Gondolatok az internetes kihívásokról de lege ferenda

A közösségi oldalak használata során egyre gyakrabban találkozhatunk internetes kihívásokkal (challenge), amelyek lényege, hogy a kihívó közvetlen felhívásban buzdít valamilyen feladat elvégzésére, illetőleg a feladat végrehajtásáról készült felvétel közzétételével sarkallja cselekvésre a felvételt megtekintőket, és ily módon kihívottakat. A kihívást elfogadók a teljesített feladatról készített felvételeket azután a közösségi oldalakon teszik hozzáférhetővé, ezzel mintegy biztosítva a kihívás aktualitását. A kihívások egy része a kihívottakra nézve teljességgel veszélytelen és eredményüket tekintve kifejezetten pozitívként értékelhető, mint például a könyv-kihívás, amely az olvasást hivatott népszerűsíteni. Más részük a résztvevők ügyességét teszi próbára anélkül, hogy a feladat teljesítése egészségügyi vagy más kockázattal járna.

Egyre gyakoribbak ugyanakkor az olyan kihívások, amelyek esetében a teljesítendő feladat a kihívást elfogadó vagy rajta kívül álló más személy testi épségét a bizonyossághoz közeli valószínűséggel sérti, illetve az életet veszélyezteti. A fahéjkihívás (Cinnamon Challenge) lényege, hogy a vállalkozó egy evőkanálnyi őrölt fahéjat vesz a szájába, amely jó eséllyel irritációt, légzési nehézséget, ritkább esetben fulladást eredményez.¹  A tüzes kihívás (Fire Challenge) elfogadójának valamely testrészét égésgyorsító folyadékkal kell leöntenie, majd azt meg kell gyújtania, amelynek lehetséges kimenetele nem igényel további magyarázatot.²  A koponyatörő kihívás (Skull Breaker Challenge) lényege, hogy a három egymás mellett álló résztvevő közül a középső felugrik, a két szélső pedig ezalatt kirúgja a lábát, s ennek folytán a középső hátra esik, és a fejét szinte bizonyosan a talajhoz üti.³  A legújabbak közül kiemelendő a koronavírus-kihívás (Coronavirus Challenge), amely esetében a résztvevőnek arról kell felvételt készítenie, amint megnyalja egy nyilvános helyiség kilincsét vagy egy WC-ülőkéjét.⁴

A penny-kihívás (Penny Challenge) lényege, hogy a hálózatba félig csatlakoztatott telefontöltő szabadon álló vezetékeit egy közéjük helyezett pénzdarabbal rövidre zárja a vállalkozó.⁵

A kihívások önmagukat generálják, hiszen minél többen hajtják végre a feladatot, annál nagyobb a kihívás ösztönző ereje a kihívottak számára. Ennek kapcsán egyre nagyobb jelentőséghez jut az ún. FOMO⁶ -jelenség (Fear of Missing Out), vagyis kimaradástól, lemaradástól való félelem, amely ugyancsak a kihívás elfogadására ösztönzi a címzetteket.

A problémakör vizsgálata kapcsán elsőként azt szükséges vizsgálni, hogy a saját test sértése, illetőleg az egészség önkezű károsítása mennyiben bírhat büntetőjogi relevanciával. Angyal Pál megközelítésében: „Szabály szerint az önokozta testi sértés sem büntetendő cselekmény, mert bár érdekében áll az államnak, hogy polgárai testileg épek s egészségesek legyenek, mindazonáltal kénytelen eltűrni a testi épséget érő sérelmek önkéntes előidézését, miután a testi épséghez való jognak csorbítása a jogosult részéről addig, míg másnak jogilag védett érdekét nem sérti, nem jogtalanság. Hasonló okokból marad büntetlen a személyes szabadságnak, becsületnek s a vagyoni jogoknak önokozta sérelme is. Amint azonban e cselekmények bármelyike idegen jogot is sért: beállhat a büntetendőség, de nem a saját jognak, hanem az idegen jognak megsértése címén.”⁷

A járulékos jogtárgysértést nélkülöző önkárosító magatartás büntetlensége kérdésében lényegileg azonos álláspontot foglalt el Finkey Ferenc, Hacker Ervin, Kádár Miklós és Kálmán György, valamint Horváth Tibor, illetve többen a kortárs szerzők közül, így Belovics Ervin, Vaskuti András, illetve Balogh Ágnes.⁸

A saját test sértése, illetőleg a saját egészség károsítása tehát – egy rendkívül szűk kivételtől eltekintve – nem vonhat maga után büntetőjogi következményeket.⁹  Mindez azonban nem jelenti egyszersmind azt is, hogy a tág értelemben vett önkárosító magatartásra ösztönzés általában közömbös lenne a büntetőjog számára. Az ilyen magatartások ugyanis már önmagukban olyan fokú társadalomra veszélyességet hordoznak, ami kétségtelenül megalapozza az állami büntetőigényt. E megfontolások alapján büntetendő egyebek mellett például a kóros szenvedélykeltés azon alakzata, amikor a tizennyolcadik életévét betöltött személy a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag, illetve szer kóros élvezetére rábír vagy rábírni törekszik, az öngyilkosságban közreműködés rábírással megvalósuló fordulata, vagy a kiskorú veszélyeztetésének azon alakzata, amikor a 18. életévét betöltött személy a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt züllött életmód folytatására rábírja, vagy rábírni törekszik. E cselekmények közös sajátossága tehát, hogy sem a kábítószernek nem minősülő anyag kóros élvezete, sem az öngyilkosság, sem pedig a züllött életmód folytatása nem mi­nősül bűncselekménynek, azonban az általuk megtestesített, illetőleg a következményesen kialakuló¹⁰  társadalmi hátrányokra tekintettel a tanúsításukra ösztönző magatartás büntetendő. Nehezen látható be, hogy az említett sajátossággal ugyancsak rendelkező önkárosításra rábírás milyen okból reked kívül a büntetőjogilag releváns magatartások körén. A jelenlegi keretek között büntetőjogi felelősség terheli azt, aki mást eredményesen öngyilkosságra bír rá, még akkor is, ha a megkísérelt öngyilkossággal összefüggésben a passzív alanynak adott esetben semmiféle sérülése nem keletkezik. Büntetlen marad viszont, aki mást például saját testének felgyújtására, vagy más, olyan önkárosító magatartásra bír rá, amelynek eredménye nyolc napon túl gyógyuló sérülés.

A vizsgált magatartás büntetőjogi értékelése véleményem szerint az alábbi de lege ferenda tényállással oldható meg.

• Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség okozására alkalmas, önkárosító magatartásra rábír, ha az önkárosító ma­gatartást tanúsítják, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
• Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki nagy nyilvánosság előtt nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség okozására közvetlenül alkalmas, önkárosító magatartásra felhív, vétség miatt elzárással büntetendő.
• Az (2) bekezdés szerint büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség okozására alkalmas, önkárosító magatartást tanúsító, tizennyolcadik életévét be nem töltött más személyről vagy személyekről készített felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz.

A bűncselekmény védett jogi tárgya részint a kiskorúak testi, szellemi, erkölcsi és érzelmi fejlődéséhez, részint – közvetett módon – az állampolgárok testi épségéhez és egészségéhez fűződő társadalmi érdek. Nem hagyható figyelmen kívül továbbá, hogy az önkárosító magatartás – annak konkrét mibenlététől függően – az azt tanúsító személy vonatkozásában megalázó jellegű¹¹  (lehet), ezért potenciálisan a védett jogtárgy körében kell számba vennünk az emberi méltóság védelméhez fűződő társadalmi érdeket is.¹²  Megjegyzendő, hogy a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény esetében fokozott vizsgálatot igényel a sértetti beleegyezés kérdése.¹³  Abban az esetben, ha az önkárosító magatartást tanúsító személyről készített felvétel hozzáférhetővé tétele a passzív alany beleegyezésével történik, az emberi méltóság kapcsán megvalósuló jogtárgysértésről nem beszélhetünk,¹⁴  leszámítva azokat az eseteket, amikor a belegyezésnek nincs relevanciája, mert például a sértett a tizennegyedik életévét nem töltötte be, vagy olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezik.¹⁵

A bűncselekmény passzív alanya az önkárosító magatartást tanúsító, illetőleg a hozzáférhetővé tett felvételen szereplő, tizennyolcadik életévét be nem töltött, élő természetes személy. A passzív alany neme, egészségi állapota, illetve – az alaptényállásban rögzített kritériumon túl – életkora irreleváns,¹⁶  ahogy az is, hogy tanúsított önkárosító magatartás következtében nyolc napot meghaladó gyógytartamú sérülése, illetve betegsége ténylegesen bekövetkezett-e vagy sem. Ez utóbbi körülmény, mint a bűncselekmény következménye¹⁷ , a büntetés ki­szabása során kell hogy értékelést nyerjen,¹⁸  még abban az esetben is, ha a konkrét sérülésre vagy betegségre az elkövető tudata nem terjedt ki.¹⁹

Az elkövetési magatartások az alábbiak szerint értelmezhetők.

1. A releváns önkárosító magatartásra való rábírás

Rábírás alatt – hivatkozással az öngyilkosságban közreműködés kapcsán elfoglalt egységes jogirodalmi álláspontokra²⁰  – minden olyan aktív magatartás értendő, amely szándékkiváltó hatású, vagyis döntő okként értékelhető az önkárosító magatartás végrehajtásának elhatározása során. Amint arról a korábbiakban szó volt, a saját test, illetőleg egészség károsítása fő szabályként nem büntetendő, ezért az arra való rábírás is sajátos értékelést kell hogy kapjon. Mivel hasonló helyzettel állunk szemben az öngyilkosságban közreműködés esetén, ezért szükséges kitérni az azt elemző jogirodalmi álláspontokra.

Az öngyilkosságban közreműködés körében releváns rábírást több szerző²¹  sui generis részesi cselekményként, felbujtásként értékeli és az elkövetési magatartás mibenlétének értékelésekor ennek megfelelő terminológiát használ, mások sui generis részesi jellegű bűncselekményt azonosítanak e körben.²²

Ezek a megközelítések azonban – amint arra Belovics Ervin elvi éllel rámutatott – tévesek, mert az öngyilkosság nem bűncselekmény, márpedig tettesi alapcselekmény hiányában részességről sem beszélhetünk.²³  „Tehát az öngyilkosságban közreműködés nem sui generis részességi jellegű bűncselekmény, hanem csak arról van szó, hogy a részesség két típusának, illetve az öngyilkosságban közreműködésnek az elkövetési magatartásait a jogalkotó azonosan határozza meg.”²⁴  Olyan megközelítéssel is találkozhatunk, amely kifejezetten deklarálja az öngyilkosság deliktum jellegének hiányát, ennek ellenére a rábírást felbujtói, míg a segítségnyújtást bűnsegédi tevékenységként definiálja.²⁵  Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az öngyilkosságban közreműködés nem sui generis részesi, vagy részességi jellegű bűncselekmény, hanem de­lictum sui generis.²⁶  Mindennek pedig a dogmatikai következménye – egyebek mellett – az lesz, hogy az öngyilkosságban közreműködéshez az általános szabályok szerint kapcsolódhat felbujtás, illetve bűnsegély.²⁷  Ezt a megközelítést maradéktalanul osztva, és figyelemmel arra, hogy az önkezű testi sértés bűncselekményt nem valósít meg, a de lege ferenda tényállás körében releváns rábírást nem tettesi alapcselekményhez kapcsolódó részesi, vagy részesi jellegű, hanem önmagában vett elkövetési magatartásként kell értékelnünk. Ezt hivatott nyomatékossá tenni – egyebek mellett – a javasolt tényállás szövege, amikor az önkárosító magatartás „tanúsításáról” és nem annak „elkövetéséről” rendelkezik.

A bűncselekmény megvalósulásához a rábírásnak olyan önkárosító magatartás tanúsítására kell irányulnia, amely nyolc napon túl gyógyuló testi sérülés vagy betegség előidézésére alkalmas. Az ilyen következmény előidézésére való alkalmasság objektív jellegű ismérv, amely független a passzív alany szubjektív tudatától. Az elkövetőnek az objektív alkalmasságot illető esetleges tévedése a Btk. 20. §-ának (1) bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró okot alapozhat meg, ugyanakkor – véleményem szerint – a cselekmény jellegére tekintettel a társadalomra veszélyességben való tévedés lehetősége praktikusan kizárt. A cselekménynek a releváns sérülés vagy betegség előidézésére való objektív alkalmassága szakértői kérdés, annak ellenére, hogy sok esetben már a társadalomban kialakult általános megítélés, illetve élettapasztalat alapján nyilvánvaló (lehet).

Ugyancsak vitatott kérdés a jogirodalomban, hogy gyermekkorú vagy beszámítási képességgel nem rendelkező személy öngyilkosságra rábírása esetén közvetett, vagy közvetlen tettesi alakzatról beszélhetünk.²⁸  A konkuráló álláspontok közül véleményem szerint azok fogadhatók el helyesként, amelyek ilyen esetben a közvetett tettesség lehetőségét kizárják, azon az alapon, hogy – a „felhasznált” személy magatartása nem bűncselekmény. Aki tehát tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt bír rá öngyilkosságra, az „pszichés úton elkövetett közvetlen tettesként megvalósított emberölést hoz létre”²⁹ .

Mindezekre figyelemmel a javasolt tényállás tudatosan mellőzi a tizennegyedik életévét be nem töltött, illetve akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére történő elkövetés mint minősített eset megjelenítését. Aki ugyanis ilyen sajátosságokkal bíró passzív alanyt eredményesen bír rá nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség előidézésére objektíve alkalmas önkárosító magatartásra, az a súlyos testi sértés minősített esetét³⁰ , illetőleg annak legkevesebb kísérletét valósítja meg közvetlen tettesként. A de lege ferenda deliktum kapcsán fennálló többszörös jogtárgysértés látszólag indokolttá tenné a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére történő elkövetés minősített esetként történő szabályozását, ez ugyanakkor azzal a nem kívánt következménnyel járna, hogy – amint arra Belovics Ervin rámutat az öngyilkosságban közreműködéssel összefüggésben – eltérő értékelést kapnának a beszámítási képesség hiányának esetkörei.³¹  Tehát aki tizennegyedik életévének be nem töltése okán akaratnyilvánításra képtelen személyt bír rá önkárosító magatartásra az a de lege ferenda tényállást merítené ki, míg aki egyéb okból akaratnyilvánításra képtelen személyt, az a testi sértés minősített esetét valósítaná meg. Viszont a fentiek szerint önmagában az a körülmény, hogy a passzív alany akaratnyilvánításra képtelensége milyen okra vezethető vissza, nem eredményezheti a cselekmény eltérő minősülését.

2. A releváns önkárosító magatartásra felhívás

Ezen elkövetési magatartás kapcsán ugyancsak szükséges hangsúlyozni, hogy a felhívás ez esetben sem sui generis előkészületi vagy előkészületi jellegű magatartás. Annyiban hasonlóság érhető tetten az előkészület körében releváns felhívással, hogy annak a javasolt tényállás esetében is konkrétnak, meghatározott cselekményre vonatkozónak³²  kell lennie, lényegi különbség viszont, hogy a javasolt tényállás szerinti felhívásnak nem bűncselekményre, hanem nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség okozására objektíve és közvetlenül alkalmas magatartásra kell vonatkoznia. További sajátossága az elkövetési magatartásnak, hogy nem meghatározott, konkrét címzettekhez szól, hanem általában buzdít valamely társadalmilag káros tevékenységre.³³  E körben az említett közvetlen alkalmasságnak kiemelkedő szerepe van, ugyanis ennek tényállási elemként szerepeltetése révén rekeszthetők ki a büntetőjogi értékelés köréből például az alkoholos italok fogyasztását ösztönző reklámok, vagy egyéb olyan tevékenységet (pl. extrém sportot) népszerűsítő felhívások, amelyek nem közvetlen önkárosításra irányulnak. Figyelemmel arra, hogy a tényállás a nagy nyilvánosság előtti elkövetést rendeli büntetni, a passzív alanyok kapcsán tett bármiféle distinkció értelmetlen volna.

3. Önkárosító magatartást tanúsító személyről vagy személyekről készült felvétel nagy nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele

A hozzáférhetővé tétel alatt – az egybehangzó jogirodalmi álláspontokkal³⁴  egyezően – minden olyan magatartás értendő, amely a felvétel mások általi megismerésének lehetőségét megteremti. A bűncselekmény ezen fordulata a passzív alanyok számát figyelmen kívül hagyja, és a rendbeliségre az azonos elkövetési magatartással érintett felvételek száma sincs kihatással.³⁵  A tényállásszerűség szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy a hozzáférhetővé tett felvételt ténylegesen megtekintették-e vagy sem, pusztán a megismerés reális lehetőségének van relevanciája.

Ami a stádiumokat illeti, rögzíthető, hogy az első bekezdésben meghatározott bűncselekmény kísérlete – a tényállásban rögzített objektív³⁶  büntethetőségi feltételre tekintettel – fogalmilag kizárt.³⁷  Amennyiben tehát a rábírás eredmé­nyes, és a passzív alany a tényállás egyéb kritériumainak megfelelő önkárosító magatartást tanúsítja, úgy a cselekmény befejezetté válik, ellenben ha a rábírás eredménytelen, az nem vonhat maga után büntetőjogi következményeket. A befejezettség szempontjából közömbös, hogy a nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség okozására objektíve alkalmas magatartás tanúsítása folytán ilyen sérülés vagy betegség ténylegesen bekövetkezik-e vagy sem. E körülménynek a büntetés kiszabása körében indokolt jelentőséget tulajdonítani. A felhívással, illetőleg a releváns felvétel hozzáférhetővé tételével megvalósuló deliktumok befejezettségéhez a mások általi észlelés reális lehetőségének bekövetkezése szükséges.

A bűncselekmény valamennyi fordulata szándékosan követhető el. Az első bekezdésben meghatározott rábírás esetén az elkövető tudatának ki kell terjednie egyebek mellett arra, hogy tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség okozására objektíve alkalmas önkárosító magatartásra bír rá, és a passzív alany ilyen magatartását kívánnia kell, vagy az iránt közömbösnek kell lennie. Az önkárosító magatartás tényleges tanúsítása viszont már az elkövető tudatától független, objektív körülmény.

A fontosabb elhatárolási kérdésekre az elkövetési magatartás elemzése kapcsán igyekeztem kitérni, azonban külön vizsgálatot igényel a de lege ferenda deliktumnak a kiszolgáltatott személy megalázásához fűződő viszonya. A két cselekmény elhatárolása szempontjából releváns körülmények az alábbiakban összegezhetők:

• A javasolt tényállás (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény esetében nem tényállási elem az önkárosító magatartásra rábírt személy kiszolgáltatott helyzete, illetve annak kihasználása. A passzív alany esetében személyes kvalifikáltság kizárólag az életkor tekintetében áll fenn.
• Az önkárosító magatartásnak nem szükségképpeni sajátossága annak a sértettre nézve megalázó jellege. Amennyiben a rábírás olyan önkárosító magatartásra irányul, amely egyúttal megalázó jellegű is, úgy e körülménynek a büntetés kiszabása körében indokolt jelentőséget tulajdonítani.

Ott István: főügyész Fejér Megyei Főügyészség; adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar