A szakvélemények értékelésének jó gyakorlatai bírói szemmel (esetismertetések)

Szerző(k): Szabó Judit

A szakértői bizonyítás a jogalkalmazás tükrében című kutatási anyag mentén – bírói szemmel – három fókuszpont köré szeretném csoportosítani a tanulságos jogeseteket: így a szakértői kompetencia, a kompetens szakértő megtalálása, illetve a szakvélemény relevanciája köré.

Az alábbi jogeset a szakértői kompetencia határainak megítélésére szolgál alapul.

Az irányadó tényállás¹ alapján a két vádlott megjelent egy csobánkai erdőrészletnél, ahol motoros fűrésszel engedély nélkül az ott lévő élő fák közül összesen 17 akácfát kivágtak és azt elkezdték darabolni. A vádlottak ezen magatartásának a kerületvezető erdész, valamint a helyi körzeti megbízott vetett véget, akik a motoros fűrész hangját követve a vádlottakat a cselekmény helyszínén tetten érték. Ezen erdőrészlet természetvédelmi terület, az arról kitermelt és eltulajdonítani megkísérelt fenti mennyiségű fa értéke összesen 282 000 forint volt az elkövetés napján, ami a faanyag erdészet általi visszavételével a sértettnek részben megtérült, azonban a természetkárosítás mértéke jelentős volt.

A városi ügyészség a vádlottakkal szemben az akkor hatályos 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: rBtk.) 281. § (1) bekezdés a) 1. pontjába ütköző és aszerint minősülő természetkárosítás bűntette miatt, vagyis az „élő szervezetet jogellenesen megszerez” fordulat miatt emelt vádat. Utóbb módosította a vádat, azt a rBtk. 281. § (1) bekezdés b) 1. pontjába ütköző és aszerint minősülő társtettesként elkövetett természetkárosítás bűntette miatt tartotta fenn, vagyis a „védett természetű területet jogellenesen, jelentős mértékben megváltoztat” fordulatot látta megállapíthatónak.

A vádmódosítás azért is fontos volt, mivel ugyan a nyomozás során kirendeltek igazságügyi szakértőt a fák értékére nézve, de innentől kezdve teljesen megváltozott a bizonyítás iránya. Így a bíróságnak kellett – akkor még az 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: rBe.) rendelkezései alapján – a korábbi szakértői vélemény kiegészítését elrendelnie, tekintettel arra, hogy a büntetőügyben a természetkárosítás mértéke, illetőleg a kivágott fák mint egyedek védettsége relevanciával bír, és erre vonatkozóan a nyomozó hatóság szakvélemény elkészítését nem rendelte el. Mindennek megfelelően a kiegészítő kérdések arra irányultak, miszerint a szakértő nyilatkozzon arra, hogy ezen erdőrészletben kivágott 17 akácfa az elkövetés idején védett egyed, élő szervezet volt-e, továbbá megállapítható-e, hogy a fakivágás által a fenti erdőrészlet milyen mértékben változott meg, a fakivágás milyen mértékű károsító hatást eredményezett – a kivágott fa mennyiségére is tekintettel. A bíróság az akkor hatályos eljárásjogi rendelkezéseknek megfelelően a nyomozás során már eljárt igazságügyi kertészeti szakértőt rendelte ki.

Az igazságügyi szakértő az első kérdésre aggálymentesen megállapította a rendelkezésre álló fényképfelvételek és a helyszínen azonosított és megvizsgált rönkök alapján, hogy a kivágott fák elő akácfák voltak. Ugyanakkor a vádlotti magatartás károsító hatását firtató kérdésre az alábbi választ adta: „[A] fa kivágása a mikro területen lényeges változást okozott, megszűnt a talajt védő lombfelület, a csapadék és szél káros hatása következtében felgyorsult a talaj lemorzsolódása is. Kicsiben ez olyan, mint amikor a Kárpátokban kivágják a fákat és a víz lezúdul. Ez esetben ez természetesen nem következett be, de a fák hiánya miatt kialakult tisztások ténylegesen környezetvédelmi veszélyt jelentenek. Tény hogy az erdőrészletben lévő sok tízezer fához viszonyítva a zöld tömeg hiánya nem jelentős, de élő egyedek kivágása esetén a kár mégis jelentős. Egy nagyvárosban néhány ember megölése sem jelent »lényeges« változást a lakók számában. A fa is élő egyed.”

Az idézett szövegből is jól látható, hogy a szakértő tulajdonképpen túlterjeszkedett a válaszadáson, de kérdés, hogy ez a túlterjeszkedés elfogultságot is jelez-e. Ha igen, meg kellett volna állapítani, hogy kinek az érdekében elfogult a szakértő: a fák vagy a Föld érdekében. Kérdésként merült fel továbbá, hogy a kompetenciáján is túllépett-e a szakértő, de mivel kertészeti szakértő volt, inkább nemleges a válasz. Az észrevételei kétségtelenül eltúlzottak, az ügyhöz nem illők voltak, a konkrét kérdésekre nem adott egzakt választ, de mindez sem a korábbi² , sem a jelenleg hatályos eljárásjogi törvény³ rendelkezései alapján nem minősül kizárási oknak.

Az ügy vége az lett, hogy sem a vádlottak, sem az ügyészség nem vitatta a szakértői véleményt, annak elkészülte után ítélethozatalra került sor, a vádlottakkal szemben a városi bíróság a büntetőjogi felelősségük megállapítása mellett fizikai jellegű közérdekű munkát szabott ki.

A következő bemutatandó jogeset kiváló példa az ellentmondó szakvélemények feloldásának, illetve a magánszakértői vélemények megjelenítésének problematikájára, így mindhárom, a bevezetőben említett fókuszpont megvilágítására alkalmas.

Az irányadó tényállás⁴ azt gondolom, mindenki számára jól ismert: a vádlott 2012. évben ittas állapotban autózva, a megengedett sebességet túllépve, négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott az M3-as autópályán. A vádlott büntetőjogi felelősségét – mind ittassága, mind a baleset mechanizmusa tekintetében – az eljárás folyamán végig tagadta, ekként a büntetőeljárásba több szakértő bevonására került sor.

Az ügy egyik érdekessége volt, hogy két szakértő is a másodfokú eljárásban került kizárásra, ami viszonylag ritka a hazai büntetőügyekben.

A legnagyobb szakmai és társadalmi visszhangot a védelem által felkért, és az elsőfokú eljárásba a bíróság által bevont magánszakértő másodfokú eljárásban való kizárása okozta. A kizárás indoka a következő volt: a balesetben elhunyt sértettek egyik közeli hozzátartozója e-mail üzenetben kereste meg az igazságügyi műszaki szakértőt, melyben új szakvélemény elkészítésére és „szakértői értelmezésre” kérte fel a címzettet. Ezen szakértő még a fenti napon – szintén e-mailben – részvétnyilvánítása mellett azt a választ küldte a sértetti hozzátartozónak, hogy a megkeresésben foglaltak alapján a korábban eljárt szakértők közül ketten azonos álláspontra jutottak, míg egy szakértő eltérő véleményt alakított ki, ilyen esetben pedig a bíróság „újabb szakértőt, elsősorban szakértői testületet von be […] és ennek a testületnek az elnöke” a szakértő, emiatt „magánfelkérésre nem adhat véleményt, összeférhetetlenséget okozna”.

Időközben a tárgyaláson meghallgatott igazságügyi műszaki szakértők azonos álláspontra helyezkedtek, a baleseti mechanizmus tekintetében az érdemi ellentmondások feloldásra kerültek.

Ezt követően ugyanakkor a vádlott meghatalmazott védője becsatolta a bíróságnak az általa felkért azon igazságügyi műszaki szakértő véleményét, akit korábban a sértetti oldal is sikertelenül felkért, egyben indítványozta ezen szakértő bevonását az eljárásba, amelynek az elsőfokú bíróság helyt adott. Az eljárásba ily módon bevont szakértő írásbeli szakvéleményében a lehetséges baleset-elkerülhetőségi számítások nagymértékben eltértek a korábbi szakértők közös álláspontjaként meghatározottaktól.

A sértetti jogi képviselő és a járási ügyészség ugyanakkor ezen szakértő kizárását indítványozta, annak alapjaként pedig a sértetti hozzátartozó és a szakértő e-mail üzenetváltásának tartalmát jelölte meg. Az elsőfokú bíróság a szakértő kizárását megtagadta.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanakkor a szakértő sértetti felkérést visszautasító, összeférhetetlenségre hivatkozó döntésének indokolása nem megalapozott az alábbiak okán: az rBe. rendelkezései alapján a szakértői vélemények közötti eltérések, ellentmondások tisztázásának sorrendje úgy alakul, hogy elsődlegesen a szakértőktől kért felvilágosítás jöhet szóba, másodlagosan a szakvélemény(ek) kiegészítése, illetőleg a szakértők párhuzamos meghallgatása. Amennyiben a fentiek nem vezetnek eredményre és a bíróság a tényállás tisztázása körében azt szükségesnek tartja, úgy megnyílik a lehetősége újabb („harmadik”) szakértő bevonásának. Megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú eljárás során már nem volt irányadó azon kötelező rendelkezés⁵ , miszerint az ún. harmadik szakvéleménynek abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a szakvélemények közötti eltérés mire vezethető vissza, szükséges-e bármelyik szakvélemény kiegészítése, illetőleg, hogy az ügyben más szakvélemény beszerzése szükséges-e. Ezen túl semmi akadálya nem lett volna annak, hogy adott esetben olyan eseti bizottság álljon fel, amelynek – érintettsége okán – nem tagja vagy elnöke a felkért és az eljárásba bevont szakértő⁶ .

Mindezek alapján a szakértő a sértetti megbízást visszautasító e-mail üzenetében alaptalanul és tévesen hivatkozott arra, hogy a korábbi szakértők megállapításai között fennálló ellentmondások feloldása „újabb szakértő, elsősorban szakértői testület” bevonásával történik meg, mely testületnek az elnöke maga a felkért személy. A másodfokú bíróság így azt a következtetést vonta le, hogy a szakértő „mondvacsinált”, bírósági részről el nem fogadható indokokra hivatkozással utasította el a sértetti hozzátartozó felkérését, ennek alapján pedig felmerül a szakértő pártosságának (elfogultságának) a lehetősége. Fontosnak tartotta kiemelni a bíróság, hogy nem azt mondta ki, hogy az igazságügyi műszaki szakértő elfogult lett volna az ügyben, hanem azt, hogy vele szemben az elfogultság látszata merült fel, ez azonban eredményét tekintve ugyanolyan jogkövetkezményekkel jár. Erre figyelemmel a törvényszék a szakértőt kizárta az eljárásból – megjegyezve azt is, hogy amennyiben a felkért szakértő e-mail válaszüzenetében nem tartotta volna szükségesnek, hogy a sértetti hozzátartozónak megmagyarázza, részletezze a felkérés elutasításának fenti indokait, úgy a későbbi védői megbízás elvállalása esetén talán nem is merült volna fel esetleges elfogultsága.

Kétségtelenül szokatlan, hogy a másodfokú bíróság ítéletében ilyen részletesen számot adjon a szakértői kizárásának okairól, de a büntetőügy társadalmi visszhangja álláspontom szerint ezt indokolta.

A kizárás következménye volt ugyanakkor az elsőfokú ítéleti tényállás megalapozatlansága, amelyet a másodfokú bíróság tárgyaláson akként oldott fel, hogy egy új igazságügyi közlekedési műszaki szakértőt vont be az eljárásba.

Ezen szakértő véleményének előterjesztését követően azonban – szintén a hazai joggyakorlatban szokatlan módon – az eljárásba az elsőfokú bíróság által bevont korábbi műszaki szakértő, a bíróság erre irányuló felhívása, kirendelése hiányában, írásbeli beadvánnyal fordult a törvényszékhez, melyben összesen 18 oldalon keresztül fejtette ki kritikai észrevételeit a legutolsó szakértői vélemény kapcsán.

Érdekesség, hogy a korábbi szakértő elsődlegesen azt is sérelmezte, hogy a bíróság csak fénymásolt példányt bocsátott a rendelkezésére, melynek alapján az egyes színes fényképfelvételek, ábrák és diagramok csak nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhetőek. Ennek kapcsán megjegyezte a törvényszék, hogy az újabb szakértői véleményből színes nyomtatású (nem másolt) változat csak korlátozott számban állt rendelkezésre, ezért a korábban eljárt szakértő, illetve a tanács tagjai is csak másolati példányokhoz juthattak hozzá. Annak azonban nem lett volna akadálya, hogy a korábban eljárt szakértő az ügy irataiba betekintve, megismerhesse a vélemény eredeti példányát vagy szakértőtársától esetlegesen annak elektronikus formában történő megküldését kérje⁷ , rögzítve azt is, hogy a vélemény digitalizált formában sem állt rendelkezésére.

Ami az egyébként az újabb szakvéleménnyel ellentétben álló érdemi észrevételeket illeti, a másodfokú bíróság az alábbiakat rögzítette:

A „beavatkozó” igazságügyi műszaki szakértő az eljárás korábbi szakaszában először védői felkérésre készített – egyébként magas szakmai színvonalú – véleményt, majd őt az első fokon eljárt járásbíróság az eljárásba szakértőként bevonta, vagyis ettől az időponttól mint szakértőnek a korábbi védői megbízást „elfelejtve” kellett eljárnia, munkájának egyetlen célja maradt: a bíróság szakértelme hiányának a pótlása. A másodfokú bíróság ezen szakértő – egyébként külön felkérés (kirendelés) hiányában, „magánszorgalomból”, díjigény nélkül – készített, a legújabb szakértői véleményre reagáló beadványát annak tartalmára, „indulatos, affektív hangvételére”, valamint a bizonyítékok egyoldalú, kizárólag a vádlott javára szóló szakértői értékelésére figyelemmel oly mértékben elfogultnak ítélte meg, hogy annak alapján szükségessé vált a szakértő kizárása az eljárásból, mivel mindezekből a törvényszék arra a következtetésre jutott, nem várható, hogy a továbbiakban a szakértő elfogulatlanul tudjon eljárni az ügyben.

A szakértői beadvány tartalmán túl a pártosság tényét erősítette az a körülmény is, hogy a védelem a beadvány érkezésének napján már tudomással bírt annak bíróságra történő benyújtásáról, erről pedig – figyelemmel arra, hogy az irat akkor még nem került az eljáró másodfokú tanácsnak bemutatásra, illetve az érintettek részére kiadásra – kizárólag a szakértőtől értesülhetett. Az ügyészségnek, illetve a sértetti jogi képviselőnek a szakértő nem jelezte, hogy írásban észrevételeket tett, erről csak a védelem rendelkezett információval.

A másodfokú bizonyítási eljárás végén a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés körében is megváltoztatta, a vádlottal szemben első fokon kiszabott szabadságvesztés tartamát 9 évre, végrehajtási fokozatát börtönre, a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát pedig 8 évre súlyosította.

A fenti ügyből jól látható álláspontom szerint, hogy minél „nagyobb a tét”, illetőleg minél nagyobb a társadalmi figyelem, annál nagyobb „nyomás” hárul(hat) az igazságügyi szakértőkre (is).

A következőkben bemutatott ügy ezen megállapításnak szinte „iskolapéldája” is lehetne azzal együtt, hogy itt már az eljáró szakértők egymás kompetenciáját, hozzáértését is megkérdőjelezték.

Az igen nagy sajtófigyelmet és társadalmi felháborodást kiváltó ügyben az irányadó tényállás lényege szerint a vádlotti házaspár gyermekeik megfelelő ellátásáról nem gondoskodott, a vádlottak a gyermekek iskolájával, pedagógusaikkal a kapcsolatot nem tartották, az iskola üzeneteire nem reagáltak. A vádlottak a gyermekek tanulásával sem foglalkoztak, e tekintetben is őket teljesen elhanyagolták. A gyermekek játékokkal nem rendelkeztek, a vádlottak a családi ünnepeket nem tartották meg, a gyermekeknek csak elvétve vásároltak ajándékot, édességet. A vádlottak a gyermekekkel horror és pornográf tartalmú filmeket néztek, nézettek. Ha a vádlottak alkoholt fogyasztottak, azt a gyerekekkel is itattak, illetve arra vették őket rá, hogy cigarettát szívjanak. A gyermekek elsősorban az óvodában, illetve az iskolában étkeztek, ennek következtében alultápláltak voltak. Ha a családnak nem volt pénze, akkor a házban vagy a ház körül megfogott patkányt vagy egeret sütötték, illetve főzték meg, és mindannyian abból ettek. A házban uralkodó kosz, piszok következtében a házban csótányok is előfordultak, amelyek az ételbe is bemásztak, amit a gyermekek megettek, mivel a szülők azt mondták, hogy az egészséges. Előfordult, hogy a szülők a gyermekeket fizikálisan – a nagyobb fiút nadrágszíjjal, a kisebbeket kézzel, illetőleg fakanállal – bántalmazták. Pontosan meg nem határozható időponttól kezdve, egészen nevelőszülőkhöz való kihelyezésig a vádlottak mindhárom gyermeket rendszeresen szexuálisan bántalmazták, együtt nem működésük esetére veréssel fenyegették őket.

A vádlottak elhanyagoló, nem gondoskodó életmódja miatt a gyámhivatal e gyermekeket védelembe, majd – mivel ez nem járt eredménnyel – átmeneti nevelésbe vette, és őket nevelőszülőnél helyezte el.

Az alapügyben első fokon eljárt bíróság⁸ az igazságügyi orvosszakértők véleményét a tényállás megállapításakor elfogadta, a gyermekek testi állapota tekintetében tényként rögzítette az orvosi vizsgálat során kimutatott eltéréseket, a keletkezési mechanizmus kapcsán is ténymegállapításokat tett.

Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság e körben rámutatott, hogy a bíróság köteles további bizonyítást felvenni, ha a másként történés lehetőségét ki akarja zárni.

A megismételt eljárás során eljárt elsőfokú bíróság az ügyben eljárt igazságügyi orvosszakértők egymás jelenlétében történő kihallgatása során tisztázta a sértettek sérüléseinek keletkezési módját, illetve az orvosszakértőket nyilatkoztatta a sértettek által előadottak tekintetében.

A megismételt eljárás során eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapítottakkal e körben egyetértett.

Az akkori bírói gyakorlatnak megfelelően az alapügyben első fokon eljáró bíróság elrendelte igazságügyi grafológus szakértői vélemény elkészítését azzal, hogy a szakértő az iratok áttanulmányozását követően, az általa felvett írásminta alapján a vádlottak teljes személyiségképét adja meg, különös tekintettel a vádlottak érzelmi-indulatai életének sajátosságaira, aktuális pszichés állapotukra, szexuális beállítottságukra, szokásaikra. A bíróság felhívta továbbá e szakértőt, hogy a vádlottak írásmintái alapján a vádlottak állításainak tartalomvaliditását is vizsgálja meg a körben, hogy a vádlottak a sértetteket bántalmazták-e, sérülést okoztak-e, szexuális abúzust a sérelmükre követtek-e el, „bizarr” ételek elfogyasztására kényszerítették-e őket. A szakértő mindkét vádlott vonatkozásában szakvéleményt adott: nyilatkozott a vádlottak személyiségéről, így mentális képességeik, szociabilitásuk, munkavégzésük, érzelmi életük és önmagukhoz való viszonyukról, valamint a kézírásuk alapján tartalomvaliditási-vizsgálatot is végzett.

Az alapügyben első fokon eljárt bíróság álláspontja szerint a szakértő kirendelésére azért került sor, mert mindkét vádlott nagyszámú kézírásos beadványt terjesztett a bíróság felé, amelyek „tulajdonképpen” vallomások, továbbá a bíróság próbált olyan bizonyítási lehetőséget találni, ami szükségtelenné teszi a kiskorú sértettek kiküldött bíróként vagy tárgyaláson történt meghallgatását. E körben az alapügyben eljáró bíróság a vádlottak írásmintáinak elemzése útján elkészült szakértői véleményt értékelve megállapította, hogy a vádlottak személyiségét vizsgáló rész érdemben egybecseng az igazságügyi pszichológus szakértő által kidolgozott személyiségképpel. A tartalomvaliditási-vizsgálattal kapcsolatban pedig azt rögzítette, hogy a szakértő általi megállapításokat nem vitatja, de azokat csak orientáló adatként vette figyelembe, konkrét bizonyíték körében nem értékelte.

Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság mindezt nem osztotta. Álláspontja szerint a grafológus szakértői kirendelésre szükségtelenül került sor, a szakértő a kompetenciáját túllépve adott válaszokat, így a vélemény mellőzése indokolt. E körben a másodfokú bíróság rámutatott, a szavahihetőség megállapítása nem szakértői kompetencia, abban a bíróságnak kell állást foglalnia. A tartalomvaliditás-vizsgálat a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem más, mint grafológiai hazugságvizsgálat, ezért a poligráfos vizsgálat fenti értékelésének megfelelően szintén nem bizonyítási eszköz, értékelésére a bírósági szakban nem kerülhet sor, orientáló adatként sem lehet figyelembe venni. Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság kiemelte továbbá, hogy az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendeletben a grafológiai szakterület nem szerepel, az más szakterületnek sem felel meg, ennél fogva a vádlottakról készített személyiségképet érintő rész megalapozottságával kapcsolatban is aggályok merülnek fel. Minderre figyelemmel az alapügyben másodfokon eljárt bíróság e vélemény mellőzését tartotta indokoltnak.

A büntetőeljárásban a legnagyobb kihívást (és „hullámverést”) az igazságügyi pszichológus szakértők tevékenysége okozta.

A nyomozás során került kirendelésre a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete, mind a sértettek, mind a vádlottak pszichológiai vizsgálatára. Az intézet vezetője által kijelölt igazságügyi szakértő mindkét kirendelésnek eleget tett, a bíróság a tárgyaláson szóban is meghallgatta.

Az alapügyben első fokon eljárt bíróság a tárgyaláson meghallgatta az általa kirendelt igazságügyi pszichológus szakértőt is, továbbá a sértettek utókezelését végző pszichiátert, akik jelezték, hogy az előzőleg eljárt, intézet által kijelölt szakértő kompetenciája nem terjed ki a vádbeli cselekményekre. Az elsőfokú bíróság hivatkozott az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szakértői Névjegyzékére, amely szerint e szakértő szakterületének megnevezése munka- és szervezetpszichológia. A 9/2006. (II. 27.) IM rendelet értelmében az igazságügyi pszichológia pedig három területre osztható fel: 1. klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológia; 2. munka- és szervezeti szakpszichológia; 3. pedagógia szakpszichológia. A rendelet 2. mellékletének 21. sorszáma szerint a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológia képesítési feltétele okleveles pszichológus és klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia vagy okleveles pszichológus és klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológia szakvizsga. Az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 20. § (1) bekezdése szerint a nyomozás során kirendelt szakértőnek feltett kérdések megválaszolására klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológiai vizsgálatot kell lefolytatni. Mindezen jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy „a magyar joggyakorlat a szakértők esetében a bírákra és a védőkre vonatkozó szabályokat vegyíti, ezért, mivel a szakértő dönt kvázi a rábízott ügyrészben, a bírák kizárását szabályozó rendelkezések vonatkoznának rá”. Mivel azonban az intézet által kijelölt szakértő nem is rendelkezett azzal a jogosultsággal, hogy klinikai és mentálhigiéniai szakvéleményt adjon, nem rendelkezett sem a sértettek, sem a vádlottak vizsgálatához és a véleményadáshoz szükséges kompetenciával, így rá a fenti okfejtés nem is vonatkozik, egyebekben e szakértőt az eljárásból kizárta, a szakvéleményét pedig a bizonyítékok köréből kirekesztette.

Az alapügyben másodfokon eljárt bíróság a fentiek tekintetében azt állapította meg, hogy ezen igazságügyi szakértő kizárása nem felelt meg az eljárási törvény rendelkezéseinek, mivel az eljárásjogi törvény szakértői kizárásról szóló taxatív felsorolása nem bővíthető, abba nem tartozik bele a megfelelő szakvizsga hiánya, és az elsőfokú bíróság sem a kizárást elrendelő végzésében, sem az ítéletében nem jelölte meg, hogy melyik jogszabály melyik pontjára hivatkozással zárta ki a szakértőt. A másodfokú bíróság rámutatott, a törvény a szakvizsga hiányát nem kizárási okként szabályozza, hanem dönteni kell a szakértő felmentéséről, egyidejűleg új szakértőt kell kirendelni. Minderre figyelemmel a szakértő kizárása nem felelt meg az eljárási törvény rendelkezéseinek, az általa készített véleményt mérlegelési körbe kellett volna vonni, összevetni a később készült, bíróság által felkért igazságügyi pszichológus szakértői szakvéleményekkel, értékelve, hogy a szakértő megfelelő szakvizsgával nem rendelkezik, és indokát adni annak, hogy a szakvéleményt a bíróság a tényállás megállapításakor elfogadta vagy mellőzte.

A megismételt eljárásban eljárt elsőfokú bíróság a nyomozás során beszerzett igazságügyi szakértő véleményét és szakértői minőségét nem kérdőjelezte meg. Rögzítette, hogy a szakértő kizárásának esetei között nem szerepel a kompetencia hiánya; ha a szakértő szerepel a szakértői névjegyzékben, amely feltétele a szakértői tevékenységnek, és kellő szakértelemmel rendelkezik az adott szakkérdésben, akkor a bíróság megítélése szerint nem áll fenn olyan ok, amely az eljárásból való kizárását eredményezhetné. Az intézet által kijelölt szakértő a szakértői névjegyzékbe bejegyzett pszichológus szakértő volt, aki számtalan hasonló bűncselekmény miatti eljárásban közreműködött szakértőként, és soha nem merült fel kizárásának a kérdése, évtizedes pszichológiai gyakorlattal rendelkezik. Ennek alapján a bíróság a szakértőt jelen eljárásban is kompetensnek, szakvéleményét bizonyítékként értékelhetőnek ítélte meg.

A megismételt eljárásban eljárt másodfokú bíróság szerint az érintett személy bejegyzett igazságügyi szakértőként járt el, amikor a véleményét készítette, bejegyzett szakterülete a munka- és szervezetpszichológia volt, melyhez munka- és szervezetpszichológia szakpszichológus képesítési feltétel szükséges. Az eljárásjogi kizárási okok között a megfelelő képesítés, a szakvizsga hiánya nem szerepel, így kizárására nincs indok. Ellenben megállapította, hogy a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia mint igazságügyi szakértői szakterülethez a jogszabályban előírt szakvizsgával nem rendelkezik, így ez a terület nem tartozik kompetenciájába, az általa e szakterülethez tartozó kérdésben készített véleményt nem szakvéleményként, hanem csak mint okirati bizonyítékot lehet mérlegelési körbe vonni, és indokát adni annak, hogy a bíróság a tényállás megállapításakor felhasználta-e⁹ .

Az igazságügyi pszichológus szakértői vélemények értékelése tekintetében a fentieken túl, a felmerült ellentmondások okán továbbá az alapügyben másodfokon eljárt bíróság az alábbiakra mutatott rá elvi jelleggel:

Az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság e szakvéleményeknek elsődleges szerepet tulajdonított, amikor rögzítette, miszerint „a szakértő kvázi dönt a rábízott ügyrészben”. Mindez nem felel meg annak, hogy a bíróság köteles megvizsgálni, hogy az az eljárásjogi rendelkezéseknek¹⁰ megfelel-e, illetve az hiányos, homályos vagy önmagával ellentétben álló-e; a szakvéleménynek nincsen primátusa, a bíróságnak döntenie kell minden esetben, hogy az abban foglaltakat elfogadja vagy elveti a tényállás megállapításakor, azzal ellentétes tényállást is megállapíthat. Abban való állásfoglalást, hogy a bűncselekmény megvalósult-e, büntetőjogi felelősség terheli-e a vádlottat, a szakértő nem tehet. Az igazságügyi pszichológus szakértők működési köréről és tevékenységéről szóló 20. számú módszertani levél¹¹ szerint az általános szavahihetőség problémája nem, a beszámolóban valószínűsíthető elhihetőség lehet szakértői feladat. A másodfokú bíróság szerint szintén nem szakértői feladat, hogy ki és milyen módon, vagy célból kívánt befolyást gyakorolni a tanúk felé.

A fentiekkel szemben a büntetőeljárás során az egyedül nem vitatott szakértői terület az elmeorvosi volt, az e körben előterjesztett ténymegállapításokat valamennyi bíróság elfogadta, a szakvélemények között érdemi ellentmondás nem volt.

Összegezve ezen büntetőügyből elvonható tanulságokat, rögzíthető – mint ahogy a megismételt eljárásban másodfokon eljárt bíróság is rámutatott –, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve a szakértői vélemények értékelésekor is irányadó¹² , a szakértői vélemény csupán a bizonyítási eszközök egyike, amelyet az eljáró bíróság önmagában és más bizonyító adatokkal összefüggésben mérlegel, annak a bizonyítékok zárt logikai láncolatába illeszkednie kell. A szakvélemény(ek) értékelése a bírói mérlegelés kompetenciájába tartozik, a szakvélemény elfogadásának, illetve elvetésének okát az ítélet indokolásában ki kell fejteni.

Az utolsóként bemutatandó ügy¹³ még folyamatban van, ennek figyelembevételével szükséges az alább jelzett példákat értékelni. Ugyanakkor álláspontom szerint egy szakértői véleményekkel, azok hiteltérdemlőségével foglalkozó fórumon nem lehet nem jelezni az ezen ügyben tapasztalható anomáliákat – érték- és véleménymentesen levonva a megfelelő tapasztalatokat –, elkerülendő a további hasonló eseteket.

Kiinduló pontként, az ügyben akként került sor vádemelésre¹⁴ , hogy ugyan a nyomozás vége felé elrendelésre került egyesített könyv-, tőke és pénzpiaci, illetőleg informatikai szakértői vélemény beszerzése¹⁵ , azonban ezek a vádirat előterjesztéséig nem készültek el.

Az ezt követő eseményeket – éppen az ügy folyamatban léte miatt – a teljesség igénye nélkül csupán felvázolom, de mindegyik körülmény a szakértő végleges kizáráshoz vagy annak indítványozásához vezetett:

a sértetti képviseletet ellátó felszámoló céggel kötöttek könyvvizsgálatra vonatkozó megbízási szerződést;
a jelen ügyben eljáró védő korábban az igazságügyi szakértő védője volt egy másik büntetőügyben, illetve egyéb polgári peres eljárásban is jogi képviselőjeként járt el;
az igazságügyi szakértői testület fel nem állása;
a szakértő felkészültségének nem megfelelősége (hiányos, pontatlan, tárgyi tévedéseket tartalmazó válaszok, amelyek közül több csupán a jogszabályi hivatkozásokat jelölte meg);
a szakértő egyéb polgári perben eljárt, és ott szubjektív megnyilvánulások miatt kizárásra került;
a szakértői névjegyzékben szereplés ellenére a szakértői tevékenység szünetelése;
a szakértő kártalanításban részesült, továbbá internetes közösségi oldalon a károsultak egyik zárt csoportjának tagja volt;
egyetemi kollegiális kapcsolat;
a szakértő a bizonyítékok rögzítése során szaktanácsadóként járt el;
a szakértő a közigazgatási eljárásban tanúként került meghallgatásra;
jogosulatlan rendszerhasználat lehetőségének fennállta a szakértő részéről.

Mindenesetre rögzíthető, hogy az ügyben az előadás időpontjában még az elsőfokú ítélet kihirdetésére sem került sor, vagyis a fentebb vázoltak a felsőbb bíróságok próbáját még nem állták ki, ezért talán nem túlzó kijelenteni, hogy „to be continued”.

Ugyanakkor kijelenthető, miszerint a pártatlanság elve az alkotmányos büntetőeljárás garanciális alapelve, amelynek látszólagos megingása az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, a bírósági döntések hitelességét és tekintélyét is sérti. A közbizalom erősítéséhez pedig a szakértői vélemények hiteltérdemlősége jelentősen hozzájárul.

Szabó Judit PhD, LL.M, bíró, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője; egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék

Mészáros Ádámra emlékezünk

Szerző(k): Kármán Gabriella, Szabó Judit

A búcsú mindig nehéz, ám az ereje teljében lévő fiatal kollégánk, Mészáros Ádám elvesztése okán érzett megrendülés és fájdalom egyenesen letaglóz. A szívszorítóan korai, hirtelen és tragikus távozása keltette gyászt lehetetlen szavakba önteni. A pátosz és a szentimentalizmus mindig távol állt tőle, e sorokat olvasván biztos fel-fel is szaladna a szemöldöke… Közhelynek tűnik most minden papírra vetett gondolat és érzés, legyenek azok bármily valódiak és kínzók is.

Közvetlen munkatársaiként emlékezünk most az emberre, a vezetőre, a barátra.

Kecskeméten született, és élt a középiskola befejezéséig. Jogi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, 2002-ben szerzett diplomát. Már egyetemista évei alatt demonstrátor volt, az egyetem után pályáját is a Szegedi Tudományegyetem ÁJK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi tanszékén kezdte tudományos segédmunkatársként. Ezt követően a Szegedi Városi Ügyészségen volt ügyészségi fogalmazó. 2006-tól az Országos Kriminológiai Intézetben dolgozott, először segédmunkatársként, majd tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként, 2013-tól a Büntető Jogtudományok Osztálya osztályvezető-helyetteseként.

Tudatosan építette fel tudományos munkásságát: 2006-ban az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében kodifikátor szakjogász szakképzettséget szerzett. 2008-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában PhD fokozatot nyert el „A tettesség-részesség tanának elméleti kérdései” című doktori disszertációjával. A következő kitűzött célja a habilitáció volt…

Mészáros Ádám kutatásai felölelik a büntető jogdogmatika legfontosabb alapkérdéseit, úgymint a bűncselekmény elkövetőinek elméletét, a büntetőjogi felelősség tanát, ezzel összefüggésben a jogos védelem elvi és gyakorlati problémáinak vizsgálatát, valamint a bűncselekménytan alapjainak vizsgálatát. Négy monográfia és 91 egyéb publikáció, tanulmány szerzője, szerkesztője.

Kutatási tevékenysége mellett több egyetemen oktatott, számos előadást tartott szakmai konferenciákon. Több tudományos díjat és külföldi ösztöndíjat nyert el.

Tudományos és szakmai szervezetekben is tevékenykedett, így tagja volt az Ügyészek Országos Egyesületének, az MTA köztestületének, a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületnek és az MTA Büntetés-végrehajtási Albizottságának. A Magyar Jog- és Államtudományi Társaságnak alapító tagja, emellett a Társaság Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozatának elnöke volt.

Hiányát valamennyi területen érezni fogjuk. Szakmai kiválósága, elhivatottsága, igényessége és konstruktív kritikai vénája felejthetetlenné teszi Őt a büntetőjog-tudomány területén.

Kollégáiként és barátaiként még közvetlenebbül érezzük a veszteséget.

Mikor értesültünk Ádám hirtelen fellépett, súlyos betegségéről, minden aggodalmunk ellenére hittük, hogy legyőzi, mert Ő nagyon tudott küzdeni. Bátor volt, hitt az igazságában, és erős volt, céljai iránt elkötelezett. Határozottsága és kitartása egyenes és olykor szinte kíméletlenül őszinte jellemmel párosult. Lelkiismeretessége és segítőkészsége láttatni engedte érzékenységét, amelyet fanyar humorával igyekezett leplezni, gyakran sikerrel. Bár nem törekedett mindenáron népszerűségre, sokan szerették, és sokakat szeretett. Hatalmas szíve volt, amelyben első helyen családja, szerettei voltak, ám amelyben népes baráti társaságának, a motoros közösségnek, közeli és távoli ismerőseinek és nekünk, munkatársainak is bőven jutott hely. Ádám mindemellett szellemes társasági emberként szeretett nevetni és nevettetni, bárkivel könnyen megtalálta a közös hangot. Viccei, vidám történetei, motoros és túrabeszámolói után fájó űr marad majd, míg el nem jutunk odáig, hogy ezeket rá emlékezve fel tudjuk majd idézni. Az Intézet csendes és szomorúbb hely lesz nélküle.

Búcsúzunk Tőled, Ádám. Megrendülten búcsúzunk a szilárd szellemi és emberi támasztól, amit jelentettél nekünk. Búcsúzunk attól az alaposságtól, lelkiismeretességtől és precizitástól, amely nemcsak tudományos, hanem vezetői tevékenységed is jellemezte. Mindig hiányozni fog nekünk a mosolyod, a derűd és sajátos humorod, amely sok nehézségen segített át bennünket, és amely most, ebben a minden eddiginél embert próbálóbb helyzetben is jól jönne.

Köszönjük, hogy a kollégáid és barátaid lehettünk, köszönjük, hogy voltál nekünk. Nemcsak családod, barátaid és ismerőseid szívében, hanem az Intézet és munkatársaid szellemiségében is tovább őrzünk. Igyekezni fogunk, hogy életed könyvének üresen maradt lapjain tovább élhessenek az Általad itt hagyott értékek.

Gyászunkban Kosztolányi Dezső szavaiból merítünk erőt és reményt:

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

valami tiszta, fényes nagyszerűség,

reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Az égbolt,

egészen úgy, mint hajdanába rég volt,

mint az anyám paplanja, az a kék folt,

mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,

s a csillagok

lélekző lelke csöndesen ragyog

a langyos őszi

éjjelbe, mely a hideget előzi,

kimondhatatlan messze s odaát…

Emléked szeretettel őrizzük. Ég Veled, Ádám!

Kármán Gabriella

Szabó Judit

A kuruzslás miatt indult büntetőeljárások tapasztalatai: egy aktakutatás eredményei

Szerző(k): Szabó Judit

Bevezetés

Bár a kuruzslás jelensége szorosan összefonódik az orvoslás fejlődéstörténetével, és az ellene folyó harc kezdetei is igen régre nyúlnak vissza,¹ jogszabályi szintű szabályozása a 19. század végéig váratott magára. A kuruzslást az 1879. évi XL. törvénycikk² még a közegészség és testi épség elleni kihágások körében szabályozta, az 1936. évi I. törvénycikk bevezetése óta pedig már bűncselekmény³ .

Hatályos büntető törvénykönyvünkben, a 2012. évi C. törvényben a kuruzslás tényállása az egészséget veszélyeztető bűncselekmények körében kapott helyet. A bűncselekmény jogi tárgya az emberi egészség, illetve az a társadalmi érdek, hogy az orvosi tevékenység⁴ megfelelő színvonalon történjen.⁵ Az emberi egészség védelméhez hozzátartozik, hogy utóbbi tevékenységet csak olyan személyek végezzenek, akik erre megfelelő végzettséggel, képzettséggel, illetve jogosultsággal rendelkeznek.⁶ Az egyes törvényeknek az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXI. törvény 2020. február 15-től módosította a kuruzslás tényállását, az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat, illetve a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységek jogosulatlan kifejtésével bővítve az elkövetési magatartások körét.⁷ A pszichoterápiás gyakorlatra vonatkozó módosítás nem kevés aggodalmat váltott ki a klinikai szakirányú végzettséggel nem rendelkező pszichológusok és más hasonló segítő szakmák képviselői – például családterapeuták, művészetterapeuták – körében, élénk és vélhetően hosszúra nyúló diskurzust generálva különböző fórumokon. Az egyik álláspont szerint – mivel a Btk. nem határozza meg a pszichoterápia fogalmát, az egészségügyi törvény definíciója pedig túl általános – az új szabályozás jogbizonytalanságot teremt, és fenyegeti a pszichoterápia végzésére nem jogosult, ám attól nehezen elhatárolható tevékenységeket végző szakembereket.⁸ A törvénymódosítás indokolása⁹ és az EMMI tájékoztatója¹⁰ ugyanakkor éppen a pszichológusok és más mentális segítők védelmének célját hangsúlyozzák, és nem minden szakember látja megalapozottnak a segítő szakmák képviselőinek félelmét a „kuruzslótörvénnyel” kapcsolatban.¹¹ Tanulmányommal nem célom e kérdésben állást foglalni, de a törvénymódosítás és az annak nyomán kialakult vita időszerűvé teszi 2018-ban végzett empirikus kutatásom eredményeinek bemutatását. Utóbbiak ugyan nem adnak választ a kuruzslás tényállásának módosítása okán felmerült valamennyi kérdésre, de támpontul szolgálhatnak azok értékeléséhez.

A kutatás tárgya és célja

A kuruzslás tárgyában indult büntetőeljárások elemzése című kutatás a Legfőbb Ügyészség jóváhagyásával indult 2018-ban az Országos Kriminológiai Intézetben. Lefolytatását a téma alulkutatott volta és hazánk népegészségügyi mutatói mellett az indokolta, hogy bár a kuruzslás miatt indult büntetőeljárások száma csekély – 1990 óta évente 1 és 12 között mozog¹² –, és a látencia mértékéről nem rendelkezünk adatokkal, a tárgyalt bűncselekmény természetéből ítélve arra lehet következtetni, hogy a hatóság tudomására jutott ügyek a kuruzslást megvalósító cselekményeknek csak egy kis részét jelentik. A kutatás időszerűségét indokolták a nem-konvencionális gyógyító eljárások szakmai hátterével és jogi szabályozásával kapcsolatos aggályok is.¹³

A kutatás célja mindezek fényében a kuruzslás miatt indult büntetőeljárások és az azok alapjául szolgáló bűncselekmények jellemzőinek feltárása volt. A vizsgált bűncselekmény kriminológiai sajátosságai körében az elkövetők és sértettek alapvető jellemzői, továbbá az elkövetés módja és körülményei, a büntetőeljárási jellemzők körében pedig elsősorban a bíróság által felhasznált bizonyítási eszközök és a kiszabott büntetőjogi szankciók álltak a vizsgálat fókuszában.

A kutatás célkitűzéseinek megfelelően aktaelemzésre mint empirikus adatgyűjtési módszerre támaszkodtam. A kutatás az eredeti terv szerint az 1990 óta kuruzslás vétsége és/vagy bűntette miatt indult és jogerős ítélettel zárult valamennyi büntetőeljárás vizsgálatára kiterjedt volna, azonban a Vádképviseleti Informatikai Rendszer alapján csak az aktavizsgálatot megelőző tizenöt év büntető ügyiratai álltak rendelkezésre. A tizenhét¹⁴ megyéből bekért 49 ilyen büntetőügyből 45 érkezett be és került feldolgozásra.¹⁵ Mivel a mintaelemszám kicsi, az alábbiakban csak a leíró statisztikai adatok és a vizsgált büntetőügyek főbb jellemzőinek, illetve típusainak ismertetésére vállalkozom.

A kuruzslás tényállását megvalósító cselekmények jellemzői

Statisztikai jellemzők

A kutatás alapjául szolgáló büntetőügyek 60 százaléka kuruzslás vétsége, közel 40 százaléka kuruzslás bűntette miatt indult, egy eljárásban pedig mind az alap, mind a minősített esetet megállapították. A bűncselekmények több mint 84 százalékát egyetlen elkövető valósította meg, az ügyek 11 százalékának kettő, egy-egy ügynek pedig négy, illetve öt elkövetője volt. Az elemzett büntetőügyek 42 százaléka esetében egy, további 9 százalék esetében két sértett sérelmére követték el a bűncselekményt. A sértettek száma az ügyek másik felében igen nagy variabilitást mutatott, illetve a bűncselekmények közel 38 százaléka esetében a rendszeres, üzletszerű elkövetés miatt nem lehetett azt pontosan megállapítani. A sértettek általában hirdetés vagy ajánlás útján kerültek kapcsolatba az elkövetőkkel, de voltak, akik az interneten vagy vendéglátóhelyen ismerkedtek meg, és olyan is előfordult, hogy gyanútlan páciensként rendelőben vagy kórházban találkoztak a magát fogorvosnak vagy orvosnak kiadó tettessel. A cselekmények 61 százalékát követték el a fővárosban vagy megyeszékhelyen, további közel 7 százalékát megyei jogú városban, 18 százalékát egyéb városban, és alig több mint 13 százalékát faluban vagy községben.

Ügytípusok

Az alacsony mintaelemszám nem teszi lehetővé a szofisztikált statisztikai elem-zést, ezért az alábbiakban a kutatás során vizsgált ügyek típusait mutatom be röviden, példákkal illusztrálva.

Az ügyek egy csoportja (n=16) a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységekkel kapcsolatos. Tipikus forgatókönyv, hogy a fogorvosi végzettséggel nem rendelkező fogtechnikus vagy fogműves elkövető a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet végez, amely a csekélyebb súlyú magatartásoktól – például szájból történő mintavétel – az invazív beavatkozásokig terjedhet. Volt olyan fogtechnikus, akivel szemben azért indult büntetőeljárás, mert egy megrendelő fogsoráról úgy vett lenyomatot, hogy a mintavevő anyagot tartalmazó fém kanalat a megrendelő szájába helyezte.¹⁶ A másik végletet jelenti ebben a körben az a fogtechnikus, akit az egyik ügyben¹⁷ azért ítéltek el, mert a sértett három fogát érzéstelenítés, szájmaszk, köpeny és gumikesztyű használata nélkül kihúzta, majd a gyógyulást követően egy a sértett számára egyébként használhatatlan fogsort készített. A fogtechnikus elkövetők egy része kifejezetten az orvosi gyakorlat végzésére való jogosultság színlelésével fejtette ki tevékenységét, vagy bűnsegédként támogatta a magát fogorvosnak kiadó tettes tevékenységét. Ez történt például abban a büntetőügyben,¹⁸ amelyben három főt ítélt el a bíróság bűnsegédként elkövetett kuruzslás bűntette miatt. A vádlottak – köztük egy fogorvos – egy családi vállalkozás fogorvosi rendelőjében a rendszeresen és jogosulatlanul fogorvosi tevékenységet végző fogtechnikus családfő mellett dolgozva segítséget nyújtottak neki a bűncselekmény elkövetésében. Szintén fogorvosnak adta ki magát az a vádlott, aki egy egészségügyi vállalkozás keretein belül tevékenykedett fogtechnikusként,¹⁹ és ellenszolgáltatás fejében, a jogosultság színlelésével a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet végzett, a számlákon az apja orvosi pecsétjét használva.

Az ügyek egy másik csoportjában az elkövetők orvosnak adták ki magukat, és különböző „diagnosztikai” és „kezelési” módszereket alkalmaztak a gyanútlan pácienseken. Az egyik, középfokú egészségügyi végzettséggel rendelkező elkövető belgyógyász-gasztroenterológusnak adta ki magát és magánrendelőt nyitott, először egyedül, majd egy általa megtévesztett aneszteziológussal társulva.²⁰ A „rendelésein” többek között vért vett, beutalókat írt, injekciókat és védőoltásokat adott be, és több rendbeli magánokirat-hamisítást is elkövetett. Egy másik ügy vádlottja²¹ takarítóként dolgozott egy orvosi rendelőben, ahol hozzáfért a vényekhez, bélyegzőkhöz, gyógyszerekhez. Orvosnak adta ki magát, és a rendelőben, illetve a betegek lakásán vagy munkahelyén az orvosi tevékenység körébe tartozó tevékenységet fejtett ki, de olyan is előfordult, hogy egy sörözőben vett vért. Egy másik büntetőügy²² mentőtiszt végzettségű vádlottja mentőorvosnak adta ki magát, és egy berendezéssel rendszeresen, ellenszolgáltatás fejében az orvosi gyakorlat körébe tartozó diagnosztikai tevékenységet és tanácsadást folytatott. Szintén műszerrel „kezelte” betegeit az a szakképzettség nélküli elkövető, aki orvos-természetgyógyászként és pszichiáterként hirdette magát, azt állítva, hogy Amerikában szerezte diplomáját.²³

A mintában volt néhány nagy port felvert büntetőügy is, amelyek vádlottjai szintén orvosnak adták ki magukat, megtévesztve ezzel a sértetteket. Az egyik ügy²⁴ elkövetője éveken keresztül hamis orvosi diplomával praktizált; egy vidéki szakrendelésen, illetve helyettes háziorvosként dolgozott, és orvosi ügyeleteket is vállalt. A diploma hamis volta ellenére az illetékes hivatal a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte azt el, a vádlott pedig felvételt nyert az orvosok alapnyilvántartásába, sőt, a Magyar Orvosi Kamarába is, és csak egy kamarai vizsgálat alkalmával derült fény a bűncselekmény elkövetésére. A közelmúltban zárult le jogerősen annak az állatorvosnak a pere, aki magát rákkutató orvosnak kiadva daganatos betegeket látott el életmódbeli tanácsokkal, továbbá megadózisú C-vitamint adatott be nekik intravénásan a vele együttműködő ápolónőkkel. Ellenértéket ugyan nem kért a vádlott, de irodájában egy gyűjtőláda volt kihelyezve erre a célra. Szintén a saját vagy közeli hozzátartozójuk súlyos daganatos megbetegedése okán kétségbeesett és kiszolgáltatott emberek helyzetének kihasználásával fejtette ki tevékenységét annak a büntetőügynek a két vádlottja, akik az egyikük által kifejlesztett és szabadalmi oltalomban nem részesült készülékkel vállalták hirdetésekben a daganatos megbetegedések gyógyítását, illetve megelőzését. Ezekben a hirdetésekben azt a látszatot keltették, hogy a készülék bejelentett és hatékonyan működik. Az ítélet 25 olyan sértett – vagy hozzátartozóik – vallomásán alapult, akik közül többen már nem éltek az első- vagy másodfokú ítéletek megszületése idején. A kuruzslás bűntettével, illetve vétségével halmazatban több rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás vétsége és bűntette miatt is feleltek az elkövetők. Az „álorvosok” kapcsán érdemes még megemlíteni azt a közelmúltban lezárult büntetőügyet, amely egy már-már komikus tényálláson alapszik. A szakképzetlen, fogyatékkal élő férfi vádlott orvosnőnek adta ki magát, és 2016 nyarán több „orvosi ügyeletet” is tartott egy községben, ahol a hozzá fordulókat diagnosztizálta és kezelte; például telefonjával vérnyomást „mért”, UH és EKG „vizsgálatot végzett”. A sértettek az élettársa rokonai voltak, akiket a vádlott mind a nemét, mind a foglalkozását tekintve megtévesztett.

A kutatás alapjául szolgáló büntetőügyek harmadik csoportjába azokat a cselekményeket soroltam, amelyek elkövetői ugyan nem keltették azt a látszatot, hogy orvosi diplomával rendelkeznek, de tevékenységükkel jogosulatlanul az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet végeztek. Az ügyek egy részében az elkövető rendelkezett valamilyen egészségügyi vagy természetgyógyász végzettséggel, de tevékenysége során messze túllépte a kompetenciahatárait. Ilyen volt az a büntetőügy, amelynek elkövetője egy plasztikai sebész rendelőjében szakápolói munkakörben dolgozott,²⁵ és egy műtéthez asszisztálva ő altatta a sértettet, amely aneszteziológus szakorvosi kompetencia. Egy másik ügyben a természetgyógyászattal és csontkovácsolással foglalkozó vádlott egyik páciensén a szokásos kezelést követően olyan nőgyógyászati jellegű beavatkozásokat végzett, amelyek az orvosszakértői vélemény szerint orvosi diplomához kötött tevékenységek, és egyébként sem lettek volna alkalmasak a sértett betegségeinek kezelésére.²⁶ Ugyancsak ide kapcsolható annak a – különböző természetgyógyászati tevékenységek gyakorlására jogosító oklevelekkel igen, ám tisztiorvosi engedéllyel nem rendelkező – vádlottnak az ügye, aki a lakásán fogadott pácienseinél betegségeket diagnosztizált, majd különböző módszerekkel testi és lelki „gyógykezelést” alkalmazott náluk. Egy külföldön természetgyógyász tanúsítványt szerzett, ám honosított bizonyítvánnyal nem rendelkező vádlottal szemben három jogerősen lezárult büntetőeljárás is indult, amelyek közül kettő elmarasztaló ítélettel zárult,²⁷ az utolsó büntetőeljárást pedig az elkövető halála miatt megszüntették.²⁸ Az elkövető rendelőjében ellenszolgáltatás fejében alkalmanként 16-20 ampulla szert juttatott be páciensei szervezetébe testszerte 60-80 szúrással. Az egyik sértettnek a kezelés során átszúrta a tüdejét, súlyos állapotot idézve elő nála, amely miatt a bíróság 2 évre próbára bocsátotta. A vádlott folytatta a praxist, és mivel egyik betegénél életveszélyes állapotot idézett elő, újra eljárás indult ellene. Egy további sértett azért jelentette fel, mert állapota nemhogy nem javult, hanem inkább romlott a „kezelések” eredményeként.

Két olyan büntetőügy volt a mintában, amelyek eltérnek a korábban ismertetett ügyek csoportjaitól, mivel ezek esetében valamilyen szépészeti beavatkozás kapcsán követték el a kuruzslást. Az egyik ügyben a kozmetikus által végzett arckezelés után jelentkezett a feljelentést tett személynél súlyos allergiás bőrreakció, amelynek kezelése azután több műtétet is igényelt.²⁹ Mivel azonban az eljárás során nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy a beavatkozást a terhelt követte el, illetve hogy pontosan mivel összefüggésben keletkezett az egészségkárosodás, felmentő ítélet született. A másik ügy³⁰ sértettjei invazív zsírbontó kezelésen vettek részt, amelyet az elkövető orvosi végzettség nélkül, mezoterápiás pisztollyal végzett különböző városok szépség-szalonjaiban.

A kuruzslást megvalósító cselekmények jellemzőinek bemutatása kapcsán röviden ki kell térni a passzív alanyok kérdésére. A passzív alanyok, illetve sértettek száma a kuruzslás miatt indult büntetőeljárásokban nem mindig állapítható meg, hiszen gyakran a nyomozás során sem derül ki, hány embert érintett az elkövető tevékenysége. Az akták egyébként is kevés információt tartalmaznak a sértettekről, ezért demográfiai és egyéb adataik elemzésére nem volt mód. A passzív alanyok gyakran nincsenek is tudatában annak, hogy bűncselekmény áldozataivá váltak, vagy mert nem érte őket sérelem, vagy mert nem is szereztek tudomást arról, hogy az elkövető nem volt jogosult az adott tevékenység végzésére. Nem annyira büntetőjogi, mint inkább kriminológiai szempontból volna releváns kérdés, hogy a sértettek milyen, az áldozattá válásukat esetleg megkönnyítő tulajdonságokkal rendelkeznek, különösen azon ügyek vonatkozásában, amelyekben az elkövető nem színleli az orvosi gyakorlatra jogosultságot. Valószínűsíthető, hogy a hagyományos medicina alternatíváinak tekintett módszerek, eljárások iránti nyitottság rizikófaktor lehet ebben a tekintetben, amennyiben nem párosul kellő tájékozottsággal.

A bűncselekmények elkövetői

Az ügyek feldolgozása során az elkövetői mintába eredetileg 53 fő adatai kerültek, ám ezt a mintát szűkíteni kellett, kihagyva belőle a felmentéssel és megszüntetéssel végződött büntetőügyek vádlottjait, valamint a mintában többször szereplő vádlottakat,³¹ így az alábbiakban 45 elkövető adatait ismertetem.

22 elkövetőt (48%) kuruzslás vétsége, 23 elkövetőt (51%) pedig kuruzslás bűntette miatt marasztaltak el. 13 elkövető esetében szerepelt a vádban a kuruzslással halmazatban egyéb bűncselekmény, általában csalás vagy közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás, de előfordult hamis magánokirat felhasználása, sikkasztás és testi sértés is. Az elkövetők 67 százaléka egyedül követte el a bűncselekményt, míg a többiek másod-, harmad-, vagy negyedmagukkal. Utóbbi esetre példa az az ügy,³² amelynek fogtechnikus, illetve fogorvosi asszisztens vádlottjai alapítottak egy fogorvosi rendelőt, ahol fogorvos helyett ők maguk, orvosi jogosultság színlelésével fejtettek ki az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet.

Az elkövetők kétharmada (n=30) férfi, egyharmaduk (n=15) nő. Életkoruk átlaga az elkövetés idején 44,6 év volt (SD=12,1), a legfiatalabb elkövető 20, a legidősebb 69 éves volt. Túlnyomó többségük magyar, mindössze 2 külföldi volt a vádlottak között. Iskolai végzettség tekintetében a vizsgálati minta eltér a bűnelkövetői populációtól.³³ A 2017-es adatok szerint a jogerősen elítélt felnőtt korú bűnelkövetők több mint 67 százaléka legfeljebb általános iskolai, 15,2 százalékuk szakiskolai végzettséggel rendelkezett, és csupán 8,76 százalék volt közöttük az érettségizettek és 2,4 százalék a diplomások aránya. A vizsgálati mintának ugyanakkor közel 58 százaléka érettségizett, 22 százaléka végzett főiskolát vagy egyetemet, 3 fő (6,6%) szakmunkásképző vagy szakiskolát, és csupán 8,9 százalék volt a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Foglalkozás tekintetében viszonylag homogén volt a minta; 16 fő (35,5%) volt a fogtechnikus vagy fogműves szakmát művelők száma, 10 fő (22,2%) rendelkezett valamilyen középfokú egészségügyi végzettséggel, 3 elkövető pedig (6,6%) felsőfokú egészségügyi végzettséggel³⁴ , további 6 fő (13,3%) természetgyógyász, gyógymasszőr, kiropraktőr vagy egyéb hasonló tanfolyamot végzett. Volt a mintában gépészmérnök, tanár, szakács, cukrász, takarító és vállalkozó is, és a fogtechnikusok között voltak, akik valamilyen diplomával is rendelkeztek.

Az elkövetők 77,8 százaléka tettesként felelt, 20 százalékuk bűnsegédi minőségben követte el a bűncselekményt, egy fő esetében pedig felbujtás volt az elkövetői alakzat. 77,8 százalékuk büntetlen előéletű, 22,2 (n=10) százalékuk volt már korábban büntetve, közülük 8 fő kuruzslás miatt. A büntetőeljárás során a terheltek 28,9 százaléka tett teljes körű beismerő vallomást, 11 százalék ténybeli beismerő vallomást tett, de bűnösségét nem ismerte el, ugyanennyien tettek részleges beismerő vallomást, 35,5% tagadta a bűncselekmény elkövetését, egy fő pedig visszavonta a nyomozás során tett beismerő vallomását. Valamilyen mentális zavart 7 elkövető esetében állapítottak meg. Egyiküknél a gyengeelméjűség és az ehhez társuló kóros fantáziavilág enyhe fokban korlátozta a beszámítási képességet. Két főnél állapított meg a szakértő pszichopátiás személyiséget, illetve antiszociális személyiségzavart, egy elkövetőnél affektív zavart, két további elkövetőnél paranoid túlértékeléseket, illetve szenzitív-paranoid attitűdöt, egy fő esetében pedig az aktából kiderült, hogy schizoaffektív zavar miatt korábban leszázalékolták.

A kuruzslás miatt indult büntetőeljárások jellemzői

A kutatás során nemcsak az elemzett bűncselekmények kriminológiai jellemzőivel foglalkoztam, hanem a büntetőeljárás fontosabb ismérveit – a büntetőeljárás hosszát, az eljárás során beszerzett bizonyítékokat, a büntetőeljárás kimenetelét és a büntetéskiszabás szempontjából releváns körülményeket – is vizsgáltam.

17 ügyben (38,6 %) a sértett tett feljelentést, 14 ügyben (31%) az ÁNTSZ, további 7 ügyben (15,5%) pedig más hivatalos vagy közfeladatot ellátó szerv, például kórház. Néhány büntetőeljárás a sértett hozzátartozójának feljelentése vagy névtelen bejelentés nyomán indult. A feljelentéstől a vádemelésig 3 és 96 hónap közötti időtartam telt el, az átlag 18 hónap volt (SD=15,9). A vádemeléstől a jogerős ítélet megszületéséig átlagosan 21,7 hónap tel el, a legrövidebb bírósági szakasz 1, a leghosszabb 107 hónap volt (SD=22,4).

A kutatás alapjául szolgáló büntetőügyek közel 62 százaléka esetében elsőfokú, 38 százalékánál pedig másodfokú bíróság hozta meg a jogerős ítéletet. Felülvizsgálati kérelmet egy ügyben nyújtottak be.

A vizsgált büntetőeljárások többsége nem tartozott a nehezen megítélhető ügyek közé. Tanúvallomás és okirati bizonyíték minden eljárásban rendelkezésre állt, és tárgyi bizonyítási eszközökre is gyakran támaszkodott a bíróság. Utóbbiak elsősorban a vádlottak által használt orvosi, fogorvosi műszerek, berendezések, illetve gyógyszerek és más készítmények voltak. A tanúvallomások annak megállapítása szempontjából igen fontosak voltak, hogy az elkövető tevékenysége mire irányult, mit vállalt a sértettek irányában, illetve mit ígért az általa végzett tevékenység eredményeként. Szintén elsősorban – bár nem kizárólag – a tanúvallomásokból derült ki, hogy a vádlott az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenység végzésére való jogosultság színlelésével követte el a bűncselekményt. Tekintettel a tárgyalt bűncselekmény speciális jellegére, az igazságügyi szakértői véleményeknek szintén fontos szerep jutott a bizonyítás körében. 27 ügyben (60%) találtam a vizsgált aktákban igazságügyi orvos- vagy fogorvos szakértői, 6 (13%) ügyben igazságügyi elmeorvos szakértői, 3 ügyben igazságügyi pszichológus szakértői (6,5%), 2 ügyben (4%) igazságügyi informatikai szakértői, és egy-egy ügyben grafológus, könyvszakértői, írásszakértői, illetve műszaki szakértői véleményeket. Igazságügyi orvos szakértőket elsősorban azokban az eljárásokban rendelt ki a hatóság, amelyekben a vádlott cselekménye és a sértett sérülése, egészségi állapota, illetve annak romlása közötti esetleges kauzális összefüggés vizsgálata vált szükségessé, de előfordult, hogy a vádlotti magatartás jellegének megítéléséhez is szükség volt rájuk. Annak megállapítása, hogy a vádlott által végzett tevékenység az orvosi gyakorlat körébe tartozik-e, bizonyos ügyekben egyszerű, más cselekmények kapcsán azonban ez is igényelhet különleges szakértelmet. Általában az egyszerű megítélésű ügyek közé tartoztak például azok, amelyekben a fogtechnikus elkövetők maguk vettek lenyomatot a páciens szájából, utóbbi ugyanis a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó egyszerű tevékenység.³⁵ Voltak azonban olyan ügyek is, amelyekben igazságügyi orvos szakértő kellett annak megállapításához, hogy a vádlott tevékenysége az orvosi gyakorlat körébe tartozik-e. Ilyen volt az az ügy³⁶ , amelynek semmilyen szakirányú végzettséggel nem rendelkező vádlottja injekciós tű és pisztoly segítségével zsírbontó kezelést végzett a hirdetésére jelentkező sértetteken. Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a vádlott által végzett kezelések az egészségügyi törvény értelmében invazív beavatkozásnak tekintendők, és azt csak a megfelelő képzettséggel rendelkező orvos, illetve szoros orvosi felügyelet mellett egészségügyi képesítéssel rendelkező személy végezheti. Szintén igazságügyi orvos szakértői vélemény állapította meg, hogy az idült veseelégtelenségben szenvedő sértettnek a nefrológiai szakrendelésen beállított kezelésének módosítása, az alkalmazott gyógyszerek esetleges felfüggesztése kizárólag szakorvosi tevékenység körébe esik. Utóbbi ügyben³⁷ a nem orvos végzettségű vádlott különböző tablettákkal, masszázzsal és jógagyakorlatokkal „kezelte” a sértett vesebetegségét, és a gyógyszerei abbahagyására utasította őt.

Az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenység és a jogosultság hiányának megállapításán túl az igazságügyi orvos szakértők szakértelmére az elkövető tevékenysége és a sértett állapotromlása, illetve halála közötti esetleges ok-okozati kapcsolat feltárása kapcsán is szükség lehet. Az alábbi büntetőügy jól szemlélteti, hogy az ilyen kauzális kapcsolat megállapítása a jogi minősítés szempontjából kulcsfontosságú, ugyanakkor a rendelkezésre álló orvosszakértői vélemények ellenére korántsem egyszerű. Az ügy vádlottja az emlődaganatban szenvedő, kemoterápián átesett és épp műtét előtt álló sértett „kezelését” vállalta el és végezte anyagi ellenszolgáltatás fejében a dianetika módszerével, ún. auditálással. Kenőcsöt és egy gyógyító hatásúnak beállított egyszerű elemlámpát is adott neki. A vádlott a „kezeléshez” azt szabta feltételül, hogy a sértett ne vesse alá magát az egyébként szükséges műtétnek, és hagyjon fel az orvosi kezelésekkel. A sértett a vádlott befolyása alá kerülve mindezt megtette, betegsége gyorsan progrediált, sok szenvedést okozva neki, míg végül otthonában meghalt. Az elsőfokú eljárásban a bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok értékelése során arra a következtetésre jutott, hogy a sértett halála és a vádlott magatartása között okozati összefüggés állt fenn, „ugyanis a vádlott rábírására az orvosi kezelés teljes feladása, teljes elutasítása vezetett oda, hogy a sértett fél évvel azt követően, hogy a műtétet, majd a patológiai vizsgálat eredményeként a további orvosi kezelést elutasította, az adott időpontban elhalálozott”³⁸ . Első fokon emberölés és csalás halmazata miatt ítéleték el a vádlottat, azonban a másodfokú bíróság³⁹ megváltoztatta az ítéletet, és kuruzslás vétségének minősítette a vádlott cselekményeit. A bíróság érvelése szerint a vádlotti magatartás és a sértett halála közötti kauzális összefüggés vonatkozásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás nem volt megalapozott, mert a bíróság iratellenes ténybeli következtetést vont le az igazságügyi szakértői véleményből. Utóbbiból ugyanis korántsem következett az, hogy a sértett a vádlotti „kezelés” következtében, illetve az orvosi kezelés elmaradása miatt halt meg. Mivel a sértett teljes beszámítási képességgel rendelkezett, önrendelkezési joga sem volt korlátozott, így szabadon döntött kezelésével kapcsolatban. A vádlotti magatartás és a sértett elhalálozása közötti okozati összefüggés hiányát állapította meg az orvosszakértői vélemény abban az ügyben is,⁴⁰ amelynek vádlottja természetgyógyászként működve az orvosi felelősség körébe tartozó gyógyszerekkel kezelte a később alapbetegségében elhunyt sértettet. Egy további ügyben szintén az orvosszakértői vélemények voltak mérvadók a tényállás megállapítása során. A feljelentő a vádlott szépségszalonjában arckezelésben részesült, amelyet követően allergiás reakció jelentkezett nála, és rendszeres orvosi kezelésre, illetve beavatkozásokra szorult.⁴¹ A perben az igazságügyi orvos szakértők egyértelműen megállapították, hogy a felperes arcbőre alá a panaszait kiváltó idegen anyag injektálás következtében juthatott, azonban azt nem találták kétséget kizáróan megállapíthatónak, hogy az alperes a felperesen injekciós tűs kezelést végzett volna, ezért a bíróság felmentette a vádlottat.

A kuruzslás miatt indult büntetőeljárások kimenetele

Az általam feldolgozott büntetőeljárások (n=53) közül négy végződött megszüntetéssel, egy esetben pedig vádelhalasztásra került sor. 43 vádlottal szemben összesen 46 elmarasztaló ítélet született,⁴² míg 2 további vádlottat felmentett a bíróság. 6 vádlottal szemben szabtak ki végrehajtandó szabadság-vesztés-büntetést, egyikükkel szemben két különböző ügyben is. Ezekben az ügyekben egy kivételével vagy valamilyen egyéb bűncselekmény – csalás, sikkasztás, illetve testi sértés – állt a kuruzslással halmazatban, vagy a vádlott bűnismétlő volt. 5 elkövető esetében társult a végrehajtandó szabadságvesztéshez közügyektől eltiltás mellékbüntetés. A végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés a vizsgált ügyekben 10 és 30 hónap között változott, átlagos tartama 17, 4 hónap volt (SD=7,6). 17 elkövetővel szemben szabott ki a bíróság 8 és 18 hónap közötti tartamú felfüggesztett szabadságvesztést (átlag=14; SD=3,6). Pénzbüntetésre 13 elkövetőt ítélt a bíróság, 75 000 és 1 000 000 forint közötti összeg erejéig. 7 esetben fordult elő a mintában foglalkozástól eltiltás, 2 elkövetőt ítéltek közérdekű munka büntetésre, és egy fővel szemben került sor pénzmellékbüntetés kiszabására. A bíróság 6 főt részesített megrovásban, 5 vádlottat bocsátott próbára, és egy főt helyezett – felfüggesztett szabadságvesztés mellett – pártfogó felügyelet alá. 3 elítélt esetében rendeltek el elkobzást, egy esetben pedig vagyonelkobzást.

Súlyosító körülményt csak 12 elítélt esetében állapított meg a bíróság, közülük 2 elkövető esetében két-két ügyben is. A súlyosító körülmények közül a legtöbb esetben (n=5) a bűnhalmazat fordult elő, ezt követte a huzamos ideig tartó vagy elhúzódó elkövetés (n=4) és az azonos cselekmény miatti korábbi büntetés (n=3). A sértettek sérülékeny helyzetét is a súlyosító körülmények körében értékelte a bíróság; két vádlottnak rótta fel a súlyos betegek és részben gyerekek, további két elkövetőnek az idős sértettek, és további egy főnek a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek sérelmére történő elkövetést. További súlyosító körülmény volt egy-egy ügyben például a próbaidő vagy a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés, a hatósági elvárások és jogszabályi követelmények tudatos figyelmen kívül hagyásának tendenciája, annak kihasználása, hogy az emberek bármit képesek megtenni a gyógyulás reményében, a számtalan sértett sérelmére történő elkövetés, a természetgyógyász és páciense közötti bizalmi viszony kihasználása, a nagyfokú gátlástalanság. Enyhítő körülményt a bíróság 20 elkövető esetében vett figyelembe, közülük 2 elkövető esetében két-két ügyben is. A leggyakrabban előforduló enyhítő körülmény az időmúlás (n=13), a büntetlen előélet (n=9), a gyerekek eltartásáról való gondoskodás (n=8), a beismerő vallomás (n=5) és a bűnsegédi magatartás (n=3) voltak. Két-két vádlott esetében vette figyelembe a bíróság az elmebeli állapotot, az idős kort, a rossz egészségi állapotot, illetve azt, hogy az elkövető tevékenysége több beteg esetén eredményre vezetett. Egy-egy további ügyben az enyhítő körülmények körében olyan tényezők kerültek értékelésre, mint a sértetti közrehatás, a kártérítési hajlandóság, az okozott kár részbeni megtérítése, valamint az elkövetést megkönnyítő személyiségjegyek.

Összefoglalás és következtetések

A kutatás a kuruzslás tényállását megvalósító cselekmények és az ezek miatt indult büntetőeljárások főbb jellemzőinek vizsgálatára vállalkozott. A feldolgozott ügyek száma jól tükrözi, hogy a tényállás meglehetősen ritka az ítélkezési gyakorlatban, annak ellenére, hogy vélhetően sok ilyen bűncselekmény történik. A mintaelemszám alacsony volta az eredmények általánosíthatóságának jelentős korlátját jelenti, különös tekintettel a statisztikai adatokra. A kutatás mindazonáltal hézagpótló jellegű, és a tényállás közelmúltbeli módosítása okán a későbbiekben végzett empirikus kutatások kiindulópontjaként szolgálhat.

A kutatás során megállapítást nyert, hogy az elkövetői minta néhány alapvető demográfiai változó – így a nemi megoszlás és az iskolai végzettség – mentén eltér a bűnelkövetők összpopulációjától. Az általuk megvalósított bűncselekmények nagyjából egyharmada a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységgel kapcsolatos, a többi ügy az általános orvoslás területét érinti, illetve két esetben kozmetikai vonatkozású volt. A tárgyalt bűncselekmények többnyire viszonylag kis tárgyi súlyát tükrözik az elmarasztaló ítéletekben kiszabott büntetések, illetve alkalmazott intézkedések. Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására a mintában – egy ügy kivételével – csak bűnhalmazat vagy ugyanezen bűncselekmény miatti korábbi elítélés esetén került sor. A vizsgált mintában ugyanakkor akadt néhány olyan bűncselekmény is, amelyek mind társadalomra veszélyességük okán, mind az alapvető erkölcsi normák szempontjából igen súlyosak.

Az elemzett büntetőügyek 60 százaléka vétség volt, tehát csak mintegy 40 százalékukat követték el az orvosi tevékenység végzésére való jogosultság színlelésével, azaz a sértettek nagy része vélhetően tisztában volt azzal, hogy az elkövető nem orvos vagy fogorvos. Ez felhívja a figyelmet arra a problémára, amelyre például az Egészségügyi Tudományos Tanács 30 éve kiadott állásfoglalása is rámutatott. A dokumentum szerint gátat kell szabni „a lakosság és a beteg ember bizalmával, hiszékenységével visszaélő, a nem megfelelő informáltságot kihasználó kuruzslásnak, s valamennyi tisztességtelen, nyerészkedő, demagóg törekvésnek.”⁴³ E cél eléréséhez azonban a büntetőjog önmagában kevés, mert a hagyományos orvoslás iránti bizalom megrendülése miatt vagy egyéb okból alternatív megoldásokat kereső emberek gyakran maguk is hozzájárulnak, hogy visszaélés áldozataivá váljanak. Az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenység jogosulatlan – a jogosultság színlelésével vagy anélkül történő – végzéséért elmarasztalható az elkövető, a passzív alany önrendelkezési joga körébe tartozó döntésekért azonban nem tehető felelőssé. A kuruzslás lélektani és társadalomlélektani gyökerei⁴⁴ határozottan aláhúzzák a büntetőjog ultima ratio jellegét és a prevenció egyéb eszközeinek – különösen az oktató, felvilágosító tevékenységek – szükségességét a jelenség elleni harcban.

Az utóbbi évtizedekben az akadémikus orvosláshoz képest az alternatív medicina népszerűségének növekedésével párhuzamosan érzékelhető volt a területet érintő jogszabályi háttér újragondolásának, egységesítésének nyomatékos igénye is az orvostudomány képviselői részéről.⁴⁵ Ennek fényében üdvözlendő, hogy 2020. február 15-től már nemcsak az orvosi, hanem egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat és a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységek jogosulatlan végzését is nevesíti a Btk. 187. szakasza.

A pszichoterápiás gyakorlat fogalma körüli bizonytalanság és az ilyen tevékenység végzésére nem jogosult mentális segítők aggodalma azonban vélhetően sokáig napirenden tartja majd a tényállás körüli vitát, ahogy a joggal felmerülő, itt nem részletezett eljárásjogi kérdések is.⁴⁶ A fent ismertetett kutatási eredmények fényében nem tűnik valószínűnek sem a kuruzslás miatt indult büntetőeljárások számának számottevő emelkedése, sem a jogszabályok keretei között tevékenykedő pszichológusokkal és más segítő foglalkozásúakkal szembeni büntetőjogi fellépés igénye, azonban nem volna szerencsés pusztán ezek alapján jóslásokba bocsátkozni. Az új tényállás nyomán kialakuló jogalkalmazási gyakorlat tükrében remélhetőleg hamar megválaszolásra kerülnek majd az eddig megfogalmazott és az esetlegesen újonnan felmerülő problémák, és eloszlanak a jogkövető szakemberek aggodalmai.

Szabó Judit PhD, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet