Természetkárosítás a jogalkalmazók aspektusából

Szerző(k): Tilki Katalin

Az Országos Kriminológiai Intézet gondozásában jelent meg a Természetkárosítás a jogalkalmazók aspektusából című konferenciakiadvány, Tilki Katalin tudományos munkatárs szerkesztésében.

A kötet a 2021 októberében megrendezett konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát közli, ugyanabban a sorrendben, ahogyan a rendezvényen az előadások elhangoztak.

Bándi Gyula:

Természetkárosítással kapcsolatos ügyek a jövő nemzedékek szószólójának praxisában

Riskó Andrea – Herczeg Zoltán:

Természetkárosítással kapcsolatos tapasztalatok

Teszár László:

A természetvédelem az ügyészi feladatok tükrében

Várhegyi Éva:

A természetkárosítási bűncselekmények elbírálásának gyakorlati problémái

Tilki Katalin:

A természetkárosítás bűncselekménye felderítésének és vizsgálatának kérdései

Zsigmond Csaba:

A veszélyeztetett fajok nemzetközi illegális kereskedelmének tendenciái

Daróczi István:

Természetkárosítás a nyomozó szemszögéből

Kovácsné Simon Szilvia:

A természetkárosítás elleni fellépés: ellenőrzési tapasztalatok, felmerülő
problémák

A kötet célja, hogy a természetkárosítás kapcsán felhívja a figyelmet az elméleti és gyakorlati problémákra, továbbá a természet megóvása érdekében (tovább) javítsa a hatóságok közötti együttműködést, ha nem is elsősorban, de azzal mindenképpen, hogy a konferencia előadói (és így a szerzők) éppen ezekről a területekről érkeztek: a teljes felsorolás nélkül, például az Agrárminisztérium Nemzeti és Tájvédelmi Főosztályáról, a Legfőbb Ügyészségről, a Nemzeti Nyomozó Irodából és a NAV Központi Irányítás Rendészeti Főosztályáról.

A kiadvány a természet védelmének különböző dimenzióit tárja az olvasó elé, bemutatva ezen belül a különféle szakmai tapasztalatokat is.

Ahogy a könyv előszava is írja, a szerzők többek között kitérnek „a fajok sokszínűség megőrzési kötelezettségének fontosságára, a nemzetiparki igazgatóságok nélkülözhetetlen munkájára; az ügyészi munka komplex szemléletére; a természetkárosítási bűncselekmények bírósági szakaszában jelentkező problémákra; a témával kapcsolatos kutatások fontosságára, továbbá a veszélyeztetett fajok nemzetközi illegális kereskedelmének fő tendenciáira; a nyomozati eljárásokban megmutatkozó nehézségekre, a felvetődő kérdésekre és a vámeljárás ellenőrzési tapasztalataira.”

Tilki Katalin (szerk.): Természetkárosítás a jogalkalmazók aspektusából. OKRI, Budapest, 2022. https://www.okri.hu/images/stories/konyvajanlo/2022/Tilki/TK_websec.pdf

Egy állatkínzással kapcsolatos jogeset során felvetődött kérdések

Szerző(k): Tilki Katalin

Bevezetés, az ügy előzménye

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban Btk.) 248. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és aszerint minősülő hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt folyt nyomozás az állattartó terhelt ellen, mert elpusztult lovát nem szállíttatta el anyagi okok miatt.

A helyszínen hatósági állatorvosok ellenőrzést végeztek, amelynek során megállapították, hogy az elpusztult lovon sérülés, illetve bántalmazásra utaló jel nem található; a gyanúsított birtokában lévő többi ló élelmezése, ellátása és egészségi állapota megfelelő volt. Állatkínzás gyanúja nem merült fel.

Az illetékes megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztálya szakhatósági állásfoglalásában leszögezte, hogy az állati tetem nem tekinthető hulladéknak, így törvényi tényállási elem hiányában a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény nem valósult meg. Tekintettel erre az eljáró rendőrkapitányság a feljelentést elutasította, a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban Be.) 174. § (1) bekezdés b) pontja alapján.

A tanulmány célja, hogy bemutasson egy állatkínzással kapcsolatos büntetőügyet, ismertesse a büntetőeljárás során felvetődött kérdéseket, valamint felvázolja azt a folyamatot, amelyből a válaszok kibontakoztak.

Az alapul szolgáló ügy

Az ügyészség különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette [Btk. 244. § (2) bekezdés a) pont] miatt emelt vádat¹ és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta abban az ügyben, amelyben a vádlott tulajdonában álló 12-15 év körüli ló rosszul lett és nem tudott lábra állni. A helyszínre érkező ügyeletes állatorvos megállapította, hogy az állat keresztgyengeségben szenved, rosszul táplált. A terhelt az ügyeletes állatorvos által beadott injekciókat követően nem intézkedett az állat további kezeléséről, azaz a körzeti állatorvost nem kereste fel, az ügyeletes állatorvos által előírtak végre-hajtását elmulasztotta, és továbbra sem gondoskodott arról, hogy a lónak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítson. A terhelt lova a rossz és hiányos fogazat okozta táplálkozási zavarok, rágási nehézségek és éhezés miatt előálló izomszövet-bontás, illetve az annak következtében fellépő önmérgezés miatt elhullott. Az állat pusztulását a vádlott közbelépése – a körzeti orvos felkeresése, a kúra folytatása, a fogazat kezeltetése, a ló fokozott és speciális igényű táplálásának biztosítása – megakadályozhatta volna. A nem kellő takarmányfelvétel éhezéssel társult, amely különös szenvedést okozott az állatnak.

A bíróság megállapításai²

A büntetett előéletű (korábban lopás bűntette, garázdaság vétsége és társtettesként elkövetett testi sértés vétsége, továbbá csalás bűntette miatt jogerősen elítélt) terhelt a lakóházához tartozó istállóban hét lovat tartott, amelyek közül az egyik 14 éves ló rosszul lett és nem tudott lábra állni. Ezért a vádlott élettársa kihívta az ügyeletes állatorvost, aki megállapította, hogy az állat keresztbénaságban szenved, kondíciója éppen megfelelő, a közepesnél kicsit gyengébb. A vizsgálat alatt a ló feküdt, nem volt előtte élelem és víz, ezért az állatorvos arra kérte a vádlottat, hogy ott etessék és itassák az állatot, ahol fekszik. Az ügyeletes állatorvos a lónak injekciókat, valamint antibiotikum tartalmú gyógyszert adott, az állat fogazatát nem nézte meg. Felhívta a terhelt figyelmét arra, hogy a kezelést két-három nap elteltével meg kell ismételni, ezért keresse fel a körzeti állatorvost. Az ügyeletes állatorvos szóvá tette, hogy miért nincs szemes takarmány az istállóban.

Ezt követően a vádlott nem intézkedett az állat további kezeléséről. A körzeti állatorvost nem kereste fel, az ügyeletes állatorvos által előírtak végrehajtását elmulasztotta, és továbbra sem gondoskodott arról, hogy a lónak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítson. Az állatnál folyamatos és nagymértékű súlyvesztés lépett fel.

A terhelt lovánál a rossz és hiányos fogazat miatt táplálékfelvételi és rágási zavarok, valamint hiányos rágás alakult ki. Mindez oda vezetett, hogy az állat kerülte a táplálékfelvételt, illetve a hiányos rágás miatt emésztési és felszívódási zavarok jelentkeztek nála. Ennek következtében a ló lesoványodott, az immunrendszer működése csökkent. Az állat szervezetében előálló izomszövet-bontás, illetve az annak következtében fellépő önmérgezés miatt heveny szívtágulat és tüdővizenyő alakult ki, keringése összeomlott, melynek következtében elpusztult.

A ló fogazatának hiányos és töredezett volta fájdalommal járt, a nem kellő takarmányfelvétel éhezéssel társult, amely különös szenvedést okozott az állatnak.

A bíróság megállapította, hogy az állat nem keresztgyengeségben pusztult el. A vádlott figyelmét nem hívták fel a ló rossz fogazatára, kezelésére, valamint a rágási nehézségeket figyelembe vevő speciális táplálkozás lehetőségére. Az állat pusztulását a fogazat kezeltetése, a ló fokozott és speciális igényű táplálásának biztosítása megakadályozhatta volna.

A terheltnek nem volt pénze elszállíttatni az elhullott lovat, ezért segítséget kért a polgármestertől. Ezt követően közérdekű bejelentés alapján a megyei kormányhivatal illetékes járási hivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztálya hatósági ellenőrzést tartott az ügyben szereplő ingatlanon. Ennek során megállapították, hogy az állattartás feltételei nem teljesültek, a helyszínen tartott hat ló tartási körülményei nem feleltek meg az 1998. évi XXVIII. törvényben foglalt előírásoknak, mert mind a takarmányozásra, mind az almozásra csak kisebb mennyiségű, néhány napra elegendő széna állt rendelkezésre, az állatok jelöletlenek voltak, állatorvosi ellátásban, oltásokban nem részesültek. Erre tekintettel a fent megjelölt szerv a vádlottat a lótartástól 8 évre eltiltotta. Az erősen lesoványodott, elhullott ló hatósági boncolását rendelték el, amelynek során kiderült, hogy három napja nem evett és lesoványodása legkevesebb három hét alatt ment végbe.

A vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta. Azzal védekezett, hogy megfelelően etette és gondozta a lovat, súlyvesztést nem tapasztalt nála. A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését.

A bírói testület kifejtette, hogy az ügyeletes állatorvos által megállapított diagnózis keresztbénaság volt, a ló kezelését ennek megfelelően végezte. Az állatnak több injekciót adott, majd felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy a kezelést meg kell ismételni, ezért vegye fel a kapcsolatot a körzeti állatorvossal. A terhelt azonban ez ügyben nem intézkedett. Ezt követően kiemelte, hogy a keresztbénaság kialakulásához és az állat elpusztulásához nem a ló tápláltsági szintje, rossz kondíciója, hanem a rossz fogazat miatt előálló táplálékfelvételi nehézség és az ennek hatására kialakult önmérgezés vezetett. Ebből az a következtetés vonható le, hogy önmagában az a tény, hogy a keresztbénaság miatt kezelt ló további orvosi vizsgálatát a vádlott elmulasztotta és a körzeti állatorvost nem kereste fel, büntetőjogi felelősséget előidéző relevanciával nem bír.

Az ügyeletes állatorvos ugyanakkor a ló fogazatát nem vizsgálta meg, nem tájékoztatta a vádlottat arról, hogy a rossz és hiányos fogazat táplálékfelvételi és rágási zavarokat okozhat, ennek milyen következményei lehetnek, illetve ezt hogyan kell kezelni.

A bíróság mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az ügyeletes állatorvos utasításaihoz kapcsolódó mulasztásnak nincs köze az állat elpusztulásához, hiszen azok betartása sem változtatott volna a ló kimúlásához vezető okfolyamat lezajlásán. Ha az ügyeletes állatorvos felhívta volna a vádlott figyelmét a ló rossz fogazatára és az ebből eredő következményekre, vagy a fogazat kezelésére és a táplálékbevitelt elősegítő speciális tápanyagra, a terhelt büntetőjogi felelőssége megállapítható lenne.

A járásbíróság kiemelte, hogy az ügyeletes állatorvos utasításainak nem teljesítése nem értékelhető bánásmódként.

A bírói testület álláspontja szerint nem nyert bizonyítást a vádirat azon kitétele, hogy a vádlott továbbra sem biztosított az állat számára megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, hiszen az ügyeletes állatorvos a terhelt figyelmét a fekvő állat etetésére és itatására hívta fel, valamint a szemes takarmány megléte iránt érdeklődött.

A felvetődött kérdések

A járásbíróság szerint a terhelt büntetőjogi felelősségét annak mentén kellett megítélni, hogy

az évek óta lovak tartásával foglalkozó vádlottnak tisztában kellett-e lennie azzal, hogy lovának rossz a fogazata, amely miatt a táplálékfelvételre korlátozottan képes;
tudta-e azt, hogy erre tekintettel mennyi és milyen táplálékot kell biztosítania az állatnak anélkül, hogy erről bárki tájékoztatta volna; és végül
milyen felelősség terheli abban, hogy a későbbiekben nem értesítette az állatorvost?

A bíróságnak abban is állást kellett foglalnia, hogy a vádlott magatartása közigazgatási vagy büntetőjogi szankciórendszer hatálya alá esik-e.

A bíróság válasza a kérdésekre

A bírói testület szerint a terhelttől, aki hosszabb ideje foglalkozott lótartással, elvárható volt, hogy figyelemmel kísérje lovai fogazatának alakulását, figyelemmel arra a köztudomású tényre, hogy a ló fogazata árulja el az állat életkorát, állapotát. A vádlott ennek nem tulajdonított jelentőséget, az állat fogait nem kezeltette, nem biztosított számára könnyebben megrágható táplálékot.

Az egyik állatorvos tanú elmondta, hogy a fogkopás nem egy gyógyíthatatlan betegség, hanem az elöregedéssel jár együtt, nem lehet korrigálni. Ilyen esetben a takarmány minőségét kell javítani.

A vádlott a nagyfokú súlyvesztés ellenére sem értesítette az állatorvost, ez azonban a bíróság álláspontja szerint a tényálláshoz megkívánt bánásmódként nem értékelhető.

A szakértői vélemény szerint a táplálékfelvételi és rágási zavar orvosolható lett volna a fogak kezelésével vagy speciális takarmány adásával, azonban ez a magatartás sem akadályozta volna meg teljes bizonyossággal az állat elpusztulását.

A járásbíróság úgy ítélte meg, hogy a terhelt a ló elhullásáért nem tartozik büntetőjogi felelősséggel, hanem cselekménye a közigazgatási szankciórendszer keretein belül értékelendő.

A bírói testület kifejtette, hogy az állatkínzás csak egyenes, illetve eshetőleges szándékkal követhető el, a cselekménynek nincs gondatlan alakzata. A vádlottat a nem megfelelő állagú, minőségű élelem biztosításában csak gondatlanság terheli, hiszen a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, amikor a súlyt vesztő állatnak nem adott másfajta, könnyebben feldolgozható élelmet.

A bíróság leszögezte, hogy a terhelt nem a jó gazda gondosságával járt el, amellyel megszegte az 1998. évi XXVIII. törvény rendelkezéseit, azonban az állat fogazata kezelésének elvárása messze túlmutat a büntetőjogi felelősség határain, és bár egy felelősségteljes állattartótól elvárható, annak elmaradása esetén az állattartót büntetőjogi jogkövetkezmény nem sújthatja. Másfelől a fogazat kezelésének elmaradásában is a gondatlanság terheli őt. Végül hangsúlyozta, hogy a ló állatorvosi ellátás nélkül hagyása nem értékelhető indokolatlan bánásmódként, hiszen az állattartó gondoskodott az állat életfeltételeiről.

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a vádlott büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg, ezért bűncselekmény hiányában felmentette őt a Btk. 244. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntet-tének vádja alól.

Az ügyészség fellebbezése és álláspontja

A Baranya Megyei Főügyészség az ítélet ellen a vádlott terhére, bűnösségének megállapítása érdekében fellebbezést jelentett be. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a terhelt bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapítsa meg, szabjon ki vele szemben felfüggesztett szabadságvesztést.

A járási ügyészség fellebbezése³ indokolásában hangsúlyozta, hogy a járásbíróság túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg, ugyanakkor a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, valamint a cselekmény minősítését illetően helytelen álláspontra helyezkedett. Kiemelte, hogy a vádlott az állattartói kötelezettségek egész sorának folyamatos és vétkes elmulasztásával járult hozzá a lova elpusztulásához. Ezen mulasztások együttesen és összességükben jelenítették meg a terhelt büntetendő cselekményét. A fellebbezésében az ügyészség kifejtette, hogy az 1998. évi XXVIII. törvény által tilalmazott magatartások köre tágabb, mint a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott elkövetési magatartásoké, azonban a kettő közötti különbségtétel annak alapulvételével határozható meg, hogy a szóban forgó konkrét magatartás, mulasztás vagy bánásmód alkalmas-e arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

Amennyiben igen, úgy a vizsgált cselekmény a társadalomra veszélyessége folytán kilép a közigazgatási eszközökkel szankcionálható magatartások köréből. Kifogásolta, hogy a járásbíróság a vádlott cselekményét nem folyamatában, hanem egyes mozzanataira bontva értékelte.

A másodfokú bíróság döntése

A másodfokú bíróság ítéletében⁴ az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokon eljáró testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság alapos és mindenre kiterjedő eljárást folytatott le, amelynek során feltárta és mérlegelési körébe vonta az ítélkezése alapjául szolgáló releváns bizonyítékokat. Rámutatott arra, hogy a járásbíróság a Be. tényállást hiányosan állapította meg,⁵ így kiegészítette azzal, hogy a vádlott az állatorvos látogatása után a fekvő lovat a korábbiakhoz hasonlóan látta el takarmánnyal és itatta, elé téve az enni- és innivalót. Megállapította, hogy a tényállás ezzel hiánytalan és teljes lett, téves ténybeli követeztetést nem tartalmaz, összességében megalapozottnak találta. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság kellő meggyőző erővel adott számot arról, hogy miért nem találta megállapíthatónak a vád tárgyává tett cselekményben a terhelt büntetőjogi felelősségét. Rögzítette, hogy a vádlottal szemben közigazgatási szankció alkalmazására került sor. Megerősítette azt, hogy a terhelt magatartása nem volt tényállásszerű. Álláspontja szerint a vádlott nem járt el a jó gazda gondosságával, ennek megfelelően cselekményét tudatos gondatlanságnak minősítette, hiszen azért nem látta előre a cselekménye lehetséges következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. Tekintettel arra, hogy az állatkínzás bűncselekmény kizárólag szándékosan követhető el, a vádlott nem büntethető gondatlan elkövetés miatt.

Összegzés

A felmentő ítélet meghozatalához az vezetett, hogy a terhelt büntetőjogi felelőssége nem volt megállapítható, hiszen a terhére rótt mulasztások egy része nem bírt relevanciával az eredmény előidézésében. A vádlottat a bánásmódként értékelhető nem megfelelő élelmezésben csak gondatlanság terhelte, a fogazat kezelésének elmulasztása nem büntetőjogi kategória, az állatorvos értesítésének elmulasztása pedig nem volt bánásmód tanúsítása. A terhelt elhullott állatért való felelőssége pedig a közigazgatás területén maradt.

A bíróság a vád tárgyává tett cselekmény minősítésével kapcsolatban volt az ügyészséggel ellentétes véleményen.

Az ügyészség a vádlott terhére rótta a ló további kezelése iránti intézkedés elmulasztását, a körzeti orvos fel nem keresését, az ügyeletes állatorvos által előírtak végrehajtásának elmulasztását, valamint azt, hogy továbbra sem gondoskodott arról, hogy az állatnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítson. A vádirat ezeket a magatartásokat rögzítette a törvényi tényálláshoz megkívánt indokolatlan bánásmódként. A bánásmód hosszabb ideig tartó folyamatos magatartást jelent (BH 2011. 331.). Az állatkínzás elkövethető passzív magatartással, azaz az állat életfeltételeiről való gondoskodás elmulasztásával is (EBD 2014.B.8.). Az állat tartós éheztetése, takarmányozásának elmulasztása ilyen gondozási mulasztásnak minősül, ha pedig az hosszabb időn keresztül jelentkezik, alapot adhat a különös szenvedést okozó állatkínzás megállapítására.

A bíróság ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy az ügyeletes állatorvos vallomásából egyrészt nem lehetett olyan következtetésre jutni, hogy az utasításai be nem tartásában jelentkező vádlotti mulasztás vezetett az állat elpusztulásához, másrészt e vádlotti mulasztás bánásmódként sem értékelhető. A terhelt jogsértő magatartása jelen ügyben nem a ló takarmányozásának elmulasztásában, vagy az életfeltételeinek nem megfelelő biztosításában állt, hanem abban, hogy beteg lovát nem az egészségi állapotának megfelelő takarmánnyal látta el.

Tilki Katalin, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet. A tanulmány a „Bűnözésku-tatás Európa közepén” címmel Vókó György és Mészáros Ádám emlékére az Országos Krimino-lógiai Intézetben 2022. május 11-én rendezett konferencián tartott előadás szerkesztett változata.

A magánszféra védelmének büntetőjogon kívüli eszközrendszere

Szerző(k): Tilki Katalin

A magánszféra védelme

Az emberi méltóság középponti része a magánszféra védelme. Az emberi méltóság fogalmának meghatározása¹ során az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából kell kiindulni. A dokumentum preambuluma kinyilvánítja, hogy „az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon”. Ezért 1. cikkében az emberi méltóság átfogó védelmét biztosítja annak kimondásával, hogy „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.” A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya szögezte le elsőként, hogy az emberi méltóság az emberi jogok alapja. Elismeri az emberi közösség valamennyi tagjának emberi méltóságát, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogát. Az emberi méltóság sérthetetlen, tiszteletben kell tartani és védelmezni szükséges. A magánszféra védelme képezi az egyén személyisége kibontakoztatásának egyik fő területét. Az emberi méltósághoz való jogot és a magánszféra védelmét összevetve² az a következtetés vonható le, hogy az emberi méltósághoz való jog magát a minden emberben benne rejlő készséget, míg a magánszféra a készség egyén általi kifejlődését védi. Az emberi méltóság jelöli ki a magánszféra által védett jogok körét, ennek ellenére a magánszférához való jog tágabb, ugyanis kiterjed a személyiség kibontakozása dinamikus részeire és korlátozható, elsősorban a mások alapjogával való ütközés esetén. Az emberi méltóság sérelmének megállapítása független az egyéni méltóság érzéstől, ezzel szemben a magánszférához való jog korlátozásának megítélése során tekintetbe kell venni az egyén saját elképzeléseit is.

A magánszféra az életnek azon része, amelyben az egyén elkülönülhet mindenkitől. Egyesek szerint ez a családi élet kibontakozásának helyszíne.

Habermas szerint meghatározó az otthon megkülönböztetése az otthonon kívüli világtól, amely szerinte az egyén politikai életének színtere. Ő a görög és a római társadalom szerveződésének alapjából indul ki: a polisz, ahol a szabad polgárok számára minden közös volt, élesen elhatárolódott az otthontól. A polisz szférájában azonban csak az érvényesülhetett, aki az otthon szférájában hatalommal rendelkezett, a családfő az otthoni hatalmára támaszkodva tudott a közösségi élet résztvevője lenni.³ Lasson arra hívja fel a figyelmet, hogy az otthon és az otthonon kívüli világ megkülönböztetése úgy élt tovább, hogy a jog a későbbiekben elismerte, hogy az otthon valamiféle védelmet nyújt az embernek. „Az én házam az én váram” elve az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának negyedik kiegészítésével alkotmányos szintre is emelkedett.”⁴

A magánszféra lényege egyrészt,⁵ hogy az ember az élet meghatározott területén rendelkezzen olyan szabadsággal, ahol biztosítva van számára az önkiteljesítés, az önmegvalósítás és az önrendelkezés joga; másrészt pedig az „egyedül hagyatáshoz való jog (privacy)”⁶, vagyis annak a lehetősége, hogy az egyének távol tartsák a társadalmat és az államot, illetve a nem kívánt behatolásokkal szemben jogorvoslattal éljenek.

Solove szerint⁷ a magánszféra egy nem pontosan tisztázott, ugyanakkor tág fogalom, amely magába foglalja egyebek mellett (a véleményszabadságot, a saját test feletti rendelkezés jogát, a személyes adatok feletti ellenőrzést, a megfigyeléstől való mentességet, a jó hírnév védelmét, a házkutatásokkal és kihallgatásokkal szembeni védelmet) az otthon háboríthatatlanságát.

A magánszféra védelmének különböző aspektusai nemzetközi paktumokban is szerepelnek.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 17. cikke szerint senkit sem lehet alávetni a magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatos önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak, sem pedig becsülete és jó hírneve elleni jogtalan támadásnak.

Hasonlóan fogalmaz két másik fontos dokumentum is. Az egyik az Európai Unió Alapjogi Chartája, amelynek 7. cikke leszögezi, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a magán- és családi életét, otthonát és kapcsolatát tiszteletben tartsák. A másik pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amelynek 8. cikke rögzíti, hogy mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.

Büntetőjogon kívüli eszközrendszer

Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései⁸

A magánszféra védelméhez való jog az Alkotmányban⁹ nem szerepelt normatív követelményként. A magán- és családi élet, az otthon védelmével kapcsolatos jogok érvényesülését az alkotmánybírósági gyakorlat biztosította és az emberi méltósághoz való jogból vezette le, ami egy olyan anyajog, amelyből más alapjogok erednek.

Az emberi méltósághoz való jog abszolút jellegű, korlátozhatatlan és minden más jogot megelőző alapjog [23/1990 (XI. 31) AB határozat]. Az ember jogi alaphelyzetéhez hozzátartozik két alapjog, az élethez és az emberi méltósághoz való jog. „Az élethez és emberi méltósághoz való jog nem korlátozható, és egyik eleme a másik nélkül nem értelmezhető: kölcsönösen hordozzák egymás lényeges tartalmát. Fontos ugyanakkor, hogy az emberi méltósághoz való jog csak az oszthatatlansági elv alapján, vagyis csak az élethez való joggal fennálló egységben minősül abszolútnak. Az emberi méltósághoz való jogból levezetett rész-jogosultságok természetesen az alapjog-korlátozásra irányadó szükségességi és arányossági teszt alapján korlátozhatóak.”¹⁰

Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együttjáró minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő [64/1991 (XII. 17.) AB határozat].

Az Alkotmánybíróság a magánszféra védelméhez való jogot az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjogként határozta meg, amely az ember veleszületett méltóságából ered, amelynek tehát az általános személyiségi jog – az emberi méltósághoz való jog – szubszidiárius alapjoga [56/1994. (XI. 10.) AB határozat]. A „magánszféra lényegi fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek” [36/2005. (X. 5.) AB határozat]. A testület megállapította, hogy „a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog alkotóelemeinek egyike, az Alkotmány által nevesítetten biztosított alakzata, amely a magánszféra egyik jelentős összetevőjének sérthetetlenségét alapozza meg. A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog a védett tárgykörben a kívülállók bizonyos zavaró, beavatkozó, sértő megnyilvánulásaitól való mentességre és a mentesség állami védelmére jogosít” [1115/B/1995. AB határozat]. Ugyanakkor a nyomós közérdekre tekintettel a magánszférához való jog korlátozható [56/1994. (XI. 10.) AB határozat].

Magyarország Alaptörvénye általánosságban megfogalmazza az emberi méltóság sérthetetlenségét, és ezen keresztül helyezi védelem alá a személyiség különböző vetületeit. A személyes szabadsághoz való jog (IV. cikk), a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága (VII. cikk) vagy a véleménynyilvánítás szabadsága (IX. cikk) mellett kerül sor a személyes adatok védelme vagy a magán- és családi élet, az otthon vagy a kapcsolattartás védelme (VI. cikk) nevesítésére. Az Alaptörvény tehát a korábbi Alkotmánnyal ellentétben külön nevesíti a magánszférához való jogot, amely átfogóan védi ezt a területet.

Az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság értelmezte a magánszférához való jogot és annak viszonyát az emberi méltósághoz való joghoz.¹¹ Kiemelte, hogy a magánszféra vonatkozásában a korábbi határozataiban megfogalmazott megállapításait irányadónak tartja. E szerint a magánszféra alapvető fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. A testület azt is kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való jog (Alaptörvény II. cikk) megalapozza a magánszféra alakítása érinthetetlen területének védelmét, ami teljesen ki van zárva minden állami beavatkozás alól, tekintettel arra, hogy ez az emberi méltóság alapja. Az Alaptörvény értelmében a magánszféra védelme azonban nem szűkül le az Alaptörvény II. cikke által is védett belső vagy intimszférára, hanem kiterjed a tágabb értelemben vett magánszférára (kapcsolattartás), illetve arra a térbeli szférára is, amelyben a magán- és családi élet kibontakozik (otthon). Az otthon nyugalma az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint („a fáradt emberek utolsó mentsvára”) az a tér, ahova az emberek visszahúzódhatnak a mindennapi nyüzsgés elől [13/2016. (VII. 18.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság a 11/2014. (IV. 4.) AB határozatában azt is kifejtette, hogy a magán- és családi élet tiszteletben tartása magában foglalja „az Alkotmányban külön e névvel említett, a magánlakás sérthetetlenségéhez való hagyományos alapjogot, lévén a magánlakás a magánélet színtere”.

Az Alkotmánybíróság meghatározásából kitűnik, hogy a magánszféra és a magánélet nem azonos fogalmak. A magánszféra a magánélet egy részét öleli fel.

A magánlakás garantálja az emberi méltósághoz való életmód megvalósulását. Magánlakásnak tekinthető minden olyan tartózkodási hely, helyiség, amely az egyén életformájának alapjául szolgál.

A jog általánosságban védi a magánlakás sérthetetlenségét. Abban az esetben, ha az egyént a magánlakásában kialakított életvitelében, használatában zavarják, úgy a jog ezt a magatartást szankcionálja, amelynek eszköze a büntető- és szabálysértési jog (magánlaksértés tényállásai), valamint a közigazgatási és polgári jog (birtokháborítás esetei). De itt kell megemlíteni azokat a szabályokat is, amelyek megfelelő garanciák mellett lehetővé teszik a magánlakásba történő belépést, mint a házkutatás, titkos információgyűjtés, vagy a hatósági ellenőrzés szabályrendszere.

A magánélet védelméről szóló törvény rendelkezései

2018. augusztus 1-jén lépett hatályba a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény, amely az Alaptörvény VI. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a magánélet, a családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartására vonatkozó jogosultságot bontja ki az Alaptörvény hetedik módosítására tekintettel. Ez a törvény összeköti az Alaptörvényt és a magánéletet bármely módon érintő külön törvényeket.

A jogalkotó leszögezi, hogy a magánélet, a családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartásához fűződő jog együttesen az ember veleszületett méltóságából ered, amely mindenkit megillet. A magánélethez való jog az emberi lét és önazonosság kiteljesedéséhez elengedhetetlen, hiszen az az emberi személyiség érinthetetlen tartományát határolja körül. A magánélethez való jog minden embert megillet, és azt a közügyek szabad vitatása során is tiszteletben kell tartani, erre figyelemmel a közéleti ügyek szabad megvitatása sem járhat a magán- és családi élet, valamint az otthon sérelmével.

A törvény az alapvető jogok korlátozhatóságának Alaptörvényben meghatározott általános kereteire, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatára figyelemmel irányozza elő a magánélethez való jog hatékony és fokozott védelmét.

A jogszabály külön tárgyalja az otthon tiszteletben tartásához való jogot. E szerint¹² az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát. Az otthon nyugalma biztosítja a magán- és családi élet kibontakozását, továbbá a magánszféra szabad és teljes megélését. Ennek tiszteletben tartása érdekében mindenkinek az otthonát mint magánéletének, családi életének színterét fokozott védelem illeti meg. Az otthon tiszteletben tartásához való jog sérelmét jelenti különösen mások otthonába való jogosulatlan behatolás, vagy egyéb sértő, zavaró, zaklató módon történő jogosulatlan beavatkozás. Akit az otthon tiszteletben tartásához való jogában megsértenek, a 12–13. § szerinti jogkövetkezményeken¹³ kívül külön törvényben meghatározottak szerint egyéb, így különösen birtokvédelmi, szomszédjogi, tulajdonvédelmi igényeket is érvényesíthet.

A polgári jog és közigazgatási jog eszközrendszere

A magánlakás sérthetetlensége (polgári jog)

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) a személyiségi jogok között szabályozza a magánlakás sérthetetlenségét [2:43. § b) pont].

Magánlakásnak tekinthető¹⁴ minden helyiség, amely akár tartósan, akár ideiglenesen, illetve bármilyen jogcímen (pl. tulajdonjog, bérlet, szívességi lakáshasználat) a magánszemély életvitelt biztosító tartózkodási helyéül szolgál. Védelemben részesül a jogi személy helyisége is. Ilyennek minősül,¹⁵ ha az a jogi személy tulajdonában vagy használatában áll, és a tevékenységének megvalósítására szolgál. Ezek lehetnek a jogi személy székhelyén vagy telephelyén lévő ingatlan helyiségei is.

A jogszabály a védelmet igénylő magatartást nem határozza meg. Ennélfogva minden olyan magatartást tilt és védelmet biztosít minden olyan eljárással szemben,¹⁶ amely a magánszemélyt a lakásában folytatott és belátása szerint alakított életvitelében, a jogi személyt pedig a helyiségeiben végzett tevékenységében zavar, vagy akadályoz.

A jogosult a személyiségi jogok megsértésére vonatkozó szabályok alkalmazása mellett ezzel párhuzamosan a birtokvédelemből eredő jogos igényeit is érvényesítheti.

A Fővárosi Ítélőtábla egyik ügyének¹⁷ indokolásában kifejtette, hogy a magánlakás védelme a birtokvédelemmel párhuzamos, azonos tárgyú jogvédelmet jelent. Ebből következően a felperesek akkor hivatkozhatnak magánlakásuk sérelmére, ha az alperes cselekménye megzavarta a jogszerű birtoklásukat.

A birtokvédelem és eszközei

A birtokvédelem (polgári jog, közigazgatási jog)

A birtokra vonatkozó alapvető szabályok a Ptk. 5:1–5:2. §-aiban találhatók. E szerint birtokos az, aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja.

A törvény indoklása szerint a birtok nem pusztán tényleges állapot, hanem alanyi jog, amelynek alapján a birtokos mint jogosult uralmat gyakorolhat. Ez a felfogás megkülönbözteti¹⁸ a petitórius¹⁹ és posszesszórius²⁰ birtokvédelmet.

Olyan birtokos mellett, aki a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján tényleges hatalmában tartja a dolgot (albirtokos), birtokosnak kell tekinteni azt is, akitől a tényleges hatalmat gyakorló a birtokát származtatja (főbirtokos). A petitórius védelem a főbirtokost védi az albirtokossal szemben, a posszesz szórius birtokvédelem ezzel szemben a dolgot a fizikai birtokában tartó számára is biztosítja a birtokvédelmet pusztán a birtoklás ténye alapján.²¹

Birtokosnak kell tekinteni azt is, akitől a dolog jogalap nélkül időlegesen más személy tényleges hatalmába került. A dolog birtokát megszerzi, akinek a dolog tényleges hatalmába jut.

A birtokvédelem²² a birtokost akkor illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják (tilos önhatalom). Közös birtok esetén a birtokvédelem mindegyik birtokost önállóan megilleti, és követelheti a dolognak közös birtokba bocsátását. A közös birtokosok egymással szemben a jogcímük szerint jogosultak birtokvédelemre.

A birtokvédelem a tulajdonos mellett a birtokosnak is jár. A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg. Az albirtokos jogcíme szerint részesül birtokvédelemben a főbirtokossal szemben.

A birtokvédelem eszközei

A) Jogos önhatalom²³

A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást²⁴ – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja. Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal akkor lehet fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. Ez a konstrukció az elveszett birtok visszaszerzése érdekében csak a dolog birtokának visszaszerzéséhez szükséges mértékben alkalmazható, ugyanakkor a birtok elvesztése miatti megtorlás vagy a bosszú eszköze nem lehet.

A tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi.

Aki nem jogszerűen él a jogos önhatalom eszközével, az önbíráskodás bűncselekményének elkövetőjévé válhat.

B) Birtokvédelem a tényleges birtoklási helyzet alapján (közigazgatási birtokvédelem)²⁵

A birtokos, akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, egy éven belül a jegyzőtől is kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését. Fontos, hogy ez az eljárás a birtoklás tényén alapul, vagyis az fog birtokvédelmet kapni, aki korábban birtokos volt, vagy akinek a fennálló birtoklását zavarják.

A jegyző elrendeli az eredeti birtokállapot helyreállítását és a birtoksértőt a birtoksértő magatartástól eltiltja; kivéve, ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelmet kért, nem jogosult a birtoklásra vagy birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. A jegyző – kérelemre – jogosult a hasznok, a károk és a költségek kérdésében is határozni.

A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs. Az Alkotmánybíróság 120/B/2001. számú döntése a Ptk. fenti rendelkezését megerősítette. Ezt jelenleg a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendeletben szabályozza a jogalkotó.²⁶ Az a fél, aki a jegyző birtokvédelem kérdésében hozott határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól a másik féllel szemben indított perben kérheti ennek megváltoztatását.

A jegyzőnek a birtoklás kérdésében hozott határozatát a meghozatalától számított három napon belül végre kell hajtani. A keresetindításnak a jegyző által hozott határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, kivéve, ha a jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is határozatot hozott, és az érdekelt fél ebben a kérdésben vagy a birtoklás kérdésében pert indított. A bíróság elrendelheti a birtoklás kérdésében a jegyző által hozott határozat végrehajtásának felfüggesztését, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a határozat megváltoztatása várható.

C) A birtokper²⁷

Három esetben kerülhet bírósági útra a birtokvédelem:

Az a fél, aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól kérheti ennek megváltoztatását. A keresetlevél a jegyzőnél is benyújtható, vagy a bíróságon közvetlenül is előterjeszthető.
A birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését egy év eltelte után közvetlenül a bíróságtól kérheti.
A birtokos közvetlenül a bírósághoz fordulhat akkor is, ha az ügyben a birtokláshoz való jogosultság is vitás. Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését kérheti a bíróságtól. A bírói testület a birtokperben a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt; a békés birtoklásban megzavart fél jogosultságát vélelmezni kell.

A gyakorlatban a birtokvédelmi eljárások nagyon eltérőek lehetnek. Ezek közös szabályait, általános keretét a Ptk. szabályai teremtik meg. Három alapkérdést kell tisztázni ezekben az eljárásokban:

Birtokos-e a birtokvédelmet kérő?
Meghatározható személy okozta-e a birtoktól megfosztást vagy birtoklásban háborítást?
Fennáll-e a megfosztás vagy háborítás jogalapja, illetve annak eltűrésére kötelezettség?

A mindennapi életben²⁸ az ingatlan birtoklásából fakadóan a birtokvédelmi ügyek többféle típusával lehet találkozni. A tanulmány témájához tipikusan házastársak, illetve volt házastársak ingatlanhasználata vagy a benne lévő ingóságok birtoklása nyomán kialakult viták kapcsolódnak.

A Kúria az egyik közös tulajdonú lakás birtoklásával összefüggésben indult birtokvédelmi perben²⁹ hangsúlyozta, hogy a jogvita érdemi elbírálása szempontjából fontos tényező a birtokvédelmet kérő, ingatlant elhagyó fél ingatlanból való kiköltözésére okot adó körülmény. A birtokvédelmet kérő fél nem a visszatérés szándéka nélkül és nem önként került ki a birtokból abban az esetben, amikor a másik fél életmódja miatt volt kénytelen elhagyni a közös ingatlant a közös kiskorú gyermekükkel együtt. Ezt támasztja alá, ha az elhagyott lakásban maradtak a birtokvédelmet kérő fél személyes ingóságai és ruházata. A vizsgált esetben nem volt megállapítható az ingatlan végleges elhagyása, hiszen a birtokvédelmet kérő fél a birtoklással csak a felperes magatartása miatt, időlegesen hagyott fel. Az ellenérdekű fél a lakás zárának lecserélésével a birtokvédelmet kérőt a lakás birtokától jogalap nélkül, tilos önhatalommal fosztotta meg, ez a magatartás pedig egyértelműen birtoksértő.

Nem egyszer fordul elő³⁰ házastársak, élettársak kapcsolata megromlásakor, hogy az egyik fél a másikat zárcserével zárja ki a lakásból, amikor az eltávozik otthonról. Ilyen esetekben – a fenti bírósági döntésnek megfelelően – mindig meg kell vizsgálni azt, hogy a távozó fél a birtoklással véglegesen kívánt-e felhagyni, valamint azt is, hogy volt-e olyan kényszerítő körülmény, amely az ingatlan elhagyására késztette őt. A fenti magatartással a másik fél már önmagában tilos önhatalmat valósít meg, amellyel szemben a jegyző köteles birtokvédelmet adni.

A szabálysértési jog eszközrendszere

A szabálysértési jog eszközei a birtoksértéssel elkövetett szabálysértések, amelyek a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvényben helyezkednek el. A jogszabály célja, hogy hatékony fellépést biztosítson azokkal a jogsértő magatartásokkal szemben, amelyek a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban sértik vagy veszélyeztetik a társadalmi együttélés általánosan elfogadott szabályait.

A birtoksértéssel elkövetett szabálysértések többségét a jogalkotó a törvény ötödik részének XXIII. fejezetében helyezte el, az elzárással is büntethető szabálysértések között, kivéve a csendháborítást (195. §), amely az emberi méltóság, a személyi szabadság és a közrend elleni szabálysértések (XXIV. fejezet) körében található. A kutatás tárgyához tartozó cselekmények a következők: a magánlaksértés (166. §), az önkényes beköltözés (167. §), valamint a tulajdon elleni szabálysértés (177. §).

Tágabb értelemben véve ide sorolható még a rendzavarás (169. §) és a garázdaság (170. §).

A következőkben a vizsgálat tárgyához szorosan kapcsolódó szabálysértések kerülnek elemzésre.

Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe, vagy ezekhez tartozó bekerített helyre az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére, vagy megtévesztéssel bemegy, vagy ott bennmarad, úgyszintén aki mást akadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen, a magánlaksértés szabálysértését (166. §) valósítja meg. E miatt szabálysértési eljárásnak csak magánindítványra van helye.

A jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a magánlakásba való erőszakmentes jogellenes belépés, bent maradás, a jogosult ebben való akadályozása nem igényel büntetőjogi védelmet. A Btk.-ban kiemelt speciális elkövetési módok – erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan való elkövetés – minősítik a magánlaksértést bűncselekménnyé.

Ez a cselekmény konkurál a korábban kifejtett birtokvédelemmel. Azért előnyösebb birtokvédelmi eljárást indítani, mert „rövid határidővel lehet végrehajtást kérni, a zavarás megszüntetése tehát a teljesítési kényszer révén hatékonyabb lehet, mint a büntető jellegű szankció, ami közvetlenül nem kötelez teljesítésre”³¹.

Az önkényes beköltözés szabálysértését (167. §) az követi el, aki a lakásbérletre vagy a helyiséggazdálkodásra vonatkozó jogszabály hatálya alá tartozó üres lakást vagy nem lakás céljára szolgáló üres helyiséget elfoglal, vagy abba önkényesen beköltözik anélkül, hogy arra a bérleti jogviszony létesítésére jogosult szerv vagy személy, illetőleg az elhelyezésre jogosult szerv jognyilatkozatával, vagy intézkedésével feljogosította volna.

Ennek jellemző esete az, amikor valaki jogosultság nélkül (önkényesen) beköltözik az üresen álló önkormányzati bérlakásba.

Az önkényes beköltözés³² csak a lakásbérletre vagy a helyiséggazdálkodásra vonatkozó jogszabály hatálya alá tartozó üres lakás vagy nem lakás céljára szolgáló üres helyiség vonatkozásában követhető el, minden más esetben a magánlaksértés szabálysértése vagy vétsége valósul meg.

Az önkényes beköltözés szabálysértését külön kell választani a jogcím nélküli lakáshasználattól. Jogcím nélküli használó az,³³ aki a lakást (helyiséget) a bérbeadónak – bérlőkijelölési vagy bérlő-kiválasztási jog fennállása esetén e jog jogosultjának – a hozzájárulása vagy a vele való megállapodás nélkül használja.

Az elhatárolás³⁴ kiindulópontja az, hogy a két tényállás teljesen eltérő magatartást szabályoz és más a jogcím is. A jogcím nélküli lakáshasználó korábban rendelkezett az elfoglalt helyiség vagy lakás vonatkozásában jogalappal (általában bérleti szerződéssel), amely később megszűnt. Ellenben az önkényes lakásfoglalónak sohasem volt erre jogcíme. A jogcím nélküli lakáshasználó esetében tehát hiányzik az elfoglalás mozzanata.

Jelentősen eltérnek egymástól az „igénybe vehető” eljárások³⁵ is. Az önkényes lakásfoglalóval szemben a tulajdonos (vagy ingatlannal rendelkezni jogosult) választhat, hogy szabálysértési eljárást, vagy a Ptk. alapján birtokpert indít, avagy kérheti³⁶ a lakás kiürítését nemperes eljárásban. Ezzel szemben a jogcím nélküli lakáshasználat esetében a tulajdonos csak peres eljárással kérheti a bíróságtól az ingatlan elhagyására történő kötelezést.

Rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértést [177. § (1) bek. b) pont (3) bek.] követ el egyrészt az, aki ötvenezer forintot meg nem haladó kárt okozva szándékosan rongál, illetve ezt megkísérli, másrészt az aki a kulturális örökség védett elemeit, a megye-, város-, községhatár vagy a birtokhatár megjelölésére szolgáló hivatalos jelet vagy létesítményt, tömegközlekedési vagy távközlési eszközt, közúti jelzést, parkot vagy ahhoz tartozó felszerelést, természetvédelmi hatósági és tájékoztató táblát vagy egyéb közérdeket szolgáló jelet vagy létesítményt gondatlanul megsemmisít, megrongál, elvisz, áthelyez vagy elmozdít.

A szándékos rongálás szabálysértése kizárólag idegen dolog kapcsán valósulhat meg. Amennyiben a saját dolog megrongálása kerül sor³⁷, például biztosítási eseménnyel függ össze, esetlegesen a csalás akár bűncselekményi, akár szabálysértési alakzatának a vizsgálata válhat indokolttá.

Rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés mellett önkényes beköltözés és nem magánlaksértés vétsége valósult meg a következő ügyben:³⁸

A cselekmény elkövetője határozatlan idejű lakásbérleti szerződés alapján lakott a városi önkormányzat tulajdonát képező önkormányzati bérlakásban 2010 nyara óta. A lakás használatáért a mindenkor érvényes önkormányzati rendeletben meghatározott mértékű bérleti díjat kellett fizetnie és viselni volt köteles a szerződésben meghatározott külön szolgáltatások díját is. A szerződésben kikötésre került, hogy az önkormányzat a bérleti szerződés felmondhatja, ha a bérlő a lakbért nem fizeti meg a megfizetésre megállapított időpontig, valamint a szerződés bármely okból történő megszűnésekor a bérlő köteles a lakást kiüríteni és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban az önkormányzat birtokába visszajuttatni. Tekintettel arra, hogy a terhelt díjfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért az önkormányzat 2015. október végével felmondta a szerződést, és felszólította arra, hogy e napig a lakást kiürített állapotban adja át. A vádlott – annak ellenére, hogy az önkormányzat felszólító levelét kézhez kapta – a lakást nem hagyta el, díjtartozását továbbra sem egyenlítette ki.

Az önkormányzat által indított perben eljáró járásbíróság jogerős ítéletében arra kötelezte a terheltet, hogy a bérlakást harminc napon belül hagyja el és azt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja át az önkormányzatnak. Ez azonban nem történt meg, ezért a bíróság 2017. május 4-én feljogosította a végrehajtót, hogy a rendőrség közreműködésével kényszerítse ki a terhelt lakás elhagyására vonatkozó kötelezettségének teljesítését. Erre 2017. június 15-én került sor. A lakás lezárásra, a kulcsok pedig átadásra kerültek az önkormányzat képviselőjének. Ennek ellenére a terhelt még ugyanezen a napon visszament a lakáshoz, abba erőszakkal – a bejárati ajtót vállal benyomva – behatolt és ottmaradt 2017. július 5-ig. Az önkormányzat magánlaksértés bűncselekménye miatt magánindítványt terjesztett elő a terhelttel szemben. A bíróság jogerős döntésében megállapította, a szóban forgó személy elkövette a magánlaksértés vétségét.

Ezt követően a főügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be, mert nézete szerint a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét. Az ügyészség álláspontja szerint miután a magánlaksértés bűncselekményének jogi tárgya a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog, így csak másnak a lakása jöhet szóba. Az üresen álló önkormányzati lakás nem minősül más lakásának. Ennek alapján javasolta a megtámadott határozat megváltoztatását és a terhelt felmentését bűncselekmény hiánya miatt.

A Kúria abból indult ki, hogy a magánlaksértés jogi tárgya a lakás, illetve a lakáshoz tartozó egyéb helyiség és a bekerített hely zavartalan használatához fűződő érdek, vagyis az ún. házijog. Annak nincs jelentősége, hogy a lakás természetes vagy jogi személy tulajdonában van-e.

A Kúria hangsúlyozta a bűncselekmény megvalósulásának feltételeként, hogy a lakásnak ténylegesen lakásként kell funkcionálnia. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy az az önkormányzati bérlakás, amit még nem utaltak ki és üresen áll, nem lehet elkövetési tárgya a magánlaksértés bűncselekményének, mivel nem minősül más lakásának. Az adott ügyben a terheltet 2017. június 17-én lakoltatták ki, és a rendelkezésre álló adatok szerint új bérlővel az önkormányzat nem kötött szerződést, bérlőt nem jelölt ki, a lakás a tényállásban írt cselekmény elkövetésének időpontjában nem minősülhetett más lakásának.

A Kúria megállapította, hogy a lakás, ahová a terhelt erőszakkal behatolt, nem volt más lakása, így a magánlaksértés tényállását nem valósította meg, ezért a bíróság ítéletét megváltoztatta és a terheltet a magánlaksértés vétségének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette. E mellett kiemelte azt, hogy a terhelt magatartásával megvalósította a szabálysértési törvény szerinti önkényes beköltözés és a rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértést.

Összegzés

A magánszféra védelme kiterjed a belső vagy intimszférán túl a kapcsolattartásra, illetve arra a területre is, amelyben a magán- és családi élet zajlik. Ez utóbbi tiszteletben tartása magában foglalja a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjogot. Amikor az egyént a magánlakásában kialakított életvitelében, használatában zavarják, úgy a jog ezen magatartás miatt retorziót helyez kilátásba. amelynek eszközei különböző jogterületeken találhatók. A büntetőjogon kívüli eszközök látszólag egymástól elkülönült szabályokból állnak, viszont más szemszögből vizsgálva egy olyan speciális eszközrendszerről van szó, amit az otthon védelme fűz egybe.

Az eszközrendszer vonatkozásában legfontosabb feladat a jogszabályok egyszerűsítése, a jogalkalmazás könnyebbé tételének elősegítése, valamint a jogalkalmazók adott ügyhöz való rugalmas viszonyulása és a jog eszközeinek minél komplexebb módon való alkalmazása.

Tilki Katalin, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet

A jogerős felmentő ítélettel befejezett állatkínzásos ügyek

Szerző(k): Tilki Katalin

„Vannak olyan emberek, akik soha egyetlen virágot nem szagoltak meg, soha egyetlen élőlényt nem simogattak meg. Nem csinálnak mást, csak folyton számolnak, és azt hangoztatják, hogy »Én komoly ember vagyok«.”

(Antoine de Saint-Exupéry nyomán ismeretlen szerző)

Bevezetés

Az Országos Kriminológiai Intézet 2019-ben a fenti címen vizsgálatot folytatott, amelynek az volt a célja, hogy áttekintést adjon a jogerős felmentő ítélettel befejezett állatkínzásos ügyekről, jogesetek bemutatásán és elemzésén keresztül.

Az alábbi tanulmány ismerteti a felmentő ítélet szabályozásának lényegét, a témával kapcsolatos statisztikai adatokat, valamint az empirikus kutatás ered-ményeit.

Az állatkínzásról

A Büntető Törvénykönyv¹ a környezet és a természet elleni bűncselekmények körében, külön fejezetben (XXIII. Fejezet) szabályozza az állatkínzást. A miniszteri indokolás szerint az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezése bűncselekmények közös fejezetben való elhelyezését az azonos jogi tárgy, nevezetesen az állatok kímélete és a velük való humanitárius bánásmód is indokolja.

Az állat helyzete specifikus a büntetőjogban, tekintettel arra, hogy a büntetőjogi dogmatika a személy és a dolog fogalmát különbözteti meg. Az állat büntetőjogi értelemben dolog. Ugyanakkor az állatvédelmi törvény preambuluma szerint az állat érezni, szenvedni, örülni képes élőlény. Ennek alapján viszont az állat közelebb áll az emberhez, mint a dologhoz. Tehát az állat a két kategória között helyezkedik el és más jogi minőséget képvisel.

A részletes szabályok ismertetését mellőzöm, figyelembe véve azt, hogy erre már egy előző értekezésemben sor került.²

A felmentés elméleti háttere röviden³

Eljárási kódexünk⁴ konkrétan meghatározza azokat az okokat, amikor a bíróságnak a vádlottat a vád alól fel kell mentenie. Ezek a következők:⁵

a cselekmény nem bűncselekmény,
a bűncselekményt nem a vádlott követte el,
nem bizonyított a bűncselekmény elkövetése, vagy az, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el, vagy
a vádlott javára a büntethetőséget kizáró gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés, tévedés, jogos védelem, illetve végszükség állapítható meg, vagy a büntethetőséget a jogszabály engedélye zárja ki.

A régi Be.⁶ kimondta, hogy büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni abban az esetben, ha

a cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt nem a terhelt (feljelentett személy) követte el,
nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, illetőleg az, hogy a bűncselekményt a terhelt (feljelentett személy) követte el,
– az e törvényben meghatározott kivételekkel – büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn,
a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a Negyedik Részben, valamint a XXIX. Fejezet II. és III. Címében meghatározott eljárások⁷ esetét. [Be. 6. § (3) bekezdése],
a terhelt azonos cselekményét az EU tagállamban jogerősen elbírálták, vagy egy tagállamban a cselekmény érdeméről olyan határozatot hoztak, amely azonos cselekmény vonatkozásában a határozatot hozó tagállam joga alapján – akadályát képezi újabb büntetőeljárás megindításának, vagy annak, hogy a büntetőeljárást hivatalból vagy rendes jogorvoslat alapján tovább folytassák.

Visszatérve a jelenlegi szabályozáshoz, ha a vádlott bűnössége nem állapítható meg, akkor a bíróságnak mindenekelőtt ennek az okát kell tisztáznia.

Abban az esetben viszont, ha a bíróság szerint a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, a vádlottat a vád alól felmenti, megállapítja a szabálysértés elkövetését és szabálysértési jogkövetkezményt alkalmaz.

Ha a felmentő ítélet meghozatalára azért kerül sor, mert a büntetőeljárási törvényben felsorolt büntethetőséget kizáró okok valamelyike fennáll, az ilyen döntésnek nélkülözhetetlen követelménye a tényállás teljes körű tisztázása és annak a kijelentésnek a rögzítése, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a terhelt valósította meg, de felelősségre vonásának akadálya van.

A bíróságnak a felmentő ítéletben is minősítenie kell a vád tárgyává tett cselekményt és ez alól menti fel a vádlottat. Büntethetőségi akadály fennállása esetén a vádlottat azon bűncselekmény miatt emelt vád alól kell felmenteni, amelynek a magatartás – az említett akadály hiányában – büntetőjogilag helyesnek minősülne (BH 1996. 351.).

A kóros elmeállapotot a büntethetőséget kizáró okok között szabályozza a Btk. Ha a bíróság a vádlottat kóros elmeállapota miatt menti fel az ellene emelt vád alól, kényszergyógykezelését kell elrendelnie, ha ennek feltételei fennállnak. Ellenben abban az esetben,⁸ ha a vádlott kóros elmeállapotú és a bizonyítottság hiánya vezetett a felmentéséhez, azaz nem bizonyított a bűncselekmény elkövetése vagy az általa megvalósított cselekmény nem bűncselekmény, akkor nála kényszergyógykezelés nem rendelhető el.

A felmentő ítélet ügydöntő határozat, így az erre vonatkozó általános előírások itt is alkalmazásra kerülnek, kiegészítve speciális elemekkel. A felmentő ítélet rendelkező részében a vád alóli felmentő rendelkezésnek kell szerepelnie.

Az ítélet indokolásában a bíróság kifejti, hogy döntését milyen tényekre alapozva hozta meg. A tényállás a felmentő ítéletnek is részét képezi, amelyben a vád tárgyává tett bűncselekmény szempontjából lényeges tényeket kell rögzíteni.

A Be. 167. § (4) bekezdése értelmében a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességében szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ennek a meggyőződésnek azonban a rendelkezésre álló bizonyítékokon kell alapulnia, oly módon, hogy a bizonyíték szabad értékelése összefüggő logikai rendszert alkosson. Egy tény akkor tekinthető kétséget kizárósan bizonyítottnak, ha annak létezésével kapcsolatban kétely objektív értelemben nem merül fel.

A felmentő ítélet indokolásában a bíróságnak ki kell térnie arra, hogy a felmentés milyen jogcímen alapul (4. BK vélemény). A régi Be.-vel szemben az indokolásban akkor is szerepelnie kell a tényállásnak, ha rövidített ítélet készül, azaz az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ellen az ügyész, a vádlott, illetve a védő nem jelentett be fellebbezést.

Ha a felmentés alapja gyermekkor vagy kóros elmeállapot, a bíróság elkobzást, vagyonelkobzást, illetve elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét rendelhet el.

Statisztikai adatok

Az 1. számú táblázatból jól látható, hogy az ügyek nagy részében egyéb befejezésre került sor, azaz nyomozás felfüggesztésére (mert nem volt megállapítható az elkövető kiléte); vádemelés részbeni mellőzésére; büntetőeljárás átadására; nyomozás részbeni mellőzésére; nyomozás felfüggesztésére egyéb okból; közvetítői eljárásra utalást követően megszüntetésre; közvetítői eljárásra utalást követően vádemelés elhalasztására. Az ügyek kevesebb mint felében történt csak vádemelés.

számú táblázat:

Regisztrált állatkínzás bűncselekmények megoszlása eljárási döntés szerint 2015–2018 között⁹

	2015	2016	2017	2018. I. félév	Összesen
Feljelentés elutasítása	1	1	1	4	7
Nyomozás megszüntetése	43	37	40	24	144
Vádemelés	367	193	216	122	898
Egyéb befejezés	337	310	277	137	1061
Elterelés	13	6	5	4	28
Összesen	761	547	539	291	2138

Forrás: ENYÜBS

A 2. számú táblázat szerint a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások terheltjeinek számához képest a felmentettek száma elenyésző (3,69%).

számú táblázat:

A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások terheltjeinek száma
állatkínzás bűncselekmények esetében¹⁰ 2015–2017 között

	2015	2016	2017	Összesen
Összesen	274	192	210	676
ebből felmentettek¹¹	8	5	12	25

Forrás: OBH

Olyan összevont adatbázis nem létezik, ami arról nyújtana tájékoztatást, hogy az adott évben a regisztrált bűncselekményekből hány feljelentést utasítottak el, hány esetben született jogerős ítélet, illetve ebből mennyi zárult felmentéssel.

A vizsgálat tapasztalatai

A kutatás alapját olyan 2015–2018 közötti büntetőügyek képezték, amelyeket megadott szempontok szerint a megyei főügyészségek küldtek meg számunkra.

A kutatás alapjául szolgáló 14 ügyből 7 esetben bűncselekmény, ötben bizonyítottság hiánya miatt került sor a vádlottak felmentésére. A fennmaradó egy-egy esetben büntethetőséget kizáró ok (végszükség) állt fenn, illetve az állatkínzás bűncselekményt nem a terheltek követték el.

A másodfokú bíróság négy ügyben helyezte hatályon kívül a járásbíróság ítéletét és utasította az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, egyszer pedig az ítélőtábla helyezte hatályon kívül a másodfokú bíróság ítéletét és utasította új eljárás lefolytatására.

A vizsgálat alapjául szolgáló ügyekben nemegyszer kérdőjeleződött meg a tanúk szavahihetősége. Az egyik esetben azt kifogásolta a másodfokon eljáró testület, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelő módon vizsgálta a tanúk szavahihetőségének kérdését, egy másik ügyben pedig arra mutatott rá, hogy a járásbíróság nem tisztázta a tanúvallomások belső ellentmondásait, az eljárás különböző szakaszaiban tett vallomásaikat nem vetette össze, valamint nem tért ki az egyes tanúk vallomásai közötti ellentétekre sem, végül az ügyben szereplő tanúkat szavahihetetlennek minősítette.

A Legfőbb Ügyészség egyik jelentésében hangsúlyozta, hogy „az egyes tanúk vonatkozásában konkrétan azt kell vizsgálni, hogy a szavahihetőségükkel kapcsolatban bármilyen kétely felmerül-e. Ennek megállapítása során támpontot nyújthat az a körülmény, hogy a tanúnak az eljárás egyes szakaszaiban tett vallomásai mennyire voltak következetesek, az esetleges eltérésekre adott magyarázatai elfogadhatóak-e, milyen a tanú és a terhelt viszonya, illetve a tanú vallomása miként illeszthető be az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékok logikai rendszerébe. A Be. 7. § (4) bekezdés szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Ez azt jelenti, hogy elegendő már egy halvány kétely, amely a terhelő vallomás értékelhetetlenségéhez vezet.”¹²

Előfordult olyan ügy, amelyben a nyomozás kezdeti szakaszában elkövetett hibát később már nem lehetett helyrehozni. Ez történt abban az esetben, amelyben a rendőri jelentésből lehetett volna a terhelt bűnösségére következtetni. Erre vonatkozó adat viszont a dokumentumban nem szerepelt.

A vizsgálatban szerepeltek olyan ügyek is, amelyekben az derült ki, hogy a bíróság mérlegelése, okfejtése téves volt, nem volt figyelemmel a logika szabályaira.

Az egyik esetben a törvényszék rámutatott arra, hogy az elsőfokú határozat nem tartalmaz logikai okfejtést, érvelést, összehasonlító elemzést arra vonatkozóan, hogy az egyes bizonyítékok tartalmából miként voltak levezethetők a tényállásban feltüntetett tények, körülmények. Mindez arra az álláspontra vezette a testületet, hogy az elsőfokú ítélet a bizonyítékok önkényes és egyoldalú értékelésén nyugszik. A törvényszék részletesen kifejtette, hogy a megismételt eljárásban mely kérdések tisztázása szükséges.

Egy másik esetben a másodfokú testület megállapította, hogy a járásbíróság a bizonyítékokat nem egyenként, majd összességében, hanem egyes bizonyítékokat csak egy másik bizonyítékkal vetette össze, ami nagyon nehezen követhető, emiatt logikai hibákat is vétett. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy sem az ítéletben megállapított tényállás, sem az indokolás nem helytálló, azok iratellenes megállapításokat tartalmaznak, a megállapított tényállás részben ellentétes a jogi magyarázattal is, ezért az ítéletet hatályon kívül kell helyezni és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kell utasítani.

Voltak olyan ügyek is, amelyekben az indokolási kötelezettség megsértésére mint eljárási szabálysértésre került sor:

„A Kúria következetesen képviselt álláspontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése akkor tekinthető abszolút eljárási szabálysértésnek, ha az érintett határozat indokolása valamely tény vagy jogkérdés kapcsán olyan mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, mire alapozta a bíróság a döntését.”¹³

A vizsgálat tapasztalatai azt mutatják, hogy a bíróságok nemegyszer egy-egy részlet tekintetében hiányosan teljesítették az indokolási kötelezettségüket. Így például abban az esetben, amikor a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a járásbíróság a tanúvallomásokból bizonyos elemeket kiragadott, míg másokat teljesen figyelmen kívül hagyott, vagy azokra iratellenesen, nem a tényleges tartalmuknak megfelelően hivatkozott, illetve a tárgyaláson a bizonyítás körébe vont bizonyítékok egy részét meg sem említette a határozat indokolásában.

Felvetődött kérdések és válaszok

Az állatkínzás miatt indult ügyekben az alábbi kérdések merültek fel.

Milyen magatartás tekinthető indokolatlan bánásmódnak?

A bíróság egyik ítéletében hangsúlyozta, hogy annak eldöntése, hogy a vádlott által alkalmazott bánásmód megvalósította-e az állatkínzás vétségét, nem szakértői kérdés, hanem bírói mérlegelés kérdése, amelynek során a szakértői véleményben rögzített – az állatok egészségi állapotára vonatkozó – ténymegállapítások értékelendők a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal összevetve.

Milyen magatartás nem értékelhető szándékos magatartásnak
a bánásmód tekintetében?

Ez a kérdés abban az ügyben vetődött fel, amelyben a vádlott nem kezeltette kutyái betegségeit. A másodfokon eljáró testület leszögezte, hogy a terhelt nem követett el bűncselekményt azzal, hogy annak ellenére, hogy felismerte, felismerhette az állatok betegségeit, azt nem gyógyíttatta. A terhelt szándékos magatartását cáfoló bizonyítékok közé sorolta a méhelőesés tekintetében az ilyen jellegű megbetegedésre hajlamos mopsz kutyák vonatkozásában korábban elvégzett állatorvosi kezelést tanúsító becsatolt igazolásokat. Az a tény, hogy a vádlott nem észlelte a gennyes hallójárat-gyulladást, illetőleg a szárazszem-betegséget, amely betegségekre – az ilyen típusú kutyák genetikailag hajlamosak – mely utóbbi betegségét nem megfelelő módon, de kezeltette, összességében nem értékelhetők a terhelt részéről olyan szándékos magatartásnak a bánásmód tekintetében, amely a büntetőjogi felelősség megállapítására alkalmas lett volna.

Közigazgatási vagy büntetőjogi szankciórendszer hatálya alá esik-e a vádlott magatartása?

Ez annak az ügynek kapcsán merült fel, amelyben a vádlott nem biztosított a súlyt vesztő lovának speciális élelmet és az állat fogát nem kezeltette, továbbá az elhullott lovat nem szállíttatta el.

Az ügyészség felfogása szerint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) által tilalmazott magatartások köre tágabb, mint a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott elkövetési magatartások köre. A kettő közötti különbségtétel annak alapulvételével határozható meg, hogy a szóban forgó konkrét magatartás mulasztás vagy bánásmód alkalmas-e arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Amennyiben igen, úgy a vizsgált cselekmény a társadalomra veszélyessége folytán kilép a közigazgatási eszközökkel szankcionálható magatartások köréből.

A bíróság aspektusából a vádlott, aki nem biztosított a lovának megfelelő állagú, minőségű élelmet, gondatlan volt, hiszen a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, amikor nem adott annak könnyebben feldolgozható élelmet. Az állat fogazatkezelésének elmaradása esetén az állapítható meg, hogy a terhelt nem a jó gazda gondosságával járt el, ezzel megszegte az Ávt. rendelkezéseit. Egy felelősségteljes állattartótól elvárható az állat fogainak kezeltetése, ám annak elmaradása esetén az állattartót büntetőjogi jogkövetkezmény nem sújthatja. A vádlott elhullott állatért való felelőssége közigazgatási jogi kategória.

Egy másik esetben a másodfokon eljáró bíróság kiemelte a jó gazda gondossága kapcsán, hogy az Ávt. általános előírásai és tilalmai jelentik az emberi bánásmód és a felelősség azon legalacsonyabb szintjét, amelyek megszegése állatvédelmi bírságot vonhat maga után. Ezzel szemben a büntetőjogi védelem lényegében szűkebb körű, csak a fenti jogszabályban tiltott magatartások legdurvább eseteire vonatkozik. Önmagában tehát az a tény, hogy a terhelt megszegi az említett törvény rendelkezéseit, nem alapozza meg a büntetőjogi felelősséget a további tényállási elemek vizsgálata nélkül.

Mit jelent pontosan a különös szenvedést okozó állatkínzás fogalma?

Az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli brutalitással véghezvitt, ezáltal az állatnak az átlagosnál lényegesen nagyobb szenvedést okozó cselekmények vonhatók ebbe a körbe. Ilyen például, ha a bántalmazás hosszantartó, elhúzódó, illetőleg, ha az elkövetéskor az állat szenvedése láthatóan rendkívüli mértékű. Az átlagosat meghaladó szenvedésokozás megtörténtének megítélése az állat fajtájára vetítve jogalkalmazói feladat.

Mi minősül különös szenvedés okozásának?

Az ügyészség szerint a terheltek az eltulajdonított szárnyas állatokat szükségtelenül különös szenvedésnek tették ki azzal, hogy a nagy melegben zsákba zsúfolták azokat és alig jutottak levegőhöz. Ezért emelt vádat állatkínzás bűntette miatt.

A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy az állatkínzás bűntettét azért nem lehetett megállapítani, mert a vádlottak nem bántalmazták az állatokat, a jószágok zsákba szuszakolása, szállítása egyszeri és eseti jellegű volt és nem tették ki az állatokat szükségtelenül különös szenvedésnek sem.

Mikor valósítja meg az állatkínzás vétségét a hanyag bánásmód?

Egy adott esetben azt kell megvizsgálni, hogy a hanyag bánásmód maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okoz-e az állatnak, vagy javul-e a tartási helyzet és ez esetben közepesen távoli vagy távoli annak a veszélye, hogy maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okozzon az állatnál.

Mikor alkalmas az állatokkal való bánásmód, valamint a szállítás arra, hogy az állatoknál maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okozzon?

Ha a szállítás nem a jogszabályoknak megfelelően történik, az nem minősül állatkínzásnak, ellenben ha az állatot egy csomagtartóba fektetve helyezik el, úgy hogy ott vergődik, szabadulni akar, ekkor ez alkalmas lehet maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás okozására.

Összegzés

Ezekben az ügyekben különösen lényeges a korai felderítés és a megelőzés. Minél később derül fény az esetekre, annál súlyosabb a következmény. „Amint mód van rá, elengedhetetlen véget vetni bármilyen olyan helyzetnek, amely az állatok jólétét veszélyezteti, egyrészt hogy ez tovább ne fokozódhasson, másrészt pedig, hogy megkezdődhessen a mielőbbi rehabilitáció.”¹⁴

Az állatkínzás nyomozása során a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy objektív bizonyíték nehezen szerezhető be, ezért nehéz felderíteni a bűncselekményt.

Ebben az ügytípusban rendkívül fontos a helyszíni szemle, valamint a hatósági állatorvos jelenléte. Nélkülözhetetlen, hogy jó minőségű fényképek készüljenek a helyszínről és az állatok állapotáról, továbbá az, hogy a nyomozó hatóság tagja a helyszínen tapasztalt tényeket pontosan leírja.

Tilki Katalin, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet