A kuruzslás miatt indult büntetőeljárások tapasztalatai: egy aktakutatás eredményei

Bevezetés

Bár a kuruzslás jelensége szorosan összefonódik az orvoslás fejlődéstörténetével, és az ellene folyó harc kezdetei is igen régre nyúlnak vissza,¹  jogszabályi szintű szabályozása a 19. század végéig váratott magára. A kuruzslást az 1879. évi XL. törvénycikk²  még a közegészség és testi épség elleni kihágások körében szabályozta, az 1936. évi I. törvénycikk bevezetése óta pedig már bűncselekmény³ .

Hatályos büntető törvénykönyvünkben, a 2012. évi C. törvényben a kuruzslás tényállása az egészséget veszélyeztető bűncselekmények körében kapott helyet. A bűncselekmény jogi tárgya az emberi egészség, illetve az a társadalmi érdek, hogy az orvosi tevékenység⁴  megfelelő színvonalon történjen.⁵  Az emberi egészség védelméhez hozzátartozik, hogy utóbbi tevékenységet csak olyan személyek végezzenek, akik erre megfelelő végzettséggel, képzettséggel, illetve jogosultsággal rendelkeznek.⁶  Az egyes törvényeknek az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXI. törvény 2020. február 15-től módosította a kuruzslás tényállását, az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat, illetve a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységek jogosulatlan kifejtésével bővítve az elkövetési magatartások körét.⁷  A pszichoterápiás gyakorlatra vonatkozó módosítás nem kevés aggodalmat váltott ki a klinikai szakirányú végzettséggel nem rendelkező pszichológusok és más hasonló segítő szakmák képviselői – például családterapeuták, művészetterapeuták – körében, élénk és vélhetően hosszúra nyúló diskurzust generálva különböző fórumokon. Az egyik álláspont szerint – mivel a Btk. nem határozza meg a pszichoterápia fogalmát, az egészségügyi törvény definíciója pedig túl általános – az új szabályozás jogbizonytalanságot teremt, és fenyegeti a pszichoterápia végzésére nem jogosult, ám attól nehezen elhatárolható tevékenységeket végző szakembereket.⁸  A törvénymódosítás indokolása⁹  és az EMMI tájékoztatója¹⁰  ugyanakkor éppen a pszichológusok és más mentális segítők védelmének célját hangsúlyozzák, és nem minden szakember látja megalapozottnak a segítő szakmák képviselőinek félelmét a „kuruzslótörvénnyel” kapcsolatban.¹¹  Tanulmányommal nem célom e kérdésben állást foglalni, de a törvénymódosítás és az annak nyomán kialakult vita időszerűvé teszi 2018-ban végzett empirikus kutatásom eredményeinek bemutatását. Utóbbiak ugyan nem adnak választ a kuruzslás tényállásának módosítása okán felmerült valamennyi kérdésre, de támpontul szolgálhatnak azok értékeléséhez.

A kutatás tárgya és célja

A kuruzslás tárgyában indult büntetőeljárások elemzése című kutatás a Legfőbb Ügyészség jóváhagyásával indult 2018-ban az Országos Kriminológiai Intézetben. Lefolytatását a téma alulkutatott volta és hazánk népegészségügyi mutatói mellett az indokolta, hogy bár a kuruzslás miatt indult büntetőeljárások száma csekély – 1990 óta évente 1 és 12 között mozog¹²  –, és a látencia mértékéről nem rendelkezünk adatokkal, a tárgyalt bűncselekmény természetéből ítélve arra lehet következtetni, hogy a hatóság tudomására jutott ügyek a kuruzslást megvalósító cselekményeknek csak egy kis részét jelentik. A kutatás időszerűségét indokolták a nem-konvencionális gyógyító eljárások szakmai hátterével és jogi szabályozásával kapcsolatos aggályok is.¹³

A kutatás célja mindezek fényében a kuruzslás miatt indult büntetőeljárások és az azok alapjául szolgáló bűncselekmények jellemzőinek feltárása volt. A vizsgált bűncselekmény kriminológiai sajátosságai körében az elkövetők és sértettek alapvető jellemzői, továbbá az elkövetés módja és körülményei, a büntetőeljárási jellemzők körében pedig elsősorban a bíróság által felhasznált bizonyítási eszközök és a kiszabott büntetőjogi szankciók álltak a vizsgálat fókuszában.

A kutatás célkitűzéseinek megfelelően aktaelemzésre mint empirikus adatgyűjtési módszerre támaszkodtam. A kutatás az eredeti terv szerint az 1990 óta kuruzslás vétsége és/vagy bűntette miatt indult és jogerős ítélettel zárult valamennyi büntetőeljárás vizsgálatára kiterjedt volna, azonban a Vádképviseleti Informatikai Rendszer alapján csak az aktavizsgálatot megelőző tizenöt év büntető ügyiratai álltak rendelkezésre. A tizenhét¹⁴  megyéből bekért 49 ilyen büntetőügyből 45 érkezett be és került feldolgozásra.¹⁵  Mivel a mintaelemszám kicsi, az alábbiakban csak a leíró statisztikai adatok és a vizsgált büntetőügyek főbb jellemzőinek, illetve típusainak ismertetésére vállalkozom.

A kuruzslás tényállását megvalósító cselekmények jellemzői

Statisztikai jellemzők

A kutatás alapjául szolgáló büntetőügyek 60 százaléka kuruzslás vétsége, közel 40 százaléka kuruzslás bűntette miatt indult, egy eljárásban pedig mind az alap, mind a minősített esetet megállapították. A bűncselekmények több mint 84 százalékát egyetlen elkövető valósította meg, az ügyek 11 százalékának kettő, egy-egy ügynek pedig négy, illetve öt elkövetője volt. Az elemzett büntetőügyek 42 százaléka esetében egy, további 9 százalék esetében két sértett sérelmére követték el a bűncselekményt. A sértettek száma az ügyek másik felében igen nagy variabilitást mutatott, illetve a bűncselekmények közel 38 százaléka esetében a rendszeres, üzletszerű elkövetés miatt nem lehetett azt pontosan megállapítani. A sértettek általában hirdetés vagy ajánlás útján kerültek kapcsolatba az elkövetőkkel, de voltak, akik az interneten vagy vendéglátóhelyen ismerkedtek meg, és olyan is előfordult, hogy gyanútlan páciensként rendelőben vagy kórházban találkoztak a magát fogorvosnak vagy orvosnak kiadó tettessel. A cselekmények 61 százalékát követték el a fővárosban vagy megyeszékhelyen, további közel 7 százalékát megyei jogú városban, 18 százalékát egyéb városban, és alig több mint 13 százalékát faluban vagy községben.

Ügytípusok

Az alacsony mintaelemszám nem teszi lehetővé a szofisztikált statisztikai elem-zést, ezért az alábbiakban a kutatás során vizsgált ügyek típusait mutatom be röviden, példákkal illusztrálva.

Az ügyek egy csoportja (n=16) a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységekkel kapcsolatos. Tipikus forgatókönyv, hogy a fogorvosi végzettséggel nem rendelkező fogtechnikus vagy fogműves elkövető a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet végez, amely a csekélyebb súlyú magatartásoktól – például szájból történő mintavétel – az invazív beavatkozásokig terjedhet. Volt olyan fogtechnikus, akivel szemben azért indult büntetőeljárás, mert egy megrendelő fogsoráról úgy vett lenyomatot, hogy a mintavevő anyagot tartalmazó fém kanalat a megrendelő szájába helyezte.¹⁶  A másik végletet jelenti ebben a körben az a fogtechnikus, akit az egyik ügyben¹⁷  azért ítéltek el, mert a sértett három fogát érzéstelenítés, szájmaszk, köpeny és gumikesztyű használata nélkül kihúzta, majd a gyógyulást követően egy a sértett számára egyébként használhatatlan fogsort készített. A fogtechnikus elkövetők egy része kifejezetten az orvosi gyakorlat végzésére való jogosultság színlelésével fejtette ki tevékenységét, vagy bűnsegédként támogatta a magát fogorvosnak kiadó tettes tevékenységét. Ez történt például abban a büntetőügyben,¹⁸  amelyben három főt ítélt el a bíróság bűnsegédként elkövetett kuruzslás bűntette miatt. A vádlottak – köztük egy fogorvos – egy családi vállalkozás fogorvosi rendelőjében a rendszeresen és jogosulatlanul fogorvosi tevékenységet végző fogtechnikus családfő mellett dolgozva segítséget nyújtottak neki a bűncselekmény elkövetésében. Szintén fogorvosnak adta ki magát az a vádlott, aki egy egészségügyi vállalkozás keretein belül tevékenykedett fogtechnikusként,¹⁹  és ellenszolgáltatás fejében, a jogosultság színlelésével a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet végzett, a számlákon az apja orvosi pecsétjét használva.

Az ügyek egy másik csoportjában az elkövetők orvosnak adták ki magukat, és különböző „diagnosztikai” és „kezelési” módszereket alkalmaztak a gyanútlan pácienseken. Az egyik, középfokú egészségügyi végzettséggel rendelkező elkövető belgyógyász-gasztroenterológusnak adta ki magát és magánrendelőt nyitott, először egyedül, majd egy általa megtévesztett aneszteziológussal társulva.²⁰  A „rendelésein” többek között vért vett, beutalókat írt, injekciókat és védőoltásokat adott be, és több rendbeli magánokirat-hamisítást is elkövetett. Egy másik ügy vádlottja²¹  takarítóként dolgozott egy orvosi rendelőben, ahol hozzáfért a vényekhez, bélyegzőkhöz, gyógyszerekhez. Orvosnak adta ki magát, és a rendelőben, illetve a betegek lakásán vagy munkahelyén az orvosi tevékenység körébe tartozó tevékenységet fejtett ki, de olyan is előfordult, hogy egy sörözőben vett vért. Egy másik büntetőügy²²  mentőtiszt végzettségű vádlottja mentőorvosnak adta ki magát, és egy berendezéssel rendszeresen, ellenszolgáltatás fejében az orvosi gyakorlat körébe tartozó diagnosztikai tevékenységet és tanácsadást folytatott. Szintén műszerrel „kezelte” betegeit az a szakképzettség nélküli elkövető, aki orvos-természetgyógyászként és pszichiáterként hirdette magát, azt állítva, hogy Amerikában szerezte diplomáját.²³

A mintában volt néhány nagy port felvert büntetőügy is, amelyek vádlottjai szintén orvosnak adták ki magukat, megtévesztve ezzel a sértetteket. Az egyik ügy²⁴  elkövetője éveken keresztül hamis orvosi diplomával praktizált; egy vidéki szakrendelésen, illetve helyettes háziorvosként dolgozott, és orvosi ügyeleteket is vállalt. A diploma hamis volta ellenére az illetékes hivatal a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte azt el, a vádlott pedig felvételt nyert az orvosok alapnyilvántartásába, sőt, a Magyar Orvosi Kamarába is, és csak egy kamarai vizsgálat alkalmával derült fény a bűncselekmény elkövetésére. A közelmúltban zárult le jogerősen annak az állatorvosnak a pere, aki magát rákkutató orvosnak kiadva daganatos betegeket látott el életmódbeli tanácsokkal, továbbá megadózisú C-vitamint adatott be nekik intravénásan a vele együttműködő ápolónőkkel. Ellenértéket ugyan nem kért a vádlott, de irodájában egy gyűjtőláda volt kihelyezve erre a célra. Szintén a saját vagy közeli hozzátartozójuk súlyos daganatos megbetegedése okán kétségbeesett és kiszolgáltatott emberek helyzetének kihasználásával fejtette ki tevékenységét annak a büntetőügynek a két vádlottja, akik az egyikük által kifejlesztett és szabadalmi oltalomban nem részesült készülékkel vállalták hirdetésekben a daganatos megbetegedések gyógyítását, illetve megelőzését. Ezekben a hirdetésekben azt a látszatot keltették, hogy a készülék bejelentett és hatékonyan működik. Az ítélet 25 olyan sértett – vagy hozzátartozóik – vallomásán alapult, akik közül többen már nem éltek az első- vagy másodfokú ítéletek megszületése idején. A kuruzslás bűntettével, illetve vétségével halmazatban több rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás vétsége és bűntette miatt is feleltek az elkövetők. Az „álorvosok” kapcsán érdemes még megemlíteni azt a közelmúltban lezárult büntetőügyet, amely egy már-már komikus tényálláson alapszik. A szakképzetlen, fogyatékkal élő férfi vádlott orvosnőnek adta ki magát, és 2016 nyarán több „orvosi ügyeletet” is tartott egy községben, ahol a hozzá fordulókat diagnosztizálta és kezelte; például telefonjával vérnyomást „mért”, UH és EKG „vizsgálatot végzett”. A sértettek az élettársa rokonai voltak, akiket a vádlott mind a nemét, mind a foglalkozását tekintve megtévesztett.

A kutatás alapjául szolgáló büntetőügyek harmadik csoportjába azokat a cselekményeket soroltam, amelyek elkövetői ugyan nem keltették azt a látszatot, hogy orvosi diplomával rendelkeznek, de tevékenységükkel jogosulatlanul az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet végeztek. Az ügyek egy részében az elkövető rendelkezett valamilyen egészségügyi vagy természetgyógyász végzettséggel, de tevékenysége során messze túllépte a kompetenciahatárait. Ilyen volt az a büntetőügy, amelynek elkövetője egy plasztikai sebész rendelőjében szakápolói munkakörben dolgozott,²⁵  és egy műtéthez asszisztálva ő altatta a sértettet, amely aneszteziológus szakorvosi kompetencia. Egy másik ügyben a természetgyógyászattal és csontkovácsolással foglalkozó vádlott egyik páciensén a szokásos kezelést követően olyan nőgyógyászati jellegű beavatkozásokat végzett, amelyek az orvosszakértői vélemény szerint orvosi diplomához kötött tevékenységek, és egyébként sem lettek volna alkalmasak a sértett betegségeinek kezelésére.²⁶  Ugyancsak ide kapcsolható annak a – különböző természetgyógyászati tevékenységek gyakorlására jogosító oklevelekkel igen, ám tisztiorvosi engedéllyel nem rendelkező – vádlottnak az ügye, aki a lakásán fogadott pácienseinél betegségeket diagnosztizált, majd különböző módszerekkel testi és lelki „gyógykezelést” alkalmazott náluk. Egy külföldön természetgyógyász tanúsítványt szerzett, ám honosított bizonyítvánnyal nem rendelkező vádlottal szemben három jogerősen lezárult büntetőeljárás is indult, amelyek közül kettő elmarasztaló ítélettel zárult,²⁷  az utolsó büntetőeljárást pedig az elkövető halála miatt megszüntették.²⁸  Az elkövető rendelőjében ellenszolgáltatás fejében alkalmanként 16-20 ampulla szert juttatott be páciensei szervezetébe testszerte 60-80 szúrással. Az egyik sértettnek a kezelés során átszúrta a tüdejét, súlyos állapotot idézve elő nála, amely miatt a bíróság 2 évre próbára bocsátotta. A vádlott folytatta a praxist, és mivel egyik betegénél életveszélyes állapotot idézett elő, újra eljárás indult ellene. Egy további sértett azért jelentette fel, mert állapota nemhogy nem javult, hanem inkább romlott a „kezelések” eredményeként.

Két olyan büntetőügy volt a mintában, amelyek eltérnek a korábban ismertetett ügyek csoportjaitól, mivel ezek esetében valamilyen szépészeti beavatkozás kapcsán követték el a kuruzslást. Az egyik ügyben a kozmetikus által végzett arckezelés után jelentkezett a feljelentést tett személynél súlyos allergiás bőrreakció, amelynek kezelése azután több műtétet is igényelt.²⁹  Mivel azonban az eljárás során nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy a beavatkozást a terhelt követte el, illetve hogy pontosan mivel összefüggésben keletkezett az egészségkárosodás, felmentő ítélet született. A másik ügy³⁰  sértettjei invazív zsírbontó kezelésen vettek részt, amelyet az elkövető orvosi végzettség nélkül, mezoterápiás pisztollyal végzett különböző városok szépség-szalonjaiban.

A kuruzslást megvalósító cselekmények jellemzőinek bemutatása kapcsán röviden ki kell térni a passzív alanyok kérdésére. A passzív alanyok, illetve sértettek száma a kuruzslás miatt indult büntetőeljárásokban nem mindig állapítható meg, hiszen gyakran a nyomozás során sem derül ki, hány embert érintett az elkövető tevékenysége. Az akták egyébként is kevés információt tartalmaznak a sértettekről, ezért demográfiai és egyéb adataik elemzésére nem volt mód. A passzív alanyok gyakran nincsenek is tudatában annak, hogy bűncselekmény áldozataivá váltak, vagy mert nem érte őket sérelem, vagy mert nem is szereztek tudomást arról, hogy az elkövető nem volt jogosult az adott tevékenység végzésére. Nem annyira büntetőjogi, mint inkább kriminológiai szempontból volna releváns kérdés, hogy a sértettek milyen, az áldozattá válásukat esetleg megkönnyítő tulajdonságokkal rendelkeznek, különösen azon ügyek vonatkozásában, amelyekben az elkövető nem színleli az orvosi gyakorlatra jogosultságot. Valószínűsíthető, hogy a hagyományos medicina alternatíváinak tekintett módszerek, eljárások iránti nyitottság rizikófaktor lehet ebben a tekintetben, amennyiben nem párosul kellő tájékozottsággal.

A bűncselekmények elkövetői

Az ügyek feldolgozása során az elkövetői mintába eredetileg 53 fő adatai kerültek, ám ezt a mintát szűkíteni kellett, kihagyva belőle a felmentéssel és megszüntetéssel végződött büntetőügyek vádlottjait, valamint a mintában többször szereplő vádlottakat,³¹  így az alábbiakban 45 elkövető adatait ismertetem.

22 elkövetőt (48%) kuruzslás vétsége, 23 elkövetőt (51%) pedig kuruzslás bűntette miatt marasztaltak el. 13 elkövető esetében szerepelt a vádban a kuruzslással halmazatban egyéb bűncselekmény, általában csalás vagy közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás, de előfordult hamis magánokirat felhasználása, sikkasztás és testi sértés is. Az elkövetők 67 százaléka egyedül követte el a bűncselekményt, míg a többiek másod-, harmad-, vagy negyedmagukkal. Utóbbi esetre példa az az ügy,³²  amelynek fogtechnikus, illetve fogorvosi asszisztens vádlottjai alapítottak egy fogorvosi rendelőt, ahol fogorvos helyett ők maguk, orvosi jogosultság színlelésével fejtettek ki az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet.

Az elkövetők kétharmada (n=30) férfi, egyharmaduk (n=15) nő. Életkoruk átlaga az elkövetés idején 44,6 év volt (SD=12,1), a legfiatalabb elkövető 20, a legidősebb 69 éves volt. Túlnyomó többségük magyar, mindössze 2 külföldi volt a vádlottak között. Iskolai végzettség tekintetében a vizsgálati minta eltér a bűnelkövetői populációtól.³³  A 2017-es adatok szerint a jogerősen elítélt felnőtt korú bűnelkövetők több mint 67 százaléka legfeljebb általános iskolai, 15,2 százalékuk szakiskolai végzettséggel rendelkezett, és csupán 8,76 százalék volt közöttük az érettségizettek és 2,4 százalék a diplomások aránya. A vizsgálati mintának ugyanakkor közel 58 százaléka érettségizett, 22 százaléka végzett főiskolát vagy egyetemet, 3 fő (6,6%) szakmunkásképző vagy szakiskolát, és csupán 8,9 százalék volt a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Foglalkozás tekintetében viszonylag homogén volt a minta; 16 fő (35,5%) volt a fogtechnikus vagy fogműves szakmát művelők száma, 10 fő (22,2%) rendelkezett valamilyen középfokú egészségügyi végzettséggel, 3 elkövető pedig (6,6%) felsőfokú egészségügyi végzettséggel³⁴ , további 6 fő (13,3%) természetgyógyász, gyógymasszőr, kiropraktőr vagy egyéb hasonló tanfolyamot végzett. Volt a mintában gépészmérnök, tanár, szakács, cukrász, takarító és vállalkozó is, és a fogtechnikusok között voltak, akik valamilyen diplomával is rendelkeztek.

Az elkövetők 77,8 százaléka tettesként felelt, 20 százalékuk bűnsegédi minőségben követte el a bűncselekményt, egy fő esetében pedig felbujtás volt az elkövetői alakzat. 77,8 százalékuk büntetlen előéletű, 22,2 (n=10) százalékuk volt már korábban büntetve, közülük 8 fő kuruzslás miatt. A büntetőeljárás során a terheltek 28,9 százaléka tett teljes körű beismerő vallomást, 11 százalék ténybeli beismerő vallomást tett, de bűnösségét nem ismerte el, ugyanennyien tettek részleges beismerő vallomást, 35,5% tagadta a bűncselekmény elkövetését, egy fő pedig visszavonta a nyomozás során tett beismerő vallomását. Valamilyen mentális zavart 7 elkövető esetében állapítottak meg. Egyiküknél a gyengeelméjűség és az ehhez társuló kóros fantáziavilág enyhe fokban korlátozta a beszámítási képességet. Két főnél állapított meg a szakértő pszichopátiás személyiséget, illetve antiszociális személyiségzavart, egy elkövetőnél affektív zavart, két további elkövetőnél paranoid túlértékeléseket, illetve szenzitív-paranoid attitűdöt, egy fő esetében pedig az aktából kiderült, hogy schizoaffektív zavar miatt korábban leszázalékolták.

A kuruzslás miatt indult büntetőeljárások jellemzői

A kutatás során nemcsak az elemzett bűncselekmények kriminológiai jellemzőivel foglalkoztam, hanem a büntetőeljárás fontosabb ismérveit – a büntetőeljárás hosszát, az eljárás során beszerzett bizonyítékokat, a büntetőeljárás kimenetelét és a büntetéskiszabás szempontjából releváns körülményeket – is vizsgáltam.

17 ügyben (38,6 %) a sértett tett feljelentést, 14 ügyben (31%) az ÁNTSZ, további 7 ügyben (15,5%) pedig más hivatalos vagy közfeladatot ellátó szerv, például kórház. Néhány büntetőeljárás a sértett hozzátartozójának feljelentése vagy névtelen bejelentés nyomán indult. A feljelentéstől a vádemelésig 3 és 96 hónap közötti időtartam telt el, az átlag 18 hónap volt (SD=15,9). A vádemeléstől a jogerős ítélet megszületéséig átlagosan 21,7 hónap tel el, a legrövidebb bírósági szakasz 1, a leghosszabb 107 hónap volt (SD=22,4).

A kutatás alapjául szolgáló büntetőügyek közel 62 százaléka esetében elsőfokú, 38 százalékánál pedig másodfokú bíróság hozta meg a jogerős ítéletet. Felülvizsgálati kérelmet egy ügyben nyújtottak be.

A vizsgált büntetőeljárások többsége nem tartozott a nehezen megítélhető ügyek közé. Tanúvallomás és okirati bizonyíték minden eljárásban rendelkezésre állt, és tárgyi bizonyítási eszközökre is gyakran támaszkodott a bíróság. Utóbbiak elsősorban a vádlottak által használt orvosi, fogorvosi műszerek, berendezések, illetve gyógyszerek és más készítmények voltak. A tanúvallomások annak megállapítása szempontjából igen fontosak voltak, hogy az elkövető tevékenysége mire irányult, mit vállalt a sértettek irányában, illetve mit ígért az általa végzett tevékenység eredményeként. Szintén elsősorban – bár nem kizárólag – a tanúvallomásokból derült ki, hogy a vádlott az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenység végzésére való jogosultság színlelésével követte el a bűncselekményt. Tekintettel a tárgyalt bűncselekmény speciális jellegére, az igazságügyi szakértői véleményeknek szintén fontos szerep jutott a bizonyítás körében. 27 ügyben (60%) találtam a vizsgált aktákban igazságügyi orvos- vagy fogorvos szakértői, 6 (13%) ügyben igazságügyi elmeorvos szakértői, 3 ügyben igazságügyi pszichológus szakértői (6,5%), 2 ügyben (4%) igazságügyi informatikai szakértői, és egy-egy ügyben grafológus, könyvszakértői, írásszakértői, illetve műszaki szakértői véleményeket. Igazságügyi orvos szakértőket elsősorban azokban az eljárásokban rendelt ki a hatóság, amelyekben a vádlott cselekménye és a sértett sérülése, egészségi állapota, illetve annak romlása közötti esetleges kauzális összefüggés vizsgálata vált szükségessé, de előfordult, hogy a vádlotti magatartás jellegének megítéléséhez is szükség volt rájuk. Annak megállapítása, hogy a vádlott által végzett tevékenység az orvosi gyakorlat körébe tartozik-e, bizonyos ügyekben egyszerű, más cselekmények kapcsán azonban ez is igényelhet különleges szakértelmet. Általában az egyszerű megítélésű ügyek közé tartoztak például azok, amelyekben a fogtechnikus elkövetők maguk vettek lenyomatot a páciens szájából, utóbbi ugyanis a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó egyszerű tevékenység.³⁵  Voltak azonban olyan ügyek is, amelyekben igazságügyi orvos szakértő kellett annak megállapításához, hogy a vádlott tevékenysége az orvosi gyakorlat körébe tartozik-e. Ilyen volt az az ügy³⁶ , amelynek semmilyen szakirányú végzettséggel nem rendelkező vádlottja injekciós tű és pisztoly segítségével zsírbontó kezelést végzett a hirdetésére jelentkező sértetteken. Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a vádlott által végzett kezelések az egészségügyi törvény értelmében invazív beavatkozásnak tekintendők, és azt csak a megfelelő képzettséggel rendelkező orvos, illetve szoros orvosi felügyelet mellett egészségügyi képesítéssel rendelkező személy végezheti. Szintén igazságügyi orvos szakértői vélemény állapította meg, hogy az idült veseelégtelenségben szenvedő sértettnek a nefrológiai szakrendelésen beállított kezelésének módosítása, az alkalmazott gyógyszerek esetleges felfüggesztése kizárólag szakorvosi tevékenység körébe esik. Utóbbi ügyben³⁷  a nem orvos végzettségű vádlott különböző tablettákkal, masszázzsal és jógagyakorlatokkal „kezelte” a sértett vesebetegségét, és a gyógyszerei abbahagyására utasította őt.

Az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenység és a jogosultság hiányának megállapításán túl az igazságügyi orvos szakértők szakértelmére az elkövető tevékenysége és a sértett állapotromlása, illetve halála közötti esetleges ok-okozati kapcsolat feltárása kapcsán is szükség lehet. Az alábbi büntetőügy jól szemlélteti, hogy az ilyen kauzális kapcsolat megállapítása a jogi minősítés szempontjából kulcsfontosságú, ugyanakkor a rendelkezésre álló orvosszakértői vélemények ellenére korántsem egyszerű. Az ügy vádlottja az emlődaganatban szenvedő, kemoterápián átesett és épp műtét előtt álló sértett „kezelését” vállalta el és végezte anyagi ellenszolgáltatás fejében a dianetika módszerével, ún. auditálással. Kenőcsöt és egy gyógyító hatásúnak beállított egyszerű elemlámpát is adott neki. A vádlott a „kezeléshez” azt szabta feltételül, hogy a sértett ne vesse alá magát az egyébként szükséges műtétnek, és hagyjon fel az orvosi kezelésekkel. A sértett a vádlott befolyása alá kerülve mindezt megtette, betegsége gyorsan progrediált, sok szenvedést okozva neki, míg végül otthonában meghalt. Az elsőfokú eljárásban a bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok értékelése során arra a következtetésre jutott, hogy a sértett halála és a vádlott magatartása között okozati összefüggés állt fenn, „ugyanis a vádlott rábírására az orvosi kezelés teljes feladása, teljes elutasítása vezetett oda, hogy a sértett fél évvel azt követően, hogy a műtétet, majd a patológiai vizsgálat eredményeként a további orvosi kezelést elutasította, az adott időpontban elhalálozott”³⁸ . Első fokon emberölés és csalás halmazata miatt ítéleték el a vádlottat, azonban a másodfokú bíróság³⁹  megváltoztatta az ítéletet, és kuruzslás vétségének minősítette a vádlott cselekményeit. A bíróság érvelése szerint a vádlotti magatartás és a sértett halála közötti kauzális összefüggés vonatkozásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás nem volt megalapozott, mert a bíróság iratellenes ténybeli következtetést vont le az igazságügyi szakértői véleményből. Utóbbiból ugyanis korántsem következett az, hogy a sértett a vádlotti „kezelés” következtében, illetve az orvosi kezelés elmaradása miatt halt meg. Mivel a sértett teljes beszámítási képességgel rendelkezett, önrendelkezési joga sem volt korlátozott, így szabadon döntött kezelésével kapcsolatban. A vádlotti magatartás és a sértett elhalálozása közötti okozati összefüggés hiányát állapította meg az orvosszakértői vélemény abban az ügyben is,⁴⁰  amelynek vádlottja természetgyógyászként működve az orvosi felelősség körébe tartozó gyógyszerekkel kezelte a később alapbetegségében elhunyt sértettet. Egy további ügyben szintén az orvosszakértői vélemények voltak mérvadók a tényállás megállapítása során. A feljelentő a vádlott szépségszalonjában arckezelésben részesült, amelyet követően allergiás reakció jelentkezett nála, és rendszeres orvosi kezelésre, illetve beavatkozásokra szorult.⁴¹  A perben az igazságügyi orvos szakértők egyértelműen megállapították, hogy a felperes arcbőre alá a panaszait kiváltó idegen anyag injektálás következtében juthatott, azonban azt nem találták kétséget kizáróan megállapíthatónak, hogy az alperes a felperesen injekciós tűs kezelést végzett volna, ezért a bíróság felmentette a vádlottat.

A kuruzslás miatt indult büntetőeljárások kimenetele

Az általam feldolgozott büntetőeljárások (n=53) közül négy végződött megszüntetéssel, egy esetben pedig vádelhalasztásra került sor. 43 vádlottal szemben összesen 46 elmarasztaló ítélet született,⁴²  míg 2 további vádlottat felmentett a bíróság. 6 vádlottal szemben szabtak ki végrehajtandó szabadság-vesztés-büntetést, egyikükkel szemben két különböző ügyben is. Ezekben az ügyekben egy kivételével vagy valamilyen egyéb bűncselekmény – csalás, sikkasztás, illetve testi sértés – állt a kuruzslással halmazatban, vagy a vádlott bűnismétlő volt. 5 elkövető esetében társult a végrehajtandó szabadságvesztéshez közügyektől eltiltás mellékbüntetés. A végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés a vizsgált ügyekben 10 és 30 hónap között változott, átlagos tartama 17, 4 hónap volt (SD=7,6). 17 elkövetővel szemben szabott ki a bíróság 8 és 18 hónap közötti tartamú felfüggesztett szabadságvesztést (átlag=14; SD=3,6). Pénzbüntetésre 13 elkövetőt ítélt a bíróság, 75 000 és 1 000 000 forint közötti összeg erejéig. 7 esetben fordult elő a mintában foglalkozástól eltiltás, 2 elkövetőt ítéltek közérdekű munka büntetésre, és egy fővel szemben került sor pénzmellékbüntetés kiszabására. A bíróság 6 főt részesített megrovásban, 5 vádlottat bocsátott próbára, és egy főt helyezett – felfüggesztett szabadságvesztés mellett – pártfogó felügyelet alá. 3 elítélt esetében rendeltek el elkobzást, egy esetben pedig vagyonelkobzást.

Súlyosító körülményt csak 12 elítélt esetében állapított meg a bíróság, közülük 2 elkövető esetében két-két ügyben is. A súlyosító körülmények közül a legtöbb esetben (n=5) a bűnhalmazat fordult elő, ezt követte a huzamos ideig tartó vagy elhúzódó elkövetés (n=4) és az azonos cselekmény miatti korábbi büntetés (n=3). A sértettek sérülékeny helyzetét is a súlyosító körülmények körében értékelte a bíróság; két vádlottnak rótta fel a súlyos betegek és részben gyerekek, további két elkövetőnek az idős sértettek, és további egy főnek a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek sérelmére történő elkövetést. További súlyosító körülmény volt egy-egy ügyben például a próbaidő vagy a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés, a hatósági elvárások és jogszabályi követelmények tudatos figyelmen kívül hagyásának tendenciája, annak kihasználása, hogy az emberek bármit képesek megtenni a gyógyulás reményében, a számtalan sértett sérelmére történő elkövetés, a természetgyógyász és páciense közötti bizalmi viszony kihasználása, a nagyfokú gátlástalanság. Enyhítő körülményt a bíróság 20 elkövető esetében vett figyelembe, közülük 2 elkövető esetében két-két ügyben is. A leggyakrabban előforduló enyhítő körülmény az időmúlás (n=13), a büntetlen előélet (n=9), a gyerekek eltartásáról való gondoskodás (n=8), a beismerő vallomás (n=5) és a bűnsegédi magatartás (n=3) voltak. Két-két vádlott esetében vette figyelembe a bíróság az elmebeli állapotot, az idős kort, a rossz egészségi állapotot, illetve azt, hogy az elkövető tevékenysége több beteg esetén eredményre vezetett. Egy-egy további ügyben az enyhítő körülmények körében olyan tényezők kerültek értékelésre, mint a sértetti közrehatás, a kártérítési hajlandóság, az okozott kár részbeni megtérítése, valamint az elkövetést megkönnyítő személyiségjegyek.

Összefoglalás és következtetések

A kutatás a kuruzslás tényállását megvalósító cselekmények és az ezek miatt indult büntetőeljárások főbb jellemzőinek vizsgálatára vállalkozott. A feldolgozott ügyek száma jól tükrözi, hogy a tényállás meglehetősen ritka az ítélkezési gyakorlatban, annak ellenére, hogy vélhetően sok ilyen bűncselekmény történik. A mintaelemszám alacsony volta az eredmények általánosíthatóságának jelentős korlátját jelenti, különös tekintettel a statisztikai adatokra. A kutatás mindazonáltal hézagpótló jellegű, és a tényállás közelmúltbeli módosítása okán a későbbiekben végzett empirikus kutatások kiindulópontjaként szolgálhat.

A kutatás során megállapítást nyert, hogy az elkövetői minta néhány alapvető demográfiai változó – így a nemi megoszlás és az iskolai végzettség – mentén eltér a bűnelkövetők összpopulációjától. Az általuk megvalósított bűncselekmények nagyjából egyharmada a fogorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységgel kapcsolatos, a többi ügy az általános orvoslás területét érinti, illetve két esetben kozmetikai vonatkozású volt. A tárgyalt bűncselekmények többnyire viszonylag kis tárgyi súlyát tükrözik az elmarasztaló ítéletekben kiszabott büntetések, illetve alkalmazott intézkedések. Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására a mintában – egy ügy kivételével – csak bűnhalmazat vagy ugyanezen bűncselekmény miatti korábbi elítélés esetén került sor. A vizsgált mintában ugyanakkor akadt néhány olyan bűncselekmény is, amelyek mind társadalomra veszélyességük okán, mind az alapvető erkölcsi normák szempontjából igen súlyosak.

Az elemzett büntetőügyek 60 százaléka vétség volt, tehát csak mintegy 40 százalékukat követték el az orvosi tevékenység végzésére való jogosultság színlelésével, azaz a sértettek nagy része vélhetően tisztában volt azzal, hogy az elkövető nem orvos vagy fogorvos. Ez felhívja a figyelmet arra a problémára, amelyre például az Egészségügyi Tudományos Tanács 30 éve kiadott állásfoglalása is rámutatott. A dokumentum szerint gátat kell szabni „a lakosság és a beteg ember bizalmával, hiszékenységével visszaélő, a nem megfelelő informáltságot kihasználó kuruzslásnak, s valamennyi tisztességtelen, nyerészkedő, demagóg törekvésnek.”⁴³  E cél eléréséhez azonban a büntetőjog önmagában kevés, mert a hagyományos orvoslás iránti bizalom megrendülése miatt vagy egyéb okból alternatív megoldásokat kereső emberek gyakran maguk is hozzájárulnak, hogy visszaélés áldozataivá váljanak. Az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenység jogosulatlan – a jogosultság színlelésével vagy anélkül történő – végzéséért elmarasztalható az elkövető, a passzív alany önrendelkezési joga körébe tartozó döntésekért azonban nem tehető felelőssé. A kuruzslás lélektani és társadalomlélektani gyökerei⁴⁴  határozottan aláhúzzák a büntetőjog ultima ratio jellegét és a prevenció egyéb eszközeinek – különösen az oktató, felvilágosító tevékenységek – szükségességét a jelenség elleni harcban.

Az utóbbi évtizedekben az akadémikus orvosláshoz képest az alternatív medicina népszerűségének növekedésével párhuzamosan érzékelhető volt a területet érintő jogszabályi háttér újragondolásának, egységesítésének nyomatékos igénye is az orvostudomány képviselői részéről.⁴⁵  Ennek fényében üdvözlendő, hogy 2020. február 15-től már nemcsak az orvosi, hanem egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat és a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységek jogosulatlan végzését is nevesíti a Btk. 187. szakasza.

A pszichoterápiás gyakorlat fogalma körüli bizonytalanság és az ilyen tevékenység végzésére nem jogosult mentális segítők aggodalma azonban vélhetően sokáig napirenden tartja majd a tényállás körüli vitát, ahogy a joggal felmerülő, itt nem részletezett eljárásjogi kérdések is.⁴⁶  A fent ismertetett kutatási eredmények fényében nem tűnik valószínűnek sem a kuruzslás miatt indult büntetőeljárások számának számottevő emelkedése, sem a jogszabályok keretei között tevékenykedő pszichológusokkal és más segítő foglalkozásúakkal szembeni büntetőjogi fellépés igénye, azonban nem volna szerencsés pusztán ezek alapján jóslásokba bocsátkozni. Az új tényállás nyomán kialakuló jogalkalmazási gyakorlat tükrében remélhetőleg hamar megválaszolásra kerülnek majd az eddig megfogalmazott és az esetlegesen újonnan felmerülő problémák, és eloszlanak a jogkövető szakemberek aggodalmai.

Szabó Judit PhD, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet