Az 1878. évi V. törvénycikk

A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. törvénycikk (a továbbiakban: Csemegi-kódex) megkülönböztette egyfelől az – egyaránt szándékos – gyilkosságot és az emberölést, másfelől büntetni rendelte az emberölés gondatlanságból elkövetett vétségét, illetőleg azt súlyosabban szankcionálta, ha a halál az azt okozónak hivatásában vagy foglalkozásban való járatlanságából, hanyagságából, vagy azok szabályainak megszegéséből származott és a szigor fokozásával engedte a hivatástól vagy foglalkozástól eltiltást is.

278. § A ki embert előre megfontolt szándékból megöl: a gyilkosság büntettét követi el, és halállal büntetendő.

279. § A ki embert szándékosan megöl, ha szándékát nem előre fontolta meg: a szándékos emberölés bűntettét követi el, és tiz évtől tizenöt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.

290. § A ki gondatlansága által embernek halálát okozta, az emberölés vétségét követi el és három évig terjedhető fogházzal büntetendő.

291. § Ha azonban a halál, az azt okozónak hivatásában vagy foglalkozásban való járatlanságából, hanyagságából, vagy azok szabályainak megszegéséből származott, három évig terjedhető fogházzal és száz forinttól kétezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. [A 60. szakasz] eseteiben a biróság, a bűnösnek talált személyt, azon hivatás, vagy foglalkozás gyakorlatától, belátása szerint végképen, vagy határozott időtartamra eltilthatja és a gyakorlat isméti megengedését ujabb vizsgálattól, vagy a kellő képzettség megszerzését igazoló más bizonyitéktól teheti függővé.

Egyszersmind ugyancsak differenciált a szándékos testi sértés és súlyos testi sértés kapcsán a gondatlan alakzat között, és e helyütt is súlyosabban szankcionálta, ha a súlyos testi sértés az azt okozónak saját hivatásában vagy foglalkozásában való járatlanságából, hanyagságából vagy azok szabályainak megszegéséből származott, és ebben az esetben is a szigor fokozásával engedte a hivatástól vagy foglalkozástól eltiltást is.

301. § A ki másnak testét szándékosan, de ölési szándék nélkül bántalmazza, vagy egészségét sérti, ha az ez által okozott sérülés, betegség vagy elmekor husz napnál hosszabb ideig tartott: a sulyos testi sértés büntettét, – ha husz napot tul nem haladott, de nyolcz napnál tovább tartott: a sulyos testi sértés vétségét, – ha pedig nyolcz napnál tovább nem tartott, a könnyü testi sértés vétségét követi el.

302. § A sulyos testi sértés bűntette három évig terjedhető börtönnel, – a sulyos testi sértés vétsége egy évig terjedhető fogházzal és ötszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel, – a könnyü testi sértés vétsége pedig: hat hónapig terjedhető fogházzal és kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

310. § A ki gondatlanság által másnak sulyos testi sértést okozott: három hónapig terjedhető fogházzal, és kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. […] Ha azonban a sulyos testi sértés, az azt okozónak saját hivatásában vagy foglalkozásában való járatlanságából, hanyagságából vagy azok szabályainak megszegéséből származott, egy évig terjedhető fogházzal és ötszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. […] A 291. §-nak a foglalkozás eltiltására és ujbóli megengedésére vonatkozó határozatai a jelen szakasz eseteiben is alkalmazandók.

A Csemegi-kódex tehát a gondatlanságból elkövetett emberölés és a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés súlyosabban büntetendő alakzataként szabályozta az elkövető hivatásában vagy foglalkozásban való gondatlanságából (járatlanságából, hanyagságából, vagy azok szabályainak megszegéséből) származott halál, illetőleg súlyos testi sértés okozását. A büntetőkódex 75. §-a formális szabályozás: bűntettet csak szándékosan elkövetett cselekmények képeznek. Ugyanez áll a vétségekre is, kivéve ha a gondatlanságból (culpa) elkövetett cselekményt a törvény különös része vétségnek értékeli. Ellenben magát a szándékosságot és a gondatlanságot sem a norma, sem a miniszteri indokolás nem határozta meg. A szándékosságot – a miniszteri indokolásból nehézkesen kiolvashatóan – mintegy az akarattal azonosította,¹  így nem vonható más következtetés, mint hogy a gondatlanságot az akarat hiányának tekintette. A kódexben nem szerepel – amit nagyon helyesnek tartok, szem előtt tartva a későbbi igyekezetet – kifejezett kiterjesztő – helyesebben értelmező, mert a „foglalkozás” éppúgy jelenthet például hivatást, állást, de tevékenységet is – rendelkezés arról, hogy valamely tevékenységet mintegy foglalkozásnak nyilvánít, előírva az adott tevékenység szabályainak foglalkozási szabályok körébe vonását.

Az első magyar büntető törvénykönyv miniszteri indokolása mindezt alapvetően – és máig érvényesen – a következőkkel indokolta: „Az orvos, a gyógyszerész, a szülész, az épitész, a ki szakmája gyakorlatában nyilvánuló tudatlanságból, mások életének elvesztését okozta; a kinek tudatlansága miatt talán már több izben, mások sulyosan megsérültek, nyomorékokká váltak: nem hagyható továbbra is azon foglalkozás gyakorlatában, a melyhez nem ért s a melyben embertársai szerencsétlenségét, a családok nyomorát idézi elő. A törvényhozás, – mely a tudatlanság ennyire veszélyes pusztitásainak utját nem állaná, alig teljesitené helyesen feladatát s alig felelne meg azon hivatásának, melyet a polgárok érdekében betöltenie kell. […] A szellem energiájának felébresztésére nincs hathatósabb eszköz, mint a gondatlanság miatti felelősségnek fokozása […] Nem osztályoztuk a gondatlanságot – vagy »vétkes vigyázatlanságot« – kisebb vagy nagyobb fokura […] De igen is tettünk különbséget a gondatlanság közt, ha a halál,²  az ezt okozónak hivatalában, tudományában, iparágában, vagy foglalkozásában, való járatlanságából, vagy hanyagságából származik. Ezektől a közönség fel van jogositva a veszély teljes ismeretét s annak elháritására, a legnagyobb óvatosságot követelni. Az orvos, a gyógyszerész, az épitész, a gépész, ő mérnök stb., ha a kellő óvatosságot elmulasztják, s ennek folytán valakinek halálát habár sértési szándék nélkül okozzák: sulyosabb beszámitást érdemelnek.”³

A III. Büntetőnovella és a Btá.

A büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról szóló 1948. évi XLVIII. törvénycikk (a továbbiakban: III. Büntetőnovella)⁴  „Élet vagy testi épség veszélyeztetése. Foglalkozás szabályainak megszegése” alcím alatt elsőként szándékos vétségként büntetendővé nyilvánította annak a cselekményét, aki hivatása vagy foglalkozása szabályainak tudatos megszegésével vagy az azzal járó kötelességek tudatos elhanyagolásával mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, és a büntetést annak függvényében határozta meg, hogy az eredmény halált vagy súlyos testi sértést okozott, és ezek gondatlanságból elkövetett alakzatait is meghatározta.

20. § (1) Vétséget követ el és egy évtől öt évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki hivatása vagy foglalkozása szabályainak tudatos megszegésével vagy az azzal járó kötelességek tudatos elhanyagolásával mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.

(2) Egy évtől öt évig terjedhető börtönnel büntetendő az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény elkövetője, ha a cselekményéből súlyos testi sértés származott, vagy azt vagyoni haszon végett vagy ismétlődően, illetőleg folyamatosan követte el, ha pedig a cselekmény a sértett halálát okozta, a büntetés tíz évig terjedhető fegyház.

21. § Aki a 20. § (1) bekezdésében meghatározott cselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal, aki pedig a 20. § (2) bekezdése alá eső cselekményt követi el gondatlanságból, három évig terjedhető fogházzal büntetendő.

Újdonságot hozott tehát azzal, hogy a „tudatos” közvetlen veszélynek kitételt önmagában tette bűncselekménnyé, valamint – eltekintve a büntetések megváltoztatásától – önálló tényállást kreált a későbbiekben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnek nevezett bűncselekménynek. Az (ebben a sorrendben: rendőri, bírói, ügyészi, már a korabeli szlengben „gyorstalpaló”) akadémiák és általános továbbképzés számára készült 1953-beli magyarázat szerint „A »tudatos« fogalom itt jelentkezik először büntető jogszabályainkban. Helyes meghatározása a gyakorlat számára igen nagy jelentőségű. Az itt szereplő tudatosság fogalma ugyanis nem azonos a szándékossággal és élesen elhatárolandó a gondatlanságtól is. Tudatosan jár el, aki ismeri foglalkozása vagy hivatása szabályait és mégis ezek ellenére cselekszik. Pl. a Kresz szabályainak megszegése a gépkocsivezetőnél mindig tudatosnak tekinthető, mert a szabályok ismerete foglalkozásbeli kötelessége. […] (Pl. az előírt biztonsági berendezés felszerelése, a Kresz szabályainak betartása.) Az ilyen kötelező eltérést nem engedő szabályok megszegése ezért mindig tudatos, a mérlegeléstől függő szabályok megszegése viszont általában gondatlan szabálysértés”.⁵  Sajátos érvelés, valójában fából (gondatlanság) vaskarika (szándékosság), és nem volt konform az akkor hatályos, csakis szándékosságot és gondatlanságot szabályozó büntető anyagi joggal már a normaszöveg sem.

A korábbi hivatástól vagy foglalkozástól eltiltás jogintézményét időközben a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény (a továbbiakban: Btá.)⁶  a bűncselekményt átnevezte foglalkozástól eltiltássá és egyebekben is újraszabályozta. Az eltiltás már nemcsak a szakképzettséget kívánó foglalkozás szabályainak megszegése vagy azokban való járatlanság folytán vált alkalmazhatóvá vált, hanem ha az elkövető a foglalkozásának felhasználásával szándékos bűntettet követett el. Utóbbi esetben – további feltételek mellett – az eltiltást kötelezővé tette. Az eltiltás végleges hatályú vagy határozott idejű lehetett azzal, hogy meghatározta annak minimumát és maximumát, s a jártasság igazolása esetére lehetővé tette az utólagos mentesítést.

43. § (1) A foglalkozástól való eltiltást ki lehet mondani azzal szemben, aki: a) szakképzettséget kívánó foglalkozása szabályainak megszegésével, vagy azokban való járatlansága következtében követ el bűntettet, b) foglalkozásának felhasználásával szándékos büntettet követ el.

(2) Ha az előbb említett valamely esetben egy évnél hosszabb tartamú börtönbüntetést alkalmaznak, vagy ha az elkövetőnek foglalkozásában meghagyása a társadalomra veszélyt jelent, az eltiltást ki kell mondani.

44. § (1) A foglalkozástól eltiltást végleges hatállyal vagy egy évtől tíz évig terjedő tartamra lehet kimondani; a határozott időre szóló eltiltással kapcsolatban a szakképzettséget kívánó foglalkozás gyakorlásának újbóli megkezdését attól is függővé lehet tenni, hogy az eltiltott a foglalkozásához szükséges jártasságot az eltiltás megszabott tartamának eltelte után, meghatározott módon igazolja.

(2) A foglalkozástól eltiltás tartamának számítása tekintetében a közügyektől eltiltásra vonatkozó rendelkezést [41. § (2) bek.] kell megfelelően alkalmazni.

Az általános rész hatálybaléptetéséről szóló rendelet kimondta, hogy hatályukat vesztik a fennálló jogszabályoknak mindazok a rendelkezései, amelyek a Btá. által szabályozott kérdésekre vonatkoznak.⁷  Ezzel utalt a Csemegi-kódex első részének még hatályban levő rendelkezéseire is: miután általános részében szabályozta a hivatástól vagy foglalkozástól eltiltást, ezért az erre vonatkozó rendelkezések helyébe is a Btá. szabályai léptek.

Ez képezte azután – leszámítva egyes részkorrekcióját – a későbbi szabályozások velejét. A Csemegi-kódexnél észlelt szabályozatlansággal szemben a Btá. már meghatározta a szándékosság és a gondatlanság fogalmát.

12. § (1) Szándékosan követi el a bűntettet az, aki magatartásának következményeit kívánva vagy e következményekbe belenyugodva hajtja végre cselekményét.

(2) Gondatlanságból követi el a cselekményt az, aki cselekményének következményeit a tőle elvárható figyelem, körültekintés vagy előrelátás elmulasztásával idézi elő.

A 12. § miniszteri indokolása máig hatóan körülírta, hogy mi értendő szándékosság és gondatlanság alatt, és – bár nem így fogalmazva – az akaratosságot megtoldva az „esetlegességgel” (későbbi eshetőlegességgel): „A bűntettekről és vétségekről szóló büntetőtörvénykönyv (1878. évi V. tv.) a liberálkapitalizmus jogalkotásának jellegzetes terméke, és mint ilyen magán viseli keletkezése korának bélyegét. Minden büntetőtörvénykönyv a fennálló állami, gazdasági és társadalmi rend megvédésének eszköze; ámde alig lehet kétséges, hogy az a büntetőtörvény, amely a kapitalista termelésen nyugvó gazdasági és társadalmi rend megvédelmezésére volt hivatott, nem lehet alkalmas arra, hogy a népi demokrácia rendjét a dolgozó nép ellenségeivel szemben megoltalmazza. Olyan büntetőtörvénykönyvre van tehát szükség, amely a büntetőjog fegyvereivel védi a haladás eddig elért vívmányait, egyben pedig alkalmas arra, hogy a jövő fejlődését elősegítse. […] Ami a szándékot illeti, a büntetőtörvénynek olyan szándékfogalomra van szüksége, amely némileg tágabbkörű, mint az, amelyet a közfelfogás szándék alatt ért. A nem büntetőjogász akkor tartja szándékosnak a cselekményt, ha a cselekvő tettét az utóbbihoz fűződő következmények megvalósítása céljából követte el. Ez a fogalom a büntetőjog igényeit nem elégíti ki, mert az esetek nagy részében lehetetlen volna bizonyítani, hogy az elkövető akarata a cselekmény fizikai eredményének a megvalósítására irányult. A büntetőjog az ilyen eljárást nem szándékosnak, hanem célzatosnak nevezi, tehát a célzatot a szándékon túlmenő többletnek minősíti. Szándékosan cselekszik büntetőjogi szempontból az is, aki nem kívánja egyenesen a cselekmény következményeit, de azokat a cselekmény elkövetésekor számításba veszi, belenyugszik abba, hogy az élet rendes menete mellett cselekménye az illető következményekkel jár, és mégis végrehajtja cselekményét. Ezt nevezzük esetleges szándéknak. A büntetőjog csak akkor nyújthat megfelelő védelmet a társadalomnak, ha szándékosnak minősíti nemcsak az egyenes, hanem az esetleges szándékot is. Ha például az elkövető közelről rálő arra a személyre, akit ki akar rabolni és nem kívánja ugyan a sértett halálát, de számol azzal, hogy közelről leadott lövése a sértettre halálos lehet: kétségkívül szándékosan ölt embert. Az igazságérzetet nem elégítené ki, ha minden egyes esetben vizsgálni kellene, vajon az elkövető akarata a cselekménykövetkezményeinek megvalósítására irányult-e, ha tehát a most említett példában – megfelelő bizonyíték hiánya esetén – csak halált okozó testi sértés lenne megállapítható. Szándékkal van tehát büntetőjogi szempontból dolgunk nemcsak akkor, ha a cselekmény elkövetője egyenesen kívánta magatartásának következményeit, hanem akkor is, ha számolt azok bekövetkezésével és e következmények beálltába belenyugodva követte el cselekményét.”

A III. Büntetőnovellát bizonyos utóbb tartósnak bizonyult ideiglenesség iránti igény vezérelte, ugyanakkor miniszteri indokolása a beszédes megnevezésének megfelelően bírálta, hogy „[A hatályos büntetőjog] a gondatlanságból okozott súlyos testi sértést és a gondatlan emberölést az eredmény jelentőségével arányban nem álló enyheséggel kezeli […], csak vétségként eshetik megtorlás alá. […] Büntetőtörvénykönyvünk megérett az alapos revízióra, mely új büntetőjogi kódex alkotásában fog megnyilvánulni (ez) viszonylag hosszabb időt vesz igénybe (de) arra kell törekedni, hogy a hatályba léptetendő új anyagi büntetőjogi szabályok lehetőleg véglegesek legyenek, azaz az új büntetőtörvénykönyvbe is bele legyenek illeszthetők.”

Ugyanakkor az indokolás racionális visszafogottságot is mutatott: „A 20. § a hivatás vagy foglalkozás szabályainak tudatos megszegését vagy az azzal járó kötelességek tudatos elhanyagolását szabja meg a büntetendőség előfeltételéül. Erről természetesen nem lehet szó olyan esetben, amidőn az eljárás vagy tevékenység az illető foglalkozás körében megkívánt gondosságnak megfelel, bár abból másra nézve közvetlen veszély származott. Ha pl. orvos az orvostudomány szabályainak és az illető orvosi tevékenység kívánalmainak megfelelően járt el, a jelen § alapján abban az esetben sem vonható felelősségre, ha eljárása következtében a betegre nézve veszély állt elő. A javaslat természetszerűen nem kívánja magát túltenni azon a tapasztalati tényen, hogy az orvosi hivatás gyakorlása – az emberi szervezet adottságainak és az alkalmazásba jövő gyógytényezőknek a legnagyobb gondosság mellett is bizonyos fokig fennálló kiszámíthatatlanságára tekintettel – rendszerint kockázatot rejt magában a betegre nézve.”

A korábban hivatkozott 1953-beli „akadémiai” magyarázatnak ezen felül volt egy – igencsak leegyszerűsítő – próbálkozása a közvetlen veszély körülírására: „Közvetlen veszély alatt olyan helyzetet kell érteni, amelyben az átlagos emberi gondolkodás szerint számítani lehet valamilyen, az ember testi épségét vagy életét sértő eredmény azonnali bekövetkezésére.” Ez már helytálló: „A cselekmény veszélyeztető jellegéből folyik, hogy a bűncselekmény befejezettségéhez a sérelem bekövetkezése egyáltalán nem kell.”⁸

Az 1961. évi V. törvény

A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény (a továbbiakban: 1961. évi Btk.)⁹  vezette be a bűncselekmény(ek) korábbi „élet vagy testi épség veszélyeztetése” és a „foglalkozás szabályainak megszegése” helyett az általános foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megnevezését. A szabályozás – amint annak általános miniszteri indokolása kilátásba helyezte – néhány további korrekció mellett valóban a III. Büntetőnovellára épült.

A bűncselekmény alapesete: aki – elhagyva a hivatásra utalást – a foglalkozása¹⁰  szabályainak megsértésével – az addigi „mások” kitételt felváltó, de ugyancsak a halmazatot kizáró megfogalmazással – egy vagy több ember életét, testi épségét vagy egészségét – az utóbbi újító tágítás – gondatlan kövezetlen veszélynek kitétele. A büntetés az eredményhez (halál, súlyos testi sértés) igazodott. A közvetlen veszélynek szándékos előidézése az alapeset és az egyéb eredmény függvénye.

258. § (1) Aki foglalkozása szabályainak megszegésével egy vagy több ember életét, testi épségét gondatlanul közvetlen veszélynek teszi ki, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűntette súlyos testi sértést okozott; b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűntette halált okozott.

(3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézte elő, a büntetés az előző bekezdésekben tett megkülönböztetéshez képest hat hónaptól öt évig, két évtől nyolcévi, illetve öt évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés.

Az 1961. évi Btk. miniszteri indokolása a hivatás külön kiemelését egyszerű kijelentéssel feleslegesnek találta, nem bocsátkozott érdemi érvelésbe.¹¹  Azon túl, hogy ez következni látszik már a bűncselekmény megnevezéséből is, annál jóval többről van szó. Az, hogy a foglakozás mellől elmaradt a hivatás megjelölése, közömbössé tette a foglalkozás hivatásszerű űzésének kérdését. Másként fogalmazva azt jelenti, hogy elkövető az, aki valamely foglalkozás szabályai alá tartozó tevékenységet végezve ezen szabályokat megszegve hozza létre a közvetlen veszélyt és/vagy eredményt, s így eredményesen nem hivatkozhat a törvényben írt „foglalkozása” birtokos esetre akként, hogy ha az adott cselekmény végzése nem az ő foglakozása, akkor nem tartozik felelősséggel az adott bűncselekményért. Mindettől függetlenül helyesebb megoldás lett volna – a III. Büntetőnovella felől szemlélődve ab ovo, és a bűncselekmény megnevezésével adekvát megfelelésben – a birtokos eset (foglalkozása) elhagyása.

A miniszteri indokolás többszörösen egyetértett a bírói gyakorlattal, ebből itt kiemelendő: „A bírói gyakorlat az 1948. XLVIII. törvény életbelépése után rövidesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy e bűntett elkövetési cselekménye a foglalkozási szabályok megszegése, a szabályszegéssel okozati kapcsolatban beállott közvetlen veszély pedig lényegében az elkövetési cselekménynek a tényállásba felvett eredménye (BH 323.). Ez az álláspont a javaslat szövege alapján is helytálló.”¹²  Nyilvánvalóan ugyanez vonatkozik az egyéb eredményre (halál, súlyos testi sértés). A miniszteri indokolás akceptálta még: „az a bírói gyakorlat, amely a munkavédelmi és balesetelhárító szabályok megszegését e büntető tényállás körébe vonta, a javaslat szövege alapján is helytálló (a foglalkozási szabályok kiterjesztése), a bírói gyakorlatban kialakult jogfejlődést tükrözi.”

Az 1961. évi Btk. a foglalkozástól eltiltást továbbra is engedte. Eseteit csakis formailag bővítette, ugyanis a Btá. szabályozására épülve például a szakképzettséget kívánó foglalkozás szabályainak megszegése mellett az abban való járatlanságon túl az eltiltás lehetősége, és az is megjelent, ha az elkövető a foglalkozásának felhasználásával szándékos bűncselekményt követett el. Ezt meghaladóan sem új elemként meghatározta az eltiltás tartamának minimumát és maximumát azzal, hogy meghagyta az eltiltás tartamának letelte után – a korábbi képezettség helyett – a jártasság igazolásához kötve a szakképzettséget kívánó foglalkozás gyakorlása újbóli megkezdésének lehetőségét. Az már kodifikációs technika, hogy a törvény az eltiltást immár egészében az általános részében szabályozta, ebben is igazodva a Btá. reformjához.

51. § A foglalkozástól eltiltást azzal szemben lehet alkalmazni, aki a) szakképzettséget kívánó foglalkozás szabályainak a megszegésével vagy az abban való járatlansága következtében követett el bűncselekményt, vagy b) foglalkozásának felhasználásával szándékos bűncselekményt követett el.

(1) A foglalkozástól eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.

(2) A közügyektől eltiltás tartamának számítására vonatkozó rendelkezést [50. § (2) bekezdés] a foglalkozástól eltiltás esetében megfelelően alkalmazni kell.

(3) A szakképzettséget kívánó foglalkozás gyakorlásának megkezdését a bíróság függővé teheti attól, hogy az eltiltott a foglalkozásához szükséges jártasságot az eltiltás tartamának letelte után, meghatározott módon igazolja.

Az indokolás szerint „A (4) bekezdésben foglalt szabály a bírói gyakorlatban kialakult jogfejlődést tükrözi. Bár a járművezetés, ha a vezetőnek sem nem fő-, sem nem mellékfoglalkozása, szoros értelmezés mellett foglalkozásnak nem volna tekinthető, a bírói gyakorlat már régebben szilárdan kialakult abban az irányban, hogy a járművek vezetésére vonatkozó közlekedési szabályok a tárgyalt bűntette megvalósulásának szempontjából foglalkozási szabályok. […] A legújabb bírói gyakorlat, így különösen a Legfelsőbb Bíróság büntető és katonai kollégiumának 235. számú állásfoglalása a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabály megszegését is foglalkozási szabálynak tekinti.” A bírói gyakorlat – szerintem – ebben az időben sem tett mást, mint elkezdte, pontosabban folytatta a foglalkozási szabály alá tartozó azon tevékenységi körök konkretizálását, amelyek beleilleszkedtek az adott törvényi tényállás által megvont feltételekbe. A konkretizálás pedig nyilvánvalóan a bíróság elé kerülő ügyekben észlelt tevékenységi körök észlelésén alapult.

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés utóbb annyiban esett át változtatáson, hogy a Büntető Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 1971. évi 28. törvényerejű rendelet 1972. január 1-jétől hatályosan az 1961. évi Btk. 258. § (4) bekezdéséből kivette a járművezetésre vonatkozó kiterjesztő rendelkezés,¹³  és annak szabályozását ezután a közlekedési bűncselekmények közé helyezte át. Ettől kedve – említettségük miatt rögzítve – észlelhető, hogy a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tipikus esetköreit adja a munkavédelemre, a balesetelhárításra és a lőfegyverre vonatkozó szabályok megszegése. Persze nem hiába hivatkozott már a Csemegi-kódex miniszteri indokolása további bizonyos esetkörökre (orvos, gyógyszerész, szülész, építész, iparos, gépész, mérnök), evidens, hogy bármely foglalkozás szóba jöhet.

Az 1961. évi Btk. 16. §-a a Btá. 12. § (1) bekezdését egy az egyben átvéve határozta meg a szándékosság fogalmát, míg a 12. § (2) bekezdését – mivel az 1961. évi Btk. 16. §-ának miniszteri indokolása szerint: „A javaslat a gondatlanság fogalmát ennél differenciáltabban határozza meg. A Btá. meghatározása ui. nem választja külön a gondatlanság két alakzatát: a tudatos gondatlanságot (luxuria) és a hanyagságot (negligentia) – kiegészítette azzal, hogy »aki előre látja magatartásának következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában«, vagyis a luxuriával, és a negligens alakzaton tartalmilag nem változtatott.”

16. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánva vagy e következményekbe belenyugodva hajtja végre cselekményét.

17. § Gondatlanul követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.

Ezzel a szabályozással rögzült a szándékosság (egyenes szándék – dolus directus és eshetőleges szándék – dolus eventualis), valamint a gondatlanság (tudatos gondatlanság – luxuria és hanyag gondatlanság – negligentia) normatív tartalma, ezért erre a további két Btk. kapcsán szükségtelen külön kitérni. Az 1961. évi Btk. 18. §-a először szabályozta a praeter intentionem beállott eredményért való felelősséget: Az eredményhez – mint a bűntett¹⁴  minősítő körülményéhez – a törvény által fűzött súlyosabb következmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében szándékosság vagy gondatlanság terheli. A vonatkozó miniszteri indokolás – szerintem nagyon helyesen – dorgál: „Bírói gyakorlatunk következetesen objektív álláspontra helyezkedik: a súlyosabb eredményt akkor is felrója a tettesnek, ha e tekintetben őt még gondatlanság sem terheli.” Erre mondta, hogy ekkor „a felelősség nem csupán a szándékon, hanem magán a bűnösségen is túlterjed. Nyilvánvaló, hogy a puszta okozáson nyugvó felelősség: tárgyi felelősség. Ez pedig törés lenne a javaslat által erőteljesen hangsúlyozott azon az alapelven, hogy bűnösség nélkül nincs büntetőjogi felelősség. Éppen ezért a javaslat a praeter intentionem beállott eredményért csak akkor enged felelősségre vonást, ha az elkövetőt az eredmény vonatkozásában legalább gondatlanság terheli.” Ezzel tökéletesen egyet lehet érteni. A későbbi két Btk. e szabályozást átvette, azon csupán annyiban változtatott, hogy „az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.”

(1978. évi Btk.) 15. § Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.

(Btk.) 9. § Az eredményhez, mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatóak, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.

A „legalább gondatlanság” – ami megjelent az 1961. évi Btk. 18. §-ának miniszteri indokolásában – hathatósabban emeli ki a tartalmat, amely szerint legfeljebb a negligentia alapozhatja meg a bűnösséget. Erre sem kell a későbbiekben visszatérni.

Az 1978. évi IV. törvény

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi Btk.) részben, ám releváns változtatást hozott. Az 1978. évi Btk. előkészülete során „A Kodifikációs Bizottság megvizsgálta, hogy nem lenne-e helyes külön veszélyeztetési bűncselekmény törvényi tényállásának megalkotása, illetve ennek hiányában a veszélyeztetés törvényi tényállásának olyan megfogalmazása, amelyben tükröződne az orvosi foglalkozás sajátos jellege. Az orvosi tevékenységnek az egyéb foglalkozások közüli kiemelése azonban nem indokolt. […] az egyes foglalkozások között elvi különbség nem tehető. […] Az orvostudomány fejlődésével kétségtelenül növekszik a hibás orvosi tevékenység lehetősége is. Ez azonban az orvos számára nem jelentheti a büntetőjogi fenyegetettség fokozódását, mert ha az orvosi tevékenység a gyógyítás szabadságának jogszabályban körülhatárolt kereteit nem lépi túl, a megengedett körben történő mérlegelés eredményeként végzett orvosi tevékenység büntetőjogi rosszalláshoz nem vezethet.”¹⁵

A bűncselekmény alapesete: aki foglalkozása szabályainak megsértésével – az addigi „egy vagy több ember” kitételt felváltva, de továbbra is a halmazatot kizáró megfogalmazással – más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból kövezetlen veszélynek kitétele, – itt a jelenik meg a fokozott védelem megjelenése – vagy – a súlyos megszorítást is kiiktatva – testi sértés okozása. Az alapeset a továbbiakban mindössze a javító-nevelő munka közérdekű munkára cserélésével,¹⁶  majd a közérdekű munka és a pénzbüntetés elhagyásával változott.¹⁷  Ekként az alapeset kapcsán hangsúlyos, hogy büntetendővé vált a könnyű testi sértés okozása is, illetőleg egyúttal alapesetként büntetendő a súlyos testi sértés okozása. A differenciálás a büntetéskiszabás körébe tartozik. A minősített esetek büntetése továbbra is a – jócskán kibővített – eredményhez (maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás, tömegszerencsétlenség, halál, kettőnél több ember halála, halálos tömegszerencsétlenség) igazodott.

171. § (1) Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget, b) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

Ezek közül csak az egyik eset büntetését érintette változtatás.

171. § (2) A büntetés […] b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált (okoz).

Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézte elő, azt az alapeset és a minősített esetek megemelt büntetésével szankcionálta. A kiterjesztő rendelkezés változatlanul kizárólag a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályokra vonatkozott.

172. § (3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntettet követ el, és az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén – az ott tett megkülönböztetéshez képest – öt évig, két évtől nyolc évig, illetőleg öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) E § alkalmazásában foglalkozási szabályok a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok is.

Az 1978. évi Btk. 171. §-ához fűzött miniszteri indokolás körültekintő, a gyakorlat számára elégségesen eligazító: „A foglalkozás gyűjtőfogalom, amely felöleli a hivatás és az állás fogalmát is. […] A foglalkozási szabályok hatálya alatt álló személyek fogalmi körébe – a rendelkezés helyes értelme szerint – nemcsak azok tartoznak, akik szakképzettséget igénylő tevékenységet folytatnak, hanem azok is, akik írott vagy íratlan, általánosan elfogadott szabályokhoz kötött egyéb tevékenységet gyakorolnak, függetlenül attól, hogy e tevékenységet kereset céljából űzik-e vagy sem. […] A közvetlen veszély büntetőjogi fogalma kialakultnak tekinthető. A közvetlen veszély az élet, a testi épség vagy az egészség sérelmének reális lehetőségét, a helyzetre és a személyre konkretizált veszélyt jelenti. A lényeg az, hogy a veszély, általános jellegéből kilépve, határozott, külsőleg felismerhető formában, egyes személyhez, vagy személyekhez kapcsolódva jelentkezzék.”

Megjegyzés: A korábbiakban már láttuk, hogy a kezdeti hivatásra utalás mellőzésre került, a foglalkozások közötti – szerintem – indokolatlan megkülönböztetést jelentette, éppígy tartom feleslegesnek az állásra utalást. Foglalkozáson ugyanis nemcsak az értendő, amikor az elkövető a saját foglalkozását végzi, hanem az is, amennyiben bármely foglalkozás körébe illeszkedő tevékenységet végez. Ily módon világosan megoldható a birtokos eset használatának dilemmája (is).

Egyebekben az 1978. évi Btk. 184. §-ához (közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény) fűzött miniszteri indokolás is kellő eligazítást adott: „Tömegszerencsétlenség” az olyan baleset, amelynek következtében legalább egy ember súlyos testi sérülést, nagyobb számú – legalább kilenc – személy pedig sérülést (legalább könnyű testi sérülést) szenvedett. A (halálos tömegszerencsétlenség) olyan tömegszerencsétlenség, amelynek következtében legalább egy ember meghalt, és legalább kilenc más személy megsérült. Az 1978. évi Btk. a foglalkozástól eltiltás tekintetében – a végső időbeli állapotát (2013. június 30.) nézve, s eltekintve egyes speciális rendelkezésektől, amelyek taglalása nem mutatkozik szükségesnek – alapvető változtatással nem élt, viszont értékesek a részbeni újítások.

56. § (2) Foglalkozásától el kell tiltani azt, aki a közélet tisztasága elleni bűncselekményt foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el. (3) A foglalkozástól eltiltás büntetés alkalmazása szempontjából foglalkozásnak minősül az is, ha az elkövető a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja, illetve igazgatója; a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagja; a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, illetve felügyelőbizottságának tagja vagy egyéni vállalkozó.

A foglalkozástól eltiltás lehetősége megmaradt, kiegészítve azzal, hogy alkalmazható akkor is, ha az elkövető az adott tevékenységet nem a foglalkozásaként végezte, de arra van szakképesítése.

56. § (1) Foglalkozásától azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt a) szakképzettséget igénylő foglalkozása szabályainak megszegésével követi el, vagy b) foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja azzal szemben is alkalmazható, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tevékenységet nem a foglalkozásaként gyakorolta, de rendelkezik annak a foglalkozásnak a gyakorlásához szükséges szakképesítéssel, amely szabályainak megszegésével a bűncselekményt elkövette.

Nem mellesleg ez is a már nem egyszer említett birtokos eset már megadott megoldását erősíti. A 2001. évi CXXI. törvény 2002. április 1-jétől a 8. § (1) bekezdésével módosítva bevezette a határozott idejű mellé – csakis helyeselhetően – a foglalkozásra alkalmatlanság vagy méltatlanság esetében a végleges hatályú eltilthatóságot és ennek kapcsán a 8. § (2) bekezdésével módosítva a mentesítés lehetőségét, majd a 2009. évi LXXX. törvény 16. §-ával módosítva 2010. május 1-jétől az eltiltás tartamának számítására adott szabályt.

(1978. évi Btk.) 57. § (1) A foglalkozástól eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a foglalkozás gyakorlására alkalmatlan, vagy arra méltatlan. A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.

(2) Határozott ideig tartó eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újból való gyakorlása attól tehető függővé, hogy az eltiltott a foglalkozás gyakorlásához szükséges jártasságot az eltiltás tartamának letelte után meghatározott módon igazolja. A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmas, illetőleg arra érdemes. Nem mentesíthető, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a foglalkozástól véglegesen eltiltotta.

(3) A foglalkozástól eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ha a foglalkozástól eltiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, a foglalkozástól eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztését tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a foglalkozástól eltiltás tartamába be kell számítani.

Ez a szabály helyesen sajátos rendelkezés, az 1961. évi Btk. 52. § (2) bekezdésének a közügyektől eltiltás tartama számítására utaló és „megfelelően alkalmazni kell” rendelkezésénél egyértelműbb helyzetet teremtett.

A 2012. évi C. törvény

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény¹⁸  (a továbbiakban: Btk.) aligha elhanyagolható változtatással szabályozza a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést.

A bűncselekmény alapesete szerint aki – itt a lényeges újdonság – foglalkozási szabály megszegésével – változatlanul és tradicionálisan a halmazatot negálva – más vagy mások – és innen is változatlanul – életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz. A legjelentősebbnek a korábbi – egyetlen tollhibától eltekintve¹⁹  – kodifikált magyar büntetőjog a „foglakozása” kitételt, azaz birtokos esetet használt. Ezt már érintettem, megállapítva, hogy valójában szó sincs arról, hogy az elkövető csak akkor büntetendő az adott bűncselekmény elkövetéséért, ha a saját foglalkozása szabályát szegte meg, illetőleg – birtokos eset ide vagy oda – a bármely foglalkozási szabály körébe tartozó tevékenységet végzett. Erre az igen fontos kérdésre a vonatkozó miniszteri indokolás – noha hallgatólagosan, és az előzményekkel nem foglalkozva – azzal adott kifogástalan magyarázatot, hogy a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménynek az elkövetője az lehet, aki valamely meghatározott foglalkozási szabály hatálya alatt áll, a bűncselekmény elkövetési magatartása a foglalkozási szabályszegés. Nem lényeges, hogy az elkövető a tevékenységet hatósági engedély alapján, főfoglalkozásként, keresetszerzésként űzi-e vagy pedig alkalomszerűen, jelentősége annak van, hogy írott vagy íratlan szabályok körvonalazzák a tevékenységet, amit folytat. Ezt a kialakult joggyakorlatot teszi egyértelművé a törvény a bűncselekmény tényállásának pontosításával.²⁰  A félreérthetetlenül egyértelművé tett normaszöveggel a miniszteri indokolás teljes megfelelésben áll, ezzel e kérdés további taglalása szükségtelen. Ez a törvény – és annak miniszteri indokolása – eleget tett a normavilágosság igényének, ezt követően az elkövető – a már visszatérően rögzítettekre és a miniszteri indokolásnak a kialakult joggyakorlat következetességére tekintettel – eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy felrótt cselekménye nem esett az ő (saját) foglalkozása szabályai alá.

A bíróságok Magyarország Alaptörvénye szerint a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni.²¹

A jogalkotásról szóló törvény szerint a jogszabály tervezetéhez tartozó indokolás kötelező erővel nem rendelkezik,²²  valamint a jogszabály értelmezésekor figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály tervezetéhez tartozó indokolás jogszabályszöveggel ellentétes részét.²³  Ezt azért említem meg, mert a jelen esetben örvendetes, hogy a norma már nyelvtani értelmezéssel is önmagában világos tartalmú, amivel tökéletes megfelelésben áll a vonatkozó miniszteri indokolás, azaz a törvénytervezetének indokolásából nincs figyelmen kívül hagyandó érvelés.

A történeti értelmezés²⁴  – a korábbi törvényi szabályozás áttekintésével – még szemléletesebbé teszi a változtatás tartalmát, annak okát és célját is. Ebből a szempontból mondhatni közömbös, hogy a változtatás mögött a töretlen ítélkezési gyakorlat áll. A változtatás kifejezetten üdvözlendő. Ezután nincs olyan kérdés, hogy homousion vagy homoiusion.²⁵

Az alapeset kapcsán ismételten hangsúlyozni kell, hogy a testi sértés okozása felöleli mind a könnyű testi sértést, mind a súlyos testi sértést. Ez a minősített esetek szabályaiból is következik. Az ezek közötti differenciálást a büntetés kiszabása során kell elvégezni, hiszen a súlyos testi sértés büntetés alá eső „tartománya” jóval szélesebb, társdalomra veszélyessége általában jóval meghaladja a könnyű testi sértését, amit a megnevezése (súlyos) eleve magában hordoz. A differenciálás igénye még nyomatékosabb, amikor egyazon cselekménynek több elkövetője van a büntetőügyben (a büntetés arányosítása).

A minősített esetek köre (maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás, tömegszerencsétlenség, halál, kettőnél több ember halála, halálos tömegszerencsétlenség) nem változott, büntetésük ugyancsak változtatás nélkül az adott eredményhez igazodik – csupán egy esetben van eltérés, éspedig a halál okozását érintően elhagyja a büntetés korábban (egy évtől) alsó határát.

(Btk.) 165. § (2) A büntetés a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

A miniszteri indoklás – miként az 1978. IV. törvény esetében – ugyancsak a közlekedés biztonság elleni bűncselekményhez adott magyarázatában rögzítette azt, hogy a tényállás alkalmazásában – a kiforrott bírói gyakorlat alapján – tömegszerencsétlenségen legalább egy személy súlyos és további másik kilenc személy legalább könnyű (nyolc napon belüli büntetőjogi gyógytartamú) sérülését, halálos tömegszerencsétlenségen pedig legalább egy személy halálos és további másik kilenc személy legalább könnyű sérülését értjük.²⁶

Ez hasznos ismétlés, ámde megkérdőjelezhető, hogy a fogalom-meghatározás miért csak a miniszteri indokolásban szerepel, ráadásul a foglalkozástól eltiltást érintő részében vissza sem utal a másik bűncselekmény tárgyában írtakra, holott a normaszövegbe kívánkozik, és olyan jelentőséggel bír, hogy célszerűbb volna elhelyezni az értelmező rendelkezések között. A miniszteri indoklással szemben kritikaként fogalmazható meg, hogy egy új törvényt egészében új, azaz értelemszerűen teljes körű indokolással kell ellátni, s amennyiben ez elmarad, könnyen feledésbe merülhetnek az adott bűncselekményt szabályozó korábbi törvények miniszteri indokolásaiban lefektetett, a joggyakorlatot eligazító autentikus magyarázatok. Ezek – egyetértés esetén – akár át is vehetőek. A miniszteri indokolástól elvárható, hogy a normában közelebbről nem szabályozott, s így homályban hagyott jogintézményt legalább a miniszteri indokolásban írja körül, merthogy a törvényjavaslat előterjesztőjének kell tudnia: mit, miért és milyen adekvát tartalommal kíván szabályozni. Az 1978. évi Btk. miniszteri indokolásából a korábbiakban ezért is idézetem például a közvetlen veszély meghatározását, ami utóbb már elmaradt a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés magyarázatából, visszautalás sincs, csupán a hatályos Btk. 234. §-ához (közúti veszélyeztetés) fűzött miniszteri indokolásban kapott helyet: a bűncselekmény materiális, befejezetté az alapeseti eredmény megvalósulásával válik. Az eredmény olyan közvetlen veszélyhelyzet, amelyben a veszély a sérelem bekövetkezésének a nagyobb valószínűséget is meghaladó mértéke, egyben a sérelem bekövetkezésének a bizonyossággal határos volta. A közvetlen veszély mindig a sérelem bekövetkezésének azonnali lehetőségét jelenti, azaz helyzetre és személyre konkretizált.²⁷

A két meghatározás hellyel-közel egyező tartalmú, de egészében mégsem: a veszély helyzetre és személyre konkretizáltságában azonos, míg kiállná a vitát, hogy az előbbiben a „sérelem reális lehetősége” megfeleltethető-e az utóbbiban „a sérelem bekövetkezésének a nagyobb valószínűséget is meghaladó mértéke, egyben a sérelem bekövetkezésének a bizonyossággal határos volta”. Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézte elő, azt továbbra is az alapeset és a minősített esetek megemelt büntetésével szankcionálja, és az 1978. évi Btk. 171. § (3) bekezdésének következetlenségét – a (2) bekezdésben „egy évtől öt évig” tétellel szemben – az „öt évig” kitétel szerepelt – felszámolta, és helyesen ide helyezte át az „egy évtől öt évig” kitétel szigorát.

(Btk.) 165. § (3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntett miatt az (1) bekezdésben meghatározott esetben három évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben – az ott tett megkülönböztetés szerint – egy évtől öt évig, két évtől nyolc évig, illetve öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. foglalkozási szabályt – a lőfegyverre vonatkozón túl – merő újdonság gyanánt kiterjesztette a robbantószer és a robbanóanyag használatára és kezelésére vonatkozó szabályra is, emellett fenntartja a Csemegi-kódex óta folyamatosan biztosított foglalkozástól eltiltás lehetőségét, s annak mindkét esetét (szakképzettséget igénylő – itt indokolt a birtokos eset – foglalkozása szabályainak megszegésével; foglalkozásának felhasználásával, szándékosan). Akkor is, ha az elkövető az adott tevékenységet nem a foglalkozásaként végezte, de arra van szakképesítése.

165. § (4) E § alkalmazásában foglalkozási szabály a lőfegyver, a robbantószer és a robbanóanyag használatára és kezelésére vonatkozó szabály is.

52. § (1) A foglalkozás gyakorlásától azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt a) szakképzettséget igénylő foglalkozása szabályainak megszegésével követi el, vagy b) foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja azzal szemben is alkalmazható, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tevékenységet nem a foglalkozásaként gyakorolta, de rendelkezik annak a foglalkozásnak a gyakorlásához szükséges szakképesítéssel, amely szabályainak megszegésével a bűncselekményt elkövette.

Az eltiltás változatlanul határozott idejű vagy végleges hatályú lehet azzal, hogy utóbb mentesítésre kerülhet sor, vagy határozott idejű egy év és tíz év között, illetőleg megmaradt az eltiltás tartamának számítására vonatkozó rendelkezés is.

53. § (1) A foglalkozástól eltiltás határozott ideig tart, vagy végleges hatályú.

(2) A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a foglalkozás gyakorlására alkalmatlan vagy arra méltatlan.

(3) A foglalkozástól eltiltás tartama az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik. Ha a foglalkozástól eltiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, annak tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a foglalkozástól eltiltás tartamába be kell számítani.

(4) A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmassá, vagy – ha az eltiltást méltatlanság miatt alkalmazták – érdemessé vált. Ez utóbbi esetben sem mentesíthető az, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.

Idzig Izabella, bírósági titkár, PhD hallgató