Nagy T. nyomában…

Meghalt Nagy Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, a Jog és irodalom szimpóziumok egyik szervezője és előadója, de a Iustitia-sorozat szerkesztői és szerzői között is kétévente szerepelt, továbbá alapító tagja volt a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság Jog és irodalom szekciójának.

Váratlanul és hirtelen halt meg. Vagy talán mégsem?

Ha Nagy Tamás nyomába eredünk, bár nem úgy, ahogy ezt Ő tette Josef K.-val, hanem kicsit másképpen, akkor talán kiderül, milyen is volt Ő.

Ha újra olvasok mindent, ami személyes, és ami szakmai, az elmúlt tíz év baráti és munkakapcsolati leveleitől kezdve a megjelent és a meg nem jelent írásait is beleértve, a fényképeket nézve, akkor talán kiderül, hogy nem is volt olyan váratlan a halála. Minden sorában már korábban is ott volt a korai elmúlás illata, hasonlóan a nagy példaképekhez: Kafkához és Hajnóczyhoz. Hozzájuk képest csak pár évvel élt többet Nagy Tamás, annyi viszont nem jutott neki, mint Petrinek. Danilo Kis is idő előtt távozott, de Tamáshoz képest mégis többet élt.

Kafka, Petri, Hajnóczy, Kis …

Nagy Tamás évekkel ezelőtti PhD értekezésének központi része Kafka jogirodalmi olvasata. Az ebből szerkesztett első könyvének címe: Josef. K. nyomában. Legutóbbi könyve pedig Hajnóczy Péternek állít örök emléket, és nem véletlenül, hiszen Tamás volt Hajnóczy hagyatékának gondozója. A 2018 második felében megjelent könyv címe: Egy arkangyal viszontagságai – Jog, irodalom, intertextualitás, Hajnóczy Péter műveiben.

Nagy Tamás halála után pár nappal volt a könyv bemutatója, sajnos a szerzője ezt már nem élhette meg. Talán többen gondolják azt titokban, hogy a cím Tamás életére is utal, az utolsó pár évre biztosan. Ebben az időszakban Nagy Tamás annyira sokat foglalkozott Hajnóczyval, szinte eggyé vált vele, így nemcsak Nagy Tamás által él tovább Hajnóczy, hanem Hajnóczy által is Nagy Tamás.

Petri is különös helyet foglalt el Tamás életében. Nem volt olyan tanulmánya, ahol ne idézte volna Petrit. Ennek bizonyítéka éppen az a levél, melynek csatolmánya egy közlésre szánt írás Tamástól, benne az alábbi sorokkal:

„Csatoltan küldöm a cikkem, terjedelme 10989 leütés, úh. épp belefér. Mondjuk furcsamód, azt hiszem, ez az egyetlen eddigi írásom, amelyben pont Petri-idézet nincs, még 10 sor kellett volna, h. előkerüljön.”

Tamás írásai eredetiek és finomak, átlengi őket/ezeket valamilyen izgalmas pszicholírai fuvallat, és persze a valóság, illetve a fikció kettősége is.

Valóság és fikció

Mindkettő megtalálható Tamás életében és írásaiban egyaránt. Ennek bizonyítéka az a néhány kép, ami megmaradt róla a gépemen. Ezeken a fotókon, nem is az „én” szerepel, hanem a tükörképe. Ahogy ő írta:

„Nem is ’én’ szerepelek rajtuk, csak a tükörképem egy szállodai ablakban, de pont ide illőnek éreztem, ha már valóság és fikció összekeveredéséről van szó.”

És most a valóság és fikció tényleg összekeveredett. Vajon szétválasztható-e újra? A halál után megismerhető-e a valóság? Kideríthető-e, milyen volt, aki nincs már? Megismertethető-e mások számára, akik nem ismerték Őt, Nagy Tamást.

Talán abból a rendhagyó riportból igen, amit pár éve vele készítettem, és ahol az első kérdés, amit felteszek neki, az a bíró kérdése Josef. K.-hoz, A per első tárgyalási jelenete, és egyébként pedig az egész „kihallgatás” Danilo Kis Fövenyóra c. regényének „vizsgálati eljárásait” imitálja – nem véletlenül.

VIZSGÁLATI ELJÁRÁS (I)

Ön szobafestő?

Nem, nem vagyok szobafestő. Egyetemi oktató vagyok, egy nagy egyetem kis tanszékének a munkatársa, aki „jog és irodalom” néven ismeretes kutatásokkal foglalkozik.

Ismertesse önéletrajzát! Figyelmeztetem: minden lényeges!

Nem lényeges. Önéletrajzomat korlátozzuk a tudományos pályafutás tényeire!

Itt én kérdezek. Melyek voltak e pályafutás kezdeti lépései? Ismertesse, mikor, hol, milyen körülmények között!

A tanszékre történő felvételemkor, 1994-ben, Győrfi Tamás kollégám (jelenleg a Law School of Aberdeen University oktatója a szélseperte és szélcsiszolta skót égbolt alatt) hívta fel a figyelmemet arra, hogy létezik ilyen iránya a kortárs jogtudományi vizsgálódásoknak. Megjegyzem: a vonatkozó szakirodalom akkoriban hazánkban hozzáférhetetlen volt.

Mit tett, hogy ezt az akadályt elhárítsa?

Ösztöndíjas éveimben fénymásolatokat készítettem a hollandiai Groningen egyetemének könyvtárában található folyóirat- és könyvállomány számos darabjáról. Továbbá: nevezett könyvtárból kölcsönöztem, a könyveket bőröndbe csomagolva Magyarországra szállítottam, fénymásoltam, és postai úton juttattam vissza származási helyükre.

Írja le a szóban forgó bőröndöt!

Szürkésbarna, zipzáras, keletnémet gyártmány, önálló márkajelzés nélkül. Édesanyám vásárolta az 1960-as években az említett demokratikus köztársaságban.

Tartalmazott-e tilalmat a könyvtári szabályzat a kötetek ilyetén kölcsönzésére nézve? Nem tudom. 23 éves voltam, nem tanulmányoztam szabályzatokat.

Részesült-e büntetésben?

Egy alkalommal késve szolgáltattam vissza a könyveket. Az 1 holland gulden összegű késedelmi díjat a következő évben visszatértemkor megfizettem.

Mit tett még?

Személyes ismeretségeket építettem ki magyar származású, az Egyesült Államokban tanuló joghallgatókkal, akik rendelkezésemre bocsátottak olyan jelszavakat, amelyek révén hozzáférhettem az angolszász világ jogtudományi folyóiratait tartalmazó internetes adatbázisokhoz.

Elismeri, hogy ily módon illegálisan jutott hozzá kutatási anyagokhoz? Tud valamit felhozni a mentségére?

Elismerem. Mentséget nem kerestem, azóta sem. Milyen eredményre vezetett ez irányú ténykedése?

Jog és irodalom (- valami jog van ami irodalom -) címen védtem meg PhD értekezésem, summa cum laude eredménnyel, 2007-ben.

VIZSGÁLATI ELJÁRÁS (II)

Ismertesse, mivel foglalkoznak a „jog és irodalom” kutatások!

Röviden: nehéz. 1. „Jog az irodalomban” elnevezéssel: a jogi tematika jelenlétét vizsgálják irodalmi művekben. Jog- és eszmetörténeti, jogelméleti, jogszociológiai valamint a tételes jogtudományok körébe tartozó és irodalomtudományos vizsgálódások egymással összekapcsolódva és egymást kiegészítve próbálják bemutatni, miként jelenik meg irodalmi szövegekben a jog (jogászok, konfliktusok, eljárások, jogi és jogtudományos problémák, a társadalom tagjainak mindezekről alkotott vélekedései, ezek változásai stb.). 2. A „jog mint irodalom” címszó alatt a jog és az irodalom, a jogi és az irodalmi tevékenység, gondolkodásmód, nyelvhasználat stb. közös vonásai (és eltérései) utáni kutatásokról van szó; különös tekintettel az értelmezés problémájára, azaz arra, hogy az irodalomelmélet belátásai, amelyeket az irodalmi szövegek tanulmányozása során nyertek irodalmárok és filozófusok, hasznosíthatóak-e, s ha igen, mi módon a jogászok számára saját textusaik interpretációi során.

Folytassa!

3. Az ún. „narratív jogtudomány” vagy „jogi történetmondás” kísérletei általánosságban arra irányulnak, hogy a jog életében megszólaltassák a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a jogtörténet(írás) és a jogtudomány által tradicionálisan kirekesztett, marginalizált, elnyomott, „elhallgattatott” kisebbségek hangját, illetve, hogy megmutassák, a jog eljárásaiban milyen szerep jut a történetmondásnak. (Megjegyzem: a bíróságon mindig a legjobb sztori győz.)

Egyéb?

4. Léteznek olyan intertextuális (azaz különböző szövegek egymásra gyakorolt hatását felfedni kívánó) elemzések, amelyek révén megmutathatóvá válik, miként gyakorol és gyakorolt a múltban hatást egy-egy jogi szöveg valamely irodalmi mű szövegének a formálódására, például Ausztria-Magyarország 1852. évi Büntető Törvénykönyve Franz Kafka A per című regényére, hogy csak egyet nevesítsek.

Összegezze mindezen kutatások legfőbb mondandóját!

A jog intézményeinek vagy előírásainak semmilyen készlete sem létezhet azoktól a narratíváktól függetlenül, amelyek meghatározzák és jelentéssel töltik meg. Mert minden alkotmányhoz tartozik egy eposz, és minden tízparancsolathoz egy szentírás. Amint azoknak az elbeszéléseknek a kontextusában értjük meg a jogot, amelyek jelentéssel töltik meg, az már nem egyszerűen egy betartandó szabályrendszer, hanem egy világ, amelyben élünk. Ebben a normatív világban jog és narratíva szétválaszthatatlanul összefüggnek. A költőnek igaza volt (megjegyzem: a költők a világ el nem ismert törvényhozói), a törvény: szövedék. S ezúttal nem a verssor folytatása érdekes, miszerint az mindig fölfeslik valahol, hanem az, hogy „szövedék”, amelynek egyik szála – beszéljünk akár törvényhozói vagy jogalkalmazói döntésekről, rendőrségi és ügyészségi jegyzőkönyvekről, tanúvallomásokról vagy szakértői véleményekről – mindig valamilyen elbeszélés. A jog szövegének lapjain lépten-nyomon fikciókra lelhetünk.

Továbbá?

Rámutatnak arra, hogy a jogászok mindennapi ténykedésük során – mindenekelőtt – írnak, olvasnak, értelmeznek, indokolnak, fordítanak, megfejtenek, kitalálnak, konstruálnak, manipulálnak. Szövegeket, döntéseket, helyzeteket, szándékokat, érdekeket, embereket, tényeket, történeteket. Azaz: jóval többször és jóval több elemében irodalmi jellegű a tevékenységük, mint ahogy azt gondolnák vagy hajlandóak lennének beismerni.

VIZSGÁLATI ELJÁRÁS (III)

Jelen vannak ezek a kutatások a mai magyar jogtudományban?

Az elmúlt évtizedben formálódott egy kisebb tudományos közösség, melynek tagjai rendszeresen publikálnak a fent nevezett témákban, szimpóziumokat rendeznek, önálló kiadványokat jelentetnek meg (legutóbb 2009 karácsonyán Iustitia kirándul címen), sőt, alakulóban a Jog és Irodalom Magyarországi Egyesülete is.

Jelen vannak ezek a kutatások a mai magyar jogászképzésben?

A hallgatói érdeklődés ellenére kevéssé: néhány fakultatív tárgy és speciális kollégium formájában. Mondhatni: a Gutenberg-galaxis fénye igen haloványan vetül a hazai jogászképzésre.

Kerülje a patetikus kifejezéseket! Nevezze meg a hiány okát!

A képzés végzetesen elhibázott és elavult koncepciója, minek következtében az oktatás sem elméletinek, sem gyakorlatinak nem tekinthető. Alapja az a szemlélet, ami immáron több mint 150 éve bolondítja a jogászokat, nevezetesen, hogy a jogeseteket szabályok döntik el (megjegyzem: mindenki tudja, hogy ez – így, ebben a formában – nem igaz). Egyúttal azt is sugallja, mintha létezne valamilyen algoritmus, valamilyen természettudományos formula, ami kulcsot ad minden eset megoldásához, s amelynek elsajátításához a szabályok (esetleg: dogmatikai fogalmak) megismerésén keresztül vezet az út. S megfeledkezni látszik arról, hogy az eljárások meghatározó elemei a szabályok értelmezései, a valósnak tekintett vagy akként megkonstruált tények, az ezekből összeállított történetek és interpretációik, nem beszélve számos szociológiai, pszichológiai stb. tényezőről.

Mit nevezhetünk a tapasztalat keserű üledékének ebben a képzésben?

Talán azt, hogy a leendő jogászok mindvégig kénytelenek szellemileg szabályszerűen fűrészporral táplálkozni, amelyet ráadásul már ezer száj rágott meg előttük.

VIZSGÁLATI ELJÁRÁS (IV)

Összegezve (a fentiek ellenében): a jog mégsem irodalom!

Kétségtelen. De autonómiája illúzió, s ha valamihez, akkor sokkal közelebb áll a költészethez, mint a fizikához. Vagy akár a közgazdaságtanhoz.

Szavatol a fenti kijelentésekért?

Amennyiben egyetértek velük: igen. Ám látnunk kell azt is: a fenti szövegben szó szerinti vagy torzított formában, többek közt John Quincy Adams-, Albert Camus-, Robert Cover-, Ronald Dworkin-, Esterházy Péter-, József Attila, Franz Kafka-, Danilo Kis-, Milan Kundera-, Karl Llewellyn-, Ottlik Géza-, Percy Bysshe Shelley-idézetek (is) vannak.

***

Nehéz búcsút venni Nagy Tamástól, pár hete még beszéltünk. Vajon most merre jár? Értekezésének mottója sok mindent elárul:

„De hát mért nem hagynak békén. Kérdezem. Ne vezessenek engemet sehova.” (Esterházy Péter)¹

Kiss Anna, PhD: tudományos főmunkatárs, OKRI