tudományos-szakmai folyóirat

Gyász


Szerző(k): Kiss Anna

A halállal kapcsolatos félelmeink most felerősödtek. Életünk folyamán többnyire nem szembesülünk ezzel a megmásíthatatlan valósággal, ha eszünkbe jut, el is tereljük erről a figyelmünket. Reménygyilkos gondolatnak érezzük, ha ezzel foglalkozunk, pedig az élet és a halál egymástól elválaszthatatlan, nem egymás után léteznek, hanem egymás mellett. Yalom írja, hogy a „halál folyton ott morajlik az élet hártyája mögött […]”1. Nem csupán az utolsó óránkra korlátozódik, hanem minden napunk a halál felé tart. Amikor megszületünk, egy biztos dolog történhet velünk az életünkben, hogy meghalunk. Szent Ágoston szerint „csak a halállal való szembesüléskor születik meg az ember igazi énje”2. Bár a halál elpusztítja fizikailag az embert, de „a halál tudata megmenti őt”3. Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudatában kell lennünk annak, hogy kétféle diszpozícióban létezünk. Többnyire egy létezést felejtő létben vagyunk, ahol csak alacsonyabb szinten élhetünk. Itt elvisz minket a napi rutin, a fecsegés, a mindennapi világ felesleges tevékenysége, a rossz szokás stb. Ebben a létformában az egyén nincs tudatában annak, hogy ő a saját világának a teremtője, saját sorsának alakítója. Nem érzi felelősségét annak, ha bármit tesz, annak következménye lesz a világban, amiért felelősséggel tartozik. A másik diszpozícióban viszont létrejön az ontológiai létformánk. Itt folyamatosan érezzük, hogy létezünk, hogy felelősek vagyunk a tetteinkért. A teljes öntudatra ébredés állapota ez.

Napi rutinjaink alkalmából nem szembesülünk a halállal. Akkor viszont, amikor a közelünkben meghal valaki a szeretteink közül, kizökkenünk a megszokott létezést felejtő létünkből, és rádöbbenünk arra, hogy a halál nemcsak elvette tőlünk azt, akit szerettünk, hanem rájövünk a saját életünk végességére is. Ugyanakkor másnak a halála ki is zökkent bennünket – Heidegger szavával élve – a nem-tulajdonképpeni létünkből, és hozzásegít ahhoz, hogy a tulajdonképpeni életet, azaz a valódit éljük.4 Az élet mulandóságának a felismerése egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy jobban tudjuk értékelni, amink van. A halállal való találkozással ugyanis növekszik az élet értéke. Ha nem találkoznánk az életünk folyamán a halállal, az életet sem tudnánk értékelni.5

A filozófusok racionális gondolatai nem nyugtatnak minket, döbbenetes gyászunkban a világ értelmes szavak nélküli üres semmivé lett. Csak egy héj maradt, mögötte légüres tér. Gépies lábunk még körbejár, szívünk ólom óraként ketyeg. Szűk lett az idő a torkunkban, a miértek sóhaját a hit sem zökkenti helyre. Újfajta jelenlét vette kezdetét. Nem találjuk benne a helyünk. A sokk és a csüggedés órája ez. Azt mondják, jön majd a tiltakozás, a kétségbeesés, utána lesz a gyógyulás. Olyan messze ez még!

Az élet persze megy tovább, de más lesz nélkületek minden.

Kedves Igazgató Úr, drága Ádám! Nagyon hiányoztok!

Kiss Anna

 

  1.  Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia. Park Kiadó, Budapest, 2017, 45. o.
  2.  Szent Ágostont idézi Michel Eyquem de Montaigne: Esszék. 1. kötet. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2013, 106. o.
  3.  Yalom: i. m. 46. o.
  4.  Martin Heidegger: Lét és idő. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989, 314–332.
  5.  Sigmund Freud: Időszerű gondolatok háborúról és halálról. In: Tömegpszichológia. Társadalomlélektani írások. Cserépfalvi Kiadása, Budapest, 1995, 177. o.


Your browser does not support the canvas element.