A szakértő kirendelésének gyakorlati kérdései a rendőrség szemszögéből

Bevezetés

Werbőczy István Tripartitumában a 16. század legelején így fogalmaz az ítélésről: „[A]hhoz, hogy az ítélés az igazság cselekvése legyen, háromféle dolog szükséges. Először, hogy az igazságra való hajlandóságból; másodszor, a bíró hatalmából és joghatóságából származzék; harmadszor, hogy az ész józan megfontolásának kifolyása legyen. Mert ha az ítélés akár az egyenes igazsággal ellenkezik, akár olyanoktól ered, akiknek ítélő hatalmuk nincsen; akár pedig a józan megfontolást nélkülözi, akkor nem helyes, hanem hibás és tiltott ítélésnek tartjuk.” Ebben az idézetben is hangsúlyosan jelenik meg a józan ész szerepe az ítélkezésben, az ítélethozatalban, amely nem szakítható el a bizonyítási eljárástól, és az ítélkezéshez vezető út tartalmát adó eljárási elem.

A bizonyítás egyik központi, esetenként nehezen elhagyható eleme a szakértők igénybevételének kérdése, amely nem csak a jelenlegi joggyakorlatban vet fel több kérdést, de több mint 100 évvel ezelőtt sem volt egységes az alkalmazása és így az attól várható eredmény sem. Endrődy Géza A bűnügyi nyomozás kézikönyve című munkája is kiemelten foglalkozik a szakértők kérdésével: „A szakértőknek a bűnügyi nyomozások számos esetében döntő szerepük van. És a szakértők által elért eredmények még nagyobbak lennének, ha a nyomozással foglalkozó közegek mindig tisztában volnának azzal, hogy mikor kell szakértőhöz fordulni és mily esetekben adhatnak azok a nyomozó csendőrnek, rendőrnek, vagy bírónak útbaigazítást. […] Az is öreg hiba, ha nem ahhoz a szakértőhöz fordulunk, akihez kellene, ha p.o. orvostól kérünk felvilágosítást olyan dolgokra nézve, ami nem az Ő tudománykörébe tartozik, ellenben egy közönséges iparos ugyanerről teljes útbaigazítással szolgálhatott volna.”¹

A hatályos büntetőeljárásról szóló törvény (a továbbiakban: Be.) a bizonyítás eszközei között helyezi el a szakvéleményt és talán nehezen vitatható e bizonyítási eszköz kiemelt szerepe, nem csak a nyomozás során, de a büntető igazságszolgáltatás teljes egészét érintően. A jelen témaválasztás szempontjából egy lényeges kritériumot indokolt kiemelni a szabályozással összefüggésben, ez pedig a különleges szakértelem szükségessége, ami a szakértői bizonyítás alapja, jogalapja, törvényi feltétele. Arra nézve ugyanakkor, hogy mit kell különleges szakértelemnek tekinteni, a jogtudomány és a joggyakorlat is eltérő nézeteket vall. A hazai büntetőeljárási jog változásai kapcsán úgy tűnhet, hogy a tudomány, a technika fejlődését a gyakorlat kevésbé követte, és a mai napig olyan tárgykörökben is szakértőkre hagyatkozunk, amelyek a társadalom általános tudásszintje, a tudomány vagy akár a technika jelen állása szerint más, esetenként egyszerűbb módon is megválaszolhatók lennének, vagy a mindennapok alapján akár köztudomásúnak is tekinthetők.

Ezért a gyakorlati szakemberek számára inkább csak gondolatébresztő célból kerülnek itt bemutatásra a büntetőeljárás rendőrségi szakaszában felmerülő problémák, vagy éppen a joggyakorlat újnak tekinthető megoldási módszerei.

Mit jelent a jó gyakorlat?

Jelen írásban nem boszorkányüldözés folyik a szakértőkkel szemben. A párhuzam a joggyakorlat kapcsán puszta véletlen, amikor visszatekintünk az 1700-as évekre. A történelemben szereplő boszorkányüldözés más országokhoz hasonlóan Magyarországon is folyt. Ennek kapcsán több embert öltek meg, mint az első világháborúban összesen. Máglyán 1400–1700 között körülbelül 200 000 embert halt meg. Ugyanakkor a boszorkányüldözők a kor tanult emberei, művelt férfiak, magas rangú hivatalnokok voltak. Az országot hivatásos boszorkánykeresők járták, akik a megvádoltakat próbáknak vetették alá meghatározott eljárási rendben és módszerekkel. A boszorkányüldözők által végzett próbák részletesen szabályozott eljárási rendet követtek, így – a mai tudásunk szerinti minden abszurditás ellenére – ezek a próbák – eljárásjogi szempontból – nem tekinthetők önkényesnek. Ezen eljárásjogi szabályozottságot és a szabályozott eljárásnak a bizonyításban betöltött szerepét tekintve nem tekinthető megalapozatlannak párhuzamot vonni a szakértéssel és a módszertani levelekkel, még ha azok tudományos megalapozottsága és tartalma nyilvánvalóan nem összehasonlítható.

A boszorkányüldözés további sajátossága volt, hogy a börtön és a bíráskodás költségeit végül az elhunyt „boszorkány“ rokonaival fizettették meg, és ebben a jogászok és bírák által az ítélethozatal másnapján tartott, a jó munkáért járó lakoma is többnyire benne foglaltatott. A költségek mellett az elkobzott vagyon – a „zsákmány” – elosztása is jellemző volt, amely változatos volt, de a hagyományos arány szerint egyharmad jutott a Vatikánnak, egyharmad a helyi inkvizítornak, egyharmad pedig a helyi városi tanácsnak. Az utókor számára a középkori perek anyagai maradtak fenn, kihallgatásokkal, tanúvallomásokkal, bizonyítékokkal, jegyzőkönyvekkel. Magyarországon összesen ezer ilyen per nyoma lelhető még fel. A perekben fordított bírósági eljárás folyt: a vádlottat meg kellett kínozni, hogy beismerje bűnét, s lelke üdvösségre jusson. Tanúként olyan személyeket hívtak, akik egyébként nem tanúskodhattak volna, így elítélteket, gyerekeket hallgattak meg. A perek célja nem az igazság kiderítése, hanem a boszorkány megsemmisítése volt. „Ha annyit nyom, mint egy kacsa, akkor úszik a vízen, ami azt jelenti, hogy fából van, tehát boszorkány” – hangzik a Monty Python csoport bölcsessége a Gyalog galopp című filmben. „Az elvi háttér szerint a boszorkányok testét a víz kiveti magából (minthogy ők maguk elvetik a keresztség szentségét), ezért ha valaki fennmaradt a víz felszínén, akkor bűnösnek, amennyiben pedig elsüllyedt, úgy ártatlannak találtatott – és remélhetőleg még azelőtt kihúzták a vízből, hogy belefulladt volna.”²

Ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy abban a korban a boszorkánypróbák jogilag – szokásjogilag – elfogadott jogintézménnyé váltak. Azonban eljárásjogi szempontból nem vitatható, hogy a boszorkányüldözés korában hazánkban „Carpzovius német jogásznak »Praxis criminalis« czímű munkája vendégjogot nyert. A tanárok és a tanulók előtt e könyvnek tanításai lassanként oly tekintélyre emelkedtek, hogy annak szakaszait törvényképp idézgették. Carpzovius a magyar törvényszékeknél lassanként épp oly tekintélyes, törvényes erejű kútfőnek s illetőleg törvénynek lett elismerve, mint a Corpus Iuris vagy Werbőczy. A boszorkányfürösztést Carpzovius feltétlenül követelte; a vád következtében ez volt az első próba s bizonyíték, mit elengedhetetlennek találtak mindenfelé.”³

Alappal vetődik fel a kérdés, és tekinthető e kérdés ma is aktualitásnak, hogy mi alapján válik valami joggyakorlattá, amelytől emberek sorsa, élete függhet? S legalább ennyire fontos kérdés, hogy mi lehet képes, mi késztethet e joggyakorlat megváltoztatására, ha annak indokolatlansága igazolódik?

Egy kis számháború

A közelmúlt – alább bemutatott számai – azt mutatják, hogy a szakértői vizsgálat, a szakvélemény a bizonyítási eljárás meghatározó elemévé vált. A hatásvizsgálattal, továbbá a szakértéssel kapcsolatban felmerült költségek megismerése is indokolt.

Országos szinten a rendőrség részéről⁴  2021-ben összesen 72 991 esetben történt szakértői kirendelés, ami 2022-ben 67 640-re csökkent. Mindkét évben a legtöbb kirendeléssel a Budapesti Rendőr-főkapitányság élt, 2021-ben 18 026, 2022-ben 16 196 esetben; a legkevesebb kirendelésre pedig Nógrád vármegyében került sor, 2021-ben 1704, 2022-ben 1 706 esetben.

1. számú táblázat: A leggyakrabban igénybe vett igazságügyi szakértői területek, 2021–2022

Forrás: Robotzsaru rendszer

Ezeket az eseteket bűncselekményi bontásban is megvizsgáltuk. Az adatok különösebb magyarázatot nem igénylő összefüggést, kapcsolatot mutatnak a leggyakrabban igénybe vett szakterületekkel.

2. számú táblázat: A leggyakoribb bűncselekménytípusok,
   amelyekben szakértői kirendelésre került sor, 2021–2022

Forrás: Robotzsaru rendszer

Figyelemreméltó adat, hogy a rendőrség részéről történt szakértői kirendelésekre fordított díjak összköltségében nem tükröződik a kirendelések számának csökkenése: az összköltség 2021-ben 2 627 418 667, 2022-ben 2 907 394 616 forint volt. Ezen belül a büntetőeljárásokban – tehát a közigazgatási, szabálysértési eljárásokban felmerültek kivételével – került sor a kifizetések döntő többségére, amely 2021-ben 2 379 187 167, 2022-ben pedig 2 478 042 650 forint összeget tett ki.

Az egy eljárásban beszerzett szakvélemények száma is tanulságos eredményt mutat. A rendőrség által végzett nyomozásokat tekintve a legtöbb szakértő kirendelésével járó büntetőeljárás egy lopás, egyedi azonosító jellel visszaélés és orgazdaság miatt folytatott nyomozás volt, amely ügyben két év alatt összesen 114 szakértő kirendelés történt. Az eljárás egyébként 138 rendbeli bűncselekmény miatt 13 gyanúsított ellen folyt.

Egy másik eljárás jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt folyt, amelyben két és fél év alatt összesen 104 szakértő kirendelés történt, 108 esemény kapcsán. Az ügyben végül a törvényszék 19 vádlottal szemben hozott elmarasztaló ítéletet.

A bemutatott számok – akár összességében tekintjük őket, akár az egy ügybe bevont szakértők számát nézzük – mind a költségek, mind pedig a szakértő kirendelések mértéke vonatkozásában a humán erőforrással való gazdálkodást érintő újabb kérdéseket generálhat.

Az ország és egyes vármegyék szakértői lefedettsége

Az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett Igazságügyi Nyilvántartó Rendszerek 2023. április havi adatai alapján az igénybe vehető szakértők száma az alábbiak szerint alakult:

3. számú táblázat: Nyilvántartott igazságügyi szakértők száma,
   bejegyzett tevékenységi formájuk szerint

A gyakorlati tapasztalatok, visszajelzések alapján ugyanakkor a számadatok olyan szakértőket is magukban foglalnak, akik szakértői tevékenységet már nem végeznek, vagy büntetőügyekben nem járnak el szakértőként, illetve a természetes személyek szerepelhetnek gazdasági társaság, illetve intézményi tagként is, amely torzítja a hozzáférhető szakértők számát.

A vármegyei rendőr-főkapitányságok (a továbbiakban: VMRFK) adatai alapján sajnos egyes területeken ennél is sokkal rosszabb a helyzet, azaz a szakértők területi eloszlása, hozzáférhetősége. A Baranya VMRFK adatai szerint a vármegyében 2 gyermekpszichológus, 1 munkavédelmi szakértő van (akik ráadásul más vármegyében is dolgoznak), illetve 2 botanikus szakértő áll rendelkezésre. A Bács-Kiskun VMRFK Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (a továbbiakban: NSZKK) Kecskeméti Intézetében nincs orvos- és elmeorvos-szakértő, pszichológusként 1 fő dolgozik, aki három vármegyében jár el. A Békés VMRFK NSZKK Békéscsabai Intézetében nincs pszichiáter szakértő, pszichológus pedig csak egy. Egy Heves VMRFK előtti eljárásban az elhunyt sértett boncolását követően 6-7 hónap múlva készült csak el a szakvélemény szakértő, leíró hiányában. Egy Pest vármegyei emberölés helyszínére 200 kilométerről szállítottak orvosszakértőt a helyszíni halottszemléhez. Veszprém VMRFK területén 1 orvosszakértő, Zala VMRFK területén pedig 1 munkabiztonsági/ munkavédelmi szakértő dolgozik (aki ráadásul Budapesten és több dunántúli vármegyében is végzi a tevékenységét).

Figyelembe véve az ügyszámokat és az elérhető igazságügyi szakértők számát, látható, hogy a hatékony és időszerű büntetőeljárás lefolytatásához fűződő elemi érdek okán minden esetben alapos megfontolás tárgyát kell hogy képezze a kirendelés indokoltsága és a tisztázandó kérdések köre. Az egyik leglényegesebb kérdés ennek során annak megítélése, hogy a bizonyítás során mi tekinthető szakkérdésnek – különleges szakismeretet igénylő kérdésnek – illetve jogkérdésnek, és ez ebben a formában mérlegelést nem tűr. A korábbiakban már felvetettek és a későbbiekben is bemutatottak szerint, a tudomány és technika fejlődésével egyre több szakértői vizsgálatot igénylő kérdés váltható ki megfelelő technikai eszköz használatával. A büntetőeljárási törvény ugyancsak megfelelő alternatívát kínál a bizonyítás tárgyát képező kérdések körének meghatározására, szűkítésére, amellyel a szakértő – és ilyen módon az egyébként is szűk kapacitásokat tovább pazarló – bevonása mellőzhetővé válik.

A szakértő bevonását, a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználását az előbbiekben bemutatottakon túl nagymértékben befolyásolja a szakértő igénybevételének szakszerűsége, vagyis annak kérdése, hogy milyen körben és mértékben szükséges a szakvélemény kiegészítése, vagy más szakértő bevonása.

A szakvélemény kiegészítésének leggyakoribb okai,

illetve az indokolatlan kirendelések

Az ORFK központi szakirányítása által végzett elemzés alapján megállapítható, hogy ügyészi utasításra legnagyobb arányban orvosszakértő által készített szakvélemény esetében fordul elő a szakértői vélemény kiegészítésének vagy pontosításának igénye. Ennek visszatérő okai között a mai napig szerepel az új információ felmerülése; a sérülés keletkezési mechanizmusának, az egészségromlás mértékének megállapítása (minimum 6 hónapot követően). Ugyan­csak visszatérően jelentkező igény a kiegészítésre, hogy a szakvélemény nem teljes körű, nem minden feltett kérdésre ad választ, vagy akár a nem megfelelő kérdések feltétele miatt önmagával vagy a nyomozás adataival (eredményeivel) is ellentmondásban van. Nem indokol különösebb magyarázatot, hogy a megfelelő időben, megfelelő adatok birtokában, megfelelő kérdés megfogalmazásával és a szakértővel történő megfelelő egyeztetéssel – amelyre a hatályos jogszabályi környezet törvényes keretek között lehetőséget biztosít⁵  – kirendelt szakértő esetén a szakvélemény kiegészítése az esetek túlnyomó többségében elkerülhető lehet.

Az elemzés megállapításai alapján indokolatlannak tűnhet azon kirendelés, ahol azt a kérdést tették fel a kirendelt pszichológus szakértő számára, hogy „írja le pontosan, mivel veszélyezteti a gyanúsított a gyermek testi, lelki, értelmi és érzelmi fejlődését; vagy az orvosszakértő mondja meg, hogy „a cselekmény alkalmas-e könnyű vagy súlyos testi sértés kísérlet megállapítására”. Mindezek olyan jogkérdések, amelyek eldöntése nem képezheti szakértői vizsgálat tárgyát. Az ilyen módon beszerzett szakértői vélemények nem csupán törvénysértők, de az adott ügyön túlmutató hatással is bírnak, hiszen a szakértő véges kapacitását feleslegesen kötötték le. Az ilyen esetek elkerüléséhez egyaránt szükséges a kirendelő hatóság szakmai felkészültsége, ugyanúgy a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség beavatkozása, ahogy a kirendelt szakértő is felelősséggel tartozik azért, hogy jogkérdésre – szakértői kompetenciában nem tartozó körben – ne adjon véleményt.

Tapasztalataink szerint előfordult, hogy az élet, testi épség elleni bűncselekmények kapcsán 2-3 alkalommal is kiegészítés-kérés történt ugyanarra a kérdésre, csak más megfogalmazásban. Több esetben szükségtelen volt a testi sértés miatti eljárásokban azon kiegészítés, amely az elkövetés eszközének „alkalmasságára” vonatkozott, főként amikor nyilvánvaló, hogy az eszköz alkalmas az élet kioltására vagy súlyosabb sérülés okozására (pl. 20 cm pengehosszúságú, egyélű, hegyben végződő; 2 cm pengeszélességű, 4 mm pengevastagságú acél kés).

Mindezek együttesen a büntetőeljárás során oda vezethetnek, hogy az eljárások időtartama indokolatlanul elhúzódik, a szakértők leterheltsége nő, ahogy a szakvélemények előterjesztésének időigénye is.

A szakértő kirendelések racionalizálásának okai

és a tett intézkedések

A hatályos büntetőeljárási törvény tükrében a nyomozás időszerűségének támogatása, a költséghatékonyság, a tudományterületek változása, az informatikai fejlődés, a szakértői leterheltség, a szakértői területen dolgozók hiánya, a rossz beidegződések (szokásjog), mind-mind szükségessé teszik a szakvélemény mint bizonyítási eszköz igénybevételének újragondolását. Álláspontom szerint a legfontosabb feladatnak a régi, idejétmúlt, ugyanakkor átgondolatlan, „így szoktuk” hozzáállás kivezetése tűnik, mert ez az, amiben leginkább tetten érhető a tudományterületek, a technika változásának és a mai szakmai, eljárásjogi igények ismeretének hiánya.

A rendőrség bűnügyi szolgálata a szakértők kirendelésének hatékonyabbá tétele érdekében munkacsoport létrehozását, jogszabályok módosítását kezdeményezte.

A megfogalmazott javaslatok része volt, hogy a mintavételek és látleletek elkészítése kapcsán az eredmény az egészségügyi rendszerben rendelkezésre állhasson 1 órán belül, továbbá az, hogy a látlelet adattartalma egységes és teljes körű legyen (a látleletben minden általánosan elvárt adat egységesen szerepeljen).

Ugyancsak szükséges a mintavételi jegyzőkönyvek adattartalmának módosítása abból a célból, hogy azon csak olyan adatok szerepeljenek, amelyek segítik a szakértő munkáját, illetve a bizonyítás szempontjából felhasználhatók.

Ezen túl saját területén a rendőrség intézkedett az informatikai ügyviteli rendszer ún. szakértői moduljának továbbfejlesztésére, a kiadmányozó vezetők részére pedig fokozott körültekintést határozott meg a szakértő kirendelés kapcsán (az ügyek egyedisége, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapulvételével).

A nyomozások hatékonyságának növelése érdekében a rendőri szervek és az ügyészségek vezetői közötti negyedéves szakmai egyeztetéseken a szakértői kirendelések indokoltságának megvitatása szintén elvárásként jelenik meg (más bizonyítékok, törvényszerűségek alkalmazása, nem vitatott tények bizonyításának mellőzése a Be. 164. §-a alapján stb.). Mindettől a központi szakirányítás azt várja, hogy jelentős mértékben javul a szakértői kirendelő határozatok szakmai színvonala, elkerülve a szükségtelen vagy szükségtelenül megismételt kérdéseket, kirendeléseket.

Ugyancsak szakmai elvárásként fogalmazódott meg az ORFK szakirányítása által, hogy a jelenleginél szélesebb körben kell alkalmazni a test- és tárgyszemlét a felderítés és bizonyítás érdekében. A külvilágban észlelhető nyomok adott esetben szaktanácsadó bevonásával történt rögzítése nem csupán a szakértő munkáját könnyíti meg és biztosítja az egzaktabb szakvélemény készítését, de a jelenlegi eljárási szabályok között akár annak mellőzhetőségét is eredményezheti.

Az alternatívák keresése azonban nem válhat automatizmussá, a szakértő bevonása nem minden esetben mellőzhető vagy halasztható, ezért a konkrét ügyek kapcsán az ügyészség részére felterjesztett beszámolókban a nyomozó hatóság feladata, hogy minden esetben magyarázatát adja annak, hogy az adott ténykérdés vonatkozásában szakértő bevonását miért nem tartja indokoltnak.

Ugyanakkor nemcsak személyi intézkedések, a nyomozó hatóság döntései, illetve az eljárás jogi lehetőségei tehetik a szakértő kirendelésével kapcsolatos problémamegoldást hatékonyabbá, hanem a technikai eszközök gyakorlati alkalmazása is.

Technikai eszközök igénybevétele

Az ORFK Belső Biztonsági Alapból a 2023. évben 6 kézi kábítószer-analitikai eszközt (ún. Raman spektrométer) szerzett be a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítése, bizonyítása érdekében. Az eszköz használata a helyszínen ad iránymutatást, hogy a lefoglalt eszköz új pszichoaktív anyag vagy kábítószer-e, de más anyagok azonosítására is képes. Az eszközök az NSZKK közreműködésével és vizsgálatával, rendszerbehelyezési eljárás keretében kerülnek alkalmazásra, az azt használók előzetes felkészítése után.

E mellett az ORFK 6 adatmegőrző eszközt (ún. Universal Forensics Extraction Device; UFED) is kiosztott a kijelölt vármegyei rendőr-főkapitányságok számára. Az UFED egy olyan eszköz, amely mobilkommunikációs eszközökön tárolt adatok széles körű, illetve helyszíni adatkinyerésére és adatmentésére szolgál, ezáltal szakértő, illetve szaktanácsadó kirendelése nélkül rögzíti hitelesen és visszaellenőrizhető módon az adattartalmakat. Ennek keretében képes a fizikai, logikai és fájlrendszer szintű adat- és jelszó letöltésre (még abban az esetben is, ha azokat korábban kitörölték) mobiltelefonokból, hordozható GPS-eszközökből, tabletekből.

Jelenleg is folyamatos továbbá azon eszközök felmérése, megfelelő eljárás és tanúsítványok alapján történő rendőrségi rendszeresítése, amelyek alkalmasak lehetnek a korábbi szaktanácsadói, illetve szakértői tevékenység – részben vagy egészben történő – kiváltására, valamint a nyomozó hatóságok forenzikus tevékenysége ellenőrizhetőségének támogatásával a bizonyítás hitelességének emelésére.

A technikai eszközök alkalmazása a szakkérdések tisztázására önmagában nem tekinthető előzmény nélkülinek. Elegendő a légalkohol-mérő készülékek mára általánosan elfogadott használatára gondolni, ahol a – megfelelően paraméterezett és rendszerbe állított – technikai eszköz használata képes kiváltani a véralkohol-szint megállapításához szükséges szakértő kirendelését. Mára szintén általánosan elfogadottá vált a gépjárműbalesetekkel kapcsolatos műszaki szakértés keretében azon programok alkalmazása, amelyek a szakértő által megadott paraméterek alapján megfelelően képesek modellezni a baleset bekövetkeztét. A szakvéleményekhez hasonlóan a bemutatott új technikai eszközöktől is azt várjuk el, hogy a tudomány és a műszaki fejlődés állásának megfelelő módszertan szerint, ellenőrizhető adatok alapján, rekonstruálható módon segítse a tények megállapítását, illetve a következtetések levonását. Amennyiben az adott tudományos módszertan alkalmas az automatizálásra, úgy nehezen kifogásolható az ezen alapuló eszköz kialakítása és alkalmazása.

Az új technikai eszközök alkalmazásában (pl. fotogrammetria) és általánossá tételében is nagy szerepe van a bíróságnak és az ügyészségnek, amely kapcsán ki kell emelni, hogy az elmúlt években több olyan kezdeményezés is a joggyakorlat részévé vált, amellyel a szakértői kirendelések számát a valós igényekhez igazodóan lehetett csökkenteni.

Ugyancsak ide tartoznak az együttes szakvéleményekben rejlő lehetőségek – például rekonstrukciós kérdések megválaszolása, ahol vérfolt-morfológiai szakkonzultáns és nyomszakértő dolgozik együtt szoftveres háttértámogatással, és az egyes szakterületek szakértői kompetenciái kiegészítik egymást –, amelyek főként a bonyolult megítélésű, több szakértőt (pl. orvos, genetikus, nyom-, fizikus) is igénylő ügyekben⁶  hozhatnak áttörést.

Jó gyakorlatok

A jó gyakorlatok valójában a rossz gyakorlatok, az „így szoktuk” korábban már említett problémájának időszerű felismerését és kezelését jelentik. Példaként hozható a Legfőbb Ügyészség – a Kúria döntésére hivatkozással kiadott – NF. 1332/2021/8-I. számú iránymutatása az embercsempészés kapcsán, amely a migrációs válság csúcsán kezelte kiválóan a jogalkalmazói gyakorlatban elterjedt és a kapacitásokat jelentősen szűkítő helytelen megoldást, az alábbiak megfogalmazásával: „A csempészett személy sanyargatásának megállapítása nem szakértői kompetencia, az jogalkalmazói értékelést kíván. A csempészett személyek vallomásai, rendőri jelentésben foglalt megtalálási körülményeik, a szemle során készített fényképek, filmfelvétel, egészségi állapotuk alapján lehet állást foglalni e minősítő körülmény meglétéről vagy hiányáról. Az áruszállításra kialakított jármű zárt, sötét, levegőtlen rakterében, ülések, biztonsági berendezések nélkül, szűk helyen bezsúfolva, sok személy hosszú ideig tartó, megállás nélküli szállítása a legelemibb higiéniai lehetőségek biztosítása nélkül, a csempészett személyek emiatt bekövetkező rosszulléte, ájulása, légszomja stb. alkalmas a minősítő körülmény megállapítására.”⁷

Szintén a jó gyakorlatok között, az együttes szakértés lehetősége és alkalmazása megfelelő példájaként azonosítható az eset, amikor az így elkészített szakvélemény mozdította elő annak az ügynek a bizonyítását, ahol a szakértői szemle keretében elvégzett valós, valamint a számítógép segítségével végzett virtuális modellkísérletek eredményei alapján megállapíthatóvá vált, hogy az elhunyt sértett megtalálási testhelyzete és az elszenvedett sérüléseinek összessége – minden körülményre figyelemmel – önmagában a lépcsőről történő leesés következményeként nem volt magyarázható. A sértett halálát sérüléses vérzéses sokk okozta, az elszenvedett többszörös és darabos arckoponya, hátcsigolya haránttörés-sorozat, bordatörés sérülésekkel egyenes oksági összefüggésben, amely sérülések a gyanúsított magatartása következményeként jöttek létre. A sértett halála és az elkövető által elkövetett bántalmazás között egyenes oksági összefüggés volt megállapítható, amely miatt a gyanúsított cselekménye védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett megállapítására alkalmas. Ez az ügy is jól példázza, hogy az együttes szakértés lehetőségének alkalmazásával elkerülhető a több, különböző szakterületet érintő szakértő kirendelése úgy, hogy azt megelőzően szükséges megvárni, míg az egyik szakértő elkészíti szakvéleményét, illetve megelőzhető a kiegészítések kérése is.⁸

Egy másik ügyben a sértett egy fatelepen munkavégzés közben láncfűrésszel megvágta a lábát, mert az általa vágott farönkön megakadt a lánc, amitől a fűrész kicsapódott a kezéből oly módon, hogy átvágta a bakancsot a talpán, majd, nekivágódva a lábának, eltörte a lábfej csontját. A nyomozás során beszerzett adatok (tanúvallomások, szemle) alapján megállapítható volt, hogy a sértett részesült munkavédelmi oktatásban, munkavédelmi kesztyűt és bakancsot kapott a feladat ellátásához, amelyet használt is. A sértett elismerte, hogy a baleset az ő figyelmetlenségének volt betudható. Az ügyészség álláspontja szerint nem volt megállapítható olyan foglalkozási szabályszegés, ami a bekövetkezett balesettel összefüggésbe hozható lett volna. A megvalósult cselekmény tehát nem volt tényállásszerű, ennek okán a szakvélemény beszerzése sem volt indokolt a sérülésekre vonatkozóan, így a helyes és megelőző felismerés lehetővé tette, hogy szükségtelenül – idő előtt – ne intézkedjenek szakértő kirendelésére a sérüléseket illetően.

Egy garázdaság és testi sértés bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a rendelkezésre álló adatok (vallomások, kamerafelvételek, kórházi látlelet, jelentések, sérülésekről készült fénykép, testszemle) alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy milyen módon történt a bántalmazás és ennek során a sértetten milyen sérülések keletkeztek, illetve hogy – ezek alapján – a sérülések gyógytartama nyolc napon belüli volt. A nyomozó hatóság által készített végrevízióra küldött beszámoló alapján az ügyészség elfogadta az egyéb bizonyítási eszközöket, eltekintett a szakértő kirendeléséről, és annak mellőzésével vádiratot nyújtott be, majd az illetékes bíróságon jogerős ítélet⁹  született. Mivel a rendelkezésre álló bizonyítási eszközök alapján a sérülés mértéke megállapítható volt, és azt az érintettek sem vitatták, így a sérülés mértékének megállapítására nézve mellőzhető volt a szakértői vélemények beszerzése. Hozzá kell tenni, hogy a szakértő mellőzése krimináltaktikai okokból sem volt kifogásolható, hiszen – a sérülések megfelelő dokumentálásának köszönhetően – vita esetén a szakvélemény utóbb abban az esetben is megfelelő módon elkészíthető lett volna, ha arra nézve további közvetlen bizonyítást kellett volna eszközölni vagy szakértőt kirendelni.

A következő esetben a járművezető a vezetési jogosultság és a személyazonosság igazolása céljából egy román állampolgár egy román honosságú, saját nevére kiállított vezetői engedélyt adott át az intézkedő rendőr kollégáknak. Az okmány szemrevételezése, illetve a román társszervek rövid úton nyújtott tájékoztatása szerint megállapítható volt, hogy az egy Romániában nem nyilvántartott okmány. A nyomozást felügyelő ügyészség állásfoglalása alapján az intézkedő rendőr részletes kihallgatásán kívül elegendő volt írásban megkeresni az érintett Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyet annak megállapítása végett, hogy az okmány szerepel-e a román nyilvántartásokban. Az állásfoglalásban megfogalmazottak szerint – jó gyakorlatként azonosítható módon – a rendőr tanúvallomása és a román hatóságok válasza egymást alátámasztva elégséges bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy az okmány hamis, így okmányszakértő kirendelése szükségtelenné válhat. Hasonlóan az előző eset kapcsán kifejtettekhez, szintén megjelent az állásfoglalásban az a krimináltaktikai álláspont is, hogy amennyiben a későbbiekben a bíróság előtt mégis szükség lenne a szakvélemény beszerzésére, a lefoglalt okmány rendelkezésre áll; vagyis a szakértői vizsgálat a későbbiekben is elvégezhető, a szakvélemény beszerzésének elhalasztása tehát a bizonyítás eredményességét nem befolyásolja.

Szintén a jogkérdések megfelelő időbeli sorrendjére, és ezzel együtt meghatározott körülmények szükségtelenül a bizonyítás tárgyává tételére mutat példát az az eset, amikor az elkövető a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bement egy ingatlanba és a konyhában lévő asztalról jogtalanul eltulajdonította a sértett készpénzét. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozó hatóság beszerezte az elkövető előzményi ítéleteit, amely alapján megállapítható volt, hogy a gyanúsított személyiségzavarban szenved. Az eljáró hatóság beszámolójában leírta, hogy emiatt elmeorvos-szakértő kirendelése lehet indokolt, azonban az ügyészség álláspontja alapján erre végül nem került sor. A vádhatóság álláspontja alapján ugyanis a gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a Btk. szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen volt, ezért a gyanúsított megrovásban részesült. A gyanúsított beszámítási képességének hiányára – büntethetőséget kizáró okra – utaló körülmény nem merült fel, ugyanakkor az ügyészség által a fő kérdésben hozott döntés a gyanúsított elmeállapotának vizsgálatát szükségtelenné tette, hiszen az azzal kapcsolatban rendelkezésre álló adatok az intézkedés alkalmazása körében is figyelembe vehetők voltak.

Egy vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytatott eljárásban a kárérték megállapításánál a sértett és a gyanúsított vonatkozásában a Be. 163. § (4) bekezdés c) pontjának alkalmazása bizonyult jó gyakorlatnak. A jogtalanul eltulajdonított tárgy forgalmi értékét az eljáró rendőri szerv egy helyi vállalkozó közreműködésével állapította meg, amely összeget a sértett és a gyanúsított is elfogadott, azt egyikük sem vitatta. A nyomozást felügyelő ügyészség a nyomozás kezdeti szakaszában igazságügyi tárgyszakértő kirendelését írta elő, azonban a későbbiekben elfogadta, hogy a hatóság által állított és a terhelt által sem vitatott tény valóságtartalma tekintetében észszerű kétely nem merül fel, így arra nézve a bizonyítás mellőzhető. Ez lehetővé tette, hogy ezen tény – a kárérték – tekintetében ilyen módon is helye van a vádemelésnek, a vádirati tényállítás megállapításának.

Végezetül az életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított büntetőeljárást indokolt megemlíteni, ahol bíróság elé állítás keretében született jogerős ítélet orvosszakértő kirendelése nélkül. A rendelkezésre álló zárójelentés, orvosi látlelet és vélemény alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a terhelt által a sértettnek okozott sérülés életveszélyes. Az elkövető és a sértett – akik egyben élettársak is voltak – között nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztása során szóváltás és kölcsönös dulakodás alakult ki, amelynek során a terhelt egy 9,4 cm pengehosszúságú késsel felülről lefelé irányuló mozdulattal hátba szúrta a sértettet, akinél ennek következtében légmell alakult ki. A sérülés 21 nap alatt, maradandó fogyatékosság, illetve súlyos egészségromlás visszamaradása nélkül meggyógyult. Az eljáró nyomozó szerv a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján a légmellsérülésről található leírást, valamint az orvosi dokumentációkat felhasználva tett előterjesztést az ügyészség felé bíróság elé állítással történő befejezésre, tekintettel arra, hogy a terhelt a sérülés életveszélyes jellegét maga sem vitatta (vö. Be. 164. §). A nyomozó hatóság álláspontjával az ügyészség is egyetértett, és végül az ítélethozatalhoz a bíróság sem tartotta szükségesnek, hogy a nem vitatott, a köztudomású tényekkel és a rendelkezésre álló adatokkal összhangban álló tény – a sérülés mértéke – vonatkozásában bizonyítás felvételére kerüljön sor.¹⁰

Tapasztalat

Tényként állapítható meg, hogy a tényállás bizonyításához nem minden esetben szükséges igazságügyi szakértő kirendelése. Nem csupán szükségtelen, de valójában törvénysértő is a szakértő bevonása azokban az esetekben, amikor nincs különleges szakértelmet igénylő ténykérdés. A legtöbb ilyen esetben a kirendelés az eljárást lefolytatók rossz szokásán alapul. Ezen rossz szokások lehetnek eleve a helytelen gyakorlatban rögzült szokások, azonban lehetnek – és ezek a gyakoribbak – az évtizedek elteltével okafogyottá vált esetek, amikor a tudomány, a technika fejlődése megfosztotta a kérdést annak különleges szakkérdést igénylő jellegétől. Természetesen ez nem eredményezhet általánosítást, mindig az adott ügy, a rendelkezésre álló adatok és a bizonyítékok köre kell hogy meghatározó legyen annak megítélése során, hogy a kirendelés valóban indokolt-e. Az elmúlt évtizedek gyors ütemű fejlődése alapján ugyanakkor elvárásként fogalmazható meg, hogy a korábban evidenciaként kezelt gyakorlatot a jogalkalmazó szervek érdemben vizsgálják felül.

Emellett a jogi és technikai lehetőségek egyre szélesebb körben biztosítják, hogy a bizonyítandó tény szakértő bevonása nélkül, más adatok, eljárási cselekmények, bizonyítási eszközök felhasználásával legyen bizonyítható (tárgyszemle, testszemle, részletes kihallgatás és előzményi iratok beszerzése), vagy éppen a bizonyítás mellőzésével megállapítható.

Megállapítható tehát, hogy nem minden kérdés megválaszolásához kell különleges szakértelem (ami évtizedekkel korábban annak számított, ma már nem feltétlenül az), a változásokat követő és azokra reagáló jogalkalmazói együtt gondolkodás ezért a gyorsabb és hatékonyabb eljárások szempontjából elkerülhetetlen.

Nem kerülhető meg e körben a hatályos büntetőeljárási törvény új jogintézményének szakszerű és tudatos alkalmazásának kérdése sem, amely lehetővé teszi az együttesen elfogadott, nem vitatott tények tekintetében a bizonyítás mellőzését [Be. 163. § (4) bekezdés c) pont]. E jogintézmény lényegesen megkönnyítheti a büntetőeljárás során eljáró valamennyi szerv munkáját is, ezáltal az eljárások gyorsabb befejezésével erősítheti az állampolgárok bizalmát a büntető igazságszolgáltatás irányába. Természetesen a jogalkalmazók szakszerű eljárásához hozzátartozik e jogintézmény kockázatainak felmérése és kezelése is.

A technikai és informatikai lehetőségek egyre szélesebb körben történő alkalmazása és az új lehetőségek keresése egyaránt segítik az eljárások egyszerűsítését és az objektív igazság megállapítását is.

Mindezeknek és a jó joggyakorlatoknak a közzététele, egymással való megosztása, a különböző eljárási szakaszokban a hatóságok egymással folytatott kommunikációja és szakmai véleményeinek egyeztetése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a rendelkezésre álló jogi és technikai eszközöket a lehető leghatékonyabban ki lehessen használni. Ezért egymás eredményeinek és módszereinek bemutatására, hasznosítására – az egységesebb és hatékonyabb büntetőeljárások érdekében – a jövőben is megfelelő időt kell biztosítani.

Szokolai Zoltán r. alezredes, rendőrségi tanácsos, osztályvezető, ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Osztály