„Hogyan tudnék élni nélküled?” – avagy a párkapcsolatok megszűnése utáni zaklatás szankcionálásának aggályai

Bevezetés

„Szerelmi téboly ellen nincs büntetőjogi védelem”¹  – írja Czine Ágnes, de említhetném akár a közismert, rendőri intézkedés során állítólagosan elhangzó, „Nem tehetünk semmit, amíg vér nem folyik”²  mondatot is. A két kiemelt idézetben van egy közös pont: mindkettő a zaklatás törvényi tényállásához kapcsolódik. Ezeket olvasva jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon tényleg tehetetlen a büntetőjog ezen bűncselekményekkel szemben? Valóban nincs megfelelően szabályozva és problémák merülnek fel a szankcionálással kapcsolatban is? Felmerül továbbá, hogy mi játszódik le egy zaklatóban, amikor így cselekszik, illetve képes-e cselekménye következményeinek felismerésére, és ennek a felismerésnek megfelelő cselekvésre?

A zaklatás egy csekélyebb tárgyi súlyú, ám gyakran előforduló bűncselekmény. Ezt támasztják alá a Legfőbb Ügyészség statisztikai adatai is, mely szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.) meghatározott emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények című fejezetben szabályozott bűncselekmények sorában 2015 és 2019 között a zaklatás volt a leggyakrabban előforduló deliktum, sőt 2019-ben meghaladta a fejezet összes regisztrált esetének 52 százalékát.³  Sűrűbb elkövetésének okaként említhető a technika rohamos fejlődése, valamint a közösségi platformok elterjedése. Másik és egyben leggyakoribb esetköre, amellyel kiemelten kívánok foglalkozni, az a párkapcsolatok megszűnése utáni, esetleges családjogi viták során az elválásba beletörődni nem képes fél zaklatásszerű magatartása.

A gyakoriság mellett a zaklatás büntető anyagi jogi megjelenítésének fontos a preventív szerepe is. A zaklatás kriminalizálása ugyanis az élet és testi épség elleni bűncselekmények védelméhez is hozzájárul, hiszen a közvetlen veszélyt nem jelentő, de háborgató, fenyegető magatartásokkal szemben is védelmet biztosít, és ezzel korábbi beavatkozást tesz lehetővé, mint ahogy egy súlyosabb bűncselekmény előkészületi, vagy kísérleti stádiumba léphetne. Jelentőségét gyakorlati tapasztalatok igazolják, amelyek szerint a zaklatás tipikusan valamely nagyobb tárgyi súlyú, reális veszélyt jelentő bűncselekményt előz meg.⁴

Azonban ahhoz, hogy egy adott büntetendő magatartás – jelen esetben a zaklatás – anyagi vagy eljárásjogi problémái több aspektusból vizsgálhatók legyenek, elengedhetetlen a bűnelkövető elmeállapotának és motivációinak alapos ismerete. Jelen dolgozatomban igyekszem a zaklatás pszichológiai hátterét bemutatni. Előfordul ugyanis, hogy a zaklató valamely mentális betegségben szenved, és ezért kóros elmeállapota miatt nem büntethető. Azonban erőszakos bűncselekmény hiányában kényszergyógykezelésre nem kerülhet sor. Mit tehet ilyenkor a büntetőjog? Elegendő-e ilyenkor az eljárásjogi lehetőség, azaz a távoltartás intézménye, vagy esetleg ez csak egy ideiglenes megoldás a pillanatnyi veszélyeztető helyzetben? Vagy célravezetőbb a szabadságelvonással nem járó, az elkövető életvitelében változást nem eredményező egyéb büntetés kiszabása (például felfüggesztett szabadságvesztés)?

Írásomban kiemelten kívánok foglalkozni a párkapcsolatok megszűnése utáni zaklatással, annak határaival, az elhúzódó zaklatás következményeivel, valamint az ezekhez kapcsolódó büntetőjogi és – más országokban működő – büntetőjogon kívüli eszközrendszerrel.

A zaklatásszerű magatartásokról általában

A zaklatás bűncselekményének különlegességet az adja, hogy egy látszólag hétköznapi, rutinszerű viselkedés folyamatos ismétlődésével megy végbe.⁵  A szakirodalmak alapján a zaklatás megvalósulási formáinak több típusát különíthetjük el. Jelen tanulmány elsősorban a zaklatások legismertebb típusával, a párkapcsolatok megszűnése utáni, illetve a családon belüli erőszakhoz kapcsolódó zaklatással foglalkozik. Korinek Beáta második típusként jelöli meg a médián keresztül megvalósuló zaklatást, amely határokat nem ismer, és többnyire hírességek ellen irányuló pszichoterrorban, fenyegetésben nyilvánul meg. A rajongás, a szeretet, vagy a mélységes gyűlölet hajtja a stalkert, hogy kapcsolatba kerüljön hírességekkel.⁶

Korinek Beáta említi továbbá a homoszexuális partnerkapcsolatokban megjelenő, szerelemféltésből fakadó zaklatást is.⁷

E három megjelenési formát azonban én kiegészíteném napjainkra reflektáló újabb típussal, a munkahelyi zaklatással, amely a munkajogban a joggal való visszaélés különös eseteként szerepel. A zaklatás ezen típusa akkor valósul meg, mikor a munkáltató valamely jogát nem a rendeltetésének megfelelően gyakorolja, és ezt oly módon vagy abból a célból teszi, hogy a munkavállalót zavarja, kellemetlen helyzetbe hozza.

A párkapcsolatok megszűnése utáni zaklatás főbb jellemzői

„Úgy kezdődött, mint bármely átlagos kapcsolat. Jane és John egy közös barát révén ismerkedtek meg, majd randevúzni kezdtek és pár hét elteltével úgy döntöttek, megpróbálják együtt. Néhány együtt töltött év után azonban, kapcsolatuk zátonyra futott, és Jane a szakítás mellett döntött. A boldog éveket, és együtt megélt emlékezetes pillanatokat ezt követően felváltotta egy rémálom, ugyanis a szakítást tényét a férfi képtelen volt elfogadni és napi több száz üzenettel bombázta Jane e-mail fiókját és közösségimédia-platformjait, folyamatos hívásokkal és hangüzenetekkel próbálta visszaszerezni volt kedvesét. Az üzenetek meghökkentőek voltak, hiszen míg az egyikben John mély szerelméről vallott, addig a következőben mérhetetlen gyűlölet és fenyegetés jelent meg. Teltek a hetek, hónapok és évek, a zaklatás nem fejeződött be, sőt John elérte a nő barátait, családját, munkatársait, akiktől próbálta megtudni a nő új adatait. Jane folyamatosan rettegett, nem használta a közösségi média felületeit, barátaival sem találkozott, új helyre költözött, majd pszichológus segítségét kérte.”

Igaz, a nevek megváltoztatásával, de a leírt történet valós és rendkívül gyakori jelenség.⁸  A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) statisztikái alapján elmondható, hogy hat nőből egy, és tizenkilenc férfiből egy válik zaklatás áldozatává élete során. A legtöbb esetben a zaklatók olyan személyek, akikkel az áldozat korábban szerelmi viszonyban állt, és ezen kapcsolatok megszűnése után veszi kezdetét a zaklatásszerű magatartás.⁹

A zaklatók e típusát nevezi Ashley Beagle „egyszerű rögeszmés” típusnak. Fő jellemzőjük, hogy korábban kapcsolatban álltak áldozatukkal, és így biztosan rendelkeznek az áldozatról valamilyen információval vagy közös előélettel. Az egyszerű rögeszmés zaklató viselkedésének determinálója egy meghatározó esemény, mint egy párkapcsolat megszűnése, vagy az áldozat viselkedésének, bánásmódjának változása. Az előbb említettek miatt a zaklató megtorlásra törekszik, ami gyakran erőszakos bűncselekményekbe torkollik, s éppen ezért tartják e típust a legveszélyesebbnek, hiszen az egyszerű rögeszmés zaklatók a leghajlamosabbak áldozatukat fizikailag bántalmazni, vagy egyéb vagyontárgyaiban, értékeiben kárt tenni.

Beagle a személyiségjegyeket illetően megállapítja, hogy a már gyermekkorban kötődési nehézségekkel rendelkező egyének, illetve sorozatos sikertelen kapcsolatokat elszenvedők hajlamosabbak zaklatásszerű magatartások elkövetésére. Fontos tényező továbbá a büntetett előélet: kifejezetten az erőszakos bűncselekmények, zsarolások elkövetői válnak a leggyakrabban zaklatókká. Az elkövetők általában érzelmileg és mentálisan is zavartak, és legtöbbjük valamely személyiségzavarban szenved, mint például antiszociális, hisztrionikus vagy borderline személyiségzavarban.¹⁰

Érdemes továbbá szemügyre venni a Paul Mullen és munkatársai által készített kutatási statisztikát, amely 145 zaklató viselkedését, motivációját és pszichopatológiáját vizsgálta. Ez alapján megállapítható, hogy a vizsgált esetek 79 százalékában a zaklató férfi, 39 százalék munkanélküli, és 52 százalék soha nem létesített szexuális kapcsolatot. Az áldozatok 32 százaléka expartner, illetve a tanulmány megállapítja, hogy a zaklatók többnyire magányosak, szociális készségeik rendkívül fejletlenek, és vágynak rá, hogy áldozatukat megijesszék, rettegésben tartsák.¹¹

A statisztikák és kutatások alapján egyértelmű a kapcsolat a zaklatás és a családon belüli erőszak között. A legveszélyesebb elkövetői csoport ugyanis a visszautasított zaklató, aki még érzelmileg kötődik áldozatához és képtelen őt elengedni.

Itt érdemes kitérni a párkapcsolati zaklatás súlyosabb változatára, méghozzá arra az esetkörre, mikor a zaklatás valamilyen nagyobb tárgyi súlyú, erőszakos bűncselekménybe torkollik. Kezdetnek álljon itt a következő eset.

Emberölés kísérlete lett a zaklatás vége abban az ügyben, melyben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott eljárást. A tényállás szerint a 42 éves gyanúsított a fia ballagási ünnepségéről elment ahhoz az ingatlanhoz, ahol a fiú édesanyja és annak férje lakott. A sértett nem engedte be a házba, aki ezért vitatkozni és dulakodni kezdett vele. A verekedés közben előkerült egy balta is, mellyel a gyanúsított fejbe vágta a férfit, és az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfi több alkalommal járt volt feleségénél, ahol fenyegette, szidta a nőt és annak jelenlegi párját. Ezekért őt magánlaksértés és zaklatás vétség elkövetésével is meggyanúsították.¹²

A fenti tényállás gyakori jelenség, hiszen a zaklatások gyakran megelőzik az erőszakos személy elleni bűncselekményeket. A leggyakoribb ilyen bűncselekmény az emberölés és e deliktum különböző stádiumai, illetve a testi sértés és ezek minősített esetei.

Beszédesek az emberöléssel összefüggő kutatások eredményei, amelyek alapján megállapítható, hogy a párkapcsolati és családi konfliktusok körében elkövetett emberölések esetén az elkövetők, ha szüleikkel vagy aktuális partnerükkel élnek együtt, 45%-ban partnerük sérelmére követnek el emberölést.¹³  Éppen ezért nagyon fontos a megelőző cselekménysorozatok időben történő felismerése, a megfelelő időpontban történő beavatkozás, amelyre a zaklatás törvényi tényállása preventív jelleggel hathat. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményeket rendszerint kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények előzik meg, ám a hatóságok hajlamosak ezeket bagatellizálni.¹⁴

A zaklatás pszichológiai vonatkozásai

A zaklatás bűncselekményének büntetőjogi megítéléséhez elengedhetetlen az elkövető motivációinak ismerete. Mivel a zaklatás lelki sérelem okozására irányul, ezért fontos foglalkozni mind az elkövető, mind az áldozat lelki folyamataival, a közöttük fennálló viszonnyal, a bűncselekmény előzményeivel.

Paul Mullen és Michele Pathé a zaklatást így definiálja: a viselkedés olyan magatartások konstellációja, amelyben az egyén újabb és újabb módokon hatol be az áldozat magánszférájába, abból a célból, hogy kommunikáljon vele. Ezek a magatartások a leggyakrabban követésben, megközelítésben, megfigyelésben nyilvánulnak meg, de gyakori az elektronikus kapcsolatfelvétel is. Előfordulhat, hogy az elkövető pénzügyileg próbálja ellehetetleníteni áldozatát, olykor hatóság előtt hamisan vádolja, fenyegeti és végső esetben bántalmazásba is torkollhat a zaklatásszerű magatartás. Mullen későbbi kutatásai során további feltételeket szabott: fontos, hogy az áldozat az efféle magánszférába való behatolás ellen tiltakozzon, illetve hogy a zaklató magatartásának vagy kapcsolatfelvételeknek legalább tízszer kell megtörténnie egy négyhetes időintervallumban.¹⁵

Bran Nicol máshogy közelíti meg a fogalom meghatározását.¹⁶  Tévesnek tartja azokat az álláspontokat, amelyek valamilyen pszichiátriai rendellenességgel azonosítják a zaklatást, ő inkább egyfajta viselkedésként írja azt le. Önmagában a megszállottságot nem tekinti abnormálisnak. A probléma akkor kezdődik, mikor ez a megszállottság veszi át az irányítást, és ez határozza meg a zaklató cselekedeteit. A hangsúly sokkal inkább a viselkedésen és a cselekedeteken van, mint a lelkiállapoton és gondolatokon. A büntetőjogi gondolkodás – amely szerint a gondolat nem büntetendő, de ha ez cselekvés formájában megjelenik és bűncselekményt valósít meg, akkor szankcionálandó – ez utóbbi megközelítéshez áll közelebb. A kérdés tehát az, hogy büntetőjogi szempontból mely viselkedések számítanak zaklatásnak?

Cáfolja a zaklatás és pszichiátriai rendellenességek kapcsolatának tagadását Paul Mullen és munkatársainak fentebb már említett kutatása,¹⁷  melyben 145 zaklató motivációját, viselkedését és mentális állapotát vizsgálták. A vizsgálat alapján 43 főnél paranoid pszichotikus zavart állapítottak meg, melyből 20 esetben szerelmi, 5 esetben féltékenységi téboly állt a háttérben. 74 embernél személyiségzavar volt az elsődleges diagnózis, és 59 pszichózisban szenvedő zaklatót azonosítottak.¹⁸  Hasonló eredményre jutott David James és Frank Farham, akik 85 zaklatót vetettek alá különböző vizsgálatoknak, és mindössze hét olyan esetet találtak, akinél semmilyen mentális rendellenesség nem állt fenn.¹⁹  Ezen vizsgálatok, illetve a bemutatott kutatások alapján úgy vélem, érdemes lenne a zaklatások büntetőjogi megítélésének folyamatát is újragondolni, és különös figyelmet fordítani a zaklatók mentális állapotának alapos vizsgálatára és esetleges pszichiátriai kórképeikre.

Gavin Becker a zaklatást egy alapvetően nárcisztikus rendellenességként írja le, melynek legfőbb jellemzője, hogy összeomlik a határ az én és a más között. Másképp fogalmazva, zavarttá, diszharmonikussá válik a kapcsolat az alany és az áldozat között, és az alany öntudatlanul tapad rá az áldozatra a kapcsolat helyreállítása érdekében. A nárcisztikus személyiség fő jellemzői a nagyképűség, szélsőséges énközpontúság, az empátia teljes hiánya és a vágyakozás mások csodálatára, visszaigazolására. Mindezek a tulajdonságok valójában egy gyenge, törékeny, önérzetes személyiséget takarnak, aki különösen hajlamos az általa szeretett személyek idealizálására, s úgy gondolja, hogy csak általa teljesedhetnek ki igazán. Amennyiben a csodált személytől elutasítást kap, érzései könnyen változnak gyűlöletté és bosszúvággyá, melynek oka a benne kialakuló félelem és a jelentéktelenség érzése.²⁰

A nárcisztikus patológia fenti elméletéből kiindulva Reid Meloy pszichológus kifejlesztett egy klinikai alapokon nyugvó modellt, amely szemlélteti, hogyan alakul ki a zaklatásszerű magatartás. Álláspontja szerint a cselekménysor hat különböző szakaszra bontható, és minden egyes szakaszból – az elkövető szempontjából – logikusan jön a következő. Ezek a szakaszok a következők: 1) a nárcisztikus fantázia kialakulása; 2) akut vagy krónikus kötődés a kívánt személy iránt; 3) szégyen és megaláztatás érzése; 4) dühvel táplált védekezés a 3. pont ellen; 5) törekvés az azelőtt kívánt személy megkárosítására, megsemmisítésére; 6) a fantázia helyreállítása (újra az 1. pont).²¹

Büntetőjogi válaszok

Milyen válaszokkal reagál és milyen intézkedésekkel avatkozik be a zaklatások során, milyen eszközökkel védi az áldozatot a hatályos magyar büntetőjog? A továbbiakban arra keresem a választ, hogy a büntetőjog anyagi és eljárásjogi válaszai mennyire hatékonyak az áldozat védelme tekintetében, alkalmasak-e a bűnismétlés veszélyének kizárására és a súlyosabb bűncselekmény elkerülésére.

Büntető anyagi jogi válasz – a kóros elmeállapot megjelenése a zaklatás bűncselekményénél

A Btk. néhány esetben kizárja az elkövető büntethetőségét. Ilyenkor – habár a cselekvőség beleillik a Btk. különös részében található valamely tényállásba – hiányzik a bűncselekmény egyik fogalmi ismérve, ezért a bűncselekmény létre sem jön.²²  Ilyen büntethetőséget kizáró ok a kóros elmeállapot is, amelynél – Belovics Ervin álláspontja szerint – beszámítást kizáró ok áll fenn. Beszámíthatatlan az, aki nem képes cselekményei következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy ennek megfelelő magatartást tanúsítson. A beszámítást kizáró ok fennállása esetén az alannyá válás feltétele hiányzik, nevezetesen a beszámítási képesség.²³

A Btk. 17. § (1) bekezdése kimondja: Nem büntethető, aki a büntetendő cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi cselekménye következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a patológiás alapokon nyugvó beszámíthatatlan állapot fennállása egyértelmű követelmény a kóros elmeállapot megállapításához, és hangsúlyozni kell, hogy mindig az elkövetéskori tudatállapotot kell feltárni.²⁴

A beszámítási képesség kizártságának megállapítása esetén az eljárás megszüntetéssel vagy felmentéssel zárul, és ha egyéb törvényi feltételek is fennállnak,²⁵  az elkövető kényszergyógykezelése rendelhető el. Az említett intézkedés beszámíthatatlan állapotban elkövetett büntetendő cselekményhez fűzött jogkövetkezmény, amely a társadalom védelmét szolgálja.²⁶  A kényszergyógykezelés elrendelésének négy konjunktív feltétele van: 1) Az elkövető kóros elmeállapota miatt nem büntethető, beszámítási képessége teljesen hiányzik. 2) Az elkövetett cselekmény személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó. 3) Megalapozottan fennáll a lehetősége, hogy az elkövető elmeállapota miatt hasonló cselekményt fog elkövetni. 4) Egyévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő.²⁷  A kényszergyógykezelés határozatlan időtartamra rendelhető el, és zárt intézetben, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.

Törvény adta hézag – avagy se börtön, se IMEI?

A Székesfehérvári Járásbíróság 2016. szeptember 5. napján felmentette a vádlottat az ellene három rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és egyrendbeli garázdaság vétsége miatt emelt vád alól. A férfi 2015. évben lakóhelyén, azért, hogy a lakókat megfélemlítse, több alkalommal megöléssel, megveréssel fenyegette meg lakótársait, részben szóban, részben úgy, hogy ilyen tartalmú leveleket dobott a postaládáikba. A bíróság a vádlottat felmentette, mert kóros elmeállapota miatt nem volt büntethető. Az ügyészi indítvánnyal szemben nem rendelte el a vádlott kényszergyógykezelését, tekintve, hogy annak törvényi feltételei nem álltak fenn.²⁸

A beszámíthatatlan elkövetők megjelenése ritka a zaklatásos ügyekben, ugyanakkor a jelenlegi büntetőjogi szankciórendszer nem tud megfelelő és az áldozat szempontjából védelmet jelentő megoldást kínálni ilyen esetekre. A fent ismertetett kényszergyógykezelés törvényi feltételei ugyanis eleve a személy elleni erőszakos bűncselekmény hiánya miatt nem állnak fenn. A zaklatások esetén pedig – mint ahogy azt ügyészségi statisztikák és pszichiátriai kutatások igazolják – gyakori a magatartás egyre fokozódó jellege, nagyobb tárgyi súlyú bűncselekménybe torkollása.

Problémát jelent másrészt, hogy a zaklatások tekintetében az elmeállapot vizsgálatára nem fordítanak elegendő figyelmet, holott a zaklatók túlnyomó többsége klinikailag megalapozott mentális rendellenességben szenved. Azonban, ha a beszámítási képesség „csak” korlátozott, akkor a korlátlan enyhítés lehetősége áll fenn [Btk. 17. § (2) bekezdés], tehát felmentő ítélet is születhet és ezzel a zaklatás akár tovább is folytatódhat. Álláspontom szerint – Meloy kutatásaira hivatkozva, amely szerint a zaklatás folyamatában hat szakasz váltja egymást körkörösen ismétlődő jelleggel²⁹  – kijelenthetjük, hogy a büntető anyagi jog ezen megoldása nem alkalmas a zaklató jellegű magatartások megfékezésére, a kellő beavatkozásra, a zaklatás elhúzódó, akár évekig tartó időtartamának lerövidítésére, és ezáltal az áldozat védelmére sem.

Kötelező gyógykezelés és gondokság alá helyezés, mint lehetséges alternatívák

Habár az előző alpontban idézett ügyben erre nem került sor, de a bíróság lehetőségei között szerepel a kötelező gyógykezelés elrendelése. Ezt az intézményt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 200. szakasza szabályozza. Ha a kényszergyógykezelést azért nem lehetett elrendelni, mert a cselekmény nem büntetendő egyévi szabadságvesztésnél súlyosabban, akkor az ügyész a büntetőeljárás befejezése után kezdeményezheti a vádlott kötelező gyógykezelését. A gyógykezelést a bíróság rendelheti el annak a pszichiátriai betegnek, aki veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt.³⁰  A kötelező gyógykezelésre kijelölt intézetből a beteget el kell bocsátani, ha kezelése már nem indokolt.³¹

Összegezve megállapítható, hogy a kötelező gyógykezelés elrendelése sem megfelelő megoldás a zaklató jellegű magatartások visszaszorítására, hiszen a beteg az elbocsátást követően kikerül az orvosi felügyelet alól és további kontrollra nem kötelezhető. A pszichiátriai kórképek esetén viszont általánosságban megállapíthatóak tünetintenzív majd visszahúzódó szakaszok, amelyek követése a jelenlegi egészségügyi intézményhálózat és kapacitáshiány miatt nehézkes, ezáltal a zaklatás befejeződését sem biztosítják.

Polgári jogi intézményként ugyan, de az elmeállapot kapcsán felvetődhet a zaklató gondnokság alá helyezése is. Erre akkor kerülhet sor, ha a nagykorú személy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a mentális zavara miatt tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, vagy tartósan teljes mértékben hiányzik.³²  Az elmebetegség önmagában nem indokolja a gondnokság alá helyezést, mert annak a bizonyítása szükséges, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége valamilyen mértékben hiányzik. Ennek a során vizsgálni kell az alperes személyi és vagyoni viszonyait, életkörülményeit, a társadalmi helyzetét és szociális kapcsolatait.³³

Ha a bíróság mégis az alperes gondnokság alá helyezéséről dönt, lehetséges a cselekvőképesség teljes vagy részleges korlátozása. Ennek jogkövetkezménye, hogy a teljesen korlátozó gondnokság alatt álló gondnokolt cselekvőképtelenné válik, helyette gondnoka jár el, míg részleges korlátozás esetén azokban az ügycsoportokban, amelyben a gondnokság alatt álló személy cselekvőképességét korlátozták, a gondnokolt gondnoka hozzájárulásával tehet érvényes jognyilatkozatot.³⁴

Zaklatás esetén a zaklató gondnokság alá helyezése kezdeményezhető, azonban magatartását legfeljebb a hatóságok előtti cselekmények (gyakori, hogy a zaklató feljelentésekkel zaklatja a sértetett) tekintetében korlátozzák, így ez az intézmény sem jelent megoldást például az elektronikus úton megvalósuló zaklatás ellen.

Egy külföldi példa – a Stalkers’ Clinic

A fent említett kutatások is azt igazolják, hogy a zaklatók gyakran valamilyen orvosi diagnózissal alátámasztott, elmeállapotot érintő kórképben szenvednek, amelyek korlátozzák beszámítási képességüket és ezáltal növelik a bűnismétlés veszélyét. A zaklatás bűncselekménye mögött megbúvó mentális rendellenességeket felismerve alapítottak az Egyesült Királyságban egy olyan intézményt, amely egészen új alapokra helyezi a zaklatók elmeállapotának és büntetőjogi felelősségre vonásának kérdését.

A Stalkers’ Clinic alapötlete onnan eredeztethető, hogy felismerték az igazságügyi orvos szakértők meghatározó szerepét bizonyos bűncselekményeknél. Hagyományosan a bűnelkövetők mentális állapotának értékelésében és kezelésében vettek részt, azonban a bíróságok egyre inkább szorgalmazták, főként a zaklató és fenyegető jellegű magatartásoknál, hogy az orvos szakértők tárják fel az elkövető magatartásának mentális elemeit, motivációit, és adjanak részletesebb képet arról, hogy mi vezetett a problematikus, bűnös viselkedés kialakulásához. Elsődleges fontosságú az egyén kezelési stratégiájának megfogalmazása, valamint azon rendellenességek felderítése, amelyek hozzájárultak az elkövetéshez és nagy valószínűséggel növelik a bűnismétlés kockázatát.

A klinika egy állami szintű egészségügyi intézmény ambulanciáján található. A zaklatók kezelésén kívül szakértői véleményeket készítenek bíróságoknak, mentálhigiéniás szolgálatoknak és esetenként magánklinikáknak is. A bíróságoknak, illetve a vádemelés után az ügyvédeknek megküldött jelentések célja, hogy a zaklatás megtörténtének bizonyítását megkönnyítsék a zaklató tagadása esetén, vagy akkor, ha az elkövető kóros elmeműködést színlelve akar mentesülni a felelősségre vonás alól.

Azon elkövetők, akiknek a mentális állapota indokolja, további kezelésekben, terápiában részesülhetnek. Az intézmény által készített értékelések egy pszichiátriai és pszichológiai vizsgálatból állnak, melynek keretében sor kerül az elkövető mentális egészségi állapotának széles körű vizsgálatára, a bűnismétlés lehetőségének mérlegelésére. Egy ilyen vizsgálat körülbelül 3-6 órát vesz igénybe és – hasonlóan a magyar rendszerhez – egy klinikai szakpszichológus és egy igazságügyi elmeorvos szakértő végzi, akik feltárják a releváns kórelőzményeket, meghatározzák a potenciális jövőbeli terápiát, és szükség esetén gyógyszeres kezelést rendelnek el. Sajátosan alakul a titoktartás kérdése, hiszen a terápia során elmondottak felhasználhatók a hatóságok előtt, ezért az elkövetők teljes körű tájékoztatást kapnak arról, hogy a kérdések megválaszolását megtagadhatják, a válaszadás saját belátásuk szerint történhet. Amennyiben az esetleges elutasító válaszok nagyban hátráltatják az értékelés eredményességét, az elkövetők megvitathatják a terapeutákkal a válaszadás következményeit. Fontos kiemelni az intézmény etikai álláspontját, amely szerint a beteg érdeke az első, és ezért kerülnek minden olyan témát és kérdést, amely főleg a súlyos mentális rendellenességben szenvedő betegek állapotának rosszabbodásához vezethet. A szakemberek önmagukat nem kihallgató tisztként, vagy a bíróság tagjaként definiálják, hanem egészségügyi dolgozóként; a páciens jövőbeli terapeutájaként kívánnak fellépni, ezzel is azt érzékeltetve a beteggel, hogy az ő érdekei élveznek prioritást. A cél alapvetően kettős: egyrészt kognitív viselkedésterápiával feltárják a zaklató magatartás okait, és amennyiben lehetséges, a hiányosságok kezelésére is figyelmet fordítanak, ami a zaklatók esetében főként a korlátozott empátia, a gyenge kommunikációs és szociális készségek fejlesztésében nyilvánul meg. Mindezek mellett az áldozatok védelme érdekében is megtesznek minden szükséges intézkedést, amennyiben a terápia során alapos okkal feltételezhető, hogy veszélynek vannak kitéve. A klinika jövőbeli célkitűzései közé tartozik az egészségügyi dolgozók, illetve a büntető igazságszolgáltatási személyzet oktatása, a kutatás, valamint a nyilvánosság tájékoztatása is.³⁵

Véleményem szerint a Stalkers’ Clinic koncepciója új irányt jelenthet a zaklatás bűncselekményre adott büntetőjogi reakciók szabályozásában és az elkövetők kezelésében. Ehhez viszont a jogalkotásnak egy új irányvonalat szükséges követnie, mely elsőként annak a kérdésnek az alapos vizsgálatába bocsátkozik, hogy beteg emberekről vagy bűnözőkről beszélünk-e a zaklatók tekintetében?

Új irány a jogalkotásban

A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint a 2020. október 28-án elfogadott 2020. évi CVIII. törvény, mely a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról rendelkezik. A törvénymódosítás kapcsán kiemelni kívánom a kötelező gyógykezelést, illetve a távoltartás szabályait érintő változásokat.

A távoltartásnak alapvetően három fajtáját különböztetjük meg, egyrészt egy büntetőjogi, másrészt két büntetőjogon kívül eső, az úgynevezett megelőző és ideiglenes megelőző távoltartást. A büntetőeljárási jog által szabályozott távoltartást mint kényszerintézkedést a családon belüli erőszakos cselekmények azonnali kezelésére hozták létre, de számos tanulmány mellett a gyakorlat is kitűnően igazolta, hogy nem jelent végső megoldást a zaklatások tekintetében. Üdvözlendő azonban a törvénymódosítás, amely szerint a hozzátartozók sérelmére elkövetett kevésbé súlyos, de személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén, ha a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság felfüggesztette, el kell rendelni a pártfogó felügyelet mellett az áldozatok védelmét szolgáló magatartási szabályt, nevezetesen a távoltartást, melynek mellőzésére csak indokolt esetben kerülhet sor. A magatartási szabály ellenőrzésére a kötelezett mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását rendeli el. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a távoltartással érintett személy lakóhelye, annak jogi sorsától, tulajdonviszonyaitól függetlenül is védelem alá helyezhető. Az „életvitelszerű tartózkodásra szolgáló más ingatlantól” kifejezés használatával ugyanis, bármilyen ingatlan, így különösen gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények vonatkozásában is elrendelhető távoltartás, és ezzel biztosíthatóvá válik a sértett nyugalma.³⁶

A kötelező gyógykezelés tekintetében változás, hogy az egészségügyről szóló törvényben meghatározott kötelező pszichiátriai gyógykezelés kezdeményezésének a korábbinál szélesebb körben történő előírását teszi lehetővé abban az esetben, ha 1. az elkövető büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést kellene kiszabni; illetve 2. a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény miatt elítélt terhelt az elkövetéskor korlátozott beszámítási képességű volt.³⁷

Zárógondolatok

A jogrendszerben a büntetőjog ultima ratio, szankciós zárkő. Akkor szükséges a büntetőjog belépése, amikor más eszközök már nem állnak rendelkezésre, illetve más jogágak szankciói már nem képesek elérni a kívánt célt.³⁸

Tanulmányom egyik célkitűzése az volt, hogy bebizonyítsam a zaklatás törvényi szabályozásának szükségességét, rámutassak, hogy csekélynek tűnő tárgyi súlya ellenére fontos a kriminalizálása. Statisztikákkal, az ügyészség jelentéseivel, a bírói gyakorlatból származó példákkal igyekeztem szemléltetni jelentőségét, hiszen mindezeket megvizsgálva megállapítható, hogy a zaklatás gyakran az élet és testi épség elleni, erőszakos bűncselekmények megelőző lépésének tekinthető, ezért elengedhetetlen egy jogértelmezési problémákat nélkülöző egyértelmű törvényi tényállás és gyakorlat.

A másik célkitűzés az volt, hogy a büntetőjogi ítélkezés megkönnyítése érdekében vizsgáljam a zaklatás pszichológiáját, az elkövető motivációit és elmeállapotát. Klinikailag megalapozott kutatásokkal annak bizonyítására törekedtem, hogy a zaklatók túlnyomó többsége diagnosztizált mentális rendellenességben szenved, amelyre a büntetőjog nem reagál megfelelően, sem anyagi, sem eljárásjogi tekintetben.

A zaklatás témakörében a vizsgált anyagi jogi válaszok közül egyértelműen megállapítható, hogy a ma létező valamennyi jogintézmény alkalmazása aggályokat vet fel. A zaklatás elkövetőinél sok esetben a bíróság megállapítja a kóros elmeállapot fennállását, melyek a beszámítási képességüket korlátozhatják vagy akár ki is zárhatják, másrészről megnövelik az esélyét az újbóli vagy súlyosabb bűncselekmény elkövetésének.

Az egyetlen felmerülő büntetőjogi intézkedés a beszámítási képesség teljes hiánya esetén a kényszergyógykezelés lehetne, ennek alkalmazása a zaklatások esetén azonban kizárt, hiszen a törvényi feltételek közül hiányzik a személy elleni erőszakos bűncselekmény megvalósulása. Ilyenkor csak felmentő ítélet hozható, amely viszont nem alkalmas az áldozat védelmére, hiszen lehetővé teszi a zaklató jellegű magatartás folytatódását.

A kötelező gyógykezelés elrendelése szintén aggályokat vet fel, hiszen a beteg állapotának hosszabb távú figyelemmel kísérése nehezen kivitelezhető, pedig mentális betegségek esetén a tünethullámzás miatt indokolt lenne a hosszabb távú kötelező kontroll.

Szóba került továbbá a gondokság alá helyezés is, amelynek fő problémája, hogy csak bizonyos jellegű, nevezetesen hatóságok előtt megvalósuló zaklatás tekintetében nyújtana védelmet, ugyanakkor nem alkalmas például az elektronikus úton történő zaklatás kiküszöbölésére.

De lege ferenda javaslatként úgy gondolom, hogy egy angol mintájú Stalker’s Clinic felállítása lenne alkalmas a zaklatás és ehhez hasonló bűncselekmények megfelelő, hatékony és hosszú távú kezelésére. Egy ilyen állami intézményben akár járóbeteg-ellátás keretében is lehetőség nyílna feltárni az elkövető magatartásának mentális hátterét, motivációit és részletesebb kép rajzolódhatna ki arról, hogy mi vezetett a problematikus, bűnös viselkedés kialakulásához. Ezek megismerését követően pedig egy egyénre szabott terápia kialakítása válna lehetővé, amely minimalizálná az újbóli bűnelkövetés kockázatát. Nem utolsó sorban egy ilyen intézmény működtetése – az angol adatok alapján – egy büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott éves költségének töredékébe kerülne.³⁹  Egy ehhez hasonló intézmény felállításához azonban az eddigi törvényi szabályozás új alapokra helyezésére lenne szükség, s annak a kérdésnek a teljes körű vizsgálatára, hogy bűnözőkről vagy betegekről van-e szó a zaklatások elkövetői tekintetében.

A büntetőjogi távoltartás kényszerintézkedést megvizsgálva megállapítottam, hogy habár gyors és hatékony válaszként jelenik meg a zaklatások tekintetében, azonban csak ideiglenes megoldást jelenthet és elsősorban az áldozatok védelmét szolgálja, az elkövetők kezelését nem. Mindezek mellett a távoltartás segítséget nyújthat bizonyos típusú zaklatásokra nézve, de a nem személyesen megvalósuló, elektronikus úton történő zaklatások körében ez az intézmény alkalmatlannak bizonyul.

Végezetül, eddig megválaszolatlanul maradt az írásom elején feltett kérdés, miszerint szerelmi téboly esetén van-e büntetőjogi védelem? Kutatásom alapján úgy tűnik, hogy az ígéretes szabályozások és intézmények ellenére a jelen jogszabályi háttér nem teszi maradéktalanul lehetővé a büntetőjogi védelmet szerelmi téboly – a büntetőjog nyelvére lefordítva: zaklatás – esetén. A hosszú távú és hatékony megoldások kidolgozása még a jogalkotóra vár. Üdvözlendő azonban, hogy a büntetőjog reflektálni törekszik egy viszonylag új keletű, főként lelki bántalmazással járó problémára, ennek kriminalizálása fontos előrelépés, hiszen a lelki sebek, habár külső szemlélő számára láthatatlanok, mégis rendkívül fájdalmasak, és kellő segítség nélkül nehezen, vagy talán soha nem gyógyulnak.

Vadász Ágnes, joghallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar