Áldozatvédelem Európában, az EJEB és az EUB esetjoga alapján¹

Szerző(k): Kiss Anna, Törő Andrea

A kettős jogvédelem kialakulása Európában

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 13. cikke az alábbiakat mondja ki:

„Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje…”

Bár az EJEE többnyire a terhelt emberi jogait védi, a 13. cikk azzal, hogy az igazságszolgáltatáshoz jutás jogát mindenkire kiterjeszti, az áldozatok eljárási jogaira is tekintettel van.

Az Európai Gazdasági Közösség alapszerződései kezdetben az alapjogokról átfogóan nem rendelkeztek. Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) először, 1969-ben, a Stauder-ügyben² állapította meg, hogy az alapjogok az Európai Közösségben az általános jogelvek részét képezik, így ezeket az EUB védelemben részesíti. 1975-ben, a Rutili-ügyben³ utalt először az EJEE-re és hivatkozott az egyes emberi jogok korlátozására vonatkozó rendelkezésekre. Ezt követően más ügyekben is „szóba kerültek” a strasbourgi jogok, ezen belül például a vallásszabadság⁴ és a tulajdonhoz való jog⁵ .

Az 1990-es évekre kettős nemzetközi emberi jogi ítélkezési rendszer alakult ki Strasbourgban, illetve Luxemburgban, az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) és az EUB által, de persze egy harmadik helyről se feledkezzünk meg: a tagállamok alkotmánybíróságairól.

2000 decemberében az EU maga állította össze az alapjogok katalógusát, az Európai Unió Alapjogi Chartája (továbbiakban: Charta) néven. A Charta 47. cikke a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot mindenkire nézve érvényesnek tartja.

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja.

Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.”

A 47. cikk az uniós jog által biztosított összes jogot védi. Ez a bűncselekmények áldozataira is kiterjed, és az alábbi jogokat érinti:

hatékony jogorvoslathoz való jog
tisztességes eljáráshoz való jog
nyilvános tárgyaláshoz való jog
független bírósághoz való jog
tanácsadáshoz való jog
képviselethez való jog
költségmentességhez való jog

Az áldozatok és a tisztességes eljárás joga

Az EJEE 6. cikke a nemzeti jogban elismert büntetőjogi vádakra és a polgári jogi jogokat, valamint kötelezettségeket érintő vitákra vonatkozik, így az áldozatok nem követelhetik a 6. cikk szerinti tisztességes eljáráshoz való jogot, kivéve, ha a természetes személy sértett a büntetőeljárásban magánfélként polgári jogi igényt érvényesít.

Az áldozatok és az EJEE 2., valamint 3. cikkének sérelme

Az EJEB esetjogából kiderül, hogy a hatékony nyomozás hiánya, a hatósági tétlenség sérti az EJEE 2. és 3. cikkeit, így ezek az egyezményi részek az áldozatok szempontjából is relevanciával bírnak.

EJEB és EUB esetjog az áldozatok jogainak érvényesítésére

Az államoknak kötelessége, hogy védje az áldozatok érdekeit. Az EJEB a Dink kontra Törökország-ügyben⁶ kimondta, hogy az állam nem tette meg a szükséges lépéseket a valós és közvetlen életveszély elhárítására, és ezzel megsértette az EJEE 2. cikkét. A Ramsahai és társai kontra Hollandia-ügyben⁷ pedig a döntés értelmében „a nyomozás minden olyan hiányossága, amely veszélyezteti annak képességét, hogy azonosítsa az elkövetőt vagy az elkövetőket, ellentétes” az EJEE-vel. Ugyanakkor több ügyben utal arra az EJEB, hogy a sértettek érdekeit egyensúlyba kell hozni a vádlott jogaival (pl. a Doorson kontra Hollandia-ügy⁸ ) Az M. C. kontra Bulgária-ügyben⁹ az EJEB szerint a büntetőeljárás hiánya sértheti az EJEE 13. cikkét. A bűnügyi igazságszolgáltatási rendszerhez való hozzáférés önmagában nem elég, az államnak is biztosítania kell a rendszer hatékonyságát.

A tanácsi jog szempontjából nemcsak az EJEE-t és az EJEB esetjogát lehet megemlíteni, hanem az Európa Tanács ajánlásait és egyezményeit is.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R(77) 27. számú ajánlása a bűncselekmények áldozatainak kártalanításáról

1977-ben született az Európa Tanács ajánlása a bűncselekmények áldozatainak kártalanításáról. A dokumentum a bűncselekmények áldozatai közül főleg azokra hívja fel a figyelmet, akik testi sérülést szenvedtek, vagy akik a bűncselekmények során az életüket elveszítették, és eltartandó családtagok maradtak utánuk. Amennyiben a kártérítés más eszközökkel nem biztosítható, abban az esetben az államnak kell hozzájárulnia a kártérítéshez. A kártérítésre sor kerülhet akár a társadalombiztosítási rendszer keretében, akár egy különleges kártérítési program felállítása vagy biztosítás igénybevétele révén. A kártérítésnek figyelembe kell vennie a sérülés jellegét és következményeit. Lehetőleg ki kell terjednie az elmaradt és a jövőben elmaradó jövedelemre, a megnövekedett kiadásokra, az orvosi ellátás költségeire, a rehabilitációs kiadásokra, valamint a sértett halála esetén a temetési költségre. A kártérítés kifizetése történhet egy összegben, vagy részletenként. A kettős kártérítést el kell kerülni, ezért a biztosítótól és a máshonnan kapható összeget a kártérítésből le kell vonni.

Az Európa Tanács 1983. évi egyezménye az erőszakos bűncselekmények áldozatainak kártalanításáról

Az Európa Tanács 1983. évi konvenciója az erőszakos bűncselekmények áldozatainak kártérítésére vonatkozik. Eszerint az államnak akkor kell közreműködnie a jóvátételben, amikor a kártérítés más forrásokból nem áll teljes egészében rendelkezésre. A kártérítés további feltétele, hogy az erőszakos bűncselekmény következtében a sértett súlyos testi sértést vagy egészségromlást szenvedjen. Ez a kártérítés az elhalt sértett hozzátartozóját is megilleti.

A jóvátétel független attól, hogy az elkövető büntethető-e. A kártérítést mindig a bűncselekmény elkövetési helye szerinti államnak kell fizetnie. A kártérítésnek fedeznie kell a jövedelem kiesését, az egészségügyi, az orvosi és a kórházi költségeket, a temetés kiadásait, valamint a kiesett tartást. A kártérítés megítélésekor a hatóságnak figyelembe kell vennie a sértett anyagi helyzetét, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatos közreható magatartását. A kétszeres kártérítés elkerülése érdekében az illetékes hatóság levonhatja a megítélt kártérítésből azt az összeget, amelyet a sértett, illetve hozzátartozója az elkövetőtől, a biztosítótól vagy más forrásból kapott. Az államra vagy az illetékes hatóságra átruházódnak a kártérített személynek a kártérítés követelésére vonatkozó jogai.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R(85) 11. számú ajánlása az áldozatok büntetőjogi és büntetőeljárási helyzetéről

Két évvel később, 1985-ben született az Európa Tanácsnak a sértett büntető- és eljárásjogi helyzetéről, illetve szerepéről szóló ajánlása. Ennek értelmében az igazságszolgáltatás alapvető funkciójának találkoznia kell a sértett szükségleteivel és érdekeinek védelmével. A tagországok hatóságainak az eddiginél nagyobb mértékben kell figyelembe venniük a sértett igényeit. Bár az eljárás tárgya elsősorban az állam és az elkövető kapcsolata, emellett fontos a sértett bizalmának megszerzése és tanúként való együttműködésének elősegítése.

Az ajánlás hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az állam jobban vegye tekintetbe az áldozat által elszenvedett pszichikai, pszichológiai, materiális és szociális károsodást; e hátrányok csökkentése érdekében pedig dolgozza ki a sértett helyzetének javításához vezető lépéseket. Ennek megfelelően a tagállamok – az ajánlásban meghatározott alapelvek szerint – vizsgálják felül jogszabályaikat és joggyakorlatukat.

A dokumentum irányító eszméi a büntetőeljárás különböző szakaszaira vonatkoznak. Az ajánlás előírja, hogy a nyomozás folyamán olyan szakemberek foglalkozzanak a bűncselekmények áldozataival, akik megértőbbek velük szemben, akik felvilágosítást tudnak adni a jogi és a gyakorlati lehetőségekről, ezen belül is főleg a kártérítésről.

Az eljárás minden szakaszában a hatóságnak úgy kell a sértettet kihallgatnia, hogy méltósága ne sérüljön. Amennyire lehetséges és szükséges, a kiskorúakat, a rokkantakat és a pszichiátriai betegeket szüleik, gondozójuk vagy más, nekik segítő személy jelenlétében kell meghallgatniuk. A sértett magánéletével kapcsolatos információt bizalmasan kell a hatóságnak kezelnie. A sértett érdekeinek védelmében az állam feladata, hogy megóvja őt, a méltóságát sért(het)ő nyilvánosságtól.

A sértettnek joga van arra, hogy a nyomozás eredményét megismerhesse. A rendőrségnek feladata továbbá, hogy a bűncselekményről készített jelentésében vagy határozatában tiszta tényállást írjon le a sértett által elszenvedett sérülésről és kárról.

Az ügyésznek figyelembe kell vennie – amennyiben a jogalkotó által ráruházott diszkrecionális hatalmánál fogva eltekint a vádemeléstől – az áldozat kártérítésének kérdését, valamint a váddal kapcsolatos döntéséről tájékoztatnia kell a sértettet. A vádemelés elmaradása esetén az ajánlás fontos alapelve, hogy a sértettnek legyen lehetősége jogorvoslatra vagy pótmagánvádra.

A bíróságnak tájékoztatnia kell a sértettet a tárgyalás kitűzésének pontos időpontjáról és helyéről, a kártérítés követelésének lehetőségeiről, az ügy kimeneteléről, valamint a jogi képviselő választásával kapcsolatos jogairól. Az ajánlás értelmében lehetővé kell tennie a hatóságnak az elkövető részéről a sértettnek nyújtandó kártérítés büntetőbíróság előtti megítélését. Az ezzel kapcsolatban létező korlátozásokat, tiltásokat vagy technikai problémákat, akadályokat az államnak el kell törölnie.

A jogalkotónak biztosítania kell, hogy a kártérítés a büntetést kiegészítse, vagy akár azt helyettesítse. A bíróságnak a büntetés kiszabásakor mindig figyelembe kell vennie a terheltnek a kár megtérítése érdekében tett erősfeszítéseit. Amennyiben a kártérítésre kötelezés büntetőszankcióként kerül alkalmazásra, ugyanolyan módon kell behajtani azt, mint a pénzbüntetést. Ennek alkalmazása folyamán a sértett érdekében a kártérítés behajtását előnyben kell részesíteni az elkövetővel szemben megállapított minden egyéb anyagi jellegű büntetőszankcióval szemben.

A hatóság és a bíróság feladata, hogy bizonyos bűncselekmények esetén a sértettet és családját megvédje a megszégyenítés és a megtorlás veszélyével szemben. Amennyiben a biztonság speciális védelmet tesz szükségessé, a bíróságnak zárt tárgyalást kell elrendelnie, és a sértett személyére vonatkozó információt úgy kell kezelnie, hogy az ne legyen hozzáférhető.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R(87) 21. számú ajánlása az áldozatoknak nyújtandó segítségről és az áldozattá válás megelőzéséről

Napról-napra egyre több ember válik bűncselekmény áldozatává. A hétköznapi bűncselekmények mellett a terrorista-támadások is megjelentek. Ezek gyakran súlyos pszichikai, pszichológiai, szociális és anyagi következményekkel is járnak. Sok esetben az igazságszolgáltatás önmagában nem elégséges ahhoz, hogy helyrehozza a bűncselekmény által okozott kárt. Ezért az áldozatok részére a segítségnyújtás más formáit is meg kell szerveznie az államnak.

Ehhez nyújt segítséget az Európa Tanács 1987. évi ajánlása az áldozatok megsegítéséről és az áldozattá válás megelőzéséről. Az ajánlás értelmében az állam fontos feladata felmérések és kutatások folytatása a célból, hogy a legfontosabb és legidőszerűbb kérdések napvilágra kerüljenek, valamint a szükséges adatok rendelkezésre álljanak. Ez a feltétele annak, hogy az áldozatokat segítő konkrét programokat és szervezeti formákat kidolgozhassák.

Az államnak biztosítania kell, hogy a legsürgősebb esetekben a sértettek soron kívül kapjanak segítséget, illetve a hatóságok azonnal szervezzék meg az áldozatok és családtagjaik védelmét az elkövető részéről történő megtorlással szemben.

A segítségnyújtás különböző formákban jelentkezhet: lehet egészségügyi, pszichológiai, szociális és anyagi jellegű támogatás, lehet a sértett eljárási jogairól történő felvilágosítás és a jogi képviselőválasztással kapcsolatos segítség, valamint a további áldozattá válás megelőzéséhez nyújtandó tanácsadás.

Az ajánlás értelmében a szolgáltatások más-más irányúak lehetnek. Az általános segítségnyújtás mellett az áldozatok speciális csoportjai – a gyermekkorúak, a nemi bűncselekmények és a családon belüli erőszak áldozatai, a szervezett bűnözéssel kapcsolatos sértettek, tanúk – is szerepet kapnak a szolgáltatások megszervezésekor.

Az ajánlás szerint az államnak támogatnia és bátorítania kell az áldozatok megsegítésére létre jött és létre jövő önkéntes szervezeteket is. Ezen túlmenően, elő kell segítenie az együttműködést az igazságszolgáltatás keretében működő más szervezetekkel.

Minden erőfeszítést meg kell tenniük a hatóságoknak a bűnözés és az áldozattá válás megelőzése érdekében. Bátorítaniuk kell az elkövető és a sértett kiegyezésére, a mediációra vonatkozó kísérleteket.

Az Európa Tanács R(97) 13. számú ajánlása a tanúk megfélemlítéséről és a védelem jogáról

Az Európa Tanács bűnügyi problémákkal foglalkozó állandó szakbizottsága még 1993 júniusában létrehozott egy szakértői csoportot. Ennek feladata a védelem jogai mellett a tanúk megfélemlítésével kapcsolatos kérdések tanulmányozása volt. Ez képezte az alapját az 1997-es ajánlásnak.

Az Európa Tanács mellett korábban már más fórumok – például az Európai Unió 1995-ben és 1996-ban, valamint az ENSZ – is foglalkoztak a tanúvédelemmel kapcsolatos kérdésekkel, de ez volt az első eset, amikor a vizsgálódás fő tárgya a tanú megfélemlítése volt.

Az ajánlásban megfogalmazott alapelvek:

szabad és megfélemlítéstől mentes vallomástételhez fűződő jog,
az állam tanúvédelmi kötelezettsége,
a megfélemlítés büntetendővé nyilvánítása,
a megfélemlítés eljárásjogi következményei,
feljelentési és tanúvallomás tételi kötelezettség.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R(99) 19. számú ajánlása a mediáció alkalmazásáról büntetőjogi ügyekben

14 évvel később, 1999-ben fogadta el az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a mediáció alkalmazásával – mint a problémamegoldó lehetőségek rugalmasabb változatával – kapcsolatos ajánlást. Célja, hogy a büntetőeljárásban aktívan részt vegyenek mindazok, akiket a bűncselekmény valamilyen szinten érintett. Az ajánlás hátterében az áldozat törvényes érdekei állnak: a bűncselekményt elszenvedettnek joga van arra, hogy az elkövetővel kommunikáljon, a terhelt tőle bocsánatot kérjen, valamint térítse meg az okozott kárt. Az elkövető azzal, hogy felelősséget vállal a tettéért és jóváteszi azt, elősegíti a későbbi reintegrációt.

Az ajánlás szerint a közvetítői eljárás kevésbé kirekesztő, mint a hagyományos büntetőeljárás. Ezért ajánlják a kormányoknak, hogy a lehető legszélesebb körben teremtsenek lehetőséget a mediációra a büntetőeljáráson belül, és tegyék azt elérhetővé az összes eljárási szakaszban.

Kimondja a dokumentum, hogy a mediációt csak törvényi szabályozás alapján, önkéntes elhatározásból lehet alkalmazni.

A mediátornak – tevékenysége előtt – speciális tanfolyamon kell részt vennie, és ott képesítést szereznie. Ehhez a munkához tehát különleges szakmai ismeretek szükségesek.

Mivel a mediátornak szüksége van az esetre vonatkozó alapvető ismeretekre, ezért a hatóságnak biztosítania kell számára a szükséges dokumentumokat.

A mediációt teljesen pártatlanul kell a mediátornak lebonyolítania. Az érintett felek érdekeit mindig figyelembe kell vennie. Tiszteletben kell tartania a felek méltóságát, és biztosítania kell, hogy egymással szemben is méltósággal bánjanak.

A mediációt lezáró egyezségben a felek önkéntesen állapodnak meg. Az egyezség csak méltányos, indokolt és arányos kötelezettségeket tartalmazhat.

Eredményes egyezség esetén, a megállapodáson alapuló kötelezettségek ugyanolyan érvényűek, mint a jogerős bírói döntések, és a ne bis in idem elvének megfelelően, később már nem lehet ismételt bírósági eljárást indítani.

Amennyiben a mediáció – eredményét tekintve – nem volt sikeres, az ügynek vissza kell kerülnie a hagyományos igazságszolgáltatási keretek közé. A közvetítői eljárás folyamán elhangzottakat viszont nem lehet a terhelt ellen a bűnösség beismeréseként felhasználni.

Az Európai Unió Tanácsának 2001/220/IB kerethatározata (2001. március 15.) a sértett jogállásáról a büntetőeljárásban

Az uniós jog szempontjából nagy előrelépést jelentett a kerethatározat, amelynek értelmében a tagállamok kötelesek voltak törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseiket a szükséges mértékben közelíteni egymás jogszabályaihoz; mégpedig azért, hogy a bűncselekmények sértettjei, függetlenül attól, hogy melyik tagállam területén tartózkodnak, mindenhol magas szintű védelemben részesüljenek. A tagállamoknak a sértettek igényeit átfogó és összehangolt módon kell megközelíteniük, illetve kezelniük a kerethatározat értelmében azért, hogy elkerüljék a részleges és következetlen megoldásokat, valamint a sértettek másodlagos viktimizációját. A kerethatározat, bár a címe alapján a büntetőeljárásra vonatkozik, mégsem korlátozódott a sértett érdekeinek a büntetőeljárás alatti védelmére, hanem kiterjedt az azt megelőző és az azt követő intézkedésekre is. A mediációt is érintette azzal a megszorítással, hogy a közvetítésre vonatkozó rendelkezések kizárólag a bűncselekmények esetében érvényesek, és nem érintik a polgári jog világát.

A kerethatározat szerint a sértett csak olyan természetes személy lehet, aki a bűncselekménnyel ok-okozati kapcsolatban lévő károsodást szenvedett. A sérelem lehet testi, szellemi vagy érzelmi szenvedés, de lehet gazdasági veszteség is.

Fontos tétele a kerethatározatnak, miszerint rendelkezései nem kötelezik a tagállamokat arra, hogy a sértettek számára az eljárásban szereplő felekével azonos bánásmódot biztosítsanak.

A kerethatározat 2. cikke a sértettek tiszteletéhez és elismeréséhez való jogát szabályozza: kimondja, hogy a tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a sértettek jogait és törvényes érdekeit elismerjék, valamint, hogy a büntetőeljárás folyamán a jogalkalmazók a sértettek egyéni méltóságát tartsák tiszteletben. A valamennyi sértettet megillető jogon túl, a kerethatározat kimondja azt is, hogy a különösen veszélyeztetett sértetteket speciális bánásmódban kell részesíteni.

A 2. cikken belül szerepel, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a különösen veszélyeztetett áldozatokkal szembeni megfelelő bánásmódot. A kerethatározatból nem derül ki pontosan, hogy milyen áldozati körök sorolhatók ide. A tagállamok más-más személyeket értenek a fogalom alatt. Szó lehet itt a családon belüli erőszak áldozatairól, a kiskorú sértettekről, az időskorúakról, a fogyatékosokról stb.

A kerethatározat 3. cikke a sértett meghallgatásához és a bizonyítékok szolgáltatásához való jogát mondja ki. A tagállamoknak biztosítaniuk kell a sértett számára annak lehetőségét, hogy meghallgassák őt az eljárás folyamán, továbbá azt is, hogy bizonyítékait előterjeszthesse. Kimondja a cikk, hogy a sértettnek csak a büntetőeljárás céljával összhangban, a szükséges mértékben tehetnek fel kérdéseket.

A 3. cikk viszont nemcsak a tanúkénti kihallgatására vonatkozik, hanem az áldozat/sértett meghallgatására és az általa szolgáltatható bizonyítékok lehetőségére is.

A 4. cikk a sértett információhoz való jogát szabályozza. A tagállamok kötelessége, hogy már az eljárás elején hozzájuttassák a sértettet az érdekei védelméhez szükséges valamennyi információhoz. A tagállamnak meg kell szerveznie azokat a szolgáltatásokat, ahová a sértett segítségért fordulhat. Érthető módon, a bűncselekményt elszenvedett egyének tudomására kell hozni, hogy hol és miként tehetnek feljelentést, valamint azt is, hogy milyen eljárásra számíthatnak, milyen feltételek mellett részesülhetnek védelemben, hogyan juthatnak jogi segítséghez, illetve más tanácshoz; hogyan térülhet meg a káruk. A tagállamok kötelessége, hogy – amennyiben az áldozatok azt kérik –, tájékoztatást adjanak a feljelentésük alapján tett intézkedésekről és a bíróság döntéséről.

Az 5. cikk szerint biztosítani kell a sértett számára a kommunikációs garanciához való jogot. A tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy amennyire csak lehetséges, csökkentsék a sértettek kommunikációs nehézségeit. Az 5. cikk szorosan kapcsolódik a 4. cikkhez, az információs jog biztosításához.

A 6. cikk a sértettek speciális támogatásához való jogát mondja ki.

A 7. cikk a büntetőeljárással kapcsolatos kiadások megtérítésének igényére vonatkozik. A sértettek (tanúk) a jogszerű részvétellel kapcsolatos költségeiket visszaigényelhetik.

A 8. cikk a sértett, valamint hozzátartozói magánszférájának és személyes biztonságának védelméről szól. Amennyiben szükséges, a tagállamok kötelesek megfelelő szintű védelmet biztosítani a sértett és családtagjai számára. Ennek a védelemnek különösen a személyes biztonságukra kell kiterjednie, valamint a magánszférájuk tiszteletben tartására.

A kerethatározat e pontja az áldozati jogok szélesebb körét foglalja magában, és a védelmet kiterjeszti a családra, illetve a hasonló helyzetben lévő személyekre, mivel bizonyos esetekben őket is áldozatnak tekinti.

A kerethatározat e cikkelye összefügg a 2. cikkel, a veszélyeztetett áldozatok/sértettek védelmével, és a 15. cikkel, amely kimondja, hogy a tagállamoknak meg kell akadályozniuk a másodlagos és harmadlagos viktimizációt. Ennek érdekében meg kell teremteniük a büntetőeljáráson belüli konkrét feltételeket. Lehetővé kell tenniük, hogy a sértett és a terhelt a bírósági épületben lehetőleg ne együtt várakozzon, és csak akkor találkozzanak, ha ezt az eljárás érdeke szükségessé teszi.

A 9. cikk a sértett kompenzációjára vonatkozik. A tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy egyrészről lehetőséget adjanak a sértett kárigényének érvényesítésére, másrészről ösztönözzék az elkövetőt, hogy térítse meg a sértett kárát, harmadrészt pedig, ha az eljárás folyamán lefoglalták a sértett tulajdonát, akkor azt minél előbb adják neki vissza.

A kerethatározat elvárja a tagállamoktól: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az elkövető térítse meg a kárt. Ez a pont viszont átvezet a következő, a 10. cikkben megfogalmazott elváráshoz, a mediációhoz. A tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy a büntetőügyekben a mediációt elősegítsék olyan bűncselekmények esetében, ahol ezt a módszert erre alkalmasnak tartják. A mediáció a megsértett társadalom és a sértett békéje helyreállításának egyik legjobb módja, ezért a határozat szerint minden tagállamban 2006. március 22-ig kellett az erre vonatkozó jogszabályi hátteret biztosítani úgy, hogy a sértett és a terhelt között a mediáció során létrejött megállapodást a büntetőügyekben figyelembe lehessen venni. Fontos rendelkezése a kerethatározatnak, hogy a sértett kompenzációjára és a büntetőjogi mediációra vonatkozó intézkedések nem érintik a polgári jog körébe tartozó megoldási módokat.

A 11. cikk a más tagállamban lakó sértett jogairól kíván gondoskodni akkor, amikor kimondja, hogy a sértett – aki ellen a bűncselekményt nem a lakóhelye szerinti tagállamban követték el – a lakóhelyén is megteheti a feljelentést. A hazai hatóság köteles az ügyet a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, a bűncselekmény elkövetési helye szerinti tagállami hatósághoz áttenni. A feljelentést e tagállam jogszabálya alapján kell elbírálni.

A cikk azt az elvet tartja szem előtt, amit már a preambulum is megfogalmazott: a bűncselekmények áldozatai magas szintű védelemben részesülnek az Európai Unióban, függetlenül attól, hogy melyik tagállam területén tartózkodnak. Az elv mögött annak a célnak a biztosítása áll, hogy az uniós polgárok mindenhol azonos elbánásban részesüljenek. Ha a sértett már otthon tartózkodik, akkor ne kelljen a bűncselekmény elkövetésének helyére utaznia, és jogait ott érvényesítenie, vagy tanúzási kötelezettségeit teljesítenie, hanem ez legyen megoldható a lakóhelyén is. A kerethatározat e rendelkezése összefügg az EU büntetőügyekben történő, 2000. május 29-én kelt jogsegélyével, annak 10. és 11. cikkével; ez a videó- és telefonkonferenciákról rendelkezik, éppen a külföldön lakó sértettek meghallgatása érdekében.

A 12. cikk a tagállamok közötti együttműködés megvalósítását igényli, az áldozatok hatékonyabb védelme érdekében. Itt utalnak az áldozatokat segítő szervezetekre, illetve az igazságszolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó hálózatokra.

Az előzőhöz kapcsolódik a 13. cikk is, amely kimondja, hogy a tagállam hatóságai ismerjék el és támogassák az áldozatvédelmi szerveket. Fontos megállapítása e rendelkezésnek, hogy megjelenik benne a hatóságokon belüli speciális képzés iránti igény.

A kerethatározat 14. cikke megköveteli a tagállamoktól, hogy megfelelően képzett szakemberek vegyenek részt az eljárásban. A képzés finanszírozása állami feladat a cikk értelmében. A beszámolókból általában nem derül ki, hogy a tagállamok maguk finanszírozzák-e a képzést.

A 15. cikk azt kéri a tagállamoktól, hogy teremtsék meg a sértett jogérvényesítéséhez szükséges gyakorlati előfeltételeket. A cél, hogy a bűncselekmény áldozata jobban érezhesse magát az eljárás folyamán. Az állam feladata itt lényegében a szekunder viktimizáció elkerülésének biztosítása. Ez olyan külön helyiséget igényel, ahol a meghallgatást vagy kihallgatást végző és a sértett nyugodtan beszélhetnek.

Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (HL L 315., 2012. 11. 14)

A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szól az irányelv, amely a 2001/220/IB tanácsi kerethatározatot váltja fel. A 2001/220/IB kerethatározat által elért szinttől való továbblépés érdekében a magyar EU-elnökség időtartama alatt kidolgozásra került az úgynevezett Budapest Ütemterv, amelyet 2011. június 10-i ülésén fogadott el az Európai Unió Bel-és Igazságügyi Tanácsa. A dokumentum hatékony és magas színvonalú áldozatsegítő rendszer felépítéséhez nyújt útmutatást és szab irányvonalat az Európai Unió Tanácsa részére. Az ütemterv elkészítése során az áldozatvédelmi rendszer hazai és európai szintű problémáit, hiányosságait feltárták, valamint az Európai Unió intézményeinek, a hazai és nemzetközi civil szervezeteknek a megoldásául szolgáló javaslatait is figyelembe vették. Az általános elvek mellett konkrét intézkedési javaslatok kidolgozására is sor került.

Az irányelv jelentősen bővítette az áldozatok büntetőeljárásbeli jogait, az áldozatnak nyújtott szolgáltatásokat pedig kiterjeszti az érzelmi és pszichológiai támogatásokra is. Kiemelt szempontként kezeli az ún. speciális áldozati csoportok – a kiskorúak, a fogyatékkal élő személyek, a szexuális erőszak és az emberkereskedelem áldozatai – szükségleteinek meghatározását.

Az irányelv célul tűzi ki az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakemberek képzési követelményeire vonatkozó feltételrendszer megteremtését is.

A sértettek büntetőeljárási jogait az 1-17. cikkek tartalmazzák:

Meghallgatáshoz való jog
Védelemhez való jog
Minimális kötelező tájékoztatás az első kapcsolatfelvételkor
Jogorvoslati jog az eljárás megszüntetése esetén
Az elkövetővel való kapcsolat elkerülésének joga
Jogok a feljelentés megtételekor
Helyreállító igazságszolgáltatáshoz való jog
Nyomozás során biztosítandó jogok
Tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog az eljárás egésze folyamán
Jogi segítségnyújtáshoz való jog
Magánélet védelméhez való jog
Üggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog
Költségtérítéshez való jog
Az áldozatok egyéni értékeléséhez való jog
Polgári jogi igény elbírálásához való jog
Jogok a nyomozási szakban:
kihallgatás megfelelően átalakított helyiségben,
kihallgatás erre kiképzett szakember által/segítségével,
valamennyi kihallgatást egyazon személy végezze,
nemi erkölcs elleni cselekménynél azonos nemű kihallgató
Más országban élők joga

A speciális áldozati körökkel kapcsolatos kívánalmakat mind az uniós, mind a tanácsi jog elismeri.

A kiskorú áldozatokra vonatkozó EJEB esetjog

A kiskorú sértettek és tanúk speciális helyzetét mind a tanácsi, mind az uniós jog elismeri.

Az EJEB kiterjedt ítélkezési gyakorlattal rendelkezik a kiskorúak jogai területén. Döntéseiben gyakran hivatkozik az ENSZ Gyermekjogi Egyezményre, mint például a Doorson kontra Hollandia-ügyben (20524/92). Az EJEB szerint az állam kötelessége, hogy védje a kiskorú sértettek és a tanúk érdekeit. Számos szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos ítéletet hozott, amelyben kiskorúak tanúskodtak a terheltek ellen. Az S. N. kontra Svédország (34209/96) ügyben kimondta, hogy a szexuális bűncselekmények esetében nem mindig lehetséges a tanúk szembesítése, de ilyen esetekben a tanúvallomásokat rendkívül óvatosan kell kezelni, ugyanis a sértettek és a tanúk érdekeinek a védelme sértheti a terhelti jogokat, ezért a két oldalt egyensúlyba kell hozni.

A tanácsi jogban találjuk azt az iránymutatást, ami a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szól.¹⁰ A 18 éven aluli áldozatok esetében, amennyiben bizonyítékot szolgáltatnak a büntetőeljárásban, a tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a kiskorú tanú a legkedvezőbb környezetben és a legmegfelelőbb körülmények között tudjon vallomást tenni, tekintettel életkorára, érettségére, értelmi szintjére és lehetséges kommunikációs nehézségeire.¹¹ Ezekben az esetekben lehetőleg távmeghallgatás segítségével kell a kiskorút kihallgatni, és szakembereket kell az eljárásba bevonni.

Vagyis a kiskorú tanúnak joga van arra, hogy a terhelt jelenléte nélkül tegyen vallomást, de az iránymutatás azt is elismeri, hogy e gyermekbarát megközelítésnek tiszteletben kell tartania másoknak a jogát arra, hogy megtámadják a kiskorú vallomásának a tartalmát.

Az iránymutatás arra is kitér, miszerint a kiskorú magánéletét és családi életét védeni kell, és ezért az eljárást lehetőleg zárt tárgyalás keretében kell lefolytatni.¹²

A kiskorú áldozatokra vonatkozó uniós esetjog

A 18 éven aluliakra vonatkozó jogi kérdésekben az EUB eddig elsősorban előzetes döntéshozatali ügyeket vizsgált az EUMSZ 267. cikke alapján, de mint az áldozatok jogairól szóló 2012/29/EU irányelv ismertetésénél láttuk, az uniós jog kifejezetten foglalkozik a kiskorú áldozatok helyzetével.

Az EUB a C-105/03. számú ügyben, a Maria Pupino elleni büntetőeljárás kapcsán kimondta: a nemzeti jog alkalmazásakor a nemzeti bíróságnak, amennyire csak lehetséges, a kerethatározatban kitűzött cél elérése érdekében a kerethatározat szövegére és céljára tekintettel köteles értelmezni a nemzeti jogot.

Ebben az ügyben a firenzei Maria Pupino óvónő a felügyelete alá tartozó, az ötödik életévüket be nem töltött gyerekeket rendszeresen bántalmazta, nem engedte ki őket a WC-re, és nyugtatót adott nekik, hogy csöndben legyenek.

Az EUB a döntésében hangsúlyozta, hogy a kerethatározatnak megfelelően minden tagállamnak biztosítania kell a sértett számára az eljárás során a meghallgatás és a bizonyítékok szolgáltatásának lehetőségét, valamint megfelelő intézkedéseket is kell tenniük annak érdekében, hogy a sértetteket csak a büntetőeljárás céljainak eléréséhez szükséges mértékben hallgassák ki. Ez arra kötelezi a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben a sértettek méltóságát, továbbá a különösen veszélyeztetett sértetteket a különleges helyzetüknek legmegfelelőbb bánásmódban részesítsék. Ebbe az is beletartozik, hogy a kiskorú sértettek esetében lehetőség legyen a többszöri kihallgatás elkerülésére, a nyilvános tárgyalás előtti tanúvallomásuk felhasználhatóságára. Ugyanakkor a kerethatározatban biztosított lehetőségeknek

„nem szabad az adott tagállam jogrendje alapvető elveivel összeegyeztethetetlennek lenniük, és egyúttal nem foszthatják meg a gyanúsítottat vagy a vádlottat az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkében meghatározott, tisztességes eljáráshoz való jogától”¹³ .

A kapcsolati erőszakra vonatkozó tanácsi jog a menekültek esetében

Az Isztambuli Egyezmény¹⁴ mellett a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményt (CEDAW)¹⁵ is meg kell említenünk ennél a témánál, hiszen mind a két dokumentum a legszélesebb körben biztosítja a nemzetközi kereteket.

A strasbourgi álláspont szerint a menekült nők emberi jogai hatékonyabb védelmet érdemelnek. Ennek kapcsán az Isztambuli Egyezmény 60. és 61. cikkét kell kiemelnünk. Előbbi a nemi alapon történő menedékjog iránti kérelemről szól, utóbbi cikkben pedig az Európa Tanács rámutat arra, hogy a nemi alapú menedékkérelmeknél, a nők elleni erőszak áldozatainak esetében, érvényesülnie kell a visszaküldés tilalmának olyan országok esetében, ahol a nők élete veszélyben lehet, vagy ahol kínzásnak, embertelen, magalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetnék alá őket.

Az Európa Tanács szerint a nemi szempontokat figyelembe vevő befogadási eljárásokkal csökkenteni lehet annak a kockázatát, hogy a nők sérelmet szenvedjenek. Lehetőséget kell adni nekik, hogy meghallgassák őket és kérelmeiket pozitívan bírálják el.

Az Isztambuli Egyezmény említett cikkeinek alkalmazásával talán elérhető, hogy az egyezményt ratifikáló országokban javul a menedékkérő nők helyzete.¹⁶

A kapcsolati erőszakra vonatkozó uniós jog a menekültek esetében

A nők és lányok elleni erőszak világszerte az egyik legszisztematikusabban és leggyakrabban elkövetett jogsértés. Ez alól az uniós országok sem képeznek kivételt.

Sajnálatos módon minden harmadik nő szenvedett már el fizikai vagy szexuális erőszakot, melyeket többnyire a kapcsolati partnerek követtek el.¹⁷

Jelenleg egyetlen konkrét uniós jogszabály sem foglalkozik a nők elleni erőszakkal és a kapcsolati erőszakkal. Ugyanakkor néhány uniós irányelv és rendelet foglalkozik a kérdéssel, különösen a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés vagy a nők és férfiak közötti egyenlőség, illetve a menekültügyi politika területén. Így például a valamennyi bűncselekmény valamennyi áldozatának jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló irányelv¹⁸ szavatolja,¹⁹ hogy a nemi alapú erőszak áldozatainak jogai a büntetőeljárás valamennyi szakaszában biztosítva legyenek.²⁰ Az uniós jogban a kapcsolati erőszak olyan áldozatai, akik EGT-állampolgárok harmadik országbeli állampolgár családtagjai, a szabad mozgásról szóló irányelv alapján, válás vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén jogosultak önálló tartózkodási engedélyre.

Az Európai Bizottság 2022. március 8-án új irányelv megalkotására tett javaslatot a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemmel kapcsolatban.²¹ A javaslat célja, hogy Unió-szerte biztosítsa az ilyen típusú erőszakkal szembeni védelem minimális szintjét.

Az új szabályok értelmében többek között bűncselekménnyé nyilvánítják a női nemi szervek megcsonkítását és az online erőszakot is.²²

Az irányelv továbbá biztosítani fogja az igazságszolgáltatáshoz és a kártérítés igényléséhez való jogot, továbbá a díjmentes segélyvonalakhoz és a szexuális erőszak áldozatai számára fenntartott krízisközpontokhoz való hozzáférést.²³

Az emberkereskedelem áldozataira vonatkozó tanácsi és uniós jog

Az EJEE nem tartalmaz kifejezett rendelkezést az emberkereskedelemre vonatkozóan, az EJEB azonban az EJEE 4. cikkét úgy értelmezi, hogy az az emberkereskedelem tilalmát is magában foglalja.²⁴

Az uniós jog szerint fennáll az államok pozitív kötelezettsége abban a tekintetben, hogy az emberkereskedőket sújtó büntetőjogi rendelkezések mellett hatékony rendelkezéseket léptessenek hatályba az emberkereskedelem áldozatainak és potenciális áldozatainak védelmére.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (a továbbiakban: FRA)²⁵ bár korlátozott számú kutatást folytatott az áldozatsegítés szakterületeit (így például a családon belüli erőszak és az emberkereskedelem áldozatait) illetően, azonban kiterjedt kutatás keretében foglalkozott az áldozatok különböző veszélyeztetett csoportjaival. Az FRA megállapításai azt mutatják, hogy az ezekhez a csoportokhoz tartozó áldozatok különös problémákkal szembesülhetnek az igazságszolgáltatás igénybevételekor. Az említett megállapításokat olyan további egyidejű FRA‑kutatások is alátámasztják, amelyek számos, a bűncselekmények áldozataival kapcsolatos kérdést érintenek. Ilyenek például a meghatározott áldozatkategóriákkal, többek között a migráns áldozatokkal, a gyűlölet‑bűncselekmények áldozataival, valamint a nők és a gyermekek elleni erőszak áldozataival foglalkozó tanulmányok.²⁶

Az emberkereskedelem elleni küzdelem régóta az Európai Unió egyik prioritása.²⁷ Az emberkereskedelem áldozatainak védelmét számtalan EU-s jogi, szakpolitikai dokumentum és egyéb kiadvány külön is megemlíti.²⁸

Az Európai Unióban több tevékenység és jogi aktus szolgálja azt a célt, hogy az emberkereskedelem megelőzésében és az ellene folytatott küzdelemben, valamint az áldozatok védelmében átfogó és integrált megközelítés érvényesüljön.

Fontos mérföldkőnek számít az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló irányelv, amelyet a tagállamoknak 2013. április 6-ig kellett átültetniük a nemzeti jogba.

Az Eurojust²⁹ 2021. februári jelentése az emberkereskedelem elleni küzdelemről szól; azon főbb problémákra helyezi a hangsúlyt, amelyekkel a tagállamok hatóságai az emberkereskedelem üldözése során szembesülnek; a jelentés megoldásokat kínál e nehézségek leküzdésére.³⁰ Megemlíti továbbá, hogy az emberkereskedelemmel kapcsolatos nyomozás és bűnüldözés egyik legnagyobb nehézsége az esetek és az áldozatok beazonosítása.³¹

Befejezés

Az áldozatok jogainak védelme az európai jogrend alapvető követelménye, amelynek célja, hogy deklarálja az áldozatok jogait az igazságszolgáltatásban, beleértve ebbe az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, továbbá az eljárásokban való aktív részvételt is. Az áldozatok támogatása, védelme és jogainak biztosítása az egész társadalom erkölcsi kötelessége, és egyben az emberi jogok, illetve az emberi méltóság tiszteletben tartásának legfőbb bizonyítéka. Emellett jogi kötelezettség is, hiszen az áldozatok védelmét a nemzetközi és az európai jog is előírja.

Kiss Anna PhD, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet, strasbourgi tutor; Törő Andrea PhD, legfőbb ügyészségi ügyész, strasbourgi tutor

Gyilkos szülők – a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések

Szerző(k): Petneházi Réka

Bevezetés

„Oh anya! meg ne sirass, hogy ezen kis sírba leszálltam: Játszani szállottam kedves öcsémhez alá.”¹ Vörösmarty Mihály sorai szívbemarkolóan örökítik meg a tragikus hirtelenséggel véget érő gyermekéletek kapcsán érzett fájdalmat. A gyermekek sérelmére elkövetett emberölések mindig is a társadalmi visszhangot és megdöbbenést kiváltó bűncselekmények közé tartoztak. A győri² és aszódi³ gyermekgyilkosságok hatására az elmúlt években ismételten a közérdeklődés középpontjába kerültek a családon belül a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos deliktumok és az ellenük történő hatékonyabb fellépés lehetséges irányai.

Jelen írás központi kérdésköre a saját gyermekük sérelmére emberölést elkövető szülők – apák és anyák – kriminológiai jellemzői köré szerveződik. A dolgozat elsődleges célkitűzése, hogy ugyanazon tényezők mentén vizsgálja a nemenkénti esetleges eltéréseket, illetve hasonlóságokat. A gyermekgyilkos szülőkkel kapcsolatban vizsgálat tárgyát képezték a férfiak és nők esetében felmerülő jelentős lélektani jellemzők, az elkövetők leggyakoribb áldozati csoportjai, valamint a nemekhez általánosan társítható egyes gyermekölés-típusok, ahol az elkövetői motívumok bemutatása kap kiemelt szerepet.

A tanulmány fókuszában kifejezetten a családjukon belül emberölést elkövető nők és férfiak elsődleges, illetve másodlagos áldozati csoportjai állnak.

A családon belüli erőszak fogalmának sokrétűségéről

A családon belüli erőszak fogalmát a kriminológia tudománya különbözőképp definiálja. Az eltérő felfogások eltérő definíciókat eredményeznek, amelyek közül a legkönnyebben elhatárolható a családon belüli erőszak szűk, illetve kiterjesztő értelmezése. A családon belüli erőszak szűk értelmezési körébe kizárólag a partnerbántalmazás tartozik, vagyis a jelenlegi vagy volt házastárs, illetve élettárs sérelmére elkövetett bántalmazó magatartások. A tág értelmezés szerint a családon belüli erőszak valamennyi családtag, hozzátartozó, illetve a bántalmazóval egy háztartásban élő egyéb személy irányába tanúsított erőszakos cselekményt magában foglal.⁴ A kiterjesztő fogalom-meghatározáshoz tartozik továbbá a „családszerű helyzetben” megvalósuló bántalmazás, illetve a rendszerabúzus is. A magyar büntetőjogi, illetve kriminológiai szakirodalomban, egyfajta „középutas” megoldást találhatunk, amelyet jól tükröz a kapcsolati erőszak törvényi tényállásában passzív alanyként megjelenített személyi kör is (gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére)⁵ . A magyar megoldás a családon belüli erőszak vizsgálata során az együttélésnek, valamint a családi kötelék létének tulajdonít elsődleges jelentőséget, amelyet az Országos Kriminológiai Intézet által végzett kutatásában megjelenő értelmezés is alátámaszt, amely szerint a családon belüli erőszak „az együtt élő és egymással fizikai, érzelmi, anyagi, jogi összefüggésben lévő személyek” között valósul meg.⁶

Az intrafamiliáris emberölés mint a családon belüli erőszak végzetes eszkalációja

A családon belül elkövetett emberöléseknél szintúgy érvényesül az összbűnözés kapcsán is jellemző férfi elkövetői többség. Azonban az emberölést elkövető nők aránya meglepően magas a más erőszakos bűncselekményekben való női elkövetői részvételhez képest, a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések esetében pedig gyakorlatilag ugyanolyan arányban vannak a gyermekük életét kioltó apák és anyák.

A családon belül megvalósított emberölések közös jellemzője továbbá, hogy nemtől függetlenül az elkövetők elsődleges áldozati csoportja a jelenlegi vagy volt partner, majd ezt követi az elkövető vérszerinti vagy nevelt gyermeke, mint második leggyakoribb áldozati kör. Bár mind a férfiak, mind a nők ugyanazon csoportok sérelmére követnek el legnagyobb valószínűséggel élet elleni deliktumot, azonban az őket mozgató motívumok korántsem egyformák. Míg a férfiak esetén akár a házastárs, akár a gyermekük sérelmére elkövetett emberöléseket vizsgáljuk, a szerelemféltés az elsődleges motívum, addig a női elkövetők esetén a kilátástalan élethelyzet, továbbá a vélt vagy valós fájdalomtól való szabadulás.⁷

Kutatásom során elsődlegesen a saját gyermek sérelmére megvalósított emberölések kategorizálásával foglalkoztam, azonban a más hozzátartozók sérelmére elkövetett emberölések vonatkozásában is relevanciával bírnak az egyes típusok. Példának okáért, a megtorló/bosszúból elkövetett gyilkosságok kifejezetten gyakoriak a partner sérelmére elkövetett gyilkosságok kapcsán is.

A leggyakrabban alkalmazott kategorizációs rendszer alapján a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések az alábbi csoportokba illeszthetők:

újszülött megölése (infanticidium),
patológiás gyermekölés,
megtorló/bosszúból elkövetett gyermekgyilkosság,
végzetes kimenetelű bántalmazás, illetve
az egyéb, atipikus gyermekgyilkosságok.⁸

A férfi elkövetők elsődleges és másodlagos áldozati csoportjai

A házastárs és élettárs mint áldozat

A női áldozatok aránya a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményekben kifejezetten magas, a partnergyilkosságok esetén áldozati oldalon egyértelmű női többséget látunk a statisztikákban.⁹ Összességében elmondható, hogy a családon belül elkövetett emberölések tipikus áldozata nő, aki korábban vagy a halálos bántalmazás idején párkapcsolatban állt az elkövetővel.

A partner sérelmére elkövetett gyilkosságok jellemzője az azt megelőző családon belüli abúzus, amely kiegészül az elkövető oldaláról a kóros birtoklási vággyal, beteges féltékenységgel. Az áldozat halálával záruló erőszakot sok esetben megelőzi a felek szakítása és szeparációja, amelyet az abúzust tanúsító fél képtelen elfogadni, ezért partnere vagy saját maga megölésével fenyeget. A bántalmazó oldalán nem ritka a mentális betegségek jelenléte, különös tekintettel a depresszióra, valamint az alacsony szintű indulatkontrollból adódóan sok esetben az elkövetők már korábban büntetettek voltak.¹⁰ A partner megölése legtöbb esetben egy állandó jellegű, elhúzódó bántalmazási folyamat lezáró mozzanata. A férfi elkövető azonban nem csupán az emberölés vonatkozásában elkövető, hanem a gyilkosságot megelőző abúzus során is ő volt az offenzív fél, aki az erőszakos cselekményeket kiprovokálta, alakította.¹¹ A Bruno Cormier által vizsgált feleséggyilkosságok szintén megerősítették, hogy a házastárs vagy élettárs megölését az esetek döntő többségében megelőzi a családon belüli erőszak valamely formája. Valamennyi esetben a gyilkos és meggyilkolt partnere közötti kapcsolat problémákkal teli, a lelki- és testi bántalmazás formái jelen voltak, azonban az abúzus ellenére a felek képtelenek voltak véglegesen megszakítani a kapcsolatot egymással.¹²

Az ambivalens partnerkapcsolatot szemlélteti a Miskolci Törvényszék határozata, amelyben az elítélt férfi korábbi feleségét – aki az elkövetés idején élettársa volt – ölte meg különös kegyetlenséggel. A bíróság ítéletében tökéletesen írja le a feleséggyilkosságokat gyakorta megelőző, kölcsönösen bántalmazó kapcsolati dinamikát:

„A bizonyítás anyaga jól mutatja ambivalens érzésekkel, vonzással-taszítással, számtalan konfliktussal terhelt, sokévig tartó, a köznyelvben úgy említett hogy »se veled, se nélküled« kapcsolatukat, melyet gyakran hűtlenség, kicsapongás, italozás és gyakori tettlegesség, egymás iránti agresszió, hatósági eljárásokban is többször deklarált vádlotti erőszak, brutalitás »fémjelzett«, s vezetett el ez a számos baljós előzményi esettel, büntetőüggyel, távolságtartásos eljárással stb. »tarkított« párkapcsolat végül a középkorú sértett erőszakos halálához.”¹³

A férfi elkövetőkben felmerülő erős birtoklási vágy és a beteges szintű féltékenység nem csupán az egyénekre specifikusan jellemző pszichológiai okokra vezethető vissza, annak történelmi, társadalmi gyökerei is vannak. A partnergyilkosságok szociológiai magyarázata a történelmi jellegű patriarchális társadalmi normák napjainkban is érzékelhető hatására világít rá. Ezek a normák azonban nemcsak a férfiak és nők közötti alá-fölé rendeltségi viszonyon keresztül mutatkoznak meg, hanem a férfiak egymás közötti agresszív versengési vágyában is. A férfiak által megvalósított partnergyilkosságok esetében, amennyiben az ölési aktus több ember sérelmére történik, akkor a második áldozat sokszor a nő új élettársa, barátja vagy esetlegesen egy fennálló szerelmi háromszög harmadik szereplője. A férfiak közötti kompetitív viselkedés nemcsak a versenytárs megölésében nyilvánulhat meg, hanem a családon belüli erőszakot tápláló agresszióforrás is lehet. Társadalmi, illetve vagyoni szempontok alapján a sikertelennek titulált férfiak az elismertségük hiányát a párkapcsolataik és családi kapcsolataik túlkontrollálása útján igyekeznek kompenzálni, ezáltal fordulva a családon belüli erőszak különböző típusaihoz, amelyek bizonyos esetben halálhoz vezetnek. Általánosságban elmondható, hogy amíg a partnergyilkosságok kapcsán a kontrollvesztettség érzése elsősorban romantikus, szexuális töltetű, addig a családirtások kapcsán a férfi elkövető aggodalma a róla kialakult férfikép torzulásától, becsület- és státuszvesztéstől tart, amely sokkal összetettebb motívum, mint azok az emberölések, ahol az áldozat „csak” a volt házastárs, élettárs.¹⁴ Azonban fontos kiemelni, hogy a partnergyilkosságok és a családirtások nem határolhatóak el élesen, ugyanis a több családtag sérelmére elkövetett emberölések esetén is az esetek több mint felében¹⁵ beszélhetünk női áldozatról. Amennyiben mind a gyermek, mind a korábbi partner megjelenik az emberölés sértettjeként, a szerelemféltés és az énképen esett csorba miatti általános negatív érzések egyaránt felmerülnek a gyilkosság motívumaként.

A gyermek mint áldozat

A gyermekeket tekinthetjük a párkapcsolati partner után a második legnagyobb áldozati csoportnak. A gyermekek viktimizációja szempontjából mondhatni irreleváns az áldozat neme, a fiúk és lányok szinte ugyanolyan arányban váltak a gyilkosságok áldozataivá.¹⁶ A gyermekeknél az életkor sokkal inkább szerepet játszik az áldozattá válás szempontjából, mint a nem. Mind a magyar, mind a nemzetközi kutatások alapján kirajzolódik, hogy a gyermekgyilkosságok áldozatai jellemzően tizennégy éven aluliak, a gyermek kora kifejezetten a bántalmazás, elhanyagolás útján megvalósuló emberölések körében kiemelkedő vulnerabilitási tényező.¹⁷ A gyermekgyilkosságok kapcsán az elkövetőről alkotott laikus kép igencsak változatos lehet, a tragédiák hallatán sok esetben asszociálunk az újszülöttek kitételére, egyedül hagyására, és ezekhez a cselekményekhez leginkább női elkövetőket társítunk. Azonban az elmúlt években számottevő médiavisszhangot kapó, saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések hatására a gyermekgyilkosság szó alapján hajlamosak vagyunk az apára gondolni mint elkövetőre.

A kriminálstatisztikai adatok alapján a saját gyermek sérelmére elkövetett emberölések esetén gyakorlatilag azonos arányban beszélhetünk elkövető anyáról és elkövető apáról.¹⁸ Bár a biológiai szülők ugyanolyan mértékben tehetőek felelőssé ezen tragédiákért, azonban a nemek szerinti bontás alapján a mérleg nyelve egyértelműen a férfiak felé billen az elkövetői oldalon. A családon belüli keretek között megvalósuló gyermekgyilkosságok esetén az elkövetők kétharmada férfi, közülük is a nevelőapák, új férfi partnerek által, nevelt gyermekük sérelmére elkövetett emberölés a gyakoribb.¹⁹

A gyermekek áldozattá válása szempontjából jelentős rizikófaktor a gyermek és a szülő szerepet betöltő személy közötti nem vérszerinti kapocs, a gyermek testi- vagy értelmi fogyatékossága, és a kisgyermek korából adódó fizikai törékenység. A gyermek és az elkövető közötti nem vérszerinti kapcsolatra mint kockázati tényezőre több kutatás is rávilágított.

A halálos kimenetelű bántalmazások vizsgált eseteiben kiemelkedő szerepe volt a nevelőapáknak. Az úgynevezett Cinderella effect (Hamupipőke-hatás) azon egyértelmű összefüggésre világít rá, amikor az egy háztartásban élők esetén a nem vérszerinti kapcsolatban álló gyermek nagyobb eséllyel szenved el abúzust nevelőszülőjétől, mintha vérszerinti gyermeke lenne.²⁰ A jelenséget több nemzetközi kutatás is alátámasztotta; a Daly és Wilson²¹ , illetve a Tooley és munkatársai²² által vizsgált esetek mind megerősítették a nevelőapák kiemelt szerepét a fatális kimenetelű bántalmazásokban. Ezen tendenciák hazai létét pedig Farkas Johanna is alátámasztotta doktori értekezésében.²³

Szintén rizikófaktorként értékelhető, amennyiben a gyermek fogyatékossággal élő személy. Ezekben az esetekben a szülő kifejezett teherként éli meg gyermeke fogyatékosságát, a gyermek megölésére pedig kegyelmi cselekedetként tekint.²⁴ A Daly és Wilson által végzett kutatás kimutatta, hogy az értelmi vagy fizikai fogyatékossággal élő gyermekek sérelmére megvalósított bántalmazás öt-tízszer gyakrabban fordul elő, mint egészséges társaik körében.²⁵

A gyermekek sérelmére elkövetett emberölések számos esetben a látencia homályába burkolóznak. Ilyenkor a hatóságok azokat bölcsőhalálnak, vagy a nemzetközi szakirodalom által alkalmazott terminológia szerint²⁶ „hirtelen csecsemőhalál szindrómaként” (Sudden Infant Death Syndrome – SIDS) ítélik meg. Az Egyesült Államokban végzett kutatások rámutatnak, hogy a kis közösségekben eljáró hatóságok és halottkémek nem rendelkeznek kellő szakképzettséggel, illetve a településen a szoros ismeretségekre tekintettel, a pletykák elkerülése végett inkább eltekintenek a boncolástól.²⁷

A női elkövetők elsődleges és másodlagos áldozati csoportjai

A házastárs, élettárs mint áldozat

A nők által elkövetett emberölések kapcsán kiemelendő, hogy azok szinte kizárólag hozzátartozó sérelmére valósulnak meg, amely fontos különbség a férfiak által megvalósított emberölésekhez képest. Az emberölést elkövető nők elsődleges áldozati csoportja a házastárs, élettárs, ezt követik a gyermekek, majd a szülők és egyéb rokonok.²⁸ A nők által a partner sérelmére elkövetett emberölések motivációjukat tekintve élesen elhatárolhatóak a férfiak által megvalósított partnergyilkosságoktól, ahol az elkövetők elsődleges motívuma a szerelemféltés.²⁹ Mind a nemzetközi, mind a hazai kutatások megerősítik az esetek döntő többségében az áldozat közrehatását, valamint az ölési cselekményt megelőző családon belüli erőszakot.³⁰ Az áldozati közrehatás jelentőségére hívja fel a figyelmet az alábbi, Parti Ágnes védőtől származó idézet: „Nem csak azt kell a bíráknak szemlélniük, hogy emberölés történt, hanem az odavezető utat is.”³¹ Az áldozati közrehatás fogalma Marvin Wolfgang nevéhez köthető, amelyet a philadelphiai emberölések vizsgálata során alkotott meg. A Wolfgang által vizsgált partnergyilkosságok esetén a férfi áldozatok jelentős többsége „provokálta” partnere tettét.³² Az ölési cselekményt megelőző abúzusban nem feltétlenül kizárólagosan az áldozat volt az aktív fél, előfordult, hogy a bántalmazásban a felek kölcsönösen részt vettek. A partnergyilkosságok kapcsán gyakori a partnerek italozó életmódjára visszavezethető agresszív magatartás.³³ Azonban a kölcsönös közrehatás sokkalta ritkább, mint a férj által tanúsított kizárólagos bántalmazás, amely ismétlődő jelleggel, akár a gyilkosságot közvetlenül megelőzően is sújtotta a végül emberölést realizáló nőt.³⁴ A nők által elkövetett emberöléseknek azonban nem csupán provokatív áldozatai vannak: az ártatlan áldozatok közül a legjelentősebb csoport a gyermekeké.³⁵

A gyermek mint áldozat

A férfiaknál ismertetett áldozattá válást valószínűsítő rizikófaktorok az anyák által elkövetett emberölések gyermekáldozatai esetében is fennállnak. A viktimizáció szempontjából továbbra is irreleváns az áldozat neme. A gyermekáldozat szempontjából az életkornak sokkal inkább szerepe van az áldozattá válás szempontjából, ez különösen igaz a női elkövetők esetén. Ennek egyik oka a kizárólagosan „női bűncselekményként” számon tartott újszülött sérelmére elkövetett emberölés, hiszen a csecsemő születés utáni kiszolgáltatott állapota az esetek nagy részében végzetes tényező lehet a túlélés szempontjából, azaz a gyermek életkora kiemelt rizikófaktor.³⁶ A minél fiatalabb életkor mellett a gyermek betegsége is jelentős kockázati tényező az áldozattá válás szempontjából, hiszen a gyermekneveléssel járó terhek elsődlegesen az anyákat terhelik, az ezen körülményekből fakadó ápolási, gondozási teendőknek kötelesek eleget tenni. Az ebből való kitörésként elkövetett gyermekölések kimerítik – a Raskó által megalkotott – terhes kötelezettségtől való szabadulást mint ölési motivációt.³⁷

A férfiaknál említett Cinderella-effektus korántsem rendelkezik akkora relevanciával a nőknél, mint a férfiak esetén. A női nevelőszülők ritkán válnak a nevelt gyermek sérelmére elkövetett emberölés elkövetőivé, számuk az elkövetők között elenyésző.³⁸ Azonban elképzelhetetlen lenne ezen téma érintése kapcsán nem megemlékezni a magyar társadalmat hosszú időre megrázó ügyről, a „Szita Bence-gyilkosságról”. A tizenegy éves Szita Bencét mostohaanyja felbujtására két hajléktalan férfi ölte meg különös kegyetlenséggel.³⁹ Ezen tragédia kapcsán egyértelműen felismerhetjük a nőknél egyébként ritkán felmerülő motívumot, a féltékenységet, ugyanis ebben az ügyben a mostohaanya a párkapcsolati problémáit vetítette ki nevelt fiára.

Az ügy ellenpéldája a Cinderella-effektusnak is, amelyet a kriminológia tudománya szinte kizárólagosan férfi nevelőszülőkhöz társít.

A nők által megvalósított gyermekölések kapcsán további különös kockázati tényező az áldozattá válás szempontjából, ha az anya, azaz az emberölés elkövetője korábban partnerbántalmazás elszenvedője volt. Ezekben az esetekben fordul elő a kiterjesztett öngyilkosság elkövetése, amikor az anya a helyzetének kilátástalansága miatt vet véget saját maga és gyermekei életének, akiket nem akar magára hagyni a bántalmazó apával.⁴⁰

Zárógondolatok

A női és férfi kriminalitás kutatásához fűződő elméletek kapcsán Tamási Erzsébet az alábbi gondolatokat fogalmazta meg a nemi alapú differenciálás szükségességéről:

„[A] kutatások egy része nem tesz különbséget a nőket és a férfiakat befolyásoló kockázati tényezők esetében (genderneutrális szemlélet), a kutatók másik csoportja kifejezetten hangsúlyozza a női másságot a bűnelkövetővé válás folyamatában (genderspecifikus vagy genderérzékeny megközelítés). A valóságban azonban mindössze a különböző, általánosan kimutatható rizikófaktorok fontossági sorrendje és csoportosítása a különbség.”⁴¹

Ezen állásfoglalással teljes mértékben egyet tudok érteni és dolgozatom felépítését is meghatározta azon szemlélet, hogy bár mind a férfi, mind a női elkövetőkre ugyanazon tényezők hatnak, azok különböző módon és mértékben befolyásolják a nemeket.

A gyermekéleteket követelő tragédiák megelőzése kapcsán kiemelten fontos az elkövetők kriminológiai jellemzőinek vizsgálata, ezek közül is kiemelve az elkövetőkre jellemző lélektani kórképeket. Mindkét nem esetén jelentős rizikófaktorként jelennek meg a kezeletlen mentális betegségek, azonban a férfi elkövetővé válás megelőzése szempontjából kifejezetten hasznos lenne, ha a férfiak számára is megjelennének az ingyenesen igénybevehető, diszkrét segítőszervezetek. Ugyanis amennyiben kapcsolatba állítható a nők vonatkozásában az újszülöttölések csökkenése és az áldozatsegítés szélesebb körben való elérhetővé válása, akkor okkal feltételezhető, hogy hasonló intézkedésekkel a férfiak esetén is csökkenthető lenne a bűnelkövetővé válás.⁴²

De lege ferenda javaslat

Ahogyan arra a család büntetőjogi védelme kapcsán Angyal Pál is rámutat, a büntetőjogi pönalizálás célja nem kizárólagosan a büntetőjog ultima ratio jellegével összeegyeztethető szükségszerű jogi intervenció, amikor is egy adott cselekmény „büntetést-érdemlősége minden kétségen felül áll”⁴³ , hanem emellett megtestesít egyfajta erkölcsi iránymutatást is, amely alapján a büntetőjog prevenciós célja is érvényre juthat.⁴⁴

A családon belül elkövetett emberölések kapcsán a büntetőjog megelőző jellege kevésbé bír relevanciával, a hatékony bűnmegelőzés és az ezt segítő jogszabályi háttér az emberölést megelőző, a családon belüli erőszak fogalmába olvasztható erőszakos magatartások kapcsán jelentős. Hiszen felismerve az ok-okozati összefüggést a hozzátartozók sérelmére elkövetett emberölések és a hozzátartozók sérelmére elkövetett egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények között, a jogalkotó – megfelelő jogalkotással és az ehhez társuló prevenciós technikákkal – nagyobb eséllyel előzheti meg a végzetes kimenetelű tragédiákat.

A családon belüli abúzus alacsonyabb fokán megrekedt erőszakos magatartások pönalizálása kapcsán 2019 óta láthatunk pozitív irányú elmozdulásokat jogalkotói oldalon, amely közül mindenképp említésre méltó a 2020. évi CVIII. törvény, amely a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében rendelkezik egyes törvények módosításáról. Továbbá üdvözlendő változásokat láthatunk mind a kiskorú veszélyeztetése, mind a kapcsolati erőszak törvényi tényállása kapcsán kialakult bírói gyakorlatban. Azonban a témát kutató hazai szakemberek rávilágítanak, hogy mind a mai napig jelentősek a halmazati és minősítési problémák; gondolva itt az említett deliktumok halmazatban történő megállapítására, több sértett esetén a valamennyi sértett tekintetében megvalósulás fel nem ismerésére.⁴⁵

Végezetül de lege ferenda javaslatként a hozzátartozó sérelmére történő elkövetést mint az emberölés minősített esetének bevezetését fogalmaztam meg.

A hasonló tragédiák elkerülése szempontjából elsődlegesen az emberölés előtt elkövetett deliktumok ellen történő hatékony fellépésre kellene fektetni a hangsúlyt. Valamint arra, hogy a sokszor maguk is lelkileg instabil helyzetben lévő elkövetők segítséghez jussanak, mielőtt a megoldatlan belső konfliktusaikból eredő agressziójukat hozzátartozóikon vezetnék le. Azonban egy, az emberölés új minősített esete szemléletes állásfoglalás lenne amellett, hogy a mindenkori jogalkotó nem tolerálja a jog által kiemelt védelemben részesített értékeink (család, házasság, gyermek) ellen irányuló támadásokat, továbbá nagyobb megnyugvást adhatna azoknak, akik szeretteiket veszítették el a családon belüli konfliktusok miatt bekövetkező tragédiákban.

Petneházi Réka, joghallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar>

Inkonzisztens szabályozási modell egy „tényállás-konglomerátum”, a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekménnyel kapcsolatban

Szerző(k): Grezsa Balázs Ferenc

Bevezetés

Jelen tanulmány témaválasztásának fő indoka, hogy egyetemi tanulmányaim során különösen nagy figyelmet fordítottam a szexuális bűncselekmények, azokon belül is a kiskorú passzív alannyal szemben elkövetett bűncselekmények vizsgálatára. Ennek során találkoztam a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekménnyel, amellyel kapcsolatban már hallgatóként is több kérdés merült fel bennem. Hipotézisem szerint a törvényi tényállás megfogalmazása és Btk.-án¹ belüli elhelyezése miatt olyan, a szabályozási rendszernek, sőt, a modern jog eszméjének teljesen ellentmondó esetek minősülhetnek büntetlennek, vagy épp kerülhetnek szankcionálásra, amelyek a 21. századi jogállami keretrendszerben értelmezett büntetőjog-tudományban nem állják meg a helyüket.

A Btk. értelmező rendelkezéseiben megtalálható „prostitúció” definíció² közelebbi vizsgálata során pedig érdemes elgondolkodni azon, hogyan minősül a gyermekprostituált „szolgáltatásait” elsőként igénybe vevő, ún. első kliens/kuncsaft³ cselekményének büntetőjogi megítélése. Ahhoz ugyanis kétség sem férhet, hogy az első kuncsaft cselekménye nem csupán erkölcs-, hanem – a nemzetközi joganyagok alapján – jogellenes is. A prostitúció Btk.-beli definíciójának és a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény⁴ (2) bekezdésében foglalt alapesetének összevetése azonban olyan szabályozási inkonzisztenciát sugall, amely a kérdéskör behatóbb vizsgálatára és megoldási javaslatok fölvetésére ösztönzött.

A tanulmány fő kérdései a következők. Valóban ellentmondásos, sőt bizonyos esetekben visszás a hazai gyermekprostitúciós szabályozás, vagy csak a laikus/felületes szemlélő akad vitatható megoldásokra? Változtatásra szorul-e gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó élősdi bűncselekmények pönalizálására vonatkozó legfontosabb jogszabály?

Kutatásom során hipotéziseim nagyobb része igazolást nyert – legalábbis a téma szakértőinek véleménye alapján. Az alábbi cikkben igyekszem majd érthetően megvilágítani, egy-egy esetben teoretikus példákkal is alátámasztani azokat az ellentmondásokat, amelyek e – ahogy Szomora Zsolt vitriolosan hivatkozik rá – „tényállás-konglomerátumban”⁵ megtalálhatóak.

A magyar gyermekprostitúciós szabályozás Achilles pontjai

A sui generis gyermekprostitúciós bűncselekmény törvényi tényállását a Btk. XIX. fejezetében, a nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmények között szabályozza.

203. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személy prostitúciójából haszonszerzésre törekszik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való szexuális cselekményért ellenszolgáltatást nyújt, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki részben vagy egészben tizennyolcadik életévét be nem töltött, prostitúciót folytató személlyel tartatja ki magát, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Aki olyan bordélyházat tart fenn, vezet, vagy olyan bordélyház működéséhez szolgáltat anyagi eszközöket, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat prostitúciót, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a gyermekprostitúció kihasználását különös visszaesőként követik el.

A gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény védett jogi tárgya az annak megakadályozásában rejlő társadalmi érdek, valamint a gyermekek egészséges nemi és erkölcsi fejlődése.⁶ A bűncselekmény passzív alanya természetesen csak tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet. A bűncselekmény elkövetési magatartásai a prostitúció fogalma köré szerveződnek. Már itt érdemes megemlíteni, hogy a prostitúció megállapításához rendszeres haszonszerzésre törekvő szándék (mivel a prostitúció célzatos cselekmény) megléte szükséges.

Az általam kritika tárgyává tett (2) bekezdés szerint az követi el a bűncselekményt, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való szexuális cselekményért ellenszolgáltatást nyújt.⁷ A bűncselekmény alanya – életkori megkötés nélkül – bárki lehet, ő a bűncselekményt csak szándékosan követheti el. A dolgozatom címében szereplő „tényállás-konglomerátum” kifejezés pejoratív értelmét jól példázza Szomora azon megállapítása, amely szerint „a jogalkotó maga sem tudja áttekinteni a gyermekprostitúció szabályozását”⁸ . Ezen a véleményen van Tamási Erzsébet is, aki szerint „a fiatalkorúak prostituálódásának egyik súlyos problémája, hogy a jogi szabályozás következetlen, sőt, ellentmondó”⁹ . Szomora megállapítását arra alapozza, hogy a prostitúciós bűncselekmények tényállásainak elkövetési magatartásai valójában csak nüanszokban térnek el egymástól, így a bíróságnak nagyon nehéz feladata van egy-egy cselekmény minősítésénél. Szomora továbbá felteszi kérdésként, hogy a jogalkotó tudatos döntése volt-e, hogy a régi Btk. szerint a kiskorú prostitúcióra felhívása kiskorú veszélyeztetésének minősült, melyet 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a törvény, az új Btk. hatálya alatt ez a cselekmény kerítésnek minősül, melyet azonban csak 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni a jogalkotó.¹⁰ A 2020. évi V. törvény¹¹ ezt a visszásságot orvosolta, annak hatálybalépésétől kezdve e bűncselekmény elkövetőjét a 18 év alatti személy prostitúcióra való felajánlása vagy felhívása esetén 1 évtől 5 évig terjedő, illetve szexuális cselekmény végzésére az ilyen korú személy másnak való megszerzése elkövetési magatartás esetén 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Az alábbiakban pontokba szedve tekintem át a gyermekprostitúciós tényállás ellentmondásait, adott esetben hiányosságait.

Gyermekprostitúció megállapításának hiánya az első kuncsaft esetén

Az új Btk. hatálybalépése után megjelent Btk. kommentár szerint a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény (akkor még négy alapesetének) elkövetési magatartásai mind a prostitúcióhoz kapcsolódnak.¹² De mit is jelent a gyermekprostitúció kifejezés? Kriminológiai értelmezéséről, illetve a gyermekprostitúció történetéről számos tanulmány született (például Fehér Lenke, Kránitz Mariann, Tamási Erzsébet), most azonban szigorúan a jogi fogalom elemzésével foglalkozom. A prostitúció szó jelentését a Btk. értelmező rendelkezései között találjuk, az „rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése”¹³ . E helyütt – a tényállásban megjelölt passzív alanyok életkora miatt – egyértelmű, hogy a gyermek fogalma alatt tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ért a Btk. Ha összevetjük a két meghatározást, mire jutunk? A gyermekprostitúció a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy által rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése. Szexuális cselekmény pedig a „közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul”¹⁴ . Mi kell tehát a gyermekprostitúció megállapításához? Egy kiskorú, aki célzatosan, mégpedig rendszeres haszonszerzésre törekedve végez szexuális cselekményt. Amennyiben e konjunktív feltételek hiányoznak, úgy sem prostitúció, ebből kifolyólag pedig gyermekprostitúció sem állapítható meg. A prostitúció elősegítése bűncselekmény elemzése során Sinku Pál az alábbi megállapítást teszi: „Nem folytat tehát prostitúciót az, aki egyetlen szexuális cselekményért fogad el pénzt”¹⁵ . Azonban a Btk. 203. § (2) bekezdésének megfogalmazásából világosan kitűnik, hogy már annak a személynek a cselekménye is tényállásszerű, aki csupán egyetlen szexuális cselekményért nyújt ellenszolgáltatást tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek.

Vizsgáljunk meg egy hipotetikus példát. Adott egy tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, aki bájaival elbűvöli a tizennyolcadik életévét betöltött elkövetőt. Az elkövető mindenképpen szeretne szexuális cselekményt végezni a kiskorúval, ezért kitalálja, hogy ezért fizet neki „x” ezer forintot. A gyermek habozik, hiszen szülei arra nevelték, hogy tartózkodjon az egyszeri szexuális kalandoktól, ám a pénz csábításának nem tud ellenállni. Elteszi a pénzt, majd szexuális cselekményt végez az elkövetővel, ám semmilyen szándéka nincs ezen amorális gyakorlat (pénzért szexualitását áruba bocsátani) jövőbeni folytatására. Hogyan minősül az első kuncsafttá vált személy cselekménye? A (2) bekezdés teleologikus értelmezése szerint a bűncselekmény létrejön, hiszen a tényállás e fordulatának célja, hogy – az igénybe vevőket szankcionálva – elejét vegye annak a gyermekek nemi és erkölcsi fejlődésére nézve káros gyakorlatnak, hogy ők a szexualitás puszta tárgyává váljanak.

Ám, ha megvizsgáljuk a „gyermek és prostitúció” értelmező rendelkezésekben megtalálható definícióját és összevetjük a bűncselekmény elnevezésével (ergo grammatikai értelmezést végzünk), ellentmondásba ütközünk. Ahogy említettem, a prostitúció célzatos cselekmény, annak megállapításához szükséges a rendszeres haszonszerzésre törekvő szándék. A gyermekprostitúciót ennek a kitételnek megfeleltetve, szintén szükséges a célzat. Ám a példában említett gyermek nem kívánta folytatni a káros gyakorlatot, cselekménye egyszeri volt, csak adott esetben a pénznek nem tudott ellenállni, de megfogadta, hogy az életben soha többet nem kívánja megismételni az elszenvedett (hiszen áldozat) cselekményt. A gyermeket tehát nem a rendszeres, hanem az egyszeri haszonszerzésre irányuló szándék vezérelte. Egy felnőtt elkövető esetén, ahogy Sinku is fogalmaz, nem lenne megállapítható a prostitúció, hiszen a rendszeresség hiányzik. A gyermekek fokozottabb büntetőjogi védelme természetesen megalapozza, hogy a bűncselekmény egyetlen szexuális cselekmény esetén is megállapítható legyen, ám az első kuncsaft esetén a prostitúció megállapíthatatlanságából következően a gyermekprostitúció sem jön létre.

Így alakul ki tehát az a visszás helyzet, hogy a törvényszöveg grammatikai értelmezése ellentmondásba kerül a teleologikus értelmezéssel. Az utóbbi szerint az elkövető felel a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény (2) bekezdése alapján.

A grammatikai értelmezés szerint azonban nem jön létre prostitúció, így gyermekprostitúció sem, ami azt eredményezi, hogy az elkövető a nem létező gyermekprostitúciót használta ki – legalábbis a bűncselekmény elnevezése alapján. A tizennyolcadik életévét betöltött elkövetőt olyan, a törvényszöveg szerinti gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény miatt ítélik el, amelyhez kapcsolódó gyermekprostitúció csak „papíron”, másként szólva a valóságban nem is létezett. Hogyan lehet kihasználni egy olyan gyermekprostitúciót, amelyet csak a törvényszöveg tételez? Hasonló megállapításra jutunk akkor, ha a 203. § (4) bekezdését elemezzük. A bordélyház fenntartója/vezetője/anyagi eszközeinek szolgáltatója nem felel abban az esetben, ha a bordélyházban prostituáltként dolgozó, tizennyolcadik életévét be nem töltött gyermek klienséről nem tudják bebizonyítani, hogy nem az első és egyetlen személy, aki igénybe vette a gyermek szexuális szolgáltatásait. Ellenkező esetben ugyanis – csakúgy, mint a (2) bekezdéshez kapcsolódó példában – az egyszer pénzért szexuális cselekményt végző, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nem követ el prostitúciót, így gyermekprostitúciót sem, amit így kihasználni sem lehet. Ha nincs rendszeres haszonszerzésre törekvés (és ennek bizonyítása), az elkövetők megmenekülhetnek a felelősségre vonástól.

Tettesi kvalifikáció hiánya

A tényállás másik gyenge pontja a tettesi kvalifikáció hiánya. A bűncselekményt a grammatikai értelmezés alapján bárki, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy is elkövetheti. Így előállhat többek között az a rendkívül ellentmondásos helyzet, hogy a tizennégy éves és egy napos elkövető felel gyermekprostitúció kihasználásáért, ha a tizenhét éves és háromszázhatvannégy napos sértettel folytatott szexuális cselekményéért ellenszolgáltatást nyújt.

Sőt, ennél érdekesebb értelmezések is napvilágot láttak; elképzelhető, hogy két, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy egymás sérelmére is elkövetheti a bűncselekményt. Ám gondoljunk csak bele, mit eredményez ez az interpretáció. Az egyik esetben a tizennyolc év alatti gyermek a bűncselekmény (a gyermekprostitúció) passzív alanya, áldozata, a másik esetben viszont elkövetője. Pontosan ez a jelenség az, amely az Alkotmánybíróság 18/2020-as határozatának¹⁶ , valamint a nemzetközi normáknak is (pl. Lanzarote-i egyezmény)¹⁷ ellenébe megy, hiszen az említett Abh. meghozatalát (és a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség kimondását) az indokolta, hogy a hatóságok (különösen a rendőrség) a gyermekprostitúció áldozatait sok esetben a tiltott prostitúció elkövetőiként kezelték. Itt azonban a visszásság még súlyosabb, mert egy bűncselekmény sértettjét ugyanazon cselekmény elkövetőjének lehet tekinteni – legalábbis a (2) bekezdés grammatikai értelmezése folytán. A Nagykommentár e bűncselekmény elemzésénél az ún. teleologikus restrikciót, vagyis cél szerinti, büntetőjogi felelősséget megszorító értelmezést javasolja a bíráknak.¹⁸ Ez az ellentmondás már a Btk. hatálybalépésekor ismert volt, a jogalkotó azonban mégsem rendezte a helyzetet a 2020. évi V. törvényben. Remélhetőleg a bírói gyakorlat tisztázza majd a visszás jogi szabályozást. Ennek ellenére elmondható, hogy a jogalkotó elmulasztotta a törvényi újraszabályozás adta lehetőséget.

A szexuális cselekmény végzőjének büntetlensége

A törvényi tényállás megfogalmazása alapján irreleváns, hogy ki nyújtja a gyermeknek (vagy másnak, például futtatójának, lover boynak) az ellenszolgáltatást. Szintén hipotetikus példa, de előfordulhat, hogy a szexuális cselekményt végző és az ellenszolgáltatást nyújtó személye elkülönül egymástól. Ebben az esetben két lehetőség létezik. Az első lehetőség szerint a szexuális cselekményt végző előzetesen megkér egy másik személyt a szexuális tevékenység „díjának” kiegyenlítésére. A második esetben nem kér ilyet, mert a másik személy szándékáról csak utólag értesül. Előbbi helyzetben a szexuális cselekményt igénybe vevő annak érdekében kér meg mást a pénz kifizetésére, hogy ő szexuális cselekményt végezhessen a kiskorúval. Ez esetben a bűncselekmény tettese az ellenszolgáltatást nyújtó személy, míg felbujtója a szexuális cselekményt igénybe vevő személy. De mi történik az utóbbi esetben, amikor az illető a szexuális cselekmény végzése után értesül arról, hogy mindezért a kiskorú partner pénzt kapott?

Adott tehát egy tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki szexuális devianciájából fakadóan abban leli örömét, hogy egy kiskorú és egy felnőtt között létrejövő szexuális cselekményt végignéz. Igényeit kielégítendő, „megbízza” barátját a szexuális cselekmény lefolytatásával. A barát először húzódozik, ám utóbb belemegy a dologba, és teljesíti a kérést. A szexuális cselekmény végeztével az abban résztvevők elválnak, előtte a kiskorú megkapja a megbeszélt anyagi juttatást, amelyről a szexuális cselekményt végző személy csak ekkor értesül. Hogyan dönt a bíróság? A törvényszöveg egyetlen lehetséges értelmezése szerint az ellenszolgáltatást nyújtó a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény (2) bekezdésének tettese lesz, ezzel szemben a szexuális cselekményt végző nem felel tettéért. Ez a visszás szabályozás a Nagykommentár szóhasználata szerint „súlyos kodifikációs hiba”¹⁹ . Az utóbbi, a szabályozás körében felmerülő ellentmondásra, valamint joghézagra már Gál Andor is felhívta a figyelmet.²⁰

Megállapíthatatlanság az ellenszolgáltatás ígérése esetén

A tényállás „ellenszolgáltatást nyújt” kitételéből az következik, hogy a cselekmény csak akkor lesz tényállásszerű, ha a gyermekprostituált szolgáltatásait igénybe vevő kuncsaft ténylegesen ellenszolgáltatást (ami lehet vagyoni, valamint természetbeni, értékkel bíró dolog is, például pénz, egy új óra, fürdőbelépő, iskolai érdemjegy stb.) ad a gyermeknek, tehát a haszon a gyermek oldalán realizálódik. Mi történik akkor, ha a szexuális cselekmény végeztével a kuncsaft igyekszik átadni a gyermekprostituáltnak az ellenszolgáltatást, de valamilyen külső ok – például a rendőrség megjelenése miatt – a tényleges átadás meghiúsul? Ebben az esetben a kuncsaft cselekménye tényállásszerű, ám a gyermekprostitúció kihasználásának nem befejezett, csak kísérleti stádiumban rekedt alakzata valósul meg.

Ám ennél súlyosabb és elítélendőbb helyzet jön létre akkor, ha például egy, az utcáról betévedő, pénztelen személy akarja igénybe venni a gyermekprostituált szolgáltatásait, ám az ellenszolgáltatás átadását – tudva, hogy úgysem fog tudni fizetni – a szexuális cselekményt követő időre ígéri a gyermeknek. Amikor a cselekmény végeztével a szolgáltatás átadására kerülne a sor, a kuncsaft – ígéretével ellentétben – hirtelen kereket old. Ebben az esetben a szexuális cselekményért nem nyújtottak (nem kíséreltek meg) ellenszolgáltatást a gyermeknek, annak átadását csupán megígérték. A Btk. értelmezése szerint az ellenszolgáltatás puszta ígérete nem elég a tényállásszerűséghez. Ez azért elkeserítő megállapítás, mert a gyermekprostituált helyzetével így kétszeresen is visszaélnek, ráadásul még a társadalom kollektív igazságérzete sem áll helyre, hiszen az elkövető nem lehet alanya a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekménynek. Adott esetben a cselekmény a csalás tekintetében tényállásszerű lehet, ám ennek büntetési tétele (2, esetleg 3 évig terjedő szabadságvesztés) jóval elmarad a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekményétől (2–8 évig terjedő szabadságvesztés), arról nem is beszélve, hogy a csalás pönalizálása önmagában nem tud differenciált büntetést kínálni a gyermek különösen védendő helyzetére nézve.

Az ellenszolgáltatás ígérése pönalizálásának elmulasztása egyébként nem csupán morálisan, hanem hazánk nemzetközi jogi kötelezettségeit tekintve is aggályos, hiszen az ellentmond a 2011/93/EU irányelv 2. cikke d) pontjának,²¹ valamint a Lanzarote-i egyezmény 19. cikke 2. pontjának.

Összefoglalva az eddig elmondottakat, úgy tűnik, hogy nem csupán a (2) és (4) bekezdésben meghatározott tényállás egyes részeivel kapcsolatban merülnek fel komoly ellentmondások, hanem, ha megvizsgáljuk a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények fejezetén belül szabályozott prostitúciós tényállásokat (kerítés, prostitúció elősegítése, kitartottság, gyermekprostitúció kihasználása), akkor azt láthatjuk, hogy egy kivételtől eltekintve valamennyi bűncselekmény valamennyi tényállásának valamennyi fordulata létrejöttéhez szükség van prostitúciós cselekményre, vagyis a prostituált státus megállapítására, ekkor szankcionálhatók ugyanis az ahhoz kapcsolódó élősdi cselekmények.

Az egyetlen kivételt a gyermekprostitúciós tényállás (2) bekezdése jelenti, ehhez ugyanis csak az ellenszolgáltatás nyújtásával létrejövő „felnőtt-gyermek szexuális cselekményre” van szükség. Ráadásul úgy tűnik, hogy a tényállás ezen fordulata inkább erkölcsrendészeti jellegű a többi fordulathoz képest, mert szélsőséges esetben a bűncselekményt egyetlen szexuális cselekményhez kapcsolódóan egy tizennyolc éves és egynapos elkövető elkövetheti egy tizenhét éves és háromszázhatvannégy napos sértett sérelmére. A bűncselekmény (2) bekezdésben meghatározott alapesete mögött meghúzódó elgondolás a svéd modellhez²² hasonló, annak lényege a gyermekprostituált szolgáltatásait igénybe vevő „ügyfélkör” szankcionálása. Elmondható tehát, hogy a prostitúciós bűncselekmények, valamint a gyermekprostitúció kihasználása alapesetei közül is kilóg a Btk. 203. §-ának (2) bekezdése.

De lege ferenda

A következőkben megvizsgálom, hogy a bűncselekmény szabályozási körében felmerülő ellentmondásokat, hiányosságokat milyen jogtechnikai eszközökkel lehetne megoldani. Természetesen a jogszabályi környezet alább ismertetett módosításai önmagukban nem oldják meg a gyermekprostitúció problémáját.

Prostitúcióról való leválasztás/gyermekprostitúció fogalmának meghatározása

A tanulmány derekán kifejtettek szerint láthatjuk, hogy az „első kuncsaft cselekménye” ellentmondásos megítélésének alapját a prostitúció fogalmának értelmező rendelkezésekben található definíciója, valamint a bűncselekmény elnevezésének összevetése adja. Ennek feloldása érdekében a következőt javaslom: a prostitúció definíciójának érintetlenül hagyása mellett a Btk. 459. §-ába beillesztünk egy 25a. pontot, amely a gyermekprostitúció definícióját tartalmazza. A gyermekprostitúció fogalma a „felnőtt prostitúció” körénél szélesebb értelemben tenné lehetővé a bűncselekmény megállapíthatóságát, így a gyermekprostitúció már az első szexuális cselekmény végzése esetén is megállapíthatóvá válna. Ezen javasolt értelmező rendelkezés szerint a gyermekprostitúció: „Tizennyolcadik életévét betöltött személy által ellenszolgáltatás nyújtásával vagy annak ígéretével igénybe vett, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy által végzett szexuális cselekmény” lenne. A gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény törvényi tényállásában ez esetben az, aki „tizennyolcadik életévét be nem töltött személy prostitúciójából” (haszonszerzésre törekszik) kitételt át lehetne változtatni aki „gyermekprostitúcióból” kitételre (ennek analógiájára ugyanígy a többi alapesetnél), ezáltal a bűncselekmény alapeseteinek megfogalmazása jelentősen egyszerűsödne, ráadásul a prostitúció és a gyermekprostitúció között húzódó határvonal is felismerhető lenne, így Magyarország megfelelne a nemzetközi jogi környezet kívánalmainak, továbbá a Btk.-ban is érzékelhetővé válna a prostitúció és a gyermekprostitúció közötti lényeges különbség [jelesül: az első cselekmény alapján történő megállapíthatóság, amely a (2) és (4) bekezdés alapján a gyakorlatban jelenleg is így van, csak szabályozásbeli inkonzisztenciát okoz]. Amennyiben a szabályozási környezet ily módon változna meg, a nem rendszeres haszonszerzésre törekvő gyermeknek szexuális cselekmény végzéséért ellenszolgáltatást nyújtó személy már nem csak „papíron” követné el a gyermekprostitúció kihasználását, hanem azt a „valóságban is kihasználná”, mert a cselekmény megfelelne a Btk. értelmező rendelkezéseiben foglalt definíció kívánalmainak.

A (2) és (4) bekezdésben meghatározott alapesetek új tényállás alá helyezése

Amennyiben a jogalkotó nem kívánja a gyermekprostitúció fogalmát definiálni, abban az esetben sem tekinthet el attól a ténytől, hogy a (2) és (4) bekezdések egyszerűen nem illenek bele a jelenlegi szabályozási környezetbe. Ebben az esetben viszont, figyelemmel arra, hogy a jogi tárgy nem kizárólag a gyermekprostitúció megakadályozásában, hanem magának a gyermek kizsákmányolása megakadályozásában rejlő társadalmi érdek, továbbá a gyermekek egészséges nemi és erkölcsi fejlődésének biztosítása is, egyszerűen ki kellene emelni a (2) és (4) bekezdéseket a 203. §-ból, és annak új tényállást lenne érdemes meghatározni. A tényállásnak arra kellene alkalmasnak lennie, hogy pönalizálja azokat a cselekményeket, amelyek a gyermekprostitúcióba való bekerülésre ösztönzik a gyermeket vagy annak egészséges nemi vagy erkölcsi fejlődését visszavetik. Ha ezt a megoldást választaná a jogalkotó, kikerülhetné a gyermekprostitúció definiálásának kötelezettségét, így – a tényállás más elnevezése miatt (például új, ún. megrontás tényállás létrehozásával, vagy akár a szexuális visszaélés tényállása alá rendeléssel) – elkerülhető lenne a „csak papíron történő elkövetés” lehetősége, valamint a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény fordulataiban említett esetek is megfelelnének a generális prostitúció fogalmi elvárásainak.

Tettesi kvalifikáció, a szexuális cselekményt végző magatartásának és ellenszolgáltatást ígérőnek pönalizálása

Ahogy már említettem, a szabályozás céljának ellenébe megy az, hogy jelenleg a bűncselekményt – grammatikai értelmezést alkalmazva – tizennyolcadik életévét be nem töltött személy is elkövetheti. Teleologikus restrikciót alkalmazva ugyan a bírák nem állapítják meg tizennyolcadik életévét be nem töltött személy büntetőjogi felelősségét a bűncselekménnyel kapcsolatban, ám elméletileg ezt megtehetnék. A tényállás megfogalmazásába ezért mindenképpen szükséges beemelni egy tettesi kvalifikációt, hogy ne az általános alany (aki), hanem – ezt a személyi kört szűkítve – „az a tizennyolcadik életévét betöltött” személy követhesse el a bűncselekményt.

A hatályos szabályozás szerint, amennyiben az ellenszolgáltatást nyújtó és a szexuális cselekményt végző személye elkülönül, és a szexuális cselekményt végző esetében felbujtás nem állapítható meg, szexuális bűncselekmény – ővele kapcsolatban – nem valósul meg. Érdemes külső szemlélőként megvizsgálni ezen esetkört. Nem elég ugyanis, hogy a gyermek szexualitása szolgáltatássá válik és azt egy személy pénzért igénybe veszi, ebben az erkölcstelen és a gyermek fejlődésére káros hatással levő cselekményben még egy további ember is részt vesz, aki ráadásul büntetlenséget élvez. A gyermek egészséges nemi és erkölcsi fejlődése szempontjából azonban teljesen indifferens, hogy valójában ki az, aki vele ellenszolgáltatásért szexuális cselekményt végez, a hangsúly az ellenszolgáltatás ellenében történő szexuális tevékenységen van. A nem ellenszolgáltatást nyújtó személy általi szexuális cselekmény, így áttételesen a jogtárgysértés jelenleg büntetlen. A joghézag korrigálható lehetne azáltal, ha az „Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való szexuális cselekményért ellenszolgáltatást nyújt” rész után a jogalkotó beleírná a törvénybe a „vagy a neki nyújtott ellenszolgáltatásért vele szexuális cselekményt végez”. A törvényi tényállás e megfogalmazása alapján már a szexuális cselekményt végző személy is büntethető lenne, amennyiben annak személye elkülönül az ellenszolgáltatás nyújtójától.

Az elkövetői kört tovább tágítva, mivel jelenleg az ellenszolgáltatás puszta ígérete nem elég a bűncselekmény elkövetésének megállapításához (maximum kísérlet lehet, de ez kevésbé életszerű, mint a büntetlenség), a tényállást tovább kellene finomítani, aszerint, hogy „Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való szexuális cselekményért ellenszolgáltatást nyújt vagy ígér…”, hasonlóképpen „vagy a neki nyújtott vagy ígért ellenszolgáltatásért vele szexuális cselekményt végez”. Ez a megoldás – összhangban az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelvével – a bűncselekmény befejezett lenne már az ellenszolgáltatás puszta ígérete esetén is.

Összefoglalás

Tanulmányom célja, hogy bemutassam a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekménnyel kapcsolatos büntetőjogi anomáliákat, illetve ezek feloldása érdekében javaslatokat fogalmazzak meg. Elsőként a gyermekprostitúció-prostitúció distinkció fontosságára hívtam fel a figyelmet, ezért a Btk. értelmező rendelkezéseibe egy új gyermekprostitúció-meghatározás bevezetését javasoltam. Ez a változtatást megteremtené az első kuncsaft cselekményének „valóságban is létező”, gyermekprostitúció kihasználása bűncselekménynek történő minősítését.

Ha a jogalkotó ezt a lépést nem tenné meg, úgy a prostitúciós bűncselekmények és a gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény alapeseteinek tényállásaitól élesen elkülönülő 203. § (2) és (4) bekezdésben meghatározott bűncselekményi fordulat új tényállásba való átvezetését irányoztam elő. Ebben az esetben a jogalkotó arra az erkölcsrendészeti szellemiségre erősítene rá, amely szerint, a prostitúciótól függetlenül, a gyermekeket meg kell óvnunk attól, hogy szexualitásuk áruba bocsátható legyen.

Utolsó javaslataim a jelenleg hatályos szöveg módosítását érintették. A normaszöveg általam megalkotott eltérő megfogalmazása lehetőséget biztosítana arra, hogy csak tizennyolcadik életévüket betöltött személyek válhassanak elkövetővé, valamint az ellenszolgáltatás ígérete és a szexuális cselekmény végzése is (ha az azt végző személye elkülönül az ellenszolgáltatás nyújtójától) büntetőjogi felelősséget megalapozó okká váljon.

Grezsa Balázs Ferenc, doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Doktori Iskola

Aktuális állatjogi kérdések a román jogban

Szerző(k): Szekeres Ágota

Bevezetés

Az állatvédelem és ennek jogi szabályozása elengedhetetlen manapság a megnövekedett tenyésztési igény, a csökkenő élettér és a városban való állattartás nehézségei miatt. Romániában erre vonatkozó szabályozás létezik, bár egyes területeken hiányosnak bizonyul. Mégis előrelépésként értelmezhető az állatjogokat szabályozó jogi rendelet 2022-es módosítása. Az aktualizált szabályozás, amely a jelen értekezés egyik alappillére, új és több esetben szigorúbb, mint az elődjének tekinthető jogszabály. A szigorúbb szabályozás viszont szigorúbban biztosított szankciórendszert és annak végrehajtását is hozza magával. Az állatvédelem jogi szempontból több értelmezéssel bír. Ezt lehet a) a természet és fajvédelem; b) az élelmiszerek minősége és biztonsága szempontjából az állategészségügy; c) az állattenyésztés jogi szabályozása; d) a vad- és halgazdálkodási állományvédelem; és e) az egyedkímélő állatvédelem szempontjából is értelmezni.¹ Állatvédelmi jognak a szűkebb értelmezésben vett, az állat egyedei jóllétének biztosítását és kínzástól való védelmét tekintjük.² Ez a szűkebb terület olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, mint a kedvtelésből tartott állatok, a mezőgazdasági haszonállatok, a szőrméjükért tenyészett állatok, a kísérleti, oktatási vagy egyéb tudományos céllal tartott állatok, a veszélyes állatfajok egyedei, az állatkertekben, vadasparkokban tartott állatok, a cirkuszi állatok, valamint a kóbor állatok kérdése.³ Jelen tanulmányban igyekszünk mindegyik aspektusra utalni, viszont terjedelmi okokból kivételt kell tennünk a kóbor állatok problémakörére nézve, mivel a téma megkívánná, hogy külön tanulmányban kerüljön kibontásra.

A régi és új szabályozás különbségei mellett igyekszünk olyan fontos kérdésekre is válaszolni, mint például a házikedvenc jogszerű tartása, a tenyésztett állat megfelelő szállítása, de akár a veszélyes állat kezelése, elszállítása, esetleges kilövése is.

Három példa jól illusztrálja a romániai helyzetet állatvédelmi szempontból.

– A házikedvenc jogszerű tartása az urbanizációval egyre égetőbb kérdéssé válik, a tömbházakban tartott állatoknak köszönhetően. A lakások méretét illetően, Romániában van az egyik legkisebb egy főre jutó négyzetméter.⁴ Ezeken a kis területeken még problémásabb az állatok jogszerű tartása, ami a minimum mozgásteret illeti, viszont erre az aktuális szabályozás nem fektet hangsúlyt.

– A második példa szintén a román jognak egy érdekes megközelítése. Az állatok tenyésztése és helyes szállítása nem csak a romániai színtéren fontos, de az exportot is meghatározza. Románia területén számos állatfarm lelhető fel, disznó-⁵ , csirke-, de akár csincsillafarmok is.

– A harmadik példa a veszélyes állatok tartása, kezelése, elszállítása és esetleges kilövése. Ennél a kérdéskörnél meg kell különbözetni két jogi aspektust. Az elsőt, amely a veszélyes kutyákról szól, és a következőt, a vadállatok kategóriáját, amelyből tanulmányunkban csak a barnamedvékkel kapcsolatos kérdéseket érintjük röviden. A barnamedvék kérdése Romániában, de legfőképpen Székelyföldön, vitatott kérdés volt és marad. Egyfelől az állatvédők teljes körű védelmet szeretnének az állatoknak biztosítani, másrészről az ott élő emberek a barnamedvék kilövését vagy elszállítását szeretnék. Tehát az állat és az ember jólléte kerül szöges ellentétbe egymással. A jog erre a problémára is keres megoldást.

Kiindulópont

Az új módosítások érvénybelépése előtt már született ítélet egy az állatok ellen elkövetett kegyetlenségeket vizsgáló ügyben. A tavalyi év elején Romániában az eddig egyik legsúlyosabb ítéletet hozták meg egy állat megölésével kapcsolatban. A Galaci Ítélőtábla 2022. január 17-én hozta meg 98/2022. számú büntetőhatározatát, amely szerint a vádlottat egy év börtönbüntetésre ítélték állat – egy amerikai staffordshire kutya – szándékos megölésének bűntette miatt. Az ítéletet az állatok védelméről szóló 205/2004. számú törvény 25. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a Btk. 41. § (1) bekezdésének alkalmazásával, a Btk. 43. § (5) bekezdése alapján hirdették ki.⁶ Ha az ítéletet a hatályban lévő törvény alapján hirdették volna ki, akár hét év börtönnel is számolhatott volna az elkövető.

Román állatvédelmi jogszabályok

A román jogrend alapján az állat vagy jószág ingóságként, tárgyként jelenik meg. A Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerint az állat ingó⁷ , tárgyi eszköznek minősül⁸ , amint az az 539. cikkből kitűnik: „Az ingó vagyonra vonatkozóan: (1) Ingónak minősül az az áru, amelyet a törvény nem tekint ingatlannak.”

Az állatvédelem egyes szempontjainak szabályozása azonban a 205. számú állatvédelmi törvényen alapul.⁹ A törvénynek 4. cikkében már az elején megemlíti, hogy az állatok tulajdonosai kötelesek az állatokat nem kínozni, biztosítani számukra az állat tartásához szükséges feltételeket, és nem elhagyni őket. Emellett az állatok tulajdonosai kötelesek az állat szükségletei szerint megfelelő menedéket, élelmet és vizet, ellátást, orvosi segítséget, mozgási lehetőséget biztosítani nekik.

Az állatok védelmével kapcsolatos két hangsúlyos kérdésben is létezik szabályozás: az eutanáziában és az állatok kísérleti célú felhasználásában. Az első kérdést illetően e törvény 9. § (1) bekezdése megtiltja az állatok eljárás nélküli elaltatását. A szabály alól kivételt képeznek a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő állatok, amelyeket azonnal el kell altatni az állatok szenvedésének megszüntetése érdekében. Az állatok kísérleti célú felhasználása tekintetében ezeket az eljárásokat anélkül kell végrehajtaniuk, hogy szükségtelen szenvedést okoznának az állatoknak.

A 138/2022. törvény hatása az állatvédelemre

2022. május 16-án megjelent a 138/2022. törvény az állatok védelméről szóló 205/2004. törvény módosításáról és kiegészítéséről, amely a normatív aktus alapformájában előírt büntetések és pénzbírságok speciális határainak emeléséről rendelkezik.

A 205/2004. sz. törvény rendelkezései a gazdával rendelkező vagy gazdátlan állatok életkörülményeinek és jóllétének biztosítását célozzák, amely számos jogot és kötelezettséget állapít meg az állattulajdonosok számára. A gazdák felelősek az állatok tartása és felügyelete tekintetében, a velük szemben alkalmazott bánásmód kizárja a kegyetlen bánásmódot és az erőszakos cselekményeket.

Az állatok ellen elkövetett bűncselekmények számbeli növekedése és a különféle állatvédelmi szervezetek munkája miatt a törvény szigorodott az állatkínzással szemben, de új bűncselekményeket is megállapít, mint például a zoofília. Az új rendelkezések alapján a szabálysértési bírságok összege és a szabadságvesztés felső határa egyes esetekben megduplázódott.

A továbbiakban szakaszosan áttekintjük, hogy mit is módosított a 138/2022. törvény.

A törvény 6. cikk második bekezdése kiegészült az n) ponttal, azaz az állatok ellen elkövetett kegyetlenségek köre a zoofíliával bővült. A jogalkotó tehát egy új fogalmat vezet be, amely az állatkínzás alá sorolja be a zoofíliát is. Az új jogi terminus szerint tehát veszélyes helyzetben lévő állat alatt értendő többek között a sérült, a megkínzott vagy a zoofíliának kitett állat egyaránt.

A 24.1 cikk is kibővült, ami a rendőrök kötelezettségét írja le: nem csak arra vannak kötelezve, hogy szolgálatteljesítés közben talált veszélyben lévő állatot menhelyen helyezzék el 45 napra, de választhatnak egy másik opciót is, azaz az állat elhelyezését egy olyan állatvédő alapítványnál vagy egyesületnél, amely rendelkezik állatorvosi ellátással.

A 25. cikk 1 pontjában leírt bűncselekmények büntetési tétele emelkedik: a 3 hónaptól 1 évig terjedő időszak 6 hónaptól 3 évig terjedő időszakra nő, viszont minden esetben megmarad a pénzbírság is, mint alkalmazható büntetés. A második pontban 1 évtől 5 évig szól a szabadságvesztés, a 3-ik pontban már 2 évtől 7 évig.

Mivel a 25. cikk nem csak a büntetések mértékét változtatta, de a bűncselekmények számát és mivoltát is, ezért külön elemezzük ezeket.

A 25. cikk első pontja a következőket tartalmazza: Az állat külsejének megváltoztatását célzó vagy egyéb nem gyógyászati célú sebészeti beavatkozás – mint például a kodotómia, fülvágás, hangszálak metszése, karmok eltávolítása, csőr- és fogvágás – 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetendő.

Ugyanígy bünteti a törvény azt, ha a kölyköket az anyjuktól nyolchetes koruk előtt elválasztják kereskedelmi forgalomba hozatal céljából, itt kivételt képez az, ha a fajnak megfelelően hamarabb kell elkezdeni a leszoktatást.

Szintén 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő az élő állatnak az állatok kiképzésére vagy agressziójának csökkentésére történő felhasználása, ha ez szenvedést okoz az állat számára.

A 25. cikk 2. pontjában a büntetés súlyosságával nő a büntetés mértéke is. A gerinces alfajhoz tartozó vadállatok – a szelídítés mértékétől függetlenül, amelyek fogságban születtek, vagy a befogott állatok – felhasználása cirkuszi előadásokon, vándorcirkuszokban, karavánokban és vándorzenekarokban, valamint bármilyen más hasonló előadásokon 1 évtől 5 évnyi szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetendő. Ezzel a büntetéssel sújtandó az a személy is, aki nyugtatófegyvereket használ állatokon; itt kivételt képez az a helyzet, amikor mozgásképtelenné kell tenni az állatot. A háziállat vagy fogságban tartott vad kilövése, az állatok szándékos sérülése ismét e büntetés alá esik.

A harmadik pont 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztést ír elő az állatok szándékos, jogtalan leölése, az állatok megcsonkítása, az állatok közötti vagy állatokkal való viadal szervezése, valamint a zoofília esetében.

A büntetések mértékének megnövelése fontos, mert megteremti az állampolgárok felelősségre vonásának feltételeit a cselekmény magasabb társadalmi veszélyességi kategóriába sorolásával.

Az állatjogok védelmének erősítését kívánja elérni a törvényben meghatározott bűncselekmények valamelyike miatti elmarasztalás is; itt a bíróság kiegészítő büntetésként állattartástól való eltiltásról is határozhat, amely egy évtől öt évig terjedhet. Viszont nem minősül bűncselekménynek az állat megsebesítése vagy megölése az állat támadására adott reakcióként, és az állatok sterilizálása.¹⁰

Szabálysértések

A normatív aktus régi formájában a szabálysértési bírság különhatárai 1000 és 3000 lej (78 026–234 079 Ft) között voltak, az új törvény itt is hozott újítást, mivel már 3000 és 12 ezer lej (234 079–936 319 Ft) közötti szabálysértési bírságot alkalmazhat a rendőrség az alábbi tényállások megállapítása esetén:

az állattartók azon kötelezettségének be nem tartása, hogy megfelelő szállást, elegendő élelmet és vizet, kellő mozgást, gondozást, odafigyelést, orvosi segítségnyújtási lehetőséget biztosítsanak;
állatok kiállításra, bemutatóra, reklámozásra, filmkészítésre és hasonló célokra történő felhasználása, ha ezek a tevékenységek testi és lelki szenvedést, betegséget vagy sérülést okoznak számukra;
olyan állat elhagyása és/vagy elűzése, amelynek léte emberi gondoskodástól függ;
az állatok fizikai teljesítőképességének serkentésére szolgáló anyagok beadása sportversenyek során dopping formájában;
lelki vagy testi traumát okozó, valamint az állat egészségét, közérzetét károsító idomítási módszerek alkalmazása.

Állatvédelmi Hatóság

ANSVSA (Nemzeti Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság)¹¹ az a nemzeti hatóság, amely többek között az állatok egészségének és jóllétének védelméért felelős. A központi államigazgatás szakosodott, jogi személyiséggel rendelkező szerve, amely a Kormánynak van alárendelve.

A 205/2004-es törvény 29. cikke szerint a szabálysértések felderítése és a 26. cikkből származó szankciók alkalmazása (például az állat szükséges ellátására vonatkozó kötelezettség be nem tartása, a lelki, illetve az állat kiképzésével okozott fizikai sérülés stb.) az ANSVSA felhatalmazott személyei és a MAI (Belügyminisztérium) végzi. Az állatok védelmére külön Állatvédelmi Igazgatóság is létrejött a Román Rendőrség Főfelügyelőségén belül, amely olyan szakosított szervezet, amely általános területi hatáskörrel rendelkezik az olyan bűncselekmények megelőzésére és leküzdésére irányuló tevékenységek koordinálása terén, amelyeknek tárgya veszélyes helyzetben levő állatok.

A kedvtelésből tartott állatok a Román jogban¹²

A 2004. március 24-i 60. törvénnyel Románia ratifikálta a 2003. június 23-án Strasbourgban aláírt, háziállatok védelméről szóló európai egyezményt.¹³ A 3. cikk tartalma szerint az állatjóléti alapelvek a következők: ,,(1) Senki nem okozhat szükségtelenül fájdalmat, testi vagy lelki szenvedést kedvencének. (2) Senki sem hagyhatja el házi kedvencét.”¹⁴

A romániai háztartások csaknem felében (42%) található macska házikedvencként tartva. Hasonló az arány a kutyatartók esetében is, az Európai Takarmányipar (FEDIAF) jelentése alapján.¹⁵ Vannak olyan háztartások, ahol mindkét állat megtalálható. Európában ez a legnagyobb arány. Románia után százalékban Lengyelország áll közel, és ezt követi Csehország (41%). Sok vidéki háztartásban van kutya, macska az udvaron, ezzel is magyarázható a magas százalékos arány. A felmérésbe azok az állatok is bekerültek, amelyekre gazdáik nem házikedvencként tekintenek, hanem inkább őrkutyának, egerésznek tartják őket. De ezeket az állatokat is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a házban tartott társaikat.

A 2008. június 30-i 523. sz. rendelet – az állatok védelméről szóló 205/2004 törvény alkalmazásának módszertani normáinak jóváhagyásáról – már említi a házikedvencek tartásának minimumkövetelményeit. E rendelet 6–11. cikkeiben foglaltak alapján a házikedvencek tartása két kategóriába sorolható. Az első a kültéren tartott állatok, a második a beltéren tartott állatok kategóriája.

Az első csoportba tartozó állatok tartására a 6. cikk bizonyos minimumkövetelményeket határoz meg. A legfontosabb aspektus az állat számára az igényük szerint kialakított egyéni menedék biztosítása, amely védelmet nyújt az időjárási viszontagságok ellen. Ezt a menedéket az állat egészségét nem károsító anyagokból kell létrehozni, és az is fontos, hogy könnyen karbantartható legyen; nem lehetnek éles szélei vagy veszélyes kialakítása az állatra nézve, a méretének pedig arányosnak kell lennie az állat termetével, hogy az állat felállhasson benne, és meg is tudjon fordulni.

Az állat jóllétét kívánja biztosítani a megkötött állatok minimum mozgási terének megszabása is. E szerint a házikedvenceket minimum 2 méteres lánccal lehet megkötni. A fémláncokból készült láncot fix ponthoz rögzítik vagy fémkábelen csúszik, és a végeit „örvény” típusú eszközökkel kell ellátni. Ha az állatot bekerített karámban tartják, az legalább hatszor nagyobb területet kell lefedjen, mint a ketrecé. A nyakörv pedig nem veszélyeztetheti az állat egészségét.¹⁶

A szabadban tartottak kivételével a kedvtelésből tartott állatok számára legalább az állatkerti állatokkal megegyező elhelyezési és jólléti feltételeket kell biztosítani. Itt a jogszabály elsődlegesen a hüllők, rágcsálók tartására utal.

Minden más esetben a 205/2004 es törvény 5. cikkét kell alkalmazni, amely kimondja, hogy az állatok tulajdonosai kötelesek számukra az etológiai szükségletektől, fajtól, fajtától, nemtől, kortól és tenyészkategóriától függően az alábbiakat biztosítani: megfelelő menhelyet, elegendő élelmet és vizet, elegendő mozgási lehetőséget, gondoskodást, figyelmet és egészségügyi ellátást.

Városi szinten számos szabály született az állattartást illetően Romániában a városi tanácsoknak köszönhetően. Itt olyan szabályozások születtek, mint hány állat élhet egy lakásban, csendháborítás állatok miatt, a szomszédok beleegyezése állattartásba.¹⁷ Ezek a szabályok viszont nem az állat jóllétét kívánják védeni, hanem az emberek igényeit. Ezért a továbbiakban nem foglalkozunk ezekkel a rendelkezésekkel.

A román állatjóléti szabályozás egyik hiányossága tehát a beltéren tartott házikedvencek körülményeinek pontos és részletes meghatározása, viszont más területeken, mint a kültéren tartott állatok tartása, kidolgozott és részletes leírást találunk.

A veszélyes állatok kérdése

A jogilag meghatározott veszélyes állatok kategóriájába a veszélyes kategóriájú kutyák kerülnek. A veszély csökkentésére a román jogban rendőrséghez bejelentési kötelezettséget találunk, amelynek az egyedek gazdáinak kell eleget tenniük. Romániában a barnamedve is veszélyes vadállatként van elkönyvelve az esetleges támadások miatt. Erre született a 2021. július 21-i 81. számú sürgősségi kormányrendelet a barnamedve egyedek által az embereket és azok tulajdonát ért városi területeken történő támadások megelőzésére és leküzdésére szolgáló azonnali beavatkozási módszerek jóváhagyásáról.

A városi területeken megjelenő medvepéldányokra vonatkozó azonnali beavatkozás több lépcsőben történik, a következő módszerekkel:

elűzés különféle eszközökkel;
elaltatás és áthelyezés;
eutanáziával vagy lelövéssel történő kivonás.¹⁸

A városi területen elhelyezkedő medve példányokon az azonnali beavatkozás fokozatosan, a beavatkozó csoport által a helyszínen megállapított kockázati szint elemzésével történik.¹⁹

Ha az elűzött példány visszatér a városi területekre, a beavatkozó csoport folytatja az elaltatással és áthelyezéssel.²⁰

Az eutanáziával vagy kilövéssel történő kivonás a következő helyzetekben történik:

ha az elűzés, illetőleg a nyugtatás és az áthelyezés módszerével végzett beavatkozások nem hoznak eredményt, és a kockázat mértéke magas a kockázatértékelési eljárás szerint;
ha a személyek vagy a hozzájuk tartozó áruk biztonsága veszélybe kerül;
ha a beavatkozó csoport tagjainak biztonsága veszélyben van;
ha az érintett medve a beavatkozás során megsérül és agresszívvé válik, és a sürgősségi rendeletben foglaltak szerint más megoldás nem alkalmazható;
ha a szóban forgó medve csapdába kerül, megsérül, agresszívvé válik, és a sürgősségi rendeletben foglaltak szerint más megoldás nem alkalmazható;
ha a medvének élettel összeegyeztethetetlen sérülései vannak.

Veszélyes kutyák tartása

A 2002. április 30-i 55.²¹ számú sürgősségi kormányrendelet a veszélyes vagy agresszív kutyák tartása szövegében foglalkozik ezzel a kategóriával.

A kormányrendelet két kategóriát különböztet meg, a veszélyes és az agresszív kutyákat. A veszélyes kategóriába azok a kutyafajok kerültek, amelyek morfológiai jellemzőik alapján harci és támadó kutyák – mint a pitbull, boerboel, bandog típusú kutyák és ezek hibridjei – ezek ֪az a) pont alá tartoznak; míg a staffordshire bull terrier, amerikai staffordshire terrier, tosa, rottweiller, argentin kutya, nápolyi masztiff, brazil masztiff, kaukázusi juhász, cane corso és ezek keresztezett fajtái²² a b) kategória alá.²³

Agresszív kutyáknak a rendelet alapján, azokat tekinthetjük amelyek provokáció nélkül megharapnak vagy megtámadnak személyeket vagy háziállatokat köz- vagy magánterületen. Ugyanebbe a kategóriába sorolhatók azok a kutyák, amelyek kutyaviadalban vesznek részt, vagy amelyeket erre a célra képeztek ki.²⁴

Ez a rendelet az állat jóllétét figyelembe véve született ugyan, de nem tesz konkrét lépéseket a védelmi kör szélesítése érdekében. A veszélyes kutyafajták tartását be kell jelenteni a rendőrségen és olyan papírokat is fel kell mutatni, mint az állat sterilizálását bizonyító okirat, az oltottsági bizonylat, a kutyák által okozott károkra vonatkozó felelősségbiztosítás megléte, a kutya azonosító száma (tetoválással vagy mikrochippel).

A rendelet kitér a kutyaviadalok megtiltására és ennek büntetésére is, valamint a kutyák által okozott károkra is.

Az állatok tenyésztésére és szállítására vonatkozó szabályok

Az állatok tenyésztésére számos különböző határozatot találunk, amelyek specifikusak az adott állatfaj tenyésztésére.²⁵ Ilyen például a 202/2006-os határozat a sertések védelmére vonatkozó minimumkövetelményeket megállapító állategészségügyi norma jóváhagyására, vagy a 129/2017-es határozat a mikroklíma-előírások ellenőrzésére vonatkozó módszertani normák jóváhagyására a sertések minimális jólléti állapotának biztosítása érdekében a kereskedelmi gazdaságokban. Hasonló határozatok születtek a szarvasmarhák és a tojótyúkok védelmére vonatkozó minimumszabályokat megállapító állategészségügyi norma jóváhagyásáról is. Ezek a szabályozások az állat egészséges tartását és jóllétét szabályozzák, többnyire a célból, hogy a húsok és állateredetű termékek emberi fogyasztásra alkalmasak legyenek.²⁶

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021-ben Románia – amely az Európai Unió 5 legnagyobb juh- és kecsketenyésztője közé tartozik – állatállományának több mint 20 százalékát exportálta.²⁷ Az elsődleges export célpont Jordánia, e mellett Szaúd-Arábiába is nagy mennyiségben szállít. Ez a kivitel tengeren való szállítást von maga után.

Az állatok szállítás közbeni jólléte ebben az esetben két célt szolgál. Az első az állatok kínzásmentes szállítása, másodsorban az emberi fogyasztásra alkalmas egészséges hús eljuttatása egy másik országba.

Románia az 1/2005²⁸ rendeletben meghatározott követelményeket alkalmazza az állatok utazás előtti, alatti és utáni ellenőrzésére. Az indulás helyén a hatósági állatorvos ellenőrzi a feltételeket és kitölti az egyedi ellenőrző listát, amely igazolja az egészségügyi állapotot is. Az ellenőrző listákat központi szinten hozzák létre, és az egységes ellenőrzési módot hivatottak biztosítani minden ellenőr számára. Ezeket minden megyébe eljuttatják, és az NSVFSA honlapján is megtalálhatók.

Az állatok szállítására szolgáló létesítményekre, konténerekre és járművekre vonatkozó rendelkezéseket szintén az 1/2005. számú rendelet tartalmazza.

Egyes speciális körülmények között (extrém hőség/hideg időjárás, mások) célzott ellenőrzéseket hajtanak végre, főként a határkilépési pontok mellett, hogy betartják-e a elrendelt korlátozásokat.

Hosszú távú, tengeri utak esetén az állatok exportját a Midia Constanţa kilépési ponton keresztül végzik. Az esetleges exportproblémákat a nemzeti kapcsolattartó pontok hálózatán keresztül jelentik a küldő országnak. Románia főként Izrael államtól kapott ilyen jellegű bejelentést, amely az állatok kevés mozgási területét és az elégtelen alommal kapcsolatos problémákat jelezte.²⁹

Egyéb szabályozások

A román jog egyik különlegessége, hogy számos jogi rendeletben, szabályozásban találunk különféle információkat egy témán belül. Ilyen például az állatok szállítása amelyet egy törvény és további három rendelet határoz meg.

A kísérleti vagy tudományos célokra használt állatok védelme, amely jelen cikkben nem kerül további elemzés tárgyává, a román jogban egy törvénybe van belefoglalva³⁰ . Itt az állatok jóllétét és a veszélyeztetett fajok fennmaradását helyezi előtérbe a jogszöveg, ezért bizonyos tiltásokat állít fel különféle veszélyeztetett fajok felhasználásánál és a vadon élő állatokon való kísérletezésnél. Célja, hogy az állatokkal való kísérletezés csak megalapozott esetekben történjen és túlnyomórészt olyan állatokon, amik erre a célra voltak nevelve.³¹ A jogszabály csak különleges esetekben enged ettől eltérést.³²

A jogszabályi sokaságból kiemelve egy érdekességet és újdonságot említünk, a tavalyi évben elfogadott törvényalkotási projektet, amely a csincsilla kereskedelmi tenyésztését és eutanáziáját kívánja betiltani.³³ A Humane Society International 2021 októberében készült jelentése³⁴ adta az alapot a kezdeményezésre, mivel ezeken a farmokon feltételezték az állatkínzást. A jelentésben az állatok szaporodási szokásainak figyelmen kívül hagyását és a külön ketrecekben való tartásuk mellett a leölési folyamatok nem megfelelő módozatát hozták bizonyítékul.

Utolsó példaként szeretnénk megemlíteni az állatok rituális leölésére (kosher) megfogalmazott jogalkotási projekt kezdeményezését, amely a kóser hús előállítását hivatott jogszabály alá vonni.³⁵ A román jogalkotási projektkezdeményezés nagyjából egy évvel azután született, hogy az Európai Unió Bírósága egy belga ügyben³⁶ megtiltotta mind a muzulmán, mind a zsidó hagyományos állatvágási módszereket. Ezekkel szöges ellentétben áll ez a jogalkotási kezdeményezés, amely veszélybe sodorhatja az állatok kínzásmentes leölésével kapcsolatos szabályokat.

Zárógondolatok

A cikk célja egy rövid, számos jogi aktusra utaló, érdekességekkel teletűzdelt, általános állatvédelmi kép megteremtése volt, érintve a legnagyobb állatvédelmi problémákat, de figyelve a jó és innovatív megoldásokra is.

Ilyen eredményként tudható be a 2022-es törvénymódosítás is, amelynek hátterében különböző állatvédelmi szervezetek álltak, vagy másik példaként említhetjük a csincsillafarmok lehetséges bezárását is.

Az egyik felismerhető probléma az állatok védelmében és jóllétük biztosításában a mostani jogállás szerint a tárgyként való besorolásuk, amely meggátolja a jogalkotót, hogy szélesebb körű védelmet biztosítson számukra.

Mint ahogy a román realitás mutatja, a számos jogi aktus, amelyek az állatokkal foglalkoznak, csak részben tartalmaz az állatok jóllétére alkalmazandó szabályokat, ezek elsődlegesen az emberek jólétét és egészségét kívánják szavatolni.

Ilyen példa lehet a medvetámadások elleni félelem szülte 81/2021-es sürgősségi kormányrendeletet is, amely – igaz, extrém esetekben – megengedi akár az állat kilövését is. A román jogszabályhely ezzel kapcsolatosan folyamatos változásban van. A parlament már tett kísérletet az aktus alkalmazhatóságának kiszélesítésére lakott területen kívüli medvejárásokra is, amely további problémákat és akár visszaéléseket is vonhatna maga után. A vad városi területen való kilövése mint megoldás, veszélyes lehet a helyi lakosságra.

A román jogalkotás tehát elágazó és néhol abúzus eszközévé is válhat. Viszont meg kell említeni a pozitívumot is, mivel számos problémára és aspektusra részletbe menően kitér, és reméljük, idővel további állatjólléti szabályokkal bővül.

Szekeres Ágota, PhD hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Dok-tori Iskola; junior gyakornok, Közép-európai Akadémia

Állatvédelmi szabályozás Csehországban, különös tekintettel a büntetőjogi szempontokra

Szerző(k): Nagy Zsófia

Bevezető gondolatok

Az állatvédelem Csehországban hosszú múltra tekint vissza, hiszen egészen a 19. század végétől kezdődően számos jogszabályban rendelkeztek az állatok jogi védelméről, előtérbe helyezve azok kínzásának tilalmát. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből fennmaradt 31/1855-ös állatkínzás elleni törvény és annak a cseh területekre vonatkozó rendeletei Csehszlovákia megalakulása után az új köztársaság jogrendjének részét képezték. Ezek az elsődleges kegyetlen bánásmód elleni rendelkezések csak kis lépésekben tudtak fejlődni, hiszen a második világháborút követő majd’ 40 évig tartó kommunista rendszer nem volt képes kellő stabilitást nyújtani egy átfogó, korszerű állatvédelmi szabályozás kidolgozására. Az 1989-es fordulat után a törvénykezés új lélegzetre kapott állatvédelem tekintetében, de a 2004-es Csehország Európai Unióhoz való csatlakozása és a 2008-ban elfogadott, az Európai Parlament és Tanács a környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2008/99/EK irányelve lendítették fel igazán a jogalkotói erőfeszítéseket. Mára elmondható, hogy a cseh állatvédelmi szabályozás magas színvonalat képvisel, hiszen nemcsak a probléma büntetőjogi vetülete helytálló, hanem a polgárjogi és adminisztratív jogi rendelkezések is oly szerteágazók, hogy több fronton kiváló jogvédelmet biztosítanak, annak ellenére, hogy a jogi és adminisztratív előírások gyakorlati hatékonyságban vannak kisebb nagyobb hiányosságok.¹

A cseh állatvédelmi szabályozás nagyot lépett előre az új Polgári Törvénykönyv² (Ptk.) 2014-es hatálybalépésével, hiszen az nem kezelte többé tárgyként az állatokat. A Ptk. 494. §-a szerint „Az élő állatnak mint érzékszervekkel rendelkező élőlénynek különleges jelentése és értéke van. Az élő állat nem dolog, és a dolgokra vonatkozó rendelkezések az élő állatra csak annyiban vonatkoznak értelemszerűen, amennyiben ez nem mond ellent annak természetének.”

Ezen passzus nagymértékben hozzájárult, hogy reflektálja a társadalom azon szemléletét, amely szerint az állatok érző lények, és megilleti őket az átfogó jogvédelem, hiszen az ember erkölcsi felelősséggel tartozik irántuk. Ezen megfogalmazás ígéretes továbbá a magánjogi értelmezés szempontjából, valamint a jogalkotás jövőjére nézve is.

Emellett nem elhanyagolható az állatok közjogi meghatározása sem a 246/1992-es, az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről szóló törvény³ szerint, hiszen ez az egyetlen jogi definíciója az állatnak a cseh jogban, így jogértelmezési forrásként szolgál más közjogi előírásokhoz is.⁴ E definíciót a törvény 3. § a) pontja alatt találjuk: „Állat alatt minden élő gerinces állatot értünk, kivéve az embert, ami nem magzat, illetve embrió.” A törvény további szakaszaiban széles körben vonultatja fel, kategorizálja a védelem alá tartozó állatok egyes csoportjait.

A tanulmányban látni fogjuk, hogy az állatvédelem büntetőjogi szabályozása ugyancsak széles, a cseh jogalkotó különös tekintettel volt az egyes problémás területek célzott rendezésére, megoldására, mint például az elégtelen körülmények közötti kisállattenyésztés.

Az állatvédelem jogforrásai Csehországban

Általánosságban elmondható, hogy a cseh állatvédelmi szabályrendszer három főbb részre osztható fel: az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelme; az állatok különböző speciális csoportjaira vonatkozó védelem (pl. haszonállatok); és a gerinces állatok védelme rajtuk végzett emberi tevékenység közben (állatok nyilvános bemutatása, szállítása).⁵ Ebből adódóan világos, hogy a cseh állatvédelem több szempontból biztosít védelmet, amelynek mozgatórugója az etikában is keresendő, különösképpen, ha a büntetőjogi és kegyetlen bánásmód elleni rendelkezéseket vesszük alapul.

A gazdasági, környezetvédelmi és etikai megfontolásból eredendő állatvédelem elsősorban közjogi keretek között valósul meg, az adott évi aktuális Állatvédelmi Program alapján, amelyet a Mezőgazdasági Minisztérium évente tesz közzé.

A rétegelt, sokféle irányú állatvédelmet természetesen a szerteágazó cseh jogi szabályozás is tükrözi. A fentiekben már utaltunk azon fontos paragrafusokra, amelyek az állatokat speciális jogalanyként kezelik, ami nemcsak a polgárjogi keretekre terjed ki. A főbb nemzetközi és európai uniós jogszabályok mellett a központi állatvédelmet tágabban felölelő rendelkezés a már említett 246/1992-es törvény. Ez rögzíti az ún. közvetlen védelmi rendelkezéseket, amelyek kifejezetten a kínzó, kegyetlen tevékenységeket határozzák meg, tiltják és szankcionalizálják. A törvény kizárólag a gerinces állatokra vonatkozik és főleg a kegyetlen bánásmód tilalmára, indokolatlan leölésüknek tilalmára, a haszonállatok tenyésztésének, szállításának és levágásának humánus elvárt módjára, az állatokkal történő nyilvános fellépések elvárt kereteire, a kóbor és elhagyott állatokkal szembeni bánásmódra, a vad és fogyatékos állatok védelmére, továbbá az állatkísérletek végzésének körülményeire terjed ki.

Az ún. közvetett védelmet biztosító szabályozások az állatok egészségének, jóllétének feltételeit igyekeznek szabályozni, de speciálisan a kínzással szemben nem nyújtanak védelmet. Az e fajta védelmet az Állategészségügyi törvény⁶ biztosítja, amely általánosságban tartalmazza a haszonállatok tenyésztésére, tartására, ellátására, egészségének megőrzésére vonatkozó előírásokat, valamint az állati termékek feldolgozásának feltételeit. A közvetett védelmet még speciális rendelkezések hosszú sora dolgozza fel, ezek kiterjednek az állatok különböző kategóriáira és a hozzájuk kapcsolódó emberi tevékenységekre (pl. vadászat, halászat, állatkertben élő állatok).

Büntetőjogi szabályozás

A cseh Büntető Törvénykönyv⁷ az állatkínzás legsúlyosabb formáit kriminalizálja, a VIII. rész 299–306. §-aiban. E szakaszok védelmének a tárgya a környezetvédelemhez kapcsolódó értékeket mint az emberek, állatok és növények életterét veszi alapul.

Egyes bűncselekményekért mind jogi, mind természetes személy is felelősségre vonható, akár szándékosan, akár gondatlanságból vagy súlyos gondatlanságból követte el azokat.

A következő állatok ellen elkövetett bűncselekményeket definiálja a törvénykönyv, amelyek azok közvetlen védelmet biztosítják: védett vadon élő állatok és növények jogosulatlan kezelése (299. §), védett szabadon élő élőlények és vadon élő növények jogosulatlan kezelése (300. §), állatkínzás (302. §), nem megfelelő körülmények között történő állattenyésztés (302a §), az állat gondozásának hanyagsága gondatlanságból (303. §), orvvadászat (304. §).

Védett vadon élő állatok és növények jogosulatlan kezelése (299. §) és védett szabadon élő élőlények és vadon élő növények jogosulatlan kezelése (300. §)

Ezen bűncselekmények elsődleges tárgya a vadon élő állatok és védett növények és más fajok egyedeinek védelméhez, fennmaradásához fűződő érték.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a növények és állatok az ún. fokozott védelmet élvező kategóriába tartoznak.⁸ E fajok egyedeit a CITES egyezmény⁹ I., II. és III. függeléke listázza, így nem csak cseh, de európai és nemzetközi jogi védelem alatt állnak. A védelem az élő és élettelen példányokra is kiterjed, azok egyes testrészeire, illetve részeire, vagy az egyedből előállított bármilyen jellegű termékre, tárgyra, amelyek dokumentációjából, csomagolásából vagy címkéjéből ez egyértelművé válik.

E bűncselekmények objektív oldala az, hogy az elkövető törvényi előírásokat megsértve, szabadon, jogellenes módon rendelkezik ezen fajok példányaival.

A 299. § (1) és (2) bekezdése szubjektív oldalát tekintve szándékos elkövetést jelöl meg, míg a 300. § elkövetéséhez súlyos gondatlanság szükséges.¹⁰

Az elkövető lehet természetes vagy jogi személy egyaránt, valamint e bűncselekmény gyakran egybeesik az állatkínzás és lopás bűncselekményekkel.

Állatkínzás (302. §)

Az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről szóló törvényből kiindulva, az állatok az emberhez hasonló élőlények, képesek különböző szinteken érezni a fájdalmat és szenvedést, ezért jogosultak az ember általi védelemre és gondoskodásra.¹¹ Büntetőjogilag felelősségre vonható az az elkövető, aki kegyetlenül vagy kínzó módon bántalmaz egy állatot; függetlenül attól, hol történik ezen cselekmény – amelyet a 114/2020. számú törvénymódosítás iktatott be 2020. június 1-jei hatállyal. A törvénymódosításnak köszönhetően már nem csak a „különösen” kegyetlen vagy kínzó közterületen elkövetett bántalmazás kvalifikálható bűncselekménynek. Azáltal, hogy a törvényből eltávolították a „különösen” minősítést és a közterületen történés feltételét a bűncselekmény szubjektív oldalának jellemzéséből, a törvényhozó csökkenteni kívánta a bűnözés mértékét ezen a területen, hiszen a szigorúbb büntetés a potenciális elkövetők fokozott önreflexiójához vezet, ezzel erősítve a szankciók preventív funkcióját.

A bűncselekmény objektív oldala a kegyetlen vagy kínzó bántalmazásban merül ki. A védelem tárgya az állatok védelméhez fűződő érdek, a bűncselekmény tárgya pedig az élő állat, függetlenül attól, milyen jogviszonyban áll az elkövetővel. Az elkövető lehet bármely természetes személy (jogi személy is). A cselekmény csak szándékosan követhető el, amikor az elkövető tudja vagy legalább részben tisztában van vele, hogy bántalmazást követ el.

A 302. szakasznak az alapjogi tényálláson kívül két minősített tényállása is van, amelyek több pontot foglalnak magukba.¹² Érdemes megemlíteni a büntetőjogi rendelkezés mellett az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről szóló törvényben foglaltakra, amelyek kitérnek a kegyetlen és kínzó bánásmód jellegének és milyenségének definiálására. E törvény 4. §-a listázza a kínzásnak minősülő cselekményeket, összesen 24 tételben.¹³ Ezen felsorolás azonban nem kimerítő.

Mint láthatjuk, az állatkínzás mind a közigazgatásban, mind a büntetőjogban megjelenik. Legfőbb különbség a cselekmény intenzitásában, kártékonyságában, súlyosságában és veszélyességében – tehát főleg a cselekmény objektív oldalában – rejlik. Ahhoz, hogy büntetőjogi felelősségre vonásra kerüljön sor, a bántalmazásnak elsősorban kegyetlennek vagy kínzónak kell lennie, amely súlyosabb, mint a kihágás esetében, ahol a tényállás teljesüléséhez elegendő az előbb említett 4.§-ban felsoroltakból egyet teljesíteni.

A jogelmélet különbséget állapít meg a kegyetlenség és a kínzás között: a kegyetlenség a tettes cselekedetének a jellegében, súlyosságában jelenik meg, a kínzás pedig az állat fájdalmának az intenzitásából fakad.¹⁴

Az Ústí nad Labem Kerületi Bíróság döntése jól szemlélteti, hogy milyen szempontokat, kritériumokat határoz meg állatkínzás bűncselekményével kapcsolatban.

A Děčín-i Járási Bíróság állatkínzás vétségével bűnösnek találta a vádlottat a kutyája bántalmazásával, kínzásával kapcsolatban, és 21 hónapos azonnali letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A járási bírónő az általa kiszabott súlyos büntetéssel megtörte a megszokott cseh bírói gyakorlatot.¹⁵

A vádlott kegyetlenül bántalmazta a kutyáját úgy, hogy fémrúddal verte és késsel többszörösen megszúrta, amely következtében a kutya súlyos sérüléseket szenvedett és elvesztette a bal szemét. Ez a bántalmazás értelemszerűen hosszú távú és maradandó egészségkárosodással járt: a látása elvesztésével és hosszú távú étkezési problémákkal, nehézségekkel.

A vádlott fellebbezést nyújtott be a Kerületi Bíróságra, kifogásolva a büntetés mértékét, amit aránytalannak, túlzónak tartott. Hasonlóan az ügyész is fellebbezett az elkövető javára, azzal érvelve, hogy enyhítő körülmény, hogy eddig még kihágást sem követett el.

A kerületi bíróság egyetértett a járási bíróság argumentációjával, kiemelve a bántalmazás súlyos intenzitását (fémrúd és kés használata), amely értelemszerűen komoly egészségügyi következménnyel járhat, emellett bizonyítja a tettes viselkedésének aberrált jellegét. Továbbá, ez a bántalmazás nagymértékben sérti a kutya testi integritását és visszafordíthatatlan következményekkel jár, ami iránt az elkövető bűntudatát és bűnbánatát nem tanúsította meggyőzően. Így az azonnal letöltendő börtönbüntetéssel egyetértett, viszont annak hosszával nem.

A másodfokú bíróság szerint 21 hónapos börtönbüntetés kiszabását általában a büntetett előéletű elkövetőkre alkalmazzák, akiknél visszaesés tapasztalható, amely a vádlott esetében nem áll fenn, így a letöltendő börtönbüntetést 16 hónapra csökkentette.

A járási bíróság értelmezéséből és döntéséből azt olvashatjuk ki, hogy a bántalmazás súlyosságát, kegyetlenséget elismerte, viszont még az ilyen érzékeny eseteknél is köteles a bíróság figyelembe venni az összes körülményt és az általános bírói gyakorlatot, amely ez esetben a vádlott javát szolgálta.

Nem megfelelő körülmények között történő állattartás (302a §)

Ezen bűncselekmény a 114/2020-as számú törvénymódosítással lett beemelve a Büntető Törvénykönyvbe, ezzel próbálva megoldást találni az egyre elterjedő nem elégséges körülmények között történő kisállattartás¹⁶ növekvő problémájára. A cselekmény kriminalizálását elsősorban ez motiválta, de kiterjed bármilyen más jellegű nagymértékű tenyésztésre, bármilyen célból (pl. haszonállat-tenyésztés).¹⁷

Az állatkínzáshoz hasonlóan a védeni kívánt érdek itt is az állatok életének és egészségének megőrzése, amely veszélynek van kitéve, ha a tenyésztés nem megfelelő körülmények között történik. Kiemelendő még, hogy a tenyésztésnek nagymértékűnek kell lennie, tehát a bűncselekmény nagy létszámú állományon követhető csak el.

A Btk. 302a §-a két különálló tényállást határoz meg. Az (1) bekezdés szerint bűncselekményt követ el, aki a nagy állományú állattenyésztést nem megfelelő körülmények között végzi, ezzel veszélyezteti az egyedek életét vagy szenvedést okoz nekik. A (2) bekezdés alapján büntethető az a személy, aki nem megfelelő körülmények között üzletelés céljából tenyészt állatokat, vagy aki ilyen tenyésztésből profitál, és ezzel veszélyezteti az állatok életét vagy szenvedést okoz nekik.

Érdemes kitérni a „nem megfelelő körülmények” fogalmának definiálására, körbeírására. A törvényből sokat nem olvashatunk ki, de mindenesetre olyan feltételekre utal, amelyek elégtelenek, és az állatok szenvedésével, veszélyeztetésével járnak. Itt valójában az állatjóllét feltételeinek elhanyagolása jelenik meg, például az étel- és italellátás elégtelenül vagy nincs biztosítva, az állatok egészségi állapota nem megfelelő, stressznek vannak kitéve, kicsi a mozgástér, nem megfelelőek a higiéniai feltételek.¹⁸ Természetesen individuálisan kell meghatározni az egyes állatok igényeit, és hogy milyen körülményeket kell biztosítani a tenyésztés során. A büntetőeljárásban a bizonyításkor problémák merülhetnek fel, hiszen a megfelelő körülményekről a különböző állattartóknak más-más elképzelésük van, így a szakértői vélemény erősen indokolt.

Az elkövető lehet természetes és jogi személy is, a bűnösséget tekintve pedig szándékosan elkövetett vagy súlyos gondatlanság szükséges.

A kisállattenyésztéssel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Kamenice nad Lipou-ban történt esetet, amelyben a Pelhřimov-i Járási Bíróság bűnösnek találta a vádlottakat állatkínzás vétségében.¹⁹

Az elkövető házaspár előzetes megállapodás alapján összesen 218 kutyát tartott és tenyésztett nem megfelelő körülmények között. A kutyák életkörülményei nem feleltek meg a fiziológiai szükségleteiknek: konkrétabban a kutyákat rosszul megvilágított, nem megfelelően szellőztetett, ürüléktől szennyezett, kisméretű helységben tartották, ezen kívül nem biztosítottak nekik elegendő mozgásteret, sem az alapvető állategészségügyi feltételeket és ellátást. Ebből adódóan több kutya élt rossz egészségi állapotban, alultápláltan. Az elégtelen gondoskodás hosszabb ideig veszélyeztette a kutyák egészégét és életét, és legalább 129 kutyának súlyos fizikai és mentális egészségkárosodást okoztak.

A tenyésztők azzal védekeztek, hogy csak hobbiból tartották az állatokat, de az kicsúszott a kezeik közül és kontrollt vesztettek felette.²⁰ A bíróság a büntetés kiszabásakor mérlegelte a cselekmény károsságának mértékét és a vádlottak személyes körülményeit. Mivel nem volt bizonyíték az állattartás gazdasági jellegére, valamint az elkövetők büntetlen előéletűek voltak és megbánást tanúsítottak, a bíróság a vádlottakat 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtása 3 éves próbaidőre lett felfüggesztve, valamint 10 évre eltiltották őket a kisállattartástól.

A bíróság szerint a szigorúbb szabadságvesztés-büntetés helyett a tevékenységtől való eltiltással jobban biztosítható a társadalom védelme.²¹

Az állat gondozásának hanyagsága gondatlanságból (303. §)

A büntetőjogi védelem illeti azokat az állatokat, akiknek a gazdája olyan szinten nem gondoskodik róluk, hogy azzal maradandó egészségkárosodást vagy legsúlyosabb esetben halált okoznak. A sérült állatnak az elkövető tulajdonában kell lennie, vagy aki egyéb okokból felelős az állatért, köteles a gondoskodni róla.

Az ilyenfajta súlyos gondatlanság (az elkövető hozzáállása és tettei arról árulkodnak, hogy tudatosan hanyagolja a büntetőjogi rendelkezésben védett értékeket, nincs szándékában azokat tiszteletben tartani²² ) általában a gondozás elmulasztásában, hanyagságában merül ki. Ilyenkor figyelembe kell venni az állat egyéni tulajdonságait, szükségleteit és az alapján állapítható meg, hogy milyen mértékű mulasztásra került sor. Az állat fajtája, életkora és egészségi állapota indikálja, milyen biológiai szükségleteket és életkörülményeket kell neki biztosítani annak érdekében, hogy ne legyen kitéve szenvedésnek, fájdalomnak és a környezet veszélyeinek. Konkrétabban a gondoskodás hanyagsága abban nyilvánul meg, hogy a fiziológiai szükségleteit nem elégítik ki, nem megfelelő helyen tartják, nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz és folyadékhoz, nincs biztosítva számára orvosi kivizsgálás és ellátás.²³

Orvvadászat (304. §)

Az orvvadászat bűncselekménye, az eddigiekben felsoroltaktól eltérően, más objektív értéket véd, mégpedig a vadon élő állatokat és halakat. A rendelkezés másodlagosan védi a vadászati és halászati jogokat is. A büntetőjogi felelősségre vonáshoz elegendő egy a törvényben felsorolt cselekedetet elkövetni, ilyen például a jogosulatlan vadászat és halászat nem elhanyagolható értékben; illetve jogosulatlanul elfogott, elejtett állatok vagy halak elrejtése, átvétele vagy tárolása nem elhanyagolható értékben.²⁴ Jogosulatlan vadászatnak és halászatnak minősül az élő állat elfogása is.

Az orrvadászat bűncselekménye csak szándékosan követhető el, tehát az elkövető tisztában van vele, hogy nagy értékű állatot vadászott le vagy ejtett el, és e körben nem lényeges, hogy az adott állatot megtartotta, otthagyta, vagy később visszaengedte a természetbe.²⁵

Az ilyen cselekedet általában aktív formát ölt, de az elkövető a Btk. 112. §-a szerint mulasztásért is büntetőjogilag felelősségre vonható, amennyiben annak különleges kötelessége (lett volna) biztosítani és ellenőrizni, hogy a vadászat és halászat a jognak megfelelő feltételek mellett legyen végezhető.

Zárszó

Az állatvédelemre nagy hangsúlyt fektettek Csehországban, főleg az 1990-es évektől kezdődően. Az 1992-es Állatvédelmi törvény átfogóan szabályozza a gerinces állatok kínzás elleni védelmét, biztosítja az állatok különböző kategóriájának védelmét, azokét is, amelyek nincsenek közvetlen emberi gondozásban. Amennyiben az állatkínzás kegyetlenségi szintje átlépi az adminisztratív jogi határt, büntetőjogi rendelkezések alapján vonható felelősségre az elkövető.

A cseh rendelkezések nagyon reaktívak az állatvédelem kihívásaival, trendjeivel kapcsolatban, erről tanúskodik a 2020-as büntetőjogi törvénymódosítás, amely például olyan jelenségeket is kriminalizált, mint a kontrolálatlan kisállattartás problémája. Hasonlóan, az állatkínzás bűncselekményi tényállásának átformálása, szigorítása azzal a céllal született, hogy a büntetőjogi felelősségre vonással járó büntetéskiszabás ne „kedvezzen” az elkövetőnek, mint ahogy az a děčín-i állatkínzó esetében történt. Az új rendelkezések beemelték az állatok jólétét (welfare) is, mint védeni kívánt értéket, ami szintén hozzájárul az állatok ellen elkövetett erőszakos cselekedetek egyszerűbb büntetőjogi szankcionalizálásához. Mindemellett e rendelkezések a hozzáállást kívánják preventív jelleggel átformálni: elmélyíteni és pozitív irányba terelni az állatok védelmével kapcsolatos társadalmi megítélést.

Ebben a tekintetben, összegzésként, érdemes megemlíteni Markéta Pekařova Adamová képviselő 2019. február 12-i parlamenti beszédét, amelyben a Büntető törvénykönyv módosításának állatvédelemmel kapcsolatos motivációit emelte ki:

„A módosítás fő célja az állatok védelmének fokozása, valamint az állatokkal való nem megfelelő bánásmód miatti szankciók szigorítása. […] Sajnos az állatkínzások száma Csehországban nem csökken. Valószínűleg mindannyiunknak volt alkalma látni számos nagyon szörnyű esetet, amikor sajnos a cselekmények elkövetőire kiszabott büntetés valóban nagyon alacsonynak bizonyult. Az egyetlen eset, amikor az elkövetőket szabadságvesztésre ítélték, csak nemrég volt. Annak ellenére, hogy számos ilyen cselekedet történik, beleértve az úgynevezett »kontrollálatlan kisállatenyésztés« gyakorlását, a büntetések hazánkban kimondottan lakonikusak.[…] Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden állatot kínozó személynek börtönbe kell kerülnie. Van számos egyéb büntetési forma súlyosságtól függően, melyet ki lehet szabni, de a cselekedetek legdurvább formái szigorúbb büntetést, eljárást érdemelnek. Itt nem csak az állatkínzásról van szó, hiszen számos tanulmány és nemzetközi tanulmány szerint azok, akik állatkínzást követtek el, lehetséges, hogy a jövőben hasonló bűncselekményeket is elkövet(het)nek az emberek ellen. Úgy gondolom, hogy az elrettentés formájaként szolgáló büntetések az elkövetők visszatartására szolgálhatnak.”²⁶

Nagy Zsófia, PhD hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; junior gyakornok, Közép-európai Akadémia

Állatvédelmi szabályozás Szlovákiában

Szerző(k): Hassanová Rebecca Lilla

Bevezetés

Egyre több figyelem irányul az állatvédelemre, amelynek célja és lényege az állatok indokolatlan kínzásának, a velük való kíméletlen bánásmódnak a megakadályozása, továbbá a minőségi életfeltételeik biztosítása. Az állatok az emberrel összehasonlítva gyengébb és érzékenyebb helyzetben vannak, ahogy azt már egyre több ország a törvényeiben is deklarálja. A jogszabályi keretek bővítése és pontosítása gyakran kerül a jogalkotók elé Szlovákiában is.

A világ fejlett országai nagy figyelmet fordítanak az állatok védelmére és az állatokkal való bánásmód bizonyos normáinak biztosítására azért, hogy az egészségük és lelki jólétük ne kerüljön veszélybe. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az állati szorongás és stressz megelőzése is. Az állattartás és -védelem jogi szabályozásának alapja az állatok fizikai és pszichológiai inger-észlelési képességének tudományos elismerése. A világ (állatvédelmi szempontból) legfejlettebb országai jogszabályaikban foglalkoznak például a prémes állatok tenyésztésének, a vadállatok cirkuszi és szórakoztatási célú felhasználásának, a kozmetikumok állatokon történő tesztelésének stb. tilalmával.

Bizonyos országokban elterjedt gyakorlat, hogy egy speciális testületet hoznak létre, amelynek feladata a jogszabályok alkalmazhatóságának biztosítása; emellett pedig a végrehajtó hatalom tanácsadó testületeként is működik, és lehetővé teszi a különböző szervezetek, köztük az adott területen működő civil szervezetek szakértőinek kommunikációját. Jogi normák szabályozzák az állatokkal való bánásmódot, valamint az állatokkal végzett különböző tevékenységeket.¹

Szlovákiában az állatvédelem – mint jogilag védett érték – már az Osztrák-Magyar Monarchia idején megjelent. 1855-ben a Cseh és Morvaországi településekre vonatkozóan rendelet határozta meg, hogy a nyilvános rossz bánásmód az állattal, „ami az állat rossz létét okozza”, a helyi rendőri hivatal által büntetett.² 1926-ban az ebtartás tekintetében már szabályozták a szájkosarak helyes használatát: a jogszabály kimondta, hogy a szájkosár használata nem okozhat az állatnak fájdalmat; továbbá lehetővé kell tennie az állat szabad lélegzését és ivását.³ Az állatvédelem törvényi szintű szabályozására 1950-ben került sor: a büntető törvénykönyv az ok nélküli állatkínzást pénzbírság kiszabásával rendelte büntetni.⁴ A legjelentősebb előrelépést azonban a Szlovákia létrejötte utáni szabályozás jelenti.

A tanulmány Szlovákia hatályos állatvédelmi szabályainak áttekintésével, illetve a szabályozatlansági problémákkal foglalkozik. Az első rész a polgári jogi kereteket elemzi és vizsgálja, a második rész pedig a közigazgatási jog szabályaira fókuszál. A tanulmány elsősorban elméleti szempontból, a hatályos jogszabályok alapján vizsgálja a témát, mert Szlovákiában az állatvédelmet érintő bírósági joggyakorlat még hiányos, illetve elégtelen és nem hatékony. A tanulmány végül bemutatja azokat a jogalkotási és jogalkalmazási törekvéseket, amelyek jellemzőek a mai napig meghatározó jelentőségű állatjogi mozgalmak működésének köszönhetően.

Polgári jogi keretek

Szlovákiában korábban külön jogszabály szólt az állatvédelemről, azonban azt az állatorvosi ellátásról szóló 2002-es (2007-ben módosított) törvény hatályon kívül helyezte. Azóta nincs külön állatvédelmi törvény, pedig a társadalom, a civil szervezetek és az állatokkal foglalkozó ombudsman részéről is egyre inkább felmerül az igény egy önálló állatvédelmi törvény megalkotására. 2011-ben ugyan készült egy önálló állatvédelmi törvényjavaslat, de ezt az Országgyűlés még nem fogadta el.

Az állatvédelem polgári jogi szabályozásnak alapjait a 2018. szeptember 1-jén módosított Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) határozza meg, amely az állatokra már nem dologként tekint. Az állatok élő és érző lények, és mint minden élőlénynek, megvan a maguk különleges értéke, ezért szükséges speciális feltételeket teremteni számukra. A hatályos jogszabály szerint minden élő állat sajátos jelentőséggel és értékkel bír, mint saját érzékszerveivel észlelni képes élőlény, ezért a polgári jogviszonyokban különleges státusszal rendelkezik. Az ingóságra vonatkozó rendelkezések csak akkor vonatkoznak az állatra, ha ez nem mond ellent az élőlény természetének.⁵ A törvény az első rész (általános rendelkezések) kilencedik fejezetben (egyes fogalmak meghatározása) kimondja, hogy „[az] élő állatnak mint saját érzékszerveivel észlelni képes élőlénynek különleges jelentése és értéke van, és a polgári jogviszonyokban különleges státusszal bír. Az élő állatra az ingóságra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve ha ez ellentétes az élő állat mint élőlény természetével.”⁶

Bár a Ptk. 2018-as módosítása a civil szervezetek szerint mérföldkőnek számít, a jogalkalmazók számára a törvény túl homályos és túl elméleties. A rendelkezés megszabja azt is, hogy az állatok természetének különleges státusza nem alkalmazható minden egyes helyzetben. Ezzel a Ptk. valójában továbbra is fenntartja, hogy az állatok dolognak tekinthetők, még akkor is, ha bizonyos esetekben speciális helyzetben vannak. Általánosságban ezért megállapítható, hogy az állat továbbra is tulajdon, és a tulajdonjogi szabályok alapján számos egyéb polgári jogviszony tárgya lehet.⁷

Közigazgatási jogi keretek

Az állatorvosi ellátásról szóló törvény

Szlovákiában az állatvédelemmel kapcsolatos kérdéseket jellemzően a közigazgatási jog szabályozza. Az állatvédelmi jogi szabályozás alappillérének a 2007-es állatorvosi ellátásról szóló törvény⁸ tekinthető, amely számos állatvédelemmel és állattartással kapcsolatos szabályt tartalmaz. Ez a törvény határozza meg többek között valamennyi államigazgatási hatóság – például a Földművelésügyi Minisztérium, az állami és regionális Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóság – szervezetét, illetve feladat- és hatáskörét. Ez a jogszabály állapítja meg az állatorvos kötelezettségeit és az állatorvosi magántevékenység, az állatorvosi inspekció vagy az állatügyi laboratórium követelményeit. Itt találhatók továbbá azok a szankciós keretek is, amelyek a rendelkezések megszegése esetében alkalmazandók.

A jogszabály szerint az állatkínzás elkövetése esetén természetes személyek esetében 400-tól 1000 euróig terjedő pénzbírság kiszabásra van lehetőség, jogi személyek vagy vállalkozók esetében pedig ennél magasabb összeg is alkalmazható.⁹ A törvény tiltja az állattal szembeni kegyetlenkedést, amely maradandó vagy tartós egészségkárosodást okoz az állatnak, kivéve az indokolt orvosi eljárásokat. Tilos továbbá az állatnak maradandó vagy tartós viselkedési zavart okozni, korlátozni az állat etetését és itatását, ezáltal károsítani egészségét, tilos élő csaliként felhasználni, így fájdalmat vagy szenvedést okozni neki, és tilos észszerű ok nélkül elpusztítani. Tiltva van minden olyan bánásmód, ami meghaladja az állat biológiai képességeit, vagy az állatnak aránytalan fájdalmat, sérülést vagy szenvedést okoz.¹⁰ A törvény megtiltja továbbá a prémes állatok tenyésztését és elpusztítását kizárólag prémszerzés céljából, ezen belül a törvény külön rendelkezésbe foglalja a nyulak szőrme-előállítás céljából való tenyésztését és leölését.¹¹

Ezen szabályok alól az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóság engedélyezhet kivételt, különösen audiovizuális alkotás létrehozása vagy műsorszolgáltatás sugárzása céljából, ha ez a törvény szerinti egyéb állatvédelmi követelmények betartását nem veszélyezteti. A fent említett tilalmak alól azonban nem adható kivétel az állat cirkuszban vagy hasonló létesítményben történő használata esetén. Szlovákia az állatorvosi ellátásról szóló törvény módosításainak köszönhetően sikeresen betiltotta azon cirkuszok előadásait, amelyek bármilyen élő állatot használtak az előadásaik során.¹²

A törvény szabályozza az állat életének jogszerű kioltását, amely szerint észszerű kioltásról lehet beszélni, ha ez szükséges védekezés vagy pedig rendkívüli veszélyhelyzet miatt indokolt. Így például:

ha vágóállatról, vagy állati eredetű termékek előállítására használt állatról van szó;
ha az állat leölésére jóváhagyott eljárás keretében kerül sor; ha ez szükséges az állat gyógyíthatatlan betegsége, súlyos vagy kiterjedt sérülése vagy életkora miatt, abban az esetben, ha további túlélése folyamatos fájdalommal vagy szenvedéssel jár (de csak fájdalommentes elaltatás által);¹³
ha ez betegségek felszámolása, ellenőrzése, megelőzése és diagnosztizálása, valamint a kártevők elleni védekezés céljából történik;
ha nemkívánatos állatokról van szó, ez utóbbi esetben azonban feltétel, hogy állatorvos által történjen az állat életének kioltása és az állat alternatív ellátása nem lehetséges.¹⁴

Az állatvédelmi törvény meghatározza az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóság intézményi kereteit. A hatóság az állategészségügyi követelmények betartását ellenőrzi. A megbízatása során jogszabálysértéseket ellenőriz, ezek megállapítása esetén pénzbírságot szab ki és intézkedést alkalmaz.¹⁵ Az eljárási szabályok alapján kiemelendő az önkormányzatok kapcsolódó feladatainak meghatározása is, ugyanis az önkormányzatok kötelesek gondoskodni az illetékességi területükön kóborló állatok befogásáról. Az állategészségügyi ellátásról szóló törvény értelmében minden településnek önállóan vagy egy másik településsel közösen kell állatmenhelyet, illetve karanténállomást létesíteni és működtetni, vagy e szolgáltatásról szerződést kötni, így biztosítani a kóbor állatokról való gondoskodást.¹⁶

Összességében megállapítható, hogy a törvénynek vannak jól megfogalmazott és helyes rendelkezései, mint például a cirkuszi állatok felhasználásnak tilalma vagy az önkormányzatok bevonása a kóbor állatok ellátásába. A törvény azonban hiányosságokat és már-már középkorinak nevezhető rendelkezéseket is tartalmaz, mint például a 6 § (5) bekezdésben található állatok rituális leölése, amely jogszerűvé válik a főállatorvos által kiadott engedély alapján. Mindezeken kívül megállapítható, hogy a szankciók meghatározásának alsó és felső határa a természetes személyek esetében alacsony, és ezáltal represszív hatása is minimális. Végül, de nem utolsósorban a törvény alkalmazása az, ami további kérdéseket és problémákat vet fel, ugyanis a jogalkalmazás során a bírságok kiszabása rendkívül ritkának számít.¹⁷

A természet és táj védelméről szóló törvény

A természet és táj védelméről szóló törvény¹⁸ elsősorban az ökoszisztémára, az élőhelyekre, a védett növényekre és a védett állatokra vonatkozó előírások jogi kereteinek deklarálásával foglalkozik. A törvény meghatározza a természetvédelmi hatóságok szervezetét, feladat- és hatáskörét, valamint a védett terület, védett övezet, tájterület, nemzeti park és természeti park jellegét.

Az alapfogalmak a törvény 2. §-ában találhatók, amely szerint a vadon élő állat olyan állatfaj egyede, amelynek populációja önfenntartó, ideértve az emberi gondozás melletti tenyésztést is.¹⁹ A 4. §-ban találhatók az élőlények általános védelméről szóló rendelkezések: a törvény szerint mindenki köteles olyan tevékenység végzése során, amely a növényeket, állatokat, illetve azok élőhelyét veszélyeztetheti, károsíthatja vagy elpusztíthatja, úgy eljárni, hogy elkerülje azok szükségtelen károsodását és pusztulását.²⁰

A törvény harmadik része szól az ún. különleges természet- és tájvédelmi szabályokról. Ebben a részben kerül meghatározásra a területvédelem öt védelmi szintje, amely szerint a korlátozások köre – az adott területen – a védelem szintjének emelkedésével nő.²¹ A védett növények, védett állatok, védett ásványok és védett ősmaradványok a törvény szerinti fajvédelme a növény-, állat-, ásvány- és ősmaradványok kiemelt védelmét, valamint a kiválasztott növény- és állatfajok felhasználásának korlátozását jelenti. Európai és nemzeti jelentőségű fajokat a minisztérium a védett növényekre és a védett állatokra vonatkozó általános érvényű jogszabályban állapíthat meg. A törvény szerint védett állatnak minősül az Európai Unió (továbbiakban: EU) tagállamainak területén természetesen előforduló valamennyi vadon élő madárfaj is.²² Mindezeken kívül a törvény meghatározza a kiválasztott növény- és állatfajok használatának korlátozásáról szóló szabályokat²³ , továbbá a védett növények és állatok mentésére szolgáló eszközök²⁴ értelmezését.²⁵

A védett állatokkal való bánásmódról a törvény 35. §-a tartalmazza a legjelentősebb rendelkezéseket. Eszerint az állatokat természetes élőhelyükön befogni és leölni tilos. Tilos a szándékosan természetes élőhelyén befogott védett állat tartása. Tilos a védett állatot természetes élőhelyén szándékosan zavarni, különösen a párzási, fészkelési, a költési, a kölykeik felnevelése, a hibernáció vagy a vándorlási időszakban. A jogszabály tiltja továbbá a védett állat tartását, eladását, cseréjét, vagy eladásra/cserére felajánlását, valamint tiltott a védett állatfajok, ideértve a hibridek keresztezése is.²⁶

Vadászati törvény

A vadászati törvény²⁷ szabályozza a fajok sokféleségének, a vadon élő állatok egészséges populációinak és természetes élőhelyeik megőrzésének feltételeit. A törvény meghatározza a vadászterület fogalmát, továbbá hogy hogyan lehet azt helyesen megváltoztatni és használni, valamint tartalmazza a vadgazdálkodás szabályait, amely a vadászat tervezésére és dokumentációjára, a vadászatra és a vad védelmére, a vad gondozása terén végzett tevékenységekre, a vad életkörülményeinek javítására és a vadőri körre vonatkozik.²⁸

A vadászati revir (vadászterület), vagy pedig a nagyszabású vadászati gazdálkodás meghatározása és törvényes működtetésének körülményei a vadászatot meghatározó további paragrafusok tartalma. Az állati génállomány védelmének szabályait azonban nem csak a vadászatot érintő állatvédelem szempontjából érdemes megemlíteni. Ezen paragrafusok szerint a Földművelésügyi Minisztérium gondoskodik az összes őshonos vadfaj megőrzéséről a természetben. Ennek érdekében a szükséges intézkedéseket együttműködve végzi el a Környezetvédelmi Minisztériummal.²⁹ A génállomány védelme érdekében tilos bizonyos vadfajok és alfajok szándékos bővítése vadászati gazdálkodásuk hasznosítása céljából, kivéve a minisztérium által egyetértésben engedélyezett fajoknál. Egyaránt tilos a fajok keresztezése, vagy pedig a vadászterületen/gazdaságon kívül vadállat tenyésztése/tartása. Élő állatot, petéket, embriót és spermiumot csak a minisztérium engedélyével, az általa meghatározott feltételekkel lehet behozni és exportálni. A külön szabályozás hatálya alá tartozó fajoknak behozatali és kiviteli engedéllyel is kell rendelkezniük, az engedélykérelemnek pedig része az illetékes területi állategészség- és élelmiszerügyi hatóság hozzájárulása.³⁰

A vadászati törvény kifejezetten tiltja a kutya szabad mozgását; tiltott továbbá a kutya szabad mozgása tenyészterületen vagy tenyésztési létesítményen kívül, a kutyát vezető személytől 50 méternél nagyobb távolság esetén. Ez alól kivételt képeznek a szolgálati kutyák és a vadászkutyák.

A vadászőrség tagja jogosult elejteni olyan szabadon mozgó kutyát és macskát, amely a legközelebbi épülettől 200 méternél nagyobb távolságra található. Ezt a vadászati törvény szerinti feladatok ellátása során teheti. Ez nem vonatkozik a vadászkutyára, a szőrétől eltérő színű nyakörvet vagy hámot viselő kutyára, nyakörves macskára.³¹

Ami az állatvédelmet illeti, a törvény nagyon általános. Igaz, bizonyos kifejezések értelmezését és a vadon élő állatok védelmének körülményeit tartalmazza, azonban ezeket általában nagyon homályosan értelmezendő fogalmakkal magyarázza. Értelmezésük és alkalmazásuk a vadásztól, vadőrtől vagy esetleg az ellenőrző állami alkalmazottól függnek. Ezért helyén való elvárni, hogy ezeknek a személyeknek alapos legyen a képzésük, nem elhanyagolva ezen személyek szubjektív tulajdonságait, amelyben az állatokhoz való kapcsolat lényeges tényező.

Rendelet a kedvtelésből tartott állatok védelméről

A háziállatok védelméről szóló rendelet meghatározza a kedvtelésből tartott állatok védelmével kapcsolatos részletszabályokat, többek között a kóbor állatok befogására, valamint a karanténállomásokra és állatmenhelyekre vonatkozó követelményeket. E rendelet tartalmazza a kedvtelésből tartott állat fogalmát; eszerint kedvtelésből tartott állatnak minősülnek a háziasított kutya-, macska-, görény- vagy nyúlfajok, illetve a kétéltűnek, hüllőnek, rágcsálónak, díszhalnak vagy madárnak minősülő fajok egyedei, beleértve ezek keverékeit is, de a vadon élő állat, a veszélyes állat vagy a tenyésztési céllal tenyésztett/tartott állat nem minősül annak.³²

A rendelet külön szakaszokban határozza meg az egyes állatfajok védelmére vonatkozó speciális feltételeket. A rendelet előírja, hogy kutyát láncon vagy más megkötő eszközön csak addig lehet tartani, ameddig ez az emberi élet vagy egészség, az állatok élete vagy egészsége, a tulajdon vagy a kutya jólétének védelme érdekében szükséges. Láncon tartható az eb, amíg az ellátó gondoskodik az etető feltöltéséről, a terület takarításáról, továbbá egészségügyi vizsgálat vagy kezelés során is. Meg szabad kötni vemhessége utolsó harmadában lévő szukát, szoptató szukát, beteg kutyát vagy hat hónaposnál fiatalabb kutyát, a láncon tartás azonban csak a jólétük biztosításához szükséges ideig történhet. A kennelben vagy kutyaólban tenyésztett vagy tartott kutyának a kennel vagy az ól területén kívül napi rendszerességgel biztosítani kell a szabad mozgást.³³ A rendelet által kiszabott minimális területet, ahol kutyát lehet tartani, az alábbi táblázat illusztrálja:

Kutyák száma	Átlagsúly/Terület (m²)
Kutyák száma	*5 kg-ig*	*5–10 kg*	*10–20 kg*	*20–30 kg*	*30–50 kg*	*50 kg és a felett*
1	3,5	4,0	4,5	5,0	6,0	7,0
2	3,5	4,5	5,0	6,0	8,0	9,0
3	4,0	5,0	5,5	7,0	10,0	11,0
4	4,5	5,0	6,5	9,0	12,0	13,0
5	4,5	6,0	7,5	11,0	14,0	15,0
6	5,0	7,0	9,0	13,0	16,0	17,0
Minden következő	+ 0,5	+ 1,0	+ 1,5	+ 2,0	+ 2,0	+ 2,5

A rendelet kimondja, hogy a kutya elhelyezését szökésbiztosan kell megoldani. A szlovákiai esetjogban a rendelet 4. § (4) bekezdésének megszegése a leggyakoribb.³⁴

A rendelet meghatározza a karanténállomás és az állatmenhely fogalmát is. A karanténállomás olyan létesítmény, amely ismeretlen egészségi állapotú állatok tartására szolgál a szükséges kezelések és a más állatra vagy emberre átvihető betegségek kizárásához szükséges vizsgálatok, megelőző intézkedések elvégzéséig.³⁵ Az állatmenhely olyan létesítmény, amely ismert egészségi állapotú állatok tartására szolgál a karanténállomáson végzett vizsgálatok és megelőző intézkedések elvégzése után, amelyek kizárják a betegség más állatra átterjedését.

Pozitívan értékelhető a befogott vagy talált kóbor állatok nyilvántartásba rögzítésének követelménye. A nyilvántartás tartalmazza a befogott vagy talált kóbor állatokra vonatkozó adatokat, különösen az állat befogásának dátumát, helyét, egészségügyi állapotát, identifikációs adatait, esetleg képet, a karanténállomásra vagy az állatmenhelyre befogadás adatait (dátum, hely). Ezen felül az adatok aktualizálásának követelménye is jelentős előrelépés az állatvédelemben.³⁶ Van azonban lényeges hátránya a nyilvántartásban rögzítésnek: a nyilvántartás vezetésére és az adatok aktualizálására és kezelésére nincs kijelölt állatvédelmi hatóság. A rendelet csak ún. begyűjtésre szolgáló központot említ. Az említett központ a rendelet szerint háziállatok begyűjtésére szolgáló központ vagy olyan tenyésztési létesítmény, amelyben a háziállatokat bejegyzett létesítményekből vagy állattartó gazdaságokból gyűjtik. Pontosan azonban nincs részletezve, hogy ez mit foglal magában, ami abban is megmutatkozik, hogy nem jött létre olyan hatóság, amely ezeket a tevékenységeket végzi.³⁷

A rendeletben érdekes, de eléggé jelentéktelennek tűnő aspektusokat is részletez a jogalkotó. Példaképpen, ami a macskákat illeti, a rendelet szerint a macskának (és a vadászgörénynek) hozzáférést kell biztosítani olyan eszközökhöz vagy anyagokhoz, amelyek lehetővé teszik a karmok élezését és a mászást. A jogszabály előírja, hogy az almot tisztán kell tartani és szükség szerint cserélni kell.³⁸ Továbbá, a hüllők és kétéltűek esetében meghatározza a rendelet, hogy – a fajtól függően – a terráriumot úgy kell kialakítani, hogy az menedékhelyet nyújtson, növényekkel, ágakkal, törzsekkel gazdagított környezetet kell biztosítani a stressz és az unalom ellen. A terrárium méretének, formájának és környezetének olyannak kell lennie, hogy az állatok mozgásszerveinek természetes működését fajtól függően biztosítani tudja.³⁹

Már több helyen történt rá utalás, hogy az állatvédelmi szabályozás rendkívül homályos, illetve hiányos. Ez alapon felettébb érthetetlen a fent említett részletek rendeletbe foglalása.

Következtetések, jövőkép

Napjainkban egyre nagyobb jelentőséget kap az állatok jó életkörülményeinek biztosítása. Az állatok és a környezet védelme az európai társadalom kulturális attitűdjének központi eleme. Az Amszterdami Szerződéshez csatolt, az állatok védelméről és jólétéről szóló jegyzőkönyv az állatokat érző lényként említi, és előírja, hogy az EU tagállamai a jogrendszerükben vegyék figyelembe az állatok ideális életkörülményeit.⁴⁰ A szlovák jogalkotó, még ha megkésve is, de az EU sztenderdjeihez alakította a törvényeit. Az országgyűlés 2018-ban módosította a Ptk.-ban található állatok fogalmát, igazodva az előbb említett protokollban található megfogalmazáshoz. Bár a módosítás előrelépést jelent az állatvédelem terén, az állatok védelmével foglalkozó jogszabályokban szétszórt rendelkezések nem igazodnak ehhez megfelelően.

Meg kell említeni a vadászati törvényt, amely rámutat, hogy lényeges hiányosságok vannak a szlovák állatvédelem jogi keretein belül. Ahogy a Ptk.-ban is megfogalmazódott, az állatok érző lények, ezért az élőlénynek különleges jelentése és értéke van. Ahogy azonban a vadászati törvény elemzésénél kiderült, hogy a vadász jogosult olyan kutya vagy macska elpusztítására, amely a legközelebbi épülettől 200 méternél nagyobb távolságra található, így az ilyen állatok elpusztítása nem illegális. Ezzel a speciális szabályozással az állatok fokozott védelme, amelyet a Ptk. módosítása ígért, nehezen alkalmazható.

Az állatorvosi ellátásról szóló törvény is bizonyos kérdéseket von maga után. Valójában, formálisan értelmezve, csak egy paragrafus foglalkozik az állatok védelmével, maga a jogszabály legfőképpen a karanténállomások és az állatmenhelyek működésének és a kóbor állatok befogásának a feltételeit, valamint az önkormányzatok feladatait határozza meg. Persze implicit módon értelmezhetők ezek a rendelkezések is állatvédelemnek. A törvény értékelésekor figyelembe kell vennünk az állatok hatósági engedély általi rituális megölését is.

Bár a tanulmány polgári és közigazgatási jogi megközelítésből elemzi az állatvédelmet érintő kérdéseket, végezetül meg kell említeni, hogy az állatvédelem végső eszköze a büntetőjogi szabályok alkalmazása. A Szlovák Köztársaság Rendőrsége köteles eljárni az elkövetett bűncselekmény (állatkínzás) gyanúja esetén, akár saját kezdeményezésére, akár bejelentés alapján. A rendőrök a bűncselekmények felderítése során kötelesek minden rendelkezésükre álló bizonyítékot rögzíteni. A rendőr azonban nem jogosult arra a következtetésre jutni, hogy a szóban forgó cselekmény kínzásnak minősül-e vagy sem. Ebben szakértő véleményére szorul, aki állatorvos vagy az élelmiszer- és állatorvosi hatóság felügyelője lehet, Csak ezek a személyek állapíthatják meg, hogy történt-e kínzás.

Mivel a nem állami szervezeteknek, menhelyeknek és civil egyesületeknek, köztük a már említett állatvédelmi ombudsmannak sajnos nincs közvetlen hatásköre, így ezek például nem léphetnek az elkövető magántelkére és nem vihetik el a bántalmazott állatot. Ezt csak élelmiszer- és állatorvosi hatóság felügyelői és a rendőrök (a Szlovák Köztársaság Rendőrkapitánysága, valamint a városi vagy önkormányzati rendőrök) tehetik akkor, ha megalapozott gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a lakásban (vagy házban) elhalálozott személy, illetve állat található, továbbá akkor is, ha a személy vagy állat közvetlen életveszélyben van.

Azt, hogy melyik cselekmény szabálysértés és melyik bűncselekmény, az elkövetett cselekmény súlyossága határozza meg. Gyakorlatban inkább az adott rendőr lelkiismerete és hajlandósága dönti el, hogy bűncselekménynek tekinti, vagy szabálysértés miatt továbbítja a kezdeményezést az illetékes élelmiszer- és állatorvosi hatósághoz, járási hivatalhoz. Mivel a jogalkotó az állatok elleni bűncselekmények elkövetéséért 5 évig terjedő büntetési tételt állapított meg, így vétségről beszélhetünk. Szlovákiában az a gyakorlat, hogy vétségekért alternatív büntetést szabnak ki, ezért eddig nem szabtak ki szabadságvesztést állatkínzásért. Abban az esetben, ha az állatkínzás 5 évet meghaladó szabadságvesztés-büntetéssel járó bűncselekménynek minősülne, a bíróságnak börtönbüntetést kellene kiszabnia.

Zárszóként megállapítható, hogy az állatvédelem terén Szlovákiában a jogalkotás és a jogalkalmazás egyaránt szignifikánsan hiányos. E tekintetben éppúgy megérett a büntetőkódex a módosításra, mint a közigazgatási jogi szabályozás. A legátfogóbb és legprogresszívebb változást egy új, átfogó törvény jelentené. Sajnos azonban ezen a téren nincs meg a politikai akarat, és ez a közeli jövőben nem is várható.

Hassanová Rebecca Lilla PhD, tanársegéd, Páneurópai Egyetem, Pozsony, Szlovákia; PhD hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; junior gyakornok, Közép-európai Akadémia

Állatvédelem a szlovák büntetőjogban

Szerző(k): Zoltán Gallo

Bevezetés

A környezetvédelem világszerte aktuális téma. A természetvédelem egyik természetes összetevője az állatok védelme. Elég csak egy pillantást vetni a számos nemzetközi egyezményre, amelyek – főleg az elmúlt időszakban – lázasan próbálják utolérni az e téren elvesztegetett időt. Az állatvédelem területén kiemelt jelentőséggel bír a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló 1973-as egyezmény, a CITES, amelynek célja e kereskedelem közös ellenőrzés alá vonása és a vadon élő állatok védelmének biztosítása. Eddig több mint 180 ország írta alá az egyezményt.

Az Európai Unió is számos szabályozást fogadott el az állatvédelem különböző formáira vonatkozóan, és már alapdokumentumában, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 13. cikkében is rögzíti az állatok mint érző lények jólétének követelményét, tiszteletben tartva az egyes tagállamok törvényeit és szokásait.

Megállapítható, hogy minden fejlett ország, illetve minden állam rendelkezik az állatok védelméről a jogrendszerében, ez alól természetesen a Szlovák Köztársaság sem kivétel.

A Szlovák Köztársaság Alkotmánya 1992-től – a 44. törvénycikkben – a környezet és a kulturális örökség védelméről beszél, az állatokkal kapcsolatban pedig külön kimondja, hogy az állam a vadon élő állatok védelméről is gondoskodik.

Az állatok védelmére vonatkozóan az alábbi speciális törvények említhetők:

Az állatorvosi ellátásról szóló törvény; és a
Törvény a természet és a táj, valamint a vad védelméről.

Természetesen ezeket a törvényeket rendeletek, irányelvek egész hálózata követi, amelyek az egyes állatvédelmi intézkedések részletesebb szabályozására hivatottak, például szállítás, állatkezelési kérdések, engedélyezett leölési módok stb. Megjegyzem, maga az állat definíciója sem egységes az egyes törvényekben.

A Polgári Törvénykönyv 2018-ig az állatot dologként határozta meg, a 2018. évi módosítást követően az állat saját érzékszerveivel észlelni képes élőlény, amely a polgári-jogi kapcsolatokban különleges státusszal rendelkezik. Az élő állatra az ingóságra vonatkozó rendelkezések irányadók, kivéve ha ez ellentétes az élő állat mint élőlény természetével.

Polgári jogi szempontból az állattulajdonos jogköre ott ér véget, ahol az állat közjogi jogköre, illetve a büntetőjogi védelme kezdődik. Ebből a szempontból az állat különleges státusszal rendelkezik, és a tulajdonos jogai korlátozottak.

A szlovák Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban Btk.) az állatot a 130. § (1) bekezdés a) pontjában dologként határozza meg, ha e törvény egyes rendelkezéseiből más nem következik.

Ezekből a definíciókból az az erőfeszítés és elmozdulás látható, hogy jogilag ne dologként definiáljuk az állatot.

A fenti speciális törvények közül az Állatorvosi ellátásról szóló törvényre, azaz a haszon-, társ- és kísérleti állatok védelmét szabályozó törvényre szeretném felhívni a figyelmet.

Az állatorvosi ellátásra vonatkozó 39/2009. számú törvény

A törvény államigazgatási szervekként határozza meg a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumát (MVM), valamint az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatalt (ÁÁÉH), amelyeknek minden járásban vannak kirendeltségei. Az ÁÁÉH foglalkozik a szabálysértésekkel és a közigazgatási szabálysértésekkel ezen a területen, és 50 000 és 160 000 euró közötti bírságot szabhat ki. A törvény például az alábbi tilalmakat és egyéb szabályokat határozza meg:

A prémes állatok prémszerzés céljából történő tenyésztésének tilalma. A Szlovák Köztársaságban 1 prémesállat-farm működik kb. 3500 állattal, a telepnek 2025. december 31-ig be kell szüntetnie működését;
a láncon tartott kutyatartás tilalma – idős kutyák esetében 2024. január 1-jétől;
a kutyák kötelező chipezése;
fellépés az illegális kutyatenyésztés ellen;
állatorvos lakásba való belépés lehetősége bántalmazás gyanúja esetén, valamint a bántalmazott állat tulajdonostól való elvételének lehetősége;
vadállatok nyilvános megjelenésének tilalma;
élő állat csaliként való felhasználásának tilalma;
az állatok versenyben nyereményként való felhasználásának tilalma;
az állat elhagyásának tilalma;
a nem kívánt állatot véglegesen csak állatorvos altathatja el, de azt is csak akkor, ha alternatív ellátás igénybevétele nem lehetséges;
a haszonállatok levágását 1 munkanappal korábban be kell jelenteni;
az önkormányzat köteles a kóbor állatok befogásáról és karanténállomáson vagy menhelyen történő elhelyezéséről gondoskodni.

Az állatok büntetőjogi védelme

Az állatok büntetőjogi védelme a Szlovák Köztársaságban fejlődésen ment keresztül. Az 1961-től 2005-ig érvényes Büntető Törvénykönyv eleinte nem tartalmazott kifejezetten külön rendelkezéseket az állatok védelmére vonatkozóan, büntetőjogi szempontból az állat dolognak minősült, így az állat elleni erőszak vagyon elleni bűncselekménynek számított, szocialista tulajdonban lévő vagyoni kárként minősült, illetve valaki más tulajdonában okozott kárt, ha az állat értéke elért egy bizonyos küszöböt (1500 csehszlovák korona, vagy később a minimálbér összegéhez kötött érték). Ha egy állatot nyilvánosan bántalmaztak, akkor ez a cselekmény garázdaság bűncselekményének minősült.

Csak a rendszerváltás után, 1990-ben vezették be a környezet veszélyeztetésének bűntettét, amely az állatvédelmi előírások megsértését is büntette. 1992-ben vezették be az állatkínzás bűntettét, amely az idők során fejlődött.

Jelenleg a 2005. évi Btk. van érvényben, amely több állatvédelemmel kapcsolatos rendelkezést tartalmaz. Az állatok elleni bűncselekmények a környezet elleni bűncselekmények közé tartoznak. Az állatok elleni bűncselekmények:

305. § növény- és állatvédelem megsértése (elsősorban vadállatokra vonatkozik);
305a. § állatkínzás;
305b § állatgondozás elhanyagolása;
305c § állatviadalok rendezése.

A Btk. 305 § a)–c) pontjai értelmében állatnak a kutya, macska, haszonállat és fogságban tartott védett állat minősül. E bűncselekmények elkövetése folytán 2021-ben összesen 25 személy ellen emeltek vádat.

Az állatkínzás bűntettét a Btk. 305a. §-a értelmében olyan személy követi el, aki

állatot bántalmaz, és az elmúlt huszonnégy hónapban ilyen cselekmény miatt elítélték vagy szabálysértésért követett el ezen a téren;
állatot kegyetlen módon bántalmaz;
állatot bántalmaz annak halálát okozva.

A szabadságvesztés 6 hónaptól 3 évig terjedhet.

Az említett szakasz (2) bekezdésében a jogalkotó a bűncselekmény minősített eseteit sorolja fel:

több állaton követik el;
nyilvánosan követik el;
fokozottan védett állaton követik el.

A szabadságvesztés 1 évtől 5 évig terjedhet.

Mindegy, hogy az állat az elkövetőé, egy másik személyé, vagy kóbor állat. Magát a kegyetlenséget és annak módszereit az állatorvosi ellátásról szóló törvény pontosan meghatározza.

Az indokolt orvosi és kísérleti okok kivételével minden olyan intézkedés büntetendő, amely:

maradandó vagy hosszan tartó károsodást okoz az állat egészségében vagy nem megújuló szervezetrészében;
maradandó vagy tartós viselkedési zavart okoz;
indokolatlanul túlzott fájdalmat és szenvedést okoz;
korlátozza az állat táplálkozását és itatását;
szükségtelen szenvedést okoz az állatnak;
szenvedést okoz az állat élő csaliként való felhasználásával.

A Btk. 305b. szakasza – az állatgondozás elhanyagolása – olyan gondatlan cselekményt érint, amely saját állatának vagy olyan állatnak halálát vagy súlyos következményekkel járó sérüléseket okoz, amelynek gondozására az elkövető köteles, és egyúttal ilyen bűncselekmény miatt az elmúlt 24 hónapban már elítélték. A törvény a büntetőtétel első bekezdése értelmében 2 évig terjedő büntetést szabhat ki.

A Btk. 305c. szakasza (állatviadalok szervezése) – reagál a Szlovákiában az utóbbi időben elterjedt illegális kutyaviadalokra. A törvény a büntetőtétel első bekezdése értelmében 2 évig terjedő büntetést szabhat ki.

A 91/2016. törvényben foglaltakra hivatkozva, a jogi személyek büntetőjogi felelőssége kapcsán, az ügy természeténél fogva a jogi személyek csak a törvényben kimerítően felsorolt bűncselekményekért viselnek büntetőjogi felelősséget. (A Btk. 305. és 305a. §-ai szerinti bűncselekményeket jogi személyek is elkövethetik.)

A Btk. 310. §-a szerinti orvvadászat bűntett is a témához kapcsolódik. A jogszabály a vadászati jog gyakorlása keretében bünteti a jogosulatlan vadászatot, a védelmi idő alatti és a tiltott módon történő vadászatot. Az úton lévő elütött állat elszállítása is tiltott cselekménynek számít..

Jelenleg zajlik a Btk. átfogó módosítása, amely elsősorban a 2005-ös Btk.-módosítással bevezetett drákói büntetések egy részének mérséklését célozza, de ez a javaslat érinti az állatvédelem kérdését is.

Az állatvédelem kapcsán bővül az eddigi bűncselekmények köre. Ennek oka, hogy megnőtt a háziállatok exportja az Európai Unió más országaiba. Egyre terjedő trendet regisztrálunk az egzotikus állatok, különösen a nagytestű macskafélék vagy főemlősök tenyésztésében. Ezeket az állatokat gyakran olyan körülmények között tartják és tenyésztik, amelyek nem alkalmasak jó egészségük, megfelelő mozgásszabadságuk és társas kapcsolataik megőrzésére. A kérdéses import sérti a Szlovák Köztársaság jogszabályait.

A jelenlegi jogszabályok az ilyen cselekményeket csak szabálysértési cselekményként büntetik. Ebből a tevékenységből nagy hasznok származnak, szervezett csoportok vesznek részt benne, és mindenekelőtt maguk az állatok szenvednek ettől a tevékenységtől. E tények figyelembevételével szükségesnek tűnik az ilyen jogellenes cselekményt bűncselekményként minősíteni.

Kiemelem még, hogy Szlovákia keleti részén, az eperjesi régióban néhány elmaradott roma településen a kutyahús fogyasztásának – és a különféle, úgymond gyógyászati célú kutyazsír készítésének – a hagyománya fennmaradt. Ezeknek a tevékenységeknek a dokumentálása a településeken nagyon bonyolult, de azt tudjuk, hogy a tiltó rendelkezések ellenére ma is „húsra” tenyésztenek kutyákat, sőt a környezetükben előfordulnak kutyalopások, többnyire nagyobb fajtákból.

Az is bizonyítja, hogy a környezet elleni – különösen az állatvédelemmel összefüggő – bűncselekmények fokozott figyelmet kaptak, hogy ezt a bűncselekménycsoportot a rendőrség speciális egysége, a Környezetvédelmi Bűnügyi Osztálya vizsgálja felül, amely a Rendőrség Elnökségénél jött létre, kirendeltségei pedig a területi rendőrkapitányságokon találhatók.

Az állatvédelem széles körű, aktuális téma, amely nem ismer országhatárokat. Kötelességünk a jövő nemzedékeivel szemben is, hogy minden eszközzel – beleértve a jogi eszközöket is – a lehető legtöbbet megtegyük ebben a kérdésben.

Zoltán Gallo, ügyész, Rozsnyói Ügyészség, Szlovák Köztársaság

„A Földet nemcsak az ember, hanem minden élőlény számára teremtették”¹

Szerző(k): Ben-Belgacem Anikó

„Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” (Antoine de Saint-Exupéry)

Az állatkínzások túlnyomó többségének elszenvedő alanyai kutyák, néhány esetben fordul elő macska, vagy egyéb gerinces állatfaj egyede.

Állatkínzás, vagy természetkárosítás?

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 242. §-ában meghatározott természetkárosítás bűntette egyik elkövetési magatartása a természetvédelmi oltalom alatt álló faj egyedének károsítása, elpusztítása.

Természetvédelmi oltalom alatt álló gerinces faj egyedének károsítása vagy elpusztítása esetén figyelemmel kell arra lenni, hogy az egyed fokozottan védett-e, avagy nem. Valamennyi fokozottan védett faj egyedének károsítása vagy elpusztítása megvalósítja a természetkárosítás bűntettét.

Nem fokozottan védett faj esetében viszont a természetkárosítás bűntette csak abban az esetben valósul meg, amennyiben a károsított, elpusztított egyedek össztermészeti-eszmei értéke eléri a fokozottan védett faj legkisebb természeti-eszmei értékét, azaz a 100 000 forintot.

Természetkárosítás bűntettében került sor nyomozás elrendelésére a természetvédelmi oltalom alatt álló, korai rőtdenevérek károsítása, elpusztítása miatt. A korai rőtdenevér nem fokozottan védett faj. Természeti-eszmei értéke egyedenként 25 000 forint.

Az elkövető annak érdekében, hogy a redőnytokba áttelelés miatt megbújt egyedektől megszabaduljon – annak ellenére, hogy tisztában volt az ilyen esetekben követendő, jogszerű eljárásról: az illetékes nemzeti park igazgatóságát kell megkeresni akár telefonon keresztül – a redőnyöket többször nagy erővel le- és felrángatta, amely miatt a redőnytok rázkódni, mozogni kezdett, és abból a hibernált állapotban lévő egyedek kiestek. Mivel hibernált állapotban voltak, repülni nem tudtak, a nyolcadik emeleti magasságból az épület előtti járdára zuhantak és elpusztultak.

Az elkövetőhöz 3 egyed ebben a formában történő elpusztítása volt köthető és bizonyítható. A 3 egyed össztermészeti-eszmei értéke 75 000 forint, amely nem éri el a fokozottan védett egyedek legkisebb természeti-eszmei értékét. Erre figyelemmel magatartása nem valósította meg a természetkárosítás bűntettét, azonban az egyedek számára figyelemmel a Btk. 244. § (2) bekezdés b) pontjába ütköző állatkínzás bűntette miatt került sor büntetőjogi felelősségre vonására.

Nemzetközi lovas díjugrató versenyen történtek elemzése

Feljelentés érkezett állatkínzás bűntette miatt a rendőrkapitányságra arról, hogy külföldön megtartott lovasversenyen sportlovakat mérgeztek meg. A feljelentésben rögzítették, hogy az esetet a helyi illetékes rendőrkapitányságon is bejelentették, ahol a bejelentésben foglaltakat rongálásként értékelték, adatgyűjtést végeztek, és megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, nyomozás elrendelése nem indokolt.

A Magyarországon megtett feljelentés lényege szerint a konkrét versenyszám előtti napon az esti órákban valaki az egyik lovat megmérgezte, az állatnak állatgyógyászatban alkalmazott nyugtatót adott be. A verseny reggelén is találtak egy ugyancsak mérgezésre utaló szúrásnyomot az egyik lovon, és hasonló tüneteket produkált, mint az előző este megbetegedett állat.

A versenyen egyik ló sem tudott az állapota miatt elindulni, utóbb teljes egészében felépült mind a két ló.

Kezdetben az ütközött nehézségbe, hogy meglesz-e az elkövető és az állatkínzás bűncselekménye rábizonyítható lesz-e; ő adta-e be a szert a lovaknak. (Magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményének gyanúja merült fel a feljelentés adatai és mellékletei alapján.)

Fegyelmi eljárás is indult a Magyar Lovassport Szövetségnél, amelynek iratait a nyomozó hatóság bekérte, tekintettel arra, hogy azok a büntetőügyben okirati bizonyítékok, másrészt kiinduló pont a tekintetben, hogy kit, kiket lehet tanúként kihallgatni a büntetőeljárás során, és vannak-e arra utaló jelek, hogy ki lehet az elkövető.

A fegyelmi eljárásban a versenyen részt vevő magyar sportolók, edzők, kisegítő személyzet kerültek kihallgatásra. Vallomásaik szerint a versenysorozat kezdetét megelőző estén ültek és beszélgettek az egyik istálló előtt, majd meglátták az egyik magyar sportolót ennek az istállónak az ajtajában állni. Egyik kezében alma volt, a másik kezében pedig egy fecskendő. Azért figyeltek fel rá, hogy ott áll, mert abban az istállóban nem volt lova elhelyezve. (A lovassport szövetség belső szabályzata szerint adott istállóba csak az a sportoló, kisegítő személyzet mehet be, amelyikben lova van elhelyezve, ennek a sporttársuknak ebben az istállóban lova nem volt.)

Ez a sporttársuk rövid idő elteltével el is ment az istállótól, de nem ült le közéjük annak ellenére, hogy ismerték egymást. A fenti sporttársuk távozása után mintegy fél órával azt észlelték, hogy az egyik ló rosszullétet produkál, bágyadttá válik, szédeleg, kólikaszerű tünetei vannak. Állatorvost hívtak hozzá, aki a ló betegségét pontosan diagnosztizálni nem tudta, véleménye az volt, hogy az állatnak pihennie kell.

A beszerzett fegyelmi eljárás során a tanúvallomások lényege az alábbi volt:

„Úgy gondoljuk, hogy ő volt.”
„Róla feltételezzük.”
„El tudjuk róla képzelni.”
„Alma volt a kezében.”
„Fecskendő volt a kezében.”

Az bizonyos, hogy ezen az estén tüneteket mutató lovon tűszúrás nyom nem volt. A külföldi hatóság mintát gyűjtött az istállóban a szénából és az almadarabokból, ezek vizsgálata negatív eredménnyel zárult, azokban semmilyen gyógyszer, toxikus anyag nem volt kimutatható.

A nyomozó hatóság a tanúkat kihallgatta, konkrétabbakat elmondani nem tudtak, mint amit a fegyelmi eljárás során előadtak, egyik tanú sem állított olyat, hogy ezt a sportolót látták volna az adott istállóba bemenni, ott tartózkodni, vagy onnan kijönni.

A Be. 7. § (4) bekezdése szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Erre figyelemmel nehezen lehetett volna az adott, istálló ajtajában álló sporttársra azt bizonyítani, hogy valamilyen szert ő adott volna be az esti órákban a tüneteket mutató lónak. A másik, következő nap reggelén bódult állapotban talált lóhoz pedig még ilyen laza kapcsolattal sem volt köthető, az állatot tűszúrásnyommal a nyakán találták meg az istállóban.

Ezt a sportolót fegyelmi büntetéssel sújtották azért, mert olyan istállóban járt bent, amelybe a belső szabályok szerint nem volt jogosultsága bemenni. (A fegyelmi biztosságnak tehát elegendő volt bizonyítékként az, hogy róla el lehet képzelni…)

A fegyelmi eljárás során állatorvos szakértői véleményt is beszerezték, a teljes állatorvosi dokumentáció birtokában elkészített szakvélemény szerint mindkét ló vérében fájdalomcsillapító-bódító szer volt kimutatható, amely szer egy-két hét alatt teljes egészében kiürült az állatok véréből.

A nyomozó hatóság is rendelt ki igazságügyi állatorvos szakértőt, aki lényegében ugyanarra a megállapításra jutott, mint a fegyelmi eljárás során meghallgatott állatorvos szakértő: mindkét lónak Acepromazin nevű szert adtak be, azt, hogy milyen módon, utóbb megállapítani nem lehetett.

A nyomozó hatóság a fenti adatok birtokában gyanúsítottként hallgatta ki azt a személyt, akiről a tanúk azt állították, hogy el tudják róla képzelni, hogy szert adott be este az egyik lónak.

Gyanúsítására állatkínzás bűntette, továbbá foglalkozás körében elkövetett gondtalan veszélyeztetés vétsége miatt került sor.

A gyanúsítottal közölt tényállás szerint:

A két lónak olyan fájdalomcsillapító-bódító szert adott be, amelynek hatására a lovak a sportversenyen részt venni nem tudtak. Az injekciós tűvel beadott szer esetében a szúrás allergiás tüneteket is okozhatott volna, továbbá a foglalkozási szabályokat szándékosan megszegte, olyan istállóba ment be, ahova nem volt jogosultsága, és ezzel a magatartásával életveszélynek tette ki a sportolókat tekintettel, arra, hogy a szer hatása alatt a lovak elbódulhattak volna, szédülhettek volna, ekkor a verseny ideje alatt mind a lovak, mind pedig lovasaik is súlyosan megsérülhettek volna hibás lépés, vagy akadály elvétése miatt.

A gyanúsítottként kihallgatott sportoló tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, egyebekben élt vallomásmegtagadási jogával.

Az iratok alapján az volt még megállapítható, hogy a gyanúsítotti kihallgatásra törvénysértően került sor.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

E bűncselekmény megállapításához az szükséges, hogy az elkövető foglalkozási szabály hatálya alatt álljon, e szabályt gondatlanságából eredően megszegje, továbbá ok-okozati kapcsolatnak is fenn kell állnia.

A fent vázolt ügyben megállapítható volt, hogy a szer – amit a lovaknak beadtak – maximum fél óra elteltével tüneteket okoz az állat szervezetében.

A konkrét versenyszám napját megelőző este, a másik lónak a verseny reggelén beadott szer hatása a délutánra tervezett versenyt megelőzően már órákkal észlelhető volt, az állatokhoz állatorvost is hívtak, tehát a lovasok a versenyt már a reggeli órákban feladni kényszerültek, ily módon nem voltak közvetlen veszélyhelyzetben a szer beadása és annak hatása miatt. Arra pedig nem merült fel adat, hogy a sportolók egészségét akarta volna veszélyeztetni bárki (ez esetben pedig élet és testi épség elleni bűncselekmény valósulhatott volna meg).

Bárki(k) volt(ak) is az elkövető(k), a szándék csupán az volt, hogy az adott ló és lovas a versenyen ne tudjon indulni.

Állatkínzás bűncselekménye vonatkozásában az alábbiakra kell figyelmet fordítani:

A lovaknak beadott készítményt (Acepromazin) az állatgyógyászatban használják, általában pasztaként, bármelyik állattartó kaphat az állatorvosától ilyen szert, mert általános fájdalomcsillapító és nyugtató hatással bír. A lovas sportban elterjedt a használata, arra a célra is használják, hogy az állatok a szállítást nyugodtabban, könnyebben eltűrjék.

A dózist az alapján állapítják meg, hogy csak bódítani kell-e egy utazáshoz vagy egy rövidebb orvosi beavatkozáshoz – például fogkő-levétel –, ha mélyebb bódulat kell, például egy seb összevarrásához, akkor nagyobb dózisra van szükség az állat testsúlyát is figyelembe véve.

Ami azonban fontos: a szer nem adagolható túl. Amennyiben rosszul állapítják meg a dózist és többet kap belőle az állat, abban az esetben hosszabb ideig, mélyebben lesz bódult állapotban, de ekkor is a szer maradéktalanul, bármilyen károsító hatás nélkül kiürül az állat szervezetéből.

Az állatkínzás megvalósulásához az szükséges, hogy a bánásmód, bántalmazás alkalmas legyen az állat maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának okozására.

Jelen ügyben tehát a fenti okok miatt büntetőeljárás megszüntetésére került sor bűncselekmény hiánya miatt.

„Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét éppúgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek. A világ jövője ugyanis nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy menyire tiszteljük az életet.” (Albert Schweitzer)

Ben-Belgacem Anikó, címzetes főügyészségi ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség, okleveles környezetvédelmi szakjogász

A kutyatartással kapcsolatos helyi szokások Interjú Bolyky Orsolyával, az OKRI tudományos főmunkatársával

Szerző(k): Bedécs Bendegúz

A főváros közepén, a Budai Vár alatt fekszik az a hatalmas zöld terület, amit Tabánnak neveznek. A városi betondzsungelben igazi felüdülést jelent ez a park nemcsak az itt élők, hanem az ide látogatók számára is. Budapest erdős-ligetes, gyönyörű kilátást nyújtó övezete gyakran a fesztiváloknak is otthon ad. Sok híres zenész megfordult itt, többek között Frank Zappa, de a park legfőbb használói mégis a közelben lakó kutyák és gazdáik, akik naponta keresik fel a tabáni lejtőket.

Bolyky Orsolya kriminológus, az OKRI tudományos főmunkatársa is közéjük tartozik. Őt kérdezzük a kutyatartással kapcsolatos helyi szokásokról, a kutyás közösségről és arról, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző parkhasználó csoportok, illetve mit tudnak hozzáadni a park értékeihez a kutyatartók.

Bedécs Bendegúz: Mit kell tudni erről a kutyás közösségről itt a Tabánban?

Bolyky Orsolya: A Tabánban már nagyon régóta létezik egy masszív kutyás közösség. Ide mindig sok ember jár, és sokan költöznek erre a környékre azért, hogy a kutyájukat itt tudják sétáltatni. Én már 27 éve járok ide, és elég jól megismertem az itt élő kutyásokat. Olyan ez, mint egy kis falu. Persze az évek során sokat cserélődtek a tagok, mivel voltak olyan kutyusok, akik megöregedtek és elmentek közülünk, de sajnos a gazdák közül is jó néhánytól el kellett már búcsúznunk. Jelenleg naponta kb. 100-150 kutya sétál a Tabánban, tehát nagyon fontos, hogy egyrészt ismerjük egymást, másrészt figyeljünk a másikra, mert egy ekkora közösségnél már nem mindegy, hogy ki hogyan viselkedik.

Bedécs Bendegúz: Hogyan zajlik egy kutyaséta a Tabánban?

Bolyky Orsolya: A Tabánnak az az egyik kuriózuma, hogy nincsen körbekerített kutyafuttató, tehát az egész park területén lehet a négylábúakat sétáltatni. Elég sokat küzdöttünk azért, hogy ez így is maradjon. Bár a bekerített kutyafuttatóknak is megvannak az előnyei, például a kutya nem szalad ki az úttestre, ugyanakkor hátránya, hogy ha sok kutyát összezárunk egy kisebb területen, akkor az agressziót szülhet, továbbá azon a részen a fű nem marad meg, és sivár területté válik. Nekünk szerencsénk van, mert bár volt hivatalosan kijelölt kutyafuttató, de ez 4-5 éve megváltozott, és mára integrált parkká lett a Tabán.

Bedécs Bendegúz: Pontosan mit értünk integrált park alatt? Hogyan működik ez a Tabánban?

Bolyky Orsolya: Az integrált park lényege, hogy az itt lévő emberek és állatok békében tudnak élni egymás mellett, mert elfogadják és tiszteletben tartják egymás szokásait, bár ez egy ilyen nagy létszámú közösségnél egyáltalán nem könnyű.

A kutyafuttatók itt nincsenek körülkerítve, akár a játszóterek sem. Ez is része volt annak a koncepciónak, hogy megmutassuk a „kerítés nélküliséget” a Tabánban.

Nagyon jó együttműködés alakult ki egyrészt a Főkert – mint a parkot gondozó fővárosi önkormányzati vállalat – és a tabáni kutyások között. Ez azt jelenti, hogy amikor valamilyen fejlesztés történik itt a parkban, akkor általában a mi véleményünket, észrevételeinket és ötleteinket is figyelembe veszik a megvalósításnál.

Az itteni közösség kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a kutyákkal. A gyerekek általában szeretik az állatokat, szeretik a kutyákat, és a többségük nagyon nagy érdeklődéssel fordul feléjük, szívesen játszanak velük, simogatják őket. Persze az itt élő kutyák többsége tényleg barátságos, és szívesen vannak az emberek közelében. Ez jó lehetőség arra, hogy a gyerekek megismerjék, hogyan kell a kutyákkal bánni, hogyan kell velük viselkedni és hogyan létesítsenek kapcsolatot ezekkel a nagyon kedves és intelligens állatokkal.

Ami kutyatartóként fontos az integrált park használatával kapcsolatban, hogy az egész park területén póráz nélkül lehet sétáltatni a kutyát, kivéve a játszóteret és a kondiparkot, ahol viszont meg kell kötnünk a kutyákat, sőt a játszótérre be sem mehetünk velük, csak a játszóteret átszelő sétaúton haladhatunk át, természetesen akkor is pórázra kötve őket.

Bedécs Bendegúz: A mindennapokban működik ez a projekt?

Bolyky Orsolya: Többé-kevésbé igen, működik. Nyilvánvalóan egy ilyen új, nem szokványos kialakításnál mindig vannak olyanok, akik elutasítják azt. Vannak olyanok is, akik félnek a kutyáktól és már azzal sem értenek egyet, hogy bárhol is póráz nélkül lehessen sétáltatni a négylábúakat. Időnként előfordulnak konfliktusok. Ugyanakkor számos olyan parkhasználóval ismerkedtünk össze az évek folyamán, akik kezdetben idegenkedtek a kutyáktól, féltek tőlük, de látván, hogy ezek a kutyák kedvesek és jól neveltek, megbarátkoztak velük és velünk is. A gyerekeknél ez különösen jól működik. Sok szülő nem engedi, hogy gyermeke megsimogasson egy kutyát vagy játsszon velük, de a hosszas beszélgetés és ismerkedés hatására jó néhány esetben előfordult, hogy ezek a szülők is odaengedték a gyerekeiket a kutyáinkhoz. Tehát az integrált park koncepció működik, az elmúlt években súlyos konfliktusokról nem tudunk, és hogyha volt is összeütközés, akkor az is rendeződött.

Bedécs Bendegúz: A „kutyások” között is kialakulnak konfliktusok?

Bolyky Orsolya: Igen, persze, a „kutyások” között is előfordulnak kisebb viszályok, mint minden emberi közösségben. Ezek legfőképpen a gazdák kutyaneveléshez való hozzáállásából adódnak, mert mint mindenhol, itt is vannak olyanok, akik nem veszik elég komolyan az állat féken tartásával kapcsolatos írott és íratlan szabályokat. Általában nem veszik jó néven, ha ezt szóvá tesszük. Mindez hasonlít ahhoz, amikor a játszótéren az egyik szülő kioktatja a másikat a gyermeke neveléséről. Tipikus konfliktusforrás még az új kutyatartókkal szemben, akik nem tudják, vagy tudják, de figyelmen kívül hagyják azt az alapvető szabályt, hogy a parkban is össze kell szedni a kutyaürüléket, és azt az erre a célra kihelyezett szeméttárolóba kell dobni. Amikor erre figyelmeztetjük őket, sokszor csodálkozással vegyes felháborodás a válasz. A kimerítő magyarázat után általában megértik, miért fontos mindez, és elvégzik a szükséges takarítást. Ez kicsit talán az ún. „Big Brother” módon működő nevelési módszer, de a hétköznapokban bevált.

Bedécs Bendegúz: Úgy látom, hogy a „kutyások” és a park szimbiózisban élnek egymással.

Bolyky Orsolya: Igen, így van. Alapelvünk, miszerint ha mi használjuk a parkot, akkor mi is adjunk valamit vissza abból, amit nekünk ad ez a gyönyörű, több hektáros terület. Ennek érdekében nagyon fontosnak tartjuk a park tisztán tartását, időnként nagytakarítást, szemétszedést is szervezünk.

A Tabán az otthonunk.

Talán már hagyománynak is tekinthető, hogy amikor meghal egy kutya, akkor egy fát ültetünk az emlékére – persze a hivatalos engedély beszerzését követően, a közösségünkhöz tartozó kertész szakemberek útmutatása alapján. Ha végigmegyünk a parkon, láthatjuk a fákon a kutyáink neveit. Szerintem ez egy nagyon szép szokás.

Bedécs Bendegúz: Mostanában sokat hallani állatkínzásról és rossz kutyatartásról. Előfordul-e ilyesmi a Tabánban?

Bolyky Orsolya: Azt gondolom, hogy a városi kutyatartók körében kevesebb az állatkínzás, mivel itt a kutya házi kedvencként tartott állat, de sok helyen rossz körülmények között a kert egy kis részében él, és a házőrzés a feladata. A lakásban tartott kutya szó szerint a gazda testközelében létezik, igazi társ és családtag. Ha mégis azt látjuk, hogy valaki nem megfelelően bánik az állattal, például rángatja pórázon a kutyát, szükségtelenül és durván megüti, esetleg belerúg, ezt biztosan nem hagyjuk szó nélkül. Sajnos ezeknek a kutyásoknak a többsége nem fogadja meg a tanácsainkat, hanem inkább eltűnnek a környékről és jobb nem belegondolni, hogy ezek után mi történik az állattal. Ugyanakkor volt olyan is, akinek kezdő kutyatartóként fogalma sem volt arról, hogyan kell a kutyát nevelni. Az ilyen gazdáknak tanácsokkal, gyakorlással sokat tudunk segíteni, valamint igyekszünk őket kutyaiskolába küldeni.

Ami az állatkínzás kategóriába tartozik, az tipikusan nem a kutyatartók részéről merül fel, hanem az olyanoktól, akik ellenzik a kutyatartást, és gyűlölik a kutyákat. Ezek azok az emberek, akik mágnessel vagy szöggel teleszurkált virslidarabokat helyeznek el a parkban, abból a célból, hogy megöljék vele a kutyákat. Ilyenre volt példa a Tabánban, és a közeli budai parkokban is.

Kutyagazdaként és kriminológusként is mindenképpen aktuálisnak és fontosnak tartom az állatkínzás témakörével kapcsolatos kutatásokat. Itt szeretnék utalni kolléganőm, Tilki Katalin munkáira az állatkínzással és az állatmérgezéssel kapcsolatosan; tanulmányai az Ügyészek Lapja korábbi számaiban megjelentek.

A kolléganőm mellett szeretném megemlíteni egyik tanítványomat is, Mészáros Lillát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatóját, aki szintén az állatkínzás témájával foglalkozott, tanulmánya az Ügyészek Lapja előző számában olvasható is.

Azt gondolom, hogy ezzel a témával nemcsak azért kell foglalkoznunk, mert maga az állatkínzás bűncselekmény, hanem azért is, mert – ahogy Csányi Vilmos mondta – „Aki állatot kínoz, az ember ellen is készül”.

Számos kutatás kimutatta, hogy akik az állatokat bántalmazzák, azoknak nagy része ember ellen is fordul. Tehát az állatkínzás ellen való fellépés egyfajta megelőzése lehet a személy elleni erőszakos cselekményeknek.

Bedécs Bendegúz: Köszönjük a beszélgetést!

Bedécs Bendegúz, média szakos tanuló, VMG, Budapest

Az élőállat mint bűnjel, és ennek gyakorlati kérdései

Szerző(k): Fialka Orsolya, Soczó Rafael

Bevezetés

2017-ben reprezentatív felmérés során vizsgálták az Európai Unió tagállamainak területén, hogy mekkora arányban tartanak az össznépességre vetítve a háztartások kedvtelésből tartott ebeket. Az adatok¹ alapján Magyarországon a lakosság 36 százaléka ebtartó háztartásban élt. A Covid19-világjárványt követően ez a szám emelkedett, így a legfrissebb (2021-es) adatok alapján, Magyarországon minden második háztartás kutyatartóvá vált, ezzel a gazdával rendelkező ebek száma jóval meghaladja az országban a 3 milliót² .

Tekintettel arra, hogy az állattartás legtipikusabb formája a kutyatartás, célszerűnek látjuk az élőállat mint bűnjel kezelésének gyakorlati problémáit az ebeken keresztül bemutatni.

A fenti tendencia alapján megállapítható, hogy az otthonokban tartott ebek száma évről évre növekszik, a kutyatartás a társadalom egyre szélesebb körét érinti, illetve a nem kutyatartók életére is egyre nagyobb hatással van ez a jelenség. Természetesen az állattartók túlnyomó többsége felelős gazdaként eljárva igyekszik az állat jóllétéről gondoskodni. Ebben a felelős állattartás hagyományán túl, a széles körben elérhető képzések, kutyaiskolák, online anyagok és állami szervek – például a NÉBIH Kutyakötelesség című kiadványa³ – is segítséget nyújtanak.

A kutyatartás napjainkban azonban egyfajta trenddé kezd válni, egyre többen kívánnak háztartásaikban ebeket tartani, amely a forgalomban lévő kölyökkutyák számát növeli, mivel a keresleti oldalon évről-évre nagyobb igény jelentkezik.

Törvényszerűnek tűnik, hogy az ebek – és így szükségszerűen az állattartók – számának gyors növekedésével egy időben, az állattartás jogszerű formái mellett megjelenik az állattartás, állatszaporítás és állatkereskedelem jogellenes formája, amelyek gyakran a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben meghatározott bűncselekmények törvényi tényállásait is kimerítő magatartások lehetnek.

Ezek a magatartások, amelyeket az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) és súlyosabb esetekben a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szankcionálnak, alapvetően kétfélék lehetnek. Az egyik a mulasztással elkövetett állatkínzás, amely jellemzően az állat természetes szükségleteinek figyelmen kívül hagyásából fakad. Azzal, hogy az ebek háziasítására került sor, természetes folyamat, hogy a korábban önellátó élőlények gondozásra szorulnak. A mulasztással elkövetett magatartások tipikusan az állat nem megfelelő táplálásában, mozgásigényének figyelmen kívül hagyásában vagy a nem elegendő mozgás biztosításában, egészségügyi állapotuk elhanyagolásában, vagy a jogszabályokban előírt egyéb gondozási kötelezettségek mulasztásában nyilvánulhatnak meg. A másik szankcionálható magatartás az állat sérülését eredményező, súlyosabb esetben pusztulását okozó szándékos bántalmazás, amelyek jellemzően már az állatkínzás törvényi tényállását kimerítő cselekedetek. Ezeket a jogellenes magatartásokat több büntetőjogi speciális tényállás is nevesíti (jellemzően: állatkínzás, tiltott állatviadal szervezése, természetkárosítás, orvvadászat, orvhalászat).

A kisebb testű kutyákra (amelyeket akár lakásban is tarthatnak gazdáik) mutatkozó kereslet élénkülése magával hozta azt, hogy Magyarországon évek óta növekszik a szaporító telepek száma, ami egyre nagyobb problémaként jelentkezik, illetve egyre több gondot okoz mind a jogalkotó, mind a társadalom, és nem utolsósorban az állatok számára. Az ezeken a telepeken tenyésztett kutyák jóllétének biztosítását kívánta elérni a jogalkotó a büntetőjogi szabályozás szigorítása által, reagálva a gyorsan változó állattartási, szaporítási trendekre. Ezért 2022-ben módosult az állatkínzás törvényi tényállása (Btk. 244. §), így a hatályos jogszabályok értelmében állatkínzásnak minősül az a magatartás is, ha szaporítással összefüggésben, haszonszerzési cél érdekében, tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra a jó gazda gondosságát elmulasztja az elkövető.

A büntetőeljárásban élő állat elkövetési tárgyaként, illetve az elkövetés eszközeként merülhet fel az alábbi felsorolt tényállások miatt folytatott nyomozásokban:

A Btk. XXIII. fejezetében foglalt környezet és a természet elleni bűncselekmények között:
természetkárosítás	242–243. §
állatkínzás	244. §
orvvadászat	245. §
orvhalászat	246. §
tiltott állatviadal szervezése	247. § (1) bek.; 247. § (2) bek.; 2022-től új tényállás-szerkezet: (1a) és (3) bek.
A XXXIV. fejezetében foglalt közigazgatás rendje elleni bűncselekmények között:
veszélyes állat, illetve veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése	359. §
A XV. fejezetében foglalt az élet, testi épség és az egészség elleni bűncselekmények között:
testi sértés	164. §
foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés	165. § (2)–(4) bek.

Az élő állat lefoglalására vonatkozó szabályok

A Be. és a Btk. rendelkezései alapján az elkövetés tárgyát, az elkövetés eszközét a jelenleg hatályban lévő rendelkezések alapján az eljáró hatóságnak le kell foglalnia – élő állatok esetében a rá vonatkozó speciális normák rendelkezései alapján –, figyelemmel a Be. 308.§ (2) bekezdésének rendelkezéseire, mivel el kell rendelni a lefoglalást, ha annak tárgya

bizonyítási eszköz; vagy
elkobozható, illetve vagyonelkobzás alá esik.

A Btk. 72.§ (1) bekezdése szerint el kell kobozni azt a dolgot,

amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak;
amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre;
amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy amelyet a bűncselekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak;
amelynek a birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik.

A Btk. 73. §-a alapján az elkobzás kivételesen sem mellőzhető többek között természetkárosítás, állatkínzás, orvhalászat, orvvadászat, tiltott állatviadal szervezése esetén.

Fenti rendelkezések több gyakorlati problémát is felvetnek.

A tiltott állatviadal szervezése kapcsán az élő állat egyrészt a bűncselekmény eszköze, másrészt – tekintve, hogy a bűncselekmény nyomait hordozza – a bizonyítás tárgya is egyben. Ez pedig azt jelenti a fenti szabályok értelmében, hogy a viadalon részt vett, vagy viadal céljára tenyésztett állatot minden esetben le kell foglalni.

Fő szabály szerint a lefoglalt dolog elkobzásáról az ügydöntő határozat meghozatalakor a bíróság jogosult dönteni, így az élő állatok akár évekig lefoglalás alatt maradnak, ami olyan költséget ró a nyomozó hatóságra és a vádemelést követően a bíróságra, amely nem áll arányban a büntetőeljárások során felmerült bűnügyi költségekkel.

Másrészről az állat maga már a lefoglalás pillanatát követően is egyre kevésbé hordozhat magán bizonyítékokat, tekintettel arra, hogy az állatjóléti intézkedések megkövetelik az állat azonnali ellátását, megfelelő táplálását és a jó gazda gondosságának megfelelő ellátást. Ezen indokok alapján az élő állat tárgyi bizonyítási eszközként való lefoglalása ellentétes a lefoglalás által elérni kívánt céllal, azazhogy a hatóság így őrizze meg a tárgyi bizonyítási eszköz elkövetéskori tulajdonságait.

Az előzetes értékesítés lehetősége megoldást kínál az aránytalan költségek megelőzésére az élő állat lefoglalása során. A Be. 319. § (3) bekezdés c) pontja alapján a vádemelés előtt az ügyészség indítványára a lefoglalt dolog értékesítését rendeli el a bíróság, ha a lefoglalt dolog kezelése, tárolása, illetve őrzése – különösen a dolog értékére vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolására tekintettel – aránytalan és jelentős költségekkel járna, amennyiben a lefoglalt dologra a bizonyítás érdekében már nincs szükség, a lefoglalás megszüntetésének nincs helye és a lefoglalt dologgal kapcsolatban nem jelentett be senki megalapozott igényt.

A fenti jogintézmény azonban csak azokban az esetekben lehet megoldás, amikor az eljáró hatóság olyan élő állatokat kíván értékesíteni, amelyek birtoklásához az általános gondozási feltételeken túl más érdek nem fűződik és az állatokra a bizonyítás érdekében nincs már szükség, továbbá a lefoglalásnak egyéb okai sem állnak fent.

Ilyen eset lehet például egy-egy szaporító telep felszámolását követően az eljáró hatóság birtokába jutott állatok előzetes értékesítése. Itt az állatok tulajdonjogáért jelentkező természetes személyekkel szemben gyakorlatilag semmilyen feltétel támasztása nem indokolt és feltételrendszer meghatározására nincs is állami lehetőség, kivéve, ha az illető az állattartástól korábban eltiltásra került.

Tiltott állatviadal szervezésének bűntette elkövetőitől lefoglalt ebek vonatkozásában felmerülhet az a probléma, hogy az egyszerre nagy számban lefoglalt ebek tartási költségei kirívóan magasak, figyelemmel arra, hogy olykor speciálisabb körülmények biztosítására van szükség, mint egyéb ebek elhelyezése során. Ezek az ebek fokozott felügyeletre szorulnak, illetve többnyire fajtársaikkal együtt nem helyezhetők el, tekintettel arra, hogy egymás közelségére agresszívan reagálnak.

Nem hagyható tehát figyelmen kívül, hogy a tiltott állatviadal során olyan ebek kerülnek lefoglalásra, amelyek veszélyt jelentenek fajtársaikra, és így közvetett módon akár az emberekre is. A lefoglalt ebek között jelentős számban vannak általában olyan példányok, amelyek vonatkozásában indokolt lenne a veszélyes ebbé nyilvánítás. Az ilyen típusú cselekmények elkövetői éppen a jogellenes tevékenységük minél hatékonyabb folytatása céljából azonban nem fogják kezdeményezni a veszélyes ebbé nyilvánítás iránti eljárást. Vagyis gyakorlatilag – amennyiben az előzetes értékesítésükre kerülne sor – az ebek mindenféle speciális szabályok nélkül lehetnének tarthatók, amely akár azt is eredményezhetné, hogy az új gazda nem is ismeri az állat előéletét, és ez akár végzetes balesetekhez is vezethetne (ahogyan ilyen esetekről számos esetben számolt már be a média).

Továbbá ezen ebeknél az előzetes értékesítés azért sem észszerű megoldás, mert az értékesítés során az új tulajdonosok köre nem szűrhető, nincs rá jogi szabályozás, ezért nem zárható ki annak a lehetősége, hogy egy tiltott állatviadalok szervezésével foglalkozó elkövetői körtől lefoglalt kutyákat esetleg ugyanezen elkövetői körhöz kapcsolódó személyek, illetve másik, de azonos érdeklődéssel rendelkező csoportok szerezzenek meg. Ezek az ebek, illetve felmenőik a gyakorlat során – a hatóságok tudomására jutott információk szerint – agresszivitásuk alapján szelektáltak, és csak a kifejezetten agresszív, jó harcos, ún. „meleg” kutyák szaporítására törekszenek az elkövetők. A minél agresszívabb és minél „eredményesebb” kutyák ezekben a körökben jelentős anyagi értékkel rendelkeznek, ezért egy esetleges előzetes értékesítés során nem zárható ki annak a lehetősége, hogy az értékesítésre bocsátott ebek visszakerüljenek az elkövetőkhöz.

A fenti indokok alapján az előzetes értékesítés a haszonállatként, munkavégzésnél használt lefoglalt élő állatokra, illetve azokra a kedvtelésből tartott állatokra lehet megoldás, ahol a társadalmi érdek pusztán az, hogy a büntetőeljárásban lefoglalásra került állatok megfelelő, gondos gazdához kerüljenek.

A tiltott állatviadalban érintett ebek esetében így álláspontunk szerint nem alkalmazható a Be. előzőekben hivatkozott azon szabálya, amely lehetővé teszi az előzetes értékesítést.

Természetesen minden büntetőeljárásban külön kell vizsgálni azt, hogy tárgyi bizonyítási eszközként szükséges-e az élő állat lefoglalása, azonban a fenti indokok alapján megállapítható, hogy az eljárások jelentős részében ez nem mellőzhető.

Élő állat lefoglalására a büntetőeljárás szabályain túl a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet (továbbiakban: Rendelet) 66. szakaszában foglaltak irányadók.

A fenti rendelkezéseket úgy összegezhetjük, hogy az élő állattal együtt annak okmányait is le kell foglalni. Ha azok nem állnak rendelkezésre és azok meglétére jogszabályi előírás kötelez, úgy ezeket az okmányokat (pl. kisállat egészségügyi könyv) elő kell állítani, azokat a lefoglalt állatokkal együtt kell kezelni az eljárás során.

A Rendelet 66. § (4) bekezdése szerint a lefoglalt élő állat bűnjelkezelőhöz nem szállítható be.

Az állat elhelyezéséről a Btk. 244–247. §-aiban meghatározott bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárás esetén a lefoglalás helye szerint illetékes megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás, a Btk. 242–243. §-aiban meghatározott bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárás esetén a lefoglalás helye szerinti illetékes nemzeti park igazgatóság köteles gondoskodni, vadászható állatfaj esetén a vadászati hatóság véleményének figyelembevételével.

A megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás jelenleg már nem létezik, feladatkörét a Kormányhivatalok vették át. Az állat elhelyezése részükről – mivel szervezeti adottságaik alapján az állatok tárolását, szállítását ugyanúgy nem képesek megoldani, mint a büntetőeljárásban a rendőrség, ügyészség és a bíróság szervezete – abban merül ki, hogy az illetékességi területükön működő önkormányzati telepek és civil egyesületek befogadóképességét felméri az adott terület hatósági állatorvosa, és azokhoz irányítja a lefoglalást elrendelő/foganatosító hatóságokat.

A Rendelet 3. §-a alapján, ha a bűnjel a hatósághoz vagy a bűnjelkezelőhöz nem szállítható be, illetve tárolása nem megoldható, díjazás ellenében a szakszerű kezelés feltételeivel rendelkező gazdálkodó szervezet [Btk. 459. § (1) bek. 8. pont], illetve a Rendelet 66. § (5) bekezdése alapján civil szervezet őrizetébe és kezelésébe is adható.

Az állat (bűnjel) átadása civil szervezetek kezelésébe a bűnügyi költség terhére oldható meg a jelenlegi keretek között, amelynek mértéke a lefoglalt állat ellátási szükségleteihez és a lefoglalás időtartamához igazodik. Ezek a költségek egy akár több éven át tartó büntetőeljárás során aránytalan pénzügyi terhet jelenthetnek, ráadásul még a terhelt bűnösségének megállapítása során is olykor csak olyan követelés maradhat, amelynek az állam nem tud érvényt szerezni.

Előzetes elkobzás alkalmazása és nehézségei a tiltott állatviadal szervezésének bűntette miatt folytatott eljárások során

A Be. 320. § (4) bekezdésében foglaltak értelmében, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik, vagy a közbiztonságot veszélyezteti, a bíróság a lefoglalás megszüntetése helyett a lefoglalt dolog elkobzásáról határoz. A Be. 464. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a bíróság a vádemelés előtt dönt a bíróság hatáskörébe tartozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatos indítványokról.

A fenti szabályok értelmében előzetes elkobzás akkor rendelhető el, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik, vagy a közbiztonságra veszélyt jelent. Az előzetes elkobzásról a vádemelést megelőzően a nyomozási bíró dönt.

A tiltott állatviadalon szerepeltetett ebek birtoklása önmagában nem ütközik jogszabályba, figyelemmel arra, hogy a viadalon érintett ebek nem minősülnek veszélyes ebnek. A tiltott állatviadalok során többnyire pitbull terriereket, amerikai staffordshire terriereket és azok keverékeit harcoltatják egymással, amely fajták birtoklása 2012 óta nem ütközik jogszabályba. (Ezt az évet megelőzően fajtájuknál fogva veszélyes ebnek minősültek ezek a kutyafajták, így tartásuk csak a vonatkozó jogszabályban részletezett feltételek teljesülése esetén volt megengedett.) Tekintettel arra, hogy napjainkban már fajtájuknál fogva ezek az ebek nem veszélyesek, az állam általi elkobzásukra csak abban az esetben van lehetőség, ha azok egyedenként – az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértő szakvéleménye alapján – veszélyesnek minősülnek, és a veszélyes ebbé nyilvánítás további feltételei is fennállnak. Ebben az esetben az engedély nélküli tartásuk a közbiztonságra veszélyt jelent és birtoklásuk jogszabályba is ütközik, így a Btk. 72. § (1) bekezdés d) pontjában írt okok szerint előzetes elkobzásukra lehetőség nyílik.

Figyelemmel arra azonban, hogy a viadalban érintett ebek a lefoglalás pillanatában nem minősülnek veszélyes ebnek, így a korábbi eljárásban olyan megoldást kerestünk, amely mégis lehetővé teszi az előzetes elkobzásukat. Ez a megoldás pedig az volt, hogy állatviselkedést vizsgáló szaktanácsadó a lefoglalt ebeket egyedenként vizsgálta és minden egyes állat vonatkozásában megállapította, hogy a veszélyes ebbé nyilvánítás feltételei fennállnak-e. Azon egyedeknél, ahol a szaktanácsadó ezt megállapította, indítványt tettünk az ebek előzetes elkobzására arra hivatkozva, hogy ezen ebek vonatkozásában a veszélyes ebbé nyilvánítás törvényi feltételei fennállnak – csak az eljárást a korábbi gazda éppen a jogellenes tevékenysége folytatása céljából elmulasztotta megindítani –, így a tartásuk a vonatkozó speciális szabályok hiányában a közbiztonságra veszélyt jelent. A bíróság osztotta a nyomozó hatóság és az ügyészség álláspontját, és az ebek előzetes elkobzásáról rendelkezett.

Az elkobzott élő állatok tulajdonjoga a Btk. 72. § (6) bekezdése alapján az államra száll, azonban a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 319. §-ában foglalt rendelkezések nem rendezik kellőképpen a nyomozó hatóságok és közigazgatási szervek eljárásainak határát és egymáshoz való viszonyát, így az elkobzott élő állatok elkobzást követő kezelése további problémákat generálhat. E problémák megoldása – az élő állatokkal feladatkörrel rendelkező nyomozó hatóságok és közigazgatási szervek feladatköreinek egymáshoz való viszonyának rendezésével – jogalkotói feladat.

A jelenlegi jogszabályi környezetben az elkobzást követően az élő állat további sorsának rendezésére iránymutatást az Ávt. 45/D. §-ában találhatunk, miszerint az állatnak a büntetőügyben történő elkobzását követően e törvénynek az elkobzásra vonatkozó szabályai szerint kell eljárni.

Ezek alapján látható, hogy végső soron a büntetőeljárás során alkalmazott elkobzás is a közigazgatási szervek eljárásaiba torkollik, az élő állatok sorsának kezelését a jogalkotó a közigazgatás szervezetrendszerére bízza, azonban ez még előzetes elkobzás alkalmazása esetén is rendkívül időigényes és költséges eljárás, nem beszélve arról, hogy az állat elkobzásáról szóló döntés meghozatalára csak a büntetőjogi felelősség megállapításával egy időben kerül sor. Az elmúlt években lefolytatott büntetőeljárásokból eredő tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy az élő állatot mint bűnjelet csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudja kezelni a büntetőeljárás, ezért indokolttá válhat egy észszerűbb eljárási módszer kialakítása a jogalkotó részéről, amely kellő pontossággal határozza meg az állatokkal mint bűnjelekkel történő eljárási módot, jelöli ki a területen feladattal rendelkező szervezetek cselekvéseinek határait.

Elkobzás közigazgatási eljárás keretein belül

Az Ávt. a 45/B. §-ában szabályozza az elkobzás eseteit közigazgatási eljárás keretein belül.

Az állat elkobozható, ha az emberre támadt. Egyéb esetekben, ha mulasztással elkövetett jogsértésről van szó (éheztetés, rossz körülmények stb.) akkor a tulajdonos csak a tartási körülmények helyrehozatalára kötelezhető és a feltételek teljesítése esetén az állatot vissza kell adni a tulajdonosnak, azonban az állat közigazgatási eljárás keretén belül is elkobozható, ha előzetesen a hatóság által megállapított tartási körülményeket a tulajdonos nem alakítja ki.

A fentiek összegzéseként megállapítható, hogy mind a büntetőeljárás szabályai alapján eljáró nyomozó hatóságok, mind az Ávt. alapján eljáró közigazgatási szervek közel azonos intézkedésekre jogosultak, azonban a közigazgatás eszközrendszere sokkal gyorsabb reagálásra képes és az állatjóléti intézkedéseknek sokkal inkább képesek érvényt szerezni.

Az Ávt.-ben rögzített célok az állat jólétének biztosítását kívánják elérni, míg a büntetőeljárásban nevesített lefoglalás kényszerintézkedés sokkal inkább élettelen dolgok fizikai jellemzőinek megtaláláskori megőrzésére irányulnak, illetve az elkobzás alá eső, szintén élettelen dolgok hatóság általi megőrzését szolgálják. Álláspontunk szerint egy élőlény esetében semmiképpen sem lehet célja a büntetőeljárásnak az, hogy esetlegesen egy bántalmazott, éheztetett, vagy egészségügyileg elhanyagolt állat állapotát fenntartsa, hanem az, hogy fizikai jellemzőit a bűncselekmény észlelésének időpontjában fennálló állapotában rögzítse, hiszen egyébként ezzel a bűncselekményt maguk a hatóságok tartanák fent a további eljárásukkal. Teljesen egyértelmű, hogy egy rossz körülmények között tartott állat, amint a hatóságok birtokába kerül, azonnal helyesen táplálják, gondozzák, és egészségügyi szükségleteit biztosítják, mivel az állat azonnal elveszíti a szerepét mint a bizonyítási eszköz. Ezen túl, a lefoglalás indoka csak az elkobzás alá eső dolog biztosítása lehet, azonban ez is megkérdőjelezhető az állatjóléti szempontok figyelembevételével, hiszen az elkobzásra is csak rendkívül időigényes eljárást követően kerülhet sor. Ezért mindenképpen szükségesnek látszik – természetesen csak ha elfogadjuk, hogy igenis fontos az állatok jólétének biztosítása a büntetőeljárások során – hogy a jogalkotó a vonatkozó jogszabályok módosításával és az eljárási rend racionalizálásával kialakítson egy olyan eljárási rendet, amely egyaránt biztosítja a büntetőeljárások sikerét, és ezzel egy időben lehetővé teszi az állatok büntetőeljárásból való gyors „kikerülését”, biztosítva az állatok mihamarabb gondos gazdákhoz juttatását és az állatjóléti célok teljesülését.

Ezen az úton elindulva a büntetőeljárási törvény 2022 évben módosításra került. Ezek alapján napjainkban lehetőség van arra, hogy az élő állat gyakorlatilag a lefoglalással egy időben ki is kerüljön a büntetőeljárás hatálya alól, már amennyiben további eljárási cselekmények végrehajtásához nincsen rájuk szükség. A Be. módosításával a 319. § (1) bekezdése szerint, ha az eljárás során a lefoglalt dologra a bizonyítás érdekében már nincs szükség, hivatalból haladéktalanul meg kell vizsgálni, hogy a lefoglalás megszüntetésének van-e helye vagy a lefoglalt dolog értékesíthető-e. A (2) bekezdés alapján a lefoglalt dolog akkor értékesíthető, ha a) a lefoglalt dologra a bizonyítás érdekében már nincs szükség, b) a lefoglalás megszüntetésének nincs helye, és c) a lefoglalt dologgal kapcsolatban senki nem jelentett be megalapozott igényt. A (9) bekezdés szerint a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén a bíróság, valamint a vádemelés előtt az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az élőlény értékesítése helyett elrendelheti a tulajdonának ingyenes átruházását, ha ahhoz az élőlény tulajdonosa, valamint – ha a lefoglalt élőlénnyel kapcsolatban megalapozott igényt jelentettek be – a megalapozott igényt bejelentő személy hozzájárult.

A fenti rendelkezések alkalmazásával – tehát a tulajdonjog ingyenes átruházásával – például lehetőség nyílt arra, hogy egy nem megfelelő körülményeket biztosító állattartó telep tulajdonosa a helyszíni intézkedés során az általa tartott állatok tulajdonjogáról lemondjon, és az átruházásra kerüljön akár egy civil szervezetre, vagy annak képviselőjére, tagjaira.

Így amennyiben az állatra mint bizonyítási eszközre már nincs szükség, és a tulajdonátruházás fenti feltételei rendelkezésre állnak, úgy az élő állatok büntetőeljárásban történő minél rövidebb ideig tartó kezelésének jó megoldása lehet a fenti törvényi rendelkezés alkalmazása.

Azonban további jogalkotói feladat azon feltételrendszer megteremtése, ami azt hivatott elérni, hogy azokban az esetekben is könnyedén büntetőeljáráson kívül kezelhetők legyenek az élő állatok, amelyekben a tulajdonos a tulajdonjogról a helyszínen nem kíván lemondani.

Erre a gyakorlati tapasztalatok alapján mindenképpen szükséges megfelelő szakmai megoldás kidolgozása, mivel az eljáró szervekre a nagyszámú élő állat büntetőeljáráson belüli kezelése aránytalan terhet ró, a büntetőeljárások sikerét hátrányosan befolyásolhatja, a büntetőeljárás önmagában nem az élő állatokról való gondoskodás biztosítására jött létre, hanem a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására.

Álláspontunk szerint a büntetőjogi felelősség megállapításához nem szükséges, hogy az élő állat – akár mint az elkövetés tárgya, akár mint a bizonyítás eszköze – a bírósági eljárás során rendelkezésre álljon, és így indokolatlanul hosszú ideig az eljáró hatóságok a büntetőeljárás keretein belül tartsák az állatokat. Eredményesebb gyakorlati megoldás lehet az, ha a korábban részletezett bűncselekmények során az eljáró nyomozó hatóságok olyan igazságügyi állatorvos szakértők és egyéb, az állatvédelem területén jártas szakértők közreműködésével kidolgozott feltételek alapján – elsődlegesen az állat általános paraméterei, sérülései, azok mibenléte, elhelyezkedése stb. – hajtsanak végre helyszíni szemléket, kép- és hangfelvétel egyidejű rögzítésével, amelyek alkalmasak arra, hogy büntetőeljárás bármely szakaszában a helyszínen tapasztalt tényeket hiteles formában legyenek képesek bemutatni. Amennyiben pedig indokolt az élő állat tekintetében szakértői bizonyítást lefolytatni, úgy a vizsgálatokat a lefoglalást követő rövid időn belül kell elvégezni. Ezzel elkerülhetővé válhat a szakmailag is indokolatlan lefoglalások fenntartása, mivel az idő előrehaladtával az állatokon sem tapasztalhatók azok a fizikai jellemzők, amik bűncselekmény elkövetésének tényét alapozták meg, azzal okozati összefüggésben keletkeztek.

A jogszabályi környezet racionális átalakításával és a helyszíni szemlék szakmai feltételek alapján történő végrehajtásával, a hatósági állatorvosok eljárási cselekményekbe történő bevonásával egyszerre lehetne a bizonyításra szolgáló tényeket rögzíteni és egy időben az állatjóléti szempontokat a lehető legnagyobb mértékben szem előtt tartani.

Jelenleg is folynak azok az egyeztetések, amelyek az általunk ismertetett problémák megoldását hivatottak kimunkálni annak érdekében, hogy a jogi környezet minél hatékonyabban kövesse a cikk elején ismertetett társadalmi változásokat.

Megfigyelhető ez a pozitív változás a büntető anyagi jog területén, gondoljunk csak az állatok sérelmére elkövetett bűncselekmények körének a bővítésére. De a jogalkotó azt is felismerte, hogy az élő állat büntetőeljárásban történő kezelése speciális szabályok megalkotását indokolja mind a büntetőeljárás, mind a közigazgatási eljárás területén, aminek eredménye a már fentebb ismertetett új kodifikáció. Ez a munka még bizonyosan nem tekinthető befejezettnek, de a folyamatok megindulása mindenképpen jövőbe mutató.

Fialka Orsolya, főügyészségi ügyész, Pest Vármegyei Főügyészség, Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Csoportja; Soczó Rafael, r. százados, kiemelt főnyomozó, Készenléti Rendőrség, Nemzeti Nyomozó Iroda