybe vehető” eljárások³⁵ is. Az önkényes lakásfoglalóval szemben a tulajdonos (vagy ingatlannal rendelkezni jogosult) választhat, hogy szabálysértési eljárást, vagy a Ptk. alapján birtokpert indít, avagy kérheti³⁶ a lakás kiürítését nemperes eljárásban. Ezzel szemben a jogcím nélküli lakáshasználat esetében a tulajdonos csak peres eljárással kérheti a bíróságtól az ingatlan elhagyására történő kötelezést.

Rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértést [177. § (1) bek. b) pont (3) bek.] követ el egyrészt az, aki ötvenezer forintot meg nem haladó kárt okozva szándékosan rongál, illetve ezt megkísérli, másrészt az aki a kulturális örökség védett elemeit, a megye-, város-, községhatár vagy a birtokhatár megjelölésére szolgáló hivatalos jelet vagy létesítményt, tömegközlekedési vagy távközlési eszközt, közúti jelzést, parkot vagy ahhoz tartozó felszerelést, természetvédelmi hatósági és tájékoztató táblát vagy egyéb közérdeket szolgáló jelet vagy létesítményt gondatlanul megsemmisít, megrongál, elvisz, áthelyez vagy elmozdít.

A szándékos rongálás szabálysértése kizárólag idegen dolog kapcsán valósulhat meg. Amennyiben a saját dolog megrongálása kerül sor³⁷, például biztosítási eseménnyel függ össze, esetlegesen a csalás akár bűncselekményi, akár szabálysértési alakzatának a vizsgálata válhat indokolttá.

Rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés mellett önkényes beköltözés és nem magánlaksértés vétsége valósult meg a következő ügyben:³⁸

A cselekmény elkövetője határozatlan idejű lakásbérleti szerződés alapján lakott a városi önkormányzat tulajdonát képező önkormányzati bérlakásban 2010 nyara óta. A lakás használatáért a mindenkor érvényes önkormányzati rendeletben meghatározott mértékű bérleti díjat kellett fizetnie és viselni volt köteles a szerződésben meghatározott külön szolgáltatások díját is. A szerződésben kikötésre került, hogy az önkormányzat a bérleti szerződés felmondhatja, ha a bérlő a lakbért nem fizeti meg a megfizetésre megállapított időpontig, valamint a szerződés bármely okból történő megszűnésekor a bérlő köteles a lakást kiüríteni és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban az önkormányzat birtokába visszajuttatni. Tekintettel arra, hogy a terhelt díjfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért az önkormányzat 2015. október végével felmondta a szerződést, és felszólította arra, hogy e napig a lakást kiürített állapotban adja át. A vádlott – annak ellenére, hogy az önkormányzat felszólító levelét kézhez kapta – a lakást nem hagyta el, díjtartozását továbbra sem egyenlítette ki.

Az önkormányzat által indított perben eljáró járásbíróság jogerős ítéletében arra kötelezte a terheltet, hogy a bérlakást harminc napon belül hagyja el és azt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja át az önkormányzatnak. Ez azonban nem történt meg, ezért a bíróság 2017. május 4-én feljogosította a végrehajtót, hogy a rendőrség közreműködésével kényszerítse ki a terhelt lakás elhagyására vonatkozó kötelezettségének teljesítését. Erre 2017. június 15-én került sor. A lakás lezárásra, a kulcsok pedig átadásra kerültek az önkormányzat képviselőjének. Ennek ellenére a terhelt még ugyanezen a napon visszament a lakáshoz, abba erőszakkal – a bejárati ajtót vállal benyomva – behatolt és ottmaradt 2017. július 5-ig. Az önkormányzat magánlaksértés bűncselekménye miatt magánindítványt terjesztett elő a terhelttel szemben. A bíróság jogerős döntésében megállapította, a szóban forgó személy elkövette a magánlaksértés vétségét.

Ezt követően a főügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be, mert nézete szerint a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét. Az ügyészség álláspontja szerint miután a magánlaksértés bűncselekményének jogi tárgya a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog, így csak másnak a lakása jöhet szóba. Az üresen álló önkormányzati lakás nem minősül más lakásának. Ennek alapján javasolta a megtámadott határozat megváltoztatását és a terhelt felmentését bűncselekmény hiánya miatt.

A Kúria abból indult ki, hogy a magánlaksértés jogi tárgya a lakás, illetve a lakáshoz tartozó egyéb helyiség és a bekerített hely zavartalan használatához fűződő érdek, vagyis az ún. házijog. Annak nincs jelentősége, hogy a lakás természetes vagy jogi személy tulajdonában van-e.

A Kúria hangsúlyozta a bűncselekmény megvalósulásának feltételeként, hogy a lakásnak ténylegesen lakásként kell funkcionálnia. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy az az önkormányzati bérlakás, amit még nem utaltak ki és üresen áll, nem lehet elkövetési tárgya a magánlaksértés bűncselekményének, mivel nem minősül más lakásának. Az adott ügyben a terheltet 2017. június 17-én lakoltatták ki, és a rendelkezésre álló adatok szerint új bérlővel az önkormányzat nem kötött szerződést, bérlőt nem jelölt ki, a lakás a tényállásban írt cselekmény elkövetésének időpontjában nem minősülhetett más lakásának.

A Kúria megállapította, hogy a lakás, ahová a terhelt erőszakkal behatolt, nem volt más lakása, így a magánlaksértés tényállását nem valósította meg, ezért a bíróság ítéletét megváltoztatta és a terheltet a magánlaksértés vétségének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette. E mellett kiemelte azt, hogy a terhelt magatartásával megvalósította a szabálysértési törvény szerinti önkényes beköltözés és a rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértést.

Összegzés

A magánszféra védelme kiterjed a belső vagy intimszférán túl a kapcsolattartásra, illetve arra a területre is, amelyben a magán- és családi élet zajlik. Ez utóbbi tiszteletben tartása magában foglalja a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjogot. Amikor az egyént a magánlakásában kialakított életvitelében, használatában zavarják, úgy a jog ezen magatartás miatt retorziót helyez kilátásba. amelynek eszközei különböző jogterületeken találhatók. A büntetőjogon kívüli eszközök látszólag egymástól elkülönült szabályokból állnak, viszont más szemszögből vizsgálva egy olyan speciális eszközrendszerről van szó, amit az otthon védelme fűz egybe.

Az eszközrendszer vonatkozásában legfontosabb feladat a jogszabályok egyszerűsítése, a jogalkalmazás könnyebbé tételének elősegítése, valamint a jogalkalmazók adott ügyhöz való rugalmas viszonyulása és a jog eszközeinek minél komplexebb módon való alkalmazása.

Tilki Katalin, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet