Újabb jogértelmezési anomália az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekménye körében? Reflexió a Kúria egy eseti döntésére

Az egyedi azonosító jellel visszaélés bár nem feltétlenül a társadalmi érdeklődés homlokterében álló bűncselekmény, a büntetőjogi dogmatika és a joggyakorlat számára a büntetőtörvényben való megjelenése óta kihívást jelent törvényi tényállásának helyes értelmezése és alkalmazása,¹  emellett előfordulásának gyakorisága sem elhanyagolható.²  A Kúria közelmúltban, felülvizsgálati eljárásban meghozott ítélete, illetve annak jogi indokolása úgy tűnik, újabb frontot nyithat e bűncselekmény dogmatikai ellentmondásmentességre törekvő jogértelmezésében.³  Rövid írásomban a Kúria ezen döntésének véleményem szerint problémás jogi érvelését elemzem, rámutatva annak kritikus pontjaira is.

Az ügy tényállása és a pertörténet

A felülvizsgálati eljárásban is irányadó történeti tényállás lényege szerint a terhelt 2019. február 15. napján – vezetői engedély nélkül – közlekedett C. településen, az A. J. út előtti útszakaszon a 2018. december 31. napján a forgalomból kivont, hatósági jelzés nélküli – eredetileg CGJ-439 forgalmi rendszámú – személygépkocsival. A személygépkocsin azért nem volt hatósági jelzés, mivel az 2019. január 30. napján történt rendőri intézkedés során elvételre került.

A Salgótarjáni Járásbíróság e tényállás alapján a terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében⁴  és vele szemben egy év négy hónap börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette, valamint a végrehajtás elrendelése esetére rendelkezett a feltételes szabadság lehetőségéről. A büntetővégzés 2020. július 2. napján jogerőre emelkedett.

A jogerős döntés ellen a Nógrád Megyei Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt annak érdekében, hogy a Kúria az elsőfokú bíróság határozatát változtassa meg és a terheltet az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában mentse fel.

A főügyészség – Legfőbb Ügyészség által is osztott – álláspontjának lényege szerint a terhelt nem használt fel olyan dolgot, amelynek egyedi azonosító jelét eltávolították, mert az eltávolítást nem valósítja meg a hatósági jelzésnek a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Kormányrendelet (a továbbiakban Korm. r.) 97. §-a alapján jogszerű eljárásban történő elvétele. Ennek jogi indokát a felülvizsgálati indítvány – hivatkozva az EBH 2003. 929. és BH 2012. 282. számú határozatokban kifejtettekre – abban látta, hogy a Btk. kizárólag az egyedi azonosító jel jogellenes eltávolításához vagy meghamisításához, illetve az ilyen dolog megszerzéséhez, használatához fűz büntetőjogi következményeket.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta, a felülvizsgálati eljárás eredményeképpen a Salgótarjáni Járásbíróság büntetővégzését megváltoztatta és a terheltet az ellene a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette.

A Kúria jogi okfejtésének lényege

A Kúria számára a felülvizsgálati eljárásban megválaszolandó elvi jelentőségű büntető anyagi jogi kérdés tehát az volt, hogy elköveti-e a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontjának második fordulata szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettét, aki olyan gépjárművel közlekedik, amelynek a rendszáma azért hiányzik a járműről, mert azt korábban hatósági ellenőrzés során jogszerűen eltávolították.

A Kúria a kérdést nemlegesen döntötte el. Jogi érvelésének kiindulópontjaként rögzítette, hogy a személygépkocsi rendszámtáblája egyedi azonosító jel, amelynek jogellenes eltávolítása esetén az egyedi azonosító jel nélküli gépjárművel közúton történő közlekedés a gépjármű felhasználását jelenti, így az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményének megvalósítására alkalmas. „Az ilyen elkövetési magatartás a bűncselekmény tényállásszerű megvalósulásának feltétele; hogy a rendszámtáblát, mint egyedi azonosító jelet jogellenesen távolítsák el.”⁵  Abban az esetben, ha a hatósági jelzés eltávolítására nem jogellenesen, hanem jogszabályi felhatalmazás alapján, hatósági eljárásban kerül sor, az ilyen módon eltávolított rendszámtábla nélküli gépkocsival történő közlekedés az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményét nem valósítja meg, e magatartás a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban Szabs. tv.) 221. §-ába ütköző érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés szabálysértésének minősül.

Kritikai megjegyzések és saját álláspont

A Kúria nyilvánvalóan az egyedi azonosító jellel visszaélés első, Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott fordulata⁶  elkövetési magatartásának értelmezéséből vont le következtetést a második, Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti fordulat megvalósulására nézve. A felsőbíróság megállapította – hivatkozva az EBH 2003. 929. számú határozat indokolására –, hogy az egyedi azonosító jel eltávolításához csak akkor fűz a büntetőtörvény büntetőjogi következményeket, ha az eltávolítás jogellenes. Ebből pedig – a Kúria szerint – egyenesen következik, hogy az „ilyen elkövetési magatartás a bűncselekmény tényállásszerű megvalósulásának feltétele” a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti fordulat esetén is.

Azt természetesen helyesen állapítja meg a felsőbíróság, hogy az egyedi azonosító jel eltávolítása kizárólag akkor vonhat maga után büntetőjogi következményeket, ha az eltávolítás jogellenes. Ez azonban evidencia. A jogrend egységének elvéből ugyanis az következik, hogy nem lehet büntetőjog-ellenes olyan magatartás kifejtése, amelyet más jogág megenged.⁷  Ezt a hatályos Btk. általános részi szabályként (Btk. 24. §) is rögzíti. Mindez azt is jelenti, hogy az intézkedő rendőr, aki a Korm. r. 97. §-a értelmében a hatósági jelzést a helyszínen elveszi, azaz leszereli a járműről, az egyedi azonosító jellel visszaélés Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontja szerinti fordulata vonatkozásában formálisan ugyan tényállásszerű magatartást tanúsít, a bűncselekmény megvalósulását – mint jogellenességet kizáró ok – a jogszabály engedélye zárja ki.

Tényállástani szempontból azonban – számomra – nem világos, hogy mi a dogmatikai indoka annak, hogy a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés megvalósulását olyan elkövetési magatartás tanúsításához köti a bíróság, amelyet az adott bűncselekményi fordulat esetén a jogalkotó maga nem szabályoz elkövetési magatartásként. A Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti egyedi azonosító jellel visszaélésnek ugyanis nem a hatósági jelzés eltávolítása vagy meghamisítása, hanem az olyan dolog megszerzése, felhasználása, vagy az olyan dologról történő rendelkezés az elkövetési magatartása, melynek az egyedi azonosító jele hamis, hamisított, vagy amelynek egyedi azonosító jelét eltávolították.

A törvényszöveg nyelvtani értelme alapján egyértelműnek tűnik, hogy a jogalkotó nem azt támasztotta a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti bűncselekmény megvalósulása feltételéül, hogy az elkövető olyan dolgot (jelen esetben járművet) használjon fel, amelynek az egyedi azonosító jelét jogellenesen (jogszerűtlenül vagy jogosulatlanul) távolították el. A Btk. a 347. § (1) bekezdés b) pontja vonatkozásában nem tesz különbséget a felhasznált dolog egyedi azonosító jele korábbi eltávolításának jogszerűsége vagy jogellenessége között, vagyis az elkövetési tárgy fogalmához – a nyelvtani értelmezés alapján – nem kizárólag az egyedi azonosító jel jogellenes eltávolítása tartozik.

Megítélésem szerint a teleologikus értelmezés is azt erősíti, hogy a hatósági jelzés (rendszám) nélküli gépjármű vezetése – függetlenül a rendszám eltávolításának jogszerűségétől vagy jogellenességétől – megvalósítja az egyedi azonosító jellel visszaélést.⁸  Az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményé-nek jogi tárgya ugyanis az a közbizalom, amely az egyedi azonosító jellel nyilvántartott dolgok azonosíthatóságához fűződik.⁹  Az olyan járművel való közlekedés, amelyen fizikailag nincs elhelyezve a hatósági jelzés, sérti e jogi tárgyat, hiszen egy hatósági jelzés (rendszám) nélkül a közúti közlekedésben részt vevő jármű egyedi azonosításra alkalmatlan a közlekedésben résztvevők, vagy adott esetben a hatóság számára (pl. VÉDA-kapu, NÚSZ-portál), függetlenül attól, hogy annak hatósági jelzését (rendszámát) ki, mikor vagy hogyan távolította el.

Számomra úgy tűnik, hogy a Kúria az egyedi azonosító jellel visszaélés Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fordulatát járulékos jellegűnek tekintette a Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontjához képest, melynek megállapíthatósága tehát feltételezi a 347. § (1) bekezdés a) pont szerinti fordulat megelőző megvalósulását.

A bűncselekmény két fordulata közötti járulékosságról véleményem szerint csak abban az értelemben beszélhetünk, hogy a második fordulat megvalósulása esetén nyilvánvalóan feltétel, hogy a dolog egyedi azonosító jele hamis, hamisított vagy eltávolított legyen. A Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt elkövetési magatartásokat tehát előzőleg ki kell fejteni ahhoz, hogy az egyedi azonosító jellel visszaélés 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fordulata megvalósulhasson. Azonban mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik: a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontjának megvalósulása az első fordulat szerinti elkövetési magatartások ontológiai értelemben vett tanúsítását és nem feltétlenül büntetőjog-ellenes kifejtését, a Btk. 347. § (1) bekezdés a) pont szerinti bűncselekmény megvalósulását feltételezi. (Ahhoz, hogy egy rendszámtábla eltávolított legyen, nem kell azt büntetőjog-ellenesen eltávolítani, mindezt hatósági eljárásban, jogszerűen is meg lehet tenni.)

Vitathatónak tűnik a Kúriának a jogszerűen eltávolított rendszámtábla nélküli személygépkocsival történő közlekedés Szabs. tv. 221. §-a alá szubszumálha-tóságára vonatkozó álláspontja is.

A Szabs. tv. 221. §-a szerinti érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés szabálysértését az követi el, aki érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel, illetve olyan járművel vesz részt a közúti forgalomban, amelynek a műszaki érvényességi ideje lejárt.

A szabálysértési tényállás tehát az érvénytelen hatósági jelzéssel való közlekedést szankcionálja, márpedig megítélésem szerint az érvénytelen hatósági jelzés és az eltávolított hatósági jelzés nem szinonim fogalmak. A hatósági jelzés (rendszámtábla) érvénytelensége feltételezi, hogy a járművön van hatósági jelzés, de az valamely okból [például a Korm. r. 97. § (1) bekezdésében rögzített okokból] érvénytelen. A szabálysértés megvalósulásának tehát – véleményem szerint – az a feltétele, hogy a járművön fizikailag is jelen legyen, el legyen helyezve az adott járműre kibocsátott (vagy azzal azonos) hatósági jelzés. Az olyan járművel való közlekedés, amelynek hatósági jelzését (rendszámát) eltávolították, tehát amelyen fizikailag nincs jelen hatósági jelzés, nem tűnik a Szabs. tv. 221. §-ának keretei között értelmezhetőnek. E következtetés helyességét erősíti a Szabs. tv. 221. §-ának a 176. §-sal történő összevetése is. A Szabs. tv. 176. §-a (más mellett) a hatósági engedély nélküli vezetést szankcionálja, míg a 221. § az érvénytelen hatósági engedéllyel történő közlekedést, amiből egyenesen következik, hogy a hatósági engedély érvénytelensége nem foglalja magában a hatósági engedély hiányát, nemlétét.¹⁰

Végül megemlíthető – a Kúria ítéletének indokolásában is megjelenik –, hogy az egyedi azonosító jellel visszaélés első és második fordulata szerinti elkövetési magatartások halmozódása esetén a bírói gyakorlat (BH 2008. 262.; BH 2012. 282.) irányadónak tekinti az 1/2000. Büntető jogegységi határozatban kifejtett elveket, amelyek azonban egység-többség tani rendezőelvek, azok érvényesülése az egyedi azonosító jellel visszaélés vonatkozásában azt jelenti, hogy az egyedi azonosító jel eltávolítása vagy meghamisítása elkövetőjének bűnössége az eltávolított vagy meghamisított egyedi azonosító jelű dolog felhasználásában (megszerzésében, arról való rendelkezésben) csak akkor állapítható meg, ha az eltávolítással vagy meghamisítással kapcsolatos magatartása miatt – büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okból (pl. elévülés) – nem vonható felelősségre.¹¹  A jogegységi határozatban rögzített elvekből a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontjának tényállásszerűségére nézetem szerint semmilyen következtetést sem lehet levonni.

A Kúria jogértelmezésének néhány további gyakorlati problémája

A következőkben néhány olyan jogértelmezési nehézségre hívom fel a figyelmet, amelyek a Kúria interpretációja helyességének elfogadása esetén szükségszerűen felmerülnek.

Kérdéses, hogy a hatósági jelzés eltávolításának jogszerűsége mint a későbbi felhasználás bűncselekményi jellegét kizáró körülmény objektív vagy szubjektív természetű-e, vagyis függ-e az elkövető tudattartalmától a bűncselekményi jelleget kizáró hatása. Ha például az elkövető nem tud arról, hogy az általa felhasznált, rendszám nélküli jármű hatósági jelzését korábban jogszerűen távolították el, akkor is mentesül a büntetőjogi felelősségre vonás alól? Kell-e bizonyítást felvenni arra, hogy az elkövető tudott-e a hatósági jelzés korábbi eltávolítása jogtalanságáról vagy jogszerűségéről? Sikeresen védekezhet azzal az elkövető, hogy „én úgy tudtam, nekem a gépkocsi tulajdonosa azt mondta, hogy nem ő, hanem rendőri intézkedés során a rendőr vette le a rendszámot”?

Továbbá mi a teendő abban az esetben, ha nem lehet az eljárás adatai alapján kétséget kizáróan megállapítani (például a hatósági intézkedés megfelelő dokumentálásának hiányában), hogy hogyan történt a rendszám levétele, eltávolítása? Ebben az esetben az in dubio pro reo elve [Be. 7. § (4) bek.] alapján mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól az elkövető azon az alapon, hogy nem bizonyítható a rendszám eltávolításának jogtalansága?

Összegzés

Az kétségtelen, hogy a Kúria a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazási körét (a hamis és hamisított mellett kizárólag) a jogellenesen eltávolított egyedi azonosító jelű dologra mint elkövetési tárgyra korlátozó jogértelmezéssel ténylegesen szűkítette a büntetőjogi felelősség körét, amit a törvényesség elve ugyan megenged,¹²  azonban ez – véleményem szerint – önmagában nem legitimálja e jogértelmezést. A jogalkalmazó ugyanis csak akkor jogosult a büntetőjogi tényállások hatókörének leszűkítésére, ha ennek során a jogértelmezés határai között marad. Ebben a vonatkozásában pedig annak van különös jelentősége, hogy tevékenysége illeszkedik a bírói gyakorlat, illetve a jogtudomány által elfogadott értelmezési kánonba, azaz módszertanilag megindokolható.¹³  E követelmény megítélésem szerint ez esetben nem teljesül, ugyanis a bíróság határozatában nem indokolta meg megfelelően módszertanilag a törvényi tényállás kontextusától eltérő felfogás alapját.

Deák Zoltán PhD, mb. csoportvezető ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség