Egy állatkínzással kapcsolatos jogeset során felvetődött kérdések

Bevezetés, az ügy előzménye

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban Btk.) 248. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és aszerint minősülő hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt folyt nyomozás az állattartó terhelt ellen, mert elpusztult lovát nem szállíttatta el anyagi okok miatt.

A helyszínen hatósági állatorvosok ellenőrzést végeztek, amelynek során megállapították, hogy az elpusztult lovon sérülés, illetve bántalmazásra utaló jel nem található; a gyanúsított birtokában lévő többi ló élelmezése, ellátása és egészségi állapota megfelelő volt. Állatkínzás gyanúja nem merült fel.

Az illetékes megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztálya szakhatósági állásfoglalásában leszögezte, hogy az állati tetem nem tekinthető hulladéknak, így törvényi tényállási elem hiányában a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény nem valósult meg. Tekintettel erre az eljáró rendőrkapitányság a feljelentést elutasította, a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban Be.) 174. § (1) bekezdés b) pontja alapján.

A tanulmány célja, hogy bemutasson egy állatkínzással kapcsolatos büntetőügyet, ismertesse a büntetőeljárás során felvetődött kérdéseket, valamint felvázolja azt a folyamatot, amelyből a válaszok kibontakoztak.

Az alapul szolgáló ügy

Az ügyészség különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette [Btk. 244. § (2) bekezdés a) pont] miatt emelt vádat¹  és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta abban az ügyben, amelyben a vádlott tulajdonában álló 12-15 év körüli ló rosszul lett és nem tudott lábra állni. A helyszínre érkező ügyeletes állatorvos megállapította, hogy az állat keresztgyengeségben szenved, rosszul táplált. A terhelt az ügyeletes állatorvos által beadott injekciókat követően nem intézkedett az állat további kezeléséről, azaz a körzeti állatorvost nem kereste fel, az ügyeletes állatorvos által előírtak végre-hajtását elmulasztotta, és továbbra sem gondoskodott arról, hogy a lónak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítson. A terhelt lova a rossz és hiányos fogazat okozta táplálkozási zavarok, rágási nehézségek és éhezés miatt előálló izomszövet-bontás, illetve az annak következtében fellépő önmérgezés miatt elhullott. Az állat pusztulását a vádlott közbelépése – a körzeti orvos felkeresése, a kúra folytatása, a fogazat kezeltetése, a ló fokozott és speciális igényű táplálásának biztosítása – megakadályozhatta volna. A nem kellő takarmányfelvétel éhezéssel társult, amely különös szenvedést okozott az állatnak.

A bíróság megállapításai²

A büntetett előéletű (korábban lopás bűntette, garázdaság vétsége és társtettesként elkövetett testi sértés vétsége, továbbá csalás bűntette miatt jogerősen elítélt) terhelt a lakóházához tartozó istállóban hét lovat tartott, amelyek közül az egyik 14 éves ló rosszul lett és nem tudott lábra állni. Ezért a vádlott élettársa kihívta az ügyeletes állatorvost, aki megállapította, hogy az állat keresztbénaságban szenved, kondíciója éppen megfelelő, a közepesnél kicsit gyengébb. A vizsgálat alatt a ló feküdt, nem volt előtte élelem és víz, ezért az állatorvos arra kérte a vádlottat, hogy ott etessék és itassák az állatot, ahol fekszik. Az ügyeletes állatorvos a lónak injekciókat, valamint antibiotikum tartalmú gyógyszert adott, az állat fogazatát nem nézte meg. Felhívta a terhelt figyelmét arra, hogy a kezelést két-három nap elteltével meg kell ismételni, ezért keresse fel a körzeti állatorvost. Az ügyeletes állatorvos szóvá tette, hogy miért nincs szemes takarmány az istállóban.

Ezt követően a vádlott nem intézkedett az állat további kezeléséről. A körzeti állatorvost nem kereste fel, az ügyeletes állatorvos által előírtak végrehajtását elmulasztotta, és továbbra sem gondoskodott arról, hogy a lónak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítson. Az állatnál folyamatos és nagymértékű súlyvesztés lépett fel.

A terhelt lovánál a rossz és hiányos fogazat miatt táplálékfelvételi és rágási zavarok, valamint hiányos rágás alakult ki. Mindez oda vezetett, hogy az állat kerülte a táplálékfelvételt, illetve a hiányos rágás miatt emésztési és felszívódási zavarok jelentkeztek nála. Ennek következtében a ló lesoványodott, az immunrendszer működése csökkent. Az állat szervezetében előálló izomszövet-bontás, illetve az annak következtében fellépő önmérgezés miatt heveny szívtágulat és tüdővizenyő alakult ki, keringése összeomlott, melynek következtében elpusztult.

A ló fogazatának hiányos és töredezett volta fájdalommal járt, a nem kellő takarmányfelvétel éhezéssel társult, amely különös szenvedést okozott az állatnak.

A bíróság megállapította, hogy az állat nem keresztgyengeségben pusztult el. A vádlott figyelmét nem hívták fel a ló rossz fogazatára, kezelésére, valamint a rágási nehézségeket figyelembe vevő speciális táplálkozás lehetőségére. Az állat pusztulását a fogazat kezeltetése, a ló fokozott és speciális igényű táplálásának biztosítása megakadályozhatta volna.

A terheltnek nem volt pénze elszállíttatni az elhullott lovat, ezért segítséget kért a polgármestertől. Ezt követően közérdekű bejelentés alapján a megyei kormányhivatal illetékes járási hivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztálya hatósági ellenőrzést tartott az ügyben szereplő ingatlanon. Ennek során megállapították, hogy az állattartás feltételei nem teljesültek, a helyszínen tartott hat ló tartási körülményei nem feleltek meg az 1998. évi XXVIII. törvényben foglalt előírásoknak, mert mind a takarmányozásra, mind az almozásra csak kisebb mennyiségű, néhány napra elegendő széna állt rendelkezésre, az állatok jelöletlenek voltak, állatorvosi ellátásban, oltásokban nem részesültek. Erre tekintettel a fent megjelölt szerv a vádlottat a lótartástól 8 évre eltiltotta. Az erősen lesoványodott, elhullott ló hatósági boncolását rendelték el, amelynek során kiderült, hogy három napja nem evett és lesoványodása legkevesebb három hét alatt ment végbe.

A vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta. Azzal védekezett, hogy megfelelően etette és gondozta a lovat, súlyvesztést nem tapasztalt nála. A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését.

A bírói testület kifejtette, hogy az ügyeletes állatorvos által megállapított diagnózis keresztbénaság volt, a ló kezelését ennek megfelelően végezte. Az állatnak több injekciót adott, majd felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy a kezelést meg kell ismételni, ezért vegye fel a kapcsolatot a körzeti állatorvossal. A terhelt azonban ez ügyben nem intézkedett. Ezt követően kiemelte, hogy a keresztbénaság kialakulásához és az állat elpusztulásához nem a ló tápláltsági szintje, rossz kondíciója, hanem a rossz fogazat miatt előálló táplálékfelvételi nehézség és az ennek hatására kialakult önmérgezés vezetett. Ebből az a következtetés vonható le, hogy önmagában az a tény, hogy a keresztbénaság miatt kezelt ló további orvosi vizsgálatát a vádlott elmulasztotta és a körzeti állatorvost nem kereste fel, büntetőjogi felelősséget előidéző relevanciával nem bír.

Az ügyeletes állatorvos ugyanakkor a ló fogazatát nem vizsgálta meg, nem tájékoztatta a vádlottat arról, hogy a rossz és hiányos fogazat táplálékfelvételi és rágási zavarokat okozhat, ennek milyen következményei lehetnek, illetve ezt hogyan kell kezelni.

A bíróság mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az ügyeletes állatorvos utasításaihoz kapcsolódó mulasztásnak nincs köze az állat elpusztulásához, hiszen azok betartása sem változtatott volna a ló kimúlásához vezető okfolyamat lezajlásán. Ha az ügyeletes állatorvos felhívta volna a vádlott figyelmét a ló rossz fogazatára és az ebből eredő következményekre, vagy a fogazat kezelésére és a táplálékbevitelt elősegítő speciális tápanyagra, a terhelt büntetőjogi felelőssége megállapítható lenne.

A járásbíróság kiemelte, hogy az ügyeletes állatorvos utasításainak nem teljesítése nem értékelhető bánásmódként.

A bírói testület álláspontja szerint nem nyert bizonyítást a vádirat azon kitétele, hogy a vádlott továbbra sem biztosított az állat számára megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, hiszen az ügyeletes állatorvos a terhelt figyelmét a fekvő állat etetésére és itatására hívta fel, valamint a szemes takarmány megléte iránt érdeklődött.

A felvetődött kérdések

A járásbíróság szerint a terhelt büntetőjogi felelősségét annak mentén kellett megítélni, hogy

• az évek óta lovak tartásával foglalkozó vádlottnak tisztában kellett-e lennie azzal, hogy lovának rossz a fogazata, amely miatt a táplálékfelvételre korlátozottan képes;
• tudta-e azt, hogy erre tekintettel mennyi és milyen táplálékot kell biztosítania az állatnak anélkül, hogy erről bárki tájékoztatta volna; és végül
• milyen felelősség terheli abban, hogy a későbbiekben nem értesítette az állatorvost?

A bíróságnak abban is állást kellett foglalnia, hogy a vádlott magatartása közigazgatási vagy büntetőjogi szankciórendszer hatálya alá esik-e.

A bíróság válasza a kérdésekre

A bírói testület szerint a terhelttől, aki hosszabb ideje foglalkozott lótartással, elvárható volt, hogy figyelemmel kísérje lovai fogazatának alakulását, figyelemmel arra a köztudomású tényre, hogy a ló fogazata árulja el az állat életkorát, állapotát. A vádlott ennek nem tulajdonított jelentőséget, az állat fogait nem kezeltette, nem biztosított számára könnyebben megrágható táplálékot.

Az egyik állatorvos tanú elmondta, hogy a fogkopás nem egy gyógyíthatatlan betegség, hanem az elöregedéssel jár együtt, nem lehet korrigálni. Ilyen esetben a takarmány minőségét kell javítani.

A vádlott a nagyfokú súlyvesztés ellenére sem értesítette az állatorvost, ez azonban a bíróság álláspontja szerint a tényálláshoz megkívánt bánásmódként nem értékelhető.

A szakértői vélemény szerint a táplálékfelvételi és rágási zavar orvosolható lett volna a fogak kezelésével vagy speciális takarmány adásával, azonban ez a magatartás sem akadályozta volna meg teljes bizonyossággal az állat elpusztulását.

A járásbíróság úgy ítélte meg, hogy a terhelt a ló elhullásáért nem tartozik büntetőjogi felelősséggel, hanem cselekménye a közigazgatási szankciórendszer keretein belül értékelendő.

A bírói testület kifejtette, hogy az állatkínzás csak egyenes, illetve eshetőleges szándékkal követhető el, a cselekménynek nincs gondatlan alakzata. A vádlottat a nem megfelelő állagú, minőségű élelem biztosításában csak gondatlanság terheli, hiszen a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, amikor a súlyt vesztő állatnak nem adott másfajta, könnyebben feldolgozható élelmet.

A bíróság leszögezte, hogy a terhelt nem a jó gazda gondosságával járt el, amellyel megszegte az 1998. évi XXVIII. törvény rendelkezéseit, azonban az állat fogazata kezelésének elvárása messze túlmutat a büntetőjogi felelősség határain, és bár egy felelősségteljes állattartótól elvárható, annak elmaradása esetén az állattartót büntetőjogi jogkövetkezmény nem sújthatja. Másfelől a fogazat kezelésének elmaradásában is a gondatlanság terheli őt. Végül hangsúlyozta, hogy a ló állatorvosi ellátás nélkül hagyása nem értékelhető indokolatlan bánásmódként, hiszen az állattartó gondoskodott az állat életfeltételeiről.

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a vádlott büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg, ezért bűncselekmény hiányában felmentette őt a Btk. 244. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntet-tének vádja alól.

Az ügyészség fellebbezése és álláspontja

A Baranya Megyei Főügyészség az ítélet ellen a vádlott terhére, bűnösségének megállapítása érdekében fellebbezést jelentett be. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a terhelt bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapítsa meg, szabjon ki vele szemben felfüggesztett szabadságvesztést.

A járási ügyészség fellebbezése³  indokolásában hangsúlyozta, hogy a járásbíróság túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg, ugyanakkor a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, valamint a cselekmény minősítését illetően helytelen álláspontra helyezkedett. Kiemelte, hogy a vádlott az állattartói kötelezettségek egész sorának folyamatos és vétkes elmulasztásával járult hozzá a lova elpusztulásához. Ezen mulasztások együttesen és összességükben jelenítették meg a terhelt büntetendő cselekményét. A fellebbezésében az ügyészség kifejtette, hogy az 1998. évi XXVIII. törvény által tilalmazott magatartások köre tágabb, mint a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott elkövetési magatartásoké, azonban a kettő közötti különbségtétel annak alapulvételével határozható meg, hogy a szóban forgó konkrét magatartás, mulasztás vagy bánásmód alkalmas-e arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

Amennyiben igen, úgy a vizsgált cselekmény a társadalomra veszélyessége folytán kilép a közigazgatási eszközökkel szankcionálható magatartások köréből. Kifogásolta, hogy a járásbíróság a vádlott cselekményét nem folyamatában, hanem egyes mozzanataira bontva értékelte.

A másodfokú bíróság döntése

A másodfokú bíróság ítéletében⁴  az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokon eljáró testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság alapos és mindenre kiterjedő eljárást folytatott le, amelynek során feltárta és mérlegelési körébe vonta az ítélkezése alapjául szolgáló releváns bizonyítékokat. Rámutatott arra, hogy a járásbíróság a Be. tényállást hiányosan állapította meg,⁵  így kiegészítette azzal, hogy a vádlott az állatorvos látogatása után a fekvő lovat a korábbiakhoz hasonlóan látta el takarmánnyal és itatta, elé téve az enni- és innivalót. Megállapította, hogy a tényállás ezzel hiánytalan és teljes lett, téves ténybeli követeztetést nem tartalmaz, összességében megalapozottnak találta. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság kellő meggyőző erővel adott számot arról, hogy miért nem találta megállapíthatónak a vád tárgyává tett cselekményben a terhelt büntetőjogi felelősségét. Rögzítette, hogy a vádlottal szemben közigazgatási szankció alkalmazására került sor. Megerősítette azt, hogy a terhelt magatartása nem volt tényállásszerű. Álláspontja szerint a vádlott nem járt el a jó gazda gondosságával, ennek megfelelően cselekményét tudatos gondatlanságnak minősítette, hiszen azért nem látta előre a cselekménye lehetséges következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. Tekintettel arra, hogy az állatkínzás bűncselekmény kizárólag szándékosan követhető el, a vádlott nem büntethető gondatlan elkövetés miatt.

Összegzés

A felmentő ítélet meghozatalához az vezetett, hogy a terhelt büntetőjogi felelőssége nem volt megállapítható, hiszen a terhére rótt mulasztások egy része nem bírt relevanciával az eredmény előidézésében. A vádlottat a bánásmódként értékelhető nem megfelelő élelmezésben csak gondatlanság terhelte, a fogazat kezelésének elmulasztása nem büntetőjogi kategória, az állatorvos értesítésének elmulasztása pedig nem volt bánásmód tanúsítása. A terhelt elhullott állatért való felelőssége pedig a közigazgatás területén maradt.

A bíróság a vád tárgyává tett cselekmény minősítésével kapcsolatban volt az ügyészséggel ellentétes véleményen.

Az ügyészség a vádlott terhére rótta a ló további kezelése iránti intézkedés elmulasztását, a körzeti orvos fel nem keresését, az ügyeletes állatorvos által előírtak végrehajtásának elmulasztását, valamint azt, hogy továbbra sem gondoskodott arról, hogy az állatnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítson. A vádirat ezeket a magatartásokat rögzítette a törvényi tényálláshoz megkívánt indokolatlan bánásmódként. A bánásmód hosszabb ideig tartó folyamatos magatartást jelent (BH 2011. 331.). Az állatkínzás elkövethető passzív magatartással, azaz az állat életfeltételeiről való gondoskodás elmulasztásával is (EBD 2014.B.8.). Az állat tartós éheztetése, takarmányozásának elmulasztása ilyen gondozási mulasztásnak minősül, ha pedig az hosszabb időn keresztül jelentkezik, alapot adhat a különös szenvedést okozó állatkínzás megállapítására.

A bíróság ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy az ügyeletes állatorvos vallomásából egyrészt nem lehetett olyan következtetésre jutni, hogy az utasításai be nem tartásában jelentkező vádlotti mulasztás vezetett az állat elpusztulásához, másrészt e vádlotti mulasztás bánásmódként sem értékelhető. A terhelt jogsértő magatartása jelen ügyben nem a ló takarmányozásának elmulasztásában, vagy az életfeltételeinek nem megfelelő biztosításában állt, hanem abban, hogy beteg lovát nem az egészségi állapotának megfelelő takarmánnyal látta el.

Tilki Katalin, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet. A tanulmány a „Bűnözésku-tatás Európa közepén” címmel Vókó György és Mészáros Ádám emlékére az Országos Krimino-lógiai Intézetben 2022. május 11-én rendezett konferencián tartott előadás szerkesztett változata.