A legfőbb ügyész 2021. évi tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész 2021. évi
tudományos pályázati felhívása
Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére.
A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden, tudományos fokozattal nem rendelkező tagja, valamint az ügyészi munka iránt érdeklődő joghallgató és fiatal jogász. A pályázatokat általános, ifjúsági és joghallgatói tagozaton lehet benyújtani az alábbiak szerint:
- az általános tagozatra minden ügyész, illetve más, a továbbiakban nem említett ügyészségi alkalmazott;
- az ifjúsági tagozatra ügyészségi fogalmazó és jogi szakvizsgával nem rendelkező 30 év alatti diplomás jogász;
- a joghallgatói tagozatra egyetemi osztatlan képzésben jogi tanulmányt folytató – hallgatói jogviszonyban álló – egyetemi hallgató.
Minden pályázó csak egy, magyar nyelvű tanulmányt nyújthat be, akár önállóan, akár társszerzőként pályázik. A többes pályázatok kizárásra kerülnek. A pályázatok terjedelme legalább 20, legfeljebb 80 gépelt oldal lehet, irodalomjegyzékkel, lábjegyzetekkel, mellékletekkel együtt. Végjegyzet használata mellőzendő, a lábjegyzeteket arab számmal kell számozni 1-től kezdődően. A pályaműben hivatkozni kell a felhasznált forrásokra, és irodalomjegyzékkel kell ellátni. Az internetes forrásokra történő hivatkozás esetén fel kell tüntetni a letöltés, illetve megtekintés dátumát. A pályázónak törekednie kell a dolgozati témával kapcsolatos vitatott kérdéseket tartalmazó tudományos közlemények lehetőleg teljes körű idézésére.
Pályamunkát az alábbi témakörökben lehet benyújtani:
Büntetőjogi terület
Büntető anyagi jog
- A büntetőjog célja, feladatai
- A társadalomra veszélyesség és az anyagi jogellenesség
- A tényállásszerűség és a (büntető) jogellenesség viszonya
- A bűncselekményegység megítélése a jogirodalomban és a joggyakorlatban
- A hanyag gondatlanság mércéi a bírói gyakorlatban
- Az elvárhatóság vizsgálata konkrét büntetőügyekben
- Egyes bűncselekmények előkészületének értelmezési problémái
- Az előkészületi cselekmények rendszere a Büntető Törvénykönyvben
- Bűnpártolás/pénzmosás/orgazdaság újraszabályozva – várható értel-mezési problémák
- Vagyoni hátrány számítása az iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekményénél
- Belátási képesség és beszámítási képesség a 14. életévüket be nem töltött személyek bűnelkövetésénél
- A beszámítási képesség értékelésével kapcsolatos kompetenciakérdések
- A kényszerítéssel elkövetett bűncselekmények elhatárolásának gyakorlati problémái. A kényszerítés mint önálló bűncselekmény
- Jogos védelem az EBH2017. B. 10. és EBH2018. B. 11. számú elvi bírósági határozatok tükrében
- A végszükség megítélése a joggyakorlatban
- A büntethetőség elévülésének megállapításával kapcsolatos jogértelmezési kérdések
- A tevékeny megbánás alkalmazásának gyakorlata; a sértettek által elfogadott jóvátételek jellege
- A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés emberi jogi és büntetőjogi kérdései, a büntetés gyakorlatban felmerülő dilemmái
- Az életfogytig tartó szabadságvesztés nemzetközi szabályozása
- A sportrendezvények látogatásától eltiltás nemzetközi gyakorlata
- A bűncselekményből származó vagyoni előny lefölözése. A vagyonelkobzás
- A XXI. századi büntetőjog speciális szankciója: az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele
- A kényszergyógykezelés aktuális büntetőjogi és gyakorlati kérdései
- A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések gyakorlati problémái
- Az összbüntetés jelene és jövője
- Fiatalkorúság a büntetőjogban. A fiatalkorúakra vonatkozó büntető anyagi jogi szabályozás története, a büntethetőségi korhatár megítélésének változása és a hatályos szabályozás a nemzeti jogban
- Az iskolai kortárserőszak büntetőjogi és kriminológiai vonzatai Magyarországon
- Bűncselekmények a közösségi oldalakon
- Az emberölések alakulásának nemzetközi tendenciái és annak okai
- A kiskorú sértett sérelmére elkövetett élet és testi épség elleni cselekmények megítélésének változásai a büntető anyagi jogban
- Az egészségügyi beavatkozás és a kutatás rendje elleni bűncselekmények
- Az új típusú kábítószerek és a jogalkalmazás
- A kábítószer-fogyasztás büntetőjogi értékelésének változásai
- Az emberkereskedelem elhatárolási kérdései
- A szexuális erőszak minősített esetei, különös tekintettel a 19/2017. (VII. 18.) AB határozatra
- A szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak elhatárolása; a szexuális kényszerítés erőszakkal történő elkövetése
- A gyermekpornográfia bűncselekményének elkövetési magatartásai, az internet útján történő elkövetés minősítése és gyakorlati problémái
- A kiskorú veszélyeztetése bűntettének elkövetési fordulatai és bizonyítási problémái
- Az önhiba elméleti és gyakorlati megítélése a tartási kötelezettség elmulasztása bűncselekmény esetén
- A gyermekbarát igazságszolgáltatás nemzetközi dokumentumai és hatásuk a magyar büntető jogrend szabályozására és működésére
- Büntetőjogi beavatkozás kiskorúval való kapcsolattartás esetén
- A veszélyeztetési eredmény értelmezése a kiskorú veszélyeztetése büntető törvényi tényállásban
- A kapcsolati erőszak és a kapcsolatban élők között megvalósuló egyéb bűncselekmények elhatárolási problémái
- A közösség tagja elleni erőszak dogmatikai kérdései
- A magánélet büntetőjogi védelme
- A társadalomra veszélyesség megítélése a véleménynyilvánítás szabadságának tükrében
- Az internet és a szólásszabadság. Véleménynyilvánítással összefüggő bűncselekmények az interneten. Minősítési kérdések, gyakorlati problémák
- A zaklatás büntetőjogi kérdései
- A közszereplők becsületének büntetőjogi védelme
- A közlekedési norma védelmi célja. A rizikó-összefüggés a közlekedési bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásokban
- Ok-okozati összefüggés a közlekedési bűncselekmények körében
- A közúti veszélyeztetés bűntette az ítélkezési gyakorlat tükrében
- A megtévesztő sebesség megállapításának feltételei a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége esetén
- Az ittas, illetve bódult állapotban elkövetett közlekedési bűncselekmények büntetőjogi és kriminológiai jellemzői
- A környezetkárosítás tipikus formái, a bűncselekmény dogmatikai kérdései
- A természetkárosítás megítélése, a természetvédelemmel kapcsolatos hazai és nemzetközi jogszabályok és szerződések szerepe a büntetőjog alkalmazása során
- A korrupciós cselekmények megítélése a hazai és a nemzetközi jogszabályokban, illetve a joggyakorlatban
- A korrupciós bűncselekmények elhatárolási kérdései a befolyás vásárlása hatálybalépésének tükrében
- A hivatali bűncselekmények bizonyítási nehézségei a katonai büntetőeljárásban
- A befolyással üzérkedés
- A terrorcselekménnyel fenyegetés jogértelmezési kérdései, elhatárolása a közveszéllyel fenyegetéstől
- A terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos büntetőjogi szabályozás
- A rémhírterjesztés és a járványügyi szabályszegés tényállása a pan-démia tükrében
- A rémhírterjesztés módosított tényállásának érvényesülése a gyakorlatban
- A garázdaság tényállásának jogalkalmazási problémái
- Az illegális migráció a nemzetközi jog és az alkotmányos büntetőjog tükrében
- Bűnözés és illegális migráció. Milyen hatások tapasztalhatók a magyar bűnözés terjedelmében, struktúrájában?
- Az emberkereskedelem új tényállásának dogmatikai kérdései
- Az embercsempészés törvényi tényállásának dogmatikai és bizonyítási problémái. A bűncselekmény és az illegális migráció összefüggései
- A járványügyi szabályszegés vétségének (Btk. 361. §) jogalkalmazási és dogmatikai kérdései
- Bizonyítási nehézségek és elhatárolási kérdések a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények körében
- A megsemmisítésre szánt dologra elkövetett vagyon elleni bűncselekmények értelmezési és bizonyítási kérdései
- A pazarló gazdálkodás megítélése a büntetőjogban
- A vagyoni hátrány értelmezése, megítélése a hűtlen kezelés miatt indult eljárásokban
- A hűtlen kezelés és a „sajátjakénti rendelkezéssel” elkövetett sikkasztás elhatárolása
- A színlelt gazdasági tevékenységgel elkövetett bűncselekmények köre
- A gazdasági csalás a gyakorlatban
- Az uzsora elleni fellépés büntetőjogi eszközei
- A szerzői jogi jogsértések aktuális büntetőjogi kérdései
- A költségvetési csalás elméleti és gyakorlati kérdései
- A pénzmosás dogmatikai kérdései. Új bűnözési trendek, a pénzügyi ügynöki tevékenység értékelése a joggyakorlatban
- Az önkormányzati vagyon kezelésével összefüggő bűncselekmények jogalkalmazási kérdései
- A gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények dogmatikai problémái és a bizonyítás nehézségei
- Az információs rendszer által elkövethető bűncselekményekkel kapcsolatos jogalkalmazási kérdések
- Csalás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás az interneten. Elhatárolási kérdések, a bizonyítás nehézségei, gyakorlati problémák
- „Személyazonosság lopás”, avagy az internetes regisztrációk és azokon belül kezelt adatok jogosulatlan felhasználása – minősítési kérdések, gyakorlati problémák
- Készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel és elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel összefüggésben elkövetett bűncselekmények az interneten. Minősítési kérdések, a bizonyítás nehézségei, gyakorlati problémák
- A kiberbűnözés elleni küzdelem kihívásai napjainkban
- Dark Web – rejtőzködő bűnözés az internet sötét oldalán
- A mesterséges intelligencia, a robotika és a büntetőjog
- A bűnszervezet fogalmának változása
- Az erőszakos elkövetés értelmezési kérdései a joggyakorlatban
- A büntetőjogi kár meghatározásának problémái
- A védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetés megítélése, bizonyításának gyakorlati kérdései
- A „rendszeresség” fogalma és tartalma az egyes bűncselekmények joggyakorlatában (kuruzslás, kapcsolati erőszak, zaklatás stb.)
- A koronavírus járvány kihívásai a büntetőjog terén
Büntetőeljárási jog
- Alapvető rendelkezések a büntetőeljárási törvényben
- Az önvádra kötelezés tilalmának jelentősége és érvényesítési nehézségei a büntetőeljárásban
- Fegyveregyenlőség a büntetőeljárásban
- A bíró kizárása az alkotmánybírósági határozatok tükrében
- A terhelt közreműködési és jelenléti kötelezettsége a büntetőeljárás során
- A védő kirendelésének és helyettesítésének szabályai a gyakorlatban
- A büntetőeljárási cselekvőképesség
- Az eljárásban részt vevő személyek jelenléti jogának változása
- A különleges bánásmódot igénylő személyek jogai, a sértetti érdekek fokozott védelme
- Nyilvánosság a büntetőeljárás különböző szakaszaiban
- Telekommunikációs eszköz használata a büntetőeljárásban
- Elektronikus kapcsolattartás vagy elektronikus ügyintézés? Elektronikus okiratok és ügyiratok a büntetőeljárásban
- A büntetőeljárásban közreműködő szervezetek tevékenységmérésének hatásai a statisztikai adatszolgáltatás pontosságára és hitelességére
- A bűnügyi nyilvántartási rendszer és alrendszerei mint lehetséges statisztikai adatforrások
- Informatikai eszközök és módszerek alkalmazása és alkalmazhatósága a nyomozás felügyeleti tevékenység és az ügyészségi nyomozás során
- Szakértői bizonyítás. Magánszakértői vélemény a jogalkalmazás tükrében
- A bizonyítás mellőzésének lehetőségei, korlátai és kockázatai a büntetőeljárási törvényben
- A kényszerintézkedések új megközelítése
- Távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet. A kényszerintézkedés nemének megválasztása
- Az óvadék szerepe a büntetőeljárásban
- A letartóztatás alternatívái, figyelemmel a szabad mozgáshoz való jogra
- A bűncselekményből származó vagyoni előny biztosítását célzó kényszerintézkedések és azok gyakorlata. A vagyonelkobzás és a polgári jogi igény viszonya a kényszerintézkedések alkalmazásának tükrében
- A lefoglalással és annak megszüntetésével kapcsolatos gyakorlati kérdések, problémák
- Az elektronikus pénz lefoglalásának problémái
- Az ügyész, illetve a nyomozó hatóság által elrendelt zár alá vétel alkalmazásának, végrehajtásának tapasztalatai
- Az elektronikus adatokra vonatkozó kényszerintézkedések szabályozása és jogalkalmazási kérdései
- A hatékony büntetőeljárás eszközei a nyomozás irányítása során
- A nyomozás során hozott határozatok hivatalbóli felülvizsgálatának régi-új szabályai
- Szűkül vagy bővül a nyomozás során igénybe vehető jogorvoslati lehetőség az új szabályozásban?
- A polgári jogi igény érvényesítése
- A magánindítvány főbb jellemzői, a sértetti nyilatkozatok magánindítványként való értékelése
- A gyanú gyanúja, avagy előkészítő eljárás a büntetőeljárási törvényben
- Ügyészi felügyelet és irányítás – a nyomozás befejezettségének a kérdése, figyelemmel a Be. 352. §-ában írtakra
- Osztott nyomozás – ügyészi felügyelet és irányítás lehetőségei a büntetőeljárási törvényben
- Az ügyész felelőssége a nyomozás gyorsításában
- A túlbizonyítás elkerülése a büntetőeljárásban
- Az előkészületi bűncselekmények nyomozásának kérdései
- A leplezett eszközök alkalmazása során beszerzett bizonyítékok felhasználásának lehetőségei és határai, összevetve az 1998. évi XIX. törvényben írtakkal
- Ügyészi engedélyhez kötött leplezett eszközök
- Bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök
- A tettazonosság és annak jelentősége a büntetőeljárásban
- A bizonyosság fejlődése és jelentősége a büntetőeljárásban, a vádemeléshez szükséges bizonyosság megítélése
- Az ügyész szerepe a bűncselekmények által védendő jogtárgyak oltalmában. Régi és új ügyész – avagy az új Be. szemléletformáló hatásai (egyezségkötés vs. vádalku, eljárást gyorsító lehetőségek)
- Az ügyész mint közvádló szerepének változása
- A terhelttel kötött konszenzuális megállapodások a vádemelés előtt és után
- Formális és informális egyezség a büntetőeljárási törvényben
- A közvetítői eljárás megváltozott szabályai
- A közvetítői eljárásra utalás gyakorlati tapasztalatai a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásokban
- A feltételes ügyészi felfüggesztés. A diverzió szabályai a büntetőeljárásban
- A vádemelés mint utolsó eszköz. Alternatívák a bírósági út elkerülésére
- A kötelezővé tett előkészítő ülésben rejlő lehetőségek a büntetőeljárási törvényben
- A büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás lehetőségei, figyelemmel a beismeréshez nem kötött és a beismeréshez kötött alkalmazás differenciált szabályozására
- A bizonyítás a büntetőeljárás bírósági szakában
- Kihallgatható-e tanúként hivatali vesztegetés bűntette miatti eljárásban az „alapügyben” eljárt védőügyvéd? A Be. 170. § (1) bekezdés a) pontjának értelmezése a nyomozási alkut kötött védő eljárásjogi szerepét illetően
- A bírói tanácskozás és szavazás titoktartási kötelezettsége alóli felmentés jogosultja a Be. 173. §-ának értelmezésében
- A szexuális bűncselekmények bizonyítási nehézségei
- A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény nyomozásának, bizonyításának tapasztalatai
- A korrupciós bűncselekmények felderítésének nehézségei
- A költségvetési csalás kapcsán megjelenő új bűnözési trendek, és a visszaszorításuk érdekében alkalmazott eljárások során felmerülő bizonyítási problémák
- A nemzetközi árufogalomhoz kapcsolódó költségvetési csalások felderítésének és bizonyításának sajátosságai
- Az interneten elkövetett gyűlölet-bűncselekmények nyomozási nehézségei
- A határokon átnyúló informatikai bűncselekmények felderítése és bizonyítási problémái
- A minősítő körülmények kétszeres értékelésének tilalma a változó ítélkezési gyakorlatban
- A külföldi ítélet érvényének elismerésével kapcsolatos jogalkalmazási problémák
- A határozatok jogerejének és véglegességének problémái a gyakorlatban
- A megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség hiányának elhatárolása, következményei
- Ügyészi mozgástér a másodfokú eljárásban folytatott bizonyítás során
- A fellebbezések korlátai, a felülbírálat terjedelme
- A perújítási eljárás sajátosságai
- Kitől származik a perújítási indítvány? A perbeli legitimáció vizsgálata a perújítási indítványok elbírálásakor
- Perújítási eljárások halmozódása miatt felmerülő problémák
- A határidők jelentősége az egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban
- A tizennyolcadik életévet be nem töltött személyekkel kapcsolatos bizonyítás rendszere
- A bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltött, de a tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorú elleni büntetőeljárás sajátosságai, gyakorlati kérdések, problémák
- A katonai büntetőeljárás szabályozása a rendszerváltástól a 2017. évi XC. törvényig
- A parancsnoki nyomozás felügyeletének és irányításának kérdései, a katonai vétségek fegyelmi jogkörben történő elbírálásának gyakorlata
- A büntetőeljárást gyorsító eszközök alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai
- A beismerő terhelt bíróság elé állítása kontra egyezség kötése
- A vádlott távollétében folytatott eljárások
- A migrációra vonatkozó különös büntetőeljárásjogi szabályok elemzése
- A vagyonvisszaszerzés lehetőségei a büntetőeljárásban
- A vagyonvisszaszerzés aktuális hazai, illetve nemzetközi (gyakorlati) kérdései
- A bűncselekménnyel okozott kár megtérítése, a sértetti reparáció hatékony formái
- A pótmagánvád a büntetőeljárásban; ezzel összefüggésben a feljelentést elutasító, a nyomozást megszüntető határozatok megalapozottsága
- A mesterséges intelligencia hatása a tisztességes eljáráshoz való jogra: a mesterséges intelligencia körébe vonható jogi döntések köre, az algoritmusok átláthatósága és a fegyverek egyenlőségének elve
- Mesterséges intelligencia igazságszolgáltatási szerepkörben: az észtországi és az amerikai „robotbíró”
- A pandémia alatti rendkívüli jogrend hatása a büntetőeljárásokra
- Az ügyészség eljárása veszélyhelyzetben. A veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet, illetve a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény alkalmazásának tapasztalatai, tanulságai
- A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel született büntetőeljárásjogi szabályok érvényesülése a gyakorlatban
Európai és nemzetközi büntetőjog
- Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntető anyagi jogi védelme
- Az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott büntetőjogi tárgyú ítéletek hatása a nemzeti jogrendszerekre és a nemzeti jogalkotásra
- A kölcsönös elismerés elvén alapuló uniós kerethatározatok és irányelvek szerepe, gyakorlati alkalmazásuk problémái
- A 10 éves Stockholmi Program célkitűzései és azok megvalósulása
- Az Európai Ügyészség szerepe és várható működése az Európai Unióban
- Az Európai Ügyészség és a megerősített együttműködésben részt nem vevő tagállamok
- Az Európai Ügyészség és az Eurojust kapcsolata
- Az igazságügyi bűnügyi együttműködés új formáinak alkalmazása a gyakorlatban
- Az egyes nemzeti jogrendszerek szervezeti, eljárásjogi és anyagi jogi eltérésének hatása a jogsegélyek végrehajtására a nemzetközi bűnügyi együttműködés során
- A bűnügyi együttműködés eszközei a BREXIT után
- Nemzetközi bűnügyi együttműködés a közös nyomozócsoportok tevékenysége tükrében
- Eljárási jogsegély kontra közös nyomozócsoport
- Vagyonvisszaszerzés a pénzmosás bűncselekménye kapcsán az EU-ban
- Az Eurojust és más uniós szervek szerepe az Európai Unió költségvetését sértő bűncselekmények elleni fellépés területén, és az együttműködés fejlesztésének lehetőségei
- A vagyonvisszaszerzés a nemzetközi bűnügyi együttműködésben
- Terrorizmus elleni harc: trendek, az online terrorista tartalmak és azok hozzáférhetetlenné tétele
- A nemzetközi bűnügyi együttműködés aktuális kérdései, problémái
- Nemzetközi bűnügyi együttműködés a kiberbűnözés területén
- Az „e-evidence”-re/digitális bizonyítékokra vonatkozó új szabályozás az Európai Unióban: adatvédelem, emberi jogok, az USA „Felhő törvénye”
- Az európai bűnügyi együttműködés az informatikai bűnözés vonatkozásában, különös tekintettel a kriptovaluták és a deep web segítségével elkövetett bűncselekményekre
- A fiatalkorúakra vonatkozó büntető anyagi jogi és eljárásjogi szabályok nemzetközi dokumentumoknak való megfelelősége
- Magyar állampolgárok által külföldön elkövetett bűncselekmények joghatósági kérdései
- A bitcoin kapcsán alkalmazható bűnügyi együttműködési eszközök és nyomozási technikák
- Az Európai Nyomozási Határozat a kölcsönös elismerés elve tükrében
- Az Aranyosi-ítélet: az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása és a magyarországi börtönviszonyok
- A digitális adatok beszerzése a büntetőeljárásban és az önkéntes hozzájárulás
- Büntetőjogi felelősség és EU-jog
- Joghatósági összeütközések megelőzése és rendezése – különös tekintettel a kiberbűncselekményekre
- Transznacionális ne bis in idem és a külföldi ítélet érvénye
- A joghatóság jelentősége az európai egységes igazságügyi térségben
- Jogi terminológia és az EU másodlagos jogforrásainak különböző nyelvi változataiból fakadó eltérések
- A locus regit actum, forum regit actum és a határokon átívelő bűncselekmények
- Az ügyészség a nemzetközi térben
- Igazságügyi diplomácia
- A jogi szaknyelv eltérései az angolszász és az euro-angol jogi terminológiában
- Az Európai Unió Bíróságának precedensei – a ratio decidendi és az obiter dictum
Közjogi terület
Büntetés-végrehajtási jog
- A reintegrációs őrizet alkalmazásával kapcsolatos jogalkalmazási problémák a büntetés-végrehajtási bíró eljárásában
- A javítóintézeti nevelés perspektívái
- A magyar büntetés-végrehajtást övező jogállami garanciarendszer felépítése és jelentősége
- Jogalkalmazási problémák és végrehajtási nehézségek a közérdekű munka végrehajtásával kapcsolatos gyakorlatban
- Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekkel kapcsolatos jogértelmezési problémák és azok lehetséges megoldásai
- A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtásának sajátosságai
- Az ún. egyes jogoktól megfosztó büntetések végrehajtásának gyakorlati nehézségei
- A CPT magyarországi látogatásai és azok hatása a hazai jogalkotásra és jogalkalmazásra
- A büntetés-végrehajtási mediáció jelenlegi gyakorlata és alkalmazásának akadályai
- Az ügyészi törvényességi felügyelet szerepe a büntetés-végrehajtás jogállamiságának megőrzésében
- A Bv. Kódex reintegrációt elősegítő intézményei
- Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hazánkat érintő legfontosabb döntései és azok hatása
- A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos jogalkalmazás múltja és jelene
- Járványügyi szabályok a büntetés-végrehajtásban
Az ügyész közérdekvédelmi tevékenysége
- A polgári eljárások elektronizációja – az ügyészi elektronikus kommunikáció elmélete és gyakorlata a közérdekvédelmi szakterületen
- Az elektronikus ügyintézés garanciái
- Az ügyész eljárásjogi helyzete a polgári peres és nemperes eljárásokban (a hatályos szabályozás)
- A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény hatályosulása – a peres és nemperes eljárások gyakorlati tapasztalatai egy-egy választott ügycsoportban
- Ügyészi feladatok a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozó egyes nemperes eljárásokban
- A cselekvőképességet érintő gondnokság elrendelésének szükségessége a hatályos szabályok alapján, a járásbíróságok és a törvényszékek által mérlegelt szempontok, a Kúria ítélkezési gyakorlata
- A szülői felügyelet szabályozása, garanciák, gyakorlati problémák
- A Ptké. 53/A. §-a szerinti közérdekű keresetindítás elméleti problémái
- A termőföld tulajdonjogának megszerzésére irányuló jogszabályi korlátok kijátszásának megakadályozását célzó ügyészi eszközök
- A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyészi eszközök
- A közlekedési szabályszegések miatti szabálysértési és közigazgatási szankciók alkalmazásának gyakorlati kérdései
- A gyermekvédelmi jogszabályok érvényesülésének problémái, a jelzőrendszer működésére vonatkozó tapasztalatok
- A közigazgatási hatósági döntések törvényességi ellenőrzésével kapcsolatos ügyészi jogkör
- Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok
- A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján indított keresetindítás elméleti problémái
- Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény alapján indult állatvédelmi tárgyú keresetek tapasztalatai
Az ügyészi szervezetet érintő peres és nemperes eljárások
- A jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében hozott legújabb rendelkezések a polgári jog területén
- Személyiségvédelem a polgári jogban
- A személyes adatok védelméhez fűződő jog szabályozása
- A személyes adatok védelméhez fűződő jog és az iratmegismerési jog egymáshoz való viszonya a polgári perekben
- Hol a határ a közéleti kérdés megvitatása és a magánélethez való jog védelme között?
- Kártérítés a személyiségi jogi perekben
Az ügyészi szervezet jubileumi éve – a 150 éves ügyészség
történetéből
- 150 éves a magyar ügyészség
- A modern ügyészi szervezet középkori előzményeiről
- A közvádlói tevékenység jogtörténeti gyökerei Magyarországon (1871 előtt)
- A szabadságharctól a kiegyezésig átalakuló közvádlói szerep
- A királyi ügyészség kialakulása és fejlődése
- A bűnvádi hatáskörök az első folyamodásu bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. törvénycikk, az első folyamodásu kir. törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetéséről szóló 1871. évi XXXII. törvénycikk és a királyi ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. törvénycikk alapján
- Az ügyészségi jogkörök változásai az első bűnvádi perrendtartástól napjainkig
- A nyomozás felügyeletével, irányításával kapcsolatos ügyészségi jogkörök fejlődési irányai az első bűnvádi perrendtartástól napjainkig
- Az ügyészség és a sajtónyilvánosság – a királyi ügyészségtől napjainkig
- Az államszervezet és a jogrendszer 1945 utáni szovjet mintájú átalakítása
- Vészkorszak és meghurcoltatás
- Ügyészség a rendszerváltozásban
- Csatlakozás az Európai Unióhoz – új kihívások az ügyészség életében
- A jövő ügyészsége – a XXI. század kihívásai
- Az informatika szerepe és jelentősége a XXI. század harmadik évtize-dének büntető igazságszolgáltatásában
- Az elektronikus ügyintézés jövője az ügyészségen
- Az ügyészi szervezet jellemzői és nemzetközi modelljei
- Az ügyészi szervezet egyes szakterületeinek kialakulása, módszerei, eszközei
- Az ügyészi hivatásrend kialakulása
- Az ügyész társadalmi státuszának alakulása az elmúlt 150 évben
- Változó társadalmi szerepek – nők az ügyészségen
- Az ügyészség tudományos szerepvállalása az elmúlt 150 évben
- Tudós ügyészek – az ügyészség vezetőinek tudományos tevékenysége
- Kozma Sándor élete és munkássága
- Híres koronaügyészekről
- Híres bűnügyek – híres ügyészek
- Érdekképviseleti előzmények az igazságszolgáltatásban – az Országos Bírósági és Ügyészségi Egyesület tevékenységéről
- A Bíró és az Ügyész utca titka a Kis-Svábhegyen
- Az ügyészség jelképeiről
- Jogtudomány és haditudomány
- A magyar katonai büntető- és fegyelmi jog története
- A katonai büntetőjog fogalmának alakulása
- Az életfogytig tartó szabadságvesztés szabályozásának története a magyar jogban
- Az ügyész szerepe az eljárásjogokban
- A fiatalkorúakra vonatkozó büntető igazságszolgáltatás alakulása Magyarországon
- Fogyasztói szerződések a polgári jogi kodifikáció és az ügyészség közérdekvédelmi tevékenységének tükrében
- Környezet- és természetvédelem – az ügyész büntetőjogi és közérdekvédelmi tevékenységének kapcsolódási pontjai
- A szabálysértési jog jogrendszerben elfoglalt helye, kapcsolata más jogágakkal
- A bűnügyi együttműködés kezdetei – a kétoldalú kiadatási egyezményektől a multilaterális nemzetközi egyezményekig
- Az elítéltek munkáltatása
- „Zöld” börtönök
A megjelölteken túl más, az ügyészi tevékenységhez kapcsolódó vagy az ügyészség érdeklődésére számot tartó témakörben is beadható pályázat.
Pályázni kizárólag olyan dolgozattal lehet, amelyet e pályázat beküldési határidejét megelőzően nem nyújtottak be más tudományos pályázatra, illetve szakdolgozatként, évfolyamdolgozatként vagy más hasonló, a pályázó képzéséhez, illetve munkavégzéséhez közvetlenül kapcsolódó célból (ide értve a munkaidőben, munkaköri feladatként készült tanulmányt is), továbbá közzététel, megjelentetés céljából.
Pályadíjak
Valamennyi tagozaton – külön a büntetőjogi, külön a közjogi témákban – egységesen:
1–1 első díj | 400 000 – 400 000 Ft |
1–1 második díj | 275 000 – 275 000 Ft |
1–1 harmadik díj | 200 000 – 200 000 Ft |
adható ki.
A jubileumi témakörben benyújtott dolgozatok közül valamennyi tagozaton egy-egy 400 000 Ft értékű ünnepi különdíj adható ki.
A kiemelkedő pályamunkák szerzői ezen túlmenően különdíjakkal és elismerésekkel is jutalmazhatók.
Pályázatokat kizárólag postai úton fogadunk a Legfőbb Ügyészség Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztálya címére (1372 Budapest, Pf. 438).
Postára adási határidő:
2021. március 1.
A pályázatokat egy nagyméretű borítékban kell benyújtani, amelyen kérjük feltüntetni: „TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT KOZMA SÁNDOR EMLÉKÉRE 2021”. A borítékban el kell helyezni a pályázatot két – tűzött vagy bekötött – példányban. Mellékelni kell egy kisméretű lezárt borítékban a pályázó nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét, valamint fel kell tüntetni a fentieken kívül
- ügyészségi szolgálati viszonyban álló esetében beosztását, szolgálati helyét;
- fiatal jogász esetében születési dátumát, jogi diplomájának dátumát és munkahelyét;
- joghallgató esetében oktatási intézményét, mellékelve a hallgatói jogviszony-igazolást.
Mindkét beküldött tanulmányi példány külső borítóján fel kell tüntetni:
- a jeligét;
- a tagozat megnevezését (általános, ifjúsági, joghallgatói);
- a terület megjelölését (büntetőjogi, közjogi, jubileumi);
- azt a sorszámot, amellyel jelzett témához a dolgozat kapcsolódik.
A pályázaton más, a szerző kilétére utaló adat nem szerepelhet.
A mellékelt kisméretű boríték felzetén jól olvashatóan rögzíteni kell:
- a jeligét;
- a tagozat megnevezését (általános, ifjúsági, joghallgatói);
- a terület megjelölését (büntetőjogi, közjogi, jubileumi);
- azt a sorszámot, amellyel jelzett témához a dolgozat kapcsolódik, továbbá
- nyilatkozatot, hogy a szerző eredménytelenség esetén hozzájárul-e a boríték felbontásához, a pályázó azonosításához.
A postai benyújtás mellett a dolgozatot RTF- vagy PDF-formátumban fel kell tölteni a Legfőbb Ügyészség által biztosított elektronikus felületre is (www.kozmapalyazat.ugyeszseg.hu), ez esetben is a pályázó azonosítására alkalmas adat nélkül. A pályázó a pályamű beküldésével tudomásul veszi, hogy dolgozatát a bírálat során elektronikus plágiumkeresésnek vetik alá, és ennek érdekében megismerhető adatbázisba töltik fel.
Amennyiben a pályázó nem, vagy tévesen jelölte meg a téma sorszámát, a kiíró dönt a besorolásról (egyes témaköröket a kiíró a benyújtott pályázat által tárgyalt területnek megfelelően össze is vonhat).
A tagozatot meghatározó szolgálati, hallgatói jogviszony tekintetében a 2021. március 1. napján fennálló állapotot kell figyelembe venni.
Az írásműveket az adott területek kiemelkedő szakemberei lektorálják. Értékelésük figyelembevételével Bíráló Bizottság tesz javaslatot a pályadíjak odaítélésére.
A Bíráló Bizottság a jeligék alapján csak a díjazásra javasolt szerzőket azonosítja.
A pályadíjak kiosztására 2021 júniusában, az Ügyészség Napja alkalmából rendezendő ünnepségen kerül sor.
A pályázatokkal kapcsolatos további ügyintézésre (pl. a lektori vélemény megismerésére, továbbképzési pontok bejegyzésére) kizárólag az azonosítható pályázók jogosultak. A Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály a pályázatokat nyilvántartja. Az érdeklődők azokba – a szerzők hozzájárulásával, a díjkiosztás után 2 évig – a Legfőbb Ügyészség könyvtárában betekinthetnek. Amennyiben a jeligét tartalmazó boríték felbontható, úgy az elismerésben nem részesült szerző neve, elérhetősége is nyilvánosságra hozható.
A pályázati hirdetmény hivatalos megjelenési helyei: az Ügyészségi Közlöny és az ügyészség hivatalos honlapja (www.ugyeszseg.hu).
A Kozma Sándor Tudományos Pályázat lebonyolítása során az adatkezelő a Legfőbb Ügyészség Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztálya. Címe: 1055 Budapest, Markó utca 16.; telefon: 06-1-354-5566, 06-1-354-5654; e-mail: tko.szemtovig@mku.hu.
A pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi az ügyészség adatkezelési tájékoztatójában foglaltakat:
http://ugyeszseg.hu/kozerdeku-adatok/adatkezelesi-tajekoztato/.