Gyilkos szülők – a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések

Bevezetés

„Oh anya! meg ne sirass, hogy ezen kis sírba leszálltam: Játszani szállottam kedves öcsémhez alá.”¹  Vörösmarty Mihály sorai szívbemarkolóan örökítik meg a tragikus hirtelenséggel véget érő gyermekéletek kapcsán érzett fájdalmat. A gyermekek sérelmére elkövetett emberölések mindig is a társadalmi visszhangot és megdöbbenést kiváltó bűncselekmények közé tartoztak. A győri²  és aszódi³  gyermekgyilkosságok hatására az elmúlt években ismételten a közérdeklődés középpontjába kerültek a családon belül a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos deliktumok és az ellenük történő hatékonyabb fellépés lehetséges irányai.

Jelen írás központi kérdésköre a saját gyermekük sérelmére emberölést elkövető szülők – apák és anyák – kriminológiai jellemzői köré szerveződik. A dolgozat elsődleges célkitűzése, hogy ugyanazon tényezők mentén vizsgálja a nemenkénti esetleges eltéréseket, illetve hasonlóságokat. A gyermekgyilkos szülőkkel kapcsolatban vizsgálat tárgyát képezték a férfiak és nők esetében felmerülő jelentős lélektani jellemzők, az elkövetők leggyakoribb áldozati csoportjai, valamint a nemekhez általánosan társítható egyes gyermekölés-típusok, ahol az elkövetői motívumok bemutatása kap kiemelt szerepet.

A tanulmány fókuszában kifejezetten a családjukon belül emberölést elkövető nők és férfiak elsődleges, illetve másodlagos áldozati csoportjai állnak.

A családon belüli erőszak fogalmának sokrétűségéről

A családon belüli erőszak fogalmát a kriminológia tudománya különbözőképp definiálja. Az eltérő felfogások eltérő definíciókat eredményeznek, amelyek közül a legkönnyebben elhatárolható a családon belüli erőszak szűk, illetve kiterjesztő értelmezése. A családon belüli erőszak szűk értelmezési körébe kizárólag a partnerbántalmazás tartozik, vagyis a jelenlegi vagy volt házastárs, illetve élettárs sérelmére elkövetett bántalmazó magatartások. A tág értelmezés szerint a családon belüli erőszak valamennyi családtag, hozzátartozó, illetve a bántalmazóval egy háztartásban élő egyéb személy irányába tanúsított erőszakos cselekményt magában foglal.⁴  A kiterjesztő fogalom-meghatározáshoz tartozik továbbá a „családszerű helyzetben” megvalósuló bántalmazás, illetve a rendszerabúzus is. A magyar büntetőjogi, illetve kriminológiai szakirodalomban, egyfajta „középutas” megoldást találhatunk, amelyet jól tükröz a kapcsolati erőszak törvényi tényállásában passzív alanyként megjelenített személyi kör is (gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére)⁵ . A magyar megoldás a családon belüli erőszak vizsgálata során az együttélésnek, valamint a családi kötelék létének tulajdonít elsődleges jelentőséget, amelyet az Országos Kriminológiai Intézet által végzett kutatásában megjelenő értelmezés is alátámaszt, amely szerint a családon belüli erőszak „az együtt élő és egymással fizikai, érzelmi, anyagi, jogi összefüggésben lévő személyek” között valósul meg.⁶

Az intrafamiliáris emberölés mint a családon belüli erőszak végzetes eszkalációja

A családon belül elkövetett emberöléseknél szintúgy érvényesül az összbűnözés kapcsán is jellemző férfi elkövetői többség. Azonban az emberölést elkövető nők aránya meglepően magas a más erőszakos bűncselekményekben való női elkövetői részvételhez képest, a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések esetében pedig gyakorlatilag ugyanolyan arányban vannak a gyermekük életét kioltó apák és anyák.

A családon belül megvalósított emberölések közös jellemzője továbbá, hogy nemtől függetlenül az elkövetők elsődleges áldozati csoportja a jelenlegi vagy volt partner, majd ezt követi az elkövető vérszerinti vagy nevelt gyermeke, mint második leggyakoribb áldozati kör. Bár mind a férfiak, mind a nők ugyanazon csoportok sérelmére követnek el legnagyobb valószínűséggel élet elleni deliktumot, azonban az őket mozgató motívumok korántsem egyformák. Míg a férfiak esetén akár a házastárs, akár a gyermekük sérelmére elkövetett emberöléseket vizsgáljuk, a szerelemféltés az elsődleges motívum, addig a női elkövetők esetén a kilátástalan élethelyzet, továbbá a vélt vagy valós fájdalomtól való szabadulás.⁷

Kutatásom során elsődlegesen a saját gyermek sérelmére megvalósított emberölések kategorizálásával foglalkoztam, azonban a más hozzátartozók sérelmére elkövetett emberölések vonatkozásában is relevanciával bírnak az egyes típusok. Példának okáért, a megtorló/bosszúból elkövetett gyilkosságok kifejezetten gyakoriak a partner sérelmére elkövetett gyilkosságok kapcsán is.

A leggyakrabban alkalmazott kategorizációs rendszer alapján a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések az alábbi csoportokba illeszthetők:

• újszülött megölése (infanticidium),
• patológiás gyermekölés,
• megtorló/bosszúból elkövetett gyermekgyilkosság,
• végzetes kimenetelű bántalmazás, illetve
• az egyéb, atipikus gyermekgyilkosságok.⁸

A férfi elkövetők elsődleges és másodlagos áldozati csoportjai

A házastárs és élettárs mint áldozat

A női áldozatok aránya a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményekben kifejezetten magas, a partnergyilkosságok esetén áldozati oldalon egyértelmű női többséget látunk a statisztikákban.⁹  Összességében elmondható, hogy a családon belül elkövetett emberölések tipikus áldozata nő, aki korábban vagy a halálos bántalmazás idején párkapcsolatban állt az elkövetővel.

A partner sérelmére elkövetett gyilkosságok jellemzője az azt megelőző családon belüli abúzus, amely kiegészül az elkövető oldaláról a kóros birtoklási vággyal, beteges féltékenységgel. Az áldozat halálával záruló erőszakot sok esetben megelőzi a felek szakítása és szeparációja, amelyet az abúzust tanúsító fél képtelen elfogadni, ezért partnere vagy saját maga megölésével fenyeget. A bántalmazó oldalán nem ritka a mentális betegségek jelenléte, különös tekintettel a depresszióra, valamint az alacsony szintű indulatkontrollból adódóan sok esetben az elkövetők már korábban büntetettek voltak.¹⁰  A partner megölése legtöbb esetben egy állandó jellegű, elhúzódó bántalmazási folyamat lezáró mozzanata. A férfi elkövető azonban nem csupán az emberölés vonatkozásában elkövető, hanem a gyilkosságot megelőző abúzus során is ő volt az offenzív fél, aki az erőszakos cselekményeket kiprovokálta, alakította.¹¹  A Bruno Cormier által vizsgált feleséggyilkosságok szintén megerősítették, hogy a házastárs vagy élettárs megölését az esetek döntő többségében megelőzi a családon belüli erőszak valamely formája. Valamennyi esetben a gyilkos és meggyilkolt partnere közötti kapcsolat problémákkal teli, a lelki- és testi bántalmazás formái jelen voltak, azonban az abúzus ellenére a felek képtelenek voltak véglegesen megszakítani a kapcsolatot egymással.¹²

Az ambivalens partnerkapcsolatot szemlélteti a Miskolci Törvényszék határozata, amelyben az elítélt férfi korábbi feleségét – aki az elkövetés idején élettársa volt – ölte meg különös kegyetlenséggel. A bíróság ítéletében tökéletesen írja le a feleséggyilkosságokat gyakorta megelőző, kölcsönösen bántalmazó kapcsolati dinamikát:

„A bizonyítás anyaga jól mutatja ambivalens érzésekkel, vonzással-taszítással, számtalan konfliktussal terhelt, sokévig tartó, a köznyelvben úgy említett hogy »se veled, se nélküled« kapcsolatukat, melyet gyakran hűtlenség, kicsapongás, italozás és gyakori tettlegesség, egymás iránti agresszió, hatósági eljárásokban is többször deklarált vádlotti erőszak, brutalitás »fémjelzett«, s vezetett el ez a számos baljós előzményi esettel, büntetőüggyel, távolságtartásos eljárással stb. »tarkított« párkapcsolat végül a középkorú sértett erőszakos halálához.”¹³

A férfi elkövetőkben felmerülő erős birtoklási vágy és a beteges szintű féltékenység nem csupán az egyénekre specifikusan jellemző pszichológiai okokra vezethető vissza, annak történelmi, társadalmi gyökerei is vannak. A partnergyilkosságok szociológiai magyarázata a történelmi jellegű patriarchális társadalmi normák napjainkban is érzékelhető hatására világít rá. Ezek a normák azonban nemcsak a férfiak és nők közötti alá-fölé rendeltségi viszonyon keresztül mutatkoznak meg, hanem a férfiak egymás közötti agresszív versengési vágyában is. A férfiak által megvalósított partnergyilkosságok esetében, amennyiben az ölési aktus több ember sérelmére történik, akkor a második áldozat sokszor a nő új élettársa, barátja vagy esetlegesen egy fennálló szerelmi háromszög harmadik szereplője. A férfiak közötti kompetitív viselkedés nemcsak a versenytárs megölésében nyilvánulhat meg, hanem a családon belüli erőszakot tápláló agresszióforrás is lehet. Társadalmi, illetve vagyoni szempontok alapján a sikertelennek titulált férfiak az elismertségük hiányát a párkapcsolataik és családi kapcsolataik túlkontrollálása útján igyekeznek kompenzálni, ezáltal fordulva a családon belüli erőszak különböző típusaihoz, amelyek bizonyos esetben halálhoz vezetnek. Általánosságban elmondható, hogy amíg a partnergyilkosságok kapcsán a kontrollvesztettség érzése elsősorban romantikus, szexuális töltetű, addig a családirtások kapcsán a férfi elkövető aggodalma a róla kialakult férfikép torzulásától, becsület- és státuszvesztéstől tart, amely sokkal összetettebb motívum, mint azok az emberölések, ahol az áldozat „csak” a volt házastárs, élettárs.¹⁴  Azonban fontos kiemelni, hogy a partnergyilkosságok és a családirtások nem határolhatóak el élesen, ugyanis a több családtag sérelmére elkövetett emberölések esetén is az esetek több mint felében¹⁵  beszélhetünk női áldozatról. Amennyiben mind a gyermek, mind a korábbi partner megjelenik az emberölés sértettjeként, a szerelemféltés és az énképen esett csorba miatti általános negatív érzések egyaránt felmerülnek a gyilkosság motívumaként.

A gyermek mint áldozat

A gyermekeket tekinthetjük a párkapcsolati partner után a második legnagyobb áldozati csoportnak. A gyermekek viktimizációja szempontjából mondhatni irreleváns az áldozat neme, a fiúk és lányok szinte ugyanolyan arányban váltak a gyilkosságok áldozataivá.¹⁶  A gyermekeknél az életkor sokkal inkább szerepet játszik az áldozattá válás szempontjából, mint a nem. Mind a magyar, mind a nemzetközi kutatások alapján kirajzolódik, hogy a gyermekgyilkosságok áldozatai jellemzően tizennégy éven aluliak, a gyermek kora kifejezetten a bántalmazás, elhanyagolás útján megvalósuló emberölések körében kiemelkedő vulnerabilitási tényező.¹⁷  A gyermekgyilkosságok kapcsán az elkövetőről alkotott laikus kép igencsak változatos lehet, a tragédiák hallatán sok esetben asszociálunk az újszülöttek kitételére, egyedül hagyására, és ezekhez a cselekményekhez leginkább női elkövetőket társítunk. Azonban az elmúlt években számottevő médiavisszhangot kapó, saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések hatására a gyermekgyilkosság szó alapján hajlamosak vagyunk az apára gondolni mint elkövetőre.

A kriminálstatisztikai adatok alapján a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések esetén gyakorlatilag azonos arányban beszélhetünk elkövető anyáról és elkövető apáról.¹⁸  Bár a biológiai szülők ugyanolyan mértékben tehetőek felelőssé ezen tragédiákért, azonban a nemek szerinti bontás alapján a mérleg nyelve egyértelműen a férfiak felé billen az elkövetői oldalon. A családon belüli keretek között megvalósuló gyermekgyilkosságok esetén az elkövetők kétharmada férfi, közülük is a nevelőapák, új férfi partnerek által, nevelt gyermekük sérelmére elkövetett emberölés a gyakoribb.¹⁹

A gyermekek áldozattá válása szempontjából jelentős rizikófaktor a gyermek és a szülő szerepet betöltő személy közötti nem vérszerinti kapocs, a gyermek testi- vagy értelmi fogyatékossága, és a kisgyermek korából adódó fizikai törékenység. A gyermek és az elkövető közötti nem vérszerinti kapcsolatra mint kockázati tényezőre több kutatás is rávilágított.

A halálos kimenetelű bántalmazások vizsgált eseteiben kiemelkedő szerepe volt a nevelőapáknak. Az úgynevezett Cinderella effect (Hamupipőke-hatás) azon egyértelmű összefüggésre világít rá, amikor az egy háztartásban élők esetén a nem vérszerinti kapcsolatban álló gyermek nagyobb eséllyel szenved el abúzust nevelőszülőjétől, mintha vérszerinti gyermeke lenne.²⁰  A jelenséget több nemzetközi kutatás is alátámasztotta; a Daly és Wilson²¹ , illetve a Tooley és munkatársai²²  által vizsgált esetek mind megerősítették a nevelőapák kiemelt szerepét a fatális kimenetelű bántalmazásokban. Ezen tendenciák hazai létét pedig Farkas Johanna is alátámasztotta doktori értekezésében.²³

Szintén rizikófaktorként értékelhető, amennyiben a gyermek fogyatékossággal élő személy. Ezekben az esetekben a szülő kifejezett teherként éli meg gyermeke fogyatékosságát, a gyermek megölésére pedig kegyelmi cselekedetként tekint.²⁴  A Daly és Wilson által végzett kutatás kimutatta, hogy az értelmi vagy fizikai fogyatékossággal élő gyermekek sérelmére megvalósított bántalmazás öt-tízszer gyakrabban fordul elő, mint egészséges társaik körében.²⁵

A gyermekek sérelmére elkövetett emberölések számos esetben a látencia homályába burkolóznak. Ilyenkor a hatóságok azokat bölcsőhalálnak, vagy a nemzetközi szakirodalom által alkalmazott terminológia szerint²⁶  „hirtelen csecsemőhalál szindrómaként” (Sudden Infant Death Syndrome – SIDS) ítélik meg. Az Egyesült Államokban végzett kutatások rámutatnak, hogy a kis közösségekben eljáró hatóságok és halottkémek nem rendelkeznek kellő szakképzettséggel, illetve a településen a szoros ismeretségekre tekintettel, a pletykák elkerülése végett inkább eltekintenek a boncolástól.²⁷

A női elkövetők elsődleges és másodlagos áldozati csoportjai

A házastárs, élettárs mint áldozat

A nők által elkövetett emberölések kapcsán kiemelendő, hogy azok szinte kizárólag hozzátartozó sérelmére valósulnak meg, amely fontos különbség a férfiak által megvalósított emberölésekhez képest. Az emberölést elkövető nők elsődleges áldozati csoportja a házastárs, élettárs, ezt követik a gyermekek, majd a szülők és egyéb rokonok.²⁸  A nők által a partner sérelmére elkövetett emberölések motivációjukat tekintve élesen elhatárolhatóak a férfiak által megvalósított partnergyilkosságoktól, ahol az elkövetők elsődleges motívuma a szerelemféltés.²⁹  Mind a nemzetközi, mind a hazai kutatások megerősítik az esetek döntő többségében az áldozat közrehatását, valamint az ölési cselekményt megelőző családon belüli erőszakot.³⁰  Az áldozati közrehatás jelentőségére hívja fel a figyelmet az alábbi, Parti Ágnes védőtől származó idézet: „Nem csak azt kell a bíráknak szemlélniük, hogy emberölés történt, hanem az odavezető utat is.”³¹  Az áldozati közrehatás fogalma Marvin Wolfgang nevéhez köthető, amelyet a philadelphiai emberölések vizsgálata során alkotott meg. A Wolfgang által vizsgált partnergyilkosságok esetén a férfi áldozatok jelentős többsége „provokálta” partnere tettét.³²  Az ölési cselekményt megelőző abúzusban nem feltétlenül kizárólagosan az áldozat volt az aktív fél, előfordult, hogy a bántalmazásban a felek kölcsönösen részt vettek. A partnergyilkosságok kapcsán gyakori a partnerek italozó életmódjára visszavezethető agresszív magatartás.³³  Azonban a kölcsönös közrehatás sokkalta ritkább, mint a férj által tanúsított kizárólagos bántalmazás, amely ismétlődő jelleggel, akár a gyilkosságot közvetlenül megelőzően is sújtotta a végül emberölést realizáló nőt.³⁴  A nők által elkövetett emberöléseknek azonban nem csupán provokatív áldozatai vannak: az ártatlan áldozatok közül a legjelentősebb csoport a gyermekeké.³⁵

A gyermek mint áldozat

A férfiaknál ismertetett áldozattá válást valószínűsítő rizikófaktorok az anyák által elkövetett emberölések gyermekáldozatai esetében is fennállnak. A viktimizáció szempontjából továbbra is irreleváns az áldozat neme. A gyermekáldozat szempontjából az életkornak sokkal inkább szerepe van az áldozattá válás szempontjából, ez különösen igaz a női elkövetők esetén. Ennek egyik oka a kizárólagosan „női bűncselekményként” számon tartott újszülött sérelmére elkövetett emberölés, hiszen a csecsemő születés utáni kiszolgáltatott állapota az esetek nagy részében végzetes tényező lehet a túlélés szempontjából, azaz a gyermek életkora kiemelt rizikófaktor.³⁶  A minél fiatalabb életkor mellett a gyermek betegsége is jelentős kockázati tényező az áldozattá válás szempontjából, hiszen a gyermekneveléssel járó terhek elsődlegesen az anyákat terhelik, az ezen körülményekből fakadó ápolási, gondozási teendőknek kötelesek eleget tenni. Az ebből való kitörésként elkövetett gyermekölések kimerítik – a Raskó által megalkotott – terhes kötelezettségtől való szabadulást mint ölési motivációt.³⁷

A férfiaknál említett Cinderella-effektus korántsem rendelkezik akkora relevanciával a nőknél, mint a férfiak esetén. A női nevelőszülők ritkán válnak a nevelt gyermek sérelmére elkövetett emberölés elkövetőivé, számuk az elkövetők között elenyésző.³⁸  Azonban elképzelhetetlen lenne ezen téma érintése kapcsán nem megemlékezni a magyar társadalmat hosszú időre megrázó ügyről, a „Szita Bence-gyilkosságról”. A tizenegy éves Szita Bencét mostohaanyja felbujtására két hajléktalan férfi ölte meg különös kegyetlenséggel.³⁹  Ezen tragédia kapcsán egyértelműen felismerhetjük a nőknél egyébként ritkán felmerülő motívumot, a féltékenységet, ugyanis ebben az ügyben a mostohaanya a párkapcsolati problémáit vetítette ki nevelt fiára.

Az ügy ellenpéldája a Cinderella-effektusnak is, amelyet a kriminológia tudománya szinte kizárólagosan férfi nevelőszülőkhöz társít.

A nők által megvalósított gyermekölések kapcsán további különös kockázati tényező az áldozattá válás szempontjából, ha az anya, azaz az emberölés elkövetője korábban partnerbántalmazás elszenvedője volt. Ezekben az esetekben fordul elő a kiterjesztett öngyilkosság elkövetése, amikor az anya a helyzetének kilátástalansága miatt vet véget saját maga és gyermekei életének, akiket nem akar magára hagyni a bántalmazó apával.⁴⁰

Zárógondolatok

A női és férfi kriminalitás kutatásához fűződő elméletek kapcsán Tamási Erzsébet az alábbi gondolatokat fogalmazta meg a nemi alapú differenciálás szükségességéről:

„[A] kutatások egy része nem tesz különbséget a nőket és a férfiakat befolyásoló kockázati tényezők esetében (genderneutrális szemlélet), a kutatók másik csoportja kifejezetten hangsúlyozza a női másságot a bűnelkövetővé válás folyamatában (genderspecifikus vagy genderérzékeny megközelítés). A valóságban azonban mindössze a különböző, általánosan kimutatható rizikófaktorok fontossági sorrendje és csoportosítása a különbség.”⁴¹

Ezen állásfoglalással teljes mértékben egyet tudok érteni és dolgozatom felépítését is meghatározta azon szemlélet, hogy bár mind a férfi, mind a női elkövetőkre ugyanazon tényezők hatnak, azok különböző módon és mértékben befolyásolják a nemeket.

A gyermekéleteket követelő tragédiák megelőzése kapcsán kiemelten fontos az elkövetők kriminológiai jellemzőinek vizsgálata, ezek közül is kiemelve az elkövetőkre jellemző lélektani kórképeket. Mindkét nem esetén jelentős rizikófaktorként jelennek meg a kezeletlen mentális betegségek, azonban a férfi elkövetővé válás megelőzése szempontjából kifejezetten hasznos lenne, ha a férfiak számára is megjelennének az ingyenesen igénybevehető, diszkrét segítőszervezetek. Ugyanis amennyiben kapcsolatba állítható a nők vonatkozásában az újszülöttölések csökkenése és az áldozatsegítés szélesebb körben való elérhetővé válása, akkor okkal feltételezhető, hogy hasonló intézkedésekkel a férfiak esetén is csökkenthető lenne a bűnelkövetővé válás.⁴²

De lege ferenda javaslat

Ahogyan arra a család büntetőjogi védelme kapcsán Angyal Pál is rámutat, a büntetőjogi pönalizálás célja nem kizárólagosan a büntetőjog ultima ratio jellegével összeegyeztethető szükségszerű jogi intervenció, amikor is egy adott cselekmény „büntetést-érdemlősége minden kétségen felül áll”⁴³ , hanem emellett megtestesít egyfajta erkölcsi iránymutatást is, amely alapján a büntetőjog prevenciós célja is érvényre juthat.⁴⁴

A családon belül elkövetett emberölések kapcsán a büntetőjog megelőző jellege kevésbé bír relevanciával, a hatékony bűnmegelőzés és az ezt segítő jogszabályi háttér az emberölést megelőző, a családon belüli erőszak fogalmába olvasztható erőszakos magatartások kapcsán jelentős. Hiszen felismerve az ok-okozati összefüggést a hozzátartozók sérelmére elkövetett emberölések és a hozzátartozók sérelmére elkövetett egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények között, a jogalkotó – megfelelő jogalkotással és az ehhez társuló prevenciós technikákkal – nagyobb eséllyel előzheti meg a végzetes kimenetelű tragédiákat.

A családon belüli abúzus alacsonyabb fokán megrekedt erőszakos magatartások pönalizálása kapcsán 2019 óta láthatunk pozitív irányú elmozdulásokat jogalkotói oldalon, amely közül mindenképp említésre méltó a 2020. évi CVIII. törvény, amely a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében rendelkezik egyes törvények módosításáról. Továbbá üdvözlendő változásokat láthatunk mind a kiskorú veszélyeztetése, mind a kapcsolati erőszak törvényi tényállása kapcsán kialakult bírói gyakorlatban. Azonban a témát kutató hazai szakemberek rávilágítanak, hogy mind a mai napig jelentősek a halmazati és minősítési problémák; gondolva itt az említett deliktumok halmazatban történő megállapítására, több sértett esetén a valamennyi sértett tekintetében megvalósulás fel nem ismerésére.⁴⁵

Végezetül de lege ferenda javaslatként a hozzátartozó sérelmére történő elkövetést mint az emberölés minősített esetének bevezetését fogalmaztam meg.

A hasonló tragédiák elkerülése szempontjából elsődlegesen az emberölés előtt elkövetett deliktumok ellen történő hatékony fellépésre kellene fektetni a hangsúlyt. Valamint arra, hogy a sokszor maguk is lelkileg instabil helyzetben lévő elkövetők segítséghez jussanak, mielőtt a megoldatlan belső konfliktusaikból eredő agressziójukat hozzátartozóikon vezetnék le. Azonban egy, az emberölés új minősített esete szemléletes állásfoglalás lenne amellett, hogy a mindenkori jogalkotó nem tolerálja a jog által kiemelt védelemben részesített értékeink (család, házasság, gyermek) ellen irányuló támadásokat, továbbá nagyobb megnyugvást adhatna azoknak, akik szeretteiket veszítették el a családon belüli konfliktusok miatt bekövetkező tragédiákban.

Petneházi Réka, joghallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar>