Az error in objecto és az error in persona egyes dogmatikai kérdései

Szerző(k): Gubis Philip

Bevezetés

Tanulmányomban az error in objecto és az error in persona esetkörét kívánom részletesebben vizsgálni, melyeket a ténybeli tévedés nevesített esetkörei között tart számon a jogirodalom. A ténybeli tévedéseket lényegtelen (irreleváns) és lényeges (releváns) tévedésekre lehet felosztani, az adott tévedés jellege pedig a konkrét tényállás szempontjából dönthető el. Amennyiben az elkövető tévedése releváns volt – vagy másképpen fogalmazva konstitutív erejű tényre vonatkozott –, úgy a tényállást a lényeges ténytől megfosztva kell megítélni, mely az elkövető szempontjából akár a bűnösségének kizárását, egyúttal a büntethetőségének kizárását vonhatja maga után.¹ Előrebocsátandó, hogy az error in objecto és error in persona esetkörét az irreleváns tévedések kapcsán szokták fő szabály szerint említeni a jogtudományi művek, azonban korántsem csak a lényegtelen tévedések esetén fordulnak elő, amint azt elemezni fogom.

Először az error in objecto és az error in persona egymáshoz való viszonyát vizsgálom, majd ezek fogalmáról, értelmezéséről és relevanciájáról szólok. Ezt követően az error in objecto/persona elméleti variációit kísérlem meg bemutatni azok megoldásaival, végül felvetem az alkalmatlan kísérlet és a tévedés összefüggését e nevesített esetkörökkel kapcsolatban.

Az error in objecto és az error in persona egymáshoz való viszonya

A tévedés e nevesített eseteit a jogirodalmi művek általában egymás mellett szokták tárgyalni mint az irreleváns tévedés nevesített eseteit, így fő szabály szerint közömbösnek tekintik a tárgyban (error in objecto) vagy a személyben (error in persona) történő tévedést. Egyúttal a két ténybeli tévedés elemzésénél előbbire olyan példákat hoznak, ahol tipikusan valamely dologra vonatkozik a tévedés (például A autója helyett B autóját lopja el az elkövető), míg utóbbinál a passzív alany kilétében történő tévedést jelölnek meg (például A helyett B-t öli meg az elkövető). Ez a didaktikai példaalkotás azonban véleményem szerint a két kategória egymás viszonylatában testvérként való viselkedését sugallhatja, mintha egymás mellett álló alkategóriák lennének; az error in objecto esetében dologgal, míg az error in persona esetében személlyel kapcsolatos a tévedés. Ezért először a két nevesített eset egymáshoz történő viszonyát kívánom tisztázni, hogy helyes-e valóban kettő, egymás mellett kezelendő kategóriaként értelmezni e két esetkört.

Ehhez az elkövetési tárgy értelmezését kell először megvizsgálni. A 19. századi munkákban ugyan a kor terminológiájának megfelelően, de különbséget tettek a mai értelemben használt jogi tárgy és elkövetési tárgy fogalma között. Pauler Tivadar szerint „A büntett tárgyát közvetlenül a sértett jog, közvetve pedig annak alanya képezi, miért is büntetteket minden jogalany ellen, legyen az akár jogi, akár természeti személy, lehet elkövetni.”² Pauler tehát a „büntett” közvetlen tárgya alatt értette a jogi tárgyat, míg közvetett tárgyaként az elkövetési tárgyat. Az elkövetési tárgy alatt itt még csak a személyeket jelölte meg, azonban könyvében néhány oldallal később a dolgokat is a mai értelmű elkövetési tárgy alá vonta:

„A büntett azonban létesül, midőn a tettes merényletét akár saját tévedése folytán, mellynél fogva a tárgyat félreismerte, (error in objecto) akár véletlenségből (aberratio delicti, ictus) más tárgy ellen követi el, mint a melly ellen azt intézni akarta, ha az ez utóbbival egyenlő természetü lévén, reá nézve is ugyanazon bántalomnak helye van; mert mind két esetben a szándokolt büntett alkalmas tárgyon (személyen vagy dolgon) valósággal vitetett véghez, a bűntett lényege pedig nem csak valamely határozott személy vagy jogainak, hanem a jogelv megtámadásában, az elleni merényletben áll; és nem a bünözőnek képzelete, hanem a rosz szándékából eredt jogsértésnek valódisága döntő.”³

Az idézett résszel egyúttal arra is rá kívánok világítani, hogy akár személyben, akár dologban tévedett az elkövető, mindkettőre az error in objecto volt használatos. Ennek indoka vélhetően az, hogy az error in objectóban az „objecto” szó az elkövetési „tárgy”-ra utalt, mely fogalom alá sorolták a személyeket és a dolgokat is.

Ezt a felfogást erősítette meg Schnierer Aladár is, aki úgy fogalmazott, hogy

„A büntény tárgya mindenkor valamely concret jog vagy oly jogviszony, mely – mint a jogállapot alkatrésze – a büntetőtörvény oltalma alatt áll […] Azon külső dolog vagy személy, melyen a bünös tett tényleg létesíttetett, nem maga a büntény tárgya, hanem csak objectuma azon külső cselekvésnek, mely által a büntett elkövettetik…”⁴

Error in objecto alatt az egynemű „bűntárgyak” felcserélését értette, amelyek lehettek dolgok vagy személyek, így ezt az esetet a jogi műnyelvben „tárgybani tévedésnek” nevezték a korban.⁵

A 20. század eleji művekre térve, Angyal Pál példáival szintén arra utalt, hogy az elkövetési tárgy (ún. „tevékenységi tárgy”) szintén lehet személy és dolog, viszont már azt is hozzátette, hogy a „tevékenységi tárgy” passzív alanyként is jelölhető személy esetében. Ennek indokául azt adta, hogy a személy nem lehet tárgy.⁶ Érdekesség azonban, hogy bár használta az error in objecto és error in persona különbségtételt, mégsem mutatható ezek elkülönítésére teljes következetesség, hiszen az error in objectóra olyan példát is hozott, ahol az elkövető az előtte álló személyt akarja megölni.⁷ Összességében levonható az a következtetés az ekkor született jogtudományi művekből, hogy már általában használták Angyalhoz hasonlóan a különbségtételt. Mind a mai értelemben vett elkövetési tárgy mellett megjelent az abból kiemelt passzív alany, mind az error in objecto mellett megjelent az error in persona a terminológiában.⁸

Kérdés, hogy ez a különbségtétel mennyiben volt szerencsés. Ugyanis annak az indokolásnak, miszerint a személy nem lehet tárgy, olyan színezete van, mint ha a tárgy és a dolog köznyelvi fogalmainak asszociatív hasonlósága determinálta volna a jogi terminológiát. A dolog jogi fogalma ekkor is ismert volt, a korabeli munkákból is látszik, hogy elkövetési tárgyakként eredendően a dolgok és személyek voltak megjelölve. Ezt követően fogalmi szinten kiemelésre került a személy mint passzív alany és lényegét tekintve a bűncselekmény mai értelemben vett elkövetési tárgyát a dolgok alkották.

Véleményem szerint ez vezetett oda, hogy ezzel a folyamattal egyidőben kezdett megjelenni az error in persona fogalmának szélesebb körű használata, azaz párhuzamosan mozgott az elkövetési tárgy fogalmi változásával.⁹ Holott egyébként az error in objecto szókapcsolatban az „objecto” szó a tárgyban tévedésre utalt, nem pedig a dologban történőre. Tehát mindezekből levonható az a következtetés, hogy az error in objectóból vált ki az error in persona önálló kategóriává, azonban továbbra is kérdéses, hogy az előbbit utóbbi genus proximumának kell-e tekinteni, vagy sem. Ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy eredendően nem tettek különbséget a „bűntárgy” kapcsán személyek és dolgok között, akkor véleményem szerint eredetileg az error in objecto az error in persona genus proximumának tekinthető.

Érdemes néhány további jogirodalmi álláspontot is megvizsgálni, amelyek előbb említett tudósainkéhoz időben később születtek. Békés Imre szerint „Elkövetési tárgynak azt a tárgyat nevezzük, amelyre vonatkozóan az elkövető cselekményét végrehajtja, elköveti.”¹⁰ Ehhez hozzátette, hogy ha a törvényi tényállásban nem dologról, hanem emberről van szó, akkor azt nem elkövetési tárgynak, hanem passzív alanynak kell tekinteni.¹¹ Nagy Ferenc álláspontja ehhez képest a következő volt: „Az elkövetési tárgy a törvényi tényállásban megjelölt az a személy vagy dolog, akire vagy amire az elkövetési magatartás behatást gyakorol vagy mint behatás irányul.”¹² Az elkövetési tárgy fogalmát újabban a Gellér Balázs – Ambrus István szerzőpáros így definiálja: „Az elkövetési tárgy a törvényi tényállásban meghatározott személy, dolog vagy más speciális tárgy, akire vagy amelyre az elkövetési magatartás hatása irányul.”¹³ Utóbbi definíció az elkövetési tárgyba a dolgon és személyen túl beleveszi a speciális tárgyat is, mivel fogalmilag vannak olyan élettelen tárgyak is a büntető törvénykönyv rendszerében, amelyek legáldefinícójuknál fogva nem illeszthetők a dolog jogi fogalmába (így például a bankkártya).¹⁴

A kérdéskör tehát az elkövetési tárgy definícióalkotása alapján dönthető el. Azon jogirodalmi álláspontoknak, amelyek az elkövetési tárgy fogalma alá sorolják mind a személyeket, mind a dolgokat, véleményem szerint azt a nézetet kell pártolni, ami elfogadja azt, hogy az error in objecto az error in persona genus proximuma, azaz előbbire is helyes példa, hogy A pisztolyával B helyett C-t öli meg, hiszen az elkövetési tárgyban téved az elkövető, amely lehet a passzív alany is. Azon tábor, mely a passzív alanyt elkülönítve kezeli az elkövetési tárgytól, annál az error in persona megkülönböztetése indokolt lehet. Figyelemmel a jogtörténeti előzményekre, továbbá azon mai véleményekre, melyek az elkövetési tárgy fogalmába a személyeket is besorolják mint passzív alanyokat, álláspontom szerint fenn kell tartani azt az értelmezést, hogy valójában az error in objecto főfogalma alá tartozik az error in persona. Ez pedig az elkövetési tárgy egységes felfogására tekintettel azt is jelenti, hogy más kategóriákat is létre lehetett volna hozni, így például külön nevesített esetet arra, amikor a tényállásban megjelölt dologban téved az elkövető. Az értelmezés tisztaságáért előrebocsátom, hogy a tanulmányban az elkövetési tárgy alatt részemről is személy, dolog vagy más speciális tárgy értendő.

Az error in objecto/persona fogalmáról, értelmezéséről és relevanciájáról

Az error in objecto vagy persona esetköréről akkor beszélünk, amikor az elkövetési magatartás hatása az annak megkezdésekor fennálló tévedés miatt egy másik elkövetési tárgyon realizálódik, mint amelyen az elkövető egyébként szándékolta. Ebbe a definícióalkotásba tág értelemben beleértem azon eseteket is, amikor az elkövetési magatartás, az elkövetési tárgy és/vagy az elkövető büntetőjogi értelemben véve csak potenciális, melynek kifejtésére a későbbiekben kerül sor.

Ezen esetkörökre az 1858-ban történt ún. Rose-Rosahl-ügyet (Rose-Rosahl-fall) hozom például; az eset nyomán megkezdődött éles jogirodalmi polémia mondhatni önálló irodalmat hozott létre a németajkú jogtudományban. A tényállás lényege szerint egy Rosahl nevű fakereskedő szép jutalom ígéretével felbujtotta Rose-t, hogy ölje meg Schliebe-t a lieskau-i út mellett lesben állva, ahol Schliebe rendszeresen hazatért. A megadott időben egy Schliebe-re hasonlító alakra Rose rálőtt, azonban később kiderült, hogy akit megölt, az nem Schliebe volt, hanem egy Harnisch nevű 17 éves középiskolai tanuló, a kántor fia.¹⁵

A jogeset megítélésére két fő irány látott napvilágot. A kevésbé elfogadott nézet szerint az okozati összefüggés megszakad ebben az esetben, mivel a szándékos emberölés esetében az elkövető téved a személyben, azaz az emberölési szándékkal a tévedés előtti cselekmény lehet kauzalitásban, de a tévedés utáni nem. Így ekkor gondatlan emberölés mellett emberölés kísérletét vagy legalább előkészületét kellene megállapítani.¹⁶ Ezzel szemben a többségi nézet már abban a korban is lényegtelennek tekintette a tévedést, azaz irrelevánsnak, közömbösnek tekinthető a szándékra figyelemmel, épp ezért szándékos emberölést kívánt megállapítani.¹⁷ Az ölési szándékhoz annak tudata szükséges, hogy emberi élet kioltására irányuljon a cselekmény, így lényegtelen az, hogy kit öl meg az elkövető.¹⁸ Ezen cáfolat egyben kifejezi az elterjedtebb állásponton lévők elgondolását, akik nem látnak különbséget a két tett között; megítélésük szerint ugyanúgy szándékos emberölésről van szó ilyen esetben.¹⁹

Egyébiránt, ha a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) szerint kellene megítélni az esetet, az emberölés súlyosabban minősülő esetei [Btk. 160. § (2) bekezdés] is megalapozottak lehetnek, így az előre kitervelten, továbbá nyereségvágyból elkövetett emberölés is megállapítható véleményem szerint. Ez azonban nem változtat a tévedés relevanciáján, ugyanúgy irreleváns, hiszen a minősülésekre in concreto a személyváltozásnak nincs kihatása, az előre kiterveltség kapcsán az elkövető átgondolta, megtervezte a bűncselekmény elkövetésének körülményeit, azt, hogy lesben állva várja majd a passzív alanyt, összességében cselekménye eltökéltséget mutatott. A nyereségvágyat szintén meg lehet állapítani, mivel anyagi ellenszolgáltatás fejében kívánta az ölési cselekményt elkövetni.

Az ilyen jellegű esetek kapcsán a Magyar Királyi Kúria is állást foglalt 60. számú, 1886. június 8-i döntvényében: „[O]ly esetben, midőn a tettes mást sértett, mint a kit sérteni akart, a bűnhalmazat szabályai alkalmazást nem nyernek, hanem a tettes felelőssége akként állapítandó meg, mintha büntetendő cselekményét azon személy ellenében követte volna el, a kit megölni vagy testileg megsérteni akart.” Ehhez egyébként hozzá kell tenni, hogy a Magyar Királyi Kúria ugyanezen döntvényében az aberratio ictus fogalomkörét is egyezőnek találta az error in objectóval, így az indokolása mindkét nevesített esetre irányadó volt. Később a két esetkör egynemű kezelésének dogmatikai hiányosságára a gyakorlat is elmozdulással reagált.

A tágabb értelemben vett error in objecto/persona körébe vonható érdekes eset a korban a következő: egy hírlapban a vádlott becsületsértést tartalmazó közleményt tett közzé L. Gy.-ről, majd azzal próbált védekezni, hogy az abban foglaltak nem is L. Gy.-re, hanem L. A.-ra vonatkoztak, azaz tévedésben volt. Az esküdtbíróság ezt megtagadta, mivel ez akkor lett volna védhető, ha a vádlott tudatát nem fogja át, hogy állítása becsületet sért, vagy hogy azt nem L. Gy.-re alkalmazta. Miután egyik sem állt fenn, így a Magyar Királyi Kúria a semmisségi panaszt elutasította, mindamellett az bizonyos volt, hogy az állított dolgokat L. A. követte el, akit a szerző nem nevezett meg cikkében.²⁰

Először elemezzük az esetet úgy, hogy akár L. Gy.-vel, akár L. A.-val szemben közlik le a cikket, az becsületsértést valósított volna meg. Ebben az esetben a szándék a becsület megsértésére terjed ki, viszont a vádlott vélhetően L. A. ellen kívánta a becsületsértést elkövetni, de már az elkövetés megkezdésekor L. Gy.-t jelölte meg. Látható, hogy tévedett az elkövetési tárgyban, ebben az esetben viszont a becsületsértési szándékra figyelemmel ez irreleváns.²¹ Most pedig tételezzük fel ezt a példát úgy, hogy L. A. tekintetében nem minősülne az ő megjelölésével becsületsértőnek a cikk, mert a Csemegi-kódex²² 263. § 1. pontja szerint a sértett, közhivatalnok vagy hatóságnak tagja, s az „állitás” vagy kifejezés hivatásának gyakorlatára vonatkozik, amely esetben egyébként a kifejezés valódiságának bizonyításának helye volt. A vádlott ekkor, abban a hiszemben, hogy nem fog becsületet sérteni, vagy ellenbizonyítható lesz az állítása, szintén L. Gy.-t jelölte meg tévesen, mert például a személyazonosságában téved a két személynek, és ezért nem L. A. kerül megjelölésre. Ebben az esetben azt kell mondanunk, hogy nem volt eredendően becsületsértési szándék, mivel az a konkrét potenciális elkövetési tárgy (L. A.) esetében nem következett volna be, viszont azzal, hogy L. Gy. került megjelölésre, az ő becsülete sérült. Véleményem szerint azonban ebben az esetben nem lehet szándékosnak minősíteni a cselekményt, mivel itt már releváns ténybeli tévedésről van szó, amelyet L. A. konstitutív erejű jellemzője indukált, egészen pontosan az, hogy a gyalázkodó kifejezés használata vele szemben nem fog bűncselekményt megalapozni. Ekkor tehát csak gondatlannak lehet minősíteni a cselekményt, amely akkor büntetendő, ha a törvény – jelen példánál a Csemegi-kódex – azt büntetni rendeli. Az itt kifejtett második feltételezés pedig a tág értelemben vett error in objectónak/personának feleltethető meg.

Ez a gondolatmenet egyúttal el is vezet bennünket oda, hogy az error in objecto/persona nem feltétlen minősül irreleváns tévedésnek. Ehhez a már említett Rose–Rosahl-esetet konstruálom át, és a Btk. alapján kívánom megoldani. Ebben az új esetben tételezzük fel, hogy Rose ugyan a felnőtt korú Schliebe-t kívánja megölni, akivel kapcsolatban a jogeset körülményei alapján a passzív alany személyes tulajdonságaival összefüggő súlyosabb minősítésre nem áll fenn ok, ennek ellenére Harnisch-t öli meg, aki itt legyen 13 éves, azonban benne távolról Schliebe-t fedezte fel Rose. A Btk. minősítési rendszerében az emberölés súlyosabban minősül, ha 14 éven aluli személy sérelmére követik el. Itt az életkora a passzív alanynak konstitutív erejű tény lesz, hiszen egyúttal ez a tulajdonsága egy súlyosabb minősítés alapjául is szolgál. Azonban Rose szándéka arra terjed ki, hogy egy felnőttkorút öljön meg, így sikerrel hivatkozhat tévedésére a passzív alany speciális tulajdonsága kapcsán, azaz a releváns ténytől megfosztva az esetet, azt kapjuk eredményül, hogy Rose-t nem lehet felelősségre vonni 14 éven aluli személy sérelmére elkövetett emberölésért, amely az emberölés súlyosabban minősülő esete. Ettől függetlenül a fentebb kifejtettekre figyelemmel továbbra is áll, hogy az eset minősíthető előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölésnek. A kor tekintetében viszont a tévedés releváns lesz, azaz, ha egyéb minősítő körülmények nem forognak fenn, akkor ez egyenesen azt jelentené, hogy csak alapeseti emberölés kerülne megállapításra, ami akár a büntetési tételkeretre nézve is jelentős változás. Előfordulhat egyébként az is, hogy in concreto a személytévedés során realizálódik egy olyan körülmény az elkövető tudatában, amely megalapozhat egy súlyosabb minősítést. Így például, ha az elkövető nem tudott arról a tényről, hogy akinek a megölésére megbízzák, hány éves, de a személytévedés során azt realizálja, hogy 14 éven aluli személyre lő, akkor természetesen a passzív alany életkorában való tévedésre nem hivatkozhat az elkövető, tehát a súlyosabb minősülés megalapozott.

Az error in objecto/persona elméleti variációi és azok megoldása

Fentiekből alapján az error in objecto/persona esetében is lehet releváns vagy irreleváns a tévedés, így a következőkben azokat a variációkat kívánom bemutatni, amelyek a tág értelemben vett error in objecto/persona esetében előfordulhatnak. A példákban (a 9. példa kivételével) A lesz az elkövető, B az a tárgy/személy, amelyen/akin a cselekményt kívánja A szándékosan realizálni, míg C az a tárgy/személy, amelyen/akin a cselekmény hatása ténylegesen realizálódik. A minősítés tekintetében a Btk.-t veszem alapul.

A ölési szándékkal B-t akarja lelőni, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. A körülmények, illetve B és C (mindketten felnőtt korú személyek) tulajdonságai szempontjából alapeseti emberölés kerülhet megállapításra külön-külön is. Ebben az esetben A szándékos emberölésért felel, az ölési szándékra, illetve a fent kifejtettekre figyelemmel.
A ölési szándékkal B-t akarja lelőni, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. B felnőtt korú személy, C azonban 13 éves, így amennyiben C ellen szándékolná elkövetni az ölési cselekményt, úgy minősített emberölésért kellene A-t felelősségre vonni. Ebben az esetben – amely fentebb szintén kifejtésre került – A-t alapeseti emberölésért kell felelősségre vonni, mivel releváns tévedés áll fenn a passzív alany életkorára vonatkozóan. (Egyúttal feltételezve, hogy a lövés pillanatában A nem mérte fel C életkorát, mert például sötét volt.)
A ölési szándékkal B-t akarja lelőni, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. B 13 éves, azaz A szándéka minősített emberölésre terjedt ki, viszont C felnőttkorú, azaz a 2. eset ellentétesen áll fenn. A tényleges sérelem C-n realizálódik, az ölési szándék adott volt, viszont in concreto mégsem a minősített eseti emberölés valósult meg objektíve. Így az eset helyes megoldása szerint alapeseti emberölésért felel A, azzal, hogy esetlegesen súlyosító körülményként lehet figyelembe venni azt, hogy egyébként minősített eseti emberölést kívánt megvalósítani. Az esetet egyébként jelen tanulmány következő alegységében más aspektusból is megközelítem az alkalmatlan kísérlettel kapcsolatban.
A egy színházban ölési szándékkal B-t akarja lelőni a színpad mögül, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. B a színdarab egyik felnőtt korú szereplője, C azonban egy élethű ember alakú báb, azaz dolog, és értéke meghaladja az ötvenezer forintot, egyúttal a rendező tulajdona. Az eset megítélése már bonyolultabb, ugyanis itt nem mindkét elkövetési tárgy személy. Ahogy a jogtudósok fenti érvelése alapján bemutattam, az 1. pontnál az error in objecto/persona tekintetében azért fogjuk szándékosnak minősíteni mindkettő esetben az emberölést, mert az ölési szándék vezérli az elkövetőt. Viszont itt azt látjuk, hogy a ténylegesen sértett elkövetési tárgynál ez nem mutatható ki, hiszen egy szándékos dologrongálásnál a szándék a vagyoni jog sértésére irányul. Tehát nem csak, hogy az elkövetési tárgyak minősége teljesen más, de a védett jogtárgyaké is. Míg az emberölésnél az emberi élet, addig rongálásnál a vagyoni jog lesz a jogi tárgy. Kérdés, hogy ekkor lehet-e szándékosnak minősíteni a rongálást. Véleményem szerint ebben az esetben a szándékosság megállapításához szükséges több tudati oldali tényező is hiányzik. Eleve a körülmények és tények tudása hiányos, hiszen az elkövető emberre kíván lőni, de egy vagyontárgyra lő ténylegesen; az eredmény lehetőségével sem számolhat, hiszen halált akar okozni, de kár következik be, amely merőben más eredmény. Az itt felsoroltak pedig elkerülhetetlen ismérvei a szándéknak. Azaz álláspontom szerint itt legfeljebb gondatlannak lehet minősíteni a rongálást, ami azonban nem bűncselekmény, mert gondatlan alakzata nem büntetendő. Mindezekből logikailag az a következtetés is levonható, hogy a szándékosság fenntarthatóságához a ténylegesen sértett elkövetési tárgy tekintetében a sértendő jogtárgyak bizonyos egyneműségére is szükség van, legalább a közvetett jogtárgyak szintjén, de általában a közvetlenekén is.²³
A egy színházban rongálási szándékkal B-t akarja meglőni a színpad mögül, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. B egy élethű ember alakú báb, azaz dolog, és értéke meghaladja az ötvenezer forintot, egyúttal a rendező tulajdona, C azonban a színdarab egyik felnőtt korú szereplője a próbán. Azaz a 4. eset ellentéte forog fenn. A szándék eredendően a vagyontárgy megrongálása, viszont a lövés élő személyen realizálódik, aki ebbe belehal. A szándékkal kapcsolatban 4. pontban kifejtettek miatt itt az ölésre nem terjedt ki, azaz hasonló oknál fogva szándékos emberölésnek elméletben nem minősíthető a cselekmény. Megítélésem szerint azonban a gondatlan emberölés megállapításának lehetősége fennállhat, amennyiben az elkövető a tőle elvárható figyelemmel vagy körültekintéssel eljárva számolhatott volna azzal, hogy a konkrét szituációban egy szereplő is lehet az a báb. Olyan esetben azonban, amikor a próba után már mindenki hazament, és az egyik szereplő visszaoson a színpadra gyakorolni, már nem feltétlen állapítható meg a gondatlanság sem. (A példa egyébként hasonlatos a vadászbalesetek esetében előálló azon helyzetre, amikor a vadász abban a hiszemben, hogy vadra céloz, a vadásztársát lövi meg a sötétben.)
A egy színházban ölési szándékkal B-t akarja lelőni a színpad mögül, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. B a színdarab egyik felnőtt korú szereplője, C azonban egy élethű ember alakú báb, azaz dolog, és értéke meghaladja az ötvenezer forintot, azonban A A 4. esethez hasonló lesz a megítélés, viszont tekintettel arra, hogy az elkövető a tulajdonos, így a saját tulajdontárgyának megrongálása esetén nem merül fel büntetőjogi felelőssége, mivel az számára nem idegen. Azaz ekkor a rongálás gondatlan alakzata sem merülhet fel, így nincs bűncselekmény.
A egy színházban rongálási szándékkal B-t akarja meglőni a színpad mögül, de C-t nézi B-nek, ezért C-re lő. B egy élethű ember alakú báb, azaz dolog, és értéke meghaladja az ötvenezer forintot, egyúttal A tulajdona, míg C a színdarab egyik felnőtt korú szereplője. Azaz a 6. eset ellentéte forog fenn. Itt a megítélés az 5. esethez lesz hasonló, az ott kifejtettek okán legfeljebb gondatlan emberölést lehet megállapítani.
A jogos védelmi helyzetben B-t akarja lelőni (aki éjjel fegyverrel akar C-re lőni), de C-t nézi B-nek (mivel egymás helyét cserélgeti B és C, miközben B már fegyverrel fenyegeti C-t azzal, hogy megöli), ezért az elkövető C-re lő tévedésből. A Btk. 22. § (1) bekezdés szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges; és tételezzük fel, hogy ebben a helyzetben B lelövése a jogos védelemhez megkívánt szükségesség feltételét kiállja. Azaz az elkövető jogos védelmi helyzetben kívánt cselekedni, tehát B lelövése büntetendő cselekménye elkövetésének tekintetében büntethetőséget kizáró ok, a jogos védelem állt volna fenn. Álláspontom szerint a szándékos emberölés már erre tekintettel is kizárható, így legfeljebb gondatlanságot lehetne megállapítani C lelövésével kapcsolatban, amely során vizsgálni kellene például az elkövetőtől elvárható figyelmet és körültekintést annak kapcsán, hogy összekeverheti abból a távolságból a személyeket. Megjegyzést igényel, hogy ezen esetkör nem lehet vélt jogos védelmi helyzet a tényállás alapján, mivel nem a jogos védelmi helyzet ismérveinek fennállását feltételezi tévesen az elkövető, hanem azok tudatában abban a személyben téved, akivel szemben a jogtalan támadás elhárításához szükséges cselekményt gyakorolnia kellene.
Bár nem szorosan az error in objecto/persona problematikájával kapcsolatos, de érdekességként meg kívánom említeni az ún. Dohna-Fall²⁴ esetkörét, amely a közvetett tettesség kérdését veti fel az error in objecto/persona speciális esetében, amelyet tanácsos lehet „manipulált” error in objecto/personának nevezni. Ennek szemléltetésére nézzük a következő esetet, amelyben A-t azzal bízza meg anyagi juttatás fejében az esetben egyébként jelentőséggel nem bíró X, hogy egy zártkörű estélyen ölje meg B-t, akinek csak a nevét közli, mivel az estélyen mindenki névtáblát fog kapni. Erről C tudomást szerez, aki D-t kívánná megölni, B testvérét. C-nek sikerül rávennie B-t, hogy végül ne menjen el az estélyre, hanem érje el, hogy testvérével, D-vel cseréljenek helyet. A bejelentkezésnél D megkapja B névtábláját, miután A az estélyen azonosítja a névtáblát egészen a lépcsőházig követi D-t, ahol végez vele, valójában A azonban B-t akarta megölni. Önmagában a példa hasonló az 1. esethez, mert a körülmények alapján B és D tekintetében az ölési szándék megvan, továbbá itt az egyes súlyosabban minősülő emberölés megalapozásához szükséges feltételek is fennállnak, így az előre kiterveltség és a nyereségvágy is valószínűleg megállapítható lenne, akár az eredeti forgatókönyv szerint történnek a dolgok, akár ahogyan ténylegesen történnek, azaz a tévedés irreleváns. Nyilvánvalóan annak sincs jelentősége, hogy mi idézte elő a személytévedést, jelen helyzetben ezt C mesterkedése okozta, bár az is szükséges volt, hogy B és D belemenjen ebbe. Az eset érdekességét – kiváltképpen a németajkú jogirodalomban – egyébként az adta, hogy C-nek meg lehetne-e állapítani büntetőjogi felelősségét, így például közvetett tettesként. Részletes elemzésbe nem bocsátkozva, hazai jogunkban C büntetőjogi felelősségre vonása valószínűleg nem lehetséges.

Az alkalmatlan kísérlet és a tévedés összefüggése error in objecto/persona esetében

Bár nem szorosan az error in objecto/persona esetköréhez, inkább általában a tévedéshez tartozik ezen problematika, de a fent szemléltetett esetek és a konstitutív erejű tények kiválasztása szempontjából röviden felvetném ezt az elméleti összefüggést az alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérlettel kapcsolatban. Az alkalmatlan kísérlet végeredményben fordított tévedést feltételez, mivel az elkövető azzal a ténnyel nincs tisztában, hogy a tárgy, eszköz vagy mód alkalmatlan a bűncselekmény befejezéséhez. Ez a tévedés körében ott válik nyilvánvalóan leghangsúlyosabbá, ahol a tévedés konstitutív erejű tényre vonatkozik.

A 2. esetben az elkövető ölési szándékkal a felnőtt korú B-t akarta lelőni, de a 13 éves C-t nézte B-nek, és abban a tudatban lőtt, hogy egy felnőttet fog megölni. Ez esetben a kor konstitutív erejű tény, így az abban történő menthető tévedés esetén nem minősített emberölésért, hanem alapeseti emberölésért kell felelősségre vonni az elkövetőt, már amennyiben más minősítő körülmény nem merül fel. Azaz látható, hogy amennyiben egy releváns tényben téved az elkövető, amelyről az elkövetéskor nem tudott, úgy ez a minősített esetért való felelősségre vonást ki fogja zárni.

Mi történik azonban ennek fordítottja esetében, hasonlóan a 3. esethez? Ott éppen a minősített eseti emberölést kívánja megvalósítani az elkövető, mivel a 13 éves személyt kívánja megölni, de helyette a felnőtt korú személyt öli meg. Ekkor az általános nézet szerint csak alapeseti emberölésért kerül felelősségre vonásra az elkövető, mivel objektíve egyébként nem minősített eseti emberölést követett el, függetlenül attól, hogy azt szándékozott. Viszont itt felmerülhet az az értelmezés is az előzőek alapján, hogy emberölés minősített esete alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérletéről legyen szó. Ugyanis itt épp a tévedés fordítottja áll fenn, mivel eredendően a 13 éves személyt akarta az elkövető megölni, a kor pedig releváns körülménynek minősül az eset megítélése szempontjából. Azaz a szándékosan elkövetett bűncselekmény minősítése szempontjából olyan releváns tény fennálltát feltételezte az elkövető, amely egyébként az elkövetési tárgy kapcsán nem állt fenn. Mindebből az a következtetés is levonható, hogy a fordított tévedés akkor alapozhatja meg elméleti szinten valamely bűncselekmény alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérletét, ha olyan tény téves tudatában követi el az elkövető a bűncselekményt, amely tény fennállta esetében relevánsnak minősülne. Elméletben tehát felvethető, hogy utóbbi esetet minősített emberölés alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérletének tekintsük, noha a jogintézmény máig a kísérlet tanának legproblematikusabb része és az újabb bírói gyakorlat egyszerűbb megítélésű esetekben is lényegében az alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérlet létjogosultságával helyezkedik szembe.²⁵ E tendencia azonban dogmatikai szempontból nem pártolandó, mivel a jogalkotó által is rögzített jogintézmény kiüresítése felé hajlik.²⁶

Összegzés

Tanulmányomban az error in objecto és az error in persona egymáshoz való viszonyával kapcsolatban arra jutottam, hogy a tévedés e két nevesített esetének viszonya az elkövetési tárgy definiálásának függvénye, tehát az a nézet, amely az elkövetési tárgy fogalma alá sorolja mind a személyeket, mind a dolgokat, annak egyúttal az error in objectót tanácsos az error in persona genus proximumaként értelmezni, nem pedig két, egymás mellett álló esetkörként.

Az error in objecto/persona fogalmi meghatározásába tág értelemben beleértem azon eseteket is, amikor az elkövetési magatartás, az elkövetési tárgy és/vagy az elkövető büntetőjogi értelemben véve csak potenciális. Ebben a konstellációban kerültek elemzésre a nevesített esetek néhány régebbi ügy történeti tényállásán át, majd a relevanciavizsgálat során bemutattam, hogy mikor merülhet fel ezen esetek kapcsán releváns tévedés.

Mindezek után felállítottam egy elméleti variációalkotást az error in objecto/persona egyes kimeneteleire és azok megoldásaira, végül felvetettem az alkalmatlan kísérlet elvi lehetőségét, amikor az elkövető olyan tény téves tudatában követi el a bűncselekményt, amely tény fennállta esetében relevánsnak minősülne.

Gubis Philip, PhD-hallgató, ELTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszék

Az elkövetési tárgyban való tévedés a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények körében

Szerző(k): Gubis Philip

Bevezetés

Ritka az olyan büntetőjog általános részi jogintézmény, amelynek gyakorlati bizonyítása jelentős nehézségekbe ütközhet, ugyanakkor fennállása kizárhatja a büntetőjogi felelősséget. .A tévedés esetében ugyanakkor az elkövető tudattartalmát kell visszamenőlegesen vizsgálni, arra az időpontra, amikor a büntetendő cselekményt elkövette. Ahogyan a Gellér Balázs – Ambrus István szerzőpáros definiálja a jogintézményt: „[A] tévedés az elkövető tudatában valónak és valótlannak a felcserélése, amelynek következtében a tévedésben lévő elkövető nem olyan magatartást tanúsít, mint amilyet a valóság ismeretében tanúsítana.”¹

A tanulmányban röviden áttekintem a büntetőjogi tévedés csoportjait, majd a ténybeli tévedés mibenlétével és relevanciájával foglalkozom. Ezt követően hosszabban tárgyalom a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények kapcsán az elkövetési tárgyban való tévedést, ahol többek között arra is kitérek, hogy a jogi minősítés és az elkövetési tárgy tényszerűsége között milyen összefüggés lelhető fel, és ennek milyen hatása lehet az elkövető tudattartalmának alakulására. Végül felvetem az ilyen bűncselekmények kapcsán a társadalomra veszélyességben való tévedés elméleti lehetőségét is.

A tévedés fajai és szabályozástörténete

A büntetőjogi tévedés kapcsán korábbi jogirodalmunk a ténybeli tévedés (ignorantia facti) és a jogi tévedés (ignorantia juris) között tett különbséget, amelyek közül az utóbbit tisztán a büntetőjogi szabályok nem tudására értették, így hivatkozása nem zárhatta ki a büntetőjogi felelősséget.² Ezen a felosztáson módosított a társadalomra veszélyesség fogalmának törvényi bevezetése, és ezzel összefüggésben került be jogrendszerünkbe a társadalomra veszélyességben való tévedés intézménye a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény (továbbiakban: Btá.) által. Utóbbi a cselekmény jogellenességének, veszélyességének és erkölcsellenességének konjunktív fel nem ismerése esetén értékelhetővé teszi a tévedést, ha az alapos okból eredt.³ A társadalomra veszélyességben való tévedést jelen téma szempontjából csak érintőlegesen teszem vizsgálat tárgyává.

A ténybeli tévedés vagy másként ténytévedés esetkörét már a Csemegi-kódex⁴ 82. §-a is szabályozta, amely szerint „Nem számithatók be a bűntettnek vagy a vétségnek tényálladékához tartozó, vagy annak sulyosabb beszámitását okozó ténykörülmények, ha az elkövető, a cselekmény elkövetésekor, azokról nem birt tudomással.” Emellett kitért a gondatlanságból elkövetett cselekményekre, amelyekre a büntethetőség (a korban szokásos terminológiai besorolás szerint beszámítás) kizárása akkor állt fenn, ha az érintett körülmények nem tudása már önmagában nem képezett gondatlanságot.⁵ A ténytévedéssel kapcsolatban későbbi törvényhozásaink sem mutattak kardinális eltéréséket, így a hatályos Btk. a ténybeli tévedéssel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.⁶ Amennyiben pedig a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli, úgy nem zárja ki a büntethetőséget a tévedés, ha azt gondatlanság okozza.⁷

A ténybeli tévedés alkalmazása és a relevancia vizsgálata

A ténytévedéseket tovább bonthatjuk lényeges (vagy más néven releváns), továbbá lényegtelen (másként irreleváns) tévedésekre. A tényvizsgálat szempontjából az ún. konstitutív erejű tényeket kell megkeresnünk – ahogyan Földvári József fogalmazta meg –, amelyeknek a tényállás megvalósulása szempontjából van szerepe, azaz a törvényhozó e tényeket alap- vagy minősítő körülményként értékeli.⁸ Angyal Pál a tényálladékhoz tartozó tévedések kapcsán elhatárolta az általános és különös körülményeket. Általánosnak a törvény általános rendelkezéseivel (például a szándékossággal) kapcsolatos tévedést tekintette; míg különösön a törvény különös részi tényállására (például az életkor bizonyos bűncselekményeknél) vonatkozó tévedést értette.⁹

Manapság mindezt úgy érdemes megfogalmazni, hogy az elkövető tudatának a bűncselekmény tényállásának tárgyi oldali ismérveit kell átfognia a tévedéshez, és nyilvánvalóan ez a tévedés nemcsak általános részi, hanem különös részi rendelkezésre is vonatkozhat. Mint azt a bírói gyakorlat kifejti: „[A] szándékos bűnösség megállapításának feltétele, hogy az elkövető tudata átfogja a bűncselekmény tárgyának és tárgyi oldalának lényeges ismérveit. Ha ezek tekintetében az elkövető tévedésben van – függetlenül attól, hogy más ejtette-e tévedésbe, vagy pedig a körülmények gondos figyelembevételének az elmulasztása folytán nem ismeri fel a valóságnak megfelelően a tényeket – a tévedésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, és a szándékos bűncselekmény megállapítása szóba sem kerülhet.”¹⁰

Releváns vagy konstitutív tények lehetnek azok, amelyek példának okán passzív alanyra, elkövetési tárgyra, elkövetési magatartásra, okozatiságra vonatkoznak.¹¹ Természetesen nem csupán a Btk.-ban meghatározott tényállás irányadó a szóba jövő releváns tévedésre, hanem a kerettényállást kitöltő szabályok vagy adott esetben más jogági – így adójogi, magánjogi – rendelkezések kapcsán is alakulhatnak ki tévedések, amelyek a büntetőjogi felelősségre kihatnak.¹² További nehézség a konstitutív erejű tények feltérképezése során, hogy olykor a tényállással kapcsolatban csak közvetett összefüggésben lévő okban való tévedés is lehet konstitutív.¹³ Jó példa lehet erre, amikor az elkövető kicseréli a haragosa gyógyszerét olyan készítményre, amellyel a halálát idézi elő.

Az emberölés¹⁴ tényállása nem igazítja el az elkövetőt, hogy egyébként milyen tévedések jöhetnek szóba az ölés kapcsán, arról nem is szólva, hogy a nyitott törvényi tényállású deliktumok esetében ez a probléma kumuláltan jelentkezik. Így látható, hogy a tényálláson kívüli tények között is fellelhetők konstitutív erejű tények. A fogalmi tisztázás érdekében megjegyzem, hogy a konstitutív erejű tényben tévedés alapozza meg a büntethetőség kizárását, így az irreleváns ténytévedés – mint például a közönséges személytévedés – nem szolgálhat alapul a bűnösség kizárására.

A büntetőjogi szempontú értékelés logikai folyamata tehát az, hogy az adott tényállásban meg kell keresni azon konstitutív tényeket, amelyek kapcsán az elkövető tévedésben volt, majd ezen tényektől meg kell fosztani a tényállást, és végül ami megmaradt a történeti tényállásból, azt kell vizsgálni. Tehát a bírónak úgy kell értelmezni a konstitutív tényben való tévedést, mint ha az érintett tény az elkövetéskor nem is állt volna fent.¹⁵

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési tárgyával kapcsolatos ténybeli tévedés

Gyakran előfordulhat egészséget veszélyeztető bűncselekmények esetében, hogy a terhelt nem egészen van tisztában azzal, milyen anyaggal vagy kémiai folyadékkal kapcsolatban követi el a cselekményt. E körben felmerülhet az a védekezés, hogy ténybeli tévedésben volt az elkövetési tárggyal kapcsolatban az elkövető, ezért abban a hiszemben követte el az adott cselekményt, hogy az elkövetési tárgy adott esetben kábítószer-prekurzor vagy új pszichoaktív anyag, nem pedig kábítószer. Ennek pedig, mint látjuk majd, igen nagy gyakorlati jelentősége van, elég csak a büntetési tételekre gondolni.

Eset1

Egy többek között kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben a védő hasonló következtetéseket és hivatkozásokat jelölt meg az elsőfokú bíróság ítéletével kapcsolatban. A védő álláspontja szerint az első fokon eljáró bíróság elismerte, hogy az elsőrendű vádlottnál az új pszichoaktív anyagból készterméket, míg a kábítószernek minősülő anyagból csupán alapanyagot foglaltak le. Tehát a kábítószer esetében csak alapanyagról beszélünk, az nem tekinthető fogyasztásra alkalmas készterméknek, ezen anyag nem kábítószer, hanem kábítószer-prekurzor. Ezt alátámasztandó, az orvos szakértő tárgyalási nyilatkozatára is utalt a védő, miszerint a lefoglalt anyagok önmagukban még nem fogyaszthatók, azok csak további kémiai eljárással tehetők fogyaszthatóvá, és azokhoz további anyagokat kell adagolni; vagy acetonban, alkoholban kell áztatni. Ekképpen vitatta az elsőfokú bíróság ítéletét a tekintetben, hogy nem is vizsgálta azt, hogy a lefoglalt anyagok kábítószer-prekurzornak minősülnek-e. Másrészt álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által rögzített kifejezésből, hogy a vádlottnak „az volt a szándéka”, hogy új pszichoaktív anyagot vagy kábítószert értékesítsen, büntetőjogi értelemben azt a következtetést lehet levonni, hogy az még nem történt meg, ezért egy jövőbeli szándékot, előkészületet lehet megállapítani, és nem befejezett alakzatot.¹⁶

A ténybeli tévedésre hivatkozás alapjaként azt jelölte meg a védő, hogy az elsőrendű vádlott vallomásaiból egyértelműen kitűnik: abban a tudatban rendelt az internetről különböző szereket, hogy azok megrendelése, illetve elfogyasztása nem ütközik jogszabályba. Az internetes oldalon azonban nem részletezték, hogy az adott szerek milyen hatóanyagot tartalmaznak, tehát az elsőrendű vádlott tudatában csak annyi jelent meg, hogy teljesen legális forrásból vásárol legális anyagokat, így nem is lehetett bűncselekmény elkövetésére irányuló szándéka, hiszen a tudattartalma nem terjedt ki arra, hogy ezen anyagok vásárlásával vagy tartásával bűncselekményt követ el. Ezt külön megerősítheti az is, hogy még az állítólagos vevőjének is azt állította az általa árult anyagról, hogy az nem minősül illegálisnak. Mindezek alapján a védő szerint a Btk. 20. § (1) bekezdés alkalmazható, így a ténybeli tévedés kizárja az elsőrendű vádlott büntethetőségét. Ennek alátámasztására hivatkozott a Kúria Bfv.764/2018/8. számú határozatában foglaltakra, amelyben a vádlottat felmentették tévedés alapján, mert tudata nem fogta át, hogy az általa tartott lőfegyverek engedélykötelesek.¹⁷

A Fővárosi Ítélőtábla ezt az érvelést – miszerint elsőrendű vádlottnak nem volt tudomása az anyagok tartalmáról, alkotórészeiről és abban a hiszemben vásárolt, hogy legális anyagokat vesz legális forrásból –, nem fogadta el, mivel ténybeli tévedésről akkor beszélhetünk, ha az elkövető a tényállás tárgyát, tárgyi oldalát tekintve van tévedésben és akkor releváns, ha az objektív tényállási elemeket megtestesítő ténnyel kapcsolatos, például az elkövetési tárgyra vonatkozik. Az ítélőtábla szerint a hivatkozott kúriai döntés alapja nem azonos az ügy tényállásával,¹⁸ és a törvényszék helyesen utalt arra, hogy az elkövetési tárgy legalitását nem az adja meg, hogy interneten megrendelhető-e vagy hogy a forgalmazó internetes oldal annak beszerzéséről mit állít. Mindezek alapján az ítélőtábla azt a következtetést vonta le, hogy nem állapítható meg a terhelt ténybeli tévedése, mert ő bódító/tudatmódosító szerek értékesítése céljából szerezte be ezeket az anyagokat, és annak is tudatában volt, hogy ez erkölcsileg és jogilag elítélendő. Emellett a szerek, anyagok aktuális besorolása egy jogi értékelés eredménye; elsőrendű vádlott szándékos magatartásán nem változtat, hogy nem tudott arról, az adott időpontban a szer melyik listán szerepelt (amely azt is meghatározza, hogy kábítószernek vagy éppen új pszichoaktív anyagnak minősül), hiszen azzal tisztában volt, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szerekről van szó, kifejezetten ilyen szerként és ilyen okból szerezte azokat be; és akiknek értékesítette, azok is ilyen hatású szert kerestek, ezért vásároltak tőle.

A döntés indokolása – miszerint az elkövetési tárgy legalitását nem az adja meg, hogy interneten megrendelhető-e, vagy hogy a forgalmazó internetes oldala mit állít; továbbá azzal tisztában kellett lennie az elkövetőnek, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szereket szerez be – véleményem szerint vitatható.

A ténybeli tévedés relevanciájának vizsgálatánál az igaz, hogy az elkövetőnek nem a jogi minősítésre kell alapvetően figyelemmel lennie, hanem azokra az életbeli jelenségekre és konkrét életviszonyokra, amelyeket az elkövető tudattartalmának át kell fognia ahhoz, hogy helyesen tudja értékelni az adott szituációt. Tipikus példa erre, hogy a bántalmazott rendőr tekintetében az elkövetőnek nem azzal kell tisztában lennie, hogy az általa bántalmazott személy hivatalos személynek minősül-e (azaz, hogy mi a rendőr jogi minősítése), hanem azzal, hogy a sértett rendőr.¹⁹ A tényekkel kapcsolatos tudott és érzékelt információkat összhatásában értékeli a tudat, így alakul ki végül az a tudatállapot, amellyel az elkövető az elkövetés idején bír. Ezen információk megszerzésére azonban nincsenek írott szabályok, így az imént felhozott példánál a rendőri minőségre utal, hogy a rendőr a közfelfogás szerinti megkülönböztető ruhát visel, vagy az, hogy a jelvényét felmutatja. In concreto azonban nem érzékelhető információk is kialakíthatják ezt a felismerést, például a terhelt megismeri a civil ruhában lévő személyt, akiről egyébként korábbi ismeretségénél fogva tudja, hogy rendőr, és ebben a tudatban követi el sérelmére a bűncselekményt. Tehát az adott körülmény objektív ismérveit kell az elkövető tudattartalmának és szándékosságának – vagy adott esetben gondatlanságának – átfognia az elkövetéskor.

Ahogy már említettem – és ahogy a jogirodalom is általában fogalmaz –, a tényállási elem ismereténél nem a jogi minősítést és nem is a terminológiát kell ismerni. Azonban ez korántsem értelmezhető úgy, hogy a jogi minősítés ismerete (azaz az a többlet, amit konkrétan el sem vártunk az elkövetőtől) az adott tényállási elem tényszerű fennálltának ismeretét ne közvetíthetné az elkövető tudatába. Az előző példát folytatva, hogyan kell megítélni egy olyan esetet, ha a rendőr annyit mond magáról, hogy ő hivatalos személy, de egyébként erre semmi jel nem utal, és így bántalmazza őt az az elkövető, aki egyébként tisztában van azzal, hogy a hivatalos személy sérelmére elkövetett cselekménynek a társadalomra veszélyessége súlyosabb, mint ha egy átlagember sérelmére követné el?

Valójában itt az történik, hogy a tényállási elemek ismerete – és ezáltal a cselekmény jogalkotó által meghatározott absztrakt társadalomra veszélyességének tudata – úgy alakul ki az elkövetőben, hogy az előzetes jogi minősítés információja közvetíti azokat. Itt érhető egyébként tetten az, hogy a ténybeli tévedés és a jogi tévedés szoros összefüggésben vannak egymással, lényegét tekintve össze is folyhatnak, amivel már régi jogtudósaink is foglalkoztak. Így például Angyal Pál is utalt arra, hogy a büntetőjogi szabály nem ismerete lényegileg a cselekmény és jogszabály közötti viszony tárgyában fennforgó tudatlanság (Subsumptionsirrtum), amelyet ténybeli tévedésként kell kezelni.²⁰ Idevágó Elek Balázs álláspontja is, amely szerint „[a] lényeges ténybeli tévedés a társadalomra veszélyesség tudatát is befolyásolhatja, mert az elkövető a ténybeli tévedés következtében az egész cselekmény jellegét tévesen értékeli”²¹ . Megjegyzem, hogy ez a megállapítás a cselekmény társadalomra veszélyességének helytelen értékelését a ténybeli tévedés oldaláról fogja meg, azonban – vice versa – ez nem zárja ki, hogy adott esetben az elkövető a jogi minősítés oldaláról megközelítve értékeli helytelenül a tényállásban szabályozott tény fennálltát.

A fenntebb leírt esetben az ítélőtábla szerint azzal kell az ilyen jellegű bűncselekmények esetén az elkövetőnek tisztában lennie, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szereket szerez be. Ez az értelmezés azonban teljesen blankettárissá teszi és túláltalánosítja az elkövető terhére azt, hogy adott esetben milyen elvárható tudattartalma lehet a beszerzett anyag kapcsán. Egyrészt a közgondolkodás az egészséget károsító bódító/tudatmódosító anyagok absztrakt halmazába beleérthet olyan anyagokat is (például legális vágyfokozók), amelyek egyébként alapvetően nem is alapozzák meg egészséget veszélyeztető bűncselekmény elkövetését.²² Másrészt az egészséget károsító bódító/tudatmódosító anyagokkal kapcsolatos bűncselekményeket igen széles skálán értékeli a büntetőjog, amely nem egyszer kihat a büntetőjogi minősítés által a büntetési tételkeretre is, így merőben más szankcióval számolhat az elkövető, ha az elkövetés tárgya kábítószer, kábítószer előállításához szükséges anyag, kábítószer-prekurzor, új pszichoaktív anyag vagy éppen teljesítményfokozó szer.²³ Ilyen jellegű tényállási elemek (jelen esetben elkövetési tárgyak) esetében a tényállási elem megnevezése által sugallt absztrakt társadalomra veszélyesség sokkal inkább tudatosul az elkövető tudatában, mint az, hogy az egyébként jogilag minősített elkövetési tárgy alá milyen bonyolult nevű kémiai vegyületek tartoznak a háttérjogszabályok alapján. A fentebb hozott példához visszakapcsolva, a hivatalos személy jogi fogalma alá rendelt rendőr vagy bíró még olyan közgondolkodásbeli kategóriák, amelyek felismerésére az átlagember ismereteinek szintjén reális lehetőség van. Viszont a kábítószer jogi fogalma alá rendelt acetorfin vagy acetil-alfa-metilfentanil az átlagember számára semmitmondó kémiai vegyületek, azok azonosítása megjelenésük alapján is csak komoly szakértői eljárással lehetséges. Ilyen esetben tehát az elkövető éppen fordított módon juthat el általában a tényállási elem fennforgása esetében az absztrakt társadalomra veszélyesség felméréshez. Azaz nem igazán életbeli jelenségek fogják kialakítani az elkövetési tárgyról az elkövető ismeretét, a fajtáról, összetételről tudomása általában nincs is az elkövetőnek, hanem általában arra terjed ki az ismerete, hogy milyen jogi minősítésű az anyag és ennek tudatában követi el az adott bűncselekményt. Az viszont szintén fontos kérdés, hogy az elkövetési tárggyal kapcsolatos jogi minősítést milyen körülmények alakítják az elkövető elméjében, így az ilyen jellegű deliktumok esetében nagyon alapos vizsgálatot igényel a releváns ténybeli tévedés fennállta.

Ezen gondolatmenetet elfogadva azt mondhatjuk, hogy mivel a jogi minősítés közvetíti a tényállási elem fennálltát, a jogi minősítés kialakulására vonatkozó körülményeket a ténybeli tévedés sémáján kell megvizsgálni. Azaz, hogy például milyen körülmények voltak, amelyek kialakították az elkövetőben azt a tudatot, hogy a bűncselekményének elkövetési tárgya kábítószer, kábítószer-prekurzor vagy új pszichoaktív anyag.

Túlmutatva azon, hogy a fenti döntés esetében a kereskedés miatt egyébként pönalizált lesz az elkövető magatartása, nem állítható evidenciajelleggel annak közömbössége, hogy az internetes weboldal mit állít a beszerzendő anyagról, hiszen egy internetes rendelés esetében az ott közzétett információkból tud az elkövető tájékozódni. Ha az adott weboldalon nincs fenn az adott anyag kémiai megnevezése, hatóanyaga, összetétele, viszont az eladó például egy fantázianévvel és az anyag fogyasztásának várható hatásai mellett utal arra, hogy az anyag egyébként új pszichoaktív anyag, nem pedig kábítószer, akkor az elkövetőnek honnan kellene tudnia ebben az esetben, hogy nem új pszichoaktív anyagot rendel. Ugyanígy, ha egy anyagról az elkövetőnek annyit mondanak, hogy az egy „új fajta tiltott teljesítményfokozó” vagy „ez nem olyan kemény, mint a kábítószer, ez csak pszichoaktív anyag”, akkor ilyen esetekben a beszerző tudatában a jogi minősítés körbeírása által egy olyan kép alakul ki a cselekményről, hogy az nem olyan súlyos, mint valamely kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény és ezzel következtet az absztrakt társadalomra veszélyességének csekélyebb voltára. Az az érvelés, hogy az elkövetőnek tisztában kellett azzal lennie, hogy egészséget károsító bódító/tudatmódosító szereket szerez be, önmagában nem alapos, hiszen azt láthatjuk, hogy amennyiben eljut az elkövető a jogi minősítés ismeretéhez, ez kategória szintjén is limitálja azt a szándékot, hogy milyen cselekményt akar elkövetni. Akinek a körülményekből az a tudomása alakul ki az anyagról, hogy az új pszichoaktív anyag és nem kábítószer, arról nem állítható kétséget kizáróan az, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetését kívánta vagy abba belenyugodott. Amennyiben ezt elfogadnánk, úgy teljes mértékben kiiktatnánk a tévedés jogintézményét.

Nyilvánvalóan a forgalmazói típusú elkövetési magatartásoknál is komoly jelentősége van az elkövetési tárgy jogi minősítésének, de egyes fogyasztói cselekményeknél egyenesen választóvonal a bűncselekmény és nem bűncselekmény között, hiszen például az új pszichoaktív anyaggal való visszaélés²⁴ esetében a fogyasztók szankcionálásának elkerülése történt meg a Btk.-ban, ugyanis a megszerzés vagy tartás csak csekély mennyiség felett értékelhető büntetőjogi szempontból.

Eset2

Egy másik, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla megerősítette az első fokon eljárt bíróság következtetését azzal kapcsolatban, hogy az ügy első- és harmadrendű vádlottja ténybeli tévedésben volt a csempészett anyag mibenlétét illetően. Az érintett vádlottak ugyanis abban a hiszemben jártak el, hogy ezen alkalommal a harmadrendű vádlott által csempészett anyag nem kábítószer, hanem egy olyan kémiai folyadék, amelyből utóbb másodrendű vádlott kábítószert tud előállítani. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban a vádlottak által előterjesztett védekezést elfogadta és ennek megfelelő indokát is adta, hogy a harmadrendű vádlott következetes vallomásából 10 000 USD volt díjazása, míg a második alkalommal ennél jóval kisebb összegért, 3000 USD-ért vállalta a csempészést.²⁵ Látható tehát, hogy adott esetben milyen mellékes körülmények – így jelen esetben a csempészés díja – járultak hozzá és alakították az anyaggal kapcsolatos tudatállapotot az elkövetőknél, amit a bíróság is elfogadott védekezésként és amely a minősítésre is kihatott.

A bűnösség tekintetében a szakirodalom az efféle bűncselekményeknél – figyelemmel arra, hogy e bűncselekményeknek általában csak a szándékos változata büntetendő –, azt hangsúlyozza, hogy az elkövető tudatának arra kell kiterjednie, hogy az elkövetési tárgy kábítószer vagy akár más, kábító hatású anyag is lehet.²⁶ Utóbbi kitétel azonban nem jelenti azt, hogy az elkövetőnek feltétlenül tudnia kellene arról, hogy az elkövetési tárgy kábítószer. Ellenkezőleg, ez az egyenes és eshetőleges szándék elkülönítését célozza, így a bűnösség vizsgálatát nem vitás, hogy különös finomhangolással kell elvégezni. Ugyanis a fentebbi okfejtést figyelembe véve, akár a jogi minősítés közvetíti az elkövetőnek az elkövetési tárggyal kapcsolatos tudatát, akár más tényszerű körülmény vagy információ, ismeretanyag, azt szükséges felmérni, hogy az előzetes tájékozódását és információit tekintve szándékos vagy gondatlan volt-e az elkövető.

Kiváltképpen az eshetőleges szándék és tudatos gondatlanság elhatárolása lehet a legproblematikusabb mezsgyéje ennek a vizsgálatnak, hiszen ha az elkövető anyaggal kapcsolatos információi alapján alaptalan a bizakodása, hogy az nem kábítószer, akkor nyilvánvalóan a felelősségét meg kell állapítani, azonban ha a bizakodás képességei és lehetőségeihez mérten téves megítélése okán inkább könnyelmű, akkor a tudatos gondatlanságba átlépve már nem állapítható meg a felelőssége.

Ugyanezen alapon szintén vitathatónak tartom egy kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a törvényszék elvi érvelését, amelyet egyébiránt megerősített az ítélőtábla is.

Eset3

A vádlottak arra hivatkoztak, hogy nem kívántak bűncselekményt elkövetni, az anyagot internetes oldalról rendelték abban a tudatban, hogy nem kábítószer. Elsőrendű vádlott állítása szerint folyamatosan nyomon követte a jogszabályváltozásokat, figyelve, hogy mely szer került tiltólistára és így olyan anyagot vásárolt, ami legális volt. A törvényszék rámutatott, hogy sem az első-, sem a másodrendű vádlott nem győződött meg arról, hogy az általa beszerzett anyag valójában mit tartalmaz, annak mi az összetétele. A beszerzéskor még abban sem lehettek biztosak, hogy az anyag kábítószer hatású, bár erről a fogyasztók részéről később már lehettek visszajelzéseik. Mindebből az is következik a törvényszék érvelése szerint, hogy a beszerzett és továbbértékesített anyag valódi összetételét megállapítani nem tudták, így alappal nem is bízhattak abban, hogy az nem kábítószer. Nem kell ugyanis az elkövetőnek tisztában lenni a konkrét fajtával, összetétellel, elegendő arra kiterjedni az eshetőleges szándéknak, hogy az lehet bármilyen fajtájú, tisztaságú kábítószer. Jelen esetben pedig a vádlottak tudata átfogta, hogy az általuk vásárolt anyag akár kábítószer is lehet, így annak vásárlásával, tárolásával, továbbértékesítésével bűncselekményt követtek el.²⁷

Függetlenül attól, hogy egyébként az elkövetéskor már kábítószernek minősült a beszerzett anyag vagy sem, ha az anyaggal kapcsolatos információk és körülmények alapján az fogja át az elkövető tudatát, hogy nem kábítószernek minősül az anyag (ahogyan a fent leírt esetben a vádlott folyamatosan követte a jogszabályváltozást és csak legálisan beszerezhető anyagokat rendelt, továbbá feltételezve, hogy például az anyag pontos megnevezését egyébként nem ismertették), ezen túl nem várható az el, hogy meggyőződjön a pontos összetételről. Itt tehát az „akár kábítószer is lehet” kitétel elvárása szintén generális értelmezésű az elkövető hátrányára, mert a körülményekből legfeljebb tudatos gondatlanság következik. Ebből a logikából, ha valaki legálisnak feltüntetett anyagot kívánna az interneten beszerezni, lényegében az következne, hogy számolnia kell azzal, hogy az akár kábítószer is lehet. Ez a fajta értelmezés a tévedés jogintézményét figyelembe véve módfelett problematikus lehet.

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési tárgyával kapcsolatos társadalomra veszélyességben való tévedés elméleti felvetése

Jelen tanulmány az elkövetési tárggyal kapcsolatos ténybeli tévedést vizsgálta. Azonban röviden érdemes foglalkozni a körbejárt kérdéskör szempontjából a társadalomra veszélyességben való tévedéssel és annak esetleges hivatkozhatóságával is.

Hazai jogunkban a jogtévedés – a döntően igaz és a közgondolkodásban ismert „a jog nem tudása senkit nem mentesít” elvvel szemben kivételesen, szűk korlátokon belül – a társadalomra veszélyességben való tévedés intézményén belül, az abba való becsatornázásával válik értékelhetővé. Az elkövető által történő sikeres hivatkozhatóságához a jogellenesség fel nem ismerése mellett a veszélyesség és az erkölcsellenesség fel nem ismerése is szükséges.

A jogtévedést tehát a Btk. expressis verbis nem értékeli, hanem azt a társadalomra veszélyességben való tévedés intézményesítésével fejezi ki²⁸ , így látszik, hogy a jogtévedés és társadalomra veszélyességben való tévedés összefügg, de nem ugyanaz.²⁹

Mikor lehetne elméletben elképzelni azt, hogy egy ilyen ügyben sikerrel hivatkozzon az elkövető ezen tévedésnemre? Ha a „iuris ignorantia, non excusat” elvet nézzük önmagában, akkor az elkövetőnek nyilvánvalóan minden jogszabályt ismernie kell elméletileg az elkövetés pillanatában. Mindazonáltal a jogirodalom és a joggyakorlat is azon állásponton van, hogy adott esetben bonyolult háttérjogszabályok, főleg azok gyors változása esetében, a jogilag túlszabályozott környezetben nem várható el korlátlanul az állampolgároktól a jog ismerete.

A joggyakorlatban eklatáns példa volt erre a természetkárosítás bűncselekményével kapcsolatos következő eset.

Eset4

A terhelt által elkövetett cselekmény a határ átlépéséhez kapcsolódó, általánosan ismert vagy a hatósági tájékoztatások alapján könnyen megismerhető jogi előírásoknál nehezebben felkutatható, megismerhető tilalmat sértett. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a védett, fokozottan védett vagy nemzetközi szerződések oltalma alá tartozó növény- és állatfajok bonyolultan szabályozott, terjedelmes listájának felkutatása és megismerése bizonyos szakértelmet, több tekintetben jogi szaktudást feltételez, a vonatkozó jogszabályok és nemzetközi jogi aktusok keresése és egybevetése nem egyszerű, a tilalmi listák időről-időre változnak. A terhelt a körülmények alapján nem készült fel a dísztárgyként alkalmilag megvásárolt aligátorfej behozatalára, amelyet ötletszerűen vásárolt csekély összegért egy üzletben. Mindezeket figyelembe véve pedig nem életszerű neki felróni a védett állat- és növényfajokkal összefüggő jogi tájékozódás elmaradását.³⁰

A Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint, ha hiányzik a cselekmény tilalmazott jogi voltának, a veszélyességének és erkölcstelenségének felismerése, akkor az elkövető nincs is tudatában cselekménye társadalomra veszélyességének. Ez különösen az olyan büntetőjogilag tilalmazott magatartások esetében fordulhat elő, amelynek során az elkövető ténylegesen a kerettényállást kitöltő igazgatási szabályt szegi meg.

A bíróság így fogalmazott: „[A]z igazgatási jellegű rendelkezések alapos ismerete általában csak az e jogszabályokkal rendszeresen vagy hivatalból foglalkozó személyek, illetőleg olyanok tekintetében várható el, akik egyéb okból az igazgatási rendelkezésekkel szabályozott területen fejtik ki rendszeres tevékenységüket. Ám aki véletlenszerűen és csupán alkalmilag sérti meg az egyébként nehezen hozzáférhető, bonyolult igazgatási jogszabályokkal rendezett előírásokat, alapos okkal hivatkozik cselekménye társadalomra veszélyességében való tévedésére.”³¹

Ezen okfejtéseket figyelembe véve nem tartom teljes mértékben elvetendőnek ugyanezen érvelés vizsgálatát a különböző egészséget veszélyeztető bűncselekmények kapcsán, így kábítószer vagy új pszichoaktív anyag elkövetési tárgyú bűncselekmény esetén a háttérjogszabály kiváltképpen az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény gyakorta történő változását figyelembe véve. Az ott felsorolt mellékletben megjelölt anyagok bonyolult kémiai vegyületeket takarnak, az átlagember számára, főleg aki alkalmilag találkozik a szabályozással, annál az előbbi, Legfelsőbb Bíróság által kifejtett érvek alapján ugyanígy felmerülhet mind a szakértelem hiánya, mind a vonatkozó jogi szabályozás felkutathatóságának nehézségei, mind a megtalált jogszabály értelmezése.

Így utóbbi kapcsán elég csak azt végiggondolni, hogy az átlagember számára internetes és hatálykövető jogtár-adatbázisok nélkül szerfelett embert próbáló a hatályos szabályozás megismerése is. Természetesen a társadalomra veszélyességben való tévedés sikeres felhívásához szükséges továbbá, hogy az elkövető ne ismerje fel a jogellenesség mellett sem cselekményének veszélyességét, sem erkölcsellenességét.

Összegzés

E tanulmány az elkövetési tárggyal kapcsolatos ténybeli tévedés alkalmazása kapcsán kívánt annak relevanciájával foglalkozni és rávilágítani arra, hogy adott esetben az előzetes jogi minősítés ismerete közvetíti azon ténynek az ismeretét az elkövető tudatállapotában, amelyről az elkövetéskor tudnia kell.

Így a ténybeli tévedés és jogi tévedés egyfajta összefolyása mutatható ki, ezért különösen finomhangolt vizsgálatot igényel annak megítélése, hogy az adott ügyben melyik tévedésnem alkalmazása lehet indokolt. Ahogy néhány döntés kapcsán kiemeltem, a kérdéskörben alkalmazott blankettáris értelmezés adott esetben dogmatikailag nem feltétlen pártolandó, mivel a tévedés jogintézményének kikapcsolását is felvetheti.

Végül, ahol a normatív szempontok és a háttérjog változása miatt még inkább bonyolult a cselekmény társadalomra veszélyességének megítélése, ott felmerülhet a társadalomra veszélyességben való tévedés sikeres felhívása.

Mindezek folyománya, hogy az eddigi értelmezési elvek dogmatikai szempontú átgondolását nem zárhatjuk ki a tévedés tekintetében sem, főként a társadalmi jelenségek és kihívások³² vagy éppen a modernizáció³³ és a digitalizáció³⁴ indukálta újonnan felmerülő elkövetési nemek és elkövetési magatartások okán.

Gubis Philip, PhD-hallgató, ELTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszék. Témavezető: Ambrus István habilitált egyetemi docens