Az élőállat mint bűnjel, és ennek gyakorlati kérdései

Bevezetés

2017-ben reprezentatív felmérés során vizsgálták az Európai Unió tagállamainak területén, hogy mekkora arányban tartanak az össznépességre vetítve a háztartások kedvtelésből tartott ebeket. Az adatok¹  alapján Magyarországon a lakosság 36 százaléka ebtartó háztartásban élt. A Covid19-világjárványt követően ez a szám emelkedett, így a legfrissebb (2021-es) adatok alapján, Magyarországon minden második háztartás kutyatartóvá vált, ezzel a gazdával rendelkező ebek száma jóval meghaladja az országban a 3 milliót² .

Tekintettel arra, hogy az állattartás legtipikusabb formája a kutyatartás, célszerűnek látjuk az élőállat mint bűnjel kezelésének gyakorlati problémáit az ebeken keresztül bemutatni.

A fenti tendencia alapján megállapítható, hogy az otthonokban tartott ebek száma évről évre növekszik, a kutyatartás a társadalom egyre szélesebb körét érinti, illetve a nem kutyatartók életére is egyre nagyobb hatással van ez a jelenség. Természetesen az állattartók túlnyomó többsége felelős gazdaként eljárva igyekszik az állat jóllétéről gondoskodni. Ebben a felelős állattartás hagyományán túl, a széles körben elérhető képzések, kutyaiskolák, online anyagok és állami szervek – például a NÉBIH Kutyakötelesség című kiadványa³  – is segítséget nyújtanak.

A kutyatartás napjainkban azonban egyfajta trenddé kezd válni, egyre többen kívánnak háztartásaikban ebeket tartani, amely a forgalomban lévő kölyökkutyák számát növeli, mivel a keresleti oldalon évről-évre nagyobb igény jelentkezik.

Törvényszerűnek tűnik, hogy az ebek – és így szükségszerűen az állattartók – számának gyors növekedésével egy időben, az állattartás jogszerű formái mellett megjelenik az állattartás, állatszaporítás és állatkereskedelem jogellenes formája, amelyek gyakran a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben meghatározott bűncselekmények törvényi tényállásait is kimerítő magatartások lehetnek.

Ezek a magatartások, amelyeket az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) és súlyosabb esetekben a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szankcionálnak, alapvetően kétfélék lehetnek. Az egyik a mulasztással elkövetett állatkínzás, amely jellemzően az állat természetes szükségleteinek figyelmen kívül hagyásából fakad. Azzal, hogy az ebek háziasítására került sor, természetes folyamat, hogy a korábban önellátó élőlények gondozásra szorulnak. A mulasztással elkövetett magatartások tipikusan az állat nem megfelelő táplálásában, mozgásigényének figyelmen kívül hagyásában vagy a nem elegendő mozgás biztosításában, egészségügyi állapotuk elhanyagolásában, vagy a jogszabályokban előírt egyéb gondozási kötelezettségek mulasztásában nyilvánulhatnak meg. A másik szankcionálható magatartás az állat sérülését eredményező, súlyosabb esetben pusztulását okozó szándékos bántalmazás, amelyek jellemzően már az állatkínzás törvényi tényállását kimerítő cselekedetek. Ezeket a jogellenes magatartásokat több büntetőjogi speciális tényállás is nevesíti (jellemzően: állatkínzás, tiltott állatviadal szervezése, természetkárosítás, orvvadászat, orvhalászat).

A kisebb testű kutyákra (amelyeket akár lakásban is tarthatnak gazdáik) mutatkozó kereslet élénkülése magával hozta azt, hogy Magyarországon évek óta növekszik a szaporító telepek száma, ami egyre nagyobb problémaként jelentkezik, illetve egyre több gondot okoz mind a jogalkotó, mind a társadalom, és nem utolsósorban az állatok számára. Az ezeken a telepeken tenyésztett kutyák jóllétének biztosítását kívánta elérni a jogalkotó a büntetőjogi szabályozás szigorítása által, reagálva a gyorsan változó állattartási, szaporítási trendekre. Ezért 2022-ben módosult az állatkínzás törvényi tényállása (Btk. 244. §), így a hatályos jogszabályok értelmében állatkínzásnak minősül az a magatartás is, ha szaporítással összefüggésben, haszonszerzési cél érdekében, tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra a jó gazda gondosságát elmulasztja az elkövető.

A büntetőeljárásban élő állat elkövetési tárgyaként, illetve az elkövetés eszközeként merülhet fel az alábbi felsorolt tényállások miatt folytatott nyomozásokban:

Az élő állat lefoglalására vonatkozó szabályok

A Be. és a Btk. rendelkezései alapján az elkövetés tárgyát, az elkövetés eszközét a jelenleg hatályban lévő rendelkezések alapján az eljáró hatóságnak le kell foglalnia – élő állatok esetében a rá vonatkozó speciális normák rendelkezései alapján –, figyelemmel a Be. 308.§ (2) bekezdésének rendelkezéseire, mivel el kell rendelni a lefoglalást, ha annak tárgya

1. bizonyítási eszköz; vagy
2. elkobozható, illetve vagyonelkobzás alá esik.

A Btk. 72.§ (1) bekezdése szerint el kell kobozni azt a dolgot,

1. amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak;
2. amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre;
3. amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy amelyet a bűncselekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak;
4. amelynek a birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik.

A Btk. 73. §-a alapján az elkobzás kivételesen sem mellőzhető többek között természetkárosítás, állatkínzás, orvhalászat, orvvadászat, tiltott állatviadal szervezése esetén.

Fenti rendelkezések több gyakorlati problémát is felvetnek.

A tiltott állatviadal szervezése kapcsán az élő állat egyrészt a bűncselekmény eszköze, másrészt – tekintve, hogy a bűncselekmény nyomait hordozza – a bizonyítás tárgya is egyben. Ez pedig azt jelenti a fenti szabályok értelmében, hogy a viadalon részt vett, vagy viadal céljára tenyésztett állatot minden esetben le kell foglalni.

Fő szabály szerint a lefoglalt dolog elkobzásáról az ügydöntő határozat meghozatalakor a bíróság jogosult dönteni, így az élő állatok akár évekig lefoglalás alatt maradnak, ami olyan költséget ró a nyomozó hatóságra és a vádemelést követően a bíróságra, amely nem áll arányban a büntetőeljárások során felmerült bűnügyi költségekkel.

Másrészről az állat maga már a lefoglalás pillanatát követően is egyre kevésbé hordozhat magán bizonyítékokat, tekintettel arra, hogy az állatjóléti intézkedések megkövetelik az állat azonnali ellátását, megfelelő táplálását és a jó gazda gondosságának megfelelő ellátást. Ezen indokok alapján az élő állat tárgyi bizonyítási eszközként való lefoglalása ellentétes a lefoglalás által elérni kívánt céllal, azazhogy a hatóság így őrizze meg a tárgyi bizonyítási eszköz elkövetéskori tulajdonságait.

Az előzetes értékesítés lehetősége megoldást kínál az aránytalan költségek megelőzésére az élő állat lefoglalása során. A Be. 319. § (3) bekezdés c) pontja alapján a vádemelés előtt az ügyészség indítványára a lefoglalt dolog értékesítését rendeli el a bíróság, ha a lefoglalt dolog kezelése, tárolása, illetve őrzése – különösen a dolog értékére vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolására tekintettel – aránytalan és jelentős költségekkel járna, amennyiben a lefoglalt dologra a bizonyítás érdekében már nincs szükség, a lefoglalás megszüntetésének nincs helye és a lefoglalt dologgal kapcsolatban nem jelentett be senki megalapozott igényt.

A fenti jogintézmény azonban csak azokban az esetekben lehet megoldás, amikor az eljáró hatóság olyan élő állatokat kíván értékesíteni, amelyek birtoklásához az általános gondozási feltételeken túl más érdek nem fűződik és az állatokra a bizonyítás érdekében nincs már szükség, továbbá a lefoglalásnak egyéb okai sem állnak fent.

Ilyen eset lehet például egy-egy szaporító telep felszámolását követően az eljáró hatóság birtokába jutott állatok előzetes értékesítése. Itt az állatok tulajdonjogáért jelentkező természetes személyekkel szemben gyakorlatilag semmilyen feltétel támasztása nem indokolt és feltételrendszer meghatározására nincs is állami lehetőség, kivéve, ha az illető az állattartástól korábban eltiltásra került.

Tiltott állatviadal szervezésének bűntette elkövetőitől lefoglalt ebek vonatkozásában felmerülhet az a probléma, hogy az egyszerre nagy számban lefoglalt ebek tartási költségei kirívóan magasak, figyelemmel arra, hogy olykor speciálisabb körülmények biztosítására van szükség, mint egyéb ebek elhelyezése során. Ezek az ebek fokozott felügyeletre szorulnak, illetve többnyire fajtársaikkal együtt nem helyezhetők el, tekintettel arra, hogy egymás közelségére agresszívan reagálnak.

Nem hagyható tehát figyelmen kívül, hogy a tiltott állatviadal során olyan ebek kerülnek lefoglalásra, amelyek veszélyt jelentenek fajtársaikra, és így közvetett módon akár az emberekre is. A lefoglalt ebek között jelentős számban vannak általában olyan példányok, amelyek vonatkozásában indokolt lenne a veszélyes ebbé nyilvánítás. Az ilyen típusú cselekmények elkövetői éppen a jogellenes tevékenységük minél hatékonyabb folytatása céljából azonban nem fogják kezdeményezni a veszélyes ebbé nyilvánítás iránti eljárást. Vagyis gyakorlatilag – amennyiben az előzetes értékesítésükre kerülne sor – az ebek mindenféle speciális szabályok nélkül lehetnének tarthatók, amely akár azt is eredményezhetné, hogy az új gazda nem is ismeri az állat előéletét, és ez akár végzetes balesetekhez is vezethetne (ahogyan ilyen esetekről számos esetben számolt már be a média).

Továbbá ezen ebeknél az előzetes értékesítés azért sem észszerű megoldás, mert az értékesítés során az új tulajdonosok köre nem szűrhető, nincs rá jogi szabályozás, ezért nem zárható ki annak a lehetősége, hogy egy tiltott állatviadalok szervezésével foglalkozó elkövetői körtől lefoglalt kutyákat esetleg ugyanezen elkövetői körhöz kapcsolódó személyek, illetve másik, de azonos érdeklődéssel rendelkező csoportok szerezzenek meg. Ezek az ebek, illetve felmenőik a gyakorlat során – a hatóságok tudomására jutott információk szerint – agresszivitásuk alapján szelektáltak, és csak a kifejezetten agresszív, jó harcos, ún. „meleg” kutyák szaporítására törekszenek az elkövetők. A minél agresszívabb és minél „eredményesebb” kutyák ezekben a körökben jelentős anyagi értékkel rendelkeznek, ezért egy esetleges előzetes értékesítés során nem zárható ki annak a lehetősége, hogy az értékesítésre bocsátott ebek visszakerüljenek az elkövetőkhöz.

A fenti indokok alapján az előzetes értékesítés a haszonállatként, munkavégzésnél használt lefoglalt élő állatokra, illetve azokra a kedvtelésből tartott állatokra lehet megoldás, ahol a társadalmi érdek pusztán az, hogy a büntetőeljárásban lefoglalásra került állatok megfelelő, gondos gazdához kerüljenek.

A tiltott állatviadalban érintett ebek esetében így álláspontunk szerint nem alkalmazható a Be. előzőekben hivatkozott azon szabálya, amely lehetővé teszi az előzetes értékesítést.

Természetesen minden büntetőeljárásban külön kell vizsgálni azt, hogy tárgyi bizonyítási eszközként szükséges-e az élő állat lefoglalása, azonban a fenti indokok alapján megállapítható, hogy az eljárások jelentős részében ez nem mellőzhető.

Élő állat lefoglalására a büntetőeljárás szabályain túl a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet (továbbiakban: Rendelet) 66. szakaszában foglaltak irányadók.

A fenti rendelkezéseket úgy összegezhetjük, hogy az élő állattal együtt annak okmányait is le kell foglalni. Ha azok nem állnak rendelkezésre és azok meglétére jogszabályi előírás kötelez, úgy ezeket az okmányokat (pl. kisállat egészségügyi könyv) elő kell állítani, azokat a lefoglalt állatokkal együtt kell kezelni az eljárás során.

A Rendelet 66. § (4) bekezdése szerint a lefoglalt élő állat bűnjelkezelőhöz nem szállítható be.

Az állat elhelyezéséről a Btk. 244–247. §-aiban meghatározott bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárás esetén a lefoglalás helye szerint illetékes megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás, a Btk. 242–243. §-aiban meghatározott bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárás esetén a lefoglalás helye szerinti illetékes nemzeti park igazgatóság köteles gondoskodni, vadászható állatfaj esetén a vadászati hatóság véleményének figyelembevételével.

A megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás jelenleg már nem létezik, feladatkörét a Kormányhivatalok vették át. Az állat elhelyezése részükről – mivel szervezeti adottságaik alapján az állatok tárolását, szállítását ugyanúgy nem képesek megoldani, mint a büntetőeljárásban a rendőrség, ügyészség és a bíróság szervezete – abban merül ki, hogy az illetékességi területükön működő önkormányzati telepek és civil egyesületek befogadóképességét felméri az adott terület hatósági állatorvosa, és azokhoz irányítja a lefoglalást elrendelő/foganatosító hatóságokat.

A Rendelet 3. §-a alapján, ha a bűnjel a hatósághoz vagy a bűnjelkezelőhöz nem szállítható be, illetve tárolása nem megoldható, díjazás ellenében a szakszerű kezelés feltételeivel rendelkező gazdálkodó szervezet [Btk. 459. § (1) bek. 8. pont], illetve a Rendelet 66. § (5) bekezdése alapján civil szervezet őrizetébe és kezelésébe is adható.

Az állat (bűnjel) átadása civil szervezetek kezelésébe a bűnügyi költség terhére oldható meg a jelenlegi keretek között, amelynek mértéke a lefoglalt állat ellátási szükségleteihez és a lefoglalás időtartamához igazodik. Ezek a költségek egy akár több éven át tartó büntetőeljárás során aránytalan pénzügyi terhet jelenthetnek, ráadásul még a terhelt bűnösségének megállapítása során is olykor csak olyan követelés maradhat, amelynek az állam nem tud érvényt szerezni.

Előzetes elkobzás alkalmazása és nehézségei a tiltott állatviadal szervezésének bűntette miatt folytatott eljárások során

A Be. 320. § (4) bekezdésében foglaltak értelmében, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik, vagy a közbiztonságot veszélyezteti, a bíróság a lefoglalás megszüntetése helyett a lefoglalt dolog elkobzásáról határoz. A Be. 464. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a bíróság a vádemelés előtt dönt a bíróság hatáskörébe tartozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatos indítványokról.

A fenti szabályok értelmében előzetes elkobzás akkor rendelhető el, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik, vagy a közbiztonságra veszélyt jelent. Az előzetes elkobzásról a vádemelést megelőzően a nyomozási bíró dönt.

A tiltott állatviadalon szerepeltetett ebek birtoklása önmagában nem ütközik jogszabályba, figyelemmel arra, hogy a viadalon érintett ebek nem minősülnek veszélyes ebnek. A tiltott állatviadalok során többnyire pitbull terriereket, amerikai staffordshire terriereket és azok keverékeit harcoltatják egymással, amely fajták birtoklása 2012 óta nem ütközik jogszabályba. (Ezt az évet megelőzően fajtájuknál fogva veszélyes ebnek minősültek ezek a kutyafajták, így tartásuk csak a vonatkozó jogszabályban részletezett feltételek teljesülése esetén volt megengedett.) Tekintettel arra, hogy napjainkban már fajtájuknál fogva ezek az ebek nem veszélyesek, az állam általi elkobzásukra csak abban az esetben van lehetőség, ha azok egyedenként – az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértő szakvéleménye alapján – veszélyesnek minősülnek, és a veszélyes ebbé nyilvánítás további feltételei is fennállnak. Ebben az esetben az engedély nélküli tartásuk a közbiztonságra veszélyt jelent és birtoklásuk jogszabályba is ütközik, így a Btk. 72. § (1) bekezdés d) pontjában írt okok szerint előzetes elkobzásukra lehetőség nyílik.

Figyelemmel arra azonban, hogy a viadalban érintett ebek a lefoglalás pillanatában nem minősülnek veszélyes ebnek, így a korábbi eljárásban olyan megoldást kerestünk, amely mégis lehetővé teszi az előzetes elkobzásukat. Ez a megoldás pedig az volt, hogy állatviselkedést vizsgáló szaktanácsadó a lefoglalt ebeket egyedenként vizsgálta és minden egyes állat vonatkozásában megállapította, hogy a veszélyes ebbé nyilvánítás feltételei fennállnak-e. Azon egyedeknél, ahol a szaktanácsadó ezt megállapította, indítványt tettünk az ebek előzetes elkobzására arra hivatkozva, hogy ezen ebek vonatkozásában a veszélyes ebbé nyilvánítás törvényi feltételei fennállnak – csak az eljárást a korábbi gazda éppen a jogellenes tevékenysége folytatása céljából elmulasztotta megindítani –, így a tartásuk a vonatkozó speciális szabályok hiányában a közbiztonságra veszélyt jelent. A bíróság osztotta a nyomozó hatóság és az ügyészség álláspontját, és az ebek előzetes elkobzásáról rendelkezett.

Az elkobzott élő állatok tulajdonjoga a Btk. 72. § (6) bekezdése alapján az államra száll, azonban a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 319. §-ában foglalt rendelkezések nem rendezik kellőképpen a nyomozó hatóságok és közigazgatási szervek eljárásainak határát és egymáshoz való viszonyát, így az elkobzott élő állatok elkobzást követő kezelése további problémákat generálhat. E problémák megoldása – az élő állatokkal feladatkörrel rendelkező nyomozó hatóságok és közigazgatási szervek feladatköreinek egymáshoz való viszonyának rendezésével – jogalkotói feladat.

A jelenlegi jogszabályi környezetben az elkobzást követően az élő állat további sorsának rendezésére iránymutatást az Ávt. 45/D. §-ában találhatunk, miszerint az állatnak a büntetőügyben történő elkobzását követően e törvénynek az elkobzásra vonatkozó szabályai szerint kell eljárni.

Ezek alapján látható, hogy végső soron a büntetőeljárás során alkalmazott elkobzás is a közigazgatási szervek eljárásaiba torkollik, az élő állatok sorsának kezelését a jogalkotó a közigazgatás szervezetrendszerére bízza, azonban ez még előzetes elkobzás alkalmazása esetén is rendkívül időigényes és költséges eljárás, nem beszélve arról, hogy az állat elkobzásáról szóló döntés meghozatalára csak a büntetőjogi felelősség megállapításával egy időben kerül sor. Az elmúlt években lefolytatott büntetőeljárásokból eredő tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy az élő állatot mint bűnjelet csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudja kezelni a büntetőeljárás, ezért indokolttá válhat egy észszerűbb eljárási módszer kialakítása a jogalkotó részéről, amely kellő pontossággal határozza meg az állatokkal mint bűnjelekkel történő eljárási módot, jelöli ki a területen feladattal rendelkező szervezetek cselekvéseinek határait.

Elkobzás közigazgatási eljárás keretein belül

Az Ávt. a 45/B. §-ában szabályozza az elkobzás eseteit közigazgatási eljárás keretein belül.

Az állat elkobozható, ha az emberre támadt. Egyéb esetekben, ha mulasztással elkövetett jogsértésről van szó (éheztetés, rossz körülmények stb.) akkor a tulajdonos csak a tartási körülmények helyrehozatalára kötelezhető és a feltételek teljesítése esetén az állatot vissza kell adni a tulajdonosnak, azonban az állat közigazgatási eljárás keretén belül is elkobozható, ha előzetesen a hatóság által megállapított tartási körülményeket a tulajdonos nem alakítja ki.

A fentiek összegzéseként megállapítható, hogy mind a büntetőeljárás szabályai alapján eljáró nyomozó hatóságok, mind az Ávt. alapján eljáró közigazgatási szervek közel azonos intézkedésekre jogosultak, azonban a közigazgatás eszközrendszere sokkal gyorsabb reagálásra képes és az állatjóléti intézkedéseknek sokkal inkább képesek érvényt szerezni.

Az Ávt.-ben rögzített célok az állat jólétének biztosítását kívánják elérni, míg a büntetőeljárásban nevesített lefoglalás kényszerintézkedés sokkal inkább élettelen dolgok fizikai jellemzőinek megtaláláskori megőrzésére irányulnak, illetve az elkobzás alá eső, szintén élettelen dolgok hatóság általi megőrzését szolgálják. Álláspontunk szerint egy élőlény esetében semmiképpen sem lehet célja a büntetőeljárásnak az, hogy esetlegesen egy bántalmazott, éheztetett, vagy egészségügyileg elhanyagolt állat állapotát fenntartsa, hanem az, hogy fizikai jellemzőit a bűncselekmény észlelésének időpontjában fennálló állapotában rögzítse, hiszen egyébként ezzel a bűncselekményt maguk a hatóságok tartanák fent a további eljárásukkal. Teljesen egyértelmű, hogy egy rossz körülmények között tartott állat, amint a hatóságok birtokába kerül, azonnal helyesen táplálják, gondozzák, és egészségügyi szükségleteit biztosítják, mivel az állat azonnal elveszíti a szerepét mint a bizonyítási eszköz. Ezen túl, a lefoglalás indoka csak az elkobzás alá eső dolog biztosítása lehet, azonban ez is megkérdőjelezhető az állatjóléti szempontok figyelembevételével, hiszen az elkobzásra is csak rendkívül időigényes eljárást követően kerülhet sor. Ezért mindenképpen szükségesnek látszik – természetesen csak ha elfogadjuk, hogy igenis fontos az állatok jólétének biztosítása a büntetőeljárások során – hogy a jogalkotó a vonatkozó jogszabályok módosításával és az eljárási rend racionalizálásával kialakítson egy olyan eljárási rendet, amely egyaránt biztosítja a büntetőeljárások sikerét, és ezzel egy időben lehetővé teszi az állatok büntetőeljárásból való gyors „kikerülését”, biztosítva az állatok mihamarabb gondos gazdákhoz juttatását és az állatjóléti célok teljesülését.

Ezen az úton elindulva a büntetőeljárási törvény 2022 évben módosításra került. Ezek alapján napjainkban lehetőség van arra, hogy az élő állat gyakorlatilag a lefoglalással egy időben ki is kerüljön a büntetőeljárás hatálya alól, már amennyiben további eljárási cselekmények végrehajtásához nincsen rájuk szükség. A Be. módosításával a 319. § (1) bekezdése szerint, ha az eljárás során a lefoglalt dologra a bizonyítás érdekében már nincs szükség, hivatalból haladéktalanul meg kell vizsgálni, hogy a lefoglalás megszüntetésének van-e helye vagy a lefoglalt dolog értékesíthető-e. A (2) bekezdés alapján a lefoglalt dolog akkor értékesíthető, ha a) a lefoglalt dologra a bizonyítás érdekében már nincs szükség, b) a lefoglalás megszüntetésének nincs helye, és c) a lefoglalt dologgal kapcsolatban senki nem jelentett be megalapozott igényt. A (9) bekezdés szerint a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén a bíróság, valamint a vádemelés előtt az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az élőlény értékesítése helyett elrendelheti a tulajdonának ingyenes átruházását, ha ahhoz az élőlény tulajdonosa, valamint – ha a lefoglalt élőlénnyel kapcsolatban megalapozott igényt jelentettek be – a megalapozott igényt bejelentő személy hozzájárult.

A fenti rendelkezések alkalmazásával – tehát a tulajdonjog ingyenes átruházásával – például lehetőség nyílt arra, hogy egy nem megfelelő körülményeket biztosító állattartó telep tulajdonosa a helyszíni intézkedés során az általa tartott állatok tulajdonjogáról lemondjon, és az átruházásra kerüljön akár egy civil szervezetre, vagy annak képviselőjére, tagjaira.

Így amennyiben az állatra mint bizonyítási eszközre már nincs szükség, és a tulajdonátruházás fenti feltételei rendelkezésre állnak, úgy az élő állatok büntetőeljárásban történő minél rövidebb ideig tartó kezelésének jó megoldása lehet a fenti törvényi rendelkezés alkalmazása.

Azonban további jogalkotói feladat azon feltételrendszer megteremtése, ami azt hivatott elérni, hogy azokban az esetekben is könnyedén büntetőeljáráson kívül kezelhetők legyenek az élő állatok, amelyekben a tulajdonos a tulajdonjogról a helyszínen nem kíván lemondani.

Erre a gyakorlati tapasztalatok alapján mindenképpen szükséges megfelelő szakmai megoldás kidolgozása, mivel az eljáró szervekre a nagyszámú élő állat büntetőeljáráson belüli kezelése aránytalan terhet ró, a büntetőeljárások sikerét hátrányosan befolyásolhatja, a büntetőeljárás önmagában nem az élő állatokról való gondoskodás biztosítására jött létre, hanem a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására.

Álláspontunk szerint a büntetőjogi felelősség megállapításához nem szükséges, hogy az élő állat – akár mint az elkövetés tárgya, akár mint a bizonyítás eszköze – a bírósági eljárás során rendelkezésre álljon, és így indokolatlanul hosszú ideig az eljáró hatóságok a büntetőeljárás keretein belül tartsák az állatokat. Eredményesebb gyakorlati megoldás lehet az, ha a korábban részletezett bűncselekmények során az eljáró nyomozó hatóságok olyan igazságügyi állatorvos szakértők és egyéb, az állatvédelem területén jártas szakértők közreműködésével kidolgozott feltételek alapján – elsődlegesen az állat általános paraméterei, sérülései, azok mibenléte, elhelyezkedése stb. – hajtsanak végre helyszíni szemléket, kép- és hangfelvétel egyidejű rögzítésével, amelyek alkalmasak arra, hogy büntetőeljárás bármely szakaszában a helyszínen tapasztalt tényeket hiteles formában legyenek képesek bemutatni. Amennyiben pedig indokolt az élő állat tekintetében szakértői bizonyítást lefolytatni, úgy a vizsgálatokat a lefoglalást követő rövid időn belül kell elvégezni. Ezzel elkerülhetővé válhat a szakmailag is indokolatlan lefoglalások fenntartása, mivel az idő előrehaladtával az állatokon sem tapasztalhatók azok a fizikai jellemzők, amik bűncselekmény elkövetésének tényét alapozták meg, azzal okozati összefüggésben keletkeztek.

A jogszabályi környezet racionális átalakításával és a helyszíni szemlék szakmai feltételek alapján történő végrehajtásával, a hatósági állatorvosok eljárási cselekményekbe történő bevonásával egyszerre lehetne a bizonyításra szolgáló tényeket rögzíteni és egy időben az állatjóléti szempontokat a lehető legnagyobb mértékben szem előtt tartani.

Jelenleg is folynak azok az egyeztetések, amelyek az általunk ismertetett problémák megoldását hivatottak kimunkálni annak érdekében, hogy a jogi környezet minél hatékonyabban kövesse a cikk elején ismertetett társadalmi változásokat.

Megfigyelhető ez a pozitív változás a büntető anyagi jog területén, gondoljunk csak az állatok sérelmére elkövetett bűncselekmények körének a bővítésére. De a jogalkotó azt is felismerte, hogy az élő állat büntetőeljárásban történő kezelése speciális szabályok megalkotását indokolja mind a büntetőeljárás, mind a közigazgatási eljárás területén, aminek eredménye a már fentebb ismertetett új kodifikáció. Ez a munka még bizonyosan nem tekinthető befejezettnek, de a folyamatok megindulása mindenképpen jövőbe mutató.

Fialka Orsolya, főügyészségi ügyész, Pest Vármegyei Főügyészség, Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Csoportja; Soczó Rafael, r. százados, kiemelt főnyomozó, Készenléti Rendőrség, Nemzeti Nyomozó Iroda