Beszámoló „A szakértői bizonyítás a jogalkalmazás tükrében” című szakmai-tudományos konferenciáról
Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) szakmai-tudományos konferenciát rendezett az Igazságügyi Palota dísztermében 2023. október 11-én, amelynek témájául a szakértői bizonyítás és a joggyakorlat kapcsolatát, a szakvélemények büntetőeljárásban való felhasználásának kérdéseit jelölték meg. A rendezvény fő szervezője Kármán Gabriella, az OKRI tudományos főmunkatársa volt, aki kutatásaiban évtizedek óta foglalkozik a szakértői bizonyítás problémáival. A konferencia apropóját az idei év őszén azonos címmel megjelent tanulmánykötet1 adta, amely egy 2019–2022 között folytatott átfogó empirikus kutatás eredményeit dolgozta fel.
Dr. Barabás Andrea Tünde igazgató (OKRI) köszöntőjében hangsúlyozta a mai peres eljárásokban – akár büntető-, akár polgári vagy más jogterületekről is legyen szó – a szakértők és a jogalkalmazók együttműködésének, egymásra utaltságának fontosságát és aktualitását. Örömét fejezte ki az nagyszámú közönséget illetően, valamint üdvözölte és megköszönte, hogy az előadók elfogadták az OKRI felkérését.
A konferencia nyitóelőadását Ibolya Tibor büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes tartotta A szakvélemény hiteltérdemlősége az ügyészség szemszögéből címmel. Pokol Béla gondolataival egyetértve felhívta a figyelmet arra, hogy „nagy baj van” a mai kor igazságszolgáltatásában a tekintetben, hogy az eljárásokban, a bizonyítás során a szakértők szerepe túlzottan megnőtt: a jogászoknak olyan kérdésekre kell választ találniuk, amelyhez – sok esetben – szakértőt kell igénybe venniük. Ennek az a veszélye, hogy a szakkérdés megválaszolása által a bíró helyett a szakértő dönti el az ügyet, így a szakértő válik az ügy urává. Valójában nem az a probléma – véli a legfőbb ügyész helyettes –, hogy a szakértők szerepe megnőtt, hanem a jogalkalmazók hozzáállása. Véleménye szerint sokszor olyan ügyekben is szakértő kirendelésére kerül sor, amelyekben az szükségtelen, mert józan ésszel, logikai úton, illetve a világról szerzett ismereteink által is megválaszolható lenne a kérdés. Ha felmerül egy ügyben a szakértő kirendelésének szükségessége, a jogalkalmazónak a következő kérdéseket kell végiggondolnia: a) Biztosan szükséges-e szakértő az adott probléma tekintetében? b) Van-e olyan állapotban az ügy, hogy értelme legyen szakértőt kirendelni? c) Milyen szakértőre van szükség? (kompetencia) d) Ha minden eddigi kérdésre igen a válasz, illetve a szakértői területet is meghatározták, a következő lépés a szakértőhöz intézendő kérdések megfogalmazása. Ez utóbbihoz az alap, hogy a jogalkalmazó ismerje az ügy típusát, ismerje a konkrét ügyet, valamint ismerje a vonatkozó módszertani leveleket. Ibolya Tibor legfőbb ügyész helyettes egyrészt arra bátorította az ügyészeket, hogy a szakvélemény nem kellően tisztázott pontjait illetően tegyenek fel további kérdéseket a szakértőnek. Másrészt rávilágított arra, hogy a szakértői vélemény egy ténymegállapítás, amely észlelésen alapul, tehát nem az objektív igazság, így „lehet vele vitatkozni”, valamint arra buzdította kollégáit, hogy ne riadjanak vissza akár bizonyítás felvételétől sem, hiszen erre a törvény lehetőséget ad.
A következőkben a konferencia szervezője és a téma kiemelkedő kutatója, Kármán Gabriella a konferencia apropójául szolgáló kötet, valamint annak anyagát képező kutatás bemutatásával kezdte előadását. A 2019-ben indult kutatás tárgya a magyar büntetőeljárásokban megjelenő szakértői vélemények hiteltérdemlőségének és felhasználhatóságának vizsgálata volt. Ennek során az előadó kérdőíves felmérést végzett rendőrök, ügyészek és bírák körében, amelyben a kérdések a jogalkalmazók szakértői véleményekkel, szakértői kirendelésekkel kapcsolatos tapasztalataira irányultak. A kitöltések alapján világosabb kép rajzolódott ki arról, hogyan látják a jogalkalmazók a szakértők szerepét a büntetőeljárásokban, miként történik az adott szakértő kiválasztása, milyen problémák merülnek fel a szakértői vélemények elkészítésére meghatározott határidők betartásával kapcsolatban és ez mennyiben hat ki az eljárások elhúzódására, illetve – talán a legfontosabb kérdés –, hogy miként értékelik a jogalkalmazók a szakvéleményekben foglaltakat? Merül-e fel tartalmi aggály és vannak-e olyan szakterületek, amelyeknél ez gyakrabban fordul elő? A kutatásból kiderült, hogy a jogalkalmazók legtöbbször elfogadják a szakvéleményben foglaltakat. A legtöbb „kétely” az elmeorvos szakértői, az orvos szakértői és az informatikai szakértői véleményekhez kapcsolódóan merül fel a gyakorlatban, azonban túlnyomó részt ezek is megnyugtatóan tisztázódnak az eljárás során. Az előadó kitért az eseti és magánszakértő igénybevételének problémájára is. A kutató a joggyakorlat egységesítése és a jogalkalmazói munka megkönnyítése érdekében szakmai protokoll kidolgozását javasolta, amely a szakvélemények értékeléséhez nyújtana segítséget.
A legfelsőbb bírói fórum részéről Csák Zsolt kúriai kollégiumvezető bíró tartott rendkívül érdekes és szórakoztató előadást, több üggyel illusztrálva az elméleti felvetéseket. Megszólalásában kiemelte, hogy a magyar büntetőeljárási törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely előírná, mikor kötelező a szakértő kirendelése a büntetőeljárásban, tehát a jogalkalmazó dönti el, szükség van-e szakértőre az adott ügyben. Ugyanakkor a szakértői vélemény jelentősége vitathatatlan, sokszor maga a felmentés vagy elítélés is ezen alapul. Csák Zsolt említette azt a bírói körökben elterjedt téves vélekedést, mely szerint, ha az első fokú eljárásban kirekesztenek egy bizonyítékot, azt a fellebbezési eljárásban nem lehet a törvényesség szempontjából vizsgálni. Emellett fontos a szakértői kompetencia vizsgálata is. Kérdés, hogy a szakvélemény a bírói szabad mérlegelés korlátja-e? Bár a bíró nem köteles elfogadni a szakvéleményt, annak elutasítását részletesen indokolnia kell. De joggal kérdezhetjük: hogyan lehet elutasítani egy szakvéleményt szakértelem nélkül? A bíró bizonyos értelemben ki van szolgáltatva a szakértőnek, hiszen pont azért vesz igénybe szakértőt, mert az adott problémához speciális szaktudás szükséges, amellyel a bíró nem rendelkezik. A megalapozott szakvélemény beszerzése a jogalkalmazó által feltett kérdéseken is múlik. A „jó” kérdések megfogalmazása nem egyszer okoz gondot a bíráknak. Az előadó felsorolta a bírói praxisban előforduló gyakori hibákat a szakértő igénybevételével kapcsolatban: például nem a megfelelő időpontban rendelik ki, nem releváns kérdéseket tesznek fel neki, illetve a bíró nem interpretálja megfelelően a szakvéleményben foglaltakat. Felhívta a figyelmet a Kúria eseti döntésére, amely szerint önkényes az a bírói döntés, amely a szakvélemény ellenében, a többi bizonyíték alapján dönt. A magánszakértői véleményekkel kapcsolatban etikai kérdéseket és szempontokat említett, többek között azt, hogy érvényesül-e a fegyverek egyenlőségének elve a magánszakértő igénybevétele esetén, tekintve, hogy a magánszakértő sokkal kevesebb adathoz jut hozzá, mint a hivatalból kirendelt szakértő? Végül pedig megállapította, hogy a szakvélemény akár jogkérdést is eldönthet, például a felmentő ítélet hozatalának követelménye a beszámítási képesség kizártsága esetén.
A programot Szokolai Zoltán rendőr alezredes, az ORFK osztályvezetője folytatta, aki Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettest képviselte a konferencián. Előadásában hangsúlyozta, hogy a mai jogalkalmazói hozzáállás túlságosan preferálja a szakértők igénybevételét a büntetőeljárásban, mondván: „ha van szakértő, abból baj nem lehet”. Országosan viszont kevés a szakértő és rendkívül leterheltek. Ezért a szakvélemények elkészítése is csúszik, emiatt az eljárás elhúzódik. Szokolai Zoltán véleménye szerint nem ritkák az olyan esetek, amikor a laikusok számára is egyértelmű a válasz, mégis szakértő kirendelésére kerül sor. Problémásnak tartja, hogy a szakértőknek sokszor feleslegesen kell megjelenniük az eljárás során, csak a megszokás miatt idézik be őket. Az előadó is hangsúlyozta a releváns és a szakértő kompetenciájába tartozó kérdések megfogalmazásának szükségességét. Előfordult például, hogy egy gyermek szexuális bántalmazási ügyében a pszichológus szakértőnek nőgyógyászattal kapcsolatos kérdéseket tett fel a jogalkalmazó. Fontosnak tartotta a testszemle elvégzését minden testi sérüléssel járó esetben, mert sokszor nincs látlelet, a testszemle által viszont biztosított a szakértőnek a sérülésekről szóló fényképes dokumentáció. Beszámolt arról, hogy létrehoztak egy jogalkalmazói munkacsoportot a szakértői kirendelések gyakorlatának optimalizálása érdekében.
Az előadások sorát Szabó Judit, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető bírája folytatta. „A jó gyakorlatot a rossz gyakorlat felismerésével és elemzésével tudjuk kialakítani” – mondta a bírónő. Szakkérdés felmerülése esetén a legfontosabb lépések az eljárás során a szakértői kompetencia meghatározása, a kompetens szakértő megtalálása és a releváns szakértői vélemény elkészítése. A praxisából idézett ügyekkel szemléltette a bírói és a szakértői gyakorlat hibáit, ellentmondásait. Például a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazásos ügyben első fokon beszerzett grafológus szakértői véleményt a másodfokú bíróság kizárta a bizonyítékok köréből kompetencia-túllépés miatt, mert a vádlottak személyiségvizsgálatát pszichológus szakértőnek kellett volna elvégeznie. Probléma volt az is, hogy az elsőként kirendelt az elmeorvos szakértői páros munkapszichológus szakirány végzettségű volt, tehát hiányzott a kompetenciájuk az adott ügyben történő vizsgálathoz. Ugyanakkor hangsúlyozta az előadó, hogy ebben az esetben nem a kirendelő nyomozó hatóság hibázott, mert az a szakértői intézetet rendelte ki és maga az intézet jelölte ki a két szakértőt. Másik példaként említette, hogy a jelenleg is folyamatban lévő Questor-ügy elhúzódását a szakértők sorozatos kizárása okozza.
A délelőtti programot Schmidt Gábor legfőbb ügyészségi ügyész előadása zárta. Ahogyan az előző előadásokban is többször elhangzott, ő is említett egy-két olyan esetet, amikor a szakértő igénybevétele felesleges volt, mert a szakvélemény nélkül is bizonyítható lett volna a tényállás, illetve az általános ismeretek alapján is döntést lehetett volna hozni. Ilyen volt például a kamionban csempészett emberek tragédiája, ahol a szakértő felé intézett kérdés az volt, hogy az összezsúfolt emberek szállítása vajon sanyargatásnak minősül-e. A bírói gyakorlat szerint, amennyiben 0,4 köbméter légtérnél kevesebb jut egy főre, a sanyargatás megvalósul, tehát ennek bizonyítására az említett ügyben szakértőre nem lett volna szükség. A legfőbb ügyészségi ügyész beszélt a szakértői kompetenciahatárokról is, például áfacsalás esetében, amikor a szakértőnek nem a valótlanságot kell bizonyítania, hanem azt, hogy az elkövetett cselekmény károsította-e az állami költségvetést. Példái sorában olyan ügy is akadt, amelyben viszont az elmeorvos szakértői vélemények valójában eldöntötték a vádlott sorsát: annak alapján részben megszüntették az eljárást, részben pedig felmentették a vádlottat és kényszergyógykezelését rendelték el.
A délutáni program nyitásaként Lontai Márton, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) főigazgató kapott szót. Előadását azzal a problémafelvetéssel kezdte, hogy a szakértői kapacitás nehezen tart lépést a technikai fejlődés gyorsulásával. Egyre több az új szakértői terület, ugyanakkor a forenzikus vizsgálatok fejlesztése érdekében történő akkreditációs eljárások 5-6 évet is igénybe vesznek, egy-egy új műszer igazságügyi alkalmazásához is ennyi időre van szükség, valamint a szakértőknek is folyamatosan tovább kell képezniük magukat. A technikai haladás az NSZKK-ra is óriási terhet ró: mivel nem lehetséges az összes szakértői terület lefedése, 2022-ben profiltisztítás kezdődött – a nem rentábilis szakterületeket nem fejlesztik tovább, valamint a büntetőeljárás és a kriminalisztika irányába tolják az intézet fő tevékenységét. 2022 óta azok a szakértők, akik az intézet alkalmazottai, nem vállalhatnak magánszakértői megbízást. A szakértői munka és a szakvélemények felhasználhatóságának javítása érdekében Lontai Márton fontosnak tartja a hatóságok képzését, például a releváns kérdések megfogalmazása tekintetében. Kvótarendszer bevezetését tartaná indokoltnak azért, hogy ne lehessen mértéktelenül szakértőt kirendelni. Végül pedig jó gyakorlatként említette, hogy az osztrák tartományi rendőrségeken forenzikus tanácsadó működik, aki segít a megfelelő szakértő kiválasztásában és a kérdésfeltevésben is.
A szót ismét Szokolai Zoltán vette át. Kitért az előzőekben is hangsúlyosan előkerülő problémára, mely szerint a jogalkalmazó gondolja át, szükséges-e a szakértő kirendelése a kérdés megválaszolásához – szintén említve az embercsempészés során megvalósuló sanyargatva elkövetés esetét. Felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan technikai eszközök, amelyeket a nyomozó hatóság is tud használni a bizonyítás során, nem kell feltétlenül szakértőt igénybe venni, ilyen például a híváslista elemzéshez használatos szoftver. A rendőrségi kollégák kiemelt célja, hogy a beszerzett bizonyítási eszközök alkalmasak legyenek következtetések levonására.
A konferencia következő előadója a NAV Bűnügyi Főigazgatóságáról Pályi Krisztina Katalin pénzügyőr hadnagy volt. Prezentációját a felgyorsult technikai fejlődés és a nyomozáshoz szükséges technikai fejlesztések összehangolásának nehézségeivel kezdte. A digitális világ a digitális pénztárca lefoglalásának problémáját is magával hozta, ehhez Be. módosításra is szükség van, mondta. A NAV-nál saját elemző-értékelő osztályok dolgoznak saját szoftverekkel. A szakértő kirendelését jól meg kell gondolni, hiszen az eljárás elhúzódását okozhatja, amely viszont a terhelti jogokkal ütközik. Kiemelte, hogy nem a kérdések mennyisége, hanem azok minősége teszi jobbá a kirendelő határozatot, valamint fontosnak tartotta a hatóság és a szakértők közötti párbeszédet, mert ez növeli a szakvélemények felhasználhatóságát az eljárás során. Végül egy érdekes esettel búcsúzott: kérdéses volt, hogy egy vallási szervezetnél jelentkező bevételek valóban adományok-e. Az ügyben vallásfilozófus szakértő kirendelésére volt szükség a gyónási titok alóli feloldozás kérdésében.
Az utolsó előadást Kosztya Sándor, az NSZKK bűnügyi főigazgató-helyettese tartotta a hiteltérdemlőség javítása érdekében bevezetett új szakértői módszerekről. A fejlesztésre azért van szükség, mert a szakértői intézet rendkívül leterhelt, évente körülbelül 55 000 kirendelést kapnak, ráadásul néhány szakértői területen erőteljesebb a létszámhiány (pl. elmeorvos, pszichológus szakértő). Mindezen tényezők a kirendelések racionalizálását és optimalizálását teszik szükségessé. Tapasztalatuk szerint az egyesített szakértői vélemények a jogalkalmazók számára eredményesebben használhatók, illetve a szakvélemények egymás megerősítésére is alkalmasak. Új technikai módszerek alkalmazására is sor kerül, például a 3D-s képalkotás segíti a rekonstrukciót, illetve ennek megjelenítését. A Genetikai Szakértői Intézet a legtúlterheltebb terület, ugyanakkor sokszor felesleges a genetikai vizsgálat, a hagyományos kriminalisztikai módszerek is alkalmasak lennének az azonosításra. Új módszerként említette a szekvencia-szintű kiértékelést, amelynek során a kapott többletinformációk növelik a megkülönböztető erőt, valamint a Fizikai és Kémiai Szakértői Intézetben az anyagmaradványok vizsgálatához használt új, korszerű műszerek használatát. A jogalkalmazókat és szakértőket együttgondolkodásra szólította fel a pazarló, sokszor felesleges kirendelések megfékezése érdekében, valamint hangsúlyozta egy egységes szabályozó kontrollmechanizmus kiépítésének szükségességét.
Összességében mind a jogalkalmazói, mind a szakértői oldal egyetértett abban, hogy a szakértők szerepe kiemelkedően fontos a büntetőeljárásban, ugyanakkor a mai joggyakorlat túlzottan támaszkodik a szakvéleményre mint bizonyítási eszközre, olyan esetekben is, amikor a józan ész és az általános ismeretek is lehetővé tennék a válaszadást. A szakértők túlzott igénybevétele túlterheli a szakértői intézeteket, kapacitáshiányhoz vezet, ráadásul indokolatlanul megterheli a hatóságok költségvetését. Hosszú távon a szakértői kirendelések optimalizálása, kontrollálása szükséges a szakvélemények minőségének megőrzése, javítása érdekében. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a jogalkalmazók és a szakértők együttműködése, egymás igényeinek feltárása, valamint a jogalkalmazók tájékoztatása és oktatása az új szakértői módszerekről, lehetőségekről.
Bolyky Orsolya PhD, osztályvezető helyettes, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet