Az elkövetési tárgyban való tévedés a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények körében

Bevezetés

Ritka az olyan büntetőjog általános részi jogintézmény, amelynek gyakorlati bizonyítása jelentős nehézségekbe ütközhet, ugyanakkor fennállása kizárhatja a büntetőjogi felelősséget. .A tévedés esetében ugyanakkor az elkövető tudattartalmát kell visszamenőlegesen vizsgálni, arra az időpontra, amikor a büntetendő cselekményt elkövette. Ahogyan a Gellér Balázs – Ambrus István szerzőpáros definiálja a jogintézményt: „[A] tévedés az elkövető tudatában valónak és valótlannak a felcserélése, amelynek következtében a tévedésben lévő elkövető nem olyan magatartást tanúsít, mint amilyet a valóság ismeretében tanúsítana.”¹

A tanulmányban röviden áttekintem a büntetőjogi tévedés csoportjait, majd a ténybeli tévedés mibenlétével és relevanciájával foglalkozom. Ezt követően hosszabban tárgyalom a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények kapcsán az elkövetési tárgyban való tévedést, ahol többek között arra is kitérek, hogy a jogi minősítés és az elkövetési tárgy tényszerűsége között milyen összefüggés lelhető fel, és ennek milyen hatása lehet az elkövető tudattartalmának alakulására. Végül felvetem az ilyen bűncselekmények kapcsán a társadalomra veszélyességben való tévedés elméleti lehetőségét is.

A tévedés fajai és szabályozástörténete

A büntetőjogi tévedés kapcsán korábbi jogirodalmunk a ténybeli tévedés (ignorantia facti) és a jogi tévedés (ignorantia juris) között tett különbséget, amelyek közül az utóbbit tisztán a büntetőjogi szabályok nem tudására értették, így hivatkozása nem zárhatta ki a büntetőjogi felelősséget.²  Ezen a felosztáson módosított a társadalomra veszélyesség fogalmának törvényi bevezetése, és ezzel összefüggésben került be jogrendszerünkbe a társadalomra veszélyességben való tévedés intézménye a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény (továbbiakban: Btá.) által. Utóbbi a cselekmény jogellenességének, veszélyességének és erkölcsellenességének konjunktív fel nem ismerése esetén értékelhetővé teszi a tévedést, ha az alapos okból eredt.³  A társadalomra veszélyességben való tévedést jelen téma szempontjából csak érintőlegesen teszem vizsgálat tárgyává.

A ténybeli tévedés vagy másként ténytévedés esetkörét már a Csemegi-kódex⁴  82. §-a is szabályozta, amely szerint „Nem számithatók be a bűntettnek vagy a vétségnek tényálladékához tartozó, vagy annak sulyosabb beszámitását okozó ténykörülmények, ha az elkövető, a cselekmény elkövetésekor, azokról nem birt tudomással.” Emellett kitért a gondatlanságból elkövetett cselekményekre, amelyekre a büntethetőség (a korban szokásos terminológiai besorolás szerint beszámítás) kizárása akkor állt fenn, ha az érintett körülmények nem tudása már önmagában nem képezett gondatlanságot.⁵  A ténytévedéssel kapcsolatban későbbi törvényhozásaink sem mutattak kardinális eltéréséket, így a hatályos Btk. a ténybeli tévedéssel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.⁶  Amennyiben pedig a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli, úgy nem zárja ki a büntethetőséget a tévedés, ha azt gondatlanság okozza.⁷

A ténybeli tévedés alkalmazása és a relevancia vizsgálata

A ténytévedéseket tovább bonthatjuk lényeges (vagy más néven releváns), továbbá lényegtelen (másként irreleváns) tévedésekre. A tényvizsgálat szempontjából az ún. konstitutív erejű tényeket kell megkeresnünk – ahogyan Földvári József fogalmazta meg –, amelyeknek a tényállás megvalósulása szempontjából van szerepe, azaz a törvényhozó e tényeket alap- vagy minősítő körülményként értékeli.⁸  Angyal Pál a tényálladékhoz tartozó tévedések kapcsán elhatárolta az általános és különös körülményeket. Általánosnak a törvény általános rendelkezéseivel (például a szándékossággal) kapcsolatos tévedést tekintette; míg különösön a törvény különös részi tényállására (például az életkor bizonyos bűncselekményeknél) vonatkozó tévedést értette.⁹

Manapság mindezt úgy érdemes megfogalmazni, hogy az elkövető tudatának a bűncselekmény tényállásának tárgyi oldali ismérveit kell átfognia a tévedéshez, és nyilvánvalóan ez a tévedés nemcsak általános részi, hanem különös részi rendelkezésre is vonatkozhat. Mint azt a bírói gyakorlat kifejti: „[A] szándékos bűnösség megállapításának feltétele, hogy az elkövető tudata átfogja a bűncselekmény tárgyának és tárgyi oldalának lényeges ismérveit. Ha ezek tekintetében az elkövető tévedésben van – függetlenül attól, hogy más ejtette-e tévedésbe, vagy pedig a körülmények gondos figyelembevételének az elmulasztása folytán nem ismeri fel a valóságnak megfelelően a tényeket – a tévedésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, és a szándékos bűncselekmény megállapítása szóba sem kerülhet.”¹⁰

Releváns vagy konstitutív tények lehetnek azok, amelyek példának okán passzív alanyra, elkövetési tárgyra, elkövetési magatartásra, okozatiságra vonatkoznak.¹¹  Természetesen nem csupán a Btk.-ban meghatározott tényállás irányadó a szóba jövő releváns tévedésre, hanem a kerettényállást kitöltő szabályok vagy adott esetben más jogági – így adójogi, magánjogi – rendelkezések kapcsán is alakulhatnak ki tévedések, amelyek a büntetőjogi felelősségre kihatnak.¹²  További nehézség a konstitutív erejű tények feltérképezése során, hogy olykor a tényállással kapcsolatban csak közvetett összefüggésben lévő okban való tévedés is lehet konstitutív.¹³  Jó példa lehet erre, amikor az elkövető kicseréli a haragosa gyógyszerét olyan készítményre, amellyel a halálát idézi elő.

Az emberölés¹⁴  tényállása nem igazítja el az elkövetőt, hogy egyébként milyen tévedések jöhetnek szóba az ölés kapcsán, arról nem is szólva, hogy a nyitott törvényi tényállású deliktumok esetében ez a probléma kumuláltan jelentkezik. Így látható, hogy a tényálláson kívüli tények között is fellelhetők konstitutív erejű tények. A fogalmi tisztázás érdekében megjegyzem, hogy a konstitutív erejű tényben tévedés alapozza meg a büntethetőség kizárását, így az irreleváns ténytévedés – mint például a közönséges személytévedés – nem szolgálhat alapul a bűnösség kizárására.

A büntetőjogi szempontú értékelés logikai folyamata tehát az, hogy az adott tényállásban meg kell keresni azon konstitutív tényeket, amelyek kapcsán az elkövető tévedésben volt, majd ezen tényektől meg kell fosztani a tényállást, és végül ami megmaradt a történeti tényállásból, azt kell vizsgálni. Tehát a bírónak úgy kell értelmezni a konstitutív tényben való tévedést, mint ha az érintett tény az elkövetéskor nem is állt volna fent.¹⁵

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési tárgyával kapcsolatos ténybeli tévedés

Gyakran előfordulhat egészséget veszélyeztető bűncselekmények esetében, hogy a terhelt nem egészen van tisztában azzal, milyen anyaggal vagy kémiai folyadékkal kapcsolatban követi el a cselekményt. E körben felmerülhet az a védekezés, hogy ténybeli tévedésben volt az elkövetési tárggyal kapcsolatban az elkövető, ezért abban a hiszemben követte el az adott cselekményt, hogy az elkövetési tárgy adott esetben kábítószer-prekurzor vagy új pszichoaktív anyag, nem pedig kábítószer. Ennek pedig, mint látjuk majd, igen nagy gyakorlati jelentősége van, elég csak a büntetési tételekre gondolni.

Eset1

Egy többek között kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben a védő hasonló következtetéseket és hivatkozásokat jelölt meg az elsőfokú bíróság ítéletével kapcsolatban. A védő álláspontja szerint az első fokon eljáró bíróság elismerte, hogy az elsőrendű vádlottnál az új pszichoaktív anyagból készterméket, míg a kábítószernek minősülő anyagból csupán alapanyagot foglaltak le. Tehát a kábítószer esetében csak alapanyagról beszélünk, az nem tekinthető fogyasztásra alkalmas készterméknek, ezen anyag nem kábítószer, hanem kábítószer-prekurzor. Ezt alátámasztandó, az orvos szakértő tárgyalási nyilatkozatára is utalt a védő, miszerint a lefoglalt anyagok önmagukban még nem fogyaszthatók, azok csak további kémiai eljárással tehetők fogyaszthatóvá, és azokhoz további anyagokat kell adagolni; vagy acetonban, alkoholban kell áztatni. Ekképpen vitatta az elsőfokú bíróság ítéletét a tekintetben, hogy nem is vizsgálta azt, hogy a lefoglalt anyagok kábítószer-prekurzornak minősülnek-e. Másrészt álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által rögzített kifejezésből, hogy a vádlottnak „az volt a szándéka”, hogy új pszichoaktív anyagot vagy kábítószert értékesítsen, büntetőjogi értelemben azt a következtetést lehet levonni, hogy az még nem történt meg, ezért egy jövőbeli szándékot, előkészületet lehet megállapítani, és nem befejezett alakzatot.¹⁶

A ténybeli tévedésre hivatkozás alapjaként azt jelölte meg a védő, hogy az elsőrendű vádlott vallomásaiból egyértelműen kitűnik: abban a tudatban rendelt az internetről különböző szereket, hogy azok megrendelése, illetve elfogyasztása nem ütközik jogszabályba. Az internetes oldalon azonban nem részletezték, hogy az adott szerek milyen hatóanyagot tartalmaznak, tehát az elsőrendű vádlott tudatában csak annyi jelent meg, hogy teljesen legális forrásból vásárol legális anyagokat, így nem is lehetett bűncselekmény elkövetésére irányuló szándéka, hiszen a tudattartalma nem terjedt ki arra, hogy ezen anyagok vásárlásával vagy tartásával bűncselekményt követ el. Ezt külön megerősítheti az is, hogy még az állítólagos vevőjének is azt állította az általa árult anyagról, hogy az nem minősül illegálisnak. Mindezek alapján a védő szerint a Btk. 20. § (1) bekezdés alkalmazható, így a ténybeli tévedés kizárja az elsőrendű vádlott büntethetőségét. Ennek alátámasztására hivatkozott a Kúria Bfv.764/2018/8. számú határozatában foglaltakra, amelyben a vádlottat felmentették tévedés alapján, mert tudata nem fogta át, hogy az általa tartott lőfegyverek engedélykötelesek.¹⁷

A Fővárosi Ítélőtábla ezt az érvelést – miszerint elsőrendű vádlottnak nem volt tudomása az anyagok tartalmáról, alkotórészeiről és abban a hiszemben vásárolt, hogy legális anyagokat vesz legális forrásból –, nem fogadta el, mivel ténybeli tévedésről akkor beszélhetünk, ha az elkövető a tényállás tárgyát, tárgyi oldalát tekintve van tévedésben és akkor releváns, ha az objektív tényállási elemeket megtestesítő ténnyel kapcsolatos, például az elkövetési tárgyra vonatkozik. Az ítélőtábla szerint a hivatkozott kúriai döntés alapja nem azonos az ügy tényállásával,¹⁸  és a törvényszék helyesen utalt arra, hogy az elkövetési tárgy legalitását nem az adja meg, hogy interneten megrendelhető-e vagy hogy a forgalmazó internetes oldal annak beszerzéséről mit állít. Mindezek alapján az ítélőtábla azt a következtetést vonta le, hogy nem állapítható meg a terhelt ténybeli tévedése, mert ő bódító/tudatmódosító szerek értékesítése céljából szerezte be ezeket az anyagokat, és annak is tudatában volt, hogy ez erkölcsileg és jogilag elítélendő. Emellett a szerek, anyagok aktuális besorolása egy jogi értékelés eredménye; elsőrendű vádlott szándékos magatartásán nem változtat, hogy nem tudott arról, az adott időpontban a szer melyik listán szerepelt (amely azt is meghatározza, hogy kábítószernek vagy éppen új pszichoaktív anyagnak minősül), hiszen azzal tisztában volt, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szerekről van szó, kifejezetten ilyen szerként és ilyen okból szerezte azokat be; és akiknek értékesítette, azok is ilyen hatású szert kerestek, ezért vásároltak tőle.

A döntés indokolása – miszerint az elkövetési tárgy legalitását nem az adja meg, hogy interneten megrendelhető-e, vagy hogy a forgalmazó internetes oldala mit állít; továbbá azzal tisztában kellett lennie az elkövetőnek, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szereket szerez be – véleményem szerint vitatható.

A ténybeli tévedés relevanciájának vizsgálatánál az igaz, hogy az elkövetőnek nem a jogi minősítésre kell alapvetően figyelemmel lennie, hanem azokra az életbeli jelenségekre és konkrét életviszonyokra, amelyeket az elkövető tudattartalmának át kell fognia ahhoz, hogy helyesen tudja értékelni az adott szituációt. Tipikus példa erre, hogy a bántalmazott rendőr tekintetében az elkövetőnek nem azzal kell tisztában lennie, hogy az általa bántalmazott személy hivatalos személynek minősül-e (azaz, hogy mi a rendőr jogi minősítése), hanem azzal, hogy a sértett rendőr.¹⁹  A tényekkel kapcsolatos tudott és érzékelt információkat összhatásában értékeli a tudat, így alakul ki végül az a tudatállapot, amellyel az elkövető az elkövetés idején bír. Ezen információk megszerzésére azonban nincsenek írott szabályok, így az imént felhozott példánál a rendőri minőségre utal, hogy a rendőr a közfelfogás szerinti megkülönböztető ruhát visel, vagy az, hogy a jelvényét felmutatja. In concreto azonban nem érzékelhető információk is kialakíthatják ezt a felismerést, például a terhelt megismeri a civil ruhában lévő személyt, akiről egyébként korábbi ismeretségénél fogva tudja, hogy rendőr, és ebben a tudatban követi el sérelmére a bűncselekményt. Tehát az adott körülmény objektív ismérveit kell az elkövető tudattartalmának és szándékosságának – vagy adott esetben gondatlanságának – átfognia az elkövetéskor.

Ahogy már említettem – és ahogy a jogirodalom is általában fogalmaz –, a tényállási elem ismereténél nem a jogi minősítést és nem is a terminológiát kell ismerni. Azonban ez korántsem értelmezhető úgy, hogy a jogi minősítés ismerete (azaz az a többlet, amit konkrétan el sem vártunk az elkövetőtől) az adott tényállási elem tényszerű fennálltának ismeretét ne közvetíthetné az elkövető tudatába. Az előző példát folytatva, hogyan kell megítélni egy olyan esetet, ha a rendőr annyit mond magáról, hogy ő hivatalos személy, de egyébként erre semmi jel nem utal, és így bántalmazza őt az az elkövető, aki egyébként tisztában van azzal, hogy a hivatalos személy sérelmére elkövetett cselekménynek a társadalomra veszélyessége súlyosabb, mint ha egy átlagember sérelmére követné el?

Valójában itt az történik, hogy a tényállási elemek ismerete – és ezáltal a cselekmény jogalkotó által meghatározott absztrakt társadalomra veszélyességének tudata – úgy alakul ki az elkövetőben, hogy az előzetes jogi minősítés információja közvetíti azokat. Itt érhető egyébként tetten az, hogy a ténybeli tévedés és a jogi tévedés szoros összefüggésben vannak egymással, lényegét tekintve össze is folyhatnak, amivel már régi jogtudósaink is foglalkoztak. Így például Angyal Pál is utalt arra, hogy a büntetőjogi szabály nem ismerete lényegileg a cselekmény és jogszabály közötti viszony tárgyában fennforgó tudatlanság (Subsumptionsirrtum), amelyet ténybeli tévedésként kell kezelni.²⁰  Idevágó Elek Balázs álláspontja is, amely szerint „[a] lényeges ténybeli tévedés a társadalomra veszélyesség tudatát is befolyásolhatja, mert az elkövető a ténybeli tévedés következtében az egész cselekmény jellegét tévesen értékeli”²¹ . Megjegyzem, hogy ez a megállapítás a cselekmény társadalomra veszélyességének helytelen értékelését a ténybeli tévedés oldaláról fogja meg, azonban – vice versa – ez nem zárja ki, hogy adott esetben az elkövető a jogi minősítés oldaláról megközelítve értékeli helytelenül a tényállásban szabályozott tény fennálltát.

A fenntebb leírt esetben az ítélőtábla szerint azzal kell az ilyen jellegű bűncselekmények esetén az elkövetőnek tisztában lennie, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szereket szerez be. Ez az értelmezés azonban teljesen blankettárissá teszi és túláltalánosítja az elkövető terhére azt, hogy adott esetben milyen elvárható tudattartalma lehet a beszerzett anyag kapcsán. Egyrészt a közgondolkodás az egészséget károsító bódító/tudatmódosító anyagok absztrakt halmazába beleérthet olyan anyagokat is (például legális vágyfokozók), amelyek egyébként alapvetően nem is alapozzák meg egészséget veszélyeztető bűncselekmény elkövetését.²²  Másrészt az egészséget károsító bódító/tudatmódosító anyagokkal kapcsolatos bűncselekményeket igen széles skálán értékeli a büntetőjog, amely nem egyszer kihat a büntetőjogi minősítés által a büntetési tételkeretre is, így merőben más szankcióval számolhat az elkövető, ha az elkövetés tárgya kábítószer, kábítószer előállításához szükséges anyag, kábítószer-prekurzor, új pszichoaktív anyag vagy éppen teljesítményfokozó szer.²³  Ilyen jellegű tényállási elemek (jelen esetben elkövetési tárgyak) esetében a tényállási elem megnevezése által sugallt absztrakt társadalomra veszélyesség sokkal inkább tudatosul az elkövető tudatában, mint az, hogy az egyébként jogilag minősített elkövetési tárgy alá milyen bonyolult nevű kémiai vegyületek tartoznak a háttérjogszabályok alapján. A fentebb hozott példához visszakapcsolva, a hivatalos személy jogi fogalma alá rendelt rendőr vagy bíró még olyan közgondolkodásbeli kategóriák, amelyek felismerésére az átlagember ismereteinek szintjén reális lehetőség van. Viszont a kábítószer jogi fogalma alá rendelt acetorfin vagy acetil-alfa-metilfentanil az átlagember számára semmitmondó kémiai vegyületek, azok azonosítása megjelenésük alapján is csak komoly szakértői eljárással lehetséges. Ilyen esetben tehát az elkövető éppen fordított módon juthat el általában a tényállási elem fennforgása esetében az absztrakt társadalomra veszélyesség felméréshez. Azaz nem igazán életbeli jelenségek fogják kialakítani az elkövetési tárgyról az elkövető ismeretét, a fajtáról, összetételről tudomása általában nincs is az elkövetőnek, hanem általában arra terjed ki az ismerete, hogy milyen jogi minősítésű az anyag és ennek tudatában követi el az adott bűncselekményt. Az viszont szintén fontos kérdés, hogy az elkövetési tárggyal kapcsolatos jogi minősítést milyen körülmények alakítják az elkövető elméjében, így az ilyen jellegű deliktumok esetében nagyon alapos vizsgálatot igényel a releváns ténybeli tévedés fennállta.

Ezen gondolatmenetet elfogadva azt mondhatjuk, hogy mivel a jogi minősítés közvetíti a tényállási elem fennálltát, a jogi minősítés kialakulására vonatkozó körülményeket a ténybeli tévedés sémáján kell megvizsgálni. Azaz, hogy például milyen körülmények voltak, amelyek kialakították az elkövetőben azt a tudatot, hogy a bűncselekményének elkövetési tárgya kábítószer, kábítószer-prekurzor vagy új pszichoaktív anyag.

Túlmutatva azon, hogy a fenti döntés esetében a kereskedés miatt egyébként pönalizált lesz az elkövető magatartása, nem állítható evidenciajelleggel annak közömbössége, hogy az internetes weboldal mit állít a beszerzendő anyagról, hiszen egy internetes rendelés esetében az ott közzétett információkból tud az elkövető tájékozódni. Ha az adott weboldalon nincs fenn az adott anyag kémiai megnevezése, hatóanyaga, összetétele, viszont az eladó például egy fantázianévvel és az anyag fogyasztásának várható hatásai mellett utal arra, hogy az anyag egyébként új pszichoaktív anyag, nem pedig kábítószer, akkor az elkövetőnek honnan kellene tudnia ebben az esetben, hogy nem új pszichoaktív anyagot rendel. Ugyanígy, ha egy anyagról az elkövetőnek annyit mondanak, hogy az egy „új fajta tiltott teljesítményfokozó” vagy „ez nem olyan kemény, mint a kábítószer, ez csak pszichoaktív anyag”, akkor ilyen esetekben a beszerző tudatában a jogi minősítés körbeírása által egy olyan kép alakul ki a cselekményről, hogy az nem olyan súlyos, mint valamely kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény és ezzel következtet az absztrakt társadalomra veszélyességének csekélyebb voltára. Az az érvelés, hogy az elkövetőnek tisztában kellett azzal lennie, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szereket szerez be, önmagában nem alapos, hiszen azt láthatjuk, hogy amennyiben eljut az elkövető a jogi minősítés ismeretéhez, ez kategória szintjén is limitálja azt a szándékot, hogy milyen cselekményt akar elkövetni. Akinek a körülményekből az a tudomása alakul ki az anyagról, hogy az új pszichoaktív anyag és nem kábítószer, arról nem állítható kétséget kizáróan az, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetését kívánta vagy abba belenyugodott. Amennyiben ezt elfogadnánk, úgy teljes mértékben kiiktatnánk a tévedés jogintézményét.

Nyilvánvalóan a forgalmazói típusú elkövetési magatartásoknál is komoly jelentősége van az elkövetési tárgy jogi minősítésének, de egyes fogyasztói cselekményeknél egyenesen választóvonal a bűncselekmény és nem bűncselekmény között, hiszen például az új pszichoaktív anyaggal való visszaélés²⁴  esetében a fogyasztók szankcionálásának elkerülése történt meg a Btk.-ban, ugyanis a megszerzés vagy tartás csak csekély mennyiség felett értékelhető büntetőjogi szempontból.

Eset2

Egy másik, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla megerősítette az első fokon eljárt bíróság következtetését azzal kapcsolatban, hogy az ügy első- és harmadrendű vádlottja ténybeli tévedésben volt a csempészett anyag mibenlétét illetően. Az érintett vádlottak ugyanis abban a hiszemben jártak el, hogy ezen alkalommal a harmadrendű vádlott által csempészett anyag nem kábítószer, hanem egy olyan kémiai folyadék, amelyből utóbb másodrendű vádlott kábítószert tud előállítani. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban a vádlottak által előterjesztett védekezést elfogadta és ennek megfelelő indokát is adta, hogy a harmadrendű vádlott következetes vallomásából 10 000 USD volt díjazása, míg a második alkalommal ennél jóval kisebb összegért, 3000 USD-ért vállalta a csempészést.²⁵  Látható tehát, hogy adott esetben milyen mellékes körülmények – így jelen esetben a csempészés díja – járultak hozzá és alakították az anyaggal kapcsolatos tudatállapotot az elkövetőknél, amit a bíróság is elfogadott védekezésként és amely a minősítésre is kihatott.

A bűnösség tekintetében a szakirodalom az efféle bűncselekményeknél – figyelemmel arra, hogy e bűncselekményeknek általában csak a szándékos változata büntetendő –, azt hangsúlyozza, hogy az elkövető tudatának arra kell kiterjednie, hogy az elkövetési tárgy kábítószer vagy akár más, kábító hatású anyag is lehet.²⁶  Utóbbi kitétel azonban nem jelenti azt, hogy az elkövetőnek feltétlenül tudnia kellene arról, hogy az elkövetési tárgy kábítószer. Ellenkezőleg, ez az egyenes és eshetőleges szándék elkülönítését célozza, így a bűnösség vizsgálatát nem vitás, hogy különös finomhangolással kell elvégezni. Ugyanis a fentebbi okfejtést figyelembe véve, akár a jogi minősítés közvetíti az elkövetőnek az elkövetési tárggyal kapcsolatos tudatát, akár más tényszerű körülmény vagy információ, ismeretanyag, azt szükséges felmérni, hogy az előzetes tájékozódását és információit tekintve szándékos vagy gondatlan volt-e az elkövető.

Kiváltképpen az eshetőleges szándék és tudatos gondatlanság elhatárolása lehet a legproblematikusabb mezsgyéje ennek a vizsgálatnak, hiszen ha az elkövető anyaggal kapcsolatos információi alapján alaptalan a bizakodása, hogy az nem kábítószer, akkor nyilvánvalóan a felelősségét meg kell állapítani, azonban ha a bizakodás képességei és lehetőségeihez mérten téves megítélése okán inkább könnyelmű, akkor a tudatos gondatlanságba átlépve már nem állapítható meg a felelőssége.

Ugyanezen alapon szintén vitathatónak tartom egy kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a törvényszék elvi érvelését, amelyet egyébiránt megerősített az ítélőtábla is.

Eset3

A vádlottak arra hivatkoztak, hogy nem kívántak bűncselekményt elkövetni, az anyagot internetes oldalról rendelték abban a tudatban, hogy nem kábítószer. Elsőrendű vádlott állítása szerint folyamatosan nyomon követte a jogszabályváltozásokat, figyelve, hogy mely szer került tiltólistára és így olyan anyagot vásárolt, ami legális volt. A törvényszék rámutatott, hogy sem az első-, sem a másodrendű vádlott nem győződött meg arról, hogy az általa beszerzett anyag valójában mit tartalmaz, annak mi az összetétele. A beszerzéskor még abban sem lehettek biztosak, hogy az anyag kábítószer hatású, bár erről a fogyasztók részéről később már lehettek visszajelzéseik. Mindebből az is következik a törvényszék érvelése szerint, hogy a beszerzett és továbbértékesített anyag valódi összetételét megállapítani nem tudták, így alappal nem is bízhattak abban, hogy az nem kábítószer. Nem kell ugyanis az elkövetőnek tisztában lenni a konkrét fajtával, összetétellel, elegendő arra kiterjedni az eshetőleges szándéknak, hogy az lehet bármilyen fajtájú, tisztaságú kábítószer. Jelen esetben pedig a vádlottak tudata átfogta, hogy az általuk vásárolt anyag akár kábítószer is lehet, így annak vásárlásával, tárolásával, továbbértékesítésével bűncselekményt követtek el.²⁷

Függetlenül attól, hogy egyébként az elkövetéskor már kábítószernek minősült a beszerzett anyag vagy sem, ha az anyaggal kapcsolatos információk és körülmények alapján az fogja át az elkövető tudatát, hogy nem kábítószernek minősül az anyag (ahogyan a fent leírt esetben a vádlott folyamatosan követte a jogszabályváltozást és csak legálisan beszerezhető anyagokat rendelt, továbbá feltételezve, hogy például az anyag pontos megnevezését egyébként nem ismertették), ezen túl nem várható az el, hogy meggyőződjön a pontos összetételről. Itt tehát az „akár kábítószer is lehet” kitétel elvárása szintén generális értelmezésű az elkövető hátrányára, mert a körülményekből legfeljebb tudatos gondatlanság következik. Ebből a logikából, ha valaki legálisnak feltüntetett anyagot kívánna az interneten beszerezni, lényegében az következne, hogy számolnia kell azzal, hogy az akár kábítószer is lehet. Ez a fajta értelmezés a tévedés jogintézményét figyelembe véve módfelett problematikus lehet.

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési tárgyával kapcsolatos társadalomra veszélyességben való tévedés elméleti felvetése

Jelen tanulmány az elkövetési tárggyal kapcsolatos ténybeli tévedést vizsgálta. Azonban röviden érdemes foglalkozni a körbejárt kérdéskör szempontjából a társadalomra veszélyességben való tévedéssel és annak esetleges hivatkozhatóságával is.

Hazai jogunkban a jogtévedés – a döntően igaz és a közgondolkodásban ismert „a jog nem tudása senkit nem mentesít” elvvel szemben kivételesen, szűk korlátokon belül – a társadalomra veszélyességben való tévedés intézményén belül, az abba való becsatornázásával válik értékelhetővé. Az elkövető által történő sikeres hivatkozhatóságához a jogellenesség fel nem ismerése mellett a veszélyesség és az erkölcsellenesség fel nem ismerése is szükséges.

A jogtévedést tehát a Btk. expressis verbis nem értékeli, hanem azt a társadalomra veszélyességben való tévedés intézményesítésével fejezi ki²⁸ , így látszik, hogy a jogtévedés és társadalomra veszélyességben való tévedés összefügg, de nem ugyanaz.²⁹

Mikor lehetne elméletben elképzelni azt, hogy egy ilyen ügyben sikerrel hivatkozzon az elkövető ezen tévedésnemre? Ha a „iuris ignorantia, non excusat” elvet nézzük önmagában, akkor az elkövetőnek nyilvánvalóan minden jogszabályt ismernie kell elméletileg az elkövetés pillanatában. Mindazonáltal a jogirodalom és a joggyakorlat is azon állásponton van, hogy adott esetben bonyolult háttérjogszabályok, főleg azok gyors változása esetében, a jogilag túlszabályozott környezetben nem várható el korlátlanul az állampolgároktól a jog ismerete.

A joggyakorlatban eklatáns példa volt erre a természetkárosítás bűncselekményével kapcsolatos következő eset.

Eset4

A terhelt által elkövetett cselekmény a határ átlépéséhez kapcsolódó, általánosan ismert vagy a hatósági tájékoztatások alapján könnyen megismerhető jogi előírásoknál nehezebben felkutatható, megismerhető tilalmat sértett. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a védett, fokozottan védett vagy nemzetközi szerződések oltalma alá tartozó növény- és állatfajok bonyolultan szabályozott, terjedelmes listájának felkutatása és megismerése bizonyos szakértelmet, több tekintetben jogi szaktudást feltételez, a vonatkozó jogszabályok és nemzetközi jogi aktusok keresése és egybevetése nem egyszerű, a tilalmi listák időről-időre változnak. A terhelt a körülmények alapján nem készült fel a dísztárgyként alkalmilag megvásárolt aligátorfej behozatalára, amelyet ötletszerűen vásárolt csekély összegért egy üzletben. Mindezeket figyelembe véve pedig nem életszerű neki felróni a védett állat- és növényfajokkal összefüggő jogi tájékozódás elmaradását.³⁰

A Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint, ha hiányzik a cselekmény tilalmazott jogi voltának, a veszélyességének és erkölcstelenségének felismerése, akkor az elkövető nincs is tudatában cselekménye társadalomra veszélyességének. Ez különösen az olyan büntetőjogilag tilalmazott magatartások esetében fordulhat elő, amelynek során az elkövető ténylegesen a kerettényállást kitöltő igazgatási szabályt szegi meg.

A bíróság így fogalmazott: „[A]z igazgatási jellegű rendelkezések alapos ismerete általában csak az e jogszabályokkal rendszeresen vagy hivatalból foglalkozó személyek, illetőleg olyanok tekintetében várható el, akik egyéb okból az igazgatási rendelkezésekkel szabályozott területen fejtik ki rendszeres tevékenységüket. Ám aki véletlenszerűen és csupán alkalmilag sérti meg az egyébként nehezen hozzáférhető, bonyolult igazgatási jogszabályokkal rendezett előírásokat, alapos okkal hivatkozik cselekménye társadalomra veszélyességében való tévedésére.”³¹

Ezen okfejtéseket figyelembe véve nem tartom teljes mértékben elvetendőnek ugyanezen érvelés vizsgálatát a különböző egészséget veszélyeztető bűncselekmények kapcsán, így kábítószer vagy új pszichoaktív anyag elkövetési tárgyú bűncselekmény esetén a háttérjogszabály kiváltképpen az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény gyakorta történő változását figyelembe véve. Az ott felsorolt mellékletben megjelölt anyagok bonyolult kémiai vegyületeket takarnak, az átlagember számára, főleg aki alkalmilag találkozik a szabályozással, annál az előbbi, Legfelsőbb Bíróság által kifejtett érvek alapján ugyanígy felmerülhet mind a szakértelem hiánya, mind a vonatkozó jogi szabályozás felkutathatóságának nehézségei, mind a megtalált jogszabály értelmezése.

Így utóbbi kapcsán elég csak azt végiggondolni, hogy az átlagember számára internetes és hatálykövető jogtár-adatbázisok nélkül szerfelett embert próbáló a hatályos szabályozás megismerése is. Természetesen a társadalomra veszélyességben való tévedés sikeres felhívásához szükséges továbbá, hogy az elkövető ne ismerje fel a jogellenesség mellett sem cselekményének veszélyességét, sem erkölcsellenességét.

Összegzés

E tanulmány az elkövetési tárggyal kapcsolatos ténybeli tévedés alkalmazása kapcsán kívánt annak relevanciájával foglalkozni és rávilágítani arra, hogy adott esetben az előzetes jogi minősítés ismerete közvetíti azon ténynek az ismeretét az elkövető tudatállapotában, amelyről az elkövetéskor tudnia kell.

Így a ténybeli tévedés és jogi tévedés egyfajta összefolyása mutatható ki, ezért különösen finomhangolt vizsgálatot igényel annak megítélése, hogy az adott ügyben melyik tévedésnem alkalmazása lehet indokolt. Ahogy néhány döntés kapcsán kiemeltem, a kérdéskörben alkalmazott blankettáris értelmezés adott esetben dogmatikailag nem feltétlen pártolandó, mivel a tévedés jogintézményének kikapcsolását is felvetheti.

Végül, ahol a normatív szempontok és a háttérjog változása miatt még inkább bonyolult a cselekmény társadalomra veszélyességének megítélése, ott felmerülhet a társadalomra veszélyességben való tévedés sikeres felhívása.

Mindezek folyománya, hogy az eddigi értelmezési elvek dogmatikai szempontú átgondolását nem zárhatjuk ki a tévedés tekintetében sem, főként a társadalmi jelenségek és kihívások³²  vagy éppen a modernizáció³³  és a digitalizáció³⁴  indukálta újonnan felmerülő elkövetési nemek és elkövetési magatartások okán.

Gubis Philip, PhD-hallgató, ELTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszék. Témavezető: Ambrus István habilitált egyetemi docens