A kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény első bekezdésének büntető anyagi jogi vetületei

Bevezető gondolatok

A hatályos büntetőjogi szabályanyag kodifikálásakor a jogalkotó felismerte a család, és azon belül is a kiskorú személyek oltalma minél teljesebb körben való kiépítésének szükségességét. Mindezt mi sem mutatja jobban, minthogy a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) – szakítva a korábbi szabályozási konstrukciókkal – önálló fejezetben (XX.) tárgyalja a gyermekek érdekét sértő és a család elleni deliktumokat, és amely törvényi fejezet alapvetően az elkövetési magatartások súlyosságát veszi alapul a bűncselekmények sorrendiségének kialakítása során.¹  Mindebből arra lehet következtetni, hogy az új Btk. a gyermekek oltalmának kiváltképp nagy jelentőséget tulajdonít, másrészt a gyermekek érdekeit sértő bűncselekmények közül elsőként kerül definiálásra a kiskorú veszélyeztetésének törvényi tényállása, amellyel könnyen alátámasztható a kiskorú testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődéséhez kötődő büntetőjogi védelem prioritása. A hatályos Btk. egyik koncepcionális újítása, hogy teljesen átstrukturálta a kiskorú veszélyeztetése 78’-as Btk. szerinti törvényi tényállását, ugyanis azt három külön bűncselekményre bontja: kiskorú veszélyeztetésére, kényszermunkára, illetve a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozására.²

Jelen tanulmány a Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetése bűntettének elméleti oldalról történő megközelítésével foglalkozik, fő célja pedig az, hogy átfogó képet nyújtson a szóban forgó deliktum releváns büntető anyagi jogi aspektusairól, rávilágítva ezáltal a normaszöveg komplexitására. A következőkben a kiskorú veszélyeztetése első alaptényállásának passzív alanyi körével, a törvényi tényállás elkövetési magatartásával, négyirányú veszélyeztetési eredményével, valamint a bűncselekményt körülölelő halmazati kérdésekkel foglalkozom, és ezekkel párhuzamosan a főbb vonatkozó Bírósági Határozatokat is bemutatom.

A Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetésének bűntette

A Btk. 208. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy azon kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A tényállás szemrevételezésekor látható, hogy a bűncselekmény alanya a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy. A kötelesség alapulhat családjogi rendelkezésen, hatósági határozaton, szerződésen, munkaköri kötelezettségen, de egyéb megbízáson vagy megállapodáson is. A korábbi Btk. nyomán kialakult ítélkezési gyakorlat szerint nem lehetett a bűncselekmény tettese olyan személy, akinek szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette (BH 1994. 172.), ami komoly problémákat okozott a jogalkalmazás során, hiszen a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülő ezt követően büntetlenül, következmények nélkül folytathatta (és sok esetben folytatta is) veszélyeztető tevékenységét.

A jogalkotó immáron kifejezetten rögzíti, hogy a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban élő ilyen személy is alanya lehet a bűncselekménynek.

A bűncselekmény egyenes és eshetőleges szándékkal egyaránt elkövethető. A terhelt gondatlan cselekménye azonban nem lehet alapja e bűncselekmény megállapításának, tehát nem tényállásszerű az olyan magatartás, amelyben a veszélyeztetésre irányuló szándékosság nyomokban sem fedezhető fel. Így nem valósítja meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a nagymama, aki hipót felejt a cumisüvegben, és ebbe az egyéves unokája beleiszik, melynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenved (BH 2020. 131.).

A bűncselekmény passzív alanya

A gyermekek érdekét sértő deliktumok törvényi tényállásai kifejezetten a kiskorúakat, a tizennyolc év alatti gyermekeket védik. A passzív alannyá válás aspektusából igen lényeges, hogy adott normaszöveg kifejezetten a kiskorúakat védelmezi, tehát amennyiben a Btk. passzív alanyként kiskorú személyt jelöl meg, ott jelentőséggel bír azon polgári anyagi jogi szabály, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a kiskorú személy házasságkötése révén nagykorúvá válhasson. Ilyenkor a kiskorú személy – a házasságkötéssel szerzett nagykorúság végett – már nem lehet azon bűncselekmény passzív alanya, amelynek normaszövege a kiskorúsághoz köti a passzív alanyi létet. Ezzel szemben, ha a törvényi tényállás a tizennyolcadik életév be nem töltésében jelöli meg a passzív alannyá válást, akkor az említett polgári jogi szabálynak nincsen létjogosultsága, vagyis az ilyen személy a házasságkötésétől függetlenül is lehet adott deliktum passzív alanya.³  Ha a házasságot a bíróság a cselekvőképesség vagy a kiskorúság miatt szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt érvénytelennek nyilvánítja, a házasságkötéssel szerzett nagykorúság megszűnik; a házasságkötéssel megszerzett nagykorúságot azonban a házasság megszűnése nem érinti. Mindezt a Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti bűncselekményre vetítve elmondható, hogy annak passzív alanya a kiskorú személy, szemben a második (2) bekezdés szerinti passzív alanyi körrel, amely a tizennyolcadik életév be nem töltéséhez köti a passzív alannyá válást.

Az elkövetési magatartás sajátosságai

A Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti bűncselekmény elkövetési magatartása a súlyos kötelességszegés. Az elkövető ezen belül is olyan kötelességét szegi meg, amely a kiskorú nevelésével, felügyeletével vagy gondozásával áll összefüggésben, legyen itt szó aktív tevőleges vagy passzív magatartásról. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy mit kell érteni súlyos kötelességszegés alatt? A nevelés tulajdonképpen nem más, mint tervszerű magatartások sorozata, amelyeknek egy része kifejezetten ismeret, képzet- vagy érzelemgazdagító céllal kerül tanúsításra, más részük pedig funkcionálisan fejti ki hatását (tanítás, oktatás, viselkedési kultúra stb.) Felügyelet alatt értendő a kiskorú folyamatos, időről időre visszatérően vagy csak alkalmanként, de meghatározott időtartamban történő figyelemmel kísérése. Ennek alapvető célja a kiskorú személy testi épségének megóvása, a személyiségére egyébként káros hatások elhárítása. A gondozási kötelesség meglehetősen tág fogalomnak minősül, ugyanis az magában foglal minden olyan tevékenységet, ami a gyermek testi szükségleteinek kielégítésére irányul (kielégítő életkörülmények, élelem, ruházat stb.). Alapvetően tehát ez is a kiskorú testi fejlődésével áll összefüggésben, mint a felügyelet, azonban a gondozás jóval tágabb kategóriának tekinthető. A kötelességek tartalmát általánosságban véve az erkölcsi normák, társadalmi szokások konkretizálják, azok egymástól eltérő, eseti jellegű, de egyben nagyszámú teendőt foglalnak magukban.⁴

A kiskorú veszélyeztetése törvényi tényállás elkövetési magatartása jellemzően huzamosabb időn keresztül, ismétlődő jelleggel megy végbe, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a büntethetőséget nem zárja ki az az eset sem, amikor csak egyetlen büntetőjog-ellenes magatartás kifejtéséről van szó. Az elkövetési magatartások továbbá akkor tekinthetőek tényállásszerűnek, ha az azok tartalmát jelentő kötelességszegések súlyosak. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi minősül már olyan súlyos magatartásnak, amelynek büntetőjogi következményeket kell maga után vonnia? Az olyan kirívó kötelességszegést kell súlyosnak titulálni, amely az általános társadalmi felfogás szerint a minimálisan elvárható követelményeknek, elvárásoknak sem felel meg. Mindebből adódik, hogy a kisebb horderejű mulasztások, hibák nem minősülhetnek tényállásszerűnek,⁵  ide tartozik például az az eset is, amikor a szülő kiskorú gyermekét alkalomszerűen megfenyíti, természetesen testi sérülés okozása nélkül (BH 1992. 623.). Súlyos kötelességszegésnek minősül azonban, ha a szülő a 2-3 éves gyermekét több napra gondozás és felügyelet nélkül egyedül hagyja, a kisgyermeke rendszeres tisztántartását elmulasztja, az orvosi segítségre szoruló gyermekének nem hív vagy nem időben hív orvost, vagy éppen a gyermek jelenlétében bántalmazza a családtagokat stb. (BH 1974. 363.). Ugyancsak súlyos kötelességszegést jelent, s ekként kiskorú veszélyeztetéseként értékelendő, ha a javítóintézeti nevelő a nevelésére bízott fiatalkorúakat fürdés közben – számukra is felismerhetően – szexuális célzattal megfigyeli, velük szexuális tartalmú beszélgetéseket kezdeményez, és hozzájuk szexuálisan közeledik (BH 2020. 319.). A kötelességszegés súlyos megszegésével összefüggésben mindannyian tudjuk, hogy annak megítélése, a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulása szempontjából mért elégséges volta bírói mérlegelés függvénye. Bár a kisebb nevelési hibák nem számítanak ebbe a körbe, ugyanakkor azok összeadódhatnak, s így együttesen már súlyos kötelességszegésnek titulálhatók.⁶

A nevelési, gondozási, felügyeleti kötelességek tartalmát elsődlegesen családjogi normák deklarálják, főként általános jelleggel (például szülő–gyermek viszony). Az erkölcsi normák és társadalmi szokások is kihatással bírnak minderre, amelyek relevanciája abban áll, hogy azok tulajdonképpen a kiskorú életkorára, személyiségére, s annak fejlettségére való figyelemmel, szem előtt tartva az esetleges – például életkorból adódó – különbségeket, határozzák meg az elvárt magatartásokat. Ennek fényében más a kötelesség tartalma egy csecsemő esetében, és megint más, ha kisgyermek vagy éppenséggel már serdülő képezi a vizsgálódás tárgyát. Különbséget kell tenni értelemszerűen beteg és egészséges gyermek között, valamint szellemileg normálisan fejlett vagy fogyatékkal élő kiskorú között is. A kötelességszegés leggyakrabban mulasztással megy végbe, értve ezalatt adott kötelességnek a nem teljesítését.⁷  A kötelességszegések általában huzamosabb időn keresztül tartanak, ugyanakkor a felügyeleti kötelesség gyakran rövidebb ideig vagy időlegesen áll fenn. A felügyeleti joggal való visszaélés, jobban mondva annak elvállalt tartalmának túllépése nem szünteti meg a vele együtt járó kötelességeket (BH 1985. 92.).

A négyirányú veszélyeztetési eredmény értelmezése

A veszélyeztetés puszta tényének megállapításához büntetőjogi szempontból tehát elegendő a konkrét sérelem bekövetkezésének reális lehetősége. A gyakorlatban sokszor magából a már megvalósult sérelemből lehet visszakövetkeztetni a veszélyhelyzet korábbi fennállására,⁸  melynek során az ügy összes körülményére való tekintettel kell dönteni a bűncselekmény megvalósulásáról vagy annak hiányáról (ennek keretében figyelembe veendő a kiskorú életkora és személyisége, s annak fejlettségi foka egyaránt).⁹  A súlyos kötelességszegés többnyire már eleve magában foglalja a veszély lehetőségének a bekövetkezését. Az általános, vagyis az absztrakt értelemben vett veszély azonban nem elegendő, hiszen a büntetőjogi felelősségre vonásnak az a feltétele, hogy a súlyos kötelességszegés a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésére bírjon negatív hatással.¹⁰

A Btk. 208. § (1) bekezdés szerinti bűncselekmény ugyan materiális (veszélyeztetési) deliktumnak minősül,¹¹  de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kiskorú veszélyeztetésének eredménye a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének a veszélyeztetése, nem pedig a tényleges károsodása. Erre tekintettel a bűncselekmény megvalósul, ha a terhelt cselekménye következtében a sérelem lehetősége létrejön (BH 2020. 319.), vagyis a bűncselekmény megállapításához elegendő a (konkrét) sérelem bekövetkezésének csupán a lehetősége, semmiképpen nem elvárt valamiféle tényleges károsodás vagy sérülés. A veszélyhelyzet és a súlyos kötelességszegés, vagyis a bűncselekmény eredménye és elkövetési magatartása között ok-okozati összefüggésnek kell lennie (BH 1992. 623.). A veszély konkrétsága azt jelenti, hogy az a kötelességszegés folytán a tényleges helyzetben külsőleg is felismerhető formában jelentkezik, a konkrét személyre vagy személyekre vonatkozó káros eredmény reális, és azonnali bekövetkezésének veszélye áll fenn. A jogalkalmazói gyakorlatban kevésbé veszik figyelembe azt a tényt, hogy a bűncselekmény a kiskorú testi, értelmi vagy érzelmi fejlődésének veszélyeztetése esetén befejezetté válik, és a kötelezettségszegéssel már kísérleti szakba kerül.¹²

1. A testi fejlődés veszélyeztetése

A testi fejlődés veszélyeztetése születéstől a nagykorúságig fennállhat, ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy az életkor előrehaladtával csökken az egyén sé­rülékenységi szintje, valamint kiszolgáltatottsága.¹³  Kiemelendő az is, hogy mielőtt a jogalkotó az érzelmi fejlődés veszélyeztetését is bevonta a szóban forgó törvényi tényállásba, a testi fejlődés keretein belül kerültek értékelésre azon tényezők, amelyek egyébként a lelki fejlődés veszélyeztetésével állnak/álltak összefüggésben, ugyanis ezen elgondolás szerint a testi fejlődés nem csupán fizikai, hanem lelki, pszichés fejlődést is magában foglalt.¹⁴

A kiskorú testi fejlődését egyértelműen veszélyezteti az éheztetés, a tisztán tartás vagy éppen a gyógykezelés (gyógyszerekhez, orvosi kezeléshez történő hozzájutás) megakadályozása, elmulasztása,¹⁵  és még sorolhatnánk, de biztosan nem tartozhat ide a gyermek tettleges bántalmazása. Gyermekvédelmi törvényünk 2005 óta zéró toleranciát hirdetett ebben a kérdésben, a magyar állam a gyermekekkel szemben semmilyen mértékű erőszakot nem akceptál. A zéró toleranciával a jogalkotó éppen azt akarta üzenni, hogy igenis lehet egy gyereket úgy nevelni és fegyelmezni, hogy nem ütjük meg, az pedig, hogy egy jogszabály nehezen betartható, nem annak szükségességét és megfelelőségét kérdőjelezi meg, hanem azt, hogy mennyire rendelik hozzá a végrehajtásához szükséges feltételeket.¹⁶

2. Az értelmi fejlődés veszélyeztetése

Az értelmi fejlődés veszélyeztetése a háromévesnél fiatalabb személyeknél nem mondható túl fajsúlyosnak, ugyanakkor mindez nem azt jelenti, hogy ezen korosztály sérelmére ne lenne megvalósítható a törvényi tényállás e fordulata. A már óvodáskorú gyermekek, vagyis a harmadik életévüket betöltöttek vonatkozásában elmondható, hogy önmagában véve az a tény, hogy a szülő nem biztosítja a gyermek óvodába járását, nem feltétlenül eredményezi az értelmi fejlődésének veszélyeztetését, ugyanakkor alkalmas lehet annak megállapítására. Itt elegendő csak arra gondolni, hogy amikor a gyermekvédelmi hatóságok például éppen azért írják elő külön – a törvényből eredendő kötelességen felül –, hogy rendszeresen vigyék óvodába a gyermeket, mert az otthoni, ingerszegény környezetben annak értelmi fejlődése veszélyeztetetté válik.¹⁷  Az értelmi fejlődés veszélyeztetése alatt tipikusan az egyébként iskolaköteles gyermek iskolából történő visszatartását kell érteni,¹⁸  amelynek megítélése tulajdonképpen tényekből levont következtetések eredménye. Mindez fennáll akkor is, ha a gyermek írástudatlan marad, vagy ha az iskolából való huzamosabb idejű kimaradása miatt nincsenek meg azon ismeretei, amelyekre a későbbiekben alapozni tudna abból a célból, hogy életvitele szempontjából újabb hasznos ismeretekhez juthasson (22/2007. BKv.).

Ennek kapcsán egy szabálysértési alakzatot is meg kell említeni, hiszen a kiskorú értelmi fejlődésének veszélyeztetése hiányában a kötelesség elmulasztása – legyen itt szó az óvodai nevelésben való részvételi kötelezettség vagy éppenséggel a tankötelezettség megszegéséről – szabálysértésnek minősül. Így az a szülő vagy törvényes képviselő

1. aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermekét kellő időben az óvodába vagy az iskolába nem íratja be;
2. aki nem biztosítja, hogy súlyos és halmozottan fogyatékos gyermeke a fejlődését biztosító nevelésben, nevelés-oktatásban vegyen részt;
3. akinek szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokról, illetőleg ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul, a jogszabályban meghatározott mértéknél többet mulaszt, szabálysértést valósít meg.¹⁹

Az a tény, hogy a gyermek igazolatlanul mulasztott az iskolában, csupán szabálysértési felelősség megállapítására ad alapot, feltéve ha a gyermek értelmi szintjét nem érte veszély.²⁰  Megjegyzendő továbbá, hogy az egységes joggyakorlat alapján nem állapítható meg a kiskorú veszélyeztetése bűntet­tének ezen fordulata, ha a gyermek már nem tanköteles. Az értelmi fejlődés veszélyeztetésének (is) minősül ugyanakkor az az eset, amikor a gyermek lelki bántalmazása kihat az értelmi fejlődésre, mégpedig akként, hogy a bántalmazó környezet következtében a kiskorú gyermek nem tudja magát kipihenni, állandó rettegése miatt nem tud az óráira felkészülni, tanulmányi eredményeinek romlását eredményezve ezzel.²¹

3. Az erkölcsi fejlődés veszélyeztetése

Az erkölcsi fejlődés veszélyeztetése alatt értendő minden olyan magatartás, amelynek következtében a kiskorú gyermek erkölcsi normákhoz való igazodásában, társadalomba történő normális beilleszkedésében zavar keletkezik.²²  Ennek kiváltója lehet például az ilyen személy előtt történő trágár beszéd, vagy a jelenlétében elkövetett deliktum (BH 1994. 470.). Az erkölcsi fejlődés veszélyeztetése a gyermek nagykorúságáig megállapítható, hiszen magának az erkölcsi fejlődésnek a szakasza sem zárul le korábban.²³  Az erkölcsi fejlődés veszélyeztetése azonban tipikusan azt a korosztályt érinti, amely már maga is képes felismerni egy cselekmény tiltott jellegét, vagyis a kiskorú már olyan értelmi fejlettségi szinten van, hogy adott elkövetési magatartás képes káros hatást kifejteni erkölcsi fejlődésére (BH 1985. 459.). Ugyanakkor mindez nem azt jelenti, hogy ez alól ne lennének kivételek. A családot a gyermek jelenlétében rendszeresen bántalmazó szülő ugyanis kétségtelenül befolyással bír a gyermek erkölcsi fejlődésére, mégpedig a negatív szülői minta okán. Egyes kriminális cselekmények tiltott jellegét azonban csak iskolaérett kortól képesek felmérni a gyermekek, elegendő csak a koldulásra vagy a lopásra gondolni, hiszen ezek tekintetében a kiskorú veszélyeztetése bűntett megállapításának már van helye. Az iskolaérett korral összefüggésben azonban hangsúlyozandó, hogy az értelmileg sérült, lassabb fejlődésű gyermekeknél ez a kor kitolódhat, vagyis az végső soron csak iránymutatásként szolgálhat. Ugyanakkor – a példánál maradva – egy betöréses lopás egy olyan jellegű cselekményként fogható fel, amelynek tiltott jellegét egy általános iskolás gyermeknek minden körülmények között fel kell ismernie (BH 1987. 73.). Nem állapította meg a bíróság ugyanakkor például az erkölcsi fejlődésnek a veszélyeztetését akkor, amikor a közvetett tettes egy tízéves gyermekkel hamisította meg az orvosi igazolványt, mivel a gyermek ebben a korban még nyilvánvalóan nem ismerhette fel tettének súlyát.²⁴  Ellenben megállapíthatóvá vált az erkölcsi veszélyeztetés abban az esetben, amikor az elkövető tizenöt éves nevelt lányát – nemi vágyának felkeltése végett – magához szorította, szájon csókolta és mellét megfogta (BH 1993. 216.).

4. Az érzelmi fejlődés veszélyeztetése

Az érzelmi fejlődés magában foglalja a kiskorú gyermek azon jogát, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott felnőtté válhasson.²⁵  Érzelmi fejlődés veszélyeztetésének minősül minden olyan súlyos kötelességszegés, amely olyan közvetlen ráhatást fejt ki a kiskorúra, vagy olyan körülményeket teremt részére, amelyek konkrétan akadályozzák a kiskorú testi adottságainak, értelmi képességének az erkölcsi normákhoz való (helyes) viszonyulását, továbbá minden olyan magatartás, amely az előbb elmondottakat elősegíti.²⁶  Az érzelmi fejlődés veszélyeztetéséről van szó, amikor a gyermeket szülei elhanyagolják, érzelmileg elutasítják, vele szemben kiszámíthatatlan viselkedést tanúsítanak, érzelmi zsarolásnak, szóbeli megalázásnak, megszégyenítésnek teszik ki. Szintén helytállónak bizonyul a törvényi tényállás ezen fordulatának megállapítása, ha a szülők a gyermeket azzal fenyegetik, hogy elhagyják, otthagyják, intézetbe adják, szeretett tárgyát, állatát elpusztítják. Az elhanyagolt gyermekek javarésze zavart, ambivalens módon kötődik, amelynek az az oka, hogy éppen az a személy elérhetetlen számukra, akitől a biztonságérzetet és a törődést várhatnák.²⁷

Az elkövetési magatartás ehelyütt is tipikusan különböző kötelességszegések sorozatával valósul meg, ebből kifolyólag az rendszerint veszélyt jelent a kiskorú testi, erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődésére egyaránt. A különböző irányú veszélyeztetés viszont a dolog természetéből is adódhat, így a kiskorú testi fejlődésének veszélyeztetése az érzelmi életben is zavarokat generálhat, valamint az értelmi fejlődésre is kihatással lehet, természetesen negatív irányban. A nagyobb gyermekeknél az értelmi fejlődés veszélyeztetésével rendszerint együtt jár az erkölcsi fejlődés veszélyeztetése is; ez utóbbi ugyanis feltételezi, hogy az érintett személy bizonyos életkorban már egy magasabb fejlettségi szintet mutat.²⁸  Önmagában véve a kiskorú tényleges veszélyeztetése vagy fejlődésének tényleges károsodása nem feltétlenül jelenti azt, hogy annak hátterében egyébként a kiskorú nevelésére stb. köteles személy súlyos kötelességszegése áll. Itt elegendő például csak arra gondolni, hogy egy kiskorú megfelelő felügyelet mellett is követhet el bűncselekményt.²⁹

A veszélyeztetési eredmények megállapítása

Mind a négy irányú – többször együttesen megvalósuló – veszélyeztetés megállapítása nem tény-, hanem jogkérdés. Ebből kifolyólag a tényállásban meg kell jelölni a veszélyeztető eredmény irányát, illetve azt is, ha maga a sértő eredmény is bekövetkezett. Kiváltképp nagy relevanciája van ennek akkor, ha az elkövető egyetlen cselekményével több bűncselekményt valósít meg (alaki halmazat). Sértő eredménnyel járó deliktum – tipikusan testi sértés – mellett akkor kell megállapítani kiskorú veszélyeztetését, ha más irányú, vagyis erkölcsi, értelmi, érzelmi fejlődés veszélyeztetése is megvalósult.³⁰

Abból eredendően, hogy a veszélyhelyzet megállapítása jogkérdés, erre szakértőt kirendelni nem lehet, hiszen az nem rendelkezhet kompetenciával annak eldöntésében. A jogalkalmazók azonban meglehetősen gyakran figyelmen kívül hagyják ezt, vagyis a veszélyhelyzet megállapítását szakkérdésnek tekintik, elegendő például arra az esetre gondolni, amikor a kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő kompetenciáját túllépve szakvéleményt nyújt a kiskorú testi, érzelmi, értelmi vagy erkölcsi veszélyeztetésére nézve is.³¹

Halmazati kérdések

Ha a Btk. 208. § (1) bekezdését az elkövető több kiskorú sérelmére követi el, akkor a deliktum rendbelisége a sértettek számához igazodik.³²  Adott kiskorú személy sérelmére huzamosan és többször ismétlődően kifejtett tevékenység természetes egységnek tekintendő, folytatólagosság megállapításának nem lehet helye (BH 1997. 263.). Ebből adódóan ugyanazon gyermek sérelmére – különböző cselekményekkel – elkövetett kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárásokat egyesíteni szükséges, ennek elmaradása esetén, ha egyazon időszakban elkövetett cselekmény miatt már jogerősen elítélték az elkövetőt, a vele szemben folyamatban lévő másik eljárást ítélt dolog miatt meg kell szüntetni, ellenkező esetben pedig perújítás válik indokolttá.³³

Ha az elkövető több cselekménye hoz létre több bűncselekményt, vagyis az elkövetett cselekmények részben a gyermek sérelmét, részben pedig annak veszélyeztetését eredményezik, figyelemmel arra, hogy ezen cselekmények valójában időben elkülönülten jelentkeznek, heterogén anyagi bűnhalmazat jön létre.³⁴  Ezzel szemben az alaki bűnhalmazat esetén (tehát ha az elkövető egy cselekményével több deliktumot valósít meg) elmondható, hogy az azonos sértett sérelmére megvalósított veszélyeztető és sértő eredményű bűncselekmények valóságos alaki halmazatának a megállapítása kizárt, hiszen ott, ahol a sértő szándék fennáll, a veszélyeztetési deliktum már nem állapítható meg (BH 2012. 58.). Ebből eredendően helyesen járt el a bíróság, amikor a hathónapos kisbabát a földhöz – betonhoz – szándékosan odacsapó terheltet védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt mondta ki bűnösnek (PKKB.13.B.VIII.27.025/2012.).

Az alaki bűnhalmazat kérdésköre kapcsán egyetérthetünk azzal a megállapítással, hogy abban az esetben, amikor a gyermek életkorából fakadóan már érzelmileg és erkölcsileg egyaránt veszélyeztethető, a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítása nem mellőzhető a testi sértést okozó bűncselekmény mellett, még akkor sem, ha az elkövető egyetlen büntetőjog-ellenes cselekményt fejt ki, vagyis ilyenkor a valóságos alaki bűnhalmazat megállapítása helytállónak bizonyul.³⁵

A kiskorú veszélyeztetése bűntettének első alapesete nem állapítható meg valóságos alaki halmazatban olyan bűncselekménnyel, amelynek a jogi tárgya azonos vagy hasonló, de a büntetési tétele súlyosabb. Ebből eredően a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni deliktumok azon minősített esetei, amelyeket a hozzátartozója, gondozása, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére követnek el, konszumálják a kiskorú veszélyeztetését. Ezen a ponton azonban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a valóságos anyagi bűnhalmazat megállapítása nem kizárt, vagyis a nemi bűncselekmények állhatnak halmazatban a kiskorú veszélyeztetésével, mégpedig akkor, ha az elkövető több cselekménye hoz létre több bűncselekményt úgy, hogy ezek térben és időben elválnak, vagy ha eleve egy teljesen más irányú veszélyeztető magatartás is megvalósul, értve ezalatt például a minősített nemi bűncselekmény mellett az iskoláztatás elhanyagolásával létrejött kiskorú veszélyeztetésének bűntettét.³⁶

Kérdésként vetődhet fel továbbá, hogy a Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetése, valamint a kiskorúval való kapcsolattartást akadályozó, a Btk. 210. §-ában deklarált magatartások képezhetnek-e egymással bűnhalmazatot? Ezzel összefüggésben kiemelendő, hogy a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozását büntető törvényi tényállás az új Btk. egyik hozadéka, mármint a tekintetben, hogy a korábbi Btk. még az effajta büntetőjog-ellenes magatartásokat nem kezelte önálló bűncselekményként, azok a kiskorú veszélyeztetése bűntettének keretén belül voltak értékelendők. Balogh Anna hangsúlyozza, hogy a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége csak akkor állapítható meg, ha ezzel párhuzamosan súlyosabb deliktum nem jön létre. Ha a szülő a gyermeket a másik szülőtől tartósan izolálja, s ezzel a kapcsolattartást teljesen ellehetetleníti, akkor azzal párhuzamosan a szülői kötelességét is súlyosan megszegi, veszélyeztetve ezzel a kiskorú érzelmi és erkölcsi fejlődését egyaránt. Ebből eredően ilyenkor a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét kell megállapítani.³⁷  Egy konkrét büntetőügyben (ami alapvetően kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétségében indult) felmerült a kiskorú veszélyeztetése végett történő büntetőjogi felelősségre vonás indokoltsága is. Az ügyészség mindkét deliktummal összefüggésben vádat emelt, ugyanakkor a későbbi vádmódosításban már kizárólag kiskorú veszélyeztetése tárgyában kérték a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását, arra hivatkozva, hogy a két bűncselekmény egymáshoz képest speciális viszonyban áll. Ennek hátterében az állt, hogy a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége nem más, mint egy nevesített kötelességszegés, ebből adódóan a kapcsolattartás akadályozása megállapításának de lege lata nincs helye. Az elsőfokú bíróság – egyetértve az ügyészség álláspontjával – kiskorú veszélyeztetésében állapította meg a vádlott bűnösségét (BH 2007. 35.).

Végül, de nem utolsó sorban a kapcsolati erőszak, valamint a Btk. 208. § (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetésének halmazati kérdéseit is górcső alá kell venni. Indokolt ez azért, mert a gyakorlatban a nevesített két deliktum együttes megállapításának lehetőségét a jogalkalmazók számos esetben figyelmen kívül hagyják, holott a történeti tényállás alapján a két bűncselekmény egyidejű megállapításának lenne helye.

A kiskorú veszélyeztetése, valamint a kapcsolati erőszak kontextusában a valóságos anyagi halmazat fennálltának lehetőségére többek között a Kúria Bfv.I.737/2020. számú döntése, valamint a Legfőbb Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztályának Fk.Nf.3543/2020/1.I. számú körlevele is felhívta a figyelmet.

A kapcsolati erőszak törvényi tényállását a Btk. 212/A. §-a deklarálja, melynek kapcsán alapvetésként kell rögzíteni, hogy a bűncselekménynek kizárólag az (1) bekezdése magánindítványos és szubszidiárius, amennyiben a hozzátartozó sérelmére bármilyen jellegű tettlegességre sor kerül, az már a (2) bekezdés keretein belül értékelendő. A Btk. 212/A. § (2) bekezdésében foglalt kapcsolati erőszak vonatkozásában hangsúlyozni szükséges, hogy az hivatalból üldözendő, tehát a bántalmazás tudomásra jutása esetén a sértett akaratától függetlenül meg kell indítani a büntetőeljárást.³⁸  A bűncselekmény jogi tárgya a kiszolgáltatott hozzátartozók testi integritását védi, személyi körét pedig a Btk. az értelmező rendelkezései között tételesen felsorolja. A rendszeresség definícióját a Btk. ugyan nem határozza meg, de a törvényhelyhez fűzött indokolás, a többkötetes Btk. kommentár³⁹ , sőt már a Kúria is több ízben (17/2017. sz. büntető elvi határozat, BH 2020. 195.) leszögezte: a rendszeresség legalább két elkövetés esetében is megállapítható.

A kapcsolati erőszak és a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények bűnhalmazatban történő megállapításával összefüggésben nem téveszthető szem elől, hogy a kapcsolati erőszak elkövetőjének egyúttal a kiskorú veszélyeztetése tényállása szerinti speciális alanyiságnak is meg kell felelnie, másrészről a kapcsolati erőszak Btk. 212/A. §-ának (1) bekezdésében írt speciális sértetti felsorolása jóval tágabb a kiskorú veszélyeztetésének passzív alanyaként megjelölt kiskorú személynél.

A kapcsolati erőszak törvényi tényállása kétféleképpen is bűnhalmazatot képezhet a kiskorú veszélyeztetésével. Az első formáció, amikor a kapcsolati erőszak és a kiskorú veszélyeztetése eltérő sértettek esetén kerül egymással bűnhalmazatba. Ezalatt érteni kell azt az esetet, amikor a kapcsolati erőszakot a gyermekének szülője, házastársa, volt házastársa, élettársa, volt élettársa, vagy más hozzátartozója sérelmére a közös kiskorú, illetve nevel, örökbefogadott vagy mostoha gyermek jelenlétében valósítja meg az elkövető, s ezzel egyidejűleg a magatartás a kiskorú tekintetében fennálló nevelési kötelességének súlyos megszegéseként értékelhető, magában hordozva a kiskorú veszélyeztetésének törvényi tényállásában deklarált veszélyhelyzet bekövetkeztének a reális lehetőségét. Bűnhalmazat megállapításának van helye továbbá akkor is, amikor a kapcsolati erőszak, valamint a kiskorú veszélyeztetése meghatározott alakzatai azonos sértett sérelmére valósulnak meg. A kiskorúval szemben – a tettleges bántalmazás körén kívül – sértő gesztusok, ütéssel fenyegető mozdulatok, lökdösődések tanúsítása, amelyek célja a sértett megfélemlítése, megalázása, súlyos nevelési kötelességszegésként értékelendők.⁴⁰

Megemlítendő a halmazati kérdések kapcsán, hogy a veszélyeztető szándékkal folyamatos jelleggel, sorozatosan kimerített kötelességszegések időszakán belül külön büntetőjogi értékelést igényelnek azon esetek, amikor az elkövető a testi épség megsértésére irányuló szándékkal szegi meg kötelességét, vagy a gyermeket tettleg is bántalmazza. Ilyenkor – ha a bántalmazás egyetlen alkalommal történik – a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményével valódi anyagi halmazatban a testi sértés megfelelő alakzatát is meg kell állapítani, ha pedig a gyermekbántalmazás (vagy a kapcsolati erőszak tényállásába ütköző más magatartás) már legalább két alkalommal előfordult, a kiskorú veszélyeztetése és a kapcsolati erőszak úgyszintén valódi anyagi halmazatban áll. Amikor tehát a súlyos kötelességszegés kizárólag a kiskorú rendszeres, a testi épségét, egészségét sértő bántalmazásban merül ki, az elkövető büntetőjogi felelőssége a súlyosabb jogtárgysértés nyomán kapcsolati erőszak bűntettében állapítandó meg.⁴¹

A kiskorú testi épségét sértő eredményű deliktum is – amelynek eredője ugyanaz a súlyos kötelességszegés, mint a veszélyeztető eredményű kiskorú veszélyeztetése esetén – éppen a rendszeresség folytán alkalmas lehet arra, hogy a kiskorú érzelmi, erkölcsi, értelmi fejlődését károsan befolyásolja. Mindez azt jelenti, hogy a rendszeres, testi sérüléssel járó bántalmazás egyúttal a kiskorú személyiségfejlődésének azon területeit is veszélyezteti, amelyeket a törvény – a kiskorú veszélyeztetésének eltérő jogi tárgyán keresztül – a büntetőjog eszközével védeni rendel. Amennyiben tehát az ügy összes körülménye arra enged következtetni, hogy a bűncselekmény valamennyi ismérve mind a kapcsolati erőszak, mind a kiskorú veszélyeztetése vonatkozásában egyidejűleg megvalósul, valódi anyagi bűnhalmazat megállapításának van helye.⁴²

Összegzés

Fentiekből egyértelműen megmutatkozik, hogy a szóban forgó veszélyeztetési bűncselekmény törvényi tényállásának értelmezése korántsem egyszerű, az a mindennapok során számos nehézséget és dilemmát hordoz magában. A bűncselekmény, illetve a felmerülő halmazati bűncselekmények kapcsán helyesen eljárni kizárólag komplex szemléletmód kialakításával, a kapcsolati erőszak bűncselekményi tényállásának maximális figyelembevételével lehetséges.

Büntető anyagi jogi aspektusból kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a normaszöveg elkövetési magatartásának, valamint a törvényi tényállás négyirányú veszélyeztetési eredményének. A bűncselekmény megítéléséhez, vagyis az egyes tényállási elemek értelmezéséhez számos felsőbírósági döntés, belső iránymutatás és új BH nyújt segítséget, azonban az országos teljes lefedettséggel elvégzett aktakutatás számtalan helyen a törvénysértő és hibás joggyakorlatra mutatott rá.⁴³  A kiskorú veszélyeztetése tárgyában – a bűncselekmény nevéből adódóan – nem elvárható konkrét sérelem bekövetkezése, ekként a veszélyeztetés semmiképpen nem egyenlő a kiskorú tényleges bántalmazásával, amely, a zéró toleranciából kiindulva, még nevelési célzattal sem fogadható el. Ha a gyermek rendszeres (legalább két alkalommal történő) bántalmazása megállapítást nyer, abban az esetben nem a kiskorú veszélyeztetése, hanem a kapcsolati erőszak a törvényes minősítés; ha pedig ezen túlmenően a testi, érzelmi, értelmi vagy erkölcsi fejlődése is veszélybe került, a két bűncselekmény egymással valóságos anyagi halmazatban áll.

Nyomatékosan kell felhívni a figyelmet a hozzátartozók gyermek jelenlétében történő bántalmazására is. Amint azt a Kúria kifejtette: a terhelt és a sértett élettársi kapcsolata megromlott, majd a terhelt a sértettet közös kiskorú gyermekeik jelenlétében rendszeresen szidalmazta, és többször bántalmazta is. Mivel a terhelti bántalmazás a kiskorú sértettek jelenlétében történt, a terhelt kiskorú sértettekkel szembeni magatartása érzelmi és erkölcsi tekintetben is veszélyeztette gyermekei fejlődését. Az ítéleti tényállás szerint a terhelt az élettársának a kiskorú sértettek jelenlétében történő bántalmazásával és szidalmazásával, tehát a kapcsolati erőszak bűntettének minősülő cselekménnyel követte el a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, ezért a kapcsolati erőszak bűntette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével halmazatban áll. A halmazatban álló bűncselekményeket egy eljárásban kell elbírálni, a kiskorú veszélyeztetésének önálló elbírálása jelen esetben nem is lehetséges a kapcsolati erőszakot megvalósító cselekmények elbírálása nélkül (16/2017. számú büntető elvi döntés).

Látható tehát, hogy a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény anyagi jogi vetületei megannyi kérdést felvetnek, azonban a vonatkozó szakirodalom, és a mára már egységes iránymutatások nagymértékben elősegítik a helyes (és törvényes) jogi minősítés megtalálását.

Csapucha Bernadett, PhD hallgató, PPKE Jog-és Államtudományi Doktori Iskola; kirendelt tu-dományos segédmunkatárs, Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. A tanulmány az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj Program-jának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.