Utazók sérelmére elkövetett fegyveres rablás az M5-ös autópályán
Nyelvünk „útonállás” szava – azaz úton, utasok ellen elkövetett támadás, erőszakoskodás, rablás, fosztogatás1 – színesen festi le azt a cselekvéssort, amelyben az elkövető az út mellett lesben állva vár az arra haladó gyanútlan utasra, majd csellel vagy erőszakkal azért tartóztatja fel, hogy értékeit fenyegetéssel vagy erőszak alkalmazásával elvegye. A szóképben tömörítetten jelenik meg a bűncselekmény helyszíne és módszere, egyben a kivitelezés szervezettsége, társas elkövetés esetén a résztvevők „szakosodása”, bűnös kapcsolatuk mibenléte, működésük összehangoltsága.
A kifejezés régies, mint ahogy maga a rablás is az egyik legrégebbi vagyon elleni erőszakos – a vagyont és a személyi, cselekvési szabadságot egyaránt sértő bűncselekmények szoros cél-eszköz viszonya okán összetett – bűncselekmény.2 Hazánkban a deliktum összbűnözésen belüli aránya csekély mértékű és számosságában csökkenő,3 ugyanakkor előfordulása – különösen, ha felderítetlenül marad – jelentősen befolyásolja a közbiztonság megítélését és a lakosság félelemérzetét.4
A társadalmi fejlődés eredményeként az útonállásszerű elkövetést professzionálisan és sorozatosan alkalmazó erőszakos vagyonelvétel igen ritka.5 A jelenség nem csupán a kriminogén tényezők mérséklődésével vagy a súlyos törvényi fenyegetettséggel, de a korszerű bűnüldözés visszatartó hatásával is magyarázható. A megszerezhető értékekhez képest ugyanis, túl a várható súlyos büntetésen, aránytalanul magas a lelepleződés veszélye. Az útonállásszerű rablás tetteseként inkább alkalmi elkövetőket kell keresnünk, akik a sértettek védtelenségét felkínáló lehetőséget kihasználva, alaposabb előkészítést nélkülöző vagy felszínes szervezettséggel hajtják végre tettüket.6
Az utazók sérelmére elkövetett rablások elkövetői áldozataiknak arra a kiszolgáltatottságára alapoznak, hogy a megtámadottak a támadás ellen ne folyamodhassanak más személy vagy objektum nyújtotta védelemért. A végrehajtást segítő tényező az éjjeli időpont, a gyér vagy éppen hogy sűrű forgalmú, de várhatóan közömbös környezettel rendelkező útszakasz. Ugyanakkor, ha az elkövetők részéről a végrehajtás előkészítése a véletlenszerű kiválasztáson túl a sértettek személyére is kiterjed, akkor az útonálló jelleg csupán az érintettek ismeretségének leplezésére szolgál.
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei, lajosmizsei szakaszán, 2019. április 22-én éjjel, gépkocsijukkal Münchenből a romániai otthonukba tartó nők sérelmére fegyveresen elkövetett rablás ügyében – az elsődleges intézkedéseket követően – éppen a cselekmény útonálló jellegének, azaz az elkövetők és a sértettek viszonyának tisztázása volt a nyomozás irányát meghatározó fő feladat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság számára.
Tanulmányunkban az elkövetők azonosításának és kézre kerítésének a szokványostól eltérő kriminálmetodikai vonásait, valamint a nyomozó hatóságnak és a nyomozást felügyelő ügyészségnek a sikeres felderítést eredményező, nemzetközi vonatkozásokra is kiterjedő példás együttműködését mutatjuk be.
A bűncselekmény alapadatai, a kezdeti intézkedések
2019. április 22-én 1 óra 6 perckor a segélyhívó vonalon egy arra haladó autós bejelentette, hogy az M5-ös autópálya Szeged felé vezető jobb pályatestén, a 60 km jel közelében három személy próbálta leállítani a közlekedő járműveket. Az autópálya rendőrség helyszínre irányított járőre megállapította, hogy a jelölt helyen három román nő kért segítséget, mert előzőleg, miközben Audi gépkocsijukkal a déli határ irányába haladtak, egy kék lámpával rájuk villogó gépkocsi rendőri jellegű jelzésére megálltak, azonban a megállító gépkocsiból kiszálló, testükön láthatósági mellényt, arcukon maszkot viselő ismeretlen férfiak megtámadták őket. Az egyik támadó többször belőtt az utastérbe, az elöl ülőket ütlegelték, a gépkocsiból kirángatták, angolul pénzt követeltek és román nyelven is adtak számukra utasításokat. A hátul ülő nő sértetlenül kimenekült a járműből. Az utasok nélküli gépkocsival az egyik támadó, míg társa az elkövetői autóval hajtott el a helyszínről. A járőrnek a helyszínt nem sikerült pontosítani, megkezdte a sértettek beszállítását a rendőrségre. Az intézkedés helyétől hat kilométer távolságban lévő lajosmizsei lehajtó kivezető sávjánál a sértettek élénk jelzése alapján a járőr megtalálta az elhagyott gépkocsit, amelynek utasterében lőszerhüvelyeket látott.
Bűncselekmény gyanúja miatt forró nyomos intézkedéssorozat vette kezdetét.
A sértettek vallomásaikban elmondták, hogy Münchenben táncosként dolgoznak egy bárban. Onnan indultak haza családjukhoz, Romániába. Ketten barátnők és addig csak repülővel utaztak a két ország között. Most először használtak gépkocsit, amely az azt vezető nő apjáé. A hátul utazó társnőjük röviddel az indulás előtt kérte, hogy csatlakozhasson az utazáshoz. Magyarországon egy helyen álltak meg az autópályán, tankolni. A gépkocsiban számos újonnan vásárolt ruhanemű, divatáru, ékszerek, telefonok és a barátnőknek összesen 13 400 euró készpénze volt. A felsorolt értékeket tartalmazó táskákat – amint azt a szemle megállapításai is alátámasztották – az elkövetők eltulajdonították. Útitársuknak nem keletkezett jelentős kára, mert meneküléskor magával vitte a kézitáskáját. A két bántalmazott sértett a cselekmény során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az interneten a munkahelyükre keresve könnyen ellenőrizhető volt, hogy a nők prostituáltként dolgoztak Münchenben. Alapos, részletekbe menő kihallgatásuk alapján nem volt igazolható, hogy valamelyikük cinkosként szolgáltatta volna ki társait a rablóknak. A nők kihallgatásával lezárult a tanúk köre.
Az autópálya számításba vett pihenőire, benzinkútjaira kiterjedő adatgyűjtés nem hozott felszínre használható információt. A nappali fényviszonyok mellett végrehajtott helyszínkutatás eredményeként az autópálya jobb pályatest 59 000 méterszelvényénél azonosították a bűncselekmény elkövetésének elsődleges helyszínét. Ott szemlén rögzítették a sértettek gépkocsijában találthoz hasonló, elműködtetett gáz-riasztó lőszerek hüvelyeit.
A tett felderítése
A rablók az elvett gépkocsit az autópályakezelő társaság forgalomtechnikai célból működő térfigyelő kamerája látómezőjében hagyták el. A szolgáltatótól azonnal beszerzett – egyébiránt gyenge minőségű – felvételen annak elemzésekor jól megfigyelhető volt, hogy az elöl haladó sértetti jármű 00 óra 46 perckor érkezett a kihajtóhoz, majd mögé ért az elkövetők gépkocsija. Utóbbin nem volt fényhíd vagy más hatósági jelleget tükröző átalakítás. A két gépkocsivezető láthatósági mellényt viselt. Az eltulajdonított járművet vezető személy többször fordulva csomagokat rakodott át a másik autóba, míg társa annak első rendszámtáblájánál tett valamit. A néhány perces műveletet követően a két személy a világos színű, városi terepjáró kivitelű, sötét tetejű gépkocsijukkal továbbindult a jobb pályatesten. A felvétel láttatta az ötven perccel később a sértettekkel odaérkező rendőröket is.
Az átrakodás helyétől nincs más lehajtó a Nemzeti Útdíjfizetési és Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) által azon a pályatesten, három kilométerrel távolabb üzemeltetett ellenőrző portálig. A NÚSZ-adatokhoz közvetlen hozzáférést biztosító rendőrségi lekérdezőpontról időszakra, színtónusra, kiviteli jellegre szűkített adatok alapján kiszűrhető volt egy Nissan Qashqai típusú gépkocsi, amelynek három szám – három betű karakterekből álló forgalmi rendszámát belga honosságúnak érzékelte a leolvasó rendszer. Az elhaladási fázisfelvételeken az elöl ülők láthatósági mellényt viseltek. Kivehető volt továbbá, hogy a rendszámtáblán egy osztrák felségjelzés matricával részben lefedték az egyik, egyébként olvasható számkaraktert. Az így kiegészített forgalmi rendszám spanyol honosságot mutatott.
A spanyol rendszám NÚSZ-lekérdezése szerint a kérdéses gépjármű április 22-e 22 óra 45 perc és 23-a 03 óra 15 perc között a Hegyeshalom–Ócsa–Hegyes-halom útvonalat járta be a hazai autópályákon, míg az említett belga rendszámot csak Kecskemét térségében regisztrálták. Nyilvánvalóvá vált, hogy az elkövetők az azonosításuk megnehezítése végett megváltoztatták a gépkocsijuk spanyol honosságú forgalmi rendszámát.
A spanyol rendszám és a sértetti román gépkocsi rendszámának NÚSZ-ada-tait elemezve kirajzolódott az együttes mozgásuk, ugyanakkor előfordult, hogy a vizuális követhetőséget kizáró módon, a sértetti gépjármű percekkel előbb haladt a rablók Nissanjánál. Feltételezhető volt az elkövetők részéről nyomkövető eszköz alkalmazása.
Utóbbi következtetés alapot adott arra a további konklúzióra, hogy a sértettek nem véletlenszerűen váltak „útonállók” áldozatává, hanem személyüket kiválasztva, járművük haladásának nyomon követése révén voltak az elkövetők célpontjai.
Bár e körülmény a nyomozás számára határozott irányt szabott, a felderítés kiterjedt a hasonló deliktumok hazai és európai felmérésére is. Ügykutatás és belföldi körözési tájékoztató kiadása mellett a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) révén külföldre továbbított megkereséssel kapcsolatban sem merültek fel hasonló ismérvekkel rendelkező – sorozatba illeszthető – bűncselekmények.
Amint bizonyossá vált a spanyol forgalmi rendszámú Nissan gépjármű érintettsége az ügyben, a nyomozó hatóság a NEBEK-en keresztül megkeresést küldött a spanyol társszervhez. Az autót tulajdonló madridi székhelyű lízing-, illetőleg bérleti kereskedő cég adatainak gyors megküldésén túl a valós használóra vonatkozó adatokat csak a nyomozás jóval későbbi szakaszában – számos egyéb bűnügyi együttműködési csatornát párhuzamosan megnyitva – sikerült beszerezni a külföldi hatóságoktól.
Felhasználva az M5-ös autópálya csengelei szakaszán, 2017-ben, külföldi utazó sérelmére elkövetett emberölés ügyében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által szerzett tapasztalatokat,7 a – tanúbizonyítás korlátai mellett – Bács-Kiskun megyei nyomozó szerv is a digitális térbe és a nemzetközi bűnügyi együttműködés lehetőségeire helyezte a felderítés súlypontját.
Az egyik tettes felderítése
Az elkövetők által használtként azonosított spanyol gépkocsi – tágabb időszak lekérdezését tekintve – egyetlen magyarországi útvonala a fentebb írtak szerint ismert volt. A rekonstruált útvonalon 12 NÚSZ-portál (útdíjfizetést ellenőrző kapu) rögzítette a jármű áthaladásának idejét. A portálok pontos működési helyét alapul véve a nyomozó hatóság az áthaladások ± 3 perces időszakára lekérdezte a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatótól a földrajzi helyekhez rendelt jelzésátviteli (passzív cella) adatokat. A közel 13 000 telefonszámot tartalmazó adatmennyiséget az elemző tiszt további logikai szűrésekkel három külföldi, két német és egy spanyol telefonszámra szűkítette. A telefonszámok egymáshoz és a Nissan gépkocsi útjához igazodó időben és helyeken jelentkeztek fel a távközlési szolgáltató átjátszó tornyaira, emellett mind a spanyol, mind az egyik német szám a magyarországi útjuk során kapcsolatba lépett egy-egy, a honosságuknak megfelelő partnerszámmal. A német partnerszámot a Facebook közösségi portálon egy Münchenben(!) női divatáru-kereskedést működtető román(!) nő adta meg sajátjaként.
A megismert hívószámok külföldi adatbázisokban előfordulására, személyhez rendelésére ismét többrétű nemzetközi együttműködés kezdeményezése történt. Ennek eredményeként 2019 augusztusában a magyar rendőrség németországi összekötő tisztje jelezte, hogy az egyik német tartományi nyilvántartásban a keresett német telefonszám személyhez volt köthető. Azt a München elővárosában élő T. D. román állampolgár adta meg a hatóság számára 2016-ban, amikor egy ügyben sértettként a keresett számról tett bejelentést. T. D-t a német rendőrség 2014-ben rablás gyanújával vette bűnügyi nyilvántartásba.
Személyének előtérbe kerülését követően T. D. rejtett ellenőrzésére irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését rendelte el a nyomozó hatóság, amelyet az európai unió tagállamainak belügyi együttműködése keretében működő Schengeni Információs Rendszerben rögzítettek és a nemzetközi elfogatóparancs későbbi kibocsátásáig hatályában fenntartottak. Valamennyi, az érintett személlyel kapcsolatos rendőri intézkedésről jelzést kapott a kibocsátó; egyebek közt a tartózkodási helyéről, mozgásáról, úti céljáról, kapcsolatairól, a vele utazókról, az általa használt járművekről.
T. D. meglehetősen gyakran utazott Németországban és más országok között is. A német rendőrség által végrehajtott egyik intézkedés alkalmával T. D. anyjaként nevezte meg a müncheni divatáru-kereskedő nőt.
A rablás elkövetőihez rendelt telefonszámok tágabb időszakra történt lekérdezésével derült fény arra, hogy a T. D-hez rendelt német hívószám a bűncselekményt megelőzően, illetve azt követően többször átutazott Magyarországon, amikor is számos román és német partnerszámmal létesített beszélgetést. A korábban ismertetett módszert fordítottan alkalmazva, a német telefonszám hívásforgalmi adataiból rekonstruált útvonalon működő NÚSZ-portálok képfelvételei alapján megállapítást nyert, hogy a gépkocsivezető mindannyiszor ugyanazzal a német forgalmi rendszámú Jaguar gépkocsival közlekedett.
A nyomozás vezetője a Jaguarral megtett utak egyikére hivatkozva egy félrevezető információ közlésével kívánta megállapítani a Jaguarral közlekedő személy, azaz a rablásnál használt telefonszám valós használójának személyét. Ennek érdekében tolmács segítségével felhívta a partnerszámokat, közöttük a müncheni divatáru-kereskedő nőt és a keresett szám használója felől érdeklődött. A kitérő és bizalmatlan válaszolók után (mint bebizonyosodott) egy álnéven bejelentkező férfi közölte, hogy ismerősei, közöttük a divatáru-kereskedő nő előzőleg felhívták, hogy keresi őt a magyar rendőrség. A férfi elismerte, hogy a kérdéses hívószámot csak ő használta korábban, így 2019. áprilisban is. A hivatkozott úton is ő utazott a Jaguarral.
A Facebook közösségi portálok T. D. profilján a kapcsolatai között nem csupán a felhívott személyek némelyike volt megtalálható, de azok a képek is, amelyeken T. D. a Jaguarral és annak rendszámtáblájával pózolt Münchenben, az egyik igazolt magyarországi átutazása előtt.
A fenti adatok összességére és a közöttük fennálló összefüggésekre tekintettel a belföldi elfogatóparancs kibocsátását követően a rendőrség előterjesztésére, az ügyészség indítványára a járásbíróság nyomozási bírája 2019. október 8-án T. D-vel szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette megalapozott gyanúja miatt európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki. Az intézkedés alapján T. D-t a román hatóságok 2019. október 18-án Romániában elfogták és a Bács-Kiskun megyei nyomozó szerv számára 2019. november 11-én átadták. Ezt követően folyamatosan fogva tartották.
A gyanúsított elfogása és átadása közötti időben a jogi képviselőik révén idézett sértetteket folytatólagosan kihallgatták a nyomozók. Eléjük tárták a kényszerintézkedés alá vont gyanúsított kilétét. A tanúk előadták, hogy egy korábbi munkatársnőjük élettársaként régebbről ismerték T. D-t. Bizalmasabb viszonyban a gépkocsit vezető, a cselekmény során nagyobb kárt szenvedett sértettel volt a pár, amelynek nőtagja a rablásba torkollott útjuk előtt arra kérte őt, hogy vigyenek magukkal Romániába egy ajándékba szánt távirányítós játékautót. A sértett ennek eleget tett. A játékot maga T. D. helyezte el a gépkocsijában. Természetesen ezt a tárgyat is eltulajdonították az elkövetők. A nyomozás nem igazolt feltételezése, hogy e tárgyban lehetett az a nyomkövető eszköz, amely alapján T. D. és társa figyelemmel kísérték a sértetti jármű mozgását. A pár a bűncselekményt követően megértően, vigasztalóan viszonyult e sértett felé. Az erre utaló elektronikus levelezését a hatóság rendelkezésére bocsátotta. A sértett révén a nyomozó hatóság telefonon kapcsolatba lépett T. D. párjával és tanúként idézte Magyarországra. A nő – mint az várható volt – nem jelent meg a kihallgatáson.
A nyomozás további szakaszában T. D. számos kihallgatáson vett részt gyanúsítottként. Mindvégig tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Érdeminek mondható védekezésében előadott alibije ellenőrzést követően megdőlt. Védője révén kezdeményezte anyjának és egy újabb, az elfogása után(!) élettársává lett nő tanúként történő kihallgatását. Erre számos alkalmat biztosított a nyomozó hatóság, de annak ellenére, hogy az egyik idézés napján az indítványozott tanúk a fogvatartottat látogatva jártak a nyomozó hatóság székhelyén, nem jelentek meg a vallomástételre.
Az időközben beszerzett értékbecslő szakértői vélemény szerint az elkövetők összesen 7,2 millió forint értékben tulajdonítottak el vagyontárgyakat a sértettektől. Egyiküknek a dologelvétellel keletkezett kára pedig átlépte a törvényben meghatározott 5 millió forint értékhatárt, ezért az ő sérelmére vonatkozóan a bűncselekmény minősítése jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablásra változott. A minősítés változását, valamint halmazati cselekményként a fegyveresen elkövetett jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúját is közölte a terhelttel a nyomozó hatóság.
A két elkövető ügyének 2020. december 22-én történt elkülönítését követően T. D. ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádat emelt a gyanúsításban szereplő bűncselekmények miatt. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék a 2021. május 18-án megtartott előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet és a bűnösségét beismerő vádlottat valamennyi vádpontban bűnösnek mondta ki, ezért, halmazati büntetésként hét év tartamú, fegyházfokozatban végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre és tíz év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.
A tettestárs felderítése
A nyomozás kezdeti szakaszában azonosított Nissan gépjármű cselekménykori használójának kiderítése érdekében a NEBEK nyomozóhatósági igénybevétele mellett a nyomozást felügyelő Kecskeméti Járási Ügyészség már 2019. április hónapban európai nyomozási határozat (ENYH) kibocsátásával kereste meg a Hágában székelő Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségét (Eurojust). A kérést az ügynökség magyar nemzeti tagja azonnal továbbította a spanyol delegáltnak és viszonylag gyors válasz érkezett a bérbeadó cégről.8
A nyomozási adatok folyamatos bővülésével a későbbiekben a gépkocsin kívül a spanyolországi kötődésű elkövető-társra vonatkozó további megkereséseket intézett az ügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagja közreműködésével a spanyol hatóság felé. Minden bizonnyal az időközben kialakult Covid19-pandémia okozta nehezítő körülményekkel függött össze, hogy a spanyol hatóságok a teljesítéseiket, csomagszerűen összesítve, csupán 2021. január hónapban küldték meg az ügyészségnek.
2019. augusztus 30-án a spanyol INTERPOL iroda értesítése alapján a NEBEK tájékoztatta az eljáró rendőri szervet, hogy a rablás egyik elkövetőjéhez rendelt spanyol telefonszám A. L. román állampolgárhoz tartozik, aki rablás miatt szerepel a spanyol bűnügyi nyilvántartásban. A. L. további személyi és hatósági nyilvántartási adatainak, okmányfényképeinek beszerzése csakúgy, mint a nyomozás során számos alkalommal, ebben az esetben is a magyar országhatár egyes közúti átkelőhelyein – jelesül Románia viszonylatában – folyamatos szolgálatellátásban működő, bűnüldözési célú hatósági nyilvántartási lekérdezéseket kölcsönösen biztosító rendőrségi kapcsolattartási szolgálati helyek egyikén történt.
A nyílt forrású internetes adatgyűjtés alapján megállapítást nyert, hogy a Facebook közösségi portálon T. D. profilján A. L. ismerősként, unokatestvérként volt bejelölve. Mindkettejük ismerőseként volt jelölve továbbá T. D. anyja, a müncheni butikosnő, akivel A. L. a saját Facebook-profilján számos, a 2018–2019-es évek fordulóján, Madridban készült közös fényképen szerepelt.
A NEBEK 2020. augusztus 7-i értesítése szerint a spanyol rendőrség a korábbi közlését lényeges adattal egészítette ki. A rablással összefüggésben keresett telefonszám nem pusztán A. L-hoz tartozott, de két hónappal a magyarországi fegyveres rablást megelőzően Madridban arról a számról jelentett be egy vele történt eseményt a rendőrségre.
Tekintettel arra, hogy a T. D-vel szembeni intézkedésekkel párhuzamosan elkövető-társára, A. L-ra is megalapozottá vált a bűncselekmény gyanúja, ezért ellene a belföldi elfogatóparancs kiadását követően a Kecskeméti Járásbíróság 2020. november 6-án jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntette, kétrendbeli fegyveresen elkövetett rablás bűntette, valamint fegyveresen elkövetett jármű önkényes elvétele és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette tárgyában nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki.
Az Eurojust közvetítésével az ENYH alapján végrehajtott eljárási cselekmények 2021. januárban közvetlenül az ügyészségnek megküldött dokumentumai szerint 2020. decemberben a spanyol nyomozási bíró Madridban meghallgatta (az elfogatóparancs hatálya alatt álló) A. L-t, aki sajátjaként ismerte el a rablók egyikéhez rendelt spanyol telefonszámot, míg a rablást követően Magyarországon felhívott partnerszámát a felesége telefonszámának vallotta. A. L. telefonszámának mellékelt híváslistája egyezett a rablás időszakára vonatkozó hazai hívásadatokkal. A spanyol hatóságok megküldték továbbá a Nissan gépkocsi bérleti szerződését, amely szerint a járművet a rablás idejére A. L. bérelte Madridban.
A meghallgatásán közölt újabb lakcímére a nyomozást folytató rendőri szerv a NEBEK révén felhívta a spanyol hatóságok figyelmét. Ezt követően, 2021. március 12-én Madridban A. L-t elfogta a spanyol rendőrség. Magyarországra légi úton történt szállítására és átadására 2021. május 7-én került sor.
Gyanúsítotti kihallgatásain vallomást nem tett. 2021. július 21-én védője útján írásos önvallomást nyújtott be a nyomozó hatóságnak, amelyben elismerte, hogy T. D. társaként elkövette a román nők sérelmére végrehajtott rablási cselekményt. Részletes vallomásában előadta, hogy ő bérelte Madridban a Nissan gépkocsit, amellyel T. D. hívására Németországba, Münchenbe utazott. Ott sógornőjénél, T. D. anyjánál szállt meg. Napokig szórakoztak T-vel, majd a T. vezette Nissannal útnak indultak és kiléptek Németországból. A rablási cselekmény kezdeményezőjeként társát nevezte meg – annak ellenére, hogy a fegyver alkalmazására kitérve is részletesen leírta a sértettekkel történteket – önmagát T. által irányított passzív részvevőként helyezte az eseményekbe. A sértetti autót T. D. vezette el a helyszínről. Az értékeket társa vette el, akitől azonban később nem fogadta el a részvételéért felajánlott pénzt. Hajlandóságot közölt a sértettek teljes kárának megtérítésére. Letartóztatása mellett A. L. ellen folyamatban van és vádemelés előtt áll a büntetőeljárás.
A kármegtérülés érdekében a román hatóságoktól történt átvételekor T. D-nél lévő külföldi pénz lefoglalásán túl a nyomozó hatóság megkereste a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalt és mindkét elkövetőre nézve vagyonkutatást kért. T. D. így megállapított németországi bankszámlájának forgalmi adatairól az ügyészség ENYH keretében adatokat szerzett be, majd kezdeményezte a számlapénz zár alá vételét, amelyet a nyomozási bíró elrendelt. A. L. nem rendelkezett biztosítható vagyonnal. A hatósági intézkedések a keletkezett kár 9%-ának megfelelő vagyonbiztosítást eredményeztek, ennek felhasználásáról a bíróság a T. D. ügyében hozott ítéletében rendelkezett.
Összegzés
A bemutatott bűnügy nyomozásának kezdetén a nyomozó hatóság előtt annak a nyomozásszervezést befolyásoló kérdésnek az eldöntése állt, hogy az autópályán utazó román nők véletlenszerűen vagy tervezetten váltak-e a bűncselekmény sértettjeivé. Annak ellenére, hogy az elkövetők igyekeztek a spontán áldozatválasztás látszatát kelteni, hamar bebizonyosodott, hogy a rablók a teljes magyarországi útszakaszon, nem látható távolságból, de figyelmesen követték a sértetti járművet. Ugyanakkor, mivel a sértettek magyarországi útja a választott közlekedési eszközt tekintve előszöri és kevesek számára volt ismert, alapos okkal volt feltehető, hogy a sértettek már az indulásuk előtt kiszemeltettek.
A digitális tér és az informatika biztosította adatkinyerést és adatrendezést, valamint a nemzetközi bűnügyi együttműködés jelenkori lehetőségeit ötvözve a nyomozó hatóság sajátos módszertani kombinációkkal derítette fel az elkövetők egyikét. Bebizonyosodott, hogy a sértettekhez közel álló, az útjukkal kapcsolatos információkat tudó bűnöző nem az azonosítást nehezítő, véletlenszerű találkozásra alapozó útonállás módszerét alkalmazta, hanem az általa ismert sértettek pénzére sóvárgott és ezért felismerhetőségét elmaszkolással csökkentve vette el erőszakkal az idegen dolgokat. Cselekményének részleteit előre eltervezte. A végrehajtáshoz bizalmi társat választott. Utóbbi személy kilététének felderítése és eljárás alá vonása a felvázolt kriminalisztikai lehetőségek mellett csupán idő kérdése volt.
Az eredményes felderítést ugyanakkor a nyomozás kezdeti szakaszától a nyomozó hatóság és a nyomozást felügyelő ügyészség hatékony együttműködése jellemezte, hiszen már az ügyész irányítási feladatait keletkeztető gyanúsított kihallgatást megelőzően is számos eljárási momentum esett az ügyészség feladatkörébe, melyek gyors és célirányos meghozatala nélkül nem vált volna teljessé a büntetőeljárás sikere.
Bogdány Gyula, r. alezredes, osztályvezető-helyettes, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság; Deák Zoltán PhD, csoportvezető ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség
Újabb jogértelmezési anomália az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekménye körében? Reflexió a Kúria egy eseti döntésére
Az egyedi azonosító jellel visszaélés bár nem feltétlenül a társadalmi érdeklődés homlokterében álló bűncselekmény, a büntetőjogi dogmatika és a joggyakorlat számára a büntetőtörvényben való megjelenése óta kihívást jelent törvényi tényállásának helyes értelmezése és alkalmazása,1 emellett előfordulásának gyakorisága sem elhanyagolható.2 A Kúria közelmúltban, felülvizsgálati eljárásban meghozott ítélete, illetve annak jogi indokolása úgy tűnik, újabb frontot nyithat e bűncselekmény dogmatikai ellentmondásmentességre törekvő jogértelmezésében.3 Rövid írásomban a Kúria ezen döntésének véleményem szerint problémás jogi érvelését elemzem, rámutatva annak kritikus pontjaira is.
Az ügy tényállása és a pertörténet
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó történeti tényállás lényege szerint a terhelt 2019. február 15. napján – vezetői engedély nélkül – közlekedett C. településen, az A. J. út előtti útszakaszon a 2018. december 31. napján a forgalomból kivont, hatósági jelzés nélküli – eredetileg CGJ-439 forgalmi rendszámú – személygépkocsival. A személygépkocsin azért nem volt hatósági jelzés, mivel az 2019. január 30. napján történt rendőri intézkedés során elvételre került.
A Salgótarjáni Járásbíróság e tényállás alapján a terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében4 és vele szemben egy év négy hónap börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette, valamint a végrehajtás elrendelése esetére rendelkezett a feltételes szabadság lehetőségéről. A büntetővégzés 2020. július 2. napján jogerőre emelkedett.
A jogerős döntés ellen a Nógrád Megyei Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt annak érdekében, hogy a Kúria az elsőfokú bíróság határozatát változtassa meg és a terheltet az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában mentse fel.
A főügyészség – Legfőbb Ügyészség által is osztott – álláspontjának lényege szerint a terhelt nem használt fel olyan dolgot, amelynek egyedi azonosító jelét eltávolították, mert az eltávolítást nem valósítja meg a hatósági jelzésnek a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Kormányrendelet (a továbbiakban Korm. r.) 97. §-a alapján jogszerű eljárásban történő elvétele. Ennek jogi indokát a felülvizsgálati indítvány – hivatkozva az EBH 2003. 929. és BH 2012. 282. számú határozatokban kifejtettekre – abban látta, hogy a Btk. kizárólag az egyedi azonosító jel jogellenes eltávolításához vagy meghamisításához, illetve az ilyen dolog megszerzéséhez, használatához fűz büntetőjogi következményeket.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta, a felülvizsgálati eljárás eredményeképpen a Salgótarjáni Járásbíróság büntetővégzését megváltoztatta és a terheltet az ellene a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette.
A Kúria jogi okfejtésének lényege
A Kúria számára a felülvizsgálati eljárásban megválaszolandó elvi jelentőségű büntető anyagi jogi kérdés tehát az volt, hogy elköveti-e a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontjának második fordulata szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettét, aki olyan gépjárművel közlekedik, amelynek a rendszáma azért hiányzik a járműről, mert azt korábban hatósági ellenőrzés során jogszerűen eltávolították.
A Kúria a kérdést nemlegesen döntötte el. Jogi érvelésének kiindulópontjaként rögzítette, hogy a személygépkocsi rendszámtáblája egyedi azonosító jel, amelynek jogellenes eltávolítása esetén az egyedi azonosító jel nélküli gépjárművel közúton történő közlekedés a gépjármű felhasználását jelenti, így az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményének megvalósítására alkalmas. „Az ilyen elkövetési magatartás a bűncselekmény tényállásszerű megvalósulásának feltétele; hogy a rendszámtáblát, mint egyedi azonosító jelet jogellenesen távolítsák el.”5 Abban az esetben, ha a hatósági jelzés eltávolítására nem jogellenesen, hanem jogszabályi felhatalmazás alapján, hatósági eljárásban kerül sor, az ilyen módon eltávolított rendszámtábla nélküli gépkocsival történő közlekedés az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményét nem valósítja meg, e magatartás a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban Szabs. tv.) 221. §-ába ütköző érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés szabálysértésének minősül.
Kritikai megjegyzések és saját álláspont
A Kúria nyilvánvalóan az egyedi azonosító jellel visszaélés első, Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott fordulata6 elkövetési magatartásának értelmezéséből vont le következtetést a második, Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti fordulat megvalósulására nézve. A felsőbíróság megállapította – hivatkozva az EBH 2003. 929. számú határozat indokolására –, hogy az egyedi azonosító jel eltávolításához csak akkor fűz a büntetőtörvény büntetőjogi következményeket, ha az eltávolítás jogellenes. Ebből pedig – a Kúria szerint – egyenesen következik, hogy az „ilyen elkövetési magatartás a bűncselekmény tényállásszerű megvalósulásának feltétele” a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti fordulat esetén is.
Azt természetesen helyesen állapítja meg a felsőbíróság, hogy az egyedi azonosító jel eltávolítása kizárólag akkor vonhat maga után büntetőjogi következményeket, ha az eltávolítás jogellenes. Ez azonban evidencia. A jogrend egységének elvéből ugyanis az következik, hogy nem lehet büntetőjog-ellenes olyan magatartás kifejtése, amelyet más jogág megenged.7 Ezt a hatályos Btk. általános részi szabályként (Btk. 24. §) is rögzíti. Mindez azt is jelenti, hogy az intézkedő rendőr, aki a Korm. r. 97. §-a értelmében a hatósági jelzést a helyszínen elveszi, azaz leszereli a járműről, az egyedi azonosító jellel visszaélés Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontja szerinti fordulata vonatkozásában formálisan ugyan tényállásszerű magatartást tanúsít, a bűncselekmény megvalósulását – mint jogellenességet kizáró ok – a jogszabály engedélye zárja ki.
Tényállástani szempontból azonban – számomra – nem világos, hogy mi a dogmatikai indoka annak, hogy a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti egyedi azonosító jellel visszaélés megvalósulását olyan elkövetési magatartás tanúsításához köti a bíróság, amelyet az adott bűncselekményi fordulat esetén a jogalkotó maga nem szabályoz elkövetési magatartásként. A Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti egyedi azonosító jellel visszaélésnek ugyanis nem a hatósági jelzés eltávolítása vagy meghamisítása, hanem az olyan dolog megszerzése, felhasználása, vagy az olyan dologról történő rendelkezés az elkövetési magatartása, melynek az egyedi azonosító jele hamis, hamisított, vagy amelynek egyedi azonosító jelét eltávolították.
A törvényszöveg nyelvtani értelme alapján egyértelműnek tűnik, hogy a jogalkotó nem azt támasztotta a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pont szerinti bűncselekmény megvalósulása feltételéül, hogy az elkövető olyan dolgot (jelen esetben járművet) használjon fel, amelynek az egyedi azonosító jelét jogellenesen (jogszerűtlenül vagy jogosulatlanul) távolították el. A Btk. a 347. § (1) bekezdés b) pontja vonatkozásában nem tesz különbséget a felhasznált dolog egyedi azonosító jele korábbi eltávolításának jogszerűsége vagy jogellenessége között, vagyis az elkövetési tárgy fogalmához – a nyelvtani értelmezés alapján – nem kizárólag az egyedi azonosító jel jogellenes eltávolítása tartozik.
Megítélésem szerint a teleologikus értelmezés is azt erősíti, hogy a hatósági jelzés (rendszám) nélküli gépjármű vezetése – függetlenül a rendszám eltávolításának jogszerűségétől vagy jogellenességétől – megvalósítja az egyedi azonosító jellel visszaélést.8 Az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményé-nek jogi tárgya ugyanis az a közbizalom, amely az egyedi azonosító jellel nyilvántartott dolgok azonosíthatóságához fűződik.9 Az olyan járművel való közlekedés, amelyen fizikailag nincs elhelyezve a hatósági jelzés, sérti e jogi tárgyat, hiszen egy hatósági jelzés (rendszám) nélkül a közúti közlekedésben részt vevő jármű egyedi azonosításra alkalmatlan a közlekedésben résztvevők, vagy adott esetben a hatóság számára (pl. VÉDA-kapu, NÚSZ-portál), függetlenül attól, hogy annak hatósági jelzését (rendszámát) ki, mikor vagy hogyan távolította el.
Számomra úgy tűnik, hogy a Kúria az egyedi azonosító jellel visszaélés Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fordulatát járulékos jellegűnek tekintette a Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontjához képest, melynek megállapíthatósága tehát feltételezi a 347. § (1) bekezdés a) pont szerinti fordulat megelőző megvalósulását.
A bűncselekmény két fordulata közötti járulékosságról véleményem szerint csak abban az értelemben beszélhetünk, hogy a második fordulat megvalósulása esetén nyilvánvalóan feltétel, hogy a dolog egyedi azonosító jele hamis, hamisított vagy eltávolított legyen. A Btk. 347. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt elkövetési magatartásokat tehát előzőleg ki kell fejteni ahhoz, hogy az egyedi azonosító jellel visszaélés 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fordulata megvalósulhasson. Azonban mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik: a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontjának megvalósulása az első fordulat szerinti elkövetési magatartások ontológiai értelemben vett tanúsítását és nem feltétlenül büntetőjog-ellenes kifejtését, a Btk. 347. § (1) bekezdés a) pont szerinti bűncselekmény megvalósulását feltételezi. (Ahhoz, hogy egy rendszámtábla eltávolított legyen, nem kell azt büntetőjog-ellenesen eltávolítani, mindezt hatósági eljárásban, jogszerűen is meg lehet tenni.)
Vitathatónak tűnik a Kúriának a jogszerűen eltávolított rendszámtábla nélküli személygépkocsival történő közlekedés Szabs. tv. 221. §-a alá szubszumálha-tóságára vonatkozó álláspontja is.
A Szabs. tv. 221. §-a szerinti érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés szabálysértését az követi el, aki érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel, illetve olyan járművel vesz részt a közúti forgalomban, amelynek a műszaki érvényességi ideje lejárt.
A szabálysértési tényállás tehát az érvénytelen hatósági jelzéssel való közlekedést szankcionálja, márpedig megítélésem szerint az érvénytelen hatósági jelzés és az eltávolított hatósági jelzés nem szinonim fogalmak. A hatósági jelzés (rendszámtábla) érvénytelensége feltételezi, hogy a járművön van hatósági jelzés, de az valamely okból [például a Korm. r. 97. § (1) bekezdésében rögzített okokból] érvénytelen. A szabálysértés megvalósulásának tehát – véleményem szerint – az a feltétele, hogy a járművön fizikailag is jelen legyen, el legyen helyezve az adott járműre kibocsátott (vagy azzal azonos) hatósági jelzés. Az olyan járművel való közlekedés, amelynek hatósági jelzését (rendszámát) eltávolították, tehát amelyen fizikailag nincs jelen hatósági jelzés, nem tűnik a Szabs. tv. 221. §-ának keretei között értelmezhetőnek. E következtetés helyességét erősíti a Szabs. tv. 221. §-ának a 176. §-sal történő összevetése is. A Szabs. tv. 176. §-a (más mellett) a hatósági engedély nélküli vezetést szankcionálja, míg a 221. § az érvénytelen hatósági engedéllyel történő közlekedést, amiből egyenesen következik, hogy a hatósági engedély érvénytelensége nem foglalja magában a hatósági engedély hiányát, nemlétét.10
Végül megemlíthető – a Kúria ítéletének indokolásában is megjelenik –, hogy az egyedi azonosító jellel visszaélés első és második fordulata szerinti elkövetési magatartások halmozódása esetén a bírói gyakorlat (BH 2008. 262.; BH 2012. 282.) irányadónak tekinti az 1/2000. Büntető jogegységi határozatban kifejtett elveket, amelyek azonban egység-többség tani rendezőelvek, azok érvényesülése az egyedi azonosító jellel visszaélés vonatkozásában azt jelenti, hogy az egyedi azonosító jel eltávolítása vagy meghamisítása elkövetőjének bűnössége az eltávolított vagy meghamisított egyedi azonosító jelű dolog felhasználásában (megszerzésében, arról való rendelkezésben) csak akkor állapítható meg, ha az eltávolítással vagy meghamisítással kapcsolatos magatartása miatt – büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okból (pl. elévülés) – nem vonható felelősségre.11 A jogegységi határozatban rögzített elvekből a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontjának tényállásszerűségére nézetem szerint semmilyen következtetést sem lehet levonni.
A Kúria jogértelmezésének néhány további gyakorlati problémája
A következőkben néhány olyan jogértelmezési nehézségre hívom fel a figyelmet, amelyek a Kúria interpretációja helyességének elfogadása esetén szükségszerűen felmerülnek.
Kérdéses, hogy a hatósági jelzés eltávolításának jogszerűsége mint a későbbi felhasználás bűncselekményi jellegét kizáró körülmény objektív vagy szubjektív természetű-e, vagyis függ-e az elkövető tudattartalmától a bűncselekményi jelleget kizáró hatása. Ha például az elkövető nem tud arról, hogy az általa felhasznált, rendszám nélküli jármű hatósági jelzését korábban jogszerűen távolították el, akkor is mentesül a büntetőjogi felelősségre vonás alól? Kell-e bizonyítást felvenni arra, hogy az elkövető tudott-e a hatósági jelzés korábbi eltávolítása jogtalanságáról vagy jogszerűségéről? Sikeresen védekezhet azzal az elkövető, hogy „én úgy tudtam, nekem a gépkocsi tulajdonosa azt mondta, hogy nem ő, hanem rendőri intézkedés során a rendőr vette le a rendszámot”?
Továbbá mi a teendő abban az esetben, ha nem lehet az eljárás adatai alapján kétséget kizáróan megállapítani (például a hatósági intézkedés megfelelő dokumentálásának hiányában), hogy hogyan történt a rendszám levétele, eltávolítása? Ebben az esetben az in dubio pro reo elve [Be. 7. § (4) bek.] alapján mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól az elkövető azon az alapon, hogy nem bizonyítható a rendszám eltávolításának jogtalansága?
Összegzés
Az kétségtelen, hogy a Kúria a Btk. 347. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazási körét (a hamis és hamisított mellett kizárólag) a jogellenesen eltávolított egyedi azonosító jelű dologra mint elkövetési tárgyra korlátozó jogértelmezéssel ténylegesen szűkítette a büntetőjogi felelősség körét, amit a törvényesség elve ugyan megenged,12 azonban ez – véleményem szerint – önmagában nem legitimálja e jogértelmezést. A jogalkalmazó ugyanis csak akkor jogosult a büntetőjogi tényállások hatókörének leszűkítésére, ha ennek során a jogértelmezés határai között marad. Ebben a vonatkozásában pedig annak van különös jelentősége, hogy tevékenysége illeszkedik a bírói gyakorlat, illetve a jogtudomány által elfogadott értelmezési kánonba, azaz módszertanilag megindokolható.13 E követelmény megítélésem szerint ez esetben nem teljesül, ugyanis a bíróság határozatában nem indokolta meg megfelelően módszertanilag a törvényi tényállás kontextusától eltérő felfogás alapját.
Deák Zoltán PhD, mb. csoportvezető ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség
Könyvismertetés Ambrus István: Digitalizáció és büntetőjog című monográfiájáról
A magyar anyagi büntetőjognak számos olyan területe van, amelynek hiányzik a tudományosan megalapozott, monografikus mélységű feldolgozása, vizsgálata. Emellett nem szabad elfelejtkeznünk arról a teljesen természetes tényről sem, hogy a világ változik, a technológia fejlődik, ezzel párhuzamosan pedig a klasszikus, hagyományos büntetőjogi dogmatika egyes tételei is fejlődhetnek, új megközelítésbe helyezhetőek. A technikai fejlődés legszembetűnőbb, egyszersmind legmegdöbbentőbb megnyilvánulása a valamennyiünk életében érezhető digitális transzformáció, az analóg világ átalakulása, háttérbe szorulása, amit a Covid19-pandémia csak tovább erősített.
A digitalizáció nyilvánvalóan nem csak a digitális eszközök használatának térhódítását jelenti, annál sokkal komplexebb jelenség. A rohamtempóban változó világhoz pedig a jogrendszernek, és nem utolsósorban a jogrendszer szankciós zárókövét képező büntetőjognak is alkalmazkodnia kell, az új eszközök, új eljárások, technológiák megjelenése a büntetőjog részéről is feltétlen reakciókat igényel. Ehhez az alkalmazkodási folyamathoz kíván segítségül szolgálni az ELTE-ÁJK egyetemi docensének, Ambrus Istvánnak legújabb, a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában megjelent Digitalizáció és büntetőjog című monográfiája.1
Ahogyan azt a szerző művének bevezető részében maga is hangsúlyozza, az életünknek ma már nincs olyan területe, melyet a digitalizáció ne érintene, amiből szükségképpen következik, hogy e jelenség büntetőjogilag releváns kérdéseiről sem lehet minden résztémára kiterjedő alapossággal írni. Ennek ellenére Ambrus a büntetőkódex vonatkozó rendelkezéseinek elemzésén túl véleményem szerint megfelelő arányérzékkel választja meg monográfiájának tárgyköreit, melyek nemcsak a jogtudomány, de a jogalkalmazás érdeklődésének középpontjában is állnak. A szerző korábbi, jelentős számú munkáit ismerők előtt persze nem titok, hogy művei – köztük a jelen monográfia is – nem feltétlenül könnyű olvasmányok, köszönhetően elsősorban a szerző büntetőjog fogalomrendszerét kíméletlen alapossággal elemző, a rendszerbírálattól sem visszariadó módszerének. Ezen, számomra rendkívül imponáló elméleti szemléletmód mellett azonban Ambrus megőrizte az ügyészi karban és a kúriai főtanácsadóként eltöltött évekből eredő kapcsolatát a mindennapok joggyakorlatával is, ami – a kiváló stílus mellett – mindvégig ébren tartja az értő olvasó figyelmét. Mindez legújabb monográfiáját is áthatja.
A kötet négy főbb fejezetből és két exkurzusból épül fel. A négy fő fejezet – a büntetőtörvény mintájára – lényegében általános és különös részre tagolja a művet. Az általános rész bűncselekménytani, majd büntetéstani kérdésekkel foglalkozik. A bűncselekménytani vizsgálódások talán legfontosabb eredménye a bűncselekmény tudományos fogalmának – a szerző és Gellér Balázs professzor által kidolgozott – újraértelmezése, a tudományos bűncselekmény-fogalom kiiktatása és ezzel egyidejűleg annak valamennyi ismérve az absztrakt tényállás tárgyi és alanyi oldalán történő elhelyezése. Emellett a szerző foglalkozik a digitalizációnak az egyes olyan dogmatikai kategóriákra gyakorolt hatásával, mint az elkövetési tárgy, a kvázi nyitott törvényi tényállás, az előkészület és az alkalmatlan kísérlet.
A büntetéstani kérdések fókuszában az automatizált (algoritmusokon alapuló) döntéshozatal prognosztizálható terjedésével összefüggésben a kógens és diszpozitív szankciós szabályok áttekintése áll, amelyet kiegészít egy tipikusan 21. századi büntetőjogi intézkedés, az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének elemzése.
A kötet „különös része” kiindulásképpen, s a hazai jogirodalomban elsőként dogmatikai (és terminológiai) rendszerbe helyezi a digitális bűncselekményeket, kimunkálva és megkülönböztetve a szoros értelmű és a tágabb értelmű digitális bűncselekmény kategóriáit. Szoros értelmű (vagy sajátképi) digitális bűncselekménynek a szerző azon deliktumokat tekinti, amelyeket kizárólag a virtuális térben vagy elektronikus formában, illetve eszmeileg létező tárgyak és eszközök kapcsán lehet elkövetni (az információs rendszerrel, a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, továbbá egyes adatokkal kapcsolatos bűncselekmények), szemben a tágabb értelmű (vagy nem sajátképi) digitális bűncselekményekkel, amelyek nem-digitalizált környezetben is elkövethetőek, de megvalósulásuk napjainkra jellemzően áttevődött az online térbe (pl. gyermekpornográfia, zaklatás, pénzmosás, vagyon elleni kriminális cselekmények).
A rendszertani keretek kijelölését követően Ambrus részletesen is áttekinti az egyes digitális bűncselekményeket, a tényálláselemzés körébe vonva a bírói gyakorlatot, valamint a releváns nemzetközi/európai uniós instrumentumokat is. A gyakorló jogász számára talán a mű ezen elemzései a leginkább értékesek és a napi jogalkalmazás során is effektíve hasznosíthatóak. A magam részéről külön kiemelendőnek tartom a zaklatás bűncselekményének dogmatikai elemzését,2 amely Ambrus elméletileg messzemenően megalapozott, mégis gyakorlati szemléletű megközelítésmódjának kvintesszenciája.
A kötet külön fejezetében kapott helyet a digitalizáció új kihívásainak, a mesterséges intelligenciának, robotikának, az önvezető járműveknek, az e-rollernek és a segway-nek, az új típusú szexuális bűncselekményeknek (deepfake, revenge porn, upskirting, cyberflashing) a büntetőjogi értékelése.
A művet a szerző két exkurzussal zárja. Az elsőben a koronavírus-járványt vizsgálja a magyar büntetőjog szempontrendszere alapján, kitérve a szóba jöhető bűncselekményi tényállások elemzésére és a felmerülő elhatárolási problémákra is, míg a második exkurzust a büntetőjoggal kapcsolatos közbeszéd egy olyan népszerű témájának szenteli, amely kiemelt aktualitását a digitalizációnak is nagyban köszönheti: az állatkínzás bűncselekményének, amely komplex, de lege ferenda javaslattal is megerősített elemzést nyer a monográfiában.
A könyvajánló végére érve nemcsak kötelező penzumként, hanem valódi meggyőződéssel állítom: Ambrus István gondolatgazdag, imponálóan bőséges angolszász, német és hazai szakirodalmi forrásokból építkező művét nemcsak a jogtudomány művelői, hanem mi jogalkalmazók is haszonnal forgathatjuk digitális ismereteink bővítése, büntetőjogi gondolkodásmódunk formálása érdekében is, amire az elkövetkezendő időszakban, a digitalizáció további térnyerésével egészen biztosan szükségünk lesz.
Deák Zoltán PhD, mb. csoportvezető ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség