A legfőbb ügyész 2019. évi tudományos pályázati felhívása
Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden, tudományos fokozattal nem rendelkező tagja, valamint az ügyészi munka iránt érdeklődő joghallgató. A pályázatokat általános, ifjúsági és joghallgatói tagozaton lehet benyújtani az alábbiak szerint:
– az általános tagozatra minden ügyész, illetve más, a továbbiakban nem említett ügyészségi alkalmazott;
– az ifjúsági tagozatra ügyészségi fogalmazó és alügyész;
– a joghallgatói tagozatra egyetemi osztatlan képzésben jogi tanulmányt folytató – hallgatói jogviszonyban álló – egyetemi hallgató.
A pályaműveket magyar nyelven lehet benyújtani. A pályázatok terjedelme legalább 20, legfeljebb 80 gépelt oldal lehet, irodalomjegyzékkel, lábjegyzetekkel, mellékeltekkel együtt. Végjegyzet használata mellőzendő, a lábjegyzeteket arab számmal kell számozni 1-től kezdődően. A pályaműben hivatkozni kell a felhasznált forrásokra, és irodalomjegyzékkel kell ellátni. Az internetes forrásokra történő hivatkozás esetén fel kell tüntetni a letöltés, illetve megtekintés dátumát. A pályázónak törekednie kell a dolgozati témával kapcsolatos vitatott kérdéseket tartalmazó tudományos közlemények lehetőleg teljes körű idézésére.
Pályamunkát az alábbi témakörökben lehet benyújtani:
Büntetőjogi terület
Büntető anyagi jog
1. A Btk. időbeli hatálya vizsgálatának szempontjai
2. A bűncselekményegység megítélése a jogirodalomban és a joggyakorlatban
3. A beszámítási képesség értékelésével kapcsolatos kompetenciakérdések
4. A kényszer és fenyegetés büntetőjogi értelmezésének elméleti és gyakorlati kérdései
5. Jogos védelem az EBH2017. B. 10. és EBH2018. B. 11. számú elvi bírósági határozatok tükrében
6. A végszükség megítélése a joggyakorlatban
7. A büntethetőség elévülésének megállapításával kapcsolatos jogértelmezési kérdések
8. A tevékeny megbánás alkalmazásának gyakorlata; a sértettek által elfogadott jóvátételek jellege
9. A Btk. szankciórendszere
10. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés emberi jogi és büntetőjogi kérdései, a büntetés gyakorlatban felmerülő dilemmái
11. Az életfogytig tartó szabadságvesztés nemzetközi szabályozása
12. A sportrendezvények látogatásától eltiltás nemzetközi gyakorlata
13. A bűncselekményből származó vagyoni előny lefölözése – a vagyonelkobzás
14. A XXI. századi büntetőjog speciális szankciója: az elektronikus adat végleges
hozzáférhetetlenné tétele
15. A kényszergyógykezelés aktuális büntetőjogi és gyakorlati kérdései
16. A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések elvi alapjai, a gyakorlati alkalmazás során felmerült problémák
17. Fiatalkorúság a büntetőjogban – a fiatalkorúakra vonatkozó büntető anyagi jogi szabályozás története, a büntethetőségi korhatár megítélésének változása és a hatályos szabályozás a nemzeti jogban
18. Az iskolai kortárserőszak büntetőjogi és kriminológiai vonzatai Magyarországon
19. A kiskorú sértett sérelmére elkövetett élet és testi épség elleni cselekmények megítélésének változásai a büntető anyagi jogban
20. Az egészségügyi beavatkozás és a kutatás rendje elleni bűncselekmények
21. Az új típusú kábítószerek és a jogalkalmazás
22. A kábítószerfogyasztás büntetőjogi értékelésének változásai
23. Az emberkereskedelem elhatárolási kérdései
24. A szexuális erőszak minősített esetei, különös tekintettel a 19/2017. (VII. 18.) AB határozatra
25. A gyermekpornográfia bűncselekményének elkövetési magatartásai, az internet útján történő elkövetés minősítése és gyakorlati problémái
26. A kiskorú veszélyeztetése bűntettének elkövetési fordulatai és bizonyítási problémái
27. A kapcsolati erőszak és a kapcsolatban élők között megvalósuló egyéb bűncselekmények elhatárolási problémái
28. A közösség tagja elleni erőszak dogmatikai kérdései
29. A magánélet büntetőjogi védelme
30. A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátai
31. Az internet és a szólásszabadság – véleménynyilvánítással összefüggő bűncselekmények az interneten – minősítési kérdések, gyakorlati problémák
32. A közszereplők becsületének büntetőjogi védelme
33. A közlekedési norma védelmi célja, a rizikóösszefüggés a közlekedési bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásokban
34. Ok-okozati összefüggés a közlekedési bűncselekmények körében
35. A közúti veszélyeztetés bűntette az ítélkezési gyakorlat tükrében
36. A megtévesztő sebesség megállapításának feltételei a közúti baleset gondatlan okozása vétsége esetén
37. Az ittas, illetve bódult állapotban elkövetett közlekedési bűncselekmények büntetőjogi és kriminológiai jellemzői
38. A környezet büntetőjogi védelmének aktuális kérdései
39. A gondatlanságból elkövetett hamis tanúzás vagy hamis szakvélemény adásának vétsége
40. A korrupciós bűncselekmények elhatárolási kérdései a befolyás vásárlása hatálybalépésének tükrében
41. Ahivatalibűncselekményekbizonyításinehézségeiakatonaibüntetőeljárásban
42. A befolyással üzérkedés
43. A terrorcselekménnyel fenyegetés jogértelmezési kérdései, elhatárolása a közveszéllyel fenyegetéstől
44. A terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos büntetőjogi szabályozás
45. Az illegális migráció a nemzetközi jog és az alkotmányos büntetőjog tükrében
46. Bűnözés és illegális migráció – Milyen hatások tapasztalhatók a magyar bűnözés terjedelmében, struktúrájában?
47. Az embercsempészet elméleti és gyakorlati kérdései
48. Bizonyítási nehézségek és elhatárolási kérdések a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények körében
49. A megsemmisítésre szánt dologra elkövetett vagyon elleni bűncselekmények értelmezési és bizonyítási kérdései
50. A pazarló gazdálkodás megítélése a büntetőjogban
51. A hűtlen kezelés megítélése a hatályos polgári jogi szabályozás tükrében
52. A hűtlen kezelés és a „sajátjakénti rendelkezéssel” elkövetett sikkasztás elhatárolása
53. A színlelt gazdasági tevékenységgel elkövetett bűncselekmények köre
54. A gazdasági csalás a gyakorlatban
55. Az uzsora elleni fellépés büntetőjogi eszközei
56. A szerzői jogi jogsértések aktuális büntetőjogi kérdései
57. A költségvetési csalás elméleti és gyakorlati kérdései
58. A pénzmosás dogmatikai kérdései. Új bűnözési trendek, a pénzügyi ügynöki tevékenység értékelése a joggyakorlatban
59. Az önkormányzati vagyon kezelésével összefüggő bűncselekmények jogalkalmazási kérdései
60. A gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények dogmatikai problémái és a bizonyítás nehézségei
61. Az információs rendszer által elkövethető bűncselekményekkel kapcsolatos jogalkalmazási kérdések
62. Csalás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás az interneten – elhatárolási kérdések, a bizonyítás nehézségei, gyakorlati problémák
63. „Személyazonosság lopás”, avagy az internetes regisztrációk és azokon belül kezelt adatok jogosulatlan felhasználása – minősítési kérdések, gyakorlati problémák
64. Készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel és elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel összefüggésben elkövetett bűncselekmények az interneten – minősítési kérdések, a bizonyítás nehézségei, gyakorlati problémák
65. A kiberbűnözés elleni küzdelem kihívásai napjainkban
66. Dark Web – rejtőzködő bűnözés az internet sötét oldalán
67. Az erőszakos elkövetés értelmezési kérdései a joggyakorlatban
68. A büntetőjogi kár meghatározásának problémái
69. A védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetés megítélése, bizonyításának gyakorlati kérdései
Büntetőeljárási jog
70. A büntetőeljárás szabályozásának (2017. évi XC. törvény) koncepcionális irányai
71. Az önvádra kötelezés tilalmának jelentősége és érvényesítési nehézségei a büntetőeljárásban
72. Fegyveregyenlőség a büntetőeljárásban
73. A bíró kizárása az alkotmánybírósági határozatok tükrében
74. A terhelt közreműködési és jelenléti kötelezettsége a büntetőeljárás során
75. A védő kirendelésének és helyettesítésének szabályai a gyakorlatban
76. A büntetőeljárási cselekvőképesség
77. Az eljárásban részt vevő személyek jelenléti jogának változása
78. A különleges bánásmód
79. Nyilvánosság a büntetőeljárás különböző szakaszaiban
80. Telekommunikációs eszközök a büntetőeljárásban
81. Az elektronikus kapcsolattartás és gyakorlati problémái a büntetőeljárásban
82. Az Elektronikus Irat- és dokumentumkezelő Rendszer (EIR) alkalmazása és tapasztalatai az ügyészi gyakorlatban
83. A büntetőeljárásban közreműködő szervezetek tevékenységmérésének hatásai a statisztikai adatszolgáltatás pontosságára és hitelességére
84. A bűnügyi nyilvántartási rendszer és alrendszerei mint lehetséges statisztikai adatforrások
85. Informatikai eszközök és módszerek alkalmazása és alkalmazhatósága a nyomozás felügyeleti tevékenység és az ügyészségi nyomozás során
86. A bizonyítás általános szabályai (a bizonyítás tárgya, eszközei, törvényessége és a bizonyítékok értékelése a jogalkalmazás során)
87. A bizonyítás mellőzésének lehetőségei, korlátai és kockázatai az új büntetőeljárási törvényben
88. A kényszerintézkedések új megközelítése
89. Távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet – a kényszerintézkedés nemének megválasztása
90. A letartóztatás alternatívái, figyelemmel a szabad mozgáshoz való jogra
91. A bűncselekményből származó vagyoni előny biztosítását célzó kényszerintézkedések és azok gyakorlata. A vagyonelkobzás és a polgári jogi igény viszonya a kényszerintézkedések alkalmazásának tükrében
92. A lefoglalással és annak megszüntetésével kapcsolatos gyakorlati kérdések, problémák
93. A zár alá vétel ügyész általi feloldhatóságának problematikája
94. Az elektronikus adatokra vonatkozó kényszerintézkedések szabályozása és jogalkalmazási kérdései
95. A nyomozás során hozott határozatok hivatalbóli felülvizsgálatának régi-új szabályai
96. Szűkül vagy bővül a nyomozás során igénybe vehető jogorvoslati lehetőség az új szabályozásban?
97. A polgári jogi igény érvényesítése
98. A magánindítvány joghatálya
99. A gyanú gyanúja, avagy előkészítő eljárás az új büntetőeljárási törvényben
100. Ügyészi felügyelet és irányítás – a nyomozás befejezettségének a kérdése, figyelemmel a Be. 352. §-ában írtakra
101. A nyomozással kapcsolatos ügyészi feladatok és jogkörök változása
102. Az ügyész felelőssége a nyomozás gyorsításában
103. A túlbizonyítás elkerülése a büntetőeljárásban
104. Az előkészületi bűncselekmények nyomozásának kérdései
105. A leplezett eszközök alkalmazása során beszerzett bizonyítékok felhasználásának a lehetőségei és határai, összevetve az 1998. évi XIX. törvényben írtakkal
106. Ügyészi engedélyhez kötött leplezett eszközök
107. Bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök
108. A tettazonosság és annak jelentősége a büntetőeljárásban
109. A bizonyosság fejlődése és jelentősége a büntetőeljárásban, a vádemeléshez szükséges bizonyosság megítélése
110. Az ügyész mint közvádló szerepének változása
111. A terhelti együttműködés „jutalmazása”, és az ahhoz fűzött remények az új büntetőeljárási törvény tükrében
112. Egyezség a bűnösség beismeréséről – régi-új jogintézmény
113. A közvetítői eljárás megváltozott szabályai
114. A közvetítői eljárásra utalás gyakorlati tapasztalatai a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásokban
115. A feltételes ügyészi felfüggesztés – a diverzió új szabályai a büntetőeljárásban
116. A vádemelés mint utolsó eszköz – alternatívák a bírósági út elkerülésére
117. Az előkészítő ülés helye, szerepe a büntetőeljárásban
118. A büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás új lehetőségei, figyelemmel a beismeréshez nem kötött és a beismeréshez kötött alkalmazás differenciált szabályozására
119. A bizonyítás a büntetőeljárás bírósági szakában
120. Kihallgatható-e tanúként hivatali vesztegetés bűntette miatti eljárásban az „alapügyben” eljárt védőügyvéd? A Be. 170. (1) bekezdése a) pontjának értelmezése a nyomozási alkut kötött védő eljárásjogi szerepét illetően
121. A bírói tanácskozás és szavazás titoktartási kötelezettsége alóli felmentés jogosultja a Be. 173. -ának értelmezésében
122. A szexuális bűncselekmények bizonyítási nehézségei
123. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény nyomozásának, bizonyításának tapasztalatai
124. A korrupciós bűncselekmények felderítésének nehézségei
125. Az interneten elkövetett gyűlölet-bűncselekmények nyomozási nehézségei
126. Az országhatáron átnyúló bűnözés nyomozásának bevált módszerei
127. A minősítő körülmények kétszeres értékelésének tilalma a változó ítélkezési gyakorlatban
128. A külföldi ítélet érvényének elismerésével kapcsolatos jogalkalmazási problémák
129. A határozatok jogerejének és véglegességének problémái a gyakorlatban
130. A megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség hiányának elhatárolása, következményei
131. Az elsőfokú ítélet megváltoztatása a másodfokú eljárásban
132. Ügyészi mozgástér a másodfokú eljárásban folytatott bizonyítás során
133. A fellebbezések korlátai, a felülbírálat terjedelme
134. A perújítási eljárás sajátosságai
135. Kitől származik a perújítási indítvány? A perbeli legitimáció vizsgálata a perújítási indítványok elbírálásakor
136. Perújítási eljárások halmozódása miatt felmerülő problémák
137. A határidők jelentősége az egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban
138. A tizennyolcadik életévet be nem töltött személyekkel kapcsolatos bizonyítás rendszere
139. A katonai büntetőeljárás szabályozása a rendszerváltástól a 2017. évi XC. törvényig
140. A parancsnoki nyomozás felügyeletének és irányításának kérdései, a katonai vétségek fegyelmi jogkörben történő elbírálásának gyakorlata
141. Az eljárást gyorsító külön eljárások
142. Bíróság elé állítás kontra büntetővégzés
143. A vádlott távollétében folytatott eljárások
144. A migrációra vonatkozó különös büntető eljárásjogi szabályok elemzése
145. A vagyonvisszaszerzési eljárás alkalmazhatósága és gyakorlati tapasztalatai az ügyész szemével
146. A bűncselekménnyel okozott kár megtérítése, a sértetti reparáció hatékony formái
147. A pótmagánvád a büntetőeljárásban; ezzel összefüggésben a feljelentést elutasító, a nyomozást megszüntető határozatok megalapozottsága
Európai és nemzetközi büntetőjog
148. Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntető anyagi jogi védelme
149. Az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletek hatása a nemzeti jogrendszerekre és a nemzeti jogalkotásra
150. Az európai bűnügyi együttműködés fejlődése és tendenciái, különös tekintettel a Lisszaboni Szerződésre
151. A kölcsönös elismerés elvén alapuló uniós kerethatározatok szerepe, gyakorlati alkalmazásának problémái
152. A Stockholmi Program büntetőjogot érintő kérdései
153. Az Európai Ügyészség szerepe és várható működése az Európai Unióban
154. Az igazságügyi bűnügyi együttműködés új formáinak alkalmazása a gyakorlatban
155. Az egyes nemzeti jogrendszerek szervezeti, eljárásjogi és anyagi jogi eltérésének hatása a jogsegélyek végrehajtására a nemzetközi bűnügyi együttműködés során
156. Nemzetközi bűnügyi együttműködés a közös nyomozó csoportok tevékenysége tükrében
157. A vagyonmegosztás jelene és jövője a nemzetközi bűnügyi együttműködésben
158. Az Eurojust és más uniós szervek szerepe az Európai Unió költségvetését sértő bűncselekmények elleni fellépés területén, és az együttműködés fejlesztésének lehetőségei
159. A vagyonvisszaszerzés a nemzetközi bűnügyi együttműködésben
160. A nemzetközi bűnügyi együttműködés aktuális kérdései, problémái
161. Nemzetközi bűnügyi együttműködés a kiberbűnözés területén
162. Az európai bűnügyi együttműködés az informatikai bűnözés vonatkozásában, különös tekintettel a kriptovaluták és a deep web segítségével elkövetett bűncselekményekre
163. Az európai adatvédelmi rendelet és az online közösségi platformok adatvédelmének harmonizálása
164. A fiatalkorúakra vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi szabályok nemzetközi dokumentumoknak való megfelelősége
165. Magyar állampolgárok más országokban elkövetett bűncselekményei
Közjogi terület
Büntetés-végrehajtási jog
166. Areintegrációsőrizetelrendelésévelésmegszüntetésévelkapcsolatbanfelmerült jogalkalmazási problémák a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatban
167. A büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának kezelése Magyarországon
168. Az ún. jogfosztó büntetések végrehajtásának gyakorlati problémái
169. A közérdekű munka végrehajtásának nehézségei a gyakorlatban
170. Az ügyészi törvényességi felügyelet helye és szerepe a büntetés-végrehajtást övező jogállami garanciák között
171. Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt indult kártalanítási eljárásokban felmerült jogalkalmazási problémák és azok lehetséges megoldásai
172. A büntetés-végrehajtási mediáció
173. A javítóintézeti nevelés végrehajtása és annak törvényességi felügyelete
174. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a fogva tartás körülményeivel kapcsolatos, Magyarországot érintő döntései és azok hatása
175. A jóvátételi munka végrehajtásának elméleti és gyakorlati kérdései
176. A Bv. Kódex által bevezetett, reintegrációt elősegítő jogintézmények alkalmazásának tapasztalatai
177. Rend, biztonság és törvényesség a bv. intézetek gyakorlatában
178. A nemzetközi ellenőrző szervezetek tevékenységének hatása a magyar jogalkotásra és jogalkalmazásra
179. Betegjogok érvényesülése a büntetés-végrehajtás során
Az ügyész közérdekvédelmi tevékenysége
180. A polgári eljárások elektronizációja – az ügyészi elektronikus kommunikáció elmélete és gyakorlata a közérdekvédelmi szakterületen
181. Az elektronikus ügyintézés garanciái
182. Az ügyész eljárásjogi helyzete a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben
183. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény hatályosulása – a peres és nemperes eljárások megindításának gyakorlati tapasztalatai
184. A harmadik személy nevében történő perlés dogmatikai problémái
185. Ügyészi feladatok a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozó egyes nemperes eljárásokban
186. A cselekvőképességet érintő gondnokság elrendelésének szükségessége a hatályos szabályok alapján, a járásbíróságok és a törvényszékek által mérlegelt szempontok, a Kúria ítélkezési gyakorlata
187. Kógencia és diszpozitivitás a Ptk. Harmadik Könyvében – a jogi személyek szabályozásának elméleti és gyakorlati problémái, változások a 2016. évi CLXXIX. törvény módosító rendelkezései nyomán
188. A szülői felügyelet megújult szabályozása
189. A Ptké. 53/A. -a szerinti közérdekű keresetindítás elméleti problémái
190. A földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásával összefüggő tapasztalatok
191. A közlekedési szabályszegések miatti szabálysértési és közigazgatási szankciók alkalmazásának gyakorlati kérdései
192. A gyermekvédelmi jogszabályok érvényesülésének problémái, a jelző rendszer működésére vonatkozó tapasztalatok
193. A közigazgatási hatósági döntések törvényességi ellenőrzésével kapcsolatos ügyészi jogkör
194. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok
195. A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján indított keresetindítás elméleti problémái
196. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény alapján indult állatvédelmi tárgyú keresetek tapasztalatai
Az ügyészi szervezetet érintő peres és nem peres eljárások
197. A közösségi média és a személyiségi jogok kapcsolata
198. A közéleti szereplő személyiségi jogának védelme
199. A sérelemdíj alkalmazásának bírói gyakorlata
200. A büntetőügyekben hozott ügyészi döntések polgári bíróság által történő felülvizsgálatának terjedelme az ügyészségi jogkörben okozott kár megtérítése iránti perekben
A megjelölteken túl más, az ügyészi tevékenységhez kapcsolódó vagy az ügyészség érdeklődésére számot tartó témakörben is beadható pályázat.
Pályázni kizárólag olyan dolgozattal lehet, amelyet e pályázat beküldési határidejét megelőzően nem nyújtottak be más tudományos pályázatra, illetve szakdolgozatként, évfolyamdolgozatként vagy más hasonló, a pályázó képzéséhez, illetve munkavégzéséhez közvetlenül kapcsolódó célból, továbbá közzététel, megjelentetés céljából.
Pályadíjak
Valamennyi tagozaton – külön a büntetőjogi, külön a közjogi témákban – egységesen: 1-1 első díj 300.000 – 300.000 Ft,
1-1 második díj 200.000 – 200.000 Ft, 1-1 harmadik díj 150.000 – 150.000 Ft adható ki.
A kiemelkedő pályamunkák szerzői ezen túlmenően külön díjakkal és elismerésekkel is jutalmazhatók.
Pályázatokat kizárólag postai úton fogadunk a Legfőbb Ügyészség Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztálya címére (1372 Budapest, Pf. 438). Postára adási határidő: 2019. március 1.
A pályázatokat egy nagyméretű borítékban kell benyújtani, amelyen kérjük feltüntetni: „TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT KOZMA SÁNDOR EMLÉKÉRE 2019”. A borítékban el kell helyezni a pályázatot két – tűzött vagy bekötött – példányban, továbbá két példány CD vagy DVD lemezt, amely tartalmazza a dolgozatot .rtf és .pdf formátumban (ez esetben is a pályázó azonosítására alkalmas adat nélkül). Mellékelni kell egy kisméretű lezárt borítékban a pályázó nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét, beosztását, szolgálati helyét, illetve az oktatási intézmény megnevezését és a hallgatói jogviszony-igazolást tartalmazó iratot.
Mindkét beküldött tanulmányi példány külső borítóján fel kell tüntetni: – a jeligét,
– a tagozat megnevezését (általános, ifjúsági, joghallgatói), – a terület megjelölését (büntetőjogi, közjogi),
– azt a sorszámot, amellyel jelzett témához a dolgozat kapcsolódik.
A pályázaton más, a szerző kilétére utaló adat nem szerepelhet.
A mellékelt kisméretű boríték felzetén jól olvashatóan rögzíteni kell:
– a jeligét,
– a tagozat megnevezését (általános, ifjúsági, joghallgatói), – a terület megjelölését (büntetőjogi, közjogi),
– azt a sorszámot, amellyel jelzett témához a dolgozat kapcsolódik, továbbá
– nyilatkozatot, hogy a szerző eredménytelenség esetén hozzájárul-e a boríték felbontásához, a pályázó azonosításához.
A pályázó a pályamű beküldésével tudomásul veszi, hogy dolgozatát a bírálat során elektronikus plágiumkeresésnek vetik alá, és ennek érdekében megismerhető adatbázisba töltik fel.
Amennyiben a pályázó nem vagy tévesen jelölte meg a téma sorszámát, a kiíró dönt a besorolásról (egyes témaköröket a kiíró a benyújtott pályázat által tárgyalt területnek megfelelően össze is vonhat).
A tagozatot meghatározó szolgálati, hallgatói jogviszony tekintetében a 2019. március 1. napján fennálló állapotot kell figyelembe venni.
Az írásműveket az adott területek kiemelkedő szakemberei lektorálják. Értékelésük figyelembevételével Bíráló Bizottság tesz javaslatot a pályadíjak odaítélésére.
A Bíráló Bizottság a jeligék alapján csak a díjazásra javasolt szerzőket azonosítja.
A pályadíjak kiosztására 2019 júniusában, az Ügyészség Napja alkalmából rendezendő ünnepségen kerül sor.
A pályázatokkal kapcsolatos további ügyintézésre (pl. a lektori vélemény megismerésére, továbbképzési pontok bejegyzésére) kizárólag az azonosítható pályázók jogosultak. A Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály a pályázatokat nyilvántartja. Az érdeklődők azokba – a díjkiosztás után 2 évig – a Legfőbb Ügyészség könyvtárában betekinthetnek. Amennyiben a jeligét tartalmazó boríték felbontható, úgy az elismerésben nem részesült szerző neve, elérhetősége is nyilvánosságra hozható.
A pályázati hirdetmény hivatalos megjelenési helyei: az Ügyészségi Közlöny és az ügyészség hivatalos honlapja (www.ugyeszseg.hu).