Prof. em. Dr. Vókó György DSc emlékére
Soha nem törlöm ki a telefonomból azokat a hívásokat, amelyek számomra fontos emberek utolsó hívásait rejtik. Olyanokét, akikkel – bármennyire szeretném – már soha nem beszélhetek, nem hívnak, s már én sem hívhatom őket.
Sajnos, idén, édesanyám hívása után, egy újabb hívást kell megőriznem.
Vókó tanár úrét.
Soha nem tanított, soha nem volt felettesem, mégis természetesnek éreztem, hogy „Tanár úr”-nak szólítom.
Nemcsak azért, mivel az MTA Állam- és jogtudományok doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar professor emeritus oktatója volt.
Sokakhoz hasonlóan, bennem is tiszteletet ébresztett életpályája, szakmai múltja, tudományos munkássága.
Az ügyészségi szervezet egyik doyenje volt, hiszen 1977-ben történt ügyészi kinevezését követően egy évvel a Legfőbb Ügyészségen, büntetés-végrehajtási szakterületen dolgozott, ahol 1990-től csoportvezető ügyészként, majd 1992-től osztályvezető ügyészként teljesített szolgálatot. A Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztályt 20 éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig irányította. Azt követően a Legfőbb Ügyészség tudományos és kutatóműhelye, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatói feladatait látta el.
Ezer szállal kötődött az ügyészségi szervezethez, a haláláról szóló hírt mégsem csak itt fogadtuk nagy szomorúsággal.
Távozásával nemcsak a hivatásrendünk, de a tudományos élet, a jogásztársadalom, a közösség is sokat veszített.
Aktív tudományos tevékenységet folytatott, melynek során majd háromszáz cikket és tanulmányt publikált itthon és külföldön, főként a büntetés-végrehajtás és a pönológia témakörében. Rendszeresen jelentek meg cikkei az Ügyészek Lapjában is, ezek közül kiemelést érdemel az „Új börtönszabályok és magyarázatuk” című tanulmánysorozata.
Egyetemi oktatói tevékenysége keretében 1991–1995 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 1991–2013 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanított, utóbbi büntetőjog és büntetés-végrehajtási jog tanszékvezető egyetemi tanára volt.
Humanista jelleméből adódóan támogatta, ösztönözte a hallgatókat, illetve a fiatalokat nemcsak az ügyészségi szervezeten belül, hanem azon kívül is. Szerették a diákjai.
Emlékszem, amikor a Dunántúli Jogászbál előtti délutánon kávézgattunk, s bemutattam egy zalaegerszegi törvényszéki bírónak. Kiderült, őt is Tanár úr tanította, vizsgáztatta, s nagyon büszkén és örömmel nyújtott kezet egyik legjobban kedvelt és tisztelt tanárának. Megható volt, ahogy az ismertség, a megbecsülés, a tisztelet egy ilyen egyszerű szituációban is testet öltött. Büszke voltam, hogy ilyen személyiségek vannak szervezetünkben.
És nem ez volt az egyetlen alkalom, hiszen vele szemben megnyilvánuló tisztelettel találkoztam a Magyar Tudományos Akadémián általa szervezett konferenciákon, borvacsorákon, avagy a Kriminálexpókon, ahol az évek során az általa szervezett szekciókban jogtudósaink színe-java megfordult, hiszen örömmel fogadták meghívását.
De nemcsak ezek a momentumok példázzák, hogy olyan személyiség hagyott itt bennünket, akire a jogásztársadalom hivatásrendtől függetlenül méltán lehetett büszke.
Többek között elnöke volt az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottság Büntetés-végrehajtási Jogi Albizottságának, alapító tagja volt a Magyar Kriminológiai Társaságnak, a Magyar Büntetőjogi Társaságnak, valamint a Magyar Börtönügyi Társaságnak.
2011-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztike-resztjével tüntette ki, de kiérdemelte a legmagasabb jogászi elismeréseket is (Kozma Sándor-díj, Deák Ferenc-díj, Pázmány Péter-érem, „Pro Facultate” érdemérem, „A jog szolgálatában” kitüntető cím).
Egyesületünk 2010. évben Finkey Ferenc-díjat adományozott részére.
Tanár úr Egyesületünknek megalapítása óta aktív tagja volt.
1999-től az Ügyészek Országos Egyesülete Etikai Bizottságának elnöke volt. Nevéhez fűződik az Etikai Kódex és Etikai Bizottságunk ügyrendjének kidolgozása. A Kódex – amely 2001. évi elfogadását követően több hivatásrend számára szolgál mintaként – jelentőségét jól mutatja az is, hogy azt az Ügyészségi Közlöny 2007/9. számában megjelent, az ügyészi hivatás etikai szabályairól szóló legfőbb ügyészségi közlemény – a törvényben előírtak betartásának elősegítése, a közérdeket szolgáló független, pártatlan és szakszerű ügyészi munka, az ügyészi hivatáshoz méltó magatartás céljából – közreadta.
Vókó tanár úr az Etikai Bizottságban munkáját rendkívüli odaadással, emberséggel, szakmai hozzáértéssel és alapossággal végezte.
Megelégedettséggel nyugtáztuk, hogy rendszeresen részt vett testületi üléseinken. A küldöttgyűléseken és választmányi üléseken számomra, mint levezető elnöknek egyfajta biztonságot és kiegyensúlyozottságot jelentett jelenléte, hiszen felszólalásait a lényeglátás és bölcsesség jellemezte.
Szerette az egyesületet. Talán azért is, mivel tevékenységünk, ha kötetlenebb formában is, de felölelte mindazt, amit maga az ügyészség jelentett számára, a szakmát, a tudományt, az oktatást, a nemzetközi kapcsolatokat, s ami a legfontosabb, a közösséget.
Mindig szerette a társasági eseményeket, s azokat az alkalmakat, amikor kollégáival, legyen az az ország bármely pontjáról érkezett is, együtt lehetett, velük anekdotázhatott, nevethetett. Közösségi emberként ki nem hagyta volna a hagyományos főzőversenyeinket, ahol érezni lehetett a felé áradó szeretetet, amely akár közvetlen kollégái, az OKRI csapata, akár az ország bármely ügyészsége felől érkezett.
Társaságát szívesen kerestük.
Nagyon hiányozni fog!
Emlékét őrizzük meg, s néha idézzük vissza megmagyarázhatatlan nyugalmat árasztó személyiségét, alakját, ahogy kimért, finom léptekkel, szerényen megjelenik, kicsit felhúzza orrát, s szemüvegén keresztül mosolyra görbül szeme…
Az Ügyészek Országos Egyesülete nevében:
Matécsa Artemon
elnök